Az osztrák-magyar sarki expedíció

Dátum: 2019. június 30.
Forrás: Wikipedia
 
Az osztrák–magyar északi-sarki expedíciót 1872 és 1874 között vezették, az eredeti cél az Északkeleti-átjáró felfedezése lett volna a Tegetthoff gőzössel, ehelyett azonban a 24 fős csapat felfedezte a Ferenc József-földet. Az expedíciót Julius von Payer főhadnagy és Karl Weyprecht irányította, a költségek legnagyobb részét osztrák–magyar nemesek, arisztokraták finanszírozták.



Az expedíció sikerrel zárult, a vállalkozás résztvevői több mint két évet töltöttek el az északi sarkvidéken gyakran életveszélyes körülmények között.

Az 1860-as évektől felgyorsult az északi sarkvidék kutatása, a felfedezésekbe a németek is bekapcsolódtak, akik úgy vélték, hogy az Északi-sarkot a Spitzbergák és a Novaja Zemlja szigetcsoport közötti Barents-tengeren át lehet legkönnyebben megközelíteni, mivel a Golf-áramlás miatt a nyílt víz nyáron messze felnyúlik a Jeges-tengerbe. August Peterman az északi sarkvidéket célzó német expedíciók lelkes támogatója az osztrákokat is bíztatta, hogy kapcsolódjanak be a kutatásba. A sikeres előexpedíció (lásd alább) eredményeképp Bécsben elhatározták, hogy a Novaja Zemlja irányába vezetik az osztrák-magyar északi sarkvidéki expedíciót, melynek célja az északkeleti-átjáró megtalálása illetve esetlegesen az északi-sark meghódítása.

A Ferenc József-föld (vörös keretben)
A Ferenc József-föld (vörös keretben)


A terv
Előexpedíció
A sarkvidéki expedícióra Julis von Payert és Karl Weyprechtet – osztrák-magyar haditengerészeti sorhajóhadnagyot – szemelték ki, akik önként vállalták a feladatot. Előtanulmányként a két leendő expedícióvezető "tájékozó utat" tett meg a sarkvidék felé. Kibéreltek egy norvég vitorlás hajót, az Isbjörnt és 1871. június 26-án kihajóztak Tromsř kikötőjéből. Október 4-én érkeztek vissza, a 73° 40" szélességi fokig jutottak el. Az előexpedíció eredményes volt: a Spizbergáknál nyílt vizet találtak.

A felfedezőút finanszírozása
Johann Wilczek gróf a bécsi Földrajzi Társaság vezetője 40 ezer forintnyi összeget ajánlott fel egy Arktisz felé irányuló expedíció céljára és sikerült megnyernie a kormányzati szervek támogatását is. Az északi-sarki expedíció költségeinek egy részét magyarországi támogatók adták. A vállalkozás teljes költsége 222 599,19 forint volt, amelyből magyar részről mindössze 7518,21 forint folyt be. Az adakozók főképp arisztokrata családok - Zichy, Eszterházy, Széchenyi - és magyarországi bankok voltak. A felfedezőút hivatalosan magánadományokból volt finanszírozva, ám a közös hadügyminisztérium is nagymérvű támogatást nyújtott és diplomáciai eszközökkel is segítette a vállalkozást. Az út parancsnoka, Karl Weyprecht sorhajóhadnagy és helyettese, egyben az expedíció tudományos vezetője, Julius Payer főhadnagy rangja is mutatja az expedíció katonai jellegét.

Tegetthoff hajó
A felfedezőutat a Tegetthoff gőzössel tették meg, amit direkt e célból építettek. A szkúner Wilhelm von Tegetthoff osztrák tengernagyról kapta a nevét, a Teklenborg&Beurmann cég építette Bremenhavenben. (Ebben az időben az osztrák-magyar hajógyárak még nem voltak olyan állapotban, hogy egy nagyobb tengeri hajót építhettek volna.) A hajó 220 tonna tömegű, 38,34 méter hosszú volt , árbocokkal és vitorlával is felszerelték, egy 75 kW-s gőzgép működtette. Az útra 130 tonna szenet vitt magával, ami 1200 óra hajóútra elegendő mennyiség.

Legénység
A Tegetthoff parancsnokául Karl Weyprecht sorhajóhadnagyot nevezték ki, aki az expedíció általános vezetője volt. A felfedezőút tudományos vezetője Julius Payer főhadnagy lett, aki korábban már résztvett egy német északi sarkvidéki expedícióban az Új-Germánia fedélzetén. A hajónak 24 fős volt a személyzete, főképp olasz tengerészekből válogatták ki őket, a tisztek osztrák származásúak voltak, az egyetlen magyar Dr. Kepes Gyula volt - a hajóorvos. Kepesre az expedíció orvosi feladatai és az állat- és növénytani gyűjtőmunka is hárult. Hajóorvosként rendkívül jól látta el a feladatát: az expedíció a rendkívül zord körülmények között is két év alatt mindössze egy ember halálát könyvelhette el. A személyzet:

Dr. Kepes Gyula
Dr. Kepes Gyula


- Karl Weyprecht - parancsnok
- Julius von Payer – tudományos vezető
- Gustav Brosch – sorhajóhadnagy, tiszt
- Eduard Orel – sorhajózászlós, tiszt
- Dr. Kepes Gyula - hajóorvos
- Johann Haller és Alexander Klotz – tiroli hegyivadászok
- EllingOlaf Carlsen – szigonymester
- Petro Lusina – fedélzetmester
- Otto Krisch – hajógépész
- Johann Orasch – szakács
- Joseph Pospischell – fűtő
- Antonio Catarinich, Antonio Scarpa, Antonio Lukinovich, Pietro Fallesich, Giorgio Stiglich, Vincenzo Palmich, Lorenzo Marola, Francesco Lettis, Giacomo Sussich – matrózok

Indulás északra
1872. május 31-én Bécsből vonattal érkezett meg a legénység Brémába. Az expedíciót 1872. június 13-án kezdték meg. Július 3-án már a norvégiai Tromsoben voltak, ahol csatlakozott hozzájuk Elling Olaf Carlsen norvég hajóskapitány, az északi vizek ismerője. Július 14-én folytatták útjukat a Novaja Zemlja felé, ahol az é. sz. 74 1/2°-ánál jégre bukkantak. Útközben találkoztak a Johann Wilczekkel, aki az Isbjörn nevű hajón, élelmiszer-utánpótlást helyezett el az osztrák-magyar expedíció számára a Novaja Zemlja sziget északi részén, a Nassau-foknál. Augusztus 21-én elvált a két hajó, az "Isbjörn" dél felé vitorlázott tovább, a "Tegetthoff" pedig folytatta útját észak felé.

A jég fogságában
Az expedíció hajója még aznap (augusztus 21.) jégtorlaszba került, jégtáblák közé fagyott. Az eredeti terv meghiúsult. A jégbe zárt hajó észak felé kezdett sodródni a jégtáblákkal együtt, egészen a 80. szélességi fokig. Október 13-án az egymásra tornyosuló jégtáblák nemcsak a hajó fölé emelkedtek, hanem benyomultak a hajó alá is. A Tegetthoff baloldalára fordult. A expedíció tagjai a hajóról mindent, ami mozdítható volt, azonnal kiraktak a jégre és megtettek minden előkészületet, hogy a hajót végleg elhagyják. A katasztrófa azonban nem következett be: négy órakor a nyomás csökkent, a hajó nem roppant össze. 1873 elején már az é. sz. 78° alatt voltak Novaja Zemljától keletre. A jégtáblák kelet felé haladtak, ám nemsokára északnyugat felé kezdett fújni a szél, így lassan a jégmezővel együtt északnyugati irányba indultak el. A hajót 1873 nyarán sem sikerült kiszabadítani a 10-12 méter vastagságú jégtáblák közül.

A Ferenc József-föld felfedezése
1873. augusztus 30-án a hajótól északnyugatra szárazföldet pillantottak meg. „Föld, föld, végre föld!” kiáltásban tört ki a legénység. Ám a szárazföld elérése még váratott magára. A hamarosan bekövetkező sarki tél meggátolta, hogy 1873-ban az expedíció meghódítsa az ismeretlen földet. Októberben jutottak el a szárazföld közelébe, itt töltötték a második sarki telet. 1874. március 10-én a legénység egy része partra szállt a szárazföldre. Március 20-án Payer hat emberrel és három kutyával jól felszerelt szánon útra kelt, azzal a céllal, hogy megállapítja a sziget északi kiterjedését. Miközben észak felé haladtak, Payer megosztotta az expedíciót: a 81° 38" szélességi fok körül hátrahagyta embereinek egy részét a nagyobbik szánnal, ő maga pedig egy tiszttel meg egy matrózzal továbbhaladt észak felé. Észak felé haladva, lassanként felfedezték hogy a szárazföld a Spitzbergákkal azonos méretű szigetcsoport lehet, melyet észak-déli irányban egy tengerszoros választ ketté. A szorost Ausztria-szorosnak, a keleti főszigetet Wilczek-földnek, a nyugati vidéket pedig Zichy-földnek nevezték el.

Az expedíció útvonala
Az expedíció útvonala


Payerék egy nagyobb szigetre jutottak el, amelyet Rudolf trónörökös-szigetnek neveztek el. A szigetcsoport északi részét elérve megpillantották a Ferenc József-földet északról határoló tengert: a Jeges-tengert. A Ferenc József-földnek a legészakibb részét Petermannról, a legtávolabbi hegyfokot Bécs városáról nevezték el, a Wilczek-föld legészakibb fokát pedig Pest-foknak nevezték el (Ám 1874-ben maga Pest jogilag már nem létezett: 1873-ban megalakult Budapest. Az expedíció hazatérése után nevezték át a felfedezett területet Budapest-foknak). Az expedíció megörökítéséül palackba zárt rövid jelentést hagytak hátra, amelyet egy sziklarepedésbe helyeztek el (A dokumentumot 1921-ben norvég tengerészek találták meg és juttatták el az írást Bécsbe). Payerék április 12-én fordultak vissza. A Tegetthoffhoz április 21-én érkeztek vissza. Május elején meg kisebb utazást tettek északnyugat felé egy magas hegyre, a melyről messzire áttekinthették a szigetcsoport nyugati vidékét.

Élet a jég fogságában
Az expedíciónek embertelen körülményeket kellett kibírnia kezdetleges eszközökkel felszerelve. A sarki télben a −50 °C-os hideg átlagosnak volt mondható, ezen a hőmérsékleten csonttá fagyott minden élelmiszerük. A kenyér haraphatatlanná és törhetetlenné vált, kőkeménnyé fagyott; a vajat illetve a zsírt vésővel meg baltával kellett feldarabolni, hogy a főzéshez használni tudják. Telente a higany hetekig meg volt fagyva. Élelmüket főképp az elejtett jegesmedvékből nyerték: az egész expedíció alatt 67-et ejtettek el, de fókára is vadásztak. A személyzet meteorológiai méréseket végzett, vizsgálták a jégmezők mozgását, illetve felderítés és vadászat céljából kutyaszánnal kisebb-nagyobb utakat tettek meg a jégtáblákon. Az ünnepeket megtartották: karácsonykor jégkunyhót emeltek a jégtáblákból. A hajó jégtorlaszba kerülése óta a személyzetnek nem sok dolga akadt: a jégmezővel való lassú sodródás idején a tisztek megtanították az analfabéta matrózokat írni, olvasni.

Indulás haza
Az expedíció második évében már többen betegeskedtek, Otto Krisch hajógépész tüdőbajban meghalt. Temetése után a hajóról lehordták a felszereléseket, élelmiszereket és azokat szánokra rakva megindultak délfelé (1874. május). Három csónakjukat is magukkal cipelték. 3 hónapos gyaloglás után augusztus 13-ra elérkeztek a jégmező szélére, már látták a Novaja Zemlja északi havas hegyeit. Csónakra szálltak és a Novaja Zemlja sziget északi része felé eveztek, ahová korábban az "Isbjörn" hajó élelmiszert rakott le az expedíció céljára. Ám az áramlás elhajtotta a csónakokat a sziget másik pontjára, így az élelmük rohamosan fogyott. Abban bíztak, hogy a közelben esetleg norvég vagy orosz halászhajókra bukkantak, amik megmentik az expedíciót. Augusztus 24-én egy orosz bálnavadászhajót fedeztek fel, ami felvette az expedíció tagjait és a norvégiai Vardobe vitte őket. A felfedezőút 812 napig tartott. A kis halászfaluban néhány óra alatt telegráffal értesítették Bécset és Budapestet szerencsés megmenekülésükről és fölfedezésük sikeréről. Innen a Finmark nevű német hajóval tértek vissza Hamburgba 1874. szeptember 5-én. Az expedíció egy fő kivételével megmenekült. Bécsbe vonattal érkeztek meg, ahol már a pályaudvaron ünnepi fogadtatásban részesítették az expedíció tagjait, szeptember 25-én pedig estélyt rendeztek a hős felfedezők tiszteletére, aki átvették a császári kitüntetést is.

Az osztrák-magyar expedíció válságos helyzete. Julius von Payer festménye
Az osztrák-magyar expedíció válságos helyzete. Julius von Payer festménye


Beszámolók az expedícióról
A felfedezőút történetét és a felfedezett területeket Julius von Payer írta le a Die österreichisch-ungarische Nordpol-Expedition in den Jahren 1872-1874 című könyvében (1876). Az eredményeket - a fent említett könyvön kívül - Weyprecht és Payer magyarul is kiadott jelentéseiből ismerhette meg a korabeli tudományos élet. Julius von Payer és Dr. Kepes Gyula a Magyar Földrajzi Társaságban 1874. október 19-én tartott előadáson mutatták be kutatási eredményeiket. Dr. Kepes pedig még az expedíció idején - Tromsřbe visszatérve - számolt be levélben a Vasárnapi Újság számára az utazás körülményeiről és a felfedezéseikről.

Vissza a főoldalra