Betekintés: A földrészekről

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


A földrészekről EURÓPA Európa az északi féltekén terül el. Három oldalról tengerek övezik. Északon a Jeges-tenger, nyugaton az Atlanti-óceán, délen a Földközi-tenger a természetes határa. Kelet felé "természetes határa" nincs. A tudósok csak "Ázsia gazdagon tagolt nyugati félszigetének" tartják, ennek ellenére - a földrajzi-történeti ismeretek alapján - külön kontinensként kezeljük. (Már az ókorban is külön kontinensként emlegették. A főníciaiak "ereb" vagy "irib" szava nyugatot jelentett, így született az Európa elnevezés, míg az "aszu" jelentése kelet volt, amelyből az Ázsia elnevezés származott.) Európa keleti elhatárolásának nehéz voltát híven tükrözi, hogy a XVIII. századig a Don folyót tekintették határnak, s ma is "vitatott" keleti határ az Urál-Urál folyó-Kaszpi-tengerManics-mélyedés vonala. Területe 10,5 millió km2, tehát kicsiny kontinens,

nagyságában csak Ausztrália-Óceániát előzi meg. Észak déli kiterjedése 5560 km, a kelet-nyugati 3860 km. A kontinens parttagoltsága és függőleges tagoltsága is igen kedvező. Területéhez viszonyítva a leghosszabb partvonalú földrész (a sok félsziget és öböl miatt), a hegyvonulatok iránya is előnyös, nem zárják el a kontinenst az óceáni hatásoktól. Sok szigete van, legnagyobbak a Brit-szigetek, Izland, Szardínia, Korzika, Kréta, de rengeteg az apró szigetcsoport - Shetland-szk., a Feröer - is. Különösen a Skandináv-félsziget fjordos partjai előtt sorakozik sok sziget. Európa legidősebb darabja a Fennoskandiai-masszívum (Balti-pajzs) ősi kristályos (gránit) tönkfelszín. A Skandináv-félszigeten még a felszínre bukkan, de Kelet-Európában a földtörténeti ókorból származó üledékek fedik (Eurázsiai-lemez). A geológiai ókorban (szilur korban) nagyarányú hegységképződések révén (kaledóniai, variszkuszi

hegységképződés) a masszívumhoz hozzákapcsolódtak a nyugat- és közép-európai területek. Ezek a hegységek az ókorban, valamint a korai középkorban lepusztultak, feldarabolódtak, majd tengeri és szárazföldi üledékek fedték be őket. (Pl. a Kelet-európai-síkság táblás vidéke.) A földtörténeti harmadkorban ismét hatalmas hegységképződés zajlott le, ekkor alakultak ki Európa nyugati és déli fiatal lánchegységei (Pireneusok, Alpok, Kárpátok stb.), amelyek az Eurázsiai-hegységrendszer nyugati részei. A rögökre töredezett táblák helyenként megsűlyedtek, ott és a sekély öblökben feltöltött medencék (alföldek) keletkeztek a kiemelkedett hegyekből lezúduló folyók hordalékából. Európa közepes magassága 300 m körüli, így a legalacsonyabb kontinens. Területének 60%-a 200 m alatti síkság, 24%-a 500 m alatti dombság, 10%-a középhegység, s csak 6%-a magasabb 1000 m-nél. Európa felszínét általában négy nagy

egységre lehet tagolni: 1. Északnyugat-Európa jégtakaró által letarolt őstönkje (Skandinávia, Skócia, Észak-Anglia); 2. Kelet-európai-síkság hátságokkal tagolt, ó- és középkori üledékekkel fedett táblás vidéke; 3. Nyugat- és Közép-Európa röghegységei és medencéi; 4. A fiatal lánchegységek területei és alföldjei. A kontinens legmagasabb pontja a Mont Blanc (Alpok) - 4807 m, legalacsonyabban a Kaszpi-mélyföld fekszik -28 m. Európa éghajlatát kedvezően módosítja, hogy az Észak-Atlanti (Golf)-áramlás valósággal "körülöleli" kontinensünket. Ez a hatalmas "melegvíz-folyó" (300-500 km széles, délen 0,9 km/ó, északon 0,2 km/ó sebességű, hőfoka a brit szigeteknél télen 10 °C, nyáron 15 °C, Norvégia partjainál télen 6 °C, nyáron 10 °C) "fűti" Európát. Kontinensünk északi fekvése miatt lényegesen kevesebb hőt kapna az áramlás nélkül, így pl. a Skandináv-partvidék 10 °C-kal

lenne hűvösebb. Azáltal, hogy a nyugati szelek az áramlás fölött felmelegedett levegőt beszállítják a kontinens belsejébe, még Budapest hőmérséklete is magasabb 2-2,5 °C-kal az elméletileg lehetségesnél. A fentiek ellenére Európa éghajlati igen változatos. Délen - a Földközi- és a Fekete-tenger partvidékén mediterrán éghajlat uralkodik, nyugaton az óceáni éghajlat a jellemző, kelet felé távolodva, a kontinentális nedves, majd száraz éghajlat, északon a tajgaövezet, legészakibb területein a tundra jelenik meg. A magasabb, valamint az északi hegységekben a hegyvidéki klímatipus a jellemző. Az évi középhőmérséklet - kis eltérésekkel - nyugat-keleti elrendeződésű. Délnyugat- és Dél-Európa területén 10-15 °C körüli, az Alpoktól és a Kárpátoktól északra és a Balti-tenger vidékén 9-5 °C átlaghőmérsékletek vannak észak, illetve kelet felé csökkenően. Skandinávia középső részétől egészen az Urálig

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


5-0 °C-ig, míg az északi területeken 0 °C, -5 °C-ig csökken az évi középhőmérséklet. Az eddig észlelt legmagasabb hőmérséklet +50 °C (Sevilla, Spanyolország), a legalacsonyabb -55 °C (Uszty-Scsugor, Oroszország). A csapadék eloszlása sokkal "tarkább" képet mutat, mint a hőmérsékleté. Az óceáni területek csapadékátlaga a legmagasabb, általában 700-1000 mm, de 2000-3000 mm-es csapadékátlagok is előfordulnak (pl. délnyugat-Skandinávia). Kelet-Európában csak 750-250 mm, kelet felé tovább csökken (szűnik az óceáni hatás, nő a kontinentális). A mediterrán vidékeken 250-1000 mm-es csapadékokat mérnek. Általában a nyugati fekvésű lejtők a nedvesebbek. Európában a legmagasabb évi közepes csapadék 4633 mm (Crkvice, Jugoszlávia), a legalacsonyabbat Asztrahánban mérték (Oroszország), 163 mm. Európa növénytársulásai és talajai követik az éghajlat övezetes elrendeződését, csak helyenként "zavarja"

azt meg a domborzat hatása. Délen a mediterrán vagy mediterrán jellegű területeken a keménylombú erdők és cserjék, a középső óceáni és kontinentális sávban a lombhullató erdők díszlenek, északibb területein már a vegyes erdők is megjelennek. Nyugat-Európában kevés a fa (pl. Skócia), viszont nagy területeket foglalnak el a fenyérek, a hangás rétek és dagadólápok. A kontinens középső részén dús, keleten egyre ritkább erdők tenyésznek. Az északi területeken (tajga) a tűlevelű erdők az uralkodók, még északabbra a tundranövényzet. Legjellegzetesebb növényei északon a lucfenyő, a fehér nyír, az éger; délebbre a tölgy, a bükk, az erdeifenyő, a cirbolyafenyő, a feketefenyő; délen a citrusfélék, az olajfa, a ciprus és a pálmafélék. A déli magashegységekben magassági övezetenként is kialakultak a növényzeti régiók. A talajok is övezetes rendet mutatnak, és szorosan kapcsolódnak a növényzethez. Északon a

tundra váztalaja, majd szürke erdei talajok találhatók. A további övezetekre a barna erdei talajok, majd fekete mezőségi talajok, nyugaton a láptalajok jellemzőek. Állatvilága - például Dél-Amerikáéhoz hasonlítva - fajokban nem túl gazdag. Legjellemzőbb állatai: az őz, a gímszarvas, a jávorszarvas, a barnamedve, a vaddisznó, a hiúz, a róka, a farkas, a muflon, a macskafélék, rágcsálók stb. Gibraltáron él az egyetlen majomfaj: a törökmajom. Madarai közül gyakoriak a sirály, a récefélék, a bagoly, a fogoly, a gólyafélék, a harkály, a sólyom, a veréb és nem utolsósorban a nagyszámú énekesmadár. A tengerekben tőkehal, tonhal, hering, delfin, rozmár és bálna is él. A kontinens kicsinysége és tagozottsága nem kedvezett a nagy folyamok kialakulásának. Vizei főként az Atlanti-óceánba és melléktengereibe ömlenek, ezek a folyók általában kiegyenlítettebb vízjárásúak, mint keleti vagy kelet felé tartó társaik.

Az Atlanti-óceánba ömlő folyók tölcsértorkolatúak (jó kikötők) a tengerjárás miatt (Elba, Temze, Rajna, Loire stb). Jelentős folyók (Duna, Dnyeszter, Dnyeper, Don) ömlenek a Fekete-tengerbe, ezeknek deltatorkulatuk van. A lefolyástalan Kaszpi-tengerbe ömlik Európa legnagyobb folyója a Volga (hossza 3531 km, közepes vízhozama 8150 köbm/s). Európában igen sok a tó, főleg az egykor jéggel borított északi területeken (pl. Finnország, az ezer tó országa). A hajdani jégtakaró peremén jöttek létre a legnagyobb tavak (a Ladoga- és az Onyega-tó). Sok a magashegyvidéki gleccsertó (pl. az Alpokban). Délkelet-Európában lefolyástalan sóstavak is vannak. Gazdagítja a kontinens "vízi arculatát" a számtalan mesterséges víztároló és a nagy számban kiépített hajózócarorna-hálózat. Európa lakosságának antropológiai képét az europid és a bevándorolt mongoloid fajták alakították ki. Általában jellemző, hogy délről

észak felé növekszik a testmagasság, világosabbá válik a haj és az arcbőr színe. Nyelvcsaládok szerinti megoszlás alapján indoeurópaiak, ez a lakosság többsége (germán, újlatin, szláv, kelta népek), uráliak és altajiak (finn-ugorok, szamojédok, török népek), kaukázusiak (cserkesz, csecsen, avar stb.) lakják Európát. A kontinens lakossága tehát igen kevertté vált több tízezer éves történelme folyamán, s napjainkban ez csak fokozódik, hiszen a magas kultúrájú, gazdaságilag fejlett Európába más kontinensekről igen nagy a bevándorlás és az azt követő keveredés. Észak-Amerika után technikailag és gazdaságilag is Európa a legfejlettebb kontinens. Kultúrája pedig - az ókortól napjainkig - felbecsülhetetlen értékű a világ számára. EURÓPA DOMBORZATA Európa területe 10,5 millió km2. A legmagasabb pontja, a Mont Blanc (4807 m), az Alpokban. Legmélyebb pontja a Kaszpi-mélyföld európai részén található (-28 m).

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


Európa legnagyobb félszigete a Skandináv-félsziget (720.000 km2), legnagyobb tava a Finn-tóvidék peremén elterülő Ladoga-tó (17.700 km2). Leghosszabb folyója a Kaszpi-tengerbe ömlő Volga (3531 km). EURÓPA ORSZÁGAI Európa a Föld második legkisebb kontinense. Területén mintegy félszáz országban 783 millió ember él. A többi földrészhez képest Európa népsűrűsége a legegyenletesebb. Legsűrűbben lakott területei a Német-alföld, a Pó-síkság és Manchester környéke a Brit-szigeteken. A GNP a többi kontinensekhez képest itt a legmagasabb, pl.: Svájc 30.270 USD/fő, Luxemburg 24.860 USD/fő, de még a legalacsonyabb nemzeti termék is meghaladja az 1000 USD-t (Albánia 1200 USD/fő). ÁZSIA Ázsia a Föld legnagyobb kontinense, 44,4 millió km2 területtel. Északon a Jeges-tenger, keleten a Csendes-óceán és melléktengerei, délen az Indiai-óceán, délnyugat felől a Vörös-tenger, a Szuezi-csatorna és a Földközi-tenger övezi. Európa

felé az Urál hegység-Urál folyó-Kaszpi-tengerManics mélyedés vonala a legelfogadottabb határ. A hatalmas kontinensnek két "vitatott" területe is van. Az egyik Európa, amelytől "mesterséges" határ választja el, és ezért sokan a két földrészt Eurázsia néven egyetlen kontinensnek tartják. A másik terület az Arab-félsziget, amely - szerkezetét, éghajlatát, növény- és állatvilágát tekintve - inkább Afrikához tartozik. Ázsia észak-déli kiterjedése - miután átnyúlik a déli féltekére is - óriási, 11.000 km; kelet-nyugati irányban "csak" 9.000 km. Partjait félszigetek (Hindusztáni-fsz., Indokínai-fsz., Koreai-fsz., Kamcsatka-fsz., Tajmir-fsz. stb.), továbbá tengerek, öblök (Arab-tenger, Bengál-öböl, Dél-kínai-tenger, Kelet-kínai-tenger, Japán-tenger, Ohotszki-tenger, a Jeges-tenger melléktengerei stb.) kísérik. A partok tagoltak, helyenként csipkézettek. A kontinenshez nagy területű és

kiterjedésű szigetvilág is tartozik. Ilyenek - csak a legfontosabbakat említve - Ceylon (Sri Lanka), Nagy-Szunda-szk., Kis-Szunda-szk., Új-Guinea (politikailag részben Óceániához tartozik), Fülöp-szigetek, Japán-szigetek, Szahalin, a Jeges-tenger szigetei stb. Ázsia legősibb darabjai északon az Angara (Szibériai)-, keleten a Kínai-, délkeleten a Kambodzsai-masszívum, amelyek az Eurázsiai-lemez részei; míg délen az indiai Dekkán-masszívum és délnyugaton az Arab-tábla (Arábiai-lemez), az ősi Gondvána-föld maradványai. A masszívumok már az őskorban letarolódtak. Törmelékeikből gyűrődtek fel az ókori lánchegységek, amelyek pusztulása keletkezésükkel egyidőben megindult. Tönkjeik a harmadkorban összetöredeztek, és röghegységgé alakultak. A karbonkorban gyűrődött fel a kontinens határát képező Ural hegység és az Altaidák vonulata. A harmadkorban két újabb hatalmas hegységrendszer: az Eurázsiai és a Pacifikus-hegység

alakult ki. Előbbinél a gyűrődés játszotta a főszerepet egyenetlen vulkanizmussal kísérve, utóbbi létrejötténél a vetődés volt a jellemző, erős vulkáni működéssel. A pacifikus övezetben napjainkban is gyakori a vulkáni kitörés és a földrengés. Ázsia legfiatalabb - negyedkori - képződményei az alföldek, amelyek azt követően jöttek létre, hogy a hatalmas hegyláncok kiemelkedtek. Ekkor megnövekedett a folyók eróziós tevékenysége, és feltöltötték a sekélyebb öblöket, vízzel borított belső medencéket (pl. Mezopotámia, Kínai-alföld, az Indus alföldje, Hindusztáni-alföld). Ezek a feltöltések az egyes lemezeket (masszívumokat) szinte hozzáragasztották a kontinens központi tömbjeihez. Ilyen - tengeri és folyami feltöltéssel kialakult - hatalmas síkság a Nyugat-szibériai-alföld is, amely még az oligocénban is belső tenger volt. A kontinens mai alakját a negyedkorban érte el, de még jelenleg is változik, hiszen a

lepusztulás-feltöltődés napjainkban is zajlik (pl. a Gangesz-delta). Ázsia - leszámítva az Antarktisz 2000 m átlagmagasságú jégtömbjét - a "legmagasabb" kontinens. Közepes magassága 950 m. Legmagasabb pontja egyben a "világ csúcsa" is (Csomolungma 8848 m). Legmélyebb területe is "világcsúcs", a Holt-tenger szintje -397 m-rel fekszik a tenger szintje alatt. Ázsia hatalmas kiterjedéséből és változatos felszínéből adódóan csak a nagyszerkezeti egységeket tudjuk megemlíteni. Legszembetűnőbb természeti-földrajzi jelenség a Dél-Ázsián végigvonuló - a harmadkorban kialakult - fiatal lánchegység: az Eurázsiai-hegységrendszer ázsiai része. Európai szakaszától abban különbözik, hogy az ívelt hegyvonulatok magasföldekben (csomópontokban) futnak össze , és kiöblöződő láncaik "mandula alakú" fennsíkokat, magasföldeket fognak közre. Ilyen csomópont az Örmény-fennsík (2000 m magas

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


bazalttakaró), amelyből nyugat felé az Észak-anatóliai- és a Toros-hegység vonulatai ágaznak ki, körülvéve az 1000 m átlagmagasságú Anatóliai-magasföldet. Délkelet-kelet felé a Zagrosz-hegység és az Elburz hegyláncai indulnak ki - utóbbi folytatása a Kopet-dag -, együttesen az 1200 m átlagmagasságú Iráni-felföldet övezik. A másik nagy csomópont a "világ teteje", a Pamír, 4000-4500 m-es átlagmagasságával. A peremhegységek 7000 m fölé emelkednek. Különböző szerkezeti típusok találkoznak itt. Az eurázsiai gyűrt szerkezetű Hindukus és a Szulejmán-hegység nyugat, illetve délnyugat felől érkező láncai a délkeletre ívelődő Himalájában folytatódnak, míg északkeleti irányban a Tien-san rögvonulatai, keletre pedig az egyik legidősebb hegység a Kunlun láncai ágaznak ki. A Himalája 8000 m-es és a Kunlun 7000 m-es csúcsai fogják közre Tibetet, amelynek fennsíkja 4500-5000 m átlagmagasságú. A harmadik

csomópont Indokínában van, itt találkozik újra a Himalája és a Kunlun. A Dél-kínai-masszívum miatt az Eurázsiai-hegységrendszer nyugat-keleti iránya észak-délire vált, s ilyen irányú. lealacsonyodó vonulatokkal hálózza be a környező területeket, szigeteket. Közöttük sok a medence és a magasföld. A Pacifikus-hegységrendszer észak-déli csapásirányú, három fő vonulata van, kettő a kontinensen, egy pedig a Kamcsatka-félszigettől a Japán-szigeteken és a Fülöp-szigeteken át Borneóig nyúlik. Kölső peremén mélytengeri árkok húzódnak, ez bizonyítja a vetődéses szerkezetet. A belső ívek alacsonyabbak, 1700-2700 m körüliek, a "szigetív" hegységei már 3000-4000 méteresek. A legnagyobb vulkán a Kljucsevszkaja Szopka, 4750 m magas. Az Altaidák ókori töréses röghegységek, a harmadkorban erősen kiemelkedtek (7000 m körüliek). A Tien-San és a Kunlun között terül el az 1000 m körüli átlagmagasságú

Tarim-medence, a Tien-San és az Altaj között Dzsungária. Mindkettő sivatagos terület. Észak felől az Altaidák határolják a Góbit, a Föld legnagyobb magasföld- és medencerendszerét. Nagy területűek a táblásvidékek: az Arab-félsziget, a Dekkán-fennsík. Előbbi kelet felé lejt, nyugat felől magas hegységnek látszik (Libanoni-hg. és a Hidzsáz); utóbbi 800-1000 m magas, bazaltlávás tábláját a Nyugati- és a Keleti-Ghátok fogják közre. Ázsiában az alföldek is hatalmas területeket foglalnak el. Ilyenek: a Nyugat-Szibériai-Alföld, Kínai-alföld, Hindusztáni-alföld stb. Ázsia éghajlata rendkívül bonyolult, területén minden éghajlati zóna megtalálható. Nagyjából az övezetes rendszer érvényesül. Az Egyenlítő két oldalán egyenlítői (trópusi); a kontinens déli, délkeleti részén trópusi és szubtrópusi monszun; a magashegységekben, fennsíkokon hegyvidéki; középső sávjában kontinentális éghajlat a jellemző. Ettől

északra a tajga és a tundra helyezkedik el. A kontinentális éghajlatú területek közé ékelődnek a mérsékelt övi sivatagok (Góbi, Turáni-alföld), az Arab-félsziget és a Thar trópusi sivatagok. A trópusi területeken 26-28 °C, a monszunterületeken 15-23 °C, a kontinentális területeken 0-10 °C, a tajgákon 0 °C, -10 °C, északabbra -10 °C alatti az éves középhőmérséklet. Természetesen a domborzati tényezők módosíthatják ezeket az értékeket. A legmagasabb hőmérsékletet +54 °C-ot Izraelben, a legalacsonyabbat: -78 °C-ot Ojmjakonban (Oroszország) mérték. A csapadékviszonyok is övezetek szerint változnak, de még tarkább a kép, mint a hőmérsékletnél. A szubtrópusi-trópusi területeken 1000-3000 mm-es a csapadék, a csendes-óceáni parti sávban 600-1000 mm, a tajgákon 250-500, a tundrákon 250 mm alatti. Kb. ugyanennyi a mérsékelt övi sivatagokban is, míg a trópusi sivatagokban 100 mm-nél kevesebb. A legmagasabb évi

közepes hőmérsékletet 11.824 mm (Cherrapunji, India), a legalacsonyabb 45,7 mm (Adan [Áden], Jemen). Növényzete, talaja övezetes. Délről észak felé haladva: trópusi őserdők, délkeleten kemény lombú és babérerdők, Indiában fás-füves szavanna, a mérsékelt övben füves puszták és lombhullató erdők, északabbra vegyes erdők, végül a tűlevelű erdő és a tundra a jellemző. A trópusokon és szubtrópusokon a vörös és a sárga, a mérsékelt területeken a barna, majd a mezőségi és gesztenyebarna pusztai, a szürke pozdolos, végül a tundavidék váztalajai a főbb talajféleségek. Állatvilága is gazdag, a trópusokon, szubtrópusokon majmok, félmajmok, oroszlán, tigris, párduc, indiai elefánt és orrszarvú él, a monszunterületeken szarvasfélék, tigris, fácánfélék, a pusztákon kétpupú teve, antilop, vadszamár, jak stb., északabbra medve, róka, farkas, szarvasfélék élnek. A tengerben bálna, fóka, jegesmedve, rozmár

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


található. Ázsia vízrajzának két fő sajátossága van: centrális és periférikus. A centrális lefolyástalan területek a kontinens közel egyharmadát ölelik fel (ilyen pl. az Aral-tó vidéke). A belső óriás hegységekből hatalmas folyók futnak le a perifériákra, minden irányban a tenger felé. Északra az Irtis, Ob, Jenyiszej, Léna; kelet felé Amur, a Sárga-folyó, a Jangce; délre a Mekong, az Irrawaddy, a Gangesz-Brahmaputra, az Indus stb. A kontinensnek kevés tava van, azok is főként a lefolyástalan területeken találhatók (Kaszpi-tenger, Aral-tó, Balhas-tó, Lop-nór, Isszik-kul stb.). Ázsia felfedezése, kutatása már i. e. 500-ban elkezdődött Dareiosz perzsa király parancsára, amikor is az Indus torkolatát derítették fel. Később rómaiak, portugálok, spanyolok, oroszok indítottak expedíciókat a partvidékek és a belső területek megismerésére. Több mint százötven jelentős expedíció indult felfedezőútra az 1900-as évek

közepéig. A kontinens népei rendkívül kevertek, mongoloid (kínai, koreai, japán, vietnami, burmai, maláj stb.), europid (indiai, iráni, kaukázusi, orosz stb.), valamint ausztralid tipusú emberek élnek itt. Kulturális színvonaluk szélsőségesen különbözik, ugyanúgy, mint gazdasági-technikai felkészültségük és lehetőségük. ÁZSIA DOMBORZATA Ázsia a "legek kontinense", majd mindegyik földrajzi jellemzőjével megelőzi a többi földrészt. Ázsiát a Bering-szoros (35 km) választja el az amerikai kontinenstől. Ázsia 44,4 millió km2-es területével a legnagyobb földrész. Legmagasabb hegycsúcsa a Himalája hegyláncából kiemelkedő Csomolungma /Mt. Everest/ (8848 m), egyben a Föld legmagasabb pontja. Ázsia - és a Föld legmélyebb pontja a Holt-tenger árkában található (-397 m). Legnagyobb félszigete az Arab-félsziget (2.691.000 km2), a Földön is a legnagyobb. Ázsia területén található a Föld legnagyobb tava, a

Kaszpi-tenger (371.000 km2) és a legmélyebb tava a Bajkál-tó (-1620 m). Legnagyobb kiterjedésű sivataga a Góbi (900.000 km2). Leghosszabb folyója a Jangce /Csiang-Csiang/ (6300 km) a Tibeti-fennsíkon ered és a Kelet-kínai-tengerbe torkollik. ÁZSIA ORSZÁGAI Ázsia Földünk nemcsak legnagyobb, de legnépesebb kontinense is. Területén él az emberiség 2/3-a, azaz csaknem 3,5 milliárd ember. Itt található a világ legnagyobb országa, Oroszország, és a legnépesebb is, Kína (1,14 milliárd fő). Ázsiában találhatók a legnagyobb népsűrűségű területek: A Dél-Kínai hegyvidék, a Gangesz-völgye és az Indus-völgy. Itt a legnagyobb a népességnövekedés is. A kontinens legfejlettebb állama Japán, ahol a bruttó nemzeti össztermék 23.730 USD/fő, és itt a legmagasabb a várható élettartam (79 év). Őt követik fejlettségükben az olajországok, pl.: Arab Emirátusok 18.430 USD/fő, Kuvait 16.380 USD/fő. A térség legszegényebb országa

Kambodzsa (130 USD/fő). AFRIKA Afrika a Föld második legnagyobb kontinense. Területe 30,3 millió km2. Az Egyenlítő két oldalán helyezkedik el. A legészakibb pontjától (Blanco-fok) a legdélibb fokig (Agulhas-fok) 8000 km, nyugat-keleti irányban (Zöld-fok-Hafun-fok) 7500 km a távolság. Északon a Földközi-tenger övezi, északkeleten a Vörös-tenger és a Szuezi-csatorna választja el Ázsiától, keletről az Indiai-óceán, nyugatról az Atlanti-óceán határolja. Partjai tagolatlanok, szigetekben viszont elég gazdag. A kontinens peremén, a kontinentális talapzaton (selfen) ülnek az apró szigetek. Keleten Szokotra, Pemba, Zanzibár-sz. és Mafia; a Guineai-öbölben Bioko, Príncipe és Sao Tomé-sz. a legjelentősebb. Az Indiai-óceánból emelkedik ki Madagaszkár, valamint a Comore-, a Mascarenhasészakabbra a Seychelle-szigetek. Az Atlanti-óceánban vulkanikus eredetű szigetek találhatók (Madeira-szk., Kanári-szk., Zöld-foki-szk. és Szent

Ilona-sz.). Afrika alapját csaknem egészében őskori masszívumdarabok (Afrika-lemez, anyaga: gránit, gneisz, kristályos pala stb.) képezik. Ezt az alapot a földtörténeti ókor óta gyűrődés nem háborgatta. A jelenlegi szintkülönbségek a vetődések, a különféle mozgások és a lepusztulás során keletkeztek. Ókori gyűrődés eredményezte a Fokföld hegységeit, ókori és részben középkori eredetűek a lepusztulás révén keletkezett szárazföldi homokkőrétegek. A harmadkor időszakában jöttek létre a legfontosabb törések és a gyűrt hegységek. A törések és az árkok mentén nagymérvű volt a vulkanikus tevékenység. Ahol az árkok igen mélyre süllyedtek, nagy tektonikus tavak keletkeztek (pl. Kelet-Afrikában). A harmadkorban a kontinens északi részéhez gyűrődött az Atlasz hegység. A parti síkságok és az alföldek - a harmad- és negyedkorban - tengeri és folyami üledékekből alakultak ki. Afrika aránylag nagy átlagmagassága

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


(650 m) a magasföldekből, a peremküszöbökből és a magasan fekvő medencékből adódik. Legmagasabb pontja a Kilimandzsáró csúcsa: az 5895 m-es Kibo; legmélyebb az Assal-tó mélyedése: -155 m. A kontinens Magas- és Alacsony-Afrikára osztható, határuk a Biafra-öböltől a Vörös-tenger középső részéig húzott válaszvonal. A délre elterülő Magas-Afrika átlagmagassága több mint 1000 m. Magas-Afrika belsejét peremlépcsők (pl. a Rodgers-lépcső) és magasföldek (az Etióp-magasföld, a Kelet-afrikai-magasföld stb.) zárják körül, a rajtuk keresztültörő folyamok völgyei az óceánokig érnek. A kontinens belsejében nagy medencék jöttek létre (Kalahári-, Kongó-, Zambézi-medence). A tektonikus árok legmélyebb részei jóval a tenger szintje alatt vannak. Alacsony-Afrika kb. 500 m-es átlagmagasságú. Vannak azonban 2000-3000 m magasságú szigethegységei, így a Tibeszti 3415 m magas, míg az Atlasz hg. legmagasabb csúcsai a 4000 m-t is

meghaladják (Toubkal, 4165 m). A magashegységek és a szigetekhegyek csak töredékét jelentik Alacsony-Afrikának. Nagyobb részét nagy kiterjedésű, de viszonylag alacsonyan fekvő medencék (a Niger-, a Csád-, a Felső-Nílus-medence) alkotják. Az északi és a nyugati partokon vannak a legnagyobb alföldek. A kontinens területének 95%-a a trópusi éghajlati övbe tartozik, ezért Afrika a legmelegebb földrész. Az észlelt legmagasabb hőmérséklet 57,7 °C (Líbia), a legalacsonyabb -24 °C (Marokkó). A trópusi vidékektől eltekintve Afrika igen száraz kontinens. Az állandóan magas napállás kialakította a passzátszélrendszert, s általa az Egyenlítőtől északra és délre a nagyjából zonálisan és szimmetrikusan elhelyezkedő éghajlati területeket: a két- és az egyszakaszos esőöveket, továbbá a sivatagi zónákat. A csapadék az Egyenlítőtől északra és délre sok ezer mm-ről 250 mm alácsökken. A legtöbb csapadékot, 10 040 mm-t

Kamerunban, míg a legkevesebbet, 2,5 mm-t Szudánban mérték. Az éghajlat nemcsak a kontinens élővilágát, hanem talaját is meghatározza. A humuszban gazdag trópusi vörös talajoktól a sivatagi homokig minden talajféleség előfordul, ezeken különféle növénytakaró - trópusi esőerdő, szárazerdő, szavanna, sztyepp, sivatag (oázisok), keménylombú örökzöld növényzet fejlődött ki. Afrikának csodálatos a növényvilága, sárkányfa, fügekaktusz, tömjénfa, balzsamfa, majomkenyérfa, üstökösfa, mangrove, páfrányfa, ezüstfa stb. díszlik a sok ezer növényfaj között. A növényzethez hasonlóan gazdag az állatvilág is. A trópusi őserdőkben és a szavannákon nagyvadak élnek: elefánt, orrszarvú, zsiráf, oroszlán, leopárd, kafferbivaly, zebra, antilopfélék stb.; az őserdőkben csimpánz, gorilla; a száraz területeken, sivatagokban strucc; a Nílusban krokodil és víziló. "Egészségügyi szolgálatot" teljesítenek a

dögevő állatok (sakál, hiéna, keselyű) azzal, hogy az állati hullákat felfalják. Jellegzetes tenyésztett állata a teherhordó egypúpú teve. Érdekes állatok még az ugróegér, a fehér szakállú, kacskakezű majom, a varacskos disznó, a medvefóka, a repülőhalfélék stb. A növény- és állatvilág védelmére rezervátumokat, nemzeti parkokat létesítettek. A kontinens folyamóriásai a nagy csapadékú egyenlítői vidéken erednek. Sok zuhatag és sellő jellemzi őket. Afrika négy legnagyobb folyója a Kongó, a Nílus, a Niger és a Zambézi. Hosszra a Nílus (6690 km), vízhozamra a Kongó a legnagyobb 42.000 m3/s középvízhozammal. Afrika tavakban igen gazdag, sok a tektonikus eredetű tó, ilyenek a Mobotu (Albert)-tó, a Rutanzige (Edward)-tó, a Kivu-tó, a Tanganyika-tó, a Turkana (Rudolf)-tó és a Malawi (Nyasza)-tó. A száraz éghajlatú területeken a lefolyástalan tavak, a Csád-tó, Ngami-tó stb., a legszárazabb éhajlaton az időszakos

tavak - a sottok - jellemzőek. Süllyedéssel jött létre Afrika legnagyobb víztükre, a Viktória-tó A mesterséges tavak száma egyre nő, pl. a Volta-víztároló, a Nasszer-tó, a Kossou-, a Kariba- és a Kafue-víztároló. Afrika lakosságának zömét az őslakók adják. Északon a VII. században bevándorolt arabok, délen a fekete afrikaiak (szudáni és bantu népek - ezek kb. 800 nyelven beszélnek) élnek. A bevándorlók főleg európaiak és ázsiaiak. Jelenleg 538 milliónyian lakják a földrészt, a népsűrűség 18 fő/km2 körül van. A "titokzatos kontinens" felderítése, "felfedezése" már az i. e. XVI. században megkezdődött az egyiptomi kereskedők révén. I. e. 600 körül a föniciaiak körülhajózták, majd a karthágóiak és a rómaiak is indítottak expedíciókat. Időszámításunk kezdete óta napjainkig több mint száz jelentős expedíció - köztük Teleki Sámuel kutatóútja (nevét még ma is őrzi a

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


Teleki-vulkán) - indult az ismeretlen kontinens meghódítására. A legjelentősebb talán Vasco da Gama vállalkozása volt (1497-98), aki Afrika megkerülésével jutott el Indiába. Afrika az emberiség egyik "bölcsője" volt, i. e. 5000 év óta vannak feljegyzések a Nílus-völgy történetéről, i. e. 4000-ben már ismerték az öntözéses gazdálkodást (ezt leletek bizonyítják), és i. e. 3000-2400 között nagy rabszolgatartó birodalom alakult ki a mai Egyiptom földjén. Az európaiak 1506-ban elindították a rabszolga-kereskedelmet, amely az 1860-as évekig virágzott. Ez alatt az idő alatt sok tízmillió afrikai vesztette életét az Újvilágba történő áthurcolása során. Afrika gyarmatosítása a XIX. században kezdődött meg, 1900-ban már 90%-ban gyarmat volt. A második világháború után a függetlenségi mozgalmak eredményeként egymás után jöttek létre a független államok, jelenleg már csak néhány "gyarmati,

megszállt" területet mutatnak a térképek. A kontinens gazdasági életére, jelenleg helyzetére - a gyarmati sors miatt a szegénység jellemző. Mezőgazdasága egyoldalú, bányászata jelentős, ipara fejletlen. Sajnos a szaharai éhinség még ma is valóság (Száhel-övezet). Az egzotikus tájak, a fajokban gazdag növényzet és állatvilág vonzzák az érdeklődő turistákat. AFRIKA DOMBORZATA Afrika területe 30,3 millió km2. A földrész legmagasabb pontja a Kilimandzsáró csúcsa (5895 m) a földrész keleti részén, az Egyenlítő közelében magasodik. Nagy magassága miatt - forró égővi helyzete ellenére - állandó hósapka borítja. Legalacsonyabb pontja Dzsibuti területén, az Assal-tó mélyedése (-155 m). Legnagyobb félszigete a Szomáli-félsziget (1.400.000 km2). Észak-Afrikában van a Föld kegnagyobb sivataga, a Szahara (7.800.000 km2). A földrész legnagyobb tava a Viktória-tó (69.483 km2), amelyet átszel az Egyenlítő képzeletbeli

vonala. Afrika - s egyben a Föld - leghosszabb folyója a Nílus (6690 km), útja során átfolyik a Viktória tavon, s a Szaharát átszelve, hatalmas deltatorkolattal érkezik a Földközi-tengerbe. AFRIKA ORSZÁGAI Afrika nagyságát tekintve a második legnagyobb a kontinensek sorában, lakosságát tekintve a harmadik. Csaknem 660 millió ember él ezen a földrészen. A népsűrűség Egyiptomban, a Nílus völgyében a legnagyobb (több mint 200 fő/km2), egyes sivatagi területek pedig majdnem teljesen lakatlanok (Szahara, Kalahári-sivatag). A legnépesebb ország Nigéria. Az egy főre eső nemzeti össztermék értéke Líbiában a legmagasabb (5410 USD/fő), Mozambikban a legalacsonyabb (80 USD/fő), a világon is a legalacsonyabb). Az egykori gyarmati országok mára már elnyerték függetlenségüket, de gazdaságilag még mindig függenek az anyaországoktól. ÉSZAK- ÉS KÖZÉP-AMERIKA Észak-Amerika teljes egészében az északi féltekén helyezkedik el, a

Jegestengertől a Tehuantepeci-öböl és a Campechei-öböl közötti földszorosig nyúlik le délre. Területe 24,2 millió km2 a szigetekkel együtt. (A kettős kontinens Észak- és Dél-Amerika - elhatárolása nem teljesen egyértelmű, természetföldrajzi alapon Közép-Amerika Észak-Amerikához tartozik.) Kiterjedése: észak-déli irányban kb. 7000 km, nyugat-keleti irányban kereken 5000 km. A földszorost kivéve mindenütt tengerek, óceánok határolják, partjait kb. 4 millió km2-es területű szigetvilág övezi. A szigetek három csoportba sorolhatók; a Jeges-tengert szegélyező arktikus, az Atlanti-óceán-Sargassótenger-Karib (Antilla)-tenger által közrezárt, valamint a Csendes-óceán partja mentén elhelyezkedő szigetekre. A kontinens partjai igen tagoltak (sok a szigete és félszigete). Az Atlanti-partvidéket fjordok, öblök teszik csipkézetté. Észak-Amerika a júra-kréta (földtörténeti középkor) időkig összefüggött Eurázsiával, ezt

bizonyítják a partvonalak, amelyek összeilleszthetők, a kőzettani felépítés, a növényzet és az állatvilág nagyfokú egyezősége stb. A kontinens legősibb része a Kanadai-pajzs (gránit, gneisz), hozzá csatlakozik a Préri-tábla és a Mississippi-medence. Ehhez a tömbhöz kapcsolódik keleten az Appalache-hegység, nyugaton a Sziklás-hegység fiatalabb tömege - együttesen képezik az Észak-amerikai-lemezt. A különböző területeken előforduló kéregmozgások, a vulkáni tevékenység meg-megújulása bizonyítja, hogy a hegységképző és kéregmozgások napjainkban is tartanak. A felszín kialakulásában a földtörténeti korok nagy kéregmozgásai, a hegységképző erők nagy szerepet játszottak, de meghatározó volt a többszöri tönkösödés (lepusztulás) és az eljegesedés is. A folyók is megtették a magukét, például a kanyonok kialakításával és feltöltő tevékenységükkel. Négy nagy tájegységet lehet elkülöníteni: a kontinens

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


északi-északkeleti részén a Kanadai-pajzsot, amelyet nyugaton a Nagy-tavak füzére határolja, csupasz, lekoptatott sziklafelszínek és medencék jellemzik. A másik nagy egység a belső síkság, amely a tóvidékből, a Mississippi-medencéből és a Great Plainsből (nagy síkságok) tevődik össze. A harmadik területet a Kordillerák, a negyediket az Appalache-hegység vidéke képviseli; az előbbi jóval 4000 m fölé emelkedik, az utóbbi csak a 2000 m-t haladja meg. A kontinens átlagmagassága kb 715 m. Legmagasabb pontja Mt. McKinley (Alaszka) 6194 m, legmélyebb a Death Valley -86 m. Felületének egyharmada hegyvidék, egyharmada hullámos fennsík és dombság, a maradék harmadrész alföld. Észak-Amerika észak-déli irányú kiterjedése különböző éghajlati övek kialakulásához vezetett. Északon - főként a szigeteken - állandóan fagyos területek, kissé délre a tundra, ettől délre a tajga alakult ki a hideg éghajlatot képviselve. A kontinens

éghajlatát - többnyire előnytelenül - meghatározza a két, szegélyező hegyvonulat és az észak-déli irányú nyitottság. Előbbiek az óceáni hatást mérséklik, utóbbi - a hideg és meleg légtömegek szabad áramlása miatt - szeszélyes hőmérséklet-változásokat okoz. A legészakibb területek évi középhőmérséklete -10 °C alatti (Grönland középső része -20 °C alatt van); a tajgavidék 0- -10 °C közötti; a kontinentális éghajlatú területeken +2-+9 °C közötti; délkeleten 10-20 °C; a szubtrópusi, trópusi területeken 23-25 °C; a csendes-óceáni partokon 10-23 °C az évi középhőmérséklet. A legmagasabb észlelt hőmérséklet +57 °C (Death Valley), a legalacsonyabb -66 °C (Grönland). A csapadék térbeki és időbeni eloszlása is egyenetlen. Legnagyobb a csapadék az óceánok partvidékén, keleten 2000-3500 mm, nyugaton 1000-3000 mm - kivéve a sivatagi, illetve szavannaterületeket. A belső síkság keleti felén 500-1000 mm,

a nyugati felén 200-500 mm eső hullik évente. A sivatagos területeken (Gilasivatag) 80-200 mm-es, a sarkvidéki tájakon 150-200 mm-es értékek fordulnak elő. A kontinensen mért legmagasabb évi közepes csapadék 6657 mm (Kanaa), a legkisebb 30,5 mm (Mexikó). A kontinens növényzete, talaja csak részben övezetes, mert a domborzat nagy egységei meghatározzák az észak-déli elrendeződést. Északon és a magashegységekben tűlevelű erdők, délebbre lombhullató erdők tenyésznek, a délkeleti tengerparton szavannás, fás területek, a középső harmadban füves puszták, délen a trópusi őserdők, Kaliforniában az örökzöld növények virítanak. Jellegzetes növényei a mamutfenyő, továbbá a tucatnyi fenyőféle (balzsamfenyő, cukorfenyő, fehér jegenyefenyő stb.), a kaktuszfélék (oszlopkaktusz, sünkaktusz, óriáskaktusz stb.), a pálmafélék, banánfa, kakaófa, ciprusfélék, tölgy, bükk stb. Változatos az állatvilága is. A tundrán

rénszarvas, sarki róka, jegesmedve, az északi tengerekben fóka, bálna fordul elő. A tűlevelű erdőkben prémes állatok, jávorszarvasok élnek, a prérin prérifarkas és prérikutya, a Kordillerákban medvék - grizzli (szürkemedve) és baribál (barnamedve) -, a déli folyóvizekben aligátorok, az őserdőkben a majmok a legtipikusabbak. Gazdag madárvilágából a kormoránokat, az énekes hattyút, a fehérfejű halászsast, a prérifajdot, a vörös flamingót említjük meg. A növény- és állatvilág védelmére kontinensszerte nagy gondot fordítanak, rezervátumok, nemzeti parkok egész sora szolgálja ezt a célt. Észak-Amerika vizekben igeb gazdag, csak 4%-a lefolyástalan. A Jeges-tengerbe sok bővizű folyó ömlik (a kis párolgás és a fagyos talaj miatt nagy a lefolyás), ilyenek a Mackenzie, a Nelson, a Churchill. A Csendes-óceánba torkollik a Yukon, a Columbia és a Colorado. Az Atlanti-óceánba és melléktengereibe fut be a Szent Lőrinc-folyó, a

Hudson, a Potomac, a Mississippi, a Missouri, a Rio Grande. A kontinensen hatalmas tavak alakultak ki, zömmel jégkori eredetűek. A Kanadai-pajzs szegéjén északnyugat-délkeleti irányú ívben több mint 20 nagy tó jött így létre (pl. Nagy-Medve-tó, Nagy-Rabszolga-tó, Rénszarvas-tó, Winnipegtó) és mint legjelentősebb, a Nagy-tavak hatalmas vízrendszere. Érdekes még a lefolyástalan Nagy-sóstó is. Észak-Amerika őslakói Ázsiából a Bering-szoroson - akkor még szárazföldön keltek át i. e. 9000 évvel. 500 évvel később, 13.000 km-es vándorút után már Patagóniát is elérték. Ők még nem kutatók, "csak bevándolók" voltak, de feltehetően még az ókorban főníciai és római hajósok is elvetődtek Amerika partjaira, a középkorban néhány ír szerzetes és walesi halász is átkelt az óceánon. Bár ezek a felfedezések feledésbe mentek, sok mendemonda született az időszámításunk utáni évezred különös utazásairól. 1000

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


körül a normann Vörös Erik jutott el Észak-Amerikába. Az "igazi felfedezés" Kolombusz nevéhez fűződik (1492. okt.). 1499-1502 között Amerigo Vespucci expedíciója állapította meg az új amerikai kontinens létét, amely róla kapta a nevét is. Ezt követően közel száz jelentősebb expedíció indult útnak az Újvilág felfedezésére és meghódítására. Az őslakosok, az eszkimók, de főként az indiánok, a gyarmatosítók beözönlése miatt egyre szűkebb területre szorultak vissza, és rengetegen el is pusztultak közülük. Napjainkban a lakosság nagy többsége európai származású, északon angolszász és francia, délen spanyol. Az afrikai fekete lakosság az 1500-as évektől kezdődően a rabszolga-kereskedelem révén került az amerikai kontinensre. A gazdasági élet fellendülése után szinte minden földrészről és országból érkeztek telepesek - magyarok is. Ma már jelentős a keverék lakosság száma. Észak-Amerika

fejlődése igen gyors volt - leggyorsabb a kontinensek között -, ezt elősegítette a környezet gazdagsága, a bevándorlók szakértelme és boldogulási vágya. Napjainkban a kontinens vezető országai (USA, Kanada) a világ gazdasági-technikai élvonalát képviselik. ÉSZAK- ÉS KÖZÉP-AMERIKA DOMBORZATA Észak- és Közép-Amerika az északi féltekén a 10° szélességi körtől északra, a 180° és az 50° hosszúsági körök között található. A 24 millió km2 területű kontinenst Közép-Amerika elkeskenyedő földsávja a Panama-szorosnál köti össze Dél-Amerikával. Keleten az Atlanti-, nyugaton a Csendes-óceán határolja. Ázsiától a Bering-szoros választja el. Nyugati felén észak-déli irányban húzódik a Pacifikus-hegységrendszer egy része, a Kordillerák, amelynek legmagasabb pontja a Mt. McKinley (6194 m), Alaszkában. A földrész legmélyebb pontja a Death Valley (-89 m). A Kanadai-tóvidéken található Földünk második legnagyobb

tava, a Nagy-tavak egyike, a Felső-tó (82 411 km2). Leghosszabb folyója a Mississippi-Missouri (6212 km), delta torkolattal ömlik a Mexikói-öbölbe. ÉSZAK- ÉS KÖZÉP-AMERIKA ORSZÁGAI Észak- és Közép-Amerikában 432 millió ember él. Ennek nagy része az Egyesült Államokban (250 millió). A népesség eloszlása a kontinenseken egyenetlen. A lakosság az óceánok partjaira és a nagy ipari körzetek területére tömörült. (Pl. Nagy-tavak vidéke) A Földrészen található a világ legnépesebb városa, Mexikóváros, ahol csaknem 20 millió ember él. A GNP-t tekintve az Amerikai Egyesült Államoké a vezető szerep (21.100 USD/fő), de nem sokkal marad el Kanada sem (19.020 USD/fő). A legszegényebb Haiti (400 USD/fő). Etnikai szempontból az USA a legsokszínűbb, a bevándorlóknak és az egykori rabszolgamunkára épülő gazdaságnak köszönhetően. DÉL-AMERIKA Dél-Amerika területének kb. kétharmad része a trópusi, szubtrópusi övben

helyezkedik el. Minden oldalról óceánok, illetve tengerek határolják, ha eltekintünk a keskeny közép-amerikai földsávtól, ahol többé-kevésbé önkényesen kell "meghúzni" az Észal-Amerikától elválasztó határt. Kelet felől az Atlanti-óceán, nyugatról a Csendes-óceán, északról a Karib (Antilla)-tenger határolja. Területe 17,9 millió km2. A Gallinas- foktól a Horn-fokig (észak-déli kiterjedés) kb. 7500 km a távolság, nyugat-keleti irányban mintegy 5100 km a legnagyobb szélessége. Partvonala tagolatlan, csak délnyugati csücskén csipkézett, ott tengernyi sziget kíséri. Az atlanti oldalon széles kontinentális talapzat húzódik, és a partvonal kísértetiesen hasonlít Afrikáéhoz, nem is csoda, hiszen csak a földtörténeti középkorban "szakadtak" el egymástól. A nyugati part hirtelen mélyül (Peru-Chilei-árok), s miután az Andok vonulatai végigkísérik a partokat, igen nagy szintkülönbségek adódnak

néhány száz km-en belül (több mint 14.000 m). Délen sekély tengerben "ülő" szigetcsoportok (Falkland-szk., Déli-Georgia, Déli-Sandwich-szk., Déli-Orkney-szk., Déli-Shetland-szk.) kapcsolják össze az Antarktisszal; a Falkland-szk. kivételével valamennyien a "jégkontinenssel" voltak szoros összefüggésben. A földrész a jura-kréta időszakban vált el Afrikától. Az ősi Gondvána-masszívum két darabja, a Guyanai- és a Brazíliai-masszívum alkotja Dél-Amerika szárazföldi tömbjét (Dél-Amerikai-lemez). Az alaphegység a mélyben összefügg, de csak a Guyanai-hegyvidék és a Brazil-felföld egyes részein bukkan a felszínre (gránit, gneisz). Oka a süllyedés, lepusztulás (tönkösödés) és a középkori tengerelöntések lerakódásai. Ezek a homokkő-lerakódások is feldarabolódtak kisebb-nagyobb táblás területekre. Az ősi-ókori-középkori tömbhöz a harmadkorban hozzágyűrődött az Andok hegylánca, amely

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


"bekebelezte" az ókori kristályos hegységeket is. A felgyűrődés sem volt zavartalan, vetődések, törések szabdalták át, s ezek mentén felerősödött a vulkanizmus, a földrengés, amely még napjainkban is gyakori jelenség. A masszívumok és az Andok közötti mélyedéseket, öblöket harmad-negyedkori üledékek töltötték fel. Dél-Amerika felszínét hét nagy táj jellemzi. Észak-keleten a Guyanai-hegyvidék és a Brazil-felföld ókori, tönkösödött táblás vidékei találhatók. Nyugaton a 9000 km hosszú Andok hegylánca húzódik, amely a pacifikus hegységrendszer dél-amerikai része. Az említettek közé ékelődik az Orinoco-medence, az Amazonas-medence és a Paraná-alföld. Délkeleten Patagónia másodkorú táblás vidéke terül el, gyűrődések nem szabdalták át, így felszíne egyenletes. Magassága 1000-1500 m, és kelet felé lejt. A kontinens legmagasabb pontja a Jankho Uma, 7010 m (Bolívia), legalacsonyabban fekszik a

Valdés-mélyföld, -40 m (Argentína). A kontinens közepes magassága 580 m. Dél-Amerika éghajlata igen változatos, a tajga-tundra-állandóan fagyos éghajlaton kívül minden más éghajlat megtalálható a kontinensen. Ebben is Afrikához hasonlít. Az Amazonas-medence és környéke, az északi és az északkeleti partvidék, valamint az Egyenlítő környéki Andokon túli nyugati sáv az egyenlítői (trópusi) éghajlati öv része. Ez és a tőle északra, illetve délre, a trópusi szavannaövbe tartozó hatalmas terület együttesen a kontinens kétharmadát teszi ki. A Baktérítőtől délre eső vidékek is rendkívül változatosak, előbb a szubtrópusi monszun, majd a kontinentális éghajlat a jellemző. Utóbbiba beékelődik Patagónia mérsékelt övi sivatagi éghajlata. A sort a kontinens déli-délnyugati csücskén uralkodó hűvös óceáni éghajlat zárja. A nyugati parti sáv is igen változatos. Az óceáni éghajlattól északra, Chile középső

részén (32-34° déli szélesség között) mediterrán éghajlat van (kissé hűvösebb, mint az európai), ettől északra pedig a rendkívül száraz Atacamasivatag húzódik. Az Andokban sokféle hegyvidéki éghajlat alakult ki az Egyenlítőtől való távolság függvényében. Az évi középhőmérséklet az egyenlítői (trópusi) területeken - főként az Amazonas-medencében - 25-27 °C, a szubtrópusi területeken 21-25 °C, a monszun és a kontinentális éghajlati övben 14-20 °C körüli. Érdekesség, hogy a csendes-óceáni partok hőmérséklete 4-5 °C-kal alacsonyabb az atlanti partokénál a Humboldt-áramlás hűtő hatására. A legmagasabb hőmérsékletet, +49 °C-ot Argentínában (Rivadavia), a leghidegebbet, -33 °C-ot ugyanitt, Sarmientóban mérték. Dél-Amerika a Föld legcsapadékosabb kontinense. Az egyenlítő környékén a kétszakaszos esőövben 1800-3200 mm (helyenként ennél is lényegesen több), tőle délre és északra

(egyszakaszos esőöv) 1000-1500 mm eső hullik évente. A DéliAndok csendes-óceáni lejtője a legcsapadékosabb (a nyugati szelek hatására), itt 3000-6000 mm a csapadék. Az ellentétes atlanti oldalon viszont csak 100-250 mm az évi "esőtermés" (a főnszelek hatására). Emiatt jött létre a patagóniai sivatag. A monszun, a mérsékelt kontinentális és a mediterrán területek 500-1000 mm csapadékot kapnak. A sivatagban (Atacama) 20 mm alatti a csapadék, de gyakori, hogy évekig nem hull eső a leszálló áramlás hatására. A legtöbb évi közepes csapadékot, 8892 mm-t Kolumbiában Quibdónál, a legkevesebbet, 0,8 mm-t Chilében Aricánál mérték. A kontinens növényzete, talaja és állatvilága nagymértékben követi a hőmérséklet- és csapadékviszonyokat. A természetes növénytakaró három nagy csoportra osztható: a trópikus amerikai flórára, a 40°-os szélességi körtől délre, Új-Zéland és Ausztrália növényzetével

rokonságban álló flórára, valamint az Andok önálló flórájára. Az Amazonas vízgyűjtő területét trópusi őserdők borítják (jellegzetes növényei a kaucsukfa, a fügefajok, a paradió, a pálmafélék, az orchideafajok, a kaktuszfélék stb.). Keskeny parti sávban az atlanti partokon is megjelenik az őserdő. Egyébként az atlanti partvidéket a különféle pálmafajok végigkísérik egészen a Baktérítőig. A Brazil-felföldön a fás-füves szavanna, nyugati részén füves puszta a jellemző. A kontinens legészakibb részén, az Orinoco-medencében és a Paraná-medencében is jellemző a fás-füves puszta. A kontinentális klímaterületeken és a délnyugati óceáni sávban a lombhullató és vegyes erdők díszlenek. A sivatagban és félsivatagi területeken a kaktusz a leggyakoribb növény. Talajai jellegzetesek: vörös- és sárgaföld, vörös és fekete trópusi talajok és különféle hegyvidéki talajok. A kontinens állatvilága gazdag,

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


különösen a trópusi őserdők területén. Sok a hüllő (anaconda, boa), a madár (papagájok, kolibrik), az emlősállatok közül jellemző a jaguár, a lajhár, a puma, a tapír stb. A vizek lakói sorából a kajmánok és a piránák a jellegzetes fajok. A szárazabb területeken a nanduk (futómadarak) és különböző lámafajok élnek. Csak érdekesség kedvéért soroljuk fel még a vörös bőgőmajmot, a perui macskanyulat, a nyestmacskát, az elefántteknőst, a négyszarvú halat és a hosszúszárnyú bálnát. Dél-Amerika nemcsak a legcsapadékosabb kontinens, hanem itt van a Föld legnagyobb vízgyűjtő területével és vízhozamával rendelkező óriásfolyam, az Amazonas is (vízgyűjtő területe 7,2 millió km2, közepes vízhozama 110 ezer köbm). Több vizet szállít, mint Európa folyói együttesen. Mivel a fő vízválasztó a kontinens "peremén" van, a nagy vízrendszerek akadálytalanul kialakulhattak. Ilyen - az Amazonason kívül - a

Paraná, az Orinoco és a Tocantins vízrendszere is. Az Amazonas mellékfolyói olyan hatalmasak, hogy több megelőzi a Duna nagyságát (pl. a Madeira). A kontinens vizeinek 92%-a az Atlanti-óceánba, 6%-a a Csendes-óceánba ömlik. A természetes tavak közül legnagyobb a Titicaca-tó, a Föld legnagyobb magashegységi tava (3810 m a tengerszint felett). Érdemes még megemlíteni a Paraná és a San Francisco folyókon kialakított - több ezer km2-es víztárolókat, továbbá a Gran Chaco és Patagónia kisebb-nagyobb sós vizű tavait. A kontinens őslakói az indiánok, akik száraz lábbal keltek át a Bering-szoroson az utolsó jégkorszak utáni időben, amikor még a világóceán szintje 70-75 m-rel alacsonyabban volt. Az indiánok mongolid származása bizonyított. Az indián őslakosság nem volt egységes, eredetileg ezernél is több nyelvet beszéltek, ezek nagy része kihalt, de még ma is kb. 80 indián nyelvjárást tartanak számon. Legfejlettebbek az

inkák voltak, már ismerték az öntözéses gazdálkodást, és művészetük is magas fokon állott. A kontinens felfedezése nagymértékben összefügg az észak- és közép-amerikai felfedezések történetével, a "bevándorlóktól" a felfedező expedíciciókon át a leigázókig, majd a gyarmatosítókig. Kolombusz (1492), majd Amerigo Vespucci végleg bebizonyították az új kontinens létezését, s ettől kezdve megindult az "expedícióáradat", különböző célkitűzésekkel. 1531-ben Pizzarro serege elpusztította az inka birodalmat, az, életben maradottakat rabszolgamunkára kényszerítették. A megpróbáltatások miatt az indiánok száma nagyon megfogyatkozott, s csak a XIX. századtól növekszik ismét. A fehérek (spanyolok, portugálok) a felfedezések után kezdtek betelepülni, gyarmatosítsani. Az afrikai feketéket a XVI. századtól hurcolták be, 1850-ig mintegy ötmilliónyit. Az 1900-as évek első felében - a spanyolokon,

portugálokon kívül - más európaiak is betelepültek, sőt még indiaiak, japánok, kínaiak is. A lakosság zömét három emberfajta adja: az indián, a fehér és az afrikai fekete. Természetesen nagy a keveredés is (meszticek, kreolok). A "kontinens nyelve" a spanyol és a portugál - kivétel néhány kisebb terület -, s kultúrája is latinos. A gyarmatosítás a XVIII. század végéig maradt fenn, az USA függetlenségi háborúja után, 1822-ben megalakult az első független köztársaság. A többi állam is elnyerte függetlenségét, s ma már csak néhány függőségi terület maradt fenn. Bár a földrész országai a század közepe óta lendületesen fejlődtek, jó természeti adottságaik ellenére messze elmaradnak az "ikerkontinens", Észak-Amerika fejlettségétől. DÉL-AMERIKA DOMBORZATA A földrész nagy része a déli féltekén fekszik. Északi részén, a kontinens 1/6-ánál fut keresztül az Egyenlítő. Déli végében a

Horn-foknál találkozik az Atlanti- és a Csendes-óceán. Nyugati oldalán húzódik az Andok magas hegyvonulata, amelynek legmagasabb csúcsa, az Aconcagua (6959 m). Az Andokban található a világ legmagasabban fekvő tava, a Titicaca-tó. Leghosszabb folyója, az Amazonas (6295 km) rendelkezik a legnagyobb vízgyűjtőterülettel és vízhozammal a Földön, tölcsértorkolattal ömlik az Atlanti-óceánba. DÉL-AMERIKA ORSZÁGAI Dél-Amerika Földünk negyedik legnépesebb kontinense. 302 millió ember él a földrészen, ennek csaknem a fele Brazíliában (150 millió). Ez az egyetlen ország a kontinensen, amelynek hivatalos nyelve a portugál, a többié általában a spanyol. Dél-Amerika országai valaha a spanyol illetve a portugál gyarmatbirodalom részei voltak. Mára csaknem mind függetlenek. Kivétel képez Francia-Guyana, amely Franciaország tengerentúli megyéje. A GNP-t tekintve Suriname áll a legjobban (3020 USD/fő), a közvetlenül szomszédos Guyana pedig a

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


legrosszabbul (340 USD/fő). AUSZTRÁLIA ÉS ÓCEÁNIA Ausztrália a déli féltekén helyezkedik el, kb. 7,7 millió km2-ével nagyságrendileg csak a hatodik helyet foglalja el a lakott kontinensek között. Kiterjedése észak-déli irányban 3000 km-nyi, nyugat-keleti irányban meghaladja a 4500 km-t. Három oldalról nyílt óceánok, északon apró szigetekkel teleszórt sekély tengerek határolják. Ezek közül legérdekesebb északkeleten a Korall-tenger, amelyben a kb. 2000 km hosszú Nagy-korallzátony található. Ausztráliához tartozik a kontinentális talapzaton elhelyezkedő Tasmánia is. Óceánia a Csendes-óceán nyugati részén nagyjából a térítőkörök között kb. 70 millió km2-es térségben terül el. A szigetek összterülete kb. 1,3 millió km2, Ausztrália és Óceánia együttes területe (9 millió km2) sem éri el Európa területét. Partjai általában tagolatlanul, ezt az "egyhangúságot" északon megbontja a megszámlálhatatlan

mennyiségű korallzátony. A szigetek és a zátonyok mellett két nagyobb félsziget - Arnhem-föld, York-foki-félsziget - nyúlik be a sekély tengerekbe. A nyugati partok sem kedvezőek a hajózás számára homokos, mészköves talajuk miatt - néhány tölcsér alakú öböl kivételével. Legjobban a keletidélkeleti partok tagoltak, a megsüllyedt folyótorkolatok jó kikötőhelyek (Melbourne, Sydney). A kontinens átlagmagassága 340 m, legmélyebb pontja az Eyre-tó mélyedése: -12 m, legmagasabb a Mt. Kosciusko, 2229 m. Óceánia legmagasabb pontja az 5030 m-es P. Jaya Új-Guinea szigetén. Óceániát geológiai története két részre - belső és külső szigetívre tagolta. A belsőhöz - amely egy elsűlyedt gyűrt hegységrendszer megmaradt része Új-Guinea, Melanézia, Új-Zéland tartozik. Ezek a szigetek a negyedkori kéregmozgások során szakadtak le az ázsiai kontinens testéről. E szigetív területe - miután itt helyezkednek el a nagy szigetek - eléri

az egymillió km2-t, míg a külső szigetív csak egyharmadnyi területű. A külső ívhez - amelyet vulkáni kőzetek és korallmészkő épít fel - Mikronézia és Polinézia szigetrengetege tartozik. Ausztrália jó része az őskori eredetű Gondvana-föld maradványa. A nyugati részt - az ausztráliai pajzs alapjait - gondvanai eredetű gránit- és gneiszkőzetek építik fel, de csak helyenként bukkannak felszínre a későbbi rétegek alól. A kontinens keleti részét lezáró hatalmas hegylánc a felső karbonkorban gyűrődött fel, majd a harmadkorban vulkánossággal kísért törések szabdalták fel. Ausztrália tektonikailag az Indiai-lemezhez tartozik. A nyugati részt alkotó ausztráliai pajzs és a keleti peremhegység közé ékelődő süllyedékövezet a kontinens közepe, a középkori tengerelöntések eredménye. Ezek a jura-kréta rétegek jó víztárolók, ezekből táplálkozik Ausztrália sok ezer artézi kútja. A harmadkori újabb tengerelöntés

meszes-homokos üledékei a kontinens déli részét fedik, ez kopár, sivár terület (Nullarbor- [Fátlan-] síkság). A mai partvonal egészen fiatal, hiszen csak a pleisztocénban alakultak ki a kisebb süllyedékes folyótorkolatok, és ekkor vált le a kontinens testéről Új-Guinea és Tasmania. Természetesen a kontinens belső területeinek arculata is megváltozott a földtörténeti korok során. A folyamatos lepusztulás több jellegzetes nagy tájat hozott létre. A Nyugat-ausztráliai-táblásvidék a fél kontinenst uralja. A 300-400 m átlagmagasságú táj nagyon változatos, szegélyén hegységek (Macdonnell-hg., Musgrave-hg., Hamersley-hg. stb.), középtájon sivatagok (Nagy-homoksivatag, Gibson-sivatag, Nagy-Viktória-sivatag stb.) tarkítják a több mint 3 millió km2es területet. Jellegzetes képződmények a 40-50 m magas szigethegyek és a futóhomokból kialakult dűnék. A süllyedékövezetben helyezkednek el Ausztrália alföldjei, a

Carpentaria-öböl környéke, a Nagy-Artézi-medence, a termékeny Riverina. Az Eyre-tó környéki alföld a kontinens legszárazabb területe. A 3000 km hosszú keleti peremhegység - a Nagy-Vízválasztó-hg. - jellegzetes röghegység, változatos formákkal. Északon dombvidékké alacsonyodik, délkeleten éri el a legnagyobb magasságot (Mt. Kosciusco 2229 m). Az általában 1500 m-es csúcsmagasságú hegyvonulat Tasmániában fejeződik be. A kontinens éghajlata forró, száraz, de változatos. Középső területe - közel körkörösek az éghajlati zónák - trópusi, sivatagi, majd azt körülveszik a szavannaterületek, délen mediterrán és óceáni az éghajlat (pl. Tasmania), északnyugaton, északon és keleten szubtrópusi és trópusi monszun a jellemző. A telek enyhék, s ez a peremhegység védőhatásának következménye. Az északi (trópusi) területeken 20-23 °C az évi középhőmérséklet, a déli egyharmadon 15-18 °C közötti, míg Tasmanián 10

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


°C körüli. Ausztrália és Óceánia területén az észlelt legnagyobb hőmérséklet +53 °C, amelyet Cloncurryben, a leghidegebb -22 °C, melyet a Charlotte-hágón mértek, Ausztráliában. Ez a kontinens a Föld legszárazabb földrésze, területének kb. 60%-a 400 mm alatti csapadékot kap. A csapadékeloszlás is gyűrűs elrendezésű, délnyugaton a középső területek 250 mm alatti csapadékot kapnak - az Eyre-tó környékén ez 150 mm alatt marad -, az ezt követő gyűrű 300-500 mm, majd 500-1000 mm-es sáv következik, s végül a tengerpartokon 1000-1500 mm küröli az éves csapadék. Az Ausztrália-Óceánia területén észlelt legnagyobb évi közepes csapadék 11.981 mm (Hawaii, USA) - ez a világcsúcs! -, a legkisebb (Mulka, Ausztrália) 103 mm. Ausztrália földtörténeti alakulása és éghajlata meghatározza különleges élővilágát. Természetes növényzetének és állatvilágának kb. 80%-a más kontinenseken nem található meg, ez annak

következménye, hogy a földtörténeti középkor végén elszakadt Ázsiától, és körkörösen tengerek veszik körül. Így élővilága sajátosan, egyedülállóan fejlődhetett. A talajok, de főként a növényzet vonatkozásában itt is kialakult a gyűrűs elrendeződés. A kontinens északi, keleti-délkeleti és délnyugati területeit (pl. az egész peremhegységet) örökzöld keménylombú és babérerdő - örökzöld szubtrópusi erdő - fedi. Északkeleten még trópusi esőerdő is előfordul kisebb területeken. A kontinens belseje felé haladva a legnagyobb területet szavannák, fás-füves térségek foglalják el, legbelül és délnyugaton félsivatagok terülnek el. A trópusi, szubtrópusi területek legjellemzőbb növényei a pálmafélék, páfrányfák, orchideák, akáciafélék, mangrovefélék és a bambusz. Talán legérdekesebb fája az eukaliptusz, közel 600 faja él itt, a legnagyobb a 100 m-es magasságot is eléri, a legkisebb a 2-3 m-es

magasságú - tüskés, bozótos területeken (scrub) foordul elő. A 250 mm-nél kevesebb csapadékú területeken szárazság- és sótűrő növények élnek (disznófű, sóscserje). Ha csapadékot kapnak, a több tucat virágfajjal együtt gyönyörű zöld, színpompás mezőket alkotnak, de nagyon rövid életűek. Ausztrália állatvilága még növényzeténél is különösebb. Legismertebb állatai az erszényesek - például a kenguru vagy a koala - kb. 150-féle családjuk él a kontinensen. Veszedelmes ragadozó a dingó kutya, irtását jutalmazzák. A madárvilág is igen gazdag. Legnagyobb futómadara az emu, de igen érdekes a lantmadár, a fekete hattyú, a hollókakadu, a bagolypapagáj és még tucatnyi különlegesség. Növény- és állatvilágát rezervátumokban, nemzeti parkokban védik. Vízrajzilag meghatározó a kontinens délkeleti részén kialakult Murray-Darling-vízrendszer, amely a peremhegység nyugati lejtőinek vizét gyűjti össze. Csak

szakaszosan hajózhatók, a Darling időszakonként ki is szárad. A gyér csapadék időszakossága miatt csak kisebb folyók alakulhattak ki, azok is az északi és keleti peremeken (Flinders, Fitzroy, Burdekin stb.). Ausztrália területének kétharmada lefolyástalan. A süllyedékterület sóstavakkal, mocsarakkal, időszakos édesvizű tavakkal van teletűzdelve, ezekben halnak el az időszakos vízfolyások. A kontinens felfedezése igen sokáig váratott magára, a "Terra australis incognita" megkeresésére csak Amerika felfedezése után került sor. A XV. századtól már szerepel a térképeken, több kutató járt környezetében, de a felfedezés hiteles dátuma 1601, amikor a portugál Godinha de Credia Ausztrália partján vetett horgonyt. 1642-43-ban Tasman kapitány körülhajózza Ausztráliát, és felfedezi Tasmaniát. Ezt követően tucatnyi expedíció érkezett a kontinensre és Óceániába. Az őslakosság - valószínűleg Ázsiából vándoroltak

be - a sötét bőrű fajtához tartozik, felfedezésük idején kb. 3-400 ezren lehettek. Az európai betelepülés a XVIII. században indult meg, főként fegyencekből (1788-1868-ig érkeztek a szállítmányok), a telepesek kiirtották az őslakosság nagy részét, és ma már csak kb. 50 ezren élnek közülük a kontinensen, zömmel a részükre fenntartott rezervátumokban. A lakosság 1850-ig lassan növekedett, de amikor aranyra leltek a telepesek, megindult a bevándorlás, és a lakosság háromszorosára nőtt. Hosszú ideig Anglia gyarmata volt, ma tagja Nemzetközösségnek, és 98%-ban európaiak lakják. A XX. század elejéig a mezőgazdaság volt a jellemző gazdasági ágazat, de az első világháború óta ipara jelentősen felfejlődött, és vezető ágazattá vált. Óceánia őslakói pápuák, melanéziaiak, mikronézek, polinézek. A szigetvilág jelentős része önálló állammá alakult. AUSZTRÁLIA ÉS ÓCEÁNIA DOMBORZATA A terület négy fő

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


részből áll: Ausztráliából, Pápua Új-Guineából, Új-Zélandból, és a Csendes-óceáni szigetvilágból. A szigeteket három szigetcsoport alkotja: Melanézia, Polinézia és Mikronézia. A legmagasabb hegycsúcs Pápua Új-Guineában található (Mt. Wilhelm, 4694 m). A térség szárazföldi területének döntő többségét Ausztrália képezi. Legmagasabb pontja a Nagy-Vízválasztó-hegységben található, (Mt. Kosciusko 2229 m). Legalacsonyabb pontja az Eyre-tó mélyedése (-12 m). Legjelentősebb vízfolyása a Murray 1470 km hosszú. Északi része a trópusi, déli része a déli meleg mérsékelt éghajlati övhöz tartozik. Ausztrália Földünk legszárazabb kontinense. AUSZTRÁLIA ÉS ÓCEÁNIA ORSZÁGAI Ausztrália és Óceánia földünk legkisebb földrésze. Népesség tekintetében a hatodik a kontinensek sorában. Mindössze 24 millió ember él itt, ami a Föld lakosságának 0,5%-át teszi ki. A térségben 20 ország található (köztük az USA és

Franciaország külbirtokai). Közülük legnagyobb és legjelentősebb Ausztrália. Az egykori brit gyarmat függetlenné válása óta nagy fejlődésen ment keresztül. A GNP 14.440 USD/fő, a térségben a legmagasabb. A népesség egyenlőtlenül oszlik el a földrészen. Többsége a keleti partvidékre koncentrálódik, így itt vannak a legjelentősebb városok (Sidney, Melbourne). Népességét nagyrészt a betelepült európaiak alkotják, de rohamosan nő az ázsiaiak aránya. Az őslakosok a népességnek csak 2%-át teszik ki. Új-Zélandon a benszülött maorik a népesség 8%-át alkotják. ANTARKTISZ Területe: 14.100.000 km2 Lakossága: A tudományos megfigyelőállomások néhány száz főnyi személyzete, továbbá a tartozék szigetek halászai, bálnavadászai. Az Antarktisz a Déli-sark körül elterülő kontinens, amelynek egyes szektoraira hét állam támaszt igényt. A nagyhatalmak egyetlen ország igényét sem ismerik el. (A kontinens neve Antarktika.

A kontinens és a szigetvilág együttes neve Antarktisz.) Az Antarktiszt először F. F. Bellinghausen orosz tengernagy hajózta körül az 1819-1821-es években, s a partjára elsőként Ch. Wilkes amerikai tengernagy lépett 1840-ben. 1911. december 11-én R. Amundsen norvég sarkkutató kutyaszán-expedíciójával elsőként érte el a Déli-sarkot. Az úttörők nyomába fél évszázaddal később tudományos kutatóutak léptek, amelyek közül az angol V. Fuchs sarkkutató expedíciója 1957. november 27-től 1958. március 2-ig először szelte át az Antarktiszt. Ekkor már állandó jellegű megfigyelőállomások működtek az örök jég birodalmában. Szükségessé vált a nemzetközi szabályozás. Ennek érdekében 1959. december 1-jén Washingtonban 12 állam - Argentína, Ausztrália, Belgium, Chíle, a Dél-afrikai Unió, az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Nagy-Britannia, Norvégia, a Szovjetunió és Új-Zéland képviselői aláírták a nemzetközi

Antarktisz-egyezményt, amely 1961. június 23-án lépett hatályba, s kimondja, hogy az Antarktiszon - a Déli-Shetlandszigeteket és a Déli-Orkney-szigeteket is beleértve - 30 évig tilos katonai rendeltetésű objektumokat és nukleáris robbantásokat végezni. Azóta egyre növekvő számban telepedtek ide megfigyelőállomások. Az Antarktisz nagyjából kör alakú kontinens. Ezt az alakját az Atlanti-óceán irányában a Weddell-tenger, a Csendes-óceán irányában a Ross-tenger szakítja meg. Partjait helyenként széles jégfalak veszik körül. Belseje felé igen meredekek a lejtők és nagyok az emelkedők. 50-100 km távolságban 1000 m, 200 km távolságban mintegy 2000 m, 400 km-nél 4000 m körüliek a magasságok. A jégtakaró vastagsága helyenként a 4000 m-t is meghaladja. A kontinens 5 százaléknyi területét azonban nem borítja jégpáncél: ezek a "dél-sarki oázisok". Kialakulásuk a domborzati viszonyoknak, a sötét színű - hőelnyelő

kőzeteknek, a rendkívül száraz levegőnek és az állandóan nagy szélsebességnek köszönhető. Felszínüket legömbölyített sziklakúpok, kisebb-nagyobb völgyek, sós és édesvizű tavak borítják. A több mint 600 km2-es Bunger-oázis területén +11,6 °C-ot, a Mirnij-oázis területén +5 °C-ot is mértek. A kőzetek felszínének hőmérséklete a +30 °C-ot is elérheti! Az Antarktisz éghajlata rendkívül zord. Különösen hideg a Megközelíthetetlenségi-sark 4000 m magasságban mért hőmérséklete, amely átlag -50 °C alatt marad. Az augusztusi középhőmérséklet -70 °C alatti! A 2800 m magasan levő Déli-sark már lényegesen "enyhébb". A legnagyobb hideget, -88,3 °C-ot, a szovjet Vosztok állomáson mérték 1959-ben. Területét két főrészre szokás tagolni: Kelet- és Nyugat-Antarktiszra. Az előbbi kb. 10 millió km2, és az őskori Gondvana kontinens maradánya (Antarktisz-lemez), az utóbbi Dél-Amerika tükörképe, gyűrt

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


hegységláncai az Andok folytatásai. A kettő törésvonalán vulkánsor emelkedik. Legjelentősebb vulkáni csúcsa a Mt. Erebus (4023 m). A legmagasabb ismert csúcs a Vinson Massif, (5140 m). A kontinens átlagos magassága 2000 m. Az Antarktiszon 20 moha- és 300 zúzmófaj, továbbá néhány moszatfaj, két virágosnövény-faj - egy kis ernyős virágzatú növény és egy pázsitfűféle - él, ezek is főleg az északabbi szigeteken. Az állatvilág számszerűen gazdag. A partok mentén császárpingvinek, Adelie-pingvinek, sirályok, hojszák, viharfecskék és halfarkasok költenek. A környező vizekben különféle bálnafajok: kék bálnák, tőkebálnák, barázdás bálnák, hosszú szárnyú bálnák, sima bálnák, ámbrás cetek, kardszárnyú delfinek és csőrös cetek, Weddel-fókák, fehér fókák, Ross-fókák, elefántfókák és tengeri leopárdok élnek igen nagy számban. Az Antarktisz gazdasági életében ma is a bálnavadászat játssza a

legnagyobb szerepet. ANTARKTISZ Antarktisz, az Európánál valamivel nagyobb kontinens szinte teljesen lakatlan, néhány ország kutatóállomásán kívül nincsenek emberi települések a földrészen. Itt található a Déli-sark, amelyet Amundsen ért el 1911-ben. A felületének 99%-át borító, mintegy 3-4000 m vastag jégtakaró alatt ásványkincsekben gazdag röghegységek húzódnak. A bányászat napjainkban még nem gazdaságos, Antarktisz inkább tudományos és stratégiai szempontból jelentős. Legmagasabb pontja a Vinson Massif (5140 m). Éghajlata rendkívül hideg, nyáron is fagyos. Az eddig mért legnagyobb hideg -89,2 °C volt. A földrészen hét országnak vannak területi igényei: Argentína, Ausztrália, Chile, Franciaország, Új-Zéland, Norvégia és Nagy-Britannia. [.aq] HIDEG TÖRTÉNET (HVG 1999-02-06) A filozófusok már évszázadokkal ezelőtt azt állították, hogy a földgolyó déli csücskén léteznie kell egy kontinensnek- ezt Terra

Australisnak hívták -, amely mintegy "ellensúlyt képez" az északi félteke szárazföldjével szemben. A jég kontinense végül a mai nevét az Északi-sark görög megfelelőjének, az Arktisznak az "anti" előtaggal kiegészített ellentettje alapján kapta, s hozzá tartozik a Földrészt körülölelő - a jeges antarktikus tenger és a környező óceánok találkozását jelentő úgynevezett antarktiszi konvergenciavonal által határolt jéggel borított sekélytenger, valamint a környező szigetvilág. A jéggel borított földrészt először az orosz zászló alatt hajózó Thaddeus von Bellingshausen vehette szemügyre 1820-1821-es útja során, míg a Dél-Amerika csücskét jelentő Tűzföldhöz legközelebbi részt, az Antarktiszi-félszigetet az ez idő tájt szintén arra járt brit Edward Bransfield fedezte föl. A Carsten Borchgrevink vezette brit expedíció 1895-ben elsőként szállt partra az Antarktikán, négy évre rá Borchgrevink

már létrehozta az első szárazföldi bázist, s tíz embere két egyszerű kunyhóban birkózott meg a rendkívüli téli hideggel, amelynek eddigi rekordját később, 1983. július 21-én a Vosztok szovjet kutatóállomáson mértek mínusz 89,2 Celsius-fokkal. Az Antarktiszra küldött expedíciók száma az 1895-ös nemzetközi földrajzi kongresszust követő lelkesedés nyomán emelkedett, s a hősi korszak a 20. század elején zajlott legendás sarkkutatók főszereplésével, akik versenyt futottak azért, hogy ki jut el elöször a Déli-sarkra. Elsőként a brit Robert Falcon Scott kapitány indult neki két társával 1902 novemberében, ám hóvakságtól, fagyásoktól. skorbuttól sújtva és éhezve kénytelenek voltak visszafordulni. Scott újra próbálkozott, s 1912. január 17-én el is érte a Déli-sarkot, ám ott keserű csalódással szembesült: riválisa, a norvég Roald Amundsen már egy hónappal korábban, december 14-én odaérkezett, s elvette tőle az

elsőséget. Ráadásul míg Amundsen és csapata épségben visszaérkezett a bázisára, addig Scott és társai a visszaúton, mindössze 20 kilométerre a következő élelmiszerraktáruktól egy hóviharban odavesztek. A pionírkorszak után, a húszas-harmincas években területi rivalizálás következett. 1908 és 1942 között sorrendben Nagy-Britannia, Új-Zéland, Ausztrália, Franciaország, Norvégia, Chile és Argentína jelentette be hivatalosan az igényét a kontinens egy részére, a Déli-sarkból mint középpontból szinte tortaszeletekként fölosztva a földrészt, ráadásul három esetben is Argentína, Chile és Nagy-Britannia területi követelései átfedték egymást. A területi vitákat végül sikerült befagyasztani. 1959. december 1-jén Washingtonban aláírták a hidegháborús korszak legbékésebb nemzetközi megállapodását, amely felfüggesztette - de nem szüntette meg - az Antarktisz egyes részeinek hovatartozása körüli vitát,

Figyelem! Ez itt a doksi tartalma kivonata.
Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!


kimondta a katonai támaszpontok létesítésének és nukleáris kísérletek végzésének a tilalmát, s rögzítette a tudományos célú kutatások minden, a szerződéshez csatlakozó ENSZ-tagállam számára rendelkezésre álló szabadságát. Az 1959-es nemzetközi földrajzi év által inspirált dokumentumot - amely a ratifikációk után 1961-ben lépett életbe - tizenketten írták alá, a területi követeléssel bíró hét országon kívül a második világháború után gyors ütemben kutatóállomásokat létesítő Egyesült Államok és Szovjetunió, valamint Belgium, Dél-Afrika és Japán. Jelenleg az Antarktisz-egyezmény 26 szavazati joggal, illetve konzultatív státussal rendelkező, illetve 17 társult országot számlál, ez utóbbiak között Magyarországgal.