Irodalom | Könyvek » Muriel Barbery - A sündisznó eleganciája (részlet)

Ki vágyat vet. - Marx cökélecesen megválrozracja a világlátásomat - jelencecte ki aznap reggel az ifjú Pallieres. aki általában nem szól hozzám egy szót sem. Anroinc: Pallieres, egy régi gyáros dinas1.tia jómódú örököse nyolc munkaadóm egyikének fia. A nagy gyáriparos polgárság utolsó böffenece - ilyen böffenec csak ciszta, bűntelen csuklásokból fakadhac - ragyog a felfedezés örömétől , és ezt reflexszerűen meg is osztja velem, bele sem gondolva, ércek-e belőle va• lamic. Mic érrhec meg a munkásosztály Marx írásaiból? Mancot olvasni nehéz: nyelvezcrc vála,--i;tékos, prózája kifinomulr, rétclci túlságosan összetettek. És ebben a pillanatban nagy ostobán majdnem elárulom magam. -Akkor A német ideológiát kellene olvasnia - vála~z:olom a fenyözöld zakós kreténnek. Csak akkor érti meg az ember Marxot és fogja fd, miben áll a cévc:d.:sc:, ha elolvassa A német ideológiát Marx erről az anc- 9 ropológiai

ralapzacról buzdít az új világ megceremrésére, abból a bizonyosságból kiindulva, hogy nem SZ.lbad hiábavaló vágyakozásra veszcegecni erőinket, jobban tennénk, ha a~iikségleteinkhCZ tarranánk magukat Ha a világban elhallgattacnák a vágy hübriszét, új társadalmi rend jöhetne létre, amely mc:ntc:s lenne a dnyomá.~tól és a kártékony hierarchiáktól küz<lelm.:ktől, Közel állok ho:i.zá, hogy azt sutcogjam: - Ki vágyat vet, F.ijdalmat arat- mintha csak a macskám előtt beszélnék. Antoinc Pallieres, akit undorító, éppen csak kiserkenő ba- juszkája cseppet sem tesz férfiasabbá, rám bámul, nem rudja, jól értette-e különös s-zavaimar. Mint máskor is, annak köszönhetem menekiil~emet, hogy az emberi lények képtelenek észlelni bármit is, ami szétfeszíti mentális megszokásaik keretét Egy házmesrc:rnő nem olvassa A német ideoMgidt, köveckezésképpen nem tudná idézni a Feuerbachról szóló tizenegyedik té7lst sem.

R.íadásul egy házmesccrnő, aki Marxot olvas, nyilvánvalóan felforgatásra kés-Lül, a CGT nevű ördög gonosL szavára hallgatva Hogy esetleg a s.rellc:me felemelkedése végett olvassa, ez olyan illetlenség, melynek végiggondolására egyetlen nag)polgár sem vc:temedhec. - Adja át jókívánságaimat kedves édesanyjának - dünynyögöm, és az orrára csapom az ajtót, remélve, hogy a több éva.redes előícélecek elfedik a kér mondat diszfóniáját 10 2 A művészet csodái Renée-1 1ek hívnak. Őcvc~négy éves vagyok Huszonhét éve vagyok a Gn:ndle utca 7 h;íunescernöje A S7ép magánpalotának udvara és belső kenje is van, nyolc nagy luxuslakásra osztották, mindet lakják is, és mind 6riási. Özvegy vagyok, alacsony, kövérkés, tyúkszem van a lábamon, és rosszabb reggeleken olyan a leheletem, mint egy mamuté. Alig jártam iskolába, mindig szegény voltam, visszahúiódó és jelencéktden Egyedül élek a macskámmal, egy nagy, lusta

kandúrral, akinek egyeden különleges tulajdonsága van: lábát húzva jár, amikor neheztel valamiérr. Ahogy én, ö sem igen tesz erőfeszítéseket, hogy a hozzá hasonlók köréhcr. csaclakozzék Én nem vagyok rúl barárságos, bár mindig udvariasan viselkedem, így nem szeremek, de jól tűrnek, merr rökélcrcscn megfddek az elképzelésnek, amelyet a közhiedelem sajmlt a házmesternö paradigmájába; rchát egyike vagyok a fogaskerekeknek, amelyek a nagy, egyetemes illúziót forg-.itják, mely ~-zerinc az élecnek van értelme, mégpedig könnyen megfejmető értelme. És mivel valahol megíratott, hogy a házmes11 ternök öregek, csúnyák és barárságralanok, azt is lángbetűkkel írták ugyanennek a hülye égbolcnak a1. orom1arára, hogy az c:mlíterr há1mesrernöknek kövér, gyönge: akaratú macskájuk van, és egé.17 nap egy horgolt huzatú vánkoson szundikál Ugyan=n a címen azt is nyilvánvalónak tekintik, hogy a há1.mesrernök állandóan a

tévét bámulják, nagy, kövér macskájuk a párnán swndikál, a ház előcsarnoka pedig húsleves-, káposztaleves- vagy sólerszagban ús-Lik. Olyan hallarlan szerencsém van, hogy egy nagypolgári ház házmesternóje vagyok. Igazán megalázó volt, hogy ezeket a hirvány ételeket kdlerr fözőcskéznem, ám De Broglie úr, az elsö emeleti államtanácsos (a feleségééhe-L képese udvarias, ám harár01.orr) fellépése, melynek az volr a célja, hogy kiű7.7e e plebejus bűzök közönséges jelenlétét, hatalmas megkönnyebbülésemre mc:gs-t.abadított etröl a kötelességtől , bár mc:gkönnyebbülésemer a rölem telhető legnagyobb ceherséggd a kényszeredett engedelmesség álcája alá rejtettem. Ez huszonhét éve történr. Azóca mindennap elmegyek a henteshez, és veszek egy szclc:c combot vagy marhamájat, beszuszakolom a fonocc kosaramba egy csomag szárazcé~7ta és egy répacsomó kÖ7é Szinte fitogtatom ezekec a s-LCgényéccleker (amelyeknek megvan az

a kedvező tulajdonságuk is, hogy alig van szaguk), hiszen szegény vagyok egy olyan házban, ahol mindenki gazdag, így egyszerre tudok megfelelni az egyezményes kö7.11elynek és a macskámnak, Leónak, aki csak azért kövér, mert ő eszi meg ezeket a nekem szánt fogásokar; hersegve falja a disz- nóhúst és a vajas makarónit, miközben én a S7.aglóidegeimet zavaró hacások nélkül teljes rirokban kielégíthetem a saját kulináris igényei mer. 12 Még ennél is nehe7.cbb volc a cdeví:úó kérdése Amíg a férjem élc, minden rendben volc, men ő állandóan nézte, így megszabadított engem a roboctól. A há1 clöcsarnokába kihallarswcr a televízió hangja, és ez elég volt, hogy müködresse a társadalmi hierarchia járékár, de miután Lu ci en meghalc, erősen cörnöm kellen a fejemet, hogy fc:nncansam a lácszamr. Élccébcn Lucien levette rólam e méltatlan kötele-teccség terhéc; holtában megfos-.1tott a múvelcclenségétől, amely hasznos

védóbáscyác emelt a töb- biek gyanakvása dé. Végül c:gy érintés nélküli nyomógombnak köszönhecöen találtam rá a megoldásra. EbY infravörös érzékelőre kapcsolt harangjáték jel7.i az dö-csarnokban árhaladó személyc:ker, így kivonja a használatból a gomboc, amelyet a bejövöknek kellerc megnyomniuk, hogy észrevehesscm a jelenlétiiker, bár igencsak távol vagyok tőlük. Én ugyanis általában a belső szobában tartózkodom, szabadidőm nagy részét icc töltöm, merr icr védve vagyok a zajokról és szagokról; szívem szerint élhecek, mégsem vagyok megfos1.rva az örs1.emc:k s-Lámára lérfonrosságú információról: ki jön, ki megy, kivel és hány órakor. Az előcsarnokon átkelő lakók tehát hallják a lerompított hangokat, felismerik, hogy be van kapcsolva a cdevízió, és mivel s-.1emernyi képzdöerejiik sincs, kialakítják magukban a készülék elötr élvezkedő házmesrcrnéí képét. Én a barlangomban megbújva ugyan nem

hallom a kapu csapódásír, dc cudom, hogy valaki áchaladt n előcsarnokon, átmegyek a szomszéd szobába, és a lépcsővel szemben lévéí kerek ablakon ár a fehér rnus-.dinfüggöny mögött megbújva dis-.1kréren rintáwm az áthaladó kilétét 13 A videokau:tták, majd később a1. isteni DVD megjdenése még radikálisabban megválcoztacra a dolgokar, rovább növelve a boldogságomat. Mivd ritkán fordul elő, hogy egy házmesternő a Halál Velencében elöcc édeleg, és Mahler-zene árad a konyhájából, megcsapolram a hosszú évek kemény munkájával félrecen pénzünket, vásároltam egy másik kés1.üléker is, és beállícotcam a rejtekhdyemre. És míg mimikrim legfőbb eszköze, a kinri televízió bömböl, bár én egy hangot sem hallok az ürcsfcjűcknck szánt süledenségekböl, könnyes summd olvadozom a művészet csodái előtt. Mély gondolat N° 1 Aranyhalacska gőmbakvárium alján: csillagnak készült. A felnőttek időnként

tetemes idöt szánnak rá, hogy leüljenek, és hosszan elnézzék a teljes csödöt: az életüket. Ilyenkor jajongani kezdenek. bár nem értik az egészet, és mint a légy, ami mindig ugyanahhoz az ablakhoz csapódik, gyötrödnek, kimerülnek, és boldogtalanul próbálnak rájönni, mi sodorhatta öket oda, ahová egyáltalán nem vágytak. A legokosabbak valóságos vallást csinálnak belőle: á, a nagypolgári lét gyűlöletes üressége! Vannak efféle cinikusok apa vacsoravendégei között is: . Mivé lettek az ifjúkori álmaink?", kérdezik kiábrándultan, önelégülten•Elszálltak, ez bizony kutyának való élet." Gyűlölöm az érettségnek ezt a hamis tisztánlátását. Az az igazság, hogy ők is olyanok, mint a többiek, kisgyerekek. akik nem értik, ami velük történik, de adják a nagyot. bár legszívesebben elsirnak magukat Pedig nagyon egyszerű rekek elhiszik, amit a nőnek, megérteni. Ott a hiba, hogy a gye- felnőttek

mondanak, és amikor ök is fel- úgy állnak bosszút, hogy becsapják a saját gyerekeiket. „Az életnek van értelme, és a felnőttek 15 tudjak is, mi az", ez az Forrás:egyetemes http://www.doksihu hazugság, és ebben mindenkinek muszáj hinnie. Amikor az ember már késő . felnőttkorában megérti, hogy ez nem igaz, A rejtély továbbra is rejtély marad, de már az összes rendelkezésre álló energiát elpocsékoltuk hiábavaló tevékenységekre. Nincs más hátra, amennyire lehet, el kell kábítani magunkat, és megpróbálni elleplezni magunk elöl is a tényt, hogy az életünknek egyáltalán nem látjuk értelmét, és be kell csapnunk a saját gyerekeinket, így talán könnyebb lesz meggyőzni saját magunkat is. Akikkel a családom összejár. mind hasonló utat jártak be Fiatal korukban megpróbálták jövedelmezővé tenni az intelligenciájukat, kipréselni tanulmányaikból a lényeget, mini citromból a levét, és elit pozíciót

biztosítani maguknak, majd egész életükben süketen azon rágódtak, hogyan torkollhattak ilyen hiábavaló létbe szép reményeik. Az emberek azt hiszik, hogy a csillagokat követik, és közben aranyhalként végzik egy gömbakváriumban Azon tűnődöm, nem lenne-e egyszerűbb a kezdetektől azt tanítani a gyerekeknek, hogy az élet abszurd. Talán megfosztaná a gyermekkort néhány szép pillanattól, de tetemes nyerne a felnőttkornak időt - nem is beszélve arról, hogy az ember megklmélné magát egy traumától, a gömbakvárium rémétől. P-alomának hívnak, ti~~11két ~ves vagyok, a Grenelle utca 7.-ben lakom egy procc lakásban A szüleim gazdagok, a családom gazdag, következésképpen a nővérem és én is virtuálisan gazdagok vagyunk. Az apám, aki korábban miniszter volt, most képviselö, és kétségklvül a Nemzetgyűlésben fogja végezni, a Lassay Szálló pincéjének kincseit fosztogatva. Az anyám Szóval az anyám nem kifejezett

észlény, de tanult nö. Iroda- 16 Forrás:lomból http://www.doksihu doktorált. Helyesírási hiba nélkül írja meg a vacsorameghívókat, és halálra untat minket az irodalmi utalásaival (Colombe már megint a Guermantes-oldalad", vagy Bogaram, te valóságos Sanseverina vagy"). Ennek ellenére, az esélyeim és a gazdagságom ellenére már jó ideje tudom, hogy végsö rendeltetésem a gömbakvárium. Hogy honnan tudom? Hát ügy, hogy véletlenül nagyon okos vagyok. Söt, kivételesen okos. Valóságos szakadék választ el a korombeli gyerekektöl Mivel nemigen vágyom rá, hogy felfigyeljenek rám, és egy olyan családban, ahol az intelligencia nagy érték, egy túlságosan tehetséges gyereknek soha nem hagynának békét, az iskolában megpróbálom korlátozni a megnyilvánulásaimat, de még így is mindig osztályelsö vagyok. Azt gondolná az ember, hogy nem túl nehéz a normál intelligenciát eljátszania annak, aki, mint én, tizenkét éves

korára szellemileg egy filozófia doktorandusz szintjén van. Pedig nagyon is nehéz! Sok fáradságába kerül az embernek, hogy hülyébbnek lettesse magát, mini amilyen. De valamiképpen ez hozzásegít, hogy megmeneküljek az unalomtól: az összes idöt, amit nem a világ tanulmányozására és megértésére fordítok, arra használom fel, hogy a szokvány-jótanulók stílusát, válaszait, lépéseit, elfoglaltságait és kis hibáit másolom. Elolvasok mindent, amit Constance Baret, az osztály második legjobb tanulója matematikából, franciából és történelemből ír, és megtanulom, hogy is kell ezt csinálni: franciából összefüggő és helyesen lelrt szavak sorozata, matematikából értelmetlen műveletek gépies másolása, történelemböl a logikus kapcsolóelemekkel összekötött tények egymásutánja. Ám én még a felnőttekhez képest is agyafúrt vagyok Ez az igazság. Erre nem vagyok különösebben büszke, mert nem az én 17 Forrás:érdemem.

http://www.doksihu De az az egy biztos: én nem kerülök a gömbakváriumba. Alaposan átgondoltam ezt az elhatározásomat. Még egy hozzám hasonlóan okos lény - legyen bár minden tárgyban egyformán tehetséges és jóval okosabb a kortársainál - életútja is elöre ki van jelölve, és ez simivalóan szomorú: úgy látszik, senki nem fogja fel, hogy az élet abszurd, és az élelünk folyamán elért sikerek nem érnek többet a kudarcainknál. Csak kényelmesebbé teszik a léteZést És még valami: azt hiszem, a tisztánlátás megkeseríti a sikert, mlg a középszerű ember mindig reménykedik valamiben. Tehát meghoztam a döntést. Hamarosan kilépek a gyermekkorból, és bár tudom, hogy az élet egy rossz bohózat, nem vagyok benne biztos, hogy örök időkig ki tudok tartani. Végered- ményben arra vagyunk programozva, hogy higgyünk olyasmiben, ami nem létezik, mert olyan élölények vagyunk, akik nem akarnak szenvedni. lgy tehát minden erönkkel

igyekszünk meggyőzni magunkat, hogy vannak olyan dolgok, amelyek megérik a fáradságot, és az életnek nagyon is van értelme. Hiába vagyok nagyon okos, nem tudom, milyen sokáig leszek még képes arra, hogy szembeszálljak ezzel a biológiai késztetéssel. Miután ráléptem a felnött életpályára, képes leszek~ továbbra is szembenézni az abszurditás érzésével? Nem hiszem. Így tehát döntöttem: a tanév végén, a tizenharmadik születésnapomon, a jövö év június 16-án öngyilkos leszek. De tudni kell, hogy nem nagy csinnadrattával készülök ezt megienni, mintha valamilyen hősies vagy gyözedelmes cselekedetet hajtanék végre. Egyéb- ként nagyon is érdekemben áll, hogy senki ne sejtsen semmit. A felnőttek hisztérikus kapcsolatban állnak a halállal, arányta- lanul nagy méreteket ölt a szemükben, hatalmas feneket kerí- 18 Forrás:lenek http://www.doksihu neki. miközben a halál az élet legközönségesebb eseménye Nekem nem is

maga a dolog fontos, hanem a mikéntje A japán oldalam természetesen a szeppuku felé hajlik. Amikor a japán oldalamról beszélek. akkor ezen a Japán iránti szerelmemet értem Hatodikos vagyok, és természetesen a japánt vettem fel második nyelvnek. A japántanár nem olyan vészes, ugyan lenyeli a francia szavakat, és egész idö alatt zavart képpel a fejét vakargatja, de a tankönyv elég jó, és amióta elkezdtük, sokat haladtam. Megvan a remény, hogy néhány hónap múlva eredetiben olvashatom kedvenc mangáimat. Anya nem érti, hogy egy olyan-okos-kislány-mint-én, hogy olvashat mangákat. Még arra sem vettem a fáradságot, hogy elmagyarázzam neki: a „manga" japánul csak annyit tesz: .képregény" ő azt hiszi, hogy térdig gázolok az alja kultúrában, és én nem ábrándilom ki a tévedéséből. Szóval, néhány hónap múlva talán már Tanigucsit is tudok olvasni japánul. De kicsit eltértem a tárgyunktól: ennek még június 16.

elölt meg kell történnie, mert június 16-án öngyilkos leszek De nem szeppukuval Jelentőségteljes és szép- séges cselekedet lenne. de szóval egyáltalán nincs kedvem szenvedni. Igazából gyűlölnék szenvedni; úgy gondolom, hogy amikor az ember úgy dö~th~gy meghal, méghozzá azért, mert úgy érzi, hogy a halál beleillik a dolgok rendjébe, akkor fájdalommentesen kell csinálnia. A halálnak gyöngéd átmenetnek kell lennie, selymes siklásnak a pihenő felé. Vannak emberek, akik úgy ölik meg magukat, hogy kiugranak a negyedik emeletről vagy hipó! isznak. söt felkötik magukat! Ennek semmi értelme Söt, én egyenesen trágárnak találom. Mire jó a meghalás, ha nem arra, hogy ne szenvedjen az ember? Én jó elöre elterveztem, 19 Forrás:hogy http://www.doksihu fogok távozni: már egy éve minden hónapban ellopok egy szemet az anyám ágya melletti gyógyszeres üvegből. Egyébként az anyám olyan sok altatót szed, hogy azt sem venné

észre, ha mindennap elemelnék egyet, de én elhatároztam, hogy óvatos leszek. Semmit se bízzunk a véletlenre, amikor olyan elhatározást hozunk, amelyet valószínűleg kevesen fognak megérteni Az. emberek hihetetlen gyorsan keresztbe tesznek az olyan terveknek, amelyekhez a leginkább ragaszkodunk, olyasféle sületlenségek nevében mint .az élet értelme• vagy emberszeretet" Ja, és: .a gyermekkor szentsége" Tehát szép békésen közelítek június 16. felé, és nincs bennem félelem. Csak talán egy kis szomorúság De a világ jelen állapotában nem hercegkisasszonyoknak való. Ügy értem: azért, mert az ember előre megtervezi a halálát, még nem kell úgy vegetálnia, mint valami rothadó növénynek. Éppen ellenkezőleg: nem a halál a fontos és nem is az, hogy hány éves korában hal meg valaki, hanem hogy mit tett éppen a halála pillanatában. Tanigucsi hőseit akkor éri a halál. amikor éppen az Everestre másznak felfelé. Mivel

semmi esélyem, hogy jövő június 16-ig nekivágjak a 1<2-nek vagy azAnnapurnának, az én Everestem intellektuális jellegű. Célul tűztem ki, hogy a lehető legtöbb mély gondolatot hozzam létre, és lejegyezzem őket ebbe a füzetbe: ha semminek nincs értelme, legalább a szellemünk szembesüljön vele, vagy nem? De mivel az énem nagyobbik fele japán, beiktattam még egy kényszerítő körülményt: ennek a mély gondolatnak egy kis japán vers formáját kell magára öltenie: egy haikuét (három sor) vagy egy lankáét (őt sor). 20 A kedvenc haikumat Basó írta: ó, halászkunyhó, hol tücsök fülel, rákok közé keverve. Ez nem gömbakvárium, nem, ez költészet! De abban a világban, ahol én élek, sokkal kevesebb a költészet. mint egy japán halász kunyhójában. Maguk talán normálisnak találják, hogy négy személy él négyszáz négyzetméteren, míg másoknak, köztük talán elátkozott költőknek is, nincs megfelelő otthonuk. és

tizenöten nyomorognak húsz négyzetméteren? Amikor a nyáron bemondták a híradóban, hogy afrikaiak pusztultak el, mert tűz ütött ki az egészségtelen lakóházuk lépcsőházában, megszületett a fejemben az ötlet. Nekik mindennap ott volt az orruk előtt a gömbakvárium, és nem menekülhettek belöle, szép történetekkel szédítgetve önmagukat. De a szüleim és Colombe úgy képzelik, ők az óceánban lubickolnak, mert négyszáz négyzetméteren élnek, szép bútorok és festmények között Tehát úgy tervezem, hogy június 16-án felfrissítem kissé a szardíniamemóriájukat:--felgyújtom a lakást (barbecue-gyújtóssal). De vigyázat: nem vagyok gyilko;~kKo°r"teszem majd, amikor nincs otthon senki üúnius 16. szombatra esik, és szombat délutánonként Colombe Tibére-nél van, mama jógaórán, papa a vitakörben, és én, én itthon szoktam maradni), a macskákat kimenekltem az ablakon, és még idejében értesítem a tűzoltókat , hogy ne

legyenek áldozatok. Utána szép nyugodtan elmegyek aludni Nagyihoz az altatóimmal. Ha nem lesz lakásuk és lányuk, talán eszükbe jutnak azok a megégett afrikaiak, nem? 21 Egy arisztokrata nő Kedden és csücörtökün ~anuela, egr~t!en barácnöm velem teázik a házrnescc:rlakásban. Manucla cgys~rd asszony, akit a porszc:mek kergerésével elpocsékolt húsz év sem fosztotr meg az eleganciájáról A "pom:emek kerger6e" igencsak szemérmes kifejezés De a gazdagoknál nem a nevükön nevezik a dolgokat - Kiiirícem a ciszrasági betétekkel celi szemétkosarat- mondja Manuela lágy, susogó akcentusával - , felcörlöm a kurya hányadékát, kitiszrícom a madárkalickát (sose hinné az ember, hogy ilyen aprócska állatok ilyen sokac bírnak kakálni), és kisikálom a vécéc. Dc a por? Hogy oda ne rohanjak! Úgy képzeljék d, amikor Manuela délután kettőkor lejön hozzám, ked<lenkém Arrhenséktől, csütörcökönként De Broglieékról,

előtte fü!tiszcító pálcikával riS1.Cogatta le a klotyó aranycirádáic, és a klotyó az aranyozás ellenére éppen olyan mocskos és büdös, minc a világ összes klocyója, mert a gazdagok teste egy dologban egy:Hralán nem üt cl a szc:gényekécől: undorító heleik végiü valahol csak megszabadulnak accól, ami bebüdös/ti őket. 25 Már csak ezérr is földig kell hajolnunk Manuela előrr. Bár feláldozták őt egy olyan világ olrárán, ahol a méltatlan feladatok egyesek számára vannak fennrarcva, míg mások csak az orrukat finrorgatják és nem csinálnak semmit, ö mégsem hajlandó elfojtani a kiflnomultságra való hajlamát, ami jóval fölülmúl n1inden aranyozást, minél egés7.ségügyibb, annál inkább -A diófélékhez tc:rítőr kell tenni - jegyzi meg Manuela, és öreg kosarából elővesz egy kis fonorr doboz.kár, amc:lyben kárminvörös selyempapír fészekben mandulás sütemények pihennek. Kávét főzök (nem fogunk inni

belőle, de bolondulunk az illatáért), 7.öld teát szürcsölgcriink, és a siircményr ropogratjuk Ahogyan én folyamacosan elárulom az archctípusomat, Manuela a porcugál rakarírónö képét hazudtolja meg, bár nem tud róla. Merr Faro leánya, aki egy fügefa alatt sziilm:rc hét előző gyermek után és hat utána következő gyermek előtt, akit már nagyon fiatalon kiküldtek a me7.Öre dolgozni, majd nagyon fiatalon férjhez adtak egy kőműveshc (aki hamarosan kivándorolr), négy, jog szerint francia, dc: társadalmi szempontból portugál gyermek anyja, szóval: Faro lánya fekete kötött harisnyában és fejkendőben is arisztokrata, igazi, születecc arisztokrata, és ehhez kéL~ég sem férhet, mert Manucla csak a szívére hallgat, és fütyül a címkékre és a nemesi elónc:vekre. Mert ki is az arisztokrata? Olyan valaki, akihez a közönségesség fel nem érhet, bár teljesen behálózza Nem érinri férje· családjának közönségessége:,

vasárnaponként, amikor yí r~~~~éJ~c:l próbálják ctiltenni magukat a fájdalmon, hogy gyöngének és jövótlennek születlc:k; a szomszédok közönségessége, akiket megsápaszt a gyárak neonvilágí- 26 tása - úgy mennek nap mint nap munkába, leverten, mintha a pokolba 57.állnának le újra és újra; munkaadóinak közönséges- sége - a világ öss-i;es pénze sem képes clleplemi a hitványságukar, bár úgy beszélnek Manuelával, mim egy szőre hullató kuryával. De látni kell, hogyan nyújtja át nekem Manuela szorgos cukrászmunkájának gyümölcsét, és rögtön megérezzük, milyen sok kiflnomulcság lakik chben az asszonyban. Igen, minc egy királynőben Amikor Manuda megjelenik, a lakásom palotává vál- tozik, és párianassolásaink fejedelmi lakomává alakulnak. Ahogy a mesélö az élerer selymesen csillogó folyóvá alakítja, amelyben elmerülhet a szenvedés és az unalom, Manucla meleg és vidám hőskölceménnyé változtatja az

életünket. - A kis Palliercs ma köszönr nekem a lépcsőh:h,ban - töri meg a csendet váratlanul. - Marxot olvas - felelem vállat vonva. - Marxot~ - kérdezi Manuela, (az x-et h-ba hajló s-nek ejti, és ez olyan dbüvölö, mint a májusi ég). - Marx a kommunizmus atyja - válaszolom. Manuela megveróen felhorkan: - A politika - jegyzi meg. - A kis gazdagok játéka, amit nem adnak oda senkinek. Ömehúzott szemöldökkel elgondolkodik: - Ez kicsit eltér a szokásos olvasmányairól - mondja. A fényképes magazinok, amelyeket a fiatalemberek a marracuk alatt dugdosnak, nem maradnak rejrve Manuela éles s~me előtt, a7, ifjú Pallieres pedig az igencsak kifejező címlap A huncut márkinék - ~-z.erint egy idöben huzgó, bár válogarós fogyasztóju k volt 27 El nevetjük magunkat, és egy ideig elbeszélgetünk még egyről s másról, a régi harárságok nyugalmával. Drágák nekem c:zek a pillanatok, és mindig Ö.sl>-zeszorul a szívem, valahányszor arra a

napra gondolok, amikor Manuda valóra váltja álmát, és örökre visszarér a hazájába, itt hagyva engem, egyedül, összcaszva, és nem lesz társam, aki hetente kétszer számüzöcc királynővé tehetne engem. És rettegve kérdezem magamról: mi történik, ha az egyeden barárnőm, aki valaha is volt, az egyeden, aki kérc.lc:-Lés nélkül is minclent tud rólam, itt hagy engem, a felejtés szemfedője alá rejrve, és senki nem is ismer meg soha. Lépéseket hallunk az előcsarnokból, majd tisztán halljuk a cirokz.aros zajt is, ahogy egy fcrfl kéz megérinci a litL nyom6gomhjáta fekete fémrácsos, lengőajrós, párnázott, faborÍlású öreg liftben, ha lett volna benne hdy, valaha lifres fiú állt volna. Megismerem a lépteket; P,ierre Archens érkezett meg, a negyedik emeleten lakó gaszrron6mia~a legrosszabh fajra oligarcha. Amikor n ~ n e g á l l a házmesrerlaki~ kii."7öbén, szakISZcocc úgy fest, mint aki azt gondolja, hogy egy sörét harlangban

élek, bár amit lát, az épp az ellenkezőjét bizonyítja. Hát én bizony olvastam azokat a híres kririkákar. - Nem értek belőlük egy szór sem - mondta egyszer Ma nuela, akinek egy jó marhasült csak egy jó marhasült, c:s kész. Nincs bennük semmi megérrenivaló. Igazán siralmas, hogy egy ennyire jól forgó collal ilyen vak szövegeket írhat valaki. Oldalakat írni csodálatos stílusban egy paradicsomról - mert Pierre Arthens úgy ír kritikát, mintha egy rörréneter mesélne d, és pusztán ennek is zsenivé kellene tennie őr - úgy, hogy az ember 28 nem lácja és érzi magác a paradicsomot, CJ, már önmagában le- nyűgöző teljesítmény. Ld1et valaki ennyire tehetséges, és közben tökéletesen frtékeclen a dolgok jdenlétére? - merül fel bennem gyakran a kérdés, amikor Anhens elmegy elöctem a7.7al a nagy, gőgös orrával. Úgy látszik, igen Vannak, akik képtelenek meg- ragadni vizsgálaruk tárgyában azt, ami életet lehd bdé, egy

egész élecen át ércekeznck az emberekről i.1gy, mimha automacákról lenne szó, és a dolgokról, mimha egyfüalán m:m lenne lelkük, és szubjekdv benyomásuk szeszélye szerint számolnak be róluk. t~ mintha meghallaná a gondolataimat, Anhens lépései irányt változtatnak, és ö becsenget az ajtómon. Fc:lállok, és gondom van rá, hogy minél lassabban húzzam a lábam a poszrópapucsban, ami olyan hagyományos, hogy csak a baguem: és a micisapka szövetsége képes felülmúlni a megegyezéses közhelyek Lerc:pén. Miközben az ajtó felé csos10gok, cudom, hogy agyára megyek a Mesternek, szörnyű próbára cc:szem nagyragadozó-türelmedenségéc, tehát ráteszek egy lapáctal: óvacosan, lassan nyitom ki az ajtót, és lassícoct mozgással dugom ki a résen az orromat - remélem, vörös és nedvedzik. - Futárpostai küldeménye várok - mondja Arrhcns hunyorogva, összeszükülc Ollcimpával. - Fel cudná hozni azonnal, amint megérkezik? Arthens úr ma

széles, csokocra körött pörryös s:ílat visel, csak úgy röpköd nagyúri nyaka körül, és egyálcalán nem áll jól neki, men a dús oroszlánsörény és az éterien buggyos selyem műremek nHhab1.ó összejátszásában elvész a férfiassága, pedig a férfiak a férfiasság kidomborícása végett cicomázzák fel magukac. Ráadásul ez a pöttyös sál hirtelen feliJéi bennem vabmic, 29 úgy hizony. Kis híján elmosolyodom, amikor cszcmhe jur, mit is. Legrandinnek van ilyen Az eítilnt idő nyomában című regényben, egy bizonyos Marcel nevü másik közismert házmester müvében. Legrandin egy sznob, aki megrekedt kér világ közörc Az egyik világban szívesen fogadják, dc ó át szeretne kerülni a másik világba. E szenvedélyes sznob pöttyös sálja mindig jelzi s-dlsőséges hangulatingadozásait: a reménységtől a keserűségig, az alázawsságról a megvetésig. Amikor például Combra} főterén nem tudja kikerülni az elbeszélő szüleil,

de nem óhajt kfüwnni nekik, sz.élben lobogó sáljával jelzi melankolikus hangulatát, így mcnrve fel magár a hagyományos köszönés alól. Pierrc Arrhcns, akinek megvan :i maga Proust-olvasara, mely szerint a házmesterek nem érdemelnek speciális figydmec, cürclmetleniil megköszörüli a wrkál: Megismétli a kérdést: - Fel tudná ho-ini aronnal (a futárposrai küldeménye-a gazdagok csomagjai ugyanis nem a szokványos postai úron kö:dekednek)? - lgen - felelem, r.ílicicálva a-i ö s-iűkszlvúságára, erre bácoríc az ő szüb-zavúsága és a „kérem" hiánya is, amelyet szerimem sem a kérdő mondat, sem a felrécdes mód nem igaz.olhar - Nagyon sérülékeny küldemény - teszi honá -, vigyázzon rá, kérem. A felszólító ragozás és a „kérem" sem nyeri el a tetszésemet, már csak azért sem, mert Archc:ns nem tételezi fel rólam, hogy képes vagyok és-aevenni az efféle szintaktikai finomságokat, és csak 57.eS7élye szerint

használja, és nem azért, mert van olyan udvarias, hogy feltételezze: engem bánt az ilyesmi Akkor érünk el 30 a társadalmi mocsár fenekére, amikor egy gazdag ember hang- jában meghalljuk, hogy csak önmagához beszél, bár szavait rechnikailag bo1.1ánk incézi, de fel sem tételezi, hogy megérthetjük - Hogyhogy sérülékeny? - kérdezem rchár nem túl barátságosan. Arthens láMfoyosan felsóhajt, a leheletében hajszálnyi gyömhérszagot érzek. - Egy Jnkuo~~ulumról van szó - mondja, és üvegessé varázsolc tekincecembe niclyeszti dégcden nagypolgárceki nterér. - Na jól van, ha magának öröme telik a1. ilyesmiben mondom, és undorodó pofát vígok - Felviszem, amint a futár megérke1.ik vdc És a1, orrára csapom a1. ajtót A kilátás, hogy Pierre Arthens ma esce vicces anekdorakénc meséli el a családi asztalnál, hogy a házmesternő felháborodott a1, inkunábulum szó említésére, mert nem rudván, hogy „Ösnyomtarványt" jelene,

valami illedenségrc gondolr, nagy örömet Sl.erez nekem. lsren a rudója, melyikünk alázza meg magár jobban. 31 Napló a világban jelen lévő mozgásról N° 1 Hogyan csoportosuljunk önmagunkban úgy, hogy ne veszítsük el a sorlunkat Csodálatos, ha az embereknek rendszeresen akad egy mély gondolatuk, de azt hiszem, hogy nem elég. Úgy értem: néhány hónap múlva megölöm magam, miután felgyújtottam a lakást, tehát nem hitegelhelem magam azzal, hogy sok időm van, ezért létre kell hoznom valami maradandót a kevés hátralévő időben. Tehát újabb kihívás elé állltottam magam: ha megöli magát az ember, biztosnak kell lennie abban, amit csinál, mégsem gyújthaya fel a lakást .potyára" lgy aztán, ha van valami ebben a világban, ami megéri, hogy életben maradjak miatta, azt nem szabad elszalasztanom, mert ha az ember egyszer már halott, akkor késő siránkoznia, és meghalni csak azért, mert az ember tévedett, igazán hülyeség.

Na persze, ott vannak nekem a mély gondolataim. De a mély gondolataimban azt játszom, ugyebár, aki végül is vagyok, vagyis egy értelmiségit (aki kigúnyolja a többi értelmiségit). Ez nem igazán dicséretes, de mindig nagyon szórakoztató. Így aztán kigondoltam, hogy ezt a „dicsőség a szellemnek" oldalamat egy másik naplóval kellene kiegyensúlyoznom, amely a testről és a megfogható dolgokról szólna. Nem a szellem termékeiről, hanem az anyag mes- 32 Forrás:terműveiröl. http://www.doksihu Valami megtestesült, megfogható, de azért szép, esztétikus dologról. A szerelmet, a barátságot és a művészet szép- ségét leszámítva nemigen látok semmit. ami táplálhatná az emberi életet. Ahhoz még túl fiatal vagyok, hogy pályázni tudjak a barátságra vagy a szerelemre De a művészet ha életre ítéltettem volna, a művészet lehetett volna az egész életem. De kérem, ért- senek meg: amikor azt mondom, művészet, nem csak a

nagy mes- terek alkotásairól beszélek. Még Vermeer miatt sem ragaszkodnék az élethez. Nagyon kifinomult, de halott Nem, én a világban jelen lévö szépségröl beszélek, amely beemelhet minket az élet mozgásába. A világ mozgásáról szóló naplómat tehát az emberek, a testek mozgásának szentelem, és ha ezekröl már nincs mit mondanom, talán sikerül ráakadnom valamire, ami elegendöen esztétikus ahhoz, hogy értéket adjon az életnek. Kecsesség, szépség, harmónia, intenzitás. Ha ilyesmit találok valahol, újra átgondolom az opciókat ha látok egy szép mozdulatot, akár a test mozdulatát. ha már semmi sem nyújthat gyönyört a szellemnek, akkor talán úgy döntenék, hogy az élet megérdemli, hogy végigéljem. A kettős napló gondolata (egy a testnek, egy a léleknek) tu- lajdonképpen tegnap merült fel bennem, amikor papa egy rögbi meccset nézett a tévében. Az ilyen esetekben egészen eddig a papát szoktam figyelni. Nagyon szeretem

nézni, amikor felgyűrt ingujjban, cipöjét lerúgva jól elvackolódik a kanapén egy üveg sörrel és egy tál kolbásszal , mintegy azt hirdetve: . Nézzétek, teljesen hétköznapi, normális ember is tudok lenni!" Az láthatólag fel sem merül benne, hogy egy sztereotípia (a Köztársaság nagyon komoly Minisztere) plusz egy másik sztereotípia (aki azért derék fickó, és szereti a hideg sört), az egy négyzetre emelt sztereotípia. 33 Forrás:Szóval: http://www.doksihu szombaton papa hamarabb jött haza a szokásosnál, elhajította az aktatáskáját, levette a cipöjét, felgyűrte az ingujját. ho- zott egy sört a konyhából, elterült a tévé elölt, és azt mondta: .,Kicsikém, kérlek szépen, hozz be egy kis kolbászt, nem akarok lemaradni a hakáról" Ami a hakáról való lemaradást illeti, böven volt idöm szeleteket vágni a kolbászból, és bevinni a papának, és még mindig csak a reklámoknál tartottunk. Mama a kanapé karján ült

ingatag egyensúlyban, hogy kifejezze a dologgal szembeni ellenállását (a sztereotip családban így viselkedik a ~aloldali-intellek.1!:!ális li,Qs} és egy bonyolult vacsoraszervezési történettel untatta papát: két haragban lévö házaspárt akart meg~ivni, hogy összebékítse öket. Ha valaki ismeri mama pszichológiai kifinomultságát, jót mulathatna a terven. Egyszóval: papának odaadtam a kolbászt, és tudván, hogy Colombe a szobájában éppen a közmegegyezés szerint lazának számító, belvárosi, felv(lá gosult c1vantgá~d zenél hallgat, arra gondoltam: végül is, miért ne, nézzünk egy kis hakát. Emlékeim szerint a haka egy kicsit groteszk tánc, az új-zélandi csapat tagjai adják elö a meccs elölt. Valami olyasmi, mint amikor a nagy emberszabásúak akarnak elbátortalanítani valakit. Emlékeim szerint a rögbi is esetlen játék: nagydarab fickók minduntalan a fűre vetik magukat, felállnak, de csak hogy újra elessenek. és három

lépéssel később megint összegabalyodjanak. A reklám nagy sokára véget ért, és a földön fetrengő izompacsirtákat mutató föclm után megpillantottuk a stadiont, megszólaltak a kommentátorok, a kamera ráközelített a két kommentátorra (két balfékre), majd vissza a stadionra.A játékosok a pályára léptek, és akkor egyszer csak elkapott a dolog. Kezdetben nem értettem: ugyanazok a képek voltak, mint máskor, de újféle hatást 34 Forrás:tettek http://www.doksihu rám, bizsergös érzés volt, várakozást éreztem, .lélegzetvisszafojtva" várakoztam Papa mellettem már benyomta az első sörét, és igazi gall szellemben felkészült a folytatásra, megkérve mamát, aki éppen felállt a kanapé karfájáról, hogy hozzon neki egy másikat. De én visszatartottam a lélegzetemet Mi történik itt?" - kérdeztem a képernyőre bámulva, és képtelen voltam rá- jönni, hogy mit látok, és mi hoz ilyen izgalomba. Megértettem, amint az

új-zélandi játékosok belekezdtek a hakába. Volt köztük egy nagyon nagy maori játékos, egy fiatal Rögtön az elején rátapadt a tekintetem. nyilván a termete miatt, de azután amiatt is, ahogy mozgott. Nagyon érdekes, valamiképpen folyékony, de főleg nagyon koncentrált mozgás volt, úgy értem, önmagába forduló mozgás. A legtöbb ember, amikor mozog, annak a függvényében mozog, ami körülveszi öt. Ebben a percben is, amikor ezt leírom, itt megy el mellettem Alkotmány, és a földön húzza a hasát. Ennek az állatnak semmiféle előre megfontolt terve sincs az életre, de mégis valami felé megy, valószínűleg egy karosszék felé. És ez meglátszik azon, ahogy mozog: valami felé megy. Mama az előbb indult el az előszobaajtó felé, vásárolni megy, és tényleg, már kint is van, a mozdulata megelőlegezi saját magát. Nem tudom, hogy magyarázhatnám el igazán, de amikor helyet változtatunk, valamiképpen destrukturát minket ez a valami

felé mozgás, az ember egyszerre van ott, és már nincs ott. mert már javában megy másfelé, ha ugyan értik, mit akarok mondani. Az ember csak úgy állíthatja le a dest11.1kturálódást, ha teljesen felfüggeszti a mozgást Vagy mozogsz, és nem vagy teljes egész többé, vagy teljes egész vagy, ám akkor nem mozoghatsz egyáltalán. De ebben a játékosban, már akkor is, amikor a pályára lépett, valami nagyon különbözöl érzé- 35 Forrás:keltem. http://www.doksihu Az. volt az érzésem, hogy mozog ugyan, mégis egy helyben marad. Ez őrültség, ugye? Amikor a haka elkezdődött, én föleg rá figyeltem, Az. világos volt, hogy nem olyan, mint a többiek Egyébként Balfék 1 mondta is: ,És Somu, a félelmetes új-zélandi hátvéd mindig lenyűgöző hatást nyújt hatalmas termetével: két méter hét centi, száztizennyolc kiló, tizenegy másodperc alatt teszi meg a száz métert, igen, egy szép baba, hölgyeim!" Az. óriási játékos mindenkire

hipnotikus hatást tett, de úgy tűnt, senki nem igazán tudja, miért. Pedig a hakában teljesen nyilvánvalóvá vált: mozgott, ugyanazokat a mozdulatokat tette, mint a többiek (tenyerével a combjára csapott, a talpával ritmusra verte a földet, a szomszédja könyökéhez érintette a könyökét, miközben felhevülten, harciasan bámult az ellenfélre}, de míg a többi játékos mozdulatai az ellenfeleik és a stadion öket bámuló közönsége felé irányultak, az ö mozdulatai önmagában maradtak, saját magára koncentrálódtak, és ettől igazi, hihetetlenül intenzív lett a jelenléte. A katona valódi ereje nem abban az energiában rejlik, amellyel különbözö jelek segítségével el akarja bátortalanítani az ellenséget, hanem abban az energiában, amelyet önmagára koncentrálódva, önmagába képes sűríteni. A maori játékos fává változott, elpusztíthatatlan, óriási tölgyfává, mélyre nyúló gyökerekkel, hatalmas ragyogássá, és ezt

mindenki megérezte. De mégis biztos lehetett benne az ember, hogy ez a nagy tölgy repülni is tud, hogy olyan gyorsan száll, mint a szél, a nagy gyökere ellenére, vagy éppen a nagy gyökerei miatt. És ekkor hirtelen kezdtem nagyon odafigyelni a meccsre, és ugyanazt kerestem benne: az olyan tömör mozdulatokat, amikor egy játékos a saját mozdulatává alakul, és nincs szüksége arra, hogy felaprózódjék valami felé indulva. És láttam ilyet! Láttam ilyet 36 Forrás:ahttp://www.doksihu játék minden szakaszában: az összeütközések során az egyik játékos, aki egy nyilvánvaló egyensúlyi pillanat idejére megtalálta a gyökerét, kis, biztos horgony lett, és az erejét átadta az egész csoportnak; a kibontakozás szakaszában egy másik játékos rálelt a megfelelő sebességre, mert nem gondolt a gólra, hanem a saját mozdulatára koncentrált, és mintegy kegyelmi állapotban futott a testéhez tapadó labdával; láttam a gólszerzök

transzállapotában, akik kiszakadtak a világ többi részéből. hogy rátaláljanak a töké• letes lábmozdulatra. De egyikük sem ért fel a nagy maori játékos tökéletességéig. Amikor megindltotta az első új-zélandi támadást, papának tátva maradt a szája, még a söréről is megfeledkezett. Dühöngenie kellett volna. mert a francia csapatnak drukkolt, ehelyett kijelentette: ,Micsoda játékos!", és az egyik kezét a homlokához emelte A kommentátorok már visszafogottabbak voltak, de még ők sem tagadhatták, hogy valami igazán szép dolgot láttak: egy játékost, aki úgy futott, hogy nem is mozgott, mégis mindenkit lehagyott. A többiek néztek ki úgy, mintha heves esetlen mozgásokkal igyekeznének mégis képtelenek voltak utolérni őt És akkor így szóltam magamhoz: hát megtörtént, képes vagyok mozdulatlan mozgásokat észlelni a világban; nem lehet. hogy emiatt mégis megérné folytatni? Ám ebben a pillanatban az egyik francia

játékos a nagy csetepatéban elveszítette a rövidnadrágját, és ettől tökéletesen elment a kedvem, mert mindenki torka• szakadtából röhögni kezdett, beleértve papát is, aki a két évszázados családi protestantizmusra fittyet hányva leküldött még egy sört. Én úgy éreztem, mintha szentségtörés történt volna Tehát nem. ez még nem elég Egyéb mozdulatok is kellenének, hogy meggyőzzenek De ez legalább adott egy ötletet 37 2 Háborúkról és gyarmatokról Alig jártam iskolába, említettem az elbe~-zélésem bevc:zctöjében. Ez így nem egészen pontos. Ám a tanulással cöltöcc gyermekéveim az általános iskolai bizonyfrvánnyal véget ércek, és már azclötr is ügyeltem rá, nehogy felfigyeljenek rám - haL-ílra rémültem, amikor észrevettem, hogy Sarvant raníró úr gyanakszik rám, amióta alig tízéves koromban észreverre, milyen mohón falom az újságját, amelyben csak háborúkról és gyarmatokról esett ,.i:ó Hogy

miért? Nem tudom. Igazán azt hiszik, hogy megtehettem volna? Ez vásári jöven<lőmond6knak val6 kérdés Mondjuk úgy: a lehetöség, hogy harcolnom kdl a teherősök vilá- gában, nekem, a senki lányának, egy szc:pség és vonzerő nélküli, múlrcalan és ambíciócalan reremcésnek, aki híján van minden jólncvclrségnek és a ragyogásnak, már azelőtt kirur~·aott, hogy egyálralán mcgpróbálram volna. Csak egyetlen dologra vágytam: hogy békén hagyjanak, ne követeljenek tölem túl sokat, és naponta néhány pillanatra ki tudjam elégíteni az éhségemet. 38 Annak a s1.ámára, aki nem ismeri az écvágyar, a1 éhség első maró harapása egyszerre jelent gyötrelmet és megvilágosodásc. Fásult és gyakorlatilag nyomorék gyerek voltam, olyan hajlott volt a hátam, hogy az szime már púpnak számÍtott, és csak az rarcott meg az élerben, hogy nem rudram: lécezhec másik (1r is. A vágyralanságom már a semmir súrolca; semmi nem szólícort

meg, semmi nem éhrc:sztert fel; ticokzacos hullámok dohálta gyenge: ~-zalma~-zál voltam, olyan mélyen öntu<latlan, hogy véget sem akartam vetni ennek az állapotnak. Nálunk otthon alig be,télcünk egymással. A gyerekek ordibáltak, a felnőttek mentek a dolguk mán, mintha csak egyedül lennének. Kedvünkre ehettünk, habár mértékletesen nem bántak ross7.ul velünk, a ruháink, s1cgényes gönceink tiszrák voltak, és gondosan meg volcak foltozva, így, hár szégyenkczhettünk miattuk, nem szenvedtünk a hi<legtőL De nem bem:lcünk egymással. Ötéves koromban következett be a kinyilatkozLatás, amikor először mentem iskolába, és végtelen meglepetésemre és döb- beneLemre egy hang egyenest hozzám szólL, és kimondta a nevemet. - Renée?- szólt hou.-im a hang, és közben éreztem, hogy egy baráti kéz simul az enyémre. Ez a folyosón törrénc, ahová, mivel esecc az eső, az első iskolai napon bezsúfolták a gyerekeket. - Renée? - zendült fel

újra a felülről érkc1.ő hang, miközhen a baráti ké,: továbbra is könnyű és gyöngéd nyomással - érchererlen nyelvezet - nehezedett a karomra. Felemeltem az arcomat, kis híján megszé<lültem a swkadan m<:n<lulattól, és a ~-z.emem egy másik szempárral calálkozoct 39 Renée. Rólam volt szó Életemhen clőS7Ör valaki úgy fordult hozzám, hogy kimondta a nevemet. A szüleim egy mozdulamt vagy egy mordulásc hasmáltak volna erre a célra, és a nő, akinek világos szeméhc és mosolygós nájára nézcem, most utat tört a szívemig, és a nevem kimondásával olyan közelségbe került velem, amiről az.előre fogalmam sem volt. Az engem körülvevő világ hirtelen megtelt színekkel. Egyetlen fájdalmas villanással ráéhredtem a2 odakint zuhogó eső, az esővíz mosta ablakok látványára, ére7tem az átázott ruhák szagát, érzékeltem, milyen szűk a folyosó, a szoros bél, amelyben a gyermekek tömege remegett, láttam a máwlt,

rézgombos fogasokat, ahol a rossz posztóból készült kabátok zsúfolódtak-és a plafont, amely egy gyermek szemének épp olyan magasan volt, akár az ég. És komor tekintetemet az ő tekinretébe mélyesztve bdekapaszkodtam az. asszonyba, aki az iménr hozorr a világra - Renée - szólalt meg újra a hang-, levennéd a csuklyás köpenyedet? Határozottan megragadott, nehogy elessem, és a hosszú évek capas-1.calatának gyorsaságá,·al levecköztccett Tévesen gondoljuk, hogy öntudatra éhredésünk pillanata egybeesik a születésünk pillanatával - lehet, hogy azért hisszük így, mert ezen kívül nem tudunk elképzelni más eleven állapotot. Úgy hissz.ük, mindig láttunk és éreztünk, és ebben a hírünkben a világrajövecclünkben látjuk azt a meghacározó pillanatot, amikor megszületik a tudatunk. Hogy egy Renée kereszcnevű kislány, egy látással, hallással, szaglással, ízleléssel és tapintással megáldott észlelö operációs rendszer öt

éven ár egyáltalán nem volc cudatában saját magának és a világegyetemnek, meghazudtolja 40 ea az dhamarkodorr elmélcret. Mert ahhoz, hogy a tudat létrejöhessen, kell egy név Márpedig, úgy lám.ik, a körülmények s1ercncséclcn egybeesése folytán senkinek sem jutott eszébe, hogy a nevemmd illessen engem - Ó, milyen 57.ép rn:mek - mondta a canítónő, és az az érzésem támadt, hogy nem hawdik, hogy a szemem ebben a pillanatban crt a szépséget sugározz-, és a születésem csodáját visszarükrözvc: úgy ragyog, minc sok ezer csillag Mc:gn:mt:gcem, és a másokkal megoszroct öröm cinkos villanását kerestem a tekintetében. De édes és jóakaratú s1.eméhöl nem olvastam ki mást, csak rés-.1vétet Abban az órában, amikor végre mcgszülercem, csak könyörülerböl fogadtak be a világba. Mc:g~-zállott lenem. Mivd az éhségemet nem csillapíthattam a társadalmi interakciók játékában, erre adorcságaim miart képtelen voltam - csak

később éncccem meg ezt a mcgmencöm szeméből felém sugárzó részvétet -, a könyvek által dégítem:m ki. Először csak egyet érimeccem meg. Lárrnm, hogy az osztályban a nagyokat minrc:gy megszállja valamilyen erő, mély csendbe merülve látharatlan jeleket nézegetnek benne, és a halott papírból kiemelnek valamir, ami élőnek látszik. Úgy ranultam meg olvasni. hogy senki észre sem vette A canícónö még csak az eg)eS berúker tanícgatta a többi gyereknek, amikor én már régen ismerrem az Írott jdeket összeszövő anyag 41 szilárdságát, végtelen kombinációikat, és awkat a csodálatos hangokar, amelyek lovaggá avacrak engem ezen a helycn, az első napon, amikor a tanítónő kimondta a nc:vc:mcc. Senki nem cudta Úgy olvastam, mint egy mc:gszállort, elős-LÖr titokban, azután, amikor úgy éreztem, már eltelt a tanulásra szám normális idő, mindenki cudtával és 57.emc lácrára, de gondosan ügyeltem rá, hogy eltickoljam,

milyen örömer jelent nekem, és milyen fontos az olvas.is, A visszamaradott gyermek kiéhczc:tt lélekké válcowcc. Tizenkét éves koromban occhagytam az iskolát, arról kezdve otrhon dolgo1.tam vagy a mezőn, a szüleim és a testvéreim mel- len, Tizenhét éves koromban férjhez mentem. 3 Az uszkár mint totem A kollektív tu<latban a ház.mester házaspárnak, a duónak, amely olyan jelencéktelen egységekböl olvadr egymásha, hogy csak az egyesülésük teszi őket lárharóvá, Slinre hizcos, hogy uszkárja van. Mint mindenki rndja, a1. us1károk szépen nyírt kutyák, jobboldali konze1vacív nyugdíjasok szokták rarrani öket vagy nagyon magányos idős hölgyek, akik érzelmi átvitel céljára használják őket, és há1.mesrerek, akik csen<lesen húzzák meg magukat sötér lakásukban. Az u~:károk lehc:cnek drappok vagy fekerék A drappok kcllemc:dc:nebb cermészetüek a feketéknél, a feketék vis1.ont büdösc:bbc:k Minden uszkár őrjöngve ugar

a legkisebb alkalommal is, de főleg akkor, amikor nem történt az égvilágon semmi. Négy merev kis lábukon szapora léptekkel követik a gazd:íjukat, és közben alig mozog kolbászforma kis restük És főleg: apró, fekete:, gyanakvó tekincetü szemük van, mélyen belesüppedve jelentéktelen szemüregükbe. A1 uszkárok hülyék és csúnyák, alázatosak és gőgösek Uszkárok És a házmester házaspár is, akit totc:mállaLa szimboliz.íl, lát- hacólag híján van az afféle sunvedélyeknek, mim a vágy és a sze- relem, és mint maga a cotemállat, arra Ítéltererr, hogy csúnya, hülye, alávetert és gőgös legyen. Ha néhány regényben előfordul is, hogy hercegek munkáslányokba. hercegnők festőkbe szeretnek bele, házmester és házmester között, még ha ellenkező nemüek is, soha nem születne olyan törréner, amely mások közön megeshet, és amely méltó lenne arra, hogy elmesélje valaki. Egyrészt soha nem volt uszkárunk, másrészt

nyugodran mondhamm, hogy a házasságunk nagyon jól sikerült. A férjemmel önmagam lehettem Nosztalgiával gondolok vissia a vasárnap reggelekre, ezekre az áldott, pihenésre szánt időszakokra, amikor a férjem a kávéját irca, én meg olvastam. Tizenhét éves koromban mentem hozzá, rövid, dc korrckr udvarlás urán. Együtt dolgozott a gyárban a bátyáimmal, és esténként néha benézett hozz-ínk egy kávéra és egy pohárkára Sajnos, én csúnya volram. Ez calán nem is lcct volna olyan feltűnő, ha úgy lettem volna csúnya, mint mások Dc azén csúnya- ságoml:>an az volt a kegyedcn, hogy csak rám jellemző csúnyaság volt, még nő sem voltam, de már mcgfosuorr minden üdeségLől, és már tizenöt éves koromban úgy nézccm ki, amilyen majd ötvenéves koromban ICS"i.ek Hajlott hátam, vastag derekam, rövid, s7.Örös iksz-lábaim, kusza, kellem nélküli vonásaim ralán meghocsácharók lerrek volna a báj miatt, amdy minden flacal ember

sajátja, még a csúnyáké is - de én már húszéves koromhan olyan voltam, mint egy vén csoroszlya. Így azután, amikor későbbi férjem szándéka kezdett világosan kirajzolódni, és nem cudram röbbé úgy cenni, mintha nem venném észre, megnyiltam neki, élcrcmben először öszinrén be- 44 székem valaki mással, mim magammal, és bevallonam neki, mennyire meglep a gondolar, hogy el akar venni feleségül. Öszinrevolram. Már nagyon régóta hozzászoktam a magányos élet kilátásához. Szegénynek, csúnyának, ráadásul okosnak lenni a mi közcgünkben, ez olyan sötét és kiábrándult életútra ítéli az embert, amdyhez jobb idejében hozz.íszokni A szépségnek mindene megbocsátanak, még a közönségességet is A szépek okossága nem holmi jóv:irérclnck rünik, vigaszdíjnak, amit a ccrmés1,et kínál fel kevésbé kedvezií helyzetben lévő gyermekeinek, hanem haszontalan játéhzernek, amely kiemeli a kincs értékét. A csúnyaság

viszont már önmag-.íban bűnnek s:cimír, így hát s-,ületésemtól tragikus sorsra voltam ítélve, és ez már azért is nagy f.ijdalmar okozorr, merr cgy:ílralán nem volram hülye - Renée - fclclrc Lucicn a tőle telhető legnabYobb komolysággal, és cr.zcl a hosszú cirádával egész életére lerótta a bőbes-Lé­ dűség adóját -, Renée, én nem szeremék feleségnek valami kis ártarlanságot, aki bármilyen szemérmedenségre képes, és a csinos pofikája mögött nincs több agya, mint egy verébnek. Én hű­ séges társat akarok, aki jó feleség, jó anya és jó háziasszony lesz. Nyugodt és megbízható asszonyt, aki mdleuem áll az életben, és támogat. Cserébe komolyságot várhatsz tőlem a munldban, nyug-.ilmat az otthonunkban és gyöngédséget a jó pillanatokban Nem vagyok ross-L. fickó, és megteszem ami tőlem telik És meg is tecce. Kicsi volt és sz.-íraz, minr egy S?ilfarőkc, dc nagyon kedves, mindig mosolygós ard1. Nem ivorr, nem

dohányzott, kisétkü volt, és nem lóversenye1.crr Onhon, munka után tévézett, horgászlapokac olvasort vagy kárryázocc a gyárbeli barátaival Sze- 45 Forrás:rerce http://www.doksihu a cársaságoc, mindig szívesen hívorr vendégekec. Vasárnaponként horgál>7ni járt Én a háztartást v=tcem, mert Lucicn nem akana, hogy másokhoz járjak dolgozni. Nem hiány1.0rt belöle olyan cerm~-zetű volr, a1- inrelligencia, bár okossága nem amit a közszellem ércékesnek, hasznosnak ítél, Bár a képességei a kézügyességet igénylő dolgokra korlátozódtak, ezekben olyan tehetséget árulc d, amdy rúlmutarotr a mororikus adonságokon, és bár tanulatlan volt, mindenhez azzal az ügyességgel közelírert, amely a barldcsolásban megkülönbözteti a szorgos embere a rnüvészcöl, és a beszélgecés során ráébreszt arra, hogy a tudás nem minden. Mivel már nagyon korán bdecörődcem az apácaéletbe, égi adománynak rekinreccem, hogy ilyen kellemes

társ jurott osztályrészemül, aki, bár nem ércelmiségi, egyálralán nem rossz ember. Kifoghattam volna egy Grelier-r is. Bemard Grdier a Grenelle ucca 7. lakói között az egyik olyan deka lény, aki előtt rn:m félek arról, hogy elárulhatom magam. Mondhatnám neki nyugodtan: ,,A Hdhorú és béke a törrénelem derern1inista víziójának iskolapéldája", vagy "Lenne olyan szíves bezsírozni a szeméttároló ajtajának sarukvasait", ne m iime szögec a fejébe. Tnkább azon cíínödöm, milyen megmagyará1,hatadan csoda folycán indír el benne a második felszólírás bármilyen cselekvési kényszert egyáltalán. Hogy képes megtenni valaki valamit, aminek nem fogja fel az értelmét? A:J ilyen típusú felszólítás nyilván nem igényel racionális kezelése - awkhoz az inge- rekhez hasonlóan, amelyek megjárják a gelincvelöc, majd az agy ingerlése nélkül beindítják a rc:flexekec, a 46 7.SÍ roz-isra való ucasícás is csak

mechanikus ingerlés, amely mozg,ísba hona a resr ragjair anélkiII, hogy a s1.ellem része venne a dologban Bemard Grclic:r Violecce G relier férje, Violc:rre pedig az Arthens család „házvezecönöje". Harminc évvel ezelőtc közönséges mindenes cselédkénr léperr a szoJgálamkba, és ahogy a család ke-L<leLL megmllasodni, úgy lépkedetr ö is egyre feljehh a ranglc:Lrán, és mosr már házve-Lecönökénc uralkodik neverségc:s kis birodalmán, amely a cakaritónőből (Manucla), a gyakran változó (angol) föudvarmesterből és a mi ndeneshul (a férjéből) áll, és éppen ann)ira megveri a maga kis népét, mint a burzsuj gazdái . Egész nap fecseg, minr egy szarka, lázasan szaladgál ide-oda, fontoskodva , szigorúan dorgálja a cselédséget, minrha Versailles-ban lenne, a hajdani szép időkben, és halálra fárasztja Manuelác a munka s1.cretetc:röl és a hajdani erkölcsök pus·lculásáról szóló nagyképú szónoklatokkal - Na, ö aztán

nc:m olvasta Marxot - jdc:nteue ki egyszer Manuela. Mellbe vágott ez a Hlozófiában nem igazán jártas portugál cakarírónö sz,ijából érkező találó megjegyzés. Nem, Violerrc: Grelicr egészen bizLOsan nem olvasrn Marxot, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem szerepel a 1,llZ<lagok ezüsmeműjér tisztító szerek listáján. E hiányosság jurnlmául a mindennapjait teljesen kiröltik a kc:ményítökről és a len kouyharuhákról szóló végeérherctlen katalógusok. Tehát nagyon jól mcnrem férjhe-,. Ráadásul nagyon hamar bevallottam nagy vétkemet. :i férjemnek az én igen Mély gondolat N° 2 A macska: totem. Minden pénzt megér - ha szép. Na és ha nem az? Nálunk mindenesetre így áll a helyzet. Ha meg szeretnék érteni a családomat, elég megnézni a macskákat. A két macskánk két, luxus macskakajától dagadó tömlö, és semmi érdekes interakcióba nem lép senkivel. Ezek az egyik kanapéról a másikra vonszolják magukat,

mindenütt otthagyják a szőrüket, és úgy lát- szik, senki nem hajlandó felfogni, hogy semmit sem éreznek senki iránt. A macskákban egyedül az az érdekes hogy mozgásra képes dekorációs tárgyak, és bár ezt a feltevést intellektuális szempontból érdekesnek találom, a mi macskáink túl kövérek ahhoz, hogy igazán alkalmazni lehessen rájuk Az anyám, aki végigolvasta az egész Balzacot, és minden vacsoránál Flaubert-t idéz, naponta bebizonyítja, hogy a tanultság milyen ragyogó szélhámosság. Elég megnézni őt a macskákkal Van némi fogalma a macskák dekorációs szerepéről , mégis ma- kacsul ragaszkodik hozzá, hogy eleven személyként beszéljen velük, ami eszébe sem jutna egy lámpa vagy egy etruszk szobrocska esetében. Azt hiszem, a gyerekek meglehetöseri sokáig 48 Forrás:hisznek http://www.doksihu benne, hogy mindennek, ami mozog, lelke és akarata van. Az anyám már nem gyerek, de szemlátomást képtelen belátni hogy

Alkotmánynak és Parlamentnek nincs több felfogóképessége egy porszívónál Megengedem, a porszívó és a macska között van egy különbség: a macska képes örömet és fájdalmat érezni. De vajon ez már azt is jelenti, hogy kommunikálni tud az emberekkel? Szó sínes róla. Elég lenne csak különlegesen elövigyázatosan bánni a macskákkal, mint például egy törékeny tárgygyal Amikor az anyám kijelenti: Alkotmány nagyon érzékeny, egyben nagyon büszke kis macska", miközben a dög a kanapén terpeszkedik, mert túlzabálta magát, nevethetnékem támad. De ha elfogadjuk az elméletet, amely szerint a macskák feladata, hogy a modern kor totemei legyenek, az otthon emblematikus és védelmező megtestesülései, akik jó szándékú tükörképei a család tagjainak, akkor az egész nyilvánvalóvá válik. Az anyám azzá alakítja a macskákat. amivé minket is szeretne alakltani, és amik egyáltalán nem vagyunk. Nincs kevésbé büszke és

érzékeny lény, mint a Josse család alábbi tagjai: papa, mama és Colombe. Abszolút erélytelenek és tompák és nincs bennük egy szál érzelem sem. Egyszóval: szerintem a macska egy modern kori totem. Hiába mondja bárki, hiába tartanak szép beszédeket az evolúcióról. a civilizációról és az összes többi szép, .ció"-val végzödö szóról, az ember nem sokat fejlödött a kezdetek óta: még mindig azt hiszi, hogy nem véletlenül került a földre, és hogy többnyire jó szándékú istenek őrködnek a sorsa felett. 49 4 A harcot visszautasítva Olyan sok könyvet elolvastam . Pedig, mint minden amodidakra, soha nem voltam biztos abban, amit mc:gérrcrrem belőlük. Néha úgy énem, egyeden tekincenel képes vagyok befogni a rndás egészét mincha hirtelen láchatadan elága:tások irányítanának el szétszórt olvasmányaim között - majd a sl.iiveg értelme váraclanul clrejrőzik, a lényeg elillan előlem, és hiába olvasom el újra

meg újra ugyanazokat a sorokat, minden alkalommal egyre távolabb szöknek rölem, és én csak ülök orr, minr valami bolond vénasszony, aki úgy érzi, jól megtömte a hasár, csak merr végigolvasta az egész édapor. Azr hiszem, az árfogóképességnek és a váraclan vakságnak az öss1.efonódása csak az autodidakrákra jellem7Ő A:t auto<li<lakta meg nn foszlva awkc61 az irányjel7.ökről, amelyekről a fdsőfokú oktatás gondoskodik, vhwnc olyan 57abadságoc élve:i a gondolkodásban, és olyan s:iintetizáló képesség hirrokosa, melynek segítségével oda is eljmhat, ahol a hivatalos diskurzus válaszcófalakac emel, és megtilrja a kalandoz.-Ísl 50 Ma reggd például meg-.:warodva ülök a konyhában egy kis könyv elötc. Az egyik olyan pillanaromar élem, amelyben szinte fuldoklom magányos vállalkozásom dmc:bc:ceg mivoltának tudatáról. dc kécujjnyira a végleges lemondástól mégis accól rettegek, hogy végre megtaláltam a mesteremec. Akit

speciel Husserlnek hívnak; ilyen never nemigen adnak háziállatoknak vagy csokoládémárkáknak, mégpedig azért, merc valami komoly, ijesztően unalmas, némileg poroszos jelleget sugall. De ez mosr egyálralán nem vigasztal meg engem Úgy énem, a sorsom megranícoct, jobban, mint bárkit, ellenállni a világeszme ncgarív sugallatainak. Most elárulom önöknek: ha egé57,e11 eddig úgy képzelték, hogy az öregségcöl, csi.myaságról, özvegységcől és házmesterségtöl alacsonyrendű sorsába belecörö- <lötL nyomorult lény lecr belőlem, akkor gyatra a képzelőerejük. Természetesen magamba húzódtam, a harcot visszauLasírva. De a szellemem biztonságos menedékében nem léce:tik olyan kihívás, amely elöl megfuramodnék. A neem, állásom és külsőm tekintetében szíikölködöm ugyan, ám az ítélöképességemben legyözhecetlen istennő vagyok És Edmund Hussc:rl - úgy dömötcem, a neve leginkább egy vezerék nélküli por~-zÍvÍ>ra

illenék - -fenyegecést jelem a sajár, külön Olümposzom örökkévalóságára nézve. - Jól van, jól van, jól - ismételgetem hülyén, és mélyet sóhajtok - , min<len problémára van megoldás, igaz? - és a macskára nézek, bárorír:íst remélve. A himíny alak nem felel. Az előbb fair he egy órüísi s1elec disznópástétomoc, és végtelen jóindularcól clcdve dfoglaha a kaross-l.ékemeL 51 - Jól van, jól van - ismétlem ostobán, és "Lavaromban i1jra a vicces kis könyver kezdem vizsgálgatni. Kartezitfnus elmiiludések - bevezetés a fenomenológidba. A mű címéböl és néhány oldal elolvasása urán hamar kiviláglik, hogy Hussc:rlt, a fenomen?J9gl1S filozófusr csak úgy lehec megérreni, -h1nium~Ól~;sra Oescartes-oc és Kamoc. De az is azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy hiába bírja az ember Descartes-ot és Kanrot, ez a rény ~ég nem tárja ki a kapll kar a rransicenclentális fenomenológia c:löcc. Kár. Hiszen Ős"Lintén

csodálom Kantot azérr, mert gondolkodása a zsc:nialiLás, szigoröság és őrület csoclálatra mélcó sürícményc:, prózáját mégis a sp:írtai egyszerűség jellemzi, és kis nehézség árán he mclok hatolni az értelmébe A kanti szövegek nagyon nagy szövegek, ezt az is bizonyírja, hogy gyözecldmesen kiállcik a ringlós:úlvapróbáL A ringlószilvapróba mellbevágóan egyszerű gyakorlat. Az eterniclapos asnalra leteszem a gyümölcsöt és a könyvet, beleharnpok a gyümölcsbe, majd rávetem mag-.im a könyvre Ha mind a kenő kiállja a kölcsönös cimaclásc: a ringlónak nem sikerül bennem kételkedésr élm:szrenie a könyv irám, és a szöveg sem tudja megrontani a gyümölcs fa.ér, akkor cudom, hogy fontos vállalko1.ás közeléhen járok, sőt akár kivételesnek is mondható vállalkozás közelében, olyannyira kevés mű akad, amely nem oldódik fd, nem tűnik nevetségesnek és önelégiilrnek az aranyszínű golyócskák csodálaros, leves

zamatoss:ígában. - Nagy bajban vagyok - szólok újból Lcóhoz, ugyanis hiába vagyok járatos Kancban, ez most nem segír át a fenomenológia s2.akadékán Nemigen van vála57.rásom Vissza kell mennem a könyv- tárba, és elökororn i valami bevez.erésr vagy összefoglalót ÁJ talában gyanakswm a siövegmagyar:í1acokra és a rövid összefoglalókra, amelyek a skolasztikus gondolko<lás rabságába verik az olva.~ór De most komoly a helyzet, nem engedhetem meg magamnak a tétovázás luxusát A fenomenológia elillan előlem, és e-1. kihoz a sodromból. Mély gondolat N° 3 Emberek vagyunk, kőztünk az erósek nem csinálnak semmit. Csak beszélnek. Beszélnek mindőrőkkőn őrőkké. Ez az én mély gondolatom, de egy másik mély gondolatból született. Papa egyik vendége mondta tegnap este, a vacsoránál: . Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja, aki nem tudja tanitani, tanítja a tanároknak, és aki a tanárokat sem tudja tanitani,

politizál." Ahogy észrevettem, mindenki nagyon szellemesnek találta a mondást, csak éppen téves okból. ,Ez nagyon igaz", mondta Colomba, az álönkritika élö szobra. ő is azok közé tartozik, akik úgy tartják, hogy a tudás hatalom, és a tudás mindent igazol Ha én tudom, hogy egy önelégült elit tagja vagyok, aki túlzott gőgjében leszállltott áron árusitja ki a köz javát, me- nekülök a kritika elöl, és még egyszer annyi tekintélyt takarítok be. Papa is hajlik az efféle gondolkodásra, bár ö nem annyira hülye, mint a növérem. Papa még hisz abban, hogy létezik valami olyasmi, amit kötelességnek hívnak, és bár szerintem ez lázálom, megvédi öt a cinizmus debilitásától. Megmagyarázom, 54 hogy értem: nincs naivabb lény a cini~ usnál. Mivel tiszta eröböl hisz abban, hogy a világnak érteliii"~ ~an, és képtelen lemondani a gyermekkor sületlenségeiröl, ezzel éppen ellentétes magatartást ölt fel .•Az

élet egy szajha, én nem hiszek többé semmiben, és ebben az undorig élvezetemet lelem", jelenti ki a naiv ember megbántottan. Pontosan ez a helyzet a~vér~l!!!!filiS Hiába jár az École Normale Supérieure-re, még mindig hisz a Mikulásban, és nem azért, mert annyira jó szive van, hanem mert tisztára óvodás. Ostobán röhögött, amikor papa kollégája előállt ezzel a szép szellemességgel, mintha azt jelezné: .,én is részt veszek a világ pusztulásában", és ez megerősített abban, amit már régóta gondolok: Colombe totális katasztrófa. De én azt hiszem, hogy ez a mondai egy igazi mély gondolat, pontosan azért, mert nem igaz, vagyis nem teljesen igaz. Nem azt állítja, amit az elején hinnénk. Ha az ember alkalmatlanságának arányában jutna feljebb a társadalmi hierarchiában, fogadok, hogy más lenne a világ folyása, mint most. De nem ez a probléma. Mert nem arról szól ez a mondat, hogy a tehetségtelen, alkalmatlan

embereknek van helye a nap alatt, hanem arról, hogy semmi nem olyan kegyetlen és igazságtalan, mint az emberi valóság: az emberek egy olyan világban élnek, amelyben a szavaknak, és nem a cselekedeteknek van hatalmuk, ahol a legfontosabb tudás a szavakkal való bánni tudás. És ez borzasztó, mert mi tulajdonképpen evésre, alvásra, szaporodásra, harcra és a területünk védelmére programozott főemlősök va- gyunk, és azokat, akik közöttünk a legtehetségesebbek, akikben legtöbb az állati adottság, mégis uralmuk alá hajtják a többiek, azok, akik jól beszélnek, de képtelenek lennének megvé- 55 /1 Forrás:deni http://www.doksihu a kertjüket, nyulat fogni vacsorára vagy igazán rátermett gyermekeket nemzeni. Az emberek olyan világban élnek, ahol a gyengék uralkodnak. És ez szörnyű igazságtalanság az állati természetünkkel szemben, valamiféle perverzió, mélységes ellentmondás. 5 Szomorú helyzet Egy hónapnyi lázas olvasás

urán mély megkönnyebbüléssel úgy döncök, hogy a fenomenológia szélhámosság. A katedrálisok lánán mindig ájulással határos ér:i.és környékez (ilyen ér:iést kelr bc:nnern rninden olyan emberi alkotás, amely egy nem létezö <lolgor hivatort dicsőíteni), a fenomenológiát viSLonr hitetlenkedve SLcmlélcm, nem érrcm, hogy swlgálhat ennyi sok és2 ilyen hiábavaló vállalkozást. Mivel éppen november van, sajnos nincs ringlószilva a kezem ügyében. Hasonló esetben - vagyis az év cizenegy hónapjában - jobb híján megdégszem a (70%-os} fekete csokoládéval. Dc most dörc tudom a próba eredményét Nyugodtan dropogcatlmnék egy folyómécer csokoládét is, a Noemntikus ftnoménkbu fag11djuk el a tudomány eszméjét Is éljiik bele magunkrlt. és A trnnszandentdlis ego e/vd/aszthatatlnn saját élményeitöl (vagy A transzcendentális ego és a snjátszmlségére redukált önnpperceprió mint pszichofizikrli ember} című fejezetek ol1 Mcz.ci

Bal:iu fordítm FJnumd Husscrl: Knrtrridnus r/11111J«disr!t- bt~uth n ftno,ne- nol6gfrlhn, Atlantisz Könyvkiadó, 2000 57 vasása kö7.bcn, akkor is combomat csapkodva röhögnék, hárra- vemém magam puha karossúkcmben, és ringlószilva vagy csokoládépatak csorogna le a S?.ájam szögletén Ha a2. ember fenomenológiával szeretne foglalkozni, tudnia kell, hogy a fenomenológia egy kt:ttős kérdésfeltevésben foglalható össz.e: milyen tt:rm~zetü a1, emberi mdac? Mir ismerünk a világból? Né-aük az első kérdése. Az »ismerd meg önmagad"-tól a „gondolkodom, tehát vagyok"-ig sok ezer éve próbálunk magyarázaror fűzni az ember nevetséges kiváltságához, a tudatához, amely egy különálló létező, és főleg a rudat a7.on képességéhez, hogy önmag-ít tárgyként képes mt:gfigyelni Amikor az embernek viszlm valamije, vakaródzni kezd, és tudatában is van, hogy éppen vakaródzik. Ha megkérdezik tőle: mir csinálsz? Ő a1.r feleli:

vakaródzom Ha tovább kérde7.ősködünk (rudod-c, hogy tudatában vagy a rénynek, hogy vakaródzol?), megint igennel vála.~zol, és igennd felel az. czurán felmerülő röbhi „tudatában vagy-t: kezdecü kérdésre is Kevésbé viszket-e az ember attól, hogy tudja, hogy vakaródzik, és hogy tudatában van annak, hogy ezt tudja? Vajon kedvezően befolyásolja a reflektív tudat a viszketés természetét? Egy csudát. Az, ha tudjuk, hogy viszket valamink és mdacában vagyunk, hogy tudatában vagyunk ennek a viszkecésnek, abszolút semmit nem vtl.lcoztac a tényen, hogy viszket valamink És a szomori1 helyzetböl fakadó riszránlárás csak ront a dolgon; öt kiló ringlóban le merném fogadni, hogy csak foko7.7a a kellemeclenségct, amit a mac~kám mellső lábának egyetlen mozdulata megszüntetne De az ember olyan kivételesnek tal:ílca, hogy egy lény 58 rudatában lehet annak, hogy rudatában van a vakaródzásnak - hiszen erre semelyik másik állat nc:m képes,

ami azt jelenti, hogy eltávolodharunk állat mivoltunkcól -. hogy a1 emberi tudatot felsöbbrendűnc:k, valamiképpen isteni megnyilvánulásnak frélte, remélvén, hogy általa megszabadulhat a minden tesLi dolog fölöcr uralkodó hideg derermini1.m1mól Az c:gés;i; fenomenológia ezen a bizonyosságon nyugszik: reflektív cudarunk, onrológiai méltóságunk jele az egyerlen olyan entitás bennünk, amely mélr<í rá, hogy tanulmányozzuk, mert megmenc minkec a biológiai meghatározottságról. Láthatólag senkinek sem tüm fel az az apróság, hogy mivel ti/latok vagyunk, kiszolgáltatva a cc:sri dolgok hideg determinizmusának, minden, amit elöbb mondram, érvénytdc:n. 6 Daróc,·uha És mosc nézzük a második kérdése: mic ismerünk a világból? Erre a kérdésre a Kanchoz hasonló itlealiscáknak megvan a válaszuk. És mit válaszolnak? Hác azt: nem sokal. A:z. idealizmus állásponrja, hogy csak azc ismerhecjük, ami megjelenik a tudatunkban, ebben

a Félisreni emirásban, amely kiemel minket az állati lérböl. A1r ismerjük a világból, amir a rudatunk róla állírani rud, merr megjelenik clörre - és nem töhhet. Vegyünk egy példác, mondjuk c:gy rokonszc:nvc:s macskát, Lc:ót. Hogy miért? Mert azt hiszem, könnyebb egy macskával És most kérdem magukat: hogy lehetnének biztosak benne, hogy cén)leg egy macskáról van ,có, vagy hog) tudják egyáltalán, mi egy macska? Paraszti ésszel arra hivackoznánk, hogy miulán észleljük az állaror, néhány fogalmi és nyelvi mechanizmus segícségévcl megfogalmazzuk a mdásunk:u. Ám az idealisca válasz 60 szerinr nem cudhacjuk, hogy az, amir a macskáról észlc:lünk és tudunk, vagyis ami macskakénr jelenik meg a tudamnkban, valóban egyezik-e az1.al, ami a macska a maga mély, benső valóságában Leher, hogy a macskám, akit jelenleg egy hája~, rt:.!>--Z- keró bajszú négylábúkénc éaékelek, és akit a cudatomban egy „macska" fdiratú

fiókban helyezek el, valójában és legmélyebb lényegében egy zöld, ragacsos golyóhis, és nem is md nyávogni. De az érdkeim olyan módon alkalmazkodtak, hogy ez nem tűnik fel nekem, és hogy az utálatos :t.öld cakonykupac undo- romat és jámbor rudaromat kijács:t.va egy falánk és selymes szőrű háziállat képében jelentkezik a tudatomban. Íme, ~- a kanti ideali:t.mus A világból csak azt az idedt ismerjük, amelyet a világról a rudacunk kialakír De lé1e;,ik egy ennél hervaszcóbb elméler, egy olyan elmélec, amely el rerrenróbb pt:rspekdvákat is felrár annál, hogy cudcunk nélkül egy undorító, zöld cakonykupacot simogatunk, vagy hogy reggdenként egy gennyriiszós üregbe dugjuk be a kenyeriinkec, amiről a:t.t hisszük, hogy kenyérpirírásra való. Mert oct van Eclmund Husserl idealizmusa is - meggondoltam: ez a név a baptista egyház sörét időszaka után sóvárgó kispapok 57,ámára kifejles:t.teCL darócruha márkaneve lehecne

Husserl elméletében csak a macska eszméjéről van szó. És maga a macska? Hát, röle elcekinrünk. Semmi szükség macskára Mire jó? És milyen macska? Moscantól ke-tdve a filozófia fdharalmazza magát, hogy csak a riszta ~.ellem Livomyáin dáridózzék A világ egy elérhererlcn valóság, hiábavaló is lenne a megismrn:sével próbálko1.ni Mert mit is ismerünk a világról? Semmit. Mivel az összes rudásunk nem más, ininr a reAc:xív ru- 61 <latnak a saját maga álrali feltárása, az egéS1. világor elküldhetjük a fenébe. Tehát a fenomenológia: ,,a rudatunkban megjelenö dolgok ( . ruclománya" Nb1ük, hogy telik egy fenomenológus egy napja Felkel, cudadban van, hogy a zuhany alacc 57.appanoz egy testet, amely cest létezésének nincs alapja, mege57.ik néhány semmibe vecc vajas kcnyem, ruhákba bújik, amelyek olyanok, mint a1. üres zárójelek, hemegy az irodájába, és foglalkozni ke-tcl a macskával Tes, rá, hogy az a macska lérc:zik

vagy nem létezik, és hogy mi legbensőbb lényege. Ami meghatáro1haratlan, nem érdekli Öt. Ezzel szemben senki nem tagadhatja, hogy a rudarában mc:gjelcnr egy macska, c:s ez a megjelenés foglalkowirja az emberünket Ráadásul egy igencsak összm:tr megjc:lenés. lgaz-ín flgyelemremélcó, hogy a rndarunk milyen rés,letesen képes felfogni valamit, aminek a lérezésc lényegében kfrtömbös a számára Tudják-e, hogy a rudarunk nem fog fd mindene egy csapásra, hanem egy egész sor bonyolult szintézist hoz lécre, an1elyek egymást követő profllírm:ások során jelenítenek meg az érzékeink előtt kü- lönféle dolgokat: egy macskát, egy seprüt vagy egy légycsapóc, és isrcn tudja, hogy ez hasznos-e? Próbálják csak ki: nézzenek a macskájukra, és tünödjenek el rajca: honnan tudják, hogy néz ki elölről, háculrúl, alulról és felülről, miközben pillanacnyilag csak szemből néznek rá. Ehhez az kellett, hogy a tudatuk az önök tudomása nélki.U

s-zinretizálja a macskájukról minden lehetséges s-.1:ögböl szerzeH számtalan és1Jelést, végül létrehozza a macska teljes képéc, amelyet a:r. egys:rcri látá~ nc:m aclhama meg soha És így áll a helyzet a légycsapóval, amdyec mindig csak egy irányból 62 látunk, bár celjes egés7.ében vizualizálhatjuk a tudatunkban, és amelyet - valóságos csoda! - anélk(il is megismemek, hogy megfordítanák és megm:-Lnék, hogy néz ki a másik oldalról. El kdl ismerni, hogy ez igencsak ha~znos cudás. Tehác így kdl dképulniink: Manuela, miközhcn a légycsapót has-Lnálja, a tu· dacában folyamacosan mozgósítja az észleléshez S"Lükséges cudásc a lágycsapó különféle nézeteiről. Amúgy nem tudjuk Manuelár elképzelni légycsapóhasmálat kö:t.ben, annál az egys1erü oknál fogva , hogy a gazdagok lakásában soha nincsenek legyek. Sem legyek, sem vérbaj, sem rossz szagok, sem családi titkok A g-izdagoknál minden tiszta, sima, józan,

következésképpen védve van a légycsapók zsarnokságáról és a közmegvctéstől. Tehát íme, C7. a fenomenológia: a rudat önmagával folyca- coct magányos és végeérhetetlen meditációja, tiszr:i, autizmus, nincs macska, aki valaha is meg1.avarhatná kőkemény 7 A konfoderácíós Délen - Hát maga meg mit olvas~ - kérdezi Manucla. Most érke-Lett kifulladva ai egyik D<:: Broglie dámától. aki valósággal betege lett a ma este nála aclandó vacsorának Miurán hét <lobo1. Petroszjan-kaviárr kapott a szállícótól, úgy hörög, mint Darch Vader. - Népmeséket - felelem, és örökre becsukom a Husserlköcetet. Manuelának ma jó kedve van, azonnal m<::glácom rajta. Vidáman kicsomagol <::gy kis lapos gyékénykosarat, b<::nne képvisdőf.ínkok a fodros papírpárcában, amiben sültek, leül, gondosan lesimírja a terítőt a tenyerével - így vezeti be a hírt, amdy idáig röpíretre. Leteszem a csészéket, én is leülök, és

várok. - De Broglie ass1.0ny nem elégedett a szarvasgombáival - vág bele Manuela. -Á, igazán? - kér<lez<::m udvariasan. - Nincs illatuk - folytatja Manuela ross1.indulatúan, mintha ez a hiányosság vele szembeni személyes dmadás l<::nne. 64 Igazi ércékén ízlelgetjük az információt. Kéjes élve-iem:l kép1elcm magam elé Bcrnadcrre de Broglie-t a konyhájában, riadtan, ~"lanaszét álló hajjal, amint lázas buzgalommal vargánya-rókagoml:>a főzetet kocyva,a, al:>l:>an a nevetsc:ges és bolond reményben, hogy végül a sz.1rvasgombák is olyasféle illatot kezd enek árasztani, amely felidézhemé az erdőt - És Neprune rápisilr Sainr-Nicc úr lábára - folytatja Manucla. - A szerencséden állar nyilván órák óta visszacartocca, és mire az úr c:lövecce a póráz.e, Neprune nem rudoct várni tovább, és rápisilc a nadrágja szárára Neptune a harmadik emeleti jobb oldali lakók cocker spánielje. Csak a második és a

harmadik emelet oszlik kér lakásra (egy-egy kérS1A 11. négyi:erméceresre) Az első emclcren lakik a De Broglie család, a negyediken Arthensék, az. ötödiken Josse-ék, a hacodikon pedig Palliercs-ék. A második emeleten lakik a Meurisse és a Rosen család. A harmadikon Sainc-Nice-ék és Badoise-ék. Neptune Badoise-ék kutyája, egfrien pontosan Badoise-.;k lányáé, aki az Assason hallgat jogar, és ralikat szervez a többi cockertulajdonossal, akik szintén az Assason tanulnak. Én rokonstenvezem Neprnne-nal. Igen , nagyon becsüljük egymást, cinkosság van köztünk, abból sziilerett, hogy az egyikünk érL.elmei rögtön érthetők a másik számára Neprune érzi, hogy szemem; a különféle kívánságai ádárharók a számomra. A-t egéSL helyzet accól olyan élvezetes, hogy ö mindenáron kutya akar lenni, míg a gazdája igazi (1riembcrr akar faragni belőle. Amikor Neprune kis1-alad az udvarra, vörös börpóráza végén, a legeslegvégén, sóvárogva

hámulja az otc csillogó sáros víztócsákar, úrnője határozott rándítással kény,t.eríri, hogy engedje 65 le hátsójác, mire Nc:ptune rovábbi cécó nélkül nyalogatni kezdi a nemi S7.crvét Amikor mc:gpillanrja Athénát, Meurisse-ék nevetséges kis whipperjér, földig lógatja a nyelvéc mint c:gy kéjenc S7.atír, kéjesen s7Uswg, a feje römve fancazmagóriákkal Az a különlegesen mókás a cockereknél, hogy bohókás kedvükben viccesen ris1álják magukat; olyan, mintha a lábukra csavarozott kis rugók vinnék őket előre - dt lágyan, nem nagy szökkenésekkel. Ezek a szökkcnések mozgatják a lábukat és a füliiker, mint a hullámok a hajót, így a spániel, e szárazföldön himbálódzó kedves kis hajó a nagyvárosba elhozz.1 a tenger üzenetér, és eL.C nagyon szc:recem. Végül: Nc:ptune egy zabagép, mindenre kész egy darab répáérr vagy egy sz.íraz kenyérhéjérr Amikor úrnője elhalad a SLeméttároló előre, Ncprune tígy

kezdi vonswlni a jeles hely felé mim egy örült, a nyelve kilóg, és e~-zc:veszerten csóválja a farkát. Diane Badoise ~-iá.mára ez maga a vég E kifinomulr lélek úgy ralálja, hogy a kutyájának olyannak kellene lennie, minr a jó családból való úrilányoknak Savannahban, a polgárhábon1 előtti konfódc:rációs Délen, akik csak akkor ralálhactak férjet, ha úgy tettek, mintha hírből sem ismernék az éhséget. Ehelyerc Naptune úgy viselkedik, mim egy kiéhezett jenki. 66 Napló a világban jelen lévő mozgásról N° 2 Kutyából Bacon A házban két kutya van: a Meurisse család whippetje, ez egy bézsszlnű szőrrel borított csontvázra hasonlít, és egy vörös spá• niel, Diane Badoise kutyája - Diane a proccos ügyvéd szőke, anorexiás lánya, aki Burberry esökabátokat visel. A whippetet Athénának hívják, a spánielt Neptune-nek. Ha véletlenül nem jöttek volna még rá, miféle házban lakom. Nálunk szó sem lehet Kikiről vagy

Rexről. Szóval: tegnap, az előcsarnokban a két kutya találkozott egymással, és alkalmam volt megtekinteni egy nagyon érdekes balettelöadást. Most hagyjuk is a két kutyát, ök javában szagolgatták egymás hátsóját Nem tudom, Naptune hátsója büdös-e, Athéna mindenesetre jó nagyot ugrott hátra, míg Neptune úgy nézett ki. mintha egy rózsacsokrot szagolgatna, amelybe egy szép, véres bifszteket rejtettek el. Az igazán érdekes ugyanis a két emberszabású viselkedése volt a póráz végén. Mert a városban a kutyák vezetik pórázon a gazdájukat, bár úgy nézem, senki nem veszi észre: ha önként a nyakába vesz egy kutyát, akit naponta kétszer sétáltatni kell, ha esik, ha fúj, az olyan, mintha saját magára csatolná-a pórázt. Szóval: Diane Badoise és Anne-Héléne Meurisse (ugyanaz a karosszéria, csak 67 Forrás: az http://www.doksihu egyik huszonöt éwel fiatalabb) találkoztak az elöcsarnokban, mind a ketten a saját pórázuk

végén. Micsoda baklövés! Mind a ketten úgy tesznek, mintha a fellegekben járnának, és képtelenek megtenni az egyetlen dolgot, amely hatékony lehet az ilyen helyzetekben; felfogni, hogy mi történik, és megakadályozni azt. De mivel azt játsszák, hogy kifinomult plüssállatokat sétáltatnak, amelyekben nem dolgoznak nem helyénvaló ösztönök, képtelenek ráüvölteni a kutyáikra, hogy azonnal hagyják abba egymás hátsójának szagolgatását és nemi szervének nyalogatását. Tehát a következö történt: Diane Badoise kilépett a liftböl Neptune-nel, Anne-Héléne Meuresse meg éppen ott állt a lift előtt Athénával. lgy aztán tulajdonképpen egymásra uszították a kutyáikat, és ez persze nem tévesztette el a hatását; Neptune megörült. Szép öregurasan kibattyog a liftböl, és az orra egyenest beleütközik Athéna hátsójába, ez azért nem esik meg mindennap Colomba emberemlékezet óta a kairpsszal szórakoztat minket, ez egy görög

fogalom, körülbelül azt jelenti: .a kedvező pitlanat"; Colombe szerint Napóleon mindig meg tudta ragadni ·akair;;zilt - merthogy a nővérem persze nagy stratégiai szak- értő is. Na szóval, a kairosz a pillanatnyi intuíció vagy mi És állíthatom. Neptune-nek megvolt a maga kairosza, éppen az orra előtt, és nem lacafacázott, amúgy huszárosan támadásba lendült: Athénára mászott. •ó, Istenem!", mondta Anne-Héléne Meurisse, mintha egyenest ö lenne a durva támadás áldozata. • Jaj, nem!", kiáltott fel Diane Badoise, mintha az egész szégyen az ö fejére hullna vissza, pedig bármiben lefogadom, neki eszébe sem jutott volna rámászni Athéna hátsójára. És a két nö a póráznál fogva elkezdte hátrafelé húzni a kutyáját, csakhogy 68 Forrás:akadt http://www.doksihu egy kis probléma, és ez teremtette meg az érdekes mozdulat lehetőségét. Tulajdonképpen Diane-nak felfelé kellett volna húznia a kutyát,

Héléne-nek lefelé, így szét lehetett volna választani az összeragadt állatokat. ehelyett ök oldalvást kísérleteztek, és mivel mindez a lift ketrece előtt történt, nagyon hamar akadályba ütköztek: egyikük a lift rácsához, másikuk a bal oldali falhoz szorult, erre Neptune, aki az első rándításra elveszítette az egyensúlyát, új erőre kapott, és még kényelmesebben rávetette magát Athénára, aki a szemét forgatva felháborodottan vonyítani kezdett. Ebben a pillanatban az emberszabásúak stratégiát váltottak, szélesebb terek felé próbálták vonszolni a kutyáikat, ahol kényelmesebben folytathatnák a manővert. De most már sürgető volt a helyzet: mindenki jól tudja, hogy elkövetkezik a pillanat, amikor az összeragadt kutyákat nem lehet egymástól elválasztani többé. lgy tehát a nök turbó sebességre kapcsoltak, együtt kiabálták: Istenem, istenem·, és úgy rángatták a pórázt, mintha a saját erényük forogna

veszélyben, de a nagy sietségben Diane Badoise megcsúszott, és kifordult a bokája. És ekkor következett be az érdekes mozdulat: a bokája kifordult, ezzel egy idöben az egész teste eldőlt ugyanabba az irányba, a lóíarkát kivéve, mert az az ellenkező irányba lendült. Biztosíthatom önöket, csodálatos volt: tisztára, mint egy Bacon-festmény. A szüleim vécéjében évszázadok óta lóg egy bekeretezett Bacon-festmény, egy illető ül a vécén, olyan igazi kitekeredett Bacon-pózban, nem valami gusztusos Mindig azt gondoltam, hogy ez valószínűleg megrontja az akció hangulatát. de végül is mindenkinek megvan a maga vécéje, tehát soha nem éltem panasszal. Ám amikor Diane Badoise a bokája kificamltása közben 69 Forrás:valahogy http://www.doksihu szétcsúszott, a térdével, karjával és a fejével furcsa szögeket alkotva, és az egészhez még hozzájárult a vízszintesen röpülő lófarok, azonnal Bacon jutott az eszembe. Egy pillanat

tört részére Diane egy darabokra esö marionettbábura hasonlított, az egész teste megbicsaklott, és erre a töredék másodpercnyi időre (mert az egész villámgyorsan történt, de mert mostanában nagyon odafigyelek a testek mozdulataira, mintegy lassítva láttam az egészet) Diane Badoise Bacon-figurává alakult. És innentől kezdve már csak egy lépés azt gondolni, hogy ez az izé csak azért van annyi éve a vécében, hogy alaposabban tanulmányozhassam ezt a furcsa mozdulatot. Utána Diane ráesett a kutyákra, ami megoldotta a problémát, mert Athéna a földre lapult ugyan, de megszabadult Neptune-töl Ezután egy bonyolult kis balett következett Anne-Héléne segítséget akart nyújtani Diane-nak, de közben megpróbálta távol tartani a kutyáját a kéjenc szörnyetegtől, miközben Neptune, tökéletesen közömbösen a gazdája kiáltásaira és fájdalmára, továbbra is a rózsába rejtett steakje felé nyomult. Ám ebben a pillanatban Michel asszony

előjött a lakásából, én pedig elkaptam Naptune pórázát, és messzebb vonszoltam öt. Szegény, nagyon el volt keseredve. Gyorsan leült, és nagy szörcsögések közepette a golyóit kezdte nyalogatni, tovább növelve szegény Diane bánatát. Michel asszony kihívta a mentőket, mert Diane bokája egy görögdinnyére kezdett hasontitani, majd bevitte Neptune-t magához, miközben Anne-Héléne Meurisse Diane-nal maradt. Én pedig hazamentem, és azon tűnődtem: rendben, egy életre kelt Bacon, de megérte ezt a nagy felhajtást? Úgy döntöttem, hogy nem: mert nem elég, hogy Neptune lemaradt a csemegéjéröl, ráadásul lemaradt a sétájáról is. 70 8 A modern elit prófétája Ma reggel a Francc lntcrr hallgarva, nagy meglepetésemre megcudtam, hogy nem az vagyok, aminek him:m magam. Mind ez idáig proletár autodidakta állapotom folyományának cudtam be a kulturális eklekticizmusomat. Mint már említettem, élcccm minden munkáról ellopon pillanatát

olvasással, filmnézéssel, zc:nehallb>atá~sal tölcönem. De mindig úgy ére-LLcm, a kulturális termékek zahálása alapvető ízlésficammal társul, mivel durván keverem a ti~-zteletrc méltó műveket a kevésbé kiválókkal. At. biztos, hogy legkevésbé a,: olvasás terén jellemző rám e2 az eklekticizmus, bár az érdeklődésem sokszínűsége ezen a terülecen a legnagyobb. Olvastam történelmi, filozófiai, politikai gazdaságcani, swciológiai, pszichológiai, pedagógiai, pszichoanalízissel foglalko:i.ó műveket, és persze mindcnckclótt: irodalmat Az előbb felsoroltak érdekeltek; az utóbbi az életem A macskár azérr hívják Leónak, rnerc Tols:i:toj. Az előzőt azért hívták Dongónak, mert Fabrizio del. Az első macskámat Kareninának hívtam, Anna miatt, dc csak Karénak becéztem, 71 félve a ldepleződésről. Leszámítva a Scendhallal val6 húdenke- dést, az ízlésem nagyon világosan a7, 1910 előtti Oroszom.ágba von7., dc

hüszkén állíthatom, hogy a világirodalom igen jelentékeny részit befaltam, és rckincve, hogy egy szegény paraszt lán)a vagyok, és a karrierrcményeimet már az is höségc:sc:n Lúlsz.-irnyalta, hogy a Grcnellc: utca 7 házmesrcrnóje lettem, az lenne a cermészeces, ha Barbara Canlandot imádnám örök szerelemmel. Igaz, hogy hűnös vonzalmat ér7.ck a krimik iránt - ám az álralam olvasorc búnüg)i regényeker magas irodalomnak cckincem. Vannak napok, amikor különösen nehezen tépem ki magam c:gy Connelly- vagy egy Mankdl-regén) olvasásából, hogy Bemard Grelier vagy Sabinc Pallicrc:s sürgető csöngctésére az ajtóhoz menjek, már csak azért is, mert az öker foglalkozLacó gondolarok nem igazán vágnak egybe Harry Bosch, Mankell amarőr dzse.~szzenc:sz zsaru hősének elmélkedéseivel, főleg akkor, amikor ilyeneket kérdeznek cőlem: - Miért éremi a kukák bü:i.ét már az udvaron is? Hogy Bemard Grdier-t és egy régi bankárcsalád örökösnőjét

efféle rriviális dolgok izgatják, és hogy ezzel egy időben nem alkalmazzák a kérdő mondarokban mcgköverelt fordícotc szórendet, új fényt ver az emberiségre. A filmek területén viszont vígan enge<lc:k a:i: eklekticizmusnak. Szeretem az amerikai blockbusren:kc:c, és s-teretem a szerzői filmc:kec. Hosszú ideig lcgszívcsebbc:n amerikai vagy angol közönségfllmeket fogyas7cottam, néhány komoly művet kivéve:, amelyeket műbíráló cc:kinceccel figyeltem - a 57envcdélyc:s vagy együtt ér,;ő rckincc:tc:met ugyanis a szórakozás számára tartottam fenn. Grec:naway csodálatot, érdeklődése és rc:ngc:teg ásít.ísr fukam 72 bdölem, de úgy sírok, mint a záporeső, valahányszor Melly és Mama felmegy Buclerék lépcsőjén Bonnie Blue halála után, és a Szárnyas ftjvadászr a magasabb rendű közönségftlmek csúcsának tarrom. Nagyon hosszÍI ideig szükségs-ierűségnek vélrcm, hogy míg a hetedik művé57.er szép, haralmas és halálosan

unalmas, a közönségfilmek fdülc:rcsck, szórakoztaróak és felkavaróak. Nézzenek rám: ma például rcszkerek a türelmetlenségtől, annyira vágyom a saját magamtól kapotr ajándékomra. A példammaró rürelem gyümölcse, egy régóta halogarort vágy kielégülése: ma (1jra megnézek egy fllmet, amelyet 1989 karácsonyán lártam clös7.Ör 9 A Vörös Október 1989 kar,ícsonyán Lucicn már nagyon beteg volt. Még nem tudtuk, mikor érkezik el a halál, dc már összekötöcc minker a bizonyosság, hogy felénk tart, magunkba húzódtunk, és egymáshoz is közelebb vonc minket ez. a lád1atarlan kötdék Amikor egy occ- honban megjelenik a betegség, nem csak egyeden testet kaparint meg, a szívek között is sötét hálót sző, amelyben elmerül a remény. Mint egy terveink és lélegzetünk köré szövődő pókháló, a betegség napról napra sorvasztotta az. életünket Amikor az udvarról a lakásba léptem, úgy éreztem, pincébe jutottam;

állandóan fázram, és ezt a fázást semmi sem enyhírecte, annyim nem, hogy az utolsó idökben, amikor Lucien mellett feküdtem, úgy éreztem: a teste magába szívja az én testemből az összes höc, amelyet az c:n testem máshonnan megszerezhetett. Az 1988 tavaszán <liagnoszciz.-ílr betegség tizenhét hónapon keresztül rágott Lucien testén, és szenteste ragadta el Öt. Az idő­ sebbik Meurissc: asszony gyűjtést rendezett a ház lakói között, és egy szép koswrút helyezett d a lakásom clött, egy szalaggal, 74 amelyen nem volt felirat. J::gyc:dül ő jöct d a temetésre Ájcaros, hideg asszony volr, de szigorú és kicsic goromba visdkedésében volt valami őszinte vonás, és amikor egy évvel Lucien urán ő is meghalt, rájöttem, hogy tulajdonképpen jó asszony volt, és hogy hiányozni fog, bár cizenöt év alatt alig váltottunk egymással néhány szót. - Élete végéig pokollá rerce a menye életét. Nyugodjék békében, szem asszony

volr - ezr a gyászbeszédet mondta Manuela, aki racine-i hévvel gyűlöli a fiatalabbik Mcurisse asswnyr. Lucicn betegsége a fátylas-kalapos, rózsafü7.érc monsolgató Cornc:lia Meurisse-en kívül senki szemében nem tűnt érdeklő­ désre igénye tartó eseménynek. A gazdagok úgy érzik, hogy a kisemberek, ral:ín a:tért, mert a levegőjük olyan rirkás, meg lévén fosztva a pénz és a sima modor oxigénjéröl, kevésbé hevesen, szinte kö1.örnbösen élik meg 37 emberi érzésekc:r Mivel házmesterek voltunk, mindenki tényként fogadta c:I, hogy a halál a mi szemünkhc:n magáról értetődően illeszkedik a dolgok mmetébe, míg a tehetősek szemében az igazságtalanság és a tragédia gúnyáját ölri magára. Egy házmester, aki elhunyt, enyhe döccenőc okoz a mindennapok menetében, halála biológiai biwnyosság. és nem idézi meg a tragédia képt,etét; a ház lakói számára, akik mindennap találkoztak vele a lépcsőházban vagy a ház kapujában,

Lucien nem létező volt, aki visszatért a semmibe, ahonnan soha nem is lépetc ki, egy állac, aki, merc csak fél életet élt, pompa és mesrerkélcség nélküli életet, a halál pillanatában nyilván csak fél lázad.1st érzete Az hogy minr mindenki , mi is poklokat élhc:riink át, és ahogy a szenvedés S?étdúlja az élc:rünkec, a szívünk egyre hevesebben szorul össze a haragról, és hogy valósággal da- 75 rabokra esünk a halál keltette félelem és rerrcgés zt.ínavarában, meg sem érintette senki elméjér. Egy reggel, három hértd karácsony elón, amikor a fehérrépával és a macskának vásárolt tüdővel tömött kosárral visszaértem a bcvá.~árlásból, Lucienc felöltözve, indulásra készen ralálram Még a sálát is a nyakába kanyarította, és állva várt engem. Lucien ,rnír hrn:k óca a szobából a konyháig rudott csak eljutni, cáncorogva, és még ez a rövid úr is megfoszrotra minden erejécól, és borz."llmasan

elsápas1-corra, alig vált meg a pizsamájácól, amclyer már a halál öltözékének láctarn rajta, e-Lén amikor megpillamorram, csintalan képpel, télikabátban, amdynek gallérját egészen a furcsán kipirult arcáig felhajtotta, kis híján elájultam. - Lucien! - kiálcomm fel, és már indultam fdé, hogy megtámogassam, leiiltessem, levctkőzressem, mit tudom én mit, megtegyem a1, addig ismeretlen mozdularokal, amelyekre a betegség tanított engem, és amelyeken kívül ai utóbbi időkben nem is igen tettem más mozdulatot, ledobtam a kosaram, hogy áröleljem, magamhoz szorítsam, és az ágyhoz támogassam Őt, amikor elakadó lélegzc:m:l, furcsán kicágulc súvvel megcorpanra111. - Már alig van időnk - mondta Lucien -, egykor kezdődik az dőadás. Csak fogtam hűvös kezét a meleg teremben, a sírás harárán, és olyan boldog voltam, mint még életemben soha. Tudtam, hogy egy váratlan energiahullám emelte ki őt az ágyból, adott neki erőt a

felölrözése, S?.omjúságot arra, hogy dmenjen otthonról, és vágyat, hogy még egyszer osztozzunk ebben a hitvesi örömben, és azt is tudtam, ez azt jdenti: már kevés időnk maradt, mert ez 76 a véger megelöző kegyelmi állapot, de most nem érdekc:lc, egyszerűen csak ki akartam használni a betegség zsarnoksága alól kiszabadult pillanacokac, Lucien hűvös kezével a ke7.emben, ki akartam élvezni a rajtunk átfutó öröm remc:géséc, mert mind a kerrőn ker ugyanaz az öröm harotc ác, mert Istennek hála, ez olyan film volc, amelycr mind a kerten egyformán ki tudtunk élvezni. Azt hiszem, Lucien rögtön urána meghalc. A cesre még három hécíg ellenállt, de a lelke a film végén eltávozocc, mert rudca, hogy jobb ez így, mert a sörét terembc:n mondott nekem búcsút, szívec tépő bánat nélkül, mert így találta mc:g a békét, bízva abban, amic a szavakon tlll mondtunk egymásnak, miközben mély egycrérrésben néztük a megvilágított

vásznat, ahol egy rörténet mesélődött el. És én elfogadtam CLt. Vadászat" vorös Októberre, ei volt búcsúölelésünk filmje:. Ha ·valaki meg akarja érceni az elbeszélés művé.Lecét, csak meg kell néznie ezt a fllmet; nem is énem, az egyetem miérc Proppon, Greimason és más gyötrelmes bünrecéseken kereszcül akarja megranírani a narráció alapelveit, holorr csak be kellene ruháznia egy vecítőterembe. Ke7.dec, csels1övések, szereplők, bonyodalmak, hős és egyéb hatáserösírök, ugyan már! Nem kell más, csak Scan Conncry az orosz re~gel;llarcjárós egyenruhában, és kutacis, néhány jól elhclyczert repülőgép-anyahajó. Márpedig, mint mondtam, ma reggel a Prance lnterből megtudlam: az, hogy a legitim kultúrára való vágyamat megfertőzi az illegitim kulcttrára való vágyakoiás, nem az alacsony scirma- 77 zásom és a szellem világába való magányos eljurásom bélyege, hanem az intellektuális szemponcból

uralkodó os-.1tályok modern megkülönböztető jegye És honnan cudram meg? Egy szociológus szájából, és szenvedélyesen vágytam megtudni, ö maga vágyik-e megtudni, hogy egy Scholl-papucsos házmesternő szene s,.imbólumot csinált belőle A szociológus, miután áttanulmányozta az értdmiségiek kulturális swká~ainak változásait (ezek az értelmiségiek annak idején felkeléstől lefekvésig magas oktatásban fürödtek, mosr viswnt ök a magas és alacsony kultúra kiegyenlítési pólusai, és jóvátehetetlenül összezavarták a1. igazi és hamis kultúra közötti határt), bemucatott egy klasszikus irodalmi doktorandw.-zt, aki valaha Bachot hallgarott, Mauriacot olvasott, művé~-z- és kísérleri filrnekec nézect, ma viszont Handelt és MC Solan hallgat, Flauherr-t és John Le Carréc olvas, elmegy egy Visconcira és a legújabb Die Hardra, ebédre hamburgert eszik, vacsorára szasimit. Mindig nagyon zavaró uralkodó társadalmi jelenségre akadni ott,

ahol a:t. ember a saját egyediségének jdéc vélte látni Zavaró, és talán idegesítő is. Hogy én, Renée, ötvenöt éves házmesternő és autodidakta, egy kényelmes házmescerlakásba való bezárkóz.-ísom ellenére, az els,igetelt~égem ellenére, amelynek meg kellerr volna engem védelmezni a tömeg bűneitől sőt, a szégyenleres böj röm ellenére, melynek során nem s-a:re1cem tudomást a nagyvilágban lezajlott fejlődésekröl , hogy én, Renée, ugyanannak az átalakulásnak a tanúja lennék, amely a jelenlegi elitet működceci - és az elic nyamvadék Pallieres-ekböl áll, akik bandában tódulnak a Terminátorra, vagy kis Badoisc-okhól, akik Assasban végzik a jogot, ·és kisírják a su:miiker a Sztárom a párom 78 előtt-. ez olyan sokk, amelyből alig térc:k magamhoz Mt:rt ha valaki odafigyelc a:i. i<lőrt:ndrc, nemigen cagadhacja, hogy 11em én majmolom C1.ekec a caknyosokat, hanem az eklekticizmusommal én volcam az dőörsük. Renée:, a

korcárs clir prófétája. Na jól van, jól van, miért is ne, gondolom, és kihúzom a kosárhól a m acska marhamájár, majd felszínre: emelem a jelölc:clc:n nejlonba becsomagolc kér kis vörösmárna-szdetec - i.1gy tecvc:zc:m, hogy marinálom, utána egy kis korianderrel sűrített ciuomlébc:n megpárolom. Hát, valahogy (gy jön lécre a dolog. Mély gondolat N° 4 A növényeket és gyerekeket muszáj gondozni. Muszáj Van egy bejárónőnk, aki három órát dolgozik nálunk mindennap, de a szobanövényeket mama gondozza. Hát az egy hihetetlen cirkusz. Két locsolókannája van, az egyikben tápoldatos viz, a másikban mészmentes víz, és egy vlzpermetezö, több fokozattal a porlasztáshoz, az esőszerü permethez és a ködszerű permethez. Mama minden reggel megtekinti a lakás húsz cserepes növényét, és megszabja az éppen megfelelő kezelést. Közben mindenfélét mormol magában. és tökéletesen közömbösen hagyja a világ többi része.

Ilyenkor mondhat neki az ember bármit amikor a növényeivel foglakozik, szabályszerűen egy kukkot sem ért belőle Például: .úgy tervezem ma belövöm magam esetleg túladagolásról is szó lehet", erre csak annyit válaszol: A kentiának besárgult a levele, túl sok vizet kap, ez nagy baj" lme, megvan a paradigma eleje: ha azon a módon akarod elrontani az életed, hogy semmit nem értesz abból, amit a többiek mondanak neked, foglalkozz cserepes növényekkel. De itt még nincs vége. Amikor mama vizet permetez a növények levelére, 80 Forrás:pontosan http://www.doksihu látom, milyen gondolat élteti. Azt gondolja, hogy ez valamiféle balzsam amely majd behatol a növénybe, és megadja neki azt, amire szüksége van a fejlödéshez. Ez a helyzet a táppal is, amelyet kis rudacskákban dugdos be a földbe (valójában a föld-trágya-homok-tőzeg keverékbe, ezt minden növényhez külön keverteti ki a Parte dAuteuil-i virágkereskedésben). Tehát mama

úgy táplálja a virágait, ahogy a gyerekeit táplálta: vizet és tápot ad a kentiának, ahogy zöldbabot és C-vitamint adott nekünk. És ez a paradigma lényege: fordítsa a figyelmét a tárgyra, adjon neki tápláló elemeket, amelyek kívülről befelé haladnak. ezek odabent kifejtvén a hatásukat megnövesztik, és jót tesznek neki. Egy spriccentés a levelekre, és tessék, a növény fel van fegyverkezve, hogy szembeszálljon a létezéssel. Az ember azután a nyugtalanság és remény keverékével nézegeti, tudatában van annak, hogy az élet törékeny dolog, aggódik az esetleg bekövetkező balesetek miatt, de ugyanakkor elégedettség tölti el, hogy ö mindent megtett, amit tehetett, eljátszotta tápláló szerepél: megnyugszik, és egy időre biztonságban érzi magát. Mama tehát lgy látja az életet: boszorkányüzö cselekedetek sorozatának, amelyek éppen olyan hatástalanok, mint egy spriccentés, de rövid időre a biztonság illúzióját

nyújtják. Annyival jobb lenne, ha megoszthatnánk egymással a bizonytalanságunkat, ha mind, együtt leszállnánk önmagunk mélyére, és bevallhatnánk magunknak, hogy bár a zöldbab és a C-vitamin táplálja az állatokat, nem menti meg az életet, és nem táplálja a lelket. 81 10 Egy macska, akit Grévisse-nek hívnak Chabrot csönget be hozzám. Chabror Pierre Archens háziorvosa. Afféle mindig bmmbama kivénhedt szépfiú, aki úgy tekereg a Mester elött, mint egy földigiliszta (és a:,. is), és húsz év alacc még egyszer sem köszönt nekem, sőc jelét sem adca, hogy egy:Htalán észrevett. Érdekes fenomeno- lógiai kísérleclenne, ha megvi1.sgálnánk, min oka, hogy egyesek agyában nem jelenik meg valami, ami pedig mások agyában megjelenik. Hogy az én képem lenyomatot hagy Neptune agyában, dc ugyanakkor nem jelenik meg Chabrot agyában, iga:,.án lenyű­ göző jelenség. De ma reggel Chabror-ból kiszállt minden barnaság. A pofa:,acskói

lelógnak, remeg a ke-le, és az orra nedves Igen, nedves Chabror-nak, a hatalmasok orvosának csorog az orra. Riadásul a nevemen szólít. - Michcl asszony. Talán nem is Chabrot áll elöttem, hanem egy alakváltó földönkívüli, akinek saját, belső képes információraktára 82 van, mcrt az igazi Chahror soha nem rerhelné az agyát a per definitiorum névlelen alán:nddcckct illerő információkkal. - Michcl asswny - folycacja Chabror dhiházort másolaca -, Michd as~wny. Hát igen, t:Zt már tudjuk. Michd asszonynak hívnak - Szörnyű szerencséclcnség rörténr - folycacja Csorgó Orr, aki, a pacvarba, orrfújás hdyett megszívja n orrár. Na tessék. Még egyet szív rajta, és lefelé küldi az orrváladékot, nem oda, ahonnan érkezett, és az akció gyorsasága miatt kénytelen vagyok megs:z.emlélni Chabrot ádámcsutkájának lázas összehúzódásait, melyek az anyag áthaladását hivatottak megké>nnyírcni Ez undorító, de föleg elvonja a

figyelmet Jobbra nézek, balra nézek. Az dőcsarnok kihalc Ha ennek az E. T-nek ellenséges szándékai vannak, d vagyok veszve Chahror erőre kap, és megismédi. - Szörnyű szcrencsérlenség, igen, szörnyű öi.erencsétlcnség Arthens úr haldoklik. - Haldoklik - kérde1.cm - , igazán haldoklik? - Igazán haldoklik, Michcl asszony, igazán. Már csak negyvennyolc órája van hátra - De tegnap reggel láttam, olyan egés1.séges volt, minr a makk! - jelentem ki <löhbenrcn. - Sajna, Michel asszony, sajna. Amikor a szív megszakad, az olyan, mim amikor a bárd lecsap. Reggc:I még szökdécsel, mint egy kis gödölye, estére meg sírba tc:sz.ik - ltrhon fog meghalni, nem viszik kórházba? - Ó, Michel asszony - mondja Chabror, és éppen úg) néz 83 r-.ím, mint Neprune, amikor c:l szeretne szabadulnia a pórázról-, hár ki akarna kórházban meghalni? Húsz éve mosr elöször ének halvány rokonszenvet Chabrot irám. Végeredményben, gondolom, ö is csak ember,

és a végén mind egyformák vagyunk. - Michel asszony - folytatja Chabrot, és én egés1.cn l>eles,:édülök a Michel asszonyok áradásába húsz év semmi után -, nyilván sok ember akarja majd látni a Mestert mielőrt. azelöcr De ő senkit sem akar fogadni. Csak Pault akarja lárni Megtenné, hogy útilaput köt a tolakodók talpára? N em rudom, mit gondoljak. Ér?ékdem, hogy már megint / / csak az.érc res,: úgy valaki, mintha felfigyelne a jelenlétemre, hogy m~djon nekem. De végeredményben, go:doTo-1;~, én ezért vagyok itt. Ai"i-a is felfigyelek, hogy Chabrot olyan módon fejezi ki magár, aminek én bolondja vagyok - megtenné, hogy lÍti- laput köt 11 tolakot/Qk talptira?-, és ez megzavar. Ez az évek kopratra, elavulr fordulat tetszik nekem A nyelv rabszolgája vagyok, gondolom, talán Grévissc::-nek kellett volna clneveznem a macskámat. A fickó elkedvetleníc, dc a n)elve1ere élvezetes És végre is, ki akarna kórházban meghalni? - kérdezte

a romos szépfü1. Senki. Sem Pierrc Archens, sem Chabrot, sem én, sem Lucien Amikor Chabror ezt a szelíd kérdése felcecte, mind emberekké rert minket. - Megteszem, amit tudok - válaszolom. - De a lépcsőhá?.ba mégsem mehetek utánuk . - Nem - mondja-, de elveheci a kedvüket. Mondja azt, hogy a Mester mindenki c:lőtt bezárca az ajtaját. És furcsán bámul rám. 84 Vigyáznom kell, nagyon kell vigyáznom. Mostanában lankad a figyelmem. Ott volt az a kis balcscc a1 ifiú Pallieres-rel, amikor bolond fejjel A német ideológiából idéztem neki, és ha Pallieres csak feleannyira is intelligens lenne, mim egy osztriga, igen- csak zavaró bogarakar lilrectem volna a fülébe. És tessék, mert egy UV-fényben ropogósra sült vén trotryos idejénnúll fordulatokal alkalmaz, rögtön elalélok, és minden 6varosságról megfe- ledkezem. Tehát gyorsan kioltom a szememből a csillogást, és bekapcsolom helyerce a derék házmesternő üveges tckinrerét, aki

megcesz minden cöle celhecÖl, bár nem cuclja a lépcsőházig kísérni az embereket. Chabroc szeméből eltűnik a gyanakvás. Hogy a gyanúnak még a7. árnyék:ir is elrüncessem, kisebb eretnekségre 1•etemeclem. - Mi ez, calán inftaktus? - Igen, feleli Chabrot, infarktus. Hallgarnnk. - Köszönöm - mondja végül. - Nincs mit - válaszolom, és becsukom az ajtót. 85 Mély gondolat N° 5 Mert harc az élet és katonás fegyelem. És macskaszőr is. Nagyon büszke vagyok erre a mély gondolatra. Colombe-nak köszönhetem, hogy megfogalmazódott bennem. Tehát legalább egyszer mégiscsak hasznomra lesz az életben. Nem hittem, hogy ezt a halálom elölt elmondhatom. Colombe és köztem a kezdetektől dúl a háború, mert Colombe számára az élet állandó harc, amelyben győzni kell, és el kell pusztítani a másikat. Ő képtelen biztonságban érezni magát, míg fel nem morzsolta az ellenséget, és a létfenntartásra éppen elegendő méretűre nem

zsugorította a területét. Egy olyan világ, amelyben mindenki számára van hely, az ö elmebajos harci feltételei szerint veszélyes világ. Am mégiscsak szüksége van ellenségre, egy alapvetően fontos ok miatt: kell valaki, aki elismeri az ő erejét Tehát nem elégszik meg azzal, hogy az öszszes lehetséges eszközzel megpróbál felmorzsolni engem, azt is akarja, hogy a torkomnak szegezett karddal kijelentsem: ö a legjobb, és én szeretem öt. Ennek olyan napokat köszönhetek, amelyekbe majdnem beleőrülök. És a hab a tortán az, hogy Co- 86 Forrás:lombe, http://www.doksihu akiben pedig nincs szemernyi megfigyelőképesség valahogyan észrevette, hogy van valami, amitől sem, én mindennél jobban rettegek: a zaj. Azt hiszem, ezt véletlenül fedezte fel Magától soha nem jutott volna az eszébe, hogy valakinek szüksége lehet csendre is. Nem hiszem, hogy Colombe képes lenne megérteni hogy a csend segít, hogy behatolhassunk önmagunkba, és ez

fontos azok számára, akiket nem csak a külvilág érdekel, mert az ő bensöje olyan zűrzavaros és hangos, mint az utca odakint. Mindenesetre észrevette, hogy nekem csendre lenne szükségem, és a balszerencse folytán az én szobám szomszédos az övével. így aztán az egész nap folyamán zajt csinál üvöltve beszél a telefonba, nagyon hangosan hallgat zenét (és ezzel tényleg sírba visz}, csapkodja az ajtókat, hangosan kommentál mindent, amit csinál, beleértve az olyan állati izgalmas dolgokat is, mint az, hogy a haját keféli, vagy egy ceruzát keres a fiókban. Egyszóval, mivel semmit nem tud legázolni, mert emberi szempontból tökéletesen elérhetetlen vagyok a számára, a csend territóriumomat gázolja le, és reggeltől estig mérgezi az életemet. Gondolhatják, milyen szegényes territórium felfogás kell ahhoz, hogy idejusson valaki; én fütyülök arra, hol vagyok, feltéve, hogy akadálytalanul behatolhatok a fejembe. De Colomba nem

egyszerűen nem vesz tudomást erről a tényről, még filozófiává is alakítja: . Az én kellemetlen húgom egy intoleráns és idegbeteg kis alak, aki gyűlöli a többieket, és szíve szerint egy temetőben lakna, ahol már mindenki halott - én viszont nyílt, vidám, életteli természet vagyok." Ha van valami, amit gyűlölök, hát az az, amikor az emberek a tehetetlenségüket és elmebetegségüket hitvallássá alakitják. Colomba-bal tehát jól kifogtam 87 De Colombe néhány hónapja nem éri be azzal, hogy a világegyetem legelviselhetetlenebb nővére. Van olyan rossz ízlésO, hogy nyugtalanító szokásokat vett fel. Már csak ez hiányzott: a növérem egy durva hashajtó, és még végig is kell néznem a kis nyomorait. Néhány hónapja Colombe két dolog megszállottja lett: a rendé és a tísztaságé. Az ebből fakadó csodálatos követ- kezmény: a zombiból, ami voltam, tisztátlan lénnyé változtam; Colombe az ideje nagy

részében azért üvöltözik velem, mert kenyérmorzsák maradtak utánam az asztalon, vagy mert ma reggel egy hajszálat talalt a zuhanyozóban. Az is igaz, hogy nem csak engem üldöz ezzel. Mindenkit egész nap azzal zaklat hogy rendetlenség és morzsák vannak a lakásban A szobája, ami egy hihetetlen kupleráj volt, patikává változott: minden elvágólag, sehol egy porszem, mindennek megvan a maga helye, és jaj a szerencsétlen Grémond asszonynak, ha takarítás után nem tesz mindent pontosan oda, ahonnan elvette. Mint egy mOtöben Tulajdonképpen nem igazán zavarna, hogy Colombe ilyen mániákus lett Azt nem tudom elviselni, hogy közben továbbra is adja a nagyon coo/ fiatal lányt. Gond van vele, de mindenki úgy tesz, mintha nem venné észre, és Colombe továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy ö közöltünk az egyetlen. aki igazi epikureusként" él. Márpedig elhihetik nekem: nincs semmi epikureusi abban, amikor valaki háromszor zuhanyozik naponta, és úgy

üvölt, mint egy eszement, mert az olvasólámpáját három centiméterrel elmozdította valaki. Mi a baj Colombe-bal? Fogalmam sincs róla. Talán olyan sok energiát ölt abba, hogy mindent elpusztítson, hogy a szó szoros értelmében katonává változott. Mindenki tudja, hogy a katonák a 88 Forrás:rend http://www.doksihu és a tisztaság megszállottjai. Azért kell ez hogy könnyebben tudjanak harcolni a csaták rendetlensége, a háború piszka és a maguk mögött hagyott emberdarabok ellen. De felmerült bennem, hogy Colombe csak túlzó megtestesülése a szabványnak. Hiszen nem mind úgy éljük az életünket, ahogyan egy férfi letudja a katonai szolgálatát? Mindent megteszünk, amit tudunk, de közben a leszerelésre vagy a háborúra várunk. Egyesek a padlót sikálják, mások lébecolnak, kártyázással, beszélgetéssel, intrikálással ütik agyon az idöt. A tisztek parancsolgatnak, a bakák engedelmeskednek, de mindenki tisztában van a zárt ajtók

mögött zajló színjáték lényegével: egy reggel indulni kell meghalni, a tiszteknek éppen úgy, mint a katonáknak, az ostobáknak éppen úgy, mint az ügyeskedőknek, akik cigarettával vagy vécépapírral csencselnek. És ha már itt tartunk, elárulom, mii mondana egy állagpszichiáter: Colombe-nál olyan zűrzavar van odabent, a belseje .!:lres, ám túlzsúfolt is, hogy a külvilágot rendezgetve és tisztogatva próbál rendet teremteni magában Vicces, mi? Már nagyon régen megértettem, hogy a pszichológusok komikus színészek, akik azt hiszik, hogy a metafora a nagy bölcsek trükkje. Pedig az első jöttment is élhet vele. De hallani kellene, milyen nylltan gúnyolódnak mama pszichológus barátai a legegyszerűbb szójátékon is, és érdemes meghallgatni azokat a hülyeségeket is, amiket mama hazahord, ugyanis fűnek-fának elmesélni a ·pszichológusnál lezajlott üléseit, mintha Disneylandben járt volna: . a családi életem" nevo mutatvány,

.az élelem az anyámmal" tükörterem, a nagy halálkanyar: életem az anyám nélkül", a kísértetkastély: a szexuális életem" (suttogva, hogy én meg ne halljam), és végül a halálalagúl: .,a menopauza felé közelítő női életem" 89 De Colombe-ban azt találom félelmetesnek, hogy néha olyan, mintha nem érezne semmit. Minden, amit Colomba érzelemként felmutat, annyira megjátszott, hamis, hogy gyakran azon tünödöm, érez-e valamit egyáltalán. És ettől néha megrémülök Lehet, hogy Colombe nagyon beteg, talán lázasan igyekszik valami valódi érzést érezni, és hamarosan örült dolgot cselekszik. Már látom is az újságok szalagcímeit: .A Grenelle utca Nérója: egy fiatal nö felgyújtotta a családi otthont. Amikor megkérdezték tette okairól, így válaszolt: érezni akartam valamit." Oké, rendben, lehet, hogy túlzok kicsit. Meg aztán talán nem pont nekem kell elítélnem a piromániát. De addig is: amikor ma

reggel Colomba torkaszakadtából üvölteni kezdett, mert néhány szál macskaszőrt talált a zöld kabátján, azt gondoltam: sze- génykém, ezt a csatát már elöre elvesztetted. Jobban jársz ha ezzel tisztában vagy. ll A mongol hordák pusztítása Halkan kopognak a házmcsrcrlakás ajtaján. Manucla az, mára 57.abadnapot kapotc - A Mester haldoklik - közli velem, és nem hallom ki pontosan, nem kever-e iróniát Chabrot-éhoz hasonló siratójáha. Nincs dolga, teázhatnánk majd most? A2 idócgycztetésben való fesztelenség, a feltételes mód hasz• nálata kérdő alakban, a szórend felcserélése nélkül, a s:Gabadság, amdlyd Manuda a szin raxist kezeli. mivel ö csak egy s-tegény portug-JI cakarírónő, aki a s1áműzerés nyelvére kényszerül, ugyanazt az idejétmúlt bájt áramja, minr Chabrot fegyelmezett szóvirágai. - ·lalálkoztam Laurc-ral a lépc.~öházban - mondja Manuela, és a szemöldökét ráncolva leül. - Úgy kapaszkodott a

lépcsökorlátba, mintha pisilnie kellem: Amikor mcglátotr, elment Li.ure Anhensék kisebbik lánya, kedves lány, rickán látogatja meg a szüleit. Clémence, a nővére a frusztr-ició fájdalmas megcestesiilése egy ájtatos asszony, aki arra s:i:ületc:tt, hogy férjec és gyereker halálra idegesícsen misék.kel, parókiai iin nepségekkd és 91 Forrás:kcrcs-zcölréscs http://www.doksihu hímzésekkel carkírott napjai végezetéig. Jcan, a leg- kisebb testvér, ld.bítós-LCres, ide-oda hányódó hajóroncs Kisfiú korában szép, csodálkozó szemű gyermek volt, aki mindig az apja nyomában cseclcrr-borlorc, minrha a,: élere függne rőle, de amióta rászokott a kábítószerre, látványos változás állr hc nála: alig moccam többé. Egy olyan gyermekkor urán, amelyet arra tékowlt el, hogy hiába fi.Hort az Isten uLán, a mozdulatai valamiképpen összegabalyodtak és ettől kezdve zökkenőkkel megs-zakírásnkkal változracra a helyér, a lépcsőházban ,

a lifr előtt és az udvaron egyre hosszabb pihenőket tarrort, olyannyira, hogy néha elaludt a lábtörlőmön vagy a szeméttárolóhan. Egy napon, amikor kába figyelemmel álldogált a tearózsák és törpe kaméliák ágyá~a előre, mcgkérdezcem tőle, nincs-e szüksége segítségre, és felfigydrcm rá, hogy halántékára lógó göndör, fésülerlen hajával, könnyc:-L.Ő szem~vel, nedves, reszkccö orr:íval egyre jobban ha- sonlít Nepcune-re. - Ja, nem, nem - felelte, ~s válaszát ugyanolyan szünetekkel carkírocra, mim a helyválcoztatásait. - És mi lenne, ha leülne? - sugalltam. - Ha leülne? - ismételte el csodálkoi.va - Ja, nem, miért? - Hát hogy pihenjen egy kicsiL - Ja, igeeen - fclclre. - Já, de nem, nem, nem Mag-.íra hagytam hát a kaméliákkal, és az ablakból 11gyelcem Egy nagyon hoss-,:ú perc urán cltépce a rekintetét a virágokról, és lassan a lakásom felé indult. Kinyitottam az ajtót, mielőtt még a csengetéssel kellecc volna

bajlódnia. - Kicsir n,egmozgatom a ragjaimac - mondja, dc nem néz rám, selymes fülei a szeme elé lógnak. 92 Majd nyilvánvaló eröfeszítés árnn: - . e:tek a virágok Mi a nevük? -A kaméliákra gondol? - kérdezem meglepem:n. - Kaméliák- szólal meg lassan-, kaméliák. ,, Hát köszönöm, Michd asszony - mondja végül csodálacosképpen hacárowcrá vált hangon. & sarkon fordul. Több hérig nem láctam, egészen addig a novemberi reggelig, amikor elment a lakásom előtt, és nem ismertem meg, annyira szét volt esve. Hát igen, a széthullás Mind siérhullásra vagyunk ítélve. De ha egy fiatal ember idő előrr elérkezik arra a pontra, ahonnan már nincs röbbé felállás, és a s1.érhullás olyan nyilvánvalóvá és durvává válik, az ember szíve összc:~-zorul a s:i.ánalomról Jcan Arthens már nem volt több, ruinc egy halálra györörr rest, amely egy fonala szakadt éleren át vonszolja magár. Megborzongtam, nem mdcam, képes-e

megtenni akár awkat az egyszerű moululatokar is, amelyeket a lifi: kezelése igényel, dc: ekkor hinden megjelent Flernard Grdier, Jean alá nyúlt, felkapta, mint egy collpihér, és így nem nekem kelletr közbc:avatkoznom. Rövid ideig elnbhettem a meglett, együgyű férfit, karjában a legyilkolr gyermek testével, majd ela lépcsőház hasadékában. - De Clémcnce idejön - mondja Manuda, aki, ez ciszta őrület, mindig kövcri néma gondolataim menetéc. - Chabroc megkérr, hogy Öt is küldjem el - jegyzem meg elgondolkodva. - Arrhens senki mást nem akar látni, csak Pault tűntek - Bánarában a bárónő egy konyharuhában föjta ki az orrát Manuela Violetrc Grdic:r-t érti e-lCn. Nem vagyok meglepve. A vég pillanatában be kell követ- 93 kemie az igazságnak. Violette Grelier konyharuhából ké,ült, ahogy Pierre Arrhens selyemből, és a sorsuk foglyaként mind a kettőjüknek illúziók nélkül kdl szembenézniük ezzel a sorssal, és a vég pillanatában

annak kell lenniük, aki mindig is voltak, bármilyen illúzióba ringatták is magukat. Finom fehérnemű kö7ÖH élni nem ad erre több esélyt, mim betegnek az egészség közelében lenni Kitöltöm a teát, és csendben ízlelgetjük. Reggel még soha nem teáztunk együtt, és ez a prorokollunkban bekövetkc:zerr hasadás különös ízt ad a teának. - Csodálatos - suttogja Manuela. Igen, csodálatos, mert dupla élvezetben van részünk: a dolgok menetében bekövetkezeu zökkenö mcgválroztat egy megv;iltoztathatarlannak hitt srertartást, amelyet Manucláv3J a7.ért alakítotcunk ki, hogy délutánról délutánra mélyen bemkozódjék a valóságba, értelmet és szilárdságot adva neki, és ez a si.ercartás, mosr, hogy ma reggel áchágmk, hirtelen igazi erőre kap - és drága nektárkénr ízlelgetjük e nabálytalan reggel másik csodálatos adományát is: a gépies mozdulatok új lendületet nyernek, újjá~-zületik a s-z.ürcsölés, ivás, megpihenés,

újratöllés, újabb szürcsölés gesztusa Az ilyen pillanarok, amikor feltárul előttünk az életünk szövedéke - egy szcrcarrás segírségévcl, amelyet annál is nagyobb élve-Lettd végzünk, hogy megsértettiik -, rejtelmes zárójelet képcmek, amikor a szív a lélek parrjára kerül, mert rövid, de heves nyilallással megjelent egy kis örökkévalóság, és megtermékcnyíretre az időt. Odakint a világ vöröslik vagy kihuny, háborúk lobbannak lángra, az emberek c:lnek vagy halnak, nemretek tűnnek cl, más nemzetek felbukkannak, majd hamarosan 94 öker is dnyelik, és ebben a zajban és örjöngö haragban, ezekben a kicörésekben és hullámLörésekbcn, mikfo.ben a világ halad, kigyúl, kettészakad és újjászületik, sürög-forog az emberi élet Nos, igyunk egy csésze reác. Kakuzo Okakurához, a Teaköny11 szerzöjéhe-L hasonlóan, aki nem azén keseriihe a mongol hordák X.lll századi támadását, merr halálr és puszlÍtásL howtt magával,

hanem merc a Songkultúr:i gyümölcsei közül elpusztítotra a legérrékesebbec, a tea művészccét, én is tudom, hogy a tea nem alacsonyrendű főzet. Amikor ~-z.ertart:íssá válik, megajándéko:tza az emhcrt az1,al a képességgel, hogy a kis dolgokban is meglássa a nagyságor Merr hol is van a szépség? A nagy dolgokban, amelyek a többihez hasonlóan puszmlásra vannak ícélve, vagy a kis dolgokban, amelyek, hár nem törekednek semmire, képesek a pillanarba bdekarcolni a végtelenség gemmájác? A tea szertarrása, az ai;onos mozdulatok és falc:lések ismérclgecése, a:t. egyszerű, eredeti és kifinomult érzésekhe:t való c:ljurá~ lelmösége, a mindenki számára nyitva álló lehetőség, hogy ol- csón ízlésbeli arisztokratává váljon, mert a tea pontosan úgy a szegények itala is, ahogyan a gazdagoké, tehát a tea szertartásának megvan az az dképeszró erénye, hogy egy villanásnyi derűs harmóniát juttat életünk abszurditi~áha. Igen, a

világegyetem az ürességre szövetkezik. a:t dves-Lt:tt lelkek a szépséger siratják, és körülvesz minket a jdemékrclenség. Nos, igyunk egy csésze teát Csönd r:ímad, halljuk az odakint fúvó s:t.elet, az őszi levelek zizegnek, majd kavarogva elszállnak, és a macska alszik a meleg fényben. És minden korrryal megnemesedik az idő 95