Irodalom | Középiskola » Rádnóti Miklósról

Alapadatok

Év, oldalszám:2008, 3 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:182

Feltöltve:2008. június 17.

Méret:130 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Rádnóti Miklós, a „förtelmes” halál árnyékában Pályaképe:  1909-ben született zsidó gyerekként.  Édesanyja és ikertestvére a szülésbe belehalt, majd apját is elveszítette, így nagybátyja gondoskodik róla.  A szegedi egyetem hallgatója, és itt ismerkedik meg Sík Sándor piarista papköltővel, kinek hatására Radnóti megkeresztelkedik.  A második világháború és a zsidóüldöztetés alatt Radnóti osztozott népe sorsában és engedelmesen alávetette magát az embertelen bánásmódnak.  A fogolytáborokban továbbra hihetetlen bátorsággal és lendülettel írta legszebb verseit.  1944-ben Abda határában lelövik. A tömegsír későbbi feltárása során zsebében megtalálták utolsó verseit tartalmazó füzetét, a „bori noteszt”, melyben a Razglednicák-at és az Erőltetett menetet is ebből ismerhette meg az utókor. Bevezetés költészetébe:  Radnóti Miklós költészetének formai és tartalmi szempontból is

meghatározó vonása a valóság és idill értékszembesítése, az ellentétes témaszerkezet.  Verseinek gyakori jellegzetessége a nosztalgikus emlékezés, az értékvesztett jelen keretei között az értéktelített múlt felidézése.  A mártírium erkölcsi fölénye, a szép halál vágya és a halál félelme hatja át műveit. 1944-ben tör fel ajkáról a hazaszeretet forró vallomása a Nem tudhatom c. versében A vers fájdalmas hitelét és szépségét az biztosítja, hogy nem nagy szavakat használ, hanem apró, személyes lírai képekben vall arról, mit jelent számára a haza. Az ellenséges repülőknek csak térkép ez a táj, amelyen elpusztítandó célpontok sorakoznak, de neki, a költőnek bokor, virág, ismerős táj, emlékek, barátok; „mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem / az bakterház, s a bakter előtte áll s üzen, / piros zászló kezében, körötte sok gyerek, / s a gyárak udvarában komondor hempereg.” A la

recherche. címe Proust: A la recherche du temps perdu (Az eltűnt idő nyomában) című művére utal. A vers egy visszaemlékezés, a múlt számba vetése; belenyugvó, filozofálgató mű. A jelen szenvedései és a közeljövő még iszonyúbbnak ígérkező rémségei kényszerítik erre. Sok benne a felkiáltás és a kérdés, viszont nagy nyugalom kellett megírásához, mert hexameteres a vers. A régi baráti összejöveteleket, a borozgatásokat idézi, mindez most valószínűtlennek, elérhetetlennek, visszahozhatatlannak tűnik. Feltör benne a fájdalom azokért, akiket elragadott a háború. Nemcsak a munkaszolgálatos társaira gondol, hanem a harcba kergetett katonákra is (Itt utal Appollianaire egyek versére, ahol az I. vh-ban eltűnt barátait szólongatja). De az élőket is felidézi, őket is megnyomorították a háború évei Megemlékezik azokról is, akik a szabadság védelmében harcolnak és halnak meg spanyol földön, és a földalatti

szervezetekben. A nosztalgia és a tragédia egymást váltó dallama most már összefonódik, hogy együtt fejezzék ki a veszteséget, mely immár jóvátehetetlen, végleges és kétségbeesetten kiábrándító. A vers szomorú, rezignált hangulatát nem oldja fel a befejezés sem, de az utolsó sorok csendes fájdalma, a „távoli erdők” és „idegen legelők” nyugalmas képei mégis valami megnyugvást hoznak. A hexameterek egységes ritmusa az emlékezés folyamatát festi alá. A klasszikus formával a költő a téma általános, örök emberi voltát érezteti. Az Erőltetett menet (1944) a b ori lágerben született. A költemény az élethez való ragaszkodás és a fáradt halálvágy között vergődő költő két énjének drámai belső vitáját, küzdelmét tárja elénk. Két egymásnak felelő tízsoros részből áll, s összesen csak 4 mondat van benne. Az első mondatban a kiábrándult pesszimizmus szólal meg, a menetelést és a reményüket

vesztett, de éltükhöz mégis ragaszkodó rabok lelki állapotát jeleníti meg. Az otthon váró asszony elképzelt lehetősége ad nekik erőt a továbbhaladáshoz. A második mondat a végleges kétségbeesés szava, kifejezi, hogy már nincs hova hazatérni. Az egész első részt erős irodalmiasság, esztétikai megformáltság jellemzi. Erős ellentétek, szokatlan jelzőhasználat, alliterálások, sok asszociációt felidéző kifejezések és képek vezetnek el az ünnepélyessé lassított, magasztos hangvételű mondatzárásokhoz. A költemény második fele is érvelés: ez a rész az idill vágyának, reményének belső érveit sorakoztatja fel. A 3 mondat a vers érzelmi-hangulati fordulópontja. Az elgyötört vándor nosztalgikusan idézi az egykori otthon, az elveszett béke impresszionista emlékképeit, s az idillbe kapaszkodik, ám tudja, hogy ez csak álom, az otthon már nem léteik. Az utolsó egység a diadalmaskodó elszántságot fejezi ki, s mivel a hold

még a helyén van, úgy gondolja, hogy a háború nem rombol még szét mindent, s még van remény, de ez már közel áll a bolondsághoz. A vers 13-14 szótagos nibelungizált alexandrinokból áll, melyet Walter von de r Vogelweide kk-i költő használt régen. Maga a forma, a szünettel kettétört sorok (cezúra) tartalmi mondanivalót hordoznak: a foglyok vánszorgását idézik. A Razglednicák (1944, jelentése: képeslapok) rövid helyzetképek a tájról, az emberekről, a költői sorsról. Az első a háború ijesztő valóságával a szerelem fénylő állandóságát állítja szembe. A kezdő sorokban a hegyekről visszaverődő és lassan elülő ágyúszó megszemélyesítése félelmetes hangulatot kelt. A következő képben a lobogó sörénnyel vágtató paripa szürrealista képe uralkodik, mely a fejvesztett menekülés zűrzavarát festi le és az értelmetlen forgatagot kozmikus méretűvé fokozza. A hasonlatban az angyal a szépség és a j óság

megtestesítője, a halálra dermedő bogár pedig a d ermedt tehetetlenségé. Szimmetrikus szerkezetű szabályos vers. Páros rímű, nyolcsoros strófa A második razglednica a valóság (háború) és az idill képei (béke) kerülnek egymás mellé. A költő az égő házak és a riadt parasztok képéről a vizet fodrozó parasztlányra és a b irkanyájra fordítja figyelmét. Szimmetrikus szerkezetű szabályos vers A harmadik razglednica a legrövidebb, de a legmegrendítőbb. Pusztulnak az állatok, akik tehetetlenek, és az emberek szintén Az alliterációk is a borzalmat fokozzák. A forma fegyelme, harmóniája ebben a v ersben már megtörik, az első két sor már nem rímel. Az utolsó (4) razglednica a tarkólövés jelenete, melynek során a költő előtt felvillan saját halála is. A megjelenített halott a költő barátja, Lorsi Miklós hegedűművész volt. A német szavak a gyilkosok alakját is felidézik A közismert közmondás („A türelem rózsát

terem”) ironikus megváltoztatása minden ősi igazságnak. A költő itt tudatosan vállalt személyes halálát foglalta versbe, és épp ezzel a gesztussal emelkedett a halál fölé. Az utolsó sor kijelentése már a h alál végtelen csöndjére vonatkozik. A versben lévő sok spondeus alig hallható verszenét képez Járkálj csak Halálraítélt! Radnótinak szembe kell néznie a veszéllyel, megfogalmazza emberi, költői hitvallását. Már a vers címe is utal arra a veszélyhelyzetre, ami kialakulóban van Európában és Magyarországon. A cím ismétlődik a költemény szövegében Első rész: felszólítással kezdődik a vers. A külvilág bemutatása, mely félelmet áraszt csakúgy, mint a t ermészet is. Szürrealista megszemélyesítések érzékeltetik a v eszélyhelyzetet (pl „sötét fák sorsa eldől”, égről hideg sziszeg le”). Hasonlatokkal nyomatékosít Második rész: a költő megszólításával kezdődik, megfogalmazza, hogyan

viselkedjen a költő ebben a veszélyhelyzetben. Három hasonlattal fogalmazza meg költői és emberi hitvallását: „Ó, költő, tisztán élj te most, mint a s zéljárta havasok lakói és oly bűntelen, mint jámbor, régi képeken pöttömnyi gyermek Jézusok. S oly keményen is, mint a sok sebtől vérző, nagy farkasok.” A költő tisztában van a rá leselkedő veszélyekkel, haláltudatban és így fogalmazza meg a klasszikus humanizmus eszményeinek vállalását, becsületesen, tisztán, elveit megőrizve kell élni, harcolni ha kell. Ezt az ars poeticát következetesen képviselte élete végéig Radnóti sokak szerint igazán nagy költővé csak rövid életének utolsó szakaszában vált, amikor a fenyegetettség, a kor iszonyata következtében, a halál árnyékában „meg kell mentenie az embert önmagában”. Ezen korszakának verseiből láthatjuk, érezhetjük, hogy a közelgő halálát elfogadta, az ebben való bizonyosságra jutás után pedig úgy is

élt, mintha az már be is következett volna. A kiszolgáltatottságban, fenyegetettségben tehát felül tudott emelkedni sorsán, az elkerülhetetlen halálán