Az infláció és a hiperinfláció

Dátum: 2017. szeptember 7.
Forrás: Wikipedia
 
Az infláció a közgazdaságtanban az árszínvonal tartós emelkedése. Az árszínvonal csökkenése a defláció. Árstabilitás alatt az árak változatlanságát értjük egy időszakban, ekkor a árszínvonal-emelkedés 0% körüli. A stagfláció olyan viszonylagosan magas infláció, amely magas munkanélküliséggel jár együtt.



Az árszínvonal-változás mértékét tekintve beszélhetünk lassú (vagy kúszó), vágtató, ill. hiperinflációról. Kúszó infláció esetén az árszínvonal évente csak néhány százalékkal nő. Vágtató infláció esetén az árak általános emelkedése már két számjegyű.
Az infláció a kormányok egyik rejtett adójellegű bevételének, az inflációs adónak a forrása.

Az infláció mértéke a világban (2007)
Az infláció mértéke a világban (2007)


Az infláció mérése
Az inflációt az ún. árindexszel mérik. Az árindex egy adott időszak – általában egy év – elején és végén mért árszínvonal hányadosa. Az árszínvonal számításakor a termékek súlyozott átlagárát határozzák meg. Az átlagszámítás során súlyként az egyes termékekből fogyasztott mennyiségek szerepelnek. Az infláció számításánál ezért lényeges, hogy a termékek milyen köre, milyen mennyiséggel jelenik meg. Mivel a gazdaság egyes szektorai az egyes termékekből más-más mennyiséget fogyasztanak illetve használnak fel (pl. a háztartások nem vásárolnak betonkeverőgépet vagy ipari robotokat, míg az építőipari vagy gépipari vállalkozások igen), ezért a pontosabb kép érdekében a gazdaság részszektoraira gyakran külön inflációs indexet számítnak. Az egyes országok statisztikai hivatalai általában az alábbi inflációs adatokat számolják és teszik közzé leggyakrabban:
Fogyasztói árindex (CPI = Consumer Price Index): A mindennapi gyakorlatban talán a legfontosabb inflációs adat a fogyasztó árindex. Az infláció szó alatt általában a fogyasztói árak változását értik. A fogyasztói árindexet, vagyis a fogyasztói árak általános emelkedését, az ún. fogyasztói kosár alapján számolják. A fogyasztói korsár tartalmazza mindazokat a termékeket és szolgáltatásokat, amelyeket egy átlagosnak tekinthető háztartás fogyasztott, illetve igénybe vett az adott időszak alatt. A fogyasztói kosárba minden termék és szolgáltatás olyan mennyiségben kerül be, amely jellemző az átlagosnak tekinthető háztartás fogyasztási szokásaira. (Magyarországon a nyugdíjasokra külön árindexet számolnak, az így kapott nyugdíjas infláció a nyugdíjak vásárlóértékének meghatározására szolgál.)
Maginfláció (Core inflation): Az infláció alaptrendjét megragadó mutató, amely az inflációs folyamat számára releváns tényezők tömör, közérthető jellemzését adja. Kiszűr számos, időben jelentősen ingadozó, nehezen előrejelezhető termékkört, így az idényjellegű élelmiszerek, a benzin és egyes energia-, illetve szabályozott árak inflációra gyakorolt hatását. Magyarországon a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) által összeállított maginflációs kosár tartalmazza a feldolgozott élelmiszereket, az iparcikkeket, a piaci szolgáltatásokat, valamint az alkohol- és dohánytermékeket.
Termelői infláció (PPI = Producers Price Index): Az index az előállított, belföldre és exportra értékesített termékek és szolgáltatások termelői árváltozását méri.

Az infláció hatása a gazdaságra
A gazdaság számára az a kívánatos, ha az infláció mértéke a lassú (vagy kúszó) infláció tartományába esik. A hiperinfláció, amely több száz százalékos is lehet, már az árváltozás kezelhetetlenségét mutatja, míg a defláció, vagyis a negatív infláció a gazdasági növekedést fogja vissza, vagy egyenesen gazdasági visszaeséshez vezet.
Az infláció ütemén kívül nagy jelentősége van az infláció kiszámíthatóságának és kiegyensúlyozottságának. Kiszámítható infláció esetén az árszínvonal-változás mértéke éveken át ugyanakkora, így a gazdaság szerepelői tartósan alkalmazkodni tudnak a nagyobb léptékű, akár évi 8-10%-os inflációhoz is. Kiegyensúlyozott infláció esetén a különböző termékek árai ugyanolyan mértékben emelkednek, ezért az árstruktúra nem változik. A kiszámítható és kiegyensúlyozott inflációnak még nagyobb inflációs ráta mellett sincs negatív hatása a gazdaságra. A nem kiszámítható infláció rontja a gazdasági előretervezhetőséget, ezért hatékonyságvesztést eredményez. A nem kiegyensúlyozott infláció a változó árstruktúra révén az egyes társadalmi csoportok jövedelmét befolyásolja, ezáltal jövedelem-újraelosztó hatással bír.



Az infláció hatással van a munkanélküliségi rátára is. Rövid távon az munkanélküliség és az infláció között ellentétes irányú változás figyelhető meg. Ezt az összefüggést a Phillips-görbe szemlélteti. Hosszabb távon azonban megjelenhet a stagfláció, amelynél a magas munkanélküliségi rátához gyorsabb inflációs ütem társul. Ez utóbbiból levonható az a gazdaságpolitika számára lényeges következtetés, hogy a monetáris politikáért felelős központi bank illetve a fiskális politikáért felelős kormányzat által szabadabbra engedett infláció árán sem csökkenthető hosszú távon a munkanélküliség. Rövid távon (egy-másfél év) azonban igaz, hogy a megnövekedett infláció csökkenti a munkanélküliséget, míg az egyre alacsonyabb inflációs ráta növeli az állástalanok számát.

Az infláció gazdasági okai
Az árforradalom óta tudjuk, hogy az infláció egyik leglényegesebb kiváltó oka a gazdaságban jelen lévő pénzmennyiség nagymértékű növekedése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy más, a reálgazdasághoz kapcsolódó tényezők nem idézhetnek elő árszínvonal-növekedést. Ilyen tényezők lehetnek például:
- A lakossági megtakarítások csökkenése, illetve a hitelállomány növekedése;
- A foglalkoztatottak lakosságon belüli arányának, termelékenységének, munkaidejének csökkenése;
- A fogyasztási cikkeknek az országból való kiáramlása;
- A külkereskedelmi cserearányok romlása.

A hiperinfláció
A hiperinfláció szélsőségesen nagy infláció. Általában a havi 50%-nál nagyobb árszínvonal-emelkedést nevezzük hiperinflációnak. A pénz értéktelenné válik, nem látja el vagyontartási, értékmérő és csereeszköz szerepét. Ezeket a szerepeket egy stabil valuta (pl. dollár) vagy áru (pl. cigaretta), esetleg az arany veszi át és felvirágzik a cserekereskedelem is. A gazdaság hatékonysága csökken, mert az emberek idejét termelés helyett, az infláció miatt tevékenységek töltik ki. Az állam adóbevételei visszaesnek, mert az adómegállapítás és adóbefizetés közti időben az adó reálértéke drasztikusan csökken. A hiperinfláció a gazdaság összeomlásának jele, ilyenkor a fiskális politika alapvető átalakítására van szükség.

A hiperinfláció okai
A legtöbb hiperinflációt az indítja el, hogy az államnak nincs elegendő bevétele. A költségvetési hiányt általában hitelekből fedezik, de ha egy állam nem tud hitelt felvenni, például mert a hitelezők túl kockázatosnak tartják, akkor kénytelen növelni a pénzkibocsátást, magyarul pénzt nyomtatni. Ha a jegybank megfelelő (arany)fedezet nélkül nyomtat pénzt, akkor az elértéktelenedik, ami inflációt okoz. Emiatt az adóbevételek reálértéke csökken, a hiány tovább emelkedik, ezért az állam kénytelen még több pénzt kibocsátani, ami tovább gerjeszti az inflációt. A folyamat öngerjesztő, a végeredmény hiperinfláció. Az egyetlen kiút a szigorú költségvetési reform. A kormányzati kiadások csökkentésével és adóemeléssel csökkenthető a pénzkibocsátásból származó bevétel (seigniorage) iránti igény, ezért csökkenteni lehet a pénzkibocsátást is.

Az 1945–46-os magyar hiperinfláció vége
Az 1945–46-os magyar hiperinfláció vége


Hiperinflációk a múltban
Az első komoly pénzromlás a Római Birodalomban volt. A császárok egyre több adót vetettek ki, ezért nőtt az adózás alól kibúvók aránya. Ekkor drasztikusan csökkentették a pénz nemesfém tartalmát, ami az elértéktelenedéséhez, emiatt magas inflációhoz vezetett. A megoldást a császár ármaximalizáló intézkedései jelentették.
Az I. világháború után több országban is hiperinfláció alakult ki, a legnagyobb Németországban. A pénzromlás mértéke elérte a havi 3,25 millió százalékot (az árak 49 óránként duplázódtak). Németországot a győztes hatalmak kártérítésre kötelezték, de mivel nem fizetett, megszállták az ipari központjait. A kieső bevétel pótlására kezdett a kormány fedezet nélkül pénzt nyomtatni, ami végül hiperinflációba torkollott.
A világ legnagyobb áremelkedése Magyarországon volt a II. világháború után. A havi infláció megközelítette a 41,9 billiárd (4,19 x 10 a tizenhatodikon) százalékot, az árak 15 óránként duplázódtak. 1946. augusztus 1-jén a pengőt leváltotta a forint, ekkor 4 000 000 000 000 000 000 000 000 000 pengő ért egy forintot.
Nem ekkora mértékű, de hiperinflációnak számító pénzromlás volt a 1980-as években több latin-amerikai országban: Bolíviában és Peruban 1985-ben ill. 1988-1990-ig; Mexikóban 1982-1988 között, Argentínában a Falkland-szigeteki háború után 1982-ben és Brazíliában 1990-es évek elején. Jugoszláviában 1993. október 1. és 1994. január 24. közötti időszakban 5 billiárd százalék volt az infláció. A legutóbbi hiperinfláció Irakban volt, 2003 tavaszán, a háború kitörésekor.

Vissza a főoldalra