Gazdasági Ismeretek | Gazdaságpolitika » Herbszt Jolán - A magyar árfolyampolitika jellemzése, a csúszó leértékelés szükségessége, tapasztalatai

A magyar árfolyampolitika jellemzése, a csúszó leértékelés szükségessége, tapasztalatai Készítette: Herbszt Jolán ÁVF, II. évfolyam, távoktatási tagozat 2010. október 31 1 Herbszt Jolán Dolgozatom témája a magyar árfolyampolitika jellemzése és a csúszó leértékelés. Azért választottam ezt a témát, mert úgy gondoltam ezen anyag részletesebb vizsgálatával magam is világosabb képet kaphatok gazdaságunk egy kicsinyke darabjáról. Remélem sikerül elérnem célom és úgy oldottam meg a feladatot, hogy az mások számára is érthető, egyszerű formában mutassa meg a lényeget: milyen is az árfolyampolitikánk, milyen intézkedéseket foganatosít a kormányzat ezen név alatt, milyen eredményeket ér el. Kiemelendő továbbá a gazdaságpolitika európai megítélése is, hiszen az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat ez is nagymértékben befolyásolhatja. Egy olyan kis gazdaságnak, mint a miénk egyébként is nagyon szem előtt

kell tartania a külső tényezők hatásait. Mint volt KGST ország, Magyarország is Európa egyéb régióit tekintve óriási hátránnyal volt kénytelen szembenézni a rendszerváltás után. A Szovjetunió nagy befolyása és a korábbi gazdaságpolitikai döntések eredményezte hatalmas gazdasági lemaradás megállításában és aztán a felzárkózásban, ill. annak megkezdésében is igen nagy jelentősége volt és van is az árfolyampolitikának. Az árfolyampolitika mindezidáig segített abban, hogy megmaradjon a gazdaság gyors reagáló képessége és mérsékelte a kedvezőtlen külső hatásokat, minek folytán megindult a gazdasági növekedés és az infláció változó ütemű, de folyamatos csökkenése. A gyakorlat igazolta azt a monetarista alapelvet, hogy a kereslet mesterséges élénkítése kevésbé járul hozzá a gazdaság fellendítéséhez, mint az inflációhoz kapcsolódó költségek csökkentése. Mi az árfolyam? Mivel a különböző

országok, különböző pénznemeket használnak, így szükséges volt a devizapolitika kialakulása a nemzetgazdaságok közötti érintkezés, ill. a kölcsönös kereskedelem szempontjából is. A devizapolitika révén teremt az ország kapcsolatot a belső és a külső pénzügyi rendszer között. Az árfolyam nem más, mint valamely valuta egységnyi mennyiségének más valutában kifejezett ára. Az árfolyam olyan piaci kategória, melyet a valuta/deviza kereslete/kínálata határoz meg. Fő feladata, hogy a világgazdasági változásokat közvetítse a belgazdaság szereplői felé. Elméleti feltevések szerint az árfolyam a paritás kategóriája körül ingadozik. Ez a viszonylag zárt, kis külkereskedelmi forgalommal rendelkező országok esetén fenntartható elméletnek tűnt, ezzel szemben a tőkepiaci műveletek liberalizálásával, valamint az országok gazdaságának növekvő nyitottságával a spekuláció szerepe egyre nagyobb lett az árfolyam

megállapításában. Ennek figyelembevételével a paritás kategóriája is folyamatosan változott az elmúlt évtizedekben. Mikroszinten vizsgálódva az exportőr, illetve az importőr minden olyan esetben közvetlen kapcsolatba kerül a devizaárfolyam- 2010. október 31 2 Herbszt Jolán jegyzéssel, amikor a külkereskedelmi szerződés nem hazai pénznemben történő fizetést ír elő (ez a nem konvertibilis valutájú országok vállalatai számára magától értetődő gyakorlat). A kereskedők egyrészt az előkalkulácó, másrészt az elszámolás során kerülnek kapcsolatba a hazai árfolyamjegyzéssel. A vállalatok a legtöbb országban a kereskedelmi bankoktól szerzik be, illetve a kereskedelmi bankoknak adják el a devizát. A kereskedelmi bankok árfolyamjegyzése általában nem független a központi bank (jegybank) hivatalos árfolyamjegyzésétől. Az árfolyamrendszernek széleskörű nemzetgazdasági hatásai vannak, befolyása az inflációs

várakozásoktól, a külkereskedelemben részt vevő vállalatok árfolyamkockázatán és a jövedelmezőségen keresztül az ország külgazdasági egyensúlyának alakulásáig terjed. Ha a hazai kiadások összege meghaladja a nemzeti jövedelmet, akkor a folyó fizetési mérleg deficitessé válik. Amennyiben a portfolió- és működőtőke-beáramlás ellensúlyozza a folyó mérleg deficitjét, akkor az árfolyam fenntarthatónak tekinthető; a valutatartalékok csökkenése és az adósságállomány növekedése esetén viszont nem tartható fenn a túlértékelt árfolyam. Az egyensúlyi árfolyam az átalakulási folyamat alatt többször megváltozhat, másrészt szükség van korrekcióra a deviza reálértékének megőrzése miatt. Amikor árfolyamról beszélünk, meg kell különböztetnünk hivatalos és piaci árfolyamot. A hivatalos árfolyamot állami elhatározás alapján alakítják ki, míg a piaci árfolyamot a piaci keresletkínálat változása határozza

meg. A devizák hivatalos árfolyama az egyes országok jegybankjainak hivatalos devizaárfolyam-jegyzése formájában keletkezik. A devizaárfolyam-jegyzés a konvertibilis valutájú országokban többnyire független a deviza-kitermelési, illetve felhasználási szektortól (egyszintű árfolyamrendszer). Többszintű árfolyam alkalmazására – mint amilyen hazánkban volt korábban a kétszintű árfolyam, ahol az árfolyam megállapításának elve más a kereskedelmi és a nem kereskedelmi (turista-) forgalomban – általában ritkán kerül sor. Magyarországon a hivatalos árfolyamot a jegybank állapítja meg, ami egybe eshet a piaci árfolyammal, ha azonban magasabb annál, akkor túlértékeltségről, ha pedig alacsonyabb, akkor alulértékeltségről beszélhetünk. A leértékelés hatására először megdrágul az import hazai pénzben, a külföldi pénzben kifejezett exportárak csökkenhetnek, de hazai pénzben nőhetnek. A leértékelést – előbbi hatások

miatt, átmenetileg – exportösztönző illetve importkorlátozó (a fizetési mérleg passzívumát csökkentő) eszközként alkalmazzák. A tapasztalat szerint a leértékelés egy idő után egyértelműen megnöveli a hazai inflációs rátát. Ha a leértékelő országnak nincsenek exportálható árualapjai vagy kihasználatlan kapacitásai, akkor a belső ellátás nehezedik, az exportbevételnek nincs belső árufedezete, ennek következményként is nő az infláció, tehát a leértékelés kedvező hatása nem marad tartós. 2010. október 31 3 Herbszt Jolán Másrészt a leértékelés hatása függ attól is, hogy milyen az export importtartalma. Ha ez alacsony, akkor a leértékelés (ceteris paribus elv alapján) valóban külgazdasági expanziót vált ki. Szélesebb értelemben vizsgálva a kérdést, a folyó fizetési mérleg egyéb tételeit is bekapcsolhatjuk az elemzésbe. Leértékelés esetén olcsóbbá válik az ország a turisták számára (s a

hazai polgárok számára drágul a külföld), vagyis az idegenforgalmi egyenleg nőhet devizában (amennyiben persze a szolgáltatások színvonala megfelelő és vannak kihasználatlan kapacitások). Ezzel egyidejűleg ugyancsak olcsóbbá válhatnak a hazai szállítmányozók, ami a fuvardíjakat mérsékelheti. Az ellenkező oldalon jelennek meg a külföldiek osztalékai, amelyek leértékelődnek, vagyis a devizában kimutatott profitráta csökken, igaz olcsóbbá, és így kívánatosabbá válnak a hazai vállalatok a külföldiek számára. Az árfolyamtípusok szempontjából lényeges kérdés, hogy liberalizált vagy kötött devizagazdálkodást folytat-e egy ország. Liberalizált devizagazdálkodás esetén (ahol a valuta konvertibilis) a kormányok szabadon dönthetnek arról, hogy valutájuk hivatalos árfolyamát bejelentik-e vagy sem. A hivatalos árfolyam deklarálása azt jelenti, hogy a kormány a nemzeti valuta árát a számára legfontosabbnak ítélt

valutában határozza meg. Ha egy konvertibilis valutájú ország deklarálja a hivatalos paritást, tisztáznia kell a hivatalos és a piaci paritás viszonyát is. Mivel utóbbi kettő eltér egymástól, az állam dönt arról, hogy a piaci értékítéletet mennyiben engedi érvényre jutni. Ennek alapján • vagy a hivatalos árfolyam a meghatározó, és a piaci árfolyam ettől nem, vagy csak előre meghatározott szűk sávban térhet el, • vagy a piaci árfolyam szabadon és folyamatosan mozoghat. Attól függően, hogy a hivatalos árfolyamban milyen gyakran milyen mértékben ismeri el az állam a piac hatását, létezik és • rögzített árfolyam: módosítják; • kúszó árfolyam: az árfolyam viszonyok változását; • csúszó-rögzített árfolyam: a hivatalos árfolyam rendszeresen bizonyos időközönként követi a piaci viszonyokat (ilyen a jelenlegi forintárfolyam); • flexibilis árfolyam: az árfolyam teljes mértékben a piacon alakul

ki. 2010. október 31 az árfolyamot 4 csak folyamatosan végszükségben követi a piaci Herbszt Jolán A kereslet-kínálat kialakítja a piacon a piaci árfolyamot. Ez csak szabad devizapiacon mehet végbe (Magyarországon 1992 óta létezik a bankközi devizapiac). Az állam (illetve a jegybank) a piac működésébe beleavatkozik (interveniál) az általa meghatározott hivatalos árfolyam érvényesítése érdekében. Ez a fajta árfolyampolitika az intervenciós sávban ingadozó piaci árfolyamokat működtet. A piaci árfolyam az intervenciós pontokat nem lépheti túl. A csúszó árfolyamrendszer, az infláció kamatalakulás kapcsolatáról általában és a A csúszó árfolyamrendszer bevezetésének céljai közé tartozik általában a külső versenyképesség visszaállítása, illetve megőrzése, az inflációs várakozások lehűtése és ezáltal a külső és belső makrogazdasági egyensúly megteremtése. A rendszer a külső egyensúlyhoz

azzal járul hozzá, hogy kiszámítható módon növeli a export és az import termékek árát, ösztönzi az exportra, illetve az importhelyettesítésre történő termelést. Másrészt amennyiben a gazdasági szereplők elhiszik az árfolyam-kiigazítás előre meghirdetett mértékét ez mérsékli a sokszor önmagukat beteljesítő spekulációs leértékelési várakozásokat, illetve fékezi az inflációs várakozásokat, a bérinflációt, valamint a kamatlábakat. A kamatlábak csökkenése miatt a hozamgörbe ereszkedő tendenciába vált, ami nemcsak a beruházásokat ösztönzi, de az államadósság kamatterhein is könnyít. Általánosságban: az előre bejelentett árfolyamrendszer következetes alkalmazásával és összehangolásával a gazdasági szereplőknél megnövelhető az egész gazdaságpolitika szavahihetősége, és ezáltal ösztönözhetők a belső megtakarítások, a külföldi és a belföldi beruházások, a foglalkoztatás, ami aztán elvezet a

tartós növekedéshez. Az új mechanizmus azonban csak akkor képes befolyásolni az inflációs várakozásokat, ha a csúszás mértékének kialakítása csökkenő leértékelési ütemet vetít előre. Fontos, hogy a bevezetést követően a kormányzat és a jegybank következetesen ragaszkodjon a felállított ütemtervhez, és amíg a rendszer szavahihetősége nem megalapozott, addig ne próbálja a csúszás mértékét felemelni vagy ütemét egy egyszeri leértékeléssel megszakítani. Az inflációra természetesen sok más tényező is hat, és a csúszó-árfolyam alapú stabilizációs programokban is idővel újabb inflációgerjesztő tényezők bukkanhatnak fel, mint például a tőkebeáramlás felerősödése, a kezdeti monetáris és fiskális szigor fellazulása, valamint a kezdeti reálbércsökkenés korrigálása. A rendszer egyik problémája lehet, hogy egyszerre kell hozzájárulnia a folyó fizetési mérleggel és az inflációval kapcsolatos

célkitűzések teljesüléséhez, miközben a két célkitűzés más leértékelési ütemet kívánna. Amennyiben az új mechanizmust bevezető ország külpiaci pozíciói nem a elvárt kedvező irányban alakulnak, a folyó fizetési mérleg hiánya a tervezettnél lassabban apad, s előfordulhat, hogy a pénzügyi vezetés a csúszás mértékét a 2010. október 31 5 Herbszt Jolán kívánatosabbnál csak óvatosabban csökkenti. Ezáltal viszont tovább erősíti az inflációs várakozások merevségét és a költséginflációs nyomást. 1995 folyamán a forintot összesen 29,9%-kal értékelték le a valutakosárral szemben, ebből 14,9%-nyi a csúszó leértékelés keretében történt. Az árfolyam-intézkedések következtében jelentős mértékben csökkentek a forint leértékelésére vonatkozó várakozások és megszűnt a spekuláció, amit az mutat, hogy március közepétől a forint ismét a sáv erősebb széléhez ragadt. Az árversenyképesség

reáleffektív értelemben (ipari nagykereskedelmi árindexszel számolva) éves átlagban 5,8%-kal nőtt; a munkaerőköltség-alapon mért index pedig átlagban 18,4%-kal, amelynek mintegy egyharmada a szigorú hazai bérkorlátozásnak és a hazai versenyszektorban jelentősen megnőtt jövedelmezőségnek tulajdonítható. A csúszó leértékelésnek nemcsak inflációs várakozásokat csökkentő szerepe van, hanem elméletben a belföldi kamatszintet is meghatározza, a fedezetlen kamatparitáson keresztül. A képlet szerint a leértékelés éves mértékének és a külső kamatszint országkockázattal növelt együttes értéke a hazai kamatszínvonalat adja. A fedezetlen kamatparitás miatt tehát a belföldi kamatszint kívülről, a fejlett országok kamatszintjén keresztül határozódik meg; ha az ottani kamatlábak csökkennek, az a hazai kamatokat is mérsékli. A fejlett országok kamatszintjére rakódik még rá az országkockázati prémium, aminek

megállapításához különböző becslési módszerek alkalmazhatók. Amennyiben a kamatszint nem mehet le az előzőekben meghatározott kívánatos szintre, mert például a kormányzati deficit finanszírozási igénye nagyon magas, úgy a devizabeáramlás, a „forró pénzek” beáramlása felgyorsulhat. A pénzkínálat növekedésén keresztül ez persze előbb-utóbb leszorítja a kamatokat az adott szintre. A forró pénzek beáramlása kiszolgáltatottá teszi a gazdaságirányítást, ugyanis a többi „feltörekvő”, azonos kockázatú ország dollárban mért reálkamatszintjeit tartják szem előtt a spekulánsok, s így a kamatok csökkenése esetén a forró pénzek egyszerre távozhatnak el, ami sokkszerű kiigazítást követel meg (pl. desterilizáció, intervenció stb) Ugyanakkor a belföldi kamatszínvonalnak feltétlenül összhangban kell lennie az inflációval, hisz semmiképpen sem szakadhat el attól a szinttől, amit a megtakarítási hajlandóság

fenntartása indokol. Elméletileg előfordulhat az az eset, hogy a kormányzat a leértékelési ütemet az inflációhoz képest túl alacsonyan állapítja meg, és így a fedezetlen kamatparitás és a már leírt folyamat miatt a kockázatmentes befektetések hozamai az inflációs várakozások alá kerülhetnek. Ez negatív elvárt reálkamatlábat jelentene, és a belföldi megtakarítások drasztikus csökkenését és a belföldi kereslet élénkülését, s az infláció növekedését vonná maga után. 2010. október 31 6 Herbszt Jolán A megtakarítások visszaesése a likviditás csökkenésén keresztül hiába vezetne kamatemeléshez, az ennek következtében újra beáramló deviza a kamatokat visszakényszerítené a fedezetlen kamatparitás által meghatározott szintre. Végül a kormányzat kénytelen lesz feladni a fizetőeszköz sávban tartása végetti folyamatos intervenciót, és feladja az eredeti, rosszul megállapított leértékelési ütemét,

illetve az ország kockázati prémiuma is megemelkedik annyira, hogy kialakuljon az új egyensúlyi kamatszint. Fontos tehát, hogy a várható inflációt és az inflációs várakozásokat helyesen mérjék fel a rendszer bevezetésekor, és ehhez igazodva alakítsák ki a leértékelési ütemtervet, amit később tartani is képesek. Ugyanakkor a fenti elképzelés azt tételezi fel, hogy a megtakarítások (reál)kamatlábfüggők (neoklasszikus felfogás). A hazai tapasztalatok szerint a megtakarítások nagyobbik részét adó lakossági pénzvagyon-változás gyakorlatilag független a kamatláb alakulásától. Az MNB által készített Monetarista Politikai Irányelvekben, 1999.novemberében 2000 évre csökkenő inflációt prognosztizáltak még pedig a fogyasztói árak növekedési ütemének csökkenésére, a tervezett hatósági áremelések alacsony ütemére, a fiskális politika szigorodására és az árfolyam-, valamint a kamatpolitikai tendenciák

fenntartására hivatkozva. A monetáris politikáról is olvashatunk az előbb említett Irányelvekben: „A monetarista politika, mint a gazdaságpolitika részterülete önmagában csak részlegesen és jelentős késleltetések mellett képes kiigazítani az inflációnak és a külső egyensúlynak az esetleges eltéréseit a kitűzött céloktól. A gazdaság nyitottsága és az árfolyamrendszer kötöttségei meghatározzák a kamatpolitika mozgásterét. Ráadásul a jegybank csak az egészen rövid távú piaci hozamokat tudja közvetlenül befolyásolni az irányadó kamatával, míg a három-hat hónaposnál hosszabb hozamok csökkentésére csak a piaci szereplők árfolyam és inflációs várakozásának befolyásolásán keresztül van módja. A forint árfolyamának az elmúlt időszakban megnövekedett sávon belüli mozgása segített abban, hogy a jegybank valamelyest nagyobb mozgástérrel rendelkezzék és a reálhozamok kialakításában jobban igazodjék a

belföldi folyamatok által meghatározott szinthez. A forint nagyfokú konvertibilitása és a hazai tőkepiac integráltsága végső soron gátat szab a túl szigorú kamatpolitikának, hiszen a bankoknak és sok vállalatnak közvetlenül is lehetőségük van arra, hogy a magas reálkamatú forint hitelek helyett külföldi devizahitelt vegyenek fel.” 2010. október 31 7 Herbszt Jolán Az előre bejelentett árfolyampálya, mint a monetáris politika közbülső célja azt a követelményt fejezi ki, hogy a jegybank a hosszú távú célját, az infláció letörését az árfolyamrendszer fenntartásával és hitelességének megőrzésével érje el és ezt ne veszélyeztesse rövid távú antiinflációs előnyökért túlzott reálfelértékelés kikényszerítésével. A hazai pénz piaci árfolyama konvertibilitás esetén, hosszabb távon nem téríthető el jelentős mértékben a paritástól vagy az egyensúlyi árfolyamtól (a túlzott árfolyam-támogatásnak

ugyanis határt szab a központi tartalékok nagysága, illetve az ország eladósodásának lehetősége). A magyar monetáris politika meghatározója 1998-ban az árfolyam stabilitásának biztosítása volt. Ezért vezették be 1995-ben a csúszó leértékelést. Ezután 1998nyaráig a forint a sáv erősebbik oldalán tartózkodott, azonban szeptemberben a nemzetközi pénzügyi válság miatt a jegybank kénytelen volt 2,2 milliárd dollárért forintot vásárolni a valutapiacon. Az év végére a forint helyzete stabilizálódott és némi ingadozással ez jellemezte 1999. első negyedévét is. A dezinflációt 1998-ban nagyban segítő egyéb külső okok – a csökkenő mezőgazdasági és élelmiszerárak hatása – 1999 végére eltűntek, ill. ellentétes irányú korrekció volt megfigyelhető(pl. a nemzetközi energiaárak alakulásában) Mindez korlátozta az infláció csökkenése terén 2000-re jósolt lehetőségeket, és ismét ráirányította a figyelmet az

infláció társadalmi-lélektani környezetből adódó tehetetlenségére és az inflációs várakozások befolyásolásának fontosságára. Ez utóbbinak volt fontos eszköze korábban a forint leértékelési ütemének előre bejelentett csökkentése. Miközben az 1997-98-as évek nemzetközi tőkepiaci megrázkódtatásai érdemben nem veszélyeztették a rendszer fenntarthatóságát, a leértékelési ütem időnkénti csökkentésével – fenntartható külső egyensúly és az Európai Unió átlagát 2-3 százalékkal meghaladó növekedés mellett – sikeresen járult hozzá a külkereskedelmi partnereinkkel szembeni inflációs különbség fokozatos csökkentéséhez. Az árfolyam sávon belüli élénkebb mozgása mindemellett lényegesen mérsékelte az árfolyamrendszer viszonylag szűk ingadozási sávjából fakadó kötöttségeket. Ezeket figyelembe véve tartotta indokoltnak az MNB az árfolyamrendszer további fenntartását. Az akkori vélemény szerint az

1999-ben gyakorolt kamatpolitikát folytatva 2000-ben is a jegybank a reálhozamoknak a belföldi folyamatok által meghatározott szintjéhez igazodhat, anélkül, hogy ez feszültséget teremtene az árfolyamrendszer és a kamatpolitika között. 2010. október 31 8 Herbszt Jolán Egy londoni befektetési bank, a Lehman Brothers elemzésében azt mondja, hogy a jelenlegi, csúszó leértékelésen alapuló árfolyamrendszer akadályozza az MNB-t abban, hogy a monetarista politika feladatait hatékonyan ellássa. Azt állítják, hogy a gazdasági szereplők sávszélesítésre és ennek eredményeként bekövetkező forint felértékelődésre számítanak. A hazai szakértők és az elemzők véleménye megegyezik abban, hogy a jelenlegi kamatpolitika képtelen egyszerre küzdeni az infláció ellen és ugyanakkor kezelni a tőkebeáramlást, ezért szükséges lenne a sávszélesítés. 2,5%-os felértékelődés nem okozna problémát a külső egyensúly fenntartásában,

viszont jótékony hatást gyakorolna az infláció alakulására. 1999.január 1-jétől a forint árfolyamát 100%-ban az EURO-hoz kötötte az állam. Ezt követően a bejelentett havi leértékelési ütem a forint középparitásának kizárólag az euróhoz képesti változását jelzi. Ez az áttérés bizonyos mértékig megingatta a forintba vetett hitet, amihez hozzájárult a spekulációs tőkemozgások év elején tapasztalható tendenciája. A kormány tervei 1999-es tervei szerint a csúszó leértékelés 2001-ben megszüntethető lesz. Ehhez viszont 5% alatti inflációra lenne szükség. 2001januárjában a körülmények nem voltak éppen ideálisak az előre bejelentett csúszó leértékelés rendszeréből való kilépéshez (bár vannak olyan vélemények, melyek azt tartják, hogy nem kötelező kilépni, ill. megoldásnak tartanák a sáv kiszélesítését). Az infláció év elei helyzete az európai uniós tagság remélt finisében sem vetett ránk túl jó

fényt, hiszen igen hasonlatos volt a hatvanas évek Olaszországának inflációs tendenciáihoz. Surányi György korábban úgy nyilatkozott, hogy szerinte a csúszó leértékeléstől akkor lenne célszerű megválni, ha az Európai Unió és Magyarország inflációs rátája között csak akkora lesz a különbség, mint termelékenysége között. Véleménye szerint az árfolyampolitika ehhez nem elég rugalmas. A rugalmas árfolyampolitika azonban az árfolyamsáv kiszélesítését jelenti. A kialakítandó plusz- mínusz 15%-os árfolyamsáv – látva a cseh és lengyel példát – miatt a külföldi befektetők magasabb reálkamatot szeretnének kapni a befektetéseiknél, így azonban emelkedne a magyarországi kamatszint, így ennek ellensúlyozására arra kell törekedni, hogy a széles árfolyamsávon belül a jelenlegi árfolyamsávon belül mozogjon. A 2001.február végén tartott jegybanktanács ülése a kormánnyal egyetértésben úgy döntött, hogy április

elsejétől a forint leértékelésének havi üteme 0,3 százalékosról 0,2 százalékosra csökken. A testület ezen döntésétől azt reméli, hogy azáltal csökken az infláció, azonban nem lesz negatív befolyása a magyar export versenyképességére a termelékenység javulása miatt. 2010. október 31 9 Herbszt Jolán Felhasznált irodalom: E.Attila Barna: A forint árfolyam-politika alakulása a kilencvenes években Újságcikkek 2010. október 31 10 Herbszt Jolán