Művészet | Kézművesség » Litográfia, Secco, Tempera

Litográfia, Secco, Tempera Litográfia A görög lithosz: kő és graphein: írni szóból származik. Síknyomású grafikai eljárás amelyet Aois Senefelder német nyomdász talált fel (1797-98). A nyomóforma eredetileg a solnhofeni mészkő, amelyet később fémlapokkal helyettesítettek. A nyomtatás a kő, a festék, a sav és a víz kémiai reakciójának felhasználásával történik. Színes nyomatok is készíthetők, ilyenkor annyi követ kell használni, ahány színről szó van. Szénsavas mészkőre krétával rajzol a litográfus. A követ ezután vízzel itatja át A kőre hengerelt festék csak a zsírkrétával fedett helyeken tapad meg, ahonnan pedig a ráfektetett papírlapra kerül gyenge nyomás vagy hengerelés következtében. A kőrajz (litográfia) azon a kémiai tételen alapul, hogy a zsírok és a v íz egymással nem vegyülnek, nedves kőlapon a zsíros festék nem tapad meg. Szénsavas mészkőre leginkább a München melletti Solnhofenben

található mészpalára zsírtartalmú krétával rajzol a litográfus. A követ ezután vízzel itatja át. A kőre hengerelt festék csak a z sírkrétával fedett helyeken tapad meg, onnan pedig a ráfektetett papírlapra kerül gyenge nyomás vagy hengerlés következtében. Cinkográfiánál cink-, algráfiánál alumíniumlemez helyettesíti a kőlapot Ezt a grafikai eljárást különösen a múlt század végén használták, de még e század első felében is alkalmazták, főleg többszínnyomású rajzok; plakátok sokszorosítására. Színes rajzok esetében minden színt külön kőlapról nyomnak. A nagy művészek közül Gavarni és Daumier alkalmazta szívesen, a színes kőrajznak pedig Toulouse-Lautrec volt nagy mestere. Minthogy a kőről nagyon sok példányban készülhet nyomás, a művészi technikák közül ez nyújtotta a legnagyobb lehetőséget a műsvek viszonylag olcsó terjesztésére. Secco Ha teljesen száraz vakolatra dolgozik a művész, secco

készül. Külön kötőanyagot (kazein tartalmú) kell használnunk, hogy a festék a mészpáncélon megkössön. A szekkóképek kevésbé időtállóak a freskónál, könnyebben leporlad. Színei fénytelenek, pasztellszerűek, hamvasak. A secco kötőanyagának rögzítő erejét a l evegő magas páratartalma és a hőmérséklet gyakori változása csökkenti. Nálunk a XIX: században főként Lotz Károly művelte. Tempera A tempera kötőanyaga az emulzió. Ez vizes és olajos anyagok elegye Az emulzió olajos összetevői a l enolaj és a m asztixkence (masztixgyanta terpentinszeszes oldata). A vizes összetevők a t ermészetes emulziókban a t ojás vagy a kazein (tehéntúró), a m esterséges emulziókban az enyv és a gumiarábikum. Az emulziót a porfestékhez keverjük, és vízzel hígítva festünk vele. Temperával papírra, vászonra, fára, falra is festhetünk A középkori temperaképek utolérhetetlen belső fényüket a vakítóan fehér gessoalapozásnak

(gipsz és enyv keveréke) köszönhetik. Ezeket a képeket száradás után általában lakkozták is Temperafestésre a hosszú szőrű sörte- és hajecsetek alkalmasabbak. Száradás közben a színek világosodnak, s teljes száradás után fénytelenek. Ez a f énytelen, könnyű színhatás a temperaképek fő jellegzetessége. Gyorsan száradó átlátszatlan felületet ad (a freskóhoz hasonlóan). Színei ugyan fedik egymást, de utólagos javításra, keverésre nemigen van lehetőség. Hatása üde, világító, színei élénkek. A XV században az olajfestés csaknem egészen kiszorította. Napjainkban ismét felelevenítették Hazánkban: Derkovits, Szőnyi