Gazdasági Ismeretek | Gazdaságtörténet » Jónás Angéla - Franciaország, Németország és Anglia piacgazdasága a II. világháború után

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási szak Franciaország, Németország és Anglia piacgazdasága a II. világháború után Készítette: Jónás Angéla II. évfolyam Nappali tagozat Tartalomjegyzék „C” csoport Bevezetés . 3 oldal I. Németország kettészakítása 3 oldal I.1 A szociális piacgazdaság kiépítése Németországban: az Adenauer és Erhard korszak (1979-1966) . 4 oldal I.2 Új prioritások és növekvő nehézségek: a szociálliberális koalíció (1969-1982). 5 oldal I.3 Visszatérés a szociális világgazdasághoz: A Kohl-korszak (1982-1998) . 6 oldal II. A szociális piacgazdaság új kihívásai 7 oldal II.1 A szociális piacgazdaság és a globalizáció 8 oldal II.2 Németország feladatai 8 oldal II.3 Piaci eszközök 9 oldal II.4 A piacgazdaság összefoglalása 9 oldal III. Franciaország a II világháború után 9 oldal III.1 Az ország helyreállítása a háború után 9 oldal III.2

Monopoltőkés iparosítás 10 oldal III.3 A nemzetgazdaság fejlődése 12 oldal IV. Anglia a második világháború időszakában 15 oldal IV.1 Anglia gazdasági fejlődése a második világháború után 16 oldal IV.2 A gazdasági növekedés tőkeforrásai 17 oldal IV.3 Gazdasági növekedés piaci tényezői Angliában 19 oldal Összefoglalás . 22 oldal Irodalomjegyzék . 24 oldal 2 Bevezetés A II. világháború gazdasági vonatkozásai Minden háború közül a második világháború volt mesze a legnagyobb és legpusztítóbb. Ez tényleg világháború volt, közvetve vagy közvetlenül minden kontinens és majdnem minden ország lakosságát érintette. Ami a háború pénzköltségeit illeti, a közvetlen katonai kiadásokat több mint egybillió dollárra becsülik, és ez még egy szerény becslés. Nem tartalmazza az anyagi pusztítás kárértékét, amelyet pontosan nem mértek föl, de amely az előbbinél biztosan sokkal nagyobb; nem tartalmazza a

hadikölcsönökből származó államadósságok kamatait, a rokkantaknak és más veteránoknak fizetett járadékokat, vagy amit pénzben a legnehezebb kifejezni, s ami mind közül a legrémisztőbb – az elveszett, vagy megnyomorított életek értékét. A háború végén az európai gazdaság rendkívül gyászos képet mutatott. Az ipari és a mezőgazdasági termelés 1945-ben talán még a felét sem érte el az 1938-as szintnek. Az emberi áldozatok és anyagi károk mellett sok millió ember szakadt el otthonától és családjától és további milliókra az éhínség várt. A dolgot az is súlyosbította, hogy a gazdaság intézményrendszere szintén szétzilálódott. Az újjáépítés nem ment könnyen I. Németország kettészakítása Németország háború utáni fejlődési módjának befolyásolásában 1947-1948-ban a nyugati hatalmak politikája lényeges változáson ment keresztül. A nyugati hatalmak felismerték, hogy növekvő politikai befolyásával,

gazdasági és katonai erejével egyre jelentősebb hatást gyakorol az európai és világhelyzetre. Fokozatosan lehetőséget adtak a német monopóliumok számára, hogy ismét kiterjesszék gazdasági hatalmukat; a nyugatnémet áruk előtt ismét megnyílt a világpiaci térhódítás lehetősége. E politika nyomán a fejlődés a megszállt Németország kettészakítása felé haladt. Németország kettészakítását szolgálta az 1948. júniusában végrehajtott pénzreform is a nyugati megszállási övezetekben. Az új márka létrehozásával – amelyet a megszállásuk alatt mindhárom övezetben bevezetett – a nyugati hatalmak a gazdasági kettészakítás leglényegesebb lépését tették meg. A kettészakítási folyamat befejező lépései közé 3 sorolható, hogy a bonni pénzreformot kiterjesztették Berlin nyugati megszállás alatti területeire is. Ezzel Berlin kettészakítását is előkészítették Berlin kettészakítását tetőzte be az a

lépés, amelynek eredményeként külön nyugat-berlini városi tanácsot hoztak létre. E lépések nyomán, ebben az időszakban lehetetlenné vált a Szövetséges Ellenőrző Tanács munkája. A nyugati hatalmak 1947 és 1949 közötti tevékenységének, valamint a nyugati övezetekben egyre erősödő monopoltőkés erők törekvéseinek eredményeként 1949. szeptemberében a nyugati övezetekből létrejött a Német Szövetségi Köztársaság. Ezzel Németország két részre szakadt. A Német Szövetségi Köztársaság megalakulása után kb egy hónappal Németország szovjet megszállási övezetében létrejött a Német Demokratikus Köztársaság. (1949 október 7) Ezzel tulajdonképpen lezárult Németország háborút közvetlenül követő fejlődésének első szakasza, amelytől kezdve Európában két német állam létezik. I. l A szociális piacgazdaság kiépítése Németországban: az Adenauer és Erhard korszak (1949-1966) A Német Szövetségi

Köztársaság megalapítása után az volt a feladat, hogy a gazdaság további területeit vonják be a piacgazdasági rendbe, hogy az embereket alkotóerejük kibontakoztatására ösztönözzék, valamint hogy a szociális kiegyenlítés politikájával azokat támogassák, akik önerejükből nem tudtak változtatni helyzetükön. Elsődleges feladat volt, hogy lakást teremtsenek a sok kibombázott emberek, valamint a menekültek és a hazatérők számára. A későbbi Német Szövetségi Köztársaság területén (Berlin nélkül) az 1943-as lakásállománynak több, mint 11%-a teljesen elpusztult. Az 1950-ben elfogadott első lakásépítési törvénynek köszönhetően hat év alatt 2,4 millió lakás épült a szociális, illetve az államilag támogatott lakásépítés keretében. A lakásszektor fokozatos piacosítása a későbbiekben további erőket szabadított fel. A kötött lakbér fokozatos megszüntetése és a saját tulajdonú lakás fokozottabb támogatása

1953-1954-től nagymértékben hozzájárult a német történelem egyik új rekordjához: az elkövetkezendő években évente akár 590 ezer lakás is megépült, melynek mintegy a felét tette ki a szociális lakásépítés. 4 Lépésről-lépésre, de kemény belpolitikai csatározások közepette a gazdaság további területeit piacosították. A kényszergazdálkodás a vasipari és szénbányászat területén 1949 decemberében szűnt meg, 1952. januárjában felszabadították a vas- és acélárakat, a 60-as évek elején a fűtőolaj és az atomenergia hasznosításával végérvényesen megszűnt a szén monopóliuma. A valutareformot követően a mezőgazdasági termékek területén a legtöbb alapvető élelmiszer vonatkozásában még fenntartották a kötött árakat. Ám 1952-ben ezt a szabályozást is végérvényesen el lehetett törölni. Az erős „zöld front” a német parlamentben és azon kívül is elérte, hogy jelentősen szubvencionálják és

hogy a piaci rendet olyan törvényekkel szabályozzák, amelyek korlátozták a versenyt. A legfontosabb részpiacok azonban fokozatosan megnyíltak, és a szükségessé vált strukturális reformok 1949 és 1969 között jelentős termelékenységnövekedést eredményeztek, valamint azt, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 5,1 millióról 1,8 millióra csökkent. I. 2 Új prioritások és növekvő nehézségek: a szociálliberális koalíció (1969-1982) A Brandt-kormány hivatalba lépésével, a szociálliberális koalícióval alapvetően megváltoztak a gazdaság- és társadalompolitikai prioritások és módszerek. A személyes felelősség és a szubszidiarítás eszméjét fölváltotta az állami beavatkozás sávjának – pragmatikusan vállalt – kiszélesítése. Az állami aktivitást ki akarták tágítani a társadalmi viszonyok összességére, a megelőző évek takarékos költségvetési politikáját felváltotta a kiadások expanzív

növekedése, és az eladósodás. A szociális törvények minden területén jelentősen növelték a járulékok és a ráfordítások nagyságát, különösen az egészségügyben, és az öregségi ellátásban, és hozzájuk társult az oktatás és felsőoktatás rendszerének költségintenzív módosítása, valamint a házasságjog, a büntetőjog, és a földtulajdonjog megreformálása. A reményekkel ellentétben a koalíció nem tudta megvalósítani a magasabb színvonalú társadalmi támogatás célját. A látványos béremelések következtében a német gazdaságban emelkedett az infláció. Öt év alatt az állam szociális kiadásai megkétszereződtek A növekvő eladósodás, - az állami kvóta 1981-ben mintegy 50%-os volt (1968-ban 37,9%-ot tett ki ) – és 1973-1974-ben a 7%-os, az 1951 óta legmagasabb inflációs ráta határozták meg a gazdaság képét. A makroökonómiai adatok rosszabbodásához kétségtelenül 5 hozzájárultak a

világgazdaságot megrázó folyamatok is. Ám az 1975-öt követő mérsékelt javulás ellenére sem sikerült tartósan csökkenteni a megnövekedett munkanélküliséget és konszolidálni az állam pénzügyeit. I. 3 Visszatérés a szociális világgazdasághoz: a Kohl-korszak (1982-1998) A Német Szövetségi Köztársaság tehát válságot élt át, amikor Helmut Kohl 1982. október 13-án elmondott kormánynyilatkozatában bejelentette a visszatérést a szociális piacgazdaság elveihez. Reformokkal szanálni kívánta az államháztartást, stabilizálni a szociális járulékok nagyságát és csökkenteni az állami kvótát. Ehhez járult még, hogy ismét előtérbe kellett állítani az egyén felelősségét és a szubszidiarítás elvét. Ez a program 1990-ig különösen a pénzpolitikában következetesen megvalósult. A Szövetség, tehát az állam kiadásai éves átlagban csupán 2%-kal emelkedtek. Ez jelentős mértékben hozzájárul az állami kvóta

csökkenéséhez. Az üzemek és munkavállalók befizetendő adó mértékét több lépcsőben csökkentették. Ugyanakkor az új eladósodás mértéke is csökkent. Számos üzemet és bankot sikerült privatizálni, 1990 után Telekom növekedést mutató szektorát is. Az új koalíció azonban nem csupán az állam finanszírozásában jeleskedett. Mindenekelőtt a törvényi ellátás mértékének csökkentésével sikerült fellendíteni az 1980 óta stagnáló konjukturát. A vállalkozói beruházások adókedvezményeit egészítették ki a saját ház építéséhez nyújtott jobb keretfeltételek. Hamarosan megmutatkoztak az első sikerek is Csökkent a területi ellátást biztosító egységek deficitje, az infláció 1987-ig kevesebb, mint l%-ra csökkent, az állami kvóta 1989-ig 45,3%-ra esett vissza. Az új kormány stabilitási politikája és az alacsony kamatok helyreállították az elvesztett bizalmat és előmozdították a magánberuházások jelentős

emelkedését és a magánfogyasztás növekedését is. Megteremtette az utat ahhoz a gazdasági fellendüléshez, amely az évtized végéig tartott, és amelynek köszönhetően 1983 és 1990 között 2,2 millióval növekedett a foglalkoztatottak száma és 1987-től kezdődően a bevándorlás ellenére is csökkent a munkanélküliség. Az 1980-as évek végén világosan megmutatkozott, hogy az újrakezdés a tendenciák pozitív irányú változását hozta magával. Ezt egészítette ki 1989-ben néhány fontos szociális reform a nyugdíj- és betegbiztosítás terén. 6 Mindennek köszönhetően a Német Szövetségi Köztársaság gazdasági és társadalompolitikai szempontból sokkal kedvezőbb helyzetben volt az újraegyesítés évében, mint egy évtizeddel korábban. Amikor 1989 november 9-én leomlott a Berlini Fal, szinte senki sem sejtette, hogy milyen dinamikus és mekkora lépés kényszert jelent az egyesítés folyamata a politikai és

gazdasági életben. Hamarosan kiderült, hogy az NDK gazdasága még annál is rosszabb állapotban van, mint ahogyan a szkeptikusok nyugaton elképzelték. A Nyugat-Németországgal összevetve az iparban foglalkoztattak termelékenysége éppen hogy elérte a 30%-ot, s a mezőgazdaságban sem volt lényegesen több 25%-nál. A gazdasági verseny feltételei közepette ennek következtében nagyon sok vállalkozást be kellett zárni és nagyon sok munkahely szűnt meg. A valutaunió, a tartományi közigazgatás és a közszolgálat kiépítése, a tervgazdaság feladása, a gazdasági struktúra drámai megváltozása, a szociális rendszerek átalakítása, a jogállamiság bevezetése, az igazságszolgáltatás átalakítása, a lakásépítés és a működő infrastruktúra kiépítése rövid idő alatt megvalósítandó hatalmas feladatot jelentett. A keleti tartományok felzárkóztatásához, a gazdasági fejlődés előmozdításához és az úgynevezett új

tartományokban élő embereknek a szociális rendszerekbe való bekapcsolásához hatalmas összegeket kellett az államnak és magáncégeknek transzferálniok a keleti tartományokba. Ez az összeg 1991-től évi 150 milliárd német márkát tett ki. Ez ismét csak az adók és járulékok, és az állami kvóta emelkedéséhez vezetett és valamint, hogy az államnak hiteleket kellett felvennie. II. A szociális piacgazdaság új kihívásai A szociális piacgazdaságnak nem csupán a német egységből adódó feladatok folytán, de az országos és nemzetközi fejlemények miatt is nagy kihívásokkal kell szembenéznie. Jelenleg a következők jelentik a legfontosabb feladatokat: • Felkészülni a piacok világméretű nyitottságára, és ezáltal a termelési helyek nemzetközi versenyére, • A szociális rendszerek átalakítása tekintettel a demográfiai helyzetre, • A környezeti politika további integrációja. 7 II. 1 A szociális piacgazdaság

és a globalizáció Gazdasági szempontból a globalizáció a világgazdaság piacainak egyre szorosabb összefonódását jelenti. A fejlődésnek ebben az irányában az a politikai akarat fejeződik ki, hogy a nemzetközi munkamegosztás révén növekedjék a jólét és a foglalkoztatottság, valamint, hogy javítsák a szegényebb országok fejlődési esélyeit. Ezt a politikai akaratot tükrözi számos nemzetközi szerződés is a kereskedelmi akadályok lebontásáról, a piacok megnyitásáról és a tőkemozgás liberalizálásáról. II. 2 Németország feladatai A termelőhelyek nemzetközi versenye olyan reformokat tesznek szükségessé, amelyek előnyösebb feltételeket teremtenek a magánberuházásokhoz, a kiváló termékek gyártásához, és eladásához, valamint erősítik a szolgáltatás szektorát. Ez egyben a foglalkoztatás kielégítő fejlesztésének és a biztonságos szociális rendszereknek is feltétele. Nemzetközi összehasonlításban a

gazdaságra és a munkavállalókra mindenekelőtt az adórendszer, a munkaerőpiac rendje, és a szociális kiadások terhe nehezedik. Egy átfogó adóreformnak ennélfogva mindenek előtt a munkát és a tőkét kell tehermentesítenie, alapvetően javítania kell a beruházási feltételeken, és egyszerűsítenie kell az adórendszert. Az adóalapot ki kell szélesítenie, a legmagasabb adókulcsokat csökkentenie kell, mert ezek alapján döntenek leginkább a külföldi beruházók, hogy melyik termelési területet válasszák. Ugyanakkor az új eladósodást is folyamatosan csökkenteni kell Mivel Németországban aránytalanul magasak a járulékos bérköltségek, azért az eljövendő szociális törvényhozás számára fontos feladatot jelent csökkentésük. Csak így érhető el az a cél, hogy a foglalkoztatáspolitika ne kerüljön konfliktusba a szociálpolitikával. A szociális piacgazdaság koncepciójának kidolgozói mindenkor hangsúlyozták a munka és az

elvárható egyéni felelősségérzet erkölcsi értékét. Éppen ezért összemérhető élethelyzetek esetén Németországban világosabbá kell tenni azt a különbséget, hogy valaki munkával szerez-e jövedelmet, vagy pedig részesedik-e a közpénzekből valamilyen szociális ellátásban. 8 II. 3 Piaci eszközök A piaci eszközök révén az állam a keretadatokat szabja meg, amelyek alapján a vállalatok és a polgárok eldönthetik, hogy többet termelnek, illetve fogyasztanak és egyben vállalják a környezet megterhelésével járó magasabb költségeket, csökkentik a termelés, illetve a fogyasztás mennyiségét, avagy beruházzanak-e. II.4 A piacgazdaság összefoglalása A rendpolitikai alapokon nyugvó, de kialakításában nyitott szociális piacgazdaság évtizedeken át bevált Németországban. Különböző formában számos más európai és nem európai állam fejlődését is meghatározta. Minden változás ellenére e rend konstans és alapvető

eleme maradt a szabadság, a jogbiztonság, a gazdasági hatékonyság, valamint a társadalmi felelősség. Manapság a szociális piacgazdaság formáját és innovációs képességét nem csupán a német egység megvalósításából tartósan adódó feladatok határozzák meg, hanem az európai és globális fejlemények jelentenek számára nagy kihívást. A világ gazdaságának fokozódó összefonódásának és globalizálódásának folyamata Németország jövőjét nem fenyegeti. Sokkal helyesebb, ha következetesen szembenézünk az új kihívásokkal, megvalósítjuk a szükséges reformokat, és fokozzuk nemzetközi versenyképességünket. Ebben az esetben a globalizáció Németország és Európa előtt is új lehetőséget tár fel. III. Franciaország a II. világháború után III.1 Az ország helyreállítása a háború után A német fasiszta uralom megdöntése után Franciaországban a haladás és demokrácia erői számára kedvező politikai helyzet

alakult ki. A francia gazdaság súlyos helyzetbe került a második világháború után: • Franciaország ugyan ismét a győztesekhez tartozott, de összehasonlíthatatlanul nagyobb háborús kárt szenvedett, mint az első világháborúban. 9 • A termelőerők pusztulásán kívül tovább növekedett a francia gazdaság műszaki elmaradottsága. 1945-ben a francia szerszámgéppark felének életkora több, mint 30 év volt. Még elmaradottabb volt a mezőgazdaság technikai színvonala • A francia imperializmus a közép- és délkelet-európai országokban végbement népi demokratikus fejlődés eredményeként elvesztette jelentős közép- és kelet-európai gazdasági pozícióit. • A gyarmati népek nemzeti függetlenségi mozgalmának erősödése a francia gyarmatbirodalom szétesését vetítette előre. 1946-ban a francia csapatoknak el kellett hagyniok a függetlenné vált Szíriát és Libanont. • A francia frank a háború alatt és után

nagymértékben elértéktelenedett. • A francia külkereskedelmi és fizetési mérleg passzívuma súlyos gazdasági problémát okozott. A francia nagyburzsoázia gazdasági tekintetben nehéz helyzetben volt a második világháborút követő első időszakban. A francia tőkések vezető körei számára hatalmuk megszilárdítása érdekében a kommunistáknak a kormányból való eltávolítása volt a legfontosabb. A francia nagytőke gazdasági téren gátolta és szabotálta az FKP vezetésével kivívott intézkedések megvalósítását. Elsősorban a munkásosztály erőfeszítésének és áldozatkészségének köszönhető, hogy – mindenezek ellenére – az ország ipari termelése már 1947-ben elérte a háború előtti színvonalat. III. 2 Monopoltőkés iparosítás A Francia Kommunista Párt háború alatti és utáni erejét, befolyását figyelembe véve, felvetődik az a kérdés, hogy miért nem léphetett Franciaország a második világháború után

a fejlődés olyan útjára, amely a dolgozó osztályok hatalomra jutásához vezethetett volna. Ennek alapvető okait a következőkben lehet összefoglalni: • A munkásegység hiánya, • A burzsoázia politikai ereje, • Az amerikai és angol csapatok jelenléte. Ezek a csapatok Franciaországban egyben a burzsoá rendszer támaszai is voltak. 10 A francia nagyburzsoázia a háború okozta károk helyreállítása után hatalmának megszilárdítását, gazdasági téren mindenekelőtt az ipar gyors fejlesztését tűzte ki célul. E feladat megoldásában jelentős szerepet szánt az államnak és gazdasági, valamint politikai okok miatt az amerikai tőkének is. Mind a világpolitikai, mind a belpolitikai helyzet elodázhatatlanná tette a francia ipar régóta esedékes rekonstrukcióját. Franciaország ipara 1953 után kezdett nagyobb ütemben fejlődni. Ipari termelése – az 1953. évi szintet 100-nak véve – 1958-ban 150-re nőtt, Angliáé 113-ra

emelkedett A francia ipari termelés háború utáni gyors fejlődésében számos tényező játszott közre: • A jelentős háborús károk, a technikai színvonal elavultsága, valamint a tudományos és technikai forradalom követelte beruházási igények nagymértékben szélesítették a termelőeszközöket előállító ipar belső piacát. Ez az állótőke olyan mértékű felújításához és kibővítéséhez vezetett, amely korábban ismeretlen volt Franciaországban. A beruházásoknak a bruttó nemzeti termékhez viszonyított aránya az 1938. évi 13%-kal szemben 1948-ban 20,5-ot, 1953-ban 16,2%-ot, és 1957-1962ben átlagban 19%-ot tett ki • A francia állótőke gyors ütemű felújítását és bővítését lehetővé tette, hogy a második világháborút követően szünetelt a tőkekivitel, sőt azt a Marshall-terv és egyéb amerikai források révén külföldi tőke beáramlása váltotta fel. Franciaország a Marshall-tervben és egyéb

csatornákon át kb. 4,5 millió dollár értékű segélyt kapott • A beruházások nagyarányú növekedésében jelentős szerepet játszott – különösen az újjáépítés időszakában – a francia állam. 1947 és 1953 között az állami és közületi intézmények részesedése, a beruházásokban mintegy 50-70% között mozgott. A nagyarányú állami beruházások ösztönzőleg hatottak a magánvállalatok beruházási tevékenységére is, hiszen az állami beruházások zöme nagy megrendelések formájában a magánvállalatoknál jelentkezett. • Serkentőleg hatott az ipari termelés fejlődésére, az ipari beruházások magas szinten tartására az is, hogy a második világháború után az afrikai francia gyarmatokra jelentős tőkék áramlottak – főként állami eszközökből -, döntően ipari és egyéb felszerelések formájában. • A második világháborút követően Franciaország nagy katonai erőt tartott fenn és vetett be a

függetlenségüket követelő népek ellen. A hadiipar ma is a francia ipar jelentős ágazata. 11 • A francia iparnak, általában a francia gazdaságnak a fejlődésére kedvező hatással volt néhány új nyersanyag forrás feltárása. Ezek az ország fűtőanyaghelyzetének javulásához vezettek, másrészt a korábbinál kedvezőbb feltételeket teremtettek egyes iparágak – elsősorban a vegyipar – fejlődéséhez. • A két világháború közötti időszakhoz képest erőteljes népszaporulat és a foglalkoztatottság magas színvonala kedvezett a fogyasztási cikkek termelésének. Ezek voltak azok a tényezők, amelyek kedveztek a francia ipar gyors fejlődésének. A második világháború során Franciaország a külföldi befektetéseknek jelentős részét elvesztette, arany- és devizatartalékai erősen csökkentek; azok az államok, amelyek korábban francia kölcsönöket vettek fel, vagy kiszakadtak az imperializmus rendszeréből, vagy

függetlenné váltak, illetőleg függetlenséget követeltek. A háború után tehát a francia nagytőke számára a gazdagodás korábbi forrásai nem, vagy csak alig álltak rendelkezésre. Ez a profitszerzés belső lehetőségeinek fokozottabb kiaknázását, piacok szerzését tette szükségessé, ami viszont elodázhatatlan feladattá tette a francia ipar fejlesztését, koncentrálását, műszaki színvonalának emelését. Franciaország háború utáni gazdasági fejlődésében nem volt jelentősebb visszaesés: a válságjellegű visszaesések nem voltak sem túl hosszúak, sem mélyek. Franciaország gazdasága egészében – különösen az Európai Gazdasági Közösségbe történt belépése óta – gyorsan nőtt, s növekedése azokban az években sem torpant meg, amelyekben legnagyobb nyugat-európai vetélytársának Németországnak a gazdasági életében jelentős nehézségek támadtak. Franciaországban, ahol a monopóliumok hatalma érvényesül

egyértelműen azt a következtetést sugallják: erősíteni kell a legnagyobb, legerősebb monopóliumokat, könnyíteni szükséges az adóterheiket, juttatni kell nekik több részt a hadikutatásokban, növelni szükséges versenyképességüket, könnyíteni kell számukra a terjeszkedést külföldön. A franciaországi gyors növekedés alapja az iparfejlesztés, az ehhez szükséges nagyarányú beruházás, továbbá az iparfejlesztés és ahhoz kapcsolódóan a külgazdasági tevékenység 12 egyéb feltételeinek megteremtése eredményeképpen kivonatkozó nagyarányú export volt. A tőkés világ exportjában Franciaország 1973-ban a negyedik helyen állt. A vezető monopóliumok erősítésének, az erőltetett ütemű iparfejlesztésnek és az exportnövelő gazdaságpolitikának árát a dolgozó tömegekkel, a társadalmi szolgáltatások fejlesztésének háttérbe szorításával és a monopóliumok alatti tőkés rétegek kárára valósították meg. Az

Európai Gazdasági Közösség adataira hivatkozva a Le monde egyik cikke az ezzel kapcsolatos legfőbb tényeket így foglalja össze: • 1971-ben a francia munkások órabére a közterhekkel együtt a legalacsonyabb volt a Közösségben: 41%-alk alacsonyabb a nyugatnémet átlagbérnél, a korábban jóval a francia bérek alatt lévő olasz béreknél pedig 12%-kal alacsonyabb. • 1968 óta a társadalombiztosítási kiadások a bruttó nemzeti termék százalékában Franciaországban a legalacsonyabbak. • Franciaország az az ország, amelyben a bérből élők díjazására szánt nemzeti jövedelemhányad a legalacsonyabb 61,7%, Németországé 67,1%, Angliáé 76,8%. • Franciaországban a legmagasabb a vállalatok fel nem osztott jövedelmének hányada: Franciaország – nemzeti jövedelem 9,1%. • Franciaország az egyetlen nagy ipari ország, amelyben a közvetett adók az összes adóknak mintegy 70%-át adják. Németországban ez az arány 58,1% •

Franciaország az az ország, amely nemzeti jövedelmének legkisebb hányadát hagyja meg a bérből élőknek, és ugyanakkor a legtöbbet veszi vissza tőlük a közvetett adókkal. III. 3 A nemzetgazdaság fejlődése Franciaország lakossága 1972-ben túllépte az 51,7 milliót, szemben az 1946 évi valamivel több mint 4 millióval. Franciaország lakosságát növelték az Észak-Afrikából hazatelepültek is. E területről kb egymillió ember költözött vissza Gazdasági téren jelentős szerepet töltenek be, ugyanakkor társadalmi szempontból súlyos problémákat okoznak a Franciaországban dolgozó külföldiek. 13 A háború után Franciaország gazdaságpolitikája döntően arra irányult, hogy elmaradottságát az ipar terén behozza. Különösen jellemzővé vált ez a politika 1958 után A francia ipar fejlesztésében kétségkívül jelentős eredmények születtek, az ipar súlya, az ország gazdasági struktúrájában mégsem nőtt abban a

mértékben, amelyben a gazdasági vezetők remélték. Ez kitűnik abból az összevetésből, amelyek a foglalkoztatottak megoszlását mutatja Franciaországban. A feldolgozó ipar terén is azonban Franciaország jelentős versenytársai elsősorban Németország mögött van, különösen a gép- és villamossági ipar terén – vagyis a beruházási javakat előállító iparágakban. A francia ipart a következő területeken találták elmaradottnak: • A francia vállalatok átlagosan lényegesen kisebbek, mint a versenytárs országoké, s főként kevés francia vállalat van a világ legnagyobb vállalatai között. Ezt azért tartották súlyos hátránynak, mert csak a nagyon nagy vállalatok képesen jelentős ipari és kereskedelmi beruházásokra, kutatásra és fejlesztésre, amellyel versenyképessé válhatnak a világpiacokon. • Franciaország az 1960-as években viszonylag keveset fordított kutatásra, fejlesztésre: bruttó nemzeti termékének 1,9%-át,

ugyanakkor a megfelelő arány Angliában 2,3% volt; igaz, hogy ugyanakkor Németországban 1,4% volt. • Alacsony színvonalú Franciaországban a vállalati vezetés, üzemszervezés. • A francia ipar hagyományosan belső szükségletre termel, és ezért termelésének viszonylag kis hányadát exportálja. Az ipari termelés zömét természetesen Franciaországban is a nagy- és a középipar adja, a kisipar sem elhanyagolható szerepet tölt be. Mint minden fejlett tőkés ország állama, Franciaországé is az ellenőrzése alatt tartja az egész hiteléletet. Irányító szerepe nemcsak az állami kézben lévő hitelintézetekre terjed ki, hanem az ország egész bankvilágára. A Francia Bank állami tulajdonba vétele óta ez az intézmény már csak a bankok bankja: más ügyfelei, mint bankok nincsenek. A francia bankvilágban jelentős változások következtek be a háború után. Egykor meglehetősen élesen elkülönültek egymástól a kereskedelmi, letéti,

az ipari és a közép- és hosszúlejáratú hiteleket nyújtó intézetek. Nagy súlyuk lett azoknak az állami, vagy félig állami hitelintézeteknek, amelyek speciális feladatokat látnak el, és jelentős állami támogatásban, vagy kedvezményben részesülnek. Ezek súlya Franciaországban nagyobb, 14 mint a legtöbb fejlett tőkés országban. A csökkent számú bankok is csoportokba tömörültek és e vezető csoportok még jobban kiemelkednek a bankok köréből, mint a múltban. IV. Anglia a második világháború időszakában A második világháborúban Anglia gazdasági veszteségei nem voltak olyan súlyosak, mint sok más európai országé. A korábbi évtizedekben felhalmozódott problémák miatt a háború utáni helyreállítás és rekonstrukció mégsem volt könnyebb, mind bármely riválisa számára. Az ország embervesztesége a háború ideje alatt 357 ezer főt tett ki, amiből 265 ezer fő jutott a hadseregre. Hasonlóak mondhatók el az

anyagi károkról is Az ország állótőkeállományának az értékében a háború mintegy 5%-os kárt okozott A legsúlyosabb veszteségek azonban az angol tengeri hajózást érték. A második világháború idején az ország termelési apparátusa nemcsak fizikailag, hanem erkölcsi kopás szempontjából is tovább romlott. A hadiipar és az ezzel közvetlenül kapcsolatos iparágak kivételével az ipar egészében sem a termelő berendezések felújítására, sem bővítésére nem került sor jelentős mértékben. Anglia számára a második világháború legsúlyosabb következménye különösen hosszabb távon nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi pozícióinak meggyengülése volt. Ez a háború alatt az angol fizetési mérleg jelentős deficitjéből, valamint nemzetközi eladósodásából származott. Az angol fizetési mérleg óriási deficitje a háború alatt több okra vezethető vissza. Egyrészt a kereskedelmi mérleg hiánya hatalmas mértékben

megnőtt A háború következtében Anglia számos fontos piacát elfoglalták, a szállítás az exportpiacokra lehetetlenné vált, vagy legalábbis megnehezült. A termelés viszont a háborús szükségletek miatt magas szinten kellett tartani. Másrészt az ország láthatatlan exportbevételei (profitok, osztalékok, kamatok) nagymértékben csökkentek, és a hatalmas importtöbbletnek már jelentős részét nem tudták fedezni. A háború következtében nagy veszteségek érték Anglia legfontosabb bevételi forrását, a külföldön lévő tőkebefektetéseit. Nagysúlyú feladat volt a tőkésosztály szempontjából, hogy a háború után elkerüljék korábbi évek krónikus munkanélküliségének a megismétlődését. Ez nemcsak gazdasági, 15 hanem fontos szociális és politikai kérdés is volt. A háborút követő években az angol gazdaság megszilárdítása és a nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi pozíciók helyreállítása

különösen az amerikai előretöréssel szemben vetődött fel élesen. A háború következtében tovább nőtt a brit gazdaság lemaradása az amerikaiaktól. Angliában a nemzeti jövedelem nagysága 1948-ban érte el ismét az 1938-as szintet. A második világháború alatt az angol külföldi tőkebefektetések és árupiacok egy része az amerikaiak kezébe került, és az amerikai áruk és tőke behatolása a háború után is folytatódott. IV. 1 Anglia gazdasági fejlődése a második világháború után Anglia nemzeti termelése 1947-1948-ra érte el a második világháború előtti legmagasabb színvonalat. Hasonló volt a helyzet a külkereskedelmi forgalommal is Mind a nemzeti termék, mind a külkereskedelem szerkezetében a világháború azonban egészen az 1950-es évek első feléig éreztette a hatását. Anglia gazdasági növekedése a második világháború után több sajátosságot mutatott. 1948 és 1975 között az angol bruttó nemzeti termék évi

átlagban 2,3%-kal, az ipari termelés volumene 2,8%-kal növekedett. A második világháború utáni brit gazdasági növekedés hosszabb történelmi időszak viszonylatában korántsem tekinthető alacsony színvonalúnak. A gazdaság fejlődése különösen a két világháború közötti időszakhoz viszonyítva gyorsult meg. Az ipari termelés bővülése 1920 és 1938 között évi átlagban csak 2,3% volt A brit gazdasági növekedés a második világháború után viszonylag egyenletesebb volt, mint a tőkés fejlődés során bármikor korábban. A brit gazdaság növekedése az elmúlt évtizedekben ugyan sajátos ciklikus mozgást mutatott, azonban a többi fejlett tőkés országhoz hasonlóan olyan mértékű túltermelési válságra, mint a kapitalizmus előző időszakaiban a második világháború után nem került sor. Az újratermelés ciklikus hullámzása a gyorsabb növekedés évei mellett a termelés időszakos lelassulásaiból állott. Anglia viszonylagos

világgazdasági visszaszorulása a második világháború után is tovább folytatódott. Az ország gazdasági fejlődése jelentősen elmaradt a főbb fejlett tőkés országok növekedéséhez képest, s a brit gazdaság súlya a tőkés világtermelésen belül 16 tovább csökkent. A brit gazdaság növekedési problémái leginkább a többi fejlett tőkés országgal való összehasonlításban válnak szembeötlővé. Anglia miként az első, a második világháborút követően is sikerült a vesztes Németországgal szemben egy időre a tőkés ipari hatalmak sorában a második helyre kerülni. A második világháború után a brit részesedés a tőkés világ ipari termelésében azonban gyorsan csökkent, és így ezt a helyét korán elvesztette. Elsősorban a viszonylag lassú gazdasági fejlődés volt az oka, hogy a második világháború után a közgazdasági irodalom Angliát „Európa beteg emberének” nevezte. (A brit betegség tünetei közé

sorolják még a krónikus fizetési mérleg problémákat és az infláció különösen magas ütemét is.) A gazdasági növekedés alakulása valóban komplexen tükrözi az adott gazdaságon belül végbemenő folyamatokat, s végső soron az egészséges fejlődés, vagy a gazdasági bajok koncentrált kifejezője lehet. A gazdasági fejlődés főbb tényezőinek és akadályainak részletes elemzése így Anglia vonatkozásában is elvezethet a betegség diagnózisához, még ha az egyes problémáknak a gazdasági növekedésen messze túlmutató összefüggései is vannak. A többi fejlett tőkés országhoz hasonlóan a brit gazdasági fejlődésre is döntő befolyással voltak a második világháború után olyan általános folyamatok, mint a tudományos és technikai forradalom kibontakozása, s vívmányainak növekvő alkalmazása; a monopoltőkés állam erőteljes és egyre sokoldalúbb beavatkozása mind a belső gazdasági folyamatokba, mind a nemzetközi

együttműködésbe; a termelés internnacionalizálódása, s különösen a nemzetközi gazdasági integráció kibontakozása. A lassú brit gazdasági növekedésnek nagyrészt ezekkel szemben ható, vagy ezeken túlmenő okai voltak. IV. 2 A gazdasági növekedés tőkeforrásai A beruházási hányad emelkedésének tendenciája Angliára is jellemző volt. A második világháborút követően a bruttó állótőkeképződés részaránya a bruttó nemzeti termékben a két világháború közötti kevesebb, mint 10%-ról 15-20%-ra növekedett. A 1950-es évek során mintegy 15%-ot tett ki, az 1960-as években pedig már megközelítette a 20%-ot. A bruttó hazai termékben a bruttó beruházások hányada az 1965 és 1974 közötti tíz év átlagában 21,4% volt. 17 A lassúbb gazdasági növekedés a többi fejlett tőkés ország viszonylatában Angliában tehát alacsonyabb beruházási hányaddal is járt együtt. A beruházási hányaddal persze közvetlenül egy

ország gazdasági növekedésének üteme nem magyarázható meg. A növekedési ütem és a beruházási hányad összefüggésénél figyelembe kell venni a termelés tőkeigényességét, a beruházások szerkezetét és hatékonyságát, a termelés szervezésének a színvonalát és a gazdaságpolitika hatásait is. Ilyen szempontból a brit lassú gazdasági növekedés okai is komplexek. A brit gazdasági növekedésre a beruházási hányad alacsonyabb színvonala mégis bizonyos mértékig magyarázatul szolgál. A lassúbb növekedésnek a második világháború után is egyik lényeges oka volt, hogy az ország anyagi erőforrásainak viszonylag nagyobb hányadát improduktív módon fecsérelték el. A második világháború után magas szinten maradt a tőkekivitel színvonal is. A brit magántőke közvetlen külföldi befektetései általában meghaladták a bruttó állótőke beruházásának 10%-át az egyes években. A kép teljességéhez tartozik azonban, hogy

a második világháború után a tőkekivitel hatásait Angliában jelentős külföldi tőkebeáramlás ellensúlyozta. Anglia tekintélyes amerikai állami segélyeket kapott, amelyek összege 1947 és 1952 között csak a Marshall-terv keretében 3,1 milliárd dollár volt. Angliában működő amerikai magántőke állománya 1,5 milliárd font sterling volt, ami alig maradt el a Közös Piac hat országában lévő összes működő amerikai magántőkétől. 1963 után ugyan a Közös Piac országaiban jelentős amerikai magántőke invázió indult, Anglia mégis megőrizte nyugat-európai első helyét. A lassú brit gazdasági növekedés a második világháború után tehát nem magyarázható a tőkeforrások hiányával. Különösen ez a helyzet, ha figyelembe vesszük, hogy London továbbra is az egyik legfontosabb nemzetközi tőkepiac maradt. Ilyen körülmények között sokkal inkább arról volt szó, hogy a meglévő erőforrásokat nem kellő mértékben

fordították a gazdaság termelő szektorainak a fejlesztésére. A brit tőkésosztály profitszerzési lehetőségei és érdekei a második világháború után sem estek egybe a hazai gazdaság dinamikus fejlesztésének és korszerűsítésének a szükségleteivel. A gyarmati ellenőrzés és befolyás fenntartása szintén alapvetően a monopóliumok érdekeit szolgálta és ennek érdekében készek voltak a fegyverkezés aránytalanul nagy terheit a brit gazdaságra hárítani. Más országokkal való összehasonlításban alacsonyabb volt a brit 18 beruházások gazdasági hatékonysága is. A brit bruttó nemzeti termék 1%-os növekedéséhez szükséges viszonylag magas beruházási hányad. Ilyenek a beruházások szerkezeti összetétele, mint ágazati, mint főbb termékcsoportok szerint, a beruházások hatékonysága, a beruházások megoszlása gépekre és berendezésekre, valamint épületekre, a technikai fejlődés nem megfelelő üteme, a

termelőkapacitások nem megfelelő kihasználása és még sok más tényező. Csak ezek részletes összehasonlító elemzése adhat megbízható választ arra, hogy a brit nemzeti termék egységnyi növekedésének beruházási igénye miért volt magas. IV. 3 Gazdasági növekedés piaci tényezői Angliában A brit gazdasági növekedés szempontjából lényeges szerepe volt a belső piac, valamint az angol áruk külső értékesítési lehetőségei alakulásának is. Angliában a belső piac egyetlen tényezője sem bizonyult különösen hosszabb távon, elég dinamikusnak ahhoz, hogy a gazdaság nagyobb arányú fejlődését előre lendítse. A foglalkoztatottság növekedése és szerkezetének a változásai, a reálbérek, a magán és állami fogyasztás alakulása ugyan alapvetően a gazdasági fejlődés függvényei, végső soron azonban nagymértékben vissza is hatnak a gazdasági növekedés folyamatára. Alacsony ütemű volt a második világháború után a

fogyasztás és a foglalkoztatottság növekedése. A magánfogyasztás volumene Angliában 1950 és 1963 között évi átlagban 2%-kal, 1962 és 1975 közötti időszakra vonatkozóan pedig évi 2,3%-kal emelkedett. Ebben az 1960-as évek közepétől főként az egy keresőre jutó keresetek növekedése játszott szerepet, hiszen 1966 után az összes dolgozó lakosság létszáma abszolúte is csökken. Az állammonopol-kapitalizmus kiterjesztésével a második világháború után a fejlett tőkés országokban a piac bővítésében az állam jelentős szerephez jutott. A monopoltőkés állam elsősorban a költségvetésen keresztül, a nemzetközi jövedelem növekvő hányadának újraelosztását valósította meg, amelynek egyik fő célja a piac gyors bővülésének a biztosítása volt. Az állami költségvetési politika a ciklus befolyásolásának is fontos eszköze lett, a költségvetési kiadások és az adók csökkentését, vagy növelését széles körben

használták fel a konjunkturális hullámzás szabályozására. A második világháború után a brit költségvetési kiadások a többi fejlett tőkés országokhoz hasonlóan magas színvonalra emelkedtek. Az állami költségvetési bevételek a nemzeti 19 jövedelemnek 1953-ban már egyharmadát (33,3%-át) tették ki. Ugyanez az arány Németországban 46,2% és Franciaországban 44,4% volt. A háború utáni évtizedekben a költségvetés súlya a nemzeti termékben valamennyi fejlett tőkés országban tovább fokozódott. A belső piac bővülése szempontjából közvetlen szerepe van az állami áru- és szolgáltatásvásárlásoknak. Ezek aránya a bruttó nemzeti termékben az 1938-as 14,1%-ról 1950-re 15,9%-ra, 1953-ra pedig 19,4%-ra emelkedett. Ezt követően bizonyos hullámzás mellett stabilizálódott, 1962-ben 19,2%, 1971-ben 18,2%, 1974-ben pedig 17,8% volt. A főbb tőkés országokban ez az arány hasonló volt. Anglia hagyományos világgazdasági

orientáltsága alapján a külgazdasági kapcsolatok alakulása mindenkor nagy befolyással volt a brit gazdaság fejlődésére. A második világháború után a nemzetközi együttműködés jelentősége különösképpen megnövekedett. A fejlett tőkés országok jelentős részének gyors növekedése nem kis mértékben a nemzetközi kereskedelem, a külső piacok dinamikus bővülésén alapult. Az export növekedése általában meghaladta a nemzeti termelés fejlődését, és a termelés és a gazdasági élet internacionalizálódásának két világháború között megszakadt tendenciája nemcsak helyreállt, hanem magasabb szinten jelentkezett. Ennek kifejezése a nemzetközi gazdasági integráció kibontakozása volt, amely a tőkés világgazdaságban legerőteljesebben Nyugat-Európában haladt előre. Anglia exportja különösen közvetlenül a háborút követő években növekedett rendkívül gyorsan. Az export már 1947-ben elérte a második

világháború előtti legmagasabb színvonalat. 1946 és 1950 között növekedése 82,2% volt, azaz évi átlagban több, mint 16%. Ez a háború alatt elvesztett piacok visszaszerzésének az időszaka volt Az eladási jelentőségeket az is fokozta, hogy számos területen a háború alatt felhalmozódott kereslet kielégítése nagy lehetőségeket biztosított az árueladások növelésére. A hagyományos brit piacokra a háború alatt ugyan megindult az amerikai monopóliumok behatolása, az Egyesült Államok konkurenciája azonban inkább csak az 1950-es évek elejétől kezdte éreztetni hatását. A háború után Anglia exportjának a növekedése is elmaradt a főbb versenytársaiétől. Nemzetközi kereskedelem gyors bővülésének körülményei között a szigetország súlya a tőkés világ exportjában viszonylag erőteljesen visszaesett. 20 Anglia visszaszorulása a világkereskedelemben nemcsak egyik oka, hanem következménye is volt a lassú

gazdasági növekedésnek. A visszaszorulás nagyrészt magyarázható a brit külkereskedelem problémáival. Az okok egyik csoportja strukturális jellegű. A brit áruelhelyezési piacokon belül a fejlődő országok hagyományosan nagy súlyt foglaltak el. A háború után ezek a tőkés világpiac leglassabban bővülő szektorát képezték. A fejlődő országok gazdasági növekedése általában nem volt kielégítő, piacaiknak a felvevő képessége nem tágult dinamikusan. Az iparilag fejlett tőkés országok viszonylag dinamikus piacain a brit áruk nem voltak eléggé versenyképesek. A brit ipar termelőberendezéseinek viszonylagos elavultsága az ipar számos ágában már a második világháború előtt akut probléma volt. A háború után ez a probléma tovább fokozódott, a korszerűsítésben és a technikai fejlesztésben Anglia lemaradása növekedett, és különösen az 1960-as évek elejétől a brit ipar versenyképessége rohamosan romlott. Az 1960-as

évek elejétől a versenyképesség visszaesése már nemcsak a külső, hanem a hazai piacon is problémákat okozott. Ez megmutatkozott az import szerkezetében is A versenyképesség csökkenése több közvetlen okra vezethető vissza. Ezek között az elsődleges szerepet a termelékenység növekedésének viszonylagos lassúbb üteme játszotta. A termelékenység alakulása lényegesen befolyásolja az adott termék költségviszonyait, de gyors növekedése mellett valószínű a termék műszaki színvonalának megfelelő emelkedése is. A brit áru versenyképességét rontotta, hogy az ipar elmaradt az új termékek és általában az újítások bevezetésében. A nem kielégítő világpiaci versenyképességben az 1950-es években szerepe volt a viszonylag magasabb brit bérszínvonalnak is. A brit monopoltőke jelentős mértékben a külföldi tőkebefektetéseken keresztül jutott extraprofitokhoz, ezért a hazai korszerűsítés fontossága viszonylag háttérbe

szorulhatott. A külföldi tőkebefektetések, így a hazai beruházásoktól vonták el az eszközöket. Ez sok más egyéb tényező mellett nagyrészt magyarázatul szolgál az egyik oldalon a viszonylag lassú brit növekedésre, a másikon pedig a japán és a nyugat-német gazdaság dinamikusabb fejlődésére. Az 1980-as években az erős brit ipar is túljutott az energiaválságon, sikeres struktúra és termékszerkezet-változása küszöbön áll. Azt állami deficit csökken Az északi-tengeri olaj 21 lényegében megszűntette Anglia energetikai kiszolgáltatottságát, sőt a szigetország exportőrök közé tartozik. Az 1980-as évek elején a nyugati államok között Anglia volt az első, ahol a gazdasági mutatók már gazdasági fellendülésről tanúskodnak. Az angol áruk megingott becsülete kezd helyreállni. A világon itt a legmagasabb az egy főre jutó számítógépek száma. A maradinak tartott szigetország tehát üzleti téren nagyon is

fordúlékony és érzékeny, sokkal inkább, mint a múltban valaha. Összefoglalás A piacgazdaság a tőkés országok gazdaságának jellemzésére használt kifejezés, a piacgazdaságban a gazdaság tulajdonviszonyaira a magántulajdon a jellemző, a társadalom igényének kielégítése alapvetően a piac közvetítésével történik, a jövedelemelosztásban a tőkés elosztás az uralkodó. A fejlett tőkés országokban, ahová a piacgazdaságú országok egy része tartozik, ma már a piacot az állami (kormányzati) beavatkozás, és a nagy nemzeti és nemzetközi monopóliumok tudatos tevékenysége nagymértékben szabályozza, befolyásolja, ezért helyesebb irányított piacgazdaságú országokról beszélni. A piacgazdaság kifejezést gyakran használják egy adott gazdaságirányítási mechanizmusa, rendszere jellemzésére is. E jellemzés használható a három bemutatott ország gazdaságirányítási rendszerére is. Az 1950-1960-as években a legfontosabb

gazdasági és társadalmi folyamatok a termelékenység növekedésének irányába hatottak. 1950-1973 közötti időben a nyugateurópai országokban a munkatermelékenység átlagosan évi 3-6%-kal nőtt Különösen gyors volt a német, az olasz, az osztrák és a finn termelékenység emelkedése, és az átlagnál lényegesen lassabban nőtt a produktivitás Angliában és Svájcban. A gyors növekedés eredményeképpen a legfejlettebb nyugat-európai országok az 1970-es évekre már megközelítették az amerikai gazdaság termelékenységi mutatóit. Kiemelkedik ebből a sorból Hollandia és Belgium, ahol alig több mint 10%-nyi különbség adódik, míg a negatív póluson itt is Anglia, Dánia és Svájc áll. A társadalmi, gazdasági változások mellett a termelőerők meggyorsult fejlődése, a tudományos technikai forradalom kibontakozása is sok szempontból új követelményeket támasztott a fejlett tőkés országokkal szemben, elsősorban a termelés

társadalmasodásának, internacionalizálódásának gyors fokozódásával. Mindez egyre 22 inkább tükröződik a fejlett tőkés országos társadalmi-gazdasági életében. A tőkés magánérdek egyre több területen szembekerül az emberiség, de az egyes tőkés országok népeinek érdekeivel is. A kapitalizmus, mint társadalmi-gazdasági rendszer a maga spontán törvényszerűségeivel – a fokozódó állami beavatkozás ellenére is – egyre kevésbé képes biztosítani a termelők folyamatos fejlődését, a társadalom mai követelményeknek megfelelő életét. 23 Irodalomjegyzék 1. A nagyhatalmak tündöklése és bukása Paul Kennedy Akadémiai kiadó, Budapest 1992 2. A világ gazdaságtörténete a XIX és XX században Kossuth kiadó, 1974 3. A világ gazdaságtörténete Rondo Cameron Budapest 1994 4. A gazdasági fejlődés trendvonaláról Jánossy Ferenc Magvető könyvkiadó, Budapest 1975 5. Anglia története Szántó György Tibor Maecenas

könyvek, Budapest 6. A XX század gazdaságtörténete II 1945-1990 Kaposi Zoltán Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2001 7. Korunk világgazdasága Dr. Nyilas József Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1976 8. Gazdasági növekedés és a fejlődés intenzív periódusa Bánsági Pál, Szabó Béla, Rácz Dezső Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1975 24 9. Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése a 19-20 században Berend T. Iván - Ránki György Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1976 25