Média Ismeretek | Sajtó » Kaslik Péter - A közvélemény kialakítása

Kaslik Péter - A közvélemény kialakítása 1. Az új világrend George Bush, volt amerikai elnök szerint nem kell több álmatlan éjszakát eltöltenünk azzal, hogy milyen társadalmi berendezésben éljünk. Ez az amire vágytunk; piacgazdálkodás, demokrácia, szólásszabadság, szabad sajtó. A szabad piac, a demokrácia, és a szabad sajtó történelmileg az ipari forradalomhoz kapcsoló fogalmak. Amint azonban a szavazati jog a társadalom mint szélesebb rétegeire kiterjedt, nyilvánvalóvá vált, hogy az országot mind nehezebb és nehezebb lesz "privát klubként" irányítani. Angliában már a XVII században megfogalmazást nyert az a felfogás, hogy a demokrácia keretein belül az országot azok kormányozzák, akik azt ténylegesen birtokolják. A közvéleményt pedig irányítani kell, mert a választók nagy többsége "fejvesztett csorda", (bewildered herd) s a társadalmat meg kell védeni annak dührohamától. Az Egyesült Államok

alkotmánya is ebben a szellemben íródott. John Jay, a kontinentális kongresszus elnöke és az amerikai legfelső bíróság tagja szerint: "Az országot azok kormányozzák, akik azt birtokolják." 1792-ben James Madison arra figyelmeztet, hogy (az amerikai) az állam a magántulajdon érdekeit a közérdek fölé helyezi. Az azóta eltelt 200 évben sok minden megváltozott, de Madison figyelmeztető szavai még inkább időszerűbbé váltak. A nagyvállalatok, jórészt a jogrendszerre támaszkodva hatalmas állami védettségre tettek szert. A személyi jogok hozzávetőleges párhuzamai alapján létjogosultságot nyert "jogi személy" (collectivist legal entity) fikciója, amely hasonlatos a fasizmus és a bolsevizmus intézményeivel, ahol a szervezetek jogai és érdekei fontosabbak az egyéni jogoknál. Ezek a "kollektív entitások", Madison szerint roppant hatalomra tettek szert a gazdaság egész területén, valamint a sajtó és az

állampolitikát meghatározó intézmények felett. Madison szerint: "egy demokratikusan megválasztott kormány, a nyilvánosság pontos tájékoztatásának lehetősége nélkül könnyen komikumba, vagy tragédiába fullad. 2. Szabad piac és demokrácia Walter Lippmann, amerikai újságíró, korának egyik kiemelkedő szellemi egyénisége az 1920as években megírta a "Közmegegyezés kialakítása" (Manufacturing Consent) c. művét, amelyben kifejti, hogy a "közmegegyezés kialakítása" a demokrácia "művészetének" a fő eleme. A közmegegyezés (mesterséges) élőállításával áthidalható az a kényszerű tény, hogy a lakosság nagy többségének szavazati joga van. Ha a közvélemény manipulálható, akkor a maguk a választások jelentéktelenek, tekintettel arra, hogy a szavazók többségét meg lehet győzni arról, hogy kire, vagy mire szavazzon. Lippmann a huszadik század távlatából megerősíti a hatalom tényleges

birtokosainak azt a nézetét miszerint, a választók nagy többsége egy "fejvesztett csorda" (bewildered herd) és "mi", vagyis a "felelősségteljes emberek" - hivatottak arra, hogy a nevükben cselekedjünk. Ehhez azonban a megfelelő közvéleményt ki kell alakítani, s a véleményeket ellenőrizni kell. Biztosítani kell, hogy a "tudatlan és akadékoskodó kívülállók" kívül is maradjanak. Napjainkban, Milton Friedman, az új neoliberális guru, a Kapitalizmus és Szabadság c. művében a demokráciát azonosítja a nyereséggel. A demokratikus állam funkcióját pedig leszűkíti a nyereség lehetőségének a biztosítására. Ha tehát egy ország kormánya nem a szabad piac híve, akkor az nem demokratikus, függetlenül attól, hogy élvezi-e választópolgárai többségének a támogatását, vagy sem. Ezáltal az állam feladata leszűkül a magántulajdon védelmére, a szerződések betartására, míg tényleges a

politikai vita tárgyát csak a jelentéktelen kérdések képezhetik. A szabad piac elméleti alapja a sorsszerűség, tehát a passzivitást, a béketűrést és belenyugvást hirdeti. A nemzetközi nagyvállalatok érdekeinek alárendelt szabad piac elméletét napjainkban a chicagói közgazdasági iskola (Chicago School of Economics) képviseli. Az Iskola közreadott anyagának intellektuális hínárjai mögött a nagy óramű világfelfogás Istene - a szabadpiac ül és kormányoz. A felvilágosodás korának tanulsága szerint, azonban az a rádöbbenés, hogy Isten halott, vagy közömbös az emberi sorsa iránt, azt jelenti, hogy az emberek szabadon dönthetnek arról, hogy milyen világban akarnak élni. A szabadpiac elmélete pedig magát az óraművet emeli isteni rangra A világ többé nem az emberi lehetőségek végtelen és kreatív színtere, hanem csupán egy gazdasági dogma, amelynek előreláthatatlan megnyilvánulásai ellen semmit sem tehetünk. Ralston

szerint ez a felfogás ellenkezik a nyugati civilizáció tapasztalatával és egyszerű badarság, amely, a hatalomnak a nagyvállalatok kezében való összpontosítását hivatott igazoln. A nagyvállalatok arra törekszenek, hogy az állam tevékenységét a magántulajdon védelmére korlátozzák- a szerződések szankcionálása stb, míg a politikai vitákat a jelentéktelen tárgykörökre kell leszűkíteni. A demokrácia tehát elfogadott, azzal, hogy a nagyvállalatok működése nem lehet nyilvános vita tárgya, vagyis ha a demokrácia nem demokrácia. A nagyvállalatok önmaguk antidemokratikus intézmények. A nagyvállalatok belső felépítée egyeduralmi, működési formájuk pedig agresszív,tehát a saját létükkel is negálják a demokrácia spontán dinamikáját. "A nemzetközi nagyvállalatok, azokban az országokban ahol tevékenységüket kifejtik, aláássák az állam demokratikus működését, de ugyanakkor arra törekszenek, hogy az állam elég

erős legyen arra, hogy az ő érdekeiket támogassa és megvédje. Ez az úgynevezett "létező szabadpiac elmélet" lényege 3. A Chomsky - Herman Propaganda Modell A sajtó a szellemi kultúrának a része és hasonlatos a többi szellemi tevékenységhez, politikai és társadalmi folyóiratokhoz, a kulturális és társadalmi intézményekhez, és ez teszi lehetővé, azt hogy a hivatásos újságírók mellett, a szociológusok, történészek, közgazdászok olyan könnyen közlekednek a különböző (az írott szóhoz kapcsolódó) médiumok között. Hogy megérthessük a sajtó, vagy bármely intézmény szerepét, ahhoz meg kell vizsgálni annak a hatalomhoz való viszonyát és szerkezeti felépítését. Ennek alapján azután megfogalmazható egy hipotézis arról, hogy milyen is lesz a sajtó. A sajtó rendszeres megjelenése, és az interneten való hozzáférhetősége megkönnyíti annak tanulmányozását. Megvannak az összehasonlítás lehetőségek, és

megállapítható, hogy mi az amit az újság fontosnak tart, mi az amit kihangsúlyoz, vagy elhallgat. Megállapítható az újság világnézete, általános beállítottsága, íróinak, támogatóinak és olvasóközönségének az általános társadalmi helyzete stb. Mivel foglalkozik, illetve foglalkozhat a nagyvállalati magántulajdonban levő sajtó? Noam Chomsky és Edward S. Herman, 1982-ben megjelent, Manufacturing Consent, (A közmegegyezés kialakítása). eligazítást nyújthat a nagyvállalatok kezébe összpontosuló sajtó tényleges célkitűzéseinek megértéséhez. A könyv, (amely Walter Lippmannak az 1920-as években kiadott könyvének a címét viseli), megjelenésekor csupán az Egyesült Államok sajtó viszonyaira jellemző, zseniálisan megírt dokumentumnak számított. A könyv megjelenése óta a sajtó és a kommunikációs összpontosítása világi méreteket ölt és ma már monopólium jellegű. A látszólag összefüggés nélküli

hírözön és hírmagyarázatok áradatában, megfelelő útbaigazítás nélkül "az átlagos újságolvasó beletörődötten veszi tudomásul, hogy fokozatosan elveszíti a képességét, és az igényét is arra, hogy a hírek, a hírmagyarázatok mögött felfedezze az igazságot&ldots;, ami a rendszer számára önmagában is hatalmas győzelmet jelent." A Propaganda Modell, a sajtó tulajdonjogi helyzetét, annak a hatalomhoz való viszonyát, valamint a sajtó belső szerkezetét vizsgálva öt szűrőberendezést nevez meg, amelyek meghatározzák, hogy a sajtóban mi jelenik meg és milyen formában: 1. A újság tulajdonjogi helyzete- a befektetett tőke nagysága és koncentrációja 2. A fizetett hirdetés, mint az újság elsődleges jövedelmi forrása 3. A hírszerzés forrásai, - más tekintélyes újságok, állami képviseletek, és a szakértők szűk körének véleménye. 4. Megbélyegzés és büntetés 5. Kommunistaellenesség - Ellenségkép,

illetve közös veszélyre való hivatkozás A propaganda modell nem azt hivatott bizonyítani, hogy a sajtó a menedzserjellegű kormány nézeteit szajkózza, ahogy azt a totalitárius államokban teszi, hanem azt hivatott bebizonyítani, hogy a sajtó, tényleges helyzeténél fogva a hatalmi elit általános érdekeit tükrözi. A újság tulajdonjogi helyzete- a befektetett tőke nagysága és koncentrációja "Egy kísértet járja be a világot: néhány, főleg amerikai, globális média vállalkozás behálózza a világot, azzal a céllal, hogy a szabad piac érdekeit védje és az anyagiasság értékrendjét terjessze. Ugyanakkor megalázza az újságírói hivatást, és szisztematikusan támadja azokat a kulturális értékeket, amelyeket nem képes a kommercializmus szolgálatába állítani" Robert Mc Chasney Az 1980-as évekig a médiatulajdon a belföldi piacra koncentrálódott, napjainkban azonban világi méreteket ölt. A globális média rendszer,

annak nagysága szerint három rétegre osztható. A felső réteget kilenc leghatalmasabb médiaóriás alkotja Ezek közül az öt legnagyobb a Time Warner (1997) $24 milliárd forgalom, Bertelsmann ($15 milliárd), Disney ($22 milliárd), Viacom ($13 milliárd), Ruppert Murdoch ($11 milliárd). Az első réteghez tartozó nagyvállalatok többi tagjainak más iparágakban is van közvetlen érdekeltsége. Ide tartozik a General Electric ($80 milliárd), Sony ($48 milliárd) és így tovább. A második réteget körülbelül 36 nagyvállalalat alkotja, mint például a Westinghouse New York Times, a Hearst stb. A harmadik réteg tagjai jórészt európai és néhány kelet-ázsiai és dél amerikai eredetű vállalat alkotja. A legtragikusabb azonban az, hogy ezekről a nyilvánvalóan közérdekű változásokról sehol sem volt érdemleges politikai vita, vagy döntési lehetőség. Az egyes újságok, önállóan, vagy kötvények, illetve vállalati érdekeltségek formájában

a tőzsdén is szerepelnek. A szabadpiac és a globalizmus következtében az elvont pénzügyi szerteágazások oda vezetnek, hogy sajtó maga is szerves része a nemzetközi nagyvállalatok profit rendszerének. A sajtó, tehát elsősorban a részvényeseknek felelős, s eleve nem foglalkozhat olyan kérdésekkel, amelyek a szabadpiac, a globalizmus és a nemzetközi nagyvállalatok létezésének az alapfeltételeit vonják kétségbe, elsősorban azért nem, mert ezt a tulajdonosok nem engedik meg, továbbá azért, mert ezzel a saját fennállásuk alapfeltevéseit is kétségbe vonnák. Mark Crispin Miller, a John Hopkins Egyetem tanára szerint: "a részvénytársaságok tulajdonában lévő sajtó, és televízió, megszünteti a hírek és a szórakoztató műsorok között különbséget. Mind a hírek, mind a szórakoztató műsorok a látványosság, a szenzáció hajhászás és a kommercializmus napi adagjait szolgálják fel a nézőknek. Ez, a nem eléggé

ismeret következménye annak, hogy a televízió és a hírszolgálat eszközei két hadi szállító nagyvállalat és a szórakoztató ipar mamut vállalatának a tulajdonában van. (A Time Warner- CNN, Disney/CapCities - ABC, General Electric - NBC, Westinghouse - CBS) A fizett hirdetések szerepe A befektetések nagysága és az általános nyereség szintjéhez igazodó elvárások miatt a sajtó csakis a fizetet hirdetésekből tarthatja fenn magát. A jelenlegi napilapokban az állandósított szabály alapján 60 százalék hirdetés és 40 százalék szöveg. Az egyes újságok önmagukban, vagy tömbszerűen, maguk is részvénytársaságok. A sajtó tényleges tevékenysége abban nyilvánul meg, hogy olvasótábort szállít a hirdetői számára. A sajtó produktuma tehát nem a hír, vagy a tudósítás, hanem egy bizonyos mennyiségű és minőségű feltételes vásárlóközönség. Egyetlen újság sem foglalkozhat tehát olyan tárgykörrel, amely elriasztaná a

hirdetőket, vagy netán a hirdetők érdekeit sértené. A tulajdonosok érdekeiről nem is beszélve. A sajtót a befektetett tőke alapján elvárható profit megvalósítása motiválja és ezt a napilapok a megfelelő számú fizetett hirdetésekből képesek csak biztosítani. A sajtó szerepét tehát nem annak feltételezett közszolgálati szerepe, hanem a magánjogi státusa és létezésének a fizetett hirdetésektől függő viszonya határozza meg. A Westinghouse igazgatója nyilvános kijelentése alapján: "Mi azért vagyunk itt, hogy a hirdetőinket szolgáljuk" A hírszerzés forrásai Hogy mi a hír, azt rendszerint a tekintélyes hírszolgálatok és maguk a legnagyobb anyagi forrásokkal rendelkező újságok döntik el. Észak Amerikában ide sorolható a New York Times, a Washington Post, a CBS, CNN stb. Ezeket az újságokat azok olvassák, illetve veszik igénybe, akik maguk is részt vesznek a társadalom irányításában, bankárok, üzletemberek

stb., valamint azok, akik önmaguk is hatással vannak a közvélemény formálására - a különböző társadalmi intézmények vezetői, egyetemi tanárok, újságírók. A sajtó egészének a működését tehát az úgynevezett hangadó média határozza meg. A hírügynökségek jelentése legtöbbször külön hírként közli a New York Times következő számában megjelenő cikkek felsorolását. A legtöbb újságnak nincs anyagi lehetősége arra, hogy a saját tudósítóit küldje a helyszínre, tehát azt közli, amit a New York Times már eleve hírnek minősített. A hír tehát az, ami az újságban megjelenik A helyi újság többi részét a lokális hírek, vagy a különböző reaktív publicisztikai anyag foglalja el, amely olvasóközönség figyelmének eltérítését szolgálja. Egyetlen újság sem foglalkozhat olyan kérdésekkel, amelyek az újság tulajdonosainak alapvető érdekeit veszélyezteti, vagy a hirdetők viselt dolgait tárja fel. A

szerkesztők és a különböző rovatvezetők jól tudják, hogy ebből a megszabott keretből nem ajánlatos kilépni, mert a tényleges hatalom birtokosainak igen hathatós eszközök állnak rendelkezésére a rendbontók megfegyelmezésére. Az állami hivatalok, a jelentős társadalmi intézmények és a nagyvállalatok külön közkapcsolati irodával rendelkeznek, amelyek előre elkészített jelentéseket bocsátanak az újságírók rendelkezésére. Ezeket az előre megfogalmazott és nyomtatásra kész jelentéseket az újságok nem ellenőrzik önállóan és nem hasonlítják össze a tárgyra vonatkozó más forrásokkal. Elég ha a megbízhatónak minősített "hivatalos" hírforrásra hivatkoznak A nagyvállalatok és az intézmények tehát saját maguk írják a rájuk vonatkozó híreket. A tudósításokat alátámasztó úgynevezett szakvélemények is legtöbbször a társadalmi intézmények, tehát a hatalmi struktúrához tartozó egyének

(egyetemi tanárok, közgazdászok stb.) véleményét tartalmazza A szakértő állítása tehát azért valós, mert azt a szakértő mondja Kommunistaellenesség - Ellenségkép, illetve a közös veszélyre való hivatkozás A manipuláció lehetőségét nagy mértékben növeli a valóságos, vagy a mesterségesen szított félelem. Az általános veszély fenyegetése elemi erővel ötvözi össze a közösséget és olyan állapotot teremt, amelyben ideiglenesen megszűnnek a közösségen belüli különbségek, megváltozik a teendők fontosságának sorrendje. Az építő bírálat közösség ellenes cselekednek minősül, a lehetőségek mérlegelését a határozott cselekvés sürgetése váltja fel. A Chomsky - Herman propaganda modell az amerikai társadalmat veszi alapul, ahol a közös és küszöbön álló veszélynek a szerepét egy meghatározott időszakban a Kommunizmus töltötte be. Ide sorolható a koreai és a vietnámi háború, a Kuba ellenes kampány és

az Egyesült Államoknak a Dél Amerikában betöltött kétes célú szerepe. Az Egyesült Államok kommunista ellenes propagandájának tartós belpolitikai következménye a szakszervezetek elsorvasztása, a munkajogok háttérbe szorítása, és a fegyvergyártás hatalmas megnövekedése volt. Míg az Egyesült Államok, a Kommunista veszély zászlója köré tömörítette a szekértáborát, addig a Szovjetunió, és annak holdudvara az imperialisták elleni harc nevében mozgósította a tömegeket. Történelmileg, és földrajzilag, a közös veszély lehet a Hun horda, Hannibál hada, török, vagy tatár, Bolsevizmus, imperializmus, Tito láncos kutyái, nacionalizmus, irredentizmus. A propagandának ez a tömegpszichológiára épülő eleme teszi lehetővé a kimondottan antidemokratikus módszerek bevezetését, és a szólásszabadság korlátozását. A démonizált ellenség az abszolút rossz megtestesítője, amellyel szemben minden megengedett. Az

"ellenség" a puszta meghatározása alapján bűnös. Tehát maga az ellenséggé nyilvánítás azonos a büntetéssel. A közös ellenség ellenségre vonatkozólag nem kell semmit megindokolni, vagy bizonyítani. A megbélyegzés és a hazugság a közös cél érdekében való igyekezetnek minősül, a túlkapásokat pedig a körülményekre való hivatkozás és a jó szándék igazolja. A propaganda eszközeivel életre keltett ellenségképpel való azonosítás, a megbélyegzés és jellemgyalázás, racionális eszközökkel kivédhetetlen. Méltó és méltatlan áldozatok A kommunizmus, vagy bármely közellenség, vagy történelmileg kiemelt történelmi esemény áldozataira való összpontosítás célja, a közvéleménynek az ügy érdekében való mozgósítása. A részrehajlóan kiválasztott áldozatok iránti általános részvét hozzájárul a közösség kohéziójának megerősítéséhez. A "méltó" áldozatokról való aránytalan

tudósítások arra szolgálnak, hogy a (az illető hatalom által, vagy annak hozzájárulásával meggyilkolt) "méltatlan" áldozatokról eltereljék a figyelmet. 4. Természetes kiválogatódás A sajtó, mint az általános üzleti befektetés egyik formája, maga is része a hatalmi struktúrának, ugyanígy sem az egyetemek, sem a kuató intézetek nem a hatalmi struktúrán kívüli, önálló intézmények. Igaz, hogy az egyetemeken és a kutatóintézetekben, valamint az újságoknál is elszórva akadnak önálló gondolkodású és feddhetetlen integritású egyének, de maguk az intézmények élősködő jellegűek. Az egyetemek és a sajtó is külső forrásokból tarja fenn önmagát.(a sajtó esetében, tehát nem az újságírásból) Az újságokat ugyan formálisan nem cenzurálják, és a közvéleménynek a propaganda által való irányítása sem összeesküvésszerűen történik. A sajtó propaganda jellege a szabad piac szabályai alapján

alakul ki. A szerkesztők és az újságírók csak úgy maradhatnak meg az újságnál, és csak úgy lehetnek sikeresek, ha belsőleg azonosulnak a hatalmi struktúra alapfeltevéseivel. A sajtó elfogultsága tehát, jórészt az előre kiválogatott egyének belső meggyőződésének az eredménye Ez így van a társadalmi intézményekben is. Chomsky szerint, a szellemi elit kiválogatódásnak ez a folyamata már az óvodában kezdődik. A későbbiek folytán nagyon sok hivatalos és félhivatalos mód van arra, hogy csak a megfelelő egyének maradjanak meg olyan állásban amely a hatalmi struktúrának a szolgálatában áll. A "káderek" kiválogatásának ez a módszere nem csak a kommunista rendszerekre vonatkozik. George Orwell szerint, ha valaki végigjárja az angol felső oktatási iskolarendszert, az megtanulja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet kimondani, és bizonyos gondolatokkal nem ajánlatos foglalkozni. Az újságírók nagy többsége bizonnyal azt

vallja, hogy ők szabadok és senki és semmi sem befolyásolja őket abban , hogy mit írjak. Ez igaz Igaz azonban az is, hogy az újságírók többsége nem lenne ott ahol van, ha előzőleg már számtalanszor be nem bizonyította volna, hogy neki nem kell külön megmondani, hogy mit írjon - mert ő azt írja amit kell. A cenzúra, amennyiben létezik, valóban öncenzúra, amely a megfelelő emberek kiválogatódása alapján történik. A személyzet igazodik a magántulajdonban levő sajtó követelményeihez, annak szervezeti felépítéséhez, és a hatalomhoz való közeli kapcsolat előnyeihez. Chomsky könyvének egyik központi tétele, hogy az általános felháborodást keltő sajtó kampányok sorozata, a releváns hírek elhallgatása, az események leírásának elfogult beárnyékolása, az alapfeltevések, s a következetéseknek a csoport érdek szempontjából való meghatározása, - a hatalmi struktúra érdekei iránti rokonszenv kinyilvánítása. Ennek

ellenére a sajtó nem képez monolitikus egységet. A vezető réteg nézetkülönbségeinek esetében, a sajtóban időnként bizonyos nézetkülönbség mutatkozik, de ez csak a közös célok leghatékonyabb taktikai kérdéseire, vagy a megvalósítás módszereire szorítkozik. Azok a nézetek, amelyek a rendszer alapfeltevéseit vonják kétségben, vagy a hatalom természetét leplezik le, akkor sem közölhetők, ha különben a sajtóban a mellékes kérdések körül heves vita folyik. 5. A propaganda módszerei A propaganda szellemi irányításának három társadalmilag intézményesített forrása ismeretes: 1. A közkapcsolati hivatalok, illetve cégek 2 A véleményformáló értelmiségiek, közösségi problémákkal foglalkozó személyiségek, akik könyveket írnak a demokráciáról, valamint azok, akik a befolyásos újságokban a véleményeket írják és legtöbbször saját rovatuk van.3 A társadalom tudományokkal, kommunikációval, és informatikával

foglalkozó egyetemi tanszékek. Mit mondanak a "felelőségteljes emberek", a társadalom hivatalos szószólói a demokráciáról? Azt, hogy "tudatlan és akadékoskodó kívülállókat," távol kell tartani a nyilvános szerepléstől. A tömegek pedig legyenek "szemlélők", ne pedig "résztvevők. Ezek a "felelősségteljes emberek", azonban sohasem kérdezik meg, hogy miért éppen ők a felelősségteljes emberek, míg a másik ember az utcán, vagy a börtönben van. A társadalom legtudatosabb képviselőire való hivatkozás azonos a Leninizmussal. "Mi, a társadalom legtudatosabb elemei testesítjük meg a közakaratot és a többség nevében mi határozunk." Chomsky szerint: "Feltételezhető, hogy a társadalmi elitnek történelmileg ezért volt olyan könnyű lelkes sztálinistából, reform kommunistává válni, majd mindenestől a szabad piac, s az Egyesült Államok erőpolitikájának a pártjára

állni. Az emberek nagyon könnyen meg változtatják az álláspontjukat. Az a gyanúm azonban, hogy ez azért lehetséges, mert ugyanarról az álláspontról van szó és maga a változás nem is olyan jelentős. Csupán a hatalom hollétének az újbóli megítéléséről van szó, de magához a hatalomhoz való álláspontjuk mindig ugyanaz." A sajtóban előforduló propaganda leghasználatosabb módszerei a következők: - kihagyások és mellőzések, - leplezetlen és ismételt hazugságok, - megbélyegzés, szószerinti közlés, az adatok, vagy az állítások ellenőrzése nélküli közlése (ide tartozik a híresztelés híresztelése is.), - egyoldalúság, vagy hamis egyensúly, tendenciózus beállítottság Összegezés A propaganda, meghatározásánál fogva a tényleges cél elkendőzésének eszköze, tehát nem fedheti fel tényleges célját, vagy, hogy kinek az érdekét szolgálja, mert az nyilvános és érdembeli vitára adna lehetőséget. A sajtóban

előforduló propaganda további jellegzetességei között említhető még: · A hírek mennyisége és változatossága azt a látszatot kelti, hogy a sajtó kimerítően tudósít. · Részletigazságokra, vagy hiányos történelmi összefüggésekre épülő megállapítások mint magátol értetődő általános igazságok. · A tárgyhoz hozzászóló "szakemberek" tendenciózus megválogatása · Az ellenség démonizálása,- az ellenségnek nyilvánított entitás nem felel meg "a társadalmilag elfogadott "jó" fogalmának. · A levont következtetések és megállapítások a tárgy alapfeltevéseinek az előzőleges meghatározása nélkül történnek. · Az állítások és következtetések nincsenek megindokolva, vagy önállóan ellenőrizhető érvekkel alátámasztva.("mindenki tudja", vagy aki ezt kétségbe vonja azzal nem vitatkozunk" · A propaganda állításaival való azonosulás mint feltétlen pozitív érték, amely

igenlő válasz esetén "jó" oldalára helyezi az olvasót. Mi a propaganda, és mi nem? A propaganda a saját igazságát elvitathatatlannak tartja, az őszinte bírálat létjogosultságát tagadja, és az érdembeli vitához vezető utat elzárja. 6. A propaganda története Az intézményes propaganda kialakulása az első világháborúhoz kötődik. A XVIII században az Egyesült Államok már a világ leggazdagabb állama volt, de még a huszadik század elején sem volt jelentős világpolitikai szerepe. Annak hatásköre mindössze a Carib szigetekig terjedt. Az első világháborúval kapcsolatosan azonban, ezek a viszonyok gyökeresen megváltoztak. A második világháborút követően pedig az Egyesült Államok politikai hatalma világi méreteket ölt. A szervezett állami propagandát először Anglia alkalmazta az első világháborúban. A propaganda fő célkitűzése az volt, hogy az Egyesült Államokat bevonják a háborúba, mert különben

elveszítik a háborút. Az angol Tájékoztatásügy Minisztérium (Ministry of Information) fő feladata a hatásos háborús propaganda előállítása és terjesztése volt. (A Tájékoztatásügyi Minisztérium nyilvánosságra hozott okmányai alapján a cél az volt, hogy a világ közvéleményét mesterségesen a javukra fordítsák) Az angol háborús propaganda a koholt barbár "hun" kegyetlenségek sorozatairól számolt be. Ez a propaganda elsősorban az Egyesült Államok szellemi vezetőségét volt hivatott befolyásolni - és működött. Az angol háborús propaganda roppant eredményes volt az Egyesült Államokban, ha tekintetbe vesszük, hogy eredetileg az Egyesült Államok polgárainak nem volt érdeke, hogy másokért háborúzzanak. Woodrow Wilsont 1916-ban a annak háború-ellenes álláspontja miatt választották meg - a "Győzelem Nélküli Béke" jelszó alapján. De a kormány részt akart venni a háborúban Hogyan volt lehetséges

azonban egy, alapjában véve pacifista lakosságot hat hónap alatt egy őrjöngő német-ellenes hisztérikus tömeggé alakítani? Wilson kormánya megalakította a saját állami propaganda ügynökségét, A Tájékoztatásügyi Bizottságot (Committee for Public Information), amely az úgynevezett Creel Bizottság (Creel Commission) néven is ismeretes. Igen rövid időn belül sikerült a lakosság körében egy olyan németellenes hisztériát kiváltania, a lakosság körében, hogy az kész volt háborúba menni és minden németet darabokra tépni. Az Egyesült Államok háborús propagandájának alapvető módszere a félelemkeltés, és a fanatizálás volt, amely a koholt atrocitások szisztematikus adagolása kíséretében történt. (Ide sorolható a belga csecsemők karjainak kirángatása és a "hunok" más kegyetlenkedéseiről való "tudósítások" sorozata.) A Bizottság háborús uszító propagandája igen eredményesnek - és

tanulságosnak bizonyult: Az ország művelt rétegei által támogatott állami propaganda igen hatásos lehet. Ezt tanulta meg Hitler, és azóta sokan mások A propaganda sikeressége nagy hatást gyakorolt az üzletemberekre is. A Közkapcsolatok Az Egyesült Államokban ugyan léteztek úgynevezett közkapcsolati szakértők, de közkapcsolati irodák és cégek csak az első világháború óta léteznek. A "szakma" megalakulása a Creel Bizottság tagjainak a tevékenységéhez fűződik. Edward Bernays, aki maga is tagja volt a Creel Bizottságnak írt egy könyvet, amelynek a címe: Propaganda. Ez a közkapcsolat szakembereinek körében napjainkban is alapműnek számít. Barneys, a saját állítása szerint az első világháború propaganda hadjáratának a tanulságait alkalmazza a belföldi társadalom különböző területein. Barnays szerint a közvélemény az "értelmes kisebbség" által eredményesen befolyásolható, és alakítható, mert

megvannak rá a megfelelő "módszerek." Barnays nevéhez fűződik az 1920-as évek cigaretta kampány, amely a filmcsillagok példamutató közreműködésével sikeresen kiterjesztette a dohányzást a társadalom női tagjaira. Barnays szervezte meg azt a belső propaganda kampányt, amely megteremtette a közvélemény beleegyezését ahhoz, hogy az Egyesült Államok megdöntse Guatemala demokratikusan megválasztott kormányát. Barnays, a A Woodrow Wilson kormány állami propaganda ügynökség eredményeit méltatva a következőket írja: "háborús propaganda roppant sikerének hatására a polgári társadalom legértelmesebb képviselői is rádöbbentek a közvélemény formálás nyújtotta lehetőségek előnyeire." 7. Távlatok és lehetőségek Talán nem véletlen, hogy a gondolat és szólásszabadság legbefolyásosabb szószólója éppen Noam Chomsky, aki a nyelvtudományok terén kifejtett kutatásai révén vált világhírűvé. Chomsky

egyik nyelvtudományi tétele, arra vonatkozik, hogy a nyelv nem a környezetbeli adottság, hanem veleszületett tulajdonság - tehát emberi mivoltunk meghatározó tulajdonsága és a tudás és kreativitás forrása. A 160 milliárd (US) dollár értékű Time - Warner és az America Online érdekeinek ellenszegülni szélmalomharc, de magát a szólásszabadságba vetett hitet nem adhatjuk fel. A történelmi tapasztalan arra utal, hogy a szabadságot ezidáig egyetlen elnyomó rendszer sem tudta végérvényesen megszüntetni. Mi az amit a jelen körülmények között is megtehetünk? A sajtóban megnyilvánuló propaganda, a formális demokrácia keretein belül történik. Létezik tehát egy meghatározott tolerancia, sőt egy igény is arra, hogy a sajtóban időről időre tárgyilagos, vagy tárgyilagosnak minősíthető írások is megjelenjenek. Chomsky szerint az apró győzelemek is hatalmas jelentősége van. Napjainkban, maguk az újságírók azok, akik

integritásukkal több alkalommal hozzájárultak ahhoz, hogy a média propaganda mögött időnként az igazság is felvillanjon. Továbbá, a legszigorúbban ellenőrzött rendszerben is megmaradnak az emberi különbségek és lesznek emberek, akik a megfelelő időben, vagy tárgykörhöz való viszonyukban, a saját integritásuk parancsait követik. Szóba kerülhet még az olvasóknak, a hirdetőkre gyakorolt nyomása is. Az állampolgárok, egyéni, vagy közös állásfoglalása is nagy mértékben befolyásolhatja, nemcsak a tömegtájékoztatás minőségét, hanem az államnak a nagyvállalatok iránti magatartását is. Nem véletlen, hogy a sajtóban kifejtett propaganda a közösség összetartó erejét kifejező intézmények ellen irányul. Az egyéni, illetve a közösségi érdekek és a nemzetközi nagyvállalatok érdekei közötti feszültség tehát tényleges, de nem a kimenetel nem végzetszerű, ami azt jelenti, hogy a szabadságért - tehát a

szólásszabadságért is újból, és újból meg kell küzdeni. Ez az írás, ennek a felismerésnek a jegyében született 2001, március 7