Fizika | Tanulmányok, esszék » Kahut János - Színkeverés, színmérés, színtan

Alapadatok

Év, oldalszám:2001, 16 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:193

Feltöltve:2007. május 01.

Méret:261 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!

Tartalmi kivonat

Féléves feladat SZÁMÍTÓGÉPES KÉPELEMZÉS tárgyból SZÍNKEVERÉS, SZÍNMÉRÉS, SZÍNTAN Készítette : Dátum : Kahut János AK401c 2001. október 28 1 SZÍNTAN Minden, amit szemünkkel érzékelünk, kisebb-nagyobb színes felületekből tevődik össze. Ezek az egymást határoló színes felületek adják a tárgyak alakját. Érzékszerveink közül a látóérzékünknek jut a legnagyobb szerep. A színek keletkezése, tulajdonságai, a színérzékelés, a színlátás folyamatai részben fizikai, részben fiziológiai, leginkább pedig lélektani folyamatok. A színtan tehát szoros összefüggésben áll több tudományággal, különösen a kémiával, mert a leggyakrabban előforduló és legtöbb színnek bizonyos vegyi anyagok és folyamatok az alapjai. A fény és a szín Az emberi szem csak a 380760 nm közé eső hullámhosszúságú elektromágneses sugárzás érzékelésére képes. E sugárzás érzékelés szerinti megfelelője a fény A szín

fogalmát háromféleképpen értelmezhetjük: a, Fizikai szempontból meghatározott (a fent említett tartományba eső) hullámhosszal rendelkező fény. Ahol nincs fény, ott szín sincsen b, Fiziológiai szempontból a szín a látószervünkben egy vagy több fénysugár által okozott inger. c, Lélektani szempontból a szín nem más, a látószervünk idegrendszere útján továbbított fényinger által az agyban létrejött színérzet. A színkép (spektrum) Minden fénysugár, ha útjában egyik közegből egy másik közegbe jut, a két közeg határvonalán megtörik, mégpedig a nagyobb hullámhosszúságúak kisebb, a kisebb hullámhosszúságúak nagyobb mértékben. A nappali fényt ilyen módon felbontva (1 ábra) azt tapasztaljuk, hogy a fehér fényt kibocsátó fényforrásoknak a fehér színe nem egységes, hanem számtalan különféle színű sugár keveréke, amelyek mindegyikének más-más hullámhosszúsága van. A fény felbontása és vizsgálata

spektroszkóppal történik A színek beosztása A színeket színérzet szerint két csoportra oszthatjuk: semleges színekre (fehér, szürke és fekete) és tarka színekre (vörös, zöld, sárga, stb.) 2 Semleges színek Fehér színű az olyan felület, amely a ráeső fényt teljes mértékben visszaveri. Ideálisan fehér fény nem létezik, az előállítható legfehérebb szín a magnézium-oxid. Az égő magnézium füstjének egy lap felületére való lecsapásával 97%-os reflexiójú felületet kaphatunk. A tökéletes fekete szín reflexiója nulla. Az ilyen felület a ráeső fényt teljes mértékben elnyeli. Gyakorlatilag fekete test szintén nem létezik, de megközelítőleg megvalósítható egy belül feketére festett üreges testtel (pl. kockával), melynek egyik oldalán egy is nyílást vágunk (Kirchhoff-féle abszolút feketetest). Szürke vagy fekete színe csak egy felületnek vagy anyagnak lehet, mert szürke vagy fekete fény nincs. A semleges

színeket egyértelműen osztályozhatjuk egy egyirányú lépcsős fokozatú sorozatba. A sorozat két végpontja a fehér és a fekete A szürke szín remissziója a világossági fokát, azaz a fehértartalmát is jelenti. Ha a százalékban kifejezett fehértartalmat 100-ból levonjuk, a feketetartalmat kapjuk. A fehér színt (feketével) csak sötétebbé, a fekete színt (fehérrel) csak világosabbá, a szürke színt pedig vagy világosabbá, vagy sötétebbé tehetjük, de mindig csak egy irányban tudjuk megváltoztatni. Ezért a semleges színeket egyirányúnak, egydimenziójúnak nevezzük. Tarka színek A tarka színeket a semleges színektől egy különleges ismertetőjel, a színjelleg különbözteti meg. A színjelleg a színek azon tulajdonsága (vörös, sárga, lila, stb), amelynél fogva azokat egymástól meg tudjuk különböztetni. Jellegük szempontjából négy alapszínt különböztetünk meg: a sárgát, a vöröset, a kéket és a zöldet. Ezeket, mint

egységes színérzetet okozókat jellemezhetjük, mert a sárga alapszínt nem érzékeljük sem vörös, sem zöldes árnyalatúnak, a vöröset nem érzékeljük sem sárgás, sem kékes árnyalatúnak, a zöldet pedig sem kékes, sem sárgás árnyalatúnak. Viszont az összes többi tarkaszín mindig két alapszínre emlékeztet Érdekes, hogy olyan tarka színek nincsenek, amelyek színérzetünk szerint egyidőben a vörösre és a zöldre, vagy a sárgára és a kékre emlékeztetnének. Minden tarka színnek (kivéve a közvetlen fényforrások színeit) nemcsak színtartalma, hanem fehértartalma (pl. rózsaszín) vagy feketetartalma (pl zöld) vagy szürketartalma (pl drapp) is van. A tarka színek tehát háromirányú, azaz háromdimenziójú csoportot alkotnak, mivel színárnyalatuk háromféleképpen változtatható: 1. A sárga és kék alapszínt vörösessé vagy zöldessé, a vörös és zöld alapszínt sárgássá vagy kékessé változtathatjuk. 2. Az

alapszínhez fehér szín hozzáadásával tiszta világos, feketetartalom hozzáadásával pedig tiszta sötét színárnyalatokat kapunk (2-3. ábra) 3. Ha az alapszín színtartalmát egyidejűleg fehérrel és feketével (vagyis a szürketartalom növelése útján) csökkentjük, fokozatosan tompított lesz. Ezek a tompa színárnyalatok 3 A színek világossága Minden színnek a színtartalmán, fehér- és feketetartalmán kívül van egy negyedik tulajdonsága is: a világossága. A szín sötétsége –bár a feketetartalommal bizonyos arányban alakul ki- általában nincs arányban a szín világosságával. Minél nagyobb tehát egy szín feketetartalma, annál sötétebbnek látjuk, de vannak színek, melyek világossága azonos feketetartalom mellet, vagy feketetartalom nélkül is különböző lehet. Például egy feketetartalom nélküli telített kék színt sötétebbnek látunk, mint egy ugyancsak feketetartalom nélküli sárgát. A világosság a színkép

két végén kisebb, mint a közepén Közvetlen és közvetett színek Közvetlen (primer) színeknek a fényforrásokból (Nap, izzólámpa, gyertyaláng, neoncső, stb.) eredő színeket nevezzük Közvetett (szekunder) színek a nem önvilágító tárgyaknak, anyagoknak, felületeknek, pigmenteknek, színes folyadékoknak, stb. színei Ezek a tárgyak csak akkor válhatnak láthatóvá, ha valamely fényforrásból eredőfény megvilágítja őket, és a megvilágító fény színeit reflexió útján részben vagy egészben visszaverik. A különböző anyagoknak azért van különféle színük, mert az anyagok különböző molekuláris felépítése szerint eltérő a felületi szerkezetük. Ettől függően a rájuk eső fény egy részét elnyelik, más részét visszaverik. A fénynek a visszavert színe adja az anyag színét SZÍNKEVERÉS Összeadódó (additív) színkeverés Az összeadódó színkeverés mindig színes fények keverését jelenti. Ha valamilyen

fényhez fényt adunk, világosabb fényt kapunk. Szemléltetésének legegyszerűbb módja, ha három vetítőlámpa elé külön-külön vörös, zöld és kék színű üveglapot teszünk, majd a sugarakat egy fehér felületre irányítjuk úgy, hogy részben fedjék egymást (4. ábra) Így minden két egymásra kerülő szín egy világosabbat hoz létre, a három szín keveréke pedig fehér lesz. Összeadódó színkeverésnél nemcsak a vörös, a zöld és a kék szín keveréke eredményez fehéret, hanem megfelelően kiválasztott színpárok keveréke is. Az ilyen színeket nevezik kiegészítő (komplementer) színeknek. Az additív színkeverés háromféle módon valósítható meg : 1. ha gyors időközönként váltakozó színű fénysugarak érik a szem recehártyájának ugyanazon helyét; 2. ha különböző színű fények egyidőben érik a recehártyát; 3. különféle színű területek olyan sűrűn helyezkednek el egymás mellett, hogy a szemünk a

színeket különválasztani már nem tudja. Kivonó (szubsztaktív) fénykeverés Ennél az eljárásnál az egyik színhez hozzákevert másik szín bizonyos fénysugarakat kivon az előbbiből. Ha például fehér papírlapon zöld betűket nézünk azonos árnyalatú zöld színű 4 üvegen keresztül, az üveg a fehér papírról visszaverődő fényből csak a zöldet engedi át, a többit kivonja. A nyomdafestékről visszaverődő zöld fényt ugyancsak átengedi, így a felületet egységesen zöldnek látjuk, mintha nem lennének rajta betűk. Az összeadódó színkeverésnél a közvetlen színeket és a színes fénysugarakat optikai úton keverjük egymással. Ezzel ellentétben a kivonó színkeverésnél pigmenteket, színes folyadékokat, átlátszó színes anyagokat keverünk. A kivonó színkeverésnél nem ugyanazokból az alapszínekből indulunk ki, mint az összeadódó színkeverésnél. Ott a zöld, a vörös és a kék, itt a sárga, a lila és a türkiz

az alapszínek. A keverékszínek mindig sötétebbek, mint az összetevő színek (5 ábra) SZÍNMÉRÉS A színérték mérőszámainak megállapítása Minden azonosnak látszó színnek, amelyek színképi összetétele különböző lehet, három olyan szín felel meg, amelyek összeadódó színkeverékét ugyanolyan színűnek látjuk. Ennek a hármas színingernek a mennyiségeit bármely azonosnak látszó szín megjelölésére felhasználhatjuk. Ha ennek a három színnek, mint alapinger-színeknek a hullámhosszát a színképben megállapítottuk, akkor az összes színt ezeknek a mérőingereknek a mennyiségeivel egyértelműen meghatározhatjuk. A színmérő számok megállapításának elvét kísérleti úton a forgó színtárcsával szemléltethetjük. A forgótárcsa két különböző átmérőjű körlapból áll, amelyek közös tengelyre vannak szerelve. A belső kisebb körlapon van a három mérőszín elhelyezve, úgy, hogy területük nagysága tetszés

szerint kisebb-nagyobb körcikkre változtatható. Ezek közül kettő a szükségesnek megfelelően választott szín, a harmadik pedig fehér vagy fekete. A nagyobbik tárcsán az a szín van rögzítve, amelynek a mérőszámait meg akarjuk állapítani. A tárcsa gyors forgásánál a középső tárcsa három színmérő színe egybeolvad, és egyszínűnek látszik (6. ábra) A mérés alkalmával a kisebbik tárcsán a mérőszínek körcikkeinek nagyságát addig változtathatjuk, amíg a forgás közben látott szín teljesen azonos lesz a megmérendő színnel. Ha a mérőszínek területét egyenként megállapítjuk, megkapjuk a vizsgált színre vonatkozó színjelző számokat. Elvileg hasonló módon történik a színmérés a színkeverő műszerekben is. A műszer látóterének egyik felében a vizsgálandó színt látjuk. A másik felére egy fényforrás által átvilágított vörös, zöld és kék színszűrőn keresztül vetítjük három színes fénysugár

változó arányú keverékeit mindaddig, amíg a színes sugarak összeadott színkeveréke teljesen azonos nem lesz a vizsgált színnel (vagyis a látómező mindkét fele egyszínű). Ekkor megállapítjuk a keveréshez használt három szín mennyiségeit a készüléknek erre szolgáló skáláján, így megkapjuk az adott szín ún. trikromatikus mérőszámait A három színmérő szám mértani ábrázolása és kiszámítása A trikromatikus mérőszámokat mértani ábrázolás útján, szemléltető módon felépíthetjük. Minden szín három irányban változtatható (háromdimenzionális tulajdonsága van). Mivel itt három számértékről van szó, legcélszerűbb a térbeli ábrázolás. Minden színinger-értéknek egy pont felel meg a háromdimenziós térben. A legcélszerűbben ennek a helyét a három alapvektor összegeként adhatjuk meg (V vörös, Z zöld és K kék vektorokkal). 5 A térbeli ábrázolás helyett a vízszintes síkban való

szemléltetést is alkalmazhatjuk. Ez lehet egyenlő oldalú háromszög, vagy egyenlő szárú derékszögű háromszög. A színképi alapingerértékek meghatározása Minden szín monokromatikus fénysugarak keveréke, és így minden szín a spektrumszínek keverékének is tekinthető. Ha pedig minden szín három alapingerrel számszerű vonatkozásba hozható, akkor ez igaz arra a színre is, amit a monokromatikus fény szemünkben kivált. Az ilyen színingert színképi ingernek nevezzük. A hullámhosszuk által jellemzett egyes színképi ingereknek három tetszés szerint választott három állandó ingerhez, az ún. alapingerekhez való számszerű vonatkozásának megállapítását színképi értékmeghatározásnak mondjuk. Ennek végrehajtására különleges műszereket készítettek, melyeknél már figyelembe vették a spektrál színek sajátosságait is. A kalibráláshoz alapingereknek spektrálszíneket is használhatunk. A színképi kalibráláshoz Helmotz

és König szerkesztettek műszert A spektrális színértékszámok meghatározása A színképi érték meghatározásánál minden egyes spektrumszínnek megállapítjuk a mérőszámait. Az értékmeghatározáshoz felhasználandó három színingert tetszés szerint választhatjuk ki. Minden három olyan monokromatikus spektrumszín megfelelő, amelyek közül kettőből a harmadik színt kikeverni nem lehet. Erre a célra a 700 nm vörös, továbbá a higany két színképi vonalának megfelelő 546 nm zöld és 436 nm kék hullámhosszúságú színeket választották. Ezzel a három színnel, mint alapingerekkel végigkalibrálták az egész színképtartományt 5 nm-enként (a színkép 5 nm-nél keskenyebb vájain belül a hullámsávba eső színek között különbséget nem látunk). Ha végigmegyünk valamely egyenlő energiaeloszlású színkép egész tartományán és az egyes színek kikeveréséhez szükséges alapingermennyiségeket a hullámhossz függvényében

egy koordináta rendszer két tengelyén ábrázoljuk, akkor a 7. ábra szerinti görbéket kapjuk Az ordinátákat spektrális alapértékeknek vagy spektrális alapinger-mennyiségeknek nevezzük. A görbéket színképi alapértékgörbéknek mondjuk. A színháromszög Képzeljük el a három alapingernek kiválasztott színt a 8. ábra szerinti háromszög egy-egy csúcsában elhelyezve. A V csúcsba a vöröset, a Z csúcsban a zöldet, a K csúcsban a kék színt Ha a csúcsokban elhelyezett három szín mindegyike egy színes fényforrás, és ezek mindegyike bevilágítja a háromszög egész területét, a 8. ábra szerint fogjuk színesnek látni, és abban az összeadódó színkeverés minden színárnyalatát megtaláljuk. Feltételezzük azt is, hogy a háromszög minden csúcspontján a szín 100%-os mennyiségben van jelen. Ahogy a fény a csúcspontoktól távolodik, fokozatosan gyengül úgy, hogy mire a csúccsal szemben lévő oldal bármelyik pontját eléri, a

fény ereje nulla lesz. A háromszög közepéig mind a három egyenlő távolságot jár be, ott tehát egyenlő mennyiségben keveredik, és fehér színné egyesül. A háromszögnek a vörös és zöld csúcsok között lévő oldalán találjuk azokat a színeket, amelyeket a két szín különféle árnyalatainak keverésével kapunk, tehát a narancs, a sárga és a sárgás-zöld színek árnyalatait. Ezek a színek a legtelítettebb színek, mert ezek keverékében a harmadik szín a kék nem vesz részt. Ezeket két alapszínből, a vörösből és a zöldből lehet 6 előállítani. A zöld és a kék csúcsok közötti oldalon az e két színből előállítható színárnyalatokat találjuk, tehát a zöldes-kék és kékes-zöld színeket. Végül a kék és vörös csúcsok közötti oldalon ennek a két színnek a keverékárnyalatait: a színképben nem található bíbor színeket látjuk. Ennek a színháromszögnek a területén megvannak mindazok a színek,

amelyeket a színképi érték meghatározásánál a színkeverő készülékben, vagy a színméréshez alkalmazott egyéb készülékekben az alapingerként használt három színből valódi (közvetlen) színkeveréssel ki lehet keverni. A színmérés nemzetközi alaprendszere A spektrum színeinek kikeverését három kiválasztott alapingerszínből elsőnek Maxwell, később König és Dietrici, majd Guild és Wright végezték el. A színmérési eljárások kialakulásának időszakában különféle rendszerek születtek, amelyeknél a három alapingerszín is más és más volt. Erre a rendezetlen helyzetre 1931-ben az IBK (Internationale Beleuchtungs-Komission, Franciaországban és Angliában CIE: Comission Internationale de l’Eclairage), a Nemzetközi Világítási Bizottság javaslata jelentette a megoldást. Ekkor nemzetközileg megállapodtak az egységes színmérő rendszerben. Elsősorban az alapingerszíneket rögzítették. A színkép három monokromatikus

színét: a 700 nm-es (vörös), az 546,1 nm-es (zöld) és a 435,8 nm-es (kék) hullámhosszakat mint alapingerszíneket fogadták el. Ezek energia-eloszlása 1,0000 : 1,3971 : 73,0420 arányban, világosságuk pedig ennek megfelelően 1,0000 : 4,5907 : 0,0601 arányban áll egymáshoz. Az IBK rendszerben az alapingereket normálingereknek nevezik. A vörös normálingert X, a zöldet Y, a kéket Z betűvel jelzik. Az alapingerek mennyiségének jele x, y, z; ezek új elnevezése: színképi alapingerértékek. Színmérési módszerek csoportosítása a, A színinger, mint ok, és a színérzet, mint ennek az oknak a hatása, alapvetően különböznek egymástól. Ez alapján megkülönböztetünk: - színinger-mérést (alsó fokú színmetrika); - és érzetszerinti színmérést (felső fokú színmetrika). Valamely szín számszerű jellemzésére célszerűbb magát az érzetet megmérni, mert egy színről azt akarjuk tudni, hogy színéből, fehérségéből, feketeségéből

mennyit érzékelünk. A érzet szerinti színmérés módszereinek kidolgozása azonban nehézségekbe ütközik. A színinger mérésnek (továbbiakban színmérés) általános célja és rendeltetése, hogy valamely színt egyértelműen megjelölhessünk, és a kapott mérőszámok alapján bármikor újból előállíthassuk. Ez történhet színkeverő készülékkel, vagy grafikus ábrázolással színtáblán b, A fény- és színmérések másik típusú osztályozásánál megkülönböztetünk: - objektív, és - szubjektív méréseket. Az objektív méréseknél az érzékelést elektronikus eszközökkel (fényelemmel, fotodiódával, fotóelektron-sokszorozóval) végezzük. A szubjektív méréseknél a 7 megfigyelőszeme a mérleg, annak minden hibájával és előnyével együtt. A szubjektív méréseket vizuális méréseknek is nevezik, míg az objektíveket fotoelektromosnak. A vizuális mérések nagy mérési érzékenységet és pontosságot

biztosítanak, de ugyanakkor azok a berendezések, melyeket ilyen célra használnak, általában robosztusak, a velük végzett mérések hosszadalmasak, és begyakorlott megfigyelőre van szükség. Másrészt a mérési eredményre hatnak a különböző megfigyelők szemének eltérő tulajdonságai, sőt egyazon megfigyelő tulajdonságainak változása (körülmények, szubjektív tényezők). c, A harmadik típusú osztályozási lehetőség szerint a színmérő eljárásokat két csoportra oszthatjuk: - színingermérés alapján dolgozó módszerekre, - tapasztalati (empirikus) színmérési eljárásokra. Mindkét csoport módszereit még lényegbeli különbségük és az egyes módszereknél használt mérőeszközök szempontjából is szokták osztályozni. Különösebb értelme a módszerek osztályozásának nincsen, mert a színtan alapvető fogalmai mind a két módszernél érvényesek. A különféle módszereket nem is lehet élesen elhatárolni egymástól. Az

irodalom pl az azonosítási módszereket a tapasztalati módszerek közé sorolja, végeredményben pedig minden módszernél azonosítást végzünk, amikor a módszer változatai szerint elkészített keverékszínnel hasonlítjuk össze a vizsgált színt. Színmérés spektrál módszerrel Ennél a módszernél a megmérendő színt elvileg úgy tekintjük, mint a spektrum bizonyos színeinek keverékét. A módszer két részből áll: 1. a szemünkbe belépő színingerek spektrális energia-eloszlásának, E -nak megállapítása spektrálfotometriai méréssel, 2. színmetrikai kiértékelés, vagyis az előbbi mérés eredményeinek egyesítése a színképi normálértékekkel számolási műveletek útján. Színmérés azonosítási módszerekkel Az azonosítási eljárások útján végrehajtott színméréseknél a megmérendő színmintával azonos színt vagy egy színmintagyűjteményből keressük ki összehasonlítás útján, vagy pedig magunk készítünk a

mintával azonos színt. A mérendő mintával azonos szín elkészítése történhet optikai úton, összeadó színkeveréssel, vagy pedig kivonó színkeverés útján, esetleg más alkalmas módon. Az azonosítási módszereknél a színmérés általános követelményein és feltételein kívül fontos az is, hogy a mérésnél a két azonosítandó szín felülete, illetőleg készülékeknél a látómező világossága adott tartományba essen. 1. Színmérés színminták segítségével A színmérésnek ez a legegyszerűbb módja csak akkor alkalmazható, ha olyan színmintagyűjtemény áll rendelkezésünkre, amelynél a színminták valamilyen módszerrel meghatározott színmérő számai, vagy egyéb színjellemző adatai ismeretesek. Az eljárás az, 8 hogy a színgyűjteményből kikeressük a leginkább hasonló színárnyalatot, azután gondoskodunk arról, hogy azon a helyen, ahol az összehasonlítást végezzük (pl. asztal), semmiféle színes anyag, vagy

tárgy látásunkat ne befolyásolja. E célból fekete papírlapon 2 akkora nyílást vágunk, hogy a mintagyűjtemény kiválasztott színéből 12 cm -nyi területet szabadon hagyjon, és ezzel a gyűjtemény mintáit letakarjuk. 2. Az Ostwald-féle színmérő módszer Az eljárás Ostwald színrendszerének egyenletéből indul ki, mely szerint a tarka színeknél v + w + s = 1,00 a fehér, szürke és fekete színeknél pedig w + s = 1,00 ahol v = színtartalom, w = fehértartalom, s = feketetartalom. A mérőeszköz maga az Ostwald-féle szürkeskála. A szürkeskálán kívül még 5 színszűrőre van szükség, amelyeknek színe azonos az Ostwald-féle színkör sárga, vörös, kék, tengerzöld és lombzöld színeivel. A színmérésnél a mintával azonos színű szűrő áteresztőszűrőként szerepel, a minta színének kiegészítő színével azonos színű szűrő pedig zárószűrőként. A színmérés a következő módon történik: ha pl. egy sárga színű

mintának meg akarjuk állapítani a színmérő számait, a sárga színt először a sárga színszűrőn keresztül vizsgáljuk. Ez a szűrő a színek közül csak a sárgát engedi keresztül; ha a színben fehértartalom is van, azt átbocsátja; a szín feketetartalma, mivel arról semmi fény nem verődik vissza, szintén látható a szűrőn keresztül, és így a minta feketetartalma összehasonlítható a szürkeskála fokozataival. Amelyik szürke árnyalat egyenlőnek látszik a színszűrőn keresztül nézett színmintával, annak a szürkének a feketetartalma egyezik a vizsgált minta feketetartalmával. Ezután a kék színszűrővel végezzük el hasonlóan a mérést. Mivel a kék szín a sárga színmintának kiegészítő színe, ezért a kék színszűrő a sárga színt visszatartja. Csak az esetleges fehértartalmat engedi át, és így a színszűrőn a sárga szín vagy szürkének, vagy feketének látszik. A színszűrőn keresztül vizsgált színt a

szürke skálával összehasonlítva, megint találunk egy olyan árnyalatot, amelyik azonos lesz a színmintával. Ennek a szürkének a fehértartalma azonos a vizsgált minta fehértartalmával. Ha pl a vizsgált minta sárga szűrővel nézve a c jelű szürkével volt egyenlő: miután a c jelű szürkének a feketetartalma 0,44, ennyi a vizsgált szín feketetartalma is. A kék szűrőn keresztül a minta a g jelű szürkével látszott egyenlőnek, fehértartalma tehát annyi, mint a g szürke fehértartalma, vagyis 0,22. Mivel pedig az Ostwald-féle színegyenlet szerint a színtartalom = 1,00 – w – s, A vizsgált minta színtartalma 1,00 – 0,44 – 0,22, vagyis 0,34 lesz. 3. Színmérési eljárás kivonó színkeverés alapján A színminták alapján történő azonosítási eljárás gyakorlati alkalmazása sok esetben körülményes és nehézkes. Olyan megoldásokat kerestek tehát, ahol a vizsgálandó színt bizonyos színkomponensekből lehet összeállítani.

Ilyen módszer a színmintának kivonó színkeveréssel történő utánzása. AZ ehhez az eljáráshoz készített berendezés a Lovibondtintométer A készülék elve, hogy üvegből készült színszűrők egymásra helyezésének 9 kombinációival keverik ki a színmintával egyező színt. A vizsgált szín a látómezőben összehasonlítható a kikevert színnel. 4. Színmérés additív (optikai)színkeverés alapján Az eljárás szerint a megfigyelőnek összeadó színkeverés útján kell három alapszínből a minta színét úgy kikeverni, hogy a keverék színe a mintáéval teljesen azonos legyen. Ennek a megvalósítására a háromszín-mérő műszerek szolgálnak. A minta színének a mérése úgy történik, hogy a minta színingerértékének mérőszámait közvetlenül a mérőműszer három alapszínének a keveréshez használtmennyiségeiből, és ezeknek alapingerértékeiből állítjuk össze. Minden ilyen színmérésre alkalmas készüléknél

tekintettel kell lenni arra a lehetőségre, hogy a vizsgált minta színét nem mindig lehet a három alapszínből kikeverni, hanem csak úgy, ha az egyik alapszín bizonyos mennyiségét a vizsgált minta színéhez keverjük. Ennél az eljárásnál három monokromatikus spektrális alapszín helyett három komplex, vagyis a spektrum nagyobb tartományait magába foglaló színszűrőt használnak. Bár elvileg a három alapszín tetszés szerint választható, mégis ezeknél a műszereknél a vöröset, zöldet és kéket alkalmazzák, hogy az alapszínek színháromszöge által körülzárt terület minél nagyobb legyen. Háromszín-mérőkészülékek többféle kivitelben készültek A legrégibb ilyen műszert Hübl ismertette, később Ives szerkesztett egyet, fényforrások színének mérésére. Az első forgalomba került változat a Guild-féle volt 10 Felhasznált irodalom: Sztereológia és képelemzés, Szerk. Gácsi Zoltán Dr Well-PRess, Miskolc (2001)

Hruska Rudolf : Általános színtan és színmérés. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest (1956) Nagy Péter Dr. : Színméréstan Tankönyvkiadó, Budapest (1979) Nemcsics Antal Dr. : Színtan – színdinamika Tankönyvkiadó, Budapest (1984) Pázmány Ágnes, Permay Éva : Látás és ábrázolás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest (1997) Internetes cím: http://elfiz2.keehu/aic/szinokthtml 11 MELLÉKLET 12 1. ábra A fehér fény üvegprizmán áthaladva különféle szög alatt megtörik, és színes fénysugarakra bomlik 2. ábra A fehértartalom növelésével az alapszín jellege megmarad, csak fokozatosan világosabb lesz 3. ábra A feketetartalom növelésével az alapszín jellege megmarad, csak fokozatosan sötétebb lesz 13 4. ábra Három színes fénysugár egymásra vetítésénél létrejött additív (optikai) színkeverés 5. ábra A kivonó (szubtraktív) színkeverés színei fekete színt eredményeznek 6. ábra Forgó színtárcsa.

A bal oldali tárcsa színeit a tárcsa gyors forgatásakor szemünk ideghártyája már egymástól nem tudja megkülönböztetni, ezért mint additív színkeveréket, zöldessárgának látjuk (jobboldali tárcsa) 14 7. ábra Reális színek alapingergörbéi 8. ábra 15 Színháromszög. Ebben a háromszögben megvannak mindazok a színek, amelyeket színmérésnél alapingerként kiválasztott három színből ki lehet additív színkeveréssel keverni 16