Gazdasági Ismeretek | Európai Unió » Kis Ibolya - Migrációs folyamatok gazdasági hatása Európában

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási Szak Összehasonlító gazdaságtan házi dolgozat Migrációs folyamatok gazdasági hatása Európába a XX. Század második felében Nyíregyháza, 2003. november 25 Készítette: Kis Ibolya 2003/2004 tanév I. félév II. évfolyam Levelező tagozat, A csoport Tartalomjegyzék I. II. III. IV. V. Mi az a migráció? A fogalom áttekintése a XX. Század második felében A migráció és feltételei az 1951-et követő időszakban A magyarországi helyzet Európa néhány országa a 70-es évekig 1. Ausztria 2. NSZK 3. NDK 4. Lengyelország 5. Portugália 6. Olaszország 7. Jugoszlávia VI. A XX. század küszöbén állva VII. A migráció okai VIII. A migráció gazdasági hatásai IX. Európai Gazdasági Közösséget X. Gazdasági mutatók XI. Észak-Európa gazdasági helyzetének alakulása 1. Norvégia 2. Svédország 3. Finnország 4. Dánia XII. Közép-Európa gazdasági helyzetének

alakulása 1. Magyarország migrációs politikája 2. NDK ÉS NSZK 3. A közel-kelet migrációs hálózata 4. Változások a 80-as és a 90-es évek fordulóján XIII. Rövid összefoglaló következtetés XIV. A migráció közgazdaságtani hatása 1. Mikroelmélet 2. A duális munkaerőpiac elmélete XV. Jövőkép, avagy az Európai Unió felfutó gazdasága Irodalomjegyzék Táblázatok jegyzéke Ábrák jegyzéke 2 3 3 4 5 5 5 6 6 7 7 7 8 8 9 9 10 11 12 13 14 14 15 16 16 17 19 19 21 21 21 22 23 26 27 28 Amióta világ a világ az emberek folyvást vándorolnak: nomád pásztorok legelőket és vizeket keresnek, vallási csoportok menekülnek az üldöztetés elől, pionírok törnek fel szűzföldeket. A vándorlás kapcsolatot teremt a kultúrák között és gyorsítja az eszmék terjedését. XVI. Mi az a migráció? A migráció, vagyis vándorlás a népesség földrajzi (térbeli mozgása). A migránsok (azaz lakóhelyüket tartósan megváltoztató emberek) egy

része csak kis távolságra költözik, például egy nagyváros központjából valamelyik közeli kertvárosba, de sokan egyik országból a másikba is elvándorolnak. A vándorlás egyéni vagy csoportos akarat eredménye, amelyet az általános társadalmi, gazdasági, politikai folyamatok, az egyéni szándék és a mindennapok történései együtt, egyszerre határozzák meg. Az elemzések során, a lakosság országon belüli helyváltoztatásának, vagy a lakosság egyik országból a másik országba történő vándorlásának, áttelepülésének, azaz a népességbeli mozgásának leírására használják. Éppen ezért annak megfelelően, hogy egy országon belüli, vagy országok közötti migrációról van szó, belső illetve külső vándorlást különböztetünk meg. A nemzetközi vándorlás, mint spontán és természetes folyamat szoros összefüggésben van a befogadó és a kibocsátó ország társadalmi – politikai helyzetével, gazdaságának

állapotával, népességének lelki kondíciójával, a létfenntartásához szükséges javak szűkösségével, valamint az adott társadalom tagjainak általános elégedettségével vagy elégedetlenségével. A természetes folyamatként megnyilvánuló migráció mellett a különböző katasztrófák, agresszív, háborús cselekmények potenciálisan, igen rövid idő alatt jelentős tömegek menekülését idézik, elő. XVII. A fogalom áttekintése a XXszázad második felében Az európai vándorlások is több korszakra vállnak szét . A második világháborút követő időszak vándorlási folyamatai még leírhatóak a hagyományos módon : a fejlettebb nyugat és észak- európai régió országai az 50-es és 60-as évek gazdasági boom időszakának munkaerőigényét Európa déli régióiból toborzott munkásokkal elégítették ki . Mégpedig oly 3 módon, hogy a fokozatosan elapadó olasz, majd Spanyol és görög munkaerő utánpótlásául

portugál, török, és jugoszláv munkaerő szolgált. A vendégmunkásprogramok a migránsokat igen rugalmas munkaerőnek tekintették, akik bár nem teljes jogú polgárai a befogadó országnak, de a kölcsönös és egyértelmű gazdasági előnyök a migránsok és a befogadók számára egyaránt vonzóvá tették, ezt a konstrukciót. A befogadók úgy vélhették, a vendégmunkások rutációval követik majd egymást, s megfelelő felhalmozást követően egy idő után hazatérnek. A hetvenes évek közepének időszaka egyben a vándorlásnak is új fejezetét nyitotta meg. Az olajválságokhoz kötődő gazdasági visszaesés következtében megcsappant a munkaerő iránti kereslet, de a migránsok nem tértek haza, sőt, családtagjaik is nagy számban jöttek a nyugat-európai országokba. A fejlett európai országok jelentős bevándorló népességgel találták szemben magukat. A migráció trendjében végbement változásokra azonban korántsem volt elegendő

magyarázat a 70-es 80-as évek recessziója. Az elvándoroltak és az otthon maradottak között fennmaradtak a családi, háztartási, baráti és közösségi kötelékek, valamint újjak szövődtek. Ezeken a kapcsolatokon alapuló társadalmi hálók segítették és ösztönözték a vándorlást. A migrálókat és az otthonmaradókat összekötő háló közvetíti az információkat, a társadalmi és a pénzügyi segítséget. XVIII. A migráció és feltételei az 1951-et követő időszakban A nemzetközi vándormozgalom, második világháború végéhez közvetlenül tapadó része, még akkor is, ha bizonyos elemei az ezt követő időszakban is fennmaradtak. 1951-ben a Genfi Egyezmény elfogadásával lényegében lezárult. Az egyezmény meghatározza a menekültek fogalmát, jogaikat és kötelezettségeiket, illetve a befogadó országokban alkalmazható eljárási szabályokat. Ezáltal megteremtette azokat a j ogi feltételeket, amelyek segítségével rendezni

lehetett azoknak a menekülteknek a helyzetét, akik a második világháborút követően 1951-ig sem tudták állampolgárságukat rendezni. Nem sokkal ezt követően a nyolcvanas évek közepéig, illetve a végéig a legújabb kori népvándorlás új típusú jelenségével kellett a különböző országoknak szembenézniük, amelyet alapvetően – a nemzetközi vándormozgalom addigi, hagyományosnak tekinthető kiváltó okai 4 mellett a fejlett tőkés országok gazdasági szükségletei hívtak életre, motiváltak és határoztak meg. XIX. A magyarországi helyzet A szabad mozgás korlátozása az 1953-ban bekövetkezett politikai változás következtében Magyarországon , Nagy Imre első miniszterelnöksége alatt némileg oldódott. A változás hatása már 1954- ben érzékelhető volt, hiszen abban az évben már nyolcszor többen, azaz 1099-en hagyhatták el az országot, mint egy évvel korábban. A következő évben pedig már 1319 fő kivándorlását

engedélyezték. Közismert, hogy az ország szinte hermetikus elzártsága, a magyar társadalom lefojtottsága robbanásszerűen szakadt fel 1956 októberében. Ezt követően 1975. Május 26-ig közel 200 ezer fő hagyta el engedély nélkül az országot, amelyhez az ezt követő időszakban évenként 8-10ezer fős legális és illegális úton külföldre távozó csatlakozott. Meg kell jegyeznünk, és ez az egész időszakra jellemző, hogy a Magyarországon letelepülők döntő többsége a környező országok magyar nemzetiségű állampolgárai közül kerül ki, és a magyar állampolgárrá válás legfontosabb módja a családegyesítés volt. XX. Európa néhány országa a 70-es évekig Az európai népek sorsát legjobban befolyásoló tényező a második világháború. Az országok lakosságát, társadalmát és gazdaságát egyaránt meghatározta. Óriási különbségek voltak azon országok fejlődésében, amelyek a részesei voltak, és akik nem. Az

áldozatok, a menekülő lakosság, a mindennapos megélhetésért küzdve próbált új otthont találni. Néhány államot áttekintve megláthatjuk, hogyan próbáltak egy új és jobb jövő felé elindulni. 1. Ausztria Az Ausztriában zajló számottevő belső népességvándorlás az 1960-as év környékén, szoros összefüggésben ált a fokozódó városiasodással. Ennek kapcsán az agrárnépesség aránya jelentősen csökkent az ipari és egyéb foglalkozási ágakban tevékenykedők javára. Míg a századfordulót követő első évtizedben az ország népességének közel 1/3-a élt őstermelésből, 1951-re már 1/5-re csökkent az arányuk, 1961-ben pedig mindössze 16,4%-ot tette ki. Ausztria mezőgazdasági népességaránya, mintegy fele volt a Magyarországinak 5 2. NSZK A népesség számának növekedésében nem a természetes szaporodásnak hanem a bevándorlásnak volt nagyobb szerepe . Bár az NSZK –ból el is vándoroltak, a bevándorlók száma

azonban jóval nagyobb volt. A bevándorlásban jelentős szerepet játszott a második világháború után, a szocialista országok területén lakó németek hazatelepítése. Sokan települtek, ás az NDK-ból is. A népesség területi eloszlása az ország gazdasági fejlettségéhez igazodik, és tartományonként nagyon eltérő. Az iparban a szakképzettséget nem igénylő nehéz munkát mindinkább a külföldi „vendégmunkások” végzik. 1967 körül már 1 millió a számuk Elsősorban Olaszországban és Spanyolországban toborozták őket, de sokan jöttek Törökországból , Görögországból, Jugoszláviából is. A népesség vándorlása a nagy ellentéteket tovább mélyítette az Északról Délre, s Keletről Nyugat felé évről évre fokozódó a vándorlás. A gyors ipari fellendülés a mezőgazdaságban viszonylagos munkaerőhiányt okoz. Az elvándorolt munkaerőt a gépek csak lassan tudták pótolni. 3. NDK A II. világháború után áttelepítettek

egy része nem talált megfelelő otthonra s így tovább vándorolt. Azok az emberek, akik a fasiszta diktatúra alatt az emberiség ellen bűnös tevékenységet folytattak ugyancsak jobbnak látták, ha az NDK területéről eltűnnek. Ezekhez csatlakoztak olyanok, akik személyes sérelem, vagy anyagi okok miatt a szocialista társadalmi rend építésével nem értettek egyet. De azonban a n épességszám csökkenésében szerepet játszott a nyugatiak csábító propagandája is , amely elsősorban a fiatal szakemberekre irányult. Ez gyakran családok szétszakadásához vezetett. Itt is erős az a társadalom átrétegződés s ezzel kapcsolatban a népesség belső vándorlása is. A lakosság nemzetiség tekintetben egységes Egyetlen jelentős nemzetisége a nyugati szlávokhoz tartozó szorb. 6 4. Lengyelország A szocialista Lengyelország népességalakulására a külső vándorlások nincsenek nagy hatással, de jelentőségük nagyobb, mint a többi hasonló

országban. Az 1960-as években a kivándorlók száma 124 ezer fővel múlta felül bevándorlókét. Az emigránsok főleg régebben külföldön élő lengyelek családtagjaiból, a bevándorlók a szovjetunióból áttelepültekből redukálódtak. A külföldön élő lengyelek számát nehéz megállapítani, hiszen sokan teljesen beolvadtak a befogadó ország lakosságába. Becslések szerint kb 9 millió lengyel él az anyaország határain kívül. A legtöbb 5-6 millió az Egyesült Államokban, 1 millió NyugatEurópában, másfélmillió a régi Szovjetunióban került A főváros népesség számszerű növekedésében a bevándorlás mellett jelentős szerepet játszott a magas természetes szaporodás is . 5. Portugália Jellemző a népesség számának gyors növekedése. Az 50-es évek után évente mintegy 35 ezer ember hagyja el véglegesen az országot, az európai viszonylatban magas természetes szaporodás a kiesést többszörösen pótolja. A kivándorlók

leginkább a portugál nyelvű és kultúrájú Brazíliában, részben pedig portugál gyarmatokra települtek át. A kormányzat által is támogatott kivándorlást az ország gazdasági helyzete, az ipar fejletlensége, a mezőgazdaság elmaradottsága indokolja. A Spanyol földhöz hasonlóan, itt is megfigyelhető a népesség számának Északról Délfelé történő apadása. 6. Olaszország Olaszországból a második világháború óta évente 150-200 ezer olasz vándorolt ki . Ennek egyik felét a tengerentúl a másikat Nyugat –Európa szippantotta fel. A délvidéki inkább a tengerentúlon, az Északon lakó olasz jobbára az európai országokban próbál szerencsét. A határaikon túl mintegy 4 millió be nem olvadt olasz állampolgár élt. 7 1. ábra Kivándorlások nagysága ezer fő 2000 Argentina Franciao. 1500 Brazilia 1000 NSZK USA 500 Belgium 0 Kanada Célország Svájc Forrás: Saját szerkesztés Gondolat kiadó Európa című

könyvéből 7. Jugoszlávia A 60-as években még létező Jugoszlávia a soknemzetiségű állam nevet is viselhette volna. A szlávok, szerbek, horvátok, szlovének, macedónok A belső vándorlás igen lelassult a hetvenes évekre. A felszabadulás után a háború sújtotta területekről mintegy 400ezer lakos települt át a V ajdaságba, ahol az elmenekült német lakosság parlagon hagyott földjeit vették birtokukba. XXI. A XX. század küszöbén állva A modern közlekedés jóvoltából a helyváltoztatás igencsak könnyűvé vált. Amikor 1992-ben kinyilvánították – Bosznia Hercegovinának – a régi Jugoszlávia tagköztársaságnak-, függetlenségét a szerbek sok muszlimot elűztek otthonukból, és helyükbe szerbeket telepítettek be – ezt „etnikai tisztogatásnak nevezték. Azok az országok, amelyek serkenteni akarják a bevándorlást, különféle ösztönzőkkel próbálják magukhoz vonzatni az embereket, például lakást adnak és bizonyos

szakmákban jól fizető állást ígérnek az érkezőknek. Ez lett az ausztrálok hivatalos bevándorlási politikája, amikor felismerték, hogy gazdaságaik továbbfejlődéséhez égető szükség van minél több és minél jobban képzett munkaerőre. Az emberek egymás közötti kommunikációja révén rábeszélik a m ásikat a k öltözködésre. Sokan e l áncmigráció eredményeként jutottak el távoli országokba. Ma már az államok nagyon is megválogatják, milyen bevándorlókat fogadnak be, de a szakmunkásokat, tudósokat, mérnököket, orvosokat, ápolókat általában szívesen látják. Ha egy 8 ország tömegével veszíti el magasan képzett szakembereit, mert másutt jobbak a gazdasági és a szakmai feltételek, „agyelszívásról beszélünk. Ám a migráció csak a legritkább esetben teljesen egyirányú folyamat. Amikor például az 1960-as években sok brit orvos hagyta el Nagy-Britanniát és az USA-ba költözött, az országba százával

érkeztek képzett orvosok Indiából és Pakisztánból meg ápolónők a Karib tengeri szigetekről. Az utóbbi 180 évben emberek tízmilliói vándoroltak ki Európából Észak-Amerikába és Ausztráliába, s ez gyökeresen megváltoztatta a világ etnikai térképét. XXII. A migráció okai Bizton állíthatjuk, hogy gyakran vezetnek tömeges népességmozgáshoz a háborúk. Az első világháború után a becslések szerint 7,7 millió ember költözött egyik európai országból a másikba. A második világháború alatt és közvetlenül utána pedig már a 25 millió is elérte az otthonukat kényszerűségből elhagyók száma. Dél Európa szegényebb vidékeiről sokan kerekedtek föl, hogy Észak Európa iparosodott körzeteiben keressenek munkát. Ezek a migránsok nagyban hozzájárulnak a befogadó országok jólétének növekedéséhez. A helybéliek egy része azonban nem nézte jó szemmel őket, mert jelenlétük társadalmi fezsültségeket keltett,

felkészületlenül érte, megterhelte a l akásügy, az oktatás, az egészségügy ellátás rendszerét. A legújabb európai migrációs hullám a szovjet és a kelet-európai rendszerváltozásokat követte. A XX. század utolsó harmadában az országok közötti vándorlásnál sokkal nagyobb arányú a belső migráció: az a népességmozgás, amely a falvakból a városokba, napjainkban pedig a lepusztuló belvárosokból az elővárosokba, a nagyváros környéki településekre irányul. A szegény, fejlődő országokban az előbbi folyamat öltött óriási mértéket. Nehézséget okozhat, ha egy országba rövid idő alatt nagyszámú külföldi érkezik. A bevándorlók gyakran egymás szomszédságában telepednek le, főleg ha idegennek érzik a környező társadalmat. XXIII. A migráció gazdasági hatásai A migráció hátterében gazdásági folyamatok húzódnak meg: az embercsoportok mozgását a kereslet- kínálat törvénye irányítja. Lényegében az

életszínvonal növelésének egyik 9 módjáról van szó: az emberek közelebb költöznek a termelés központjaihoz. Sok túlzsúfolt ország azonban már kvótákhoz köti a bevándorlók számát, azaz felső létszámhatárt állapít meg, vagyis korlátozza a migráció szabadságát. A bevándorlókat gondosan megválogatják szakképzettségük, koruk, iskolai végzettségük, nyelvi és más tényezők szerint, és gyakran csak bizonyos nemzetiségeket fogadnak be. A gazdasági növekedés és az eltérő demográfiai magatartás között lineáris a kapcsolat, hiszen a magas gazdasági termelékenységű területeken alacsony a népesség növekedése, míg az alacsony termelékenységű vidékek nagy létszámnövekedéssel bírtak . Nagyon komoly jellemzője a XX. századi foglalkoztatási rendszernek , hogy főleg a közép-európai területek utasításos gazdaságaiban – jelentősen emelkedett a nők ipari foglalkoztatottsága, arányuk több helyen elérte az

összes dolgozó 35-40 százalékát. A migráció társadalmi vonatkozásai azért lényegesek a gazdaságtörténészeknek, mert hozzájárulhat a munkaerő hatékonyságának növekedéséhez azzal, hogy oda allokálja az emberi erőforrást, ahol az a legjobban, adott esetben a legtermékenyebben tud tevékenykedni. Az 1950-60-as években a k ontinens nyugati fele már évtizedenként 3 százalékos növekedést tudott felmutatni a bevándorlások jóvoltából. Utalhatunk a második világháborút követő nagyobb telepítésekre, avagy a hetvenes nyolcvanas években a Jugoszláviából és Törökországból meginduló emberáradatra főleg az NSZK irányába. Az európai régiókat vizsgálva szembetűnő, hogy Dél- és Közép –Európa az ötvenes években továbbra is népesség-kibocsátó hely maradt. E két régióban a távozó lakosság aránya az össznépesség 2,8-3,1 százalékáig terjed ki. Az Európán belüli migráció egyik okozója az 1950-es évekre éppen

a szovjet birodalmi- hatalmi politika lett, aminek hatására nem utolsó sorban éppen Közép-Európából különböző utakon jelentős néptömegek kerülhettek Európa nyugati felére . Ebben a sorban csatlakozott be Magyarország is , a honnan például 1956-ban a kommunista megtorlás elől az ország népességének legalább 2 százaléka távozott. XXIV. Európai Gazdasági Közösséget 1957. március 25-én írták alá az un Római Szerződéseket Ennek alapján 1958 Január 1-jétől életre hívták az Európai Gazdasági Közösséget, valamint az Európai Atomenegria Közösséget. Rögzítették, hogy az alapítók erőfeszítéseket tesznek „népeik” élet és munkakörülményeinek állandó javítására. Biztosítják a gazdasági növekedés stabilitását, a 10 kereskedelem egyensúlyát és a v erseny tisztességét, valamint hogy a gazdaságaik egységét erősítsék és azok harmonikus fejlődését biztosítsák, az egyes területek között

különbségeket és a kedvezőtlenebb adottságú területek elmaradottságát csökkentsék. Az EGK a teljes gazdasági integráció elérését tűzte zászlajára, amit a gazdaságpolitikai rendszer összehangolásával, a munkaerő és a tőkeáramlás szabadságának biztosításával, az infrastruktúrális kérdések együttes kezelésével és a p énzügyi valutáris rendszer átalakításával kívánt megoldani. Az gazdasági növekedés ütemében igen jelentős különbségek figyelhetők meg 1960 táján . Egyértelműen az NSZK gazdasága növekedett a leggyorsabban , amely 1960-ban 7,6%kal nőtt, míg 1961-73 viszonylatában is átlagosan 4,4%-ot produkált. Az 1960-as értékeket figyelembe véve Belgium éppen a sor végén áll, ám ez koránt sem jellemezte hosszú távon a belga gazdaságot, 1961-73 között átlagosa 4,9%-os növekedést ért el 1. táblázat Néhány ország gazdasági mutatója 1960-ban NSZK Franciao. Olaszo Belgium GNP dollárban/fő

Hollandia 967 961 509 977 804 49,4 47,5 41,5 48,7 40,4 Energiafogyasztás fejenként 3651 2402 1186 3968 2820 Acélfogyasztás 525 306 187 275 278 Export a nemzeti jövedelem %-ban 22 16 15 37 43 7,6 4,3 5,9 2,9 4,7 Ipar részesedése a GNP%-ban Gazdasági növekedés évi átlagos üteme 1950-60 között Forrás: Simai M.:im1964 XXV. Gazdasági mutatók Az országok átlagos növekedési mutatója 5% volt , a jelzett időszakban a francia és az olasz gazdaság mutatta a l egmagasabb növekedési értékeket. A növekedésben talán még kisebbek is a különbségek, az egyéb mutatók azonban azt is jelzik, hogy hosszú egységesedési folyamatra lehetett felkészülni. Igen nagyok voltak a jövedelmi kiesések az egyes tagországok között, s itt főleg az olasz gazdaság gyenge jövedelemtermelési rendszere a negatív példa, alig 11 volt több mint a fele az egy főre jutó jövedelem 1960-ban , mint a gazdagabb tagországok esetében .

Az olasz alacsony jövedelem elsődlegesen az agrárius beállítottságú dél-olasz területek következménye volt, ezekkel szemben északon igen fejlett, minőségi termékeket létrehozó ipari vertikum jött létre. Nagyon jellemző adat erre az is, hogy míg a többi fejlettebb országban 0,8 - 2 % között mozgott a munkanélküliség rátája , addig ugyanezen időszakban Olaszországban 5,3% volt ez az arány. Ugyanakkor néhány területen kétségkívül óriási sikereket tudott felmutatni az EGK. Először is nagyon dinamikusan nőtt a tagországok egymás közötti kereskedelmi volumene: 1958-69 között megnégyszereződött, vagyis a tagországok felismerték az egymás gazdasági potenciáljában rejlő lehetőségeket, megindulhatott a nemzeti piacok egységesedése. A gyorsan bővülő piac vonzotta az amerikai tőkét, igen jelentős tengerentúli befektetések mentek végbe a közösség országaiban, s ennek során egyre több amerikai multinacionális cég

jelent meg ezen a piacon. A Közösség fejlődése szempontjából a kulturális és politikai területet sem hagyhatjuk figyelmen kívül. E téren ki kell emelnünk, hogy az egységesebb működés egészen biztosan hozzájárult a nagy kulturális különbségek csökkenéséhez, a korábban megfigyelhető népességcsoportok közötti kölcsönös gyűlölködés hátterébe szorulásához vagy legalábbis csökkenéséhez, egymás emberi és kulturális értékeinek elismeréséhez, a szubjektív és csoportos toleranciaküszöb emelkedéséhez. Mintává is vált az EGK, hiszen számos térség próbálta lemásolni az együttműködés európai példáját. XXVI. Észak-Európa gazdasági helyzetének alakulása Valójában az 1960-as évek végéig az Északi államokban a b evándorlás korlátozásáról nem is beszélhettünk: bárki automatikusan munkavállalási és tartózkodási engedélyt kaphatott, ha állást talált. Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek

elején a gazdasági visszaeséssel együtt járó dél-európai és Európán kívülről érkező immigrációs nyomás azonban új helyzetet teremtett. Az EU-hoz nem csatlakozott Északi Államok, Izland és Norvégia speciális helyzete aggodalomra adott okot, miszerint az Északi és az EU-beli migrációs rendszer között egyoldalú és ellenőrizhetetlen átjárás jött létre. A megoldást az Északi régió országai a nem európai uniós, az Északi Útlevél Unióval lényegileg azonos Schengeni Egyezményhez történő csatlakozásban 12 találták meg. Noha kiköti, hogy ahhoz csakis EU tagállam csatlakozhat, társult formában a nem EU- tagállam Északi országok a Schengeni Egyezmény szabályainak és előírásainak tényleges alkalmazásával oldották fel a dilemmát. Az Északi államok vállalták, hogy a társországokból érkező bevándorlókat saját állampolgáraiéval egyenlő társadalombiztosítási ellátásban részesítik , és ezen egyenlő

bánásmód minden költségét fedezik. Ez nem csak a széles körű egészségügyi és biztosítási szolgáltatásokhoz való ingyenes hozzájutást, hanem a munkanélküli segélyhez való jogot is biztosított az Északi immigránsok számára. Az egyezmény automatikusan jogosultságot nyújt állami nyugdíjra bárhol az Északi országok területén, s ha bármilyen jogcímen kiegészítő nyugdíjfizetés lehetősége adódik, azt bármely Északi országban számításba kell venni. 1. Norvégia A második világháborút követő negyed évszázad folyamán a Norvégiába irányuló bevándorlás meglehetősen korlátozott mértékű volt. Az ország 1954-ben csatlakozott a genfi Menekültügyi Egyezményhez, 1956-ban pedig eltörölte az Idegenrendészeti Törvénybe foglalt ú.n cigányparagrafusokat. Az 1970-es évek elejéig lényegében „migráció-kibocsátó” ország volt, s az Északi bevándorlókon kívül csak csekély számú amerikai remigránsokat és

német immigránsokat fogadott. A bekövetkezett „olajválság” az európai befogadó államok legtöbbjétől eltérő módon és mértékben érintette az akkorra olajtermelővé vált Norvégiát. Amíg a többi ország igyekezett bezárni kapuit a bevándorlók előtt , addig a korábban nettó kibocsátó Északi állam hirtelen nettó befogadóvá vált, ráadásul olyan távoli országokból érkező munkaerő számára mint Marokkó, Jugoszlávia , Törökország, és különösen Pakisztán . M unkaalkalmat az olajipari illetve a jól fizetett norvég munkaerő által elhagyott, kevésbé vonzó állások kínáltak. Az európai országok többségéből érkező hírek, a bevándorlás okozta társadalmi és gazdasági feszültségekről ugyanakkor súlyos dilemma elé állította a kormányt: miként korlátozhatná az immigrációt és biztosíthatná a rohamosan növekvő olajipar munkaerő-ellátását egyidejűleg? Végül 1975-ben „bevándorlási stopot” hi

rdetett meg amit többször megújított, majd 1990-ben módosított formában általános szabályként fogadott el. Ennek értelmében nem Északi bevándorlók csak személyes okokból kapnak beutazási engedélyt és családegyesítés esetén bizonyítaniuk kell, hogy képesek eltartani családjukat, s a minimális lakóterület valamennyiük számára biztosítani tudják. 13 2. Svédország Az első állandó érvényű svéd bevándorlási törvény 1954-ben, az Északi közös Munkaerő-piaci Egyezmény megkötésével párhuzamosan és azzal összefüggésben született meg, jelezve, hogy a harmadik országokból származó beutazások ellenőrzésére általában is szükség van. 1965-ben váratlanul és spontán módon jugoszláv idénymunkások tömege jelent meg a svéd munkaerőpiacon. A kormány válaszul rendeletet adott ki, amelynek értelmében a külföldi állampolgároknak munkavállalási engedélyt attól fogva, előzetesen kellett beszerezniük.

1972-ig a svéd szakszervezet a fenti szabályozás keretében folytatott munkaerőtoborzás ellen nem emeltek kifogást, ha az egyébként minden tekintetben egyenlő bánásmódot biztosított a külföldi munkavállalóknak. Az európai ipari államok gyakorlatától eltérően Svédország tehát nem klasszikus értelemben vett vendégmunkások átmenetinek tekintett foglalkoztatása révén elégítette ki az egyes iparágakba jelentkező munkaerő-igényét, hanem egyfajta állandó, a t ársadalomba tartósan integrált bevándorló munkaerő befogadása révén. 1972 után azonban , a fokozatosan kibontakozó világgazdasági válság nyomán a helyzet megváltozott. A munkaerő iránti kereslet csökkenése, a jóléti rendszer védelme a további bevándorlások korlátozására, a nagyvonalú bevándorlási politikaszigorításra késztette a svéd államot. Eddig igen nagyvonalúan bánt a bevándorlókkal: munkahelyi beilleszkedést segítő és kötelező svéd

nyelvtanfolyamokat szerveznek, az elemi iskolákban a bevándorlók nyelvén folyik oktatás speciális osztályokba. A kormány anyagilag támogatja idegen nyelvű lapok kiadását a bevándorlók számára. Svédország ennek ellenére nem vált a nemzetközi migrációs hálózatok klasszikus célországává, feltehetően a hatékony határellenőrzési és idegenrendészeti intézmények, valamint az ezt propagáló kommunikációs stratégiájának köszönhetően. 3. Finnország A nem Északi bevándorlókkal szemben mindig is szigorú korlátozások érvényesültek, ugyanakkor az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején nagyarányú finn kivándorlás indult meg Svédország felé a munkaközvetítő hivatalok megkerülésével. A váratlan és hiányos ország 1972-ben bilaterális egyezményt kötött Helsinkiben , amelynek eredményeképpen a svéd és a finn munkaközvetítők az egész Északi Közös Munkaerőpiacra vonatkozóan széles körű ,

számítógépesített tájékoztatást és egyéb szolgáltatásokat nyújtanak. Egyes esetekben utazási költségeket is terítenek az első interjú vagy munkahely-látogatás alkalmával. 14 A Finn kormány az 1980-as évek során igyekezett előmozdítani a Svédországba vándorolt munkaerő visszaáramlását, ami azonban csekély mértékben enyhítette a kialakult, főként a képzett munkaerőben mutatkozó hiányt. A bevándorlás ösztönzése azonban az 1990-es évek elejének gazdasági krízise miatt abbamaradt, s Finnország jelenleg a keleti szomszédok felől érkező bevándorlást igyekszik korlátozni. A bevándorlók fele Észt , Orosz vagy más, volt szovjet köztársaság útlevelével érkezik, s ezek több mint 50%-a „finn etnikumú”, akik lényegében politikai megfontolásokból kapnak bevándorlási engedélyt . Finnország az Északi régión kívül pótlólagos munkaerőt a Balti államokból szándékozik toborozni. 4. Dánia Dánia, mint 1972

óta EK-, illetve EU tagország – korlátozás nélkül fogad bevándorlókat az unió egész területéről ami azonban mindeddig nem vezetett tömeges be vándorláshoz. Immigrációs politikája minden más tekintetben az Északi államokéhoz hasonló. Az Északi államok a menekültek befogadása terén a többi európai országhoz képest kezdetben jóval nagyvonalúbb politikát folytattak – az 1954-es Genfi Menekültügyi Egyezmény és az 1967-es New Yorki jegyzőkönyv adta lehetőségek „felső határán”. Később szinte teljes egészében az Európába bevett menekültpolitikai gyakorlathoz, illetve az 1990-es Dublini Konvencióhoz és az 1992-es Londoni Határozatokhoz igazodtak. Az 1997-es Amsterdami szerződés szabályainak betartása ezen a gyakorlaton igen keveset változtathat. 15 2. táblázat Bevándorlás az északi államokba (ezer/fő) Finnország Izland Norvégia Svédország összesen Dánia 1957-59 69,5 33,1 74,2 1960-1964 136,1 5,2

2,5 62,1 146,1 285,8 1965-1969 153,4 14,8 3,5 70,9 228,1 470,7 1970-1974 94,8 45 4,8 72,4 174 98,4 1975-1979 142,2 40,6 7,1 94,1 206,8 490,3 1980-1984 121,7 69,4 10,4 98,8 161,1 461,1 1985-1989 170,6 50,4 15,1 133 232,3 601,5 1990-1994 216,1 73,6 15,6 137,1 300,5 742,9 1995-1998 219,2 53,3 15,2 84,1 180 432,2 Forrás: Nordic Statistical Yearbook különböző számaiból 1965-1999-ig 3. táblázat Kivándorlás az északi államokból (ezer/fő) Finnország Izland Norvégia Svédország összesen Dánia 1957-59 81,5 35,7 44,9 1960-1964 124,7 67,5 76 1965-1969 146,2 57,2 5,3 67,5 97,1 373,3 1970-1974 1975-1979 133 80,7 10,7 73,3 119,5 417 1980-1984 117,4 46,5 10 75,6 135,7 385,5 1985-1989 145,2 40,3 14,2 96,8 110,2 406,9 1990-1994 163,9 33,7 16,4 97,2 138,3 449,4 1995-1998 150,6 40,2 16 144,9 Forrás: Nordic Statistical Yearbook különböző számaiból

1965-1999-ig XXVII. Közép-Európa gazdasági helyzetének alakulása 1. Magyarország migrációs politikája Magyarországot érintő XIX. És XX századi nemzetközi vándorlás legfontosabb összefüggéseinek bemutatása után, ha röviden is, néhány migrációpolitikai összefüggésről kell 16 szólni. Természetes, hogy egyetlen államnak így Magyarországnak sem közömbös kik azok , akik azzal a szándékkal érkeznek területére , hogy ott menekültként , bevándorlóként hosszabb rövidebb ideig éljenek, vagy pedig hogy az ország új állampolgáraiként végleg letelepedjenek . Általában nehezen lehet közvetlen és szoros összefüggést kimutatni a menekültek, a bevándorlók, valamint azok között, akik adott országban állampolgárságért folyamodnak, és a lefolytatott eljárás végén az állampolgárságot meg is kapják. Magyarország esetében azonban a nemzetközi tapasztalattal ellentétben, alapvetően e térség legújabb kori

történelmével összefüggésben, szoros kapcsolat áll fenn a bármilyen formában érkező nem csekély részen és a véglegesen Magyarországot választók között. Az elmúlt évek során a menekültként vagy menedékesként ideérkezők közül ugyanis hosszabb-rövidebb időn belül számos ember bevándorló statusba került, és közöttük igen jelentős volt azoknak a száma akik kérésükre a Magyar állampolgárságot megkapták. Ez a folyamat, egyértelmű összefüggésben van azzal, hogy az első és a második világháborút követően, a bosszú szellemében fogant béke, a Magyarországtól elvett területeket megfellebbezhetetlenül a volt Csehszlovákia, a volt Jugoszlávia, Románia, illetve a volt Szovjetunió között szétosztotta. Ezek az országok, amely a megkapott területek birtokbavételének pillanatától az ott élő kisebbségek, közülük is mindenekelőtt a magyarok és a németek gazdasági erejének megtörését, erőszakolt

beolvasztását, nemzeti identitásuk felszámolását tűzték ki célul. A volt Jugoszlávia tagköztársaságai között kirobbant háború is hozzájárult ahhoz, hogy a környező országokban élő magyar nemzetiségűek nagy számban érkeztek az országba. Amennyiben pedig a jelenlegi feltételek, a kisebbségekhez való viszony nem változik meg, a határainkon túl élő magyarság kikényszeríttet elvándorlása az elkövetkező időszakban is folyamatosnak tekinthető. 2. NDK ÉS NSZK Az NDK és az NSZK közötti migráció a berlini fal felépítése, a tűzparancs illetve az NDK által fölállított jogi, gazdasági és szociális akadályok ellenére soha nem szűnt meg. A migráló polgárok világossá tették , hog y az állam képtelen biztosítani számukra azokat a 17 politikai és gazdasági életkörülményeket amelyeket a határ túloldalán, Nyugat-Németországban megtalálhattak. Ezt a migrációt a szakirodalom az NDK permanens válságának

jeleként értékelte. Mivel 1949-től 1990-ig két német állam létezett, az NSZK-ba kiutazó keletnémet polgárokat „áttelepülőknek nevezték”. Ezzel próbálták világossá tenni, hogy bár nemzetközi jogilag nem országon belüli migrációról van szó , az NSZK-ba áramló emberek azonban az ottaniakkal közös kulturális történelmi és nyelvi örökségen osztoznak. 4. táblázat Németországon belüli migráció (az NDK és az NSZK 1950-1988 között) NSZK-ba költözések NDK-ba költözések időszakok száma száma 1950-1961-ig 3854552 400315 1962-1969-ig 221538 37209 1970-1979-ig 174876 15344 1980-1988-ig 229337 17384 Forrás : Szövetségi Statisztikai Hivatal Migrációs egyenleg 3454237 184329 159532 211953 A határ megnyitásával elsősorban fiatalok jöttek nyugatra. 1989-ben az áttelepülőknek mindössze három százaléka volt 65 éves, vagy annál idősebb. Ennek során 1989/1990-ben a megkérdezett áttelepülők mindenekelőtt a következő

okokat nevezték meg: 93 % politikai körülményre hivatkozott, 86 % a személyes szabadság hiányára, 88 % az alacsony életszínvonalra és a környezet silány állapotára, 72 % elengedhetetlen munkakörülményekre és 59 % nyugaton élő barátokra és rokonokra. Ezek a számok bizonyítják, hogy a legtágabb értelembe vett gazdasági megfontolások egyre jelentősebbé válnak. Összességében az 1989/1990-es változások időszaka drámai „elnéptelenedési” folyamata a következő képet mutatja : mivel elsősorban fiatalok települtek át , az NDK 1989ben 230.000 m unkavállalót veszített el, ezzel az összes NDK-ban élő munkavállaló 2,6 %-t Ilyen exodust egyetlen nemzetgazdaság sem tud elviselni. Az a tendencia amely szerint elsősorban fiatalok keresnek maguknak máshol megélhetést, és ennek során bizonyos kockázatokat is hajlandók vállalni, nem meglepő, és megfelel a migráció strukturális törvényének. 18 Az NDK elsősorban az ipari és

értelmiségi centrumokból veszített embereket, és ez kétszer olyan érzékenyen érintette . A másik oldalon, ahogyan azt még látni fogjuk, az áttelepülők nyugaton való integrációjának következményei sokkal kevésbé voltak megterhelők, a migráció részben megoldotta egyes iparágak bizonyos problémáit. A nyugatnémet polgárok is úgy ítélték meg 1989-ben, hogy a n yugatnémet gazdasági és társadalmi élet számára a keletnémetek bevándorlása viszonylag problémamentes. A közvélemény-kutatásokban az NDK-ból áttelepültekkel szemben kimutatott félelmek ellenséges érzések 1989-re a nyolcvanas évekkel szemben, az áttelepülők növekvő áradatának ellenére, jelentősen csökkentek. Azoknak az aránya az NSZK-ban, akik az áttelepülőket személyesen kívánták támogatni , 59 százalékról 75 százalékra emelkedett, Ezzel egy időben azoknak az aránya , akik a migráció miatt féltették munkahelyüket , 52%-ról 24%-ra csökkent . Ez

megdöbbentő eredmény 3. A közel-kelet migrációs hálózata Az olaj iránt 1973 után megnövekvő kereslet új munkaerőforrások felkutatását igényelte, főként keleten. Ennek legfontosabb jellemzője a migráció ellenőrzésének erőssége volt. A bevándorlást szigorúan szabályozták, a családegyesítést megtiltották A közel-keletre történő munkaerő-vándorlás egyre inkább a szerződés közvetítők kezébe került, akik többnyire Dél-Koreában, Japánban, Szingapúrban és a Fülöp-szigeteken működtek. Törökország szintén besorolt a fontos munkaerőforrások közé, 1983-ban már mintegy 250 t örök cég rendelkezett szerződéssel az Öböl menti országokban. A koreai modellt különösen jól kifejlesztették: 1980-ban a K özel-Keleten dolgozó koreaiak több mint 98 % -a koreai építőipari cégek alkalmazásában állt, általában egyéves szerződéssel. A koreai munkaerő növekvő költsége azonban már akkor is arra késztette a

koreai cégeket, hogy olcsóbb ázsiai munkaerőt használjanak a Fülöp-szigetekről, Thaiföldről és Indonéziából. 4. Változások a 80-as és a 90-es évek fordulóján a déli határ mentén Világossá vált, hogy a migráció nem múlékony jelenségéről van szó. A jelentős fordulat akkor következett be, amikor a C eaucescu-rezsim brutális üldözése elől nagy számban áramlottak román állampolgárságú magyarok, Erdélyből Magyarország jelenlegi határai mögé. 1988 és 1989 köz ött 34000 személy érkezett , 67%-uk illegálisan. Átlagéletkoruk 31 év volt 19 55%-uk szakmával rendelkezett, 7,5%-uk értelmiségi, 14%-uk szakképzetlen volt. 1990-ig 90%-uknak sikerült munkába állnia. 10%-uk települt tovább Romániában a forradalmat követő, minden addigit felülmúló etnikai üldözések újabb magyar menekülési hullámot váltottak ki. A jugoszláv utódállamokban folyó háború, most már többségében nem magyar menekültáradatot

indított útjára . Az etnikai tisztogatások elől jobbára Bosznia- Hercegovinából – menekülő 48.000 ember, nem tartozik a Genfi konvenció alá. Antall József miniszterelnök 1991 a ugusztusában Mohácson mondott beszédében proklamálta, hogy Magyarország humanitárius meggondolások alapján befogadja a menekülőket, akik így ideiglenes védelem alatt álló személyként – menedékesként, végeredményben a menekülteket megillető jogokhoz és ellátásokhoz jutottak. A déli határon 20, majd további 12 ideiglenes szállást állítottak fel. Ezek 20000 főnyi délszláv menekültet láttak el nemzeti megkülönböztetés nélkül. Mára lecsillapodtak a nagy menekült hullámok. A balkáni háborút lezárta a törékeny dayton-i szerződés, a Magyarországhoz közeli szovjet utódállamok nem süllyedtek polgárháborúba, határvillongásaik befagytak, nem csaptak át totális összecsapásba. Így a keletről várt háborús menekülők tömege sem jelent

meg a határoknál. Keleti szomszédainknál egyelőre nem történt újabb véres magyarüldözés. Ma a legfőbb problémát a nem európai menekülők jelentik és helyzetük sok tekintetben még nem kellően rendezett. A menekülteket leszámítva 1991 é s 1997 köz ött összesen 100.060 i llegális beutazó került a határőrség látókörébe, 60%-uk román állampolgár volt. A romániai gazdasági és politikai konszolidáció eredményeképpen ez a szám rohamosan csökken, a tavalyi 4500 fő alig negyede az 1991 é vinek. Mivel azonban Magyarországot a román állampolgárok – illegális munkavállalóként- célországnak tekinti, jelenlétükkel még sokáig számolni kell. Évenként növekszik viszont a délszláv területről érkező illegális beutazók száma. Az Európán kívüli területek fő kibocsátó országai Törökország –ahonnan főként kurdok érkeznek – valamint Irak, Baglades, Pakisztán, India, Ruanda, Sri Lanka, és a Fülöp-szigetek.

Kisebb számban érkeznek menekülők Kínából és Vietnámból is. 20 XXVIII. A Rövid összefoglaló következtetés szovjetunió felbomlásával, a bolsevik típusú hatalmi politikai rendszer megszűnésével a 90-es évekre a volt szovjet szatellitországokban is a nemzetközi vándorlás természetes formája vált meghatározóvá. Ezzel megszűnt az a kettéosztottság, amely 1974-től a migráció területén az úgynevezett nyugati és keleti világot elválasztotta egymástól. Ezzel a folyamattal párhuzamosan azonban a 80-as évek végétől, a 90-es évek elejétől a nyugat- európai országok bevándorlási politikáját mind inkább az elzárkózás jellemezte. Döntéseiket mindenekelőtt a gazdasági regresszió, a mind határozottabb idegenellenesség hatására hozták meg. A szigorító intézkedések összefüggésben voltak azzal is, hogy féltek attól, hogy a szovjet érdekszférához tartozó országokban bekövetkezett változások

hatására az ott élők menekülésszerű vándorlása indult meg nyugat felé. Mint az ismeretes ezek a feltételezések nem váltak valóra, a volt szocialista országok „inváziója” elmaradt. Ennek ellenére a nemzetközi vándorlás feltételeinek meghatározása mind egyértelműbbé vált. A nemzetközi vándormozgalom legújabb, jelenlegi szakaszának meghatározottságát, valódi tartalmát ma még homály fedi. Ennek kezdetére az előző időszak diszfunkciónális következményei éppen úgy rányomják a bélyegüket, mint az, hogy az Európai Unió létrejöttével, az unióhoz tartozó országok egymás közötti népességmozgása tekintetében a nemzetközi vándorlásról már nem is beszélhetünk, hiszen az új egység keretei között a korábbi külső vándorlás belső vándorlássá transzformálódott. A jelenlegi kereteket a Maastrichti szerződés és a schengeni előírások együtt, egyszerre határozzák meg. Ezek ismeretében illetve az

elégséges gyakorlati tapasztalatok hiányában azonban jelenleg nem lehet eldönteni, hogy a nemzetközi vándormozgalom legújabb szakasza hogyan és mennyiben bővíti vagy szűkíti a vándormozgalom résztvevőinek eddigi lehetőségeit. XXIX. A migráció közgazdaságtani hatása 1. Mikroelmélet A mikrogazdasági modell az egyéni választásra épül. Költség- haszon- számítások alapján úgy véli az ember, hogy a m ozgás számára nettó hasznot hoz. Ez az i rányzat a nemzetközi migráció az emberi tőke-beruházás egy formájaként határozza meg. Az emberek 21 annak megfelelően választják meg mozgásuk irányát, hogy hol tudják a legnagyobb jövedelmezőséget elérni. Mielőtt azonban szert tehetnének az eredményesebb munkáért járó magasabb bérekre, vállalniuk kell bizonyos befektetéseket, amelyek kiterjednek az utazással kapcsolatos kiadásaikra, az utazás és a munkakeresés időtartama alatt felmerülő létfenntartási költségekre, az

új nyelv és kultúra elsajátításhoz szükséges erőfeszítésekre, mindazokra a nehézségekre, amelyekkel szembekerülnek az új munkaerőpiachoz való alkalmazkodás során. Idetartoznak a régi kötelékek elszakítását és az új kapcsolatok kiépítését kísérő pszichológiai költségek is. A potenciáli migránsok becsléseket végeznek arra vonatkozóan, hogy az alternatív nemzetközi helyszínre költözködésükkel mekkora nyereségre tehetnek szert, illetve milyen költségeik lehetnek, és abba az irányba indulnak el, ahol egy bizonyos időhorizonton belül a legnagyobb a várható korrigált nettó hozam. Elméletileg a potenciális migráns oda megy, ahol a legnagyobb nettó hozamot reméli a migrációtól. Az új megközelítés kulcseleme, hogy a m igrációs döntéseket nem elkülönült egyének hozzák, hanem általában családok vagy háztartások, tehát közösen cselekvő emberek, akik nem csupán remélt jövedelmük maximalizálására

törekednek, hanem arra is, hogy csökkentsék a kockázatokat, enyhítsék a kudarcok esetleges következményeit. 2. A duális munkaerőpiac elmélete A neoklasszikus humántőke – elmélet és a migráció új közgazdaságtana eltérő következtetésekre jutott a n emzetközi mozgás eredetének és természetének a k érdésében . A duális munkaerőpiac elmélete azt bizonyítja, hogy a nemzetközi migráció a modern ipari társadalmak munkaerő- szükségletének a természetéből következik. A nemzetközi migrációt a bevándorlók munkája iránti állandósult kereslet váltja ki, amely hozzátartozik a f ejlett országok gazdasági szerkezetéhez. (Piore-1979) Piore szerint a bevándorlás nem indokolható a küldő országokban működő tolóerőkkel (az alacsony bérekkel vagy a magas munkanélküliséggel), arra a fogadó országokban kialakult húzóerők adnak magyarázatot (a külföldi munkavállalók iránti krónikus és csillapíthatatlan kereslet). A

bevándorlók munkája iránti, a belső működésből fakadó kereslet az ipari társadalmak és gazdaságaik négy alapvető jellegzetességéből fakadó kereslet az ipari társadalmak és gazdaságaik négy alapvető jellegzetességből következik. 22  Strukturális infláció. A keresetek nem csupán a k ereslet-kínálati viszonyokat tükrözik, hanem az adott munkakörhöz tartozó társadalmi státust, presztízst és azt a társadalmi minősítést is meghatározzák, amelyhez a kifizetett keresetek kötődnek.  Motivációs problémák. Az emberek nemcsak a jövedelemért dolgoznak, hanem azért is , hogy felhalmozzanak és fenntartsák társadalmi státusukat. A munkaerőpiaci skála alsó fokait nem lehet kitörölni Bármilyen rangsornak, mindig van alja , így ez a probléma kiküszöbölhetetlen. A migránsok nagyon kevéssel is beérik A legtöbbjük „cél-pénzkereső”, aki egy olyan, speciális cél elérése érdekében szeretne bérhez jutni, amely

otthon javítja státusát vagy jólétét.  Gazdasági dualizmus. A munka és a tőke dualitásából következően a fejlett ipari gazdaságokban elkerülhetetlen a munkaerőpiac kettéválása. A tőke a termelés változatlan tényezője, amelynek működése szüneteltethető, de teljesen meg nem szüntethető. A „munkanélküliségének” költségeit a tőketulajdonosoknak kell megfizetniük. A munkaerő a termelés változó tényezője, elbocsátható, ha csökken a kereslet.  A munkaerő – kínálat demográfiai jellemzői. A modern foglalkozási hierarchiára jellemző motivációs problémák és a strukturális infláció, amely a piacgazdaságok belső dualizmusával párosul, folyamatosan fenntartja az igényt az olyan munkavállalók iránt, akik hajlandóak kedvezőtlen, instabil körülmények között, alacsony bérekért, csekély előrejutási lehetőségek mellett dolgozni. A múltban ez a kereslet részben kielégíthető volt két sokaságából, a

nők és a tizenévesek csoportjából, amelynek tagjait társadalmi helyzetük és jellemzőik hajlamossá tették az ilyen típusú állások elfogadására. XXX. Jövőkép, avagy az Európai Unió felfutó gazdasága A külföldi munkavállalást fontolgatók jellemzően itthoni céljaik gyorsabb elérésének eszközeként kezelik az átmeneti külföldi munkavállalási lehetőséget. A magyar piacgazdasági átmenet jelentős gazdasági visszaeséssel, a munkanélküliség megjelenésével és tömegessé válásával együtt járó időszakában sem volt számottevő a munkaerőmozgás Magyarországról. 23 Így a gazdasági fellendülés időszakában ennek a valószínűsége még alacsonyabb. A munkaerőmozgást befolyásoló hazai gazdasági feltételek kedvező változása, különösen az uniós 2,5% átlagos gazdasági növekedésnél jóval nagyobb 4-5 %közötti gazdasági prosperitás. Továbbá a munkaerő-piaci helyzet javulása, az uniós 9 % körüli

átlagnál jóval alacsonyabb, 7 % alatti munkanélküliség, a foglalkoztatás bővülése tovább mérsékelhetik a m eghatározott idejű külföldi munkavállalási hajlandóságot. A kedvező gazdasági körülmények „megtartóerejét” támasztják alá a déli országok csatlakozási tapasztalatai is. Az immár történelminek nevezhető tények azt mutatják, hogy csupán átmeneti jelenség volt a munkaerő kezdeti kiáramlása, amely egyébként nagyságrendileg nagyobb – például Portugália esetében 1,5-2 milliós külföldi munkavállalásbázisról indult - , mint az Magyarország esetében számítható. A jelenlegi tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy például Spanyolország meglehetősen szélsőségesnek számító, az EU-s átlag kétszeresét kitevő munkanélküliségi mutatói sem jelentenek számottevő migrációs veszélyt a többi tagország számára. A déli tagállamok csatlakozást követő gazdasági fellendülése véget vetett a t ömeges

kiáramlásnak annak ellenére, hogy a fejlettebb régiókhoz, országokhoz képest megmaradtak a foglalkoztatási és a jövedelmi különbségek. Összességében ezek a t apasztalatok azt mutatják, hogy a munkaerőmozgás szabadsága nem befolyásolja meghatározó módon a kibővült Európai Közösségek migrációs mozgásait. Úgy tűnik, hogy a migrációs mozgások szorosabban kapcsolódnak az üzleti ciklusokhoz, mint az intézményes lehetőségekhez. A dél-európai tagállamok migrációs trendjei nem változtak szignifikánsan a Közösséghez történt csatlakozásukat követően. Alacsony mértékű migrációs potenciálra utal az a tény is, hogy gyakran nem használják ki a magyar munkavállalók az egyes nyugat-európai országokkal megkötött kétoldalú foglalkoztatási megállapodások által nyújtott lehetőségeket sem. Németországba egyéni munkavállalás keretében évente: 2000 főt fogadnának, ám az elmúlt 5-6 évben egyszer sem sikerült

kitölteni ezt a kvótát. 1999-ben is csak 933 fő használta ki, míg a luxemburgi húsz fős kvótából két fő foglalkoztatása valósul meg. Az Ausztriával határos régiók várhatóan alacsony migrációs nyomást képviselnek, mivel ezek a területek fejlődnek a leggyorsabban, olyannyira, hogy a szakképzett munkaerő iránti igény kielégítése már jelenleg is problémákba ütközik. A gazdasági prosperitás következtében az osztrák bérek közelítése is elsőként ezekben a régiókban várható. Az Ausztriához való közelség elvileg valóban felvetheti a migrációs potenciál kérdését, azonban 24 ugyanezen körülmény vonzza a külföldi befektetőket, melynek következtében a külföldi munkavállalási hajlandóságot csökkentő, a fentiekben jellemzett helyi körülmények kialakulnak. 5. táblázat A magyar és az uniós keresetek összehasonlítása vásárlóerő-paritáson 1996-os (feldolgozóipari )adatok szerint Mutató-szám Bruttó

átlagkereset Nettó átlagkereset Egy lakosra jutó GDP Magyaro. EU-átlag (USD) (UDS) 6716 4727 9875 20546 Forrás: A magyar kereseti Minisztérium Budapest, 1999 EU-min. (USD) 10573 portugál 8661 portugál 13912 görög viszonyok EU-max (USD) 28993 dán Mo./EU Mo/EU EU-min/ Mo./EU-min max EU-max. átlag (%) (%) (%) (%) Kb. 30,0 19892 lux. 33119 lux 48,1 EU-felzárkózásuk 63,5 23,2 36,7 54,6 23,8 43,5 70,1 29,8 42,0 szempontjából, Gazdasági A nemzetközi tapasztalatok és a kutatások is azt bizonyítják, hogy a bérkülönbségek önmagukban nem jelentenek elegendő migrációs nyomást. Az EU-tagállamok átlagkeresetei között fennálló legnagyobb, több mint ötszörös különbség Portugália és Dánia esetében a bérérvek alapján jelentős portugál bevándorlást valószínűsítene Dániába. Ezzel szemben a Dániában számba vett külföldi munkavállalók között a portugál nemzetiségűek aránya statisztikailag nem mutatható ki.

Általánosságban ugyanezt az összefüggést húzza alá az EU kevésbé fejlett tagállamaiból a legfejlettebbekbe áramló munkaerő csekély mértéke , illetőleg legáltalánosabban az EU-ban végbemenő alacsony 1,7%-os migráció ténye is. Ezért elmondható, hogy az Új európai gazdasági kapcsolatok és határok megváltoztatták Európa szerkezetét, s ez hatást gyakorolt a munka, a foglalkoztatás és a tőke elosztására. 25 Irodalomjegyzék: 1. A Tudás Fája: Földünk 2. Dr Abella M - Dr Balogh B- Dr Bencze I- Dr Bora Gy- Dr Dudás Gy- Dr Enyedi Gy.- Dr Á Hanicsek Zs- Dr Jakucs P – Dr Katona S- Dr Lettrich EMiklós Gyula- Dr Pécsi M- Dr Sárfalvi B- Dr Székely A – Dr Szilárd J- V Tajti E.: Európa Gondolat Kiadó 1970 3. Kaposi Zoltán: A XX század gazdaságtörténete II (1945-1990) Dialógus Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2001 4. Lévai Imre: Az északi együttműködés az Európai Unió migrációs rendszerében MTA Politikai Tudományok Intézete

Kiadó. Európai Tanulmányok 4 köt et 2000 Budapest 5. Lukács Éva- Király Miklós: Migráció és Európai Unió 2001 Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest. 6. Póczik Szilveszter: Cigányok és Idegenek 1990 Felsőmagyarországi Kiadó, Miskolc 1999 (Társadalmi és kriminológiai tanulmányok) 7. Sík Endre(1948)- Nagy László: Migráció Szociológiája 2001 S zociális és Családügyi Minisztérium, Budapest. 26 Táblázatok jegyzéke: 1. Néhány ország gazdasági mutatója 1960-ban 11. oldal 2. Bevándorlás az északi államokba (ezer/fő) 16. oldal 3. Kivándorlás az északi államokból (ezer/fő) 16. oldal 4. Németországon belüli migráció 18. oldal 5.A Magyar és az Uniós keresetek összehasonlítása vásárlóerő paritáson 1996-os (feldolgozóipari) adatok szerint 27 25. oldal Ábrák jegyzéke: 1. Kivándorlások nagysága 8. oldal 28