Egészségügy | Népi gyógyászat » Népi gyógymódok, orvoslási szokások Aranyosgerenden (Luncani) és környékén

Népi gyógymódok, orvoslási szokások Aranyosgerenden (Luncani) és környékén Megváltó-véretek zöld gerincvelőtökbe épül, hónalj-májatokba buzog ti zöld varázslók, virág-sámánok, virágorvosok, gyönyörű gyógyítók, eleven gyógyszerek szívér-tágítók, légzőszerv tisztítók, ti tüdő-buzdítók, seb-forrasztók, fulladás-szüntetők, szemet vidítók! (Juhász Ferenc: A virágok hatalma) A vidéki, falusi ember házipatikája az erdő és a mező volt növényeivel, varázslatos hatású füveivel, gyökereivel, fáival, leveleivel, gyümölcseivel. Ez a gyógyszertár ma sem tűnt el teljesen, a virágoknak változatlan hatalma van, mint ahogyan azt a költő, Juhász Ferenc is megénekli csodálatos versében. A médiák: a rádió, a televízió olyan információanyaggal látják el a falvak lakosságát, amelyek fénye elhomályosítja, vagy éppen megkérdőjelezi az ősi gyógyító eljárásokba vetett hitet. Ennek ellenére a központoktól

távolabb eső falvakban, de helyenként még az orvosi rendelők tövében is fellelhetők a babonákkal összefont tapasztalati gyógymódok, különösen az idősebbek körében. Előfordul, hogy az ősi betegápolási eljárásokat és a tudományos gyógymódokat egyszerre alkalmazzák, amelyek egyelőre még békésen megférnek egymással. Egy-egy betegség gyógyításában először még ma is a régi módszereket próbálják ki és csak ha azok hatástalannak bizonyulnak, akkor fordulnak orvoshoz. A népi gyógyszerek közül manapság már csak a kiegészítő brózát (szódabikarbónát), az ineresztő pópiumot (metilszaliciumos kenőcsöt) használják. A népi gyógyeljárások, főleg a legrégebbi, a természetfeletti erőkkel és varázslással történő gyógymódok háttérbe szorultak. Ma már ugyanis nem igen hisznek bennük, sokan csupán megengedik, hogy nagyszüleik ártalmatlan próbáikat rajtuk végezzék el. Így van ez a Kolozsvártól nyugatra lévő

Kalotaszegen is amint azt Vasas Samu leírja a kalotaszegi gyűjtésében, és így van ez Kolozsvártól délkeletre is, Aranyosgyéresen túli lakóhelyemen, Aranyosgerenden (Luncani) és a környékén is, amint az gyűjtésemből is kitűnik. Ezek a praktikák néha valóban ártalmatlanoknak tűnnek, máskor viszont egyenesen elképesztőek. Derék- és hátfájás esetén a használatos eljárás például a megtaposás volt, amelyet csak a hetes (a hetedik gyerek), az ikergyermek vagy legrosszabb esetben egy özvegyasszony végezhetett el. Fülfájáskor a fülben saját készítésű viaszgyertyát égettek, ami természetesen nem befolyásolta sem ilyen, sem olyan irányban a betegség lefolyását. A náthásoknak a kapca elégetésével történő megfüstölése, vagy a nyílt sebeknek hugyos földdel való kezelése azonban csak súlyosbította a bajba jutottak amúgy is rossz közérzetét. A náthásoknak a büdös kapca elégetésével történő megfüstölésén túl

egy régi recept azt ajánlja, hogy: némán szagolgassuk azt a harisnyát, amelyet hét napon át a bal lábunkon viseltünk. Ám a büdös zoknitól vagy kapcától az antibiotikumokig terjedő kezelési módokig alighanem a német népi bölcsességnek van igaza (amellyel azonosul az Aranyos menti ember is), amely szerint a hurut ahogyan egykor a náthát nevezték három napig jön, három napig tart, és három napig megy, akár kezelik, akár nem. Az Erdélyi Tudományos Intézet (Kolozsvár Erzsébet út 21.) 1943-ban Kolozsváron kiadott a XVI századi Magyar Orvosi Könyv című kötetében, amelyet bevezetéssel ellátva közzétett Varjas Béla, az alábbiakat olvashatjuk: Nátháról: Fenek Chiorgasrol. Nathanak Magyar nyelwen az kyth mondanak, femmy nem egyeb, hanem heaban valo Nedweffegeknek az febel valo le Zallafa az alfo rezekre. (Fenek= fejnek!) Büdös zokniról, kapcáról nem esik szó, ellenben rekedtségről, hurutról igen: Ha az torokra vagy Leleogzeth vewe

chyevre, be rekedefth. Ha az , Horutoth, fuladozafth, A vágások gyógyítására a földizsákot alkalmazták (ez egy 1,5-2 cm nagyságú, földben található gomba). Bartha Gergely (77 éves) szerint az utilapi, valamint a dobrozsika levelének sebtapaszként való alkalmazása is általánosnak mondható. A sümölcs eltűnt a kézről, ha hordozójának sikerült keresetlen vízben kezet mosni. A rühösség kezelésére büdös kőből és disznózsírból csináltak írt. Az árpának szemről való learatásáról egészen hosszú verses mondóka dívik még ma is. Szabó Katalin (76 éves) szerint árpa ellen vágószert kell használni, amivel keresztet kell vetni az illető személy szeme előtt és a következő mondókát kell háromszor elmondani: Árpa, árpa learatlak, kévébe kötlek, elcsépellek, ló seggébe beleverlek. Ham, ham ulcior de caine, cum i-os nu caine, asa sa nu fi nici tu pana maine. Ami magyarul így szólna: Hám, hám kutya árpa ahogy én nem

vagyok kutya, úgy ne légy te se kutya, holnapig. Érdekességképpen és összehasonlítás végett megkerestem a Kalotaszegi gyűjtésből a learatás mondókáját. Bolgártelkén a ráolvasás így hangzik: Árpa, árpa learatlak, Marokba sem szedlek, Kévébe sem kötlek, Kalangyába sem teszlek, Szekerembe sem raklak, Haza sem hordalak, Csűrömbe sem teszlek, El sem csépeltetlek, Meg sem szórlak, Nem is hambárollak, Malomba sem viszlek, Meg sem őröllek, Meg sem szitállak, Meg sem dagasztalak, Meg sem sütlek, Meg sem eszlek, Csak a fehér ló seggibe löklek. Az utolsó sor Valkón így hangzik: Csak a vízen leeresztelek. Inaktelkén néha pedig így: Csak a papné seggibe löklek. Nagyon érdekes receptre bukkantam a XVI századi Magyar Orvosi Könyvben: Zemnek hean valo arparol. Arpath feoz megh vyzben, melegen azth keffed rea Legynek az feyeth es zarnyath meteld el, terd eozwe zep feyer vyazzal. Melegen azth tegyed rea Arpa elyzteth elech eozwe galbanummal, azzal

keoffed az arpa zemeoth. Buza lyztbeol chynalt kowaszth elegych eozwe egy kys Sowal, azzal keofd be. Kenyerek melegych megh, es gyakortha rea tegyed megh melegych ifmerth rea teod. Nem csoda tehát, ha azt olvassuk, hogy Kalótaszegen az ember és az állat szédülése esetén annak fejét szélkalannyél-el dörzsölik be. Ez nem egyéb, mint egy többszörösen megcsavarodott faág, amellyel a beteg előtt köröztek a felcsavarodással ellenkező irányban. Hitük szerint a szelet ezzel a fordított mozgással ki tudták húzni a fejből A fejfájás, a lázas betegségek, az igézés és a szeplő gyógyítására szintén mondogattak pár mondatos varázsszöveget. Idős emberek szerint a fejfájás elég gyakori volt, mivel nagyon sok betegség tünete. A beteg fejére káposztalaput borítottak, s homlokát fokhagymás vajjal kenték meg. Serester Ágnes (75 éves) szerint: A fejfájást nálunk régen úgy gyógyították, hogy nyers pityókát (krumplit) vagy nyírfalapit

kötöttek a beteg fejére. A gyulladásos betegségek szintén szép számban részt vettek az aranyosgerendiek sanyargatásában. Az alábbiakban hármat mutatok be közülük Amíg fel nem találták a vakbélgyulladás operálását, addig a beteg beléhót, s azt mondták, hogy mirigye szökött emlékeznek vissza a múlt századbeliek a betegségre, és nem nagy nyomatékkal említik még a jeges borogatás és a hídpimpó tea gyógyhatását sem. A tüdőgyulladás gyógyításához nagyobb bizalommal fogtak. A beteg lázát vizes lepedőbe csavarással, próbálták lehúzni, nyers pityókát (krumplit) tettek a talpra. Sokan azt hajtogatták, hogy a meglisztezett kenderből szőtt lepedőbe vágott hagyma hamarabb leszedte a lázat. A kúrát tejben főzött gyöngyviráglé egészítette ki. A megfázást nyolc recepttel próbálták legyőzni, a talp befaggyazásával, a mell befaggyazásával, a forró hársvirágból készült lúdzsírral ersített teával, ibolya

teával, rózsabogyó teával. Ha a hűlést láz kísérte, Lovász Zéfi (92 éves) szerint: a beteg lábára kovászt kötöttek vagy a kezébe vizes culát (rongyot) tettek. Különösen a falu román lakói alkalmazták a ventuzát, de mivel igen hasznos gyógyászati eljárásnak bizonyult, a magyarok is átvették a tapadókorong módszert, vagyis a száraz köpölyözést. A legegyszerűbb köpöly nem más, mint egy kis üvegharang vagy vastag falú pohár, amelyben melegítéssel ritkítják meg a levegőt és azután hirtelen a bőrre (rendszerint a hátra) borítják. A ventuzában maradt levegő lehűl, nyomása csökken, ami kisebb lesz, mint a vérerekben levő gázoké. Ez a nyomáskülönbség szívó hatást fejt ki, a bőr felpúpozódik az üvegharang alatt és a bőrszövetek vértódulását okozza (népiesen kiszívja a betegséget!). Máskülönben ez az alapgondolata az 1900-as évek elején nagy érdeklődést keltő Bier-féle kezelésnek is (a

mesterséges vérbőség előidézését gyógyítási célból), amit a modern terápia is alkalmaz bizonyos esetekben. Az erdőjáró ember mindig ki volt téve alkalmi munkabaleseteknek. Ma már csak mesének fogjuk fel, ha a nagyapókák azt hajtogatják, hogy bizony olyan hideget is értek, hogy a madár repülés közben megfagyott és élettelenül hullott a földre. Gyakori balesetként emlegetik a fagyást, mintha múltjuk idézésük hitelességét akarnák megerősíteni ezzel. A fagyott testrészre epét vagy jégre cseppentett, olvasztott faggyat tettek. Az alak mellett a színt tartják nyomravezetőnek a betegség gyógyításában, de gyakran csupán a név is elegendő. Így például a szamárköhögés gyógyszere Szabó Lőrinc (91 éves) szerint a következőkből készülhetett el: szamárcsipke, fenyősuska, izlandi moha, az adagolás mindhárom esetben tea formájában történt. A sárgaságot Csegöldi Kálmán (88 éves) szerint megcsemerléstől lehet kapni.

Kezelése időigényes, sok pihenésért adatott a gyógyulás. A pihenés mellé még két szert kínált a házipatika. Két liter vízben meg kellett főzni egy csipornyi gyertyánfű gyökeret s azt cukor nélkül illogatta a beteg. A másik hatásosnak vélt szer a fehér üröm leveléből főtt tea volt A jellegzetes formával, színnel és szaggal rendelkező virágok mintegy felkínálják magukat az ember számára, aki a két tulajdonság között kapcsolatot vél felfedezni. Ez a kapcsolatteremtés nyilván önkényes, de kialakulása idején, más tudományos álláspont híján, útkeresést jelentett. Ilyen módszerekkel mégiscsak sikerült bizonyos eredményeket elérni, s szükség volt rájuk, hogy az ember megtalálják a hatékony, a tudományos eszközt. Összeírásom közel sem monografikus leírás. Célját viszont elérheti, ha senki sem fog alkalmazható receptek után kutatni soraim között, csupán ízelítőt akar kapni az aranyosgerendi ember szellemi

kultúrájából, s képet akar alkotni a megsemmisülés elleni küzdelméről. Forrás: Mezei Amália