Középiskola > Kötelező olvasmányok > Apuleius - Az aranyszamár, 2. rész

Thiasusnál, az előkelőnél:

Az előkelő, akit Thiasusnak hívnak, egyik szolgájára bízza a szamarat. A szolga számtalan mutatványra meg tanítja meg Luciust. A csodaszamár gazdája hírét növeli, vannak akik csak ismerik meg Thiasust. Egyszer amikor az hivatalra tesz szert, játékokat rendez, amelyekre csodaszamarán érkezik. Ketrece előtt, hogy láthassák, sorban állnak az emberek, és pénzt is hajlandóak fizetni.

Egy gazdag nő beleszeret a szamárba (hm. furcsa szerelem) és fizet a felügyelőjének, hogy – többször is – hálhasson vele (hm. és szex is van). A szamár felügyelője megmutatja az új „látványosságot” gazdájának. Mivel az előkelő nő nagy nyilvánosság előtt tettét nem hajlandó megismételni, ezért egy rabnőt választanak ki erre a feladatra (Lásd: A rabnő története). Lucius azonban úgy dönt inkább megszökik. Nem akar ugyanis egy ilyen gonosz nővel lefeküdni (és nagy nyilvánosság előtt), valamint attól tart hogy fénypontnak (a nőt vadállatok elé vetésre ítélték) vadállatokat engednek be (amelyek esetleg őt is széttépnék). Közben tartanak egy színi előadást az aranyalma történetéről (az istennők vetélkedéséről). Ezen elmereng Lucius, és konzekvenciákat von le belőle (kb. ilyet: mit csodálkozunk a mai viszonyokon akkor, amikor már az őskorban az isteneknél is volt korrupció).

Végül újra szabadon, és emberként:

Az előadás után megszökik (itt, mivel jó dolga volt, nem őrizték). Azt az estét a tengerparton tölti. Itt kéri az istenektől változtassák vissza, mert már eleget szenvedett. Cserébe hajlandó nekik szolgálni. Isis istennő meghallgatja Lucius fohászát, s álmában elmondja neki, mit kell tennie, hogy visszaváltozzon. Felébredése után az álmot követve bemegy a városba, ahol éppen Isis istennő ünnepe van. Csatlakozik a körmenethez és odamegy Isis papjához. Majd eszik a pap által odanyújtott (Isis neki is álmot jelentetett meg) rózsából, és annak hatására visszaváltozik emberré. Mindenki el van ragadtatva ettől. Lucius ezután Isis és Osiris isteneknek szenteli életét. Találkozik rokonaival is, akik kiadják neki a vagyonát. Lucius számára ettől kezdve azonban a vallás lesz a legfontosabb. Először – hosszas előkészületek után – Isis kultuszába avattatja be magát. A beavatás sokba kerül, így hosszú ideig nélkülözni kénytelen, s minden vagyonát eladja. Isis istennő így teszi próbára kiválasztottját, akivel továbbra is eléggé gyakran találkozik álmában.

Lucius ezután Rómába költözik. Itt végleg megtelepszik, s ügyvéd lesz. Először ismételten beavattatik Isis kultuszába (mert egyházi ruhája az előző templomban maradt), majd (miután megtudja, hogy erre is szükség van) beavattatik Osiris a legfőbb isten kultuszába is. Osiris is megjelenik neki álmában. Az istenek kegyessége révén sikeres lesz, és meggazdagodik. Osiris papjává, ill. előljárójává teszi kegyeltjét, Luciust.


A melléktörténetek

Az író művét számos melléktörténettel teszi érdekesebbé. Ezeket vagy maga (tulajdonképpen Lucius szerepében) mondja el, vagy a szereplőkkel mondatja el. Ezek nem mind a szerző művei, hanem a korban jól ismert történetek. Legjelentősebb közülük (és a leghosszabb) Ámor és Psyché története.

Meroe (a boszorkány) bosszúja (I.k.):

Socrates haláláról szól, melyet Aristomenes mesél el. /Aristomenes leépülten talál rá rég nem látott barátjára, Socratesre. Megpróbálja rendbehozni (megeteti, normális ruhát ad rá), felvidítani és megkéri mondja el történetét. Socrates így tesz: Egyszer Socratest rablók fosszák ki. Egy kocsmárosnő veszi magához (az ágyába is !), aki boszorkány hírében áll, s bűvös erejével valósággal magához láncolja. Socrates azonban – egyszer magához térve – elszökik tőle.; Eddig a történet. Miután ezt elmondta, minketten nyugovóra szenderülnek egy fogadóban. Éjjel azonban rájuk tör a boszorkány és (női) segédje. Socrates torkát álmában – de Aristomenes szeme láttára – átszúrják, s kihúzzák rajta a szivét és távoznak azzal együtt. Aristomenes döbbenetére Socrates reggel mégis felkel. Mindketten álomnak, képzelgésnek hiszik a történteket, pedig mindketten hasonlókra emlékeznek. Ezután, nappal továbbmennek. Egyszer megállnak egy pataknál, hogy igyanak. Socrates azonban az éjjel történtek miatt váratlanul meghal. Aristomenes miután magához tért, eltemeti társát.

Thelyphron története (II.k):

Thelyphron itt, Thesszáliában halottőrzés közben veszítette el orrát és füleit. Thesszáliában sok a boszorkány és azok a friss halott húsára vadásznak, amit felhasználnak varázslásaikhoz. Ezért van szükség a halott őrzésére, temetés előtt. Ez azonban nem könnyű mesterség, a boszik ráolvasásaikkal könnyen elaltathatják az őrzőt. Thelypron esetében is sikerül ez. A halott és őrzője neve azonban megegyezik, így amikor a halottat hívták a kripta bejáratához Thelypron kellt fel és ment oda, igaz elvarázsolt állapotban. A boszik így (a kulcslyukon keresztül) őt fosztották meg füleitől, és orrától a halott helyett. Szokásukhoz híven viasszal pótolták az elvett szerveket. Thelypron és a halott rokonai másnap örültek, hogy a halottban semmi fogyatkozás nem volt. A halott férfi apja azonban, hogy bebizonyítsa állítását, hogy fiát annak felesége gyilkolta meg, egy egyiptomi pappal egy rövid időre feltámassza fiát. A feltámadott férfi elmondja, hogy felesége ölte meg. Hogy jobban higgyenek neki elmondta neki az előző este történteket, amikor Thelyphront állították mellé testének őrzésére. Az igazi bizonyíték Thelyphron orrának és füleinek leesése volt, amely mindenkit meggyőzött.

Amor és Psyché története (IV-VI. k.):

Volt egyszer egy gyönyörű szép királylány, ő a harmadik leánya volt a királynak. Szépségéért messze földről elzarándokoltak megnézni. Venus istennő azonban megirigyelte őt szépsége miatt, és mert elmaradtak az áldozatok, sőt voltak akik már hozzá fohászkodtak. Bosszút forralt, hívta fiát Cupidót (Ámor), megmutatta neki a leányt s arra kérte, hogy egy nyomorult sorsú emberrel hozza össze (szeressen bele). Psychének szépsége ellenére sem voltak udvarlói, csak csodálták, nem szeretett bele senki egy férfi sem, s nem kérte meg kezét senki. A delphoi jóslatot követve szülei kitették egy hegycsúcs tetejére, és magára hagyták, hogy a neki kirendelt sors beteljesedhessen rajta. Azonban nem halt meg itt. Egyedül maradva egy palotát pillantott meg, s bemerészkedett. Bent furcsa dolgot lát, hallja szolgák mozgását és beszédét, és ki is szolgálják azok őt, de Psyché nem látja a szolgákat. Psyché éjjelre is ott marad. Ekkor érkezik meg a ház ura, aki megmondja neki mindezzel rendelkezhet, ha az éjjeleket vele tölti. Psychének nem lévén senkije bele megy ebbe. A férfi, aki valójában Cupido csak éjjelenként tér be palotájába, Psychének nem árulja el kilétét, sőt még arcát sem láthatja.

Rokonai azt hiszik meghalt. Nővérei azonban kutatására indulnak. Cupido szól Psychének, hogy nővérei jönnek hozzá, és hogy ártó szándékkal. De Psyché végül csak ki csikarja Ámortól, hogy nővéreit fogadhassa a palotában. A nővéreket testvérük jó sora (gazdag és fiatal férjt hazudik Psyché nekik), és bosszút forralnak. Egy újabb látogatás alkalmával Psyché ellentmondásba keveredik férjéről korábban elmondott hazugságaival. A nővérei megérzik, hogy Psyché nem tudja, férje hogy néz ki. Ezt elmondják neki, s azzal rémítgetik, mi van ha férje egy szörny, s csak azért tartja, hogy születendő gyerekével (Psyché terhes) együtt eleméssze. Ha ez így van – mondják - , akkor meg kell ölnie. Psyché hallgat nővéreire odakészít egy olajlámpást és egy kést éjjelre. A lámpa fényénél látja, hogy férje nem más, mint a csodálatosan szép Cupido. A nézelődés közben véletlenül olajat cseppent Cupidora, aki reggel felébredve ezt megérzi. Ebből megtudja, hogy Psyché megnézte őt, ill. hallgatott nővéreire. Bizalmát veszítve, a rácseppent olajtól betegen (ő rá különös hatással volt az olaj, majdnem mint Herkulesre a kentaurok vére) otthagyja Psychét, és egy másik palotájába repül el.

Psyché elkeseredettségéből magához térve (Pán tanácsai hatására – azt hiszem) előbb nővérein áll bosszút (Mindkettővel elhiteti, hogy Cupido ezután velük akar élni. Azok egyből rohannak arra a csúcsra, ahonnan Zephyros szállítaná át őket szakadékon, de az ezúttal nem jön. Nővérei így halnak szörnyet.), majd igyekszik kiérdemelni az istenek jóindulatát (rendbe rakja Ceres és Junó házát), de mindhiába. Időközben Venus megtalálja fiát, betegen. Megtudva a történteket kegyetlen bosszút forral, s égre-földre keresteti Psychét. Cupidó felgyógyulva Jupiternél jár közbe Psyché érdekében. Jupiter hajlandó kegyelmet adni Psychének, és beleegyezik házasságukba. Jupiter feltétele, volt hogy a világ legszebb nőjét szerezze meg neki Cupidó. Ezekután befogadják Psychét az istenek maguk közé, és összeházasodik Amorral.

Charité története:

Charitének régóta udvarolt egy előkelő, de züllött életű férfi, Thrasyllos. Ő nem bírva belenyugodni, hogy Tlepolemus nyerte el Charité kegyeit bosszút tervez. Látszatra úgy tesz, mintha beletörődött volna a történtekbe. Hosszú, kitartó tettetéssel bizalmukba férkőzik. Tleopolemust elhívja egy vadászatra, ahol azonban megöli őt. Mindenkivel sikerül elhitetnie, hogy a férfit egy vadkan ölte meg. Charitének azonban álmában férje megjelenik, és elmondja az igazságot. Közben Thrasyllos - bár a gyászidőből még alig telt le valami - már házassági ajánlataival ostromolja Charitét. . Charité ezzel megbizonyosodva álma igazságáról, bosszút forral. Szerelmet színlel, aztán alkalmas pillanatban Thrasyllos mindkét szemét kiszúrja. Ő maga pedig öngyilkos lesz.

A hordó története:

A történet Athénban játszódik. Egy szegény embert a felesége rendszeresen megcsalt. Ezúttal is ahogy elment hazulról (a bíróságra megy fizetett esküdtnek), azonnal jött az asszony szeretője. A házat jól magukra zárták (belülről elreteszelik), de alighogy hozzákezdtek volna, a férj visszajött (mivel rájött, hogy aznap nincs ítélkezés), és kopogtatott az ajtón. Az asszony szeretőjét gyorsan elbújtatta egy hordóban, és ajtót nyitott.

A férj nem hordta le, amiatt, hogy az ajtót bezárta, sőt a rossz közbiztonság miatt meg is dicsérte. A felesége viszont lehordta azért, hogy ilyen hamar visszajött, és azzal vádolta meg – nagy ravaszul -, hogy talán lusta ahhoz, hogy pénzt keressen. A férfi mentegetőzött, de közben a felesége azt találta ki – nehogy kiderüljön, hogy szertőt tart - , hogy míg férje nem csinált semmit, ő eladott egy hordót. A vevő pedig most szemléli a hordót. Mindezt a nő jó hangosan mondta, hogy a szeretője meghalja odabenn.

A szerető gyorsan vette a lapot, és játszotta a vevő szerepét. Némileg még elégedetlenkedett is a hordó belsejének tisztaságával. Erre a férj lámpást és kaparót fogott, rögtön belebújt a hordóba és hozzáfogott kitisztítani. Az asszony odaállt a hordó nyílásához és irányította merre, hol takarítson. Eközben a szerető, mivel a férj korai hazajövetele megzavarta, odalépett az asszonyhoz, és hátulról csillapította ifjonti gerjedelmét. Gyönyörűsége akkora teljesedett be, mikorra a férj is végzett a munkával. Ezután a szerető kifizette a hordó árát, s a felszarvazott férjjel el is cipeltette házába – ami a város túlsó felén volt – a nehéz hordót.

Philesiterus, a talpraesett szerető esete:

Philesiterus hosszú ideje próbálkozott már egy gyönyörű de elérhetetlen nővel, Aretével kapcsolatot létesíteni. A férj elutazása teremtette meg számára az alkalmat. A férj azonban megtiltotta feleségének, hogy a házat elhagyja, és egy szolgát (akit Myrmexnek hívtak) hagyott hátra erkölcsének védelmére. Philesiterusnak nagy nehezen sikerült megvesztegetni a szolgát, és találkozhatott a nővel. Ezután rendszeresen eljárt hozzá (a férj házába). A férj azonban idő előtt, s váratlan pillanatban jött haza. A szolga riasztotta a szerelmeskedőket, s így Philesiterusnak sikerült megpattannia. A papucsát azonban otthagyta, s a férj meg is találta. A gazda szolgájától magyarázatot követelt. Egy alkalommal mikor az utcán jártak, s a szolga vitte kezében a papucsot, Philesiterus észrevette őt. A szerető gyorsan kapcsolt és azt állítva, hogy a szolga a fürdőben lopta el tőle a papucsát, visszavette azt. A gazda erre örült, hogy csak ennyi történt, megnyugodva megállapította magában, hogy a felesége mégis hű volt hozzá.

A meghiúsult mérgezés története:

Egy férfinak két fia volt. Az idősebbik jól nevelt, már felserdült fiú (kb. 20 éves), az első asszonyától. Egy másik fiú (az kb. 12 éves) a második asszonyától, akivel jelenleg is együtt élt. A férfi felesége beleszeretett a mostoha fiába. Férje távollétében megpróbált viszonyt kezdeni a fiúval, de az visszautasítatta. Az asszony a sikertelenség miatt – valamint nehogy a fiú elmondja apjának – megpróbálja megmérgezni a fiút. Terve balul üt ki a saját fia issza ki a méregpoharat. A hazatérő apát az idősebbik fiú ellen hangolja, álnokul őt vádolja meg a gyilkossággal. Az ügy bíróságra kerül, a fiú kétségbeesetten védekezik. Már majdnem elítélik, mikor egy orvos vallomást tesz. Elmondja, hogy az asszony szolgálója mérget kért tőle nemrég. De ő mivel nem hitt neki (a szolga azt mondta, hogy egy beteg embernek kell), ezért álomport adott oda, amely tetszhalott állapotba juttatja elfogyasztóját. A bíróság elrendeli tehát a sírbolt felnyittatását. A sírboltban pedig megtalálják a hosszú álomból felébredt fiút. Ezzel bebizonyosodik, hogy a valódi gyilkos, ha sikerült volna terve, az asszony lett volna. Ezért a nőt ítélik el.

A rabnő története:

Ezt a nőt azért ítélik el, mert több embert is megölt. Először meggyilkolta férje húgát (a lány rokoni kapcsolatáról csak a bátyja és az anyja tudott), mert féltékeny volt rá. Majd férje halálát tervezi, mivel tudomására jutott a gyilkosság. Mivel a férje egyébként is beteg volt (belebetegedett húga halálába), orvost hív hozzá, akivel gyógyszer helyett méreget adat be (megvesztegeti az orvost). A poharat azonban kiitatja az orvossal is, mivel az asszony álnok kétszínűséggel a rokonság előtt így akar meggyőződni (mikor pedig tudja), hogy nem e méreget akar beadni az orvos. Az orvos kényszerűségében iszik a pohárból, s utána rögtön rohanna haza, hogy ellenszérumot keverjen magának. A nő azonban addig marasztalja különféle indokokkal, míg hazaérve már nem jut ideje szérum keverésére, és így meghal. Előtte azonban elmondja a történteket a feleségének. A felesége (a férje tanácsa szerint) megpróbálja pénzben a dolgokat (mintegy kárpótolást követelni) a gonosz asszonnyal elrendezni. Az asszony nem áll ellent a pénzbeni kárpótlásnak, de előtte újabb adagot kér a halálos szerből. Ezúttal a saját fiát szemeli ki áldozatnak (mivel férje vagyona csak így szállhat rá). Az elhunyt orvos felesége ezt már nem tudja megemészteni. Színleg megegyezik az asszonnyal, de utána elmegy a helytartóhoz (aki egyben a tartomány bírója is) és kitálal mindent. A helytartó erélyes fellépése révén az ügy azonnal bíróság elé kerül. A gonosz nőt bűnösnek találják, és vadállatok elé vetésre ítélik.


Utószó - (A szerzőről és művéről)

Az aranyszamár latin regény. Mint ilyen (azaz latin) igazából egyetlen az ókorban. Apuleius a Kr.u. 2. század derekán alkotó híres, a keresztény egyház számára hírhedt, és ellenfélnek tekintett író. Elismert volt még, mint kitűnő szónoklattanár, ügyvéd is. Hírnevét mégis többnyire annak köszönhette, hogy nagy erejű varázslónak tartották. Ezért lett később a keresztény irodalom támadásainak egyik céltáblájává. Sokan – varázstehetsége miatt – egyenesen Krisztussal állították szembe.

Az aranyszamár főhőse jelleme megformálásánál kétségkívül saját magát vette alapul. Ezért önéletrajzi indíttatású regénynek nevezhetjük. Mind ő, mind főhőse rajongott a misztikus dolgokért, és világlátottak is voltak, ill. Lucius a mű végére vált azzá. Mindketten ugyanakkor tanult emberek. Apuleius (csakúgy mint Lucius) az athéni akadémián a széleskörű ismeretekre tett szert. Különösen megragadta a filozófia (főleg Platóné), amelyet ebben a műben is érvényesített. Az aranyszamár ezért lett több a látszatnál, azaz egy korabeli történetekkel, fantasztikummal, horroral, és jó adag erotikával teletűzdelt alkotásnál. A mű vége felé haladva válik igazán világossá, hogy mondani valója is van. A főhős elbújva a szamárbőrbe, kivételes helyzetbe jut (ezért átvitt értelemben aranyszamár): az embereket képes a maguk „meztelenségében”, egy-egy pillanatra őszintének látni. Az aranyszamár sokban hasonló Swift Gulliverjéhez. Apuleius műve mélyén ugyanúgy keserű pesszimista gondolat húzódik meg.

Apuleius művében azonban – Swiftével – szemben még benne van a remény. Luciust Isis istennő változtatja vissza, s ezért hálából neki szenteli életét. Apuleius tehát a vallásban (itt az Isis és az Osiris kultuszban) még megoldást lát az emberek bajaira. A vallást segítségnek tartja a földi gyötrelmek elviselésében, a félelmek feloldásában, utat a megnyugváshoz. Ez azonban azt is jelenti, hogy az emberi élet értelmét igazából már nem a földi létben találja meg, hanem a túlvilágon. Bár Lucius révbe érkezése alapján arra gondolhatunk, hogy az író úgy gondolja, hogy van gondviselés, a korábbiakban ezzel teljesen ellentétesen vélekedik.

Az aranyszamár a maga korában színvonalával egyedülálló, a latin irodalom augustusi aranykorára emlékeztet. Ezt az is bizonyítja, hogy bár a szamárrá változás történetét ekkoriban más is feldolgozta, csak Apuleius változata maradt fenn teljesen. Regényébe számos akkoriban jól ismert történetet belevett, ezzel mentve meg számunkra a feledés homályától. Maradandó hatásáról tanúskodik, hogy több mint ezer évvel később Bocaccio is átvett részeket belőle nagy művébe, a Dekameronba.