Cikkek » Az amazónok

Az amazónok Dátum: 2023. augusztus 24. 00:10:02.
Forrás : Wikipedia

Az amazónok a görög mitológiában szereplő nép. A legenda szerint Arésztől származtatták magukat. Nem kizárt, hogy a mondabeli amazónokat a valóságban is létező népről mintázták. Valószínűleg a Kis-ázsiai Pontuszban éltek, és kalandozásuk során bejárták az egész ókori világot Egyiptomtól Hellász északi részeiig.

Úgy tartják, hogy több várost is alapítottak, így például Ephesszoszt vagy Szmürnát. Az amazonók két istenséget tiszteltek a leginkább: Artemiszt és Árészt.

Harcra készülő amazón, Pierre-Eugčne-Emile Hébert szobra
Harcra készülő amazón, Pierre-Eugčne-Emile Hébert szobra


Csak a nők harcoltak, ők töltöttek be minden tisztséget, s királynők uralkodtak felettük. A hagyomány szerint egyszerre kettő, az egyik a hódításokat vezette, a másik a meghódított területeken uralkodott.

A kizárólag női társadalom utánpótlását többféle módon oldották meg. Egyrészt a közeli településekről csábítottak férfiakat magukkal az erdőbe, és a megszülető gyermeket, ha leány volt megtartották, ha viszont fiú, akkor vagy megölték, vagy őt is felnevelték, és szolga lett belőle, aki gyermeket nemzett nekik. A csatákban is több hadifoglyot ejtettek, akik közül a legrátermettebbektől szültek gyermeket, utána kivégezték őket.

Nevük ókori magyarázat szerint onnan eredt, hogy a harcra kiképzett leányoknak eltávolították (levágták, kiégették vagy elszorították) a jobb mellét, amely akadályozta volna őket a nyilazásban és a dárdavetésben (amadzoi görög nyelven annyit tesz: kebeltelenek).



Müriné királynő vezetésével a legendák szerint ők tudták először feldúlni Atlantiszt, elfoglalni Gorgont és Líbiát valamint Frígiát. A trójai háborúba az amazónokat Pentheszilea királynő vezette Trója oldalán, Priamosz királyt támogatva. Akhilleusz nyilával jobb mellénél megsértette Pentheszileát, aki nem halt bele sérülésébe, és nagy szerelem lángja lobbant fel közöttük.

Harcoló amazon egy ókori görög cserépedényen
Harcoló amazon egy ókori görög cserépedényen


Héraklésznak a kilencedik feladata kapcsolódott az amazónokhoz, amelyben az amazónok királynőjének, Hüppolitének az övét kellett megszereznie. Az öv az amazonok legszentebb ereklyéje volt, amelyet apjuktól, Arésztól kaptak. Anyjuk egyébként a legenda szerint Otréra volt. Héraklésznek sikerült teljesíteni a feladatát, de meg kellett ölnie hozzá Hüppolitét. Thészeusz elrabolta Hüppolité húgát, Antiopét és magával vitte Athénba, ahol feleségül kényszerítette magához.

Az amazónok vissza akarták kapni királynőjüket, és feldúlták egész Attikát, ám Athén seregei győztek.



Az ókorban több, mint négyszáz vázafestményen találkozhatunk amazónokkal, főképp Héraklésszel vívott harcaik közben. Pheidiasz híres szobra, a „Sebesült amazón" római másolatokban maradt fenn. Az újkorban a hasonló témájúak közül a leghíresebb Peter Paul Rubens festménye, az „Amazónok harca".

Van jó témaötleted? Írj nekünk egy vendégcikket!


Kapcsolódó olvasnivalók

Az 1956-os forradalom története II.

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Az eseményeket bemutató cikksorozatunk utolsó részében az október 24. és november 3. között lezajlott országos eseményeket, valamint ezek nemzetközi visszhangját mutatjuk be.

A húsvéti ünnepkör

Húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe, Jézus kereszthalálának és feltámadásának emlékére. A zsidó vallásban Pészachkor (jelentése elkerülni, kikerülni) ünneplik az egyiptomi rabságból való szabadulást. Magyarul a kovásztalan kenyér (macesz) ünnepének is nevezik, mert a fáraó annyi időt sem hagyott a zsidóknak az Egyiptomból való távozásra, ameddig a kenyerüket megkeleszthették volna, ezért a vízből és lisztből gyúrt kelesztés nélküli maceszt (pászkát) ették.

Karácsony ünnepének eredete

A Karácsony a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe, amelyen Jézus születésére emlékeznek. Időpontja december 25-e. Magyarországon a nem vallásos, de keresztény kultúrkörbe tartozók számára általában a szeretet ünnepét jelképezi. Elterjedt szokás karácsonykor a rokonok és ismerősök megajándékozása; ennek következtében a keresztény többségű országokban a gazdaságilag legjelentősebb ünnep.

Kapcsolódó doksik

Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!