Filozófia | Felsőoktatás » Mi a filozófia?

Mi a filozófia? A filozófia és a világnézet (világkép) viszonya. A filozófia és a tudományos világnézet viszonya. A f ilozófia „hasznáról”. Filozófia: A világnézeti ismeretek rendszerezett elméleti szintje. Világkép: Az embert körülvevő természeti környezet szerkezetére és működésére vonatkozó ismeretrendszer. Nincs rendszerezve, csak tudatosítva Világnézet: Bővített világkép, az embernek a világhoz való viszonyát is értékeli. Az ember és társadalmi közössége és a természeti környezet közti különbségeket, összefüggéseket értékeli, az értékeléshez elkötelezetté válik érzelmileg. Tehát tulajdonképpen személyessé tett világkép - A világkép és a v ilágnézet kialakulása után összefonódik, így csak elméletileg lehet elválasztani őket. A világkép és a világnézet kialakulása nem egymástól független, nem időben követi egymást. A világnézet mindig tartalmaz világképet, ennek elemei

beépülnek a v ilágnézetbe, és világnézeti következményei vannak. A világkép és a világnézet összefonódottsága sok filozófus szerint olyan erős, hogy nem tartják indokoltnak megkülönböztetésüket. - A filozófia szűkebb fogalom a világnézetnél, logikailag annak fajfogalma. Minden filozófia világnézet, annak kérdéseivel és válaszaival foglalkozik, ám a világnézetek különböznek rendezettségük és elméleti megalapozottságuk tekintetében A spontán kialakuló, világnézeti kérdéseket egymástól függetlenül felvető és gyakran eklektikusan megválaszoló nézetrendszer nem filozófia! Minden emberben felnőtt korára kialakul egyfajta világnézet, ha az ennek elemei közti kapcsolatok és szerepük tudatosulnak, akkor beszélünk filozófiáról. Minden filozófiai világnézetben jelen van egy bizonyos kétpólusúság. Számolni kel azzal, hogy az ember különbözik az őt körülvevő világtól, de része is annak. A

filozófusoknak állást kell foglalniuk a fenti viszony természetéről. A filozófia, mint rendszerezett világnézet részben világfelfogás, részben emberfelfogás. Orientál minket a rajtunk kívüli és saját világunkban A világkép – világnézet – filozófia viszonyának értelmezése segít a filozófia fogalmának megértésében és értelmezésében. 1 A tudományos világkép és a filozófia kapcsolata: A szaktudományok fejlődésével a világkép jelentősen átalakult. A változás fő tendenciái a varázstalanítás, a demitologizálás és a dezantropomorfizáció. A tudományos világképbe nem fér bele a mágiába, a varázserőbe vetett hit, valamint a mitológiai elemek. A tudomány nem hivatott ugyan annak eldöntésére, hogy létezik-e túlvilág, de az evilági (immanens) világról úgy tartja, hogy saját törvényeinek van alárendelve, nem függ a külvilági elemektől. A tudományos világképből nem az következik, hogy nincs

túlvilág, csak az, hogy nem következtethetünk rá. Az ember környezete megértésekor saját magatartásának megfigyeléséből indult ki és ezt kivetítette a természetre is. Antropomorfizmus: Az a szemlélet és világmagyarázat, amikor a túlvilágot az ember „hasonmására” képzelik el, a természeti erőkben, vagy azok mögött irányító értelmet feltételeznek. Az ember nem szívesen néz szembe egy olyan valósággal, amely vele szemben közömbös, félelemkeltő lehet az a felismerés, hogy a világ dolgainak értelemmel való felruházása csupán az ember önmaga szellemi képességeinek kivetítése, pedig a tudományos megismerés épp ezt erősíti meg. A tudományos világképben a t ermészet az embertől függetlenül létezik, működése nem célorientált, a világtörténés nem finálisan determinált, azaz dezantropomorf. A szaktudományok a tudományos világképen keresztül hatnak azokra a filozófiákra, amelyek összhangban kívánnak

maradni a tudományos világképpel. Nem minden filozófiára jellemző ez a törekvés, egyes irányzatok elutasítják a tudomány kompetenciáját a filozófiai kérdésekre adandó válaszok során. A filozófia „haszna”: Az értelmiségi ember számára szükséges valamiféle tudatos, koherens világnézet, melynek elméleti szintje magasabb a spontán világnézetnél, azaz szüksége van filozófiai kultúráltságra. Az indoklás logikai menete: világképe és világnézete minden szocializálódott embernek kialakul. Ez létrejöhet spontán, tanulás során, illetve a kettő keveredésével. Ez rendszerint inkoherens, következetlen, eklektikus A filozófiát az emeli a spontán világnézet fölé, hogy „igényes” válaszokat kíván megfogalmazni a v ilágnézeti kérdésekre, a v álaszokban egyfajta koherenciára (logikai illeszkedésre) törekszik. Ezért a filozófia tudományos igényű világnézet Ezzel csak arra utalunk, hogy a fogalomhasználat

következetességével, a kijelentések logikai kapcsolódásával, indoklási igényével, magyarázatával a tudományos igényt figyelembe veszi 2 és alkalmazza. Ez még azokat a filozófiákat is jellemzi, amelyek külön hangsúlyozzák a tudománytól való távolságtartásukat. Ez a tudományos igény különbözteti meg a filozófiát a teológiától. A teológia is tudományos világnézetet ad, de a Bibliából, mint alapigazságból kiindulva, míg a filozófiában az élettapasztalat és/vagy a tudomány, de mindenképpen emberi ismeret a kiindulópont. A társadalmi embert a filozófiai ismeretek nagyon „hasznosan” segítik munkájában, társadalmi környezetében való eligazodásában, saját helyének, lehetőségének és szerepének megítélésében. A filozófia azért szükséges az ember számára, hogy otthon érezhesse magát abban a világban, amelyben él. Tudniillik nem érezhetjük jól magunkat egy ismeretlen környezetben. Az emberi

világnak a kellő megismeréséhez, a benne való eligazodáshoz van szüksége az embernek tudatos világnézetre, lehetőség szerint koherens, az elméleti tudat szintjén elérő világnézetre, azaz filozófiára. 3 A filozófiai gondolkodás kezdetei. A filozófia tárgya, a filozófiai megismerés sajátosságai A filozófiai gondolkodás kezdetei: Az európai filozófiai gondolkodás az i.e VI században az ókori görög kultúrában keletkezett a mitológiával szemben. A mitológiával és mágiával átszőtt világkép és világnézet már sokak számára nem volt olyan meggyőző, hogy erre alapozzák világnézetüket. Mágia: Annak felismerése, hogy az embert körülvevő környezet átalakítható, az ember számára kedvezővé tehető. Számos felesleges és szükségtelen elemet tartalmazott Ennek a kornak az embere nem ismerte meg a v alóságos oksági kapcsolatokat. Rögzültek azok a cselekvéssorok, amelyek ismétlődően egy adott eredményhez

vezettek. Mítosz: Az ember már nemcsak önmagát különböztette meg környezetétől, hanem differenciálta is azt. Megkülönböztette az ember számára befolyásolható részt, az immanens világot a világ másik részétől, amely az ember akaratával nem befolyásolható világ. Az ember nagyon kiszolgáltatott volt az általa nem ismert természeti erőknek. Ezt a másik világrészt, a transzcendens világot az ember saját, addigi fogalomrendszerével népesítette be, képzelte el. Az istenek ugyanazokkal a képességekkel rendelkeznek, csak határtalan módon. Egymás közötti viszonyaik az emberhez hasonlóak. A túlvilágra vonatkozó emberi ismeretekben ott volt a misztikum, így antropomorfizációról beszélhetünk. A mítosz alkalmas volt az adott embercsoport fontos, de lényegében nem ismert sorkérdéseinek megmagyarázására. Így születtek az eredetmondák, a regék, a mítoszok, ahol az evilági és a túlvilági elemek keverednek. Mitológia: Egy nép

életét megmagyarázó mítoszok rendszere. A mágia a világkép eleme, de még nem magyarázat. A mítosszal, mitológiával jelenik meg a világnézet, amely már világmagyarázat. Ezek a m ai napig jelen vannak az emberi gondolkodásban. Világnézetünk ugyanis számos elemében megelégszik a homályos, misztikus magyarázatokkal. Az első filozófusok kevesebb hittel voltak az ember számára megfejthetetlen titkok iránt, nagyobb bizalommal az emberi tapasztalatok, ismeretek iránt. Ennek a megállapításnak ellentmond, hogy ezen filozófusok egy része a világ lényegét szellemi természetűnek ítélte. Platón például a földi világunkon túl feltételezett egy másik, szellemi világot, amelynek a mi világunk tökéletes előképe. 4 A görög filozófusok megegyeztek abban, hogy az embereknek bízniuk kell az igényes megismerés útján megszerezhető magasabb szintű ismeretekben, bölcsességekben, ezeket kell életvezetésük alapjává tenni. A

filozófia szó szerint bölcsességszeretet jelent, hiszen a görögöknél ez életmódot is jelentett, azaz használták is a bölcsességüket. A bölcsességek a kezdeti időszakban még nem különültek el. Mai kifejezéssel ez volt az a tudomány, amivel helyettesítették a mitológiát. Csak az évszázadok során szakosodtak az ismeretek, a filozófia pedig hosszú ideig megmaradt a „tudományok tudományának”, míg korunkra egyes irányzatok a tudomány ellenpólusának tekintik. A filozófia „kiüresítése” ma is folyik, a közgondolkodás számára rejtve maradnak a filozófiai gyökerek, önálló szellemi diszciplínáknak tűnnek. A filozófiának még mindig bőséges tere maradt, a tudatos nézeteket adó eszmerendszerekre mindig szüksége lesz az embereknek. A filozófia tárgya: „A filozófia az, amit a filozófusok csinálnak”. - A filozófia a „világegész” képét kívánja megrajzolni, hogy azután tisztázhassa benne az ember helyzetét

és szerepét. - A világegész az ember számára közvetlenül és időben egyszerre nem tanulmányozható, csak részeiben. A részekről szerzett ismeretek azonban lehetővé teszik a lehetséges egészre való következtetést. - A részekre vonatkozó ismeret csak közbülső lépés a filozófia számára a világegész megismeréséhez. - A filozófia témája végső soron az ember. Mi a lényege, viszonya a természeti világhoz, egymáshoz? Az ember problémájának tisztázásához tisztázandó a t est és lélek, anyag és tudat viszonya. A filozófiának vannak állandó kérdései és „változó témakörei”. A változó témák egy része a szaktudományok fejlődésének következményeként vesztette el filozófiai jellegét, más témák időszerűtlenné váltak. Filozófiai területek (diszciplínák): Egy-egy konkrét filozófia a valóság más részterületének megmagyarázására irányul. - Ontológia (lételmélet): A létezés közös

törvényszerűségeinek leírása. - Metafizika: A létezőnek, mint létezőnek a tudománya. - Gnoszeológia (ismeretelmélet): Az emberi megismerés általános törvényszerűségei. - Axiológia (értékelmélet): Értékeink meghatározása, eredete. - Etika (erkölcsfilozófia): A „jó” eredete, meghatározása. 5 - Esztétika: A „szép eredete, meghatározása. - Logika: A gondolkodásról A filozófia ágai: - Természetfilozófia: A modern természettudományos világkép világnézeti – filozófiai konzekvenciáit kutatja - Társadalomfilozófia: Széles értelemben a t ermészetfilozófia ellenfogalma, mi az emberi társadalmak, közösségek kialakulásával, létével, fejlődésével kapcsolatos világnézeti kérdéseket értjük rajta - Filozófiai antropológia - Történetfilozófia - Politikai filozófia - Vallásfilozófia - Stb. A filozófiai megismerés sajátosságai: A filozófia az ember világában való

tájékozódáshoz, eligazodáshoz ad ismereteket, fejleszt ki képességeket. A filozófusok nem végleges, hanem lehetséges igazságokat mondanak ki. Ha támaszkodnak is a tudományokra, akkor sem megismétlik, hanem egyéni szintézisben használja fel eredményeiket. A filozófiának akkor is meg kell fogalmaznia kérdéseit, és választ próbálni adni rá, ha hiányos előismeretekkel rendelkezik. A filozofálás lényege állandó készenlét a tájékozódásra, újabb próbára tenni korábbi bizonyosságainkat, újabb „bölcsességeket” találni, amelyek megbízható kiindulópontjai lehetnek állásfoglalásunknak, magatartásunknak. A bölcsességszeretet, a bölcsesség keresése és a bölcsességre való törekvés a filozófia lényege. A filozófia úton-levést jelent. Kérdései lényegesebbek a válaszainál és minden kérdése továbbiakat szül. Hasonlóságok és különbségek a tudomány és a filozófia között: Hasonló: • Absztrakt fogalmi

gondolkodás • A tudomány eredményei beépíthetők valamely filozófiai rendszerbe. A tudomány eredményei megjelennek a v ilágképben és átmennek a filozófiába. A filozófia jelen van a tudós világnézetében, orientálja azt. • Mindkettő az általánosra vonatkozó objektív törvények feltárására törekszik. 6 Különböző: • A tudomány általánosításokon nyugszik és hipotéziseit csak bizonyítás esetén fogadja el, így egy tudományos kérdésre egy feleletet ad, míg a filozófia hipotéziseit, mint lehetséges igazságokat kezeli, míg azok ellentmondásba nem kerülnek más tételekkel, vagy tapasztalattal. • A tudománynak hallgatnia kell, amíg nincs válasza, míg a filozófiának nincs és nem is lehet ilyen kötöttsége, hiszen az ember nem elégedhet meg a tudományos hallgatással. • A filozófiában egy kérdésre több filozófiai igazság fogalmazódik meg. A sokszor ellentétes válaszokat is értékként őrzi a

filozófia, hiszen az emberi lét lényegét kívánja feltárni a világlétben és más emberekkel való viszonyában. Az én mindenkori élethelyzetében kell segítséget nyújtania és ezek nagyon különbözőek. • A világ az ember számára adott és így objektív, de a hozzá való tudatos viszonyát ő alakítja ki, így az szubjektív. • A filozófiai megismerés célja kifejleszteni a világnézeti tájékozódó képességet. 7 Ontológiai problémák. Lét, létezés, létezők Szubsztancia Anyagelvű monizmus (materializmus) Ontológia: A filozófiai gondolkodásnak az a területe, amely a léttel, a lét értelmezésével, és a létezők fajtáival, felépítésük és átalakulásuk közös törvényeivel foglalkozik. Ontológiai kérdésekkel foglalkozott már a preszókratikus görög filozófia is, kutatván, keresvén az ősanyagot, amely minden létező alapösszetevője. Ez az őselem (arché, atom) az ő felfogásukban olyan végső alapja minden

létezőnek, amiből a fejlődés során minden konkrét minőségű dolog keletkezet és keletkezik. Az újkori filozófiában a szubsztancia fogalma veszi át az arché szerepét. Előrelépésként és nagy gondolkodói teljesítménykén kell értékelni filozófiájukat a korabeli mitologikus világnézettel szemben. Platón úgy vélte, hogy a földi, egymáshoz hasonló dolgok csoportjának van egy eredeti tökéletes ideája egy másik világban, amit az ideák világának nevezett. Platónnál és Arisztotelésznél válik markánssá a megkülönböztetési igény a létezőkre és a létre vonatkozó kérdések között. A létezőkre vonatkozó ismeretek nem helyettesíthetik a létre vonatkozó ismereteket. A lét értelmére vonatkozó kérdést fel kell tenni Az ontológiai problémák megközelítése azon az ismeretelméleti előfeltevésen alapult, hogy az embertől függetlenül létező külvilágra közvetlenül rákérdezhetünk, ismereteinkben szellemileg

reprodukálhatjuk, ez a reprodukált kép, annak milyensége alapvetően a valóságtól függ, tehát a szubjektum és az objektum végső soron ontológiailag egybeesik. Kant arra a következtetésre jutott, hogy a filozófia mindaddig tévesen értelmezte a megismerési folyamatot. Csupán az addigi filozófiai felfogás gondolata, hogy a gondolati kép a valóságra hasonlító visszatükrözés. A helyzet Kant szerint éppen fordított Ha az embernek másféle lehetőségű megismerő apparátusa lenne, akkor másféle képekhez jutna, de ezekről sem tételezhetné fel, hogy hasonlít az eredeti valóságra. Kant nyomán Heidegger álláspontja, hogy szilárd kiindulópont csak az ember önmaga létére vonatkozó álláspontjai lehetnek. A fundamentálontológia azon alapszik, hogy az egyedüli biztos kiindulás a megismerő tudattal bíró egyes ember léte, így az ontológia csak a jelenvaló lét (az ember) egzisztenciális analitikájában keresendő. 8 Szubsztancia:

Olyan önálló végső létező, amelynek a létoka önmaga. Minden más létező ebből épül fel. Attól függően, hogy a filozófiák hány szubsztanciát ismernek el monista, dualista és pluralista álláspontok különülnek el. Monizmus: Feltételezi, hogy minden létezőben van valami végső közös elem, amelyből felépülnek a konkrét dolgok. A létről szóló elméletnek le kell írnia a szubsztancia lényegét, természetét, tulajdonságait, továbbá fel kell tárnia azokat a t örvényeket, amelyek szerint keletkeznek és működnek a konkrét képződmények. Materializmus: A filozófia azon irányzata, amely az anyagban fedezi fel az egyetlen szubsztanciát. (Thalesz, Anaximandrosz) Alapvető jelentősége van annak, hogy milyen attribútumokat tulajdonít a szubsztanciát betöltő anyagnak. Amit a filozófus anyagnak nevez, annak egyedüli tulajdonsága a t érbeli helyzete és mozgásra való képessége. A tudomány nem tagadja, hogy más tulajdonságai is

lehetnek, de a tudomány embere nem foglalkozik vele. A XX századi fizika hozott áttörést az anyagra vonatkozó természettudományos ismeretekben. Nyilvánvalóvá vált, hogy az anyag nemcsak tárgyi-testi formájában létezhet és létezik, hanem folytonos mező formájában is. A modern materializmus alapfogalma az az anyag, amit szubsztanciának tekint. Anyagon értik mindazt a létezőt, amely az emberi tudattól függetlenül létezik, vagy létezne. Az emberi tudatot a magasan szervezett anyag egyik képességének tartja. Az anyag a tudattól függetlenül létező mindenség jelölésére szolgál, tehát nem a konkrét dolgok az anyagok, hanem azok anyagi képződmények. Az anyagelvű filozófiai monizmus a tudatot az emberi agy tulajdonságának tartja. Az anyag különböző fejlettségű anyagfajtákban létezik, ahol a magasabb rendű az alacsonyabb rendűből önfejlődés során jött létre. A materialista ontológia egy másik nagy „vállalkozása”, a t

ársadalom életének, determináltságának materialista értelmezése. Elismerik, hogy a társadalomban semmi sem történik tudatos szándék, akart cél nélkül. A gondolatmenet végső soron az emberek és azok nagy csoportjainak az anyagi létviszonyaik által és azok változásaival együtt változó objektív szükségleteihez, érdekeihez vezetnek el. A materializmus hívei bizonyítottnak látják a társadalom materialista értelmezését, és a világ anyagi egységét. A monizmus szigorú követelményeket állít, aminek nem mindig felel meg kellő meggyőző erővel a modern materializmus, de úgy ítélik meg, hogy ez csak az elégtelen tudományos ismeretek következménye, a tudomány későbbi eredményeivel magyarázatuk teljesebb és meggyőzőbb lesz. 9 10 Szellemi elvű monizmus, objektív és szubjektív idealizmus. Dualizmus A test és lélek viszonya Objektív idealizmus: A monista felfogások egyik irányzata, amely feltételez az emberi és

természeti világon túl egy önálló léttel bíró szellemi világot, mint szubsztanciát. (Platón ideák, Hegel - világész) Azt állítják, hogy a természet és az ember ennek valamiféle kivetülése, következménye, teremtménye. Az objektív szellem vagy az eredeti teremtésen keresztül, vagy ma is működő folyamatos ráhatás eredményeként determinálja az anyagi valóságot is. Adósak maradnak az anyagi világ teremtésének filozófiai értelmezésével Az anyag és az anyagi világ itt nem szubsztancia. Az egyetlen szubsztancia az objektív szellem Az anyagi világ ennek mindenképpen alárendelt, másodlagos. Ebben a felfogásban az objektív szellem önálló létre képes és önmaga oka, tehát szubsztancia. Az ember sajátos kettős pozíciót foglal el az objektív idealizmus kettős világában. Teste az anyagi világ része, értelme lévén viszont valamiként részesedik a szellemi világból, annak sajátos részecskéje, de mindenképpen

hozzákapcsolt az anyagi világhoz. Szubjektív idealizmus: Abból indul ki, hogy az ember ismeretei csak az érzéki megismerésből adódhatnak, azonban az ész sohasem a külvilággal van kapcsolatban, hanem csak saját érzeteivel, bizonyosságként csak erre támaszkodhat. Ezekből az ismeretekből még arra sem következtethet, hogy a külvilág létezik. Az egyén tudatában megjelenő világ milyensége az egyén szubjektumától függ, ebben az értelemben az egyén teremti azt a látszatvilágot (jelenségvilágot), amelyben él. Az abszurdumig víve a szubjektív idealizmust, logikailag a szolipszizmushoz jutunk, ahhoz a feltevéshez, hogy a világon csak én létezem, más emberek és anyagi dolgok létének bizonyosságát nem szerezhetem meg, lehet, hogy „álmodom” az egész életet. Sohasem tudjuk önmagunkon és tapasztalatunkon kívül más dolgok létezését bizonyítani. Ha ez logikailag nem is lehetetlen, nincs semmilyen okunk rá, hogy igaznak tartsuk. A

szubjektívidealizmus nem kíván az embertől független világról szólni, annak ontológiájáról, mert azt nem tartja az emberi megismerés számára megbízhatóan megközelíthetőnek, megbízhatónak. Nevét onnan kapta, hogy csak az egyéni tudatot, mint szubjektív tudatot ismeri el ismeretelméleti kiindulópontnak. 11 Dualizmus: Két szubsztancia egyidejű feltételezésével, az anyag és tudat szubsztanciaként való értelmezésével építi ki filozófiai világnézetét. A kiinduló analógia az ember testi és lelki egyidejű meghatározottsága. Előnye, hogy a filozófia egy-egy problémájában rugalmasabb tud lenni, mint a monizmusok, ugyanakkor logikailag ellentmondásba keveredik a két szubsztancia viszonyának magyarázatakor. Ezért a dualista létértelmezések előbb-utóbb valamelyik monista értelmezés irányába hajlanak, eklekticizmushoz vezetnek, legalábbis akkor, ha az anyag és tudat egyidejű szubsztanciális létét fenn kívánják

tartani. A materializmus és az idealizmus harca: A materializmus és az idealizmus egymással szembenálló irányzatok. Filozófiai küzdelmükben esetenként kíméletlen eszmei harcot is folytattak. Ez a jelenség végighúzódik a filozófia 2500 éves történetén, és a küzdelem örök is marad, ez azonban a filozófiai gondolkodás fejlődését eredményezte. 12 Az ismeretelmélet főbb problémakörei. Megismerhetőség, racionális-tudományos megismerés, irracionális megismerés Megismerhető-e a világ? Az emberiség elméleti szintű önmagára eszmélése, azaz a filozófia születése óta kutatott, elemzett probléma az ember megismerése. Az ismeretelmélet problémakörébe tartozó fő kérdések többsége egyidős a filozófiai gondolkodással, de a megismerésre vonatkozó nézetek csak viszonylag későn, a XVIII. század utolsó negyedében rendeződtek viszonylag egységes elméletté. A világ nem megismerhető: A megismerhetőség kérdésével

foglalkozó filozófiai álláspontok közötti vita nem arról folyt és folyik, hogy lehetséges-e az emberi megismerés, hanem arról, hogy túljuthatunk-e a világ felszínének, közvetlen valóságának megismerésén, feltárhatja-e az ember az objektív valóság objektív törvényeit, eljuthat-e a jelenség mögötti lényegig? Agnoszticimus: Az objektív világ megismerhetőségének elvi lehetőségét tagadó, vagy legalábbis elvileg leküzdhetetlen korlátoltságot valló filozófiai álláspontok összefoglaló neve. Pozitivizmus: (és annak XX. századi neopozitivista irányzatai) az észlelt valóság, mint jelenség leírására, a hogyan kérdésre keresik a választ, a v ilág reális változásai mögötti törvényekre; a miértekre nem, mert ezek olyan metafizikai jellemzők, amelyekre csak spekulatív válasz adható, amely tudományosan nem megalapozható. A világ megismerhetősége: Dialektikus materializmus: A megismerés olyan visszatükrözési folyamat,

amely során az objektív valóság szubjektív képe létrejön az emberi agyban. Nem csupán a dolgok meglétének és állapotuknak megismerését és leírását tartja lehetségesnek, de a valóság objektív törvényszerűségeinek megismerhetőségét is, azaz a világot és vele együtt annak törvényszerűségeit is elvileg megismerhetőnek tartja. Ugyanakkor a megismerhetőségnek minden időszakban vannak történelmi korlátai, amelyek nem teszik lehetővé a kérdések egy részének adott időszakbeli megválaszolását, tehát a megismerhetőséget valló filozófiák az elvi lehetőséget hangsúlyozzák. A megismerés történelmi korlátozottsága és elvi lehetősége között az ellentmondás nem megoldhatatlan, noha minden megoldás után újratermelődik. A megismerésnek egy fontos és sajátos módja, formája a t udományos megismerés, amely mindenek előtt azt vizsgált valóságterület törvényeit törekszik feltárni. 13 A gyakorlat szerepe:

Gyakorlat: Az ember és környezete közötti kölcsönhatásának az az oldala, amely során az ember tudatosan hat környezetére, hogy abban céljainak megfelelő érzéki-tárgyi változásokat, különböző objektivációkat érjen el. A gyakorlat anyagi és szellemi tevékenység is, hiszen a munka célszerű, tudatos tevékenység, amely során az ember céljai és ismeretei meghatározzák cselekvésének útját-módját. A gyakorlat nem csak alapja - forrása a m egismerésnek, hanem célja is. A valóságátalakító gyakorlati tevékenység során újabb és újabb, addig nem ismert problémák merülnek fel. A tudatos cselekvés megtervezéséhez elengedhetetlen ezek megismerése Ezért, mint a megismerés tárgyai (objektumai) tudatosulnak az emberekben, amelyeknek megismerése a valóság-átalakító gyakorlatot szolgálja, annak hatékonyságát növeli. Racionális megismerés: A gondolkodásnak két, viszonylag elkülöníthető formája van, a racionális és az

empirikus megismerés. Minden gondolati megismerés az emberi ész tevékenysége, ezért ésszerű, azaz racionális. Szűk értelemben ésszerűnek az olyan gondolkodást és megismerési módszert nevezzük, amely során az igaznak elfogadott tételekből, mint premisszákból kiindulva, a logika szabályait betartva, következtetési eljárások útján jutunk újabb ismeretekhez. Racionalizmus: Lebecsüli az empirikus tapasztalatot. Érzékszerveink oly mértékben korlátozottak és megbízhatatlanok, hogy a valóság megismerése nem épülhet rájuk. Abszolutizálja a logikai általánosítás és szükségszerűség szerepét: a lényegi igazságok feltárásának egyetlen lehetséges módja a tiszta alapelvekre épülő elvont racionális gondolkodás. Egyirányú irányzat Irracionalizmus: A tudományos megismerés lényegfeltáró képességét vitatja. Nem a dolgok lényegének megismerhetőségét tagadja, hanem a tudományos megismerést tartja alkalmatlannak a

világ, a dolgok, a jelenségek megragadására és kifejezésükre. Megkérdőjelezi a racionális logikai megismerés lehetőségeit. Képviselői szerint vannak a racionális megismerés elől örökre elzárt területei a világnak, sőt a világ lényegét tekintve irracionális. Az irracionalizmus kialakulásában, felerősödésében alapvető szerepe nem az ismeretelméleti, hanem a társadalmi okoknak van. Az irracionalizmus veszélye, hogy „elállja 14 az utat” a tudományos megismerés előtt, elfogadóit eltéríti az objektív igazságra való törekvéstől. Az irracionalizmusban nem a tudományok szerepének tagadásáról, hanem az emberi megismerésben játszott szerep kizárólagosságának tagadásáról van szó. Az irracionalizmus sajátossága a m ítoszok használata, amely, ha a tudománnyal verseng, és annak ellenére érvényesül, akkor szerepe negatív, egyébként szerepe pozitív, segítő. 15 A megismerés szakaszai, érzéki és gondolati

megismerés A megismerési folyamatban több, egymást kölcsönösen átható szakaszt különböztethetünk meg. Az első szakasz az érzéki megismerés A második, magasabb szakasz az elvont gondolkodás, amely maga is több szintre tagozódik: a köznapi tudat és a teoretikus (elméleti) tudat szintjére. Érzéki megismerés: A valóság érzékszervek útján történő pszichikus tükröződése. Az érzéki kép sokoldalú és eleven kép a dolgok „felszínéről”, ugyanakkor nem tükrözheti a dolgok mélyebb, törvényszerű oldalait, kapcsolatait, azaz a lényeget. Az érzéki megismerés kiindulópontját az érzetek alkotják, amelyek önmagukban nem rendelkeznek megismerési funkcióval, csak a jelzés szerepét töltik be. Az emberi megismerés alapegysége nem az érzet, hanem az észlelés. A megismerés érzéki szakaszának döntő pszichikus formája az észlelés, amely az érzékszervek összműködésének eredménye. Az észleletnek megismerési funkciója

van, mert a külvilág tárgyait, jelenségeit egységes képmás formájában tükrözi. Az érzéki megismerés legmagasabb formája a képzet és a k épzelet, amely fokozatos átmenet az elvont-fogalmi gondolkodáshoz. A képzet nem más, mint a korábban észlelt tárgyak, jelenségek felidézése. Az emberi tudat nemcsak reprodukálni tudja a korábbi képzeleteket, de képes azokat egymással különböző módon összekapcsolni, ötvözni. Az így kapott kép a képzelet, vagy fantázia. Az elvont gondolkodás: A megismerés folyamatának új, magasabb szakasza, amely a valóság belső, lényegi tulajdonságait tükrözi vissza a fogalmak, a jelenségek közötti összefüggést megállapító ítéletek és a k orábbi, ismert összefüggések alapján az addig nem ismert összefüggéseket feltáró következtetések formájában. Közvetett jellegű és az ember sajátja Hajlunk arra a v éleményre, hogy az embere szellemisége, tudata azonos a f ogalmi gondolkodással,

valójában a tudat léte és működése sokkal bonyolultabb és sokrétűbb, mint a tudatos gondolkodás. Mindenképpen széles terjedelműnek célszerű értelmeznünk az emberi tudatot. A tudatnak van olyan területe, amely olyan gondolati formákkal „dolgozik”, mint a fogalom, az ítélet és a következtetés. A tudatnak ezt az összetevőjét szoktuk fogalmi, 16 racionális gondolkodásnak nevezni, amely lényegét tekintve a valóság általánosított, absztrakt formában történő, közvetett visszatükrözése, leképezése. Racionális megismerés: Az igaznak elfogadott tételekből, mint premisszákból kiindulva a logika szabályait betartva, következtetési eljárások során jutunk újabb ismeretekhez. A megismerés két szintje, az empírikus és a racionális megismerés dialektikus egységet képez, feltételezik egymást és hatnak egymásra (ezt már régen felfedezte a filozófia). Az emberi észlelés azáltal magasabb rendű az állatokénál, hogy az

ember gondolkodva érzékel, észlel. A már kialakult ismeretek, tapasztalatok orientálják a megismerő ember figyelmét, illetve szelektálják és értékelik a érzetek és az észleletek adatait, információit. A mai, korszerű pszichológiai ismeretek szerint a megismerő ember a korábbi tapasztalatokkal „feltöltődött” már kezdetben is. A megismerő ember pillanatnyi tudatállapota nagyon is aktív szerepet kap az érzéki megismerésben, mintegy irányítja az érzékszerveket, hogy „figyeljenek” és hogy „mire figyeljenek”. 17 Fogalomtan. A fogalom lényege, a fogalomalkotás folyamata A fogalom helye és szerepe a megismerésben A gondolati alapműveletek, mint a fogalomalkotás fő eszközei: A gondolat egyik alapformája a fogalom, és az elvont gondolkodás alapfolyamata a fogalomalkotás, amely maga is több alapműveletből épül fel. Minden új fogalom az érzéki adatok és a rendelkezésre álló összes ismeretek alapján keletkezik. A

fogalomalkotás bonyolult és néha igen hosszadalmas folyamat, amelynek során kikeressük és kiemeljük a v izsgált tárgyak és jelenségek lényegét. Ebben a folyamatban széleskörűen használjuk a gondolkodás alapműveleteit, amelyek a következők: összehasonlítás, analízis, absztrakció, általánosítás és szintézis. Összehasonlítás: A tárgyak és jelenségek összevetése és lényeges hasonlóságaiknak és különbségeiknek kikeresése. Főbb mozzanatai: azonosítás, megkülönböztetés Mielőtt egy bizonyos tárgycsoport specifikumait megállapítanánk, ki kell derítenünk, mi az, ami az adott tárgycsoport és a többi tárgyak egész tömegére közös. Megkülönböztetni csak olyan tárgyakat lehet, amelyek valamilyen szempontból különböznek, azonosítani pedig csak közös tulajdonságokkal rendelkező dolgokat lehet. Analízis: A tárgyak és jelenségek elemeinek, tulajdonságainak és viszonyainak gondolati szétválasztása a l

ényeg kiemelése céljából. Ennek különböző fokai vannak: felszíni és bonyolultabb. Fontos, hogy az analízis során az adott jelenség minden (!) lényeges vonását feltárjuk. Absztrakció: A tárgyak gyes lényeges tulajdonságának és összefüggéseinek gondolatban való elválasztása a többi tulajdonságától és összefüggésétől és tiszta formában való kiemelése. Két fő formája van: - általánosító: elvonatkoztatunk a lényegtelen tulajdonságoktól, csak a lényegeseket emeljük ki, de nem vonatkoztatunk el a tárgytól. - izoláló: Nemcsak a lényegtelen tulajdonságoktól vonatkoztatunk el, hanem a tárgytól is, hogy az adott tulajdonságokat vizsgálat tárgyává tegyük. Általánosítás: Összehasonlítjuk a tárgyak sokaságának az analízis és absztrakció révén kapott sok tulajdonságát, kiemeljük a közös és lényeges tulajdonságaikat. Szintézis: A gondolati elemekből újra összeállítjuk az eredeti képet, de most már

tudatosan illesztve össze a részeket. Ha fogalomalkotást végzünk, akkor csak az analízis és absztrakció 18 után kapott közös, lényeges elemeket illesztjük össze a szubjektív képpel, így egy minőségileg más szubjektív képet kapunk. Fogalom: A valóság absztrakt fokon való megismerésének egyik alapformája. A gondolatainktól függetlenül létező valóság lényeges összefüggéseit, törvényszerűségeit különböző fogalmak segítségével fejezzük ki. A fogalom az a gondolati forma, amely a valóság tárgyait, jelenségeit, viszonyait lényeges ismertetőjegyeik szerint általánosított formában tükrözik vissza. Lényeges vonásai: - „Gondolatainktól függetlenül létező valóság” tükröződése - „Lényeges ismertetőjegyeik szerinti tükröződés” Valamely tárgy összes tulajdonságait az adott tárgy ismertetőjegyeinek nevezzük. Innen következik a kérdés: Mi a lényeges? o Az ismertetőjegyek csak egy konkrét

vonatkozásban lényegesek, azaz ami egy adott kapcsolatban lényeges, az bizonyos kapcsolatokban nem o Bizonyos vonatkozásban nemcsak az az ismertetőjegy lehet lényeges, amelyik van, hanem az is, amelyik nincs meg o A lényeges ismertetőjegyek egyrészt egységbe foglalják, másrészt megkülönböztetik egymástól a tárgyakat o Együttesen alkotják a tárgy lényegét, ezért összefüggene egymással. - „Általánosított formában való tükröződés”: Valamennyi lényeges ismertetőjegyet emeljük ki tisztán és elvonatkoztatunk az adott tárgyak más ismertetőjegyeitől. Egy fogalom kifejezheti ugyanazon tárgy különböző állapotainak gondolati általánosítását is. A fogalom és a n yelv kapcsolata: Minden gondolat nyelvi formában jelenik meg. Ez vonatkozik a fogalomra is. A fogalom nyelvi formája lehet szó, vagy szócsoport Azonban a szó, vagy szócsoport nem minden esetben fogalom is. Ugyanaz a hangcsoport, mint szó többféle fogalmat is

fejezhet ki, ezeket homonimáknak nevezzük. Ugyanazt a fogalmat többféle szóval is jelölhetjük egy nyelv keretében, vagy több nyelven, ezeket szinonim szavaknak nevezzük. Fogalmakat nem csak a természetes nyelv szavaival, hanem mesterséges nyelvek szimbólumaival jelölhetjük. Csak akkor mondhatjuk, hogy valamiről pontos fogalmat alkottunk, ha az egyes fogalmak lényeges ismertetőjegyeit feltártuk. 19 A fogalom tartalma és terjedelme: 1. Minden fogalomnak két oldala van A fogalom bizonyos tárgycsoport gondolati általánosítása. 2. A fogalom magába foglalja ezen tárgyak lényeges ismertetőjegyeit. • A fogalom általában különböző tárgyak összességét a fogalom terjedelmének, azoknak az ismertetőjegyeknek, amelyek szerint csoportosítottuk, a fogalom terjedelmének nevezzük. • Valamennyi fogalomnak van tartalma és terjedelme, ezek szoros kapcsolatban állnak. A fogalom terjedelme azt tükrözi, hogy milyen különböző tárgyak típusai,

tárgyaknak milyen különböző osztályai rendelkeznek bizonyos lényeges ismertetőjegyekkel. • A fogalomban tükröződő tárgyak mennyisége szerint különbséget teszünk egyedek és osztályok között. Az egyed egy tárgyra vonatkozó fogalom terjedelme, az osztály több tárgyra vonatkozó fogalom terjedelme. • A formális logika egyik nehezen feloldható problémája, hogy ugyanaz a dolog ugyanazon szóval jelölve esetleg más-más tartalmú fogalomban jelenik meg. Ezért szükséges a tudományos gondolkodásban minden használt fogalom tartalmát meghatározni. A fogalom helye és szerepe a megismerésben: A fogalom az absztrakt megismerés fokának alapvető mozzanata, az általánosítást, a lényeges kiemelését és koncentrált formában való kifejezését jelenti. A valósághoz való közeledés, a valóság alaposabb megismerése történik a fogalom segítségével, mert csak evvel a g ondolati formával lehet a v égtelen sok egyedi jellemző

között eligazodni. A fogalom segítségével történik meg a valóság külső, felszínen mozgó kapcsolatainak megismeréséről az áttérés ennek mélyebb, lényeges összefüggéseire. A fogalomnak az a tulajdonsága, hogy elmélyíti, pontosabbá teszi tudásunkat, rendkívüli módon kitágíthatja a megismerés lehetőségét. A fogalomnak rendkívül jelentős szerepe van, mint a megismerés eszközének, ugyanis a fogalom minden gondolkodási aktus kiindulópontja és eszköze. 20 Elvont fogalmi gondolkodás: A gondolkodást a pszichológia és a tudomány is vizsgálja. Ezek eredményeit a filozófia tudomásul veszi, de nem részletesen követi. Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy az elvont-fogalmi gondolkodás a dolgok, jelenségek, folyamatok egyedi tulajdonságaitól elvonatkoztat, és kiemeli a közös, lényeges, általános közvetlen tapasztalat számára hozzá nem férhető vonásait. Az elvont gondolkodás a valóságtól való eltávolodás

segítségével teszi lehetővé a valóság lényegébe való mélyebb behatolást. Az elvont gondolkodás alapvető funkciója a valóság lényeges, közvetlenül nem érzékelhető összefüggéseinek tükrözése. 21 Igazságfelfogások, igazságelméletek (Visszatükrözés-elmélet, Korrespondencia elve, koherencia elve, az igazság pragmatista felfogása) Az igazság értelmezése: A megismerés során az objektív valóságról kialakult szubjektív kép akkor igaz, ha hű képe a tükrözött valóságnak, ha az ismeretek úgy kapcsolódnak egymáshoz, mint ahogy a valóságban összefüggnek. Az ismeretelméleten belül tehát igaz ismeret jelölésére használjuk az igazság kifejezést, de ez a szó más összefüggésben is szerepel a filozófiában. Az igazság jellemzése (jellege): Az igazság, mint minden emberi visszatükrözés, formájában szubjektív, ugyanakkor az ismeret valóságtartalma objektív, azaz nem függ az ember véleményétől,

megítélésétől. Az igazság ezen sajátosságát kifejezve mondjuk, hogy az igazság objektív. Van-e abszolút igazság? Tisztázni kell, hogy milyen követelmények teljesítését várjuk el az abszolút igazságtól: - Egyrészt legyen „örök”, azaz később se derülhessen ki róla, hogy nem volt igaz. - Másrészt tárgyának minden részletét, összefüggését a maga totalitásában (teljességében) visszatükröző, azaz teljes legyen A tényigazságok az idővel nem feltétlenül módosulnak, de már most sem elégítik ki a teljesség igényét. A tudomány igazságai túlmennek a tényigazságokon, általában törvényszerűségeket kívánnak megállapítani. A törvényszerűségek szintézisével elméleteket alkotnak, amely a valóság egy-egy területének leírására alkalmas. Az a k ifogás merülhet fel, hogy nem teljes, esetleg pontatlan, a későbbiekben korrekcióra szorulhat, de a tudomány igazságai a megismerés fejlődésével

pontosodnak, fejlődnek. Az abszolút igazság két feltétele egyáltalán nem valósítható meg egyetlen, bármily átfogó elméletben sem. Ennek eredendő oka az objektív valóság extenzív, illetve intenzív végtelenségében rejlik. Minden igazság, amely a v alóság részleteit leírja, részigazságnak, relatív igazságnak bizonyul, ugyanakkor minden részigazság része a f eltételezett, teljes igazságnak. Egy-egy kialakított ismeretünk a dolognak csak egy-egy oldalát, részterületét tükrözheti vissza, tehát csak része a dolgot a maga teljeségében visszaadó abszolút igazságnak. Az objektív valóság egyidejűleg abszolút és relatív jellegű is. 22 - abszolút: helyesen tükrözi vissza a valóság valamely oldalát és összefüggését - relatív: ez a tükrözés soha nem teljes. Az igazság annyiban konkrét, hogy az a valóság konkrét területét tükrözi. Az objektivitás, az abszolút és relatív jelleg, valamint a konkrétság az

igazságnak egymással összefüggő területei. Bizonyítás. A gyakorlat, mint az igazság kritériuma: A bizonyos előzetes tapasztalatokon nyugvó, de még nem bizonyított feltevéseket, következtetéseket hipotéziseknek nevezzük. A hipotézis akkor válik megbízható ismeretté, ha a bizonyítás során igaznak bizonyul. A bizonyításra mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a kapott ismeretet bátran felhasználhassuk eredeti céljának megfelelően, a valóság átalakításában a gyakorlatban, azonban nem csak ez a funkciója, hanem az objektív igazsághoz való eljutásnak is szerves része. A megismerés egy olyan folyamat, amely során a k apott részeredményeket szembesítenünk kell a tükrözött valósággal a gyakorlatban, vagy az azt tükröző, már bizonyított elméleti tételekkel elméleti bizonyítás során. Az így nyert eredmény kiindulópontja a folytatódó megismerési folyamatnak. Az ember a „gyakorlaton” keresztül halad az objektív

igazság felé. Az igazság kritériuma a gyakorlat, de fel kell hívni a figyelmet a gyakorlati érvek korlátozottságára is. A mindenkori gyakorlat végessége és ebből adódó megismerésbeli induktív jellege miatt logikailag csak valószínűsítheti az igazságot, de mindig nyitva hagyja a más feltételek közötti érvénytelenség lehetőségét. Pragmatista felfogás: igaznak nevezi mindazt, amit hitként, továbbá világos, megállapítható módon jónak bizonyul. Fontolóra vesz bármely hipotézist, figyelmet szentel bármely bizonyítéknak. Nem ismer el abszolút igazságokat, hiszen az ismeretek a cselekvési helyzettől függően hasznosak, vagy károsak és ezért minden igazság relatív jellegű. Koherencia-elmélet: Az igazság egymással összeegyeztethető kijelentések együttesének tulajdonsága, pontosabban valamely egyedi kijelentés csak akkor tekinthető igaznak, ha része egy jól megalapozott kijelentésrendszernek, mint egésznek. Minden olyan

kijelentés, amely integrálható egy ilyen rendszerbe ellentmondás-mentesen, igaznak tekinthető. Korrespondencia elve: Gondolataink, ismereteink és a valóság, amiről szólnak, összhangban vannak. Az igazság olyan ismeret, amely korrespondenciában van azzal a valósággal, amiről szól. 23 24 Egyetemes összefüggés elve. Determinizmus fajtái Indeterminizmus Egyetemes összefüggés: A dialektika egyik alapgondolata, hogy a dolgokat nem elszigeteltségükben, hanem kölcsönös összefüggésükben kell vizsgálni. A világ dolgai és jelenségei viszonylagos elkülönültségükkel együtt és egyszerre összefüggésben állnak egymással. Nincsenek a környezetüktől teljes izoláltságban lévő dolgok Az összefüggések egyetemességének elve rámutat, hogy a világ egy olyan egész (totalitás), amelynek részei összefüggnek egymással, s a konkrét összefüggéseknek vannak egyetemes mozzanatai, melyek közösek, általános jellegűek, minden

természeti, társadalmi, s ezen belül tudati jelenségekben. Az anyagszerveződés bármely szintjén megvalósuló összefüggések közös, általános mozzanataival a filozófia, ezen belül a dialektika tudománya foglalkozik. A szaktudományok eredményeire támaszkodik, olyan általános fogalmakat és törvényeket dolgoz ki, amelyek egyetemes összefüggéseket tükröznek. Az összefüggések között megkülönböztetjük a közvetlen kölcsönhatásban levő dolgok, jelenségek közti összefüggést, illetve a közbeeső jelenségek közvetítésével érvényesülő, úgynevezett közvetett összefüggéseket. A közvetlen összefüggések többnyire könnyebben felismerhetők. A közvetett összefüggések két végpontját egy sor közvetlen összefüggés képezte lánc köti össze. A közvetlen összefüggésekre megfigyelt és általánosított ismereteinket csak körültekintéssel, bizonyos módosításokkal alkalmazhatjuk a közvetett összefüggésekre. A

kölcsönös összefüggés több mint az összefüggés, feltételezi a k étoldalú kölcsönhatást. Az időben egyszerre létező dolgok összefüggése valóban a kölcsönhatásban ölt testet, de a jelen függése a múlttól nyilván nem tételezheti fel a múltra való, megszokott értelmű, közvetlen visszahatást. A múlt közvetítésekkel hat a mára, a múltat a jelenben is képviselik bizonyos megőrzött viszonyok, jelenségek, dolgok. A jelenben élő múltat képviselő elvekben, értékekben, módokban is megmutatkozik a visszahatás. Csak ebben az értelemben értelmezhetjük a kölcsönhatásnak a nem egy időben létező dolgok, jelenségek közti összefüggést. Determinizmus: A dolgok és jelenségek saját belső viszonyaikon túlmenően környezetüktől és saját múltjuktól egyaránt befolyásoltak, és ezzel együtt meghatározottak (determináltak). Bár az elnevezés új keletű, de a lényegéhez tartozó kérdések vizsgálata egyidős a

filozófiával. 25 Determinizmus aspektusai: - Rész és egész. A totalitás elve - Az oksági összefüggés - A szükségszerűség és a véletlen - Törvényszerű összefüggések - Szabadság - Lehetőség és valóság Indeterminizmus: Azok az irányzatok, amelyek a jelenségek determináltságát nem ismerik el. Sajátos formája, amikor nem általában tagadják a d etermináltságot, hanem csak a v alóság bizonyos részterületein. - Egzisztencializmus: akaratszabadságot hirdet. - Fizikai idealizmus: Az atomon belüli, mikrovilág indetermináltsága - Neopozitivizmus: Minden értelmetlen, ami empirikusan nem tapasztalható. A tudomány által használt törvényeket nem a valóságban is érvényesülő törvényszerű összefüggések tudati képének tekintik, hanem az emberi tapasztalat rendszerező szubjektív formáinak, elveinek. - Szubjektív idealizmus: Optikai csalódásnak tekinti, amikor ez emberek a természet, vagy társadalom

törvényeit felfedezni vélik. - Objektív idealizmus: A determináló erőt külső, objektív szellemnek tulajdonítja. A determinizmus fejlődése hosszú utat tett meg. A materializmushoz kapcsolódó mechanikus determinizmus alapvető hibája abban volt, hogy az egyetemes összefüggést leszűkítette az okságra. A történéseknek ezt a sorsszerű eleve elrendelését fatalizmusnak nevezzük A mechanikus determinizmus megalapozatlan hipotézis és előfeltevése, hogy a dolgok csak külső hatások szerint mozognak, csak megtörténnek velük az események. A dialektikus determinizmus figyelembe veszi a dolgok viszonylagos önállóságát, belső önmozgását, ahol is a külső okok a belső feltételeken keresztül fejtik ki hatásukat. Továbbá a determinizmus és az egyetemes összefüggés formáinak sokszínűségét vallja, nem szűkíti le az okságra. 26 Egész és rész viszonya. Holizmus és redukcionizmus Lehetőség és valóság Rész és egész. A

totalitás elve: A részeknek a belőlük képződő egészhez való viszonya régi problémája a filozófiának. A dolgok nem mindenfajta együttesét tekinthetjük egésznek A dolgok mechanikai összege, halmaza még nem egység, nem egész. Egész csak a funkcionális, kölcsönös kapcsolatokban álló dolgokból képződnek, amelyek fő ismérve, hogy keretében a folyamatokat a belső viszonyok, erők határozzák meg. Az ebben az értelemben felfogott egészet teljes egésznek, vagy totalitásnak nevezzük. A totalitás elve: Azt fejezi ki, hogy a dolgok nem csak összefüggnek egymással, hanem részei egy nagyobb egésznek, amely egész jelentős mértékben meghatározza szerepüket. Az egész nem a részek mechanikus halmaza, hanem egy minőségileg új dolog, amely éppen azáltal jön létre és marad fenn, hogy a részek sajátos egészbe ötvöződnek. A részek és az egész kölcsönösen feltételezik egymást, egymás nélkül nem létezhetnek. A részek sajátos

minőségüket csak az egészben nyerik el, az egész pedig részei nélkül elképzelhetetlen. A részek maguk is „résztotalitások”. A társadalomnak, mint totalitásnak részeit képezik az egyes emberek. A totalitáson belül a részek sajátok struktúrát képeznek, amelyben alá- és fölérendelő hierarchiában helyezkednek el. Ez a h ierarchia nem merev, változó Nem csak a részek determináltak az egész által, de az egész is függ a részektől. A totalitás elvének nagy szerepe van az élő organizmusok és a társadalom vizsgálatában. A rész és egész viszonyának értelmezései a redukcionizmus, illetve a holizmus filozófiai irányzataiban alapvető jelleggel bírnak. Választ kell adni arra, hogy az egész minőségi meghatározottsága hogyan viszonylik a részek minőségéhez. Redukcionizmus: Az a felfogás, amely szerint a képződmények, mint magasabb minőségek csupán bonyolultságukban különböznek az összetevő elemek minőségétől, és

ezért egy alacsonyabb létszint törvényeiből megmagyarázható az egész viselkedése is. Holizmus: Az egész magasabb és más minőséget képvisel, mint a részei, és a sajátosságát kifejező törvények nem vezethetők vissza a részeket leíró törvényekre. A részek egésszé integrálásakor olyan új kölcsönhatások jönnek létre az elemek között, amelyekre az egyes elemek önmagukban nem képesek. 27 Lehetőség és valóság: A valóság részei általában mozgásban, változásban vannak. Egy dolog jelenlegi állapota és jövőbeli változási iránya, illetve kialakult új állapota közötti összefüggés leírását teszi pontosabbá a lehetőség és valóság kategóriája. Valóság: A tárgyak és jelenségek reális létezése, azaz a valóság az, ami reálisan létezik. Lehetőség: A létező belsejében megszülető új. Lehetőség az, ami a megfelelő feltételek mellett bekövetkezhet. A megvalósult lehetőség – az új valóság -,

amely újabb fejlődési lehetőségeket foglal magába. A valóság mindig sokminőségű, ami azzal is jár, hogy benne sok különféle lehetőség létezik. Minden egyes lehetőség a kifejlődő valóság potenciális mozzanata, amelyek közül a feltételektől függően válik majd az egyik valósággá. A lehetőség tehát magukban a dolgokban lévő objektív adottság. - Reális lehetőség: Megvalósításához megvannak a külső feltételek - Formális (absztrakt) lehetőség: Jelenleg nincsenek meg a feltételei, de a jövőben minden bizonnyal kialakulnak. A lehetőségektől meg kell különböztetni az illúziókat, a m egalapozatlan fantázia szülte elképzeléseket. Illúziókhoz vezet a formális lehetőségek összetévesztése a reális lehetőségekkel. A történeti fejlődésre alkalmazva a lehetőség kategóriájával szinonim fogalomként használjuk az alternatíva kifejezést. 28 Az okság lényege. Teleológia Az összefüggések leggyakoribb,

legáltalánosabb és legegyszerűbb formája az oksági összefüggés. Az okság a mindennapi életben a legszembetűnőbb egyetemes összefüggéstípus Az oksági (kauzális) összefüggés két jelenség, illetve jelenséghalmaz közötti kapcsolat, amelyek közül az egyik (ok) időben megelőzi a másikat (okozat, következmény) és előidézi, kiváltja azt. Az egymásutániság nem az egyetlen feltétele az oksági összefüggésnek. Az időben egymást követő összefüggések csak akkor állnak egymással oksági kapcsolatban, ha a korábbi jelenség, mint ok szerepet játszik az okozat létrejöttének, létének, vagy megszűnésének megvalósulásában. A különböző események létrejöttéhez, bekövetkezéséhez általában nem egy, hanem több tényező hatása szükséges. A feltételek jelenléte elkerülhetetlen a k övetkezmény szempontjából, de nem töltenek be az okhoz hasonló mértékben aktív szerepet. A feltételek nem minden esetben passzívak,

bizonyos vonatkozásban viszonylag aktív szerepük lehet a következmény létrejöttében, ezért az okok és a feltételek közötti különbségek viszonylagosak. Azonos okok csak azonos feltételek mellett eredményeznek azonos okozatokat. Az oksági összefüggésnél az alkalomról is említést kell tenni. Alkalmon általában az okozat megvalósulásához szükséges okok és feltételek kedvező alakulását értjük. Az alkalom fogalmát esetenként az ürügy rokon értelmű fogalmaként is használjuk olyan értelemben és abban az esetben, ha az okozati összefüggést és a m egvalósulásához szükséges feltételeket elfedi, eltakarja valamely nem lényeges feltétel, s ez jelenik meg okként. Valójában itt sem a feltétel az ok. Az oksági összefüggés az összefüggés egyetemes érvényességű formája. Az objektív idealista determinizmus szerint oksági meghatározottság csak az anyagi jelenségek világában van, az oksági lánc megszakad az anyagi világ

határán. Teleológia (célokság): Az okság elvének objektív idealista értelmezése, amely szerint az anyagi világon kívül létezik egy célkitűző értelem, ez határozza meg az anyagi világban lejátszódó eseményeket, ennek eredménye, hogy minden folyamat célszerűen megy végbe. A célokság tana sajátosan „antropomorfizáló” világmagyarázat. 29 Antropomorfizáció: A természet jelenségeinek emberi tulajdonságokkal való felruházása. Célszerűség: Az élő egyedek olyan ösztönszerű viselkedés, amely az egyed és a f aj fenntartására irányul. Az emberi tevékenységben a céltudatos jelleg a tevékenység közvetlen céljainak eszmei megfogalmazásában, és magának a t evékenységnek a t udatosságában fejeződik ki. Az okság az összefüggésnek csak az egyik, legegyszerűbb formája; az oksági összefüggésben két jelenség, jelenségcsoport, az ok é s az okozat közvetlen kapcsolatát vizsgáljuk, elvonatkoztatva az

összefüggések más formáitól. A valóságban az oksági összefüggés nem egyedül létezik. Az összefüggések vizsgálata nem állhat meg az okságnál, az okságot sem lehet önmagában vizsgálni. Az okság dialektikus felfogása: Abból indul ki, hogy ok és okozat olyan képzetek, amelyek csak egyes esetre való alkalmazásukban érvényesek ebben a meghatározottságukban, azonban mihelyt az egyes esetet a v ilág egészével való általános összefüggésében tekintjük, feloldódnak ez egyetemes kölcsönhatás szemléletében, ahol az okok és az okozatok folyamatosan helyet cserélnek, s ami egyszer okozat, máskor ok lehet és fordítva. Az oksági összefüggés időben egymást követő jelenségek determinált viszonyára vonatkozik. Nemcsak időben egymást követő jelenségek között lehet determinált viszony, hanem egyidejűleg létező, egymással kölcsönhatásban álló jelenségek között is. A jelenségek összefüggéseit sokoldalúan kell

vizsgálnunk az oksági összefüggésen kívül más összefüggések oldaláról is. 30 Szükségszerű és véletlen. A törvény A törvény és szabadság viszonya A szükségszerű és a véletlen: Az egyetemes összefüggések között nagy jelentősége van a szükségszerű és a véletlen összefüggések megkülönböztetésének. Szükségszerű: Az az összefüggés, amely az adott folyamatot, dolgot, jelenséget alkotó elemek belső meghatározottságából, kapcsolatából adódik. Olyan kapcsolat, amely az adott jelenség, vagy folyamat létezése esetén, adott feltételek mellett elkerülhetetlenül létrejön, amelynek oka az adott jelenségben, folyamatban van. Véletlen: Az az összefüggés, amely be is következhet, meg nem is. Alapja nem az adott jelenség belső, lényegi összefüggése, hanem egy másik jelenség hatása, valamilyen külső, vagy a jelenség lényege szempontjából mellékes ok. A szükségszerű és a véletlen egymást kölcsönösen

feltételező kategóriapár, viszonyuk dialektikus. - Metafizikai gondolkodás: Egy dolog, egy viszony, egy folyamat vagy véletlen, vagy szükségszerű - Metafizikai determinizmus: Mindenhol a szükségszerűség uralkodik, tagadja a véletlen objektív létezését és serepét, így a szükségszerűség üres szólam marad. - Indeterminizmus: A szükségszerűséget tagadja - Azt tekinteni véletlennek, aminek nem ismerjük, nem ismerhetjük az okát. - Dialektika: Egységben és kölcsönhatásban fogja fel és értelmezi a szükségszerűt és a véletlent, mint egymással összefüggő, egymásba átmenő két oldalt. A véletlen a szükségszerűség kiegészítése és megjelenési formája. A szükségszerűség a véletleneken keresztül valósul meg. A szükségszerű és a véletlen összefüggések, valamint kölcsönhatásuk figyelembe vétele a tudomány és a mindennapi megismerés számára egyaránt fontos módszertani eszköz. Nem állhatunk meg az

oksági kapcsolatok vizsgálatánál, vagy a v életlenek leírásánál, tovább kell lépnünk a szükségszerű kölcsönhatások tanulmányozásához. Meg kell különböztetni a véletlent szükségszerűtől. A véletlennek a szükségszerűvel fennálló közös kölcsönhatásaitól sem tekinthetünk el a konkrét események pontos megértése szempontjából. 31 Törvényszerű összefüggések: Olyan szükségszerűségek, melyek tartósak, lényegesek, általánosak, ismétlődőek. Nem más, mint a szükségszerűségek ismétlődő vonásai, tehát hasonló jellegű egyedi esetek mindegyikének közös vonásai, ismétlődő tulajdonságai, összefüggései. A törvény az, ami tartós a jelenségekben A törvény fontos ismérve, hogy lényeges viszony. Lényegek viszonya, vagy a lényegek közti viszony. Mindenképpen objektív, nem az emberi tudta teremti és határozza meg őket, hanem az attól független társadalmi viszonyok szükségszerű, lényegi

meghatározottságai. Minden törvényszerű kölcsönhatás egyúttal szükségszerű is, a szükségszerű kölcsönhatásoknak lényeges, ismétlődő, általános, tartós viszonyai. Szabadság: A filozófia régi törekvése annak megmagyarázása, hogy a determinizmus és az emberi szabadság egyidejűleg miként tud létezni. Függetlenség: Azt jelenti, hogy nem kényszer hatására szüleik a d öntés, illetve megy végbe a cselekvés. Önmegvalósítás lehetősége: Abban mutatkozik meg, hogy az embernek van lehetősége többféle döntést hozni, végrehajtásának megvannak a feltételei. A filozófia erre a két tartópillérre helyezi a hangsúlyt a szabadság meghatározásához. - Az akaratszabadság szűk fogalom a szabadság általános kifejezésére, az akaratképzés lelki-tudati tevékenység. Az önkényes döntések nem a valóságos szabadság kifejeződései. Már akarni is csak azt célszerű, amelynek megvannak, vagy megteremthetők a magvalósítási

feltételei, nem ütközik objektív törvényekbe, az objektív determináltság falaiba. „A szabadság felismert szükségszerűség” - Még szűkebb az a felfogás, amely csak a függetlenségben véli megtalálni a szabadság egyetlen lényeges elemét. A szabadság egyik tartópillére sem abszolút érvényű, sem teljes függetlenség nem létezik, sem a v álasztási-cselekvési lehetőségek száma nem korlátlan. A viszonylagos függetlenség és a korlátozott, de létező választási-cselekvési lehetőségek együttes fennállása viszonylagos szabadságot enged meg az ember számára. A törvényszerű összefüggések tendenciaszerűen érvényesülnek. A törvényszerű kölcsönhatások egyedi jelenségekben konkrét formát öltenek. A törvény fogalma elvonatkoztat a véletlenektől, a szükségszerűséget sűrítve ragadja meg. Az egyedi jelenségek számos törvényszerűség befolyása alatt állnak, ezek keresztezhetik, befolyásolhatják egymás

érvényesülését, így az egyes törvényszerűségek nem „tiszta” formában jutnak érvényre az egyedi jelenségek kölcsönhatásaiban, azok hosszabb távon, nagyobb időközök átlagában jutnak érvényre. 32 A törvényszerű összefüggések két nagy csoportját feltétlenül meg kell különböztetni: Dinamikus törvényszerűség: Az adott törvényszerűség körébe tartozik minden egyedi esetben feltétlenül érvényesülnek. Statisztikai törvényszerűség: A jelenségek meghatározott csoportjaira, osztályaira érvényesek, de nem mondanak semmit ezek egyedeinek viselkedésére vonatkozóan. A törvények és az emberi szabad cselekvési viszonyainak dialektikus értelmezésén nyugszik a szabadságfelfogás. A szabadság: a szükségszerűségek megismerésére alapozott uralmat jelenti önmagunk és a külső természet felett. A törvények és az emberi szabad cselekedet viszonyainak egyoldalú értelmezése két szélsőséges szabadságkoncepcióhoz

vezet. Voluntarizmus: Nem ismeri el a törvények objektivitását, az akaratot tartja elsődlegesnek, a történelem meghatározó erejének. Fatalizmus: A törvények érvényesülését olyan vasszükségszerűségnek tartják, amellyel szemben az ember tehetetlen. A voluntarisztikus szabadságkoncepciók az ember tudati tevékenységét függetlennek tartják az anyagi világban érvényesülő objektív determináltságtól, ezen belül a törvényszerű kölcsönhatásoktól. Így a valóság az egyén szubjektív akarati folyamatainak függvényévé lesz a valóságértelmezésükben. A fatalizmus általában tagadja az emberi szabadság lehetőségét, azt vallja, hogy az embernek élete és sorsa fölött uralkodnak az anyagi világ törvényei, vagy valamilyen szellemi fogalmi valóság törvényei. Az ember szerintük tehetetlenül áll szemben a felettük uralkodó, általa befolyásolhatatlan determináltságával, ki van szolgáltatva annak. Az embert passzivitásra, a

környezetükbe való beletörődésre készteti. Mindkét felfogás egyoldalúan értelmezi a törvényszerű összefüggések és az emberi megismerés és gyakorlati tevékenység kapcsolatát, ezért nem tud kielégítő támpontokat adni az emberi szabadság tényeleges megvalósítása számára. 33 A társadalmi tagozódás, az érdek és a politika viszonya. A politika lényege Társadalom tagoltsága, közérdek és partikuláris érdek: Az emberek közötti tartós társadalmi viszonyok a társadalom rétegződéséhez, tagolódásához vezettek. A társadalom széles értelemben vett csoport (szociális) tagoltsága és struktúrája a csoportérdekek tartós megjelenésével jár együtt. A csoportképződményeknek két fajtája van: - Alapja a természet adta különbségek, ezek már az őstársadalmakban is jelen voltak (neme, kor szerinti különbségek). Sajátossága, hogy az utódokra nem bírnak örökletes következményekkel. - A társadalom

fejlődésével megjelentek az egyenlőtlen társadalmi helyzetek, amelyek kijelölték az egyén helyét a közösségben. Ez már átöröklődött az utódokra Az átöröklődő egyenlőtlen társadalmi helyzetek eredményezték a társadalom megmerevedett tagoltságát, szociális struktúráját. A csoporttagoltság csoportérdekeket hozott létre a közérdek mellett, és ezzel együtt érdekkonfliktusokat a különböző partikuláris érdekek között, illetve a közérdek és a partikuláris érdekek között. A közösség és tagjainak szükségleteit kielégítő javak előállítása és folyamatos biztosítása többnyire koordinált tevékenységként folyik, amit termelésnek nevezünk. A termelésnek következményei vannak: - A tagok csak a termelés egy-egy részmomentumát végzik - Egy-egy résztvevőnek elégséges csak a saját részfeladatához érteni (szakismeret) - A részfeladatot végző ember társadalmi-közösségi viszonyai,

életfeltételei az adott szerephez idomulnak, rögzülnek és átöröklődnek, így alakulnak ki a sajátos társadalmi szerepek. A generációkra átöröklődő társadalmi szerepek a társadalom újszerű, a természetes tagoltságtól eltérő tagolódását eredményezték. A társadalmi nagycsoportoknak sajátos (partikuláris) érdekeik jöttek létre a közös érdeken túl, amelyek lényegesen különböztek egymástól, esetleg ellenségesek voltak. Mindegyik nagycsoport törekedett és törekszik saját érdekei érvényesítésére, de ez gyakran akadályokba, illetve más csoportok érdekérvényesítő törekvéseibe ütközött. 34 Érdek és politika: A csoporttagozódás állandósulásával állandósult a közérdek és a csoportérdekek konfliktusa. Hathatósabb eszközök szükségeltettek az ilyen jellegű érdekkonfliktusokkal terhelt társadalomban. Az egyes társadalmi nagycsoportok igyekeztek befolyásuk alá vonni az eredetileg közösségi célokat

abból a célból, hogy saját, partikuláris érdekeiket közösségi érdekké feltüntetve, ezen intézményekkel teremtessék meg azok megvalósulását érdekeik realizálásához. Ezek a p artikuláris érdekérvényesítési törekvések a politika kezdetei és egyúttal folyamai, amikor a tradicionális szokásokkal és hagyományos gazdasági eszközökkel már kezelhetetlenek voltak a társadalmi csoportok érdekkonfliktusai, a felbomló társadalmi harmónia nem volt helyrebillenthető, megteremthető. Ez az állam kialakulásának időszaka is. Politika: Törekvés a h atalomból való részesedésre, vagy a hatalom megosztásának befolyásolására. A társadalom tagjainak és csoportjainak arra irányuló tevékenysége, hogy az állami döntések meghozatalára feljogosító pozícióba jussanak, ezeket a pozíciókat megtartsák, vagyis a hatalomhoz jutás és annak megtartása. 35 Az állam kialakulása, főbb ismérvei Az állam kialakulása: - Terület: amint

létrejöttek a konkrét politikai hatóságok, megkülönböztették azokat a területeket, amelyekre uralmukat kiterjesztették Az államok fennhatóságuk állandó növekedésére törekedtek. - Jogrendszer és kényszer alkalmazása: az államok fejlődése magával hozza a különálló igazságszolgáltatási rendszer létrejöttét. Az állam nélküli társadalmak informális kormányzási mechanizmusok révén hozták meg a közösséget érintő döntéseket, kezelték a konfliktusokat. Egyes kis kultúrákban megtalálható volt a politikai központosítás néhány eleme, ez azonban nem vált állammá. Ezeket a t ársadalmakat egy (többnyire) férfi főnök vezette egy testület, vagy az udvar segítségével. Az államilag szervezett társadalmakban a főnökök királyok lettek, ellenőrzésük alá vonták a fegyveres erőket. Voltak teljes állású hivatalnokaik és speciális törvényszékeik. Államról akkor beszélhetünk, ha létezik egy politikai

apparátus, amely egy adott terület felett uralkodik, s amelyeken uralmát a jogrendszer biztosítja, illetve amelynek módjában áll kényszert alkalmazni politikájának érvényre juttatásához. Az állam kialakulásának okai: - A mennyiségileg megnövekedett és bonyolultabbá váló közösségi „szolgálati” funkciók kielégítésére, a közösség működését biztosító rend védelmére és szolgálatára szükségessé vált egy független apparátus, amelynek az a s zolgálat lett az állandó munkafeladata. - A gazdaságilag uralkodó helyzetbe került társadalmi nagycsoport létrehozott egy olyan szervezetet, amely a közérdekre hivatkozva biztosította a r endet és annak szervezeti kereteit. A politika intézményesülésének legmarkánsabb eleme az állam, de politikai élet szereplőit nem szűkíthetjük le erre a döntő szerepre. A politikai küzdelmek az állami befolyásért folynak: akik gyakorolják, azok meg kívánják tartani, akik nem,

azok meg szeretnék szerezni. 36 Az állam (és annak szervei) az egyetlen intézmény, amely legitim módon, akár erőszak alkalmazásával is korlátozhatja a társadalom tagjait, illetve kényszerítheti az általa hozott és elismert törvények, jogszabályok betartására. Az állam olyan szervezete a t ársadalomnak, amelyet néhány, lényeges ismérv megkülönböztet a társadalmak korábbi vezetési rendszerétől. - Területiség: Az állam törvényei mindenkire érvényesek, akik az állam felségterületén élnek. - Elkülönült apparátus végzi a közügyek intézését (Kormány) - Az államügyek finanszírozására adót vethet ki és szed. - Legitim módon erőszakot alkalmazhat azokkal szemben, akik a törvényeket nem tartják be, ehhez megfelelő erőszakszervezettel rendelkezik. A politikai élet megismerésében és leírásában kulcsszerepet játszanak a hatalom, uralom, kormányzás kategóriái. A politikai filozófiának választ kell

adnia arra, hogy milyen a viszony a politika és a társadalom más alrendszerei között, a politika-gazdaság, politika-szellemi kultúra. Ezen viszonyok feltárásának egyik síkja annak vizsgálata, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz a politikai-hatalmi viszonyra épülő társadalmi tagoltságok és gazdaságitársadalmi egyenlőtlenségeket megjelenítő csoporttagozódások, illetve az ideológiai alapon szervezett csoportstruktúrák, továbbá, hogy ezen csoportok érdekei és értékei milyen mértékben determinálják az adott társadalom változási-fejlődési folyamatait. 37 Hatalom, uralom, kormányzás. A demokrácia lényege Állam: Az a politikai intézmény, amely egy pontosan körülhatárolt területen egyedül alkalmazat kényszert, vethet ki adókat, börtönözhet be bűnözőket, üzenhet hadat, stb. Kormányzat: Azokból az egyénekből áll, akiknek joguk van állami hivataluk folytán erőszakot alkalmazni. A különbség az állam és a kormányzás

között, hogy az állam tartósan fennmarad, a kormányzatban résztvevő személyek kicserélődhetnek. Politika: A társadalom tagjainak és csoportjainak arra irányuló tevékenysége, hogy az állami döntések meghozatalára feljogosító pozícióba jussanak, ezeket megtartsák, vagy a döntéseket befolyásolhassák, vagyis hatalomhoz jussanak, vagy azt megtarthassák. Hatalom: Olyan viszony, amelynek keretében a hatalmat birtokló személynek módja van arra, hogy a h atalmának alávetett személyeket arra bírja, hogy szándékainak megfelelően viselkedjenek, akár egyetértenek szándékaival, akár nem. A hatalom végső soron kényszerrel tudja keresztül vinni szándékát. Uralom: A hatalmának alávetett személyek elfogadják, hogy az uralmi szándékot szolgálniuk kell, a hatalmat birtoklónak engedelmeskednie kell. Más néven legitim hatalomnak nevezzük Demokrácia: Jelentése: népuralom, ez azonban nem igaz, hiszen nem a nép uralkodik, hanem az általa

választott kormány. A „ki uralkodjon?” kérdést tehát helyesen így kell feltenni: vannak-e olyan kormányzati formák, amelyek morális okokból elvetendők? A demokráciák elsősorban a diktatúrák ellen irányuló intézmények. Nem engednek meg a diktatúrához hasonló uralmat, nem engedik meg a hatalom akkumulációját, hanem megkísérlik az államhatalom korlátozását. A döntő az, hogy egy demokrácia ebben az értelemben nyitva hagyja a lehetőséget, hogy a kormánytól vérontás nélkül meg lehessen szabadulni, ha az megsérti jogait és kötelességeit, de akkor is, ha rossznak, vagy elhibázottnak ítéljük meg a kormány politikáját, tehát az államigazgatás hogyanjáról van szó. A demokratikus kormányforma legfontosabb ismérve, hogy lehetővé teszi a kormány leváltását vérontás nélkül, mire egy új kormány veszi át a kormányrudat. 38 Az erkölcs lényege, szerkezete. A VAN és LEGYEN viszonya Erkölcs: Funkcióját tekintve a t

ársadalmi együttélés általános szabályozásának egyik specifikus formája és eszköze. Az erkölcs a t ársadalom minden tagjára, a t ársadalom életének minden szférájára, jelenségére kiterjeszti érvényességét. Hasonló hatásköre van az illemnek, illetve részben a jognak. Az erkölcs specifikuma a joggal szemben, hogy az előbbit „csak” a társadalom közvéleménye szankcionálja, az utóbbit pedig az ál lam hatalmi intézményei, szükség esetén erőszakszervezetei. Az erkölcsi és a jogi követelmények részben megegyeznek, részben különböznek egymástól. A jog szankciója általában szigorúbb Ugyan az erkölcs „csak” a közvélemény erejével hat, lehetőségeit nem szabad lebecsülni. Az illem a viselkedés formáira vonatkozik. Betartását szintén a közvélemény szankcionálja, megsértése azonban enyhébb következményekkel jár. Az erkölcs sajátossága, hogy a valóságban nincsenek elkülönült erkölcsi cselekvések,

hanem egyes emberi cselekedeteknek vannak erkölcsi oldalai. Az erkölcs azoknak a szabályoknak és értékeknek az összessége, amelyeket valamely emberi közösség általánosan elismer és magára kötelezőnek tart. Az erkölcs a jó és a rossz ellentéte szempontjából értékeli és szabályozza az ember viselkedését. A jót, mint erkölcsi kategóriát az erkölcsi normák összessége tölti meg tartalommal. Az erkölcs egyrészt az emberi cselekvésekben, magatartásokban megnyilvánuló gyakorlati viszony, másrészt azoknak a m agatartást szabályozó erkölcsi értékeknek a rendszere, amelyek betartását a k özösség kívánatosnak tart, és amelyet az egyéni meggyőződés, hagyomány, nevelés és társadalmi közvéleményének ereje támaszt alá és szankcionál. Az egyénnek az erkölcsi értékekhez való viszonya és az elfogadott értékek képezik az egyén moralitását, azaz az egyén erkölcsét. A társadalmi erkölcs részévé csak azok a

magatartást befolyásoló elvárások válhatnak, amelyek kellő elterjedtségére, általánosságra tesznek szert. Az erkölcs szerkezete: Több metszetben lehet vizsgálni, mi az alábbiak szerint tekintjük át: - Az erkölcsi gyakorlat és az erkölcsi tudat: o Erkölcsi tevékenység: minden erkölcsi tett egyidejűleg más társadalmigyakorlati aktus is, azaz olyan cselekedet, amely más embert közvetve, vagy 39 közvetlenül érint, az egyúttal erkölcsi tartalommal is bír. Az erkölcsi tevékenység társadalmi jelentőségű tettek olyan aspektusa, amelyekben tárgyiasulnak az erkölcsi szokások, tárgyiasul az ember erkölcsi aktivitása, benne realizálódik az erkölcsi választás. o Erkölcsi viszonyok: Az egyik embernek a másik emberhez, vagy embercsoporthoz való olyan viszonya, amiben megjelennek az erkölcsi értékek o Erkölcsi tudat: Azoknak az érzelmeknek, szokásoknak rendezett összessége, amelyek lehetővé teszik és determinálják az emberek

következetes erkölcsi viszonyulását, magatartását. o Erkölcsi érzelmek: Az erkölcsi tudat magasabb elmélet-ismereti szintjeihez kapcsolódva mindig jelen vannak. Az érzelemhez kötődés, érzelemmel való fűtöttség különbözteti meg az erkölcsről szóló egyszerű ismeretet a moralitás részévé vált erkölcsi normáktól. - Az erkölcsi tudat szintjei: (az erkölcsi tudat strukturált és hierarchizált.) o Szokások: Történelmileg nemzedékről nemzedékre átörökített tapasztalat, konkrét szabályozást tettekben, magatartásban tárgyiasuló formái. o Normák: A mérce szerepét betöltő szabályozó-parancsoló-értékelő elemek, amelyek a v iselkedésnek egy-egy sajátos oldalát szabályozzák. A szokásnál általánosabbak. o Elvek és alapelvek: Olyan általános eszmék és követelmények, amelyek az erkölcsi tudat és gyakorlat egészére meghatározó módon hatnak. Ezek adják az erkölcsi rendszer legbelsőbb lényegét, alapvető

tartalmát. o Embereszmény (ideál): Az erkölcsi követelményeknek, elvárásoknak teljes mértékben eleget tevő ember idealizált képe. A normák és elvek az útmutatás különböző általánosságú szintjei. A normák: Olyan előírások, amelyek a viselkedésnek egy-egy sajátos oldalát szabályozzák, az elvek pedig általánosabb erkölcsi követelmények. - A megvalósult és a hirdetett erkölcs, a VAN és a LEGYEN viszonya: Sajátos viszony feszül a társadalom által elvárt erkölcs, a hirdetett erkölcs és a társadalmi valóságban érvényesülő erkölcs, az erkölcsi gyakorlat között. o VAN: Az erkölcsi szokások és normák egy része már olyan erősen él az emberekben, és érvényesítésük társadalmi feltételei is oly mértékben jelen vannak, hogy teljesítésük tömeges. 40 o LEGYEN: Kívánatosnak tartja a közvélemény, de tudomásul veszi, hogy a mindennapi jelenben korlátozottak, vagy hiányoznak a realizáláshoz szükséges

feltételek. Az erkölcsi tudatnak ez a része elsősorban a jövőre irányul Azt fejezi ki, amit szeretnénk, még akkor is, ha áldozatokkal jár. A jelenben tömegesen érvényesülő VAN és a korlátozottan érvényesülő, de elvárt LEGYEN egymástól különböző, de egymást feltételező oldalai az erkölcsnek. A VAN szintjén érvényesülő normáknak jellemzőjük a parancsoló jelleg, a LEGYEN. A LEGYEN nem független a VANtól, ha hatékony akar lenni. A LEGYENnek olyannak kell lennie, ami a mának (VAN) elérhető, megvalósítható perspektívát nyújt. A LEGYENnek legalább elméleti lehetőségként szerepelnie kell a mai VAN lehetőségei közt. A VANt képviselő társadalmi erkölcsi gyakorlatnak szüksége van a LEGYEN erkölcsi értékeire, normáira, elveire, mert nélkülük céltalan, jövőnélküli lenne. A társadalom „épp-így létében” benne van az erkölcsi LEGYEN. A LEGYEN a jövő nevében orientálja és alakítja a jelent, a VANt. 41 A

felelősség, az erkölcsi autonómia és a szabadság összefüggése. Miért felelős az ember és kinek? Lelkiismeret Erkölcsi felelősség: Az erkölcsi értékrendszer működésének feltétele, hogy az emberek vállaljanak erkölcsi felelősséget magatartásukért, cselekedeteikért. Legyen felelősségtudatuk és belső, személyes erkölcsi igényességük, lelkiismeretük. Felelősség és erkölcsi autonómia: Egy magatartás erkölcsi megítélésének egyik alapja, hogy a cselekvő embernek volt-e más cselekvési lehetősége. Az erkölcsi felelősség csak abban az esetben vethető fel, ha az adott helyzetben az embernek többféle cselekvési lehetősége volt, amiből szabadon választott. - Erkölcsi szabadság: A viszonylagos szabadság keretei között az embernek lehetősége van a választás, a döntés és a cselekvés megvalósítására és képes élni ezzel a lehetőséggel. - Erkölcsi felelősség: Az embernek késznek kell lennie a válaszadásra,

hogy mit kezdett a szabadságával. Felelnie kell embertársainak, társadalmi közösségének, és önmagának. Az ember önmaga előtti felelőssége a lelkiismerettel való elszámolás Általánosságban megfogalmazhatjuk: az egyén erkölcsi felelősségének alapja és feltétele a cselekvési és erkölcsi autonómia. Miért felelős az ember és kinek? Szándék, tett, következmény A tettekben megnyilvánuló magatartás három fő szakasza: a cél, maga a konkrét tett és annak következményei. Az erkölcs és az etika története során különböző elképzelések fogalmazódtak meg aszerint, hogy egy-egy mozzanatnak milyen szerepet tulajdonítottak. - Szándék-etika: Az ember szándéka a fontos. Ebben a f elfogásban a s zándék önmagában is lehet bűn. - Tett-etika: A cselekedetnek, a t ettnek önálló erkölcsi értéket tulajdonítanak a szándéktól és a következménytől függetlenül. - Következmény-etika: A szándék nem fontos, csak a

következmény - Magatartás-etika: Az ember erkölcsi megítélésekor a s zemélyiség egészét teszi megítélés tárgyává, és annak komplexitásából indul ki. Az erkölcsi megítélés a magatartás egészére, azaz a szándékra, a tettre és a várható következményre egyaránt irányul. Külön-külön és az egymáshoz való viszonyukban is A magatartás minden 42 eleméért vállalni kell a felelősséget, ugyanakkor a felelősség mértékét és mikéntjét befolyásolja az a kapcsolat, amely a magatartás különböző elemei között van. Az életben vannak erkölcsi dilemmák, amelyekből nem lehet nyereséggel kijutni, ahol csak a veszteség minimalizálása lehet reális cél. Az ilyen szituációban kerülő embernek ilyenkor kompromisszumot kell kötnie, amely azonban nem léphet át minden mértéket. Lelkiismeret: Nem elvekből, doktrínákból, ideológiákból tevődik össze, sokkal inkább az érzékenység mezeje, egyfajta belső „legfelsőbb

bíróság”, amely a tapasztalatban nyilvánul meg, parancsol valamit, vagy tilt. A lelkiismeret nem létezik, ha a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás és más, ehhez hasonló dolgok ismeretlenek számunkra. A lelkiismeret-furdalás a szabad akarat csalhatatlan jele. A hétköznapi tapasztalat kézenfekvő igazsága, hogy a megszokás következtében elveszíthetjük lelkiismeretünket, vagy annak egy részét. Ha valóban ellentmond a lelkiismeret hangja valamely elfogadott erkölcsi törvénynek, akkor melyikre hallgassunk? Megkockáztatható az a feltételezés, hogy a lelkiismeret kevésbé fog rászedni minket, mint az erkölcsi alapelveink, amelyeket szinte bármikor ki tudunk forgatni a magunk javára. 43 A vallás lényege, szerkezete. A vallás gyökerei és keletkezése, vallás – vallások világvallás Vallásfilozófia: feladata a természetfelettiről (transzcendensről) alkotott fogalmaknak, vallási képzeteknek a filozófia rendjébe való átültetése és

bölcseleti vizsgálata, tehát a bölcselet azon ága, amely tárgyául a vallást, pontosabban a vallások világát választja. A vallás komplex társadalmi jelenség: - Egyrészt a természetfeletti erőkben való olya hit, amelyet bizonyosságként él meg a vallásos ember. - Másrészt az egyén szintjén, ezen hit által befolyásolt ember magatartás, életmód. - Harmadrészt nagy hatású társadalomszervező ideológiai erő. Itt és most a hit kifejezésen a vallásos hitet értjük. - A hit remélt dolgok bizonyosságként való megélése - A hit másik közös jellemzője az abban való bizonyosság, hogy az ember által fizikailag érzékelhető világon kívül van a létezésének egy magasabb rendű szellemi szintje A vallás a hiten alapuló nézetek, ismeretek, tételek rendszere és nem utolsó sorban az ezekhez kötődő erős emóció, vallási érzelem. A vallás keletkezése, történetének főbb állomásai, világvallások: Az a társadalmi

jelenség, amelyet vallásnak nevezünk, az ember társadalmi fejlődés során jött létre. A mítoszok megjelenése előtt a vallást sem tételezhetjük fel. A mágia a mítoszokkal egybefonódva még nem vallás. A totemizmus, a tabuk és az animatizmus (lélek megjelenése) az első elemei a vallásnak, amelyek a mitológiában vallási hitté és vallási gyakorlattá integrálódtak. Kialakul a szent és a profán kapcsolata, amely minden vallás alapja. - Személyes istent feltételező vallások: keletkezésük vagy egy Isten által kiválasztott, magas szellemiségű karizmatikus személyhez kötődik, vagy egy isten megtestesüléséhez. Ezek a kinyilatkoztatásra épülő vallások, ezek a kinyilatkoztatások képezik az adott vallás tanainak alapját. - A vallások másik csoportja a személyes istent nem feltételezi. A világot az örök világtörvény határozza meg. Hittételeikhez nem kinyilatkoztatás útján jutottak, hanem kivételes szellemi

adottságú ember saját szellemi erejével képes azok tartalmát 44 felfedezni, mintegy bepillantani a titokba. Ezeket a vallásokat a megvilágosodáson alapuló vallásoknak is nevezzük. Az istenes vallások többistenhitre és egyistenhitre tagozódnak. A nagy világvallásokat nem egyszerűen a hívők számossága alapján emelik ki a vallástörténészek a világon előforduló több ezer kisebb-nagyobb vallási rendszer sokaságából, hanem döntő ismérveik, az emberiség kultúrájára tett kiemelkedő hatásuk alapján, és hogy a vallásfejlődés útjának egy-egy kiemelkedő állomásai. 45 Isten és az ember viszonya. Teizmus, deizmus, ateizmus A Szent fogalma: Minden vallás lényegéhez hozzátartozik a t ranszcendens világ tisztelete, amely a hívő ember és a „szent dolgok” viszonyában fejeződik ki. A szent fogalmában az ember mindennapi világát meghaladó létrend mutatkozik meg. A Szent mindig misztikus, benne megmutatkozik Isten és az

ember számára; megmutatkozik, de nem tárulkozik fel; hat az emberre, de csak mint titok, misztérium. A Szent megjelenhet térben, időben, tárgyakban, személyekben, személyekben, szentkönyvekben. Az ember mióta megkülönbözteti az immanens világot a transzcendenstől, azóta „tudja”, hogy csak a t ermészeti és az emberi világra terjesztheti ki akaratát, a transzcendens világ tőle független, akaratával nem befolyásolható, de nem mond le az Istenember viszony közvetett befolyásolásáról. Ez igaz, kisebb módosításokkal a nem isten központú vallásokra is. Isten léte, vagy nem léte: A vallásos ember számára nem kérdéses, hanem hite által bizonyosság a transzcendens lény, Isten ontológiai léte. Az istenhithez való viszonyuk szerint a vallásfilozófiai nézeteket, illetve világnézeti álláspontokat beszélhetünk teizmusról, deizmusról és ateizmusról. - Teizmus: A teremtő isten és az ember sorsát továbbra is figyelemmel kísérő

azt alapvetően befolyásoló gondviselő isten létében való teljes bizonyosság - Deizmus: Az isten csak egyszeri teremtő voltában van jelen. A teremtés után a világ a maga törvényei szerint fejlődik, Isten nem avatkozik bele az emberek mindennapi létébe. - Ateizmus: Nincs hivatkozás az ontológiailag létező Istenre, a világ működését szuverén, immanens törvényeknek alárendelten értelmezi. Számtalan árnyalata van a szélsőséges harcos ateizmustól a leggyengébb toleráns változatig. Fontos az ateizmus árnyalatainak megkülönböztetése. Függetlenül attól, hogy Isten ontológiailag létezik-e, vagy sem, az emberek jelentős részének tudatában, gondolataiban szellemileg jelen van és az önszuggeszció értékrendjén keresztül magatartását is befolyásolja, azaz a társadalomban a vallás jelen van, társadalmi tény. 46