Gazdasági Ismeretek | Gazdaságtörténet » Kardos Hajnalka - A világkereskedelem előtt álló XX. századi korlátok lebontása

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar A világkereskedelem előtt álló XX. századi korlátok lebontása Miskolc, 2003. november 24 Készítette: Kardos Hajnalka 2003/2004. tanév I félév II. évfolyam levelező tagozat gazdálkodási szak A csoport Tartalomjegyzék: Bevezetés 1. oldal 1. A XX századi világgazdaság 1. oldal 1.1 A népesség alakulása 2. oldal 1.2 Az erőforrások átrendeződése 3. oldal 1.3A technológia 4. oldal 2. Intézmények 5. oldal 2.1 Nemzetközi viszonyok 6. oldal 2.2 A kormány szerepe 8. oldal 2.3Vállalkozási formák 9. oldal 3. Nemzetközi gazdasági dezintegráció 9. oldal 3.1 Az I világháború gazdasági következményei 10. oldal 3.2 Az I világháborút követő béke gazdasági eredményei 12. oldal 3.3 1929-1933-as gazdasági válság, mint fejlődést megszakító korlát 14. oldal 3.4 Megoldási próbálkozások az I világháborút követően 16. oldal 3.5 Az orosz

forradalmak és a Szovjetunió 18. oldal 3.6A II világháború gazdasági vonatkozásai 19. oldal 4. A világgazdaság újjáépítése 20. oldal 4.1 A II világháború utáni időszak 20. oldal 4.2 Tervek a háború utáni gazdaságban 20. oldal 4.3 Marshall-terv 23. oldal 4.4Európai közösség kialakulása 23. oldal 5. A világkereskedelem korlátainak összefoglalása 24. oldal Befejezés 25. oldal A világkereskedelem megvalósulásának lehetőségei 25. oldal Bevezetés 1798-ban Thomas R. Malthus közgazdásszá lett angol tiszteletes kiadta híres "Principle of Population" című művét. Ebben azt írja, hogy "a nemek közti szenvedély" a népességet "geometriai haladvány" (2,4,8,) szerint növeli, ám ugyanakkor az élelmiszer-termelés csak "számtani haladvány" (1,2,3,) szerint nő. A csökkenő hozadék törvénye, valamint a háború, az éhínség, a járványok populációt érintő fékje az emberek

többségét arra kárhoztatja, hogy a puszta megélhetésért küszködjék. Most két évszázaddal később már érezhető, hogy Malthus tévedett, legalábbis az ipari társadalmat illetően. A másik dolog, amit Malthus nem láthatott előre, hogy az élelmiszer termelés olyan forradalmi átalakuláson esett át a termelékenység fokozó technikai és intézményi újítások tömegén, melyek újra és újra késleltették a növekvő hozadék törvényének érvényre jutását. A harmadik világ nyomorgó tömegei számára azonban a malthusi tan még ma is kegyetlen realitás. Az előbbiekben kifejtett "tan" kisebb nagyobb változtatásokkal, de érvényesült Senki sem gondolt arra, hogy a XX. század elején - amíg viszonylag szabadáramlású világkereskedelem folyt - olyan háborúk fogják megrázni a világot, amelyeknek következményeképpen a világkereskedelem szinte összeomlott. A két világháború közötti pusztító világgazdasági válság

méreteiben akkora volt, hogy hatása időben még ma is szinte érezhető. Az igaz, hogy a XX század második felében a nemzetközi kereskedelem szabadsága nagyobb lett, de teljes kibontakozásáról korai volna beszélni. A századforduló kereskedelmi szabadságát sokszor szeretjük nosztalgiával emlegetni. 1. A XX századi világgazdaság Az utóbbi száz esztendő világgazdaságát a technikai vívmányok nagyarányú változásai, két pusztító háború és az azt követő népességváltozás hihetetlen méretei jellemezték. 1 1.1 A népesség alakulása A XX. században a népesség világméretekben nőtt, erre az alábbi táblázat egyértelmű képet mutat: A világ népessége földrészek szerint (millió fő) Régiók 1900 1950 1989 Afrika 120 222 628 Ázsia 937 1366 3052 Kelet-Ázsia - 671 1317 Egyéb - 695 1735 Európa 401 392 497 Oroszország/Szovjetúnió 126 180 286 Észak-Amerika 81 166 274 Latin-Amerika 63 165 439

Óceánia 6 13 26 1608 2504 5201 A Világ összesen: E táblázatból is kitűnik, hogy világviszonylatban a népességnövekedés Európa kivételével a II. világháború után megugrott A II világháborút követően a közegészségügy radikális javuláson esett át. A nyugati világban a századelőn a várható élettartam igen alacsony volt, alig haladta meg a Római Birodalomban elért szintet. Indiában ugyanakkor 1931-ben a születéskori várható élettartam 26,8 év volt. A II világháborút követően azonban mindenütt nagy növekedés indult, különösen a városiasodás tekintetében, gondoljunk csak vissza a hazai viszonyokra, az 1950-es és az 1970-es évekre. Az I. világháború leállította a kivándorlást, míg a I világháborút megelőzően az USA bevándorlási politikájának köszönhetően, évente egymillió bevándorlót engedett be. A II. világháború tovább fékezte az áradatot A háborút követően a kivándorlók száma az

1940es évek végén kb százezer, majd az 1980-as években pedig már több mint félmillió volt 2 Az utóbbi évtizedekben megváltozott az amerikai bevándorlás jellege. Többségük Európából érkezett, munkát kereső illegális bevándorló, vagy politikai menekült volt, illetve másik részük Közép-Amerikából, a Karibi térségből kereste új hazáját Amerikában. A XX. században az európai ki- és bevándorlásnak megváltozott a jellege A folyamat az 1917-es orosz forradalommal kezdődött, amikor is a cár sok alattvalója nem kívánt a szovjet rendszerben élni. A II világháború után Kelet-Európa határainak átrajzolásával a folyamat erősen felgyorsult. Német anyanyelvűek milliói menekültek el, vagy telepítették ki őket, de sok más ember is - menekült elsősorban az elnyomó politikai rezsimek elől, de megismétlődött ez a folyamat az 1956-os magyar forradalom leverése és az 1968-as csehszlovákiai invázió után is. A

menekültáradat legnagyobb része Nyugat-Németországra zúdult. A migráció egy újabb áramlatát az európai és a világ más részeiből útnak indult zsidók jelentették. Az I világháború után a nemzetek szövetsége a briteknek juttatta Palesztinát A II. világháború után a zsidóság ellen elkövetett náci atrocitások napvilágra kerülését követően a holocaustot túlélők százezrei számára adott menedéket az újonnan megteremtett állam. Az angolok kezdetben ellenezték a dolgot, és az illegális bevándorlók közül sokakat deportáltak. De az izraeli állam 1948-as kikiáltása után megnyíltak a zsilipek és a zsidók milliói érkeztek az országba a világ minden tájáról, még a Szovjetunióból is. 1.2 Az erőforrások átrendeződése A XX. századi népességnövekedés, a fokozódó jólét példa nélkül álló keresletet támasztott a világ erőforrásai iránt. Az energiatermelés terén az elsődleges energia jellegének és

forrásának megváltozása volt a XX. század legjelentősebb fejleménye A XIX században a szén volt a legfontosabb energiaforrás, míg a XX. században a szenet kiszorította a kőolaj és a földgáz A XIX század végén aztán a belső égésű motorok kifejlesztése igencsak kitágította a kőolaj felhasználási lehetőségeit, majd a következő században, - illetve annak második felében - új jelentőségre tett szert a műanyagok világa. A XX. század elején még kétségtelen volt a szén szerepe 1928-ban még mindig 75% volt a részesedése a világ energiatermelésében, míg a kőolaj ugyanakkor csak 17%, a víz energiájára pedig csak 8% jutott. 3 Kulcsfontosságú és sokféle hasznosítási lehetősége miatt a kőolaj nagy geopolitikai jelentőségre tett szert. Lelőhelyei elszórva az egész világon megtalálhatók, de a termelés nagy része az Egyesült Államokban, Oroszországban folyik, de valószínűleg Kínának is gazdag készletei vannak

szénből és kőolajból. 1.3 A technológia A technikai-technológiai változás a XIX. századi iparosítás legfőbb hajtóereje volt, ezt a szerepét töretlenül megtartotta a XX. században is E századi társadalmi átalakulás gyorsabb ütemének egyik legfőbb oka a műszaki és tudományos fejlődés látványos felgyorsulása volt. A közlekedés és a kommunikáció ugrásszerű változása jellemző volt e századra. A XIX század elejéig az utazási sebesség tulajdonképpen ugyanakkora volt, mint a hellenisztikus korban. A XX század elején viszont már a gőzmozdonynak köszönhetően akár 130 km/óra sebességgel is közlekedhettek az emberek. A gépkocsi, a repülőgép és az űrhajók kifejlesztése óta azonban ez a vonati sebesség sem számít számottevőnek, nem beszélve e közlekedési eszközök mozgásteréről és sokféleségéről. Hétköznapi dologgá vált a szinte azonnali kommunikáció, a világ lakott területének többségével, sőt a

műholdak és az elektromos rendszerek segítségével ma már "kommunikálhatunk" a naprendszer más bolygóival is. Az elektromosság mélyrehatóbban változtatta meg az élet- és a munkakörülményeket, mint az ún. ipari forradalom Nagy-Britanniában annakidején. Extrém példával élve, ma már egyetlen dolgozó szinte egy percen belül meg tudja állapítani egy többmilliós város elektromos rendszerének meghibásodását, vagy akár egy kőolajfinomító percre kész működési készségét. Ezekben az esetekben az elektronikus komputer a kulcs, amely sok ezer bonyolult műveletet képes elvégezni a másodperc törtrésze alatt. E nélkül a vívmány nélkül nem került volna sor azokra a hihetetlen tudományos előrelépésekre, amely a XX. századot jellemezte: űrkutatás, holdraszállás. A tudományos technológia alkalmazása jelentősen megnövelte az emberi munka termelékenységét. A kőolaj és a földgáz - mely a század előtt a teljes

energiának csak egy kis töredékét szolgáltatta, - az energiaforrási minőségben 1960 körül megelőzte a szenet, s az 1980-as években a világ energiatermeléséből már 60%-a részesedett. A legfőbb 4 kőolajfogyasztó, a belső égésű motor XIX. század találmánya volt, de forradalmi változást csak akkor hozott, amikor a XX. század két jellegzetes újdonságába, az automobilba és a repülőgépbe is elkezdték beépíteni. Így lett a világ egyik legnagyobb munkahelyteremtő iparága az autógyártás, és soha nem látott méretekben megnövelte az emberek mozgásszabadságát. Az autógyártással kapcsolatos ipar kihatott az egész földkerekség kereskedelmi ipari és fejlesztési életére. Milliók jutottak teljesen új munkalehetőségekhez, pl autógumi gyártás, autósztrádák építése és a kereskedelem számára teljesen új értékesítési forma az autópiac is megjelent. A repülés korszaka 1903-ban kezdődött. Észak-Karolina egy homokos

tengerpartján a Wright testvérek 15 másodpercig repültek a föld felett. Az I világháborúban ezt a repülőgépet kifejlesztették és már katonai téren is kezdték használni. A II világháború előestéjén már repülőgéppel lehetett utazni Amerikába. A II világháborút a németek repülőgépekkel kezdték és a végén rakétákkal fejezték be. A háború befejeztével a győztes hatalmak egymással versenyezve igyekeztek elnyerni a német rakétatudósok szolgálatait. 1960-ra a sugárhajtású hajtómű elavulttá tette a propellert, és az Egyesült Államokban a légiforgalom elhagyta a vasutat is. A közlekedésnek a leglátványosabb tudományos műszaki alkalmazását az űrkutatás jelentette. 1957. október 4-én a szovjet tudósok földkörüli pályára állítottak egy szputnyikot és ezzel megkezdődött az űrkorszak. 1958 elején az Egyesült Államok is fellőtt egy műholdat 1969 július 20-án Neil Armstrong és Edwin Aldrin, Michael Vollins a

holdra lépett. A világ változásaira és a technika fejlődésére jellemző, és az összes megelőző kor közti különbséget jól érzékeli az a példa, ahogy a történelemben bekövetkezett események köztudomássá váltak. Mert pl. amikor Kolombusz felfedezte Amerikát, az eseménynek csak a tényleges résztvevői lehettek szemtanúi, és még évekbe telt, míg a hír eljutott az emberekhez, a népekhez. Ezzel szemben az ember első holdra lépését - a TV állomások közreműködésével - százmilliók kísérhették figyelemmel az azonos időpontú eseményt olymódon, hogy egyetlen egy eseménynek sem volt a világon ekkora nézőközönsége. 2. Intézmények A XX. század intézményi változások száma éppen a technikai fejlődés, a természeti erőforrások kihasználtsága, a népességnövekedés hatására szinte végtelen. Akadt köztük 5 jelentéktelen, de olyan is, amely megrázta a világot. Ezek az intézményi változások ugyan

besorolhatók néhány kategóriába, ilyenek a nemzetközi viszonyok, az országokon belüli változások, a kormányok szerepvállalása, az üzleti vállalkozások jellege és mérete, és nem utolsó sorban az oktatás szerepe. Mindezek összességében kihatással bírtak abban a vonatkozásban, hogy a világgazdaság, közelebbről a világkereskedelem változásai milyen irányban mozdultak el. 2.1 Nemzetközi viszonyok 1914 előtti világgazdaságot szó szerint és átvitt értelemben is európai viszonylatban Nyugat-Európa és az Egyesült Államok uralta. Ami a gazdaságot illeti, Európa és a gyarmatok nélküli USA adta a világ termelésének és kereskedelmének jóval több, mint a felét. A világkereskedelem százalékos megoszlását az alábbi táblázat mutatja: Világkereskedelem, 1913. (import és export, az összmennyiség százalékában) Régió % Világ 100 Európa 58,4 Egyesült Államok és Kanada 14,1 Ázsia 12,1 Latin-Amerika 8,3 Afrika

4,4 Óceánia 2,7 E táblázatból egyértelműen kitűnik, hogy világviszonylatban az európai-amerikai fölény volt a nagyobb. Az I világháború és a kísérőjeként kirobbanó 1917-es orosz forradalom alapvető változásokat hozott e struktúrában. A cári uralom megszűnt Helyette belépett a Szovjetunió új formátumú gazdaság-szervezettségével, ugyanakkor a Kelet-, és Közép-Európában eltűnt a Habsburg birodalom és helyette több új területen ugyan megnövekedett, de gazdaságilag 6 elmaradott, egymással ellenséges viszonyban lévő állam jött létre. Németország tönkrement, elvesztette gyarmatait, saját területéből is elvettek területet és népességet is. A megmaradt európai birodalmak teljes erővel nekiestek a gyarmati kizsákmányolásnak. Japán - melynek háború előtt volt egy kis gyarmata - megnövelte azt, és jelentős gazdasági hatalommá vált. Európa kénytelen volt eltűrni, hogy részesedése a világ kereskedelmében

és termelésében csökkent, főleg - de nem kizárólag - az Egyesült Államokéval, a Brit-gyarmatokéval és Japánéval szemben. Végül - és legalábbis részben - a háború egyik következményeként az 1920-1930-as években fasiszta diktatúrák alakultak – Olaszországban, Németországban és több más európai államban -, aminek eredményeképpen újszerű gazdaságszerkezetek jöttek létre. Az 1919-es versailles-i békeszerződés által megalkotott népszövetség szellemi atyja Woodrow Wilson az USA elnöke volt, aki ezzel szerette volna bebiztosítani a világbékét és így a jólétet is. Az amerikai szenátus azonban nem ratifikálta az egyezség okmányt, így az Egyesült Államok nem lett tagja a szövetségnek, és egyéb szervezeti gyengeségei is kudarcra kárhoztatták. Gazdasági eredményei tartósabbak voltak a politikainál. A gazdasági szekció hasznos statisztikai adatokat és műszaki jelentéseket gyűjtött és publikált. Egyik

társszervezete a Nemzetközi - Munkaügyi szervezet (ILO) túlélte magát a Népszövetséget, s ma ez, az ENSZ egyik szakosított intézménye. Tanulmányozza a dolgozók élet- és munkakörülményeit, közreadja a megállapításait és ajánlásokat tesz, amik azonban nem kötelezőek. A Népszövetség utóda az Egyesült Nemzetek Szervezete, valamivel sikeresebb békefenntartónak bizonyult és egy egész sor gazdasági vagy ezzel kapcsolatos ügyekkel foglalkozó szakosított szervezetet hozott létre. Ezek közül kettő meg is előzte az ENSZ születését, és mindmáig óriási szerepet játszik a világgazdaságban: egyik a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a másik a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Világbank); mindkettőt 1944 júliusában hozta létre Bretton Woods-i (USA) ENSZ-értekezlet a szövetségesek II. világháborús győzelmének biztos tudatában A II. világháború nyomán alapvetően átalakultak a nemzetközi viszonyok A

hagyományos európai nagyhatalmak évszázados marakodását az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti rivalizálás váltotta fel. E rivalizálás egyik eredményeként Európát kettéosztották nyugatra és keletre: a nagyrészt demokratikus országok nyugati csoportjára, melyeknek többsége 7 politikailag és gazdaságilag az Egyesült Államokhoz kötődött, illetve a keleti blokkra, akik a szovjet uralom alatt lévőknek tekintették magukat. 2.2 A kormány szerepe A XX. században az összes országot érintő másik nagy intézményi változást az országokon belül regnáló kormányok jelentősen megnövekedett gazdasági szerepvállalás hozta magával. Míg a XVII században az abszolút uralkodók igyekeztek kényük-kedvük szerint alakítani országuk gazdaságát, addig - a XIX. században a klasszikus közgazdászok hatásának köszönhetően - a kormányok általában tudatosan korlátozták gazdasági szerepvállalásukat. A XX. században a

kormányok expanziója részben a két világháború által teremtett pénzügyi kényszerhelyzetekkel és nem utolsósorban nemzetvédelmi hadászati körülményekkel van összefüggésben. A két világháború idején a legtöbb hadviselő ország széleskörű ellenőrzést és mindenek feletti kormányzati részvételt vezetett be. A két háború közötti időszakban minden európai kormány megpróbálkozott - általában nem nagy sikerrel - a gazdasági helyreállítás és a stabilitás politikájával. A II világháborút követően még tudatosabban és még körültekintőbben folytatták ugyanezt a stabilizációs politikát. Ekkor már sikerült nagyobb gazdasági eredményeket is elérni. Ennek az eredményességnek az oka a gazdasági tervezésben - illetőleg annak valamilyen formájában való alkalmazása - volt észlelhető a nyugat-európai országokban, ezzel szemben ebben az időszakban ez a "tervezés" kényszerítő jellegű volt a

Szovjetunióban. Ezért is használták a "vegyes gazdaság" kifejezést a nyugat-európai országokra. A kormányzati tevékenység fő irányvonala - pénz átcsoportosítása - szintén előfordult már a XIX. század végén, de nagy méreteket csak a II világháború után öltött Az 1880-as években Bismarck német kancellár nagyrészt hazafias megfontoltságból kötelező beteg- és balesetbiztosítást vezetett be a munkásoknak, és egy nagyon szűk körű nyugdíjrendszert az idősek és rokkantak számára. Ezeket az újításokat lassanként más országok is átvették, és kiterjesztették főleg az I. világháború után A II világháború után erős politikai nyomások 8 hatására, a legtöbb demokratikus állam jelentősen kiszélesítette a társadalombiztosítási rendszert, és ezeket a nyugati államokat "jóléti államoknak" is nevezték. 2.3 Vállalkozási formák Az egyes államok és országok gazdasági életére és ezen

keresztül az egész világkereskedelmi életére nagy hatással volt a XIX. századi és a vezető ipari országokra jellemző gazdasági átalakulás, melyeknek legjellemzőbb formái a részvénytársaságok, majd a holding cégek megjelenése volt. Ezeken belül keletkeztek az üzlethálózatok, melyek a mai társadalom és gazdasági élet legjellemzőbb tényezői. A vállalatszervezés korporációs formái főként az Egyesült Államokban terjedt el a XIX. század második felében, de gyorsan hódított Európában is, főleg a XX. században Ennek egyik oka az volt, hogy képessé tette a vállalkozásokat nagy multinacionális cégekkel való sikeres versenyre. Ezeknek a multinacionális cégeknek a megjelenése a XX. század elején még ritkaságszámba ment, ma már azonban hétköznapi. Élő példa erre a XV században a Medici-bankház firenzei központtal, míg legújabb korukban a Nestlé S.A egy svájci kisváros Vevey székhellyel A méretekre jellemző, hogy

ezen utóbbi élelmiszeripari cég forgalma nagyobb volt, mint az egész svájci állam költségvetése. 3. Nemzetközi gazdasági dezintegráció A népességet, az erőforrásokat, a technikát, sőt az intézményeket érintő változások következménye általában csak évek, évtizedek, netán évszázadok múltán válnak érezhetővé. A politikai változások viszont igen hirtelen, néha napok vagy hetek alatt bekövetkezhetnek, s esetenként hirtelen gazdasági változásokat is előidézhetnek. Ez történt az I világháború esetében is. A nemzetközi munkamegosztásnak a rendszere, mely 1914 augusztusát megelőzően egy egész évszázadon át épült ki szépen és fokozatosan, és ennek a fejlődésnek az eredményeképpen azelőtt soha nem látott jólétet és gazdagságot hozott Európa népeinek, a háború kitörésével minden átmenet nélkül összeomlott. A történelem mindeddig legpusztítóbb háborújának több mint négy éve után a

világpolitikai vezetői kezdtek visszatérni a "normális állapotokhoz". 9 3.1 Az I. világháború gazdasági következményei Az 1914-1918 közötti világégést, - mely az I. világháborúként vált ismeretessé - az azt átélő európaiak milliói "Nagy Háború"-nak nevezték. A közvetlen hadi kiadások pénzösszegét 180230 milliárd dollárra becsülték (1914-es vásárlói értéken számolva) Hosszútávon még a fizikai rombolásnál is nagyobb gazdasági kárt okozott a normális gazdasági kapcsolatok felbomlása és összezavarodása, amely nem szűnt meg még akkor sem, amikor a háború már véget ért, és a két háború közötti időszakban is nagy áldozatokat követelt. Az 1914 előtti világgazdaság szabadon és egészében véve hatékonyan működött A háború alatt minden hadviselő kormány közvetlen ellenőrzés alá vonta az árukat, a termelést és a munkaerő felhasználást. Bár ennek az ellenőrzésnek a nagy

része a háború végével megszűnt, a háború előtti viszonyok - értve alatta a gazdasági életet is - lassan és nehezen álltak helyre. Problémát okozott a külkereskedelem megszakítása és a gazdasági háborúskodásnak a hadviselő felek - főként Nagy-Britannia és Németország - által bevezetett módszerek. A háború előtt Nagy-Britannia, Németország és az Egyesült Államok, vagyis a világ vezető ipari és kereskedelmi országai egymásnak legnagyobb vásárlói és szállítói voltak. A háború alatt Németországgal megszakadt minden kereskedelmi kapcsolat, az Egyesült Államok ugyanebben az időben igyekezett az európai államokkal a kapcsolatot fenntartani. Ezt a rendszert azonban akadályozta a németek és az angolok tengereken bevezetett megtorló intézkedései. A britek az I világháború alatt ugyanazt tették a németekkel, mint ahogy száz évvel ezelőtt az angolok Napóleon ellen is tették. Az egész blokádrendszer rendkívül hatékony

volt. A blokád nemcsak a németeket sújtotta, hanem a semlegeseket is Megváltoztatta az egész rendszert a német tengeralattjáró harc. A német tengeralattjárók ugyanis válogatás nélkül megtámadták a fegyvertelen kereskedelmi és utasszállító hajókat is, a briteket is, a semleges nemzetiségűeket is. Amikor azonban 1915-ben az Ír partoknál a németek elsüllyesztették a "Lusitania" nevű brit utasszállítót, és odaveszett több mint ezer ember - köztük több száz amerikai is - az Egyesült Államok élesen tiltakozott. 1917-ben a német hadvezetés korlátlan tengeralattjáró háborút indított Nagy-Britannia térdre kényszerítése érdekében Amerika hadba lépett, ami végül is a szövetségesek győzelmét hozta. 10 A nemzetközi kereskedelem összeomlásával és az állami ellenőrzés bevezetésével szoros összefüggésben a külföldi piacok elvesztése még hosszú távú következményekkel járt. Ez az összeomlás a

korlátokat nem ismerő háborús küzdelemmel volt összefüggésben. Németországot minden tengerentúli piacától elvágták, és ha a háború alatt a németek nem találják fel a műtrágya és puskapor előállításához egyaránt szükséges - nitrogének a levegőből való kinyerésére alkalmas - Haber-Bosch eljárást, akkor hamarabb lett volna vége a háborúnak. Azonban ebben a kegyetlen harcban - az I világháborúban - Anglia is arra kényszerült, hogy a normális felhasználásból haditermelésbe csoportosítson át bizonyos erőforrásokat. Ennek eredményeképpen Anglia ipari exportja 1918-ra a háború előttinek a felére esett vissza. A tengerentúli országok pedig elkezdték maguk gyártani, vagy más tengerentúli országokból beszerezni mindazon cikkeket, amelyeket azelőtt Európából vásároltak. Már a háború előtt is komoly feldolgozóiparral rendelkező USA és Japán olyan tengerentúli piacokra tört be, amelyek korábban kizárólagos

európai felségterületnek számítottak. Az Egyesült Államok ezekben az időkben jelentősen növelte a szövetséges és semleges európai országokba irányuló exportját. Az ezekben az időkben megszerzett piacok ma is élnek és az Egyesült Államok számára gazdasági biztonságot nyújtanak. Ezeknek a piacoknak a mérete olyan nagy, hogy a világkereskedelem mikénti alakulására ma is hatással bírnak. A gyökerek ide nyúlnak vissza A I. világháború felborította a világ mezőgazdaságának egyensúlyát is Az 1920-as években a túltermelés az árak eséséhez vezetett. Különösen ingatag volt a búza, a cukor, a kávé és a gumi helyzete. Európa hadviselő országai nem csupán a külföldi piacaikat veszítették el, - bevételeiket a tengeri hajózás és egyéb szolgáltatási lehetőségek elvesztése is csökkentette. Az Egyesült Államok háborús hajóépítési programjának köszönhetően, a nemzetközi hajózás mezőnyének az élére került,

ugyanakkor London elveszítette a banki biztosítás és más pénzügyi kereskedelmi szolgáltatásokból származó jövedelmének egy részét, amelyek áthelyeződtek New Yorkba és Svájcba a háború miatt. Szintén nagy háborús károk közé sorolható a külföldi beruházások jövedelmének, illetve a beruházásoknak az elvesztése is. A háború előtt Nagy-Britannia, Franciaország és Németország volt a legjelentősebb külföldi beruházó. 11 A beruházások - az infláció és az ezzel kapcsolatos valutális problémák miatt elértéktelenedtek. A hadviselő országokban lévő német beruházásokat mind egy szálig elkobozták a háború alatt, utána pedig mindegyiket jóváírták háborús kártérítésként. Az Egyesült Államok viszont nettó adósból nettó hitelezővé vált, aminek következményeképpen az USA a szövetséges országokba óriási hiteleket nyújtott. Mindezek az óriási és világviszonylatban is érezhető kilengéseket

betetézte az európai bel- és külgazdasági viszonyokat tönkretevő infláció. Az árak és következésképpen a valutaárfolyamok nagy aránytalanságai megnehezítették a nemzetközi kereskedelem újjáéledését, és ezek a körülmények súlyos társadalmi és politikai következményekkel jártak az I. világháború befejezését követően 3.2 Az I. világháborút követő béke gazdasági eredményei A párizsi békeszerződés - ahogy a háború utáni rendezést nevezték - ahelyett, hogy megoldotta volna a háború által okozott gazdasági problémákat, tulajdonképpen csak súlyosbította azokat. A békeszerződés legmegalázóbb cikkelye a 231. volt, amelyik meghirdette a "háborús bűnös" záradékot, amelyik azt mondotta ki, hogy minden pusztításért és veszteségért Németországot és szövetségeseit terheli a felelősség. Ennek a záradéknak az volt a jelentősége, hogy "a jóvátételt" megalapozza. Ez a

jóvátétel azonban a nagyhatalmak között viszályt teremtett Miután nem jött létre egyezség, így Jóvátételi Bizottságot állítottak fel. John Maynard Keynes a békekonferencia brit delegációjának tanácsadója megírta a jelentését a (The Ecomomic Consequences of Peace) békeszerződés gazdasági következményeiről. Majd lemondott, mert rendkívül sötét jövőt jósolt nemcsak Németországnak, hanem egész Európának, ha a jóvátételi záradékot nem vizsgálják felül. Keynes jóslásai igazak voltak annak ellenére, hogy sokat vitatkoztak róla. A háború következtében felbomlott az Osztrák-Magyar Monarchia és megszületett Ausztria és Magyarország. Majd a továbbiakban létrejött Csehszlovákia, Románia és a dél-szláv kormányok. 12 A háború előtt az Osztrák-Magyar Monarchia nagy gazdasági szerepet játszott azzal, hogy szabad kereskedelmi övezetet teremtett a Duna medencében. A birodalom felbomlása után ez az állapot

megszűnt. A keletkezett kis országok gazdaságilag elmaradottak voltak és a teljes önellátás nyilvánvaló képtelenség volt. A gazdasági talpraállás nem sikerült és fokozták az instabilitást. Az abszorditás csúcspontja a közlekedés megakasztása volt Ezek az országok nem engedték a vonatokat kilépni az ország területéről. Befagyott a kereskedelem Majd ezeket a végleteket megszüntették. Oroszország egyszerűen eltűnt a világgazdaságból. A szovjet uralom alatt a gazdasági kapcsolatait minden korábbitól eltérően alakította. Ebben a rendszerben a nemzetközi kereskedelemben az állam lett az egyetlen vásárló és eladó. Kizárólag olyan dolgokat vásárolt, ami a stratégiai szempontból nélkülözhetetlen volt. A nyugati országok - amelyek azelőtt nagyon is rá voltak utalva a nemzetközi kereskedelemre - a legkülönbözőbb korlátozásokat vezették be: védővámokat, import kvótákat és import tilalmakat. Nagy-Britannia a

szabadkereskedelem korábbi bajnoka, a hajótér kihasználási okok miatt, különböző vámokat alkalmazott. Az Egyesült Államok a háború után példátlan szintre emelte, a már háború előtt is viszonylag magas vámtételeit. Az 1922-es Fordney-McCumber-vámtörvény, az eddigi amerikai vámtörténelem legmagasabb tételeit hozta, de még ezeket is felülmúlta az 1930-as Hoover elnök által hozott Smoot-Hawley-törvény annak ellenére, hogy több ezer közgazdász tiltakozott ellene. Ez a törvény életbelépése után azt eredményezte, hogy több tucat ország rendkívül magas vámot szabott az amerikai árukra. Így azután a háborút megelőző két évtizedben több mint kétszeresére nőtt világkereskedelem nem tudta utolérni a háború előtti régi szintet. Ez a túlhajtott gazdasági nacionalizmus tehát éppen ellenkező eredményt hozott, mint amire kidolgozói számítottak. A háború által okozott pénzügyi és valutális zűrzavar, végül a

nemzetközi gazdaság teljes összeomlásához vezetett. 1917-ig Nagy-Britannia volt az antant háborús intézkedéseinek legfőbb finanszírozója. Amikor az Egyesült Államok belépett a háborúba, átvette a pénzügyi vezető szerepet. Nagy-Britannia 7,5 milliárd dollárt adott, kétszer annyit, mint amennyit az USA-tól kapott. Franciaország pedig 2,5 milliárdot adott, nagyjából ugyanannyit, mint amennyit kölcsönvett. Az európai szövetségesek egymásnak nyújtottak kölcsönöket és úgy 13 tervezték, hogy azt a háború végével leírják. Azt hitték, hogy az amerikaiak is így fognak eljárni, miután ők később léptek be a háborúba, élő erőben és anyagiakban kevesebbet adtak, és háborús veszteségeik sem voltak. Az Egyesült Államok azonban kereskedelmi ügyletnek tekintette a kölcsönöket. A háború befejezését követően különböző pénzügyi kedvezmények megadása mellett, a kölcsöntőke teljes visszafizetéséhez ragaszkodtak.

Itt lépett színre zavaró tényezőként a jóvátétel ügye. A németek a háború befejeztével már 1919 augusztusában megkezdték a jóvátételt és elkezdték jóvátétel címén a szenet szállítani, - megdöbbenéssel vették tudomásul, amikor a Jóvátételi Bizottság tájékoztatta a németeket arról -, hogy a jóvátétel összege 132 milliárd aranymárka (33 milliárd dollár - ami több mint kétszerese a német nemzeti jövedelemnek). Ilyen előzmények után olyan pénzügyi romlás állott elő, melynek hatására az akkori fizetésnél – 1923. november 15 - 4,2 billió márkával számolták a dollárt A márka szó szerint kevesebbet ért mint a papír, amelyre nyomtatták. A keynesi jóslat bevált A világgazdaság válságba került. A pusztító infláció meggyötörte a német társadalmat, azonban a gazdasági problémák nem kerülhették el Nagy-Britanniát sem. Az ország háború előtt is rá volt utalva a nemzetközi kereskedelemre,

túlságosan is kötődött az elavult iparágakhoz, s ebből következett, hogy nehéz időszak vár rá a XX. században 1921-ben egymillió ember volt munka nélkül, és ez az arány a válság legnehezebb időpontjában 10%-ról 25%-ra emelkedett. Ilyen gazdasági háttér mellett a megoldásra nem talált ki mást Anglia, mint a munkanélküli segélyt; ugyanakkor a kiadások megnyirbálása, valamint a pénzhiány miatt minden fejlesztés elmaradt. NagyBritannia 1914-ben letért az aranyvaluta rendszerről A britek nehézségeik ellenére Európa nagyobbik része felvirágzott és az 1920-as évek végén és 1914-1929 között öt évig úgy tűnt, hogy visszatérnek a régi állapotok. A népszövetség égisze alatt egy új korszak hajnala bontakozott ki. A legtöbb ország az Egyesült Államok, Németország és Franciaország gazdasági fellendülés korszakát élte. Ezek a tünetek azonban törékenyek voltak, és minden attól függött, hogy folyik-e tovább az

önkéntes pénzadomány Amerikából Németországba. 3.3 1929-1933-as gazdasági válság, mint fejlődést megszakító korlát Az I. világháború összeomlását követően Európával szemben az Egyesült Államok hihetetlen méretekben megerősödve került ki a háborúból. Ez azt jelentette, hogy nettó 14 adósból, nettó hitelezővé vált a bel- és a külföldi piacon egyaránt. Új lehetőségeket teremtett, új piacokat hódított el Európától és nagyon kedvező lett a külkereskedelmi mérlege is. 1928ban kötvényvásárlásokkal az Egyesült Államok látványos árfolyam emelkedést ért el 1929-re az ország nemzeti terméke elérte a csúcspontját. Márciusban pl 600 ezer autót gyártottak, szeptemberre azonban ez 400 ezerre csökkent le. Ugyanakkor Európában Nagy-Britanniát, Németországot és Olaszországot fojtogatta a depresszió. Az amerikaiak nem figyeltek oda ezekre a világszerte jelentkező folyamatokra. 1929 október 24-én az amerikai

pénzügyi történelem "fekete csütörtökjén" pánikhullám keletkezett, a részvények árai semmivé váltak. Az Európából való tőkekivonás 1930-ban folytatódott, elviselhetetlen pénzügyi feszültségeket okozva. A pénzpiacok stabilizálódtak, az áruk piaci árai nyomottakká váltak és egyre estek A depressziónak nem az értéktőzsde romlása volt az oka, hanem ez egy folyamat volt, amely az egész világon jelentkezett. 1931-ben egy bécsi bank megszüntette a kifizetéseket, pánik keletkezett és ez átterjedt az összes közép-európai országra, beleértve minket is. Bankok tömege jutott csődbe. Hoover az Amerikai Egyesült Államok akkori elnöke időben belátta, hogy a világgazdaságban jelentkező pánik a hadikölcsönökkel és a jóvátétellel van összefüggésben. 1932 júniusában a svájci Lousanne-ban összeültek a legfontosabb európai hatalmak képviselői, hogy megbeszéljék, a Hoover oratórium lejáratának következményeit,

mi történjen Németország jóvátételi kötelezettségével. Azaz fizessen-e, ha igen, akkor azt milyen feltételekkel. Ezt a megállapodást sohasem ratifikálták, az Egyesült Államok a kérdést kétfelé bontotta. Így a jóvátétel és a hadikölcsön problémája elfeküdt. Hitlerre maradt "az adós rabszolgaság" végének 1933-as bejelentése Így csak Finnország fizette vissza tartozását. 1932 júliusában összeült lousanne-i értekezlet határozatként fogadta el az aranyvaluta visszaállítását, valamint a vámok, az import kvóták és a kooperáció egyéb formáira vonatkozó megegyezések kidolgozását. E tárgyban a döntést 1933-ra halasztották. A válság mélypontján Roosevelt "bankszünetet" rendelt el és bevezette a híres száz napot. Ezt követően az USA letért az aranyvaluta rendszerről, amire az I. világháború sem tudta rákényszeríteni Ebben az időben világossá vált a nemzetközi gazdasági életben, hogy

miután az Egyesült Államok semmiféle elkötelezettségre nem volt rábírható, a nemzetközi együttműködés a világkereskedelmi élet kialakításának még a látszata is csődöt mondott. 15 Felvetődik a kérdés, hogy mi okozta a válságot. Egyesek szerint pénzügyi okai voltak, mások "dologi" szektorban keresték a hibát. Más magyarázatok a mezőgazdaság depressziója, a harmadik világ árukereskedelmének függőségei, a világ aranykészletének szűkösségei és egyenlőtlen elosztásában is okokat láttak. Mindezek az okok alapjaiban visszavezettek az I világháborút követő rossz békeszerződésekre. Az aranyvaluta összeomlása, a kereskedelmi zűrzavar, a nacionalisztikus gazdaságpolitika mind ott szerepel a magyarázatban. NagyBritannia és az Egyesült Államok a XIX század végéig, mint ipari nagyhatalom kulcsszerepet játszottak a világgazdaság stabilizálásában. A háború után azonban Nagy-Britannia többé már nem

játszhatta azt a szerepet ami azelőtt volt, az Egyesült Államok viszont kétségtelenül a világ legnagyobb gazdasági hatalma lett, de ennek ellenére vonakodott átvenni a vezető szerepet. Ez kitűnik az akkori kor bevándorlási-, kereskedelmi-monetáris politikájából és a nemzetközi együttműködéshez való hozzájárulásaiból is. Ha az Egyesült Államok a huszas években és az azt követő kritikus gazdasági válság időpontjában, az 1933-as években nyitottabb politikát folytatott volna, a válság enyhébb és rövidebb lett volna világviszonylatban. Végeredményben ezek a válságsorozatok társadalmi feszültségeket okoztak az egész világon, megerősödtek a szélső jobbos és balos mozgalmak - különösen Németországban - és így közvetett módon az I. világháborút követő helytelen gazdasági és pénzügyi politika előidézője volt közvetett módon a II. világháború megindításának 3.4 Megoldási próbálkozások az I

világháborút követően 1933-ban amikor Franklin Roosevelt elnöki hivatalba lépett 15 millió ember volt munkanélküli az Egyesült Államokban, és a bankrendszer a teljes összeomlás előtt állt. Ekkor Roosevelt meghirdette a "New Deal"-t. Ez a törvény a gazdasági talpra állítást, társadalmi reformokat, értékpapír piac, munkaügy, monetáris rendszer, bankügy, lakásépítés szférájában soha nem látott kezdeményezést helyezett kilátásba, vagyis gyakorlatilag az egész amerikai gazdaság és társadalom minden területét érintette. Lényegében ez az országos ipari helyreállítási törvény az NRA lényegében magángazdasági tervezés volt állami felügyelettel, hogy megvédjék a közérdeket, biztosították a munkásoknak a szervezkedést és a bértárgyalásokhoz való jogot. Ezt a törvényt azonban 1935-ben a Legfelsőbb Bíróság 16 alkotmányellenesnek minősítette. Így érkezett 1941-ben az Egyesült Államok a

háborúhoz, amikor még mindig több mint hatmillió polgár volt munka nélkül. A nyugati országok közül Franciaország szenvedte a legtöbbet a háborútól. Nem csoda tehát, hogy a franciák követelték, hogy a németek fizessenek a háborúért. A francia kormány úgy számított, hogy a német jóvátételből fedezi adósságait. Fokozta a problémát a franciáknál, hogy a németek nem fizettek kellő mennyiségben, problémát okozott a Ruhr-vidék megszállása is, a frank árfolyama a béke első esztendejében többet süllyedt, mint a háború alatt. Nagy nehézségek árán stabilizálta Franciaország a frankot Ez a stabilizált érték azonban alulértékelt volt a többi valutához képest. Ösztönözte az exportot, gátolta az importot és az arany beáramlásához vezetett. Így került 1936-ban a Leon Blum kormány miniszterelnökségre, aki semmivel sem volt sikeresebb a többi ország kormányánál. Közép- és Kelet-Európában a fasiszta

diktatúrák megjelenése beárnyékolta a gazdasági jelenségeket. A fasiszta Olaszországban Mussolini vezetésével dicsőítette az erőszakot, a háborúzást a legmagasabb emberi tevékenységnek kiáltotta ki. Az emberi szellem legmagasabb rendű megtestesülésének a korporatív államot tekintette. Engedélyezte ugyan a magántulajdont, de a tulajdonosok és a dolgozók érdekeit is alárendelte az egészében vett és az állam által képviselt társadalom magasabb érdekeinek. Minden szakszervezetet elnyomott. A nagyszabású gazdasági munkák és fegyverkezési programok ellenére Olaszország keményen megszenvedte a gazdasági válságot. A náci Németország sikeresebben küzdötte le a válságot, az ipari nagyhatalmak közül elsőként sikerült talpra állnia. 1933-ban hatmillió munkanélküli volt, 1939-ben már több volt a munkahely, mint a munkás. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a közmunka programok, az újrafegyverkezési program, az első

modern autópálya rendszer, a kibővített ipar, rengeteg munkaalkalmat teremtett, és olyan fejlődésnek indult Németország, amely határozott előnyhöz jutatta a II. világháború első éveiben Az orosz totalitárius rendszertől eltérően a nácik nem államosították az egész gazdaságot. A nácik legfőbb célja az volt, hogy háború esetére önállóvá tegyék Németországot. Autarkie (önellátás) politikáját követték és ez határozta meg a külföldi kereskedelmi kapcsolatokat. Bartell megállapodásokat kötöttek és szigorú és bonyolult monetáris rendszert vezettek be. 17 3.5 Az orosz forradalmak és a Szovjetunió A cári Oroszország az I. világháborúba úgy lépett be, hogy győztes lesz Ez az illúzió összeomlott. 1917-ben az orosz gazdaság romokban hevert A Romanovok elűzése után az Ideiglenes Kormány az arisztokraták, az értelmiségek és a parlamenti képviselők tarka gyülekezete volt. Meghirdette a szólás-, a sajtó- és

vallásszabadságot, földosztást ígért, valamint a Németország elleni háború folytatását is ígérte, de ezzel a saját sírját ásta meg. Amikor 1917-ben Lenin száműzetésből visszatért Petrovgrádba, senki sem hitte volna, hogy ő lesz az állam első embere. Amikor 1917 októberében (október 25-én, nyugati időszámítás november 7.) elfoglalta a Vörös Gárdának nevezett csőcselék a Téli Palotát, Lenin megalkotta a népbiztosok tanácsának nevezett új kormányt. Amikor az önmagukat immár kommunistának titulált bolsevikek bevezették a "hadi kommunizmus" drasztikus politikáját: államosították az ipart, elkobozták a földbirtokokat és azt szétosztották a parasztok között, valamint 1922-ben új rendszert vezettek be, a "proletár diktatúrát". Lenin nemzetiségi szakértője, a grúz Joszif Sztálin tanácsa ellenére elhatározta egy névleges szövetség megtervezését. Így jött létre 1922 december 30-án a Szovjet

Szocialista Köztársaságok Szövetsége. 1921-ben már ez a gazdaság romokban hevert. A nyílt terror lehetővé tette az ellenség legyőzését, de hosszútávon gazdaságot helyrehozni ezzel nem lehetett. Az ipari termelés az 1913-as szintnek az 1/3-ára esett vissza. A beszolgáltatási rendszer csődöt mondott. Lenin radikális kurzusváltást hajtott végre az „Új Gazdaságpolitikával” (NET), amely a kapitalista gazdálkodási elvek ideiglenes elfogadását jelentette. Állami tulajdonban volt a hírközlés, a bankrendszer, a külkereskedelem, a szállítás, a nagyipar. Ezzel a gazdasági módszerrel 1926-1927-re elérték a háború előtti termelést. Lenin utódja Sztálin lett, aki gyakorlatilag 1928-ban már teljhatalommal rendelkezett már az egész országban és a pártban. A "szocializmus egyetlen országában" a sztálini program egyet jelentett az orosz ipar tömegméretű kiépítésével. Sztálin hatalma tovább erősödött Uralta a

pártapparátust és az államhatalmi szerveket. Eközben a mezőgazdaság volt az egyik olyan terület, amelyik a legsúlyosabb és állandó problémát okozta a Szovjetuniónak. A bevezetett tervgazdálkodás eredményeképpen az első ötéves tervet négy év alatt teljesítették. A valóságban azonban ez a rendszer nem volt sikeres. Papíron ugyan látványosan nőtt a termelés, azonban az irreálisan megszabott magas kvótát senki sem érte el. A parasztságnak 18 kb. 60%-át kollektivizálták, ennek ellenére a mezőgazdasági termelés csökkent, az állatállomány az 1928-as szintnek a felére, illetve kétharmadára esett vissza. A mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása során milliók haltak éhen, illetve milliókat végeztek ki. Ezen időszakot követték az ötéves tervek, majd bekövetkezett a "nagy tisztogatás", amikor sok-sok ezer embert állítottak bíróság elé és „mondvacsinált” bűnökért kivégeztek. Ez a terror igencsak

éreztette hatását a termelésben. Ekkor következett be a II világháború, amelyiknél a Szovjetunió egy újfajta gazdasági rendszerbe, a "hadi kommunizmus"-ba esett vissza. 3.6 A II. világháború gazdasági vonatkozásai A történelem minden háborúja között a II. világháború volt a legnagyobb és a legpusztítóbb. Bizonyos tekintetben csupán elmélyítette és kiterjesztette azokat a gazdasági, pénzügyi jellemzőket, amelyek már az I. világháborúban is mutatkoztak Ami a háború pénzköltségeit illeti - a közvetlen katonai kiadások mai vásárlói értékben számolva -, több mint egybillió dollár volt. A halálesetek száma Nyugat-Európában 15 millió, hatmillió katona, nyolcmillió civil, benne a 4,5-6 millió zsidó, akiket a nácik gyilkoltak meg a holocaust során. További milliók sebesültek meg, Oroszország 15 millió embert vesztett. Kínában 2 millió katona halt meg. Japánnak több mint 1,5 millió katonája esett el és

- az atombomba támadást is belevéve -, több millió volt a civil lakosok vesztesége is. Az anyagi javakban okozott kár sokkal nagyobb volt, mint az I. világháborúban Az amerikai légierő a stratégiai bombázással büszkélkedett, ám kitűnt, hogy a háború után Németországban elvégzett vizsgálat kiderítette, hogy a gyáraknak mindössze 10%-a volt lerombolva, míg a polgári lakásoknak 40%-a változott romhalmazzá. Mindkét oldalon számos nagyváros ment tönkre Angliában, Hollandiában és a Szovjetunióban is. Franciaországban lerombolták a Loira folyó hídjait. A Rajna hidak is megsemmisültek A háború végére az európai gazdaság rendkívül gyászos képet mutatott. Az ipari és mezőgazdasági termelés 1945ben talán még a felét sem érte el az 1938-as szintnek Az európai hadviselő országokban különösen súlyosbította a helyzetet az a körülmény, hogy a gazdaság intézményrendszere szétzilálódott, az újjáépítés nem ment

könnyen. 19 4. A világgazdaság újjáépítése 4.1 A II világháború utáni időszak A II. világháború végén Európa romokban hevert Nagy-Britannia és Szovjetunió kivételével minden hadviselő országot katonai vereség és ellenséges megszállás sújtotta. Csak néhány semleges állam menekült meg a közvetlen károktól. Győztesek és legyőzöttek is egyaránt nyomorúságos helyzetben voltak. Két fő feladat hárult a győztesekre: a katasztrófaenyhítő segélyezés és az újjáépítés. A segélyek két fő csatornán érkeztek Amerikából. Mint hogy a szövetségesek ragaszkodtak a feltétel nélküli megadáshoz, nekik kellett vállalniuk a legyőzött Németország közigazgatási, segélyezési és élelmezési problémáit. A másik segélycsatornát az Egyesült Nemzetek Segélyezési és Újjáépítési Igazgatósága (UNRRA) jelentette. Ez a szervezet 1945-46-ban több mint egymilliárd dollárt költött, és több millió tonna

élelmiszert, ruhát, takarót, gyógyszert osztott szét. Ezeknek a költségeit nagyobb részt az Egyesült Államok, illetve az Egyesült Nemzetek viselte. 1945-1947 között az UNRRA négymilliárd dollárt juttatott Európának, és hárommilliárdot a világ többi részének. 1947 után ezt a munkát a Nemzetközi Menekültügyi Szervezet, az Egészségügyi Világszervezet és az ENSZ más specializálódott szervei folytatták. Ebből a háborúból is - mint az I. világháborúból - az Egyesült Államok jócskán megerősödve került ki. Sok amerikai közgazdász attól félt, hogy a háború után gazdasági depresszió fog bekövetkezni. A háború alatt ugyanis az árakat mesterségesen alacsony szinten tartó jegyrendszer és az árellenőrzés eltörlése után, a szűkében lévő fogyasztási cikkek iránt felhalmozódott a kielégítetlen kereslet, mely a háborút követően inflációt idézett elő és 1948ra megduplázta az árakat. Ez az infláció mindezek

ellenére a fix jövedelmű rétegeknek okozott némi nehézséget, mégis lendületben tartotta az ipar kerekét és lehetőséget teremtett az Egyesült Államoknak arra, hogy segítséget nyújtson Európának, és más szegénységben vergődő országot az újjáépítésben támogasson. 4.2 Tervek a háború utáni gazdaságban Európa népei számára a II. világháborút követően a normális jogrend, közrend és a közigazgatás helyreállítása volt az egyik legsürgősebb feladat. Minden országban széleskörű 20 igény jelent meg a politikai társadalmi és gazdasági reformok iránt. A háború utánra vonatkozó nemzetközi szintű tervezés, már a háború alatt megkezdődött. Franklin Roosevelt és Winston Churchill 1940 augusztusában az Atlanti-óceán vizein egy hadihajón létrejött találkozón aláírta az Atlanti Chartát, amely arra kötelezte az országokat, hogy a világkereskedelem multilaterális rendszerét állítsák vissza az 1930-as

évek bilateralizmus helyett. Ez az egyezmény szándéknyilatkozat volt csak Ezt követően 1944-ben ült össze New Hampshire-i (USA) üdülőhelyen Bretton Woodsban a Nemzetközi Konferencia és itt rakták le két nagy nemzetközi szervezet alapjait. Az IMF és IBRD a nemzetközi valutaalapnak azt a feladatot szánták, hogy szabályozza a különböző valuták közötti arányok szerkezetét, hogy segítséget nyújtson az országok között támadt átmeneti fizetési nehézségek esetén. Ez a szervezet megpróbálta lerakni a világkereskedelem liberalizációját célzó keretintézményi alapjait, melyet 44 állam hozott létre. A kvóta függött a résztvevő országok pozíciójától, a nemzeti jövedelem és a monetáris tartalékok szintjétől. Megszabja az IMF irányításban való részvétel lehetőségét, a szavazati jog nagyságát, valamint a felvehető hitelek nagyságát és volumenét. Irányító, koordináló szerepet ad, hitelmechanizmust működtet.

Célja, rövid lejáratú hitelek nyújtása. A hitelfelvétel feltétele, hogy az igénylő ország mérlege deficittel záruljon. Hitel felvétel: hazai valutáért veszi meg a külföldi valutát, törlesztéskor pedig saját valutáját vásárolja vissza olyan valuta ellenében, amelyet a folyósító a törlesztés időpontjában megjelöl. Itt kívánom megjegyezni, hogy Magyarország IMF tagsága 1982 óta áll fenn, aminek eredményeképpen: megnyíltak számunkra az IMF hitelforrásai, javultak a külső finanszírozási lehetőségek, beléptünk a Világbankba és javult fizetőképességünk nemzetközi hitele. Az IMF-el együtt jött létre 1944-ben a Nemzetközi Újjáépítés Fejlesztési Bank, amely újjáépítési, fejlesztési célokra ad közép- és hosszúlejáratú hiteleket. Társfinanszírozásra is lehetőség van és a beruházásokban való részvételre is. 1947. október 30-án Genfben 23 ország - mely akkor a nemzetközi forgalom 4/5-ét adták -,

aláírta az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezményt, a GATT-ot. Ezt a szerződést százan írták alá. Célja: meghatározott elvek érvényesítése, vámok mérséklése, kereskedelmi korlátok csökkentése ill. megszüntetése 21 A GATT öt alapelve: 1. a legnagyobb kedvezmény, 2. viszonosság, 3. nemzeti elvárás 4. a transzparencia: (minden partnerországra vonatkozó határozatot közzé kell tenni) 5. konzultáció elve (vitás kérdésekben tárgyalás) A GATT szerint a vám egyetlen olyan külkereskedelmi politikai eszköz, amely általános és tartós jelleggel alkalmazható bármely ország esetében. A GATT tiltja a nem tarifális korlátozások általános és tartós jelleggel történő alkalmazását. Egyik területe sem hozhat kötelező határozatot, büntető, vagy szankcionáló intézkedést egyetlen tagországra, szerződő félre sem. Különböző testületek ajánlás formájában fogalmazták meg álláspontjukat, amelyekhez a

tagországok saját akaratukból csatlakozhatnak. Működésüknek egyik legfontosabb eredménye, hogy a fejlett országokban alkalmazott vámok szintje 5% alá csökkent. A kötött vámokat egyetlen egy ország sem módosíthatja egyoldalúan Magyarország 1970 óta tagja a GATT-nak. Ez a megállapodás célul tűzte ki a megkülönböztetés nélküli kereskedelem megteremtését. Bátorítást adott szabadkereskedelmi megállapodások megkötésére, bővítésére és bevezetésére. Az USA-ban a szabadkereskedelmi lelkesedés nem tartott sokáig. Mint annyi másban itt is radikális lépésre ragadtatta magát. A dollár aranyra válthatóságának 1971-es megszüntetését követően az amerikai valuta gyorsan leértékelődött, ami persze növelte az amerikai export versenyképességet. A világ több táján is megerősödött a protekcionizmus, de ezúttal nem vámakadályok formájában. A rejtett fékek új fajtáját Van der Wee öt csoportba osztotta: 1. bújtatott

importvámok, 2. behozatalt termelő kezelési költségek, 3. szabványokra vonatkozó előírások, 4. állami beavatkozó lépések, 5. import mennyiségi korlátozások 22 Ezt az új fékrendszert a GATT magának köszönhette, mert termékcsoportról termékcsoportra haladva, igyekezett leépíteni a vámakadályokat. A multilaterális egyezmény legfontosabb "ideológiai" sikereként emlegetik a szakértők, a legnagyobb kedvezményes bánásmód elméletének elfogadását. De hiába nyerte el az általános elfogadást, a legtöbb ország gyakorlatában tovább élt és él a kereskedelmi diszkrimináció. 4.3 Marshall-terv A II. világháború után az újjáépítési kudarc, valamint az Egyesült Államok és Szovjetunió közötti fokozódó "hidegháború" arra késztette az Egyesült Államokat, hogy komolyan vegye Nyugat-Európa politikai megerősödését. George C Marshall tábornok az USA külügyminisztere 1947. június 5-én a Harvard

Egyetemen tartott beszédében bejelentette, hogy amennyiben Európa népei kérik Amerika támogatását, úgy segítséget fog adni. Erre a segítségre - miután a nagyhatalmak meg akadták tárgyalni a Marshall-terv tényleges lebonyolítását - meghívták Szovjetuniót is Párizsba. Szovjetunió "imperialista cselvetés"-nek minősítette, és elutasította. 1947 júliusában Párizsban létrejött az Európai Gazdasági Együttműködési Bizottság. Ebben résztvett mindenki Európában, kivéve, a keleteurópai szovjet megszállás alatt lévő országokat A Marshall-terv az 1947-es beindítást követően 1952-ben véget ért. Nagyobb sikereket ért el, mint amekkorára sok résztvevő, sőt néhány irányító számított. A remények ellenére nem hozta ugyan létre az Európai Egyesült Államokat, de Nyugat-Európa talpra állt, meghaladta a háború előtti termelési szintet, újabb és újabb teljesítményekre ösztönözve Európa újabb gazdasági

világát. Nőtt Európa nyugati országaiban és azokban az országokban, - ahol a Marshall-terv működött -, az egy főre jutó nemzeti termék indexe, a nemzeti jövedelem évi átlagos jövedelemrátája, az ipari össztermelés, és a külkereskedelem - beleértve az export és importot is. Egyszóval tehát a Marshall-terv minden vonatkozásban elérte azt a célt, amit kitűzött, Nyugat-Európa gazdasági életét helyreállította. 4.4 Európai közösség kialakulása A monetáris unió távol állt a megvalósítástól. A politikai egység végső célja a résztvevők között két nagy csoport küzdelmét hozta. Egyfelől a brüsszeli székhelyű Európai Bizottságot 23 amit hozzácsaptak az Európai Parlamenthez - így igyekezvén növelni az egység méreteit és fokozni a parlament szerepét. Az 1970-es évek elején Leo Tindemans belga miniszterelnök felkérésre készített egy jelentést, amelynek az volt a célja, hogy 1980-ra az egyesítés befejezése

megtörténik. A jelentésből a valóságban nem lett semmi 1985-ben az Európai Tanács elhatározta, hogy elvileg tovább halad a szélesebb unió felé. 1986 februárjában az "Egységes Európai Okmány"-t (SEA). Ez azt írta elő, hogy háromszáz intézkedést kell foganatosítani - fizikait, technikait - a pénzügyi korlátok felszámolására, a belső piac teljessé tétele érdekében. Ezeknek az intézkedéseknek a határideje 1992 volt A SEA zászlója kék alapon, kör alakban elhelyezett 12 arany csillag. A közönség himnusza Beethoven "örömódája" 1993-ra előirányzott további kedvező fejlemény az Európai Szabadkereskedelmi Társulás és az Európai Közösség összeomlasztása, az EFTA volt. Ez a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete 380 millió fogyasztóval, és 46%-os világkereskedelmi részesedéssel. Ez a közösség elhatározta 1991-ben, hogy 1994-re megszervezi a saját központi bankját, amelyet azután 1999-ben a

közös valuta, az euró követi. Mindezek a fejlemények az egyes országok monetáris és pénzügy politikájának az összehangolásával kilátásba helyezték egyes kelet-európai országok lehetséges és valószínű csatlakozását, megteremtve ezzel a realitását annak, hogy a XXI. század elejére Európa egységes képet nyújtson. 5. A világkereskedelem korlátainak összefoglalása A történelmi fejlődés során kialakult kotlátok: 1. Világháborúk 2. Az. I világháború nyomán kialakult válság, infláció, munkanélküliség, ezzel együtt a felvevőpiac visszaesése, kereskedelem gyengülése. 3. Nagy gazdasági világválság hatásai: - világkereskedelem összeomlása - állami beavatkozás a gazdaságba, az állami „atyáskodás következtében a hazai piac túlzott védelme vámokkal és egyéb intézkedésekkel, együttműködés helyett elzárkózás. 24 4. A II. világháború után szétválik a világgazdaság: - USA - Szovjetúnió

Két szembenálló és nem együttműködő gazdasági hatalom („Vasfüggöny”). Elzárkózás, nemzetközi – gazdasági – kereskedelmi kapcsolatok befolynak. Fokozódó ellentétek (verseny). 5. A ’70-es évek hármas koncentrációja: - USA - kialakuló EU - Japán EU világgazdasági szerepe nő, de! versenyzés indul meg Japán és az USA piacaival szemben. EU (kereskedelmi együttműködés a szervezeten belül, védővámok, kereskedelmi szerződések) Befejezés A világkereskedelem megvalósulásának lehetőségei 1972-ben az Egyesült Államok gazdasági kutató csoportja a növekedés korlátai c. munkájában kifejtette, hogy "bolygónkon a növekedés valamikor az elkövetkezendő száz éven belül eléri a végső korlátait". Ezt az aggodalmat a kutatók öt fő csoportra osztották: gyorsuló iparosítás, gyors népességnövekedés, széleskörű alultápláltság, a meg nem újuló erőforrások felélése, és a környezet rombolása. A

felsorolásból kitűnik, hogy ezek a trendek egymással összefüggésben vannak. A problémák súlyosak, de nem példanélküliek. A történelem folyamán mindig is szűkösen álltak rendelkezésre az erőforrások. A népesség nagy többsége arra kényszerült, hogy a puszta létfenntartás szintjén tengődjék. Fejtegetéseink első soraiban már említettük, Thomas Malthus elméletét – a Malthus-i tant amiből az következik, hogy a "tan" megjelenését követő 200 évben olyan életszínvonal 25 növekedés megy végbe a világ sok részén, amilyet Malthus és kortársai nem tudtak volna soha elképzelni. A népesség és az erőforrások közötti versenyfutás eredményezi az erőforrások gyors elhasználását és az erőforrások megosztásának egyenlőtlenségét. Kétségtelen, hogy a gazdag országok példátlan ütemben hasznosítják az erőforrásaikat, és ez a folyamat így felgyorsul. A pesszimisták rámutatnak arra, hogy a szén és

olajkészletek végesek és egyszer kimerülhetnek, a vízi energia kihasználásának fizikai korlátai vannak, a nukleáris energia viszont komoly környezeti veszélyekkel fenyeget. Ahogy a hagyományos energiaforrások fogynak, úgy növekszik az áruk, egyre fokozódik az igény a nap-energia kutatása iránt. Így működik a gazdasági mechanizmus A lehetőségek korlátlanok. Ezek a fejtegetések, gazdaságtörténeti visszatekintő elemzések - szerény véleményem szerint megteremtik és előre vetítik annak a lehetőségét, hogy a közeljövőt illetően optimizmussal várjuk azt az eseményt, amelynek kezdőpontja: 2004. május 1-je lesz Ekkor megnyílik a világkereskedelem kapuja hazánk számára is, s hogy ezután hogyan alakul életünk, csak rajtunk fog múlni, - reméljük. 26 Felhasznált irodalom: 1. Bihari Péter (1957): A 20. század története fiataloknak Budapest: Holnap, 1993, cop. 1991 2. Hamish McRae: A világ kétezerhúszban Versenyben a

hatalomért, kultúráért, jólétért Budapest, AduPrint 1996 3. Huszár Ernő: Protekcionizmus és nemzetközi kereskedelem Vámok, szubvenciók, mennyiségi korlátozások, devizális eszközök, preferenciák Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1978 4. Dr. Losoncz Miklós: Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola Világgazdaságtan I. kötet Távoktatási Tankönyv, Budapest 1996 5. Nagy András: A világkereskedelem struktúrája és jövője MTA Közgazdaságtudományi Intézete Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1977 6. Nagy Gábor: Világkereskedelmi Hullámzások: Szabadság miatt nyitva Heti Világgazdaság, 1997. augusztus 7 7. Rondo Cameron: A világgazdaság rövid története a kőkorszaktól napjainkig Mecenas Könyvek, Budapest – Talentum Kft. 1994