Gazdasági Ismeretek | Európai Unió » Lőrinc Ferencné - Migráció az Európai Unióban

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskolai Kar Gazdálkodási szak Levelező II. évf „C” csop Összehasonlító Gazdaságtan Migráció Migráció az Európai Unióban Lőrinc Ferencné 2003. november 20 Tartalom  A migráció fogalma 2  A migrációt motiváló jelenségek 4  Nemzetközi vándormozgalom az első világháború kitöréséig 5  A kivándorlás megszűnt érdekes jelenség lenni 6  Kivándorlások 1870-től 1904-ig 6  Kivándorlások 1905-től 1913-ig 7  Nemzetközi vándorlás 1914 és 1938 között 8  Természetes migrációs folyamatok 10  Vándorlás a második világháború alatt 11  1951-et követő időszak 12  Kivándorlások 1956-ban 13  1989 és következményei 14  A migráció jellegének megváltozása 14  A német újraegyesítést kísérő migrációs jelenségek 15  Összefoglalás 16  A legális migráció belügyi vonatkozásai

-tekintettel az uniós csatlakozásra 17  Az uniós polgárokat érintő szabályozás 18  A még szükséges lépések 18  Az illegális migráció belügyi vonatkozásai -tekintettel az uniós csatlakozásra 19  Ingázó munkavállalók 20  A később csatlakozott államokkal kötött 20 csatlakozási megállapodások  Görögország, Portugália, Spanyolország, Svájc  Magyarország  Összegzés 22  Magyarország teljesen bekapcsolódik a migrációs folyamatokba 23  KSH tájékoztatója 1  Ami a legjobban érint minket 24  Friss adatok a magyarországi bevándorlásról  Migrációs politika alakulása külföldön 25  Német – olasz ellentét  Csökkent az olasz aktív népesség is  Újra Magyarország: a jövőnk?! 26  Felhasznált irodalom 30 2 Dolgozatomban részletesen foglalkozom az Európai Unió tagországaiban lezajló migrációs folyamatokról, a csatlakozás következtében kialakuló

lehetőségekről, de először nézzünk rövid áttekintést globálisan a világban bekövetkező népességmozgásokról. Ahhoz, hogy tisztán láthassuk mi is zajlott és zajlik le világunkban meg kell ismerkednünk magával a migráció fogalmával. A migráció latin szó, amelynek magyar megfelelője a vándorlás fogalma, amely mögött nem nehéz felismerni a német eredetű „wandern” (vándorol) igét. Jelentése: megy, költözik, utazik, egyik helyről a másikra vonul, gyalogol, más tájakra is eljutstb. A fogalmat tartalmának megfelelően számos tudományág valamiféle mozgás leírására használja. A vándorlás egyéni vagy csoportos akarat eredménye, amelyet az általános társadalmi, gazdasági, politikai folyamatok, az egyéni szándék és a mindennapok történései együtt, egyszerre határoznak meg. Ennek megfelelően a társadalomtudományok, a népmozgalommal kapcsolatos elemzések során, a vándorlás vagy az ezzel azonos értékű migráció

fogalmát a lakosság országon belüli helyváltoztatásának, vagy a lakosság egyik országból a másik országba történő vándorlásának, áttelepülésének, azaz a népesség térbeli mozgásának leírására használják. Éppen ezért annak megfelelően, hogy országon belüli, vagy országok közötti migrációról van-e szó, belső, illetve külső (nemzetközi) vándorlást különböztetünk meg. A nemzetközi vándorlás, mint spontán és természetes folyamat – az egyéni motivációkkal összhangban – szoros összefüggésben van a befogadó és a kibocsátó ország társadalmipolitikai helyzetével, gazdaságának állapotával, népességének lelki kondíciójának létfenntartásához szükséges javak szűkösségével vagy bőségével, valamint az adott társadalom tagjainak általános elégedettségével vagy elégedetlenségével. Azt, hogy e természetes folyamat eredményeként egyénileg, vagy csoportosan indulnak-e útra az emberek,

egymással is szoros összefüggésben lévő számos ok eredőjeként lehet értelmezni. A természetes folyamatként megnyilvánuló migráció mellett a különböző katasztrófák, agresszív, háborús körülmények potenciálisan igen rövid idő alatt jelentős tömegek menekülését idézik elő. Ennek ellenére a fenyegetettség bármilyen formája valójában csak abban az esetben vezet jelentős mértékű belső vagy külső vándorláshoz, illetve meneküléshez, ha az embereknek van hová menniük. A vándormozgalom résztvevőinek helyváltoztatását tehát számos ok motiválhatja. Az okok a kedvezőtlen viszonyoktól való meneküléstől, az életfeltételek javításán át az egyéni vágyak, elképzelések megvalósításáig igen széles skálán helyezkednek el. Ernst Georg Ravenstein volt az első, aki a múlt század végén a modern kori migráció elméletét megfogalmazta. Jó érzékkel ismerte fel az országhatárokat átlépő népességmozgás 3

új meghatározottságát és azokat a különbségeket, amelyek a hasonló korábbi folyamatokból jól definiálhatóan megkülönböztették az újat. Szerinte a taszítás és a vonzás az a k ét meghatározó elem, amely kiváltja az egyének és a kisebb-nagyobb közösségeik vándorlását. Noha újabb és újabb migrációs elméletek látnak napvilágot, mind a mai napig nem ismerünk olyan általánosan elfogadott elméletet, amely pontos meghatározása volna a nemzetközi vándorlás igen bonyolult, nehezen körülhatárolható jelenség-együttesének. Ennek megalkotása nem egyszerű feladat. A nehézségek már ott kezdődnek, hogy a nemzetközi vándorlásra vonatkozó adatok hiányosak és pontatlanok, továbbá számos bizonytalanságot tartalmaznak. Emellett azt is tudni kell, hogy statisztikailag a nemzetközi vándorlás a legnehezebben megfogható, mérhető jelenségek közé tartozik, illetve hogy a rendelkezésre álló adatok értelmezése jóval

bonyolultabb, mint a népességfejlődésre vonatkozó egyéb adatoké. Mindezek mellett a migrációs adatok valósághalmazához sokkal több bizonytalanság társul, mint a t ermészetes egyéb adataihoz. Nem is beszélve arról, hogy a v ándorlással, a vándorlókkal kapcsolatos fogalmak sem egységesek, és ez újabb bizonytalanságot jelent. A migrációt motiváló jelenségek Az emberi fejlődés és ezzel együtt az ember tevékenységének fejlődéstörténete szoros összefüggésben van vándorlásával, hiszen az emberek különböző csoportjai szállásterületük határain belül és kívül folyamatos mozgásban vannak. Régi felismerés, hogy a vándorlás mértéke nemcsak a n épesség kor-, nem-, foglalkozás-, vallás- és iskolai végzettség szerinti tagozódását befolyásolja, hanem tovagyűrűző hatása a társadalmi, a gazdasági, a kulturális, a politikai stb. élet különböző területein is kimutatható Az emberiség fejlődéstörténetének

kezdetén, hosszú időn keresztül a népesség helyváltoztatását alapvetően az adott közösség megmaradásának, megélhetésének kényszere, a megismerés szükséglete, az ember hódító vágya, illetve a katasztrófák hatására bekövetkezett menekülése határozta meg. A vándormozgalom prehisztorikus időszakának lezáródásával, a különböző népek többé-kevésbé véglegesnek tekinthető letelepedésével az addigi helyzet alapvetően módosult. Erre az időszakra tehető a vándormozgalom előtörténetének második szakasza, amelyben a vándorlást addig fenntartó kényszer mellett kiváltó okként megjelent az önkéntesség is. A 4 népvándorlások korának népességmozgását a későbbi századokban a különböző, például vallási, politikai okok következtében menekülésre kényszerült, kényszerített emberek közösségeinek, illetve az új ismeretek megszerzése érdekében vándorútra kelt hajósok, mesteremberek, értelmiségiek

stb. csoportjainak vándorlása váltotta fel Ezek mellett az elnéptelenedett vagy lakatlan területek népességének telepítéssel történő pótlásának gyakorlata is megjelent. Ne feledjük, hogy ez a f orma – más vándorlási típusokkal együtt – mind a mai napig nem elhanyagolható szerepet játszik az ösztönzött vagy a kikényszerített népességmozgás gyakorlati megvalósulásában. Nemzetközi vándormozgalom az első világháború kitöréséig A XIX. Század negyvenes éveitől a nemzetközi vándorlás területén a kapitalista társadalmi-gazdasági viszonyok kialakulásával párhuzamosan új folyamatok váltak meghatározóvá, amelyet az önkéntesség, a tömegesség és a gazdasági motiváltság jellemzett. A kiváltó okok és az alapmotívumok az ipari fejlődés mind egyértelműbbé váló szükségleteivel, a népesség foglalkozás szerinti megoszlásában bekövetkezett változásokkal, valamint azokkal a politikai tényezőkkel

egészültek ki, amelyek a már demokratikus berendezésű és a még feudális, félfeudális struktúrát megőrző országok között feszültek. Mindezek mellett az 1840-es évek elején kibontakozott nagyarányú népességmozgást az európai országokban bekövetkezett népességnövekedés, a n épességen belül a f iatalabb korosztályok arányának jelentősebbé válása, a kapitalista fejlődés következtében létrejött társadalmi változások, valamint Észak-Amerika iparosítása, vagy általánosabban az amerikai lehetőségek együttesen váltották ki, motiválták. Nem elhanyagolható szerepet játszott még a közlekedési eszközök gyors ütemű fejlődése, az emberek közötti érintkezés átalakulása, tömegesebbé válása. Az ekkor kibontakozott vándormozgalomnak ugyanis közös jellemzője volt, hogy Európából a tengerentúlra, mindenekelőtt az észak-amerikai kontinensre irányult. E modern kori nemzetközi vándorlás első szakasza az első

világháború kitöréséig tartott. Ez volt az az időszak, amikor Európából jelentős tömegek, közel 15 millióan vándoroltak a tengerentúlra, illetve az európai kontinens ipari centrumai felé. A spontán vagy önkéntes vándormozgalom résztvevői mellett ugyanebben az időszakban a kényszer hatására útnak indulók tömegeiről sem feledkezhetünk meg, például az antiszemitizmus áldozatairól. 5 A kivándorlás megszűnt érdekes jelenség lenni A hazai modern kori nemzetközi vándormozgalom kezdetét nehéz pontosan megállapítani, mert az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bukását követő népességmozgás belesimulni látszik a vándormozgalom új folyamataiba. Ez azonban annak ellenére nincs így, hogy ebben az időben nagyobb számmal távoztak külföldre, és hogy az Egyesült Államokba a magyarok tömeges bevándorlás éppen az 1850-es évekre esett. A körülbelül 800 fős ún. „Kossuth-emigráció” tagjai azonban éppen

úgy nem önként és nem gazdasági célból indultak vándorútra, mint azok, akik a szabadságharc leverését követően Törökországba vagy valamely más országba emigráltak. Éppen ezért őket – mint például Thököly Imre vagy II. Rákóczi Ferenc követői – a politikai menekültek közé soroljuk A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy az új típusú nemzetközi vándormozgalom – Európa nyugati részéhez viszonyítva mintegy harmincéves késéssel – a XIX század hetvenes éveire érte el Magyarországot. A vándormozgalom első szakasza 1914ig, az első világháború kitöréséig tartott Ez alatt az időszak alatt több mint kétmillión hagyták el Magyarországot. Kivándorlások 1870-től 1904-ig A Magyarországot érintő modern kori vándormozgalom 1870-től 1914-ig tartó időszakát négy periódusra bonthatjuk. Az első 1870-től közel húsz évet fog át, és 1890-ig tartott. Ez alatt az idő alatt, azoknak az európai

kikötőknek a nyilvántartása szerint, ahonnan a magyarok útnak indultak, mintegy 440 ezer magyar állampolgár vándorolt a tengerentúlra. A többségük az Egyesült Államokba ment. Az Egyesült Államokat követően, a magyarok számára célállamként szerepelt még Ausztria, Horváth-Szlavónia és Románia. Az Ausztriába vándorlók száma 1857-től vált jelentősebbé. 1880-ra az Ausztriában élő magyarok száma elérte a százezret. A Romániába irányuló vándorlás kezdetben főleg Csík és Udvarhely vármegyékből, a XV. Századra nyúlik vissza, amely különböző okok következtében századokon át folyamatos volt, és az 1870-es éveket követően sem szakadt meg. A legújabb kori migráció második periódusa 1890 és 1904 kö zé esett. Ezekben az években a tengerentúlra vándorlók száma közel azonos volt, mint az ezt megelőzőkben, vagyis rövidebb idő alatt többen hagyták el az országot. Közben az időszak végére majdnem a 6

duplájára nőtt az Ausztriában élő magyarok száma, a Romániába vándorlóké pedig a XX. Század első évtizedének közepére elérte a százezret. Kivándorlások 1905-től 1913-ig A harmadik és a negyedik periódusban, vagyis 1905-1907, illetve 1908-1913 között mintegy másfél millióan vándoroltak a tengerentúlra. Kezdetben, azaz az 1870-es években a kivándorlás csak néhány vármegyét érintett, az 1900-as évek elejére viszont többet, mint ahogy előzőkben is jeleztem: a kivándorlás megszűnt érdekes jelenség lenni. A vándorlók többségének úti célja, mint Európa bármely országából útnak indulóké, az Egyesült Államok volt. 1899 és 1913 között Magyarországról a kivándorlók 86 százaléka az Egyesült Államokba ment. A kikötők adatai szerint 1871-től 1913-ig összesen 2 038 383 magyar állampolgárságú személy utazott a tengerentúlra. Valójában azonban ennél kevesebb személy hagyta el az országot, mivel a vándorlók

kb. 25 százaléka, mintegy 600 ezer fő legalább kétszer tette meg az utat Magyarország és Amerika között. A kivándorlók nemek szerinti összetétele jellegzetes képet mutat, hiszen a vándormozgalomban részt vevők többsége, 73,8 százaléka férfi. A kivándorlók között a férfiak meghatározó aránya 1911-ig egyértelmű volt. Ez az állapot 1911-ben változott meg, de a férfiak aránya még ekkor is meghaladta az 50 százalékot. Ezt követően azonban már 50 százalék alá csökkent, 1913-ban például az arányuk már csak 47,9 százalék volt. A vándorlók kor szerinti összetétele is figyelmet érdemel, hiszen háromnegyed része a 20-49 évesek korosztályához tartozott. Alacsony volt közöttük az 50 évnél idősebbek aránya Az 1905 és 1907 között kivándorlók esetében például csupán 2,6 s zázalékuk tartozott ehhez a korosztályhoz. Az 1911 és 1913 között kivándoroltak között már jelentősebb a súlyuk, arányuk azonban még ekkor

sem érte el a tíz százalékot (7,4%). A kivándorlók között a 20 év alattiak csoportjához jóval többen tartoztak, mint az 50 é v felettiekéhez, hiszen arányuk a fenti két időmetszetben 23,3, illetve 15,7 százalék volt. A 20-49 éves korosztályhoz tartozók közül a legtöbben a 20-29 éves korcsoportnak voltak tagjai. Arányuk az első időmetszetben 35,9, a másodikban pedig 33,7 százalékot tett ki. A vándorlók iskolai végzettségéről korabeli adatok nem állnak rendelkezésünkre. Azt viszont tudjuk, hogy az 1910 é s 1913 köz ött 7 kivándoroltak 89,5 s zázaléka tudott írni és olvasni, s ezt – figyelme véve az egykori viszonyokat – igen jónak tekinthetjük. A korábbiakban már felvázoltam a vándorlás legfontosabb okait. A továbbiakban az újkori vándormozgalmat életre hívó általános összefüggések mellet megjelölöm, hogy melyek voltak azok az okok, amelyek a XIX. Század hetvenes éveitől a Magyarországról elvándorlók

törekvéseit meghatározták. A feltett kérdésre adandó válasz megadásához az amerikai bevándorlási hivatal egyik munkatársát hívtuk segítségül: Powderly egykori jelentésében tizenegy olyan okot sorolt fel, amelyek szerinte az európai, s így a magyarországi kivándorlást is kiváltották. Ezek közül az első négy olyan jelentőségű, hogy szó szerint fontos idéznem Powdery a következő okokat tartotta a legfontosabbaknak:  „Az ember természetes vágya, hogy javítson életfeltételein  Az iparűző politikai helyzete rossz  A közgazdasági feltételek, amelyek között élni kényszerül, és amelyeken a politikai szabadság hiánya következtében nehezen javíthat vagy változtathat  Bizonyos országokban az oktatási intézmények nem olyanok, amelyek megtanítanák politikai jogaira, s amelyeken keresztül képes lenne megváltoztatni gazdasági helyzetét.” Nemzetközi vándorlás 1914 és 1938 között Az első világháború

kitörésével a vándormozgalom történetének eddig bemutatott első szakasza lezárult. Ez már 1913-tól érzékelhető volt, de egyértelművé 1917-ben vált, amikor az Egyesült Államok a bevándorlás szigorú korlátozását határozta el. Az ekkor kialakult helyzet a háború befejezését követően sem változott, sőt 1924-től, a Bevándorlást korlátozó törvény (Immigration Restriction Act) elfogadásától, az Egyesült Államokba történő tömeges bevándorlásról már szó sem lehetett. A háború, a háború végének zavaros időszaka különben sem kedvezett a s pontán vagy természetes migrációnak. Ezzel szemben a f rontvonalak alakulása, a háború vége jelentős tömegek kényszermigrációját vonta maga után. Az első világháborút követően az új államhatárok meghúzásával tízmilliók korábbi állampolgársága változott meg. Mind az új határok közé került országok (pl Románia, Görögország, Törökország stb.), mind az

ekkor létrehozott országok (Bulgária, 8 Csehszlovákia, a balti államok, Szerb – Horvát – Szlovén Királyság) homogén nemzeti államok kialakítására törekedtek erőszakoltan, amelyek a más etnikumúak millióinak kényszervándorlását váltotta ki. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a h áborút lezáró békeszerződések következtében körülbelül 1,2 millió görög, 1,1 millió lengyel, illetve 1,3 millió német, s mintegy 400 e zer magyar kényszerült korábbi lakóhelyének elhagyására. Emellett az Oroszországban 1917-ben bekövetkezett változás, illetve a kirobbant polgárháború következtében mintegy 1,5 m illió orosz, ukrán, fehérorosz hagyta el az országot. Az ekkor lejátszódó nemzetközi vándorlás tehát – az ebben az időszakban is meglévő, volumenében nem igazán jelentős spontán vagy természetes vándorlás mellett – alapvetően a békeszerződés értelmében megkapott területeken élő etnikai kisebbségek

elüldözése, illetve az o rszágok között végrehajtott áttelepítések, népességcserék határozták meg. Ezeknek a m ozgásoknak a k ikényszerítésében pedig az egyre agresszívabb nacionalizmus is mind határozottabb szerephez jutott. A Magyar Királyság magyar nemzetiségű polgárainak új állampolgárságát már 1919. február 16-án eldöntötték, amikor a párizsi békeszerződés az ország nagy részét – az ott élő népességgel együtt – a Monarchia helyén létrehozott új államoknak adta. A következő táblázat ezt kívánja bemutatni: A Magyar Királyság területének és népességének változása Az I. világháborút lezáró békeszerződés következtében Ország Terület (km2) Népesség (fő) Ebből magyar (fő) Csehszlovákiához, 63 004 3 567 575 1 072 003 Romániához, 102 181 5 236 305 1 664 102 1 519 013 459 068 Szerb – Horvát – 21 031 Szlovén Királysághoz, Ausztriához csatolt 4 026 292 588 26 194 Összesen

190 242 10 615 481 3 221 367 9 Természetes migrációs folyamatok Az első világháború előtti nagyarányú kivándorlás, illetve az ország népe nagy százalékának drasztikus mértékű csökkenése hívhatta életre azt az akciót, amelynek célja a háború előtt a tengerentúlra vándorlók egy részének visszatelepítése volt. A nagy ívű visszatelepítési akcióból, az elképzelt tervekből azonban nem minden valósult meg, hiszen az akció keretében talán csak 7-8 ezren tértek vissza az országba. Említést kell még tennünk egy sajátos folyamatról, amely az első világháború végéig Magyarország esetében a migrációs folyamatokban jelentős szerepet játszott. Ez pedig nem más, mint a Magyar Királyság állampolgárainak a centrumba történő spontán vándorlása. A rendelkezésre álló adatok alapján ugyanis megállapítható, hogy amíg a magyar történelem nyugodtabb évtizedeiben a centrumból folyamatos a vándorlás a Magyar

Királyság periférikus területeire és onnan vissza, addig a társadalmi kataklizmák időszakában a perifériákról a centrumba irányuló igen erőteljes vándorlás figyelhető meg. A trianoni békeszerződést követően természetesen az állandónak tekinthető meghatározottságnak a tartalma is megváltozott. Az első világháborút megelőzően ugyanis a centrumból kitelepülők döntő többsége magyar, magyarhoz asszimilálódott személy volt, akik újabb és újabb területekre terjesztették ki tevékenységüket. Ezzel szemben a p erifériákról a centrumba vándorlók egy része azok közül a magyar származásúak közül került ki, akik saját környezetükben társadalmi emelkedést már nem remélhettek, más részük pedig más nemzetiségűvé redukálódott, azok közül, akik mobilitásuk következtében magyar nyelvűvé váltak. A polgárosodással összhangban levő törekvést egyszerűen úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az első világháború

végéig a Magyar Királyság állampolgárai – etnikai hovatartozásuktól függetlenül – úgy érezték, hogy helyük van az ország centrumát képviselő területen. Ebbe a folyamatba olyan tömeges visszahonosítás is belesimult, mint amilyen például a múlt század végén a bukovinai székelyeké volt. Ez a folyamat, bár tendenciáját tekintve az első világháborút követően is fennmaradt, tartalmát tekintve azonban jelentős mértékben módosult. 1947/48-ig ugyanis, amennyiben az 1938 és 1941 köz ött visszacsatolt területekre való visszavándorlástól eltekintünk, az utódállamokhoz került magyar területekről lényegében már csak a magyar etnikumú népesség Magyarországra történő, alapvetően egyirányú, kikényszerített vándorlása figyelhető meg. 10 Vándorlás a második világháború alatt Az 1920-ban Magyarország számára megszabott keret már a m ásodik világháborút megelőzően megváltozott. A trianoni békeszerződés

értelmében megállapított határok módosítására először 1938. november 2-án, az első bécsi döntés rendelkezései alapján került sor. Ekkor a Felvidék, vagyis Csehszlovákia döntően magyarlakta területe, és ezzel együtt az ott élő magyar nemzetiségűek 90 százaléka, visszakerült Magyarországhoz. Ezt 1939 március közepén Kárpátalja, 1940. szeptemberében Észak-Erdély, 1941 t avaszán pedig Délvidék Magyarországhoz történt visszacsatolása követte. Mindezek következtében az ország területe 1941-re 78 680 km2-rel lett nagyobb, lakosainak száma pedig 5 363 331 fővel gyarapodott. Ez esetben is a „ vándorlás” sajátos formájával állunk szemben. A határok megváltoztatása következtében ugyanis több mint ötmillió személy anélkül lett részese a nemzetközi vándorlásnak és vált egy másik állam, ez esetben Magyarország állampolgárává, hogy lakóhelyét elhagyta volna. A határok újabb megszabása, Felvidék, Erdély

megosztása, Délvidék Magyarországhoz kerülése természetszerűen maga után vonta a korábban e területekről Magyarországra költözöttek egy részének visszavándorlását, illetve a megosztott területek népességének nemzetiségek szerinti vándorlását. Felvidék, de különösen Erdély esetében következett be ilyen típusú népességmozgás. Az 1940 a ugusztus 30-án Bécsben meghozott döntést, majd a szeptember végén bekövetkezett magyar bevonulást követően ugyanis megkezdődött és lényegében 1944 végéig tartott a román nemzetiségűek elvándorlása Észak-Erdélyből, illetve a területmegosztás értelmében a magyar nemzetiségűeké a Romániának ítélt Dél-Erdélyből. E népességmozgás csak ezen a területen körülbelül 200-200 ezer főt érintett. Sajnos mind ez ideig az 1938 és 1944 között bekövetkezett népességmozgások szisztematikus feltárása nem történt meg. Ennek következtében azok a népességmozgások, amelyek az

akkor visszacsatolt területekre, illetve a vissza nem csatolt területekről a visszacsatoltakra érkezőket érintették, pontosan nem ismertek. A területi visszacsatolásokkal a népesség száma is jelentős mértékben módosult. Ez esetben is csupán virtuális vándorlásról beszélhetünk. Természetesen ezzel a v ándorlással a hazai népességnek korábbi jellegzetességei megváltoztak. Ezek közül csupán arra hívnám fel a figyelmet, hogy az össznépességen belül a nem magyar nemzetiségűek aránya ismét jelentősebbé vált. Ezt az eredményezte, hogy a visszakerült területeken élő népességnek csak valamivel több, mint 50 százaléka volt magyar nemzetiségű. 11 A második világháború befejezése nem jelentette a v ándorlási kényszer jellegének megszűnésé, hanem a nemzetközi vándorlásnak ez a típusa továbbra is meghatározó maradt. A győztes hatalmak döntése értelmében például közel nyolcmillió németet telepítettek át

Lengyelországból, Csehszlovákiából, Jugoszláviából és Magyarországról Németország nyugati felébe. A bizonytalan jövőtől, a felelőségre vonástól, illetve a várható szovjet uralomtól való félelem következtében pedig csak Németországból több mint 12 m illióan menekültek el. Természetesen nem csak németek menekültek, és az áttelepítési akciók sem csak a n émeteket érintették, hanem más nemzetiségűeket is. Ennek hátterében az etnikailag homogén nemzeti országok létrehozása, vagyis az első világháborút követően megkapott területek végleges bekebelezésének célja húzódott meg. A német és egyéb nemzetiségű menekültek egy része, akik a második világháború befejezésekor nem tudtak, vagy nem akartak hazájukba visszatérni, a n yugat-európai országokban elűzött személyként (displaced person) táborokban éltek. Ezek száma a tízmillió főt meghaladta Ezeknek az embereknek a helyzetét a menekültek helyzetére

vonatkozó 1951-es Genfi Egyezmény rendezte. Az 1951-et követő időszak A Genfi Egyezmény maghatározta a m enekültek fogalmát, jogaikat és kötelezettségeiket, illetve a b efogadó országban alkalmazható eljárási szabályokat. Ezáltal megteremtette azokat a jogi feltételeket, amelyek segítségével rendezni lehetett azoknak a menekülteknek a helyzetét, akik a második világháborút követően 1951-ig sem tudták állampolgárságukat rendezni. Nem sokkal ezt követően a nyolcvanas évek közepéig, végéig a legújabb kori kivándorlás új típusú jelenségével kellett a különböző országoknak szembenézniük, melyet alapvetően a fejlett tőkés országok gazdasági szükségletei hívtak életre és határoztak meg. A helyzetet bonyolította, hogy a második világháború után létrejött politikai megosztottság a nemzetközi vándorlásra is hatást gyakorolt. A Szovjetunió politikája által meghatározott országokban ugyanis a

természetes módon megvalósuló nemzetközi migrációval ellentétes folyamat játszódott le. Ennek következtében a szovjet birodalmi szférához tartozó országok állampolgárai az új típusú és tartalmilag nemzetközi vándormozgalomba csak a közép- és kelet-európai országokban a 90-es években bekövetkezett rendszerváltozást követően 12 kapcsolódhattak be. A bolsevik nagyhatalmi-politikai berendezkedés ugyanis a n em ellenőrizhető folyamatokat, amikhez a spontán elemeket magába foglaló ki- és bevándorlás is tartozik, nemcsak hogy nem támogatta, hanem rendszerellenesnek tartotta. Ezen ideológiai, politikai meghatározásnak vannak alárendelve a volt szocialista országok állampolgárainak külföldre utazásai. Életét veszélyeztette az a személy, aki a jól őrzött határokat illegálisan átlépte, retorziókra számíthatott a cs aládja, de annak a s zemélynek a családja is, aki az engedélyezett külföldi útról nem tért vissza.

Ennek következtében a magyar állampolgárok hivatalos minőségben, államközi szerződések keretében dolgozhattak, tanulhattak külföldön, illetve a külföldiek is csak ilyen keretben Magyarországon. Kitörésre, nagyobb tömegek elvándorlására pedig csak politikai válság alatt ( például 1953-ban az NDK, 1956-ban Magyarország, 1968-ban Csehszlovákia és 1981-ben Lengyelország esetében ) nyílt lehetőség. Kivándorlások 1956-ban A szabad mozgás korlátozása az 1953-ban bekövetkezett politikai változás következtében, Nagy Imre első miniszterelnöksége alatt némileg oldódott. A változás már 1954-ben érzékelhető volt, hiszen abban az évben már nyolcszor többen, 1099-es hagyhatták el az országot, mint egy évvel korábban. A következő évben már 1319 fő kivándorlását engedélyezték. Közismert, hogy az ország szinte hermetikus elzártsága, a magyar társadalom lefojtottsága robbanásszerűen szakadt fel 1956. októberében Ezt

követően 1957 május 26-ig – a határok átmeneti őrizetlenül hagyását kihasználva – közel 200 ezer fő hagyta el engedély nélkül az országot, amelyhez az ezt követő időszakban évenként 8-10 ezer fős legális és illegális úton külföldre utazó csatlakozott. 1948 után 1988-ig, tehát lényegében negyven évig a bevándorlást is igen szűk keretek közé szorították. Ennek következtében jelentéktelen volt azoknak a környező országokban élő magyar nemzetiségűeknek a száma, akik évente Magyarországon letelepedési engedélyt kaptak. 13 1989 és következményei A rendszerváltozással szoros összefüggésben új, korábban nem remélt ismeretlen folyamatok, összefüggések váltak meghatározókká. Magyarországon a nemzetközi vándormozgalom területén bekövetkezett változás kezdete a bolsevik típusú hatalmi struktúra összeomlását közel másfél évvel megelőzve 1989-re nyúlik vissza. Ennek a f olyamatnak a

legfontosabb sajátosságai közül mindenekelőtt kiemelnénk azt, hogy 1990-et, a rendszerváltozást követően: 1) A Magyarországra kényszerített, közel öt évtizedig tartó nemzetközi izoláltság megszűnt, 2) A magyar állampolgárok ismét szabadon utazhatnak külföldre, és megfelelő lehetőség megléte esetén a külföldiek is Magyarországra, 3) A környező országokban élő magyar nemzetiségűekkel kapcsolatos magyar hozzáállás és az addigi hivatalos politika alapvetően megváltozott, átalakult, 4) Mindezekkel párhuzamosan Magyarország, gazdasági és/vagy politikai okok következtében, a nemzetközi vándormozgalom cél-, illetve befogadó országává válásában a legújabb kori történelmünk mellett az ország földrajzi fekvése is nem elhanyagolható szerepet játszik. A nemzetközi vándormozgalommal való foglalkozás jelentőségét mindenekelőtt abban ragadhatjuk meg, hogy a népességfejlődésben és a népesség számának

csökkenésében vagy növekedésében a termékenység mellett a halandóság és a nemzetközi vándorlásból származó különbözet is fontos szerepet játszik. A migráció jellegének megváltozása A gazdasági célú vándorlás leírására sokáig meg is felelt ez a technicista, mechanikus jellemzés, ám Ravenstein elnagyolásának az eredménye olyan általános elméleti tradíció lett, amely csak korlátozottan kapcsolódott a valósághoz. Ha elemzésünkben nem is nézünk messzebbre, csupán az utolsó ötven évre, az európai vándorlások is több korszakra válnak szét. A második világháborút követő időszak vándorlási folyamatai még leírhatók a hagyományos módon: a fejlettebb nyugat- és észak-európai régió országai az ötvenes és 14 hatvanas évek gazdasági boom időszakának munkaerőigényét Európa déli régióiból toborzott munkásokkal elégítették ki. A hetvenes évek közepének időszaka egyben a vándorlásnak is új

fejezetét nyitotta meg. Az olajválsághoz kötődő gazdasági visszaesés következtében megcsappant a munkaerő iránti kereslet, de a migránsok nem tértek haza, sőt családtagjaik is – a családegyesítés okán-ürügyén – nagy számban jöttek a nyugat-európai országokba. Ravenstein „taszítás és vonzás”- elmélete negyedszázada azért felelhetett még meg a migráció leírására, mert a folyamatok fő komponense a munkaerő migrációja volt. A változás akkor következett be, amikor – hetvenes, nyolcvanas évek gazdasági recessziójának köszönhetően – a korábban toborzott vendégmunka többé nem volt kívánatos, miközben a migrációt fenntartó és ösztönző kapcsolati hálók megerősödtek. A migráció nehezebbé vált, a fejlettebb országokba belépés módja, ezáltal a lehetséges vándorlás heterogénebb lett, sokféle formát öltött. Menekültek és menedékkérők, kvalifikált szakemberek, kalandorok és egyéb szerencsét

próbálók, illetve illegális munkavállalók keresték szerencséjüket Európa gazdagabb felén. Mindezek a változások oda vezettek, hogy a korábban pusztán gazdasági motivációjúnak tartott migrációt már csak egy komplexebb megközelítésű vizsgálódás tudta leírni. A német újraegyesítést kísérő migrációs jelenségek Az 1989-ig tartó időszak Az NDK és az NSZK közötti migráció a berlini fal felépítése, a tűzparancs, illetve az NDK által felállított jogi, gazdasági és szociális akadályok ellenére soha nem szűnt meg. A migráló polgárok világossá tették, hogy az állam képtelen biztosítani számukra azokat a politikai és gazdasági életkörülményeket, amelyeket, a h atár túloldalán, NyugatNémetországban megtalálhattak. Ezt a m igrációt a s zakirodalom az N DK permanens válságának jeleként értékelte. Mivel 1949-től 1990-ig két német állam létezett, az NSZK-ba kiutazó keletnémet polgárokat

„áttelepülők”-nek nevezték. Ezzel próbálták világossá tenni, hogy bár nemzetközi jogilag nem országon belüli migrációról van szó, az NSZK-ba áramló emberek azonban az ottaniakkal közös kulturális, történelmi és nyelvi örökségen osztoznak. Az áttelepülők különböző kategóriákra oszlottak. Az első csoport a menekültek csoportja volt, akik áthatoltak a Németországot kettéválasztó vasfüggöny. A második csoport a nyugdíjasok és az ún. „családegyesítés” keretében legálisan kiutazottak csoportja volt Ők, 15 miután a hivatalok jóváhagyták az „NDK-ból való állandó kiutazási kérelmüket”, legálisan elhagyhatták az NDK-t, és letelepedhettek az NSZK-ba. A harmadik csoportot azok a keletnémet polgárok alkották, akik szintén legálisan, ugyanakkor nem huzamosabb időre, például családi ünnepségekre az NSZK-ba utazhattak, azonban szintén nyugaton maradtak. A negyedik csoportba pedig azok tartoztak, akiket

kiváltottak az NDK börtöneiből. 1949-től 1961-ig az áttelepülők 100 százaléka keletnémet hatósági engedély nélkül érkezett az NSZKba. Vasfüggöny tökéletesítésével azonban ez az érték az elkövetkező években 1989-ig 14,642,9 százalékra csökkent Ennek megfelelően növekedett az ún legálisan kiutazók aránya A német-német viszonyban a fordulatot a prágai és budapesti nagykövetségek 989-es megszállása és a fal azt követő, 1989. novemberi leomlása hozta Drámai módon mutatkozott meg az NDK rezsimjének bukása, hiszen a kiutazni kívánók óriási tömegei döntötték meg a rendszert. Már az egyesítés évében, 1990-ben, amelynek nyarán létrejött a g azdasági, pénzügyi és szociális unió, október 3-án pedig az NDK immáron tartományokra osztott egykori területe formálisan is csatlakozott az NSZK-hoz, lecsillapodott a kiutazási hullám. Összefoglalás A hosszúra nyúlt áttekintés tanulsága, hogy a nemzetközi migráció

nem csupán a fogadó állam és a külföldi kapcsolatokra vonatkozóan fogadtat el újabb jogokat és határoz meg tejesítéséhez állami kötelezettségeket, hanem a hazáját időszakosan vagy hosszabb időre elhagyó állampolgár és az állampolgársága szerinti állam között is. A nemzetközi migráció a közvélekedés szerint elsősorban a szuverén területi állam hatóságai és a védtelen külföldi közötti egyenlőtlen, aszimmetrikus viszony fokozatos kiegyenlítésére törekszik, az emberi jogok segítségével. Bár fokozatos konvergencia figyelhető meg a honosok és a külföldiek jogállásában, mert alig maradt a külföldiek számára érintetlen jogviszony, a határok közötti mozgáshoz leginkább szükséges joggal nem rendelkeznek. Ez pedig a más állam területére való belépés és tartózkodás joga, amelyet a nemzetközi jog még a védelmet igénylő és arra rászoruló személyek számára is csak feltételesen biztosít. Ugyanakkor

kialakult a migráció nemzetközi jogának egy kemény magja. 16 A legális migráció belügyi vonatkozásai - tekintettel az uniós csatlakozásra A migráció az elmúlt években egyre hangsúlyosabb területté vált az összes európai országban, kinek mint veszélyérzet, kinek pedig mint elérendő cél tekintetében. A személyek szabad mozgása mindig is jelentős részét képezte az integrációs folyamatoknak. A Római Szerződés a belső piacot olyan „belső határok nélküli” térségként definiálta, ahol az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása biztosított. A Maastrichti Szerződés pedig kimondta, hogy a tagállamok „közös érdekű kérdésnek” tekintik a menekült-, a b evándorlási és a h armadik országok állampolgárai tekintetében folytatott politikát. Ennek megfelelően fontos kérdés a harmadik országok állampolgárainak a tagállamok területére történő belépése, a tagállamok területén való

mozgása, tartózkodása és az ezekre vonatkozó feltételek meghatározása – beleértve a családegyesítést és a m unkához jutás témakörét is. A bevándorlási politikában alapvetően két elv érvényesül. Egyrészt a tagállamok biztosítják területükön a l etelepedés szabadságát, a s zabad költözés jogát a m ásik tagállam állampolgárai és családtagjai számára, amely jog korlátozása csak a v onatkozó közösségi szerződések és a közösségi jogban meghatározottak szerint lehetséges. A közösségi jog kedvezményezettjei részére biztosított letelepedési jog a családegyesítésen túl magában foglalja a szabad munkavállalást, az önálló vállalkozói tevékenység megkezdését és gyakorlását, a polgári és kereskedelmi jog szerinti társaságok alapítását és tanulmányok folytatását. A harmadik országok polgárainak a bevándorlására vonatkozó szabályozás alapvetően eltér a közösségi jog kedvezményezettjeit

érintő szabályozástól. A jogosultságok megszerzésére csak a szűkebb körben és lényegesen szigorúbb feltételek teljesítése esetén van lehetőség. Az Európai Unió bevándorlási politikája – deklarált elvek ellenére – a harmadik országbeli polgárok bevándorlásának erőteljes fékezésére irányuló törekvés jellemzi. A legális bevándorlók jogállásának szabályozása Megoldandó kérdések Az elmúlt években mind az Európai Bizottság, mind a Tanács különös figyelmet fordított erre a t erületre, észrevéve, hogy a viszonylagos rendezettség egy igen kényes területet nem fed le, ez pedig a munkaerőpiac. 17 A munkaerőpiac kapcsán elmondható, hogy az uniós tagállamokban tovább nő a munkanélküliség, és eddig nem sikerült megfelelő stratégiát találni a probléma kezelésére. A munkanélküliség növekedése aránytalanul érinti a bevándorlókat. Az érzékeny szektorokban, ahol nem szükséges a szakképzettség,

aránytalanul magas az arányuk, illetve mivel nincsenek gyökereik a „befogadó” társadalomban, így kevés védekezési lehetőség nyílik számukra a társadalmi nyomás ellen. Azzal a k érdéssel áll szemben az U nió, hogy megmutassa, a bevándorlási törvények képesek-e csökkenteni a munkanélküliséget, és ha igen, hogyan. A munkanélküliség csökkentése természetesen csak egyik tényezője az efféle stratégiáknak. Kiemelkedően fontos feladat továbbá a legális bevándorlók helyzetének normalizálása úgy, hogy biztosítva legyen a gyors és tartós beilleszkedésük. Ez a célkitűzés a letelepedést szabályozó rendelkezések kidolgozása mellett a befogadó országok integrálási képességének az erősítését jelenti. Egyúttal biztosítja a nagyobb toleranciát és diszkrimináció indokolatlan formáinak megszüntetését. Megoldást kell még találni a harmadik országból származó polgárokra vonatkozó konkrét problémákra is.

Különösen azokról van szó, akik már hosszú ideje tagállami lakosok, de a lakóhelyük szerinti állam által biztosított jogállás különbözik a többi EU-tagállam szabályozásától. Számukra ez nem jelentheti az azonnali szabad mozgást az Európai Unióban A szabadság, biztonság és igazságosság küszöbönálló megteremtése különösen fontos, hiszen szükséges a mozgásszabadság olyan külföldiek számára, akik már hosszú idő óta lakosai az Unió valamely tagállamának. Az uniós polgárokat érintő szabályozás Az uniós polgárokat érintő szabályozás jellegzetessége, hogy a három hónapot meghaladó tartózkodás esetén nekik is szükségük van tartózkodási engedélyre – bizonyos jól körülhatárolt kivételekkel. A tartózkodás jogszerűségét tehát a tagállami személyi igazolványtól és útlevéltől különböző dokumentum igazolja. A harmadik országok állampolgáraira vonatkozó szabályozástól való alapvető

különbség abban mutatkozik meg, hogy az uniós polgárok számára a t artózkodási engedély megszerzésének feltételei sokkal könnyebbek, mint a harmadik országok állampolgárai részére előírt feltételek. Tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy a tartózkodási engedély megszerzése egy formaság (a kivételek csak a közrendi, közbiztonsági és közegészségügyi okok lehetnek ). 18 A még szükséges lépések Az Európai közösségek külföldi tartózkodására vonatkozó szabályai, valamint a magyar idegenrendészeti jogi szabályozás teljes összhangjának megteremtése érdekében további jogharmonizációs feladatok elvégzése szükséges, ismételten kihangsúlyozva azt a tényt, hogy ezeknek a jogszabályoknak a bevezetésére csak csatlakozásunkkor kerülhet sor. Ki kell alakítani a k özösségi jog kedvezményezettjeinek magyarországi tartózkodásának engedélyezésével és meghosszabbításával kapcsolatos

szabályozását. Biztosítani kell, hogy az érintett személyek egyszerűsített eljárásban, díjmentesen vagy minimális díj ellenében juthassanak öt évre szóló tartózkodási engedélyhez. Biztosítani kell továbbá, hogy a k özösségi jog kedvezményezettjei a f oglalkozás befejezése után az adott tagállam területén maradhassanak, ha a foglalkoztatásuk megszűnik. A tartózkodási engedély kiadásának feltételei közé be kell építeni a teljes betegbiztosítás meglétét is. A migrációt érintő jogharmonizációs feladatok között szerepel a választójogot illetően az európai parlamenti választással összefüggésben az anyagi jogi szabályozás következtében új törvény elfogadása, illetve az eljárási jogi szabályozásokat tartalmazók módosítása is elengedhetetlen. Továbbá az uniós polgároknak a magyarországi önkormányzati választásokon biztosított választójogával kapcsolatban szintén szükségessé válik a

hatályos jogi szabályozás módosítása. Az illegális migráció belügyi vonatkozásai -tekintettel az uniós csatlakozásra A Schengeni Egyezmény és az Unió szerepe A Schengeni Egyezmény története 1984-ben kezdődött, amikor a Saarbrücki Egyezményben Franciaország és Németország megegyezett, hogy közös határukon megszüntetik a közösségi polgárok ellenőrzését. Később csatlakoztak hozzájuk a Benelux államok is, amelyekkel együtt 1985-ben aláírták a Schengeni Egyezményt az ellenőrzések belső határokon történő fokozatos megszüntetéséről. Elhatározták, hogy ki fogják dolgozni a hosszú távú végrehajtási intézkedéseket belső határokon való ellenőrzésének megszüntetéséről és ennek a külső határokra való áthelyezéséről. Ennek értelmében a f elek 1990-ben aláírták a S chengeni Egyezmény végrehajtásáról szóló egyezményt, mely 1993-ban lépett hatályba. A csatolt Közös Nyilatkozat értelmében annak

alkalmazására csak akkor kerül sor, ha az aláíró 19 államokban a feltételek ténylegesen is adottá válnak. Az egyezményhez csak EU – tagállamok csatlakozhatnak. Az Unió szerepvállalása a harmadik pillér keretében céljaiban gyakorlatilag megegyezik a Schengeni Egyezménnyel, de eszközei kormányközi együttműködés keretében, ajánlás jelleggel születtek, noha mind a 15 tagállam részt vett a jogalkotásban. Elmondható, hogy a gyakorlatban is működő normák a schengeni együttműködés keretében születtek, és az Unió fellépése nem volt igazán eredményes. Az Amszterdami Szerződéshez csatolt Kiegészítő Jegyzőkönyv azonban kimondta, hogy a schengeni acquist integrálni kell az uniós normás rendszerébe, azokat a csatlakozni kívánó országoknak kötelezően el kell fogadniuk. Az Európai Unió harmadik pillérének keretében a bel- és igazságügyi együttműködés fejezetében az illegális migráció elleni fellépés

területén a határ-ellenőrzési, idegenrendészeti, a büntetőjogi, és ezzel kapcsolatosan az áldozatokat óvó szabályozást említi. Ingázó munkavállalók A munkavállalók szabad mozgására vonatkozó jogszabályok a „határon túl” munkát vállalókra is kiterjednek. A közösségi szabályok értelmében a határon átnyúló munkavállaló fogalma alá tartozik minden munkavállaló, aki a tevékenységét, munkavégzését egy tagország területén gyakorolja, míg lakhelye egy másik tagország területén található, ahova naponta, de legalább hetente egyszer visszatér. Éves szinten több mint 380 ezer fő a határokon át ingázó munkavállaló száma a tagállamok közötti határok vonatkozásában, valamint a Közösségi Monacóval, Svájccal, San Marinóval és Andorrával határos régió tekintetében. A határokon átnyúló munkavállalásra azonban nincs egységes fogalom, és a létező meghatározások is jogterületről jogterületre

változhatnak. Az uniós polgárok nagy része dolgozik, vagy tanul más tagállamokban. Ha munkavállalási szempontból vizsgálódunk, elmondhatjuk, hogy az EU – ban jelenleg némileg több mint hétmillió külföldi munkavállalót tartanak számon, akiknek csak kb. 40 s zázaléka uniós polgár, a többiek harmadik államok állampolgárai. A később csatlakozott államokkal kötött csatlakozási megállapodások Napjainkig az Európai Unió bővítésének négy hulláma zajlott le. 1957 március 25-én a hat alapító tagállam – Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia – aláírta az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződést, amely 20 1958. január 1-jén lépett hatályba Nagyon fontos azonban hangsúlyozni, hogy a szabad mozgás fogalomkörében az alapító tagállamok eredetileg csak a munkaerő szabad mozgását akarták biztosítani, amely pedig csak 1968. d ecember 31-én valósult meg Az

alapítók számára is bevezetésre került tehát egy tíz év hosszúságú átmeneti idő! 1973-an azután újabb három ország – Dánia, Írország, az Egyesült Királyság -, 1982-ben Görögország, majd 1986ban Spanyolország és Portugália is csatlakoztak. A csatlakozás alkalmával a munkavállalók, az önálló vállalkozók és a szolgáltatásokat végzők szabad mozgására vonatkozóan átmeneti rendelkezések alkalmazására nem került sor. Ezeknek az országoknak az állampolgárai államaik csatlakozásának pillanatában maradéktalanul élvezték ugyanazokat a mozgásszabadsággal kapcsolatos jogokat, amelyeket a Római Szerződés akkor a tagállamok valamennyi állampolgárának biztosított. A teljes személyek szabad mozgása elv kimondására később, 1986-ban került sor. A Görögországgal kapcsolatosan kimunkált mozgásszabadságra vonatkozó szabályozás érdekessége, hogy a m ozgástól tartalmilag elválaszthatatlan szociális

biztonsági koordináció – kisebb kivételekkel – a csatlakozás pillanatától kezdve alkalmazásra került. A szabad mozgás korlátozása, azaz átmeneti idő alkalmazása a spanyol és a portugál csatlakozás esetében is csak a m unkavállalók szabad mozgását érintette. A munkavállalók szabad mozgáshoz fűződő jogának megvalósítását a megállapodások 1993. január 1-jére tűzték ki. Az átmeneti időszak jogosságát 1991 január 1-jét követően felülvizsgálták, és a felek az átmeneti időszakot egyhangúlag egy évvel hamarabb leteltnek minősítették. A tagállamok ugyanis felismerték, hogy a munkavállalók szabad mozgásának korábbi időpontban történő engedélyezése valószínűleg semmiféle zavart nem okoz az EK munkaerőpiacán. Így az átmeneti idő a megállapodás aláírásától számítva hét év lett Spanyolország és Portugália esetében kivételt képezett a l iberális szabályozás bevezetése Luxemburggal szemben, ahol

az átmeneti szakasz lejártának határideje négy évvel később 1995. december 31-én következett be A migráns munkavállalók szociális biztonsági juttatásainak koordinációja – hasonlóan a görög megoldáshoz – a második csatlakozási hullám esetében is rögtön a C satlakozási Megállapodás hatálybalépésével alkalmazásra került. A Svájccal megkötendő személyek szabad mozgására vonatkozó megállapodás 90 oldal, tehát az EK eddigi összes megállapodása közül ez a leghosszabb és a legdifferenciáltabb. Ennek legfőbb oka Svájcnak a téma iránti fokozott érzékenysége, amely ezért a munkaerőpiacát védő, biztos ellenőrzési jogosítványokat és garanciákat tudott beépíteni a megállapodásba. Svájcnak ugyanis nagyobb esélye van a munkaerőpiac 21 megvédésére, az egyoldalú korlátozási lehetőség is biztosított számára. Éppen ezért valószínű, hogy a Svájccal kötött Megállapodás a közép-kelet-európai

országokkal kötendő csatlakozási megállapodások prototípusának is tekinthető, mint amely több bejutási korlátozást tartalmaz az egyik félre, mint a másikra. A Magyar Köztársaság Alkotmánya minden magyar állampolgár számára biztosítja a külföldi munkavállalás szabadságát. Ezzel az alkotmányos joggal az állampolgárok azonban jelenleg még csak nagyon korlátozott mértékben élhetnek. Az egyes országok a külföldiek munkavállalását ugyanis munkavállalási engedélyhez kötik. A munkavállalási engedély megszerzése pedig a meglehetősen nehéz, mert vannak országok, amelyek egyáltalán nem vagy csupán valamilyen speciális szakismeret birtokában adják meg az engedélyt. A munkavállalási engedély megadását minden esetben az adott ország munkaerő-piaci helyzetének alapos vizsgálata előzi meg, és a döntés is ennek alapján születik. A munkaerő piac beszűkült, és ennek következtében az államok egyre szigorúbban védik

saját munkaerő piacaikat a külföldi munkavállalókkal szemben. Ez a tendencia erőteljesen jellemző az Európai Unióra. Az Európai Unióban a tagállamok közötti országhatárok megnyitásával párhuzamosan egyre komolyabb intézkedések születtek a külső határok lezárása és saját munkaerő piacaik védelme érdekében. Ha a munkaerőnek az EU – n belül szabadon kell áramolnia, ugyanez nem vonatkozhat az EU és a nem tagállamok viszonyára. A munkaerő szabad mozgásához kapcsolódó kedvezményeknek ugyanis csak akkor van értelmük, ha pozitív megkülönböztetést eredményeznek az EU – tagállamok javára. A gazdasági érdek megköveteli a közösségi politika feltétlen elsőbbségét, amelyen politikai megfontolások sem tudnak, és nem is igazán akarhatnak lényegesen változtatni. Összegzés A nemzetközi megállapodások vizsgálata érdekes adalékot nyújthat a m agyar csatlakozás vizsgálatához. Először is le kell szögeznünk,

hogy az EGT Megállapodás, valamint az Ankara Egyezmény bemutatott rendelkezései Magyarországra nézve kötelezőek lesznek a csatlakozással, ha a személyek szabad mozgására nézve nem lesz átmeneti idő. Ezeknek a megállapodásoknak a bemutatott cikkei tehát nem veszítenek aktualitásukból, azok a magyar államra és a magyar állampolgárokra jogokat és kötelezettségeket fognak hárítani. Hasonló lesz a helyzet az EU által kötött különböző partnerségi és együttműködési megállapodásokkal is, amelyeket magunkra nézve kötelezőnek kell majd elfogadni. Ezek az 22 egyezmények azonban nem tartalmaznak a jelenlegi jogi helyzethez képest számottevő változásokat a s zemélyek szabad mozgása területén, ezért elfogadásuk nem igényel majd különösebb megfontolásokat. Másodsorban a már EU – tagállamok korábbi csatlakozási tapasztalatait vizsgálva elmondhatjuk, hogy sem a veszélyesnek, sem a v eszélytelennek vélt csatlakozó államok

esetében nem vezetett a csatlakozás a személyek szabad mozgásának dömpingszerű megindulásához, hiába tette ezt lehetővé a jogi háttér. Ez azért fontos számunkra, mert a jelenlegi EU – tagállamok a munkaerőpiacukat veszélyeztető olcsó munkaerő tömeges megindulásától félnek a legjobban, és ezt az érvet érzik az átmeneti idő bevezetése legerősebb indokának. Természetesen az átmeneti idő elleni érvelésünk a régi csatlakozási tapasztalatokra hivatkozás mellett sokkal inkább a magyar sajátosságok bemutatásán kell majd alapulnia (például alacsony migrációs hajlandóság). Magyarország teljesen bekapcsolódik a migrációs folyamatokba - A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézet tájékoztatójaÁt kell gondolni Magyarországon a migrációs politikát, mivel jelenleg csak a határon túli magyarok viszonylatában működik, és így más külföldi munkavállalók magyarországi jelenléte komoly

feszültségekhez vezethet. A hivatal főmunkatársa elmondta: Magyarország teljes egészében bekapcsolódott a globális tőkemozgásba és a migrációs folyamatokba. Az intézet az idén felmérést készített az orosz, a f inn és a magyar viszonyok összehasonlításáról. A felmérésből kiderült, hogy Magyarországon transznacionális migrációs csoportok jelentek meg, és ezáltal beilleszkedett a globalizáció folyamatába. Melegh Attila szavai szerint Magyarországon megjelentek Nyugat-Európából a nagyon magasan képzett migrációs csoportok, valamint az alacsonyan képzett munkaerő, elsősorban Ukrajnából és Romániából. Hangsúlyozta: a külföldi munkaerő ágazati összetételét nézve visszaszorult a bányászat, a sport és a kultúra, és folyamatosan nő a külföldiek aránya az építőiparban, a kereskedelemben. Kiemelte a k ínai migránsok szerepét A magyar etnikum után a második legnagyobb számú csoport a kínai. A kínai migránsok

jellemzően nem integrálódnak, és a közelmúlt tapasztalatai alapján szoros kapcsolatot tartanak fent a kínai vállalatokkal, bizonyos szektorokban helyezkednek el. 23 Ami a legjobban érint minket Friss adatok a magyarországi bevándorlásról A rendszerváltás óta soha nem akart annyi külföldi magyar állampolgár lenni, mint tavaly 2002-ben. A Belügyminisztérium adatai szerint már nem a szomszédos országokból kérik a legtöbben a honosítást, hanem 93%-ban Izraelből, Kínából, illetve valamelyik arab országból érkeznek. Jövő májustól - az uniós csatlakozás miatt - Magyarország akár milliós nagyságrendű migrációra is számíthat. Tavaly csaknem 4500 honosítási, visszahonosítási kérelem futott be a Belügyminisztérium Bevándorlási Hivatalába. Az 1988-as évektől eltérően a magyar állampolgárságot kérvényezők már nem Romániából, a volt Jugoszláviából vagy Szovjetunióból jelentkeztek, hanem 93 %-ban Európán

kívülről - Izraelből, Kínából vagy valamelyik arab országból. Az izraeli Haaretz napilap szerint közel 1 millió zsidó állampolgár vándorolt ki az elmúlt 50 év alatt Izraelből és él a mai napig külföldön. A napilap szerint az úgynevezett "joréd"-ok (a lemenők) ellentétben a bevándorlókkal (az okim-felmenőkkel), a nehéz gazdasági helyzet miatt hagyták el Izraelt és nem az arab terror miatt. A kivándorlók között 160 ezer gyermek is volt. A kivándorló zsidóság 60 %-az Egyesült Államokba és Kanadába, 25% pedig Európába ment vissza. A letelepedési célországok: Németország, Oroszország, Franciaország, Csehország és Magyarország. A hazánkba és az Oroszországba visszavándorlók nagy része megtartja izraeli útlevelét is, - így a n apilap szerint -a "jorédok" havonta fel tudják venni az izraeli Állami Biztosító által fizetett 350-400 dollárt. Az Országos Rabbiképző honlapja ezen kívül beszámol egy a

magyar hatóságok és az izraeliek által megkötött Szochnut tervről is. A megállapodás szerint a kormány továbbra is engedélyezi több száz grúziai származású, izraeli útlevéllel utazgató kereskedő magyarországi és bécsi üzletelését, ha a hazai zsidóság biztosítja, hogy az úgynevezett "ólék" ne ragadjanak le hazánkban. A rendszerváltás óta a Bevándorlási Hivatal eddig csaknem 180 ezer menekült befogadásánál intézkedett. 2002 re a menekültek száma ugyan 6412-re csökkent, de Balogh András a miniszterelnök személyes nemzetközi stratégiai tanácsadója szerint jövő májustól, az uniós csatlakozás miatt - Magyarország akár milliós nagyságrendű migrációra is számíthat. 24 Migrációs politika alakulása külföldön Módosította a bevándorlással kapcsolatos álláspontját Olaszország, és elképzelhető, hogy a kormányközi konferencián újratárgyaltatja a konvent alkotmánytervezetében jelenleg szereplő

paragrafust. A lakosság apadásának folyamatát is mérséklik az EU-n kívüli országokból érkező bevándorlók, ám a kvótarendszert mégis sokan szükségesnek tartják, ugyanis ez segíthet megoldani az illegális migráció problémáját. Német-olasz ellentét A vita alapvetően arról folyik, hogy e kérdésben EU-szintű szabályozás legyen, vagy pedig adják meg a lehetőséget a tagállamoknak, hogy az ő konkrét helyzetüknek megfelelően alkalmazzák a bevándorlásra hatással lévő adminisztrációs eszközöket. Bár a jelenlegi EU-elnök Olaszország újabban támogatja az egységes kvóta ötletét, az uniós tagországok várhatóan nem fogadják kitörő lelkesedéssel a már lezártnak hitt vita felélesztését. Németország egyike lesz a leghevesebben tiltakozó országoknak, tekintettel arra, hogy a németek mindenképpen azt szeretnék, hogy a bevándorlási politika maradjon a tagországok hatáskörében. Csökken az olasz aktív népesség is

Érdekes egyébként, hogy az Európa jövőjéről tanácskozó konvent alkotmánytervezete szintén a tagországokra bízza a döntés jogát ebben a kérdésben, ám a kormányközi konferencia során Olaszországnak módja van újratárgyaltatni ezt a kérdést. Giuseppe Pisanu olasz belügyminiszter cáfolja, hogy ellenezné a bevándorlást, s ezért szeretné központilag meghatároztatni az EU-ba érkező új letelepülők számát. Amennyiben az utóbbi évtizedben nem lett volna bevándorlás, 2 százalékkal csökkent volna az aktív lakosság aránya. Ha a jövőben nem számíthatnánk a bevándorlókra, néhány év alatt 4 millióval csökkenne a 30-40 éves korosztály létszáma - mondta a belügyminiszter annak igazolására, hogy a szabályozott feltételek közötti migráció Olaszország számára is nagyon fontos. 25 Újra Magyarország: a jövőnk? ! Balogh András nemzetközi stratégiai főtanácsadó szerint azzal, hogy Magyarország az Európai Unió

legkeletibb határa lesz, a bevándorlók nagy része Magyarországon keresztül próbál majd beszökni a szövetség területére. A hatóságoknak körülbelül fél évük van rá, hogy felkészüljenek a migrációs hullámra. 2004. május elsejétől Magyarország keleti és déli határa megegyezik majd az Európai Unió déli és keleti határával. Ez azt jelenti, hogy azok a menekültek, akik eddig Ausztrián vagy Németországon keresztül akartak beszökni az unióba, most majd a magyar határokon próbálnak szerencsét. A nemzetbiztonsági kabinet egyik tagja szerint jelentős menekülthullám várható jövőre. ”Akár a politikai üldözöttek, de döntően a munkanélküliek és a nyomorból, a kiszolgáltatottságból menekülők áradata indul meg Magyarország felé, ugyanúgy, mint eddig az uniós más országai felé történt.” A magyar határvédelem kiépítéséhez csaknem 130 millió euró támogatást ad az unió, hiszen a szövetségnek is érdeke, hogy

Magyarország keleti határa biztonságos legyen. A Híradó információi szerint a Nemzetbiztonsági Kabinetben már elkezdték összehangolni mind a határőrség, mind pedig a titkosszolgálatok várható feladatait az illegálisan bevándorlók ellen Európában évtizedek óta hatalmas népvándorlás zajlik. Míg maga a fogalom a Krisztus utáni első évezred harcias népmozgásaira emlékeztet, addig a jelenlegi migráció békés körülmények között zajlik. A legújabb vándorlás, amely gazdasági okokra vezethető vissza, a múlt század utolsó évtizedeiben indult meg intenzíven. Nyugat-Európa és főleg Németország háború utáni gyors és erős gazdasági felemelkedése számtalan új munkalehetőséget teremtett, amelyet belföldi munkaerő már nem tudott betölteni. Németországba először az olaszok jöttek, őket követték a jugoszlávok, a görögök, a spanyolok, a portugálok és végül – a legnagyobb számban – a törökök. A vendégmunkások

lényegesen előnyösebb kereseti lehetőségeket, jobb munkafeltételeket vártak és találtak, mint hazájukban. Társadalom- és betegbiztosításhoz, valamint kiterjedt munkavállalói jogokhoz jutottak. 26 Nagy részüknek azonban nem volt szakképzettsége, így legalábbis kezdetben csak olyan munkaköröket tudtak betölteni, amelyekhez nem kellett különösebb szakmai tudás. Ennek ellenére sokak számára hamarosan megindult egy lassú, de észrevehető gazdasági és szakmai felemelkedés. Egyrészt munkájuk és megnövekedett szakmai tudásuk következtében jobban megfizették őket, és így jobb anyagi helyzetbe jutottak, mint hazájukban, másrészt sokan a magángazdaságban találták meg a számításaikat, üzleteket és vállalatokat alapítottak, ahol főleg családtagok vagy rokonok dolgoztak. Tömegével nyíltak meg Németországban az olasz, jugoszláv, görög, török, később kínai és különböző ázsiai vendéglők. A vendégmunkások egy

évtized után rendszerint megkapják az állandó tartózkodási jogot, és sokan így már nem is szándékoznak véglegesen visszatérni hazájukba. Ezt megkönnyíti az a tény is, hogy néhány év óta megvan a lehetősége a német állampolgárság felvételének, amelyet különösen a vendégmunkások Németországban született második nemzedéke vesz igénybe. Jelenleg évente több mint százezer személy kapja meg a német állampolgárságot, így ők már nem számítanak külföldinek. Németországban a 82 millió főnyi lakosság 9 százaléka külföldi, ami az EU átlagának a duplája. Köztük a legnagyobb számmal vannak a törökök (mintegy kétmillió), utánuk következnek az egykori jugoszlávok (albánok, horvátok, szerbek, bosnyákok), olaszok, görögök, újabban a lengyelek és sokan mások. A magyarok száma mintegy 60 ezerre tehető. Az elmúlt években szerte Európában minden gazdasági ágban megnövekedett a munkanélküliség. Az állások

megszűnése már jó ideje nemcsak a kevésbé képzett munkásokat, alkalmazottakat érinti, hanem a magasabb végzettségű tisztviselőket, mérnököket is. Alig telik el nap, hogy az újságokban ne jelenne meg egy hír arról, hogy valamelyik nagyvállalat vagy bank ismét több száz, sőt több ezer alkalmazottjától válik meg. Ezek számára a j elenlegi helyzetben új munkahelyeket találni rendkívül nehéz, különösen akkor, ha már az illetők 40 évnél idősebbek. Az is rendkívül megnehezíti az elhelyezkedést, hogy új minőségi munkahelyek az utóbbi években nem nagyon jöttek létre. A New Economy, azaz az új gazdaság cégei nagy részének legyengülése és tömeges összeomlása rengeteg jól képzett alkalmazottat, köztük főleg sok fiatalt tett munkanélkülivé. Ezen a téren jelentős javulást csak a konjunkturális helyzet számottevő megélénkülésétől lehet várni. Néhány pozitív előjeltől eltekintve azonban a világgazdasági

növekedés egyelőre még várat magára. Az utóbbi években számos fiatal német kutató és tudós vándorolt ki főleg az USA-ba. A müncheni Süddeutsche Zeitung szerint jelenleg mintegy 20 ezer fiatal német 27 kutató dolgozik az Egyesült Államokban. A müncheni újság ezt a kivándorlást azzal magyarázza, hogy ennek a jelenségnek nemcsak közvetlen anyagi okai vannak, hanem az is, hogy a fiatal német kutatók és tudósok az USA-ban gyorsabban jutnak egyetemi katedrához, mint Németországban, ahol az egyetemi tanári kinevezések különböző bürokratikus nehézségek miatt lényegesen hosszabb ideig tartanak. Így fennáll a v eszélye annak, hogy rövid időn belül csökkenni fog a belföldi tudós- és kutatói utánpótlás az egyetemeken. A születések számának erős csökkenése pedig csak felerősíti ezt a folyamatot. Magyarország 2004 tavaszán bekerül az EU-ba. Ezzel megnyílik annak a lehetősége, hogy a magyarok az eddiginél nagyobb

mértékben munkát vállaljanak az EU országaiban. Néhány évig azonban számszerű korlátozások maradnak fenn, amelyek nem teszik teljesen szabaddá a munkaerő-vándorlást. Ennél azonban sokkal nagyobb probléma a nyugat-európai munkanélküliség, amely még a belföldiek számára is kevés új álláslehetőséget nyújt. Így minden álláshirdetésre legalább tucatnyi jelentkező akad. Az egész egyszerű munkától eltekintve a külföldi jelentkezőnél rendkívül fontos, hogy legalábbis alapvető nyelvismerettel rendelkezzék. Az idegen nyelvű képzésre a jövőben Magyarországon az eddiginél sokkal nagyobb súlyt kell fektetni. Az EU-ba való belépés a magyar diákok számára lehetővé teszi, hogy különböző nyugati egyetemeken és főiskolákon tanuljanak. Ezt segítik elő az EU ösztöndíjprogramjai is Ne feledjük, hogy az 1956-os magyar forradalom után mintegy hétezer menekült diák tanult és végzett amerikai és európai egyetemeken. 28

Végül két anekdotát idézek annak szemléltetésére, hogy mennyire óvatosnak kell lenni a más kultúrájú népekkel kötött szerződések megítélésével és annak a magyar helyzettel való összehasonlításával. I. Az elvek és gyakorlata Mivel a százlábúnak nagyon fájtak a lábai, a bagoly tanácsát kérte. A bagoly ezt mondta neki: - Túl sok lábad van. Ha egér lennél, csak négy lábad lenne, ezért huszonötször kisebb lenne a fájdalmad. - Nagyszerű ötlet – mondta a százlábú. – Csak azt mutasd meg, hogy hogyan váljak egérré! Mire a bagoly sértődötten válaszolt: -Ne bosszants engem a gyakorlatba való átültetés kérdésével! Én csak a tanács kidolgozásáért vagyok felelős! II. A különböző szemléletmód veszélyei Egy híres festő áthívta orvos barátját, hogy megnézze a festő legnagyszerűbb alkotását. A doktor tüzetesen megvizsgálta a festményt, nem sajnálván az időt a legkisebb részlettől sem. Tíz

perc múlva a festő már kissé nyugtalankodott: - Szóval, mit gondolsz? Mire az orvos megfontoltan így válaszolt: - Azt hiszem, kétoldali tüdőgyulladás. 29 Felhasznált irodalom  Gazdag Ferenc Az európai integráció  Balázs Péter Európai egyesülés és modernizáció  Kiss J. László A tizenötök Európái  Migráció az Európai Unióban  KSH adatok  Világgazdaság cikkei  Figyelő 30