Kereskedelem | Turizmus » Idegenforgalmi és turisztikai szervező szakirány záróvizsga tételek, 2008

Záróvizsga tételsor – IDEGENFORGALMI ÉS TURISZTIKAI SZERVEZŐ SZAKIRÁNY 1. A kultúra, civilizáció, művelődés, műveltség fogalmak értelmezése elméleti, történeti vonatkozásban. A nevelés, szocializáció, művelődés összefüggéseinek feltárása 2. Az emberi lét és a kultúra kapcsolata Az ember természeti és társadalmi meghatározottsága. 3. A mindennapi lét kultúrája és funkcionalitása Az életmód kulturáltságának vizsgálatának tényezői. A munka, a közélet a szabadidő és játék kultúrája 4. A szabadidő és társadalom, a szabadidő jellemzői, a szabadidő eltöltésének vizsgálata 5. Az animáció, szociokulturális animáció fogalma, területei, általános jellemzői, gyakorlata 6. Tömegkultúra Új médiumok és a művelődés 7. A kultúrához való jog, művelődéshez való jog A kulturális törvénykezés Magyarországon 8. A kulturális igazgatás szervezeti formái A közművelődés fogalma, intézményrendszere,

funkciói. Az élethosszig tartó művelődés rendszere 9. A lakosság kulturális magatartása Az életmód és a kulturális magatartás típusai A közönség rétegződése. 10. A kulturális szektor átalakulása A kultúra és a gazdaság kapcsolata Állami szerepvállalás modelljei. Többszektorúság 11. A nemzetközi és a hazai turizmus főbb jellemzői 12. A turizmus rendszere és környezete, jellemzői 13. A turizmus alanyi és tárgyi alrendszere, jellemzői 14. A turizmusrendszer működése - dinamikus elemzés 15. A turizmus pozitív és negatív hatásai a gazdasági környezetre 16. A turizmus pozitív és negatív hatásai a társadalmi és politikai környezetre 17. A turizmus hatása a helyi társadalom tradicionális kultúrájára 18. Az integrált turizmustervezés lényege, folyamata 19. A kulturális (örökség) turizmus meghatározása, jellemzői, fajtái 20. A turizmus marketingje 1. A kultúra, civilizáció, művelődés, műveltség fogalmak

értelmezése elméleti, történeti vonatkozásban. A nevelés, szocializáció, művelődés összefüggéseinek feltárása A kultúra a latin colere = művelni szót jelentette, majd a 17. században kerül elő újra német nyelvterületen. Kultúra fogalma: váltózó, nincs egységes meghatározás. Változó, hogy milyen társadalomtudományokban használják, a köznyelvben is más. A kultúra elsajátítható. A kultúra legáltalánosabb megközelítésben az emberiség által létrehozott szellemi és anyagi javak összessége. Szűkebb értelemben: ennek központjában a művészetek, az ismeretek és társadalom különböző csoportjainak mindennapi magatartása, életmódja, életének minősége állnak. A szocializáció, a nevelés, a művelődés különböző, de összetartozó folyamatokat, tendenciákat jelölő fogalmak. Közvetlenül egyik sincs alárendelve a másiknak, de kölcsönösen összefüggnek. Az emberformálódás folyamatában kivételes,

középponti, meghatározó szerepük van. Az emberré válás nélkülük elképzelhetetlen A szoc , a nev, a művelődés egyenértékű elsajátítási formák. Művelődés fogalma: tudatos, külön erőfeszítés igénylő elsajátítás. Az általános műveltségnek – az egyéni érdeklődés által meghatározott irányban való – öntevékeny továbbépítése. Túlmutat az iskolás műveltségen, de mindenképpen arra épül, arra támaszkodik, mert a képességek iskolázottságának egy meghatározott foka, színvonala nélkül a művelődés, mint folyamat egyszerűen elképzelhetetlen. kultúra szinonimája Az egyén művelődése egy ismeretszerzést jelent. Formái: képzés, nevelés, önnevelés, oktatás, tanulás Intézmények vonatkoztatásában az iskolára, de még inkább az iskolán kívüli szintérre utal. Művelődés: öntevékenységen alapuló, tudatos, de nem kötelező Szocializáció: a közvetlen környezetben lezajló mindennapi élethez kötött

folyamat. Igazi funkciója: az egyén mindennapi életképességének kialakítása. Ez pedig csakis a mindennapi élet közvetlen, spontán tapasztalatcseréjében, szakadatlan ismétlődő interakcióiban (kölcsönös viszony) mehet végbe. Az elsajátítás 1ik meghatározó formája, amelyben az 1ednek a saját fenntartásához szükséges képességei tapasztalati úton kialakulnak. / A szoc folyamán az egyed tapasztalatilag sajátítja el azokat a „mindennapi” képességeket, amelyek a számára, közvetlen környezetben a saját fenntartásához (tehát az egyed reprodukciójához) szükségesek. Nem tudatos tevékenység, de kötelező érvényű, itt az elfogadott normákat elsajátítjuk. Nevelés: Tudatosan vezetett, társadalmilag szabályozott („előírt”) elsajátítás, a társadalom fenntartásához szükséges képességek elsajátítása. Elsőrendű feladat: a társadalom fenntartásához szükséges képesség elsajátítása. Társadalomérdekű

tevékenység, a társadalom azért vajúdja ki magából a nevelési funkciókat és intézményeket, hogy saját fennmaradásának és jövőjének szubjektív garanciáiról gondoskodjék. Egy központi cél: a társadalmi cselekvőképesség fejlesztése. A szoc. elsősorban az egyed, a nevelés elsősorban a társadalom, a művelődés elsősorban az egyéni műveltség reprodukcióját, újra- és újjátermelését szolgálja. Kultúra terjedése: egy adott helyen az egyik generációról a másikra, csatornákon keresztül: nyelv, írásbeliség Diffúzió: a kulturális elemek valamilyen módon beépülnek egy-egy kultúrába. Ott fejeződik be, ahol kapcsolatba kerülnek az emberek. Közvetlen átvétel: a kulturális jegy szinte teljes mértékben azonos átvétele. Ösztönző jellegű átvétel: a kulturális jegy csak ösztönzést ad, a befogadó-átvevő kultúrának, hogy valami hasonlót hozzon létre. Akkulturáció: 2 kultúra találkozása kapcsán mind a

kettő megváltozik, mert hat egymásra. A változás függ: • Az átadó és befogadó beállítottságától • Milyen a befogadó csoport • Társadalom szerkezete • Az átvétel körülményétől Kultúra szintjei: 1. Javak, képződmények: épületek, technikák, család, nemek helyzete 2. Értékek, ideológiák: vallás, normák, eszmék (ezek meghatározzák a viselkedést) 3. Alapfeltevések vagy premisszák: ember és természet viszonya, ami kihat a fentebbi szintekre Kultúraértelmezések különböző társadalmi korokban A kultúrafogalom megjelenése a polgári társadalomban: A kultúra fogalma a 17-18. század óta létezik A k csak a polgárosodás közben lett az emberi lét külön területe, akkor vált el a mindennapi lét gyakorlatától. Ekkor a kultúrát a természet ellentéteként fogták fel az emberre vonatkoztatva. Az ember nemcsak természeti lény, hanem valami más, mivel tudata van, gondolkodik, és ez megkülönbözteti őt minden más

élőlénytől. Heinrich Hanselmann szerint, az ember önmagát alkotja meg, de ez csak lehetőség, mindenki választhat a természeti állapotba süllyedés és a szellemi felemelkedés közt. Heder (a német felvilágosodás jelentős képviselője) szerint minden élő szervezet a lét magasabb formája felé törekszik, azt készíti elő az élete megnyilvánulásaiban. Ez a törvény az emberre is érvényes: természeti létét a szellemi léttel igyekszik meghaladni, így a sajátos emberi minőségét is az határozza meg, hogy a szellemi szint mennyire fejlett benne. E fejlettséget humanitásnak nevezi. A természetben 2 ellentétes erő hat, pusztító és építő erő Az embereknek az építőt kell választani és támogatni, és valósítsák meg viselkedésükben is, mert csak ennek lehet a következménye az egyetemes béke. A humanitás kifejlesztése érdekében minden népnek nagy gondot kell fordítania a nevelésre, az emberek készségeinek fejlesztésére. A

kultúra fogalom kései megjelenésének okai: A kialakuló polgári társadalom ekkor kezdte érzékelni, hogy a történelem fejlődési folyamat, az alacsony szintről a magasra való fejlődés. Megmutatkozott az új világrészek felfedezésénél, hogy nagy különbség van a civilizált és a természettel közeli kapcsolatban élő népek között. A 19. században megváltozott a kultúra fogalma, létrejött a tárgyiasult kultúra Ettől kezdve az embereken kívül álló javakban látták a kultúra lényegét. Úgy gondolták, hogy eredményt csak tehetséges ember hozhat létre, mások úgy jutnak hozzá, hogy átadják nekik. Foglalkozássá vált a kultúra közvetítése. A polgári társadalom intézményesítette a kultúra terjesztését, a nyilvánosság számára könyvtárakat, múzeumokat, színházakat hozott létre. Kiderült, hogy a k. áruvá tehető, forgalmazható, közvetítése profitszerző üzleti vállalkozás lehet. Ez kedvezett a tömegk

elterjedésének A civilizáció és a kultúra szembeállítása: 1. Az életfilozófiában a civilizáció a kultúra ellentéte, szintén a 19 sz végén és a 20 sz első felében fogalmazódott meg. A technikai civilizáció háttérbe szorítja a humán jellegű k-t, vagyis a lét anyagisága elnyomja az emberi szellemet. A civilizáció termékei biztosítják ugyan az anyagi lét kényelmét, eszközellátottságát, de közben az emberi kapcsolatok kiüresednek, az érzelmek mélysége gyengül, az erkölcs a vallásos hit értelmetlenné válik. 2. Spengler: A Nyugat alkonya könyvében így írja le: a történelmi haladás az ember feltaláló képességének köszönhető. Így képes átalakítani a természetet Tettével leigázza a természetet, mely előbb vagy utóbb szembefordul vele és elpusztítja őt. A kritikus pont a gépi technika megjelenése, mert addig a fejlődést a kultúra határozta meg. A civilizáció a tudományt és a technikát részesíti

előnyben, s így a hasznosság válik fontossá az embereknek. A természeti környezet elveszti eredeti értékét, az emberek kiírtják az erdőket, pusztítják a földet ennek a következménye a mesterséges környezet, ezzel a saját létfeltételeiket semmisítik meg. A kultúra így civilizációvá alakul át Kimerül a tudat alkotó ereje, utánzás lesz => a dolgok veszik át az uralmat az emberek felett. A k halálával új barbárság veszi kezdetét. Ez a pesszimista jóslat a nyugati k pusztulásáról az I. világháborút követő években az európai és az észak-amerikai k-ra vonatkozik 3. A civilizáció történelmi értelmezése: A civilizáció a történelmi fejlődésnek azt a szakaszát jelenti, amely a vadság és barbárság után alakul ki, s a letelepült életmódot folytató földműves társadalmakkal kezdődik. Itt nem ellentéte a kultúrának, hanem magasabb foka. Erősödik a tény, hogy a civilizációs fejlődés nehézségeit az ember nem

tudja megoldani, jobb lenne visszatérni egy természetközelibb életmódhoz, de ehhez le kellene mondani nagyon sok szükségletről, amit a civilizáció teremtett meg. Ez a probléma arra figyelmeztet, hogy nem elég az élet anyagi feltételeit javítani, hanem az embereket is kell nevelni, művelni. Az anyagi termelés és pénzgazdálkodás megelőzi az emberekre fordítandó figyelmet. Nem a technika és nem a civilizáció rontja meg az életet, hanem az a magatartás, amely nem képes humanizált körülményeket teremteni a fejlődés eredményeinek hasznosításával együtt, amely nem képes az emberi kapcsolatok normalizálására. 4. A kultúrafogalom mint a német fejlettség igazolása: Norbert Elias A civilizáció folyamata könyvében írja: az angol és francia civilizáció csak a viselkedés formáira és az életkörülményekre vonatkozik, tehát külsődleges eredmény, ezzel szemben a németek kultúrája a lélek magasabbrendűségét fejezi ki, az ember

belső fejlettségének jele. A gyarmatosításban résztvevő Anglia és Franciaország a fejlettségét a civilizáció fogalmával jelölte meg, szembeállítva azt a gyarmatokon talált természeti népek kezdetleges életviszonyaival. A gyarmatosításban részesülni nem tudó németek viszont a maguk szellemi fejlettségére a k. fogalmát alkalmazták Az életfilozófiai kultúrafelfogás: Életfilozófiai felfogás: ez a német filozófiában terjedő irányzat azt hirdette, hogy az alkotás az intuíciónak, azaz a lelki állapotnak köszönhető. Az alkotó ösztönös megérzéssel képes a dolgok és események lényegét megragadni, s a képzeletével azt kifejezni. => kultúra az, amit az alkotó szabad és spontán alkot. A tudomány nem tartozik a kultúrához, sem a technika, amely anyagi érdekeket szolgál, szemben a művészet öncélúságával. A tárgyiasult kultúra elszakadt alkotóitól, személytelenné ált=> idegen az emberek számára. Ijesztően

megnőtt a művek száma=> a kultúra dologi erőként jelenik meg=> önmozgásra tesz szert=> áttekinthetetlen, nem tudjuk irányítani. Az életfilozófia szerint a kultúra fokozatosan elveszti emberi tartalmát. 2. Az emberi lét és a kultúra kapcsolata Az ember természeti és társadalmi meghatározottsága. Természeti: A kultúra a természet ellentéte. Az ember a természetből él, felhasználja és át is alakítja munkájával a javait. Pld: táplálékfeldolgozás, eszközkészítés Ennek eredménye egy mesterséges környezet. Az emberek ebbe születnek, átveszik egymás tapasztalatát, tudását A kisgyermek fokozatosan megtanulja mi mire való, majd hogy ő hogyan tudja gyarapítani és fejleszteni céljainak megfelelően. Ebben a kapcsolatban fejlődik ki az egyén szubjektuma A tárgyi környezetből senkinek sem kell elölről kezdeni a környezet alakítását, mert már elődeink megtették, nekünk csak folytatnunk kell. A táplálkozás,

tisztálkodás, alvás módja mind felhasználja az emberiség gyakorlati eredményeit. Így beszélhetünk: táplálkozáskultúráról, környezetkultúráról stb. Az ember természeti meghatározottsága; a munka szerepe: Megállapíthatjuk, hogy az ember a természetből él, de nemcsak elveszi és felhasználja, amit ott talál, hanem a munkájával át is alakítja a természet anyagait, hogy így megteremtse léte feltételeit. Ez az átalakítás egyaránt megvan a táplálék feldolgozásában és az eszközök készítésében. A természethez fűződő viszony tehát gyakorlati. Eredménye egy mesterséges természeti környezet, ami csak a munka eredményeként jöhet létre, ezért sajátos „emberi környezetnek” is mondhatjuk. Az emberek ebbe a környezetbe születnek bele, s ennek köszönhetik, hogy átvehetik elődeik tapasztalatait és tudását. A kisgyermekek fokozatosan megtanulják, mit mire és hogyan használjanak fel, majd később azt is megtanulja, hogy

ezt a környezetet hogyan lehet gyarapítani és fejleszteni céljainak megfelelően. Önállósága tehát egy tanulási folyamat eredménye, amelyben elsődleges szerepe a tárgyi környezetnek van, de nélkülözhetetlen a közvetlen környezetben élő felnőttek tanítása, nevelése. Ennek köszönhető a sajátos emberi magatartás elsajátítása Ez a tárgyakkal való sikeres bánásmódon kívül tartalmazza az emberi kapcsolatok megtanulását is. Ahol az emberek közt rossz a kapcsolat, az egyének viselkedése kevéssé kulturált, beszéde tartalmában és kifejezésmódjában egyaránt szegényes, ott a gyermek társas viszonylatai, s gondolkodásmódja is fejletlen marad. Minden ember természeti lényként jön a világra, és csak a tanulás közben elsajátított emberi környezet segítségével válhat teljes mértékben emberré, ezért elfogadható, hogy a természeti meghatározottság szoros összefüggésben van a társadalmival. Minden természeti

(biológiai) szükségletünk át van szőve a történelmi- társadalmi kapcsolatok eredményeivel, és egyetlen biológiai szükségletünk kielégítése sem marad pusztán természeti folyamat, valamennyi felhasználja az emberiség gyakorlati eredményeit. Azt is mondhatjuk, hogy még a biológiai szükségletek kielégítésének módja is sajátosan emberi, azaz a természeti folyamatok átalakításából származó kultúra. Beszélünk: környezet-, táplálkozás-, testkultúráról, mert mindebben van valami többlet, ami csak az emberekre jellemző. Malinowski (lengyel antropológus) szerint a kultúra 7 alapszükségletre adott szervezett, azaz intézményesült válasz. Ezek a következők: 1. anyagcsere: amelyre az ellátás a válasz 2. szaporodás: amelyre az emberek válaszul a rokonságot építik fel 3. testi kényelem: ennek kielégítésére hajlékokat építenek 4. biztonság igénye: ezt a védelem megszervezése teremti meg 5. mozgás: ami a tevékenységet

váltja ki 6. növekedés szükségletét: ebből jön létre az oktatás 7. egészség szükségletét: amihez higiénia társul Malinowski ebben a kapcsolatrendszerben jelöli meg a kultúra alapjait, s erre építi az úgynevezett származékos szükségleteket. Ilyen magasabb szintű szükséglet szerinte az eszközök és fogyasztási javak termelése és vele összefüggésben a gazdasági élet megszervezése: az emberi kapcsolatok és az egyéni magatartás szabályozása a szokás, az erkölcs és a jog révén: az intézményeket fenntartani és megújítani tudó emberek kiképzése a nevelés rendszerében; a hatóságok hatalommal való felruházása a politikai szervezetben. Emellett szól az embereket összefogó, integráló szükségletekről, ide sorolja a hagyományt, az elfogadott normákat, értékeket, a vallást, a művészetet, a szertartásokat, a nyelvet és más szimbólumformákat. Malinowski tehát a kultúrát az emberek természeti

szükségleteivel szoros összefüggésben levő képződménynek tekinti annak ellenére, hogy látja, ez a kapcsolat a fejlődés során egyre közvetettebbé válik, s nem minden eredményben mutatható ki a gyakorlati szükségletekkel való összefüggés. Malinowski megállapítása, hogy a kultúra minden megnyilvánulásában három alkotóelem játszik fő szerepet: maga a termék, a szervezett csoport (intézmény), amely létrehozta vagy terjesztette, s a szimbólum, ami az emberek közti érintkezést szolgálta. A kultúra mindig valamilyen gyakorlati szükségletet szolgál, így a kultúra funkcionális jellegű. A kultúra lényege az emberek szervezettségében, cselekvésük társadalmi természetében keresendő. Az ember társadalmi meghatározottsága: Az emberek társadalmi léte kölcsönösségen alapszik, melynek eredményeként az egyén mások munkájának eredményeiből részesül, de maga is hozzájárul, hogy az ő eredményeit mások felhasználják. E

társadalmi tevékenységcsere összefügg azzal az információcserével, ami az emberi kapcsolatok keretei közt naponta folyik. A társadalmi meghatározottság bebizonyítató azzal, hogy minden egyén magatartása társadalmi minták szerint alakul. Minden emberi közösségben kialakulnak a viselkedést szabályozó normák, amelyeket a hallgatólagos elfogadás, a vele való azonosulás tartósít. E normák változatai: a szokás, ami ugyan szabályként nincs megfogalmazva, de amit az ismétlődő alkalmazás mégis hosszú időn át fenntarthat, s mások utánzásával széles körben terjedhet; az erkölcs, ami tételes szabálygyűjteményként jelenik meg, de a betartása a napi gyakorlattól függ, s a be nem tartása legfeljebb a közvélemény rosszallását váltja ki; végül a jog, ami írott törvényekben rögzítődik, s a betartásáról az állam, a rendőrség és a bíróság útján gondoskodik, s a törvény ellen vétőket büntetéssel sújtja.

Feltételezhetnénk, hogy az egyének erős alkalmazkodása kedvező egy társadalom számára. Csakhogy ez konformizmushoz vezet, a követelmények szolgai követéséhez, ami az egyén önállóságának feladását is jelenti. Ez semmiképp sem helyeselhető, de a másik véglet sem, a normák és kötelezettségek teljes elutasítása, a nonkonformizmus, ami anarchiához vezet. A középút lehet csak jó: a társadalmi szabályok kritikus elfogadása és alkotó alkalmazása, valamint az egyéni szempontok összehangolása. Homogenitás – heterogenitás: Hogy mi tekinthető előnyösnek egy társadalom számára: a homogenitás (egyöntetűség) vagy a heterogenitás (a társadalmat alkotó egyének különbözősége)? Látszólag az első a kedvezőbb, hiszen az érdekazonosság, az egyforma cél és gondolkodásmód megkönnyítheti a felmerülő problémák megoldását. Csakhogy a történelem bebizonyította, hogy a homogenitás nem kedvez a fejlődésnek, sőt a nagyfokú

egyöntetűség az életképességet is gyengíti. Közösség és társadalom: Itt feltétlenül különbséget kell tennünk két fogalom, a közösség és a társadalom között. Az első kisebb létszámú emberi egységet és szorosabb összetartozást jelent. A második sokkal több ember lazább együttélése. E megkülönböztetés azért fontos, mert így érthető meg, hogy a homogenitás a közösség jellemző vonása és eredményes együttműködésének feltétele, míg a heterogenitás a társadalmi lét sajátossága. E különbség azonban egyúttal arra is magyarázatot ad, hogy miért tud mégis dinamikusabban fejlődni a társadalom, mint egy zártabb közösség. A társadalmi keretek közt ugyanis az eltérő vélemények szintéziséből új szint alakulhat ki, míg a közösség egyformasága csak a meglévő szintet erősíti. Persze az emberek közti különbözőség érdekellentétet válthat ki, s ha ez elmérgesedik, hátráltatja a haladást, sőt

a társadalom felbomlását is előidézheti. Ezért a társadalomban az emberek léte kevéssé stabil, nyugodt Ferdinand Tönnies közösség és társadalom megközelítése: Ferdinand Tönnies német szociológus három közösségi formát különböztet meg: a vér közösségét, a rokonságot, a hely közösségét, a szomszédságot és a szellem közösségét, a barátságot, ami a közös munkában vagy a közös érdeklődésben, gondolkodásban jön létre. A közösségben az emberek akaratuk szerint igenlik egymást, s közöttük konszenzus (egyetértés) uralkodik. A társadalom ezzel szemben egymástól függetlenül élő egyének tömege, amelyben a kapcsolatokat „csere” határozza meg, főként a pénz formájában. A társadalom tagjai potenciálisan ellenségei egymásnak, mert köztük állandó a konkurencia- harc, de a konfliktusok megelőzésére köztük udvariasság uralkodik. Valójában azonban mindenki csak önmagára gondol. Tönnies szerint:

korunkra inkább jellemző az individualizmus, a személyi függetlenség igénye, s ha a közösségek nem is tűnnek el életünkből, azok már jóval nyitottabbak, könnyebben átalakulóak, mint a korábbi évszázadok közösségei. A hagyomány beépül az emberek életébe. Megadja létezésünk fontosságát, az egymást váltó nemzedékek kultúrájának egymásra épülését. Ha a figyelmet leköti a jelen, a múlt elhanyagolása együtt járhat a távlatok beszűkülésével. A múlt iránti érdektelenség önkéntes ítéletekhez vezet. A történelmi meghatározottság problémája, hogy a jövő hoz-e fejlődést? A történelemben változtattak ugyan a problémákon, de ez csak átmeneti volt. Heder szerint a fejlődés csak úgy vehető észre, ha az egész emberiséget nézzük, nem egyes emberekre vonatkoztatva. 3. A mindennapi lét kultúrája és funkcionalitása Az életmód kulturáltságának tényezői A munka, a közélet a szabadidő és játék

kultúrája. 1. A mindennapi lét kultúrája és funkcionalitása A munka kultúrája 1. A munka és a kultúra ellentétes fogalmak Történetileg egységben voltak Régen a társadalmak a munka által művelődtek. Egyrészt a környezet megismerése vált tudatossá, másrészt a természetalakító, eszközkészítő munka fejlesztett ki készségeket, jártasságot, képességeket. A munka kultúrájáról: - több mint szakképzettség, vagy megszokásból eredő rutin tapasztalat - jelenti a célok megértését, a belőlük eredő feladatok megvalósításának a felfogását, az adódó lehetőségek összehasonlítását, értékelését, és megoldását - jelent anyag és eszközismeretet - jelenti a munkafolyamat ésszerű felismerését A munka kultúrája annál nagyobb, minél önállóbb az egyén. A munkánál fontos az emberi tényező. TEODORE SCHULTZ azt állítja, hogy az ember nagyobb hatékonysággal járul hozzá a gazdaság fejlesztéséhez, mint az anyagi

javak. Schultz utal a világháború utáni újjáépítésre Az emberek azt hitték, hogy nagyon sok idő lesz, mert nehéz pótolni az anyagi javakat. Nem vették figyelembe az emberi tudást. Ennek a tudásnak a következtében lerövidült a helyreállítás. Másik példa a harmadik világ országainak a segítése Ennek az eredménye gyenge lett. Sok anyagi tőkét vittek, de hiányzott az emberi tényező (tudás) Alacsony volt a munka kultúra => nem tudták hasznosítani a technikát. Szóval a gazdasági növekedés kulcsa az emberi tőkébe való beruházás. JÁNOSSY FERENC azt mondja: Nem az anyagi eszköz és nem a technika határozza meg az emberek életmódját, hanem fordítva, az emberek tudása, gondolkodásmódja, életfelfogása határozza meg azt, hogy mit tesznek a rendelkezésükre álló eszközökkel, intézményekkel. A szakképzettség akkor hatékony, ha kellő szintű általános műveltségbe ágyazódik bele. Az általános műveltség hiánya ma a

csekély képzettségű munkanélkülieknél mutatkozik. Ők nem tudnak tanulni. Hasonló a helyzet a betanított munkásoknál, akik rutin munkát végeznek Problémát jelent napjainkban, hogy megváltozik a szaktudással szembeni követelmény, ennek már nem képesek megfelelni. A gazdaságban a minőség az úr, és akitől eddig sok munkát vártak (csekély minőségűt) az nehezen tud átállni. Másik gond: hiába van valakinek magas képzetsége, ha nem tudja hasznosítani. Kénytelen elvállalni, ha távol áll is tőle BLEICHER szervezeti kultúra szintjei és kölcsönhatásaik Schein kultúra szintjeit Bleicher a szervezeti kultúrára is értelmezi, és három szintet különböztet meg: - Az első szint a mesterséges képződmények szintje, a felületi szint, amelyben a társadalmilag tanúsított magatartásformák, erkölcsi megnyilvánulások és szokások valamilyen mesterséges képződményekben jelennek meg. Ilyenek lehetnek például az épületek és

berendezések formái, az öltözködés, a munkatársakkal való érintkezések formái stb. - Az elvonatkoztatás magasabb szintjén, a vállalati kultúra megnyilvánulását olyan különféle értékek és normák irányítják, amelyekben a vállalati célok, cselekvési elvek és magatartási normák öltenek testet. - Végezetül ezek mögött állnak (az elvonatkoztatás még magasabb szintjén) az alapvető feltevések a környezetről, a vállalatról, az emberi cselekedetekről. A vállalati kultúra fő mozgató elemét (alakítóját) a középső sávba sorolt elemek képezik. Azok az értékek és normák, amelyek cselekvési elvekként és magatartási szabályokként funkcionálnak, amelyek befolyásolják az első, azon keresztül a harmadik szinthez tartozó elemekben történő változásokat is. A három szint között természetesen kölcsönhatások is vannak. 1. A szint: Termékek, alkotások Technológiai Művészeti 1. B szint: Viselkedésminták

Szokásos vezetési feladatok Látható, hallható viselkedésminták Normák 2. szint: Értékek A fizikai környezetben kifejeződő és mérhető értékek Csak a társas egyetértésben kifejeződő értékek 3. szint: Alapfeltevések A környezettel való kölcsönhatásról A tér, az idő és a valóság természetéről Az emberi természetről Az emberi tevékenység természetéről Az emberi kapcsolatok természetéről 0. szint: Tisztázatlan szint A közélet kultúrája: Hihetnénk, hogy a közéletben való eligazodáshoz nem kell több mint annak ismerete, hogy a hivatalos ügyekben hová is kell mennünk. Csakhogy tapasztalhatjuk, ha nem tudjuk jól megfogalmazni, mit is akarunk, ügyeinket sem tudjuk sikeresen elintézni. A közigazgatással való kapcsolatunknak ezért magasabb szintűvé kell válnia. Mindenhez természetesen nem érthetünk. Lehetünk azonban fogékonyak az ügyintézés módjára, és ezen keresztül az érdekérvényesítés esélyeire is.

Érdekérvényesítés: ez a tudás csak a gyakorlatban szerezhető meg, s csak akkor, ha ez nem merül ki alkalmi ügyeink intézésében, amelyek feltehetően nem is lesznek rendszeresek. Rendszeres kapcsolat a közigazgatással csak akkor lehetséges, ha nem maradunk meg a személyes ügyeknél, hanem felvállaljuk egy közösség problémáinak intézését. Ma ez Magyarországon még szokatlan jelenség, de egy demokratikus társadalomban magától értetődő. Ez esetben arról van szó, hogy a különböző közösségek szervezetté teszik érdekeik képviseletét, legyen szó egy településről vagy egy szakterületről. Egy közösség önszerveződése jobb kapcsolatot jelent az állampolgárok egészével, mintha ilyen érdekvédelmi, ügyintézési kapcsolat csak a hivatalos szervek és a lakosság között létezne. Részvétel: a demokratikus közélet elve a participáció (az aktív részvétel) az illetékességeket elnyerő bizottságokban, amelyek tanácsadó,

véleményező, sőt még döntéshozó jogokat is kaphatnak. Mennél demokratikusabb egy társadalom, annál több területen biztosít jogokat a közösségeknek. A társadalmi bizottságok csak úgy képviselhetik jól a közösségi érdekeket, s akkor tudnak érdemleges javaslatokat kidolgozni, ha figyelembe veszik a szakszerűség követelményeit, és emellett rendszeres kapcsolatot tartanak az őket megbízó közösség tagjaival. Ennek módszere a lakossági fórum és a szakmai tanácskozás, másrészt a szélesebb közvélemény rendszeres tájékoztatása az aktuális ügyek, problémák állásáról. Az információk áramlásának kölcsönösnek és rendszeresnek kell lennie, úgy, hogy a lakossági, a szakterületi véleménynyilvánítás nem merüljön ki a panaszokban, hanem konstruktív, azaz fejlesztő célzatú is legyen. Vitakultúra: a közéleti-politikai tevékenységnek van egy fontos módszertani oldala is, ez pedig a vitakultúra elsajátítása és

alkalmazása. Esetek sora bizonyítja, hogy nem tudunk kulturáltan vitatkozni. Az egyik szélsőség az, hogy a vitázó felek egymást ellenségnek tekintik, akit le kell győzni. A másik szélsőség esetében egymástól függetlenül elhangzó monológok, hozzászólások hangzanak el, anélkül, hogy ezek kapcsolódnának egymáshoz és a szóban forgó problémák közös megoldását keresnék. Egy konstruktív vitában a különböző álláspontok egyeztetése és a konszenzus (megegyezés) keresése történik meg. Ez csak úgy sikerülhet, ha a vitázó felek hajlandóak a másik fél álláspontjában is felfedezni hasznosítható részeket, s megpróbálják azokat saját álláspontjukba építeni. Ehhez bizonyos türelem szükséges: a mási fél figyelmes meghallgatása. Az a vita tanúskodhat a részvevők politikai érettségéről, amelynek a végén minden érdekelt úgy érzi, eredményes volt a részvétel, s ha közben kénytelen is volt módosítani az eredeti

álláspontját, a végső eredménnyel mégis egyet tud érteni. A szabadidő kultúrája: A szabadidő mindig olyan tartalommal telítődik meg, amilyennel valaki megtölti azt, tehát jellemzi a vele élő embert is. Ha a szabadidőt a szabad elhatározásból származó elfoglaltságok idejével azonosítjuk, akkor nem sorolható ide a biológiai szükségletek kielégítése (alvás, táplálkozás), a házimunka (főzés, mosás, takarítás), a fizetett munkával összefüggő, de a munkaidőn kívüli elfoglaltság (munkahelyre utazás, értekezlet). Mindezek kötelességszerűek, amiket időnként el lehet hagyni vagy csökkenteni lehet, de az, az életszínvonal rovására történhet. Mégis a képlékeny időkerete miatt szokták „félszabadidőnek” is nevezni, utalva arra, hogy e tevékenységek időkeretét az egyéni elhatározás befolyásolhatja. A szabadidő az önfejlesztés lehetősége is, ezért a testedzést, az önképzést, a művelődést és az önként

vállalt társadalmi (szociális) tevékenységeket is ide soroljuk. E különbség mutatja, hogy a szabadidő tartalma elárulja, ki hogyan gondolkodik az életről, mit tart fontosnak benne. A szabadidőt értékesen felhasználni csak az tudja, aki megtanulta értékelni a szabadidő kitöltésének sokféle lehetőségét, és azokat tudatosan a maga személye és az embertársi kapcsolatoknak fejlesztésére fordítja. Ebbe beletartozhat a kikapcsolódást segítő pihenés, szórakozás, de az élet jobb megismerését, megértését szolgáló, azaz „bekapcsolódást” jelentő művelődés is. A lényeg a változatosság, mert a sokféle tevékenység váltogatása pihentet és örömöt is okoz, míg az egyhangú időtöltés unalommal jár, fáraszt és kedvtelenséget vált ki. Érdemes a szabadidőt tudatosan alakítani, a rendelkezésre álló időt tervszerűbben felhasználni. Az idővel való gazdálkodás képessége a műveltség fontos része. Az élet

ritmusának felgyorsulásával, a kötelezettségek intenzitásának növekedésével növekszik az emberek idegfeszültsége. Selye János ezt stressznek nevezte, mely kellemes és kellemetlen egyaránt lehet. Kellemes, ha bennünket érdeklő feladat megoldására irányul, kellemetlen, ha kényszerítő jellegű. Kellemes a stressz feloldása, ha sikerrel jár, kellemetlen, ha kudarccal jár. Ez lehet distressz, ami nemcsak kellemetlen, de ismétlődő hatása betegségekhez is vezethet. Ezért a problémamegoldás képessége az egészség fenntartását segítheti. A korlátlan önzés életellenes. Az önérdek érvényesítése az emberi lét alapvető mozgatója, ha ez nem kapcsolódik össze önzetlenséggel, akkor a hatása szembefordul saját érdekünkkel. A stresszt feloldó harmóniával szorosan összefügg az érdekellentétek kiegyenlítése. A kikapcsolódással járó szórakozást az olyan kötetlen tevékenységgel azonosítják, amelyben jól érezzük magunkat. A

kellemesség érzése jellemzi tehát, de ebből az is következik, hogy az egyéntől függ, mi vált ki benne kellemes hangulatot. Játék: A játék jelentősége Johan HUIZINGA alapján: Johan Huizinga holland művelődés-történész szerint jelentősége abban áll, hogy „az emberi kultúra a játékban, játékként kezdődött és bontakozott ki”, s „az emberi közösség fontos ténykedései játékkal vannak átszőve”. Még a beszéd is tele van játékos fordulatokkal, metaforákkal. A játék lényeges sajátossága, hogy nem a közönséges, megszokott élet, hanem „kilépés” abból. Általában érdek nélküli, s maga a játékos tevékenység ad kielégülést A játék képes feszültség teremtésére és feloldására. (ügyességi játékok) A játék gyakran harc valamiért vagy ábrázolása valaminek. A játékos ábrázolás eredetileg egy természeti adottság volt. Ha ez mozgással párosult, már elődadásról volt szó, ami misztikus vagy

kultikus esemény megismétlése. Funkciója, hogy tudatosítsák az emberekben a világ rendjét, természetét. Az ünnepet és a játékot egyaránt jellemzi „a közönséges élet kikapcsolása”, „a tér- és időbeli elhatároltság”, „az igazi szabadság”. Az ünnepi cselekedetek közben és a játékban az ember „úgy tesz”, mintha komolyan venné, elhinné, hogy az a szerep, amit vállal, a valóság tartozéka. A játék, mint az emberi viselkedés szerves alkotóeleme, a játék funkciói Arnold Gehlen alapján: Arnold GEHLEN német antropológus a játékot az emberi viselkedés szerves részeként vizsgálja. Arra keres választ, hogy a sajátos emberi magatartásban milyen szerepe van a játékosságnak. Ezt legjobban a gyermek játékában lehet felismerni A játék funkcióit a következőkben határozza meg: 1. funkció: a mozgások gyakorlása, amely közben a gyermek felfedezi és kidolgozza sokrétű mozgásképességét és annak

formálhatóságát. 2. funkció: a dolgokkal való ismerkedés A gyermek válogatás nélkül „bevonja mozgásaiba az elé kerülő dolgokat” és megfigyeli, melyikkel mit tud tenni, melyik hogyan „viselkedik” cselekvése közben. Ezek a funkciók Gehlen szerint a „komoly részt” adják a játékhoz. A játékjelleg a fantáziában jelenik meg. Benne az ember „tetszőlegesen változó érdeklődése” és ennek élvezete mutatkozik meg. Az utóbbit az váltja ki, hogy az érdeklődés nem kötődik szükségletekhez Ezért jár átéléssel, változatossággal. Ennek bizonytalanság lesz a következménye, ami lényeges tartalmát adja a játéknak. A játékhoz tartozik Gehlen szerint „a másik ember szerepébe való belehelyezkedés”, valamint „a szabályok összeállítása” és elfogadása. A szabályok keretet formálnak Ez a lezártság egységessé teszi a játékosok viselkedését. A kölcsönösségből kialakul a szerepek struktúrája, ami

meghatározza lehetőségeiket. Mindez modellje az emberek társadalmi együttélésének, együttműködésének. 4. A szabadidő és társadalom, a szabadidő jellemzői, a szabadidő-eltöltési formák változásai, a szabadidő eltöltésének vizsgálata. A szabadidő fogalma: „A munkán kívüli időnek az a része, melyet az egyén szabad akaratából választott tevékenységek végzésére fordít. Nem irányított, önkényesen alakuló, tetszőleges cselekvési lehetőség – elsősorban a pihenés és szórakozás területén.” IDŐ MUNKAIDŐ FÉLSZABADIDŐ SZABADIDŐ SZABADIDŐ (kötelezettségektől mentes) pihenőidő tevékeny idő A szabadidő mennyiség és minőségi vonatkozásban is egyaránt különféle tényezőktől függ. Függ a munkaidőtől, a munkaidő mennyisége fordítottan arányos a szabadidővel. Befolyásoló tényezők még: a lakóhely, a nem, az életkor, az iskolai végzettség, a foglalkozás, az egyén igényei. A szabadidő

történelmileg állandóan bővülő időegység A szabadidős tevékenység a személyiség önmegvalósításának szerves része. Minden ember olyan kedvelt időtöltésben vesz részt, amilyen megfelel műveltségi szintjének, életkorának, egész személyiségének. Ugyanakkor a szabadidő eltöltése vissza is hat az emberre, alakítja a személyiségüket. Joffre DUMAZDIER szerint a szabadidő funkciói: 3D – lazítás (detente), szórakozás (divertissement), fejlődés (développement) – kapcsolati dimenzióval bővül. A szabadidő olyan idő, mellyel az egyén szabadon rendelkezik abból a célból, hogy pihenjen, szórakozzon, művelődjön, utazzon stb., s ez az idő független a munkától, a mindennapi élet által kiszabott feladatoktól és a társadalmi kötelezettségektől. A szabadidejével mindenki maga rendelkezik, azonban a „kínálat” befolyásolja, hogy ezt ki, mivel tölti el. A szabadidő jellemzői: szabad, kötelezettségektől mentes, érdek

nélküli. A szabadidő nagysága történelmi koronként változott. Manapság a következő tényezők határozzák meg: foglalkozás, életkor, nem, jövedelem. A szabadidő alapvető funkciója az egyén testi és lelki regenerálása. Magyarországon a szabadidő felhasználásában több változás történt: - Csökkent a „második munkára” fordított idő. - A szabadidőben történő tanulás megnőtt. - Növekedett a nyelvtanulásra fordított idő. - Növekedett a testedzésre fordított idő. - A turizmus fellendült. Mindenki olyan gyakorisággal és oda utazik, ahová pénztárcája engedi. - Jelentősen megnövekedett a szórakozásra fordított idő, különösen a fiatalok körében. A szórakozóhelyek, diszkók, biliárdtermek, multiplex mozik, játéktermek óriási közönséget vonzanak. Az életmód a szükségletek kielégítése érdekében végzett tevékenységek rendszere, tehát konkrétabban az, hogy a társadalom tagjai mindennapi életükben

milyen tevékenységeket végeznek, hol végzik ezeket, kik vesznek részt ezekben, miért végzik ezeket, mit jelentkeznek számukra ezek. Ezzel rokonfogalom az életstílus Ez az adott társadalmi körülmények között viszonylagos szabadsággal megválasztott tevékenységeket, ezekkel kapcsolatos preferenciákat helyezi középpontba. Az életvitel-fogalom az életstílus fogalmának felel meg Életforma- típusok: 1. Első fok: Tradicionális életmód: Ma már csak nyomokban van jelen a társadalomban. Az eredeti tradicionális életmódban az ember természetszerűleg tagja azoknak a közösségeknek, amelyekbe beleszületett (nagycsalád, település). A hagyományok megszabják a viselkedést A tradicionális családmodell ismertetőjegyei: a többgenerációs nagycsalád, a rokonság összetartása, a család közvetlen szerepe a termelésben (a család termelési egység). 1945 előtt a magyar társadalomnak még több mint a fele paraszt volt, a földbirtokos

középosztály pedig jelentős pozíciókkal rendelkezett. A polgári társadalom lassan és ellentmondásosan nőtt A tradicionális életforma ezért egyre korszerűtlenebbé vált, és belülről kezdett hanyatlani. 1945 után a helyzet megváltozott. A tradicionális életforma mindenütt visszaszorult Egyes hagyományai azonban átszínezik a polgári életforma különböző változatait. 2. Átmeneti fokozat: Passzív, instabil, nem autonóm életforma: Az emberek bizonyos csoportjai már kikerülnek a tradíció által meghatározott keretek közül, de új hagyományokat még nem tudtak elsajátítani. Így történik ez a nagy társadalmi átalakulások időszakában, amikor milliók váltanak foglalkozást, települést, társadalmi réteget és osztályt. Életvitelük szegényes Lakáskörülményeik rosszak, háztartási fogyasztásuk szegényes, étkezésmódjuk szigorúan hagyományos. Jövedelmük kicsiny A tagjai a szabadidő- tevékenységek hosszú sorából

alig-alig végeznek valamit, televíziót néznek, esetleg kocsmába járnak, de nem sokkal többet. A kulturális tevékenységek sorából szinte semmit. Vallás szempontjából is bizonytalanok, nem hitetlenek, de nem is igazán hívők Formailag még őrzik a tradicionális családmintát, de csak annyit valósítanak meg belőle, amennyit tudnak. 3. Második fok: A) Kapaszkodó-rekreációs, stabilitásra törekvő, nem-autentikus életforma: Olyanok tartoznak ide, akik már ki tudtak jutni az előző típust jellemző átmeneti helyzetből, légüres térből. A típushoz tartozók többnyire keményen dolgoznak, mert ezt örökölték a tradicionális életmódból, és mert fenn akarnak maradni. Életkörülményeik valamivel jobbak, fogyasztási szokásaik valamivel változatosabbak a passzív csoporténál. A legfőbb cél általában a lakás, ha megszerezték, annak szépítése. A csoport tagjai szabadidejüket ki akarják tölteni felüdüléssel, kikapcsolódással,

pihenéssel, esetleg aktív pihenéssel. Szívesen járnak el szórakozni, vendéglőbe vagy sportrendezvényekre, szívesen foglalkoznak kerttel, nézik a tévét, persze a könnyebb műsorokat. A vallásos hit színvonala alacsony A családi élet még őriz bizonyos hagyományokat a tradicionális családból, és már törekszik a polgári hagyományok megszerzésére. B) Nyitott, felhalmozó (akkumulatív) stabil életforma: Az előző típus ikerpárja. Olyanok tartoznak ide, akik egy fokkal még előbbre jutottak a „megkapaszkodásban”, és már nemcsak stabilitást tudnak maguknak biztosítani, de nyitottak is mernek lenni. Nyitottak a munkában, nem idegen tőlük a munka öröme. Életkörülményeik érezhetően jobbak az előző csoportokénál. Túlnyomó részük jó lakást tudott szerezni vagy építeni, és már a berendezés is színvonalas, sőt, gyakran nagy figyelmet fordítanak rá. Járnak moziba, olykor eljutnak színházba. Itt kevésbé van belső

szigor, kevésbé feltétlen a szülői tekintély, a szerepek elosztása sokkal inkább szimmetrikus. C) Autonóm-autentikus, stabil, polgári életforma: Azokat foglalja magában, akik meg tudták teremteni, illetve meg tudták őrizni a polgári életforma és a polgári kultúra hagyományait és kereteit. Foglalkozás szerint is jobbára értelmiségiek Ha lehet, őrzik az örökölt és a maguk által kialakított szokásokat, hagyományokat. A televízió háttérbe szorul, a műsorok közül ők választják az irodalmi, művészeti, tudományos programokat. Ők tanulnak leginkább idegen nyelvet, és a kirándulók között is őket találjuk a legnagyobb számban. A típushoz tartozók jelentős része vallásos. A család nemcsak őrzi a hagyományokat, hanem át akarja adni az utódoknak is. A munka a nőknél sem csak pénzkereset, hanem egyéni ambíciók is kötődnek hozzá. Ennek ellenére a háztartás megszervezése legtöbb helyen a nő feladata 4. A harmadik fok

lehetősége (emancipatív [egyenjogúság]- iniciatív [kezdeményező] életforma): Jellemzői az időbeosztás többközpontúsága, az új civil-demokratikus társadalmi nyilvánosság. Márkus Mária ezt nevezte emancipatív családmodellnek. Itt valósulhat meg a szerepek szimmetriája. Módszerek: Időmérleg vizsgálatok: lényege, hogy a megkérdezett személyek mintegy naplót vezetnek a megelőző napról vagy hétről, azaz feljegyzik, hogy a nap különböző szakaszaiban milyen tevékenységeket végeztek, hol tartózkodtak, kivel voltak együtt. Ennek alapján össze lehet állítani a nap 24 órájának időbeosztását, időmérlegét és ez alapján ki lehet számítani a különböző korosztályok, valamint férfiak és nők átlagos időbeosztását. Háztartás-statisztika: ennek keretében a statisztikai hivatalok nagyobb számú háztartásból kérnek fel személyeket, hogy hosszabb időn keresztül naplószerűen vezessék a háztartás összes jövedelmét

és kiadását. Ez alapján megtudhatjuk, hogy a lakosság mennyi pénzt fordít például élelmiszerre, kultúrára, közlekedésre, azon belül is kisebb rétegekre például húsra, zöldségekre, tömegközlekedésre, benzinre. Megfigyelés és élettörténet: hogyan viselkednek az emberek a mindennapi életben, hogyan próbálnak viselkedésükkel társaikra hatást gyakorolni. 5. Az animáció, szociokulturális animáció jelentősége, területei, általános jellemzői, gyakorlata. A szó eredete: Maga az animáció szó latin eredetű -----> animo = életet elevenít, élővé tesz. Hozzánk a szó francia közvetítéssel jutott el. Az Eckhardt-féle nagy francia szótár az „animálni” ige első jelentését így adja meg: életet önteni valamibe. + Larousse szótár: animálni = életet adni. A hazai gyakorlatban is ismert „animációs film” = a holt anyagból (vonal, rajz, stb.) ------> mozgás, cselekmény, végső soron emberi jelentéstartalom

elevenedik meg. A szó jelentése a német nyelvterületen: animálni= életre kelteni, élénkíteni, eleveníteni. Az egyik legtömörebb meghatározás szerint „animálni”= „lelket, szellemet tölteni egy közösségbe, egy társadalomba, mozgást (aktivitást) idézve elő”. Az animáció alapvetően kiscsoportok aktivizálása, kiscsoporton belül lesz aktív maga az 1én, ill. kiscsop-ok által aktivizálható – átfogó elvi szinten – maga a társadalom Az animáció jellemzői: Az animáció segíthet mindannyiunknak abban, hogy egy társadalmon, egy közösségen belül megtaláljuk hovatartozásunkat, megkönnyíti számunkra az azonosulás folyamatát; felébreszti és fejleszti bennünk a találkozás, a beszéd, a megértés, a kölcsönösség, a társadalmi beilleszkedés szükségletét. Az animáció megkönnyíti az egyének, illetve csoportok közötti kölcsönös megértést. Segíti az egyéni és csoportos önkifejezést, cselekvési szándékot,

kreativitást. Az animáció olyan sajátos módszer, melynek megvan a maga szemléleti alapja, s ugyanakkor sajátos szemléletként is megfogalmazhatjuk, melynek alkalmazására megvannak a megfelelő módszerek. Az animáció abban akar segíteni, hogy az egyén simán, békésen, önként beilleszkedjen az adott társadalomba. Találja meg helyét az adott keretek között Az animáció a társadalmi változásokat az egyének és a kisközösségek belső öntudatosításával kívánja megvalósítani. A szociálpszichológiai nézőpont, mint alapelve azt jelenti: a kisközösségeket állítja szemléletének középpontjába, a társadalom átalakulását, mint a kisközösségen belüli változásokat, ill. a közösségek és a társadalmi környezet viszonyába tudja elsődlegesen megragadni. Az animáció lényegében úgy jelenik meg, mint „egy, a közösségi beilleszkedést és részvételt szolgáló olyan módszer, mely – az animátor közvetítésével – a

társadalmi kapcsolatok megjavítását szolgálja”. DUMAZEDIER szerint a szabadidő három funkciója: három D 1.lazítás (detente) 2szórakozás (divertissement) 3fejlődés (développement) Kiegészítő funkció: a kapcsolati dimenzió, ami az emberek felszabadítását célozza meg. Lehetőséget biztosítás számukra, hogy szituálják, elhelyezzék magunkat más személyekhez, csoportokhoz, tevékenységekhez, társadalomhoz viszonyítva. Az animáció céljai: - minden embernek lehetőséget adni arra, hogy felfedezze önmagát, hogy részt vegyen a csoport és a társadalom életében, javasolva bizonyos változtatásokat, javításokat, elősegítve az élet minőségének állandó emelkedését; - támogatni a szabadon kidolgozott, az egyes tagok és a ti csoportjuk által átélt problémák, szükségletek és törekvések megfelelő célokhoz való csatlakozását; - segítni a különböző élethelyzetű emberek egymás mellett élést és kapcsolatát, egymás

értékeinek, vélekedésének, környezetének és szokásainak elfogadásában és tiszteletben tartásában; lehetőséget adni mindenkinek önmaga elhelyezésére, kitárulkozására, felszabadulására, hogy a lehető legteljesebb összhangban élhessen saját vonatkoztatási kereteivel. Szociokultúrális animáció: A francia Sport és Ifjúsági Minisztérium a kulturális nevelő munkát (népművelést) átfogó szóval szocio-edukatív animációnak nevezi. Lényege: „A társadalmi-nevelési animáció arra irányul, hogy felébressze és fejlessze a nevelő és a kulturális aktivitást; az állampolgári, gazdasági, művészeti, illetve sport jellegű nevelés – mint folyamatos nevelési folyamat – során általános emberi gazdagodást, fejlődést érjünk el.” Találkozunk a „kulturális animáció” kifejezéssel is, amely alatt a nagy hivatásos művészeti-kultúraközvetítő intézmények animációs gyakorlatát értik. De amit ma Magyarországon

továbbra is népművelésnek (azaz közművelődési tevékenység szervezésének, ösztönzésének stb.) mondunk, azt a francia nyelven legjobban a szociokulturális animáció kifejezés adja vissza Az animáció aktív részvételt, bekapcsolódást, azonosulást kíván elérni. 1 filmelőadás: kultúraterjesztés, de ha a vetítéshez kapcsolódóan közös filmezésre, klubfoglalkozásra kerül sor, akkor már animációról beszélhetünk! - A szociokulturális animáció területei: A szocio-kulturális animáció igen szerteágazó és sokrétű tevékenységet jelent. Az animációt a következő területekre csoportosítja: - művészeti (irodalom, festészet, szobrászat) - tudományos (önképzés, konferenciák) - társas élet (családi környezet, szomszédok, ünnepek, egyesületek, baráti összejövetelek) - testkultúra (sport, horgászat, vadászat) - gyakorlati tevékenység (kertészkedés, barkácsolás) Az animáció tevékenység általános jellemzői: -

nevelő jellegű tevékenység a munkaidőn kívül - megfelel az emberek szükségleteinek, szórakozási igényeinek - önkéntes részvételen alapul - nyitott, elvileg bárki, bármilyen korú, nemű, foglalkozású részt vehet - elvileg nem támaszt előzetes követelményeket (vizsga, diploma) - általában csoportban valósul meg, sokoldalú lehetőségeket kínáló intézményekben - általában animátor segítségével zajlik - kulturális demokrácia - aktivitás, kreativitás - csoport-, közösség-, szabad- és sokoldalú kommunikáció - kultúrához való jog. Az animátor személye (szerepek): A francia animáció szó lényegében s elsősorban kisközösségi aktivizálást jelent. Az animátor egy konkrét, átlátható közösségen belül aktivizál. Az animátor „egyének és csoportok fejlődésének ügyvivője” „akinek az a feladata, hogy tevékenységet, aktivitást keltsen életre, illetve fejlesszen tovább nevelő célzattal a kultúra, a sport

területén. Ez a tevékenység elvben a teljes lakossághoz szól, a minél teljesebb, folyamatos művelődés felé nyit.” Az animátor segíti, ösztönzi az egyént, illetve az adott közösséget fejlődésben, kiteljesedésben, hogy az legjobb saját lehetőségeit bontakoztassa ki. A közösség érdekében arra törekszik, hogy felébressze, előidézze a kreativitást, a tagok szabad önkifejezését, előtérbe helyezve: - az aktív részvételt, a tagok önkifejezését - a kitűzött célokhoz való szabad csatlakozást, a lehetőségek tudatosítását - pozitív személyes kapcsolatot a tagok között - a társadalom fejlődése iránti elkötelezettséget - az egyes tagok személyes autonómiáját, ugyanakkor mások egyéniségének tiszteletben tartását - kapcsolatot, kommunikációt teremt más közösségekkel Segít az embereknek megérteni a társadalom mechanizmusát, azt újratermelni-építeni úgy, hogy az emberek maguk vállaljanak felelősséget

benne. Az animátor tagja a csoportnak sajátos egyedi státusban. Lényegében feladja vezető szerepét, melyben minden tőle függne, nem kívánja helyzetét arra felhasználni, hogy saját nézőpontját, értékrendjét és céljait erőltesse rá a csoportra. Az animátor nem változtat meg erőszakosan semmit, nem utasít, vezényel senkit sehová: csupán segít megvilágítani a helyzetet, a problémát, és hagyja, hogy a csoport saját maga találja meg a céljait. Az animátor szerepe abban áll, hogy segítse a csoporton belül: - a megvilágosodást: hogy a csoport tagjai világosan lássák helyzetüket, problémáikat - az objektivitást: hogy a csoport tagjai reálisan ítéljék meg a helyzetet - az alkalmazkodóképességet: hogy az élet mindig változó helyzeteihez tudjanak igazodni az egyének - a kreativitást: hogy az állandó megújulás képessége alakuljon ki (animátor= kulturális ügyintézők; technikai és pedagógiai tanácsadók) Az animáció

stílusa – Kurt LEWIN 1. Autoriter stílus: a vezető a csoportot a saját személyes álláspontjára kívánja állítani, azt akarja vele követtetni. Autokrata, manipulál, uralkodó, önkényeskedő, kényszerítő, ellentmondást nem tűrő, lenéző. Következmények: a tagok vagy elfogadják vagy elutasítják ezt a stílust. Vagy az alávetettség, a látszólagos engedelmesség jelenik meg, vagy pedig a lázadás, a dac. 2. Laissez-faire stílus: laza stílus, a vezetés átengedése a csoportnak A vezető rendkívüli módon veszít értékéből, lemond előjogiról és a befolyásolás minden formájáról. Következmények: a csoport saját fantáziája és szeszélyei szerint fejlődik. Beköszönt az anarchia, a rendetlenség, a harc a természetes vezetők és a frakciók vagy klikkek között. 3. Asszociatív, demokratikus stílus: egyenlőségre törekvő, amelyhez az animátor és a csoport tagjai egyaránt hozzájárulnak. Olyan megoldásokat, ötleteket sugall,

amelyekre a csoport nem is gondolt, mert nem ismerte vagy látta azokat (felvilágosító animátor), vagy pedig ellátja a tagokat a cél eléréshez szükséges eszközökkel, technikákkal, módszerekkel (együttműködő animátor) Következmények: a cél megközelítése kölcsönös segítséggel és egyidejű hozzájárulásokkal történik. Akadályok: létszám, érettség, tevékenység típusa, a rendelkezésre álló idő. 6. Tömegkultúra Új médiumok és a művelődés I. Tömegkultúra és tömegkommunikáció (történeti elemek): A tömegkultúra kialakulása: A tömegkultúra kialakulásához több tényező is hozzájárult: a technikai fejlődés és az iparosodás. A tömegkultúra kialakulásának a szabadidő megjelenése is kedvezett. Ebben az időben csökkent a munkaidő, a bérek emelkedtek A megnövekedett szabadidő és a pénz egy részét pedig szórakozásra fordították. Az 1900-as évek elején kulturális forradalom „tört ki”. A

tömegkultúra nagyon szoros összefüggésben áll a piaccal. A kultúra áru lett ugyan, de másrészről egyre többen részesülhettek belőle. A kultúra „népszerűvé” vált A tömegkultúra vizsgálatánál UTRY ATTILA a következőkre hívja fel a figyelmet: 1. A XIX században a demokratikus mozgalmak és az egyenjogú társadalmak létrehozták azokat a társadalmi szabályozó „berendezéseket”, intézményeket, ahol ez a jelenség meggyökeresedett. 2. A népművészet, mint a nép ősi, spontán kifejezésének színvonalas eszköze megteremtette a közemberek kultúráját. Megkezdődött az egyetemes emberi kultúra javainak, értékeinek homogenizálása. 3. A tömegkultúra kezdetben azonos a törzsi kultúrával, majd népművészettel Összefoglalva, a tömegkultúra főbb jellemzői: - kevés számú forrás, sok befogadó, az egyéneket ugyanazon ingerek érik, a befogadás közös. Tendenciák a tömegkultúrában: - A tömegkultúra globalizálódott. A

nemzetközi médiahálózatok eltüntetik a nemzeti különbségeket. - A nemzeti kultúra háttérbe szorul. - A tömegkultúra produktumai nem időtállóak. - A kultúrában számos erkölcsi elvet és tabut ledöntöttek, a „szabadságnak” semmi sem szab határt. - Összemosódik a művészet és a giccs, a zsenialitás és a butaság. - Mindennapokra ható művészeti irányzatok ma már nem léteznek. - A tömegkultúra gyakran visszasüllyed a középkori vásári komédiák színvonalára, hiszen ingyenes népszórakoztatásra törekszik, ezt használja ki a „plaza- világ”. Tömegkommunikáció: Nagy számú emberhez juttat el üzeneteket, a szétsugárzott üzenetek pedig tömegcikk jellegűek. Tömegkommunikáció esetén a közlés nem személyes, hanem valamilyen köztes eszköz segítségével zajlik. Szűkebb értelemben a nyomtatott sajtót (újság, magazin, folyóirat) és az elektronikus médiát (rádió, TV) soroljuk ide, mások tágabb értelmet adnak: a

könyveket, a hanglemezeket, a mozit, a videót is megjelölik tömegközlési eszközként. A tömegkommunikáció jellemzői: - egy időben ugyanazon információ nagy tömegeket érint, - a közlés egyirányú - a közlés eszközök segítségével történik, - adó és vevő között térbeli, sokszor időbeli távolság van, - sajtóbirodalmak jöhetnek létre, melyek többféle médiát is a kezükben tarthatnak. A tömegkommunikáció funkciói: tájékoztatás, szórakoztatás, meggyőzés, kultúraközvetítés, szocializáció elősegítése. A tömegkultúra elleni és melletti érvek Umberto Eco: A tömegkultúra és a kultúra szintjei c. írása alapján: A tömegkultúra ellen megfogalmazott vádak a következők: - a tömegkultúra a tömeghatás érdekében az átlagízlést célozza meg, s kerül minden újszerűséget - homogenizálja (egyöntetűvé teszi) az igényeket és az ízlést - számára az üzlet a legfontosabb, érdeke a profitszerzés, a k. csak

eszköz hozzá - igényeket teremt, meghatározza, hogy az embereknek mit kell kívánniuk. A tömegk manipulálja az igényeket. - passzív befogadóvá formálja a közönséget, nem kell gondolkodni, mert mindig kész megoldásokat kap a néző. - a közreműködő művészek sztárolása. A közönség még akkor is érdeklődéssel fordul egy mű felé, ha az gyenge minőségű ugyan, de a benne fellépő művészek, zenészek népszerűek. - a tömegkultúra nem az értelemre, hanem az érzelmekre akar hatni. Az igazi művészetben az érzelmi hatás nem cél, hanem eszköze vagy következménye a cselekményeknek. - nem segíti a műveltségi szint megújítását, fejlesztését - arra vállalkozik, hogy az elitkultúra értékeit terjessze új feldolgozásban, az adaptáció leegyszerűsíti az eredetit. - a tömegkultúra csak az élet felszínét mutatja. Benne a jó és a rossz határozottan elválik egymástól. - azt a látszatot kelti, mintha megvalósítaná, hogy a

kultúrából mindenki részesedhessen, függetlenül a képzettségétől. A műveletlenséget, a felszínességet tartósítja, olyan életmódot és magatartás-mintát kínál, amely a fogyasztói társadalmat erősíti. A tömegkultúra védelmére megfogalmazott érvek: - demokratizálja a kultúrát: olyan emberekhez juttatja el, akik különben semmilyen kultúrát sem kapnának, már csak azért sem, mert a „magas kultúrát” nem tudják megérteni. - a tömegkultúra lépcsőfok a magas kultúrához: később fogékonnyá leszünk a nehezebb fajsúlyú művekre. - vádolják a tömegkultúrát azzal, hogy a legalacsonyabb igényeket is kiszolgálja. Miért ne tenné, ha egyszer az elitkultúra nem törődik azokkal, akik ezen a szinten állnak. - népszerűsíti a bűnözést, az erőszakot: Épp az ellenkezője igaz, a bűnt mindig úgy mutatja be, hogy az elnyeri büntetését, az erőszak pedig levezeti az emberekben rejlő agresszív indulatokat. a tömegkultúra

eltéríti az embereket a bűnözéstől - azzal, hogy a tömegk. egységesíti az ízlést és az igényeket, hozzájárul a ti különbségeket eltüntetéséhez - a nagy művek leegyszerűsített bemutatása érdeklődést kelt az eredeti mű iránt - a felszínes információ is tájékoztat. - rákényszerül a folytonos újításra, mert csak így tudja megújítani és fenntartani az érdeklődést. ECO úgy véli, nem maga a mű, hanem a befogadás szintje a döntő. Az, hogy egy alkotásnak milyen a hatása, az átvevők műveltségétől és a befogadás módjától függ. Akkor van probléma, ha valaki megreked a szórakoztató kultúránál, és nem tud eljutni az intenzívebb gondolkodást kívánó művekig. Ezen segíteni kell, a művészeti nevelés feladata a befogadó készség fejlesztése. Eco szerint tehát nem a tömegkultúrát kell támadni, hanem az iránta mutatkozó egyoldalú igényt kell fejleszteni. Király Jenő érvei populáris kultúra mellett:

Szerinte a tömegkultúra bírálói igazságtalanul általánosítják a negatívumokat, a felszínesség ugyanis nemcsak itt, hanem a magas kultúrába szánt művek közt is megtalálható. Akik a szórakoztatás egészét elítélik, nem tesznek különbséget a tartalmas és a tartalmatlan szórakozás között. A tömegkultúra érzelem-központúságának is van jelentősége: segítségével az emberek olyan élményeket élhetnek át, amelyekre életük nem ad lehetőséget. A magas kultúrában egyirányú kapcsolat van az alkotó és a befogadók között: az alkotó műve megalkotás közben nincs tekintettel a befogadókra. A tömegkultúra alkotója ezzel szemben már az alkotás folyamatában azonosul majdani közönségével, figyelembe veszi azok igényeit, érzéseit, érdeklődését, életfelfogását. A magas kultúrában hierarchikus viszony van az alkotó és a befogadók között, a tömegkultúrában viszont a befogadó és a befogadás folyamata egyenrangú a

kultúrát teremtővel és a közléssel. A tömegkultúra és a giccs: Király Jenő elkülöníti egymástól a tömegkultúrát és a giccset. Giccs: olcsó, vásári, kispolgári, álművészet. LUKÁCS GYÖRGY szerint a giccset nem gyenge kifejezésmódja teszi azzá, hanem a tartalma, ami hazug illúziókat terjeszt. Azt állítja, hogy az élet szép és tele van boldogsággal, a problémák csak látszólagosak, félreértésből keletkeznek. A giccs azonban képes az ellenkező végletet is hasznosítani. Ebben a természeti csapások végzetszerűek, a társadalmi ellentétek kibékíthetetlenek. E végletesség bizonyítja, hogy a giccs készítői a világot egysíkúan látják, a képet mindig a jó és a rossz harcára egyszerűsítik. Abraham A. MOLES úgy látja, hogy a giccs nem annyira valamely tárgy, mint inkább a környezethez való viszony. Tárgy annyiban, hogy a giccset kedvelők érzelmeit és életfelfogását fejezi ki. A giccses környezetben „a tárgyak

száma viszonylag nagy, a tárgyak eredetiségének foka azonban alacsony”. A díszítettség igénye a gazdagság látszatát kínálja A giccs jellemző vonása: a funkció és a dísz elkülönülése, meg nem felelése, a használati szükséglethez képest a díszítés indokolatlan előtérbe kerülése. A cél mindig az érzelmi hatás felfokozása. HAUSER ARNOLD a 18. század végén az alacsonyabb társadalmi helyzetből feltörő, a gazdagodás útján elinduló új polgárságban jelöli meg azt a réteget, amely magával hozta a giccs iránti igényt. A giccs eljárásmódja: halmozással fokozni a hatást. Töményen szolgáltatja mindazt, amit megindítja az emberekben az érzelmek ellenállhatatlan áramlását. Tömegkultúra és tömegkommunikáció: A tömegkultúra is a kapitalizmus kezdeti szakaszához kapcsolódik: kialakultak és elterjedtek a tömeges terjesztés eszközei. Az iparosodás a nagyvárosok létrejöttéhez vezetett A technikai fejlődés egyre

inkább képzett munkaerőt igényelt, a szakképzettség elengedhetetlenné vált, nőtt az írni-olvasni tudók száma. Csökkent a munkaidő, a bérek emelkedtek, megnövekedett a szabadidő. Először az újság- és könyvnyomtatás jelent meg, majd a 20 sz meghozta filmet, a rádiót, a televíziót, számítógépet. Az elektronikus eszközök forradalmasították a kultúra terjesztését. A tömegkult. nagyon szoros összefüggésben áll a piaccal A kultúra áru lett ugyan, de másrészről 1re többen részesülhettek belőle. A kult „népszerűvé” vált Kezdetben a tömegkult. azonos a törzsi kult-val, majd népművészettel Főbb jellemzői: kevés számú forrás, sok befogadó, az 1éneket uazon ingerek érik, a befogadás közös. A tömeghatás legkézenfekvőbb módja az igényszinthez való igazodás. A társadalom nagyobb része még alacsonyabb műveltségű volt, akkor a kultúrát is ehhez kellett igazítani, az alkotókat pedig rá kellett venni arra,

hogy ezt a szintet is kiszolgálják. Megjelentek a filmek, a reklámok. A film két hatása: sztárolás, illetve háttérbe szorítja a könyvolvasást MCLUHAN: A Gutenberg galaxis vége c. könyvében arra figyelmeztet, hogy a nyomtatott szövegben úgy szerzünk tudomást a világról és az emberekről, hogy nem kerülünk velük közvetlen kapcsolatba. A film ezzel szemben megjeleníti a történéseket, azt az érzést kelti bennünk, mintha magunk is részesei lennénk az eseményeknek, s ez a közvetlenség a kép és hang együttes hatásával, a mozgás állandó érzékelésével sokkal szuggesztívebb, mint a képzelőerőt jobban igénybe vevő olvasás. Napjainkban a vizuális információhordozók veszik át a vezető szerepet, és ez lehetővé teszi, hogy olyanok is tájékozódhassanak, akik nem tudnak vagy nem szeretnek olvasni. A tömegkommunikáció jellemzői: - egy időben ugyanazon információ nagy tömegeket érint - a közlés egyirányú, nincs

visszacsatolás, ezért több szerző úgy véli, hogy célszerűbb tömegtájékoztatásról beszélni - a közlés eszközök segítségével történik - adó és vevő között térbeli, sokszor időbeli távolság van - a tömegkommunikációban való részvétel önkéntes. Ahogy a személyek közötti kommunikációban, a tömegkomm-ban is az információátadás a cél. Információ minden, ami új ismeretet közöl. A tömegkommunikáció funkciói: - tájékoztatás - szórakoztatás - meggyőzés (rábeszélés) - kultúraközvetítés - szocializáció elősegítése De a tömegkomm-s eszközök nemcsak szórakoztatnak, befolyásolnak, igazi jelentőségük abban rejlik, h. hozzáférhetővé teszik az infokat A tömegkommunikáció rendszere: Bár a tömegkommunikáció egyirányú folyamat, itt is van közlő (kommunikáció forrása), tartalom (információ) és vevő (befogadó). A közlő vagy maga találja a témát, vagy ajánlják neki. Első lépés a téma

körüljárása, vagyis az információgyűjtés Az információgyűjtés forrásai: 1. intézményi kapcsolatok: hivatalokkal, intézményekkel 2. sajtóreferensek: adott szervezet tevékenységéről adnak folyamatos tájékoztatást 3. információs kiadványok: programfüzetek (Pesti Est) 4. sajtó: más médiumok információi 5. társasági élet: nem hivatalos csatorna, amíg a média nem ellenőrzi, addig csak pletyka 6. információs adatbázisok: kézikönyvek, CD-ROM, Internet 7. egyszerű emberek tájékoztatása 8. a szerkesztőség saját archívuma Ezután az adatok a feldolgozó rendszerbe kerülnek. Itt alakul az információ olyan közleménnyé, melyet a sajtóműfajok valamelyikével (riport, interjú, kritika) feldolgoz. A feldolgozó rendszerben a legnagyobb a lehetőség a manipulálásra. Végül az információ a szétsugárzó rendszerbe jut. Ebben a szakaszban már nem módosul A médiaszektor jellemzői: A médiumok csoportosítása térbeli

kiterjedés szerint: - nemzetközi (CNN) - országos és határon túli (Duna Televízió) - regionális (Magyar Televízió regionális szerkesztőségei) - helyi, közösségi (városi televízió) Ha felülről lefelé haladunk, akkor észrevehetően csökken a műsorkészítők, de a befogadók száma is. Minél szűkebb területre terjed ki az adott médium hatóköre, annál nagyobb bizonyossággal érdeklődik és tájékoztat a helyi eseményekről. A médiumok csoportosítása tulajdonviszonyok szerint: - állami - párt - köz (alapítvány, egyesület) - közösségi (egy nemzetiségé) - önkormányzati - kereskedelmi A tömegkommunikációs eszközök: Nyomtatott sajtó: A tömegkommunikációs eszközök legidősebbike az újság, ami rendszeres időközönként megjelenő sajtótermék. Történetük kezdetén Rómában naponta függesztették ki őket a Fórumon. A középkorban kézzel írták az újságleveleket A fejlődés következő állomását a nyomtatott

újságlevelek jelentik. 1609-ben napvilágot látott az első két, heti rendszerességgel megjelenő hírlap észak-német területen. Rovataik még nem voltak Kialakult az újságíró foglalkozás is. 1662-ben Angliában megszületett az első sajtótörvény A polgáriasodás szabályozta a sajtó fejlődését. A XVII századtól folyóiratok alakulnak ki Két fő típusa van: a tudományos folyóiratok; társasági és színházi lapok. Ugyancsak megszülettek a morális hetilapok, amelyek szakítottak a hagyományokkal, s a régi rendet csúfolták. A XVIII-XIX századi hírlapok már véleményt nyilvánítottak, így lényegesen hozzájárultak a közvéleményformáláshoz. Egyre több országban megindult a sajtó Ausztriai lapokból vették át a magyar lapok az információkat. Napóleon fontosnak tartotta a sajtót, maga is készített haditudósításokat. Hamarosan az újságokban már nemcsak a politika eszközét látták, hanem az üzletet is. A mélynyomás a

képeslapok népszerűségét eredményezte A közlekedés és a távközlés fejlődése a gyors híráramláshoz vezetett. A lapok árai csökkentek, hiszen a tulajdonosok új gazdasági alapot fedeztek fel, a hirdetést. Speciális lapok is napvilágot láttak, mint 1785-ben az első divatlap. Az első igazi hírlap II Rákóczi Ferenc hadiújságja, amely 1705 és 1710 között jelent meg latin nyelven. Az első magyar nyelvű lapot, a Magyar Hírmondót Pozsonyban adták ki 1780-ban. 1841-ben megindult a Pesti Hírlap Magyarországon ebben írtak először vezércikket. Tudományos lapok, divatlapok indultak A dualizmus az igazi lapkiadást hozta magával. Magyarországon is létrejöttek a nagy lapkiadók 1880-ban megalakult a Magyar Távirati Iroda. 1896-ban pedig megindult az első bulvárlap, az Esti Újság. Főleg szenzációs híreket, bűnügyek és gyilkosságok beszámolóit, híres emberekkel készült interjúkat közöltek. 1956 után a legtöbb napilag a párt

tulajdonában volt, az írások a párt elképzeléseit tükrözték. Az 1970-es évek végétől az ellenzék titkosan terjesztett ún. szamizdat- lapokat jelentettek meg A rendszerváltás után óriási módon megváltozott a sajtópiac, magánalapítású lapokat jelentettek meg, több sajtóterméket privatizáltak, a külföldi tőke beáramlott a magyar lapkiadásba. Az 1990-es évek közepére a nyomtatott sajtó piaca stabilizálódott. A nyomtatott sajtó típusait több szempont szerint csoportosíthatjuk: - területi elv szerint: helyi, országos - megjelenés gyakorisága szerint: napilap, hetilap, havilap - tartalom szerint: minőségi, bulvár - téma szerint: általános, speciális (sportlap) - politikai nézet szerint: jobboldali, baloldali, semleges A magazinos tartalomban és külalakban is színesebbek, mint a napilag, s a nagyközönség adott rétegéhez szólnak. Az olvasási szokásokat több dolog is befolyásolja, így a: - területi (település

nagysága) - demográfia (nem, életkor) - társadalmi-gazdasági (jövedelem, életmód, foglalkozás) - magatartási tényezők (márkahűség, termékhasználat) A rádió: A XIX. századi természettudományi kutatások eredménye a rádió megszületése 1893-ban a magyar Puskás Tivadar megalkotta a telefonhírmondót. 1894-ben az olasz Marconi olyan vevőantennát készített, mellyel sikeresen vette a pár méterrel odébb lévő adókészülék sugározta Morze-jeleket, bizonyította, hogy fogni lehet az elektromágneses rezgéseket. Ugyanekkor az orosz Popov is elkészítette antennáját, s hasonló kísérleteket végzett. Mégis az Egyesült Államok ált a rádiózás őshazájává. A rádió a tömegtájékoztatás kiváló eszköze Már ekkor kialakult a kereskedelmi rádiós modell: a rádióműsorok által nagy hallgatóságot szervezni, a rádióhirdetőknek eladni a műsoridőt, valamint a közönség figyelmét. A rádióműsorok kezdetben énekekből, versekből

álltak. Más műfajoknak is helyet adtak, kvízműsoroknak, színjátékoknak. Európában a monopolisztikus rádiózás terjedt el A sztálini Szovjetunióban a rádió a politikai hatalom eszközeként, a kommunista párt szócsöveként működött. Fentről szabályozott állami szervként kezelték, melynek fő célja a tudatformálás és a politikai propaganda. A II világháborút követően még nagy „dobozokból” szólt a hang, a rádió szinte bútorként funkcionált. A tranzisztor feltalálása viszont olcsóvá, tömegcikké tette a rádiókészüléket. A „táskarádiót” később a „zsebrádiót” bárki bárhová magával vihette. Mi adja népszerűségüket? Néhány tényező: - különböző rétegigényeknek felelnek meg, - az eseményekről közvetlen beszámolót adnak, - telefonon a közönség is beleszólhat a műsorba stb. A rádióműsort, mint terméket jellemzi: - nem anyagiasult, tehát a „fogyasztással” nem semmisül meg, - általános

jelenlét - azonnaliság - a termelés határköltsége zérus A rádióhallgatást más tevékenységek mellett végzik. Ezért beszélünk háttérrádiózásról, melynek lényegét így foglalta össze a világhírű író, Tom Wolfe: „A televízió első térhódítása után a rádió lendületes ellentámadást kezdett s most a hadviselésnek egészen más formáit alkalmazza. A rádió a mással foglalkozó emberek műsorát sugározza Azoknak szól, akik reggel öltözködnek, a kocsijukon mennek munkába. A rádiók és a televíziók jogi szabályozása Magyarországon az 1996. évi I törvény a rádiózásról és a televíziózásról („Médiatörvény”) szerint történik. Felügyeletüket az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) végzi. A televízió: 1936-ban Angliában megkezdték a rendszeres, nyilvános televíziós sugárzást, két év múlva pedig az új típusú, olcsó, tömegszériában gyártott készülékek piacra dobása az

egyszerűbb, hétköznapi emberek számára is elérhetővé tette a képi varázst. Ma a világon kb 45 ezer állomás működik, a kis helyi tévéktől az óriási televíziós monopóliumokig. A televíziózásban két modell alakult ki: - angol típus: ahol a televízió autonóm, s mint közintézmény működik; - szovjet típus: amely a politikailag vezérelt, felülről irányított televíziózást jellemzi. A televízió mindennél jobban hozzájárult ahhoz, hogy sztárokat „csináljon”, különösen vonatkozik az a talk show-k, szappanoperák szereplőire. A magyar televíziózás kezdetei az ötvenes évekre tekintenek vissza, ugyanis 1953-ban indultak a kísérleti adások. 1955-ben jelentkezett az első tv-híradó, majd élő közvetítéseket is adtak. A hatvanas évek elejétől széles körben hódítani kezdett Magyarországon a televíziózás. Az 1970-es évektől a regionális és városi televíziók is megalakultak, ma már szinte nincs olyan város, ahol

ne létezne helyi televízió. Az 1990-es évek közepétől a magán-televíziók, majd 1997 őszén az országos kereskedelmi tévécsatornák (RTL Klub, TV2) is megkezdték a sugárzást. A televíziónak elsősorban információ, kulturális, szórakoztató és kereskedelmi funkciója van. Ma már a televízió mindenhol képviselteti magát. A televízió a leggyakrabban felhasznált média, ez annak köszönhető, hogy az ember az audiovizuális módon érkező információkat fogja fel legkönnyebben. Másrészt hatékonyan betölti a kommunikáció összes funkcióját. A televíziókat ugyancsak többféle szempont szerint tipizálhatjuk: - vételkörzet szerint: helyi, regionális, országos, nemzetközi - a műsorok tartalma szerint: általános vagy speciális (pl. Viva) - terjesztés szerint: kábel, földközi antenna, műholdas - feladata szerint: közszolgálati vagy kereskedelmi. Nagyon fontos a helyi televíziók szerepe, melyek jellemzői: - egy-egy

lakóközösséget informálnak helyi hírekkel, riportokkal - saját készítésű műsorok mellett más programokat is átvesznek - önkormányzatok, előfizetők és reklámok tartják fenn. A televízió hatását sok kutató vizsgálja. George Gerbner és munkatársai azt állapították meg, hogy a tévéfilmek 80%-a tartalmaz erőszakos cselekedetet, gyakran még a rajzfilmek is. Újabb tömegkommunikációs eszközök: Teletext: Az 1970-es évek elején fejlesztették ki Angliában. A dolognak az a lényege, hogy a képernyőn írott oldalak jelennek meg. Internet: 1990-es évek ügyeletes „világcsodája”, az Internet. Az Internet országhatárok nélküli számítógépes hálózat és az egész világot átszövi. Olyan metahálózat, amelyet különböző szervezetek által működtetett, eltérő hálózatok egymáshoz csatlakozva együttesen alkotnak. Az adatok szabad átadását is lehetővé teszik olyan felhasználók között, akik egymástól földrajzilag messze

vannak. Akár „beszélgethetnek” is egymással Az Internet céljai: az emberek közötti kapcsolattartás segítése, az információk cseréje és tárolása. Segítségével emberek ezreivel lehet megismerkedni, s hatalmas mennyiségű információhoz hozzáférni. Híreket, hírcsoportokat is találunk benne Kábeltelevízió: Azon lakásokba, irodákba, intézményekbe jut el, amiket a hálózatba bekötöttek. Főleg a helyi hírközlés eszköze lehet, mert a helyi televíziók adatait főképpen ezáltal lehet közvetíteni. Műhold: 1968-tól, a mexikói olimpia óta használják televízió-műsorok továbbítására. Pay- tv: Egyes kódolt adásokat csak úgy lehet fogni, ha a néző külön fizet a használatért, méghozzá annyit, amennyi ideig az adott csatornát használta. Web TV: A nézők nem tévécsatornák, hanem témák és műfajok szerint választhatnak. A tömegkommunikáció elméletei: Marshall McLuhan: Kanadai tudós, 1962-ben publikálta a The

Gutenberg- galaxy c. könyvét. Tanulmányozni kezdte a fiatalok köznapi kultúráját McLuhan arra jött rá, hogy újfajta észlelésmódra van szükség ahhoz, hogy a kor kihívásaival felvegyük a versenyt. McLuhan szerint Gutenberg óta úgy szerezzük az ismereteket a világról, hogy nem érintkezünk vele közvetlenül. A könyvnyomtatás feltalálása és kiterjesztése megerősítette az alkalmazott tudás okozta új vizuális feszültséget, mert ebből származott az első olyan áru, amit a futószalag és a tömegtermelés csírájának tekinthetünk. Érdekes megállapítása, hogy minden eszköz az ember „meghosszabbítása”. A tömegkommunikáció a gondolaté és a tudaté. McLuhan alkotta meg a „globális falu” kifejezést, ill a forró és a hideg közlési eszközök fogalmát. A forró közlési eszközök (pl rádió, mozi) egyetlen érzéket rendkívüli telítettségben terjesztenek ki, míg a hideg közlési eszközök (pl. telefon, televízió) csak

egyegy érzékszervre hatnak igazán Hauser Arnold: Magyar származású művészetfilozófus. 1919-ben külföldre emigrált, 1953tól a Leedsi Egyetemen tanított 1977-ben visszatelepült Magyarországra, a MTA ekkor levelező taggá választotta. Úgy vélte, hogy a televízió győzelme a könyv, a színház, a mozi és a rádió felett nem más, mint a „lustaság diadala a szellem ellenségén”. A médiumok korlátozzák átélőképességünket. De hiába van a médiának (főleg a televíziónak) nagy közönsége, valójában atomizált csoportoknak magányos nézőknek szólnak. George Gerbner: A szintén magyar származású Gerbner a világ egyik leghíresebb médiakutatója. Budapesten született, tanulmányait a Kaliforniai Egyetemen végezte Gerbner szerint a tömegkommunikációs eszközök a tudat új formáit és a tömegközönséget hozták létre. Ma már a tömegek nagyok és a térben szétszóródtak, ezért csak a tömegkommunikáció tudja biztosítani azt,

hogy az emberekhez információk jussanak el, vagyis a széttöredezett társadalom csoportjai között a tömegközlés formái alkotják az egyetlen összekötő kapcsot. A tömegkommunikáció intézményei eszközként szolgálnak ahhoz, hogy szelektáljuk, rögzítsük és értelmezzük azt, hogy mi van a világban, mi fontos, mi helyes és mi a „miegyébhez” kapcsolódik. A média szelektál Azonban hangsúlyozza, hogy egy adott médium közlésének tartalmát nemcsak a tulajdonosok határozzák meg, hanem az engedélyeket kiadó hatóságok, a reklámozó cégek, az alkotók, sőt a versenytársak is. 7. A kultúrához való jog, művelődéshez való jog A kulturális törvénykezés Magyarországon. Kultúrához való jog: A kultúra – a kultúrához való viszonyulás – az egyén magánügye. Azt jelenti, hogy senkit sem lehet meghatározott kulturális magatartásra, véleményre, vallomásra kényszeríteni, s az állam szabályozó hatalma a kultúra tartalmi

elemeit, minőségi vonásait sem határozhatja meg. Alkotmányunk az állam és a kultúra viszonyában azt az elvet érvényesíti, hogy a kultúrával összefüggő alapvető állampolgári jogok ún. „elhárító”, „védő” jogként funkcionálnak, s mint ilyen gátat szabnak az állam aktivitása, beavatkozása elé. Művelődéshez való jog: Az állam nem érheti be azzal, hogy elismeri mindenki kultúrához való jogát, azzal azonban már nem törődik, hogy az e joggal való élés esetleg milyen körülmények miatt vagy milyen feltételek hiánya okából nem valósulhat meg. A mai államok kötelezettek, hogy bizonyos alapjogok megvalósulásának, gyakorlásának feltételeit megteremtsék. Ilyen a kultúrához való jog is. Az államnak alkotmányos kötelessége, hogy kialakítsa és működtesse azt az intézményrendszert, amely a kultúrához hozzáférést, a kulturális termékek elsajátítását általában lehetővé teszi. Az állam e kötelességét

objektív intézményvédelmi kötelességnek nevezzük. Az alapjogok azon csoportja, amelybe – a szociális és a gazdasági jogok mellett – a kulturális jogok is tartoznak, második generációs emberi jogok. Ilyen alapjog a magyar alkotmány szerint a művelődéshez való jog, melyet az állam az alkotmányban felsorolt intézkedések (közművelődés kiterjesztése, oktatási intézmények fenntartása, az oktatásban részesülők anyagi támogatása) útján köteles biztosítani. A most említett aktív alapjog esetében a közigazgatásnak napi szervező, irányító, felügyelő, ellenőrzés tevékenységet kell folytatni. A kulturális jogok értelmezése: A kultúra az ember lényegével, alapvető tulajdonságaival összefüggő társadalmi szféra, jogi szabályozásának erre tekintettel mindig vannak emberi jogi vonatkozásai. Gazdasági, szociális és kulturális jogokat az emberi jogok 2. generációjának nevezik, az 1 nemzedéket a polgári és politikai

jogok jelentik. Kulturális jogok szűkebben: (ekkor beszélünk kultúrához való jogról!) - a kulturális életben való részvétel, - a tudomány haladásából és alkalmazásából való előnyök élvezetének, - illetve tudományos, irodalmi vagy művészeti alkotás szerzőjének erkölcsi és anyagi védelméhez való jog. Kulturális jogok tágabban: oktatáshoz, művelődéshez való jog. (művelődéshez való jog!) A kulturális szabályozás jellemzője: - folytonosan változó - hézagos szabályozás van Magyarországon A kultúra és a tudomány eredményeiből való részesedéshez való jogot az oktatáshoz való joggal együtt művelődéshez való jognak is nevezik. – Így jár el a magyar Alkotmány 70/F paragrafusa is. Tág értelmezés A kulturális jog is - hasonlóan a jogrendszer más területeihez – folyamatos változáson, átalakuláson megy keresztül, mindig az alulszabályozottság, a hézagos szabályozás, a magas szintű normák hiánya volt

jellemző. Jellemző, hogy az elhíresült „tűr, tilt, támogat” elve is csak a gyakorlatban érvényesült, normatív formát sohasem öltött. Közművelődésről szóló 1976. évi V törvény: A korszak egyetlen kulturális törvénye, melyet a szocialista társadalmi rend védelme, a szocialista embertípus eszménye hatotta át. A nyilvánosságra szánt művek, műalkotások szigorú belső és külső engedélyezési eljáráson mentek keresztül, amit rendeleti szinten alaposan körülbástyáztak. (3T: tűr, tilt, támogat) 1969:A szerzők, alkotók jogvédelme 1969-től kezdődően megfelelően szabályozott (törvényileg és nagyszámú végrehajtási rendelet útján). A szerzői jog alapvetően független a politikai berendezésektől, sokkal inkább a nemzetközi előírások függvénye. 1986-os sajtótörvény: Alkotói a sajtószabadság csúcspontjának tekintették, az egyre hangosabbá váló demokratikus ellenzék már megalkotásának pillanatában

sztálinistának bélyegezte. A sajtótörvényhez igazították a művek egyedi engedélyezéséről és a köteles példány szolgáltatásáról szóló miniszteri rendeleteket is. Az 1986-os év kulcsév: A formálódó vállalkozások számára ekkortól engedélyezték meghatározott (egy MT- rendeletben taxatíve – egyenként – felsorolt) kulturális tevékenységek folytatását. Magánszemélyek számára pl mozi üzemeltetés, videó vetítést tett lehetővé. Már itt elkezdődött a privatizáció 1989: A rendszerváltozás kapcsán összefügg a hatálytalanított v. módosított antidemokratikus jogszabályok által generált változásokkal. A gazdasági társaságokról szóló törvény a Polgári Törvénykönyv megfelelő módosításai után nem volt tartható a cenzúra, ezért hatálytalanították a vonatkozó rendeleteket. A legfontosabb, a kultúra finanszírozását alapjaiban befolyásoló és meghatározó jogszabály, a Nemzeti Kulturális Alapról

(NKA) szóló 1993. évi XXIII törvény 1993. évi LXII törvény: A frekvencia gazdálkodásáról szól; a hírközlés, rádió, TV frekvenciák szabályozását jelenti. 1995. évi LXVI törvény: A közlevéltárak és a magánlevéltári anyag védelméről szól 1996. évi I törvény: A rádiózásról és televíziózásról szól 1996. évi XXIX törvény: A Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény módosítása Bővítette a járulékoltatott termékek körét. Addig csak a kulturális típusú és jellegű árufajtákra és szolgáltatásokra terjedt ki a különadó. 1996 árpilis 27-től a kultúrához érintőlegesen kapcsolódó termékekre is. (giccs adó= kulturális járulék) A Nemzeti Kulturális Alapba befolyt összeggel a kultúrát támogatják. 1997. évi CXL törvény: A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szól. A törvény célja: - rendelkezni a nemzeti

és az egyetemes történelem során felhalmozott és megőrzött kulturális javak védelméről, tudományos feldolgozásáról és közkinccsé tételéről - a nemzeti és az egyetemes kulturális örökség megőrzése érdekében szabályozni az e javakkal kapcsolatos intézmények tevékenységét - mindenki számára biztosítani a könyvtárhasználat jogát, szabályozni a nyilvános könyvtári ellátás működését és fejlesztését - szabályozni a közművelődési tevékenységek feltételrendszerét - meghatározni az állam, az önkormányzatok és egyéb fenntartók feladatait, a szakmai és finanszírozási alapelveket A törvény hatálya kiterjed: - a kulturális örökségünkkel foglalkozó szervezetek tevékenységére, személyre és szervezetre a könyvtári dokumentumokra, a könyvtárhasználókra, a nyilvános könyvtárakra, azok fenntartóira, alkalmazottaira és a sajtótermékek köteles példányainak szolgáltatóira A könyvtári dokumentumok

védelmével és nyilvántartásával kapcsolatosan e törvény hatálya kiterjed azokra a nem nyilvános könyvtárakra is, amelyeknek állománya a nemzeti és egyetemes kulturális örökség része. A könyvtári tevékenységről és a könyvtári alkalmazottakról szóló szabályok vonatkoznak a nem nyilvános könyvtárakra is. Nonprofit szabályozás (teljesség igénye nélkül) • 11/1987 Az alapítvány jogintézménye visszakerül a Ptk.-ba • II/1989 Törvény az egyesülési jogról. • XCII/1993 Három új nonprofit jogi forma kerül be a Polgári Törvénykönyvbe: a közalapítvány, a köztestület és a közhasznú társaság. • CXXVI/1996 A személyi jövedelemadó 1%-át az adózók felajánlhatják az általuk választott nonprofit szervezetnek. • CLVI/1997. Közhasznú szervezetekről szóló törvény, amely új körülményeket teremtett a nonprofit szektor számára. Bővültek a szektor forrásai A közhasznú státuszt elnyerő szervezetek

támogatói szervezettípustól függetlenül vehetik igénybe a kedvezményeket. Elismeri a jogszabály a nem pénzbeni támogatásokat is Az anyagi lehetőségeket szélesíti a közhasznú szervezeteket megillető kedvezmények felsorolása. • L/2003. A Nemzeti Civil Alapprogram 2001. évi LXIV törvény: A kulturális örökség védelméről szól Cél: - a nemzeti kulturális örökség megóvása, fenntartható használata, közkinccsé tétele pl.: műemléki védettséget kapnak épületek; műemléknek nyilvánított pl képek behozatala, kivitele az országból 2003: Nemzeti Civil Alapprogram: a civil szervezetek számára adott összeget (SZJA 1%-a) az alaphoz teszik 2004. évi II filmtörvény A kultúrpolitika lehetőségei, dimenziói, stratégiái Fog.: Nemcsak az államnak van kulturpolitikája, hanem sok társadalmi közösségnek, intézménynek. Mechanizmusok: 1. Állam-Önkormányzat: támogatás, feltételek biztosítása a feladata 2. Egyházak: értékek

képviselete 3. Politikai-társadalmi-világnézeti mozgalmak: értékek képviselete 4. 5. 6. 7. Piac, gazdasági szervezetek: Piaci tevékenységet folytatnak, áruk előállítása és eladás Kulturális: Meghatározott értékszerkezete képvisel Civil társadalom és szervezet: a társadalom saját értékei Társadalom elsőfokú közösségei, szervezetei: családok, primer közösségek mindennapi élet kultúráját képvisel A kultúrpolitika stratégiái: 1. Kultúraörző stratégia: a polgári kulturális elit magatartása, a magaskultúrát akarja örökíteni 2. Felvilágosító stratégia: A magaskultúra kiterjed az egész táradalomra, ki akarja szélesíteni az intézményrendszert, újakt alapít a nagyvárosoktól a falvakig. Támogat minden kulturális tevékenységet. Hagyomány és értékorientált 3. Identitásközpontú stratégia: közösséggel való azonosság tudatos nemzeti kultúra Feladata a nemzet és közösség megerősítése. 4. Klasszikus

piaci stratégia: az értéket pénzben fejezi ki Minőségi értékeket helyezi előtérbe. Közepes és kis értékek forgalmazása 5. Jóléti stratégia: erős középosztály, melynek stabil életvitel és megfelelő szintű kultúra kell. 6. Korpotalista posztindusztriális stratégia: Lényege a kulturális piac világméretű szervezettsége az új technikai eszközök alapján. Központi szerepet kap a média, számítógép. 7. A civil társadalom kultúrpolitikai stratégiája: ez az előző 6 folytatása Mindegyeikből megtartja a megtarthatót. 8. A kulturális igazgatás szervezeti formái A közművelődés intézményrendszere, funkciói. Az élethosszig tartó művelődés rendszere fogalma, Közművelődés fogalma: Tágan ért: minden az iskolarendszeren kívüli okszerű tanulási, művelődési tev. Az okszerű tanulási, művelődési tevékenység 3 kategóriája: 1. Formális: oktatási, képzési intézményekben valósul meg, oklevéllel,

szakképesítéssel ismerik el. 2. Nem formális: a nem formális tanulás, művelődés, a rendes oktatási és képzési rendszerek mellett zajlik és általában nem ismerik el hivatalos bizonyítvánnyal. A nem formális tanulás, művelődés színtere a munkahely, de megvalósulhat civil szervezetek és csoportok tevékenysége keretében. Megvalósulhat a formális rendszert kiegészítő szervezetek szolgáltatások révén is. 3. Informális tanulás, művelődés: az informális tanulás, művelődés, a mindennapi élet velejárója. A formális és nem formális tevékenységi formákkal ellentétben, az informális tanulás nem feltétlenül tudatos, és lehet, hogy maguk az egyének sem ismerik fel tudásuk bővülését. Szűken értelmezve: minden olyan kulturális közigazgatási feladat, amely nem oktatási, nem tudományos, és nem sportigazgatási, az a közművelődési igazgatás területébe tartozik. A közművelődési igazgatás szakterületei: • A

közgyűjtemények (könyvtár, múzeum, levéltár) • Közművelődési intézmények (művelődési házak) • A sajtóval és televízióval kapcsolatos tevékenységek Legszűkebb értelmezésben: csak művelődési házban folyó tevékenységet értik közművelődés alatt. A közművelődés funkciói: - társadalmi – szocializációs funkció- iskolapótló, társadalmi mobilitást elősegítő, kulturális - személyi – individualizációs funkció- a személyiség belső harmóniáját biztosító szabadidős, pihentető, képességfejlesztő, személyiségfejlesztő A közművelődés szerepe az általános oktatási rendszerben: Az EU országaiból vett 45 esettanulmány elemzése vezet az alábbi felismerésekhez: a közoktatás és ifjúság oktatás nem hatékony, a közművelődés mellet magukba kell foglalniuk az: információt, orientálást, kutatást, közművelődési szakemberek képzését, speciális kutatóközpontokat, dokumentációt, sajátos

infrastruktúrát, távoktatást, szolgáltatásokat az egyéni tanuláshoz, művelődéshez. A közművelődés helyi funkciói és feladatai: • A helyi kultúra gondozása • A létkultúra növekedésének segítése • Az ünnepi lét, az egyetemes kultúra értékeinek gondozása • A kreativitás, az amatőr művészeti alkotókedv ösztönzése • A helyi közösségek önigazgatás, szabadság, és felelősségigényeinek a támogatása • Kulturális, közhasznú szolgáltatások biztosítás • A művelődési kapcsolatok, együttműködések építése, gondozása A közművelődési formáinak felosztása: a.) iskolán kívüli nevelés- önnevelési formák: 1. Nevelői aktivitást, dominanciát igénylő formák: tanfolyamok, ismeretterjesztő előadások, zeneoktatás, balett 2. Nevelői és résztvevői oktatást egyelő szinten igénylő formák: amatőr szakkörök, olvasókörök, kamarazenélés, levelező oktatás 3. Közvetetten segített, kifejezetten

önnevelés, önművelés formái: könyvtári egyéni tanulmányozás, egyéni nyelvtanulás, távoktatás b.) A kulturális szolgáltatások formái: Kulturális szolgáltatások- kifejező önművelés, szórakoztató regeneratív formái: 1. szórakozva, művelődési, tájékoztatási formák: pld Állat és növénykert, vetélkedők, kiállítások 2. szórakoztató és rekreáció formák: pld Cirkusz, turizmus, természetjárás I. A kulturális igazgatás szervezetrendszerének változásai (decentralizáció – centralizáció, privatizáció lehetőségei): A decentralizációs igazgatás: A kulturális igazgatás szervezetének változásában fejlődési trend a decentralizációval jellemezhető. Ahogy nyilvánvalóvá vált, hogy a kultúra személyek természetes közösségeinek ügye, s a társadalom egyetlen kulturális közösséget soha nem alkot, úgy helyeződtek át a központi államigazgatási szervek kultúrával kapcsolatos feladatai a valóságos

közösségekhez közelebb álló helyi igazgatási szervekre. A kulturális igazgatás feladatainak nem kis része így fokozatosan helyi közüggyé vált. A feladatok decentralizálása során szép számmal kerültek a helyi autonóm – tulajdonképpen önkormányzati – szervekhez olyan korábbi feladatok, amelyek ellátása különösen ráfordítás- igényes. Ilyen feladat a kulturális igazgatás legtöbb feladata is. A központi és helyi szervek felszültségében az önkormányzatok általában azért nem válhattak „kulturális hatalommá”, mert hiányoztak ehhez a megfelelő – többnyire anyagi, de olykor szellemi – erőforrásaik. A decentralizáció tehát a költségvetési függés mechanizmusait élesztette fel, s így a decentralizáció éppen a központi szervek látens hatalmát erősítette az önkormányzatok felett. A kulturális igazgatás szervezeti rendjének egyik változási iránya a decentralizáció, az önkormányzatosodás. Centralizációs

és koncentrációs tendenciák: A centralizációs és koncentrációs tendenciák a tömegkultúra egyes hordozóiban rejlő politikai taktikai és stratégiai lehetőségek felismerésével függnek össze. Centralizációról beszélhetünk az adott állam kulturális szimbólumai során számon tartott kulturális intézmények igazgatásával kapcsolatban. Így a világ számos államában a központi kulturális igazgatás hatáskörébe tartoznak a vezető színházak, a vezető operaházak és a nemzeti könyvtárak. A privatizáció lehetőségei: A kulturális igazgatás szervezetrendszerének harmadik fejlődési tendenciája a „privatizálódás”. Ez a jellegzetesség azt jelenti, hogy a klasszikus közigazgatási hatóságok mellett mind nagyobb számban jelennek meg a kulturális az un. harmadik szektorhoz tartozó szervezetek. Ezek a szervezetek kiegészítik a kulturális közjavak állami kínálatát, s ezt rugalmasabban teszik, mint a közigazgatás hagyományos

szervei, mert nem hatóságok és általában egyetlen célra, feladatra létesült szervezetek. Ugyanakkor alternatívát jelentenek a kollektív kulturális javak helyettesítésére szánt, a „piaci” szektor által előállított „magánjavakkal” szemben, mert e szervezetek nem nyereségalapon működnek. Emiatt nonprofit – illetve öntevékeny – szervezeteknek is szokás a harmadik szektor szerveit nevezni A kulturális szolgáltatások szervezésének és nyújtásának a most említett non-profit szervezetekre való átruházása a közigazgatás hasonló tevékenységéhez képest feltétlenül privatizációt jelent. II. A kulturális igazgatás szervezete: A központi szervek: A kulturális igazgatás központi főhatósága a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma: 1998-ban jött létre. Alapvető ágazati feladata, hogy biztosítsa a kulturális örökség megóvását, tudományos feltárását és közkinccsé tételét. Meghatározza a

műemlékvédelem országos céljait, dönt a védetté nyilvánítás tárgyában, nyilvántartja a műemléki védelem alatt álló tárgyakat. Végzi a filmgyártás, a filmforgalmazás, a filmvetítés, a hangfelvétel készítése és egyéb művészeti tevékenység, a közösségi-művelődési tevékenység ágazati felügyeletét. A miniszter feladatkörét alkotja a könyvtári, a múzeumi, a levéltári tevékenység, valamint a kulturális kiállítások, továbbá az állat- és növénykertek ágazati felügyelete. Az un kiadói tevékenység ágazati felügyelete alá a könyv- és zeneműkiadással, a lapkiadással, valamint a hangfelvételek kiadásával, a hang- és képfelvételek sokszorosításával kapcsolatos ágazati tevékenység sorolható. Kiemelt feladata a miniszternek a nemzeti és egyetemes kulturális örökség megóvásával kapcsolatos ágazati tevékenység. Ellátja az országos jelentőségű művelődési intézmények közvetlen irányítását,

a közművelődési és közgyűjteményi tevékenység ágazati irányítását, részt vesz a művészeti alkotómunka állami támogatásával kapcsolatos feladatok megvalósításában, s végez meghatározott sajtóigazgatási feladatokat is. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának szervezeti és működési sajátossága, hogy egyes hatósági feladatainak ellátását nem maga, hanem a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó és irányítása alatt álló Kulturális Örökség Igazgatása végzi. A kulturális igazgatás központi szervei között jelentős országos főhatóságokat találunk. Közös sajátosságuk, hogy nem a kulturális igazgatás komplex feladatait látják el, hanem csupán egy-egy speciális, ámde kulturális jelentőségű terület igazgatásával foglalkoznak. Az 1952-ben létesített Szerzői Jogvédő Hivatal a nemzeti kulturális örökség miniszter felügyelete alatt álló testületi vezetéssel működő szerv, s a

szerzői jogvédelem körébe tartozó művek előadásának, illetve nyilvánosságra hozatalának kérdéseivel foglalkozik. Kulturális feladatai vannak az Országos Műemlékvédelmi Hivatalnak is. Találunk olyan központi főhatóságokat – illetve ezek centrális alárendeltségű területi szerveit -, amelyek nem közvetlenül a kulturális szférával, hanem annak műszaki és technikai működtetési feltételeivel foglalkoznak. Ezeket a kulturális igazgatás infrastrukturális szerveinek nevezhetjük Nem a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma irányítása, hanem más minisztérium irányítása alatt működnek. pl.: a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium alárendeltségében álló Hírközlési Főfelügyelet, amely a rádiós és televíziós műsorszolgáltatás műszaki távközlési feltételeit is érintő tevékenységet folytat. Jellemzője a központi kulturális igazgatásnak, hogy nagyszámú tanácsadó, véleményező,

javaslattevő szerv is kapcsolódik benne a klasszikus hatóságok működéséhez. Ezek a konzultatív szervek szintén nem átfogóan foglalkoznak a kulturális igazgatás kérdéseivel, hanem csak egy-egy szűkebb szakmai szempont alapján segítik a hatósági döntéshozók munkáját. Az Országos Múzeumi Tanács 1966 óta múzeumokban folyó kutató, népművelő, gyűjtő és restaurátori tevékenység szakmai és módszertani vonatkozásaiban tanácsadója a művelődési és közoktatási miniszternek. 1969ben létesült a Levéltári Tanács, amely ugyancsak a miniszter tanácsadó, véleményező szerve a levéltári anyag őrzésével és feldolgozásával összefüggő kérdésekben. Jelentős testület műemlékvédelmi kérdésekben az Országos Műemlékvédelmi Tanács. A művelődésügyi és közoktatási miniszter konzultatív tanácsadó szerve az 1975 óta működő Ipari Formatervezés Tanács. A helyi szervek: A kulturális igazgatás szervezetének

második rétegét – a központi szervek mellett – az önkormányzatok alkotják. A helyi önkormányzatokról rendelkező 1990 évi LXV. Törvény abból a felfogásból indul ki, hogy az önkormányzatok feladat – és hatásköre – többek között – a lakosság szolgáltatásokkal való ellátására terjed ki. A kulturális szolgáltatások ebbe a körbe tartoznak. Az alapvető kulturális közszolgáltatások biztosítása az önkormányzatoknak nemcsak joga, hanem kötelessége is. Az önkormányzatok legfontosabb kulturális feladatát a közművelődési, tudományos, művészeti és sport tevékenység támogatása, valamint a közösségi tér biztosítása képezi, de összefügg a kulturális feladatkörrel az oktatási, ifjúsági feladatokról való gondoskodás és a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól való gondoskodás is. Kiterjed az önkormányzat joga arra is, hogy a kötelező feladatoktól minőségileg eltérő többlet tevékenységet végezzen.

Szabadon hozhat létre és tarthat fenn kulturális intézményeket, szabadon szervezheti a lakosság számára nyújtandó kulturális szolgáltatásokat. E feladat saját szervezetével, önkormányzati alapítású intézményekkel, gazdasági társaságok és non-profit szervezetek létrehozásával és szerződéses kapcsolatok kialakításával egyaránt elvégezhető. Más önkormányzatokkal társulva működtethetnek kulturális intézményeket, szervezhetnek kulturális szolgáltatásokat. Az önkormányzatok kulturális hatalmának csak jogszabályi és anyagi korlátja van. A kulturális szolgáltatások nyújtásának joga elsősorban a helyi (városi, községi) önkormányzatokat illeti meg. A területi (megyei, fővárosi) önkormányzatok kulturális szolgáltatásokat csak akkor szervezhetnek, ha tevékenységük körzeti jellegű és helyi önkormányzat nem kívánja vagy nem tudja a kulturális feladat ellátását magára vállalni. A fővárosi önkormányzat a

kettőnél több kerületet érintő kulturális közszolgáltatások nyújtására rendelkezik hatáskörrel, illetve azokat a kulturális jogköröket gyakorolhatja, amelyeknek városképi jelentősége van. A kulturális alapellátás a kerületek joga és kötelessége. Az önkormányzati hatáskörök címzettje általában az önkormányzat választott képviselőtestülete. A kulturális szolgáltatások nyújtásának a megszervezését önkormányzati ügynek tekintik. Az ezzel kapcsolatos feladatok a képviselőtestületre hárulnak A képviselőtestület látja el ennek megfelelően a hatáskörébe tartozó közgyűjteményi és művészeti tevékenység helyi irányítását és ellenőrzését, a múzeumok, a levéltárak, a könyvtárak munkatervének és költségvetésének meghatározását, s gyakorolja a kulturális intézményeivel és kulturális értékeivel kapcsolatos tulajdonosi jogokat. A kulturális természetű önkormányzati feladat is átruházható,

éspedig a polgármesterre vagy a képviselőtestület bizottságaira. A hatáskör-átruházás általános szabálya alól mindemellett vannak az önkormányzati kulturális igazgatásban jelentős kivételek. Csak a képviselőtestület hozhat létre kulturális célú társulást más önkormányzatokkal, csak a képviselőtestület alapíthat kulturális önkormányzati intézményt, valamint csak a képviselőtestület dönthet a kulturális intézmények működéséhez adandó önkormányzati költségvetési hozzájárulásról, a saját alapítású kulturális intézményeket érintő pályázatok elbírálása is általában a képviselőtestület hatáskörébe tartozik. III. A kulturális igazgatás területei: A kulturális igazgatás körébe szokás sorolni az oktatáshoz kapcsolódó közigazgatási tevékenységet. Ide tartozik minden olyan közigazgatási feladat, amely a szervezett és rendszeres – iskolai vagy azon kívüli – oktatással, illetve

képzéssel kapcsolatos. A kulturális igazgatás másik nagy tárgyköre a tudományos ügyekkel kapcsolatos közigazgatási feladatok világa. A tudományos igazgatás témakörébe a műszaki fejlesztés is beleértendő. Külön területe a kulturális igazgatásnak a sportigazgatás, amely részben a versenysport körüli állami feladatok szervezésével, valamint a tömegsport feltételeivel kapcsolatos állami feladatok teljesítésével foglalkozik. A közművelődési igazgatás mindaz a bizonytalanság, amely a kultúra és a kulturális igazgatás terjedelme körül megjelenik, éppen ebben a közművelődési igazgatásban csapódik le. A közművelődésinek nevezett igazgatás ugyanis az igazgatási maradványelv szerint szerveződik. Mindazt a közigazgatási feladatot, amely nem oktatási, nem tudományos és nem sportigazgatási, az a közművelődési igazgatás területében gyűjtik össze. Azok a közigazgatási tevékenységek alkotják a közművelődési

igazgatást, amelyek a gyakorlatban elég nagy mennyiségben fordulnak elő ahhoz, hogy önálló igazgatási feladatként is nevesítsük őket. Eszerint a közművelődési igazgatás „szakterületei” a közgyűjtemények (könyvtárak, múzeumok, levéltárak) igazgatása, a művelődési közigazgatási tevékenység. A sajtóval, a rádióval és a televízióval kapcsolatos igazgatási feladatokat is lehet a közművelődés körébe sorolni. A nyomtatott és az elektronikus sajtó igazgatását a kulturális igazgatás peremvidékén helyezik el. 9. A lakosság kulturális magatartása Az életmód és a kulturális magatartás típusai. A közönség rétegződése. 1969. óta folyamatos felmérések A kutatás metodikáját a szabadidő, ill az idő általános felhasználásának vizsgálatára építik. Ki milyen tevékenységet, milyen gyakran, kikkel, milyen társakkal, közönségekkel végez. Vitányi Ivánék vizsgálata alapján a 80-as években a magyar t. 4

szociokulturális csoportra oszlott: 1. 35 % Passzív típus: semmilyen kulturális tevékenység iránt sem mutatnak érdeklődést, elvégzik munkájukat, otthon is legfeljebb a TV-t nézik. Főleg a mezőgazdaságban, falun, a munkásság és az irodai dolgozók kevésbé képzett csoportjai 2. 26 % Kapaszkodó – rekreációs típus: keményen dolgoznak, helyet keresnek maguknak, jövőorientáltak. A munka után pihenést akarnak, rekreációt, ehhez adott esetben elfogadják a kultúrát is, de nincsenek megfogalmazott igényeik. A munkásság és a parasztság jobban képzett rétegei és a szolgáltatásban dolgozók. 3. 24 % Nyitott, felhalmozó típus: ugyanaz, mint az előző, de már igénylik a kultúrát Egy amerikai partnervizsgálat kulturális mindenevőnek nevezi őket. Társadalmi hátterük ugyanaz, mint az előző csoporté, de több közöttük a szolgáltatásbeli. 4. 15 % Autonóm-autentikus típus: a magaskultúra hívei, fogyasztói és alkotó közege

Mindenekelőtt az értelmiségiek, de már rétegek és osztályok elitje is. Összehasonlítás a nyugat-európaival: Mo. kulturális helyzetét az jellemezte, hogy van egy jelentős, európai és világszínvonalú értelmiség, egy magaskultúrára fogékony közeg. A különbség abban van, hogy nálunk jóval nagyobb a kultúrából kimaradt passzív, és jóval kisebb a középső rétegek aránya. A jóléti államokban éppen az a ti egyensúly és fejlődés stabil alapja, hogy van egy biztosított jólétben élő középosztály, amely tisztes szakmai kultúrával rendelkezik, stabil életet él és vannak kulturális igényei. Az 1996-os vizsgálat eredménye: 1. 43 % Passzív - 26 % otthonülő, nem olvasó (a házimunkán, pihenésen kívül mást nem csinálnak) - 10 % átlagos férfi viselkedés (kocsmába, sportmeccsre járnak, otthon barkácsolnak, kertészkednek) - 7 % átlagos női viselkedés (vendégségbe járnak, kézimunka) 2. 15 % Otthonülő, olvasó (mindezt

nem csinálja, de a múltban igen, helyzete nem engedi) 3. 24 % Fiatalos (mozi, koncert, vendégség, kirándulás, sport, művház, könyvtár, nyelvtanulás) 4. 15 % Kultúraorientált 3 % értelmezhetetlen Jó: - az értékes kult. iránt elsődlegesen érdeklődő réteg nagyjából a helyén maradt Rossz: - most sokkal inkább ebben a 15 %-ban összpontosul minden magasabb kulturális tev. Csak ők járnak komolyzenei hangversenyre, színházakba, ők olvasnak szépirodalmat, ők járnak kiállításokra, tanulnak nyelvet. - az alsó és középső rétegek aránya az alsók „javára”, vagyis a t. kárára tolódott el A közönség rétegződése: A társadalom mekkora és milyen része tekinthető kulturális alkotónak, mekkora elsődleges, másodlagos v. harmadlagos közönségnek 0. Az alkotók csoportja 1. Az elsődleges közönség köre 1/a. A legbelső kör: együtt lélegeznek az alkotókkal, minden újítás, minden kulturális és tudományos felfedezés

támaszai. 1/b. Az értő közönség: nem feltétlenül a legmodernebbet kedveli, de az értékek szerint válogat. Támasza a hagyománynak 2. A második gyűrű: két, egymást átfedő körre bomlik: 2/a. Másodlagos befogadó közönség: nem mindig az értékek szerint választanak, olykor a rekreációt részesítik előnyben, de nem utasítják el a magaskult. bizonyos formáit sem 2/b. Másodlagos aktív-alkotó rétegek: pl amatőr műv tevékenységet folytatók 3. Harmadlagos közönség: akik csak felületesen kapcsolódnak a kult-hoz, akkor is a rekreatív-szórakoztató formák iránt érdeklődnek. 4. Passzívak: legfeljebb a tv, rádió, újság útján kerülnek kapcsolatba a kult-val Összehasonlítva a 80-as évekbeli vizsgálattal: Jó: - az alkotók és a belső kör, sőt az értő közönség aránya nagyjából azonos maradt. - a közönség mintegy 2/3-da mégis megmaradt, tehát vagy egy jelentős csoport, amely érdeklődik az értékes kult. iránt Rossz: -

folyamatosan csökken a másodlagos közönség mindkét köre - csökken az eladott jegyek, pld-ok száma - csökkent az aktív műv. formák (amatőr csoportok, klubok, szakkörök, együttesek) száma. Kiegészítés 2003-as vizsgálat (Magyarország kulturális állapota az EU csatlakozás küszöbén, kutatás vezetői Vitányi Iván, Hidy Péter) eredményei. Az MTA Szociológiai Kutatóintézete 2003-ban megbízást kapott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától arra, hogy végezzen országos reprezentatív mintán 1 kérdőíves vizsgálatot „Magyarország kulturális állapota az EU csatlakozás küszöbén” címmel. A kutatás elvégzésére az MTA Szociológiai és Politikatudományi Intézetének közös kutatócsoportját a „Kultúrakutató műhelyt”, Vitányi Ivánt és Hidy Pétert kérték fel. A vizsgálat módszere: Mintanagyság: 3400 fő, amelyből 1000 fő budapesti A minta összetétele, jellemzői: országos minta, nem, életkor, lakóhely

és iskolai végzettség szerint a 14-70 éves magyar állampolgárságú lakosságot reprezentálja A reprezentált lakosság száma: 7400 ezer fő, a budapestiek esetében 1324 ezer fő 1 Az adatfelvétel módja: személyes kérdezés, standard kérdőívekkel Az adatfelvétel időszaka: 2003. október-november Az elemzések elsődleges célja az volt, hogy a kultúra különböző területeihez kapcsolódóan feltárjuk a társadalmi különbségek természetét, jellemzőit. Az elemzések másik fő szempontja azt az elvet, értéket tartotta szem előtt, mely szerint a kulturálódási lehetőségek széles skálájának biztosításán keresztül valósulhat meg minél több állampolgár számára a választás szabadsága. A kutatás során a kultúra, a művelődés fogalmát szűk értelemben használtuk. Elsősorban azokat a tevékenységeket elemeztük, mely alkalmával valamilyen a magas- vagy a tömegkultúrához sorolható művészeti alkotás befogadása történik.

A köv. témaköröket vizsgáltuk meg Az otthonon kívüli kulturális intézmények, illetve programok közül: a színházak, a múzeumok, kiállítások, a komolyzenei hangversenyek, a könnyűzenei koncertek, a mozik, a művelődési házak, a helyi és országos fesztiválok, a könyvesboltok, a könyvtárak, látogatottságát, a látogatások gyakoriságát mértük. Néhány esetben a különböző műfajok kedveltségét is feltérképeztük, így információval rendelkezünk arról, hogy az emberek mely színházi műfajokat, milyen fajta kiállításokat, fesztiválokat vagy a művelődési házak esetében, milyen fajta programokat szeretnek, illetve szoktak látogatni. A kultúrára, művelődésre a szabadidőnk terhére tudunk időt szakítani, amit azonban még számos más tevékenység is lefoglalhat. Ilyen értelemben a szabadidő eltöltéséért folyó harcban a művelődés, a kultúra „vetélytársai” a sport, a mozgás, a séta, a kirándulás csakúgy,

mint a ház körüli, kötelességből vagy hobbiból végzett olyan tevékenységek, mint a kertészkedés, az állatokkal való foglalkozás, a ház, a lakás csinosítása, a barkácsolás, vagy akár az autószerelés. Vagy, mint ahogy e kutatásból is kiderült, a legkedvesebb időtöltések a családdal és a barátokkal való találkozások, közös együttlétek. Vizsgáltuk ezért azt is, hogy a művelődéssel, kulturálódással versenyző, konkuráló tevékenységek, az otthoni, illetve a házon kívüli kultúra-fogyasztással együtt, milyen módon szerveződnek életmóddá, szabadidő eltöltési típusokká. A kutatás eddigi eredményei • 1996 óta, a legtöbb kulturális intézmény látogatottsága nőtt, azaz ma többen járnak színházba, múzeumokba, könyvtárakba, könyvesboltba, moziba, könynyűzenei koncertekre, művelődési házakba, mint 1996-ban. A komolyzenei hangversenyek látogatottsága területén stagnálást regisztráltunk. • Vidéken

általában kisebb mértékű volt a különféle kulturális tevékenységekben résztvevők arányának növekedése, mint a fővárosban, ezért nem csökkent jelentősen a Budapest és vidék között fennálló kulturális egyenlőtlenség. • A legnagyobb közeledés a vidék és fővárosa között a könnyűzenei koncertek látogatásában történt. • A kulturális intézmények közül legnagyobb létszámú közönsége a művelődési házaknak van, a lakosság több mint fele legalább egyszer megfordul egy év során valamelyik művelődési házban. Csökkent a fiatalok látogatási hajlandósága A művelődési házak sokféle – kulturális, információ-átadó, szórakoztató és közösségteremtő-szervező – funkcióját megvalósító programokat a különböző társadalmi csoportok eltérő mértékben veszik igénybe. • A fesztiválok igen fontos szerepet töltenek be a szabadidő eltöltésében, hiszen remek keretét adják mind a közösségi

együttlétnek, mind a művészeti élményekhez való hozzáférésnek. A lakosság mintegy 60%-a, azaz kb 4,5 millió 14–70 éves állampolgár megfordult 2003-ban valamilyen kisebb-nagyobb rendezvényen vagy fesztiválon. A sokféle országos és helyi, művészeti és nem művészeti fesztivál közül, a helyi fesztiválok, rendezvények (városnapok, falunapok, búcsúk, különféle főzőversenyek stb.) a leglátogatottabbak: 3,5 millió ember, a 14–70 évesek közel fele legalább egyszer részt vett az év során valamilyen helyi rendezvényen. A művészeti produkciókat felvonultató színház, film, tánc, kórus, könnyűzene és összművészeti fesztiválok a lakosság hozzávetőlegesen 20%-át, mintegy 1,5 millió embert érnek el. A művészeti fesztiválok közönsége jóval elitebb, magasabb társadalmi státuszú, mint akár a könnyűzenei, akár a média, akár a helyi- és civil szervezetek fesztiváljainak, rendezvényeinek közönsége. •

Összességében a kultúrára és szórakozásra fordított kiadások nagyjából fele-fele arányban oszlanak meg az otthon (cd-k, DVD-k, újság, könyvek stb.), illetve az azon kívül (színház, mozi, koncertek, szórakozóhelyek stb.) elköltött forintok között. Otthonon kívüli evésre-ivásra többet fordítanak az emberek, mint az otthonon kívüli kulturálódásra. Ez közvetve azt is mutatja, hogy nem csak a pénz hiánya, hanem az eltérő preferenciák az, hogy mit csinálnak szívesen és mi a kevésbé fontos időtöltés – is okozhatják a kultúraközvetítő intézményektől való távolmaradást. • A társadalom magas státuszú, iskolázott, jó jövedelmi helyzetű rétegei vesznek részt legnagyobb arányban a különböző kulturális tevékenységekben is. A kulturális fogyasztást a legerősebben az iskolai végzettség befolyásolja. Emellett az az összefüggés is igaz, hogy a nagy városokban, ahol több a kulturális program, nagyobb a

kínálat, ott a képzetlenebb rétegek is nagyobb arányban jutnak hozzá a kultúrához, mint a szűkösebb lehetőségeket kínáló vidék képzetlenjei. Az is kiderült, hogy akik kulturálisan aktívak, azok egyéb szabadidős és rekreációs tevékenységet is a többieknél nagyobb arányban végeznek: többen sportolnak, kirándulnak, végeznek maguk is valamilyen művészeti tevékenységet, többen tanulnak nyelveket, többen interneteznek, de a vendéglők, „pubok”, sörözők, borozók, kávézók közönsége között is nagyobb arányban találhatók meg. ÉLETMÓD TÍPUSOK • Olyan szabadidős tevékenységeket vizsgáltunk, melynek során valamilyen művészeti alkotás befogadása történik. A szabadidőnek azonban csak egy részét foglalja le ez a fajta kulturális fogyasztás, jut idő különféle más szórakoztató és rekreációs tevékenységekre is. A kulturális, a szórakoztató és a rekreációs tevékenységek összeszerveződésének módja

minden embernél sajátos mintázatot ad ki, s mivel ezek nem véletlenül, esetlegesen, hanem különböző, sokszor ugyan csak látens értékrendek, preferenciák alapján alakulnak ki, életmód-típusokként értelmezhetőek. Hat csoportot különítettünk el. A csoportokat az különbözteti meg, hogy milyen gyakran használják a kultúraközvetítő intézményeket, milyen gyakran járnak különböző előadásokra, programokra. A társadalom mintegy 40%-a használja a kulturális intézményhálózatot kisebb-nagyobb rendszerességgel. A 60%-nyi kimaradó, a kulturális intézményrendszer szolgáltatásaiból nem részesülők zöme egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán, az életmódra nem jellemzően, nem a praxis szintjén vesz részt a kulturális életben. A 40%-nyi használó körében megállapítható egy hierarchia aszerint, hogy a különböző intézmény típusokat milyen intenzitással látogatják. 1. Két életmódtípus van, melynek tagjai sokoldalúan

kulturálódnak, többféle intézmény szolgáltatásait is rendszeresen igénybe veszik. Az egyikbe a „mindenevő”, érdeklődő, komplex életet élő, mind a hagyományos, mind a tömegkultúra intézményeit intenzíven látogatók tartoznak. A másik sokoldalú életmódot folytató csoport a konszolidáltabb, nyugodtabb életet élő, jellemzően inkább a hagyományos kulturális intézményeket látogatók csoportja. 2. A kultúraközvetítő intézményeket egyoldalúan használók jellemzően csak egy-egy intézménytípust szoktak gyakrabban látogatni, egyik csoport a gyakran moziba járóké, a másik a főképp művelődési házakba eljutóké. Az otthonülők, a kulturális intézményhálózatot nem használók táborába szintén két csoport tartozik. 3. Egyrészt azok sorolandók ide, akik ha kulturálódnak is, ezt főképp otthon teszik Nem szoktak eljárni kulturális programokra, számukra főképp a könyvek jelentik a kikapcsolódást, ezen belül

zömében inkább a könnyebb, mint a komolyabb műfajokkal való találkozást. 4. Másrészt beszélhetünk a kulturálisan teljesen passzívak csoportjáról, akik szinte semmilyen kulturális tevékenységet nem folytatnak. Számukra a tévénézés jelenti a kikapcsolódás legfőbb formáját. 10. A kulturális szektor átalakulása A kultúra és a gazdaság kapcsolata Állami szerepvállalás modelljei. Többszektorúság A modern államok történetében az állam jelenléte ikerülhetetlen a kultúrában, mint klasszikus értelemben vett közszolgáltatásban. A szerepvállalás sokféle lehet: - az adott ország gazdasági társadalmi berendezkedésétől - függ attól, hogy az adott korszakban az állami részvétel mennyire telítődött ideologikus elemekkel - a kormányzati szerepvállalás modelljei Kuti Éva és Marshall Miklós alapján: a) rásegítő: liberális szerepfelfogás, az állam közvetlenül nagyon kis mértékben vesz részt a kulturális

intézmények működtetésében, a kultúratámogatás módja a non-profit szervezeteknek és a magánadományoknak nyújtott adókedvezmény b) mecénás: van közvetlen állami támogatás is, de ez szigorúan a kormányzattól független szervezeteken keresztül valósul meg c) menedzser: az állam intézményeket tart fenn, miközben tiszteletben tartja a művészi autonómiát és befogadói szuverenitást, maga is jelentős mértékben megjelenik a kulturális piacon, hol vevőként, hol pedig finanszírozóként d) művezető: az állam igyekszik a kulturális folyamat minden fázisát ellenőrizni, irányítani, az irányítás meghatározó módon politikai- és ideológiavezérelt Hazai gyakorlat: - Harsányi véleménye szerint a szocializmus idején a művezető gyakorlatból lassú elmozdulás történt a menedzser típusú felfogás felé, majd a rendszerváltást követően egy kevert modell alakult ki, amelyben a menedzser típusú felfogás keveredik a mecénás

gyakorlattal - A mecénás típus visszaszorulását jelzi az NKA független döntési szerepének radikális csökkentése. Megjelenik a rásegítő modell néhány eleme is, létezik a kulturális nonprofit szervezetek támogatói számára nyújtott magánadomány adórendszerbeli kedvezményezettsége is, időnként a művezető magatartás is, főként a nemzeti kulturális intézmények kínálatába történő aprólékos beavatkozás ellenőrzés igényének jelentkezésével - Az állami szerepvállalás jelentős változtatási és változási hullámai egybeestek az állam szerepéről vallott általános felfogás módosulásával és az elvi megfontolásokon túlmenően együtt jártak az állami szerepek kényszerűen radikális csökkentésével is - Az állami költségvetés újraelosztó szerepének csökkentése, mint bizonyos állami kötelezettségek tartós fennmaradása vagy éppen újfajta kiadások jelentkezése nagyságrenddel csökkentette az állami

kultúratámogató képességét. Ez a trend fordult meg 1997-et követően, amikor részben a különböző nagyléptékű állami megemlékezések illetve ezek előkészítése nyomán az államháztartás kiadásain belül a kultúra részesedése visszakapta eredeti részarányát - Az államháztartás kulturális kiadásainak szerkezete stabilan többcsatornássá vált az elmúlt években - A központi költségvetés elsősorban intézményfenntartó funkciói mellett megmaradt a helyi önk.-ok tulajdonosi és működtető szerepéhez kapcsolódó finanszírozása is - Nemzeti Kulturális Alap: változó szerep a kormányzat szerepfelfogásától függően - Állam mellett a kulturális és non-profit szervezetek szerepe is megnőtt ---> többszektorúság Kulturális igazgatás szervezetrendszerének változásai: 3 tendencia: Decentralizáció: 1990-es évek elejétől megjelent a kultúra a helyi közösségek ügye, így a helyi igazgatás feladata centralizáció

sőt koncentráció. Nem ugyanazon a kulturális területen mentek végbe ezek a folyamatok, mint ahol zajlott vagy zajlik a decentralizáció. A centralizációs tendenciák a tömegkultúra egyes hordozóiban rejlő politikai és stratégiai lehetőségek felismerésével függnek össze. Hasonlóan centralizációról beszélünk az adott állam kulturális szimbólumai sorában számon tartott kulturális intézmény igazgatásával kapcsolatban. Privatizáció lehetőségei: a klasszikus közigazgatási hatóságok mellett mind nagyobb számban jelentek meg. A magyar kulturális szféra makrogazdasági mutatói. Foglalkoztatás a kultúrában A kultúra állapotának egyik legfontosabb tényezője a kultúra finanszírozása. A kultúra egyre kevesebbet kap mind a nemzeti jövedelemből, mind a költségvetésből. A kultúra fogalmában beletartozik a közoktatás, felsőoktatás, kutatás és fejlesztés, művészet, közművelődés, tömegkommunikáció. Szűkebb a művészet

és a közművelődés A kultúra ágazat tágabb fogalmát tekintve, részesedése: 1991-ben 14,1 % 1994-ben 12,1 % 1996-ban 1,1 % Hasonló a szorosabban vett kultúra helyzete is: 1991-ben 1,4 % 1994-ben 1,2 % 1996-ban 1,1 % Ugyanilyen arányban csökkent az egészségügyi, a szociális és jóléti kiadások, nőttek az igazgatás költségei, és az adósságszolgálatáé. Csökkentek a kultúra kiadások, növekedett a célfeladatok alapok, és alapítványok támogatása. A kultúra fenntartása 1996-ban 76,3 %-ban a lakosság műve, ennyit tesz ki a kulturális intézmények árbevétele. Még sohasem volt ilyen kicsi az állam részvétele. A kultúra finanszírozásában nem ad többet, mint a kultúra társadalmi támogatásának 18,6 %-át. A hátralevő 5,1 %-ot pedig a non-profit vállalkozások jövedelme szolgáltatja. Kulturális hozzájárulások: ez a végeredmény egy hosszú folyamat végeredménye: 1991-ben 58 % lakosság, 33% államháztartás 1993-ban 66,6

%lakosság, 27 % állam 1995-ben 75 %lakosság, 25 % állam 1971-ben 72,6 %lakosság, 22,7 % állam, 4,7 % vállalat A vállalatok és tömegszervezetek helyét átvette a non-profit szektor. A kultúra költségnek 76 %-át fogyasztók fedezik. A televízió, készülékek vásárlása, javítása, az előfizetési díjak, és újságok teszik ki a túlnyomó részét. Lezajlott egy belső átrendezés is Az önkormányzatok a kezelésükben lévő intézmények 5-60% - át támogatják. A szüntelen módosítások folytán kiszámíthatatlan, ami általános bizonytalansághoz vezet. Mire fordítja a lakosság a pénzét amikor a kultúrát támogatja? TV készülékek vásárlása, javítása, az előfizetési díjak és újságok teszik ki túlnyomó részét. A többire már csak kevesebbet tudtak adni, kevesebbet fordítanak színházra, mozira, szépirodalomra. Mi tartja el akkor a kultúrát? Mekkora részt vállal a lakosság és az állam? 1996- 79,3 % az árbevétel,

melyet a lakosság produkált. Az állam nagyon keveset 18,6 %-ot adott. A hátralévő 5,1 % a non-profit szervezetek vállalkozások jövedelme szolgáltatja A kulturális ágazatban csökkent a foglalkoztatottak száma. Viszont az összes foglalkoztatottak közt nőtt a kultúrában dolgozók aránya. Az átlagkereset felülmúlja a nemzetgazdasági átlagot. Különösen a média szektorban dolgozóké Viszont a közművelődési dolgozóké csökkent. A mi adatainkat az európaival összevetve a következőket állapították meg: ezeken a területeken nőtt a kultúrában foglalkoztatottak száma. Az állami és lakossági támogatás aránya akkor válhatna kiegyensúlyozottá, ha harmadik erőként fel tudnának nőni a vállalkozások, nonprofit szervezetek, alapítványok. A foglalkoztatás alakulása a kultúrában A kult-is ágazatban csökkent a foglalkoztatottak száma, de kisebb részben, mint a nemzetgazdaság egészében. Az összes foglalkoztatottak között nőtt a

kultúrában dolgozók aránya (1,39 %.-ról 1,7 %-ra) Különösen a médiatevékenységből élők keresete emelkedett, a közművelődési dolgozóké 80-90 %-ra csökkent. Európa: 1,4-2,4 % közötti a kultúrában foglalkoztatottak aránya. Franciao-ban, Angliában jelentősen emelkedett, Olaszo-ban és Finno-ban szinten maradt. A kultúra finanszírozásának rendszere A kulturális mechanizmusok 7 nagy rendszere (az állam, a nagy intézményrendszerek (köztük az egyházak), az üzlet, a non-profit szféra, a szakmai szervezetek, a civil társadalom, a fogyasztás – együtt adja meg a kultúra folyamatainak keretét. 1948-90: között uralkodó pártállami rendszerben az állami fenntartásnak és irányításnak a kban kitüntetett szerepe volt. Létezett ugyan a többi mechanizmus is, de erősen korlátozva és az államnak alávetve. A Kádár-rendszer „puha” diktatúrája alatt az irányítás szigorúsága jelentősen enyhült, ám a finanszírozás teljesen

változatlan maradt. 1990-től: az államnak a k. fenntartásában való részesedése gyorsabban csökken, mint ahogy harmadik ágensként a non-profit ágazat szerepe nő. 11. Hazai turizmus A ma turizmusának főbb jellemzői: 1. megoszlása egyenetlen, koncentráltan jelentkezik 2. 90%-ban a fejlett országokban zajlik 3 a fogadóterületeken: • • • • • • • • húzóágazati szerepe van, elősegíti a gazd-i növekedést, multiplikátor hatása van (értéksokszorosító), munkahelyteremtő szerepe van, segíti az elmaradott térségek gazd-i felzárkóztatását, csökkenti a regionális különbségeket, hozzájárul a természeti és a kult-is értékek megőrzéséhez és hasznosításához, hozzájárul a helyi lakosság életkörülményeinek, életminőségének javításához. A rendszerváltozást követően az állam sokáig nem fordított figyelmet a turizmusra, és a fejlesztésével kapcsolatos alapvető felelősségeit sem ismerte fel, vagy nem

tudta megfelelően teljesíteni, így a turizmus spontán módon alakult Az általában kedvezőtlen makrogazdasági körny. ellenére a turizmus az elmúlt évtizedekben nálunk is tömegjelenséggé vált A világforgalomból a külföldi turistaszámot illetően már hosszabb ideje 3% körül, a nemzetközi turisztikai bevételekből pedig 05-07%-kal részesülünk. A világrangsorban a külföldi turisták számát tekintve1990-ben az 5., 1998-ban a 11, 2000ben 13 helyen voltunk A nemzetközi turizmusból származó bevételeket tekintve 1990-ben az 50., 1998-ban a 39 helyen álltunk Főbb jellemzők: - Nagy volumen és szerény gazdasági hozam. A bevételek 1990 és 2000 között 4szeresükre nőttek, ami nem változtatta meg az alapvető irányzatot: a kiemelkedően magas turistaforgalomban rejlő gazd-i lehetőségeket nem tudjuk megfelelően kihasználni. Ezt szemlélteti, h míg világátlagban az 1 külföldi turistára eső bevétel 2000-ben átlagosan 685USD, addig nálunk

220USD volt. - A szerényebb bevételi részesedés okai elsősorban elmaradott infrastruktúránkban, alacsony színvonalú szolgáltatásainkban, ill. turizmusunk szerkezetében keresendők - Az infrastruktúra általános elmaradottságán belül főleg a közúti és vasúti hálózat és a körny.szennyezés gondjai érintik a turizmust A szintén alapfeltételt jelentő közbiztonság is az utóbbi évtizedben nagymértékben romlott. - A szűkebb értelemben vett tur-i kínálaton belül elsősorban a nemzetközileg is versenyképes vonzerőkön alapuló komplex tur-i termékek hiánya és a szállodai kapacitás alacsony hányada okozzák a fő gondot. A szolgáltatások színvonala ált elmarad a nyugat-európaitól, amiben nagy szerepet játszik a szakképzetlen, ill. más szakképzettségű dolgozók magas aránya a tur-i vállalkozásokban, a nyelvtudás hiánya, stb. A turizmusban igen magas a nem regisztrált (fekete v szürke) gazdaság aránya, ami kihat a

szolgáltatások színvonalára, és 1úttal gazd-i szerepének reális megítélését is nehezíti. Turizmusunk szerkezetének jellemzői: - A külföldi látogatóforgalom mint1 fele kiránduló és átutazó. - - - A turisták által nálunk töltött vendégéjszakákból csak kevesebb, mint 1/10 része jelenik meg a kereskedelmi szálláshelyeken. Beutazó forgalmunkban alacsony az utazási irodák által szervezett turisták hányada: 3%. Ők adják azonban a kereskedelmi szálláshelyek külföldi vendégéjszakáinak 20%át Beutazó forgalmunk 70%-a a szomszédos országokból ered. Az országon belül erős a területi és időbeli koncentráció: a ker-i szálláshelyeken mért vendégéjszakák 47%-a június-augusztusra esik, ill. hasonló arányban Budapestre és Balatonra összpontosul. (csak külföldi vendégéjszakák megoszlása Bp és Balcsi súlya 62%) Turizmusunk 1ik legnagyobb gondja a belföldi fizetőképes kereslet alacsony szintje, amit a ker-i

szálláshelyek forgalma tükröz. Perspektívák A lehetőségek felvázolásához turisztikai adottságaink és a piaci lehetőségek 1üttes számbavétele szükséges. Ezek összességükben kedvezőek (központi földrajzi elhelyezkedés a világ legnagyobb turisztikai piacán és a tur-i kereslet legújabb irányzatainak megfelelő változatos vonzerők, mint a magyar kultúra, természeti adottságaink – különösen a gyógyvizek és a nemzeti parkok – sajátos hagyományok és népszerű sportok – lovaglás, vadászat – a nyitott gazdaság és a vele járómegfelelő tartós kereslet az üzleti és a kongresszusi turizmus iránt, stb.) A Magyaro-i turizmus fő gondja a fejlesztés: versenyképességünket csak az infrastruktúra általános fejlesztésével és korszerű tur-i termékek megteremtésével tudjuk lényegesen javítani. A tudatos fejlesztés feltételeinek kialakítása alapvető feladat A tur. különösen fontos szerepet játszhat a vidék

fejlesztésében Az ország felzárkózása az európai centrumhoz (jelenlegi periféria szerepkör meghaladása) elképzelhetetlen a vidék felzárkóztatása nélkül. A turizmus lehetséges szerepe ebben több tényezőnek köszönhető: - A tur. segítségével hasznosíthatók oan erőforrások, amelyek 1ébként parlagon hevernének, v. csak szerényebb gazdasági hozamot eredményeznének (tavak, folyók, természetvédelmi területek) A tur. tehát 1 fontos terület- és településfejlesztési tényező. - A tur. több formája kapcsolódik a mezőgazd-hoz (lovaglás, vadászat, horgászat, falusi tur., stb) és ezáltal fontos kiegészítő tevékenységet jelenthet az ott élő lakosságnak - Helyben teremt piacot a mezőgazd-i termékeknek. - Az exportnál kedvezőbb árak érhetők el a csomagolási, szállítási és vámklts-ek megtakarítása, ill. magasabb feldolgozottsági szint elérése által (vendéglátóipar) - A jövedelmezőség mellett bővíti a

foglalkoztatottságot is, mert új munkahelyeket teremt, ezekre való felkészítéssel növeli a vidéki lakosság képzettségi szintjét. - Segít a hagyományok megőrzésében, ill. fejlesztésében (népdal, tánc, szokások, mesterségek, stb.), uakkor a jövedelmek növelésével és a szolgáltatások elterjesztésével hozzájárul a vidéki életmód kényelmesebbé és korszerűbbé tételéhez. Hozzájárul az infrastruktúra és a szolgáltatások fejlesztéséhez, vmint az urbanizációs folyamat gyorsításához. Magyaro. kiemelt küldőpiacai: A külföldi látogatók motivációja (%): Elsődleges Fejlődő Németo. NagyBritannia Ausztria Olaszo. USA Északi országok Hollandia Franciao. Spanyolo. Japán Oroszo. Kína szabadidős üzleti 1 napos látogató 15,2 többnapos látogató 64 egyéb 1,7 83,1 9,8 26,2 Lengyelo. Izrael Magyaro. devizabevétele: 3,3 Mrd Euró Külföldiek átlagos költése /nap: 8400 Forint Beutazók száma: 36,6 millió fő

(97,4% Európából-, 2,3millió repülővel érkezett) Kereskedelmi szálláshelyeken: 6,5 millió vendég 18,4 millió vendégéjszaka Belföldi vendég átlagosan 2,5éj Külföldi vendég átlagosan 3,2éj • Erős a területi koncentráltság: Budapest és a Balaton térsége képviseli a turizmus teljesítményének csaknem felét. • Erős a szezonális koncentráció: kevés a szezon meghosszabbítására alkalmas attrakció, így a tényleges főidény nagyon rövid, és ez rövid távú profitmaximalizálásra készteti a turisztikai szolgáltatókat. 1993-tól a belföldi turizmus szinte folyamatosan növekszik, ugyanakkor a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött belföldi vendégéjszakát alapul véve az még 2002-ben sem érte el az 1990-es szintet. Ennél jelentősebb a minőségi javulás, a szállodákban a belföldi vendégek és vendégéjszakák száma 1990-hez képest 2002-re a kétszeresre nőtt. Folyamatosan nő a 3-4 csillagos szállodák belföldi

forgalma, és a belföldi turizmusban is megfigyelhető a több, rövidebb utazás népszerűségének növekedése, az átlagos tartózkodási idő 2002-ben 2,6 nap volt. Magyarország fő küldő területeit három markánsan különböző csoport alkotja: • a szomszédos országok • hagyományos nagy küldőországok: Németország, Olaszország, a Benelux államok, Lengyelország és az Amerikai Egyesült Államok. • dinamikusan fejlődő, új küldőterületek: például Franciaország, Portugália, a skandináv országok, Nagy-Britannia, Oroszország, Japán, Izrael vagy Kanada. A szomszédos, vonzerőiket tekintve azonos vagy jobb adottságokkal rendelkező középeurópai országok közül a folyamatosan fejlesztő országok rendkívül erős versenytársat jelentenek a jövőben,és már jelenleg is keresletelvonó tényezők. A hosszú távú utazás közlekedési költségeinek csökkenésével, a kiterjedt információs technológiának köszönhetően gyakorlatilag

az egész világ versenytársnak tekinthető. A következő években az alábbi tendenciák érvényesülése várható: • Gyakoribb, rövidebb utazások megjelenése: “pénzben gazdag – időben szegény” tendencia • Versengő szolgáltatások, bővülő üdülési ajánlatok • A piac egyre erősebben szegmentálódik • Légi közlekedés dinamikus növekedése, „fapadosok” előretörése • Last-minute utazások aránya nő • Internet térnyerése • Árérzékenység nagyobb szerepet kap • Folytatódik a nemzetközi és regionális áramlások változása • A szabadidős utazások piaca a korábbinál erősebben lesz divatorientált • Növekszik a kereslet az egészség és a biztonság iránt A magyar turizmus fejlesztésének lehetőségei: A magyar idegenforgalom részesedése a világforgalomból 2-3% a bevételekből viszont még 1%-kal sem részesedünk. Kevés a turisták költése, rövid az itt tartózkodás ideje inkább a tranzit forgalom

nagyobb. A fő feladat lenne a bevételek növelése Magyarország rendkívül gazdag gyógyvizekben. A gyógyturizmus fejlesztését kiemelt feladatként kell kezelni, annál is inkább mert a gyógyszállókban magas az eltöltött vendégéjszakák száma. Ez több beruházást, célirányos propaganda tevékenységet kíván Fejleszteni kell a termálvízre alapozott fittness-turizmust is. A világban egyre népszerűbbé váló falusi turizmus, adottságaink alapján Magyarországon is növekvő lehet. Kiemelkedő feladat ennek fejlesztése is, mert segítséget adhat a vidéki munkanélküliség enyhítésében. és a falvakból való elvándorlás csökkentésében. Ehhez szükség van az önkormányzatok és az állam támogatására is.(adókedvezmények, beruházások támogatása, oktatás) Másik termékfejlesztési lehetőség hazánk turizmusában a rendezvényturizmus, azon belül is a konferencia és kongresszusi turizmus. Ennek főleg az egy főre eső magas

vendégköltés miatt van jelentősége, hiszen az itt igénybe vett szolgáltatások magasabb árszínvonalúak. De kongresszusi turizmust nem lehet technikai felszereltség nélkül szervezni Erősíteni kell a gasztronómiai turizmust és ezen belül is a borturizmust. Ez magas színvonalú vendéglátást, széles választékot, a kiszolgáló személyzet kiváló munkáját, hozzáállását igényli. 2001 az "aktív turizmus" éve volt ez is a sport és hobby turizmus erősítését fejlesztését jelzi, amely világtendencia és ebből hazánk sem maradhat ki. Fontos a sportcentrumok, kerékpárutak, túraútvonalak kiépítése. Az eredmények javítása érdekében elengedhetetlenül szükséges az ország komplex idegenforgalmi propagandájának javítása. Ezt arra a már külföldön kialakult imázs elemre kell építeni, hogy a magyar barátságos és vendégszerető nemzet. Turisztikai szempontból egyik sajátos vonzerőnk a magyar kultúra. A magyar

népművészet, színházművészetünk, zeneművészetünk alkalmasak arra, hogy az ez iránt érdeklődő turistáknak tartalmas programokat szervezzünk. Nemzetközi turizmus főbb jellemzői: - növekedési ütemében lassulás - újabb turisztikai desztinációk bekapcsolódása - régiónként és országonként erősen differenciált (mást-mást kínálnak a tur-ból) - sok a bizonytalansági tényező a világgazdaságban és a világpolitikában o kőolaj világpiaci ára o az euro és USD árfolyamok ingadozása o nemzetközi konfliktusok o terrortámadások veszélye o Európában többféle regionális és helyi választások o EU Alkotmány elutasítása (EU előnye: élénkül a forgalom, hagyományos É-D irány kiegészül K-NY iránnyal; legutóbb csatlakozott: Románia és Bulgária, nagyon fejlettek tur-ban; az EU-nak kellenek a piacok – közös piac) Az Európai Unió turizmuspolitikája tagországonként eltérő, nincs egységes közösségi

turizmuspolitika. Az európai integráció fejlődésének motorja az egységes belső piac megteremtése, tökéletesítése. Az egységes belső piac és azon belül az ún négy szabadságjog érvényesülése (személyek, szolgáltatások, a tőke és az áruk szabad mozgása) a turizmus területén is érvényes. A határok eltűnésével egyszerűbbé válik az utazás, amely ösztönzőleg hat az országok közötti idegenforgalomra. A szolgáltatás és személyek szabad mozgása a turizmuson belül sok esetben egybeesik, hiszen a turisztikai termék egy olyan sajátos, szolgáltatásokban megtestesülő áru, ahol nem a termék, hanem annak igénybe vevője lépi át a határt. Ösztönzőleg hat a turizmusra az európai közös pénz, az euro bevezetése, aminek következtében megszűntek a pénzváltásból adódó költségek, és lehetőség nyílik az árak közvetlen összehasonlítására is. Turizmus tömegessé szélesedése: 3,5%-a kapcsolódik a tur-ba a Föld

lakosságának, 2010-re cél a 7% elérése! A turizmus a az elmúlt évtizedekben a világ egyik legdinamikusabban fejlődő szektorává vált, és ez a tendencia tartós is marad. A legdinamikusabb fejlődés Ázsiában figyelhető meg az elmúlt 20 év távlatában, mind a vendégforgalom, mind az idegenforgalmi bevételeket vizsgálva. Az első öt helyen az előző két adatot nézve: Franciaország, Egyesült Államok, Spanyolország, Olaszország, és az Egyesült Királyság (Anglia) áll. A 2000-s évet a világ számos országában virágzó gazdasági helyzet jellemezte. A turizmus átlagosan 7-8%-kal fejlődött, és a közlekedés forgalma hasonlóképpen. 2001-ben szeptemberig a nemzetközi gazdaságot lassú de tartós lassulás jellemezte. A termelés csökkenése, a tőzsdei árak zuhanása, kihatott a turizmusra is, az ágazat csak 2-3%-kal nőtt az előző évhez képest. A WTO prognózisa alapján az alábbiak várhatók a turizmus területén: A világ

idegenforgalmában a későbbiekben komoly visszaesés nem várható. Valószínűleg a turisták közelebbi uticélokat választanak, és növekedik a kontinensen belüli közúti és vasúti közlekedés valamint a belföldi turizmus. Új tendenciák jelentkeznek a keresleti oldalon: kevésbé egyeduralkodó a nyári, tengerpartra irányuló tömeges utazás. Növekvő hangsúlyt kap az ép természeti környezet (ökoturizmus), a sajátos hobbyk, téli és egyéb sportok, ismeretszerzés, egészség megőrzése, kalandturizmus. Továbbra is dinamikusan fejlődik a hivatásturizmus A turizmusban résztvevők átlagéletkora világszerte emelkedik, a nyugdíjasok mind nagyobb mértékben veszik igénybe, jelentős részük főszezonon kívül. A XXI. Században Ázsia idegenforgalma fejlődik majd a leggyorsabban, 2020-ra Kína válik a világ első számú idegenforgalmi célpontjává. Szabadidő turizmus Hivatásturizmus formái: - konferencia - üzleti - incentive (olyan jutalom,

ami élményközpontú, személyreszabott szolgáltatások, mindent az 1én köré igazítanak – meglepetés, a munkáltató biztosítja) 12. A turizmus rendszere és környezete, jellemzői A turizmus alapja a változatosság iránti igény, amely megnyilvánul az embert helyváltoztatásra késztető motivációk, az utazási formák, a meglátogatott helyek és az igénybe vett szolgáltatások tekintetében 1aránt. A turistát percenként új benyomások érik, új dolgokat észlel, új emberekkel és szokásokkal ismerkedik meg, aminek hatására nyitottabbá válik a világ befogadására, személyisége kitárul, látóköre kiszélesedik. Vajon nem ez a nyitottság kell-e, h. vezérelje a turizmussal foglalkozó szakembert is? Hogyan tudná szakterületét jól megérteni és művelni anélkül, h. ne érdekelné mindaz, ami körülötte a világban történik, hogyan ítélik meg tevékenységét és általában a tur-t mások, a 7köznapi emberek, a turisták és a

vendéglátók, a politikusok, a különböző szektorok és tudományágak képviselői? Hogyan lehetne azok sikeres módszereit átvenni, véleményét hasznosítani, h. a magunk dolgát jobban csináljuk? A rendszerelmélet alkalmazásán alapul a turizmus általános elméletének a kidolgozása is, amely a jelenség átfogó megismerését hivatott elősegíteni. A rendszer Bertalanffy (1951) meghatározása szerint 1mással kölcsönhatásban lévő elemek 1üttese. Megkülönböztetünk zárt és nyílt rendszereket A zárt rendsz környezetéből nem vesz fel és annak nem ad le anyagot, energiát, v. információt A nyílt rendsz – mint amilyen minden élő szervezet és társadalom – környezetével dinamikus kölcsönhatásban áll. Ahhoz, h. a turizmust rendszerként vizsgálhassuk, meg kell határoznunk környezetét, célját, fő elemeit és azok funkcióit, vmint működési mechanizmusát. Kiindulópontunk, h. az emberi tevékenységek és kapcsolatok bonyolult

rendszerének képezi részét a tur. is E tevékenységek kölcsönösen függnek 1mástól és befolyásolják 1mást A természet a kerete és meghatározója minden társadalmi- gazd-i jelenségnek. A települések és a fő gazd-i tevékenységek alapvetően a term-i adottságok függvényében alakultak ki a különböző térségekben. Az így kialakult hagyományos mezőgazd-i v ipari szerkezetet korunkban a szolgáltatási szektor fejlődése módosítja. Ebben élen jár a tur, amely napjainkban már az 1ik legfontosabb területfejlesztési tényező, hiszen lehetőséget nyújt a mezőgazd-i művelésre és iparfejlesztésre 1aránt alkalmatlan, szép természeti környezet védelemmel 1bekötött hasznosítására. (tengerparti, hegyvidéki üdülőközpontok!) A társadalmi-gazd-i tényezői szintén meghatározói és formálói a turizmus fejlődésének. A turisztikai kínálat kialakulása részben a tudomány és a technika, részben az általános gazd-i fejlődés

függvénye volt, ill. a kereslet növekedését követte A politikai tényezők elsősorban általános alakulásának jellegét (spontán v. tudatos fejlődés), ill a nemzetközi utazási lehetőségek alakulását befolyásolják (elzárkózás v. nyitottság a magyar tur-ban) A kulturális szint az utazási motivációkra hat, a kultúra maga pedig az 1ik legfontosabb turisztikai vonzerőt képviseli (műemlékek, múzeumok, stb.) Ha a turizmust kiemeljük és középpontba állítva rendszerként vizsgáljuk, akkor a többi tényező környezetté válik a számára. Ezen a rendszeren belül pedig alrendszereket különíthetünk el (kereslet és kínálat), melyek olyan elemekből állnak, amelyeket 1 közös cél köt össze. Churcham a köv. meghatározást javasolja: a rendsz 1 adott cél elérésére koordinált elemek halmaza, összetevői: a cél, a környezet, az erőforrások, az alkotóelemek és a rendsz. irányítása- vezérlése. Mill – Morrison (1989) szerint:

„a rendsz. 1mással kapcsolatban álló és közös célokért 1üttműködő részek 1üttese.” Mind2 meghatározás kiemeli a közös célt, mint rendszer-kritériumot. A gyakorlati vizsgálódást ez valóban le1szerűsíti. Ennek alapján a tur 1 sor 1mással kapcsolatban álló személyből, szervezetből, tárgyból és tevékenységből áll, amelyek 1 közös célt szolgálnak, 1 közös célért tevékenykednek, ez pedig a változatosságigény által motivált és állandó környezetétől ideiglenesen távol lévő ember = a turista szükségleteinek a lehető legteljesebb kielégítése. A rendszer fő jellemzői: - nyitott (a környezetével kölcsönhatásban áll), - összetett és változatos (a különböző területeken működő kisvállalkozásoktól a nagy multinacionális cégekig a szervezetek mind a turista igényeinek a kielégítését célozzák), - dinamikus (az állandóan változó környezetben a visszacsatolási mechanizmusok – azaz

tevékenységünk hatásainak folyamatos figyelemmel követése és azok alapján a szükséges korrekciók azonnali elvégzése – révén lehetséges a cél elérését biztosítani), - interdependens (mind függnek 1mástól: a szállodák, az éttermek, a közlekedési eszközök, az attrakciók, az utazásszervezők, az utazási irodák, az üzletek, a szórakozó helyek, stb.; a turista igényeinek a kielégítésében mind1iknek megvan a maga szerepe Ha csak 1etlen igénye kielégítetlen marad, v. nem megfelelően elégítik azt ki, a turista számára az egész utazás 1 rossz emlékké torzul és nem tér vissza többé, sőt az adott hely rossz hírét kelti ismerősei körében is.) A kereslet alrendszere 1úttal a turistaküldő terület egészét képviseli a maga komplexitásában: az ott élő embereket (potenciális turistákat), társ-gazd-i helyzetüket, szokásaikat, életkörülményeiket, 1éni jellemzőiket, stb. A kínálat absztrakt (általános,

elméleti) kategória, 1 fogadóterület mindazon tényezőit magában foglalja, amelyeket a turisták igénybe vesznek, élveznek v. megvásárolnak Központi eleme a turisztikai termék, amely az 1es turista számára is érzékelhető módon, konkrétan tartalmazza a szükségletei kielégítéséhez szükséges szolgáltatásokat. A keresletet és a kínálatot a marketing, majd a turista utazása kapcsolja össze. A marketing a turista utazása előtt, az utazási döntés befolyásolása érdekében a turisztikai szakmai szervezetek (a desztináció turisztikai szervezetei és a közvetítő szektor) által kifejtett tev., amely 1 adott fogadóterület termékeinek és szolgáltatásainak megvásárlására hivatott rávenni a fogyasztót. Ehhez ismerni kell a fogyasztói igényeket és vásárlási szokásokat, azoknak megfelelően kell kialakítani, megismertetni és értékesíteni kínálatunkat, végül fontos megszervezni a visszacsatolást, azaz megismerni a turisták

véleményét az igénybe vett szolgáltatásokról, és annak alapján elvégezni a szükséges korrekciókat. A turista elhagyva otthonát, a helyváltoztatás-utazás révén éri el az utazási célterületet és annak kínálatát, a fogadóterületen ideiglenes fogyasztóként lép fel, majd hazautazik A szaggatott vonal az ábrán a 2 alrendszer 1-1 elemét köti össze, a motivációt és a vonzerőt, és 1 alapvető összefüggést jelez. A motiváció-vonzerő összefüggés a rendszer működésének fő belső mozgatórugóját tartja fel. Az eddigiekből is következik, h a tur-ban szerepet játszó számos tényező közül a turista részéről végső soron a motiváció megléte v. hiánya dönti el, h elutazik v. sem, ha pedig megvan a tudatosult szándék, h „igen, elutazom”, akkor olyan utazási célt választ, amelyik a motivációjának megfelel, amelyik rendelkezik azzal a vonzerővel, amelyre a motivációja irányul. A környezet turizmust befolyásolni

képes különböző tényezői – a külső hatótényezők – nem általában a tur. rendszerére, hanem konkrétan annak 1-1 elemére hatnak és azon keresztül módosítják az egészet. Pl: a gadz-i fellendüléssel járó jövedelemnövekedés a szabad rendelkezésű jövedelmek alakulásán keresztül hat a turisztikai keresletre, a technika fejlődése a közlekedési lehetőségek kiterjedésén keresztül a kínálatra, és végső soron mind2 a piac bővülését eredményezheti. 13. A turizmus alanyi és tárgyi alrendszere, jellemzői A turizmus piacának fő kategóriái a turista és a turisztikai termék. A keresletet és a kínálatot a marketing, majd a turista utazása kapcsolja össze. A turisták 1ütt jelentik a turisztikai KERESLETet, ami lényegében 1tényezős. A turizmus főszereplője a turista, és minden turista individuum, önálló személyiség. A turizmus kereslete/alanyi alrendszere és jellemzői: - nagyon érzékeny, változó, szubjektív és

sok külső ellenőrizhetetlen tényezőtől függ (közbiztonság, egészségügyi helyzet, környezet állapota, hírnév, divat, stb.) - szezonális (csak a marketingeszközök rugalmas és változatos felhasználásával enyhíthető: reklám, árengedmények, kedvezmények) - a választás magas szabadságfoka (szabadidőhöz kötődik, amikor az 1én sokkal szabadabban választ) - a turista maga is részt vesz a termék előállításában (a termék rendszerint a fogyasztással 1ütt jön létre) - heterogén (különböző részekből álló) - komplex elemeket foglal magába - a rendszer legösszetettebb, legnehezebben elemezhető része - utazási hajlandóságot befolyásoló tényező - az utazási döntés nagyfokú kockázattal jár (a fogyasztó ismeretlent vásárol meg, ami sokba kerül, szabadidőt áldoz rá és csak 1 emlék marad belőle) Kereslet fő elemei, alapfeltételei: • Szabadidő • Motiváció: utazásra ösztönző belső emberi indíték • Szabad

rendelkezésű (diszkrecionális) jövedelem A kereslet alrendszere 1úttal a turistaküldő terület egészét képviseli a maga komplexitásában: az ott élő embereket (potenciális turistákat), társ-gazd-i helyzetüket, szokásaikat, életkörülményeiket, 1éni jellemzőiket, stb. A keresletnek 3 fő formája létezik: 1. Tényleges kereslet csoportját alkotják azok, akik már részt vesznek a tur-ban 1 adott fogadóterület szempontjából csak az oda látogatók jelentenek tényleges ker-et, a többiek a potenciális turisták közé tartoznak. (Magyaro-on 2000-ben 62% volt az utazási intenzitás, ami azt jelenti, h. abban az évben a háztartások 62%-ában volt legalább 1 utazás.) 2. A potenciális kereslet az emberek azon csoportját jelenti, amelyik a tur-ban való részvétel mind3 alapfeltételével (szabadidő, szabad rend. jöv, motiváció) rendelkezik, ezért az utazásra megnyerhető. 3. Látens kereslet esetén a tur 3 alapfeltételének valamelyike

hiányzik az 1én v az 1ének bizonyos csoportja számára. (Pl azok az emberek, akiknél még nem alakult ki az utazási motiváció.) A tur. rendszerének másik fő alrendszere (tárgyi), avagy a piac másik fő összetevője a: KÍNÁLAT, ami 1 fogadóterület mindazon értékeit, tényezőit és szolgáltatásait tartalmazza, amelyek a turisták szükségleteinek kielégítésére alkalmasak: - a vonzerő, vagy attrakció, az infrastruktúra és a környezeti eszközök, a szálláshelyek, vendéglátás és az étkezési lehetőségek, a szórakozás és egyéb szolgáltatás, infrastruktúra (közlekedés), higiénia, biztonság, a vendégszeretet, a turizmus szervezete, pl.: utazási irodák, az árak, imázs, stb. Központi eleme a turisztikai termék, amely az 1es turista számára is érzékelhető módon, konkrétan tartalmazza a szükségletei kielégítéséhez szükséges szolgáltatásokat. A tur-i termék lehet 1etlen, vagy néhány szolgáltatás, avagy lehet

az otthonától távollévő ember igényeinek összességét kielégítő szolgáltatáshalmaz. A turista szemszögéből a tur-i termék 1 olyan szolgáltatáshalmaz, amelynek célja a turista szükségleteinek teljes kielégítése. Összetevői uazok, mint kínálaté. Jellemzői: - kereslettől térben elkülönül, helyhez kötött - megfoghatatlan (lényegében emléket vásárolunk, az utazás után nem marad más megfogható, mint fényképek, emléktárgyak) - 1idejűség (a szolgáltatás előállítása és fogyasztása 1 időben történik és annak a turista is aktív részese) - szezonalitás (a szakma 1ik legnagyobb gondja, hiszen a szezonon kívül periódusok kapacitásai és szolgáltatásai nem raktározhatók) - erős verseny jellemzi (1aránt fennáll a különböző desztinációk és a szolgáltatók között, innen a színvonal, 1edi jelleg és a jó hírnévre való törekvés fontossága) - a minőség ellenőrzése és 1ségesítése igen nehéz (1aránt

függ a személyzet munkájától, vmint a személyzet és a turisták viselkedésétől) A turisztikai termék alapja a vonzerő (attrakció). Ez az, amiért a turista útra kel Csak enni, v. aludni otthon is tudna, de ha változatosságigénye 1 konkrét utazási motivációban testesül meg, úgy 1 annak megfelelő attrakción alapuló terméket keres. A motiváció meghatározott vonzerőre irányul és megfordítva: az attrakció csak a megfelelő motivációval rendelkező turistákat képes vonzani. Ebből következik, h a vonzerő meghatározza a keresletet. 1 fogadóterület csak azokra a turistákra számíthat, akik számára a térség vonzerői érdekesek, motivációjuknak megfelelnek. A vonzerő azonban meghatározza a terméket alkotó többi szolgáltatást, tehát a kínálatot is. A tur-ban nincs lehetetlen, vonzerőt szinte a semmiből is lehet teremteni, ha az jól meghatározott igényt vesz célba (v. kelt fel), és van elegendő pénz a létrehozására és

marketingjére, amire legjobb példa az amerikai Disneyland. A vonzerő kiemelt szerepét a kínálat alrendszerében a motivációhoz való közvetlen kapcsolata adja, ami 1ben a tur. rendszerének 1ik fő mozgatóerejét jelenti. Kiegészítés A turistafogadás feltételei Magyarország elhelyezkedése folytán fontos közlekedési útvonalak metszéspontja. A jelenlegi közúthálózat korszerűtlensége, az autópályák, gyorsforgalmi utak alacsony részaránya, a hiányzó összekötő utak, hidak nagymértékben hátráltatják egyes területek gazdasági és társadalmi fejlődését. A vasúti hálózat Budapest központú. Ellátottsági mutatója jóval meghaladja az európai átlagot, de a műszaki állapot miatt a vonalak közel 40%-án sebességkorlátozás van. Az Intercity vonatok kivételével a vasúti kocsik igénytelen és leromlott állapota riasztja a turistákat. Magyarország legfontosabb és egyetlen modern nemzetközi repülőtere a Ferihegyi Nemzetközi

Repülőtér. A Ferihegyi repülőtér infrastrukturális hiányosságai (pl kötöttpályás gyors városi összeköttetés) gátolják, hogy Budapest nemzetközi gazdasági központtá váljon. Az utóbbi években emelkedik a regionális repülőterek forgalma, de belföldi menetrendszerinti légi forgalom nincs. Az olcsó légitársaságok egyre növekvő szerepet játszanak Magyarországon is. A Duna turisztikai hasznosítását negatívan befolyásolja a szennyezettség, a kikötők alacsony száma, a felső szakaszon a bonyolult zsilipelés. Budapesten a nagy folyami utasforgalom ellenére nem épült ki megfelelően az infrastruktúra. A Dunán – a Dunakanyar kivételével – szinte egyáltalán nincs kihasználva a folyami hajós turizmus, és a Tiszán sincs számottevő forgalom, többek között a korszerű kikötők hiánya miatt. A Balatonon jelentős szezonális személy- és komphajó forgalom van, de a további fejlődést akadályozza a jacht kikötők

kapacitásának elégtelensége. Akadozik a komplex információáramlás: bár kialakult, de egyelőre folyamatos fejlesztés alatt áll az on-line turisztikai információs rendszer, a nemzetközi kiállításokon megjelenő promóciós eszközök nem „köszönnek vissza” az itt tartózkodó turistáknak, a Tourinform irodákban és a szállodai recepciókon megtalálható kiadványok nem egységesek sem tartalmi, sem megjelenési szempontból. A Tourinform irodák hálózata folyamatosan bővül, azonban fenntartóinak érdeke sok esetben ütközik a turizmus érdekeivel, különösen a szezonon kívüli időszakban. A településeken kevés a felújított, eredeti formájában álló épület, sok az elhanyagolt, piszkos utca. Belföldi turisták számára sem vonzó a tömött, kopott tömegközlekedés, a kéregetőktől hemzsegő aluljáró, a nem megbízható taxis szolgáltatások. Budapest is csak mérsékelten turistabarát: nincs központi fekvésű látogatóközpont,

hiányoznak a színvonalas ajándéktárgyak, a fürdőváros imázst nem támasztja alá a fürdők állapota. A határátlépőknél egyelőre akadozik az irányított és forgalomfüggő sávnyitás. A működő Tourist Police-ok mintájára nagyobb városok is tervezik a turista-rendőrség felállítását, de ez forráshiány miatt ritkán valósul meg. Általánosságban nem alkalmas a külföldiek kiszolgálására az egészségügyi ellátó rendszer, a posták, gyakran gondot jelent vidéken bankfiókot és bankautomatát találni, az Internet hozzáférés lehetősége is csak lassan terjed a fővároson kívül. Nem megoldott a kulturált és tiszta nyilvános illemhelyek kérdése, bár kialakításuk és üzemeltetésük az önkormányzatok törvényben szabályozott kötelessége. Egyenlőtlen az éttermek eloszlása, a meglévő vendéglátóipari egységekben kevés a szakképzett középszintű munkaerő. Az 1980-as évek elején folyósított osztrák hitel

áttörést hozott a szálláshelykínálat fejlesztésében, amely folytatódott az 1990-es években, így a kereskedelmi férőhelyek száma 1990–2002 között közel megkétszereződött. Ugyanakkor az ország szálláshelykínálatát továbbra is a koncentráció és területi egyenlőtlenségek jellemzik. Az összes kereskedelmi szállásférőhely több mint 40%-a, a szállodai férőhelyek 60%-a Budapesten és a Balatonon koncentrálódik. A vidéki szálláshelyek jó része, főként a három csillagosnál alacsonyabb kategóriában, felújításra szorul. Kevés a színvonalas ifjúsági szálláshely, a turistaházak, kulcsosházak rendszere is megszűnt. Továbbra is kevés a falusi turizmust kiszolgáló autentikus parasztház és az aktív turizmus által támasztott szálláshely-igényeket kielégítő szolgáltató. A magánszálláshelyek iránt is van kereslet, ugyanakkor a lehetőségekről kevés a hozzáférhető információ. Az elmúlt 10 évben

látványos fejlődésnek indultak a kastélyszállók, amelyek jellemzően a wellness, illetve konferenciapiacra pozícionálják magukat. Egyes piacok esetében (pl. Németország, Hollandia) a turisták hiányolják a színvonalas kempingeket, főként a gyógyfürdők környékén. Az európai átlaghoz képest alacsony a kapacitáskihasználtság, csak a gyógyszállók és a Budapesti magasabb kategóriájú szállodák képeznek ez alól kivételt. A csökkenő szállásdíjbevételek ellensúlyozására a szolgáltatók folyamatosan átalakítják üzletpolitikájukat: mivel az árak növelése az erős konkurenciával szemben nem lehetséges, fontos hogy a vendég minél több szolgáltatást vegyen igénybe a szállodán belül. Ennek érdekében az üzemeltetők fejlesztik a szolgáltatási kínálatot, amelynek leggyakoribb módjai a rendezvényterem, wellness-, gyógyászati részleg kialakítás, félpanziós package-k kiajánlása. Kínálat és promóció Magyarország

számos turisztikai attrakcióval rendelkezik, azonban valódi nemzetközi jelentőségű attrakciót (illetve vonzerőt) Budapest, Balaton és bizonyos gyógyfürdők jelentenek. Hazánk rendelkezik a világ egyik legbővebb termálvíz kincsével Kínálatunk számokban: 147 minősített gyógyvíz, 39 gyógyfürdő, 13 gyógyhely, 47 gyógyszálló, kb. 40 wellness szálloda, 5 gyógybarlang, 4 gyógyiszap. Az egészségturizmus területén azonban a fürdők fizikai állapota mellett problémát jelent a fürdőhelyek elérhetősége, a szolgáltatások viszonylag alacsony színvonala, a menedzsment és a nyelvtudás hiányosságai, valamint a fejlődéshez szükséges források hiánya. Hazánk folyó- és állóvizei jó lehetőségeket nyújtanak a vízi turizmus számára, de a szükséges infrastruktúrával csak részben rendelkezünk. A jelenleg gazdasági hátrányként értelmezett kiépítetlen infrastruktúra az ökoturizmus szempontjából akár előnnyé is válhat.

Tíz nemzeti parkunk és Európa-diplomás területeink számos ökoturisztikai lehetőséget kínálnak, több megvalósított fejlesztést a WTO is példaértékűnek ismer el. Ugyanakkor a valóban magas színvonalú, komplex termékek és szolgáltatások kialakítása még nem történt meg. A kerékpáros turizmus lehetőségei jók, azonban nem megoldott a kerékpárutak minőségének megőrzése, és nincsenek az utakhoz kapcsolódó megfelelő szolgáltatások sem. A golfturizmus presztízs sport, a pályák építése jó lehetőséget jelent a környezetileg leromlott területek újjáépítésére, de jelenleg Magyarországon alacsony a golfpályák száma. (Aggteleki Nemzeti Park, Hortobágyi Nemzeti Park, Bükki Nemzeti Park, Körös-Maros Nemzeti Park, Kiskunsági Nemzeti Park, Duna-Dráva Nemzeti Park, Fertő-Hanság Nemzeti Park, Őrségi Nemzeti Park, Duna-Ipoly Nemzeti Park, Balaton-felvidéki Nemzeti Park) A falusi turizmus komplex turisztikai termék, amelyhez a

vendéget odacsalogató attrakciók, a marketing, valamint a képzett humán erőforrás egyaránt hozzátartoznak. Autentikus, egységes képet adó településekből, ehhez illeszkedő, a térség építészeti jegyeit magán viselő falusi szálláshelyből azonban kevés van. A kempingek állapota – különösen igaz ez a higiénés feltételekre – többnyire leromlott, nem bővült a szolgáltatási kínálat sem. Kivételek az ezredforduló éveiben még csak elvétve akadnak. Az ifjúsági korosztály utazásainak szervezésében kiemelkedő szerepet vállalnak az iskolák, a civil szervezetek és az egyházak. E célcsoport speciális igényeinek megfelelő szolgáltatási háttér még nem teljes körűen épült ki, és a szolgáltatók alapvetően az állami támogatások növekedésétől várják a segítséget. A természetjárás a turizmus egyik legalapvetőbb, legkönnyebben megvalósítható formája, mely a fiatalok körében is kedvelt: a kirándulók,

túrázók kb. 40%-át teszi ki ez a korosztály, ezért fontos honismereti, egészségmegőrző, környezetünk megóvásának igényére nevelő szerepe. Magyarország 1100 éves múlttal, történelemmel, sokszínű, egyedi kultúrával rendelkező ország, ez a sokszínű egyediség, mint egyfajta speciális hungarikum egyelőre kihasználatlan lehetőség. Az ország bővelkedik természeti és kulturális világörökségi helyszínekben, azonban ezek önmagukban még nem jelentenek versenyképes vonzerőt: jelenleg a világörökségi helyszínek turisztikai menedzsmentje gyenge, imázsuk nem megfelelő. Történelmi okoknál fogva Magyarországon sok kastély található Hasznosításuk egyik legjobb módja a turizmusba való bevonásuk: jelenleg kb. 80 kastély és kúria működik kereskedelmi szálláshelyként, több kastélyban működik múzeum. Számos kiemelkedő jelentőségű épület (pl. Esterházy Kastély Fertőd, Grassalkovich Kastély Gödöllő) hasznosítása

a megtérülés bizonytalansága, illetve hosszabb ideje miatt külön kezelést igényel. A várak, erődök hasonlóan alkalmasak turisztikai hasznosításra, de a finanszírozás a kastélyokhoz hasonlóan összetett feladat. A lovas turizmus Magyarországon a hagyományos vonzerők egyik kiemelkedő területe, mely iránt a ’90-es évek eleje óta növekszik a kereslet, és ennek megfelelően alakult a kínálat is. Általában problémát jelent a szakismeretek hiánya, a nem megfelelő számú lovasoktató, a nyelvismeret hiányosságai, valamint a nem megfelelő lóállomány. A vallási turizmusban rejlő lehetőségek nincsenek kihasználva, hiányoznak többek között a vendégfogadásra jól felkészített kegyhelyek, karbantartott templomok, rátermett zarándok- és idegenvezetők. A magyar gasztronómia az ország határain kívül is ismert, a hagyományos magyar ételek értéket, ezáltal turisztikai vonzerőt is jelentenek. Gondot jelent azonban a hiányzó tőke,

a szakképzés helyzete, az ellenőrzési rendszer hiányosságai, a besorolási rendszer és annak betartatása. A gasztronómiához kapcsolódik az évezredes múltra visszatekintő magyar borkultúra. Ma 22 borvidék található hazánkban, és egyre több borvidék központjában működnek helyi információs központok, amelyek a tájékoztatáson kívül a borok bemutatására, rendezvények szervezésére és a borutak kiindulópontjaként vagy állomásaként is szolgálnak. A rendezvények közül kevés a garantált program, ugyanakkor az elmúlt évek pályázati támogatásának köszönhetően megfelelő számban szerveznek – elsősorban regionális jelentőségű – programokat. A nemzetközi vonzerőt jelentő, országimázst meghatározó rendezvények hiányoznak a kínálatból. A hivatásturizmus (MICE) különböző formái: kongresszusi-, üzleti-, az incentiv- és a kiállítási turizmus már kiemelt jelentőséggel bírnak a fejlett országok turisztikai

kínálatában és keresletében. A kongresszusi vendégek például akár 6-8-szor többet költenek, mint egy átlag turista. Míg vidéken megindultak a fejlesztések, a fővárosban továbbra is hiányzik egy a jelenleginél nagyobb, mintegy ötezer fő egyidejű befogadására alkalmas konferenciaközpont. A hazai turisztikai piacon kis számban vannak jelen az olyan komplex és újszerű megoldásokat alkalmazó termékek, amelyek különleges vonzerőkkel, nagyprojektek esetében akár a „semmiből” kialakítva, önállóan is vonzó kínálatot jelentve csábítják a turistákat. Erre a leginkább kézenfekvő példa a „klasszikus” témapark. Az egyes turisztikai célterületeken hiányzik a komplex desztináció mendzsment, ezáltal egyik szinten sincs integrált tervezés és végrehajtás. Az MT Rt regionális marketing igazgatóságain (RMI) és az Rt. által franchise-rendszerben működtetett Tourinform hálózaton keresztül részben kialakult a regionális

intézményrendszer, de felülről épített jellege miatt nem reagál rugalmasan a piac változásainak megfelelően. Az RMI-k elsősorban a belföldi kereslet élénkítésében látnak el jelentős szerepet,összefogva a turisztikai régiók szolgáltatóit. 14. A turizmusrendszer működése – dinamikus elemzés 12. Tétel + Rendszer összetevői: a cél; a környezet; az erőforrások; az alkotóelemek; és a rendszer irányítása, vezérlése. Fő jellemzői: - Nyitott: a környezetével kölcsönhatásban áll. - Összetett és változatos: a kis családi vállalkozástól a multi cégig mindenki azon dolgozik, hogy a turista igényeit kielégítse. - Dinamikus: az állandóan változó piachoz igazodva biztosítja a cél elérését. - Interdependens: a szállodák az éttermek, az utazási irodák, stb. mind függnek egymástól, a turista igényeinek a kielégítésében mindegyiknek megvan a maga szerepe. Ha csak egy is kielégítetlen marad, a turista elégedetlen

és nem tér vissza, sőt rossz hírét kelti ismerőse körében. A turizmus rendszer 2 alrendszere: - Kereslet: Fő elemei:- szabadidő - szabad rendelkezésű (diszkrecionális) jövedelem - motiváció: utazásra ösztönző belső emberi indíték - Kínálat: Fő elemei: - a vonzerő, vagy attrakció - az infrastruktúra és a környezeti eszközök - a szálláshelyek és az étkezési lehetőségek - a szórakozás és egyéb szolgáltatás - higiénia, biztonság - a vendégszeretet - a turizmus szervezete, pl.: utazási irodák - az árak A keresletet és a kínálatot a marketing, majd a turista utazása kapcsolja össze. Fontos még megvizsgálni a környezeti hatások mellett a turista belső alkotórészeinek a kölcsönhatásait is. Dinamikus elemzés Hosszabb periódust vizsgálva az tapasztalhatjuk, h. a kereslet és kínálat vmennyi eleme változik – a környezettel 1ütt. A külső és a belső hatások összegződnek, és a kölcsönös függések bonyolult

rendszere alakul ki a különböző tényezők között, aminek a mechanizmusa ma még kevéssé ismert, inkább a hatások és visszahatások eredményeiből tudunk a folyamatokra utólag következtetni. A külső tényező és a politikai, természeti, társadalmi, kulturális és 1éb tényező 1üttesen határozzák meg a turizmus dimenzióinak és formáinak kiterjedését. A hatótényezők szisztematikus elemzése lehetővé teszi a modern tur. jobb megértését, várható alakulásuk vizsgálatából pedig a tur. jövőjére vonhatunk le fontos következtetéseket A tur. belső működési rendszerében látható, h a kínálat a keresletre hosszabb távon is csak a motiváción keresztül hathat. A szabadidő és a diszkrecionális jövedelem (szabadon felhasználható) alakulása a külső – döntően társadalmi és gazd-i – tényezők hatásának az eredménye, a tur. kínálata azokat közvetlenül nem befolyásolja (kivétel tur-ban dolgozók szabadideje és

jövedelme) A motivációkra természetesen a külső tényezők is hatnak, hosszabb távon is. Különösen fontos a társ-i, kulturális és pszichológiai tényezők szerepe, amelyek bizonyos gazd-i fejlettségi szinten az utazási motivációkat alapvetően befolyásolják. Emellett pl neveléssel és képzéssel avagy új turisztikai termékek és szolgáltatások bevezetésével új motivációk is kialakíthatók. Statikus elemezés: A statikus vizsgálat előnye, hogy a rendszert az adott pillanatnyi helyzetben vizsgálja, így könnyebb megragadni a változtatható elemeket, ill. hatótényezőket Így vizsgálva a kereslet elemeit, közülük a szabadidő, a szabadrendelkezésű jövedelem 1 adott momentumban (az utazási döntés pillanatában) adottságnak tekinthetők, azaz vagy léteznek, vagy sem. Tehát az utazási motiváció az a tényező, amire rövidtávon is lehet hatást gyakorolni. Pl: felkelteni a lappangó motivációt (reklám, hirdetés), vagy döntésre

késztetni a motivált személyt (megfelelő vonzerőt nyújtó termékek felajánlása). A marketing az adott terméknek v. szolgáltatásnak megfelelő keresleti rétegekre (piaci szegmensekre) koncentrál, azok motivációit veszi célba, mert azokra képes hatást gyakorolni. Ebben a vonzerőnek van döntő szerepe: ha az elég erős, akkor képes az utazási motiváció felkeltésére, v. konkretizálására A turisztikai szolgáltatásokat ma már többé – kevésbé hasonló nemzetközi kritériumok alapján szervezik, hasonló színvonalú szállodát, repülőt, éttermet bárhol találunk a Földön. Egy adott helyet a sajátos természeti vagy az ember alkotta vonzerők tehetnek egyedivé, ezekkel lehet elsősorban hatni az utazási motivációra. A statikus elemzés feltárja a motiváció központi szerepét a turizmus összetett rendszerében. Ha adott a szabadidő, a jövedelem, a helyváltoztatás eszköze és a megfelelő kínálat, akkor az utazási motiváció

megléte vagy hiánya az, ami az embereket helyváltoztatásra készteti, avagy otthon maradásra bírja. Kiegészítés Működési rendszer A turizmus struktúráját jelenleg Magyarországon a nem megfelelő stabilitás, az átláthatatlanság, a nem kellőképpen definiált felelősségi és hatáskörök jellemzik. Az állami irányítás ereje elsősorban a szabályozásban, a belföldi turizmus élénkítésében (a rendelkezésre álló szabad jövedelem erejéig), a befektetések koordinálásában, a vállalkozások működésének élénkítésében van. Az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottságának elsődleges feladata, hogy a turizmus ágazat érdekeit képviselje a törvényhozásban, és felügyelje a terület működésének törvényességét. Az OIB a turizmus irányításáért felelős miniszter tanácsadó és döntéselőkészítő testülete, amely részt vesz – többek között – a turizmus fejlesztési stratégiájának elveiről, eszközeiről szóló

döntések előkészítésében. A kilenc magyarországi turisztikai régió mindegyikében működik egy-egy regionális idegenforgalmi bizottság (a továbbiakban: RIB), melyek felügyeletét a turizmus állami irányítása végzi. A RIB-ek ellátják az állam regionális turisztikai feladatait és segítik az önkormányzatokat turisztikai feladataikban. A megyei önkormányzatok turisztikai szervezetei egykor működő rendszere mára hiányossá vált, és bár feladatuk van, jogszabály ehhez finanszírozást nem biztosít, így a forráshiánnyal küszködő hivatalok lényegében nem tudják szerepüket betölteni. 2004 augusztusában Magyarországon 148 Tourinform iroda működött. A Tourinform irodákat a helyi önkormányzatok, illetve társulásaik üzemeltetik az MT Rt.-vel kötött névhasználati és együttműködési megállapodás alapján. Az MT Rt. feladata Magyarország nemzeti turisztikai promóciója Feladatait a külföldi és belföldi hálózata (7

regionális marketing igazgatóság, 2 regionális turisztikai projektiroda) segítségével valósítja meg: 2004-ben 19 önálló turisztikai külképviselet és 3 információs iroda működik, 6 esetben pedig az ITDH -val (Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht.) közös iroda lát el képviseletet A szakmai szervezetek egyik feladata az általuk képviselt terület, illetve a tagok érdekeinek képviselete, azonban jelenleg a turizmusban tevékenykedő szakmai és civil szervezetek érdekérvényesítő képessége nem kielégítő. Néhány területen, így az egészségturizmusban ún klaszterek jöttek létre, ilyen többek között az elsőként a Nyugat-Dunántúlon megalakult Pannon-, valamint az Dél-alföldi és a Dél-Dunántúli Termál Klaszter. Hazánkban kamarai szinten egyedül a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Idegenforgalmi Kollégiuma foglalkozik a turisztikai szakmát érintő kérdésekkel. A kötelező kamarai tagság eltörlésével

azonban a kamarák ereje, egyúttal pedig egységessége is csökkent. Elméletileg a területfejlesztés és a turizmus regionális szervezetei között az együttműködés megoldott a RIB-eknek az RFT-kben való részvételén keresztül, a gyakorlatban azonban nincs valódi együttműködés. Nincsenek ténylegesen kihasználva az önkormányzatokban, szakmai és civil szervezetekben rejlő lehetőségek sem. Jelenleg sem a regionális turisztikai tervezésnek, sem a regionális turisztikai pályázati rendszer megvalósításának nincsenek meg az intézményi feltételei (beleértve ez utóbbiba a pályázat kiírásától kezdve a közreműködő szervezetként való részvételen át a tanácsadásig az összes szükséges feladatot). Számos olyan egyesület, szervezet, alapítvány működik, amelyek létezéséről a szűk környezetükön kívül kevesen tudnak, és hiányosságai következtében a jogi szabályozás sem támogatja az alulról építkezés rendszerét. A

települési önkormányzatok sokszor nem képesek és látszólag nem érdekeltek a turizmusszervezésére és az azzal való aktív foglalkozásra. Emellett azonban találhatók pozitív példák is, ahol az önkormányzatok fejlesztési programok, marketing stratégiák alapján tervszerűen végeznek turisztikai tevékenységet (például Eger, Pécs, Győr). A turizmusnak nincs olyan háttérszervezete, amely a döntésekhez megfelelő mennyiségű és minőségű, strukturált adatokat bocsát rendelkezésre. Az MT Rt keretein belül működő kutatási részleg által végzett kutatások stratégiai tervezéshez, hosszú távú előrejelzéshez csak igen mérsékelten alkalmasak. 15. A turizmus pozitív és negatív hatásai a gazdasági környezetre A turizmus, mint dinamikus nyitott rendszer, környezetével aktív kölcsönhatásban áll. Az elmúlt fél évszázadban a legfontosabb külső hatótényezők: gazd.-i, társ-i, pol-i és kulturális A változások hatására

a turizmus tömegjelenséggé vált. A turizmus is hatott környezetére, jelentős szerepet játszva: - a világgazdaság egyik legdinamikusabb elemeként a 3. szektor előretörésében, új munkaalkalmak és jövedelmek teremtésében, - az emberek életvitelének alakításában, a szabadidő regenerálódását és a személyiség fejlesztését szolgáló felhasználása révén, - pol.i, társ-i ás kulturális téren az integrálódás és a változatosság szükségességének tudatosításában és gyakorlati megvalósításában, - természeti és kulturális környezet alakításában. A természet vmennyi társ.-i és gazd-i jelenség kerete és meghatározója: a települések és a fő gazdasági tevékenységek a természeti adottságok függvényében alakultak ki. A turizmus a legfontosabb területfejlesztési tényező. - A társadalmi és gazdasági tényezők szintén meghatározók a turizmus fejlődésében. - A jövedelmek és a fizetett szabadság elterjedése

volt a feltétele a tömegszerűség kibontakozásnak a keresleti oldalon. - A kínálat kialakulása részben a tudomány és a technika, részben a gazdasági fejlődés függvénye volt, ez a kereslet növekedését jelentette. - A politikai tényezők elsősorban a nemzetközi utazások lehetőségét befolyásolták. - A kulturális szint az utazási motivációkra hat, a kultúra maga a turizmusban az egyik legfontosabb vonzerő. Ezek a tényezők egymással is kölcsönhatásban állnak. Ha a turizmust a középpontba állítjuk, akkor a többi tényező környezetté válik. A turizmus rendszerén belül alrendszereket különíthetünk el. Pozitív hatások a gazd.-i környezetre:  más módon nem értékesíthető erőforrások (pl. táj, napfény, vízpart, stb) hasznosítása,  fogadóterületen infrastrukturális beruházások és fejlesztések,  munkahelyteremtés,  1éni, vállalati és közösségi jövedelmek növekedése,  adóbevételek növekedése,

 devizabevételek növekedése, a fizetési mérleg javítása,  turizmushoz kapcsolódó ágazatok fellendülése,  életkörülmények javulása,  szolgáltatások bővülése,  multiplikátor (szorzó, többszöröző) hatás a gazdaság többi területére,  az infrastruktúra fejlesztése,  a vállalkozói kedv növelése, kis- és közepes méretű vállalkozások ösztönzése,  regionális fejlődés, 1enlőtlenségek csökkentése Visszahatások a turizmusra: - elégedett turisták, az ország v. a térség számára kedvező imázs (kép) teremtése, - jó gazdasági eredmények, - a szolgáltatások színvonalának emelkedése, a professzionalizmus erősödése, - a szakma jobb 1üttműködése, - nagyobb társadalmi elismerés Negatív hatások a gazd-i környezetre:  infrastrukturális beruházások csak a turizmus területén valósulnak meg,  az infrastruktúra túlterhelése (pl. főidényben),  nem a tájnak megfelelően történik

a fejlesztés,  helyi lakosok helyett külföldiek foglalkoztatása,  szezonális foglalkoztatás, erősödő fluktuáció (ingadozás),  szakképzetlen helyi munkaerő alkalmazása,  nem megfelelő állami ellenőrzés (Apeh),  „feketeforgalom” kialakulása,  függőség erősödése (pl. túlságosan 1 piacra koncentrált forgalom esetén),  az import növekedése (pl. hazait felváltó termékek megjelenése),  árfelhajtó szerep (pl. élelmiszerek, szolgáltatások),  1enlőtlen regionális fejlődés kialakulása Visszahatások a turizmusra: - elégedetlen turisták, a reklamációk számának növekedése, - kedvezőtlen kép kialakulása az országról, - a turistaforgalom visszaesése, - csökkenő bevételek, - a turisztikai vállalkozások körében a szakmai konfliktusok és a verseny kiéleződése, - a tisztességtelen piaci magatartás elburjánzása, - a tur. megítélésének romlása a hatóságok, a társszervezetek és a lakosság

körében A tapasztalatok azt mutatják, h. a turizmus nem természeténél fogva veszélyes a környezetére, hanem csak akkor, ha spontán módon alakul, tervszerűtlenül és ellenőrizetlenül nő. A negatív hatások mérséklése v. eltüntetése és a pozitív hatások erősítése – végső soron a fenntartható tur. megteremtése – csak tudatos fejlesztéssel érhető el 16. A turizmus pozitív és negatív hatásai a társadalmi és politikai környezetre A turizmus, mint dinamikus nyitott rendszer, környezetével aktív kölcsönhatásban áll. Az elmúlt fél évszázad a legfontosabb külső hatótényezők: gazd.-i, társ-i, pol-i és kulturális A változások hatására a turizmus tömegjelenséggé vált. A turizmus is hatott környezetére, jelentős szerepet játszva: - a világgazdaság egyik legdinamikusabb elemeként a 3. szektor előretörésében, új munkaalkalmak és jövedelmek teremtésében. - az emberek életvitelének alakításában, a

szabadidő regenerálódását és a személyiség fejlesztését szolgáló felhasználása révén - pol.i, társ-i ás kulturális téren az integrálódás és a változatosság szükségességének tudatosításában és gyakorlati megvalósításában - természeti és kulturális környezet alakításában. A természet vmennyi társ.-i és gazd-i jelenség kerete és meghatározója: a települések és a fő gazdasági tevékenységek a természeti adottságok függvényében alakultak ki. A turizmus a legfontosabb területfejlesztési tényező. - A társadalmi és gazdasági tényezők szintén meghatározók a turizmus fejlődésében. - A jövedelmek és a fizetett szabadság elterjedése volt a feltétele a tömegszerűség kibontakozásnak a keresleti oldalon. - A kínálat kialakulása részben a tudomány és a technika, részben a gazdasági fejlődés függvénye volt, ez a kereslet növekedését jelentette. - A politikai tényezők elsősorban a nemzetközi

utazások lehetőségét befolyásolták. A kulturális szint az utazási motivációkra hat, a kultúra maga a turizmusban az egyik legfontosabb vonzerő. Ezek a tényezők egymással is kölcsönhatásban állnak Ha a turizmust a középpontba állítjuk, akkor a többi tényező környezetté válik. A turizmus rendszerén belül alrendszereket különíthetünk el. A TURIZMUS POZITÍV HATÁSAI Környezeti hatások: • műemlékvédelem, • a helyi építészet megőrzése, • nemzeti parkok és természetvédelmi területek létesítése, • az erdők védelme (utak jelzése, kerékpár, gyalogos utak, ösvények kijelölése, tájékoztatók, szemétlerakodók kihelyezése), • tájba illő építkezési mód, ennek érdekében építési normák bevezetése, • az infrastruktúra fejlesztése. Társadalmi - kulturális hatások: • • • • • • • életszínvonal növekedése, életkörülmények javulása, emberi kapcsolatok, turisták látványa demonstrációs

hatással bír népességmegtartó erő növelése, modernizálja az életfelfogást, nyitottá válnak az emberek, megváltoztatja az életvitelt, munkaalkalom és munkahely-teremtés, a hangsúly a képesített munkaerőre helyeződik, • • • • • • • • • a jövedelmek növekedése (egyéni, önkormányzati, állami), az urbanizációs folyamat gyorsítása (infrastrukturális és egyéb városi szolgáltatások), a társadalmi mobilitás növekedése (új és képzettebb rétegek a harmadik szektorban), család modernizálása (munkaalkalmak teremtése folytán a nők és a fiatalok emancipációja), a helyi értékek újjáélesztése (a népművészet, a kézművesség, a népszokások felélesztése és fenntartása, a helyi építészet megőrzése), műemlékvédelem, a nemzeti értékek megbecsülése és nyitottság más kultúrák értékeinek az elismerésére, sőt befogadására, a provincializmus visszaszorítása, az előítéletek enyhítése,

leküzdése, a nemzeti értékek megbecsülése és nyitottság más kultúrák értékeinek elismerésére, befogadására, a közösségi élet fejlesztése és társadalmi-kulturális integráció elősegítése. Politikai hatások: • • • • • • fontos a biztonság!! megbékélés korábban egymás elleni népek között, barátságok kötődése, összefogás lehet népek között szemléletmódbeli változás utazás liberalizációja (vízummentesség stb.) Visszahatások a turizmusra: - elégedett turisták, az ország v. a térség számára kedvező imázs (kép) teremtése, - jó gazdasági eredmények, - a szolgáltatások színvonalának emelkedése, a professzionalizmus erősödése, - a szakma jobb 1üttműködése, - nagyobb társadalmi elismerés A TURIZMUS NEGATÍV HATÁSAI Környezeti hatások: • a fauna, a flóra és a táj károsítása v. tönkretétele nem a környezetbe illő építkezéssel, zsúfolt üdülőkörzetek kialakulásával, •

infrastruktúra nélküli területek használatbavételével, • védett növények letaposásával v. gyűjtésével, őshonos állatok elüldözésével, • a vizek, a hegyek és az erdők természetes állapotának megzavarása, szemetelés, • a nagy forgalommal és túlzsúfoltsággal járó por-, zaj- és levegőszennyezés Társadalmi - kulturális hatások: • a kulturális örökség degradálása nem megfelelő hasznosítással és károkozással, • a hiteles értékek kiszorítása a giccs elterjedésével, • a kultúra kommercializálása (a hiteles értékek és tevékenységek túlzott kereskedelmiesítése), • patologikus társadalmi jelenségek elterjedése (alkohol, kábítószer, bűnözés, prostitúció, csempészés), • a hagyományos erkölcsi értékek fellazulása (a fiatalok turistautánzó viselkedése, költekező fogyasztói szokások átvétele, a válások elszaporodása), • a nem szakképzett foglalkoztatottak arányának növekedése,

• konfliktusok a turistákkal, a hely képének és hírének romlása, • a csak 1szer odautazó és többé vissza nem térő turisták arányának növekedése, • a multik kiszorítják a helyieket, • ellenérzés kialakulása a lakosságban a turizmussal szemben Politikai hatások: • • • • • • közbiztonság, közegészségügy, járványok, betegségek, idegengyűlölet, merényletek (2001. szeptember 11, New York), háborús övezetek Visszahatások a turizmusra: - elégedetlen turisták, a reklamációk számának növekedése, - kedvezőtlen kép kialakulása az országról, - a turistaforgalom visszaesése, - csökkenő bevételek, - a turisztikai vállalkozások körében a szakmai konfliktusok és a verseny kiéleződése, - a tisztességtelen piaci magatartás elburjánzása, - a tur. megítélésének romlása a hatóságok, a társszervezetek és a lakosság körében A tapasztalatok azt mutatják, h. a turizmus nem természeténél fogva veszélyes a

környezetére, hanem csak akkor, ha spontán módon alakul, tervszerűtlenül és ellenőrizetlenül nő. A negatív hatások mérséklése v. eltüntetése és a pozitív hatások erősítése – végső soron a fenntartható tur. megteremtése – csak tudatos fejlesztéssel érhető el 17. A turizmus hatása a helyi társadalom tradicionális kultúrájára A turizmus a világgazdaság egyik legjelentősebb szektora. Befolyásolja az adott ország fizetési mérlegét, jövedelemtermelő képességét (GDP), a munkaerő foglalkoztatást, vállalkozások ösztönzését. A turizmus komplex társadalmi jelenség. Meghatározza egyrészről a kereslet – turista- vásárló jövedelemszintje, az idegenforgalmi „élmény”(termék) ára, egyéb kiegészítő szolgáltatások ára, a fogyasztó ízlése, szokásai és preferenciái, a vásárló motiváltsága, a turizmusra fordítható szabadideje. Másrészről a kínálat – turisztikai termék- turisztikai komplex

szolgáltatáshalmaz: turisztikai desztináció, vonzerő, szállás, étkezés, vendégszeretet, közlekedés, árak, egyéb infrastruktúrák, szórakozási lehetőségek stb. A kulturális ágazat és az oktatásügy számára levonható tanulság és feladat: a lakosság tudatos felkészítése a turizmus megjelenésére, fogadására, az abban való részvételre, akár fogyasztóként, akár szolgáltatóként, akár "csak" a fogadó ország állampolgáraként. Feladatok: az általános iskoláskorú gyerekek körében: • a szabadidőre nevelés, • az általános iskolai tananyagban a hagyományismeretnek, a családi-háztartási-, a vendéglátási ismereteknek helyi tartalommal (a nemzetre, a régióra jellemző módon) történő megjelentetése, • az idegen nyelvoktatás motiválása, multikulturális szemlélet kialakítása; felnőttek esetében: • a turizmusra, mint hivatásra történő orientálás a pályaválasztási tanácsadásban, a helyi

felnőttoktatás (alap, át és továbbképzések) kínálatának kialakításában, • a turizmushoz kapcsolódó iskolai és iskolarendszeren kívüli képzési formák nyújtása, folyamatos fejlesztése, • a civil helyi kezdeményezések támogatásával, befolyásolásával működőképes helyi társadalmat építeni a turizmus fogadására, • információ-szolgáltatással, képzéssel, kulturális programcsomagokkal segíteni a vállalkozói attitűd kialakulását, a gyors reagálást a turizmus vállalkozásélénkítő kihívásaira, a helyi turizmus kiépítésére, az abban való aktív részvételre, • a turizmussal, a vendéglátással kapcsolatos személyes és szociális kompetenciák kiépítése és fejlesztése, • idegenekkel szembeni elfogadó, empatikus, segítőkész magatartás kiépítése, • az idegen nyelvi kompetencia folyamatos fejlesztése • turisztikai fogyasztóként tájékozódó képesség, a tudatos választás igényének kialakítása.

A turizmus társadalmi-kulturális hatásainak vizsgálata Magyarországon viszonylag kevés hangsúlyt kapott az elmúlt években, mind a turizmus fejlesztése során, mind pedig a turizmuskutatásban - annak ellenére, hogy a helyi lakosság életminőségének javítása vagy szinten tartása minden fejlesztési tevékenység célja kell, hogy legyen (a pozitív gazdasági eredmények azonban önmagukban nem garantálják az életminőség javulását). Ahogy azt Lengyel megfogalmazta: "A turizmus főszereplője a lakosság - nélküle mindez nem hozható létre és semmit sem ér, ha az egésznek nem haszonélvezője ő maga" (1995). Ráadásul a turizmusban az emberi tényező az egyik legfontosabb elem, egy fogadóterület sikerességét vagy sikertelenségét jelentősen befolyásolhatják a helyi lakosság turistákkal és a turizmus szektorral szemben kialakult attitűdjei, viselkedése. A turisták és a helyi lakosok közötti kapcsolatokból adódó hatások A

turizmus társadalmi-kulturális hatásainak második jelentős csoportja a házigazdák és a különböző típusú turisták között a turizmus fejlődése során létrejövő kapcsolat következménye. Ebből következően a kialakuló kapcsolat jellegének jelentős mértékben befolyásolja a desztinációban érvényesülő hatások mértékét és irányát. Jelenlétükkel a turisták megzavarhatják a helyi lakosság mindennapi életét. Különösen az egzotikus desztinációkba látogató turisták esetében gyakori, hogy viszonylag konkrét - többnyire sztereotípiákon alapuló - elképzeléseik vannak azzal kapcsolatban, hogy mit fognak tapasztalni, és ha a valóság nem felel meg ezeknek az elképzeléseknek, akkor elégedetlenségüket éreztetik a helyiekkel. A helyiek elutasíthatják ezeket a sztereotípiákat, de a turizmusból adódó lehetőségek kihasználása érdekében - egyfajta anti-demonstrációs hatásként - választhatják azt az alternatívát is,

hogy igyekeznek minél inkább megfelelni a turisták elvárásainak: felöltöznek például "igazi" indiánnak, "igazi" busmannak és eljátsszák az ezekhez kapcsolódó szerepeket. Legalábbis arra az időre, amíg a turisták jelen vannak Fejlett országok desztinációiban a kultúra ilyen jellegű befolyásolása jóval ritkábban fordul elő, de az egyes országokhoz kapcsolódó sztereotípiák természetesen itt is érvényesülnek, és kifejeződést is találnak a hagyományos kultúrákat bemutató, színpadiasított turistaprogramokban (például parasztlakodalom Magyarországon vagy Burnsvacsora Skóciában). Hasonló vagy azonos kultúrájú küldő- és fogadóterületek esetén is igaz az, hogy a turisták jelenléte nyomást gyakorol a helyi lakosságra. A megnövekedett népességszám zsúfoltsághoz, közlekedési problémákhoz vezethet, környezetkárosodást okozhat, a fokozódó zaj zavarhatja a lakosok pihenését. Mindezek a problémák

időszakosan a helyi lakosok életvitelének megváltoztatását eredményezhetik (a helyiek például vásárlási vagy közlekedési szokásaik szezonális módosításával megkísérelhetik a közlekedési dugók vagy a vásárláskor kialakuló hosszú sorok elkerülését). A turista - házigazda kapcsolat egyik legjelentősebb következménye a demonstrációs hatás kialakulása, amely a helyi értékek, szokások, normák megváltozását eredményezi. A demonstrációs hatás a turisták fogyasztói szokásainak másolása, életvitelének átvételére való törekvés, a foglalkozási preferenciák átalakulása és a közösségi összetartó erő és morál gyengülése. Mivel a turisták szabadabban viselkednek és többet költenek, mint a helyiek, ezért irigylésre, követésre méltónak tűnnek. Általában különösen a közösség fiatal tagjaira jellemző a turisták viselkedésének átvételére való törekvés. Minél jelentősebb a helyiek és a turisták

közötti gazdasági és kulturális különbség, annál inkább érvényesül a demonstrációs hatás. (Természetesen a helyiek viselkedésének változása nem minden esetben és általában soha sem maradéktalanul írható a turizmus rovására: a világ globalizálódása, a telekommunikáció fejlődése, és az urbanizáció hasonló hatást eredményezhetnek.) A demonstrációs hatás többféle formában fejeződhet ki. A turisták viselkedésének és fogyasztói szokásainak átvétele mellett megjelenik a foglalkoztatási szerkezet átrendeződése, mivel a szolgáltatási szektor magasabb jövedelmet, de legalábbis jobb előrejutási lehetőségeket ígér, mint az általában hagyományos mezőgazdaság. Kialakulhat a közösségen belül azoknak a csoportja, akik a turistákkal való kapcsolaton keresztül átveszik az idegen életstílus bizonyos elemeit (például öltözködésben, szórakozási formákban, életritmusban). A demonstrációs hatás

multiplikálódó következményeként megváltozhat a fogadó közösség szerkezete, megnövekedhet a nők szerepe, átalakulhat a családszerkezet, csökkenhet a közösség összetartó ereje és fokozatosan leépülhet a közösségi intézményrendszer. Az általában gazdagabb turistákkal való személyes találkozás - különösen a fejlődő országokban - szembesítheti a helyi lakosokat saját szegénységükkel, a köztük és a turisták között fennálló hatalmas anyagi különbséggel, ami az idegenekkel szembeni ellenségességhez is vezethet. A turisták és a helyi lakosok között kialakuló interakcióknak - illetve a turizmus fejlődésének következményeként a desztináció életében megjelenhetnek vagy felerősödhetnek olyan deviáns jelenségek, mint az alkoholizmus, a kábítószerfogyasztás, a szerencsejátékok, a bűnözés, a prostitúció. A szakirodalomban nincs teljes egyetértés ebben a témában, vannak kutatók, akik egyértelműen a

turizmust teszik felelőssé a fenti problémákért a desztinációkban, vannak azonban olyanok is, akik megkérdőjelezik ezt a felelősséget, azt állítva, hogy mindezen jelenségek a turizmus fejlődése és a turisták jelenléte nélkül is tapasztalhatóak lennének. Tapasztalatok és kutatások azt mutatják, hogy a turizmus fejlődésével általában együtt jár mind a szervezett, mind pedig az egyéni bűnözés növekedése. A bűnözőket vonzza a turisták jelenléte következtében felhalmozódó vagyon, valamint az a tény, hogy a turisták rendszerint viszonylag könnyű célpontnak tekinthetőek, hiszen nincsen helyismeretük és általában óvatlanabbak. Egy fejlett turizmussal rendelkező desztinációban ráadásul elvegyülni is könnyebb a nagyszámú idegen jelenléte miatt, a bűnözőket ezért a lebukás veszélye is kevésbé fenyegeti, mint egy turistaforgalommal nem rendelkező területen. A turizmus és a bűnözés kapcsolatát tehát befolyásolja

mind a turistaszezonban tapasztalható népsűrűség, mind pedig a fogadóterület lakosai és a turisták közötti gazdasági különbség (nagyobb vagyoni eltérés jobban ösztönöz a turisták elleni bűncselekmények elkövetésére). A bűnözők célpontjai nem kizárólag a turisták, a helyi lakosság is gyakran áldozattá válik. A bűnözési ráta emelkedése a turistaszezonban ráadásul attól függetlenül rontja a helyi lakosok biztonságérzetét, hogy milyen mértékben érintik őket a bűncselekmények. A közbiztonság általános romlása következtében mindenki fokozottan veszélyeztetve érzi magát. A turizmus fejlődése ezen a területen legfeljebb akkor jár pozitív hatással, ha a közbiztonság javítása érdekében turistaszezonban nő a térségben dolgozó rendőrök száma vagy létrejön kifejezetten a vendégek védelmét szolgáló turistarendőrség (bár a hatás pozitív mivoltát némileg csökkenti az, hogy ilyen jellegű intézkedésre

az esetek túlnyomó részében csak a növekvő bűnözés miatt kerül sor). Szintén a turizmus fejlődését kísérő negatív társadalmi következmények közé tartozik a prostitúció növekedése és diverzifikálódása (bővülés), valamint ezzel szoros összefüggésben az AIDS fokozódó terjedése. A szexturizmus elsősorban a dél-kelet-ázsiai országokban (különösen Thaiföldön, a Fülöp-szigeteken és Dél-Koreában) vonz jelentős keresletet, de a liberális szabályozás vagy a nem megfelelő törvényi ellenőrzés következtében Európán belül is jelentős piac létezik. Bár a 80-as évektől kezdve az AIDS terjedésének veszélye fékezte a szexturizmus fejlődését, jelentős visszaesést nem lehet tapasztalni. A szerencsejátékok népszerűsödésének növekedése alapvetően nem a turizmus fejlődésének következménye. A szerencsejátékok az ember általános kockázat, izgalom iránti igényét elégítik ki, kombinálva azt a

meggazdagodás lehetőségével. A turizmus fejlődésének káros hatásai között mégis rendszerint szerepel a szerencsejátékok megjelenése, több okból is: egyrészt a legtöbb kaszinó valóban jelentős turisztikai attrakciónak tekinthető (Monte Carlo vagy Las Vegas turizmusa pedig egyenesen a kaszinóknak köszönheti a létét), másrészt a szerencsejátékok általában vonzzák a szervezett bűnözést és a kábítószerkereskedelmet, ez pedig rontja az adott térség közbiztonságát. Általában azonban a kaszinók jelentős bevételt jelentenek az érintett desztinációnak, illetve munkahelyeket teremtenek a helyi lakosság számára, gazdasági jelentőségük tehát egyértelműen pozitív. Amennyiben a helyi hatóságok képesek a szerencsejátékokkal kapcsolatos kedvezőtlen egyéb hatásokat (a bűnözést és a kábítószerkereskedelmet) szabályozni, akkor a kaszinók fontos szerepet játszhatnak egy desztináció fejlődésében. Jelentős

változást okozhat a turistákkal való kapcsolat egy desztináció lakosainak nyelvhasználatában és nyelvtudásában. A változást indukálhatja egyrészt a demonstrációs hatás, mikor a helyiek a turisták nyelvét magasabb rendűnek vélve próbálják azt átvenni, másrészt pedig a turistákkal létrejövő kapcsolat, mind kereskedelmi, mind pedig személyes kontextusban. A turizmus társadalmi-kulturális hatásai közül a nyelvtudásra, nyelvhasználatra vonatkozó jelenti az egyik leginkább aszimmetrikus változást, mivel általában a helyi lakosság tagjai sajátítanak el egy vagy több idegen nyelvet (közülük is elsősorban azok, akik munkájuk során rendszeresen kapcsolatba kerülnek turistákkal), a turisták viszont legjobb esetben is csak néhány szót tanulnak meg a helyi nyelvből a desztinációban való tartózkodásuk alatt. Mint szinte minden változást, ezt is kétféleképpen lehet értelmezni: pozitív értelemben egy másik nyelv megtanulása

akkor is érték, ha azt gazdasági kényszer motiválja ("mindenki annyi ember, ahány nyelvet beszél"), a kultúrák közötti egyenlőtlenség elméletéből kiindulva azonban felfogható úgy is, hogy a turisták domináns kultúrája rákényszeríti a helyiekre a számukra idegen nyelv használatát. Szintén negatívnak hatásnak tekinthető az, ha a turisták nyelve válik uralkodóvá, felsőbbrendűvé és a helyi nyelv fokozatosan visszaszorul, eltűnik. Ez a jelenség dialektusoknál vagy viszonylag kis csoportok által beszélt nyelveknél tapasztalható, például a gaelic nyelv esetében Skóciában, a rétoromán nyelv esetében Svájcban vagy a welsh nyelv esetében Walesben. A turizmus kedvezően befolyásolhatja azt, hogy egy desztináció kultúráját megismerjék nemzetközi szinten, hogy egy terület hírneve, ismertsége növekedjen. A turisták érdeklődése, elégedettsége növelheti a helyi lakosok büszkeségét a településükkel kapcsolatban.

A turisták érdeklődése gyakran hozzájárul egy desztináció történelmi épületeinek, építészeti örökségének megőrzéséhez, felújításához, illetve a hagyományos építészet értékeinek felismeréséhez, a tradicionális építési stílusok felértékelődéséhez. Amellett, hogy egy terület építészeti öröksége attrakcióként szolgálhat az oda látogatók számára, gyakran éppen a kívülállók kedvező véleménye ébresztheti rá a helyi lakosokat arra, hogy általuk esetleg korszerűtlennek, régiesnek tartott épületek megőrzésre érdemesek. A turizmus, a turisták jelenléte és vásárlási szándéka lehet a hajtóerő a helyi kézművesség, művészetek átalakulásában is. Elfeledett vagy eltűnőben lévő hagyományos kézműves technikák éledhetnek fel a turisták érdeklődése következtében, erősítve egyben a fogadó közösség kulturális önazonosságát is. Gyakori azonban az is, hogy az eredetileg valamilyen vallási,

spirituális célra vagy hétköznapi használatra készített tárgyak a turisták számára készítve átalakulnak. Elvesztik eredeti méretüket (a turista számára ideális műtárgy repülőgépen hazaszállítható), jelentőségüket, szent vagy hétköznapi használati tárgyból dísztárggyá válnak, megváltozik a készítésükben felhasznált anyag. Az eredetileg hasonló tárgyak a turisták számára gyártva különböző minőségben (méretben, anyagban, színben) készülnek, figyelembe véve a különböző vásárlóerejű turisták igényeit. Az eredeti motívumok, minták helyett a kézművesek azokat a hasonló, de más desztinációból származókat alkalmazzák, amelyekről feltételezhető, hogy jobban vonzzák a turistákat. Kutatók tapasztalták a kultúra nem materiális formáinak hasonló átalakulását is a turizmus következtében: események, ünnepek, szokások felélednek a turisták érdeklődése vagy a térség attrakcióit bővíteni

kívánók erőfeszítései eredményeként, így gazdagodik a helyi közösség kulturális élete is. Gyakori változás azonban az is, hogy a kulturális hagyományok leegyszerűsödnek vagy olyan események, amelyek eredetileg az év valamilyen ünnepéhez kapcsolódtak, a turisták keresletének függvényében egész évben megrendezésre kerülnek. Az ilyen módon megváltozott kulturális események elveszíthetik eredeti jelentőségüket a közösség számára, "színpadra állított valósággá" válhatnak. A mesterséges, "színpadra állított" események megrendezése hozzájárulhat ahhoz is, hogy a turisták valódi mindennapi életükben ne háborgassák a helyi lakosokat, tehát minél kisebb mértékű hatást gyakoroljon a turista-házigazda kapcsolat a helyiek mindennapi életben kifejeződő kultúrájára. A fogadóközösség jellemzői A fogadó lakosság létszáma egy desztinációban ugyanúgy befolyásolja mind a turizmus

társadalmi-kulturális hatásainak érvényesülését, illetve a bekövetkező változásokra vonatkozó észleléseket, mint a turisták létszáma. Mivel egy arányaiban kisebb közösségben ugyanolyan számú turista jelenléte nagy valószínűséggel nagyobb változást okoz, mint egy nagyobb közösségben, ezért ennél a tényezőnél is figyelembe kell venni az objektív létszám mellett a relatív, azaz az érkező turisták számához viszonyított lakosságszámot is. A lakosok demográfiai jellemzői magukban foglalják a kor, nem, foglalkozás, iskolai végzettség és jövedelem szerinti megoszlást. Mindezen tényezők befolyásolhatják azt, hogy a helyiek milyen típusú és mértékű különbséget észlelnek saját maguk és a turisták között, ezen keresztül pedig azt, hogy mennyire érvényesül a turizmus demonstrációs hatása a fogadóterületen. Hatással lehetnek továbbá a többi, a lakosságot jellemző tényezőre: a turizmustól való függés

például azon is alapul, hogy a lakosság milyen arányban dolgozik a szektorban, a kor és az iskolai végzettség pedig befolyásolhatja például a lakosok attitűdjeit a turizmussal szemben. A desztináció lakosságának életmódja, értékrendszerei, hagyományai nagymértékben meghatározzák azt, hogy milyen kapcsolat alakul ki a helyiek és a turisták között, milyen területeken adódnak konfliktusok, hogyan viszonyulnak a lakosok a turizmushoz és a turistákhoz. Minél jelentősebbek ezeken a területeken a különbségek a házigazdák és a vendégek között, várhatóan annál nagyobbak lesznek az elsősorban a helyi lakosság életében bekövetkező változások (kisebb mértékben ugyan, de másféle életmód, másféle hagyományok megismerése hatást gyakorolhat a turisták otthoni életére is). Az életmód, értékrendszerek, hagyományok körébe számos tényező beletartozik: a turizmus fejlődése - és ezen keresztül a bekövetkező hatások –

szempontjából egyaránt meghatározó lehet például a helyieknek a vendégszeretettel kapcsolatos felfogása, életritmusa, viselkedési szokásai vagy vallási hagyományai. A helyi kultúra ereje, a külső hatásoknak való ellenállóképessége attól függ, hogy mennyire mélyen gyökerezik a helyi közösség tudatában, mennyire támogatott és mennyire tekinthető élőnek. Ha a helyi kultúra számos elemét, szokását, hagyományát nem gyakorolják a lakosok, ha hiányzik az a közösségi összetartó erő, amely általában a közös történelmi múlton alapszik, akkor a turisták domináns kultúrája könnyen átalakíthatja a helyi kultúrát. A kulturális változásoknak két formája létezik: előfordulhat kulturális asszimiláció, ami a kultúra jellemzőinek átalakulását, kicserélődését jelenti, de az is gyakori, hogy a helyiek a szezon ideje alatt átveszik a turisták szokásait, előtte és utána azonban visszatérnek az eredeti

életmódjukhoz. A turizmustól való függés jelentheti egyrészt az egész közösség, másrészt pedig a közösség egyes tagjainak függését. Az előbbi eset olyan desztinációkban jellemző, ahol a turizmus tekinthető az egyetlen vagy a legfontosabb iparágnak, az utóbbi pedig elsősorban a szektorban dolgozókra vagy a turizmus kapcsán más módon haszonhoz jutókra vonatkozik (ebbe a csoportba tartoznak a turisztikai vállalkozók, a szobakiadók, de ide tartozhatnak akár a desztináció kulturális intézményeinek képviselői vagy a helyi politikusok is). A szakirodalom egy része szerint a lakosoknak a turizmus hatásaira vonatkozó észleléseit jelentősen befolyásolhatja a turizmustól való függésük. A helyi lakosságnak a turizmussal, illetve a turistákkal kapcsolatos attitűdjeinek kérdése különösen jelentős területnek tekinthető, hiszen ezek az attitűdök egyaránt befolyásolhatják egy desztináció hosszú távú sikerességét, valamint

a lakosoknak a bekövetkező hatásokra vonatkozó percepcióit (érzékelés, észlelés). A turisták és a helyi lakosok kapcsolata A turisták és a helyi lakosság között kialakuló kapcsolat jellegének jelentős szerepe van annak meghatározásában, milyen mértékű és irányú hatások érvényesülnek a desztinációban. (A turista-házigazda kapcsolat természetesen hatással van a turistákra is, de a kapcsolat jellemzőiből adódóan ez a hatás jóval kisebb, mint fordított irányban.) A hatások megjelenéséhez nincs szükség kommunikációs kapcsolatra, elegendő az is, ha a turisták és a helyi lakosok csak látják egymást, térben ugyanott tartózkodnak. A turista - házigazda kapcsolat a következő jellemzőkkel írható le (UNESCO 1976): - Átmeneti, mivel a turista általában rövid időt tölt a desztinációban. A turista számára, az idő rövidségéből adódóan a helyi lakosokkal való találkozás egyedi és érdekes, különösen külföldön

és egy más kultúrában. A házigazda számára azonban ugyanaz a találkozás csak egy a turistaszezonban létrejövő számos felszínes kapcsolat közül. Az interakciók többségére jellemző, hogy egyszeri, nem ismétlődik meg, ezért mindkét fél azonnali haszonra törekszik. - Időben és térben korlátozott, hiszen a turisták a desztinációban töltött rövid idő alatt a lehető legtöbbet akarják látni, nincs idejük hosszas nézelődésekre, beszélgetésekre. A helyiek ezért a turisták igényének kielégítésére gyakran a valódi értékek "leegyszerűsített, sűrített" változatát kínálják attrakcióként. A térbeni korlátozottság azt is jelenti, hogy a turisták viszonylag ritkán merészkednek a turistanegyedeken kívül, így kapcsolatuk gyakran a turizmusban dolgozókra (akik a két kultúra közötti határvonalon mozognak) korlátozódik. - Spontaneitás hiánya - a hagyományosan vendégszereteten alapuló kapcsolat a turizmus

fejlődésével általában kommercializálódik, a turisták tevékenysége szervezett, a turisztikai attrakciók kínálata és a promóciós anyagok által befolyásolt. Ebből adódóan még az önállóan utazó, programjukat teljesen szabadon összeállító turisták is többé-kevésbé ugyanazokat a nevezetességeket keresik fel, ugyanazokban a tevékenységekben vesznek részt, és az esetek többségében a turisztikai szerepek által meghatározott kapcsolatba kerülnek helyi lakosokkal. - Egyenlőtlen, hiszen a turista szabadidejét tölti a desztinációban, míg a házigazda dolgozik, ebből következően eltérő a viselkedésük, az attitűdjeik. Az esetleges jövedelmi különbségeket fokozza az a tény, hogy a turista üdülésére sokkal többet hajlandó ráfordítani, mint amit ugyanazon idő alatt otthon, a mindennapi életében költene el. A fogadó lakosság a turisták nyilvánvaló anyagi fölénye miatt alsóbbrendűnek érezheti magát, ami

kiválthatja a demonstrációs hatás megjelenését, illetve a turisták kizsákmányolásához vezethet. A fentieken túl, gyakori jellemzője a turista-házigazda kapcsolatnak a turisták tudatlansága és érzéketlensége a helyi kultúrára, szokásokra vonatkozóan. Figyelembe véve, hogy a turista rövid időt tölt egy desztinációban (élete során pedig sok különböző területet kereshet fel), valójában nem igazán róható fel neki az ismeretek hiánya (ezt foglalja össze nagyon találóan McKercher megállapítása, miszerint "a turisták nem antropológusok" – 1993.) Ennek a ténynek azonban elkerülhetetlen következménye a felszínes, sztereotípiák kialakulásához vezető kontaktus a helyiek és a turisták között. A turista - házigazda kapcsolat fenti jellemzői elsősorban az intézményesített turistákra vagy más megközelítésben a tömegturistákra érvényesek. A vándorok és felfedezők, jellemzőikből adódóan, jóval inkább

képesek a személyes, gondolatok cseréjén, egymás megismerésén alapuló kapcsolatok kiépítésére. A Balatonhoz érkező turisták azonban alapvetően a tömegturista kategóriákba sorolhatók, így esetükben feltételezhető, hogy a helyi lakosokkal való kapcsolatuk többé-kevésbé megfelel a fenti leírásnak. Jelentősen befolyásolja továbbá a turisták és a helyi lakosok között kialakuló kapcsolat létrejöttét és minőségét az érintettek kulturális háttere is. Legnagyobb valószínűséggel ugyanolyan kultúrájú csoportok és egyének között alakul ki kapcsolat, mivel az azonos kulturális háttér növeli az egymás iránt tanúsított rokonszenvet és csökkenti az észlelt társadalmi-kulturális távolságot. Valamivel kisebb az interakció kialakulásának valószínűsége a hasonló kultúrájú csoportok esetében, a nagyon különböző kulturális háttér pedig jelentősen megnehezítheti vagy akár lehetetlenné is teheti a kapcsolat

kialakulását. Természetesen a kulturális háttér befolyásának mértéke számos egyéb tényezőtől is függ, többek között a turista típusától, az utazás szervezettségétől, az idegenvezetők szerepétől, a turizmus fejlettségi szintjétől, az egy lakosra jutó turistaszámtól, illetve attól, hogy mennyi információval rendelkeznek a helyi lakosok és a turisták egymást illetően. A turisták és a helyi lakosok közötti társadalmi, gazdasági, kulturális különbségek A két csoport közötti gazdasági különbség elsősorban a költési szokásokban és a birtokolt anyagi javakban fejeződik ki láthatóan a desztinációban, de alapja természetesen az eltérő egy főre jutó jövedelem, illetve a küldő- és fogadóországok különböző gazdasági fejlettségi szintje. A kulturális távolság a következő területeken való eltéréseket foglalja magában: nemzetiség, etnikum, faj, beszélt nyelv, alapvető értékrendszer, gondolkodásmód,

logika, vallási hiedelmek, hagyományok, szokások, életmód, életstílus, viselkedési szokások, normák, öltözködési szabályok, az idő fogalmának észlelése, az idővel való gazdálkodás, az idegenekkel szemben tanúsított attitűdök. Legkevésbé a belföldi turizmusban adódnak konfliktusok a turisták és a helyi lakosok közötti kulturális vagy gazdasági különbségekből, leginkább pedig abban az esetben, amikor fejlett országok turistái látogatnak el fejlődő országbeli desztinációba. A bekövetkező hatások mértéke és iránya függ természetesen a valódi távolságon kívül a turista típusától, viselkedésétől is: a helyi környezetbe beolvadni szándékozó vándorok és felfedezők például átveszik a helyi lakosság viselkedési, öltözködési szokásait, alkalmazkodnak az idő vagy a logika fogalmának értelmezésében felmerülő különbségekhez, így a jelenlétükből és a helyiekkel való interakcióikból adódó

hatások kisebbek és kevésbé negatívak lesznek. Minél nagyobb a turisták és a helyi lakosok (tágabb értelemben a küldő- és a fogadóterület) közötti gazdasági, társadalmi és kulturális távolság, annál jelentősebbek a turizmus társadalmikulturális hatásai az érintett desztinációban. A turisták és a lakosok között szerepükből adódóan mindenképpen meglévő különbségeket - amely alapvetően abból adódik, hogy a turista szabadidejét tölti, a helyi lakos pedig dolgozik – a gazdasági, társadalmi, kulturális távolság felerősíti. Minél nagyobb a fenti távolság, annál egyenlőtlenebb és kiegyensúlyozatlanabb a turista-házigazda kapcsolat. Általában a fejlett országokban a lakosok jelentős része rendszeresen maga is turistává válik. Így amellett, hogy összességében is csekélyebbek a többnyire szintén fejlett országokból érkező turistákkal kapcsolatban észlelt gazdasági, társadalmi és - kisebb mértékben

kulturális különbségek, az eltérő szerepekből adódó konfliktusok is kisebb mértékűek lehetnek, mint olyan fejlődő országbeli desztinációkban, ahol a helyiek mindig a turistákat kiszolgáló házigazda szerepére vannak kárhoztatva. A turizmus fejlődése elkerülhetetlenül a helyi társadalom bizonyos szintű átrétegződéséhez, a hagyományos hatalmi struktúrák átalakulásához vezet. Korábban értéktelen tulajdon felértékelődhet (például egy mezőgazdasági jellegű közösségben nincs magas értéke egy terméketlen tengerparti teleknek, a turizmus megjelenése azonban hirtelen sokszorosára növelheti a telek értékét), korábban nem jövedelmező tevékenység szolgáltatássá válhat (mint például főzés vagy takarítás), ami a tulajdonos vagy az adott tevékenységet végző lakos társadalmi helyzetének megváltozását vonja maga után. A turizmusba bekapcsolódó, vállalkozó szellemű helyi lakosok gazdasági és társadalmi

befolyása szintén megnövekszik. Mindez természetesen a közösség más tagjai számára kedvezőtlen változást jelenthet, mivel az anyagi szempontok térhódításával párhuzamosan a hagyományos hatalmi tényezők (például származás, mezőgazdasági földtulajdon) leértékelődhetnek. A turizmus fejlődése egy területen együtt jár a helyi közösségnek szélesebb nemzeti és nemzetközi rendszerekbe, a nemzetközi gazdasági életbe való bekapcsolódásával. Ennek következményeként rendszerint elkerülhetetlen a helyi autonómia (önállóság) bizonyos fokú csökkenése, mivel ezen keresztül a közösség jóléte függővé válik olyan külső tényezőktől is (például a sokszor szeszélyesen változó divattól vagy a világgazdaságban és különösen a főbb küldőterületeken érvényesülő általános gazdasági trendektől), amelyeket nem tud befolyásolni. A turizmus jellegéből adódóan nagy arányban nyújt fiatalok és nők számára

munkalehetőségeket, tehát növeli ezen rétegek gazdasági függetlenségét, társadalmi mobilitását. (Különösen a fiatalok helyzetére hatást gyakorol a turista-házigazda kapcsolat következtében kialakuló demonstrációs hatás is). A nagyobb mobilitás, a fiatalok és a nők helyzetének, társadalmi megítélésének változása következtében átalakulnak a családi kapcsolatok is. Mint általában a gazdaság minden területén, a turizmusban is jellemző azonban az, hogy a nők elsősorban alacsonyabb szintű - és rosszabbul fizetett - állásokat töltenek be, mint a férfiak. Mind a családi, mind a társadalmi életet befolyásolja a turizmus következtében megváltozó életritmus is. Mivel a turizmus a desztinációk többségében szezonális tevékenység, jelentős különbségek tapasztalhatóak a helyi lakosok szezon alatti és szezonon kívüli napirendjében. Szintén jelentős változásokat okozhat a turizmus a szektorban dolgozók napi és heti

életritmusában (a turisztikai foglalkoztatásra jellemző a kevés szabadidő, a hétvégi és esti munka, a rendszertelen időbeosztás). Szezonban a pihenés és kikapcsolódás, a családtagok igényei vagy a társadalmi kapcsolatok háttérbe szorulhatnak a turisták igényeivel szemben. Különösen jelentős ez a hatás a szobakiadás esetében, amikor a "turizmussal való együttélés" szó szerint a "turistákkal való együttélést" jelent. A családi kapcsolatok erősödését, de gyengülését is eredményezheti a turizmus fejlődése egy desztinációban. Családi turisztikai vállalkozások létrehozása, a családon belül a különböző generációk együttes bekapcsolódása a turisták fogadásába vagy a családtagok támogató háttértevékenysége (például a nagyszülők vigyáznak a gyerekekre vagy elvégzik a ház körüli munkát, míg a szülők dolgoznak) erősítheti a családon belüli kötelékeket. Másrészt viszont a

turisztikai foglalkoztatottságból eredő nagyobb gazdasági önállóság szükségtelenné teheti a családra, a rokonokra való támaszkodást (ami például egy alapvetően mezőgazdasági jellegű társadalomban létfontosságú), így ezek a kapcsolatok veszíthetnek erejükből. A desztináció népességének száma, összetétele, demográfiai jellemzői szintén megváltozhatnak a turizmus fejlődése következtében. A növekvő munkahelykínálat, az általános életszínvonal-javulás, a szolgáltatáskínálat bővülése, a turizmus szektor kínálta vállalkozási lehetőségek általában vonzzák a betelepülőket, illetve meggátolják a helyiek elvándorlását. A fiatal, aktív népesség mellett a turisztikai desztinációk gyakran az idősebb korosztályokat - különösen a nyugdíjasokat – is vonzzák, akiket általában a magasabb életminőség vagy a kellemes éghajlat motivál a költözésre. Bár az idős lakosok jelenléte önmagában rendszerint nem

okoz konfliktust, a népesség elöregedése egy területen hosszú távon veszélyeztetheti a turizmus fejlődését. Az üdülőtulajdonosok megjelenése a településen befolyásolja a közösség szerkezetét és konfliktusokhoz vezethet az eredeti lakossággal, mert az üdülőtulajdonosok általában kevesebb felelősséget vállalnak a helyi ügyekben, kevésbé kapcsolódnak be a közösség életébe, kevésbé járulnak hozzá a desztináció általános infrastruktúrájának fenntartásához és akadályt jelenthetnek új állandó lakosok betelepedésében. Természetesen a konfliktusok nem szükségszerűek, a nem állandó lakosok jelenléte pozitív hatással is lehet a desztinációra, javíthatja annak image-át, katalizátorhatással lehet a társadalmi, kulturális élet fejlődésére. Negatív változást okozhat egy terület demográfiai jellemzőiben, ha a turizmus "elüldözi" a helyieket, vagy ha az iparág fejlesztése érdekében kivagy

áttelepítésekre kerül sor. (például számos afrikai államban került sor a bennszülötteknek a nemzeti parkok területéről való kitelepítésére az állatvilág védelme és a terület turisztikai potenciáljának növelése végett). A helyi lakosok elköltözésének oka lehet például a túlzott zsúfoltság elől való menekülés, a lakásköltségek jelentős emelkedése a desztinációban vagy például az a tény, hogy a jelentős részben részidős, szezonális és női turisztikai munkahelyek nem jelentenek megoldást a férfiak munkanélküliségére. Az infrastruktúra fejlődése a turizmus fejlődésének mind előfeltétele, mind következménye lehet. Minimális szintű infrastruktúrával minden területnek rendelkeznie kell ahhoz, hogy megkezdődhessen a turisztikai desztinációvá válás, a turizmusból származó bevételek és a turisták fokozott igényei pedig általában elősegítik a - nemcsak turisztikai - infrastruktúra fejlesztését

is. Ahogy nő a desztináció ismertsége és növekszik a turisták száma, úgy fokozódik a nyomás a helyi (regionális, nemzeti) önkormányzatokra az infrastruktúra bővítése, minőségének javítása érdekében. Az infrastrukturális ellátás fejlődése, az új utak, csatornahálózatok, iskolák, egészségügyi szolgáltatások megjelenése jelentősen hozzájárul a helyi lakosság életminőségének javulásához is. Amennyiben azonban a turisztikai kereslet szezonális egy desztinációban, a lakosság gyakran azt észleli, hogy a szezonban szükséges egyébként kihasználatlan - infrastrukturális kapacitás megteremtésének és fenntartásának költségei pótlólagos terhet rónak a helyi közösségre. A turisztikai kereslet időszakos ingadozása a szezonban gyakran a meglévő infrastruktúra túlterheltségét eredményezi, ami a helyi lakosok számára a szolgáltatás minőségének romlásában, fogyasztási korlátozásokban vagy zsúfoltságban

(például közlekedési dugókban) testesül meg. Bővül a turizmus fejlődése következtében a lakosság számára is rendelkezésre álló szolgáltatások kínálata is, illetve a turisták pótlólagos kereslete segíti olyan szolgáltatások fennmaradását, amelyek csak a helyi lakosság számára nem lennének életképesek. Általában szélesedik a szabadidős létesítmények, kulturális programok köre is, ami szintén javítja a helyi lakosság életminőségét. Fennáll azonban annak a veszélye, hogy ha a helyi lakosok nem vehetik igénybe a turisták számára létrehozott szolgáltatásokat (fejlődő országokban viszonylag gyakran előfordul ez a jelenség), az fokozódó idegenellenességhez vezethet. Hasonló következményekkel járhat az is, ha a helyiek - vagy a belföldi turisták – ugyan igénybe vehetik a szolgáltatásokat, de azt tapasztalják, hogy a szolgáltatók másodrendű vendégeknek tekintik őket. A turizmus következményeként

megnövekvő kereslet és a turisták rendszerint magasabb költési hajlandósága az általános árszínvonal emelkedését okozhatja egy desztinációban, ami ugyancsak korlátozhatja a helyi lakosok fogyasztási lehetőségeit. A turizmusban dolgozókat szintén növekvő jövedelmük bizonyos mértékig kárpótolhatja a kiadások növekedése miatt, a közösség többi tagját azonban kedvezőtlenül érinti az árak emelkedése. Szezonális keresletnövekedés esetén szezonon kívül az árak általában csökkennek, de ez a csökkenés gyakran nem éri el a növekedés mértékét. A szolgáltatáskínálat bővítése rendszerint azzal is jár, hogy növekszik a beruházásokhoz szükséges földterületek iránti kereslet, illetve vonzóbbá válik az adott terület mind potenciális állandó lakosok, mind pedig potenciális nyaralótulajdonosok számára, ami az ingatlanok értékének emelkedéséhez vezet. Ennek következtében előfordulhat, hogy a felértékelődött

ingatlanokat a helyi fiatalok már képtelenek kibérelni vagy megvásárolni, ami veszélyezteti a helyi közösség jövőjét, mivel megnő a desztinációban a kívülről érkezettek - üdülőtulajdonosok, befektetők - aránya. A turizmus fejlődésének következményeként egy térségben általában átrendeződnek a tulajdonviszonyok. Mivel a turisztikai szolgáltatások nagy része magántulajdonban épül ki, jellemző a korábban közös tulajdonban lévő területek, erőforrások privatizálása. A tulajdonviszonyok átalakulása, a lakosok ki/áttelepítésével párhuzamosan előidézheti azt, hogy a helyi lakosok elveszítik annak a földterületnek a tulajdonjogát, amelyet addig mezőgazdasági művelésre (például élelemtermelésre) használtak, vagy azt, hogy korábban megszokott szabadidős tevékenységeiket nem vagy csak korlátozottan folytathatják. 18. Az integrált turizmustervezés lényege, folyamata A turizmus tervezésének alapkövetelménye a

kettős integráció, melynek lényege: 1. a turizmust integrálni (1ségesíteni, összevonni) kell természeti, társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális környezetébe, ill. az átfogó jellegű nemzeti tervekbe, tekintettel a tevékenységek kölcsönhatására és a közöttük fennálló kölcsönös függésre; 2. a tervezésnek magában kell foglalnia a tur minden részterületét és a rendszer vmennyi összetevőjét, mivel a kereslet és a kínálat, vmint azok tényezői kölcsönösen függnek 1mástól, és a különböző tev-ek kiegészítik 1mást. A turizmus integrált tervezésének folyamata A jövő tudatos alakításának az igénye és az arra való törekvés, h. az előttünk járók hibáit ne ismételjük meg, fontossá teszik a legkorszerűbb tervezési módszerek alkalmazását. A tur-ban ennek ma az integrált tervezés felel meg, mely eleget tesz a kettős integráció követelményének: a részeket az egészbe, az egészet pedig a

környezetébe kell beilleszteni. A nemzeti szintű tervezés folyamatát ismerhetjük meg, mely módszer adaptálható az alacsonyabb szintekre is, ha követjük az alapelvet: „gondolkodj globálisan és cselekedj lokálisan!”. A nemzeti szintű terv tartalmazza az országos és kiemelt fejlesztési célokat, vmint megvalósításuk feltételrendszerét. A tur. nemzeti és regionális szintű integrált tervezésének folyamata 7 szakaszból áll: 1. Célkitűzés 2. Helyzetelemzés – a jelenlegi helyzet feltárása 3. Szintézis és előrejelzések 4. Fejlesztési célok és stratégiák 5. A terv kidolgozása (megírása) és elfogadása 6. Megvalósítás 7. Ellenőrzés és visszacsatolás, továbbá az esetleges korrekciók 1. Célkitűzés: A munka kezdetén mindenekelőtt a tervezés célját kell tisztázni. Tekintettel a 2ős integr követelményére, a tur. tervezését fontos a nemzeti szintű tervezés folyamatába bekapcsolni A területfejlesztés jelenti az

ideális keretet a 2ős integr. külső feltételének teljesítésére, hiszen a tur. mindig térben valósul meg (lévén lényege a helyváltoztatás, az állandó környezettől való ideiglenes elszakadás), másrészt a területfejl. eleve 1 integráló feladat, amely 1 térség vmennyi adottságával és lehetőségével számol. Az integrációt a tur-ért felelős kormányszervnek kell kezdeményeznie; emellett a tervezési munka klts-eire is neki kell biztosítania a fedezetet. Ha megvan a lehetőség, meg kell szervezni a munkacsop-ot a terv elkészítésére. A tervezési munka fő céljait világosan meg kell határozni, h. a munka célirányos legyen, és mindvégig a fő feladatra összpontosítsuk a figyelmet. Amennyiben létezik már nemzeti turizmuspolitika, úgy annak a céljaiból kell kiindulni, mivel a célok hierarchiájában azok vannak a legfelül. 2. A jelenlegi helyzet feltárása – elemzés Az átfogó, lényegi jellemzőket és összefüggéseket

feltáró helyzetelemzés a további munkálatok alapja és 1úttal a terv sikerének 1ik záloga. A jelenlegi helyzet diagnózisának fel kell ölelnie a tur. egész rendszerét és a legfontosabb környezeti kapcsolódásokat 1aránt. A külső környezetet illetően szükséges az általános nemzetközi gazd-i és turisztikai trendek, másrészt a nemzeti és főbb ágazati politikák, vmint a már megvalósítás stádiumában lévő tervek és azok tur-t érintő fő célkitűzéseinek az ismerete. Az elemzési szakaszban kell felmérni a gazd-i és jogi szabályozás hatásait a tur-ra és jelezni a főbb gondokat. A tur. rendszerén belül fel kell tárni mind a keresleti, mind a kínálati oldal vmennyi elemének helyzetét, fő jellemzőit és kapcsolódásaikat. Mindennek 1ütt kell lennie és színvonalasan 1ütt kell működnie ahhoz, h. 1 fogadóterület a tur-ban versenyképes legyen. Ezért indokolt külön elemezni még a turisztikai termékek körét és

színvonalát is. Végül külön indokolt vizsgálni a marketingtevékenység hatékonyságát, különösen a nemzeti és regionális szintű desztinációs marketinget. Ha elemzésünk bárhol hiányosságot tár fel, a tervezés során mindenekelőtt azok orvoslását kell megcélozni, ellenkező esetben az új fejlesztések eredményessége eleve kérdéses lesz. 1 rosszul működő piacról előbb-utóbb elmaradnak a turisták. 3.Szintézis és előrejelzések Az eddigi munkálatok szintézise (összefoglalás) nem 1szerű összegzést jelent, hanem a tur.rendszer és környezete helyzetének olyan feltárását, amely jelzi a jelenlegi megoldandó problémákat, a kellően ki nem használt lehetőségeket és a továbblépés irányait is. A nyílt rendszer pályájának több irányú elágazásánál most azt az utat választhatjuk, ameik a legígéretesebb. a rendszer és a környezet több tényezője fog majd megváltozni, éspedig nem spontán módon, hanem tervezői

munkánk eredményeként. Pontosan nem tudjuk meghatározni, h. hová érkezünk el, de azt az irányt, amelyet követve bizonyos célokat elérhetünk, igen. Ehhez tisztában kell lenni: a tur fejődési tendenciáival és a körny fő hatótényezőinek várható alakulásával. A szintézist minden részelemzések alapján kell elkészíteni. Ehhez különböző módszerek állnak rendelkezésre, közülük napjainkban az ún. SWOT – elemzés a legelterjedtebb Ez az elemzés a részletes vizsgálódás, adatgyűjtés és –feldolgozás, vmint a szakértői anyagok tömör összegzéseként a téma (turizmus) erősségeit – gyengeségeit – lehetőségeit veszélyeit/fenyegetéseit mutatja be. A SWOT - elemzés a helyzetelemzés szintézise. 1 tervezési módszer, mely lehetővé teszi, h a tervezés későbbi szakaszaiban a helyzetelemzés során feltárt tényezők minősítve és kezelhető módon rendelkezésre álljanak (gyengeségek, erősségek, lehetőségek és

veszélyek csoportosításban; tömören, táblázatos formában). Ne felejtődjenek el, a célok a feladatok meghatározása során is számoljunk velük! A tervezés során a célokat és az eszközöket 1ütt kell kezelni: a tervezés számára csak az lehet cél, aminek a megvalósításához az adott időn belül a szükséges eszközöket is elő lehet teremteni. Ez a munkaszakasz a lehetséges fejlődési irányok – alternatívák – felvázolásával, és a lehetséges kockázati tényezők és hatások mérlegelésével, majd a legelőnyösebb alternatíva kiválasztásával és jövőkép felvázolásával zárul. 4.Fejlesztési célok és stratégiák A legjobb eredményeket ígérő fejlesztési alternatíva kiválasztását követően meghatározhatók a terv fő célkitűzései. Ajánlatos tömören fogalmazni az adott időszakban elérni kívánt fő célt, melyet aztán részcélokra, majd konkrét programokra kell bontanunk. A stratégia lényege, h. a célok

elérésének mikéntjére nyújt választ Ezt 1részt a fejlesztési prioritások kiválasztásával, másrészt a megvalósítás feltételeinek meghatározásával éri el. A megvalósítás feltételeinek meghatározása 1 nemzeti szintű tervben a megvalósítási folyamat teljes végiggondolását igényli, és gyakorlatilag 1 logikusan felépített feltételrendszer kialakítását teszi szükségessé. Ennek legfontosabb elemei: az intézményrendszer, a jogi és közgazdasági szabályozás, vmint a marketing. A terv megvalósítását irányítani kell, ehhez megfelelő kompetencia, jog- és hatáskör, felkészült szakszemélyzet és forrásokkal ellátott szervezetek szükségesek. 5. A terv kidolgozása és elfogadása A tervezési folyamat utolsó szakasza a terv kidolgozása, formába öntése. A szükséges referenciák felsorolása után be kell mutatni a fő célkitűzéseket, a megvalósításhoz szükséges eszközöket és a fejlesztések várható hatásait.

Fontos kidolgozni a megvalósításhoz szükséges főbb programokat. A programok 1ik része a jelenlegi hiányosságok és problémák felszámolását célozza, másik része az új fejlesztéseket. A terv csak a programok listáját és az irányelveket tartalmazza. A terv tartalmazza a nemzeti marketingstratégia irányelveit. Az országimázs alakításának az alapja a tervben foglalt célok megvalósítása. A terv megvalósításának 1ik garanciája a turizmus intézményrendszerének jó működése. A munkaerőigény előrejelzése, a munkaerőforrások biztosítása, vmint az oktatás és szakképzés nemzeti rendszerének a kifejlesztése a terv prioritásai között kell h. szerepeljen, mert hosszú távra ez a legfontosabb beruházás, ami nemzeti feladat. Végül a tervnek tartalmaznia kell a megvalósítás ütemezését a felelősök és határidők kijelölésével 1ütt. A terv elfogadása uolyan fontos, mint a kidolgozása, hiszen a megvalósításnak mind2

feltételét képezi. Az elfogadó szervezet – nemzeti szintű terveknél általában az Országgyűlés, a kormány v. 1ik minisztériuma – a terv elfogadásával ugyanis bizonyos kötelezettségeket is magára vállal, amelyek teljesítése a terv megvalósításának alapfeltétele. (Pl klts-vetési források biztosítása az infrastruktúra megteremtéséhez) 6. A terv megvalósítása Komplex feladat, melyet menedzselni kell. Ehhez megfelelő szakemberekkel, kompetenciával és eszközökkel rendelkező szervezetek szükségesek, melyek feladatai szintenként elhatároltak, ugyanakkor tevékenységük összehangolt, hiszen 1 közös célt követnek, rendszert képeznek. 7.Ellenőrzés és visszacsatolás Az ellenőrzés és visszacsatolás a tervezés teljes folyamatában kötelező. Legtöbbször – ha jó a terv és nem lényegi az eltérés – elegendő néhány szabályozó módosítás is. Jelentős eltérések esetén szükségessé válhat a terv újradolgozása.

19. Örökségturizmusunk helyzete, dilemmái Az örökségturizmus Nuryanti szerint az örökségturizmus a tágabb értelemben vett kulturális turizmus része; Prohaska, Alzua – O’Leary – Morisson pedig a kulturális turizmus szinonimájának tekinti. Az „örökség” szó fogalma olyan múltbéli időkből származó értékekre utal, amelyet egyik generáció megőrzésre érdemesnek tart, és tovább ad a következőnek. Tágabb értelemben az örökség a társadalom kulturális hagyományainak a részét képezi és része egy közösségidentitásának. Tumbrige és Ashworth az örökség fogalmának tágabb értelemben a következő öt aspektusát különbözteti meg: - a múlt bármilyen fizikai maradványának szinonimája, - egyéni és kollektív emlékek, a múlt nem fizikai összetevői, - kulturális és művészeti alkotómunka eredményeinek összessége, - természeti környezet, - 1 jelentős gazdasági tevékenység, az „örökségszektor” vagy

másképp „örökségipar”. Az örökségturizmus története évezredekre nyúlik vissza, hiszen már a rómaiak is utaztak ilyen jellegű motivációval; de ide sorolhatók a középkori zarándoklatok vagy a XVIII. századtól kezdődő Grand Tour is, amelynek célja elsősorban a kulturális és történelmi jelentőségű helyek felkeresése volt. Az első „örökség – csomagtúrát” Thomas Cook szervezte meg a XIX század végén az egyiptomi antik látnivalók felkeresésére. Örökségturizmusról tehát nagyon régóta beszélhetünk, de maga a kifejezés új keletű, és mai formájában a jelenség is újnak tekinthető. Az örökségturizmus definícióját Swarbrooke alkotta meg. E szerint: „örökségen alapuló turizmus, melynek esetében az örökség egyrészt a termék központi eleme, másrészt pedig a fő motiváció a turisták számára”. Jelentős fellendülés a örökségturizmus fejlődésében az elmúlt ötven évben következett be,

egyrészt ugyanazon okokból kifolyólag, amelyek a turizmusszektor növekedését is eredményezték (növekvő szabadidő és szabad rendelkezésű jövedelem, növekvő mobilitás, illetve csomagtúrák fejlődése), másrészt az alábbi tényezőknek köszönhetően: - emelkedő iskolázottság, - a média fokozott részvétele az örökségértékek bemutatásában, népszerűsítésében, - az örökség áruvá válása, fogyaszthatóvá tétele a turizmusszektor közreműködése által, - új örökségturisztikai termékek kialakítása, - az örökségturizmus egyéni és társadalmi értékének, támogatottságának növekedése, - fokozott igény új utazási formák, programok, tevékenységek iránt. Az örökségturizmus iránti kereslet fellendüléséhez nagyban hozzájárult az a tény is, hogy az elmúlt évtizedekben a fejlett világban olyan morális, társadalmi és identitásválság alakult ki, amely alternatívák keresésére ösztönözte a lakosságot,

és az egyik ilyen alternatíva a múltba való visszatekintés. A jelen már nem képes az alapvető emberi-kulturális- társadalmi igényeket kielégíteni, így az emberek a múlt, a történelem felé fordulnak. Az emberek új utakat keresnek a múlttal való kommunikációra. Az örökségturizmus biztonságot nyújtó kapcsolatot teremt a múlttal a turista, a „jelen gyermeke” számára. A turisták hagyományos értékeket tesznek magukévá, ízléseik és stílusaik visszautalnak a múltra, és követeléseik egyre specifikusabbá válnak. E jelenség eredetiség- és identitáskeresésre utal. A globalizálódás hatására a világ összeszűkülni látszik, a kultúrák egyre inkább homogenizálódnak. Az egyes kultúrák egymás hatása révén egyre inkább elveszni látszanak azok a kulturális különbségek, amelyek egyedivé tehetnek egy országot, egy népcsoportot. A történelmi, kulturális örökség felértékelődése, a hagyományok, a gyökerek

felé fordulás az uniformizálódással szembeni válasznak tűnik, ami egyben az érintettek egyéni vagy nemzeti identitástudatát is erősíti. Az örökségturisztikai adottságok közül kiemelkednek a világörökségi emlékek, melyek amellett, hogy kiemelt védettségben részesülnek, a legnagyobb turistavonzó hatókörrel rendelkeznek. Ebben a kettősségben fogható meg a termékfejlesztésüknek legfőbb problematikája. A nemzeti turizmusfejlesztési politikák is kiemelt vonzerőként kezelik az örökségturisztikait, napjainkban idegenforgalmi attrakciókká történő fejlesztésük folyik. Örökségturizmus szerepe a turizmusfejlesztésben A magyarországi kulturális vonzerők széleskörű rendelkezésre állását, a kulturális turizmusra jellemző dinamikus piaci növekedést figyelembe véve joggal számíthatunk a pályázati rendszerben kiemelt szerepére. Tovább erősíti a kulturális turizmus kiemelt szerepkörét az ERFA 2 1783/1999/EK rendelet

2.ck(d) támogatja a turizmus fejlesztését és a kulturális beruházásokat, beleértve a kulturális és a nemzeti örökség védelmét. A 2000. év második felére elkészített Széchenyi Terv támogatásában a világörökségi helyszínek mindegyike részesült különböző nagyságú támogatásban. A legmagasabb mértékben a Közép-magyarországi régió (Budapest) a támogatásra fordított összeg felét nyerte el, 56 millió Ft-ot. A Közép-dunántúli régió, a Nyugat-dunántúli és az Északmagyarországi régió 15 millió Ft-ban részesült, míg a Dél-dunántúli és az Észak-alföldi régió mindössze 4-4 millió Ft-ot kapott. Az Európa Pályázat Előkészítő Alap (PEA) célja színvonalas projektek előkészítése, melyek megvalósítása az ERFA, illetve az Európai Szociális Alap (ESZA) támogatásának elnyerése után a 2004-2006-os időszakban megkezdődhet. Így a Pályázat Előkészítő Alap legfontosabb feladata a tervezés,

intézményfejlesztés, projekt előkészítés, mely a csatlakozás után érkező támogatások könnyebben és eredményesebben hívhatók le. A „turisztikai vonzerőfejlesztés” témakörben a nyertes projektek regionális elhelyezkedése egyenletes, minden régióból egyegy projekt kerül kidolgozásra az országban összesen 9,3 Mrd Ft értékben, a beadott pályázatok száma elérte a 290-et. A projekt bekerülési értéke között jelentős különbségek vannak, a legnagyobb értékű nyertes turisztikai projektek az Észak- és a Középmagyarországi régióból származnak. A kidolgozásra javasolt hét turisztikai projekt közül kettő világörökségi helyszínhez kapcsolódik. Az egyik Pécs világörökségi pufferzóna: bemutathatóság és turistafogadás, a fejlesztés megvalósítására a Kht. a már megnyíló Nemzeti Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programjában (NFT ROP) a többi régiónak nyújtandó támogatás több mint kétszeresét nyerte

el, 1500 millió Ft. A másik hazánk világörökségi helyszíne közül a legutoljára a címet elnyert Tokaj-Hegyalja kapta. A NFT ROP-ban a turisztikai témakörű felhívások két nagy csoportba koncentrálódnak, melyek a hazai turisztikai vonzerők-, szolgáltatások, illetve a vendégek fogadáshoz szükséges szálláshelyek fejlesztését célozzák meg. A turisztikai vonzerők fejlesztése c intézkedés öt különböző témában (1. nemzeti parkok, 2 világörökségi helyszínek, 3 múzeumok, műemlékek, 4. kastélyok és várak fejlesztése, 5 aktív turizmus infrastrukturális beruházásai) teszi lehetővé pályázatok kiírását, melyekre non-profit pályázók adhatják be pályázataikat. Az intézkedés célja, hogy a kulturális és a természeti adottságokra támaszkodva nemzetközileg is jelentős attrakciók kerüljenek kialakításra, melyek növelik az ágazat versenyképességét, és jelentősen csökkentik a turizmus területi, és időbeli

koncentrációját egyaránt. Megállapítható a témacsoportok áttekintése után, hogy a kulturális turizmus kedvező lehetőségekkel rendelkezik a fejlesztési stratégiai irányok esetében. Az első intézkedéscsoporton belül − a turisztikai vonzerő fejlesztés − három közvetlenül kapcsolódik a kulturális turizmus fejlesztéséhez