Biológia | Ízeltlábúak » Classis Insecta (sáskák) jellemzése

Alapadatok

Év, oldalszám:2006, 5 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:42

Feltöltve:2008. április 16.

Méret:37 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!

Tartalmi kivonat

Phylum: Arthropoda Subphylum: Hexapoda Classis: Insecta ORDO: DERMAPTERA Labidura riparia (Pallas, 1773) – homoki fülbemászó A 2 cm-t is meghaladó hosszával a legnagyobb fülbemászónk. Hatalmas ollóival – ezek a hímen 1 cm hosszúak – ügyesen fogja az apró svábbogarakat és más apró rovarokat. Hazánkban nem ritka. Nemcsak tengerparton él, hanem homokos síkságokon is messze elkalandozik, itt 30–40 cm mély járatokat ás. A nappalt ezekben tölti csak éjnek idején jön elő Forficula auricularia Linnaeus 1758 – közönséges fülbemászó A 11–15 mm hosszú állat egész Európában gyakori. Sötétszínű, oldalt világosabb négyszög torpajzsot visel. A hím ollói kampósak, a nőstényéi majdnem egyenesek Határozottan társas életet él, a falak repedéseiben, kövek alatt és nyirkos helyeken. Úgy látszik, ez a faj annak dacára, hogy szárnyas, mégsem repül. Ugyanis sohasem figyelték meg a fülbemászó repülését ORDO: DICTYOPTERA

Subordo: Mantodea Mantis religiosa (Linnaeus 1758) – imádkozó sáska Mindkét nem szárnyas. A 6–7 cm hosszú nőstény zömökebb, nagyobb; potroha felduzzad a benne rejlő petéktől; a hím mindig karcsú, 4–5 cm hosszú. Testszíne változó Vannak szürkésbarna és élénk zöldszínű példányok. Meleg, száraz bokros-füves területeket kedvel Ügyesen mászkál faágakon, leveleken, percekig ül mozdulatlanul zsákmányára várva. Rovarokat fogyaszt. Az imádkozó sáska saját faját is megtámadja, a szerelmi egyesülés után a nőstény felfalja hímjét. Védett! Subordo: Blattodea Erősen lapított testű, ovális körvonalú rovarok. Testalkatuk alkalmas arra, hogy nappal szűk hézagokba, rejtekhelyekre húzódjanak. A fényt kerülik, rejtett életmódot folytatnak Szárnyuk (különösen a nőstényeknek) gyakran csökevényes. Korlátozott repülőképességüket nem használják eléggé ki. Blatta orientalis Linnaeus, 1758 – konyhai csótány 2-2,5 cm

nagyságú, feketés-barna színű. A hím szárnyai a potroh 2/3-át fedik be, a nőstények szárnya csökevényes. Világszerte elterjedt, elsősorban emberi településekhez köthető Mindenevő. Betegségeket terjeszthetnek 1 Blattella germanica (Linnaeus, 1767) – svábbogár 1-1,5 cm nagyságú, sárgás-barna színű. Mindkét ivar fejlett szárnyakkal rendelkezik KözépEurópában emberi településeken fordulnak elő Mindenevő Periplaneta americana (Linnaeus, 1758) – amerikai csótány 2-4 cm nagyságú, vöröses-barna színű. Közép-Európában emberi településeken fordul elő Fejlett szárnyakkal rendelkezik, jól repül. Mindenevő Subordo: Isoptera Mastotermes darwiniensis Froggatt, 1896 – ó termesz 1 cm nagyságú (a királynő a 14 cm-t is elérheti). Államalkotó rovarok Az ivaros alakok szárnyakkal rendelkeznek, mellettük vannak katonák és dolgozók. Táplálékuk: fa és cellulózban gazdag anyagok. A cellulóz lebontását bélszinbionták

segítik ORDO: ORTHOPTERA Subordo: Ensifera Superfamilia: Tettigonioide Phaneroptera falcata (Poda, 1761) – zöld repülőszöcske 12-18 mm nagyságú. Alapszíne zöld A fedőszárnyakon túlnyúlnak a hátsó szárnyak A tojócső rövid, széles, sarlószerűen hajló. Ez a faj majdnem kizárólag növényekkel táplálkozik A középeurópai szöcskék közül a legjobban repülő faj Thamnobiont Leptophyes albovittata (Kollar, 1833) – virágszöcske 10-17 mm nagyságú. A fedő- és hátsó szárnak mindkét nemnél csökevényesek, pikkely alakúak A tojócső 5 mm nagyságú lapított. A potrohon sárgás-fehér folt halad végig Az imágók növényeket fogyasztanak. Thamnobiont Tettigonia viridissima Linnaeus, 1758 – zöld lombszöcske 28-35 mm nagyságú. Alapszíne zöld A szárnyak jól fejlettek A tojócső majdnem eléri a fedőszárnyak végét vagy 1-2 mm-rel hosszabb annál. Tápláléka kisebb rovarokból áll, mint legyek, hernyók. Szívesen fogyaszt nedvdús

leveleket is Magasabb fekvésű helyeken a T cantans váltja fel, de előfordulnak átfedések is. Thamnobiont Tettigonia cantans (Füssli, 1775) – éneklő lombszöcske 22-23 mm nagyságú. A szárnyak csak kissé nyúlnak túl a hátsó combon A tojócső egyenes, 2231 mm Étrendje megegyezik a T viridissima táplálékával A hegyekben ez a faj magasabbra megy a T. viridissima-nál, ez a nedvesebb levegő és a kiegyenlítettebb hőmérséklet kedvelésével függ össze. Thamnobiont Pholidoptera aptera (Fabricus, 1793) – nagy avarszöcske 20-25 mm nagyságú. Alapszíne a rozsdabarnától a fekete-barnáig A hím fedőszárnyai sárgák A pronotum hátsó peremén széles, sárga szegély. Kedveli a sűrű bozótos hegyoldalakat (850m-1700 m-ig). Thamnobiont 2 Decticus verrucivorus (Linnaeus, 1758) 24-44 mm nagyságú. Alapszíne zöld, sárga vagy barna A fedőszárnyakon többnyire sötét foltok vannak. A tojócső majdnem egyenes Nem kizárólag növényevő, szívesen

fogyaszt nedvdús növényi részeket is. Ezt a szöcskét a nedves réteken éppúgy megtaláljuk, mint a száraz pusztákon. A faj nevét Linné adta, mivel a svéd parasztok ezzel rágatták le szemölcseiket Chortobiont. Saga pedo (Pallas, 1771) – fűrészlábú szöcske 60-70 mm nagyságú. A legnagyobb szöcskénk Teste hosszú és keskeny Alapszíne zöld Csak xerotherm sztyeppjellegű biotópokon fordul elő. Ragadozó Mozgása lassú Parthenogenetikusan szaporodik. Nálunk csak nőstények fordulnak elő Chortobiont Védett! Ephippiger ephippiger (Fiebig, 1784) – nyerges szöcske 22-30 mm nagyságú. A pronotum nyereg alakúan benyomódott Alapszíne zöld vagy sárgás A tojócső gyengén hajlik. Meleg száraz klímában érzi jól magát Bozótokban, lombos fákon fordul elő. Táplálékát növények és kis rovarok alkotják Cirpelni mindkét nem tud Thamnobiont Superfamilia: Grylloidea Gryllotalpa gryllotalpa (Linnaeus, 1758) – lótücsök 35-50 mm nagyságú.

Alapszíne barna Életmódja kimondottan földalatti Első lába ásólábbá módosult. A test sűrűn szőrözött Táplálékuk túlnyomóan állati eredetű Elég sok természetes ellenségük van, főképp vakondok és a cickányok. Fissurobiont Acheta domesticus Linnaeus, 1758 – házi tücsök 16-20 mm nagyságú. A fedőszárnak rendszerint elérik a potroh csúcsát Alapszíne okkersárga Nálunk a telet az emberi lakások, üzemek melege nélkül nem tudná elviselni. Állományuk az utóbbi időben a rovarmérgeknek és a modern építkezési szokásoknak köszönhetően megritkult. A legkedvezőbb hőmérséklet számára száraz levegőben 32 °C. Életmódjuk éjszakai Táplálékuk nagyrészt növényi eredetű, szívesen fogyasztanak konyhai hulladékot. Fissurobiont Gryllus campestris Linnaeus, 1758 – mezei tücsök 20-25 mm nagyságú. Alapszíne fekete Hátsó lábának combján, belül piros folt található Kedveli az alacsonyabb területeket, meleg

domboldalakat. Egész Európában elterjedt Nemcsak este, de már a délelőtti órákban is megszólal, főleg napsütésben. Táplálékát állati és növényi anyagok teszik ki. Fissurobiont Oecanthus pellucens – pirregő tücsök 9-15 mm nagyságú. Alapszíne sárgás Finom alakjával elüt minden más tücsöktől Nappal ritkán cirpel. Petéit növények szárába helyezi el Meleg helyeket kedveli, kopár szőlőhegyeket (300 m magasságig). Növényevő Virágokon, bokrokon található Chortobiont 3 Subordo: Caelifera Superfamilia: Acridoidea Calliptamus italicus (Linnaeus, 1758) – olasz sáska 16-34 mm nagyságú. Alapszíne szürkésbarna A hátsó combon fent, három fekete folt van A hátsó lábszár piros. Xerofil Déli területeken lárvaként és imágóként is vándorsáskaként léphet fel. Cirpelést csupán a mandibulák végzik Egész közép-európában elterjed de csak helyenként, a legmelegebb neki megfelelő élőhelyeken. Geo-Chortobiont

Paracaloptenus caloptenoides (Brunner von Wattenwyl, 1861) – ál- olaszsáska 15-38 mm nagyságú. Alapszíne szürkésbarna A comb és a lábszár színe olyan, mint a C italicusé Hegyi lejtőkön él Érzékeny a gombafertőzésekre A fedőszárnyak rövidek lebenyszerűek, a hátsó szárnyak hiányoznak. Geo-Chortobiont Védett! Psophus stridulus (Linnaeus, 1758) – kereplő sáska 23-32 mm nagyságú. Alapszíne fekete, szürkésbarna vagy sárgásbarna A hátsó szárny fénylő piros. A hím fedőszárnya hosszabb, a nőstényé rövidebb a potrohnál A nőstények repülni nem tudnak. Kedveli a napos száraz hegyi réteket Jellegzetes surrogó hangot adnak ki, amit a hátsó szárnyak idéznek elő. Geo-Chortobiont Locusta migratoria Linneaus, 1758) – keleti vándorsáska 33-60 mm nagyságú. Alapszíne túlnyomóan zöld Nedves területeket, folyópartokat kedveli Ezt a fajt Uvarov 1921-es munkájáig két fajként írták le. Ő azonban rájött hogy itt egy fajról van

szó eltérő megjelenési formákkal. Két formát különbözethetünk meg: solitaria „helyhezkötött” valamint gregaria „vándorló”. A rajok kialakulását befolyásolja a hőmérséklet, a napsütés és a szél. Chortobiont Védett! Dociostaurus maroccanus (Thunberg 1815) – marokkói sáska 17-23 mm nagyságú. Alapszíne vöröses-sárga A repülőszervek fejlettek A fedőszárnyakon barna foltok találhatók. Kétfázisú vándorsáska mint a Locusta Hazánkban 1888-1890 között nagy károkat okozott. Manapság ritka Chortobiont Oedipoda caerulescens (Linnaeus, 1758) – kékszárnyú sáska 15-28 mm nagyságú. Alapszíne rendkívül változékony A hátsó szárnyán kék sáv található Száraz lejtőkön, kőbányákban, homokgödrös vidékeken él. A hideggel szemben rendkívül érzékenyek. Jól repülnek kisebb távolságokra Megfelelő biotópokon igen gyakori tud lenni Geobiont. Acrida ungarica (Herbst, 1786) – sisakos sáska 35-54 mm nagyságú.

Alapszíne a zöldtől barnáig változik A test erősen megnyúlt A fej kúpformájúan megnyúlt. Homokos élőhelyeken fordul elő Geo-Chortobiont Védett! Arcyptera fusca (Pallas, 1773) – szép hegyisáska 24-35 mm nagyságú. A nőstény fedőszárnyai rövidebbek, mint a potroh Alapszínűk sárga, fekete rajzolatokkal. A hátsó lábszárak vörösek Erdei és hegyi réteken fordul elő A hegyekben felmegy 17000 m-ig. Repülés közben surrogó hangot ad Chortobiont Védett! 4 Euthystira brachyptera (Ocskay, 1826) – smaragdzöld sáska 13-24 mm nagyságú. Alapszíne fénylő világoszöld A fedőszárnyak rövidebbek a potrohnál, a nőstényeknél lebenyszerűek. Kedveli a magasfüvű réteket Nedves helyek lakója, itt akár tömegessé is válhat. Chortobiont Stenobothrus lineatus (Panzer, 1796)– jajgató rétisáska 16-24 mm nagyságú. A fedőszárnyak barnásak A fedőszárny közepe után egy fehér foltocska található. Alapszíne nagyon tág határok

között változik Erdei réteken fordul elő Nagyon jellegzetes cirpelése van, ami semmilyen más egyenesszárnyú cirpeléséhez nem hasonlítható. Egész közép-európában elterjedt. Chortobiont Superfamilia: Tetrigoidea Tetrix subulata (Linnaeus, 1758) – közönséges tövishátú sáska 7-10 mm nagyságú. A pronotum messze túlnyúlik a hátsó térden A hátsó szárnyak teljesen kifejlődtek. Imágóként vagy az utolsó lárvastádiumban telel át Kedveli a nedvesebb biotópokat Jól repül, ha megijesztik szinte mindig így menekül. A közép-európai Tetrix fajok közül a leggyakoribb. Chortobiont Felhasznált irodalom: Brehm: Az állatok világa; Web cím: mek.oszkhu/03400/03408/html/2671html Harz, K. (1957): Die Geradflügler Mitteleuropas Veb Gustav Fischer Verlag Jena Helgard Reichholf-Riehm: Rovarok és pókszabásúak; Magyar Könyvklub 1996. Papp László (szerk.): Zootaxonómia, Dabas, 1997 http://www.babolna-biohu/Hun/Lap/Kereskedelem/Szakvall/Bugs/Bug 3htm

Varga János: Állatrendszertan gyakorlatok; Eger 2003. 5