Művészet | Művészettörténet » A barokk építészeti stílus

A barokk építészeti stílus róma S. Pietro(Maderno) homlokzat ; Piazza di S. Pietro alaprajz;----S Andrea al Quirinare alaprajz,metszet; ------palazzo Chigi-Odescalchi homlokzat; S. Carlino alaprajz,metszet; S. Ivo della Sapienza alaprajz; 1 S. Agnese (in Agone) alaprajz; pza Navona alaprajz pza S. Maria della Pace alaprajz; pza del Popolo alaprajz; 2 torino S. Lorenzo alaprajz,metszet----; pal. Carignano alaprajz;-----lisszabon Santa Maria della Divina Providenzia alaprajz,metszet;-----maissons-laffitte kastély alaprajz,homlokzat,(tömegvázlat);---vaux-le-Viconte kastély alaprajz---,homlokzat,(tömegvázlat); versailles kastély sematikus alaprajz;-----párizs Louvre keleti homlokzat; Val-de-Grace alaprajz,metszet----; Dome des Invalides alaprajz, metszet;-----bécs Belvedere alaprajz-----,helyszínrajz, metszet-----; 3 Trautson palota sematikus homlokzat; Karlskirche alaprajz,homlokzat; salzburg Kollegienkirche alaprajz;------prága óvárosi Szt.

Miklós tpl alaprajz; ------Kisoldali Szt Miklós tplalaprajz;-------Banz kolostortemplom alaprajz;-----pommersfelden kastély alaprajz;------würzburg Érseki palota alaprajz,középpavilon homlokzata 4 A barokk építészet általános jellemzése Építészeti feladatok A barokk korában az építészet legjelentősebb feladatai az ellenreformációs egyház templomai, a királyi és a fejedelmi kastélyok, valamint a főúri megbízók és a vagyonos polgárok városi palotái. A stílus azonban széles körben elterjedt, tekintélyes számban épültek a nagy alkotások hatását tükröző polgári lakóházak is. Az előző korok gyakorlatához mérten lényegesen megnő a városépítészet jelentősége. Oroszországban Nagy Péter idején egységes terv szerint új főváros épült (Szentpétervár, a mai Leningrád), Rómában sugárutak megnyitásával a véletlenszerűen nőtt középkori várost rendezték. Egész városrészek képét átformáló nagyszabású

együttesek, városi terek keletkeztek. Ekkor alakult ki s vált számottevő művészi feladattá a kertépítés A francia kastélyok körül - s azok mintájára Európa-szerte mindenütt - architektonikus rendben szervezett hatalmas parkokat telepítettek. A dráma- és operairodalom fellendülését követve eleinte főként Itáliában, majd máshol is számos színház épült. Kialakult az a jellegzetes megoldás, amelyben - az addig lépcsőzetesen emelkedő nézőteret helyettesítve - a patkó alakú földszintet több emelt sorban páholyok veszik körül. Az összetettebbé vált társadalmi igények szolgálatában kifejlődött a kórházak, iskolák és könyvtárak korra jellemző típusa. A haditechnika és a hadszervezet változásának megfelelően korszerűsödött a katonai építészet. Az állandó zsoldosseregek elszállásolására nagyméretű kaszárnyák, az elaggott vagy megrokkant katonák számára invalidus-otthonok épültek. Tovább fejlődött a

reneszánsz idején kialakult új-olasz erődrendszer. A katonai építészetben az itáliai hadmérnökök helyét a franciák vették át. A legnevesebb erődépítő mester a XVII században, a francia Vauban Téralakítás 5 Ha egy barokk épületen végigmegyünk, váratlan feltárulásokkal, meglepő, dinamikus hatású terek bontakoznak ki előttünk. A barokk építészet az axis mentén szervezett terek csoportját egy hangsúlyos, a haladás célját kijelölő, uralkodó térmotívumnak rendeli alá. Az önállóságuktól megfosztott mellékterek feladata a hatás fokozása és a főélmény hangulati előkészítése. A téralakítás barokkra jellemző módszere tehát a különböző értékű, rangsorolt terek egymás alá, ill. fölé rendelése A hosszirányú templomoknál ez a kupolatér kiemelésében, a többi térrésznél erősebb megvilágításában és gazdagabb kiképzésében jelentkezik. A palotáknál és kastélyoknál a tengely mentén egymást

követő terek kapcsolatában. Jellemző megoldás a tereket, a szalonok sorát egy tengelyre felfűző enfilade, amelynél az ajtók egyvonalban nyílnak s egész terem-soron engednek áttekintést. A barokk palota térsorának egyik legfontosabb eleme a belépőt fogadó tágas előcsarnok, amelyből ünnepélyes hatású - általában többkarú - lépcső vezet fel az épület középtengelyében elhelyezett első emeleti díszterembe. Ehhez csatlakoznak kétoldalról enfiladeként a szalonok. Ez a hangsúlyos színt az ún piano nobile (olasz kifejezés, a jelentése: nemes emelet). A paloták és a kastélyok dísztereinek jellegzetesen barokk típusa a francia építészetben kifejlődő, folyosószerűen elnyújtott galéria. A templomépítészetben a leggyakoribb a római Il Gesú mintáját követő hosszirányú térelrendezés. Mellette azonban igen jelentősek a központos térszervezetek is Az itáliai barokk legsajátosabb, a fejlődést döntően meghatározó nagy

alkotásai többségükben centrális terek. Alaprajzukra általában jellemző az ívesen hajlított vagy ellentétes ívekből összemetsződő, bonyolult kontúrvonal, továbbá az elliptikus forma gyakori alkalmazása. A városi tér a barokkban mindig valamilyen - hangsúlyos épület előtere. Axiálisan vezet rá a végpontjában elhelyezkedő, a haladás irányát megszabó célra. A barokk építészet emlékei A barokk építészet a XVI. század végén Itáliában alakult ki, onnan terjedt át a következő század folyamán Európa többi országára. Kiteljesedésének nagy korszaka Itáliában XVII század utolsó negyedéig, Franciaországban a XVIII. század kezdetéig tartott Német területen, a Habsburg monarchia országaiban és Oroszországban a stílus virágkora a XVIII. század első felére esik. Nem mindenütt tudott gyökeret ereszteni Anglia pl nem fogadta be, ott a barokk idején is a klasszikus hangvételű palladiánus irányzat volt az uralkodó. (Az

Ibériai félsziget országaiban, valamint Közép- és Dél-Amerika spanyol, ill. portugál fennhatóság alatt álló területein a stílus különleges, a díszítésben szinte tobzódó, sajátos helyi változatai alakultak ki.) A felvirágzás után fokozatos szigorodást hozó átmeneti korszak következett, a klasszicizáló későbarokk kora, mely a XVIII. század végén a klasszicizmusba torkollott Itália barokk építészete Itáliában a barokk korai szakasza a XVI. század nyolcvanas éveiben kezdődött s a XVII század első negyedével zárult. Vezető mesterei Giacomo della Porta és Carlo Maderno Formálásmódban még a későreneszánsz szemléletmódjához kötődnek. A XVII század utolsó negyedéig tartó fénykorban a stílus fejlődése két úton haladt. A hagyományokat jobban tiszteletben tartó klasszikus irányzat legnagyobb mestere Lorenzo Bernini. Vele szemben Francesco Borromini, a másik irányzat vezéregyénisége s Guarino Guarini, Borromini

szellemi örököse a szabad formálás elvét képviselik. Rajtuk kívül még jelentős tevékenységet 6 fejtett ki Rómában Carlo Rainaldi, Velencében pedig Baldas.sare Longhena A klasszicizáló késői korszak legelismertebb mestere Filippo Juvarra. Giacomo della Porta (1539-1602) fiatal korában Michelangelo mellett dolgozott, majd Vignola volt rá nagy hatással. Legfontosabb alkotásai e két mester munkásságához kapcsolódnak. Michelangelo terveit kissé módosítva ő építette fel a S Pietro kupoláját s Vignola temploma, a római Il Gesu elé ő tervezte a homlokzatot. • Róma: Il Gesu homlokzata. A kápolnasorral bővített templomhajó elé della Porta a tér felépítését hűen tükröző, egyemeletes homlokzatot állított. A háromszögű timpanonnal zárt emeletes rész a h ajó szélességét fogja át. Ahhoz csatlakozik kétoldalról a kápolnáknak megfelelően egy-egy földszinti homlokzatszakasz. A méretkülönbségből adódó negatív

háromszöget kettős ívben hajló voluták töltik ki. E megoldás korareneszánsz előképe a firenzei Sta. Maria Novella homlokzata Della Porta műve a formák határozott rangsorolásán alapuló barokk homlokzatképzés első jelen. tős példája Uralkodó motívuma az aediculás keretbe foglalt kapu Kétoldalról afelé haladva sűrűsödik a tagozás, erősödik a plasztika, s azt emelik A téregyüttes három részből áll. A homlokzathoz trapéz alaprajzú, a templom felé kiszélesedő tér csatlakozik (előképe a Capitolium tér). Azt hatalmas méretű 142 x 196 m-es, keresztirányban elnyúló elliptikus tér előzi meg, amelyet az íves szakaszokon háromhajós oszlopcsarnok - kolonnád - határol. A tér középpontján egy már korábban, a XVI. század végén felállított egyiptomi obeliszk emelkedik, a tér két gyújtópontjába egy-egy szökőkút csobog (az egyik szökőkutat szintén az előző században helyezték oda). Az eredetí elgondolás szerint az

együtteshez még egy további, az elsőhöz hasonlóan trapéz alaprajzú bevezető tér is csatlakozott volna. Megvalósítására VII. Sándor halála miatt nem került sor, mai formájában - a hozzávezető úttal együtt - a XX. század ötvenes éveiben építették ki A templomra axiálisan rávezető, több részből összeálló együttes a barokk térszervezés felülmúlhatatlan remekműve. A trapéz és az elliptikus forma perspektivikus hatása, a szemet megtévesztve gátolja a tényleges távolság és a valós méretek érzékelésében (álperspektíva). A terek során végighaladva a feltáruló kép szinte lépésenként változik Úgy tűnik, mintha az emberrel együtt maga a tér is mozdulni tudna. • Róma: San Andrea al Quirinale. Az aránylag kis méretű központos templom a római Pantheon térrendszerének barokk szellemben átfogalmazott, sajátos változata. A keresztirányban elnyúló, elliptikus kupolateret a m agasság felében osztja a p árkány.

Körben kápolnák kapcsolódnak hozzá, a szokástól eltérően úgy, hogy a kereszttengelybe nyílás helyett a kápolnák közötti falpillér kerül. A barokk elveknek megfelelően a centrális alaprajzú tér a mélységi tengely mentén szerveződik. A főirányt a kápolnák közül kiemelkedő, külön kupolával lefedett szentélyfülke hangsúlyozza. Kívül - a tér rendjéhez igazodva - a rotunda magasabb tömbjét a kápolnák alacsonyabb gyűrűje veszi körül. A két tömegrész között a kupola oldalnyomását felvevő, volutaként alakított támasztópillérek biztosítják a kapcsolatot. A homlokzat kulisszaszerű. A hajlítás nélküli faltestet korintuszi pilaszterek szegik s háromszögű timpanon zárja le. Hozzá kétfelől ívesen előrenyúló szárnyfalak csatlakoznak. Középen, a lépcsőzettel megemelt bejárat előtt kétoszlopos, félkörű portikusz domborodik. Az ellenformák - a homorú és a domború - szembeállítása a hatásfokozás

jellegzetesen barokk eszköze. 7 • Róma: palazzo Chigi-Odescalchi. Az épület eredetileg 7 axisos középrészből s 3-3 axisos oldalrészekből állt. A XVIII században az Odescalchi család bővíttette további 8 axis hozzátoldásával. A barokk palotaépítészet nagyhatású, típusalkotó emléke A kétemeletes homlokzat földszintje alárendelt, lábazatszerű. A két felső szintet emeleteket átfogó korintuszi pilaszterek sora tagozza. Azok fölött mély árnyékot vető, a frízben állókonzolokkal képzett főpárkány, s rajta ballusztrádos attika húzódik. A szintek rangsorában az első emelet a hangsúlyos Ablakai aediculásak, az oromzatuk váltakozva íves és háromszögű. A második emeleten kisebb, füles keretezésű ablakok nyílnak. Középen az oszlopokkal keretezett kapu, az erkély, az erősebb plasztikájú emeleti ablak s fölötte a címer egybefogott motívuma ad a szimmetriatengelyt jelölő axisnak nagyobb nyomatékot. A Chigi-palota

példája főként az Alpoktól északra hatott A német és osztrák barokk építészetben ez a homlokzatrendszer terjedt el. Francesco Borromini (1599-1667) a kifejező barokk formálás legnagyobb mestere. Szenvedélyes egyénisége nem tűrte a szabályok korlátait. Meghökkentő újszerűséggel alakította épületeit. A mesterség alapjait szülőföldjén, Lombardiában sajátította el Azután került le Rómába, ahol először Maderno, majd Bernini mellett dolgozott. Elmúlt 40 éves, amikor az első önálló megbízást kapta. A pályakezdő mű azonban rögtön teljes értékű alkotás, európai viszonylatban is a b arokk térszervezés felülmúlhatatlan remeke. Minden munkája Rómában épült. Közülük a legfontosabbak a San Carlo alle Quattro Fontane, a San Ivo alla Sapienza és a SantAgnese. • Róma: San Carlo alle Quattro Fontane. A trinitáriusok kolostorához tartozó kis templom Borromini első önálló alkotása. Méreteire jellemző, hogy az egész

épület kényelmesen elférne a S. Pietro egyetlen négyezeti pillérének a helyén A római népnyelvben ezért becéző kicsinyítéssel San Carlinnak nevezik. Típusa szerint a görögkereszt alakú centrális terek sajátosan barokk változata. A főtér alaprajza a tengely mentén elnyúló ellipszis. Ahhoz csatlakozik négyoldalról, a tengelykeresztben egy-egy félelliptikus bővület. A párkány a teljes alaprajzi formát rajzolja ki. Fölötte a térbővítő fülkéket elliptikus félkupola, a központi teret csegelyeken nyugvó kazettázott kupola fedi. A belső díszítése mértéktartó A fehérre meszelt, a hajlítással megmozgatott felületeket a tagozatokon kívül csak az oltárok színes foltjai élénkítik. A térelemek kapcsolatában az alá- és a fölérendeltség olyan erővel érvényesül, hogy a homorú ívben kiöblösödő keresztszárakat nem lehet a főtértől különválasztani, a határvonaluk elmosódik. A homlokzat építésére csak

évtizedekkel később került sor. A földszint még a mester életében készült, az emeletet halála után fejezték be. Jellemzője a felület hullámvonalban áramló, plasztikus alakítása. A középső része domborodik, a két szélső szakasza ellentétes ívben visszahajlik. A változatos fény-árnyék játékban festőivé bomló homlokzat hatását a falsík elé állított oszlopok, szobordíszes fülkék s egyénien formált keretek gazdagítják. Különösen érdekes az emelet középaxisába helyezett, kissé keleties hangulatú - kínai sírpagodákra emlékeztető - zárterkély. • Róma: San Ivo alla Sapienza. A római egyetem udvarán tudomány védőszentjének tiszteletére épült centrális templom. 8 • Róma: SantAgnese. A város patrícius negyedének központjában, a hosszan elnyúló piazza Navona egyik oldalán áll. Építését Girolamo és Carlo Rainaldi kezdte el Borromini akkor vette át a munkát, amikor a falak már a talajszint

fölé emelkedve elég tekintélyes magasságban álltak. A térforma tehát lényegében adott volt, azon csak az arányok módosításával s a részletekben tudott változtatni. A templom centrális elrendezésű. Tamburos kupolával fedett négyezeti terét görögkereszt alakban harántdongás mellékterek bővítik. Kívül a homlokzat - a kupola domborulatának ellenformájaként - homorú ívben hajlik. Öblösödése a lépcsőzettel megemelt bejáratoknál kis előteret képez. Az ívelő szakasz sarokpontjain, a térfal síkjában karcsú harangtornyok emelkednek. Borromini ezzel a cen trális templomok tömegformájának új típusát teremtette meg. A homlokzat néhány részlete nem a nagy mester elgondolása szerint valósult meg. A befejezés előtt Carlo Rainaldi vette ismét vissza a munkát. Ő építette a főpárkány fölött húzódó, tömör attikát és a két tornyot, s közben változtatott a terven. A hármas tömegcsoport hatását azonban ez lényegében

már nem érintette, a SantAgnese joggal sorolható Borromini művei közé. Borromini építette a Falconieri palotát is, amely jelenleg a római Magyar Akadémia épülete. Carlo Rainaldi (1611-1691) a római barokk mesterek második vonalának tehetséges képviselője. Legjelentősebb munkája a piazza del Popolo kiépítése • Róma: piazza del Popolo. A XVII században a város északi kapuja, a porta del Popolo volt Róma "főbejárata". Oda futott be a forgalmas országút, amelyen Európa országaiból a zarándokok tömegei jöttek, s onnan indult a város belsejébe vezető három sugárút. A szabálytalan térség rendezése már a XVI század végén elkezdődött, akkor állítottak fel a sugárutak tengelyvonalának metsződéspontjában egy obeliszket. Rainaldi azt a feladatot kapta, hogy a térséget a város rangjához méltó, a megérkezés élményét fokozó térré alakítsa. A sugárutak betorkollásánál épített - a középső útra, a

Corsóra szimmetrikusan - egy-egy centrális templomot. A feltáruló város látványának ezzel adott ünnepi hangsúlyt. Az egy irányra beállított teret úgy kapcsolta be a sugárutak rendszerébe, hogy a piazza del Popolo az összhatásban játszott szerepe szerint a barokk Róma "előcsarnoka" lett. Baldassare Longhena ( 1598-1682) a velencei barokk vezető mestere. Művei közül a legfontosabb a C anale Grande torkolatánál álló fogadalmi templom, a Santa Maria della Salute. • Velence: Santa Maria della Salute. A város lakói egy pestisjárvány után építtették, hálából a m egmenekülésért. Típusa szerint az összetett centrális tereknek abba a csoportjába tartozik, amelynél a tengelyre felfűzve több - önmagában is bővített rendszerű - centrális tér kapcsolódik egymáshoz. A tervezés során Longhena a környék építészeti múltjának jelentős emlékeit vette előképül. A hajónak megfelelő főtér körüljáróval övezett

oktogon: alaprajza a ravennai San Vitaléra emlékeztet. Azon belül a kolostorboltozattal lefedett, kétszintes kupolatér a milánói San Satiro sekrestyéjéhez hasonlóan épül fel. A földszintjét Colosseum-motívumok sora keretezi, emeletén a fal vastagságában 9 kialakított kis galéria kettős ívű árkádjai nyílnak. A főtérhez a bejárattal szemben kupolával fedett s kétoldalra íves apszisokkal bővülő szentély csatlakozik. Ennek a résznek a velencei Il Redentore kupolás szentélye volt az előképe. A különböző jellegű terek csoportját a tengely egyesíti s a feltárulás változatossága gazdagítja barokk hatásúvá. A külső alakításában a velencei építészet hagyományos díszítő-módszere érvényesül. A tömegformát kiugró portikuszok, lendületes voluták és szobrok sora bontja festőivé. A burkolat a teljes felületen s minden faragvány fehér márványból készült. Guarino Guarini (1624-1683) sokoldalúan képzett

tudósépítész, a század egyik legnagyobb hatású művészegyénisége. A formák meglepő, szabad alakításával Borromini példáját követi Theatinus rendi szerzetes volt. Teológiai tanulmányok mellett behatóan foglalkozott filozófiával, matematikával és geometriával. Jelentős építészetelméleti munkája a halála után kiadott Architettura civile. Fennmaradt alkotásai közül a legértékesebbek a piemontei uralkodók szolgálatában tervezett torinói épületek, a cap pella della Santissima Sindone és a palazzo Carignano. • Torino: Cappella della Santissima Sindone. A királyi palota és a dóm szentélye közé beépített kör alaprajzú rotunda. A Krisztus szemfedőjeként tisztelt ereklyét őrzik benne, rendeltetése szerint tehát tulajdonképpen halotti kápolna. A kiképzése ehhez illően komor hangulatú. Az alsó térszakaszt fekete márvány borítja, feljebb a burkolat és a tagozatok anyaga fokozatosan világosodó szürke márvány. •

Torino: palazzo Carignano. Zárt belső udvar köré elrendezett, kétemeletes palota Főhomlokzatán a középső szakasz hullámvonalban meghajlik. A domborulat íve pontosan követi a főterek formáját. A tengelyben nyíló kapu után hatszögű előtér, majd egy keresztirányban elnyúló elliptikus csarnok következik. Ahhoz kétfelől kisebb előterek csatlakoznak, s azokból egy-egy íves karú, a homlokfal mögött felhaladó lépeső vezet az emeleti előtérbe és a földszinti csarnok fölé helyezett, szintén elliptikus alaprajzú díszterembe. Az itáliai palotaépítészetben ez a legváltozatosabban kialakított, szinte lépésenként más-más látványt kínáló barokk térsor. A homlokzatok vakolatlanok, a felületen az egyszerű falazó tégla jelenik meg. Abból készültek az idomtéglából kirakott, vagy a beépítés után a kívánt formára megfaragott plasztikus díszek, nyíláskeretek és tagozatok is. A nyers anyag s a finoman kiművelt, dekoratív

forma ellentéte a hatás fokozásának jellegzetesen barokk eszköze. Az ebben rejlő lehetőséget ritkán aknázták ki olyan mesteri biztonsággal, mint itt Guarini. Fillippo Juvarra (1678-1736) az itáliai későbarokk legnagyobb építésze. Hűvösebb hangvételű, mértéktartóan elegáns stílusán a klasszicizáló francia barokk hatása érezhető. Főművei a torinói Superga és a Torino közelében épült Stupinigi vadászkastély. • Torino: Superga. Többszintes kolostor tömbjéhez csatlakozó, bővített térrendszerű centrális templom. Tömegformája a Borromini tervei szerint megvalósult római SantAgnese közvetlen hatását tükrözi. • Stupinigi: vadászkastély. A francia építészet hatását tükröző, bontott alaprajzú, terjengős együttes. A tengely végpontjában díszesen kiképzett, tágas kupolatér 10 helyezkedik el. Annak tömegéhez X alakban kétemeletes szárnyak csatlakoznak, majd többszörös töréssel az előudvarokat s a

kétoldali belső udvarokat keretező, alacsonyabb szárnyépületek. A tömegforma ilyen mértékű megbontása az itáliai barokkban kivételes jelenség. Franciaország barokk építészete Franciaországban a barokk építészet a XV. század második negyedétől a XVIII század közepéig, illetve ha a klasszicizáló késői korszakot is hozzá vesszük, a század utolsó negyedéig tartott. Az itáliai barokktól eltérő sajátossága, hogy stílusra jellemző megoldások itt nem a belső terek szervezésmódjában alakultak ki, hanem főként a tömegformálásban, az épület és környezet szerves kapcsolatát megteremtő kertművészetben és a belsőkben a felületképzésre szorítkozó enteriőrművészetben. A fejlődés korai szakaszában a stílus még erősen kötődött a reneszánsz hagyományaihoz. Felvirágzása XIV. Lajos uralkodásának (1643-1715) idejére esik A francia barokk fénykorának stílusát rendszerint XIV. Lajos stílusának nevezik A XVIII

század második negyedében ezt rövid átmeneti korszak után a szeszélyes gazdagsággal díszítő rokokó, a XIJ. Lajos stílus váltotta fel. A francia rokokó mindenekelőtt az enteriőrművészetben érvényesült. A külső architektúrában már ekkor megjelent az a szigorúbb formálás, mely a század közepétől kezdve az építészet minden területén uralkodóvá vált. A barokk fejlődésének azt a késői, klasszicizáló szakaszát általában XVI. Lajos stílusnak nevezik, de meg kell jegyezni, hogy ez valójában XV Lajos uralkodásának utolsó másfél évtizedében már kibontakozott. A francia barokkban az egyházi építészetjelentősége elenyésző, a fejlődést meghatározó nagy alkotások a k astélyépítészet terén keletkeznek. A francia kastély mérvadó típusának kialakításában a korai barokk idején Francois Mansart, a virágkorban Louis Levau játszott kiemelkedően fontos szerepet. Mellettük a fénykor mesterei közül az

építészetben Jules Hardouin-Mansart és Claude Perrault, az enteriőrművészetben Charles Lebrun, a kerttervezésben André le Notre a jelentősek. A munkásságuk sokszor összefonódik, ugyanazon az épületen egyszerre vagy egymás után többen is dolgoztak. Francois Mansart (1598-1666) a francia barokk hagyományőrző, nemzeti irányzatának vezető egyénisége. Ő alkalmazta először s róla nevezték el a barokk idején általánosan elterjedt, tört síkú manzard-tetőt. Legfontosabb műve a Párizs közelében épített MaisonsLaffitte kastély Louis Levau (1612-1670) a francia építészet hagyományaiból kiindulva arra törekedett, hogy a formálásban, a homlokzattagozásban az itáliai barokkból átvehető megoldásokat is alkalmazza. A XIV Lajos stílus idején az olaszos irányzat fő képviselője Legjelentősebb munkája a V aux-le-Vicomte-i kastély. Fontos része volt a p árizsi Louvre és a v ersailles-i kastély kiépítésében. Jules Hardouin-Mansart

(1646-1708) a XIV. Lajos uralkodásának második felében kifejlődő, választékossá finomult stílus vezető mestere. Munkáiban a nemzeti és az o laszos irányzat egyesítésére törekedett. Legnagyobb műve a versailles-i kastély kiépítése Jelentős alkotásai még a versailles-i parkban épült Nagy Trianon és a párizsi Dome des Invalides. 11 Claude Perrault (1613-1688) hivatása szerint orvos volt, az építészettel csak kedvtelésből foglalkozott. Lefordította s magyarázatokkal ellátva kiadta Vitruvius könyvét Első és egyetlen gyakorlati munkája a Louvre keleti homlokzata. Charles Lebrun (1610-1690) elsősorban festő volt, az építészetben dekoratőrként működött. Itáliai minták nyomán ő alakította ki s képviselte a legmagasabb szinten a XIV. Lajosról elnevezett enteriőr-stílust. Dolgozott a Vaux-le-Vicomte-i kastély díszítésén, a Louvre együttesében s Versailles-ban. Legfontosabb műve a versailles-i kastély első emeletén a

királyi lakosztály szalonsora és a kert felőli oldal hosszán végignyúló Tükörgaléria, francia nevén a Galérie des Glaces. André le Notre ( 1613-1700) a természeti környezetet geometrikus rendben alakító kertépítés legnagyobb mestere. Munkái közül a legjelentősebbek a Vaux-le-Vicomte-i és a Versailles-i kastély hatalmas kiterjedésű parkjai. • Maisons-Laffitte kastély. Az egyemeletes, U alaprajzú kastély Francois Mansart tervei szerint épült. Elrendezése egytraktusos, ebben még a reneszánsz hagyományaihoz kötődik. A francia barokkra jellemző, alapvető sajátossága a pavilonszerű egységekre tagolódó, bontott tömegforma. A főépületet a tetőidom határozottan elkülöníti az oldalszárnyaktól. Ebből a tömbből a három középső axis alaprajzban is kiugratva, s meredekebb hajlású, magasabb tetővel lefedve pavilonként kiemelkedik. A tagolódást még tovább fokozva a középső axisnak újabb kiugratással képzett s egy

szinttel a főpárkány fölé felnyúló rizalit ad nagyobb nyomatékot. A főépület kétszeresen megbontott tömegéhez úgy csatlakoznak az előudvart közrefogó, különálló tetővel fedett oldalszárnyak, hogy hátul, a kert felé is kissé kilépnek a homlokzat síkjából. A részekre tagolódó tömeg elemei az alá- és fölérendeltség barokk elve szerint kapcsolódnak egymáshoz. Az összhatás kiegyensúlyozott A homlokzatokat páros pilaszterek tagozzák. Mansart a stílusára általában jellemző fegyelemmel, áttekinthető rendben, klasszikusan tiszta formákkal alakította a felületet. Vaux-le-Vicomte: kastély. XIV Lajos pénzügyminisztere, Fouquet megbízásából Louis Levau építette. A francia barokk kastélyok véglegessé kiérlelt, típusteremtő emléke A MaisonsLaffitte-hoz hasonlóan pavilonos tömegtagolású, az érkezés felé U alakban megnyíló cour dhonneur-ös épület. Versailles: kastély. A helyén eredetileg egy kis méretű, korai

barokk vadászkastély állt Ezt kezdte el átépíteni és bővíteni a Vaux-le-Vicomte-ban foglalkoztatott művész-hármas: Levau, Lebrun és le Nötre. A munka első ütemében Levau körülépítette a meglevő kastélyt, úgy hogy a korábbi cour dhonneur majdnem érintetlenül megmaradt, s ahhoz csatlakozva egy újabb, nagyobb méretű előudvart alakított ki. Levau halála után Jules Hardouin-Mansart vette át az irányítást. Az addig elkészült épülettömbhöz, mely a jelenlegi kastély kertre néző nagy-rizalitja, kétoldalról belső udvarok köré elrendezett szárnyakat csatolt, egységesítette a homlokzatokat s felépítette a kápolnát. Vele egyidejűleg Lebrun dolgozott az emeleti termek díszítésén, s le Notre a park kialakításán. A XVIII. században is bővített, végső formájában a versailles-i kastély egészében áttekinthetetlen, az együttes tengelyére merőlegesen elnyúló, megközelítően 500 m hosszú, terjengős épület. Az érkezés

felőli oldalon fokozatosan beszűkülő cour dhonneurök sorozata vezet a márványudvarnak nevezett belső díszudvarhoz A kert felőli oldal közepén a nagy-rizalitnak nevezett épülettömb ugrik előre, ahhoz csatlakoznak kétfelől a szárnyak. A homlokzatokat Hardouin-Mansart alakította ki, klasszikus hangvételű, 12 tartózkodóan elegáns architektúrával. A földszintet vakív-sor, az első emeletet választékosan formált Colosseum-motívumok sora tagozza. A ballusztrádos mellvéddel záródó, attikaszerű második emelet a főpárkányra ül rá. A reprezentatív terek a nagy-rizalit első emeletén helyezkednek el. Az egyik oldalon a királyi, vele átellenben a királynői lakosztály szalonjai. A királyi lakosztály termeit a nagy-rizalit kert felőli sarkán a Háború szalonja, a királynő teremsorát a Béke szalonja zárja le. Közöttük húzódik a XIV Lajos stílusú enteriőrök legjelentősebb emléke, a Charles Lebrun tervei szerint kialakított

Tükörgaléria. A folyosószerűen elnyúló terem oldalfalait márvány-pilaszterek tagozzák s a k ertre nyíló ablakokkal szemben hatalmas tükrök díszítik. A boltfelületet dekoratív stukkó keretrendszer osztja A keretek között kimaradó, váltakozó nagyságú mezőket gazdag színhatású festmények töltik ki. A kastély mögött terül el a versailles-i együttes legnagyobb értéke, az André le Notre irányításával kiépített, óriási park. A sugárutak mentén szerveződő kertet virágdíszes teraszok, lépcsők, szökőkutak, tágas vízmedencék gazdagítják. Van benne növényház, nyírott cserjékkel kiképzett labirintus, antik körtemplomot utánzó pavilon, festői majorság, színház és az udvari élet kényelmét, a szórakozást szolgáló számos más épület. A versailles-i együttes XIV. Lajos, Napkirály korlátlan hatalmának lenyűgözően nagyszabású építészeti jelképe. Apolló és a nimfák, Francois Girardon (1628-1715)

szoborcsoportja a v ersailles-i kastélykert Thetis barlangjában, melyet Levau épített. Ennek a nagyon is irodalmi hatású kompozíciónak az emelkedettsége a hellenisztikus művészet alapos és értő tanulmányozására vall, és Girardont a XlV. Lajos stílus legkiválóbb szobrászati képviselőjeként mutatja be. Apolló Napistent, a múzsák pártfogóját Thetis nimfái szolgálják ki a fürdőben - az együttes része az egész Versailles-ra kiterjedő és valamennyi művészeti ágban megjelenített napszimbolikának, amely az uralkodó személyére vonatkozott. • Párizs: Dome des Invalides. A háborúban megrokkant katonák, az invalidusok kaszárnyájának temploma; Jules Hardouin-Mansart tervezte. A Bramante-féle San Pietro terv hatására, kilencosztású térrendszerben épült. A feszített arányú, magasra felnyúló kupolatérhez négyoldalról harántdongás keresztszárak csatlakoznak. Azokból nyílnak - az átlós irányú átjárókkal a főtérhez

is közvetlenül kapcsolódó - kupolával fedett sarokterek. A központi teret kettős héjú kupola fedi A belső kupolát nagyméretű opeion nyitja meg. Azon keresztül lehet átlátni a parabolikus metszetű második kupolába, melynek freskóval díszített felületét a boltvállnál vágott, rejtett ablakok világítják meg. A falazott kettős kupola fölött még egy harmadik, ácsszerkezetű, csak a tömegformában jelentkező külső kupola is emelkedik. A belsőben az illuzionisztikus térhatást, a külsőben a tömeg lendületét biztosító, jellegzetesen barokk hármas kupolának ez az első jelentős emléke. Mintájára később Franciaországon kívül Angliában és Németországban is alkalmaztak néha hasonló megoldást. • Párizs: Louvre, keleti homlokzat. A XVII század elejére a francia királyok párizsi palotája tekintélyes méretű együttessé bővült. A középkori erőd udvarának nyugati és déli oldalán a Lescot tervei szerint felépült

reneszánsz szárnyak álltak; a másik két oldalt ekkor még a gótikus épületek határolták. Ehhez a négyszögű tömbhöz csatlakozott a kis galéria közvetítésével a Szajna partján elnyúló nagy galéria, s annak nyugati végéhez - keresztirányban a T uileries-nek nevezett reneszánsz palota. A barokk századában az együttes keleti részét fejlesztették tovább. 13 XIII. Lajos idején lebontották a régi erőd maradványait, a reneszánsz szárny északi végén felépítették az Óra-pavilont, s arra nézve szimmetrikusan megismételték Lescot épületét. Az így kialakult U alaprajzú, cour dhonneurös palotarészt később Louis Levau hasonló módszerrel a kétszeresére növelte. Az U száraihoz ismét pavilonokat illesztett, s erre mint tengelyre áttükrözve felépítette az U alakú rész szimmetrikus mását. Így jött létre a Louvre négyszögű nagyudvara, francia nevén a Cour carrée A barokk palotarész keletre néző főhomlokzata, a

Louvre kolonnádja Claude Perrault műve. Valójában nem egészen önálló munka A megoldásra tervpályázatot írtak ki, amelyen a kor majdnem valamennyi jónevű francia építésze részt vett. A Perrault terv a pályázat eredményeit összegezi. A klasszicizáló fegyelemmel formált, nyugodt homlokzatot középen és a sarkokon rizalit tagolja. A földszint lábazatszerű; kővel burkolt, tömör hatású felületét csak a három kapu s a szegmensívben záródó ablakok sora bontja meg. Az emeleten a rizalitok között a falsík hátralép, előtte páros oszlopokkal képzett folyosó húzódik. A homlokzat felső lezárása vízszintes, az enyhe hajlású nyeregtetőt a főpárkányon ülő ballusztrád takarja. A felépítésben az antik szabályokhoz igazodó, tektonikus rend érvényesül. Perrault műve túlmutat a saját korszakán Évtizedekkel később, a XVIII század mestereire hatott erősen. Nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a francia építészetben a

klasszicizáló irányzat jutott uralomra. A klasszicizáló későbarokk a XVIII. század közepén teljesedett ki Korszaka a francia forradalomig tartott. Vezető mesterei J G Soufflot és J A Gabriel Ausztria barokk építészete Az osztrák építészetben a barokk stílus a XVI.század második negyedében jelent meg Legértékesebb alkotásai a XVIII. század első felében a világi építészet terén keletkeztek Az osztrák mesterek szerencsésen egyesítették az addigi fejlődés két fővonalát. Itáliából a térszervezés, a franciáktól a tömegalakítás módszerét vették át s ezeket társítva a főúri kastélyok és paloták korszerű, a reprezentáció barokk igényét maradéktalanul kiszolgáló új típusát alakították ki. Vezető mesterei Fischer von Erlach, Lukas von Hildebrandt és Jakob Prandtauer. Johann Bernhard Fischer von Erlach (1656-1723) Rómában tanult, Bernini és Borromini volt rá nagy hatással. Műveiben a formák itáliai

ünnepélyessége a felépítés franciás könnyedségével és a díszítés német területen megszokott gazdagságával párosul. Legismertebb alkotásai Bécsben a Karl Borromcius templom és a Trautson palota valamint az akkor a városon kívül épített schönbrunni kastély. • Bécs: Karl Borromkus templom. A barokk szellemében átfogalmazott kilencosztású centrális tér. Elliptikus alaprajzú kupolateréhez a hossztengely mentén oszlopokkal tagolt előcsarnok, vele szemben mély, íves záródású szentély csatlakozik, kétoldalról pedig egy-egy keresztszár. Átlós irányban a főteret elliptikus kápolnák bővítik A részletek választékosan finomak, a magasba lendülő tér összhatása emelkedetten előkelő. Az előcsarnokból kétoldalra keskeny, folyosószerű helyiségek nyílnak; a korakeresztény bazilikák narthexére emlékeztetően húzódnak keresztben a templom előtt. Az így keletkező széles homlokzatot pavilonhoz hasonlóan formált,

volutás oromzattal s díszes barokk sisakkal záródó alacsony tornyok szegélyezik. A középső szakasz íves átmenettel kissé előrelép, s hozzá lépcsőzettel megemelt hatoszlopos portikusz kapcsolódik. A saroktornyok és a portikusz között egy-egy érdekes 14 harangtorony áll; a csigalépcsőt magukba fogadó hatalmas oszlopok, amelyeknek a törzsét spirálvonalban felfutó dombormű díszíti s fejezetükre ül rá a harangház. Ez a festői megjelenésű templom tulajdonképpen az "örök város"-nak szóló tiszteletadás. Egy nagy építész művészi egységbe foglalva mindazt felidézte, ami a figyelmét Rómában leginkább megragadta. A térrendszer a S Pietróra emlékeztet, a kéttornyos, kupolás tömegcsoport a SantAngesére, a portikusz az ókori Pantheonra, a két harangtorony pedig Traianus oszlopára. • Bécs: Trautson palota. A helyén álló korábbi együttest építette át Fischer von Erlach hercegi palotává. A XVIII században a

magyar testőrség épülete volt Kétemeletes főhomlokzatát a sávozott földszint fölött nagy-pilaszterrend tagozza s a főpárkányon ülő szobordíszes attika zárja le. A homlokzatrendszer hangsúlyos elemei a plasztikusabb ablakkeretezéssel kiemelt első emelet - a piano nobile - vízszintes sávja és az erőteljesen kiülő, három axisos középrizalit. Ahol ezek átmetszik egymást a rizalit emeletén helyezkedik el a díszterem. A külső megjelenés hűen tükrözi a terek rangsorolt kapcsolatát. A díszítés a nagyterem ablakainál a leggazdagabb. Azok alatt helyezkedik el a bécsi barokk paloták jellegzetes homlokzatmotívuma, az erős plasztikájú keretezéssel kiképzett kapu. • Schönbrunn: kastély. Fischer von Erlach eredetileg egy lenyűgözően nagyszabású, több terasz-szinten elterülő, méreteivel a versailles-i kastélyt is felülmúló együttest tervezett, de ezen már az indulásnál változtatnia kellett. 1696-ban az első terv

leegyszerűsített változatát kezdte el építeni. A főépület francia mintára cour dhonneurös volt, homlokzatát a lábazatszerű földszint fölött a két emeletet átfogó pilaszterek sora tagozta s szobrokkal díszített, ballusztrádos attika zárta le. A mester halála után a kastély átépült; bővítették s alakították a homlokzatokat is. Mai formájában a XVIII. század közepéről való, tulajdonképpen csak az alaprajz és a tömeg fő elrendezése tulajdonítható Fischer von Erlachnak. Johann Lukas von Hildebrandt ( 1668-1745) Genovában született s Bernini egyik munkatársa mellett Rómában tanult. Az osztrák barokk vezető mesterei közül a legteljesebben ő hasznosította az itáliai térművészet eredményeit. Legfontosabb művei Bécsben a Belvedere együttese és a Daun-Kinsky palota. Dolgozott Magyarországon is, a ráckevei kastélyt építette (ezt a magyarországi barokknál tárgyaljuk). • Bécs: Belvedere. A város akkori területén

kívül, szabad természeti környezetben épült fényűző palotaegyüttes. Két fő részből áll A lejtős terep alján helyezkedik el a tulajdonképpeni lakópalota, az ún. Alsó Belvedere, s tőle távolabb, a teraszokkal kialakított park felső szintjén az együttest lezáró, reprezentatív főépület. Ez utóbbi, a Felső Belvedere alaprajza nyújtott négyszögű, egyik hosszoldalával fordul a park felé. Tömegformája a francia kastélyokhoz hasonlóan bontott. A három középső axis alaprajzban is előreugratva - pavilonként kiemelkedik Hozzá kétfelől azonos magassággal kétemeletes, külön manzard-tetővel lefedett szárnyak kapcsolódnak. A hármas egységre tagolt középrész után a szintek száma csökken. A négyaxisos oldalszakaszok és a sarkokon kiugró nyolcszögű pavilonok egyemeletesek. A rangsorolt egységekre tagolódó, mozgalmas kontúrvonalú tömeget a felépítés hangsúlyozott szimmetriája és a folytonosan végighúzódó tagozás

fogja szerves egységbe. A homlokzatokat a lábazatként formált, sávozott földszint fölött páros 15 pilaszterek tagozzák. A parkkal ellentétes oldal homlokzatának jellegzetes középmotívuma a gazdag díszű törtvonal íves oromzattal záródó rizalit. Az épület tengelyében kaptak helyet a l egfontosabb terek. A közép-pavilon földszintjén a kertre nyíló csarnok, az ún. sala terrena, fölötte a két emelet magasságát átfogó díszterem s a kettőt egymáshoz kapcsoló lépcsőtér. A tengelyben kibontakozó reprezentatív térsor látványos szervezésének egyik legnagyobb mestere Hildebrandt volt. Jakob Prandtauer (1660-1726) az osztrák barokk építészet harmadik nagy egyénisége. Kitűnő formaérzékkel, szinte szobrász módján alakította plasztikussá az épületet. Az egyház szolgálatában dolgozott. Számos temploma és kolostora közül a legfontosabb a melki kolostor együttese. • Melk: bencés kolostor. Európa talán legfestőibb

barokk együttese A Duna partján egy dombháton épült, elrendezését az ebből kínálkozó táji adottságok határozták meg. Az axiális együttes végpontján háttal áll a templom, szentélye fordul az érkezés felé, hogy főhomlokzata a kedvezőbb feltárulást nyújtó folyópartra nézzen. A templom a Gesú típus német területen kialakult, kéttornyos változatát képviseli. A római mintától annyiban tér el, hogy homlokzatán az em eletes középrészt egy szinttel megemelt, lendületes sisakkal záródó tornyok fogják közre. Cseh barokk építészet A XVIII. század első felében a cseh építészet az európai fejlődés élvonalába került Sajátos barokk stílusát egy Bajorországból oda áttelepült építész-dinasztia, a D ientzenhofer-család virágoztatta fel. Vezető mesterei Christoph Dientzenhofer s annak fia, Kilian Ignaz Dientzenhofer. Christoph Dientzenhofer (1655-1722) a dinamikus barokk térszervezés Guarinire visszanyúló hagyományait

vette át és fejlesztette tovább. Legjelentősebb munkája Prágában a Hradzsin alatti városrészben épült Szt. Miklós templom Németország barokk építészete Német területen a h armincéves háborút lezáró westfáliai béke a feudális széttagoltságot rögzítette. Az egymástól független fejedelemségekben és királyságokban a fejlődés egyenlőtlenné vált. Az építészetben két délnémet állam vívott ki magának vezető szerepet: a Bajor Választófejedelemség és Frankföld. Mellettük jelentős még Szászország és Poroszország barokk építészete. A német barokk neves mesterei Bajorországban az Asam testvérek és Johann Michael Fischer, Frankföldön Johann Dientzenhofer és Balthasar Neumann, Szászországban Pöppelmann, Poroszoroszágban Knobelsdorff Az Asam testvérek közül az idősebb, Cosmas Damian (1686-1739) festő volt, a fiatalabb, Egid Quirin (1692-1750) pedig stukator és szobrász. Az építészetben főként enteriőr16

művészként dolgoztak, számos barokk templom berendezése és díszítése fűződik nevükhöz. Önálló épületük kevés van, ezek közül azonban az egyik, a müncheni Nepomuki Szt. János templom a délnémet barokk kimagasló értékű emléke. • München: Nepomuki Szt. János templom A bejáratnál és a szentélynél elliptikus szakasszal bővített, nyújtott négyszögű egyhajós tér. A szélességhez viszonyítva szembetűnően magas, feszített arányaival a gótikus palotakápolnákra emlékeztet. Felépítése kétszintes, a magasságot a térbe konzolosan benyúló, ballusztrádos korláttal kiképzett erkély-folyosó felezi. A belső hangulatát elsősorban a díszítő formák, az anyagok s a színek gazdagsága határozza meg. A felületet mindenütt elborító dekoratív részletek mögött szinte eltűnik a térhatároló szerkezet. A homlokzat is hasonló jellegű. Nem az építettség, hanem a formáltság érezhető rajta Olyan benyomást kelt, mintha

a szobrász és a festő testvérpár képlékeny anyagból alakította volna festőivé. Johann Michael Fischer (1692-1766) bajor kőműves családból származott. A felkészülés vándorévei alatt megismerkedett a k or osztrák és cseh építészetével, stílusán azok hatása érezhető. Főként a nagy szerzetesrendek, elsősorban a bencések számára dolgozott Több más munkája mellett 32 t emplomot s 23 kol os tort épített. Ezek közül az egyik legfontosabb a zwiefalteni bencés kolostor temploma • Zwiefalten: kolostortemplom. A tengely mentén erősen meg~ nyújtott, rövid keresztházzal s mély szerzetesi kórussal kialakított, négyezeti kupolás templom. A hajót kétoldalról empóriumos kápolnák bővítik. A boltvállba is bemetsződő tágas nyílásaikat egymástól páros féloszlopokkal tagozott, karcsú pillérek választják el; magasságukat a kápolnák fölött az empórium domború ívben hajló, balluszteres mellvédje osztja meg. A derűs

hatású, világos belső tér - a délnémet barokkra jellemzően - gazdag díszítésű. Szinte minden lehetséges helyen, ahol a falat nem töri át nyílás, finoman faragott oltárok állnak; a boltfelületeket könnyedén áramló, dekoratív stukkók s élénk színű falképek borítják. A lendületes vonalvezetésű, volutás oromzattal koronázott homlokzat a Dientzenhoferek hatását mutatja. Domborodó középső szakaszát magas lábazatra állított kettős oszlopok tagozzák. Johann Dientzenhofer (1663-1726) a Csehországba áttelepült Christoph Dientzenhofer testvére. Eleinte Prágában, majd Itáliában tanult s ott a barokk szabadon alakító irányzata volt rá nagy hatással. Főműve a hanzi kolostortemplom és a pommersfeldeni kastély • Banz: kolostortemplom. Oldalkápolnákkal bővített s a tengely mentén mély szerzetesi kórussal megnövelt egyhajós templom. Felépítésében az a sajátos, Guarinire visszavezethető térszervezési mód

érvényesül, melyet az idősebb Dientzenhofer prágai templománál tárgyaltunk. A hajóban a kápolnák között s hasonlóképpen a kórusban is az oldalfalat átlós irányban kiforduló pilaszterek tagozzák. Fölöttük a t érben kétszeresen hajló - tehát alaprajzi vetületükben is íves - hevederek indulnak, s azok úgy tagolják a boltozatot, hogy az elliptikus boltszakaszok kiosztása a főpárkány alatti tagozás rendszeréhez képest egy fél boltmező szélességével eltolódik. 17 Az egymásba folytonosan átoldódó térelemek úgy kapcsolódnak össze, hogy szerves egybetartozásukat sehol nem lehet megbontani. • Pommersfelden: kastély. A francia mintára német területen kifejlődő, U alaprajzú, középen és a sarkokon pavilonokkal tagolt kastélytípus értékes emléke. Különösen jelentős a tengelyben kialakított, három egységből álló reprezentatív térsor. A közép-pavilon kert felé forduló, hátsó traktusában a földszinten a

sala terrena, fölötte a k ét emelet teljes magasságát átfogó márványterem helyezkedik el. Ezekhez csatlakozik az előudvar felől a lenyűgözően nagyszabású, tágas lépcsőtér. Méretei és kiképzése miatt olyan benyomást kelt, mintha lefedett díszudvar lenne. Középső szakaszát mind a négy oldalról három egymás fölötti szinten oszlopos galéria veszi körül. Ahhoz illeszkedve - a tengelyre szimmetrikusan - egy-egy háromkarú lépcső vezet a bejárattól az első emeleti díszteremhez. A pommersfeldeni kastély reprezentatív térsorában a lépcsőtér a leghangsúlyosabb. Sokkal nagyobb a díszteremnél; a közép-pavilon térfogatának kb. a 3/5-ét foglalja el Jelentőségét bizonyítja, hogy tervezésére az építtető külön megbízást adott. A lépcsőtér Lucas von Hildebrandt műve. Dientzenhofer stílusának jellemző formái a márványteremben s kívül a homlokzatokon jelentkeznek. Balthasar Neumann (1687-1753) a délnémet barokk

legnagyobb térművésze. Pályafutását hadmérnökként kezdte. A technikai tudományokban jártas, komoly matematikai képzettséggel s kitűnő formaérzékkel rendelkező racionális alkotó volt. Jól ismerte a kortárs építészetet A csehországi Eger-ben született, kapcsolatban állt osztrák mesterekkel, járt Itáliában és Franciaországban. Széles körű ismeretei képessé tették arra, hogy magas szinten összegezze mindazt, amit a barokk addigi fejlődése során létrehozott. Munkái közül a legjelentősebbek a würzburgi érseki palota s a Vierzehnheiligen búcsújárótemplom. • Würzburg: érseki palota. Belső udvarok köré elrendezett, U alaprajzú épület A homlokzatok tagozása szerint kétszintes, de valójában háromemeletes: a földszint és az emelet fölött is egy-egy alacsonyabb mezzanin szintje van. A tömegformát s a homlokzatokat kétoldalon és a kert felől kiemelt közép-pavilon, a sarkokon rizalit tagolja. A tengelybe helyezett

reprezentatív térsor elemei a nyomott arányú földszinti előcsarnok, az abból nyíló sala terrena, az előcsarnokhoz oldalról csatlakozó, a kereszttengelyben kibontakozó lépcsőtér, annak érkezésénél a főemeleten az ún., fehér terem és a sala terrena fölött emelkedő, nyújtott nyolcszög alaprajzú nagyterem, amelyből kétoldalról az egy tengelyre felfűzött szalonok sora, az enfilade nyílik. A német területen hagyományossá lett megoldást követve itt is a lépcsőtér a leglátványosabb. Mennyezetét Tiepolo freskója díszíti. A würzburgi palota kiépítésében a munkát irányító s a vezetést mindvégig a kezében tartó Neumann mellett több ismert nevű francia, osztrák és német mester is részt vett. Közülük Lukas von Hildebrandt szerepe a legszámottevőbb. A kertre néző oldal közép-pavilonjában az attika-szint hermapilaszteres tagozása s fölötte a törtvonalú oromzat formája, de ezen kívül más részletek is azt

bizonyítják, hogy a homlokzatok alakításában az ő véleménye volt a mérvadó. 18