Gazdasági Ismeretek | Magyarország » Lipták Evelin - Az egészség és a gazdasági növekedés összefüggései Magyarországon

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskolai tanszék 2003/2004-es tanév I. félév Az egészség és a gazdasági növekedés összefüggése Magyarországon Készítette: Lipták Evelin gazdálkodási szak levelező tagozat II. évfolyam C. csoport Nyíregyháza, 2003. november 29 Tartalom Egészségügyünk az ezredfordulón Az egészségügyi rendszer problémái Magyarország lakosságának egészségi állapota Az egészség mint beruházás A halálozási arány csökkenése és a gazdasági növekedés Összefüggések a GDP-vel Az egészségügy új szemlélete Az egészség értékszemléletének változása Közösségi érdekek: a humánerőforrás felértékelődése, az egészségügy, mint a társadalmi infrastruktúra alapeleme Egyéni érdekek: az egészség értékszerepének változása Az egészségügyi rendszer szerepének átértékelése, kitörési pontok Egészségügyünk az ezredfordulón A nemzet egészségi

állapota hiteles mutatója az adott társadalom fejlettségi szintjének. A lakosság egészsége, korösszetétele, az egészségben töltött életévek száma, a demográfiai helyzet, a megbetegedések kor és nemek szerinti megoszlása részben a növekvő egészségügyi költségeken keresztül, részben direkt és indirekt társadalmi és gazdasági hatásai révén nagymértékben meghatározza az egyes országok államháztartásának struktúráját és egyensúlyát. A lakosság jó egészségi állapota alapfeltétele a társadalom jólétének és gazdasági fejlődésének. Vitathatatlan tény, hogy csak az egészséges, reproduktív nemzet képes erős, fejlődőképes állam fenntartására. Az az ország, amelynek polgárai betegek, korán halnak, utódokat nem hoznak a világra és évenként egy közepes nagyságú város lakosságával fogyatkoznak meg, nem tekinthet bizakodással a jövőbe. Egy ország jóléte elsősorban nem pénzügyi-gazdasági mutatókkal

határozható meg, hanem az ún. társadalmi mutatókkal jellemezhető Az OECD által kiválasztott társadalmi mutatók közül az egészség áll az első helyen, megelőzve az oktatást, a foglalkoztatottságot, a munkafeltételeket, a természeti környezetet stb. Az elsődleges állami és kormányzati felelősség mellett az egészségügyi ellátórendszer és finanszírozás is felelős az egészségi mutatók helyzetéért és alakulásáért. A lakosság egészségi állapotáért azonban nem kizárólag –és nem is alapvetően – az egészségügyi ellátás a felelős. (Az egészségügy –WHO –szakvélemény szerint –csupán 11-20 %-ban képes befolyásolni a népesség egészségi állapotát.) Az egészségügyi ellátás, illetve ellátórendszer meghatározó tényező ugyan a lakosság egészségi állapotának és jólétének biztosításában, de messze nem jelenti az egyetlen szektort, amely megszabja azt; számos más társadalmi és gazdasági szektor is

komoly, elháríthatatlan felelősséggel bír a folyamatok alakulásában. Az egészségügyi rendszer problémái Ma már általánosan elfogadott állítás, hogy az egészségügyi ellátás a társadalmak egyre jobban felértékelődő közjava. Az egészségügyi rendszer fejlettsége, minősége, az ellátások színvonala meghatározza a l akosság életkilátásait, egészségi állapotát, az életminőséget, mindennapjainak közérzetét. Emellett az egészségügyi rendszer gazdasági hatása sem elhanyagolható, a fejlett államokban a GDP egyre jelentősebb hányadát költik az egészségügyre. Az egészségügyi szolgáltató-rendszererősen hat a munkaerő-piacra, az egészségügyet kiszolgáló háttéripar, mint innovatív húzóágazat egyre jelentősebb szerepet játszik. A hadiipar és az űrkutatás mellett ez az ágazat az, amely a high-tech fejlesztésekre a legnagyobb innovatív hatást gyakorolja. Mint korlátlan önmegsemmisítő humán fogyasztás

minden valószínűség szerint a XXI. század gazdaságának elsőszámú hajtóerejévé fog válni Az egészségügyi rendszer eredményessége ugyanakkor a korstruktúrán keresztül erősen befolyásolja a gazdaság a társadalom jövedelemtermelő képességét, és a jóléti kiadásokból eredő terheit is. Az általános felértékelődés ellenére az egészségügyben a világon sehol sem könnyű sikereket elérni, így nem meglepő, hogy az egészségügy állandó elégedetlenség és konfliktusok forrása Magyarországon (is). A konfliktusok következtében egészségügyi rendszerünk lassan 10 éve a folyamatos reform és átalakítás állapotában van. Az egészségi állapotban az életmód játssza a leglényegesebb szerepet, ez pedig a társadalmi minta és jövedelempozíció függvénye. Elég az Egyesült Államok példájára utalnunk, ahol kiemelkedően jó egészségügyi ellátás, általában magas szintű egészségkultúra mellett is rosszak a

populációs szintű egészségi mutatók. Az elveszett életév-tömeg jelentős része nem az átlagpolgárok körében, hanem pl. Harlemben a beilleszkedni nem tudó bevándorlók, illetve a biztosítással nem rendelkezők körében vész el, bizonyítva a társadalmi egyenlőtlenségek mértékének és az ellátáshoz való hozzáférésnek a jelentőségét. A társadalmi egyenlőtlenségek növekedése Magyarországon is komoly kihívás. A probléma nem szimplifikálható, mert a társadalmi polarizáció egyszerre lehet motorja és szétzilálója a társadalomnak. Történelmi példák bizonyítják, hogy egy ország társadalmi és gazdasági értelemben is csak akkor működőképes, ha van társadalmi mobilitás. Ehhez viszont jól érzékelhető de elérhető különbségek kellenek. Ez a tény, a létező elérhető különbségek adják a hajtóerőt, a motivációt mind az egyénnek, mind a gazdaság egyéb szereplői számára. Ugyanakkor a társadalmi

mértékben megfelelő drive-ot adó polarizáció széttagolja a társadalmat, mert egyes rétegek, egyes egyének számára a szakadék áthidalhatatlanná válik és a polarizáció ettől kezdve már nem hajtóerőként, hanem gettósító tényezőként működik. A polarizáció, a széttöredezettség nem csak gazdasági értelemben megy végbe, hanem ehhez mélyülő kulturális, etnikai törésvonala társul. Ennek egyrészt egyes egyének egészségi állapota miatt van jelentősége (a hajléktalanok életkilátásai sokkal rosszabbak, mint a rendezett körülmények között élőké), másrészt a gettósodás a közegészségügyi helyzetet is szétzilálhatja. Magyarország lakosságának egészségi állapota Magyarország lakosságának lélekszáma évről-évre csökken: amennyiben ez a folyamat tovább folytatódik, 2010-re 10,2-10,4 millió lakos fog élni az országban, 250-400 ezerrel kevesebb, mint jelenleg. A népesség fogyása az élve születések

számának csökkenésére és a halálozások számának egyidejű emelkedésére vezethető vissza. Amíg az egészségügyi ellátás rossz minőségét jellemző halálesetek száma Európában lefelé tendál, addig Magyarországon jobban emelkedik, mint az összhalálozás. A halálozási statisztikák jelentős eltéréseket mutatnak a városok és falvak, valamint a városokon belül az egyes kerületek lakói, továbbá a különböző foglalkozású, anyagi helyzetű és műveltségű csoportok tagjai között. A Budapesten lakó és az 1000-nél kisebb lélekszámú aprófalvakban élő férfiak születésekor várható élettartam közötti különbség két és fél év, Budapesten legrosszabb (VII.) és legjobb (II) halandóságú kerületében öt év A megbetegedési és halálozási mutatóink (azaz a l akosság egészségi állapota) valóban sokkal rosszabb, mint ami az ország gazdasági fejlettségéből, földrajzi elhelyezkedéséből, a lakosság genetikai

adottságából következne. Ez mind az EU átlaghoz, mind a GDP /capita értékéhez, mind a szűkebb környezetünkhöz képest is igaz. A magyar lakosság életmódja ma olyan, hogy nem alkalmas az egészség megőrzésére és a hosszú élettartam biztosítására. Főbb problémák összefoglalva: mindkét nemben de főleg a férfiak esetében alacsony a születéskor várható átlagos élettartam, igen magas a halálozás –különösen a középkorú férfiak körében-, magas az idő előtti halálozás és jó néhány betegségben (elsősorban a szív és érrendszeri, daganatos és emésztőrendszeri) a magyar időelőtti halálozási adatok vezetik az európai listát. A lakosság egészségi állapotára a t ársadalmi berendezkedés döntő befolyást gyakorol. Jelentős különbség van a társadalmi hierarchiában feljebb, illetve lejjebb elhelyezkedő csoportok születéskor várható átlagos élettartam között. Jelentősen befolyásolja az általános

mutatókat a lakosság 20 %-át kitevő nyugdíjas réteg és az 5-8 %-ot kitevő hátrányos helyzetű közösségek életvitele. Külföldi tapasztalatokból tudjuk, hogy a munkanélküliség növekedése jentősen fokozza az alkoholbetegek, kábítószer-élvezők, az öngyilkosok és az erőszakos cselekmények áldozatainak a számát: ezzel hazánkban is számolni kell. A szegénység, amely egyre több családot és időskorút sújt, káros táplálkozási szokások visszatérésére kényszerít. Nyilvánvalóvá vált, hogy a további romlást meg kell akadályozni, a lakosság egészségügyi állapotát lépésről lépésre javítani kell, és a születéskor várható átlagos élettartamot Nyugat Európához kell közelíteni. 80–84 70–74 60–64 50–54 férfi 40–44 nő 30–34 20–24 10–14 0–4 60 000 40 000 20 000 Észak-Magyarország korfája 0 20 000 40 000 60 000 Az egészség mint beruházás A fő kérdés az, vajon „az ember

minőségében bekövetkező változások mennyiben járulnak hozzá a gazdasági növekedéshez”. Ezt a kérdést az elméleti közgazdászok akkor vetették fel először, amikor kutatásaik eredménye azt mutatta, hogy a fejlett országokban a termelés sokkal gyorsabban növekedett, mint ahogyan az a befektetett fizikai tőke és a munkaerőben való növekedés alapján várható lett volna. A kérdésnek azonban nem csak elméleti jelentősége volt; annál sokkal nagyobb érdeklődést váltott ki. Ez tükrözi ugyanis az egész emberiség óhaját és kívánságát és így azzal is nagyobb súlyt kívánnak adni a betegségek leküzdését és az írástudatlanság megszüntetését célzó intézkedések iránti követeléseiknek, hogy bizonyítják, ezek az intézkedések nem csak az emberiesség miatt indokoltak, hanem nagymértékben hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez is. Az eredmények szerint az emberbe történő beruházás megtérülési aránya magas,

mind több országban úgy tekintik, mint annak igazolását, hogy a gazdasági fejlesztési programokba be kell illeszteni az emberbe való beruházást is. A várható élettartam meghosszabbodása –ami az egészségvédelemnek tulajdonítható –csökkenti az oktatási beruházás értékcsökkenési arányát és növeli megtérülését. Másrészt viszont a fokozott oktatás eredményeként jelentkező termelési hatékonyság-növekedés emeli az életmegóvási beruházás megtérülését. A várható munkaképes évek különbsége például meghatározhatja a középiskolát és egyetemet végzettek közötti keresetekben meglévő különbségek értékét. Az egyén szeretne egészséges lenni, hogy az élettel még megelégedettebb legyen. Ugyanakkor ha egészséges, mint termelő is sokkal hatékonyabb. A feltételezett nyugdíjkor fontossága a t ársadalmi és gazdasági körülmények szerint változik. Egyes országokban a megélhetés munkakényszere

kevés teret hagy a h alál vagy a t eljes rokkantság bekövetkezése előtti visszavonulásra, míg ipari fejlettség és magasabb termelékenység esetén elképzelhető a tényleges munkavégzés megszüntetése, mielőtt még a dolgozó a nagyon idős kort elérné. A halálozási arány csökkenése és a gazdasági növekedés Az egészségügyi programok gazdasági erőforrásokat használnak fel, emberit és anyagit egyaránt, ugyanakkor gazdasági erőforrásokat is teremtenek. Az egészségügyi program kiadásai (mint beruházások) segítenek elkülönítve kielemezni az egészségügyi programnak a jövedelem fokozásához és a gazdasági növekedéshez való hozzájárulást. Denison megvizsgálja a munkaerő-kínálat és egyéb tényezők egész sorának, köztük a lakosság megjavult egészségi állapotának a gazdasági növekedéshez való esetleges hozzájárulását. Első megközelítésként feltételezi, hogy a munkaerő nagyságában bekövetkezett

adott százaléknyi változás egy állandó arányú százalékos változást eredményez a termelésben Ezt a volument, illetve az állandó hozadékra vonatkozó feltételezését később úgy módosítja, hogy az 1980 2000 közötti 20 éves időszakra, hogy valamennyi termelési tényező (munka, föld és tőke) 1 %- os ráfordítás növekedése, feltételezhetően, 1, 09 %- os növekedést eredményez a termelésben, míg a d olgozók számának 1%-os növelése –a többi tényezők változatlan hagyása mellett –feltételezése szerint 0, 843 % -os növekedést eredményez a nemzeti termékben. Denison ezen a k ereten belül értékeli a h alálozási arány csökkenésének a gazdasági növekedés ütemére gyakorolt hatásait. Kétségtelen, hogy a halálozási arány csökkenése befolyásolta többek között a munkaidő hosszát, az oktatási beruházást, a munkatermelékenységet, a munkaerő-vándorlást és az aktivizációs arányt is. Természetesen a

halálozási arány-csökkenés nem teljes egészében az orvostudomány fejlődésének és javuló egészségügyi ellátásnak a következménye. A termelékenység emelkedése –ami több jövedelmet eredményez – visszatükrözi a technológiai fejlődést és a munkaerő magasabb fokú iskolai és munkahelyi képzését. Összefüggések a GDP-vel A garfikonon megfigyelhetjük hogyan függ össze Magyarország gazdasági fejlettsége és a lakosság egészségi állapota, illetve az ellátórendszer fejlettsége. Az egészségi állapotra vonatkozó indikátorként a potenciális 70 é vhez számított elvesztett életéveket vettük. Az összefüggés nem nagyon szoros, de egyértelmű: azokban a régiókban, ahol az 1 főre eső GDP nagyobb, az elvesztett életévek száma kisebb. A két indikátor között a korrelációs együttható -0, 72. Az egészségügy új szemlélete Az egészségügy a magyar társadalom felértékelődő, és egyre nehezebben

megoldható problémája. A probléma rég (és ma már jól látható módon) túlnőtt az egészségügy határain: a lakosság egészségi mutatóinak tragikus volta ma már kezd közismertté és társadalmi-erkölcsi teherré válni, másrészt az eg észségügyi rendszer finanszírozhatósága a gazdaság egyik alapvető problémája. Napjainkra egyre nyilvánvalóbb, hogy az egészségügy problémái a hagyományos gondolat- és eszközrendszerben nem oldhatók meg, az egészségüggyel kapcsolatban alapvető szemléletváltásra van szükség. A (pénzügy-) politika még mindig hajlamos az egészségügyet, mint pénznyelő automatát, m int a kiadási oldal "veszteségtermelő" tételét kezelni, és ezért lehetőség szerint marginalizálni kívánja az egészségügyi költségeket. Ez a megközelítés sem az egészségügy gondjait, sem az egészség problémáit, de még a finanszírozási feszültségeket sem képes megoldani, így ezen a szemléleten

alapvetően - és nemcsak nemzetpolitikai, de gazdasági szempontból is - változtatni kell.Új szemlélet kialakítására már csak azért is szükség van, mert az egészségügy egyik legnagyobb problémája az, hogy jövőkép nélkül bukdácsol válságról válságra, és ez a perspektívátlanság még kilátástalanabbá teszi a szereplők helyzetét. Bár nincs valós jövőképünk, azt viszont már most is látni lehet, hogy a jövőkép nem képzelhető el szemléletváltás nélkül, a megújulás, az átalakítás csak alapvetően új szemlélettel érhető el. A szemléletváltásra több szinten is szükség van Az egészség értékszemléletének változása Közhelyszerűen elcsépelt megállapítás, hogy az egészség nem érték. Ahhoz, hogy az egészségügy megítélése, forrás-ellátottsága, helyzete változzon, alapvető feltétel, hogy az egészség visszakapja értékét, elnyerje méltó helyét a közgondolkodásban. Ezt nem lehet

önmagában deklarációkkal elérni, hiszen a reálfolyamatok szerint érték az, aminek szükségletkielégítő (használati vagy élvezeti) vagy jövedelemszerző (forgalmi értéke vagy jövedelemtermelő) képessége van. Ahhoz, hogy az egészség ténylegesen érték legyen, ezekben a funkcióiban kell megerősíteni, illetve ennek a szempontrendszernek megfelelően kell az egészséghez való viszonyunkat felülvizsgálni. Az átértékelésnek mind a közösség, mind az egyén szintjén meg kell történnie. Közösségi érdekek: a humánerőforrás felértékelődése, az egészségügy, mint a társadalmi infrastruktúra alapeleme Az egészségügyi ellátórendszer célja leegyszerűsítve az élet meghosszabbítása és az életminőség javítása. Társadalmi-üzemgazdasági szinten ez a humánerőforrás működőképességének a biztosíthatóságát jelenti. Ma már közhelyszintű az a megállapítás, hogy a korszerű és eredményes gazdaságokban a

tudás-intenzív ágazatok veszik át a meghatározó szerepet. A pénztőke mellett egyre inkább felértékelődik a tudástőke, miközben a természeti erőforrásokkal való ellátottság fontossága leértékelődött. A pénztőke a globalizáció miatt egyre inkább nemzetközi és mobil, valamint aspecifikus, azaz távolsági korlátok nélkül áthelyezhető, pillanatok alatt konvertálható egyik ágazatból, a másikba. Bár a globalizáció felgyorsította a humánerőforrás mobilizációját is, a tudástőke sajátossága, lassú kinevelhetősége miatt ma is inkább specifikus, a komplex működési feltételek miatt jobban helyhez kötött, és ami a legfontosabb: specifikussága miatt nehezebben pótolható (különösen egy olyan ország esetén, amelyik nem rendezkedhet be "agyelszívásra"). Mivel Magyarország esetében a g azdasági növekedést (a mezőgazdaságot leszámítva) nem lehet a természeti erőforrásokra alapozni, a jelen levő pénztőke

pedig döntően nemzetközi, tehát jelentős magyar tőkeként kizárólag a tudástőke állhat folyamatosan és jó eséllyel rendelkezésünkre. Ahhoz azonban, hogy a " jó eséllyel" kitétel teljesüljön, meg kell becsülni ezt az erőforrást, és mind bővített újratermelését, mind "karbantartását" biztosítani kell. Magyarországon nemcsak általában magas a halálozás, hanem ezen belül is a középkorúak halálozási aránya növekszik kiemelkedően1. Ennek egyik oka, hogy (magyar sajátosságként) magas a középkorú menedzserréteg halálozási aránya. Így Magyarországon a halálozási viszonyok a gazdaságilag aktív réteget a nemzetközi átlagnál fokozottabban érintik, és ez a későbbiekben a magasan képzett munkaerő foglalkoztatási szokásainak változása miatt (tényleges nyugalomba vonulás kitolódása) még tovább fog fokozódni. A fentiek következtében a gazdaságnak - és így a kormánynak - nemcsak a

magasan képzett munkaerő reprodukálása, képzése, de karbantartása, (működőképes állapotban való) megtartása is alapvető érdeke. A magyar humántőke ugyanakkor nem működtethető önmagában, hatékonyságához pénzre van szükség, pedig feltételezi a nemzetközi pénztőke folyamatos beáramlását. A nemzeti erőforrásainkra önmagában nem alapozható a fenntartható növekedés, a felzárkózás az EU országaihoz. Az elmúlt évek azt is bebizonyították, hogy a (pénz) tőke nem kizárólag a munkaerő olcsósága, hanem egyre inkább a képzettsége, megbízhatósága, valamint a jogi és fizikai biztonság arányában jön Magyarországra. (Elég arra gondolnunk, hogy a beáramló tőke zömmel azokra a területekre koncentrálódott, ahol magyar viszonyok között a munkaerő a legdrágább, és elkerülte azokat a területeket, ahol a legolcsóbb, de alacsony a képzettsége, és rossz az infrastruktúra, valamint a közbiztonság). Ez szintén azt

igazolja, hogy a magasan képzett munkaerő gazdasági aktivitásának, kiszámítható rendelkezésre állásának komoly jelentősége van a gazdasági növekedésben. A tőke - mint láttuk - azokra a helyekre jön elsősorban, ahol jók a működés feltételei, és alacsony a kockázat, kiszámítható, ismerős környezet teremthető. Ebben kiemelkedő szerepe van az infrastruktúrának. Az infrastruktúra fogalmát hagyományosan szeretjük leegyszerűsíteni az út/telefon kérdésre, holott az infrastruktúrának ma már alapvető része a megfelelő egészségügyi ellátás elérhetősége is. E tekintetben nem vagyunk se EU-, se OECD-konformok: Magyarországon nem található meg az a minőségi egészségügyi ellátás, amely felületében, kulturáltságában megfelel a fejlett államok polgárai elvárásainak. Mindez szintén eldönthet beruházási kérdéseket: a tőke biztonsága mellett a beruházók szemében a személyek biztonsága is meghatározó, amelynek

része a megfelelő egészségügyi ellátás. Így az egészségügyi ellátás színvonala, igénybevehetősége az infrastruktúra része, meghatározza az ország megítélését, és mérlegelési szempont lehet a jelentősebb beruházásoknál. Ahhoz, hogy a térségben egy regionális decentrum szerepet töltsünk be, és Magyarországon koncentrálódjanak a közép-kelet európai befektetők központjai, ezt a kérdést is meg kell oldanunk. Mindez azt bizonyítja, hogy a feltételek és a szükségszerűségek adottak ahhoz, hogy a politika átértékelje az egészségügyről alkotott képét: az egészségügy mind a legértékesebb tőkénk, a humánerőforrás megtartása, mind az ország alapmegítélése szempontjából erősen felértékelődött, és a fenntartható gazdasági növekedés előfeltételévé vált. Ez a tény a gazdaság egésze szempontjából aláhúzza az egészségügy jelentőségét Egyéni érdekek: az egészség értékszerepének

változása Az elmúlt 10 év változásai megalapozták azt, hogy az egészség tényleges, megélt értékké váljon a lakosság mind nagyobb hányadában. Az egészségügyi ellátás célrendszerében kezd átalakulni: az élettartam meghosszabbítása mellett az életminőség javítása is felértékelődik. A polgárok gyarapodása felértékeli az egészséget, mint az életminőség determinánsát: a pénz, a vagyon komoly élvezeti értékkel bír, de csak abban az esetben, ha az egészségi állapot lehetővé teszi a javak élvezését. Ugyanígy átalakul az egészségnek a jövedelemtermelő képessége is. A szocializmusban az összenyomott kereseti viszonyok és kötelező teljes foglalkoztatottság mellett az egyének jövedelemszerző képességét csak kismértékben befolyásolta az egészségi állapot. Ma ez megváltozott: a jövedelmi különbségek kinyíltak, a munkaerőpiacon a verseny élesedett, így az egészség fontos előfeltételévé vált a nagyobb

(munka)jövedelem megszerzésének. Ezek a tendenciák tették realitássá, hogy az egészség a lakosság számára is valós, megélt értékké váljon, amelyre áldozni is akar, illetve választási preferenciáival hajlandó kikényszeríteni azt, hogy a politika is értékként kezelje az egészséget. Az egészségügyi rendszer szerepének átértékelése, kitörési pontok Az egészségügy, mint finanszírozási probléma egyre nyomasztóbb, és a rendszer lényegéből fakad, hogy ez a probléma spontán nem oldódik, sőt: az élettartam meghosszabbodása, a tudomány és technika fejlődése miatt a költségek folyamatosan növekedni fognak. Ugyanakkor azt is tisztán látni: az ellátórendszer külső és belső tartalékai kimerülnek. Az intézményekben folyamatosan nő mind a külső (kifizetetlen számlák), mind a belső (lerobbantság, fejlesztések hiánya) eladósodás. A finanszírozási gondok a gyógyítás napi gyakorlatába is leszivárogtak, és az

általános presztízsvesztés miatt a gyógyítás szakmai színvonala is kezd egyenetlenné és kiszámíthatatlanabbá válni, mert a rendszer utolsó tartaléka, az egészségügyi dolgozók morális tartása is kimerülőben van. Ami mindenki számára világos: a jelenlegi forrásokból és a jelenlegi szolgáltatási csomag mellett ez az ellátórendszer nem működtethető. A problémának elvben két megoldási lehetősége van: vagy a forrásokat kell növelni, vagy az ellátórendszert és a szolgáltatásokat (szolgáltatási csomag) kell a forrásokhoz igazítani. Ez két, teljesen különböző koncepcionális megközelítés. Az egyik egy közellátási gondolkodás, ami alapvetően restrikcióra, a meglevő források jobb kihasználtságára, a feltárható feleslegek leépítésére épít. A másik gondolkodás az egészségügyet egy dinamikusan fejlődő szolgáltatási ágazatnak tekinti, és ennek megfelelően alakítja át a finanszírozás rendszerét

is. E tanulmány ennek a gondolkodásnak a terjedését sürgeti, és ehhez szeretne pár gondolattal hozzájárulni. Az egészségügynek, mint szolgáltató ágazatnak a felértékelődéseAz egészségügyi rendszer a l akosság élet-esélyegyenlőségét meghatározó humán közszolgáltatás, amely nemcsak a lakosság egészségi állapota és biztonságtudata szempontjából kiemelkedő jelentőségű, de az ágazat a fejlett országokban a gazdaság innovatív húzóágazata, melynek foglalkoztatáspolitikai hatása is jelentős. E tekintetben szerepe mára már a hadiiparéval és az űrkutatáséval vetekszik: az egészségügyi fogyasztás - így az egészségügyi termékek és szolgáltatások piaca - folyamatosan bővül, és ehhez az alapkutatás és a t echnológia gyors fejlődését igényli. A fejlett országok GDP-jének egyre nagyobb hányadát a szolgáltatások adják. Az egészségügyi szolgáltatások piacának bővülése a szükséglet oldaláról korlát

nélküli, tehát egy folyamatosan bővülő piacról van szó, amelynek kiszolgáló háttéripara (gyógyszeripar, orvosiműszer-ipar) már ma is a világ gazdaságának meghatározó ágazatai. Ha az egészségügyet nem fejlesztjük, szükséges rossznak tekintjük, akkor kimaradunk a világ legdinamikusabban fejlődő iparágából. A szolgáltatások fejletlensége magával vonja a háttérszolgáltatások (gyógyszer és műszeripar) fejletlenségét, holott a fejlett országokban ez az iparág a GDP egyre jelentősebb hányadát adja, és az egészségügyi (háttér) ipar súlya, jelentősége a későbbiekben is egyértelműen növekedni fog. A hadiipar lényege: stratégiai jelentőségű, korlátlan, önmegsemmisítő (folyamatosan újratermelődő) fogyasztás. Az egészségügy ezt a s zerepet is képes átvenni: a s zükségletek növekedésének itt is csak a források szabnak határt, tehát az innovációra gyakorolt hatását a stratégiai jelentőség és a

szükséglet korlátlan generálhatósága egyaránt magyarázza. A magyar gazdaság a XX. század forradalmából, az informatika fejlődéséből nagyjából kimaradt, illetve elsősorban csak mint fogyasztók részesülünk ennek hasznából. A XXI. század gazdaságának meghatározó tényezője az egészségügyi és szociális szféra lesz, a humán-közszolgáltatás és annak háttéripara. Nem kellene ebből is kimaradni, sőt: az ágazat humántőke-tömege és minősége alkalmas arra, hogy Magyarország a térség egészségügyi központja legyen, és a környező országokból is idevonzza a high-tech igényű ellátásra szorulókat. Ezzel a gyógy-idegenforgalom előtt új perspektívák nyílnak: a hagyományos (de nem kiaknázott) gyógyvízre, nem orvosi szolgáltatásokra alapuló ("klasszikus") gyógyturizmus mellett meg kell alapozni az orvosi high-tech alkalmazására alapuló (szívműtétek, speciális agyműtétek, stb.) minőségi

gyógyturizmust is Ez jelenti a kitörési pontot: nem leépíteni kell az egészségügyet, hanem a meglevő fizikai és humánkapacitások jobb kihasználása érdekében új, (elsősorban) külső piacokat kell keresni, hiszen a belső piac fizetőképessége nem nagyon bővíthető sem a közfinanszírozás, sem a magánfinanszírozás oldaláról. Ahhoz, hogy a magyar egészségügy valóban betölthesse ezt a s zerepet, két dologra van szükség. Egyrészt kormányzati szemléletváltásra, szándékra, elszántságra, másrészt invesztícióra. Tisztán kell látni, hogy ez a szükséges invesztíció a szereplők egyikétől sem várható el kizárólagosan. Ahhoz, hogy a magyar egészségügy hiánytermelő válságágazatból a gazdaság húzóerejévé váljon, újra kell értelmezni a k öz és a magán viszonyát az egészségügyben. Ehhez egyrészt meg kell szüntetni a m erev különállást a k özfinanszírozású és a magánfinanszírozású intézmények

között, másrészt meg kell engedni, hogy a magántőke a közintézményekbe is befektethessen, vegyes (tb és piaci) hasznosítás mellett. Mindezt természetesen úgy, hogy a m agyar egészségügy alapelve, a s zolidaritás ne sérüljön. Ez ma már nem megoldhatatlan feladat: a "public private mixt" technika létezik a világban, és Magyarországon is készültek tanulmányok, amelyek ezt a vegyes finanszírozást a szolidaritást nem sértő, hanem erősítő módon készítik elő. A magyar egészségügy problémáira csak ebben a konstrukcióban kaphatunk választ: egyrészt ez a vegyes finanszírozás hozhatja meg a szükséges invesztíciót és működési költségtöbbletet, másrészt a magánszféra megerősödése versenyhelyzetbe hozza a közintézményeket, és ettől az ellátás általános színvonalának javulása várható. Ami még ennél is fontosabb: ezzel a technikával kerülhető el a magyar egészségügy legnagyobb veszélye, a

kettészakadás egy olcsó és rossz "szegényegészségügyre" és egy piaci elven működő magánegészségügyre. A magánszféra szükségszerű megerősödése nem mentesíti az államot a felelősség alól. Egyrészt, mint tulajdonosnak gondoskodnia kell az intézményeiről, másrészt a társadalombiztosítási finanszírozást is a biztonságos működés szintjére kell felhozni, de a piaci viszonyok súlyának növekedése felértékeli az állam piacszabályozó és ellenőrző szerepét is. Az államnak fontos szerepe van a piacélénkítésben és piacbővítésben is. A környező országokban igen kevés az esély arra, hogy kialakuljon egy szakmailag és felületében is igényes ellátórendszer, amely mind a VIP-igényeket, mind a speciális szakmai igényeket ki tudja elégíteni2. Ugyanakkor a környező országokban is kialakul egy vagyonos (sőt adott esetben igen vagyonos) réteg, és ezek külföldön fogják megoldani problémáikat. A környező

országokban is egyre inkább jelen vannak a multinacionális vállalatok, melyek szeretnének alkalmazottaiknak megfelelő egészségügyi ellátást biztosítani. Ezek az igények ma a térségben csak a manager-szűrés szintjén megoldottak, a megfelelő gyógyításban égető és tartós hiány van. Magyarország földrajzi fekvése és a magyar egészségügy szakmai potenciálja alapján alkalmas lehet arra, hogy ezt az emelt szintű ellátást nyújtsa a régió számára, ne kelljen Kolozsvárról, Lembergből, Kassáról Bécsig, Innsbruckig, Zürichig menni, hanem elég legyen Debrecenig, Szegedig, Pécsig, vagy Budapestig utazni. A hazai egyetemi bázison lehet kialakítani egy olyan vegyes üzemeltetésű ellátórendszert, amely alkalmas a s peciális ellátási igények regionális kielégítésére is. A szakmai invesztíció előnyeit ugyanúgy élveznék a tb terhére ellátott magyar betegek is, míg az így kialakított emelt szintű ellátórendszer szabad

kapacitását (adott esetben elkülönített hotelrésszel) a befektető a piacon szabadon értékesíthetné. Ebben (a betegek, a fizető paciensek "beszervezésében") partnerek lehetnek a térségben működő multik is, akik szeretnének megbízható ellátást adni a térségben dolgozó munkatársaiknak, de nem kizárt, hogy a fejlesztéshez, mint regionális programokhoz felhasználhatók az EU előcsatlakozási alapok is. Így Magyarország a minőségi gyógyturizmus regionális központjává válhat. A piacbővítés lehetséges módjaiban szerencsés egybeesés van a kormányzat egyéb céljai és az egészségügy problémáinak megoldása között: a piacbővítés első, államilag támogatott lépése a határon túli magyarok egészségügyi ellátásának megoldása lehet. Amennyiben a h atáron túli magyarok ellátását egy - döntően külső forrásból működő közalapítvány fedezi, akkor ez a magyar egészségügy számára a kapacitások jobb

kihasználását és külső források bevonását jelentheti. Ez nemcsak a határon túli magyarok iránti erkölcsi kötelezettségeink teljesítését jelenti, de az így ellátott magyarok lehetnek a magyar minőségi ellátás nagykövetei: hírét vihetik a magyar egészségügy teljesítményének, és további fizetős betegeket generálhatnak. A kormányzatnak ezt a projectet fel kell vállalnia, mind a hivatalos külkapcsolatokon, mind az ország-imázs projecteken keresztül. Az ellátórendszer fejlesztésében bizonyosan találunk külföldi partnereket, de csak akkor, ha a külföldi szakmai befektetők látják, hogy az egészségügy területén megszűnik a kormányzat (több évtizedes) magánszektor-ellenes magatartása. Az egészségügy, mint a világ legtöbb országában, egyik legsúlyosabb társadalmi problémánkká válik. Megfelelő szemléletváltással még mindig (de talán az utolsó pillanatban.) van esély arra, hogy a folyamatos konszolidáció

terepéből a gazdaság egyik sikertörténetévé váljon. Ehhez szemléletváltás, kormányzati elszántság, vállalkozásbarát környezet és pénz kell. Megjegyzések 1 Magyarországon saját korosztályán belül másfélszer annyi 35-40 éves, és kétszer annyi 40 és 50 év közötti férfi hal meg, mint 30 évvel ezelőtt. 2 A térségben kétféle egészségügyi szolgáltatásban van hiány. Az egyik a "szokásos" ellátásoknak a kulturált, megbízható, felületében más minőségű nyújtása (ápolás, kommunikáció, "emberszámba vevés"), azaz a VIP-ellátás. A másik hiány a méregdrága csúcstechnikán alapuló, szakmailag nagyon igényes ritka ellátások csoportja, amely kis esetszám esetében nem működtethető gazdaságosan egy országon belül (pl.: gammakés, pozitron emissziós tomograph, stb. Felhasznált irodalom Dr. Kincses Gyula: Egészség (?) – Gazdaság (?) Manager Press Kiadó, Budapest 1993 Dr.

Déri Illés: Népegészségtan Semmelweis Kiadó, Budapest 1995 Infrastruktúra Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1972 Egészségügy és piacgazdaság Magyar Tudományos Akadémia, Budapest 1998 Utak és korlátok az egészségügyben Magyar Tudományos Akadémia, Budapest 1998 Egészségügy Magyarországon Magyar Tudományos Akadémia, Budapest 2001 Egészségmegtartás, betegségmegelőzés Magyar Tudományos Akadémia, Budapest 2002