Gépészet | Gépgyártástechnológia » Elemek és rendszerek megbízhatósága II

ELEMEK ÉS RENDSZEREK MEGBÍZHATÓSÁGA II. 1. Nem független megbízhatóságú elemekből felépülő rendszer megbízhatósága Az egymástól nem független elemekből felépülő rendszerek megbízhatóságának általános, egzakt meghatározását még nem sikerült megoldani. Az egyes elemek megbízhatósági függvényének ismerete még nem elégséges a rendszer R(t) megbízhatósági függvényének meghatározásához. Szükséges még ismerni az elemek működésének feltételes valószínűségeit, a többi elem meghibásodására vonatkozóan lehetséges feltételek mellett. A feltételes valószínűségértékek meghatározása kísérletek elvégzését igényli. Egy bonyolultabb rendszer esetében ezek kísérleti úton történő meghatározása igen sok mérést igényelne. A mérések technikai kivitelezése számos problémát jelent és kérdéses, hogy a mérések eredményei, és a belőlük levonható következtetések a mérésekkel, befektetésekkel

arányos eredményeket hoznának-e. Az ilyen rendszerek meghízhatóságának számszerű közelítésére szolgáló lehetőségek közül a következőkben kettőt említünk meg. Az egyik lehetőség szerint a rendszert olyan alrendszerekre bontjuk fel, amelyek bizonyos meggondolások alapján független elemekből felépültnek tekinthetők. Amennyiben ezeknek az alrendszereknek, mint elemeknek, a megbízhatósága meghatározható, akkor az egész rendszer megbízhatósága már könnyen számítható. A másik, esetben matematikai statisztikai elemzéssel állapítjuk meg a rendszer megbízhatósága szempontjából fontosnak tekinthető elemeket. A következő lépésben hasonló eljárással ezen elemek átlagos meghibásodási rátáit határozzuk meg. A független megbízhatóság feltételezése a technológiai rendszereket alkotó elemek esetében nagyon gyakran nem megalapozott. A rendszerek üzemeltetési tapasztalatait rögzítő dokumentumokat áttanulmányozva

megállapíthatjuk, hogy a rendszerelemek gyakorolnak-e egymásra hatást. 1.1 ábra Egy rendszerelem működését befolyásoló hatások 1.1 Hatások A bekövetkező eseményeket a kiváltó ok szerint csoportosítjuk. Ezek mögött az okok mögött gyakran a rendszerelem egy további részegységének a megbízhatósági viselkedésével kapcsolatos esemény áll, azonban ez a részegység már nem jelenik meg elemként a rendszer megbízhatósági modelljében.
Saját, belső hatások Első helyen említendő a rendszerelem saját belső tulajdonságainak a megnyilvánulása a megbírhatósági viselkedésében. Ha csak ezek a hatások lépnek fel, akkor az elemet független megbízhatóságúnak tekinthetjük. Mivel az elemet részletesebben tovább már nem bontjuk, ezért a mennyiségi jellemzőket (működési és állásidők stb.) sztochasztikusnak tekintjük, és statisztikai módszerekkel kezeljük. Az, hogy mit tekintünk rendszerelemnek, és mit belső oknak,

bizonyos mértékig önkényes, csak a vizsgálati cél által behatárolt. A saját, belső hatások következtében fellépő meghibásodások a hibafa elemzések során meghatározott elsődleges, primer hibák fogalmával egyezik meg.
Más rendszerelemek hatása Az ok ebben az esetben nem a rendszerelemen belül, hanem azon kívül található, és a rendszerben egy másik rendszerelemnél is megjelenik. A hatások eredménye a két elemnél különböző lehet. Például az egyik meghibásodik, a másik csak felfüggeszti a működését Eltérők lehetnek az állásidők is. A vegyiparban nagyon gyakoriak az ilyen típusú függések. Például egy elem leállásakor az agyag más elemekbe bedermed, vagy átmenetileg anyaghiány miatt leállnak. Ezek a hatások különböző előjelű és mértékű eltéréseket okozhatnak az elemek viselkedésében. Például, ha egy elem működését egy másik gyakran felfüggeszti, akkor ez eredményezheti a naptári időegységre eső

meghibásodások számának csökkenését, annak összes kedvező hatásával együtt. A kölcsönhatás tehát nemcsak káros, hanem hasznos is lehet. Ezt a leállítást elvégezheti egy biztonsági rendszer is, amely megelőzi a meghibásodást vagy a felesleges működést.
A rendszer visszahatása az elemre Az egyes elemekhez hasonlóan a rendszer viselkedése is (vissza)hathat az adott elemre. Ez gyakran szándékosan, a rendszerbe beépítve „programozottan" történik, főként biztonsági és gazdaságossági megfontolásokból. Ilyennek tekinthető például a villamos hálózat túlterhelés elleni védelme, vagy egy nagyleállásos karbantartás esetén az összes berendezés leállítása, megfelelő sorrendben. A rendszer visszahatása egy elemre történhet közvetetten, más rendszerelemekre gyakorolt hatáson keresztül is.
Környezeti hatások A környezetből érkező hatások a rendszerre mindig valamelyik elemén, vagy elemein keresztül fejtik ki

hatásukat, így egy adott rendszerelem megbízhatósága ezektől is függ. 1.2 A függés hatáslánca Az előzőekben ismertetett hatások nemcsak kettős (elem–belső ok, elem–elem, elem– rendszer, elem–környezet, illetve eredőként rendszer–elem) kapcsolatban érvényesülhetnek, hanem a hatások az összekapcsolódott kettős relációk nyomán továbbgyűrűzhetnek és láncszerűen tovább is terjedhetnek. Így valamelyik láncszem (elem, rendszer, környezet) többre is hat, akkor a lánc elágazhat, sőt gyűrű, körív is kialakulhat. Ennek szokásos reprezentációja az irodalomból jól ismert ok-okozati gráf. 1.3 A hatások eredménye A hatások eredménye a rendszerelemre különböző lehet. Ezeket a 12 ábra foglalja össze Természetesen lehetnek olyan hatások is, amelyek nem okozzák az elem azonnali leállását, azonban a megbízhatóságára hosszabb távon (például következő meghibásodás előre hozása révén) hatással vannak. Ezektől

most eltekintőnk Az elem leállása esetén kétféle esemény következhet be:
az elem elromlott, ezért cserélni vagy javítani kell;
az elem nem romlott el.

Ennek eredménye kétféle lehet; bizonyos állásidő után újraindítja működését, kicserélik, vagy elvégzik rajta a szükséges javításokat. Ez utóbbi eset következik be például egy úgynevezett „nagyleállás" során, amikor előírásos alapján kicserélnek bizonyos alkatrészeket. Előfordul azonban, hogy egy alkatrész meghibásodása kapcsán megelőző jelleggel kicserélnek egy másik, még működőképest is, ha már várható annak meghibásodása. A hatások eredménye tehát megjelenik az elem megbízhatósági viselkedésében, és ez megbízhatósági mutatókkal jellemezhető. A megbízhatósági mutatók által jelzett kapcsolat azonban nem feltétlenül jelent függő megbízhatóságot. Például, ha két elem készenléti tényezőiből álló idősor erős korrelációt

mutat, az azt jelentheti, hogy az egyikre hat a másik, de jelentheti azt is, hogy, más (egy harmadik elem, a rendszer vagy a környezet) azonos hatással van rájuk. 1.2 ábra A függés hatáslánca Emiatt az összefüggés statisztikai vizsgálatának eredményeit csak fenntartással fogadhatjuk el, és azt a valós hatások, oksági összefüggések elemzésével mindig ellenőrizni szükséges. 1.4 Változó struktúrájú rendszerek Az elem megbízhatóságának sokoldalú függése csak az egyik akadálya a független megbízhatóságú rendszerek kapcsán ismertetett összefüggések alkalmazásának. A funkcióellátás szempontjából a technológiai rendszerekre különösen jellemző, hogy az nem feltétlenül egy struktúrával történik. Már maga a párhuzamos kapcsolás is tekinthető két lehetséges működési útnak, amelyek ezáltal nagyobb megbízhatóságot eredményeznek. A technológiai rendszerekben ennél jóval több lehetőség van a rendszer

funkcióellátásának biztosítására. Elsősorban az anyagáramok útvonalának átkötésekkel és lezárásokkal történő módosításával az előzőtől eltérő rendszerstruktúra alakítható ki. 1.3 ábra Rendszerek megbízhatóság-elemzési módszerei 2. Rendszerek megbízhatóságának optimálása Természetes műszaki cél az, hogy egy rendszer megbízhatósága a lehető legnagyobb legyen. Ennek azonban akadályai vannak, melyek:
műszaki;
gazdasági;
emberi okokra vezethetők vissz, és az előbbi elvárások miatt gyakran ellentétes követelmények jelentkeznek. De, meddig célszerű egy rendszer megbízhatóságát növelni? A rendszer megbízhatóságának javulása a termelő rendszerekben eredménynövekedést jelent, melynek megbízhatóság függvénye: F = E ( RR ) ahol: RR F , (2.1) a rendszer megbízhatósága; az eredménytöbblet; A rendszer megbízhatósága függ az X ráfordítások nagyságától, így: F = E (R R ( X ) ) = F ( X

) . (2.2) A megbízhatóság javítására hozott változtatások eredményeképpen adódó összes eredménytöbblet attól függ, hogy mennyi időt tölt a rendszer üzemszerű működéssel, azaz: F = F ( X ,t) ahol: t , (2.3) a változás bevezetése óta eltelt idő. Ez általában a változtatás bevezetésétől a következő változtatásig, vagy a működés végleges befejezéséig tart. A tervezéshez ismernünk vagy feltételeznünk kell egy τ tervezési időtartamot, ameddig a módosított rendszer működni fog. Ahhoz, hogy a ∆F nettó eredménytöbbletet megkapjuk, az eredménytöbbletből le kell vonnunk az X ráfordításokat: ∆τ = F ( X ,τ ) − x . (2.4) Ha az eredmény nagysága időben állandó, azaz a folyamat stacioner: F ( X ,τ ) = f ( X ) ⋅ τ ahol: f(X) , az X költség ráfordítása után az időegység alatt keletkező eredménytöbblet. Az optimális ráfordítás esetén: (2.5) ∂∆F =0 ∂X , (2.6) vagyis ∂∆F (

X ,τ ) −1 = 0 ∂X , (2.7) stacioner esetben: 2.1 ábra Időtervezéssel a rendszerre fordítandó optimális költség meghatározása ∂f ( X ) 1 = τ ∂X . (2.8) A ráfordítás megtérülési ideje t0-al egyenlő, ha: F ( X , t0 ) = X X ≠0 , (2.9) stacioner folyamat esetén: t0 = X f (X ) X ≠0 . (2.10) Ennek alapján az optimális költség, amit érdemes a rendszerre fordítani egy τ időszakban, valamint a megtérülési idő is határozható meg (2.1 ábra) A ténylegesen befektetetendő összeg nagyságát természetesen mindig az adott rendszer gazdasági-műszaki helyzete határozza meg. Felmerülhet a kérdés, hogy ezt a meghatározott összeget hogyan osszuk fel optimális módon a rendszer elemeire. 2.1 Az optimálási probléma matematikai modellje A megbízhatóság-költség összefüggés vizsgálathoz a rendszer megbízhatósága az alábbiak szerint határozható meg: RR = R (p; k ) ahol: p k , (2.11) a rendszer elemeinek

megbízhatóság-vektora; az elemek közti kapcsolat. Az elemek megbízhatóságának függését a költségektől a következőképpen írjuk le. A rendszer mindegyik eleméhez rendeljünk egy olyan r = r( x ) függvényt, amely megadja, hogy az adott elemre x költséget fordítva mekkora lesz annak megbízhatósága (például 2.2 ábra) 2.2 ábra A megbízhatóság és költség összefüggése Keressük azt az x0 megoldás vektort, amely a ráfordítás és az eredmény szempontjából optimális. A rendszer megbízhatósága: RR = R{r1 ( x1 ); ri ( xi ) rn ( x n ); k} , (2.12) ahol: ri(xi) az i-edik elem megbízhatóság–költség függvénye. Mivel feltételezzük, hogy a beavatkozás során a rendszer kapcsolatát (legalábbis a már meglévő elemekét) nem változtatjuk meg, ezért, egyszerűsített jelöléssel: RR = R(x ) Szemléltetésképpen egy kételemű rendszer . (2.13) RR = R( x1 ; x2 ) függvényét a 2.3 ábra ábrázolja 2.3 ábra Kételemű

rendszer megbízhatóság–költség függvénye Az optimális megbízhatóság kialakításakor a feltételek alapvetően kétfélék lehetnek: " Egy meghatározott X összeg áll rendelkezésre. Ekkor olyan költségfelosztás optimális az egyes elemekre, amely esetén a beavatkozás eredményeképpen a rendszer megbízhatósága maximális lesz (2.4 ábra) n x i =1 i =X ; x≥0 . (2.14) A célfüggvény: max z = RR ( x ) " . (2.15) Előírt Relőírt megbízhatósági szintet kell elérni. Ekkor a cél az összköltség minimálása (2.5 ábra): R R (x ) = R R előírt A célfüggvény: ; x≥0 . (2.16) n min Z =  xi . (2.17) i =1 2.4 ábra Kételemű rendszer megbízhatóságának optimálása (rendszer megbízhatóság maximálása) Mindkét esetben egy többváltozós függvény feltételes szélsőértékét keressük. Az esetek többségében a költség–megbízhatóság növekmények aránya nem állandó, ekkor nemlineáris

programozási feladattal állunk szemben. A nemlineáris programozási feladatok megoldására általános módszer (mint például a lineáris programozási feladatra a szimplex algoritmus) nincs. Az ilyen jellegű problémák kezelése számítástechnikai szempontból is több (közelítő módszerek kiválasztása, konvergencia kérdések, pontosság, számítási idő stb.) problémát okoz 2.5 ábra Kételemű rendszer megbízhatóságának optimálása (rendszer összköltség minimálása) 3. Megbízhatósági modellek A technológiai rendszer megbízhatósági vizsgálatát különböző modellek felhasználásával tudjuk elvégezni. Technológiai rendszerek vizsgálatakor a vizsgált folyamat jellege alapján meg kell különböztetnünk üzemindítási, üzemeltetési és üzemleállási megbízhatósági modelleket. A technológiai rendszerek megbízhatósági vizsgálatának eredményei közvetlenül hasznosíthatók a karbantartási rendszer

kialakításánál is. 3.1 Megbízhatósági modellek felépítése Technológiai rendszerek megbízhatósági vizsgálat logikáját szemlélteti a 3.1 ábra 3.1 ábra A megbízhatósági vizsgálat logikája A 3.1 ábra szerint a technológiai rendszer megbízhatósági viszonyait leíró modelljében állítunk fel hipotéziseket, majd ezeket a hipotéziseket a berendezések üzemeltetési adatai alapján ellenőrizzük, igazoljuk vagy cáfoljuk. 3.2 ábra A vizsgálati modellek közti kapcsolatok Működő technológiai rendszerekben elvégzett vizsgálatok alapján kell meghatározni a különféle felállítandó modellek összefüggéseit, melyeket az 3. 2 ábra mutatja be Az ábrán látható, hogy az összefüggések, és a modellek kiindulási alapja a technológiai modell. A technológiai modellből egy funkcionális rendszervizsgálat elvégzésével jutunk el a megbízhatósági modellhez, majd ebből a műszaki kockázati modellhez. Ekkor, a gondolatmenet

szempontjából a megbízhatóságot alkotó tulajdonságok közül a hibamentesség valószínűségének van kitűntetett szerepe, mivel a berendezés, elem működése szempontjából a hibamentesség a domináns megbízhatóságot jellemző tulajdonság. A javíthatóság, tartósság; tárolhatóság elsősorban a tervezés időszakában kiemelt jellemző. A hibamentesség jellemzésére szolgáló hibamentes működés valószínűségének komplementereként értelmezhető a kockázat nagysága. Így a műszaki kockázati modell tehát azt mutatja meg, hogy az egyes elemek, illetve a rendszer milyen valószínűséggel képes funkcióit ellátni, meghibásodás-mentesen működni (az üzemmenetet garantálni). A műszaki kockázati modell a kiindulási pontja a további két modellnek. Ha a műszaki kockázati modell elemeihez hozzárendeljük az elem működésének, meghibásodásának, leállásának gazdasági kockázati elemeit, akkor a gazdasági kockázati modellhez

jutunk. A gazdasági kockázat elemeinek a termeléskiesés, a befejezetlen termelés, a félkész termékek termeléséből történő kiesése, az elmaradó vagy később jelentkező haszon, az üzemképesség visszaállításának anyag-, bér- és egyéb költségei tekinthetők. A gazdasági kockázati modell tehát azt fejezi ki, hogy az elemek és a rendszer működése, meghibásodása mekkora gazdasági kockázatot jelent. Fontos itt megjegyezni, hogy a vizsgálatok során feltétlen számolni kell a nem gazdasági (környezeti, emberi) kockázatokkal is. Így, ha a műszaki kockázati modell egyes elemeihez az emberi tartózkodás gyakoriságát (az úgynevezett kitettséget) kifejező számértéket rendeljük hozzá, akkor a biztonságtechnikai kockázati modellhez jutunk. Ez a modell a rendszer működése során fellépő humán vagy biztonságtechnikai kockázatot fejezi ki. 3.3 ábra Technológiai folyamat megbízhatósági modellje A 3.3 ábra egy technológiai

folyamat megbízhatósági modelljét mutatja Látható, hogy a megbízhatósági modell vegyes kapcsolódású megbízhatósági struktúrának tekinthető. A technológiai funkcióknak megfelelően sorosan, egyes technológiai funkciókon belül párhuzamos kapcsolódásban helyezkednek a berendezések. A megbízhatósági modellbe bevont elemeket jelképező négyszögben célszerű megadni a berendezés azonosító száma mellett az elemre korábban becsült készenléti tényező értékét is. A műszaki kockázati modellt a megbízhatósági modell alapján, a megbízhatóság és kockázat komplementer sajátosságágak felhasználásával állathatjuk fel. A kockázati értékekből is látható (3.4 ábra), hogy a technológiai funkció szempontjából az önállóan sorba kapcsolt elemek, ezen belül is az alacsonyabb megbízhatóságúak jelentik a műszaki kockázati modell kritikus pontjait. A kockázati adatok alapján az egyes termelési keresztmetszetek kockázati

viszonyai is megítélhetők. 3.4 ábra Technológiai folyamat műszaki kockázati modellje 3.5 ábra Technológiai folyamat gazdasági kockázati modellje A műszaki kockázati modell és az adott elem, berendezés esetében előforduló gazdasági kockázati elemek ismeretében lehetőség van a gazdasági kockázati modell megrajzolására. A gazdasági kockázati elemek közül a javítások anyag-, bér- és egyéb költségei között egy, a berendezése vonatkozó átlagértéket kell figyelembe venni. Felhasználva a megbízhatósági vizsgálat során elkészített kapacitás-felmérés adatait is, a megbízhatósági modellbe bevont minden egyes elemre megadható a fajlagos gazdasági kockázat értéke. Fajlagos gazdasági kockázat alatt az elem, berendezés egy órára történő kiesése következtében fellépő gazdasági kockázat nagyságát értjük. A 35 ábra a gazdasági kockázati modellt tünteti fel, a fajlagos kockázat nagyságát ezer forintban kifejezve.

A műszaki kockázati modellben látható kockázati értékek és a kezelőszemélyzet tartózkodási gyakoriságára vonatkozó adatok alapján a humán kockázat értéke is számszerűsíthető. Ilyen adatokhoz juthatunk a készülékkezelői tevékenységnek valamilyen munkanap-felvételi technika segítségével történő megfigyelés révén. 3.2 Adatgyűjtés, feldolgozás A technológiai rendszerek esetén nem használhatók fel a más jellegű megbízhatósági vizsgálatok során alkalmazott módszerek. A problémát alapvetően az okozza, hogy a technológiai rendszerek célja egy bizonyos termék előállítása, és nem adatszolgáltatás a megbízhatósági számításokhoz. Ebből származtatható még az adatgyűjtés kialakításakor adódó hatásköri ütközések, az adatrögzítés kiértékelésével kapcsolatos problémák is. A vizsgálatokhoz az üzemeltetés során szerzett adatokat kell felhasználni. Ez lehet manuális, bizonylatokra történő

feljegyzés, vagy ónműködő regisztrálókészülékkel, üzemóra-számlálóval segített rendszer. A gyártónál végzett megbízhatósági vizsgálatok eredményét célszerű összehasonlítani az üzemeltetés során szerzett tapasztalatokkal. Fontos, hogy az elemzési eredmények a felhasználók számára elfogadható formában (például grafikusan) jelenjenek meg. Az információs rendszer költség-hatékony működtetése szempontjából lényeges az adatok többcélú hasznosíthatósága is (például karbantartás, termelés és minőségbiztosítás). A feljegyzéseknek az időpont, gép, állásidő, ok adatokat kell tartalmazniuk. Ebből egy úgynevezett „karbantartás statisztikai minőségszabályozó állásidő elemzést” végeznek el, amely során vizsgálják még a javítási idők eloszlását és szórását, a javítási gyakoriságot, és annak függvényében a költségét is. A gépek jellegéből adódóan nemcsak meghibásodási, hanem

pontossági adatok is gyűjthetők. A két dolog elvileg azonosnak tekinthető, hiszen az előírt pontosságtól történő egy határértéknél nagyobb eltérés már meghibásodásnak tekinthető. A jelenlegi hazai gyakorlatban a megbízhatósági vizsgálatokhoz információs bázisnak reálisan a gépkartonok tekinthetők, de ezek általában adattartalmuk miatt elvileg, a pontosságuk miatt gyakorlatilag sok kívánnivalót hagynak maguk után. A megbízhatósági vizsgálatok információs bázisául az eseménynaplók is szolgálhatnak. Ennek lényege, hogy idő és erőforrás adatok rögzítésével egyaránt ki tudjuk szolgálni a megbízhatósági és költségelemzési apparátust és irányítást. Az időtartamokat a kezdő és végesemények rögzítésével kell megadni. A rögzítendő események általában a következők:



a berendezés indítása üzemszüneti állapotból; a berendezés leállása vagy leállítása működő állapotból; a

berendezésen végzendő tevékenység megkezdése (leállással vagy anélkül); a berendezésen végzett tevékenység befejezése (indítással vagy anélkül). A tevékenységeket a hálótervezésben alkalmazott eljáráshoz hasonlóan kezdő és végeseményekre vezetik vissza. A berendezésen végzett tevékenységen azokat értjük, melyek karbantartás jellegű tevékenységek:


a gondozást, ápolást; a javítást (megelőző vagy hibaelhárító); az ellenőrzést. A napló természetesen felhasználható egyéb (például üzemviteli átadás-átvételi események) rögzítésére is. Az eseményekről célszerűen rögzítendő információk:





az esemény időpontja; az esemény szöveges megnevezése, a történet rövid leírása; az esemény kódja; annak rögzítése, hogy egyszerű eseményről (indítás, leállítás) vagy valamilyen tevékenység kezdetéről, illetve befejezéséről van-e szó; az esemény vagy tevékenység kapcsán

felhasznált anyagok, és azok mennyisége; az esemény vagy tevékenység kapcsán munkát végzett szakcsoportok és az általuk felhasznált munkaóra. A napló vezetésének lényeges része a megtörtént események kódolása, mert ez alapvetően meghatározza a későbbi elemzések során kapott eredmények használhatóságát. A kódok két részből állnak:

sorszám, amely az esemény jellegére utal; betűkód, amely kifejezi, hogy egyszerű eseményről van-e szó, vagy egy (javítási) tevékenység kezdetéről illetve befejezéséről. 3.6 Berendezés-eseménynapló részlet A kódrendszer számkód részének kialakításakor javasolt a minden egyes berendezésre jellemző kódok elkülönítését, és házi szabványként mindegyik berendezésre kötelezően előírni. Célszerűnek látszik közösnek tekinteni a:




működés; leállás technológiai okból; leállás munkarendből adódóan; leállás tartalékba helyezés miatt; leállás

tervszerű karbantartás miatt kódját. Ha a fenti típusú állapotok kódja minden berendezésnél közös, az jelentősen növeli a kitöltés megbízhatóságát, és kibővíti a számítógépes elemzés lehetőségeit. A váratlan meghibásodások természetesen berendezés és környezetfüggő okok következtében berendezésenként különbözőek. Lehetőség van azonban arra, hogy az azonos típusú okok különböző berendezéseknél azonos, vagy „közeli" kódokat kapjanak. Lényeges gyakorlati szabályok a napló vezetésével kapcsolatban:





a napló vezetése során ügyelni kell az időbeli sorrendiségre; minden két indítás között kell lenni egy leállásnak és fordítva; a megkezdett tevékenységeknek be kell fejeződniük; a javítás megkezdése nem jelent feltétlenül leállást; a javítás befejezése nem jelent feltétlen indítást; a bejegyzést mindig az végezze, aki a tényleges beavatkozást (például a ki és

bekapcsolást az üzemeltető, a javításokat a karbantartó.) A 3.6 ábra példaképen egy lehetséges eseménynaplót szemléltet 3.3 Adatok feldolgozása Az eseménynaplóban rögzített adatok technológiai rendszerek megbízhatóságának vizsgálatára történő felhasználásához az alábbi főbb feladatok kapcsolódnak:



események listája; működési idők kigyűjtése; állásidők kigyűjtése; tevékenységidők kigyűjtése. A további vizsgálatokhoz összesített kimutatások készítése szükséges a berendezések különböző állapotban eltöltött ideiről, a rajta végzett tevékenységek átfutási ideiről, továbbá a tevékenységek munkaóra-felhasználásáról az alábbiak szerint:
idő statisztika; Különböző időszakokra (például negyedévre), okok szerint statisztika az adott berendezés leállásáról vagy működési ideiről. A táblázatok segítségével megvizsgálható, hogy időszakonként és összesen melyek azok a

hibaokok, amelyek a kiesések jelentős részét okozzák, valamint, hogy melyik időszakban milyen hibaokok jelentettek gyakrabban problémát.
tevékenység statisztika; Az időstatisztikához hasonlóan, de a tevékenységekről készít statisztikát. A táblázatban az időadatok helyén a tevékenységek átfutási idői találhatók meg.
munkaóra statisztika; Az időstatisztikához hasonlóan, de az eseményekkel kapcsolatban felhasznált munkaórákról készít statisztikát. A táblázatban az időadatok helyén a ráfordított munkaórák összegei találhatók meg. E két utóbbi kimutatás hasznos tényadatokat szolgáltat a tevékenységek jövőbeni tervezéséhez. Becsülhető adott műszaki tartalmú munka átfutási ideje és munkaóraigénye
matematikai-statisztikai elemzés; A statisztikai stabilitás vizsgálattal megállapítható; hogy hosszabb időszakot tekintve az időadatok változása milyen tendenciát mutat. Segítségével kimutatható

például egy berendezés öregedési szakasza. Ez olyan algoritmussal történhet, hogy a rendelkezésre álló működési időt részintervallumokra bontják, és mindegyikben meghatározzák az egységnyi időre jutó meghibásodások számát. Az így kapott sor trendje alapján kapunk becslést a meghibásodási ráta alakulására. A meghibásodási ráta statisztikai stabilitásának vizsgálata olyan stratégiai kérdések eldöntését alapozza meg, mint például, hogy mikor selejtezzünk ki vagy újítsunk fel az adott berendezést. 3.4 A modellvizsgálati rendszer bevezetése A egy adott technológiai rendszer megbízhatósági modellvizsgálati rendszerének bevezetése során az alábbi lépéseket kell követni:





döntés a bizonylat elfogadásáról; a berendezés-kataszter összeállítása, a naplózandó berendezések körének meghatározása; a kódrendszer elkészítése berendezésenként az előzetes felmérés alapján:  leggyakoribb hibaokok

kódolása;  felhasznált anyagok, alkatrészek cikkszámainak összegyűjtése;  javításokban résztvevő szakcsoportok törzsadatainak megállapítása. dolgozók oktatása, próbakitöltések; eseménynaplók elhelyezése a gépeknél; üzemszerű naplózás megkezdése. Fontos a bevezetés során a fokozatosság betartása