Kereskedelem | Turizmus » Az ökoturizmus története

Az ökoturizmus története Bár a t urizmus az ókor óta jelen van az emberiség történetében, tömeges méreteket csak a XX. század közepén öltött Köszönhetően a szabadidő növekedésének, az életszínvonal javulásának, valamint a közlekedés fejlődésének, a második világháború után a turisták száma szédületes ütemben nőtt. Míg 1950-ben huszonötmillió turista utazott külföldre, addig a hetvenes évek elejére számuk elérte a k étszázmilliót. Azonban ekkorra már jelentkeztek a tömegturizmus negatív hatásai: katasztrofális természeti károk, egyes célterületek zsúfoltsága, légszennyezettség növekedése, vízhiány, helyi hagyományok eltűnése. A turizmus korlátlan növekedésébe vetett hitet közben két esemény ingatta meg: a 73-as és a 79-es olajválság. Ezt követően több éven keresztült stagnált a turisták száma, igaz ehhez hozzájárult a nemzetközi terrorizmus erősödése is. Az 1980-as évek elején a helyzet

megérett a változásra A továbbiakban két szálon követjük a napjainkig tartó időszak történéseit: először a turisták és a vállalkozók, szolgáltatók oldaláról, aztán a hivatalos politikák, nyilatkozatok, állásfoglalások szemszögéből. Látni fogjuk: az ökoturizmus szerepe, meghatározása, megítélése folyamatosan változott, és csak az elmúlt években kapott olyan tartalmat, amelyet az előző fejezetben megfogalmaztunk. A 80-as évek: az ökoturizmus mint újdonság Már a XX. század elején kialakult egy újfajta túrázási mód Európában, a social hiking, amely az integráltabb, tudatosabb élményt kereste a természetben, kellő szociális érzékenységgel. Ezt követően a hetvenes évek elején jelent meg a gentle (szelíd) turizmus a tömegturizmus környezeti és társadalmi károkozásával szemben. Maga az ökoturizmus kifejezés az 1980-as években bukkant fel észak-Amerikában. Korábban is voltak olyan turisták, elsősorban

hátizsákosok, akik a természet, kultúra közelségét keresték, és ezért a kényelemről is hajlandók voltak lemondani, de a múlt század utolsó előtti évtizedében nagyságrendekkel megnőtt a természeti látnivalók iránt érdeklődők száma. Az ökoturizmus szót a 80-as években még olyan utazások megjelölésére használták, amelyek valamilyen úton-módon kapcsolódtak a természethez. A turistákra jellemző volt, hogy inkább tömegesen utaztak, és kevés hasznot nyújtottak a helyi lakosoknak, a gazdaságnak és a környezetnek. Ezekben az években a vállalkozók is felismerték, hogy a turisták új területeket akarnak meghódítani, és nem azokra a városokra, múzeumokra kíváncsiak, amelyek korábban évtizedeken keresztül csábították a látogatókat. A trópusi, egzotikus országokban létrejöttek az első ökoszállások, jobbára külföldi tőkével. Az utazásszervezők, részben kényszerből, maguk biztosították a szolgáltatások nagy

részét is, ugyanis a helyi lakosok nem készültek fel a turisták fogadására. A 90-es évek eleje: az ökoturizmus egyre távolabbi célpontokat szemel ki A vállalkozók hamar rájöttek: minél távolabbi helyekre viszik az ökoturistákat, annál magasabb a várható profit. A turistákat küldő országoktól egyre messzebb és messzebb épültek fel az ökoturisztikai központok. A kínálattal lépést tartott a kereslet: folyamatosan nőtt az igény a turisztikai ökocsomagok iránt, köszönhetően annak, hogy az egészséges életmód, az élet más területeihez hasonlóan, az utazások szervezése során is egyre nagyobb szerepet kapott. évről évre többen akarták szabadidejüket viszonylag érintetlen természeti környezetben eltölteni. Az ökoturizmus elterjedésével a közép- és dél-amerikai közösségek mindinkább felismerték azokat a lehetőségeket, amelyek hosszú távú fennmaradásukat szolgálták. Mivel korábban eladták földjeiket és

erdeiket a turisztikai befektetőknek, elvesztették vadászterületeiket, hagyományos kultúrájukat, életmódjukat. A 90-es években egyes közösségek számára nyilvánvalóvá vált: szálláshelyeket kell megszerezniük, illetve kialakítaniuk annak érdekében, hogy az ökoturizmus minél több hasznot hozzon számukra. A 90-es évek vége: az ökoturizmus már a helyi közösségeket és a természetvédelmet is szolgálja Ez az időszak már az együttműködésé. A helyi lakosok és a természetvédők összeültek, hogy összehangolják a közösségekre épülő ökoturizmust (community-based ecotourism). A partnerség lényegét az adta, hogy egy-egy projektben a helyi közösségek biztosították a területet és a munkaerőt, a természetvédők pedig a tőkét és a tapasztalatot. A munkából származó profitot egyenlő arányban osztották el egymás között, és részben a helyi értékek megőrzésére fordították azt. XXI. század: ökoturizmus a

természeti területek megőrzéséért Napjainkban az ökoturisztikai fejlesztések egyre inkább arra összpontosítanak, hogy az eredeti ökoszisztémák és kultúrák fennmaradhassanak, különösen azokon a területeken, amelyeket a fakitermelés, a b ányászat, az olajkitermelés, az elzártság, az elmaradottság közvetlenül veszélyeztet. Míg korábban az ökoturisztikai projektek többsége nemzeti parkokban valósult meg, addig manapság a legtöbb ökotúra helyi közösségek által tulajdonolt területen zajlik, elsősorban a trópusi országokban. Ezeken a helyeken a közösségek úgy döntöttek, hogy az erdeiket nem hagyják elpusztítani, és ehhez az ökoturizmusba való bekapcsolódástól várnak segítséget. Most nézzük a másik szálat, a hivatalos politikákat, állásfoglalásokat, nyilatkozatokat. A változás szelei a hivatalos szakmapolitikát is elérték. Bár a 90-es évek végéig a különböző nyilatkozatokban, akcióprogramokban az

ökoturizmus nem jelent meg, azonban ezekben a dokumentumokban több olyan elv is szerepelt, amely az ökoturizmus ismérvei, jellegzetességei közé tartozik. Ezen dokumentumok sorába tartozik - a Turisztikai Világszervezet (WTO) Manilai Nyilatkozata (1980), amelyben hangsúlyozták, hogy a turizmus nem kizárólag gazdasági kategória, hanem jelentős politikai, társadalmi, kulturális és nevelési tényező, valamint először fogalmazták meg a turizmus környezeti hatásait és alapvető szerepét az élet minőségének alakulásában; - az Interparlamentáris Unió és a WTO közös Hágai Nyilatkozata (1989), amely a turizmus ellenőrzött fejlesztésére hívta fel az érintettek figyelmét, javasolta, hogy a turizmus tudatos fejlesztése a nemzeti fejlesztési tervek része legyen; - a WTO, a WTTC valamint a Föld Tanács „Agenda 21 az utazásról és a turizmusról” akcióprogramja (1995), melynek első része turisztikai helyzetjelentést, második része

akcióprogramot tartalmazott, hangsúlyozta a fenntartható turizmus fontosságát, továbbá bemutatta az ágazat fenntarthatóbbá tételéből eredő előnyöket. Ezt követte a WTO XIII. Közgyűlése 1999-ben, Santiago de Chilében, ahol elfogadták a Turizmus Globális Etikai Kódexét, amely korszakalkotó dokumentum. Nemzetközi nyilatkozatok, akcióprogramok szintjén az ökoturizmus itt jelent meg először hangsúlyosan. A kódex megfogalmazza mindazon elveket, etikai szabályokat, amelyek betartásával a turizmus szervezői a lehető legjobban szolgálnák a népek és közösségek közötti megértést, barátságot, a fenntartható fejlődést, a kulturális örökség megőrzését, a helyi közösségek fejlődését, az egyéni és kollektív jogok és kötelességek érvényesülését. (A Kódex jogilag nem kötelező, elfogadása önkéntes.) --------------------------------------------------------------------------„3. Cikkely Turizmus: a fenntartható

fejlődés tényezője (1) A turizmus fejlődésének valamennyi szereplője köteles védeni a természeti környezetet az egészséges, folyamatos és fenntartható, a jelen és a jövő generációk szükségleteinek és törekvéseinek megfelelő gazdasági növekedés elérése érdekében. (4) A turisztikai infrastruktúrát úgy kell megtervezni és a turisztikai tevékenységeket úgy kell programozni, hogy védjük az ökoszisztémákból és biodiverzitásból összetevődő természeti örökséget és hogy megóvjuk az élővilág veszélyeztetett fajait; a turisztikai fejlesztések szereplőinek, különösen a turisztikai szakembereknek, egyetértésre kell jutniuk tevékenységük bizonyos korlátozásait illetően, amikor kifejezetten érzékeny területeken működnek: sivatagokban, sarkvidékeken, magashegységekben, tenger-, vagy óceánpartokon, trópusi erdőkben, vagy mocsarakban, amelyek kedveznek a természeti erőforrások létrejöttének, vagy védett

területeken. (5) A természeti turizmust és az ökoturizmust a turizmus olyan fajtáinak tekintjük, amelyek különösen hozzájárulnak a turizmus rangjának növeléséhez, feltéve, hogy tiszteletben tartják a természeti örökséget és a h elyi populációkat és megfelelnek a területek teherbíróképességének.” (Részlet a Turizmus Globális Etikai Kódexéből) --------------------------------------------------------------------------A következő és mindmáig utolsó nagy lépés, az ökoturizmus éve volt 2002-ben. A WTO és az ENSZ Környezetvédelmi Programja a kanadai Québecben a köz- és a magánszféra, valamint a civil társadalom képviseletével ökoturisztikai világtalálkozót szervezett, ahol elfogadták a Québeci Nyilatkozatot. A dokumentum ajánlásokat fogalmaz meg az ökoturizmus és általában a fenntartható turizmus fejlesztésével kapcsolatos felelősségről, feladatokról, lebontva azt az egyes szektorok szereplőire. A nyilatkozat

hangsúlyozza, hogy az ökoturizmus elfogadja a fenntartható turizmus elveit, szem előtt tartva a turizmus gazdasági, társadalmi és környezeti hatásait. Az ökoturizmust a következő tulajdonságok jellemzik, amelyek megkülönböztetik a fenntartható turizmus szélesebb körű értelmezésétől: - aktívan hozzájárul a természeti és a környezeti örökség megőrzéséhez; - bevonja a h elyi közösségeket a t ervezésbe, a fejlesztésbe és az operatív tevékenységekbe, ezzel hozzájárul a közösségek fejlődéséhez; - a célterület a t ermészeti és környezeti örökségét mutatja be a l átogatóknak; - nagyobb figyelmet szentel az egyéni utazókra és a kisméretű csoportokra. A fenti állásfoglalások, nyilatkozatok, kódexek nem az íróasztal fiókjának készültek. Számos térség döntéshozója, turisztikai szakértője megértette a dokumentumok üzenetét, javaslatait, ajánlásait, és megkísérli megjeleníteni hazája, térsége,

települése terveiben, illetve turizmuspolitikájában, hol kevesebb, hol több sikerrel. Ezzel párhuzamosan világszerte létrejöttek olyan vállalkozások, amelyek működésük során a káros hatások minimalizálására törekszenek, a helyi közösségeket bevonják, támogatják, a bevételek egy részét jótékony célra használják a célterületen. Az ökoturizmus fejlődése Magyarországon Az ökoturizmus legrégibb formája, a szervezett természetjárás több mint 130 éves hazánkban. A Magyar Természetbarát Szövetség segítségével hétvégenként sokszázezren hódolnak a természetjárás szakágainak, a gyalogos-, vízi-, kerékpáros-, barlangi-, természetvédelmi túrázásnak és a h egymászásnak. Ezen ökoturisztikai tevékenységek szolgálatára a szövetség (külső segítséget is igénybe véve) kialakította és gondozza a természetjárás hátterét: jelzett turistautakat, erdei pihenőket, kilátókat és kilátópontokat, forrásokat,

tábor- és szálláshelyeket, képzéseket is szervez. Bár a természetbarát mozgalom tudatosan törekszik a környezet megismerésére, turisztikai feltárására és megóvására, résztvevői nem minden helyzetben tekinthetők ökoturistának. Az ökoturizmus tudatos fejlesztése a 90-es évek elején indult el Magyarországon. Az úttörőszerep részben a civil szervezetekre, részben a nemzeti parkok igazgatóságaira hárult. Fontos lépés volt az ökoturizmus térhódításában, a szakemberek képzésében, hogy a 90-es évek közepén kezdetét vette az ökoturizmus oktatása, elsőként a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán, majd később a veszprémi egyetemen és a gyöngyösi főiskolán. Az ökoturizmus hazai előretörésének egyik nemzetközi elismerését jelentette, hogy 1996-ban Budapesten tartották a nemzetközi Naturexpo konferenciát, a biológiai erőforrások fenntartható hasznosításáról. Az ökoturisztikai szekciót korábban WTO-nál

dolgozó, Dr Lengyel Márton elnökölte. Ezen a résztvevők meghatározták az ökoturizmus fogalmát, amely szerint egyfelől egy (környezetbarát) szemléletet, másfelől a természeti és kulturális vonzerőkön alapuló turizmus különböző formáit foglalja magában. Az állami szervek tekintetében 1998. volt a mérföldkő, amikor a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Természetvédelmi Hivatalának kezdeményezésére felállt az ökoturizmus fejlesztésével foglalkozó szakmai csapat. Ebben pótolhatatlan szerepet töltött be a Pro Turizmo és Pro Natura díjas Lingauer János, akit azóta is az ökoturizmus egyik hazai prófétája. Több éven keresztül a K örnyezetgazdálkodási Intézet nyújtott hátteret a szakmai csapat munkájának. újabb jelentős állomása volt a Magyar Turisztikai Egyesület (MATUR) ökoturizmus tagozatának létrejötte. Az 1999 október 20-i alakuló ülésen a Környezetgazdálkodási Intézet és a nemzeti

parkok dolgozói közül többen csatlakoztak és később aktívan részt vettek a tagozat munkájában. A MATUR konferenciák, fórumok és bemutatók szervezésével pótolhatatlan szerepet töltött be az ökoturizmus szakmai hátterének erősítésében és a népszerűsítésben. Közben az ökoturizmus vonzereje is jelentősen nőtt hazánkban. A nemzeti parkok sorra alakultak: a nyolcvanas években csupán négy, 2002-ben már tíz ilyen területe volt az országnak. A nemzeti parkok igazgatóságai a 9 0-es évek vége felé jelentős lépéseket tettek az ökoturizmus lehetőségeinek fejlesztésére és szélesebb körű megismerésére. Egyre tartalmasabb programajánlatok és színvonalasabb kiadványok születtek. Az igazgatóságok évről évre közösen jelentek meg az Utazás Kiállításon, majd közös munkájuk eredményeképpen, igaz már 2003-ban, a nemzeti parkokat bemutató ismeretterjesztő anyagok és turisták érdeklődésére is számot tartó

információk kerültek fel a SuliNet honlapra. A portál anyagai jelentős segítséget nyújtanak többek között a szakpedagógusok természetismereti, terepi programjaihoz. Közben az üzleti szektor sem tétlenkedett. A 90-es évek második felében létrejöttek az első, ökotúrákat szervező utazási irodák (NaTours, ökoVista, EcoTours), sorra alakultak ökoturisztikai szolgáltatásokat (is) nyújtó vállalkozások, nem beszélve a kerékpár- és kenukölcsönzés, túravezetés térhódításáról. Az ökoturizmushoz kötődő infrastruktúra fejlesztésében meghatározó szerepe volt az 1992. évi útalap törvénynek, amelyben előírták, hogy az útalap hány százalékát kell kerékpárutak építésére fordítani. Ettől az évtől felgyorsult a kerékpáros infrastruktúra fejlődése, annak ellenére, hogy a rendszer sok gyerekbetegséggel rendelkezett, illetve később évről-évre csökkentették a rendelkezésre álló összeget. A 90-es évek második

felétől a nemzeti parkok igazgatóságai is léptek az infrastruktúra fejlesztése ügyében, megnyíltak az első látogatóközpontok, tanösvények épültek, bemutatóhelyek létesültek. A 90-es évek látványos fejlődését követően az új évezred első éveiben problémák vetődtek fel. Az infrastrukturális fejlesztésekre szánt összegek csökkenése és az ökotúrákat szervező cégek fejlődésének megtorpanása mellett az egyik legnagyobb gondot az jelentette az elmúlt években, hogy – noha a döntéshozók több olyan törvényt, rendeletet is alkottak, amelyek az ökoturizmust segítették (pl. nemzeti parkokat kihirdető jogszabályok, a kerékpárútépítésekkel kapcsolatos törvények, rendeletek és számos természetvédelmi jogszabály) – ökoturizmusra vonatkozó konkrét program nem született. Pedig biztató fejlemények voltak: a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2002 januárjában előterjesztést készített a kormány számára az

ökoturizmus fejlesztési programjáról. Az Országos Idegenforgalmi Bizottság 2004. január 22-én állásfoglalást adott ki, amelyben javasolta, hogy a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiához kapcsolódóan készüljön ökoturisztikai program a 2005. és 2013. közötti időszakra A két lépésnek azonban nem lett látható eredménye Az utóbbi időben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumon (KvVM) belül is meggyengült az ökoturizmus szakmai háttere. A Természetvédelmi Hivatal keretén belül dolgozó, elismert ökoturisztikai szakemberek távozásra kényszerültek az államigazgatásból, így jelentősen sérülhet a szakterület érdekérvényesítő képessége a közigazgatásban. Ugyanakkor tény, hogy az elmúlt években több előrelépés is történt: minden Nemzeti parkigazgatóság rendelkezik már képzett ökoturisztikai szakemberrel, kiadványokkal, széleskörű szolgáltatásokkal. Az sem tagadható, hogy az Európai Uniós

támogatásoknak köszönhetően az ökoturisztikai szolgáltatások jelentősen fejlődnek. Kiemelendő a ROP 11-es intézkedés, amelynél jobbára ökoturisztikai, vagy ökoturizmushoz kötődő projektek nyertek. Több nemzeti park igazgatósága példaértékű módon fejleszti ökoturizmusát. Ezek közé tartozik a Duna-Dráva, a B ükki és az Aggteleki Nemzeti Park igazgatósága. A tíz nemzeti parkban több milliárdos ökoturisztikai fejlesztéseket terveznek. Az igazgatóságok partnerség keretében együtt dolgoznak helyi vállalkozásokkal, civil szervezetekkel, így eredményeiket meg tudják többszörözni. Azokban az időszakokban, amikor az állami szektor szakmai háttere gyengül, megnő a civil szervezetek szerepe. Szerencsére több olyan civil kezdeményezés is van, amely, ha nem is teljesen, de részben pótolni tudja az állami feladatok ellátását. Ezek sorába tartozik a N imfa Egyesület „Turizmus és természetvédelem” szemináriumsorozata,

melyet 2003 óta minden évben megrendeznek Túrkevén, civil szervezetek, nemzeti parkok igazgatóságai és független szakértők bevonásával. Az ökoturizmus a zöld szervezetek éves szakmai találkozóin is egyre nagyobb figyelmet kap. 2004-ben és 2006-ban harminc-negyven fő foglalkozott szekció keretében az ökoturizmus általános és aktuális kérdéseivel. A szekciók állásfoglalásokat is elfogadtak az ökoturizmus fejlesztése érdekében. Összefoglalva, a hazai ökoturizmus rövid, tíz-tizenöt éves múltra tekint vissza. A 90-es évek második felének több kedvező fejleménye ellenére sem sikerült megfelelően kiaknázni a lehetőségeket. Ugyanakkor az ország adottságai továbbra is kedvezőek az ökoturizmus fejlesztéséhez, van remény, hogy az érintettek a jövőben nagyobb sikereket érjenek el