Szociológia | Felsőoktatás » Szociálpolitika-történet tételek

Szociálpolitika-történet tételek 1. Tétel /A szegénység alakulása Magyarországon 1920- 1944 között E gazdaságilag-politikailag hányatott korszak a szokásosnál is nehezebb volt a szegénység szempontjából. A monarchia összeomlása, a vesztett háborút követő trianoni ország csonkítás gazdaságilag mélypontra juttatták a társadalmat. A két forradalom társadalmi-szociális vívmányait felszámolták, valamint a politikai terror szinte elviselhetetlenné tette a gazdasági nyomort. A helyzet 1929-ig nagyjából konszolidálódott, vagy legalább elérte a II. világháború előtti időszak csúcsát A gazdasági válság hosszan elhúzódott. A válság alatti életszínvonal-veszteségeket a lakosság három csoportra bontásával vizsgálták: - a mezőgazdasági népesség életszínvonala 1933/34-ben került mélypontra. A nagyobb gazdaságok általában ellenállóbak voltak. A mezőgazdasági munkásokat a munkanélküliség kiszolgáltatottá tette.

/A cselédkönyvesek 15%-a munkanélküli volt/ - A munkások létfeltételei még ennél is nagyobb mértékben romlottak a tömeges munkanélküliség miatt. A háború alatt viszont a foglalkoztatás növekedése valamennyire ellensúlyozta a reálbércsökkenést. - A tisztviselőknél több egymást követő fizetéscsökkenés ellenére sem volt jelentős reálkereset-csökkenés. Ebben a körben a tömeges elbocsátások és a fiatalabbak teljes elhelyezkedési képtelensége okoztak általános életszínvonal-csökkenést és nehézségeket a harmincas évek közepéig. A szegénység szempontjából a jövedelmek roppant szélsőségek közötti szóródásának van különös jelentősége /az agrárproletárok napszámbére 70fillértől kb. 2-3 pengőig mozoghatott/ A legtöbben csak 150-180 napot dolgoztak a kivándorlás befulladása, a nagyobb munkák gépesítése stb. okozta munka hiányában A törpebirtokosok helyzete sem volt sokkal jobb Az agrárolló

szétnyílása /holdanként számítva a nagyobb gazdaságok kevesebb adót fizettek, mint a kisebbek/, a kíméletlenül behajtott adósságok, a kiegészítő munkabérkereset lehetőségének hiánya mind nehezebb megélhetést biztosítottak a rosszul felszerelt kisbirtokok tulajdonosai számára. Szinte minden rosszabb volt a környező országokhoz képest, a relatív helyzet egyre romlott. A szegénység érzete mindenképpen nőtt. A munkásság bére a h armincas években szinte elfogadhatónak tűnik a 4 pengő körüli átlagos napibérrel /havi 100 pengő körüli kereset/. Zömmel azonban városban éltek, ahol egy szoba-konyhás lakás havi bére 25-30 pengő körül volt. Olyan is volt, aki a városszéli nyomortelepen illetve városi menhelyeken húzódott meg A lakásviszonyok 1920 és 1930 köz ött alig javultak, a harmincas évek közepéig pedig romlottak, /visszaestek a lakásépítések, nőtt a zsúfolt lakások száma/ Súlyosbította a munkásság helyzetét a

munkakörülmények romlása. A munkaidő igen magas a munkanélküliség ellenére is /heti 51 árat Az üzemi balesetek száma állandóan emelkedett. Az iparvállalatok jóléti intézményekkel való ellátottsága a századfordulóhoz képest valamit javult /étkezőhely, fürdő, orvosi ellátás/ - de ez alig volt érzékelhető. Az előmunkások, jobb szakmunkások hat - tízszeresét keresték a t anulatlan munkások bérének, ugyanakkor folyamatosan csökkent a szakmunkások aránya /ipar átstrukturálódása/. A munkáskeresetek mellett a tisztviselők keresete is a létminimumot közelíti meg /a társadalmi távolságok egyre nőttek, nőtt a hierarchizáló törekvés/. A 81 százaléknyi „szegénysorsú társadalomnak" a jövedelmek 44%-a jutott. A gazdagok jövedelme mintegy ötvenszerese volt a szegényekének. A teljes népesség szociális tagozódása: Gazdagok 0,6% Középosztály 7,4% Kispolgárok 32,1% Állandó munkások 29,2% Szegények 30,7% Ebben

a tagolásban azonban nem csak a jövedelem a szegénység kritériuma, hanem a teljes létbizonytalanság is. Ha a jövedelmet szigorúbb kritériummal nézzük, akkor szegénynek tekinthető az „állandó munkásság" és a „kispolgárság" jelentős része is. Ez az arány a válság éveiben 70% fölé emelkedett /a fővárosban közel 200 ezer közsegélyes ínséges (pauper) volt, a lakosság negyede-ötöde /, majd a n egyvenes évek elején a szociálpolitikai intézkedések hatására ismét csökkent kb. 55%-ig Összegezve tehát a két világháború között a „szociális szegénység" aránya az időszaktól függően 55-75% között mozoghatott. Azonban a legsúlyosabb a 30- as évek közepéig, de jórészt még később is a „szociális szegények" jelentős része szegényebb volt, mint az I. világháború előtt, s a pauperizmus félmillió feletti, olykor az 1 milliót közelítő tömegű lehetett. 2.- tétel A szegénység alakulása

Magyarországon a II, világháborútól 1985-ig A II. világháború utáni első évek A vesztes háború, a lakosság több mint huszadának, a nemzeti vagyon felének pusztulása, a gazdasági-politikai összeomlás, a csillagászati méreteket öltő infláció mellett, a félig romba dőlt országban az általános hiány közepette mindenki szegény volt. Másként mondva az 1945. évi földosztás és a bankok-bányák-nagyüzemek 1948 elejéig befejezett államosítása után mindenki nagyjából egyformán volt szegény. Ebben az időszakban a rétegződés összekuszálódott /az is eltitkolta gazdagságát, akinek sikerült abból kisebb-nagyobb részt megőrizni/. A „lódenkabát- szocializmus" kora a felszínről eltüntette a különbségeket. A szélsőséges jövedelmi és vagyoni különbségek tényleg megszűntek, de „egyenlőségről" persze nem volt szó. 640 ezer család, az ország népességének ötöde jutott földhöz, köztük 400 ezer új

gazda, a többi törpebirtokos. így a kis parcellák száma csökkent A Népjóléti Minisztérium szakemberei szerint az újgazdák, törpebirtokosok közül legalább félmillió rosszul felszerelt kisgazdának kellett volna sürgős segítség. Emellett a földosztásból kimaradt 100-200 ezer továbbra is nincstelen - munkás A munkáskeresetek differenciáltsága csökkent:. A napibér-osztályok alapján a háború előtt nagyjából tízszeresre tehető a két szélső bérdecilis közötti jövedelem különbség. A háború után a csillagászati jövedelmek megszűntek, s minden bérskála összeszűkült. A nivellálási törekvések folyamatosak voltak. Ám így is az átlagkereset roppant alacsony volt, és a munkások jó fele ezen szint alatt élt. A „ kétkeresős családmodell" ekkor még nem volt általános, s a szociális juttatások köreszintje minimális volt, a családok többsége az egyetlen, alacsony keresetből élt. A szegénység tömegeit növelte

az 1947 körül kb. 200 e zerre becsült városi munkanélküli, nagyjából ugyanennyi alacsony nyugdíjas, a kisiparosok mintegy fele, akik egyszerre küzdöttek nyersanyaghiánnyal és a lakossági vásárlóerő szűkösségével. Az akkori szociálpolitikának mindemellett a félmillió hadifogságból vagy deportálásból hazatérővel, a szétesett családokkal is számolnia kellett. Tehát az ország átlagos életszínvonala 1948 táján érte el az 1938. évi szintet A „szegények" társadalmi összetétele módosult. A parasztság aránya az össznépességen belül 48% volt, közülük mintegy 50-55 százalék tekinthető szegénynek a háború előtti 70-75 százalékkal szemben. A munkás-alkalmazotti népesség aránya 43% volt, közülük mintegy 60-65 százalék ítélhető szegénynek. A népesség további 9%-a a kereset nélkülíek, a nyugdíjasok zöme, a k isiparosok közel felét lehet ideszámítani. Az arány formailag a háború előttihez

közelít. A jelenség tartalma azonban gyökeresen megváltozott. A szegénység struktúrája megváltozott: többségük nem agrárproletár. A szegények zöme relatíve sokkal, s egy részük abszolúte is kevésbé volt szegény, mint korábban, mert a szélsőségek csökkentek és a létbiztonság nőtt. Eltűntek a mérhetetlen társadalmi igazságtalanságot jelentő óriási vagyonok és jövedelmek. A szűkölködés általánossá vált, épp ezért kevésbé volt nyomasztó. A földosztás és általában a társadalmi mozgások lendülete megcsillantotta a szegénység végleges felszámolásának lehetőségét és reményét. Ez a szegénységtudatot gyöngíthette, 1949-1956. 1949 után sokaknak azonnali javulást hoztak a forradalmi lépések. A gazdaságpolitika hibái és a hidegháború miatt azonban növekedtek a terhek. Különösen nehézzé vált a parasztság helyzete. A hatalom kényszerítő eszközök sorával vonta el a lehető legtöbb forrást a

kistermelőktől a beruházások finanszírozása érdekében. A súlyosbodó beadási kötelezettségeknek, valamint az ad ók és más tartozások mind szigorúbb behajtásának tehát nemcsak az „eredeti felhalmozást" kellett szolgálni, hanem a politikai megfélemlítést, az egyéni kisgazdaságok létének lehetetlenné tételét, a parasztság termelőszövetkezetekbe való kényszerítését is. A különféle terhek a parasztság létéi veszélyeztették /A beadások után nem maradt elég gabona a saját szükséglet fedezésére./ Az agrárollót tudatosan szélesítették A munkások és alkalmazottak reálbére is folyamatosan romlott. Az életszínvonal-csökkenést a foglalkoztatás lassú növekedése azonban valamennyire ellensúlyozta./ A valóságos romláshoz hozzájárult a burkolt áremelés, minőségrontás, az 1951-ben újra bevezetett kenyér- és húsjegyek./ A foglalkoztatás bővülése /nők foglalkoztatása/, valamint a mezőgazdaságból

kiszorulók elhelyezkedési lehetősége a falusi elvándorlás pozitív oldala. A munkafeltételek javítása és a képzés azonban nem tartott lépést a létszámbővüléssel. így egyre romlott a munkabiztonság Ehhez járult a munkásokkal szemben növekvő politikai erőszak. A létfeltételek romlottak, csökkent a l akásépítés, kényszerrel létrehozott társbérletekben laktak, tatarozásra szoruló, romos, zsúfolt lakásokban, valamint szükséglakásban /műhely, pince, kamra stb./ A politikai helyzet különösen erősen sújtotta nemcsak a volt uralkodó osztály itthon maradt tagjait, hanem a „középosztály" és kispolgárság széles rétegeit is. A kuláklisták, kitelepítések és sok egyéb diszkrimináció mellett általánosabb problémát okozott egyfelől a kisipar és kiskereskedelem indokolatlanul gyors és heves visszaszorítása, másrészt az ér telmiségi keresetek zömének túlzott csökkenése. A teljes vagyonelkobzás viszonylag szűk

réteget érintett. Az objektív relatív szegénység szempontjából figyelembe veendő, hogy ekkor alakultak ki az új vezető csoportok monopol jellegű kiváltságai. Nem a jövedelmek nagysága okozta azonban az igazi feszültséget, hanem ezek monopolisztikus, burkolt, és a társadalmi távolságokat hangsúlyozó jellege /zárt boltok, lefüggönyzött autók/. Az életkörülmények szempontjából az egyetlen lényeges pozitívum a foglalkoztatottság növekedése /félmillió új munkahely/. Ennek következtében a munkanélküliség és az ezzel összefüggő pauperízmus a korábbinál sokkal kisebb problémát jelentett. Az így kialakuló társadalmi mobilitásból adódó zavarok csak később váltak nyilvánvalóvá. A parasztság aránya a népességen belül valamelyest csökkent. A munkások és alkalmazottak aránya nőtt, közöttük a szegények aránya 65% Az előző időszakhoz képest a romlás kisebb, mint a parasztságnál. Az „egyéb" - kisiparos,

nyugdíjas - népesség aránya csökkent, többségük szegény lehetett. A szegénység homogénebb lett, mint a háború előtt volt, s a munka biztonsága nagyobb volt, mint korábban. Az általános szegénységet 1948-ban még enyhítő többi körülmény - a fejlődés lendülete, a javulás reménye, a kiváltságok eltörléséből adódó történelmi jóvátétel élménye - azonban már nem hatott, viszont a politikai nyomás és megfélemlítés széles kört érintett. Ezért nemcsak objektíve, de szubjektíve is rosszabb volt a helyzet. 3. tétel A szegénypolitika a két világháború között Ebben az időszakban a szociálpolitika központi kérdése a szegénypolitika volt. Jellemző a szegénység növekedése, amely a háború közvetlen következménye: nő a szegények száma (hadirokkantak, özvegyek, árvák, elcsatolt területekből áttelepülők) gazdasági pangás van: - tömeges, tartós munkanélküliség - a bérek létminimum alattiak - a

társadalombiztosítása lakosság egyharmadára terjed ki és alacsony juttatást biztosít (munkanélküli segély nincs) Az állam csak szükségmegoldásokat alkalmaz. így alakul ki a „ szegényügy" A szocialista sajtó és egyes szociálpolitikusok munkához, tisztes bérhez és a munkanélküli segélyhez való jogról beszélnek, mint megoldásról, nem magánjótékonyságról (Anatole Francé- „az alamizsna azt is megalázza, aki adja, azt is aki kapja," Propper Sándor- „Nem kegy, hanem jog kell!" Hilscher Rezső- „A szegényügy a szociálpolitikával merev ellentétben áll, elpusztítja, feleslegessé teszi a s zegényügyet." - Hilscher arra próbált rámutatni, hogy nem jótékonyságra van szükség és próbált megoldást javasolni. Pl: A munkabiztosítás helyett „igazi" szociális biztosítás, melynek lényege, hogy a társadalom felelős minden egyes tagjáért, nem a munkaviszony alapján, hanem azért, mert az egyén a

társadalomhoz tartozik. Ebből származnak jogai és kötelezettségei. A hivatalos szegényügy fő kérdései és dilemmái más irányúak: 1. ; Az állam feladata e a szegénység enyhítése, vagy az egyházi- társadalmi jótékonyságé? Mindkét álláspontnak voltak hívei. A segélyezési rendszert többször korszerűsítették 1927ben kialakult az „egri norma" és 1936-ban a „magyar norma" , ezek lényege, hogy az állam felügyelt a „köz" fizetett és az egyház osztotta az adományt és gyakorolta a jótékonyságot. Elviekben ami pozitívum: 1.: a szegények gondozása szervezetten folyik 2: a" nyílt" otthoni gondozás előnybe kerül a „zárt" intézetbeli szegénygondozással szemben. Gyakorlatilag 1940-ig 1.:alacsony a norma elterjedése, színvonala és szervezettsége ( csak 34 város vezette be)2.: a községekben a helyzet még rosszabb, ami elterjedt pl :a „sorkoszt" = melyik nap, kinél ebédel Az állami politika

hiányossága miatt jelentős az önálló jótékonyság: -magánszemélyek= közvetlen adakozás, -szervezetek, egyesületek speciális szükségletek kielégítése, szociális munkajótékonyság -egyház= gyűjtés, adakozás Ez az eljárás nem hatékony, ezért egyes szociálpolitikusok sürgetik, hogy az állam vegye kézbe a szegényügyet. 2.: Kinek kell segélyt adni és milyen formában? Fő nehézség a munkanélküli segélyhez való jog hiánya. A konzervatív hozzáállás a s egélyezést ellenszolgáltatás nélkül károsnak tartották. Ezt aláhúzták: - gazdasági érvek= az állam nem bírná a költségeket - politikai érvek= „robbantó hatás", teljesíthetetlen követelések - erkölcsi érvek a segélyezés „káros", mert ránevel a munkakerülésre A legkonzervatívabbak a munkanélküliséget erkölcsi hiányosságból fakadónak tartják. Gyakorlatilag megkülönböztetnek 3 ka tegóriát:munkaképtelen, munkanélküli és munkakerülő A

szegénygondozásban megjelenik a szegény, mint vagyontalan személy, akinek nincs ellátásra köteles és képes hozzátartozója, ő maga testi vagy szellemi fogyatékos, súlyos és tartós beteg, aki képtelen magát ellátni. Az ínséges, aki ideiglenesen keresőképtelen vagy keresete olyan alacsony, hogy életszükségleteit nem tudja kielégíteni. Aki önhibájából nem keresi meg életszükségletét, az munkakerülő. A szegénygondozás 3 alapelvre épül: I. ínségesnek segély csak ellenszolgáltatás ellenében adható Ugyanakkor különbséget próbálnak tenni az írástudók, szakképzettek és a szakképzetlenek között. Előbbiek „szükségmunkát", utóbbiak „ínségmunkát" végeznek. 1938-1939-ben kormányintézkedések születnek az értelmiség munkanélküli8ségének megszüntetésének érdekében, de ezek a rendeletek inkább a zsidóságot akarják kizárni a gazdaságból és közéletből. Később jogilag is különbséget tesznek

az ínségmunka= az ínségesek által végzett munka ellenszolgáltatásért, célja a s egítés és a közmunka= gazd., kulturális célú munka, szükségmunka= hasznos munka, amit a közületek végeznek(munkanélküliek, vállalat). II. Az ínségmunkának nem szabad a tőkés piaccal konkurálnia A gazdasági rendet ne zavarja, ne vonja el a munkaerőt semmilyen területről. Az ínségmunka lehet „értelmes" pl.: városrendezés, vagy „értelmetlen" pl: kényszerdomb építése. III. Az ínségmunka bérezése nem zavarhatja a piacot Az ínségmunka bére megfelelt a kor legalacsonyabb színvonalának, a napszámos bér alatt volt. Mégsem volt elég belőle (10-12 napra maximálták 1 hónapban) Ha indokoltnak tartották egy részét természetben fizették ki. Rendszeres nyilvántartást vezettek róla- szegénykalaszter, melynek lényege a s zegényigazolvány= minden ínségbért, adományt felvezettek rá, központilag nyilvántartva. A munkakerülő szocpol

által érdektelennek tartott, nem koldulhat, nem kaphat segélyt. Erőszakot, megtorlást is alkalmazhatnak ellene, bezárhatják, büntethetik, átnevelhetik. Aki elfogadja az ínségmunkát (embertelen, megalázó feltételek) = segélyezésre érdemes. Aki nem fogadja el^ érdemtelen, de erkölcsi, politikai, faji okból is lehet valaki érdemtelen (pl.: a cigányok). 3. Fontos elvi kérdés a jogosultság Mi alapján jár a segély?: a szűkölködő „igénye" vagy jogosultság alapján. A 20-as években nehezményezik, hogy nem a jog, hanem humanista alapon segélyeznek. Veszélyesnek tartják az „igény" hangsúlyozását, mert amit a közhatóság ad, arra jogot lehet formálni. Ezáltal érzi az osztályharcot és a marxista ideológiában nevelt munkásság öntudatát. Célszerűnek tartották a magánjótékonyságot (vagyonosak gyűjtenek szegényeknek. így a segélyezés egyetlen formája sem vált joggá! Jogosultság nélkül, szűk forrásokkal a

kormány mindig más és más álláspontot képviselt. Hol tiltotta, hol nem a koldulást, hol támogatta a gyűjtést, hol állást foglalt ellene. 4. Sokféleképpen szabályozták, hogy ki, milyen formában, milyen jogosultságok alapján kaphat segélyt, de nem foglalkoztak azzal, hogy mi lenne a kielégítendő szükségletek mértéke és köre. Önkényesen alacsony és bizonytalan szinten segélyeztek. Akinek bármi csekély megélhetése volt, nem lehetett szegény. A „rászorultság" és az „érdemtelenség" alapján bárki kiszorulhatott e körből. Voltak akik nem is kérték A. szegények szenvedő és nem cselekvő alanyai voltak a szociálpolitikának Nem tudták megvédeni érdekeiket, mivel létbizonytalanságban, kiszolgáltatottságban éltek szétszórtan az országban. A szegénypolitika felülről indult és a megosztó- elnyomó paternalizmus jegyében működött. 1940-től a szocpol kezd új irányt venni Ok az eddigi szelénypol kudarca, a

háborúra való készülés belső rendet követel, a szegénység társadalmilag zavaró. A szegényügy új kezelési módja a „produktív" szoc.pol 4. tétel PARASZTSÁG, MEZŐGAZDASÁGI SZEGÉNYSÉG a) Földkérdés A két világháború között időszakban a földkérdés egyre inkább előtérbe került, bár inkább szavakban, mint tettekben. Azonban a szavakat mindenképp tettek is kellett kísérjék A földkérdésben három jól elkülöníthető lépés rajzolódik ki ebben az időszakban. I. lépés Az első viszonylag jelentősebb döntés a „helyes birtokmegosztás" előmozdító J926-ban évi törvény Nagyatádi Szabó István Kisgazda Párti politikus nevéhez fűződik. A földreform nehézkesen haladt. Az átlagos juttatás mértéke 2-3 kataszterhold volt, mely a megélhetést alig biztosító nagyságú földterület, és ezt inkább házhelyként használták fel a kezdeményezettek. Földet „érdemes személy" kaphatott, mely

meghatározás erkölcsi és politikai kategória volt egyben. A földosztás legnagyobb buktatója a magas megváltási ár volt, melyet az új törpebirtokosok nagy része nem tudott megfizetni, így végül elárverezték őket. A húszas évek közepétől, végétől kezdve ismét megélénkült az érdeklődés a falusi szegénység iránt. Kezdetben középosztálybeli ifjak mozgalma foglalkozott a kérdés vizsgálatával, majd ebből alakult ki a későbbiekben az irodalmi vonalú kutatás. Falukutató irányzatok: - népi szociográfiák - lelkiismeret ébresztő - felháborodást keltő (Illyés Gyula, Kovács Imre, Fája Géza, Szabó Zoltán) tudományos szociológiai szemléletű szociográfiák (Erdei Ferenc, Veres Péter) politikához közel álló szociográfiák (Oláh György, Kerék Mihály) II lépés A földkérdéssel kapcsolatos második lépés ^telepítési törvény (1936), mely az 1926 é vi törvényhez hasonlóan erkölcsi-politikai érdemességhez

kötötte a földhöz jutást. Előnyt azok a három- vagy többgyermekes családok élveztek, akik megfelelő anyagi eszközzel rendelkeztek a szükséges felszerelések megteremtéséhez és 1 évi haszonbért letétbe tudott helyezni. III. lépés 1939. évi törvény megtiltotta a földvásárlást a zsidóknak, majd később kisajátításra kerültek a zsidóbirtokok, miközben hangzatos szavakkal próbálták alátámasztani az intézkedést „Azé legyen a föld, aki verejtékkel megműveli, vérével megvédi" - mondta Kállay Miklós miniszterelnök. A földkérdés megoldására mindvégig r ányomta bélyeget a n agybirtok védelme és a szegényparaszti mozgalmak hiánya. Hiányzott a parasztságot összefogó erő, mivel a régi Kisgazda Párt jelentőségét vesztette, az újonnan szerveződött Kisgazda Párt pedig a polgári vonalat képviselte. b) A FALU EGÉSZSÉGÜGYE A magas csecsemőhalálozás, a TBC és egyéb járványok, a rossz orvosi ellátás a

kormányzat beavatkozását sürgette. Ennek következtében a falusi egészségügy előtérbe került, bár a munkásság a munkáslakta peremvárosok egészségügyi ellátottsága sem volt jobb a falvakéinál. Kifejezetten a falvak helyzetét javította az egészséges ivóvízellátás biztosítását megcélzó program, valamint a Zöld Kereszt hálózat kiépítése. A Zöld Kereszt a Stefánia Szövetségtől eltérően, nem csak anya- és csecsemővédelemmel, de óvodás-, iskoláskorú gyermekekkel és tuberkulózis elleni küzdelemmel is foglalkozott. A munka középpontjában az általános higiéné kialakítása és egészségházak kialakítása volt, valamint cukor és tej akciókat szerveztek ösztönözve ezzel például a terhesgondozáson történő részvételt 1919 után felmerült a társadalombiztosítás mezőgazdaság felé történő kiterjesztése, de csak 10 évvel a munkásbiztosítási intézkedések után vezették be a gazdatisztek öregségi,

rokkantsági és baleseti biztosítását (1936), mezőgazdasági munkavállalók biztosítását (1938) özvegyeik járadékát (1939) c) PRODUKTÍV SZOCIÁLPOLITIKA A korábbi „ínségmunkát" egyre több bírálat érte mivel nem volt produktív. „ínségmunka" - munkaképes csak akkor kapott segélyt ha dolgozott, azonban a rosszul szervezett és fizetett munkák inkább tartósították az ínséget A produktív szociálpolitika alapja, hogy produktív - mert a segély nem vész el, hisz kamatmentesen visszatérítendő - mert a család nem vész el, állami segítséggel önfenntartó lehet Alapjai: - az ál lam s zerepe k izárólagos, n incs s zükség m ás s zociálpolitikai intézményre - a keresztény gondolat jelentős - morális és magatartási értékelés, valamint faji megkülönböztetés - nemzet gondolatának hangsúlyozása - a nemzet fennmaradását az „egyke" veszélyezteti" A juttatott hitel fejében az Országos Nép és

Családvédelmi Alap állandóan ellenőrizte a házak használatát, a veteményeskertek művelését. Az ONCSA segítség néhány 10.000 e mberen segített, elvei helyesek voltak (munka segély helyett), de a szegénység kérdésének megoldását nem tudta biztosítani. 5. tétel Újjáépítés, államosítások és a társadalom átrétegződése 1944-46. A magyar gazdaság teljesítőképessége ismét az I. világháború utáni alacsony szintre zuhant vissza ezekben az években, 45 előtti szint alig 30%-át érte el: - munkaerőhiány, állatállomány drasztikus csökkenése, visszaeső szervestrágya felhasználás, stb. - a földosztás következtében tömegesen létrejött kisgazdaságok súlyos igaerőhiánnyal küszködtek. - Termésmennyiségek visszaesetek (kukorica, burgonya, zab, árpa). Bénult a közlekedés (Tisza- és Duna - hidakat a németek felrobbantották). - Az étkezés is problémát jelentett, ugyanis nem tudtak az emberek a szervezetüknek megfelelő

mennyiségű kalóriát bevinni (megállapított átlag 3000kcal, Magyarországon mindössze 1700 kcal jutott). A mezőgazdasági termelők valamivel jobb helyzetben voltak a városiaknál ezt figyelembe véve (Budapesten 800ezer felnőtt átlagosan napi 480 kalóriát fogyasztott). Sajnos gyakori volt az éhhalál is A főváros több, mint 100 ingyenes konyhát működtetett. Nemzetközi segélyszervezetek is kivették a részüket a teendőkben (UNRRA, JOINT). - Az ipari munkások bérei nagy havi ingadozással 12-54% között mozogtak. - Nagy terhet jelentett a Szovjetuniónak fizetendő jóvátétel, valamint a félmilliós szovjet katonaság élelemmel és üzemanyaggal történő ellátása. Szovjetunió tulajdonába mentek át a német kézen lévő magyarországi vállalatok és ingatlanok, mely a nemzeti jövedelem 10%-át tette ki. - Az árukínálat és -kereslet egyensúlyának megbomlása, az elapadt adóbevételek miatt a kormány nagyarányú papírpénzt bocsátott ki,

mely inflációhoz vezetett. A pénzromlást a kormány a forgalomban lévő pénz felülbélyegzésével és a bankjegyek 1947. 1948. 75%-os dézsmájával igyekezett megállítani. De az infláció folytatódott, melyet billiókkal, trilliókkal, majd quadrilliókkal lehetett kifejezni. A világtörténelem legnagyobb mértékű inflációja a mai napig az 1946-os magyar. A pengő minden pénzfunkcióját elveszítette. Helyette aranyban, idegen valutában számoltak - Az általános áru- és élelmiszerhiányon a kormány a már háború alatt bevezetett kötött terménygazdálkodás fenntartásával, szigorításával igyekezett segíteni (kenyérgabona őrlésekor a termény negyedét kellett dézsmaként átadni az államnak). -Antiszemita tüntetések. Rémhírek terjedtek arról, hogy zsidóorvosok és kereskedők gyerekeket szedtek össze és gyilkoltak meg. - Szénbányák államosítása. - A közlekedést sikerült feljavítani. Helyreállították a tiszai és

dunai hidak felét, valamint a vasúti hidak 90%-át. A gépjárműállománynak sikerült visszaállnia egy 10 évvel korábbi szintre (8220 teherautó 15 ezer motorkerékpár - Ekkorra megszűntek az antiszemita kilengések is. Bár a zsidósággal szembeni diszkrimináció megmaradt, noha az 1946. évi XXV Törvény védte őket - Javult a gazdasági helyzet. Alapvető gazdasági feladat volt a pénzügyi stabilizáció megteremtése. Segítségül szolgált ebben a szovjet jóvátételi szállítások átütemezése, az amerikai kormány átadta a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét. - Átlagosan az 1938-as szint 50%-ra csökkentették a f izetéseket. Vezérelve a nivellálás volt, amely a stabilizáció egyik sajátossága. E szerint a korábban jól kereső rétegek béreit akár 60-70%-kal is csökkentették, míg a munkásokét csak 30-40 %-kal. Legrosszabbul a pedagógusok jártak. A stabilizáció másik sajátossága az agrárágazat feltűnő diszkriminálása volt a

gazdaság egyéb szektorainak rovására, azaz az agrárolló mesterséges szétnyitása (iparcikkek új árainál 1938-hoz képest 4.97-szeres szorzót alkalmaztak 3.2 helyett) A stabilizáció teljes pénzcserével, új pénz bevezetésével járt. Az új valuta a 1982 előtt használatos forint lett, váltópénze pedig a fillér. A forint és a pengő cserearányát úgy állapították meg, hogy a pengő beváltása teljesen értelmetlen legyen. A lakosság kezén lévő valuta- és nemesfémkészletek egy részének megszerzésére a kormány stabilizációt követő hónapokban tudatosan pénzszűkét teremtett. Az elgondolás eredményes volt: a forint értékállósságát sikerült biztosítani. Nemzetközileg ez már nem mondható el - A szénbányák után a nagybankok és általuk ellenőrzött cégek állami tulajdonba vétele volt a következő lépés. Két hónappal később a bauxit- és alumíniumipar államosítására is sor került. - Kialakultak a központilag

irányított tervgazdálkodás szervezeti formái (Országos Tervhivatal) - 1947. augusztusában kezdődött az első 3 éves terv Célja, hogy az újjáépítés munkáját befejezve a tervperiódus végére a mezőgazdasági termelés közelítse meg az utolsó békeév szintjét. , a gyáripari termelés pedig 27%-kal haladja is azt meg Ez annyiban módosult a későbbiek folyamán, hogy a nehézipar fejlesztésére nagyobb hangsúlyt fektettek, mivel Szovjetunió és az Egyesült Államok között kiéleződött konfrontáció a háborúra való felkészülést szorgalmazta. így a mezőgazdaság teljesen háttérbe szorult. Az ipar 27 helyett 40%-ot teljesített, a mezőgazdaság 30-ról 18%-ra esett vissza. - A 100 főnnél több munkást alkalmazó gyárak államosítása következett soron (594 vállalatot érintett). A bányászatban és nehéziparban foglalkoztatottak száma az állami szektorból 90 %. - A mezőgazdaság kollektivizálása csak akkor került sor, amikor a

Kommunista Párt 1949. rájött az 1919-es tapasztalatok alapján, hogy a parasztságot földosztás nélkül nem lehet megnyerni. Ezért eleinte elfogadta és támogatta a földreformot Azonban agrárpolitikai céljuk kezdettől fogva a szövetkezesítés volt a falusi szövetkezetek élére 2a dolgozó parasztság bizalmát élvező" kádereket állították a közép- és nagygazdák helyett. Majd egyik hétről a másikra a Kominform 1948 júniusi határozatához igazodva a magángazdaságok termelőszövetkezetekbe kényszerítésének programja következett. Erről Rákosi Mátyás értesítette az országot egy kecskeméti beszédében - Az MKP szövetkezetpolitikai irányelvek kialakításával kibontakozott a magyar kommunisták között az első nagy vita. Az egyik oldalon Nagy Imre állt, a korábbi földosztó, aki nem volt szövetkezetellenes. A vita nagy Imre vereségével végződött - A téeszek alakításával kormányrendelet lépett működésbe, mely 3

fejlettségi kategóriát különböztetett meg: I. és II, mely átmenet az egyéni és közös gazdálkodás között. A III:, legfejlettebb kategóriában már minden munkát közösen végeztek A munka értékét munkaegységben mérték és a megtermelt tiszta feleslegből a tagok munkaarányosan részesültek. - A kereskedelem és szolgáltatást érintő államosítások (nyomdák, vendéglátó-ipar, közlekedési cégek). - Befejeződött a háború idején elkezdett Ferihegyi repülőtér. Motorizálódott a közúti fogalom. Bővítették a kocsiállományt és fejlesztették a vasúthálózatot - Az ipar, főként nehézipari ágazatok termelési értékének aránya növekedett. - A mezőgazdaságon belül a növényféleség termésátlaga még el maradt a h áború előttitől, az állatállomány helyzete kedvezőbb képet mutat (szarvasmarha, ló, juh, sertés). - Külkereskedelmi kapcsolatrendszer gyökeresen átalakult. Németország ugyan kiesett a partnerek

közül, de helyébe lépett Szovjetunió (21%-os import). - KGST- Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa 1949. január 20-án magasabb szintre emelte kapcsolatát Magyarországgal, mely alapítóokmányát Moszkvában írták alá. A migrációs mozgásokból és az 1945-1949 közötti politikai és gazdasági változásokból következtetve a magyar társadalom is mélyrehatóan átalakult. Felső- és középvezetők nagy része elhagyta az országot. Új identitást kell teremteni. Pl: Gróf csemetéből idővel autószerelő lett vagy agrármérnök A magyar társadalom 2 legfontosabb elitcsoportja, a nagybirtokosok és a nagypolgárok minden politikai befolyásukat elveszítették. Sőt mint társadalmi osztályok is megszűntek, a tulajdonosi köz éposztály felmorzsolódott. A hagyományos ur alkodó r étegek helyére új osztályok, a magyar nép elhanyagolt vagy széles tömegei léptek. Ezzel párhuzamosan iktatódtak ki a Horthy - kor hierarchikusköszönési és

megszólítási formái. A koalíciós időkben ugyanis elvileg mindenki társ volt: bajtárs a hadseregben, polgártárs a civil életben, szaktárs az üzemekben, elvtárs a munkáspártokban. 949 ut án a hivatalos érintkezésekben megmaradt az elvtárs. A társadalmi forradalom másik fontos összetevője a földnélküli parasztok számának jelentős csökkenése s a földtulajdonosok számának növekedése volt. A vagyon- és jövedelemmegoszlás szempontjából széles skálán tagolt két világháború közötti társadalmat olyan struktúra váltotta fel, amelyből mindkét szélső pólus, a nagyon gazdagok kis csoportja és a teljes nincstelenek hatalmas tömbje hiányzott. Az új Magyarország jellegadó, domináns rétegei a kistulajdonosok voltak.(1949-ben a mezőgazdasági összlakosság maradt 49%, iparosok 34%.) A régi középosztályhoz tartozó közszolgálati tisztviselők helyére csekély számban munkásszármazású emberek kerültek. A minisztériumok és

országos hivatalok alkalmazottainak, 1945 előtt 45%-a volt munkásszármazású. 1949-ben 81%-ra szökött ez az arány. Túlnyomó többsége kommunista vagy szociáldemokrata, így 1948-tól MDP - tag volt A közalkalmazottaknak már 46, a vezető beosztásúaknak 66%- a tartozott az MDP soraiba. A lakosság vallási összetétele az izraeliták (4.3%-ról 15%-ra csökkent) és katolikusok tekintetében változott látványosabban. (Népesség felekezeti megoszlása: görög katolikusok 2.7%, reformátusok 219%, evangélikusok 52%, ortodox 04%, római katolikusok 678%) A 3 éves terv eredetileg azzal számolt, hogy a lakosság életszínvonala 1947 és 1949 között 80%-kal fog növekedni és eléri a háború előttit. Az 1949-es hivatalos jelentés 37%-os emelkedést közölt. Majd a későbbiekben még 10-20%-os növekedést valószínűsítenek Tehát nem sikerült a háború előtti szintet elérni. Oka: - a fogyasztás rovására megvalósított magas 18%-os beruházási

ráta. (1928-1937 között csak 4%) Az állami bér- és szociálpolitika vezérelve a nivellálás, azaz a korábbi nagy különbségek megszüntetése volt. Ez teljes mértékben megvalósult Az agrárolló és a b eszolgáltatások miatt a p arasztság életviszonyai sokkal kisebb mértékben javultak, mint a munkásságé. A parasztok 1 főre eső jövedelme49-ben csak 52%-át tette ki a munkabérből élők átlagos jövedelmének. A parasztság és a munkásság esetében is kedvező változást jelentett, hogy a mezőgazdaságban és az iparban is kedvező csökkent a munkanélküliség. A paraszti munkanélküliség a földosztást követően teljesen felszámolódott Az ipari munkanélküliséget mérsékelte a kezdődő iparosodás, majd teljesen meg is szüntette. A családi jövedelmek növekedésében emellett szerepet játszott a nők munkavállalása is (27%). 6. tétel Lévai K - Férge Zs: A jóléti állam történelmi perspektívában A jóléti állam kifejezést

1945 után kezdték el használni a munkáspárti Anglia jellemzésére. A politikai tárgyalások nyelvében ritkán határozták meg pontosan a jóléti állam fogalmát; általában a gazdasági és társadalmi változások megnevezésére használták. A teljes állampolgári egyenlőtlenségen alapuló jóléti állam eszméjét sokan elméletileg sem támogatják. Ahogyan a politikai szemlélet változott Angliában és szerte a világban, történészek és a szociológusok jóléti állam történeti hátterét kezdték el vizsgálni és újraértékelni a korszakos jelentőségű törvényeket. PL: Angol Nemzeti Egészségügyi Törvény(1911.), melyet előtte csak általánosságban vizsgáltak I. Az eredmények mellett a kényszerítő és korlátozó körülményeket is megvizsgálták Az univerzális rendszer mellett nemcsak az adminisztratív terhek csökkentek, hanem ezáltal látták biztosítva a nemzeti szolidaritást is ( ,melyet a háborúban a nemzet

védőbástyájának tekintettek). A totális háború ráébresztette a politikusokat arra, hogy a nemzetet, mint egészséget kell figyelembe venni. A megpróbáltatás éveiben a t eljes újjáépítés reményével biztatták az embereket. Szoros kapcsolat jött létre a hadpolitika és a jóléti politika között Az a tény, hogy magas adóztatással hatalmas összegeket teremtettek elő hadviselésre, arra utalt, hogy a békeidőben ennél kisebb ráfordítással is akár jóléti államot lehetne teremteni. Ezzel a pártok egyetértettek. A konzervatívok (háború meghatározó szereplői) kijelentették, hogy a jóléti szolgáltatások elméletileg sem jelenthetnek szegénysegélyezést. Ehelyett meg kell alkotni a kölcsönös segítés és önsegítés kooperatív rendszerét a nemzet közreműködésével, mely célja, hogy mindenki számára alapvető biztonságot garantáljon az élet valamennyi területén. Ezzel az 1945-1950 közötti törvényhozást a jóléti

állam megalapozásának tartották A jóléti intézkedések addig csupán a legszegényebb néprétegekre irányuló korrekciós politikában nyilvánultak meg. Az 1940 utáni szemléletváltás szűk értelmében pénzügyi, tágabb értelemben társadalompolitikai keretek között fogalmazandó meg. Célja, hogy az aktuális viták és a h áború viszonylag távoli tapasztalatai mögé nézzen és azt a t örténelmi mátrixot vizsgálja, amelyben a jóléti állam gondolata formát önt. II. A jóléti állam olyan állam, amely előre meghatározott módon, szervezett erővel (a politika és az igazgatás eszközeivel) lép fel annak érdekében, hogy a piaci erők szerepét legalább 3 irányban megváltoztassa: 1. Az egyéneknek és családoknak minimális jövedelmet garantál anélkül, hogy figyelembe venné munkájuk vagy tulajdonuk piaci értékét. 2. Csökkenti a bizonytalan eseményeket, erősíti az egyén és család védekezőképességét bizonyos

kockázatokkal szemben (betegség, munkanélküliség,). 3. M inden állampolgár számára igyekszik biztosítani a juttatások elérhető legmagasabb szintjét. Az első és második részben teljesíthető a "szolgáltató államban", a harmadik már túlnő ezen. Célja: - megszüntesse az osztálykülönbségeket, - különböző adókategóriába tartozó csoportok szükségletei közti eltéréseket. - egyenlő bánásmód kiterjesztése, - polgári szavazati jog egyenlő mértékű érvényesítése. III. J óléti állam történeti változásai: 1. A piaci erők koncepciója a jóléti állam egész problematikáját a modern politikai gazdaságtan kérdéskörébe utalja. Létrehozzák és fenntartják az önszabályozó piaci rendszert, beleértve a fiktív árucikkek, föld, pénz, és a munka piacait. 2 S ikerül kialakítani (a két világháború között) egy tömeges munkanélküliség kezelésére irányuló politikát, amely számos országban

elősegítette a jóléti állam felé való fejlődést. 3. A jóléti rendszer intézményeiben a társadalom szervezett erői vehetnek részt Az állampolgárok jólétét a családok, egyházak, önsegítő csoportok, kis közösségek, céhek, szervezeteire lehet bízni. A kormányzat szerepe minden országban függ: - a gazdasági és társadalmi erők egyensúlyától, - az elérhető állami forrásoktól, - a beavatkozás és ellenőrzés hatékony formáitól, hogy megszüntesse a korábban szükségtelennek vélt jogtalanságokat. (Bentham 1843) 4. P olitikai megállapodások függvénye, mely juttatások tartoznak a szociális szolgáltatások körébe. - Közegészségügy kérdését igyekeztek kimenteni a politikai csatározások kereszttüzéből. Az Egyesült Államok folytatta a vitákat, hogy kik, milyen formában és milyen eszközök feltétele mellett vehetnek igénybe személyes szolgáltatásokat. A jóléti államok eszközeinek megválasztása (TB, pénzbeli

és természetbeni juttatás, segélyek) megválasztása nagymértékben befolyásolja a jóléti állam történetét. 5. Az állami beavatkozás érvényesülése a szabad vagy részben szabad piaci feltételek között az állampolgárok számára a megélhetési minimumot biztosítja a beveridge-i forradalmat követően. IV. A 19 s z végén és 20 sz elején több oldalról is támadás érte az önszabályozó piaci rendszer kiépítését. Sokan a „liberalizmus hanyatlásaként", a „kollektivizmus eljöveteleként", a „szocializmus térhódításaként" értelmezték ezt a korszakot. A fabiánusok (= angol reformer szocialista mozgalom) szerint a 19. századi tőkés anarchia öntudatlanul szocializmushoz vezetett. - Sidney Webb az öntudatlan szocializmus fejlődésének felvázolásakor az egyénre helyezte a h angsúlyt. A szakszervezetek jelentőségét később ismerte fel. Korábbi müveiben a legfontosabb tényezőnek a szavazóurnát tekintette Az

öntudatlan, később „tudatos" szocializmus fejlődését Webb a politikai demokrácia szükségszerű következményeként fogta fel, mely egy aktívabb állam kiépülésével jár együtt. - Hubert Bland (aki fabiánus) pontatlanságokra hívta fel Webb figyelmét: - Az állami ellenőrzés önmagában még nem jelent tudatos és öntudatlan szocializmust sem. - A jövőre vonatkozóan pártja szocialista programja „hamarabb válik valósággá, mint hogy a liberálisok tisztán politikai javaslatai elnyerik a királyi jóváhagyást". - A 19. sz kezdeti korszakának anarchista időszaka és saját kora között sokkal jelentéktelenebb volt a különbség, mint azt Webb állította. Egyértelműen „negatív állam" sohasem létezett. (Bland itt jobb történésznek bizonyult) 3. N assau Senior az 1834-es szegénytörvény egyik megalkotója, mely alapja a gazdasági logika. Állítja, hogy nemcsak a törvény kényszerítő ereje állít korlátokat az állam

hatalmi törekvései elé, hanem a politikai gazdaságtan törvényszerűségeinek rendszere is, mely szellemében jár el. A szegénvtörvény: - erősítette a zárt szegénygondozást, - bevezette a „kevésbé választahóság elvét" (a legrosszabb munkalehetőségnél is kevésbé kívánatossá tette a szegényházon belüli ellátást). Későbbi bírálói elutasították, és kritikájukban olyan jóléti állam képét vázolták fel, ahol a politika uralja a gazdaságot. - Richárd Oestler felemelte szavát a politikai gazdaságtan elmélete ellen. A tory párt (^konzervatív) elveit valló politikus hevesen bírálta az 1834-es szegénytörvényt és azon munkásmozgalom élére állt, amely a női- és gyermekmunka korlátozását követelték a textilgyárakban. A politikai gazdaságtan ugyanis ellentétben állt a Szent Egyház és az Alkotmány előírásaival. Szerinte az ideális állam a „szociális állam", mely a társadalom minden osztályának

boldogságát és prosperitását (= fellendülés, gyarapodás) szolgálja, de kiváltképp a szegényekét és a rászorulókét. Mozgalma gyakorlatilag chartizmussá vált. A szegénytörvény fontos láncszeme lett a „tradícionalizmus" és modern munkásosztály politikája között. A chartizmus pedig több forrásból táplálkozó mozgalom volt, mely követelte a választójog kiterjesztését a munkásosztályra a polgári jogok védelmében is. - John Ruskin is bírálta a politikai gazdaságtant. Újradefiniálja a jólét, érték és minimumbér fogalmát. - Lord Ashley a tory párt parlamenti szóvivője, erőfeszítéseinek eredményeként több gyári törvényt is elfogadtak, pl: 1847. T ízórás Törvény A hagyományos szociális államról dolgozott ki elképzeléseket, mely alapelemei a felelősség és a jótékonyság. - E. Chadwick és Ashley tagjai 1848-ban az első közegészségügyi törvény keretein belül létrehozott Általános Egészségügyi

Bizottságnak. Mélyen hitt a megújult állam eszméjében (benthamista filozófia). - A. V Dicey a 19 sz Anglia történetét műve alapján -, mely az állam szerepét vizsgáló tanulmányok közül a legigényesebb (A törvény és a közvélemény Angliában a 19. s zázadban) - táblázatba l ehetne s zedni a l aissez f airé és az ál lami beavatkozás párhuzamos fejlődését. Az államfogalom új és sokféle értelmezést nyert, a tartalma megváltozott. A munkások ugyanis már nem tekintették ellenséges erőnek az államot, amelytől félni kell, ellenkezőleg, potenciális megmentoként tekintettek rá. Ez jelzi a jövő politikáját A 19 sz vége felé független munkáspártok alakultak és a politika szocializációját követelték. M íg a 18 században a p olgárjogokat (sajtószabadság, gyülekezés szabadsága) a politikai ( szavazati) jog biztosítására használták, most a politikai jogoknak kellett biztosítaniuk a szociális jogokat. - Joseph Lane

Közjó című művében vette fel: - ha a kormányzó körök felajánlják a „normális nyolcórás munkanapot", - a gyerekek ingyenes étkeztetését, - a magas jövedelmek progresszív adóztatását, csak elodázzák a forradalmat, amely legfőbb célnak tekinthető. Ezt a nézetet, azóta is sokan vallják magukénak. - M: H. Hyndeman (nem fabiánus szocialista)hitt a végső összeütközésben, elfogadta a tüneti kezelés gondolatát. Az ellentétes nézetek látványos összeütközésére (1889) párizsi konferencián került sor, ahol elfogadták a tüneti kezelés létjogosultságát és szükségességét. - Marx szerint az 1847. Tízórás Törvény megszületésekor adja fel először politikai gazdaságtanát a k özéposztály és helyt ad a m unkásosztály számára. A 20 századi szociális szolgáltató állam akár tünetkezelő politikát folytat, akár nem, igencsak eltér az Oestler által elképzelt szociális államtól. A merkantilisták

felfogásához hasonlóan Oestler államelmélete szerint a társadalomban ki vannak jelölve a megfelelő szerepek és rangok. A régi kereskedelmi cégeket és céheket tekintette a jólét megfelelő intézményeinek. - Max Weber is támadta a n yereségvágyó társadalmat. A puritán vallás értékeinek eróziója (= elértéktelenedés) ugyanis utat engedett az ipari társadalom kialakulása során az új szemléleti, szervezeti változásoknak. A 19 sz végi angol és más munkástömörülések szembefordultak az ortodox politikai gazdaságtan individualizmusával (=egyén érdekeit előtérbe helyező) és a tőkés gazdasági szervezetekkel. Mozgalmuk során kialakították az osztály és a fejlődés eszméjét. Az ipari társadalom új összefüggéseinek megfelelő modellek kialakítására törekedtek. A tisztesség és egyenlőség jelszavát írták zászlajukra. Fokozatosan elmaradt a rend és a rang hangsúlyozása. Ausztráliában és Új-Zélandon az általános

választójog viszonylag korai bevezetése után egyre erőteljesebben kezdték a szociális ellátásokat követelni. Bár ők sem szüntették meg a szegénységet. - Reeves, Új-Zéland első munkaügyi minisztere 1895-ben a munkához, tisztességes életkörülményhez, boldoguláshoz való jogokat tartotta szem előtt. Ezek biztosítására egy emberközeli államhatalmat tartottak a legalkalmasabbnak. - Ballance-Seddon-Reeves szociális törvényhozása (1891.) is ezt a szemléletet tükrözte: - hatékony munkaügyi hivatalok létrehozása - alacsony munkabéreket fizető iparágak ellenőrzése. A 19. században Ausztráliában és Új-Zélandon már bevezették a nyugdíjtörvényeket 1898ban megszületett az első Öregségi Biztosítási Törvény az angol birodalomban Az állami költségvetés nyugdíjat biztosított azoknak, akik jó jellemükkel kiérdemelték és anyagi javak híján voltak, valamint 65 é vet betöltötték. 1901-ben Dél-Wales és Victória is

követték c példát. Ausztrália 1908-as szövetségi törvénye az öregek mellett vakok és tartósan rokkantak nyugdíját vezette be. Reeves 3 kategóriába sorolta az öregkori nyugdíjat: - A szocialisták által támogatott, mindenkire kierjedő magas színvonalú ellátásokat biztosító nyugdíjrendszer, mely megszünteti a szűkölködést. - A konzervatív nézetek szerinti nyugdíjrendszer, mely a spórolásra és önmegtartóztatásra fekteti a hangsúlyt, - A humanitárius eszmék, melyeknek célja, hogy javítsa az érdemes rászoruló öregek helyzetét. A leginkább rászorulókra irányuló jóléti politikát a liberális kormányok képviselték, úgy hogy elhagyták a század elején uralkodó liberális eszme némely tételeit. A gondolkodás átalakulására nagy hatást gyakorolt: Green (társadalmi fejlődés érdekében az állam minden akadályt gördítsen el az útjából) - Hobson, Hobhouse, George V. A 19 sz német történelem sok vonatkozásban

tért el az angoltól A társadalombiztosítási törvényekben Németország vezetett. Ezekhez próbáltak meg felzárkózni az 1905-14 közötti angol liberális kormányok. Az 1880-as évek bismarcki reformjai, az 1882, 1884 é s 1889 kötelező betegségi, baleseti, öregségi és rokkantsági biztosításról szóló törvények ösztönzően hatottak más országok TB rendszerének fejlődésére. {Dánia 1891-1898, Belgium 1894-1903) Sokan vádolták Bismarckot, hogy törvényeivel a német munkásokat az államtól függővé akarta tenni. Felfogása távol állt a szocialisták „egyenlőség"-eszméjétől, melyet a jóléti állam végső céljának tekintettek. Különbözött a liberális eszmerendszertől, valamint szabadság és egyenlőség eszméjétől. Szemlélete tudatos politikai számításokra épült Félt az osztályharctól Hatással volt rá III. Napóleon, aki sikeresen alkalmazta politikai fegyverként a szociálpolitikát. Bismarck törekedett, hogy

a szocializmussal és liberalizmussal szemben kínáljon alternatívát a munkanélküliség esetére szóló biztosítás bevezetését fontolgatván, szembe került a gazdasági liberalizmus eszméjével, mely felfogás csaknem egész Európában elterjedt. 1874 Francia Nemzetgyűlésen a royalista (=királyhű) és klerikális (=egyház befolyása alatt álló) többség megszavazta a nők és 12 éven aluli gyermekek munkaidejének csökkentéséről szóló gyári törvényt. A pápai enciklikák, a Rerum Novarum 1891-ben keresztháborút hirdetett a liberalizmus és szocializmus ellen és egyben fontos dokumentuma volt a szociálpolitika fejlődésének. A protestánsok közt is feléledt az igény a szociális evangélium iránt. (Lohman: Bismarck, majd II. Vilmos tanácsadója, mélyen vallásos ember és részt vett a Munkatörvénykönyv /l891/ megírásában.) Titmuss úgy vélte, hogy az 191 l -es törvényhozás akkor érthető meg igazán, ha azt az intézményesült

érdekek rejtett kényszert és egyes csoportok szakmai szabadságát növelik A jóléti államtörvényi kerete, csak akkor válik teljesen érthetővé, ha túlmutat a parlamenti törvényhozáson. VI. A 20 századi jólét történetének 5 tényezője van (hadügyi politikán kívül): - A szegénységgel szembeni magatartás alapvető megváltozása, aminek következtében a 19. s z s zegénytörvény ha sználhatatlanná vá lt a de mokratikus társadalmak gyakorlatában. - A szociális kiadások részletes vizsgálata, ami a konkrét szociálpolitikát vezette be. - A munkanélküliség és a szociálpolitika közötti szoros kapcsolat. * A jóléti filozófia és gyakorlat kialakulása a piaci kapitalizmus keretein belül. - A munkásosztály megerősödött befolyása a jóléti törvények tartamára és hangnemére. Booth és Rowntree kimutatták, hogy sok szegény nem saját hibája következtében válik szegénnyé, hanem a piaci rendszer belső folyamatai miatt. Tehát

a szegénytörvény bizonyult hibásnak. A statisztikai adatokat szembe állították a logikával (gazdasági) úgy Hogy megszámolták, hányan élnek szegénységben és megvizsgálták a szegénység különböző létező formáit. Rowntree megkülönböztetett elsődleges és másodlagos szegénységet Előbbit a bérmunkások által nem befolyásolható állapotnak tekintve, tovább ment a jóléti politikáról vallott elképzeléseiben, és szószólója lett: - a nyugdíjrendszer bevezetésének - családi pótlék kiterjesztésének - gyárakban felügyelt jóléti feltételeknek. Ezek a jóléti államfő alkotóelemi. Rowntree liberalizmusának fő tantétele maradt, hogy egyetlen közösség sem engedheti meg magának sem egyéni, sem társadalmi szinten a pazarlást, (ipari társadalom). A Svéd Szegénysegélyező Társaság (1906.) élesen bírálta a szegénysegélyezési rendeletet (1871.)Egy évvel később a kormány bizottságot nevezett ki, mely feladata,

hogy javaslatot készítsen a szegénysegélyezésről és a csavargókkal szembeni bánásmódról. Angliában 1909-ben a szociálpolitika minden területére kiterjedő bizottsági jelentés készült el (társadalmi ellenőrzés, szociális kiadások). Beatrice Webb a fentieket a „civilizált élet kötelező minimumának tekintette". A 20. sz későbbi minimumelleni legfőbb fenyegetést a tömeges munkanélküliség jelentette Ez új szociálpolitika bevezetését tette szükségessé. Beveridge (1942) azt mondta: „ a világforradalom forradalmi pillanatában forradalmat kell csinálni, nem pedig toldozgatásokat. Szociálpolitikájának intézményei, szakértelme még mindig velünk vannak, de más elrendezésben működnek. 7. tétel A JÓLÉTI ÁLLAM A „ VÁLSÁG UTÁN" Ehhez a tételhez ismerni kell a keynesi modellt, miszerint ez kiterjesztette a szociális jogokat és erős szociális hálót hozott létre. De a keynesi modell nem volt fenntartható, sokba

került, ebből válság lett. A válság eredményére két modell valósult meg: a neokonzervativizmus és a köporativizmus. Mindez 1980 táján kezdődött a Thatcher- és a Reagan- kormány hatalomra kerülésével. Ez a k ét kormány programjában a n eokonzervatív irányzat mellett tette le a voksot. A neokonzervatív és a szociális korporatív modellekben jelentős politikai különbségek vannak az országok között, ami viszont erőteljesen rányomja bélyegét az egyenlőtlenség és még általánosabban a szociálpolitika alakulására. Többek között az is kétségtelen, hogy a parlamenti demokrácia kényszerei korlátozzák a változást a neokonzervatív rendszerekben. A választók kedvezőtlen reakciójától tartva a neokonzervatívok kénytelenek voltak lemondani arról, hogy közvetlen támadást indítsanak a szociális kiadások és programok ellen. így az igényjogosultág eszméjét, azaz az állampolgárok szociális jogait és azok univerzális

szociális programokon keresztüli intézményesülését nem rendítette meg a neokonzervatív ideológia és politikai orientáció támadása. De a neokonzervatív rendszerek feladták a t eljes foglalkoztatottságnak, a szegénység prevenciójának és a szélesebb értelemben vett nemzeti létminimum fenntartásának az eszméjét. A neokonzervatív rendszerek elvei és módszerei igencsak eltértek a keynesi jóléti államétól. A neokonzervatív politika visszatérést jelent a múlt „két nemzetből álló" társadalmához. Mindez az USA-ra és az Egyesült Királyságra jellemző. A neokonzervatív rendszerek gazdasági növekedést, árstabilitást és bizonyos fokú gazdasági modernizálást valósítottak meg. Elég nagy választói bázissal is rendelkeztek, hogy ne kelljen feladni a neokonzervatív politikát. A svédországi és ausztriai szociális korporatív rendszerek viszont igyekeznek megőrizni a jóléti állam három alapvető elemét - a teljes

foglalkoztatottságot, az univerzális szociális szolgáltatásokat és egy alapvető létminimum biztosítását. Bár ez a rendszer sem feledkezhet meg arról, hogy a jóléti állani a magántulajdonon alapuló és profitorientált piacgazdaság keretei között működik. Svédországban és Ausztriában az 1970-es évek közepe óta semmi jel nem mutat arra, hogy a gazdasági növekedés és hatékonyság megsínylette volna a magas szintű foglalkoztatottság és szociális kiadások fenntartásának politikáját. Különösen Svédország munkaerő-piaci politikája tűnik képesnek arra, hogy alkalmazkodjon a technológiai fejlődéshez. Mindmáig jórészt érintetlenek az együttműködés olyan alapvető, 3 oldalú intézményei, mint a szociális partnerség Ausztiában és a munkaerő-piaci bizottság Svédországban. Kétségtelen, hogy a szociális- és gazdaságpolitikában a széles konszenzust és fegyverszünetet konfliktusos időszak váltotta fel és

általánosnak tűnt a jobbra tolódás. Svédországban nagy nyomás nehezedik a kollektív bértárgyalások és az ipari partnerkapcsolatok konszenzuson alapuló mechanizmusaira. Mégis a sokat kárhoztatott szociális korporativizmus túlélte a gazdasági bizonytalanság és az alacsony gazdasági növekedés hosszú időszakát. Mi több, kevés jel mutat arra, hogy veszély fenyegetné a jóléti államot és bürokráciáját. Tény, hogy a szociális programok és kiadások bővítése nincs napirenden, de nincs szó a létező vívmányok megkurtításáról sem. Sem a svéd, sem az osztrák rendszer nem hagyta, hogy a tőkés gazdasági fejlődés társadalmi költségei a legkisebb teherbírásúakat terheljék. Kanada és Ausztrália: K anada sem tért át a n eokonzervatívizmusra. Szociálpolitikájában az univerzális, nagy programok továbbra is népszerűek és támogatást élveznek. Fontos a politika, mivel a választási megfontolások továbbra is mindennél

előbbre valók a kanadai konzervatívok szemében. A töke ebbe az irányba ható és mindmáig elég erős nyomása ellenére nem hajlandók kockáztatni népszerűségüket a vála1sztók körében azzal, hogy neokonzervatív szociálpolitikába kezdjenek. Az ismételt választási győzelemkor sem választási kampányuk, sem pártprogramjuk nem mutatott arra, hogy újból próbálkozni akarnának egy neokonzervatív jellegű politikával. Bár szabad kereskedelmi szerződést kötöttek az USA-val. Élesek voltak a viták, nem tudták mit jelent ez Félő volt, hogy a munkalehetőségek elvesztésén kívül, a szorosabb gazdasági összefonódás az USA-val gyengíteni fogja a szociális védettséget, és olyan intézkedések megtételére készteti Kanadát, amelyek közelítik az országot az USA-beli gyakorlathoz. Később azonban a kormány is fontolóra vette, hogy a szociális kiadások tetemes megkurtításával csökkentse a deficitet. Ez is az osztályérdekeket

kiindulópontnak tekintő felfogásunkat támasztaná alá. Ausztráliában, 1983-ban jött létre a munkáspárti, kormánypárti kormány és a szakszervezetek között. Először is, ez azt mutatja, hogy a társadalmi szerződés hozzájárulhat a szociáldemokrácia és a szociálpolitika fennmaradásához. Másodszor Ausztrália példája igazolja, hogy a szociális korporatív megközelítés, bármennyire szerény befolyást és eredményt ér el Európa országain kívül, igenis eredményes lehet, Harmadszor, az olyan általános modellek, mint a /szociális korporativizmus, nemzetállam keretben működnek, amelyek mindegyikének megvan a maga sajátos történelme és fejlődési útja. Áusztrália attól nem válik második Svédországgá, hogy bizonyos dolgokat importál Skandináviából. Ez az a pont, ahol belépnek a n emzeti különbségek A több mint, 30 é vig tartó konzervatív uralom és nagyon szelektív szociálpolitika után a szociáldemokrácia és az

egyezmény öt éve csak szerény eredményekhez vezetett a j óléti állam helyreállításában és újjáépítésében. Általában véve az ausztrál szociális korporativizmus nemcsak a R eagan- vagy Thatcher féle neokonzervatív alternatívával, de talán a F rancia Szocialista Párt tradicionálisabb politikájával is jól állja az összehasonlítást, a francia szocialisták kezdetben nagyon radikális álláspontra helyezkedtek, de azután telje pálfordulást hajtottak végre, aminek hatására tömegek ábrándultak ki a szociáldemokráciából és vesztették el a hitüket abban, hogy a szociáldemokrácia képes erősíteni a jóléti kapitalizmus jóléti elemét. A jóléti állam új keletű értelmezései 1. Az irreverzibilitásról szóló tézis Ez a t ézis nem vesz Figyelembe jó néhány olyan fontos változást, amelyen a j óléti állam keresztülment az 1970-es évek közepe óta. A következő formában azonban a tézis hasznos és elfogadható is:

tekintettel az állami jóléti szolgáltatások által ellátott különféle felhalmozási és legitimációs funkciókra, tekintettel az adott területen meglevő érdekekre, és tekintettel a választási versenyre és a demokratikus intézményekre is, nem valószínű, hogy a szóban forgó programok összességükben megszűnnének a tőkés társadalmakban, s különösen nem rövid időn belül. A tézis ebben a formában figyelembe veszi a viszonylag kisebb változások eshetőségét rövidtávon és a jelentősebb változásokét hosszú távon. 2. A jóléti állam, mint érett intézmény Egyes társadalomtudósok a nyugati ipari társadalmak stabil és érett intézményének tartják az 1980-as évek jóléti államát. Szerintük az elmúlt években csak annyi történt, hogy megállt a jóléti állam növekedése. Heclo, a felfogás egyik szószolója úgy véli, hogy a nyugati jóléti állam négy szakaszra osztható fel: kísérletezés / az 1870-es évektől az

1920-as évekig /, konszolidáció / az 1930-as évektől az 1940-es évekig /, bővülés / az 1950-es évektől az 1960-as évekig / és a közelmúltban átértelmezés / az 1970-es évektől /. Heclo rámutat, hogy a neokonzervatívoknak nem sikerült visszaszorítaniuk a jóléti államot. Amint azonban végetért a szakadatlan növekedés ideje, újra kellett fogalmazni a jóléti állam mibenlétét. Heclo szerint, újfajta „ keverék „ fog kialakulni a szabadság, az egyenlőség és a biztonság értékeiből. Lényegében olyan helyzetre számított, amelyben a jóléti állam alapvető intézményei a helyükön maradnak, de a további növekedés kérdésessé válik. Klein és OHiggins szerint a nagyszabású szociális programok a mindennapi valóságnak és a lakosság várakozásának szerves részét alkotják, elválaszthatatlanul összefonódnak a s tatus quoval, és az ezt érintő változásokkal szembeni ellenállással. Szerintük is a szociálpolitika nem a

válság, hanem az átértelmezés időszakában volt a különböző országokban. A szociálpolitikai intézmények ekkor már tartósan életképesek, érettek voltak és nem volt szükség másra, mint új gondolatokra, hogy mérlegelni tudják az alkalmazkodással és az érett intézményekben végbemenő változásokkal együtt járó problémákat. Ami a szociálpolítikát illeti, jó néhány gond volt a többé kevésbé meglévő stabilitással. Először is a szociálpolitikai intézmények nem légüres térben léteznek, nem ragadhatok ki a társadalom gazdasági és társadalmi realitásaiból. Úgy tűnik, hogy az érettség és a stabilitás statikus forgatókönyve vagy marginálisnak, vagy jelentéktelennek fogja fel a fejlődést. Klein és O’ Higgins szerint a szociálpolitikai ügyekben széles társadalmi konserizus létezik. Csakhogy a neokonzervatív politika / Egyesült Királyság, USA / távolról sem technokratikus, hanem eléggé nyíltan

osztályorientált és ideológikus. Meg kell jegyezni, hogy a szóban forgó szerzők nem hozzák összefüggésbe a j óléti állammal sem a teljes foglalkoztatottság megszűnését, sem az adózásban és a költségvetési politikában végbement változásokat. Kétségtelen, hogy amikor nincs növekedés, nehéz megőrizni a közszolgáltatások rugalmasságát és alkalmazkodóképességét. 3. A jóléti pluralizmus: a jóléti államtól a jóléti társadalomig Sokan a jóléti társadalmat, a jóléti pluralizmus vagy a jóléti vegyes gazdaság szinonimájaként fogják fel. Egyszerűen fogalmazva, ez a megközelítés abból indul ki, hogy a jólét - azok a javak és szolgáltatások, amelyek alapvető szükségleteket elégítenek ki és biztosítják a szociális védelmet - sokféle forrásból táplálkozik / az állam, a p iac, az önkéntes és jótékonysági szervezetek és a rokoni kapcsolatok /. Aki tehát egy kalap alá veszi a szociálpolitikát az állami

szociálpolitikával, az figyelmen kívül hagyja a szociális védelem és támogatás előbb felsorolt forrásait. Egy társadalom teljes jóléte e részelemek összege Ha a jóléti szektorok e gyik e leme zsugorodik, e z ne m f eltétlenül jelenti az eg ész szociálpolitika zsugorodását. Lehet, hogy csak arról van szó: a jóléti ellátás áttevődik az egyik szektorból a másikba. A funkciók újra elosztása megy végbe a jólétet biztosító különféle egységek között, miközben a jólét általános szintje nagyjából ugyanaz marad. Az állam közvetlenül kevesebb feladatot vállal magára. Érdekes módon az irreverzibilitásról szóló tézis egy másik változatával van dolgunk - ezúttal azonban nem a szükségképpen z sugorodó j óléti á llamnak, ha nem m agának a szociálpolitikának a z irreverzibihtásáról van szó. Itt nem a jólét nyirbálódik meg, hanem a feladatok rendeződnek át az egyes szolgáltatók között. Rein és Rainwater

szerint a jóléti politika már jórészt a költségek áthárítását jelenti az egyik szektorról a másikra. Bár sok minden függ attól, hogy hogyan és miért valósul meg a privatizáció. R Rose szavaival élve: „ a j óléti állam válsága nem a j ólét válsága A vegyes társadalmakban a családoknak sokféle lehetőségük van jólétük megőrzésére. Sőt, valószínűleg nagyobb a társadalom általános jóléte, ha nem egy monopolhelyzetben lévő szolgáltató van, hanem a jólét sokféle forrásból táplálkozik." Ken Judge hasonló gondolatmenet alapján veti el azt a nézete, mely szerint Thatcher Nagy Britanniájánan az állam lemond arról a felelősségről, hogy előmozdítsa az egyéni és kollektív jólétet. Az Egyesült KiráJyság szociálpolitikája annyiban merül ki miszerint az állam feladata az, hogy lehetővé tegyen dolgokat. A „képessé tevő" állam nagyobb hangsúlyt he1yez a s zolgáltatások finanszírozására,

tervezésére, előmozdítására és szabályozására, mint a szolgáltatások elvégzésére. Mitévők legyünk az átalakulóban lévő jóléti államnak ezzel a felfogásával? - Először is a pluralista érvelés nincs tekintettel a teljes foglalkoztatottságra törekvő jóléti állam hanyatlására és a munkanélküliség nagyarányú növekedésére a nyugati országokban, - másodszor, bár a jóléti pluralisták helyesen mutatnak rá, hogy egy adott társadalom szociális ellátási rendszerének átfogó értékelésekor figyelembe kell vennünk a szociális gondoskodás nem állami formáit is. Többnyire elsiklanak afelett, milyen következményekkel jár az egyik formáról a másikra történő áttérés. A lényeg az, hogy a jóléti ellátások különböző formái más más elveken alapulnak, és különböző a hatókörük. A vegyes jóléti rendszer nem merül ki annak eldöntésében, hogy a korporatív előnyöket tekintve ki tudja legjobban

megvalósítani a jóléti szolgáltatásokat. Fontos hogy különbséget tegyünk a szociális ellátás céljai és eszközei között. Egyrészt aközött, hogy mindenkit megillet egy bizonyos színvonalú szolgáltatás, amit csak a kormány szavatolhat, és más felől az ilyen szolgáltatások nyújtásának leghatékonyabb eszközei között. Ezek különféle konfliktusokkal járnak. A pluralisták hajlamosak arra, hogy megfeledkezzenek ezekről. Az USA-ban nem tesznek különbséget a szolgáltatásokra való igényjogosultság hiánya és a szolgáltatások nyújtásának privatizálása között. A gyakorlatban ezt nem lehet különválasztani. A kettő átfedi egymást, és kölcsönösen hat egymásra Egy dolog a szolgáltatások nyújtását úgy decentralizálni és privatizálni, hogy az igényjogosultság nem szenved csorbát, és merőben más dolog a nélkül privatizálni, hogy szavatolnánk az igényjogosultságot, vagy biztosítanánk, hogy a méltányossági

szempontok érvényesüljenek. Egyik pluralista sem bizonyította, hogy ahol a kormány kivonult a szociális ellátásból, ott más szektorok átvették a feladatot. Inkább ennek ellenkezőjére mutattak Mivel a jótékonyság önkéntes cselekedet, az adományozót semmi sem kötelezi arra, hogy adjon. Következésképpen, a rászorulóknak nincs igényjogosultságuk a magánforrásokból származó segítségre, és hálásnak kell lenniük azért, amit kaptak. Ebből következik, hogy Nagy Britanniában és az USA-ban a szociális programok megnyirbálása, a munkanélküliség és az alacsony bérű foglalkoztatottság terjedése, valamint az adózásban bekövetkezett változások együttesen jelentősen növelték a szegénységet és az egyenlőtlenségeket a neokonzervatív rendszerekben. A vegyes jóléti rendszeren alapuló megközelítés alapján a jólét nem értékmentes kategória. A kormány vagy az állami szektor nem pusztán jóléti szolgáltató, hanem a

társadalmi értékek és tevékenységek legitim szabályzó intézménye is. Az állam jóléti szolgáltató meg kell különböztetni az állam jóléti szabályozó szerepétől. A megszorítás és az igényjogosultságtól való megfosztás az utóbbihoz tartozik. Az állam szerepének az előbbi értelemben vett zsugorodása merőben különbözik az állam utóbbi értelemben vett visszavonulásától. Azonban különbséget kell tenni a szükséglet kielégítése iránti kollektív felelősség és az eszközként alkalmazott szükséglet kielégítési formák között is. A II világháború utáni jóléti állam keynesi modellje irányítási és szolgáltatás nyújtási felfogásában általában erősen államközpontú volt. Ekkor tettek egyenlőségjelet a méltányosság és a szociális védettség minimális szintje iránti kollektív felelősség, röviden az univerzális igényjogosultság, illetve a szolgáltatások állami biztosítása közé. Ami azt illeti

semmi sem bizonyítja, hogy a minimális szint fenntartására irányuló optimális állami felelősség ne egészülhetne ki jókora tevékenység átruházással és pluralizmussal a s zolgáltatások nyújtásában. Ennek hiányában nagyrészt homály fedi, hogy igényjogosultság és méltányosság tekintetében mit értsünk vegyes jóléti rendszeren vagy jóléti pluralizmuson. A jóléti pluralizmuson belüli különbözőségek: a centralizmus kontra pluralizmus kérdése a szociális szolgáltatások szervezésében és nyújtásában megkülönböztetendő a nemzeti létminimum szavatolás iránt, többé vagy kevésbé kollektív felelősségtől. A neokonzervatív or szágokban a pol itikai dimenzióban eltolódás ment végbe az intézményestől a reziduális felé, a szolgáltatás nyújtásban pedig a centralizált vagy állami rendszertől a decentralizált illetve privatizált rendszer felé. 3. A demokratikus osztályharc Vannak társadalomtudósok, akik szerint

a jóléti állam a demokratikus osztályharc terméke. A tőke és a munka közti osztályellentétet tekintik annak a tényezőnek, amely leginkább meghatározza a szociálpolitikát a tőkés demokráciákban. A demokratikus osztályharcfelfogás fényében a tripartizmus a tőketulajdonosok és a dolgozó osztályok közti szüntelen harc egyik formája és szakasza; a t ársadalmi alkuk egy metszete, amely alkuk kimenetele nem előre meghatározott. Különösen fontosnak tartják a munka hatalmi erőforrásainak mobilizálását, ami főként úgy történik, hogy a bérből élők egyre nagyobb hányada szerveződik szakszervezetekbe, és kollektív erejét osztályként használja a társadalmi alkukban történő részvételhez. A legfontosabb a demokratikus osztályharc elméletében a munkásmozgalomnak az a képessége, hogy felvázol egy alternatív társadalomképet és egy működőképes kollektivista társadalmi modellt, amit hacsak részlegesen is, de meg tud

valósítani összehangolt cselekvése révén. A társadalomkép az egyetemesség és a szolidaritás elvén alapul, és túlmutat a tőkés demokráciákra jellemző individualizmuson és érdekcsoport pluralizmuson. A demokratikus osztályharc figyelembe veszi az intézmények és a csoportok kölcsönhatását is. Ennek megfelelően nem csupán a munkásosztály harca termékének tekinti a t eljes foglalkoztatottságot és az univerzális szociális szolgáltatásokat. Továbbá érzékeli az egyes szociálpolitikák közti különbségeket, miközben hangsúlyozza a szervezett munkásosztály szerepét, számot vet azzal is, hogy az egyes társadalmi rétegeket más- más érdekek fűzik a jóléti államhoz. 8. tétel A szociálpolitika Magyarországon 1945-1956-ig A szociálpolitika alakulása ebben az időszakban 3 szakaszra bontható: 1. 1945-1948: a koalíciós évek 2. 1949-1952: „a rejtett fordulat" után 3. 1952-1956 1. 1945-1948 A háborút közvetlenül

követő időszak sűrítette a folyamatokat, és eseményeket. Összekapcsolódott a háború előtt szándékkal elkülönített munkás-, paraszt-, és szegénypolitika. Az első fontos lépés a földreform volt. A földreform célja az volt, hogy megoldást találjon a mezőgazdasági szegénység kezelésére. Azonban a földosztás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert az új gazdák egy része nem rendelkezett a föld megműveléséhez szükséges eszközökkel, más részüknél a juttatott terület túl kicsi volt ahhoz, hogy tisztes megélhetést nyújtson, néhány százezren pedig kimaradtak a földosztásból (cigányság). A földosztással az Országos Nép- és Családvédelmi alap létjogosultsága megszűnt. A közjóléti szövetkezetek viszont a fordulat évéig megmaradtak Elvben a korábbinál koncepciózusabb, egységesebb és önállóbb szociálpolitika jó eszközei lehettek volna. A munkáskérdés lényege a t eljes foglalkoztatás, a m

unkakörülmények javítása és a tőke kisajátítása volt. Úgy tűnt, hogy ezeken az alapokon a tervgazdálkodás segítségével a társadalombiztosítás és valamennyi egyéb szociális ellátás is a munkásmozgalom régi követeléseinek megfelelően lesz fejleszthető. Végül a 3 nagy lépés a háború előtti szélsőségesen egyenlőtlen kereseteloszlás összébb húzása volt. Az alapelveit tekintve új, önállóbb szociálpolitika azt kívánta szolgálni, hogy az emelkedő életszínvonal mellett az egészségügy és szociálpolitika állami szervei útján növekvő intézményes segítséget nyújthasson mindazoknak, akik betegségük, koruk, háborús sérülésük, vagy eltartójuk elvesztése következtében nem képesek életük fenntartását munkájukkal biztosítani. Az állami szervek: Népjóléti Minisztérium, és az egészségügyi és szociális szakszolgálat. Létrehozták a szociálpolitika népi szerveit is: a szociálpolitikai bizottságokat, a

szociálpolitikai tanácsokat, a népjóléti miniszter mellett pedig az Országos Szociálpolitikai Tanácsot, melyek megújuló tartalommal, megnövekedett feladatkörrel, segítségnyújtó szegénypolitikát csináltak. A szociálpolitikai terv a hároméves terv részeként a dolgozók életszínvonalának felemelését szolgálta. E tervben a legjelentősebb szociális problémák felsorolásakor első helyre került a mezőgazdasági népesség, amely az államtól várt, sürgős gazdasági segítséget megélhetése alapjainak megteremtéséhez. Második helyen szerepel a hasonlóképpen szociális problémaként kezelt munkanélküliség. A hagyományos „szociális" feladatok a társadalombiztosítástól a lakáskérdésig és szegényellátásig csak ezek után következtek. A jövedelemolló szűkítése kettős célt szolgált. Egyrészt a jövedelmek közötti különbségek csökkentését, másrészt pedig azt, hogy a legrosszabbul fizetett csoportobiak is

valamilyen minimális megélhetési szintet biztosítson. A korábban széttagolt politikák összekapcsolódtak, és együttműködtek a népi mozgalmakkal. A szegénység nem szűnt meg, még a szegények külön támogatása sem, de a gyakorlat elindult a szegénység alapjainak felszámolása útján. Az elképzelés az volt, hogy az új alapokon működő, gazdaságra épülő társadalombiztosítás és szociálpolitika a továbbiakban megszünteti az önálló szegénypolitika szükségességét. 2. 1949-1952 1948-tól kezdve az előbb vázolt tendenciák fokozatosan új irányt vettek, melyek szerint a népi demokrácia gazdasági rendszere főleg a földreform megvalósítása, a nagybankok és kulcsiparok államosítása után egymagában is egy szociálpolitikai eredmény, mert az állam ellenőrzése biztosíték arra is, hogy a dolgozók munkájának eredménye visszajut a dolgozókhoz, és ezt használja fel a népi demokrácia az általános életszínvonal emelésére.

Ebben a felfogásban a helyzetnek állandóan és automatikusan javulnia kellett. A szegénység a hivatalos álláspont szerint ekkorra megszűnt, ezért a szegénység kérése lekerült a napirendről. 1949-ben úgy döntöttek, hogy szakítani kell a tőkés rendszer ún. szociálpolitikájával, 1950-ben pedig megszüntették a Népjóléti Minisztériumot, a szociálpolitika a társadalombiztosításra, és a munkavédelemre szűkült. Ennek a felfogásnak a következményeként a megmaradt szociálpolitika csak külsődleges céloknak tett eleget: A, A társadalmi erők megosztása, azaz olyan osztálypolitika, amely a munkásságon kívül minden más csoporttal szemben diszkriminatív és elnyomó. A szociálpolitikán belül a parasztságot másodrendű állampolgárként kezelték. Az időskorúak ellátatlanok voltak, mert nyugdíjrendszer nem létezett, a s egélyezés gyakorlata a m inimumra csökkent. A családi pótlék nemcsak az egyéni parasztokat nem illette

meg, de még a szövetkezeti parasztokat sem. Különösen nehéz helyzetet teremtett a p arasztság számára az ingyenes egészségügyi ellátásból való kizárásuk. B, A munkásságot szolgáló szociálpolitika valójában a politikai megfélemlítésnek vált az eszközévé. A táppénzcsalók elleni hajsza 1952-ig fokozódott, és csak 1954-ben csitult el Az állam megszüntette az egyéni segélyezést, mert felső szinten kialakult az a meggyőződés, hogy a szegénység megszűnt. A szakszervezetek nem fogadták el azonnal ezt a szemléletet, és az általuk kezelt keretből próbálták anyagilag segíteni a rászorulókat. A felső vezetés azt sugallta, hogy alulról jövő érdekképviseletre nincs szükség, hiszen fent mindent megtesznek a dolgozókért. Fokozatosan elfelejthetővé tették, hogy szociálpolitikára felhasznált pénz nem az állam saját pénze, hanem a d olgozók által megtermelt és nélkülük újraelosztott javak tömege. Erősítették azt a

szemléletet, hogy a szociálpolitikai jövedelmek és szolgáltatások nem jogok, hanem juttatások, ajándékok. C, A szociálpolitikai eszközöket közvetlenül a gazdaság fejlesztésének szolgálatába állították. Egyre erősödött az a felfogás, miszerint az a ,jó" munkaerő, aki keveset van táppénzen, illetve szabadságon, és az a „rossz" munkaerő, aki sokat hiányzik a munkahelyéről táppénz, vagy szabadság miatt. A szociálpolitikáról való lemondást a jövőért hozott áldozatként állították be. Ebben az időszakban a foglalkoztatás kivételével minden életszínvonal-mutató romlott. Rendkívül nagy szükség lett volna valamilyen komplex szociálpolitikára, a növekvő szegénységgel való tőrödére. ( Tömeges ingázás, ennek egyéni és családi következményei; A nők munkába állása a gyermekek ellátására vonatkozó következményekkel; A tömeges többlépcsős társadalmi mobilitás jelentős társadalmi és

pszichológiai terhekkel.) Erre az időszakra a társadalmi kontroll nélküli, önkényalapú politika uralma, az érdekmozgások és a társadalmi gondolat elnyomása, az önálló szociálpolitika elsorvasztása -s mindezek miatt az abszolút és relatív szegénység növekedése volt a jellemző. 3. 1953-1956 A politikai bénultság 1953 után némileg oldódott, anélkül azonban, hogy a lényeges kérdések megoldódtak volna. így a halmozódó feszültségek végül is azl956-os politikai válságba torkolltak. 9. tétel A szociálpolitika fejlődése 1956-tól a 80-as évek közepéig 1. s zakasz: 1957-1977: a szociálpolitika csendes feltámadása - elmélet és gyakorlat szétválása 2. szakasz: 1978-1985: gazdaságilag nehezedő időszak 1. 1957-1977: A szociálpolitika fejlődése: Ebben az időszakban az életkörülmények egyértelműen javultak. Ezt a gazdaság jobb működése, az elosztható források bővülése tette lehetővé, látszólag szinte automatikusan.

A gazdaság feléledése a maga részéről a gazdaságpolitika új vágányra állításának, a gazdasági reformnak köszönhető. A szociálpolitikában azonban a h ivatalos átértékelés és szakítás nem történt meg, noha a szerkezeti és tartalmi torzulások voltak akkorák, mint a gazdaságban, ám ennek ellenére is jelentős fejlődés mehetett végbe. A szociálpolitika a gyakorlatban működött, viszont e mögött nem volt tisztázott elméleti háttér. A politikai tudatosságjelen volt, hiszen már 1956-ban deklarálták hogy a gazdaságpolitikában elsődleges szempont kell, hogy legyen „a dolgozók életszínvonalának fokozatos emelése"./ A szociális vonzatú tudatos lépésekhez tartoznak azok az állami intézkedések is, amelyek a gazdasági reform utáni időszakban a bérolló túlságos szétnyílását, piaci veszteségek ellensúlyozását szolgálják. Ilyenek voltak pl az oktatásnak, egészségügynek adott rendkívüli béremelések, a

bérminimum bevezetése, az átlagbér-szabályozás, áremelés esetén egységes összegű árkompenzálások, nyugdíjak emelése. Feltétlenül pozitív fejleménynek tekinthető, hogy a szegénység jelentős csökkenése nem önálló szegénypolitikával történt. A legfőbb eszköz a munkahelyteremtés, s ezzel a t eljes foglalkoztatás kialakítása volt. Mindazonáltal nem állítható, hogy a történések szervesen illeszkedtek volna valamilyen elvileg tisztázott szociálpolitikai rendszerbe. Ez jól tükröződik a nyugdíjrendszer sajátos fejlődésében is. A bismarcki gyökerű egyéni biztosítási élv mellé bekerültek a társadalmi szolidaritás elvére épülő egyes elemek, pl. az un várományfedezeti rendszerről az un. felosztó-kirovó rendszerre való áttérés/ ami lehetővé tette a hosszú várakozási idő csökkentését, vagy a jogosultságok kiterjesztését olyan csoportokra, amelyek nem szereztek járulékbefizetéshez kapcsolódó

jogosultságot. Ugyanezen elv alapján a nyugdíjak megállapításánál kevésbé vették figyelembe a munkaviszony hosszát, valamint az alacsony nyugdíjakat is többször emelték. Itt a szolidaritási elv lassú fokozatos erősítéséről van szó, melynek következetesebb alkalmazása vezethet el az értékálló és életszínvonalnövekedéssel is lépést tartó nyugdíjig. Határozott tendencia volt a politikai diszkrimináció kiiktatása a szociálpolitikából. A spontánul burjánzó szociálpolitikának nem tisztázódott a gazdasághoz és gazdaságpolitikához való viszonya. Ebből adódott, hogy a szociális szándékú lépések gyakran fékezték a gazdaság fejlődését, illetve, hogy az önálló szociálpolitika hiányának terheit közvetlenül a gazdaságnak kellett viselnie. 2. 1978-1985-ig 1978 és 1985 között a nemzeti jövedelem növekedése lelassult, a külföldi eladósodás terhei nőttek, szükségessé vált néhány makroszintű

átcsoportosítás és néhány államigazgatási takarékossági intézkedés. A 70-es évek végétől elkerülhetetlennek tűntek a lakosság vásárlóerejét korlátozó intézkedések. Az áttekintendő intézkedések és tendenciák nem kizárólag szociálpolitikai jellegűek. Közös elemük az, hogy közvetlenül érintik a lakosság életszínvonalát, életkörülményeit. Legfontosabb folyamatok: - A korábban (elvben) központi alapokból vállalt közösségi létesítmények létrehozásának visszahárítása a helyi közösségekre. - Egyéni célt szolgáló infrastruktúra - mindenek előtt a lakás - építési terheinek korábbinál nagyobb mértékű áthárítása a magán erőre. Ezzel az önerőből építésre képtelen, alacsonyabb jövedelmű csoportok lakáshoz jutási esélye jelentősen csökkent. - A vásárlóerő korlátozása különböző - többé-kevésbé közvetlen - eszközökkel. Ilyenek az ellentételezés nélküli áremelések, a vállalti

bérnövekmény súlyos adóztatása, a társadalmi jövedelmek utólagos hozzáigazítása az áremelkedésekhez, a magasabb jövedelmű csoportok megadóztatása. -Egyes intézkedések a jobb helyzetű, erősebb pozíciójú csoportoknak kedveztek (GYED). A legrosszabb helyzetű, leggyengébb csoportok védelmét olyan lépések szolgálták, mint a nyugdíjkorrekciós rendszer, a segélyezés lassan bővülő, a korábbinál liberálisabb gyakorlata, illetve a cs aládsegítő központok fokozatos kiépítése. Olyan intézkedésről, ami eleve és tudatosan a rosszabb helyzetűek ellen irányult volna, nem lehet beszélni. Az áremeléseknél tudatos szándék volt az élvezeti cikkek, gépkocsiköltségek átlagosnál gyorsabb emelése - viszont volt olyan periódus, amikor mégis az alapszükségletek -élelmiszer, háztartási energia, közlekedés - árai emelkedtek az átlagnál jóval nagyobb mértékben, s ez legsúlyosabban az alacsony jövedelműeket érintette. A

legnagyobb problémát a foglalkoztatási lehetőségek szűkülése, illetve a hatékonyabb foglalkoztatásra való olyan törekvés jelenti, amely nem párosul munkahelyteremtéssel, vagy az átállás hatásait automatikusan kivédő szociálpolitikával. 1985 őszén újraszabályozták az átképzési segélyt, mely csak részben pótolja a munkanélküli járandóság hiányát. A családi pótlék, illetve a segélyezés feltételei egyelőre nem igazodtak a munkaerőpiaci változásokhoz. Ezért a munkaviszony megszűnése a keresetkiesés mellett az e juttatásokra való jogosultság automatikus megszűnését is magával hozhatja. Valójában a politikai szándék ellenére megjelent a munkanélküliség ténye A munkanélküliség elkerülésének szokásos eszköze volt a rokkantosítás, mely munkanélküli segélyrendszer hiányában az egyetlen lehetőség volt a munkaügyi problémák kezelésére. Különösen nehézzé vált a megváltozott munkaképességűek

elhelyezkedése. Még az eleve igen csekély számú védett munkahely egy részét is megszüntették, a gazdasági megfontolások pedig általában nehezítik a szociális foglalkoztatás fenntartását vagy fejlesztését. A családi jövedelmek változásainál egyértelmű vesztesek a két- és többgyermekesek, illetve a GYES-en lévő nők családjai lehetnek. A nyugdíjasok között a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők relatív vesztesége a l egkisebb, de helyzetük így is rendkívül nehéz. A többi nyugdíjas reáljövedelem csökkenése már igen jelentős. A helyzet nehezedését kísérő bizonyos jelek az abszolút szegénység növekedésére utalnak. 10. tétel A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK ÚJJÁSZÜLETÉSE MAGYARORSZÁGON Amikor szociális szolgáltatásokról beszélünk,, akkor általában a rendszerváltást követően tartjuk számon azok megjelenését, újjászületését. Szociális szolgáltatások már léteztek a rendszerváltás előtt is. A

rendszerváltáskor az ellátási formák többségénél logikailag kerültek új keretbe a már létező szolgáltatás típusok. A rendszerváltás óta leginkább kézenfekvő változás magának a szociális szférának az explicit megjelenése volt. A magyar közigazgatás sajátos struktúrája miatt a szociális szféra, és azon belül a szociális szolgáltatások a központi kormányzat és az önkormányzatok sajátos konfliktusának áldozatává vált. Kiépült a szociális igazgatás rendszere, megjelent fokozatosan fejlődött a jogi szabályozás és létrejöttek új szociális szolgáltatások 1993-ban elfogadott Szociális törvény által nevesített szociális szolgáltatások: - A gyermekek napközbeni ellátása - Házisegítségnyújtás, étkeztetés - Családsegítés - Ápolást-gondozást nyújtó intézmény - Idősek otthona - Pszichiátriai betegek otthona - Fogyatékosok otthona - Rehabilitációs intézmények - Pszichiátriai betegek rehabilitációs

intézménye - Szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye - Fogyatékosok rehabilitációs intézménye - Nappali ellátást nyújtó intézmények - Idősek klubja - Fogyatékosok nappali intézménye - Nappali melegedő - Szenvedélybetegek nappali intézménye - Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények -Gyermekek átmeneti otthona -Időskorúak gondozóháza -Fogyatékosok gondozóháza -Hajléktalanok átmeneti menhelye és átmeneti szállása Az 1993-as Szociális törvény pontosan meghatározza, mely ellátási formákat mikorra kell létrehozni. A személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatások létrehozatala a kijelölt határidőre nem jött létre, 1997. dec 31 helyett, 1999 dec31-re valósult meg Több szolgáltatás esetében a kapacitások növekedése helyett azok visszaépülését tapasztalták.(pl Nappali ellátás esetében, Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja, drasztikusan csökkent a bölcsődei férőhelyek száma. Vannak

olyan területek, ahol egyértelmű fejlődést figyelhetünk meg. Kétségtelenül növekedett a hajléktalan ellátás intézményrendszere. A GYERMEKVÉDELMI SZOLGÁLTATÁSOK MEGJELENÉSE Az egyetlen szolgáltatás, ahol igazán dinamikus fejlődés figyelhető meg 1998-1999.-re, az a gyermekjóléti szolgálat. 1997 -ben új jogszabály jelenik meg(1997 évi XXXItv), amely külön keretbe foglalja a gyermekekkel kapcsolatos szociális szolgáltatásokat. 1997 -ben nevesített új szolgáltatások: ALAPELLÁTÁS: -Gyermekjóléti szolgáltatások ÁTMENETI GONDOZÁS:- Helyettes szülők - Gyermekek átmeneti otthona -Családok átmeneti otthona NAPKÖZBENI ELLÁTÁS: -Házi gyermekfelügyelet - Családi napközi - Bölcsőde OTTHONTNYÚJTÓ ELLÁTÁS: - Nevelőszülői hálózat - Gyermekotthonok TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLTATÁS SZOCIÁLIS TÖRVÉNYBEN:- Pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona A gyermekjóléti szolgáltatások 1999-ben a kötelezett

települések 89,4 százalékban létrejöttek. A fejlődés olyannyira dinamikus, hogy a Családsegítő szolgálatok fejlődése ezzel egyenesen arányos. Összességében megállapíthatjuk, hogy a rendszerváltást követő első 10 évben számos szociális szolgáltatást nevesítettek (24-et) a 2 alapvető jogszabályban( Szoc.törv Gyermekvéd. Törv) Az előírások rendelkeznek arról, hogy ezeket mely szerveknek, mikorra , milyen tárgyi és szakmai minimum feltételekkel kell létrehoznia. Tehát egy jól felépített, részletes szabályozás jön létre, a gondok akkor kezdődnek amikor ezeket a szolgáltatásokat a valóságban is szeretnék tetten érni. A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK HIÁNYOSSÁGÁNAK OKAI A jól felépített jogi szabályozás, ellenére foghíjasán, elégtelen feltételekkel épül ki a rendszerváltás utáni magyar szociális szolgáltatások rendszere. Az indokok között elsősorban olyan érvek jelennek meg, melyek az államadósság

csökkentésének és a gazdasági stabilitás megteremtésének prioritásait hangsúlyozták. Ahhoz, hogy a finansziális érveket megértsük, meg kell értenünk a központi kormányzat és az önkormányzatok viszonyát. Az önkormányzatok rendkívüli önállósággal bírnak Magyarországon, a központi kormányzatnak, a parlamentnek vagy a felelős minisztériumnak elvileg nincs közvetlen befolyása arra, milyen gazdálkodást és intézményi politikát folytatnak az önkormányzatok. Rendkívül nehéz tisztán látni a szociális szolgáltatások financiális kérdéseiben. 1999-ben nem létezett olyan adatszolgáltatási rendszer, melyből egyértelműen megmondható lenne, hogy mely önkormányzatok, mely ellátási kötelezettségeiknek tettek eleget, és azt gyakorlatilag senki nem ellenőrizte, hogy pl. az alapfeladatokra átadott normatívák valóban ezekre fordítódtak-e Korrekt elszámolás hiányában minden résztvevő fél elmondhatja a maga érveit,

magyarázatait, de a fent ismertetett okokból komoly erőfeszítéseket kell tenni annak, aki tisztán akar látni. A központi kormányzat milliárdokban kifejezve el tudja mondani, hogy mekkora összegeket adtak át az önkormányzatoknak szociális célokra. Az önkormányzatok folyamatosan arról számolnak be, hogy kénytelenek az eredetileg szociális szolgáltatásokra érkezett, de gyakorlatilag szabadon felhasználható forrásaikat más célokra fordítani. A törvényi szabályozás alapján az önkormányzatok úgy is dönthetnek, kizárólag gazdaságossági szempontból, hogy költséges saját intézmények fenntartása helyett minőségileg hátrányosabb feltételekkel szervezik meg az ellátást. Gondot okoznak egyes szociális szolgáltatás létrehozásánál az is, hogy rendszerint késnek a végrehajtási rendeletek, a szakmai munkát segítő módszertani ajánlások, segédletek. A rendszerben rendkívül hiányzik egy jelentős dimenzió, hogy mielőtt

kiépülnek a szociális szolgáltatások a helyi önkormányzatnak tél kellene mérni a lakossági szükségleteket és ennek mentén kellene megszervezni az ellátási formát. Magyarországon létező szociális szolgáltatások vagy azért léteznek, mert megörökölte őket az önkormányzat, vagy mert létezésüket jogszabály írta elő. Azt, hogy valóban mennyire az anyagi természetű okok motiválják egy- egy szolgáltatás létrejöttét, arra a rekordsebességgel kiépült gyermekjóléti szolgálatok jelentik az élő példát. HOGYAN TOVÁBB? 1999-es évet követően, új helyzet állt elő, a gazdaság egyértelműen fejlődésnek indult, azt gondolnánk, hogy ez kihatással volt a szociális szolgáltatások fejlődésére is. Nem ez történt Sajátos módon jelentős fejlődés ment végbe, de valahogy úgy, hogy a rendszer hiányosságai inkább növekedtek, mintsem csökkentek volna. Egy újabb módosítás során a már nevesített szolgáltatások

hiányosságai ellenére a szociális törvény újabb szolgáltatásokkal bővült. 1999. évi LXXIIItv a kővetkező új ellátási formákat nevesít: • Szenvedélybetegek otthona • Hajléktalanok otthona • Hajléktalanok rehab. Int • Pszichiátriai betegek nappali int. • Fogyatékosok lakóotthona • Pszichiátriai betegek lakóotthona 2001-BEN ÚJ ABB M ÓDOSÍTÁSRA K ERÜLT S OR, 2 001. É VI L XXEXLtv A KÖVETKEZŐ ÚJ SZOLGÁLTATÁSOKAT NEVESÍTI: • Támogató szolgálat • Utcai szoc. Munka • Jelzőrendszeres házisegítségnyújtás • Fogyatékos személyek részére nyújtott jelzőrendszeres házi segítségnyújtás • Családsegítőn szolgálatokon belüli speciális szolgáltatások • Szenvedélybetegek lakóotthona Az egyetlen önálló program a szenvedélybetegek lakóotthona. Az új szolgáltatások többségében már létező ellátási formák kiegészítői azonban szakmai szempontból rendkívül fontosak. Ennél a pontnál még

nyilvánvalóvá vált az ellátórendszer virtualitása 2003-ra 30 fölé emelkedett a nevesített, és kötelezően létrehozandó szociális szolgáltatások száma. Ezek között már többségben vannak az új korszerű, egymásra épülő szolgáltatási formák, melyek alkalmasak arra is, hogy fokozatosan felváltsák a rendszerváltás előttről örökölt korszerűtlen intézményi struktúrát. A szociális szolgáltatások köre évről évre bővül, és közülük számos igen korszerű formát képvisel