Jogi ismeretek | Jogtörténet » Az ókor, állam és jogfejlődés

ÓKOR Az állam és a jogfejlődés kezdetei A társadalmi csoportot érő kívülről érkező támadásokkal és belülről fenyegető bomlasztó mozgásokkal szemben a csoport belső rendjének, békéjének, működésének védelmében érvényesül a hatalom nyomása. Az állam első megjelenését ilyen hatalmi tényezők megjelenésével lehet azonosítani. 1) vadászó, gyűjtögető, esetleg kezdetlegesen már földművelő gazdaság mellett akefal módon, fejetlenül működő társadalom 2) fejlettebb, de még mindig akefal pásztorkodó, földművelő primitív közösségek 3) patriarchális királyság kezdetleges keretei között működő kefal társadalom Max Weber: a társadalom feletti uralom intézményesített hatalmat jelent. Az állam olyan hatalom, amely nem személyhez tapad, nem természetes úton jön létre, hanem intézményes formában jelenik meg. Az állam a társadalomban létező, de annak egészétől megjelenésében különváló rendfenntartó és

védekezési funkciókat gyakorló intézményesített szervezet. E szervezet egyes emberekből áll, állami tisztségviselőkből, a hatalom hordozóiból, az uralom gyakorlóiból. Az adott társadalomban a szokásokat a tapasztalás, majd annak hagyománya erősíti, annak idővel természetfölötti erőt, sugallatot is tulajdonítanak. Az ilyen tudati elvonatkoztatás hozta létre a társadalmi szabályokat, normákat, amelyek végül az adott csoportban rendszerré állnak össze. A jog egyik eleme az előre meghatározottság. Ez adja a társadalmi biztonságot Másik eleme az érvényesítés kényszere. Ez adja a társadalmi rendező hatást Az állam és a jog dialektikus kölcsönhatásban állnak, feltételezik és meghatározzák egymást. Átmeneti jelenségek “Állam előtti” társadalom A vezetők kiválasztása, elismerése, követése törzsi-nemzetiségi szokások alapján történt. Az állam előtti társadalomban kétféle intézményrendszer és kétféle

szabály vagy normaanyag alakult ki: • törzsi > törzsi szokás • kultikus > szakrális norma Rokon törzsek között egymás felőrlésének megakadályozására létesültek közös kultikus központok, kultikus szabályok és békéltetési intézmények (szakrális formában). Az állam előtti törzsi-nemzetségi társadalom normái: Tk. 30o Az ókori Kelet államai és jogrendszerei Az élelemgyűjtő gazdálkodásról az élelemtermelő gazdálkodásra való átmenetben a termelés megszervezése és a termékek védelme megkívánta a magasabb társadalmi szervezettséget. Nagyobb államtestek először a nagy folyamvidékeken jöttek létre (i.e 10000) Babilon A Tigris és az Eufrátesz között kialakult városok intézményesített politikai szervezetet hoztak létre, uralkodóik, tisztségviselőik voltak. Egymás között hatalmi harcokat folytattak, de bizonyos kulturális közösségben éltek, ami lehetővé tette békés együttműködésüket is. ♦ Kr.

e 3000 Az első sumér eredetű nagyobb területre kiterjedő uralmat Ur vagy Uruk királyai valósították meg. Az uralkodó - az istenek képviselője - uralma örökletes - papjai, katonai vezetői segítségével kormányoz 1 - államában földközösség Kr.e 2350 körül A szemita amorreiták megdöntötték a sumér birodalmat, és Akkad központtal szervezték meg uralmukat. ♦ Kr. e 2150 körül Nomád hegyilakók megdöntötték ezt, létrehozták a második sumér birodalmat ♦ Kr. e 2000 körül Ur-Nammu birodalmában újabb szemita dinasztia került hatalomra 1875 körül Lipit-Istar kódex (törvénykönyv) ♦ Kr. e 1728-1686 Hammurapi uralma Megalkotja a legteljesebb mezopotámiai törvénykönyvet A világi és vallási hierarchia elkülönült a babilóniai birodalomban. • vallási vezetők: kultikus feladatok, nemzetközi kapcsolatok intézése • világi tisztségviselők: katonai, gazdasági, igazságszolgáltatási feladatok ♦ Hammurapi

törvénykönyve Megelőző korok szokásait, a közelmúltban keletkezett ítéletek döntéseit, a szokásjogot és az esetjogot foglalja össze. • szabályozza a peres eljárás menetét, megszabja a bírák kötelességeit • meghatározza a vétkek elleni szankciókat (nagy súly a szándékos vétkekre): talió, vagyoni büntetés, testi fenyítés • védi a köz érdekét, vagyonát, a csatornarendszert, a megfelelő földművelést, a kereskedelmet, a templomi és állami vagyont • szabályozza a család rendjét (sumér-szemita hagyomány): monogám házasság, jegyességi szerződés, jegyajándék, örökbefogadás • ismeri az arany és ezüst fizetőértékét, a kamatot, a kölcsönt, az uzsorát Egyiptom Kr. e 3000 A Nílus-völgyben élő népek fokozatosan egységes birodalommá egyesültek Egyiptom többször egymással versengő államokra, azok laza szövetségére esett szét, majd újra meg újra egyesült. Óbirodalom • uralkodója az istenség >

abszolút törvényhozói státus • az igazgatás a királyi házból történt: nagy tízek tanácsa, alatta számos helyi vezető • kétévenként leltár • negyvenkét kerület (gör.nomoi), élén a nomarkhoszok • fokozatos ítélkezés: helyi döntés > kerületi elöljáró > fáraó, ill. az őt helyettesítő vezír • a perek írásban folytak, az ítéleteket indokolták • ritka a halálbüntetés • a családban nem volt szigorú patriarchális hatalom (a nőnek vagyona) • a rabszolga védettséget élvezett • a föld a fáraóé és a templomoké (szabad bérlők, szabad munkások) • szociális osztályok funkciók szerint határolódtak el: munkások, parasztok, katonák, papok, hivatalnokok • Az Óbirodalom apró versengő részekre esett szét, ezeket 2100 után a XI. dinasztia egyesítette Középbirodalom fénykora: 2200-2300, XII. dinasztia alatt A thébai monarchia alatt a fáraó az állam feje, körülötte a letört feudális urak udvart

alkottak. Két vezér (észak, dél), fekete Núbiának külön királya. Legfőbb vezetők: - kincstáros (gazdasági ügyek) - hadsereg főparancsnoka - Amon főpapja • lépcsőzetes igazságszolgáltatás • írásbeli pervitel mellett szóbeli tárgyalások • bizonyítékul szolgált: eskü, tanú, okirat • helyi bíróságok felett tizenkét tagú legfelsőbb bírói testület, fellebbezési fóruma a vezír • az igazságszolgáltatást a fáraó felügyelte, isteni törvényeknek alávetve ◊ Kr. e 1250 körül Tébában II Ramszesz papi felső bíróságot szervezett > a papság privilegizált helyzethez jutott az igazságszolgáltatásban. 2 A Középbirodalom idején Egyiptom kiterjesztette hatalmát Szíria és a Tengermellék vidékeire: vazallus viszonyban meghagyta a föníciai városok és a félnomád törzsek önkormányzatát, de adót szedett, katonát kért. A Középbirodalom megvalósította a törvény előtti egyenlőséget és a szociális

felemelkedés lehetőségét. Kr. e 1000 Egyiptom újra szétesett ◊ Újbirodalom 1050 körül állította helyre a birodalom egységét a XX. dinasztia Az Újbirodalom az asszír hódításig (Kr. e 700-600) állt fenn Az egyiptomi hierarchikus birodalom jellemzői: - szociális gondolkodás - magas erkölcsi és jogérzék - nő és férfi egyenlősége - társadalmi osztályok közötti átmenet Hettiták Kr. e 3000 - Kis-Ázsiában már voltak városszerű települések, nagyrészt asszír lakossággal Kr. e 1900-1500 - első hettita birodalom, amit az indogermán mitanni nép behatolása megdöntött Kr. e 1450-kb1200 - új hettita birodalom felvirágzása (ezután még léteztek hettita városállamok, amíg 717-ben II. Sargon asszír király el nem foglalta) • az állam szervezete feudális jellegű • a kisebb területi egységek vezetőit hűségeskü kötötte a királyhoz • a király uralmának alapja az erő (hadsereg jelentősége) • a király - hatalmát

családjától, rokonaitól, a főnemesek testületétől kapta - elsősorban hadvezér - isten helytartója, törvényhozó, legfőbb bíró • az állam jövedelmét adók, vámok és a hűbéresek természetbeni szolgáltatásai biztosították • a birodalom tagozódása: kiemelt vezetők, katonák, iparosok, parasztok, rabszolgák (=kevesebb joggal rendelkező személy) Kr. e 14-13sz-ból maradt ránk a hettita “codex” A héber állam és jog Kis-Ázsia földközi tengeri partvidékére 1900 körül a folyamközből vándoroltak a zsidók ősei, Ábrahám és családja. A zsidó állam: szigorú, monoteista teukrácia • a törvény Isten törvénye, a hatalom Isten által adott (szakrális szabályok) • szigorúan befelé forduló jog • a törvény adott és örök • “menedék”, azilum: a jeruzsálemi templom és a nyolc menedékváros, aki ezekbe menekült, az csak szabályos eljárással volt elmarasztalható • a felelősség családi • a jog nem

jellegzetes osztályjog • a család szervezete patriarchális (többnejűség, válás) • levirátus intézménye: ha a férj utód nélkül halt meg, felesége a férj fivérének asszonya lett, első gyermekük az elhunyt férj örököse Más keleti birodalmak India 3 Kr.e2500-1500 között az Indus és a Gangesz mentén egy sor hatalmas városállam létezett A Kre II. évezred közepén az indogermán behatolás elpusztította őket, korai feudális jellegű hatalmi alakzatot, a vallás és a kultúra laza kötelékét hozta létre. Kína Kr.e II évezredtől egymást váltó félnomád és városközpontú, feudális jellegű szervezetek alakultak A belső-kínai egységes birodalom Kr.e300 után jött létre • A történelem első, hivatalnokapparátus által vezetett jogállama. • Kr. e 3 századtól alakult ki a kínai vallásfilozófiával, a Kung Fu-ce tanításával párhuzamosan a fa-chia, a törvény iskolája: gyakorlati politikai kérdések és feladatok

megoldására törekedett, elvetette a társadalmi rétegprivilégiumokat. Az írott jog kizárta a hivatalnoki önkényt és jogbiztonságot teremtett. Asszír Birodalom Ninive városközponttal a Kr.e 9 századtól alakult ki a Tigris folyó mentén Államuk: • katonai szervezeten alapult • anyagi alapjuk: hódító rablógazdálkodás • a leigázottak jogilag teljesen kiszolgáltatottak • a büntetések kegyetlenek és durvák A folyton háborúzó asszírok saját győzelmeikben őrlődtek fel a 7. században Méd-Perzsa Birodalom A médek és perzsák a folyamköztől keletre, az iráni fennsíkon alakították ki indogermán birodalmukat. Az asszír hatalom megdöntésével vette kezdetét a Méd-Perzsa Birodalom • a vezető nemességre és a kiépített hivatalnokgépezetre támaszkodott. • az egyes területi egységek, satrapiák élén jelentős területi önállósággal rendelkező helyi vezetők, satrapák álltak • a leigázottak szokásait tiszteletben

tartották, átvették Föníciai városok a Földközi-tenger keleti partjától a nyugati partvidékig, Gibraltáron túl Afrika nyugati partjaira is kiterjesztették kereskedőhálózatukat. • szervezetük a tengerparti városállamok rendszere • egymástól függetlenek • vendégbarátságban éltek • pénzzel, diplomáciával, katonai erővel segítették egymást (időnként) Tyrus és Szidon föníciai városok kereskedelmi és kulturális jelentősége hatalmas, később a nagy birodalmak kiterjesztették rájuk hatalmukat (adót fizettek, stb.) A föníciaiaknak köszönhetjük a betűírást, a Byblos irományait, a hajózási technika első jelentős kialakítását. Az ókori Kelet államainak és jogának közös jellemzői - isteni eredetre való hivatkozás (állam-vallás) - egységes birodalmi szervezetre törekvés - társadalmi különbségek a társadalmi-gazdasági szerepköröknek megfelelően - fejlett családjog, tulajdon, kötelmi szabályok,

magánbosszú, önhatalom, talió. AZ ÓKORI GÖRÖG ÁLLAM- ÉS JOGFEJLŐDÉS A görög történelem a Balkán-félsziget déli részén, az Égei-tenger mintegy háromszáz szigetén, Kis-Ázsia nyugati partvidékén és Itália déli részén játszódott le. A szárazföldi Görögországon két jellemző államfejlődési irány alakult ki: az athéni (akhájok) és a spártai (dórok) típusú állam. A harmadik csoportot a szigetvilág poliszai (aiolok) képezték. Sajátos államfejlődési jegyeket hordoztak a hellén gyarmati területek, a kis-ázsiai (ionok) és itáliai görög fennhatóságú poliszok. Az ókori görög történelem kronológiája ♦ Prehistória • égei kultúra kora (Kr.eIIIévezred): nemzetiségi rend felbomlása, differenciálódása • krétai kultúra kora (Kr.e II évezred): óbabilonra jellemző államstruktúra 4 a közszervezet mükénéi kultúra (Kr.e 16-13sz): idegen formák átvétele, kísérletezés, vagyoni egyenlőtlenség

homéroszi kor (Kr.e 12-8sz): a nemzetiségi rend radikális átalakulása, a közösségi elvű hatalomgyakorlás megszűnése, a hatalom a kis államok uralkodóinak, baszileoszainak kezébe került át. ♦ Archaikus kor Kr.e 7 századtól Kleiszthenész területi reformjáig (Kre 508) Városállamok szilárdultak meg, görög gyarmatosítás, ősi faluközösségek felbomlása, türannisz. ♦ Klasszikus kor Kr.e 5-4 század ♦ Hellenisztikus kor • • Spárta társadalmának és államszervezetének jellegzetességei A peloponnészoszi félszigeten jött létre a spártai állam, amelynek első jellemzője a zártság és az autarch berendezkedés. Spárta a legkorábban alapított hellén város Tartós hatalmi struktúrát hozott létre, társadalmát áthatotta a militarizmus. Spárta gazdasága a földművelésen alapult, államát az arisztokratikus szemlélet jellemezte. A katonai elvek szerint felépült közhatalmi rend az egyén visszaszorításával ját, a szabad

polgárok között egyenlőséget hozott létre. Spárta társadalmi és államrendjét Lükurgosz alakította ki. Kre 8 sz: egységes alkotmány: “nagy rhétra” (a föld egyenlő elosztása). A társadalom három részre tagozódott: Teljes jogú szabad spártaiak - 10-15 hektár szabad földterületet műveltek (+kiutalt rabszolgák) - “a fölösleges” mesterségeket megtiltották - a nevelés közügy, intézményesített (szellemi helyett szigorú katonai képzés) - a nők kitüntetett helyzete - házasság védelme Perioikoszok - peremterületek lakosai - bekerített községekben éltek - korlátozott önkormányzat, spártai nőt nem vehettek feleségül - adót fizettek, tarthattak rabszolgát, harcolhattak, az olimpián részt vehettek Helóták - dórokkal szemben álló őslakosok - kijelölt falvakban éltek, a szabadok földjeit művelték - felszabadításukra nem volt mód - katonai segédszolgálat működött féken tartásukra (krüpteia) A spártai

államszervezet Két baszileusz (az élén): a népgyűlés egy évre választotta, a hadsereg fővezére, családjogi ügyekben ítélőbíra, főpap. Öregek tanácsa: a királyokkal együtt 30 fő, a népgyűlés választotta (60. évét betöltött, szabad), ez a kormány és a legfontosabb büntetőbíróság. Határozatait a népgyűlés hagyta jóvá, de vétójoga volt annak döntéseire. Népgyűlés (apella): minden 30 év fölötti spártai, havonta egyszer ülésezett, határozatokat közfelkiáltással hozott. Felügyelők (ephóroszok): öttagú, a népgyűlés egy évre választotta, esküt tettek egymásnak, öregek tanácsát ellenőrizték . Az athéni társadalom- és államfejlődés Az attikai félsziget területén alakult, ez lehetővé tette a tengeri kereskedelembe való bekapcsolódását. Az athéni állam: Nyitott gazdaságú, az egyénnek teret adó, demokratikus Anyagi bázisa a középréteg magánmunkája. Kre 8 században jött létre, Thészeusz

alapította Thészeusz Megállapította a társadalmi osztályokat: 5 - eupatrida: a szabad lakosság vezető gazdag rétege, a vallási szertartásokat végezték, vezető hivatalokat betöltötték, alkalmazták a törvényeket. - geomóroszok: földdel rendelkező kisbirtokosok - démiurgoszok: kézművesek - metoikosz: félszabad idegenek, termelőmunkát végeztek, politikai jogaik nem voltak. Nemzetségi-közszervezeti rend A baszileusz helyére kilenc arkhón (csak eupatrida, egy évre) került: - arkhón epónümosz (névadó): irányította a kül- és belpolitikát, a törvényhozást - arkhón baszileusz: főpap - arkhón polemarkhosz: katonai ügyekben jártas, hadvezér - theszmothetészek: (a többi hat) jogrendezés Az egykori tanács helyett: areioszpagosz Külon (Kr.e630) első türannisz, a hatalom erőszakos átvétele: “küloni tett” Drakón Írásba foglalta a szokásjogot, 621-ben összeírt, kiegészített törvények: “vérrel írott” szabályok

Szolón (Kr.e594) Közkegyelmet hirdetett, érvénytelenítette Drakón szigorú törvényeit, bírói felülvizsgálatot biztosított, büntette a közömbösöket. Társadalmi reformjai: adósrabszolgaság megszüntetése, a földre felvett hitelek eltörlése, szakított az ősi vérség elvével, maximálta a földbirtokot, szabad végrendelkezést ad. Gazdasági reformjai a középrétegeket védi. Súly-, mérték-, pénzreformja a kereskedelmet segítette Megteremtette a timokráciát. Az athéniek jogait nem származás, hanem vagyon alapján szabta meg: ötszázmérősök: arkhónok (lovashadsereg); háromszázmérősök: lovagok, magasabb állami tisztségek; igásparasztok: tanács (nehézfegyverzetű gyalogság); napszámosok: népgyűlés, esküdtbíróság (gyalogos). Államszervezet: népgyűlés: legfontosabb szerv négyszázak tanácsa: 100-100 tagját a négy athéni törzs választotta népbíróság: felelősségre vonhatta a tisztségviselőket, döntött a

kiemelkedő büntetőügyekben arkhónok: a négy törzs első vagyoni osztályához tartozók közül sorsolták areioszpagosz: hatásköre nagy részét a népbíróság vette át. Peiszisztratosz (Kr.e560) Felosztotta a földeket (elsőként politikai ellenfeleiét), fejlesztette a hadsereget, flottaépítésbe kezdett, a mezőgazdaságot állami hitellel támogatta, elősegítette a kereskedelmet, új állami adót (tizedet) vezetett be, vidéki bíróságot szervezett, ekkor nyerte el Athén mai arculatát, összeíratta Homérosz költeményeit. Kleiszthenész (Kr.e508) Megszüntette a polgárok vagyoni megkülönböztetését, bevezette a cserépszavazást, új területi felosztást készít: tíz phüle, kisebb önkormányzati egységek (démoszok), létrehozta az ötszázak tanácsát (minden phüléből 50), ebből kisorsolnak 50-et, ebből minden reggel egy elnököt (prütanisz): végrehajtói teendők; a hadsereg élére 10 sztratégoszt állított. Ephialtész 462-ben

tovább erősítette a képviseleti testületek befolyását. A népbíróság előtt meg lehetett támadni a demokráciát veszélyeztető törvényjavaslatok előterjesztőit (graphé paranomón). Athéni államrend a Kr.e 5 században Népgyűlés (ekklészia) Az államhatalom legfontosabb szerve, ülésein minden 20. évét betöltött polgár részt vehetett, napidíjat kapott, havonta legalább egyszer a tanács hívta össze, az üléseket a soros elnök (prütanisz) vezette, szótöbbség döntött, jelentős szerepe volt a törvényalkotásban, ellátta a legfőbb bíróság feladatát, adminisztráció. Tanács (bulé) 6 Kleiszthenész óta változatlan választása, feladata: népgyűlési határozatok előkészítése, diplomáciai feladatok, nemzetközi szerződések kötése, pénzigazgatás felügyelete, vallási ünnepek, középítkezések szervezése. Arkhónok Szerepük csökkent első arkhón: vallási szerep, szülőkkel, árvákkal szembeni rossz bánásmód

elbírálása, gyengeelméjűek, tékozlók gondnokság alá helyezése. Többiek: igazságszolgáltatás Areioszpagosz Vallás elleni bűncselekmények bírálása. Népbíróság (héliaia) Az igazságszolgáltatás fő szerve, 6000 sorshúzással választott állampolgár (eskütétel, napidíj), minden polgár vádat emelhetett, hivatásos szónokok (rétorok) működtek. Tíz sztratégosz A hadsereg irányítója. A népgyűlés évente választotta őket, nem kaptak fizetést Az ógörög jog jellegzetességei Az ókori Hellász területén nem alakult ki egységes jogrendszer. A görögök egy természetjogias igazságossági és erkölcsi normarendszert állítottak fel. Kifejlesztették a méltányosság, a kiegyenlítő igazságosság, az osztó igazságosság, az általános igazságosság fogalmát. A görög jogforrások Szokásjog: (Kr.e621-ben Drakón gyűjtötte össze) Theszmosz Törvény: (az első törvényhozó: Szolón) nomosz, a legfontosabb jogforrás.

Törvényjavaslatot a tanács terjeszthetett elő -> 600 tagú különbizottság -> népgyűlés -> szövegezésre vissza Néphatározat: pszefizma, általában egyedi ügyre vonatkozott. A hellenisztikus korban kettős jogrend alakult ki: görög jog + a meghódított országok joga. A görögök nem ismerték a mindenkit kizáró tulajdonjog fogalmát (domínium). Szolón: az ingatlanok nemzetségi tagok akaratától független elidegenítése, egyedüli leányörökös (epiklérosz) intézménye. • Családjog Monogámia; házasság: leányrablás, szöktetés, vásárlás; a nőknek kevés joguk volt; válás. • Büntetőjog Központi intézménye kezdetben: vérbosszú, később: vagyoni kompenzáció, jóvátétel. Gyilkosság esetén az areioszpagosz, véletlen halálokozásnál az arkhón baszileosz, kisebb ügyekben a phülé ítélkezett. • Eljárásjog Minden 18 évesnél idősebb szabad athéni férfi indíthatott pert. Kiskorúak, nők -> gyámjuk;

Rabszolgák -> gazdájuk; idegenek -> proxenoszuk (vendégbarátjuk). Közvád: graphé: mindenki ellen emelhettek, magánvád: diké. A per Törvénybe idézés: két tanú, az alkalom és a hely megkeresése, a beadott igényt a hatóság bírálta el, elfogadás esetén a vádlevél benyújtójának illetéket kellett fizetnie. Előzetes eljárás: a vádirat kifüggesztése, előzetes tárgyalás. Itt a felek egyezséget köthettek Ha nem akartak egyezséget kötni, vagy az ügy a népbíróság elé tartozott, akkor esküt kellett tenniük. Az eljárás alá vont fél viszontvádat emelhetett. Főtárgyalás: Az előzetes lezárása után 30 napon belül kellett megtartani. A 6000 tagú népbíróság kisorsolt külön tanácsának egy nap alatt döntenie kellett, a perbeli ellenfelek, vagy fogadott szónokaik beszéltek. Az esküdtszék tagjai titkosan szavaztak A döntés ellen nem lehetett fellebbezni, perújítást lehetett kérni. Az ítélet végrehajtása állami

feladat volt • Nemzetközi jog A teljes jogú polgárságnak pontosan megállapított feltételei voltak: felnőtt kor, csak szabadok, meghatározott földbirtok. A polgárjogot megvonhatták: törvényszegés, adó megtagadása, vallási normák elleni vétek. Az állam köteles volt védeni polgárait (androlépszia) Az idegenek (xenosz= ellenség) nem kaphattak polgárjogot, xenélaszia=idegenek kiűzése. A kereskedelem bővülésével ez csökkent, kialakult a proxenia=vendégbarátság. Idegenek és polgárok közötti jogi különbség megszüntetésének eszköze volt az isopoliteia kétoldalú egyezmény. Nemzetközi szerződések (szümbolonok) szabályozták a kereskedelmi kapcsolatokat. Rhodosz szigetén: lex Rhodia de iactu, a hajósok kármegosztása. Háború és béke joga: hadüzenet, hadviselés, hadifoglyok, békeszerződések. 7 AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS A “primitív jog” kitermelt egy sajátosan átmeneti jellegű ítélkező fórumrendszert. A törzsi

vezérek hatalma, az előkelők befolyása vagy a népgyűlések szankcionálták az egyszerű jogállapotokat. Kialakult az ítélkező közhatalmi funkció. “Törzsi királyságok” formái: a nemzetségfők a nemzetség tagjai felett, a törzsi uralkodók a törzs felett gyakoroltak közhatalmat, mindig a nép hozzájárulásával (közösségi eredetű ítélkezés). Elsőként jogellenes: a közbéke megszegése Idegen által elkövetett bűncselekményt kollektív megtorlással (vérbosszú) büntették. A vérbosszú az igazságszolgáltatás átmeneti eleme. A megtorlást felváltotta a talió, majd az államhatalom kialakulása után a bírói ítélettel megszerezhető vagyoni elégtétel. A bíráskodás mint az állam közhatalmi funkciója Az állam ítélkező közhatalmi funkciójának megszilárdulása (ítélkező fórumrendszerek kialakulása) az ázsiai rabszolgatartó államok megjelenéséhez tapad. A legfőbb ítélkező hatalom az istenség által megszentelt

uralkodó kezében volt. Az ítélkező közhatalmi tevékenység a legfontosabb állami funkciók egyike volt. Az ázsiai, despotikus jellegű államokban az igazgatási (rendészeti) funkciókat és a jogszolgáltatási tevékenységet szorosan összekapcsolták. Továbbélt az igazságszolgáltatás közösségi formája. A hivatali (állami) bürokrácia kasztszerű elkülönülése az igazgatási és a jogszolgáltató hatalom tartós összefonódásának a kifejezője volt. (Hammurapinál: a lakosság különböző közösségei kollektív felelősséggel tartoztak a területükön elkövetett bűncselekményért.) A korai feudális állam ítélkező közhatalmi funkciójának eredői visszanyúlnak a közösségi eredetű igazságszolgáltatásra: nagy jelentőséget tulajdonítottak a szabad lakosság jelenlétének (az ítélkezésben), később a grófi ítélkezés szerepe gyarapodott, a szokásjogot ismerő embereket a kinevezett bírótársak váltották fel. Az

igazságszolgáltatás szerepe a görög poliszok korszakában Az arisztokratikus rabszolgatartó modell (Spárta) szerint kiépült görög államok bíráskodása mintaszerűen szervezett volt. Az igazságszolgáltatás demokratizmusának alapjait Kre-i évezred első felében rakták le. A köztársasági államberendezkedés (Athén) kialakulása nyomán épült ki a választott állami tisztviselők, az arkhónok ítélkezése + a népgyűlés, az ekklészia joghatósága(cserépszavazás). Az arkhónokból és az arkhónságot viselőkből kialakult areioszpagosz bírói hatásköre azonban folyamatosan nőtt. Népbíróság intézménye: tagjait évente sorsolással választották, előtte súlyosabb ügyekben az arkhónok, egyébként a sorsolással kiválasztott vádlók képviselhettek vádat. Nagy szerep jutott a hivatásos szónokoknak (rétorok). Az egyéni sérelem miatt indított szóbeli kereset, a diké, és az államérdekek tárgyában alkalmazott írásbeli vád, a

graphé között először tettek különbséget. Diké nyomán csak reparációs jellegű, graphé alapján szigorú megtorló ítéletek meghozatalára került sor. A legsúlyosabb közügyekben az areioszpagosz ítélt. Törvénytelenségi vádindítvány (graphé paranomon) esetében a népgyűlés az alaptalan vádemelés képviselőjét súlyosan büntette. Ha a nép néphatározat (pszéfizma) útján kívánt dönteni (száműzetés, polgárjog megvonás), akkor legalább 6000 teljes jogú állampolgárnak a jelenlétét kellett biztosítani. A népbíróság 600 tagú különbizottságának külön szerep jutott: pert folytatott le az új törvényjavaslat (probuleuma) javaslói és a régi védelmezői között. Az új csak a régi elítélése útján válhatott törvénnyé. A teljes jogú állampolgár kiterjedt köztevékenységhez jutott az igazságszolgáltatásban. Róma igazságszolgáltatása A római állam Kr.e8 században törzsi-nemzetiségi formák között

jött létre Vezetője a hadsereg választott vezetője, a rex volt: szakrális hatalom, katonai vezető, az államhatalom jelképe. A hatalom a felfegyverzett polgárok, a hadsereg kezében volt, akiket a vének tanácsa, a szenátus irányított. Ez a három hatalmi tényező érvényesítette a törzsi szokások átörökölt és szakrális elemekkel átszőtt jogát, a iust. A viták eldöntését (iure agere, iurgium; az eredmény: pacére, pax) a vénekre bízták 8 Az ősi normák (ius) mellett létezik a törvényhozás (legislatio), ennek eredménye a lex, a mindenkit kötelező norma. Kialakultak a törvényhozás elvei A törvényt az állami hatalommal felruházott magistratus alkalmazza a köz érdekében. Néha a királynak, majd a magistratusnak el kellett döntenie, hogy mi a Rómában érvényes ius (iurisdictio). A belső béke biztosítása közérdek volt, ezért a vezetők rendszabályozási (coercitiós) jogkörrel rendelkeztek. A királynak, állami

tisztségviselőnek hatalmából (imperium) folyó joga volt minden közre veszélyes helyzetet megvizsgálni (quaestio) és a tényállás tisztázása után (cognitio) az intézkedést megtenni. A közérdek megelőzte a magánérdeket: salus rei publicae suprema lex. A főbenjáró büntetőügyek a népgyűlés hatáskörébe kerültek, a hatóság a vádat képviselte. Állandó bírói testület: decemviri ill. centumviri stlitibus iudicandis döntött a jogutódlásban Bizonyos vagyontárgyak (államtól kapott vagyon, lakótelek /heredium/, hadifogoly szolga /servus/, igás állat /res mancipi/) védelmét az állam vállalta. Bármely római törvénybe (in ius) idézhette a másikat. Az igény jogosságát nyilvános szóbeli tárgyaláson (in comitio) a törvény formális szövegei szerint (legis actio) döntötte el a hatóság (addicere litem). Ha az ítéletet vitatták, a hatóság bírót adott (dare iudicem), aki eldöntötte, hogy a két saját igazságára esküt

tevő polgár melyikének esküje (sacramentum) hamis. Ha a jogi helyzet nem volt vitás, akkor a bírói döntés a felek megegyezése alapján nyert törvényerőt (litis contestatio). A vállalt kötelességért a római polgár személyével felelt. A magistratusok a katonai hatalom és az igazgatási jogkör mellett megkapták a iurisdictio és a bírói hatalom átadásának jogát, ellenőrzésükre állított intézmények: magistratusok kollegialitása, intercessiós joga, néptribunok vétó- és intercessiós joga, felelősségre vonás. Az államhatalom egy és oszthatatlan. Közzel szembeni cselekmények meggátlására a magistratusok felhasználták coercitiós jogkörüket, a második századtól mellettük szenátorokból társasbíróságot szerveztek. Magánfelek közti vitában esküdtbírót jelöltek. A magistratus döntése deklaratív, a bírói ítélet konstruktív hatályú. A principátus alatt a köztársasági formákat megtartó állam dualisztikussá

vált: a princeps kezében összpontosult a központi igazgatási hatáskör azokon a provinciákon, ahol a légió állomásozott. A többi provincia igazgatása a szenátus főhatalma alá esett. A törvényhozó hatalmon osztoztak A princeps a maga bírói-igazgatási hatáskörét delegálta a provinciai legátusokra, de felülvizsgálta a pereket: rendkívüli perorvoslat lehetősége. Diocletianus államigazgatási reformja számolta fel a tisztségviselők egységes imperiumát, szétválasztotta a katonai és polgári igazgatást. Kialakult a rendes fellebbviteli rendszer A falu szerepe az ítélkező közhatalom fejlődésében A falu létrejötte óta nemcsak termelési, hanem igazságszolgáltatási egység is volt. A falu bírája a legfontosabb helyet foglalta el: közösségi feladatokat láttak el, ezért megválasztásuk is a közösségre tartozott. A bíró mellett gyakran 12 emberből álló testület (”jó emberek”) működött, amelynek tagjai

bírótársakként vettek részt a falu vitás ügyeinek elintézésében. Orosz jogemlékek, a Russzkaja Pravda is említik a falu bíráját, a sztarosztát. A falubírák a feudális urak érdekeit védelmezték a bíráskodás közösségi módjának felhasználásával (Rövid Pravda). A 15.sz német Weisthumjaiban már megváltozott viszonyokat találunk: a Mark-gyűlésen (Markerding) megjelenésre kötelezett emberek közül a hűbérúr előjoga volt a Mark-vezető megválasztása. A törvénykezési kerületek kialakulása a Mark-territóriumok egységeinek megfelelően zajlott le. Legtöbbször a bíróságok a gazdasági közösségeknek megfelelően keletkeztek, kiterjedésben is. A szláv népeknél: az első Szugyebnyik (1497) előírta, hogy a helytartók és a volosztyfőkökök ne ítélkezzenek a sztaroszta és a “jó emberek” jelenléte nélkül, akik a voloszty-közösségből kerültek ki. Előfordult, hogy a birtokosi földön élő közösség (obscsina)

saját bíróság választását és ítélkezését kérte. A közösségek idővel Oroszországban is elvesztették hajdan szabad joghatóságuk jelentős részét. A “mir”-gyűlés gyakorolt igazságszolgáltatási feladatokat, de a birtokosok túlterhelték más feladatokkal (adók beszedése, földek elosztása). A német falugyűlések is végeztek bírói tevékenységet a közösségi ügyek vitele mellett. A cseh falugyűlés korán a gazdasági ügyek vitelére korlátozódott. Svájcban a közösségek tagjai minden májusban összeültek számadásra és a vitás ügyek eldöntésére. 9 Hollandiában a falugyűlés büntetéseket szabott ki és bírságolt. A középkori falu mint a földesúri ítélkezés eszköze A falu fokozatosan összeolvadt az urasági befolyás alatt álló közösséggel, a függő parasztok felett ítélkező urasági bíróság lett. A közösség ősi eredetű kollektív védelme a feudalizmus korában eszközül szolgált a

tulajdonviszonyok fennálló rendjének védelmére. A középkori jog majdnem minden népnél ismerte a kollektív felelősséget: Oroszország: “verv” az a kötelék, amelyben az emberek a közösség védelmét elnyerték, kölcsönös kezesség védelme alatt. A “gyikaja vira”-t fizetett az obscsina, ha a közösség nem keresi a gyilkost Szerbek: a kollektív felelősséget a zadruga viselte. Germánok: “Spurfolge”- kötelező nyomon követési rendje a gyilkosnak. Anglia: a “hundred” viselt kollektív felelősséget (II. Henrik rendelete a tolvajok felkutatására) Bolgárok: Borisz és Simeon cár törvényei Szerbek: Dusán István törvénykönyve (14.sz) A földesúri hatalom alatt a kollektív felelősség már nem a tagok kollektív védelmét szolgálta, hanem a közösséget szolgáltatta ki az urasági érdekek bírói védelmének. A németeknél a függő parasztok számára urasági bíróságot hoztak létre, míg a Mark-ügyekben a közösségi

bíróság járt el. Ez a kettősség ritka A közösségi (Mark) bíróság a népjogok idején a közbéke fenntartója volt, alig vált el feladata a gazdasági teendőktől, a bíróságon is a Mark vezetője elnökölt, az ítélkezők a közösségi tagok voltak. A földesúri joghatóság alatt a falu bíróságát és a függő földek udvari bíróságát egyesíteni törekedett, a közösség közreműködését visszaszorította. A falusi bíróság szervei a jogszolgáltatás régi feladatait elvesztették, és a földesurakat megillető jobbágyszolgáltatások kikényszerítői lettek. Kiváltságos immunitási jogával felruházva a földesuraság beavatkozott a falu kisebb ügyeibe, amelyek a falubíróságra tartoztak volna. A német földesurak “úriszékek”-ké süllyesztették le a közösségi bíráskodást. A földesurak kisajátították a “közösségi béke” felügyeletét A füldesuraság megszilárdulásával a közösség íratlan szokásjoga

háttérbe szorult. Az urasági bíráskodás sem tudta teljesen eltüntetni a falusi bíráskodás közösségi vonásait: a földesúr vagy helytartója (intézője) volt a bíró, az ítélkezők az uraságtól függő közösség tagjai. Az ítélkezők bevonásával tehát az egész közösség hozta a határozatot. A függő faluközösség vezetőit (bíró) a földesurak nevezték ki, önálló működésüket csak akkor tűrték meg, ha nem az uraság érdekeiről volt szó. A falusi bíró földesúri tisztségviselő lett Ahol pedig a falu megőrizte bíróválasztási jogát, ott a földesúr másik bírót nevezett ki. Az igazgatási és a bíráskodási tevékenység összefonódása A középkori jog kialakulásának évszázadaiban a nyílt jogegyenlőtlenség hódított. Elkülönítették egymástól a lesüllyedő félszabadok, félszabadok, a szolgák jogi felelősségét, megkülönböztették a szolgaság bármely formájában élők, illetve a feudális urak

joghelyzetét. A leplezetlen jogegyenlőtlenséghez tág teret szolgáltatott a feudális urak ítélkező joghatóságának kifejlődése. Mindezek eredményeként vált ismertté az ököljog (ius manuarium): a tényleges hatalom birtokosai a nyers erőszak útján szerezhettek érvényt jogigényeiknek. Csak az állami központosítás tudta útját állni az ököljog uralmának. Mind a kiváltságokkal szerzett földesúri joghatóságot, mind a kiépült ítélkező közhatalmi (állami) tevékenységet jellemzi az igazgatási-rendészeti és a bíráskodási hatalom szoros összefonódása. A “közbéke” megbontásának fogalmát a király békéjének sérelmével azonosították. A mozgó fejedelmi udvar és az uralkodó tanácsa (curia regis) fórumot adott a privilegizáltak jogvitáinak rendezésére, a helyi nemesség ügyeiben pedig a várkerületi, grófsági gyűlésekkel egyidejűleg ítélkező tisztségviselők jártak el. A társadalom hűbéri tagozódása, a

hűbérjog szabályai tovább erősítették az igazgatási és bíráskodási hatalom összefonódását. A békevesztéssel sújtottakat terhelő megtorlást csak a keresztény egyház által alkalmazott menedékjog (asylum) mérsékelte. A bűnös szolgaságot vállalt a menedékjog birtokosa felé 10 A keresztény egyházjog érvényt szerzett az egyháziak személyét érintő ügyek elkülönítésének: a klerikusok sérthetetlenségének védelme. Az egyház eljárásai (eretnek gonoszság kinyomozása) sok esetben például szolgált a középkori inkvizitórius jellegű büntetőeljárásnak. Bizánc sajátos törvénykezése egy évezreden keresztül hatott a kelet-délkelet-európai népek jogfejlődésére. A bizánci uralkodót (császár) jog szerint is megillette a törvényhozói, a legfőbb bírói, ill. a végrehajtói hatalom és ezt a keresztény egyház elismerése (cezaropapizmus) is szentesítette A birodalmi főhivatalnokok mindegyike jogot kapott, hogy az

alárandeltek felett ítélkezzen. A császári udvar, a kancellária, az államkincstár, az adóbehajtás legfőbb tisztségviselői (logothéták) ítélkeztek a 60 rangosztályra tagolt egész bürokratikus hivatalnoki kar felett. A polgári és katonai igazgatást elkülönítő helyi igazgatási szervezetet már a 6-7. században felváltotta pl. az exarchátusok rendszere, ill a kis-ázsiai thémarendszer: ismét a polgári és katonai igazgatás egysége az alapelv. Kiépült az ortodox egyházszervezet ítélkező fórumrendszere. A legfőbb egyházi bíróság a konstantinápolyi pátriárka ítélőszéke volt, aminek végleg alárendelték az antiochiai patriarcha által szervezett egyházi felsőbíróságot. Az igazgatási és bíráskodási hatalom összefonódása az ázsiai jogrendszerek sajátja. Okai: jogi konzervativizmus, az idegen jogok iránti elzárkózás, az ítélkező közhatalmi tevékenység elbürokratizálódása, az apparátus korrupttá válása, a

bírói önkény. A központi és a helyi ítélkező (közhatalmi) tevékenység jellemzői A rabszolgamunkán nyugvó termelőmód felbomlásának folyamatában mindenütt feltűnt a centralizált bürokratikus állam és ezzel egyidejűleg az igazgatási-bíráskodási munka megmerevedett összefonódása. A középkori Európa kifejlett feudális államai gyors társadalmi haladás hordozóivá lettek. A vagyoni elégtétel rendszerének bevételével párhuzamosan meghonosodott a nyílt jogegyenlőtlenség és a változó felelősségrendszer. Fokozottabb várakozás ébredt az államhatalom ítélkező közhatalmi tevékenységének rendezettebbé tételére. Általános elismerést nyert a vádelvi (akkuzatórius) eljárás. Európában kezdetben rendkívül kezdetleges formában honosodott meg. A vádelvi eljárásban a felek egymással folytatott harca (duellum) zajlott le a bíró jelenlétében, akinek szerepe a cselekmények sorrendjének betartásában és a bizonyítási

kötelezettségek megállapításában merült ki. Pl: germán-frank peres eljárás: a pert a felek kezdeményezték a perbehívással. A per felvétele után is a bírónak csak közvetítő, békéltető szerepe volt. A bizonyítás, ill annak sikertelensége döntötte el a pert. Lehetőség volt közbülső ítéletek meghozására A bizonyítási eszközök szokásjogi úton jöttek létre: az eskü, a bajvívás és az istenítélet eszközölte a perdöntő bizonyítást. Az eskütársak nem tanúként, hanem a peres fél igazmondásának bizonyítójaként szerepeltek. A vádelvi eljárás szóbeli és nyilvános, ismeri a perorvoslat lehetőségét. A központi hatalom megerősödése együtt jár a jogbiztosító írásbeliség elterjedésével. Kialakult az ún. nyomozó (inkvizitórius) eljárás (germán-frank Rügge-eljárás) Kiküldött állami tisztségviselők vizsgálták ki a súlyosabb bűncselekményeket, fölesketett (helyi) emberek kikérdezése (enquet)

útján. Ez az eljárás az észak-itáliai egyetemek elméleti munkája és a IV. lateráni zsinat (1215) rendelkezései útján vált általánossá. A nyomozó eljárás az állam ítélkező közhatalmi tevékenységét állította előtérbe. A bíró a tárgyalás irányítója, az ítélet kimondója és a végrehajtás foganatosítója A per írásbelivé vált. A vádlott bíróság előtti beismerő vallomása (confessio) volt a teljes értékű bizonyíték. A bizonyíték értékét a törvény vagy a joggyakorlat előre meghatározta (egész-, fél-, negyed- stb. értékű) Az ítélkező bíró szabad belátását nem érvényesíthette A középkori nyomozó eljárás nem ismerte a vád elkülönítését, a védelemhez való jog kizárt volt. Kegyetlen büntetési rendszerek: halál, testcsonkítás, kerékbetörés, felnégyelés, máglyahalál stb. Ez az eljárás a feudális társadalom eszköze lett, amit főként a beismerés kieszközölését szolgáló

kínvallatás (tortúra) elterjedése bizonyít. A nyomozórendszer a nyílt jogegyenlőtlenség eszköze volt A bíró szerepe a kontinentális jogrendszerekben A germán-frank Rügge-eljárásból az út a törvénykezés specifikus formáinak kialakulása felé vezetett. Ilyen a középkori angol jurybíráskodás: ahol az általános vizsgálat (inquisitio generali) intézményesítése következtében az állam ítélkező közhatalmi tevékenysége még nem vált feltétlenül inkvizitórius jellegűvé. 11 Az angol jury ősi eredetű intézmény volt, a szomszédjogú (territoriális) faluközösségek képviselete. A királyi érdekeket képviselő tisztségviselők a jurytól tudakozódtak eskü alatt (Domesday Book 1086). A birtokjogi viták során kibocsátott királyi parancsok (writs) rendszeresítették a 12 szabad ember eskü alatt történő kihallgatását, majd rögzítették (a Clarendoni Assizeben 1166), hogy az utazó bírák a vádemelést a juryra bízzák.

Ez a fórum a vádemelő nagy jury (grand jury), amely határozattal erősítette meg a vádat. A szomszédos falvak tagjaiból kiválasztott kis jury tagjait kérte fel a bíró az ítélet kimondására. Az angolszász precedensrendszer a bírói gyakorlat által formált szokásjog sajátos megjelenési formája. Kialakulását az új performákat (kereseteket) engedélyező legfőbb (királyi) parancsok (writs) mozdították elő. Új bírói precedens csak akkor születhetett, ha 1189-ig visszanyúlóan nem található az ítélkező joggyakorlatban ellentétes precedens. A performákat alakító királyi parancsok az ún. esetjog (case law) kialakulásához vezettek Ennek társadalmi tapasztalatai integrálódtak az ismert közönséges jog (common law) anyagába. Hasonló szerepe volt az equityítélkezés gyakorlatának is, amely a lordkancellár bírói széke elé vont ügyek esetjoga. A bírói precedens hiányát “méltányossági” ítélkezéssel kellett pótolni A

bíró alkotta equity law a polgárosodás igényeinek kifejezőjévé vált. A kontinentális feudális államokban a Német-római Birodalom udvari bíráskodása a főurak társaságában zajlott. A központi hatalom tartós hanyatlása következtében a nagy választók, a tartományurak, ill. a jelentősebb birodalmi városok ragadták magukhoz az ítélkező közhatalmi tevékenységet és a bírói jogosítványokat. A 14 században már minden tartományúrnak volt saját udvari bírósága. Zavarossá vált a birodalom egész törvénykezési munkája 1456-ban elhalt udvari bíróság helyére 1495-ben a birodalmi kamarai bíróság állt. Ezáltal önálló rendi felsőbíróság megszervezésére került sor. Számottevő előrelépésre csak a feudális abszolutizmus jogegységtörekvései során (18.sz) kerülhetett sor. Ezt jelzi: - a Habsburg-abszolutizmus szolgálatára rendelt Oberste Justiz-Stelle (1749) felállítása - a porosz királyság

igazságszolgáltatásának a birodalmi kamarai bíráskodásától történő függetlenítése (1702, 1750) - a tartományi felsőbíróságoknak a tartományi főtörvényszékekké (Berlin, Königsberg) való átszervezése. Az állami központosítás és a rendiség hatása Az állami központosítás, illetve a rendiség hatása jelentős még az igazságszolgáltatás fejlődésére. Az ítélkező közhatalmi tevékenység korszerűbbé tétele az állami központosítási törekvések velejárója. A legfőbb ítélkező joghatósággal rendelkező uralkodók ezért állandó jellegű bírói fórumok megteremtésére törekedtek. Nyugaton világi jogtudók (legisták) dolgozták ki az ítélkező közhatalmi ügykörök elméletét (cas royaux), amely a legsúlyosabb bűnügyekben a királyi bíróságoknak adott elsőbbséget. A francia királyi udvarban szervezett főúri bíróságnak, a pairek bíróságának helyébe az állandó jelleggel működő (1308-tól)

párizsi parlament lépett, amely egyetemet végzett magiszterek segítségével ítélkezett. A közigazgatási reformok a baillik mellé állították a királyi helynököket, az ítélkezési munka megjavítása végett. Angliában a curia regisből kifejlődő bírósági fórumok: - a kincstári ügyek bírósága (Court of Exchequet Chamber) - polgári perek bírósága (Common Pleas) - minden egyéb ügy legfőbb királyi táblája (King’s Bench) - királyi kegyelem jogán alapuló “méltányossági” ítélkezés: a lordkancellár elnöklete alatt (1280) - Csillagkamara Bíróság (Court of Star Chamber 1358) Az adott társadalmi rend tagozódásával együtt járt a rendi bíróságok születése. Az udvari bíráskodás fórumain főként az úri rendek befolyása, a helyi ítélkezésben pedig a szolgáló köznemesi érdekek kerültek előtérbe. Az angol parlament ítélkezése a Hause of Commons vád alá helyezése alapján a Lordok Háza kapta meg az ítélkezési

jogot. De ugyanakkor jogszerű volt az az eljárás is, amikor a törvénybe foglalt parlamenti ítéletet mindkét ház szavazattal erősítette meg, és a koronás uralkodó is szentesítette. A közép- és kelet-európai térség felé haladva annál inkább feltűnnek azok a negatív előjelű törekvések, amelyek a német birodalmi viszonyok közt pl. a tartományi rendi szervek túlhatalmának a 12 kialakulásával, másutt a nemesi rendek reakciós szövetségének a konzerválódásával összefüggésben jelentkeztek. A német birodalmi udvari bíróság hanyatlása után szervezett kamarai bíróság 15. század végi átszervezése a rendi jellegű állandó felsőbíróság kialakulásához vezetett. A Habsburgok hatalma alá került cseh rendi bíráskodásban a 16. században folyt a harc a rendi bíróságok jogainak megőrzése végett. A cseh országgyűlés (snem) jogot formáltak az országos és tartományi rendi bíróságok összetételének a

kialakítására. Az egyházi és világi főrendek kezébe került az országos fellebbviteli bíróság, a tartományi bíróságok mellett pedig nőtt a német jogú városi bíráskodás szerepe, ami a hazai városjog hanyatlását vonta maga után. Lengyel területeken II. Kázmér a 14 században Krakkóban egy német jogú fellebbviteli fórumot szervezve védelmezte az állami központosítás érdekeit. A szlachta (köznemesség) és a pánok túlhatalmának a fokozatos térhódítása eredményeként a hazai polgárság szerepe lehanyatlott. A hazai polgárság hiánya ill. gyengesége következtében az érintett jogfejlődési régiókban eleve elakadtak az állami központosítási törekvések. A lengyel nemesi köztársaság a rendi igazságszolgáltatásnak a tartós konzerválódása. Az egyre súlyosbodó büntetőjogi megtorlás és az elrettentés, a bírói önkény a 16-18. század folyamán egyre általánosabb lett. A rendiség szintjén általános elismerést

nyert a jogorvoslat (fellebbviteli) valamilyen formájának a szükségessége. Az alávetett osztályok tagjaira kirótt büntetőítéleteket fenntartás nélkül végrehajtották. A fellebbvitel sajátos értelmezése volt a bírónak a jogtalan ítélet meghozatalával, részrehajlással történő megvádolását fodták fel. a fellebbviteli per elvesztése tetemes összeg kifizetésével járt. A feudális abszolutizmus még egy ideig szoros történelmi kapcsolatban található az állami központosítással vagy az ún. policiális igazgatás részévé vált ítélkező közhatalmi tevékenység korszerűsítésével. A francia cremieux-i ordonnance (1537) elrendeli, hogy a főbenjáró büntetőügyekben csak a királyi bíróságok illetékesek. Az abszolutisztikus állam végre elismerteti, hogy mindennemű ítélkező tevékenység forrása az állami főhatalom. Kiépült az ügyészség szervezete Az ügyészség jogköre a felidézett cas royaux körét meghaladóan

kiterjedt most már a büntetőítélkezés egészére. A francia királyi kancellária az ítélkező közhatalmi tevékenység legfőbb fórumává válhatott. Az abszolutisztikus állam központi és helyi ítélkező fórumrendszerének a kiépítése szintén történelmi előrelépésnek mondható. A törvénykezési szervezet fejlődése itt összekapcsolódott a nagy jogalkotási (kodifikációs) munka korszakával. Hivatásos, tanult jogász értelmiség született A politikai kameralizmus kialakulása: az igazságszolgáltatás szervezését is egyfajta rendészetnek (politia) fogta fel. A laikus elem kiszorult az adott kor ítélkező közhatalmi tevékenységéből: pl. a francia Ordonnance Criminelle (1670); Carolina (1532); a 18. századi porosz-osztrák kodifikációk A második Josephina már a rendi (nemesi) kiváltságok figyelmen kívül hagyását követelte meg, eljutott a nullum crimen sine lege befogadásához. A bíróra nehezedett a bíróság előtti beismerő

vallomás kikényszerítése. A francia Ordonnance Criminelle a büntetőbíráskodás minden mozzanatát az inkvizitórius eljárás keretei közé szorítja. Az általános nyomozást (inquisitio generalis) követően a második szakaszban a gyanúsított terhére szóló bizonyítékok prezentálása lett a cél, kizárva a védelemhez fűződő jogokat. Az igazságszolgáltatást egyfajta rendészeti (policiális) tevékenységnek tekintő korban szinte korlátlanul vonhattak el ügyeket más fórumokhoz. a polgári átalakulások megkezdték az elavult (feudális) igazságszolgáltatás felszámolását. A FEUDÁLIS ÁLLAM- ÉS JOGTÖRTÉNET A középkorkutató jogtörténet kútfői Az adott kútfők elsődlegesen az alaki értelemben vett jogforrások, vagyis az írott történelmi emlékek, amelyek jogszabályt foglalnak magukban. Ezek a kútfők nem minden esetben fejeznek ki egyidejűleg létező, valóságos viszonyokat. A jogszabályt magába foglaló írott történelmi

forrás átmeneti formát képez az ún. elbeszélő, ill a levéltári forrás között Az írott jogszabály általában kifejezi az uralkodó körök akaratát. az írott jogforrás megjelenése mögött tehát, államilag szankcionált érdekek találhatók A jogforrás normatív anyaga kifejezheti az uralkodó körök belső társadalmi tagozódását, ill. az uralkodó rétegek, csoportok egymással folytatott harcát. Elsődleges kútfők a törvények Az elbeszélő, ill. az okleveles (levéltári) források gyarapodása a későbbiek folyamán csökkentheti az alaki jogforrások értékét. 13 A feudális állam és jog jellegzetességei A nagy társadalmi forradalmak által kiformált állam- és jogrendszerek tartósan meghatározó tényezők. Nemcsak az egyes társadalmak jellege alapján elkülönülő jogrendszerek ismeretesek, hanem a lényegileg azonos kultúrkör jegyeit magán viselő jogrendszerek is kifejlődtek. Az időszámításunkat követő évezred első

felében a rabszolgatartó társadalom gyors hanyatlásnak indolt, és egy új jogrend kibontakozásának a feltételei érlelődtek. Egyes népek közvetlenül a rabszolgatartó társadalom felszámolása alapján, más népek a bomló ősközösségből léphettek át a társadalmi haladás magasabb fokát képviselő feudális jogrendbe. A feudalizmus nem csupán az európai népek sajátja. Egyes elemei legkorábban Délkelet-Ázsiában jelentkeztek, a 3-7. század során Elő- és Közép-Ázsiában, a Római Birodalom európai és afrikai területein is. Az új társadalmi viszonyok jellemzői A feudalizmus a rabszolgatartó termelés elégtelensége következtében fejlődött ki, ezért a rabszolga munkáját többé nem tekintette alapvetőnek. Az új társadalmi viszonyok alapját a föld feletti feudális tulajdonviszonyok képezték. A feudális társadalom fő termelőeszközei a birtokosok hatalmába kerültek. Az alapvető termelőeszközök feletti hatalom kialakulása

megteremtette a feudális társadalom tagozódását. A föld feletti feudális tulajdonviszonyok kialakulása döntő változásokat eredményezett az emberi társadalom fejlődésében. A közvetlen termelő a földtől függővé vált, kialakult a parasztnak a földesúrtól való személyes függősége. A földtulajdon szolgáló jobbágytelkekre tagozódott, amit állandó használatra a jobbágyok kezén hagytak. A termelő személyes függése a feudális társadalom egyik fő jellemzője Földesúri-jobbágyi viszony: Dologi elem A földesúri tulajdont képező föld használatáért a jobbágy munka-, termék- és pénzszolgáltatásokat teljesített. A feudális járadékfajták kialakításának jogalapját a feudális urak földtulajdonjogából származtatták. A szolgáló paraszti telekbirtok portából, osztott szántókból és osztatlan közösségi földek használatából (erdő, legelő, nádas) állt, ami együttvéve képezte a földesúri-jobbágy viszony

dologi oldalát. A földesúrnak érdeke fűződött ahhoz, hogy a jobbágy munkája eredményes legyen Személyi függőség A feudális földtulajdonjog kiegészítőjévé lett az uralkodóosztály politikai hatalma, amely megteremtette a jobbágyok, személyi függőségét. A jobbágy költözködési szabadságát a földesúr érdekeinek megfelelően korlátozták. A feudális urak a birtokaikon élő függő lakosság felett közjogi jellegű hatalom gyakorlására is szert tettek. Az immunitási jogok birtokában idővel a bíráskodás, az igazságszolgáltatás és az adóztatás jogát is megszerezték a földesurak. A földesúri-jobbágyi viszonyok fejlődésében mutatkozó változások ezért közvetlen kifejezői lettek az adott társadalom alapvető jogi viszonyainak. A hűbérviszonyok Már a feudalizmus kialakulásának időszakában a nagybirtokosok szolgálatába szegődő szabadokat vazallusoknak nevezték. A vazallusok olyan szabad emberek voltak, akik a

nagybirtokosoktól, fejedelmektől személyes függőségbe kerültek, mint pl. fegyveres kíséretük tagjai A hűbérviszony egyik (személyi) oldalát képezte a vazallitás. A vazallusok személyes szolgálat ellenében javadalmazásban (beneficium) részesültek. A főurak javadalmakkal látták el hűbéreseiket: a hűbérviszony dologi oldala. Személyes hűség és szolgálat szorosan összekapcsolta a vazallust hűbérurával. Ennek jelentősége nőtt, amikor a központi hatalom a királyi birtokok elaprózódása következtében gazdaságilag legyengült. A hűbérurak a hatalom birtokába jutottak, hűbéreseiket nemcsak személyi, hanem birtoki függésbe is vonták. A hűbérviszony kialakult formaságok keretében keletkezett. A vazallus meghatározott szertartás mellett hűségesküt (homagium) tett a senior előtt, így bevezetést nyert a hűbérbirtokba, majd megtörtént a földadományozás. A hűbérviszony keletkezéséről okiratot állítottak ki. A hűbéri

kapcsolatok részletes szabályozásából fejlődött ki a hűbérjog 14 A központi hatalom tovább gyengült, amikor már nemcsak birtokot, hanem állami tisztségeket is hűbérbe adtak. Az uralkodó és az alattvalók közé beékelődött a nagy hűbéruraság A központi hatalom lehanyatlásával kialakult a hűbéri anarchia. A feudális állam és jog korszakai Korai feudális jog korszaka A korai feudális állam és jog kölünböző történelmi feltételek között keletkezett. A feudalizmust általában a rabszolgatartó társadalom előzte meg, a feudalizmusra áttérő népek jelentős része nem ment keresztül a rabszolgatartó társadalom egész korszakán. Keleten a feudális állam évszázadokkal korábban kialakulhatott, mint a Római Birodalom felbomlásában közreható germán, szláv stb. népeknél. Az európai népek társadalmában gyorsabb ütemű fejlődés bontakozott ki, és az itt lezajlott előrehaladás lett döntően a meghatározója az új

jogrend keletkezésének. A korai feudális állam és jog döntő periódusának tekintjük a Kr. u 6-10 századot Ebbe a körbe soroljuk a rabszolgatartó Római Birodalom felbomlása után keletkező germán, szláv, muzulmán, ill. a feudalizálódó Bizánc és Balkán népeinek korai feudális jogfejlődését. A feudalizmus megszilárdulását szolgáló jogfejlődésből pedig a germán, a frank, a bizánci és szláv népek korai feudális jogtörténetét állíthatjuk előtérbe. Virágzó feudális jog korszaka Nyugat-európai területen a 11-15. századra tehető fejlődtek a termelőerők, kialakult a társadalmi munkamegosztás. A feudális jobbágytartó rend kiteljesedett, osztályai között folyó harc kiélesedett A korai feudális állam viszonylag erős központi hatalmát felváltotta a politikai széttagoltság. Erős katonai (feudális) államszervezet, erős fejedelmi államhatalom, központi és helyi államszervezet gyors kiépítése. Az uralkodó saját

udvarába összpontosította az állam hatalmi szerveit, az igazgatás és bíráskodás ellátását. Megtörtént a szabad lakosság nagy részének szolgaságba döntése, és kialakult a feudális urak földtulajdoni monopóliuma. A feudális földbirtokosok politikai hatalmának növekedése aláásta a központi hatalom erejét. A korai feudalizmus időszakának lezártával kifejlődött és egyre általánosabb lett a politikai széttagoltság. Az ipar és mezőgazdaság elválása, az árutermelő társadalom elemeinek megjelenése, a középkori városi polgárság megerősödése új helyzetet teremtett. A feudális társadalom rendi tagozódása előkészítette a hűbéri anarchia felszámolását. A városok anyagi erejére, a középrétegekre és az egyházra támaszkodó államhatalom megerősödött, és felszámolta a feudális széttagoltságot. A társadalom egyes rétegei, az egyházi és világi főurak, a köznemesség, a kiváltságokat szerző városi

polgárság jogok és privilégiumok által elkülönült rendekké fejlődtek. Ez a rendi monarchia előrelépést hozott. A politikai széttagoltság, a feudális anarchia egy időre a helyi , territoriális alapon kifejlődő jog uralmát helyezte előtérbe. A partikuláris (helyi) jog viszont a nagy hűbérurak politikai hatalmának eszközévé lett, elősegítette az alávetett lakosság elnyomását. A jogi partikularizmus felszámolása a feudális jog nagymértékű előrehaladását eredményezte. A helyi szokásjogok írásba foglalása és egységesítése, a királyi és rendi jogalkotás kifejlődése, a rabszolgatartó Római Birodalom árutermelő társadalmában kifejlődő jog bevétele és a feudális jog tudományos rendezése jelzik a virágzó feudalizmus jogrendjének fejlődését. A közép- és kelet-európai területeken a jogfejlődésben is jelentős elmaradások mutatkoznak, amit a mongol-tatár népek évszázadokig tartó pusztításai is fokoztak.

Kelet-Európában a rendi monarchia társadalmi bázisai eltérően alakultak. Számottevő polgári rend hiányában fejlődött ki a rendi monarchia, az állami központosítás pedig csak a középbirtokos nemesség támogatásával haladhatott előre. Hanyatló feudális jog korszaka Nyugat-Európában a 16-18. századra tehető (“késő középkor”) A feudálisok áttérése az árutermelésre, a jobbágyok földtől való megfosztása, a kiéleződő osztályellentétek nyilvánvalóvá tették a feudális termelőmód felbomlásának közelgését. A rendiség keretei között megerősödő államhatalom pl. fölöslegessé tette a feudális urak magánhadseregét, kifejlesztették az állandó zsoldoshadseregeket. A központi hatalom az egész országot átfogó hatalmi, igazgatási és bíráskodási szervezetet teremtett. Nyugaton kifejlődött a feudális abszolutizmus állama A központi és helyi álla,hatalmi, igazgatási és bíráskodási tevékenység

kiterjesztésével, a jogélet fokozottabb egységesítésével elősegítette a polgárság fejlődését, korlátozta a nagy hűbérurak elkülönülését. A központosított állam az uralkodót tette meg a törvényhozás döntő forrásává és egységes normák létrehozásával elősegítette a jogegység létrehozását is (kodifikáció előkészítése). Tovább hatott a római jog recepciója és annak a feudalizmus viszonyaira való átalakítása. A feudális abszolutizmus jogrendező és jogegyesítő törekvésének az eredményeként kialakultak az egyes nemzeti jogrendszerek. 15 A késői feudalizmus Közép- és Kelet-Európa jogfejlődésében is eltérő vonásokat mutatott, miután itt a rendi jog helyenkénti szilárd továbbélése, a jogegység hiánya jellemezte a kort. Megtörtént a “második jobbágyság” kifejlődése, vagyis a jobbágyok ún. röghöz kötése a 16-18 században A feudális állam és jog a hanyatló feudalizmus korszakában

fokozatosan válságba jutott, szoros összefüggésben az adott társadalom lehanyatlásával. Az önkényuralom (az abszolutizmus, a korlátlan monarchia) olyan kormányformává lett, amely a hivatalnokok teljhatalmát és a nép jogfosztottságát jelentette. A hanyatló feudalizmus utolsó századaiban a feudális állam és jog bomlása figyelhető meg. A jogképződés-jogalkotás problematikája a középkori jogfejlődés tükrében A társadalom egy bizonyos csoportja magára kötelezőnek fogad el a törvényhozás, illetve a rendeletalkotás meghatározott eljárási rendje szerint meghozott magatartási szabályokat. A norma kibocsátójának alkotmányos felhatalmazása van, így a norma érvényesülését a jogalkotó legitimitása biztosítja. A joképződés-jogalkotás problematikáját a korábbi jogtörténeti irodalom a szokás és a törvény viszonyaként fogalmazta meg. A jog keletkezésének idődimenziójában: a szokásjog keletkezése hosszabb

időintervallumot fog át, tartalmát tekintve egy adott közösség jogról alkotott elképzeléseit jeleníti meg, az aktív tevékenységet feltételező jogalkotás termékei (törvény, privilégium, statútum) a hatalom gyakorlójának egyedi jogi aktusaként értelmezhető, s keletkezése rövid időszakhoz köthető. Uralkodói Bann-jog: az uralkodó népének új követendő szabályokat adhatott, emly a tradíció alapján érvényesülő, ún. népjoggal párhuzamosan, esetenként annak hatályát lerontva érvényesült Az európai középkori jogfejlődés kezdetén a jogi normarendszer az uralkodó által adott jog és a jogi tradíció kettősségében értelmezhető. A frank uralkodók jogalkotásában ediktumok, dekrétumok, kapituláriák formájában nyilvánult meg a jogalkotói Bann. Tartalmát tekintve egyrészt az egyes népjogok írásba foglalását, másrészt új szokások, magatartási szabályok bevezetését célozták meg. A Szent István-i

törvényhozás a letelepedéskori tradicionális jogrendbe új jogi normák bevezetésére törekedett. Ezek a normák elsősorban büntető jellegűek Az új jogi normák tradicionális jogrendbe való bevezetése a közösség jóváhagyását igényelte. Az uralkodói jogalkotás elfogadásának intézményesített rendszere a magyar jogalkotás történetében csak később jelent meg, a rendiség kialakulásával. A megpecsételt törvényt a királyi kancellária megküldte a megyéknek kihirdetés végett. A jogalkotó hatalommal rendelkező uralkodó egyedi döntése hozta létre a szabályt, de kötelező erejét a consensus populi adta. A középkori tradicionális jogrend tudatos, radikális változtatását jelentette az uralkodói jogalkotás mellett a privilégium kiadása és a statuláris jogalkotás, a városok, céhek, kereskedőligák autonóm jogalkotása. Az uralkodón kívül magánföldesúr vagy egyházi testület alkotott egyedi jogi parancsot A privilégiumi

rendelkezés kötelező erejét kibocsátójának a döntése alapozta meg, aki ezáltal saját hatalmi körét korlátozta. (pl: az 1244-es kiváltságlevélben IV Béla király biztosította a szabad bíróválasztás jogát.) A másik tipusú autonóm jogalkotás a városi statútumok keletkezése. (1958-ban Wilhelm Ebel írt a városi jog érvényesülésének alapjairól) A városi jog érvényesülésének alapjául a coniuratio, a városurasággal szembeni esküvel megpecsételt polgárszövetség szolgált. A középkor döntő módon szóbeli jogi kultúrájában az írásba foglalás ténye, rögzítettsége is a norma legitim voltát alapozta meg. A feudális jog típusjegyei 16