A vandál-bizánci háború

Dátum: 2018. november 6.
Forrás: toriblog.blog.hu
 
Észak-nyugat Afrika elfoglalása után a vandál királyság a kezére került hajóhadnak köszönhetően a Mediterráneum egyik legerősebb tengeri hatalmává vált, ráadásul nem adták fel korábbi életmódjukat, és a rablóhadjárataikat tengeren is folytatták. A vandál kalózkodás nyilvánvalóan sértette Bizánc érdekeit, a katolikusok elnyomásával együtt ez már bőven elégséges okot szolgáltatott a katonai fellépésre.



A cikk az alábbi webhelyről származik: http://toriblog.blog.hu. Eredeti webcíme pedig a következő: http://toriblog.blog.hu/2008/03/24/p389557

A vandálok

A vandálok egy mára kihalt keleti germán nyelvet beszéltek, amelyről meglehetősen keveset tudni, de valószínűleg közel állt a gót nyelvhez. A mai Szilézia területéről vannak róluk az első források Marcus Aurelius idejéből, a kr. u. 2. század második feléből. Az 5. század elején már a rajna mentén találjuk őket, ahová a hunok elől menekültek a nyugati gótokkal, majd a Rajnán átkelve egészen az ibériai félszigetig előrenyomultak és a félsziget déli részét uralmuk alá kerítették. De itt sem maradtak sokáig, Gaiseric királyuk uralma alatt 428-ban átkeltek a gibraltári szoroson észak Afrikába, és 10 év alatt a térség teljes területét uralmuk alá vonták (előtte természetesen jól kirabolták és elpusztították). Gaiseric vandáljai a római flotta igen tekintélyes részét is megszerezték, amellyel képesek voltak ellenőrizni a Földközi tenger nyugati medencéjét, és időnként a keleti részébe is be - be törtek. A flotta segítségével Szardíniát, Korzikát, Szicíliát, és a Baleári szigeteket is uralmuk alá hajtották, majd 455-ben kirabolták Rómát.

A vandálok vándorlása (kék)
A vandálok vándorlása (kék)


A vandál társadalom és hatalmi berendezkedés

A vandálok, a többi államot alapító germán törzshöz hasonlóan rátelepedtek az elfoglalt területek lakosságára, egy új elitet alkotva. Ez az elit nem csak vandálokból állt, még a hunok előli menekülés idején jelentős számú iráni nyelvű alán csapódott a vandálokhoz. Ez az elit elkezdett ugyan összeolvadni a helyi lakossággal, de a vandálok esetében ezt a vallási intoleranciájuk eléggé fékezte. A vandálok ugyanis fanatikus ariánusok voltak, amely irányzat eretneknek számított, az ellentétek pedig két irányúak voltak: Vandál részről folyamatos üldöztetést volt kénytelen elszenvedni a katolikus papság, amely érthető módon mindkét Római Birodalmat ingerelte. A nyugati megszűnése után a keleti lett a katolikusok legfőbb képviselője, és próbáltak az afrikai katolikus érdekében is eljárni.

Európa térképe a Római birodalom bukása után (Kék: Vandál királyság, Zöld: Bizánci császárság - Kelet-Római birodalom)
Európa térképe a Római birodalom bukása után (Kék: Vandál királyság, Zöld: Bizánci császárság - Kelet-Római birodalom)


Vandál - bizánci hatalmi harcok

A vandál királyság a kezére került hajóhadnak köszönhetően a Mediterráneum egyik legerősebb tengeri hatalmává vált, ráadásul nem adták fel korábbi életmódjukat, és a rablóhadjárataikat tengeren is folytatták. A vandál kalózkodás nyilvánvalóan sértette Bizánc érdekeit, a katolikusok elnyomásával együtt ez már bőven elégséges okot szolgáltatott a katonai fellépésre. Bizánc a 450-460-as években két expedíciót is indított az ereje teljében levő vandál állam ellen, de Gaiseric mindkétszer diadalmaskodott, és ez egy időre véget vetett a katonai jellegű próbálkozásoknak. Az új bizánci uralkodó, Zénó inkább tárgyalásos megegyezésre törekedett, és 476-ban Bizánc és a vandál állam békét kötöttek, amelyben a vandálok államát Bizánc elismerte, cserébe a vandálok vállalták, hogy nem bántják a katolikusokat. Ez a békét a két állam időszakos csatározásokat leszámítva be is tartotta az 520-as évek végéig. A béke egyre közelebb hozta egymáshoz a két országot, amelynek következtében az 523-óta uralkodó Hilderic király idején már kifejezetten Bizánc barát és katolikus barát politikáról beszélhetünk. Ez már ellenére volt a vandál elitnek, mert féltették a pozícióikat a katolikus többségtől, és 530-ban Hildericet megbuktatták, és Gelimert, az unokaöccsét ültették a helyére. Ez Jusztiniánusz számára kapóra jött, mint casus belli, követelte a Bizánc barát Hilderic visszahelyezését, amikor Gelimer ezt elutasította, a birodalom elkezdett készülni a háborúra. 532-ben békét kötöttek Perzsiával, és így az észak afrikai invázióra készülhettek minden erőforrásukkal.

Észak-Afrika a világűrből
Észak-Afrika a világűrből


A háború előkészületei

Jusztiniánusz Flavius Belisariust nevezte ki fővezérnek, aki egy 15 ezer fős expedíciós sereget állított ki, amelyet nem egészen 600 hajóval készültek átszállítani. Az egyházat leszámítva a közvélemény eléggé óvatos volt, sokakban élt még a 80 évvel azelőtti vereségek emléke. Ami viszont a bizánciak kezére játszott, az az, hogy két felkelés is kitört a vandálok országában: egy Tripolitániában és egy Szardíniában, Gelimer pedig ez utóbbi leverésére elküldte testvérét, Tzazont, az erői jelentős részével. Tehát a legfontosabb pillanatban a vandálok megosztották erőiket, és ez nagy hibának bizonyult.

A háború

533 júniusában a bizánci erők elindultak Konstantinápolyból, és szeptemberre Szicíliába értek. A sziget nem volt Bizánci fennhatóság alatt, de az azt birtokló osztrogótokkal Jusztíniánusz megállapodott, hogy használhatják az ottani kikötőket. Itt tudták meg azt, hogy a vandál flotta Szardíniánál tartózkodik, így ellenállásra nem kell számítaniuk a további tengeri úton. Végül Karthágótól délre szálltak partra, és megindultak a város felé.

Justinianus császár híres mozaik képmása a ravennai San Vitale templomban
Justinianus császár híres mozaik képmása a ravennai San Vitale templomban


Gelimer nem esett kétségbe, hanem megpróbálta bekeríteni az inváziós erőket, amely nem volt olyan nagy létszámú. Három felé osztotta a haderejét, két egységet testvére és unokatestvére vezetésére bízott, ő a főerőkkel maradt. Azonban nem sikerült pontosra az időzítés, és a korán támadó Ammatas (Gelimer testvére) elesett a rajtaütésben. Gelimer nem tudott erről, és folytatta a hadmozdulatait a bizánciak ellen. Ad Decimum-nál (azt jelenti, hogy a tizedik mérföldkő) sikeres támadást indított Belisarius csapatai ellen, de amint megtalálta Ammatas holttestét, magába fordult és otthagyta a csatateret. Ez lehetőséget teremtett arra, hogy Belisarius újrarendezze csapatai sorait, és végül visszaszorították a vandálokat, akik a vereségük után Gelimerrel együtt nyugatra, a volt Numidia provincia területére menekültek, üresen hagyván Karthágót. Szeptember 15-én a rómaiak bevonultak a városba, amely ujjongva fogadta őket (Belisarius nem engedte rabolni a seregét). A háború ezzel még nem ért véget, Gelimer Bulla Regia városba menekült, és azonnal visszahívta Tzazont, hogy egyesítse a seregeket, majd miután ez megtörtént, megindult Karthágó ellen. Belisarius el akarta kerülni, hogy ostromra kerüljön sor, mert árulástól tartott (Gelimer megpróbálta átcsábítani a hun segédcsapatokat, és a rómaiakkal szövetséges berber segédcsapatokat), ezért ő is megindult a vandálok ellen.

A Bizánci birodalim kiterjedése a a Gót és Vandál háborúk előtt (piros) és után (piros + narancs)
A Bizánci birodalim kiterjedése a a Gót és Vandál háborúk előtt (piros) és után (piros + narancs)


A csatára Tricamarum mellett került sor, ahol a vandálok tábora volt, Belisarius a lovasságot küldte rohamra, s a harmadik roham során elesett Tzazon, amely ugyanolyan hatással járt, mint Gelimer másik testvérének a halála. A vandál uralkodó elvesztette a fejét, emiatt, valamint az ismétlődő lovasrohamok hatására a vandál gyalogság hátrálni kezdett, majd felbomlott. Belisarius tehát a második csatát is megnyerte, és bevonult Hippo Regiusba is. Ez a győzelem a vandál állam végét jelentette, Gelimer ugyan elmenekült megint, de fél évvel később megadta magát, és 534-ben Belisarius győztesen térhetett haza.

Következmények

A győzelemnek köszönhetően helyreállt a római (bizánci) uralom a mai Tunézia és kelet Algéria területén, és nem csak ott, hanem a győzelemmel megszerezték Szardíniát, Korzikát, és a többi, vandálok által birtokolt szigetet. Észak Afrika többi része azonban nem tartozott a vandálok uralma alá, hanem független mór, illetve berber államocskák osztoztak a területen. Ezek az államok semlegesek voltak a vandál - bizánci küzdelmek során, ami azt jelentette, hogy alapvetően barátságosak voltak Bizánccal szemben, de a függetlenségüket nem voltak hajlandóak feladni. Mivel Bizánc nem akart hadat viselni ellenük, elfogadta ezt az állapotot, vagyis, hogy a közvetlen uralma nem terjed ki a teljes észak afrikai térségre.

Jellegzetes Észak-Afrikai táj napjainkban
Jellegzetes Észak-Afrikai táj napjainkban


Ez eléggé kusza viszonyokat eredményezett a régióban: a nagyobb városok bizánci fennhatóság alá kerültek, és itt stabilnak bizonyult a római uralom egészen a 7. század végi arab hódításig. A vidék azonban, ahol egyébként is jelentős volt a berber lakosság aránya, már korántsem volt stabilan bizánci fennhatóság alatt, több esetben törtek ki lázadások, illetve többször kellett hadat viselni a berber vagy mór törzsek, államok ellen is. A bizánci uralom tehát csak a helyi latin lakosságra tudott támaszkodni.

A háború teljesen megsemmisítette a helyi vandál lakosságot. A legyőzöttek egy részét Kis Ázsiába telepítették át határvédőnek, másik részét rabszolgának hurcolták el, a maradék vezető elit nélkül hamar beolvadt a helyi lakosságba.

Szerző: hami

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.

Vissza a főoldalra