Gazdasági Ismeretek | Gazdaságtörténet » Horváth Zsolt - Nemzetközi tőkeáramlások az utóbbi száz évben

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási szak NEMZETKÖZI TŐKEÁRAMLÁSOK AZ UTÓBBI SZÁZ ÉVBEN Dunakiliti, 2003. November 26 Készítette: Horváth Zsolt 2003/2004 tanév. I félév II. évfolyam gazdálkodási szak levelező tagozat B. csoport Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 3 2. Alapvető fogalmak és magyarázatuk 4 3. Külföldi működőtőke-befektetések a múltban 7 4. Külföldi működőtőke-befektetések a a 90-es években 10 5. A külföldi közvetlen befektetések előnyei 15 6. A nemzetközi tőkeáramlás trendjei 16 7 . Összegzés és következtetések 19 Forrásmunkák.22 2 1. Bevezetés A globális világgazdaság fontos szereplői a transznacionális vállalati rendszerek, amelyek keretében a nemzetközi együttműködésből nyerhető előnyök kihasználásának új lehetőségei nyíltak meg, a közvetlen külföldi tőkebefektetéseken, a közös vállakozásokon, az alvállakozói kapcsolatokon és

a koncessziókon keresztül. Szerves kapcsolat alakult ki a kereskedelem és a tőkeáramlások között, s a technikaáramlások fő hordozói szintén a transznacionális vállalatok. Az utóbbi évtizedektől az egyes országok fokozott külgazdasági nyitását mindinkább a transznacionális vállalatok valósítják meg. A fejlett országokra egyre inkább az a jellemző, hogy az „importverseny” közvetlenül a belső piacon jelentkezik. A becslések szerint ily módon az amerikai ipari termékek nagyobbik része a hazai piacon is a külső versenytársakkal kerül szembe. Az áru- és szolgálatatáskereskedelmet a tőkeáramlások többszörösen múlják felül. A tőkepiacok a globális integrálódás fő szféráját képezik. Az 1980-as évek globális világgazdaságának egyik fő jellemzője lett a hatalmas és gyors tőkeáramlás. Napi alapon erre az időszakra a határokon keresztüli tőkemozgások mintegy 20-szorosan múlják felül a kereskedelmi

áramlásokat. A XX. század végén, a XXI század elején a külföldi működőtőke-beruházások minden más gazdasági jelenségnél gyorsabb, dinamikusabb növekedését figyelhetjük meg. Míg 1970-ben a külföldi működőtőke-beruházások éves összege csak 12 milliárd USD, 1980-ban 47 milliárd USD, 1990-ben 243 milliárd USD volt, addig 2000-ben több mint 1300 milliárd USD-t regisztráltak, vagyis 30 év alatt a működőtőke-kivitel több mint százszorosára növekedett, miközben a világ GDP-je tízszeres, exportja pedig húszszoros emelkedést produkált. A külföldi működőtőke-beruházások jelentőségét az is mutatja, hogy 1970-ben a világ összes bruttó beruházásának kevesebb mint 1%-át tették ki, 2000-re ez az arány a v ilág egészét tekintve megközelítette a 20%-ot. A nemzetközi vállalatok működését elemző közgazdászok jelentős része szerint a külföldi működőtőke-beruházások számos pozitív, előnyös hatással

bírnak mind a világgazdaságra, mind a fogadó országokra. 3 A világgazdaság egészét tekintve előmozdítják az erőforrások optimálisabb elosztását, míg a fogadó országok esetében tőkét biztosítanak, a foglalkoztatás bővülését eredményezik, ösztönzik a technológiatranszfert, korszerű vállalatvezetési ismereteket és technológiát honosítanak meg, illetve elősegítik a fejlődő országok vállalatai számára a nemzetközi vállalatok rendszerébe való integrálódással a világpiacra való kilépést. Az elemzők úgy vélik, hogy a külföldi működőtőke-beruházások nyomán létrejövő globális transznacionális vállalatok minden korábbinál hatékonyabban tudják a gazdasági erőforrásokat kombinálni, aminek következtében szinte az összes gazdaságossági mutatójukat tekintve előnyt élveznek a helyi kis- és középvállalatokkal szemben, amely utóbbiak csak akkor tudnak továbbra is megmaradni, ha a g lobális

nemzetközi vállalatok részévé válnak, vagy legalábbis szoros beszállítói kapcsolatokkal kötődnek azokhoz. A XXI. század elejére az a sajátos helyzet alakult ki, hogy szinte minden ország versenyt fut a külföldi működőtőke-beruházásokért, amelyek nélkül a n emzetgazdasági növekedések jelentősen lelassulnának, illetve a kormányzatok újraválasztása szempontjából létfontosságú munkanélküliségi mutatók nagy mértékben romlanának. 2. Alapvető fogalmak és magyarázatuk A pénz- és tőkeáramlás legfontosabb közvetítői, a pénzügyi termékek és szolgáltatások forgalmazói a hitelintézetek (kereskedelmi bankok, takarékszövetkezetek, jelzálogbankok), a befektetési vállalkozások (befektetési bankok, brókerek, dealerek, egyéni alkuszok). A pénzügyi közvetítés sajátos szereplői az intézményi befektetők, amelyek összegyűjtik lényegében a háztartások, magánszemélyek és kisebb pénzügyi szereplők megtakarításait

és alapok, illetve más kollektív befektetési formák keretében kezelik. Tőke beáramlásról akkor beszélünk, amikor a külföldi, vagy hazai gazdasági szereplő (természetes személy, jogi személy, vállalat, kormányzat, multinacionális cég) hazai tulajdont szerez és ezért nem hazai fizetőeszközzel fizet. A tőkemozgások a szokásos nemzetközi klasszifikációi szerint az alábbi széles és sokszor éles határral nem rendelkező kategóriákra bonthatjuk: • Foreign Direct Investment (FDI): külföldi működőtőke beáramlásról akkor beszélhetünk, ha valamely nem hazai gazdasági befektető valamely hazai vállalatban legalább 10%-os 4 tulajdoni részesedést szerez, vagy részesedését legalább ekkora mértékben növeli. Az FDI révén betelepülő vállalatokat magyar viszonylatban két részre lehet bontani: - Tudás alapú vállalatok: kimondottan magasan képzett munkaerővel, fejlett technológiát alkalmazva erősen export-orientált

termelést folytató vállalatok, melyek telephely választáskor a városi agglomerációt részesítik előnyben - Munkaintenzív vállalatok: A fogadó országban, régióban található olcsó erőforrásra, szakképzetlen olcsó munkaerőre alapozzák tevékenységüket. Kis hozzáadott értéket produkálnak, magas import hányaddal működnek, nem feltétlenül alkalmaznak világviszonylatban vett csúcstechnológiát. Elsősorban a minél alacsonyabb költség vezeti őket a telephely választáskor. • Portfolió befektetések: likvid eszközökbe történő befektetés. 10% alatti részvénybefektetések, állampapírok, nemzeti valuták és pénzügyi derivatívok tartoznak ide. Ezen befektetések mozgása a leggyorsabb a világon, s így a legnagyobb a kockázata annak, hogy egy országból kivonják a befektetők. (Ezzel a jelenséggel találkozhattunk például az 1990-es évek második felében a Mexikói, Brazil, Távol-Keleti valutaválságok idején) Az

ilyen típusú forró tőkének jelenléte egyfelől jelentheti egy viszonylag olcsó, és könnyen elérhető finanszírozási forrást, a vállalatok beruházásigényének, ugyanakkor azonban magában hordozza (éppen gyors, heves reakciója miatt) esetenként a megalapozatlan tőkemenekítési politikák bekövetkeztét, melyek valóban megrendítik egy-egy térség valutáit, visszavetik növekedését. Mára világossá vált, hogy nem teljesen egészséges az, ha egy térség gazdasági fejlődését csupán a portfolió befektetésre alapozza. • Egyéb tőkemozgások: hitelek, betétek, kereskedelmi- és áruhitelek. Főként államok által felvett, illetve nyújtott adóssággeneráló tőkemozgások. A külföldi működőtőke beruházások (FDI) lehetnek:  Erőforrás-kereső beruházások („resourcess seakers ”);  Piackereső beruházások („market seakers ”);  Hatékonyságjavító beruházások („efficiency seakers ”)és  Stratégiai

beruházások („strategic asset seakers ”). Más megközelítés alapján a működőtőke áramlásnak három alaptípusát különböztetjük meg:  Az első típus a hagyományos gyarmati jellegű befektetés. A tőkeerős vállalatok igyekeznek tevékenységüket a t ermelési folyamat egészére kiterjeszteni, a t ermelési 5 folyamatot vertikálisan integrálni. A rendszeres, biztonságos és kiszámítható nyersanyagellátás érdekében saját ellenőrzésük alá vonták a termeléshez szükséges nyersanyagok beszerzési forrásait, bányákat, ültetvényeket. Gyakran a nyersanyagok primer feldolgozását is a nyersanyagforrás közelében elvégzik. Az ilyen jellegű beruházások már a múlt században kezdtek elterjedni és a mai napig működnek hasonlók. Ilyen befektetések alapvető tulajdonsága, hogy enklávét alkotnak a fogadó országban, nem kapcsolódnak szervesen a gazdaság egyéb területeihez, és ezért a gazdaságot dinamizáló

hatásuk minimális. Nem képesek hozzájárulni a helyi tőkefelhalmozáshoz, és ezzel a gazdaság egészének modernizálásához.  A második befektetési típus a fejlett országok között bonyolódik le. A tőkeáramlás kiváltó oka a javak és szolgáltatások szabad áramlását akadályozó tényezők megkerülése. Ezért az ilyen beruházások kereskedelemhelyettesítő hatásúak. Ez a szubsztitúciós elmélet. A hatvanas évektől a világgazdaság legjelentősebb piacain egyre erősebbé váló protekcionista kereskedelempolitikai gyakorlat alátámasztotta ezt az elméletet. A GATT, majd a WTO fordulók hatására fokozatosan csökkenő vámszintek mellett és helyett a protekcionizmus új formáit vezették be az államok egymás között a k ereskedelem szabályozására. Ilyenek például a mennyiségi korlátozások, az adminisztratív akadályok, önkéntes exportkorlátozások. Ezeket a k orlátokat az export célországába telepített leányvállalatokon

keresztül a vállalatok képesek megkerülni. Ennek a beruházási típusnak a fő ismérve az, hogy nem hoz létre új terméket és kereskedelmi forgalmat, a leányvállalatokon keresztül valósul meg a t ermelés. A kereskedelmi forgalom mindenképpen létrejönne, csak a protekcionista akadályok miatt nem az átvevő országban.  A harmadik külföldi működőtőke befektetési forma a kereskedelmi forgalmat bővítő beruházás. Ennek alapja aH eckscher-Ohlin-Samuelson elmélet, amely a tényezőellátottság nemzetközi eltéréseit figyelembe véve a termelési tényezők nemzetközi áramlását magyarázza. A gazdaságra gyakorolt modernizációs hatások szempontjából ez a fajta beruházás lehet a legkedvezőbb, hiszen a külföldi tőke által működtetett szektorhoz ezekben az országokban a helyi tulajdonba lévő vállalkozások bővülő köre tud csatlakozni. Ezáltal a gazdaság szélesebb köre részesedett a fellendülő beruházási

tevékenység jövedeleméből. Közvetett hatásként pedig a kapcsolódó vállalatok technikaiés tudástranszferben is részesedtek, ami hozzájárult az érintett gazdaságok modernizációjához. A világgazdaság legfejlettebb országait tömörítő mag területei közötti működőtőke áramlás általában kereskedelemhelyettesítő jellegű. A legfejletlenebb országok felé 6 áramló tőke által nagyrészt gyarmati jellegű beruházásokat valósítanak meg a vállalatok. A mag egyes országai között zajló tőkeáramlás általában kereskedelem fejlesztő. A sikeres modernizációs hatásnak két fő kritériuma van. Az egyik az, hogy a célországban a külföldi befektetések hozzájárulnak a belső akkumuláció felgyorsításához. A másik tényező az, hogy a célországok idővel maguk is tőkeexprotőrként lépnek fel a náluknál fejletlenebb országok piacain, mint ez néhány Közép-Ázsiai ország esetén meg is történt. Természetesen

figyelembe kell venni azt a jelenséget is, amit „perverz” tőkeáramlásnak neveznek. A megfigyelések azt mutatják, hogy a nemzetközi tőkeáramlás nem követi a neoklasszikus elméletben feltételezett „természetes irányt”, vagyis a tőke nem a tőkében (viszonylag) gazdag országból a tőkeszegény országok felé, hanem inkább a gazdagabb országok felé áramlik. Szakmai közhely ma már, hogy a külföldi közvetlen beruházások azon transznacionális társaságok (TNC-k) befektetési tevékenységét jelentik, amelyek a mai világgazdaság egészét meghatározó globalizációnak a legfőbb hordozói. 3. Külföldi működőtőke-befektetések a múltban Az 1990-es évek meghatározó jellemzői között szokás említeni a nemzetközi tőkepiacok példa nélküli bővülését és terjeszkedését. Az okok között találhatók technológiai jellegűek, hiszen valóban robbanásszerű volt az adatátvitel fejlődése, ami a pénzmozgatás ügyleti

(tranzakciós) költségeinek gyors mérséklődésével járt együtt. Még jelentősebb az a körülmény, hogy a piacgazdaság mint modell, rendszer és intézményi rend hirtelen egyedül maradt a g lóbuszon. Véget ért a h idegháború, szétesett a s zocialista világrendszer, felszámolódott a tervgazdaságok korábbi politikai, gazdasági és pénzügyi elkülönültsége. A történelmi 90-es évek valóban világméretűvé - azaz globálissá - tették a gazdasági folyamatokat. Bármennyire gyors és radikális jellegű volt például a szabad tőkepiac gondolatának terjedése, mégis érdemes utalni arra a tényre, hogy a Közös Piac intézményét létrehozó 1957-es Római Szerződéstől számítva bizony több mint három évtized kellett Nyugat-Európának az áruk mozgását gátló vámok és vámon kívüli korlátok elszámolásához. A teljes valutakonvertibilitás európai gyakorlata így viszonylag új fejlemény, amelyet a nemzetközi pénzügyi rendszer

négy évtizedes lassú evolúciója előzött meg. Ám még korábbi 7 korszakra is visszatekinthetünk. A mai nyitott és globalizált gazdasági élet ugyanis nem is annyira párhuzam nélküli: az I. világháborút megelőző fél évszázadban a nemzetközi kereskedelem csaknem zavartalan volt. A nemzeti pénzpiacokat pedig nagyon is stabilan kapcsolta össze az aranystandard-rendszer. A tőke mindenféle devizakorlátozásoktól mentesen áramolhatott a határokon keresztül, amint arról - sok más ország mellett - éppen a magyar kapitalizmusnak a 19. század második felében kibontakozó gyors fejlődése tanúskodik. Nagy vasúti építkezések, a modern Budapest ma is látványos épületei, vidéki városaink bankjai, közüzemeink mutatnak példát arra, hogy az Osztrák-Magyar Monarchián belüli magyar gazdaság - egyikeként az akkori korszak "feltörekvő piacainak" - miként támaszkodott az angol, a francia vagy holland megtakarításokra.

Meglepően nagy arányban exportált tőkét akkor a korszak legfejlettebb állama, NagyBritannia, melyről a mai fogalmak szerinti bruttó nemzeti terméke (GNP) 9 százalékára rúgó tőkekivitelt jegyeztek fel száz éve. Kontrasztként: az 1980-as évtized nagy fizetési mérlegtöbbletével dicsekedő Németország vagy Japán esetében a nemzeti jövedelem 4-5 százalékáról volt "csupán" szó. Amint néhány ország tartós fizetésimérleg-többletet tartott fent évekig, ugyanúgy más országok hosszú időn át és nemzetgazdaságilag jelentős arányban importálhattak tőkét gazdasági fejlődésük felgyorsításához: így volt képes kölcsöntőke bevonásával gyorsan növekedni száz esztendeje az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, Argentína, vagy éppen Magyarország, Finnország, Svédország, és az európai kontinens peremén több más gazdaság. A gazdaságtörténeti előzmények felelevenítése azért is érdekes, mert abból

láthatóvá válik a mai kor és az akkori időszak tőkemozgásainak nemcsak hasonlósága, hanem különbözősége is. Így például az, hogy ma a nettó tőkeáramlások az akkorinál jóval nagyobb bruttó tőkeáramlások mellett jönnek létre. Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy egészében véve tőkeexportőr ország bizonyos szektoraiba és vállalataiba is irányul befelé tartó tőkemozgás, mint ahogy a nettó tőkeimportőr országoknak is vannak olyan gazdasági szereplői, amelyek külföldön fektetnek be. A tőkemozgások tehát nem annyira egyirányúak, mint voltak annak idején, amikor szinte kizárólag a gazdag, korábban iparosodott országoktól tartott a tőke a szegényebb, megkésve indusztrializálódó országok, tartományok, térségek irányára. Különbség az is, hogy akkor nemzeti nagyvállalatok és bankok ruháztak be külföldön (leginkább a gyarmatokon vagy a kevésbé fejlett területeken), míg ma a tőkemozgások igen 8

jelentős része mögött multinacionális cégek állnak, amelyek a földgolyó nagy részén folytatnak gazdasági tevékenységet. Továbbá a külföldi pénzbefektetések zöme az 1914 előtti korszakban jórészt vasutakra, bányákra, közüzemekre, másik része pedig kormányzati vagy jelzálogkötvényekre irányult, azaz kézzelfogható projektekre és viszonylag jól felbecsülhető kockázatokra. Ma viszont jóval nagyobb az úgynevezett portfólió-befektetés olyan vállalatokba, eszközökbe, amelyek kockázatát és hozamát nehezebb előrevetiteni. S végül megemlíthető, hogy az 1914 előtti tőkemozgások nagyobbrészt adósságot megtestesítő pénzügyi instrumentumokra irányultak (vállalati vagy állami kötvényekre), míg az 1970-es évek közepétől különösen nekilendülő globális tőkemozgás sokkal nagyobb arányban ölt testet tőkeműveletben, és kisebb a hitelművelet részaránya. A gazdasági folyamatok nyitottsága azonban az I.

világháború után megszakadt A két világháború közötti korszak egyben a nemzetek közötti gazdasági ellenségeskedések kora, amikor a kormányok az áruk és tőkék szabad áramlását nem pártolták, ellenkezőleg, vámokkal és korlátozásokkal gátolták, igyekezve távol tartani más országok áruit. A valamikori egységes világgazdaság részekre esett, és az egymás ellen gazdasági harcot folytató nemzetek hamarosan egy újabb világháború szörnyűségei között találták magukat. A szomorú tapasztalatok vezették a győztes hatalmak és szövetségeseik kormányait arra, hogy 1944 után egy rendezettebb, szabadabb gazdasági és pénzügyi rendszert tervezzenek meg. Ennek a folyamatnak fontos állomása volt a Bretton Woods-i megállapodással kigondolt két nemzetközi intézmény (a Valutaalap és a V ilágbank) létrehozása. Ez a rendszer az akkori közgazdasági elvek és feltételek mellett jó ideig kielégítő (noha nem tökéletes) keretet

nyújtott a háború utáni újjáépítéshez és a gyors ipari fejlődéshez. A rendszer hiányosságai azonban fokozatosan felgyülemlettek, a világ gazdasági és technológiai életében nagy horderejű változások érlelődtek meg. A fejlett világ sok megrázkódtatással teli 1970-es évtizedét követően megnyílt az út a nemzeti pénzpiacok nemzetközivé tétele, a pénzáramlás intézményi korlátainak lebontása előtt. A meghatározó országok letértek az addig követett - és J. M Keynes, a híres brit közgazdász nevéhez fűződő - gazdaságelmélet és gazdaságpolitika vonaláról, s a magántőkepiacnak és általában a pénzügyi eszközöknek nagyobb szerepet szánó irányzatok felé fordultak. Ezt a szellemi és politikai folyamatot gyorsította fel és erősítette meg az a történelmi fordulat, amely a szocialista alternatíva gyakorlati megszűnésével 1989/90-ben hirtelen bekövetkezett. 9 Egészében véve három nagy gazdasági és

pénzügyi blokk uralja a mai világgazdaságot: ebből kettő szuverén állam, egy pedig több nemzet integrációs szerveződése. A későbbiek jobb elhelyezése érdekében célszerű röviden áttekinteni e három szereplőt, vagyis az Egyesült Államokat, Japánt, és Európának azt a f elét, amely 1999-től a monetáris uniót alkotja. A számok sokkal inkább illusztrálják, semmint leírják a tényleges gazdasági erőviszonyokat, hiszen Japán körül ennél jóval nagyobb vonzáskörzet jött létre, és az Egyesült Államok határain kívül igen messzire terjed az amerikai gazdaság vonzásköre, az európai integráció pedig sokkal tágabb annál, mint amekkora térséget a közös pénz elfogadása kijelöl. De végül is e három pénz - az amerikai dollár, a japán jen és az euró - szimbólumként is alkalmas a világgazdaság szerkezetének közelítő leírására. 4. Külföldi működőtőke-befektetések a a 90-es években Az 1990-es évtized során

különösen gyors volt a közvetlen külföldi tőkebefektetések (KKT) vagy "működőtőke" mozgása, és ezt az jellemzi, hogy a tőketulajdonos a tőkén kívül saját irányítási és termelési rendszerét is exportálja. A közvetlen befektetés öltheti meglevő vállalkozás vagyonának teljes vagy részleges megvételét magántulajdonostól vagy államtól (ez utóbbi esetben olyan privatizációról van szó, amelyben a vevő külföldi), és lehet "zöldmezős beruházás" is. Érdekes új jelenség az utóbbi évtizedekben a fejlődő világ részarányának ismételt megnövekedése a tőkeáramlás célországai között. Száz éve a tőkemozgás a centrumtól a peremországok felé tartott, az 1970-es és 80-as években viszont a működőtőke óriási hányada a fejlett országok között mozgott. A fejlődő világhoz tartozó országok aránya az 1980-as évtized közepén már csak 18 százalék volt. Ez az arányszám 1990-től láthatóan

növekedésnek indult. Hozzá kell ehhez tenni azt, hogy a időközben a fejlett/fejlődő megkülönböztetés tartalma jelentősen megváltozott, mivel bizonyos korábbi fejlődő országok gazdaságilag kiemelkedtek, mint Dél-Korea, amely már tagja az OECD-nek is. Másfelől viszont a korábbi szocialista világ megszűnt: a statisztikákban immár külön szerepelnek a kelet-közép-európai országok (KKE). Gyakran a fejlődő országok listájához sorolnak olyan volt (vagy jelenlegi) szocialista országot, mint Kína vagy Oroszország. Hazánk és néhány más térségbeli ország besorolása ingadozó volt az elmúlt időkben, mert eleinte a többi "posztkommunista" ország között tartottak minket számon, majd elterjedt a 10 "felemelkedő piacok" (emerging markets) fogalma, amelybe a fejlődő országok nagy tömegéhez viszonyítva gyorsan és sikeresen modernizálódó országokat sorolják be, ideértve olyan EU- és NATO-tagországot, mint

Portugáliát, de Magyarországot is, valami Mexikót, Thaiföldet, a Dél-afrikai Köztársaságot. Az idézett adatok alapján látható, hogy Közép-KeletEurópa csak lassan jelent meg a tőkebeáramlás célpontjai között, és maga még kevésbé vett részt a közvetlen tőke kivitelében. A számok azonban mégis azt mutatják, hogy régiónk kezd számítani a működőtőke világában. Magyarországot a közvetlen tőkebefektetők az elsők között fedezték fel. Már 1991-92-től erőteljes volt a "zöldmezős" beruházások dinamikája, ráadásul bizonyos években kiugróan nagy mértéket ért el egész iparágak külföldieknek történő privatizálása, ami a közvetlen beruházások egyik alesete. Hazánk tőkebevonó képessége az ország mérete alapján hosszabb távon nem lehet akkora, mint Mexikóé, Kínáé vagy Oroszországé, a fejlett világon kívüli célországok között mégis előkelő a helyezésünk. (Azt ugyan láthattuk, hogy a

fejlődő országokba illetve KKE gazdaságaiba irányuló direkt tőkebefektetések az évtized elején nem tettek ki túlságosan nagy összeget.) Az 1990-es évtized második felében Kína, Brazília, Mexikó, Argentína, Lengyelország, Chile, Malajzia, Venezuela, Oroszország és Thaiföld állt az első helyen - ezzel egyébként 67-71 százalékát adva a fejlődő világba irányuló összes közvetlen tőkebefektetésnek. A szegényebb országok részaránya egy évben sem múlta felül a nyolc százalékot, jelezve azt, hogy a külföldi tőke érdeklődése eleve a fejlettebb, ígéretesebb és ezért távlatilag profitábilisabb országokra irányul. A közvetlen tőkeáramlás tehát át-átlépi ugyan a nemzeti határokat, de e vonatkozásban szelektív az országok nyitottsága: az OECD-n kívüli világ százötven gazdaságából csupán mintegy húsz számára jelent valóban jelentős tőkeforrást a közvetlen beruházás. A hatvanas évek közepéig az USA – az

USA-beli multinacionális vállalatok – abszolút uralma jellemezte a nemzetközi működőtőke-áramlást: a h atvanas évek közepén az addig fölhalmozott összes külföldi működőtőke-befektetés 70 százaléka az USA-ból származott, míg a II.világháborút követő két évtized összes nemzetközi működőtőke-áramlásának 85 százaléka volt USA-eredetű. A külföldi működőtőke-befektetések adatainak hullámzása elsősorban a fejlett országok egymás közötti befektetéseinek alakulását tükrözi – a fejlődő országokba áramló külföldi működőtőke-befektetések ugyanis – 1991 kivételével – évről-évre nőttek. Az 1991évi nagy 11 visszaesés oka mindenekelőtt Japán és az USA tőkeexportjának csökkenése, míg az újrafellendülése az USA és Nagy-Britannia tőkeexportjának megnövekedése volt. A működőtőke-kiáramlás 20-30 százaléka „hagyományosan” az USA-ból származik, az USA-t 1992 óta Nagy-Britannia

követi, s az elmúlt négy évben Franciaország és Németország is jelentősebb működőtőke-exportőrré vált, mint Japán – noha 1987-1991 között a felkelő nap országából származott a világ összes működőtőke-exportjának 18 százaléka,1989-1990-ben pedig egyenest 20 százaléka. A működőtőke-import tekintetében a f ejlett országok részesedése tartósan 57-58 százalék, Közép-és Kelet-Európa átalakuló gazdaságaié ugyanakkor – a korábbi 0,03-0,04 százalék után – 3-3,5 százalékon látszik állandósulni. A z 1993-1995 közötti növekedésnek gyakorlatilag egyedüli forrása a kínai tőkeimport hirtelen drámai megnövekedése volt. A kilencvenes évek drámai változást hoztak a működőtőke-importnak a fejlődő országokbeli értékelésében is. A kormányok manapság történelmileg páratlan módon ünneplik a működőtőke-befektetéseket. A piacorientált liberális gazdaságpolitikák felé való globális „elcsúszás

” félresöpört számos korábbi ellenvetést és bizonytalankodást a működőtőkebeáramlással szemben. Az általánossá váló meggyőződés,hogy a piacok lényegében hatékony, de legalábbis a kormányoknál hatékonyabb szabályozók, párhuzamosan érvényesülnek avval a gondolattal, hogy a transznacionális ársaságok („TNC-k ”)a piaci hatékonyság leghatékonyabb formái rejtik magukban.A transznacionális társaságokat manapság sok befolyásos körben a technológiatranszfer és az exportbővítés legjobb és leghatékonyabb eszközeként propagálják. A TNC-kkel való alku, illetve az ország-TNC-kapcsolatok alternatív módozatainak keresése manapság a „felettébb hatékonytalan piacokon való nem-kívánatos beavatkozásként ”merül föl.” A kilencvenes évek nemzetközi tőkeáramlásában több alapvető jelentőségű, új „minőségi ” tendencia fedezhető fel:  A legdinamikusabban a nemzetközi portfolió-befektetések bővültek

– a nemzetközi hiteláramlás és a nemzetközi működőtőke-áramlás rovására egyaránt növekvő arányban és jelentőséggel.  A nemzetközi forrásáramlásokon belül erőteljesen visszaszorult a segélyek és a nemzetközi szervezetek által folyósított hiteleknek a magánforrásokból származó 12 hitelekhez viszonyított súlya: manapság például a fejlődő országokba irányuló hosszú távú forrásáramlás 80 – 85 százaléka magánszektorból magánszektorba áramlik .  A nemzetközi működőtőke-áramlás meghatározó tendenciájává a vállalalatfelvásárlás és (kisebb mértékben) az összeolvadás vált – „szemben ” a zöldmezős beruházásokkal. A határokon átívelő vállalatfelvásárlások és összeolvadások értéke 1988 és 1995 között megduplázódott, 1995-ben elérte a 2 29 milliárd dollárt. A többségi részesedés elérésére irányuló felvásárlások értéke – ugyanebben az időszakban – 84

százalékkal nőtt és 1995ben elérte a 135 milliárd dollárt. A legtöbb nemzetközi vállalat felvásárlásra és összeolvadásra az energiaellátásban, távközlésben, a gyógyszeriparban és a pénzügyi szolgáltatások terén kerül sor. A vállalatösszeolvadások és felvásárlásoknak a nyolcvanas évek végén megkezdődött dinamikus növekedése – amely kissé megtorpant a kilencvenes évek legelején – nagyban hozzájárult a nemzetközi működőtőke-áramlás terén 1995-96-ban regisztrált rekordok kialakulásához. 1996-ban 251 milliárd dollár tett ki a nemzetközi (határon átnyúló – „cross border”) vállalatfelvásárlások és -összeolvadások összesített értéke 20 – ami nem kevesebb,mint 71,9 százaléka az 1996. pénzügyi évben regisztrált összesen 349 m illiárd dollárnyi 21 nemzetközi működőtőke-befektetésnek. 1998- ra az 1996-os számok megduplázódtak  Továbbra is a multinacionális társaságoknak a

külföldi leányvállalataiknál megvalósított közvetlen beruházási tevékenysége adja a világméretű működőtőke-áramlás egyharmadát. A világ 100 legnagyobb multija 1400 milliárd dollár értékű közvetlen külföldi befektetésállománnyal rendelkezik: a 100 legnagyobból 32 USA-beli, de a legjobban a japán multik száma nő – 1990 és 1995 között a 100 legnagyobb között a japánok száma 11-ről 19-re nőtt, a legnagyobb európai multik jellegzetes tevékenységi területét az olyan tőke-és kutatásfejlesztés-igényes ágazatok adják mint a vegyipar és a gyógyszeripar (ezekben az iparágakban a legmagasabb egyébként a transznacionalizálódás 24 foka – megelőzve az élelmiszeripart és elektronikai ipart). A kilencvenes évek első felében hihetetlen dinamikával bővítették külföldi tevékenységüket a fejlődő világbeli multinacionális vállalatok: közülük az 50 legnagyobb adja az országcsoport összes külföldi

működőtőke-befektetéseinek 10 százalékát. Transznacionalizálódottságuk indexe (21%) pontosan fele a világ 100 legnagyobb 13 multinacionális cége transznacionalizálódottságának – miközben külföldi eladásaiknak az összes eladásaikhoz viszonyított aránya meglehetősen magas, 30 százalék. Ami a nemzetközi működőtőke-áramlás földrajzi jellemzőit illeti, a kilencvenes évek alaptendenciái az alábbi négy pontban foglalhatók össze: - 1. Változatlanul a fejlett országok egymás közötti tőkeáramlása teszi ki a nemzetközi működőtőke-áramlás zömét: a h íres „befektetési háromszög ” (.investment triad = ÉszakAmerika – Nyugat-Európa – Japán) ugyanakkor jelentős belső változásokon megy át: a „befektetési háromszög ”-ben változatlanul az Európai Unió tagországainak egymás közötti működő-tőke-áramlása jelenti a l egnagyobb tételt, ezt követi az EU és az USA közötti működőtőke-áramlás,

amely relációban – bár egyre kisebb mértékben, de – változatlanul fennáll az európai többlet, s az arányaiban legnagyobb beruházási többlet Japán és az USA között alakult ki: napjainkban az USA-beli japán működőtőke-befektetések állománya háromszorosa a Japán-béli amerikai beruházás-állománynak. 1997.december 31-i állapot szerint a világgazdaságban addig fölhalmozódott 4117 m illiárd dollárnyi külföldi közvetlen befektetés-állományból 2442 m illiárdnyi (59,3%) a „Triád ” országaiban halmozódott föl. A „Triád ” országaiból kiáramlott működőtőkének (melynek összértéke 1997 végéig 1539 milliárd dollár volt) ugyanakkor 63 százaléka a „Triádon belül maradt ”. Érdekesen alakultak a világgazdaság három erőközpontja közötti egyensúlyviszonyok ezen a téren: az USA-ból Nyugat-Európába 369 m illiárd dollárnyi működőtőke áramlott – az ellenkező irányba 285 milliárd. Az USA

Japánnal szemben ugyanakkor nettó működőtőke-importőri pozícióban van, hiszen 1997 végéig 36 milliárd dollár értékű amerikai közvetlen befektetés halmozódott föl a felkelő nap országában – az USA-ban ugyanakkor 102 milliárd dollárnyi japán működőtőke-befek e és i állományt regisztráltak . Lényegesen kisebb volumenű és nagyobb japán aktívumot mutat a EU és Japán közötti működőtőke-áramlás. Japánból 1997 végéig összesen 53 milliárd dollárnyi közvetlen beruházás áramlott az Európai Unió országaiba, az ellenkező irányba pedig alig 13 milliárd. - 2. Évtizedünk alapvető fontosságú új ténye, hogy Közép-és Kelet-Európa átalakuló gazdaságai fölkerültek a nemzetközi tőkeáramlás világtérképére. - 3. A kilencvenes évek első felében a nemzetközi működőtőke-áramlásnak már mintegy hatoda – valamivel több, mint 16 százaléka – az úgynevezett „fejlődő országokból ”, mindenekelőtt

Kínából és Tajvanról, Dél-Koreából, Hong-Kongból, Szingapúrból stb. származott. 14 - 4. A tőkefogadó országok koncentrációja mindkét oldalon hihetetlenül erős: nem csak az igaz, hogy a 10 legnagyobb tőkefogadó országba áramlott az összes FDI kétharmada, de az is, hogy a 100 legkevesebb tőkét fogadó ország együttesen az összes tőkeáramlás alig 1 százalékának vált befogadójává. A külföldi közvetlen befektetések éves értéke 2001-ben az előző évi felére esett vissza, ez pedig drámai trendváltozást jelent az ezredfordulón. Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) múlt év októberében nyilvánosságra hozott jelentése szerint 2002ben további 27 s zázalékos csökkenésre számíthatunk. Ezek szerint a világgazdaságban realizált összes külföldi közvetlen befektetések folyó (éves) értéke 2002-ben a 2000.évinek alig felét érte el. Az elmúlt két évben történtek egy évtizedes dinamikus, s

az évtized legvégén (1999-2000-ben) kiemelkedően dinamikus befektetési konjunktúrának vetettek véget. Alighanem a külföldi közvetlen befektetés-áramlás 2001.évi, ilyen drámai mértékű csökkenése a 2001-es világgazdasági recesszió/növekedéslassulás legfontosabb eleme – nyilvánvalóan egyszerre részben ok és részben okozat. Nem egyszerűen konjunkturális kérdésről van szó – hiszen, az elmúlt két év izedben a külföldi közvetlen befektetések növekedése nem simult bele az általános növekedési trendbe, a kisebb-nagyobb növekedéshullámzások nem jártak szükségszerűen az FDI (ki- és be-) áramlás párhuzamos csökkenésével, s amikor – egy-két évvel a növekedéslassulás követve – csökkent a külföldi közvetlen befektetések folyó értéke is, a tőkeáramlás csökkenése mindig jóval kisebb volt a növekedéslassulás mértékénél. A külföldi közvetlen befektetések éves értékének 2001-2002-es drámai

csökkenése páratlan mértékű: ilyenre a II. világháború óta soha nem volt példa Az elmúlt évtizedekben – lényegében a II.világháború utáni első, 1974-76-os világgazdasági recesszió leküzdése óta a világgazdaság fejlődésének motorját jelentették. 5. A külföldi közvetlen befektetések előnyei A külföldi közvetlen befektetésektől várt nemzetgazdasági szintű előnyöket a legáltalánosabban az alábbiakban foglalhatjuk össze:  A működőtőke-beáramlás általában növeli az egyéb beruházások nagyságát is; 15  Új munkahelyek teremtése,szakmai képzés és továbbképzés, az emberitőke számottevő fejlődése/fejlesztése;  Technológia-import és a menedzsment-képességek javítása;  Strukturális változások – a technológiaintenzív((ebb)ágazatok térnyerése;  Javuló exportteljesítmény és bizonyos mértékű importhelyettesítés;  A regionális fejlődés változásai és

klaszterképződés elősegítése. A befektetés-támogatás eszköztára rendkívül széleskörű és változatos – az adott országok gazdasági fejlettségétől, hagyományaitól, intézményi jellemzőitől,aktuális növekedési potenciáljától (és,persze, számos más, tértől és időtől nem független tényezőtől) függ. A befektetési támogatásokat két alapvető csoportba oszthatjuk:a közvetlen és a közvetett befektetési támogatások csoportjára. A közvetlen befektetési támogatások körébe az alábbiakat sorolhatjuk: 1. Beruházások – termelési facilitások építése;; 2. Technológia-vásárlás; 3. Kutatás-fejlesztés; 4. Munkahelyteremtés és képzési támogatás; 5. Ingatlan-és infrastruktúra-fejlesztés; 6. Kedvezményes hitelkonstrukciók – kamattámogatás,hitelgaranciák és hosszabb futamidők biztosítása. Közvetett befektetési támogatás kategóriájába sorolhatók: 1. Adó-és vámkedvezmények 2. Kevesebb reguláció –

a túlszabályozás eseti//egyedi mérséklése 6. A nemzetközi tőkeáramlás trendjei A hatvanas évek végétől a v ilággazdaságban jelentős változások kezdődtek. Felbomlott a gyarmati rendszer, a fejlődő országok fokozatosan integrálódtak a világgazdaságba. Rohamos műszaki-technológiai fejlődés vette kezdetét elsősorban a közlekedés, a t ávközlés, az adatátvitel területén. Összeomlott a Bretton-Woods-i a második világháború után létrehozott nemzetközi pénzügyi rendszer. Mindezek alapvetően változtatták meg a vállalatok nemzetközi működési feltételeit s ezzel kölcsönhatásban a működőtőke-áramlások sajátosságait. A technikai haladás nyomán lehetővé vált a termelés üzemi szintű nemzetközi 16 specializációja, illetve a k orábban laza kapcsolódású anya- és leányvállalatok szoros integrációja. A nemzetközi pénzügyi rendszer bizonytalanságai, a piaci verseny erősödése pedig arra kényszerítették a

j elentős tőkeerővel rendelkező cégeket, hogy leányvállalatok külföldi alapításával a tőke megtérülése szempontjából a legkedvezőbb feltételeket kínáló régióba, országba telepítsék tevékenységüket. Ezáltal nemcsak a termelésüket optimizálták, hanem a piaci kapcsolatok vállalaton belülre hozásával az ár-, árfolyamkockázatokat is csökkentették,továbbá mérsékelhették az állami szabályozás hatásait, az adópolitika terheit. A folyamat természetesen erőteljesen növekvő nemzetközi tőkeáramlást indukált. 1975 és 1985 között a külföldi működőtőke-befektetések volumene a v ilágtermeléssel, a v ilágexporttal azonos ütemben gyarapodott, s a tíz év alatt megduplázódott. A nyolcvanas évek közepétől a tőkeáramlás üteme nagyságrendekkel ugrott meg: 1985 é s 1990 köz ött a direkttőkeberuházások éves értéke az 1975-ös érték nyolcszorosára nőtt, míg ugyanezen időszak alatt a v

ilágtermelés és -export csupán megháromszorozódott. A világgazdaság motorjává tehát a nyolcvanas évek közepétől a működőtőke-befektetések váltak. A kilencvenes évek elején a világgazdasági recesszió hatására a tőkebefektetések értéke kissé visszaesett, 1993-ban azonban elérte az 1990-es szintet, 1996-ban pedig már 75 s zázalékkal meg is haladta azt. Az éves nagyságrendek érzékeltetésére: 1970-ben a világgazdaságban áramló tőke 12 milliárd dollárt tett ki, 1980-ra 47 milliárdra nőtt, 1987-ben elérte a 1 00 milliárd dollárt, 1990-ben már ennek több mint kétszeresére, 211 m illiárd dollárra rúgott, majd 1996-ban 350 milliárd dollárra emelkedett. Elsősorban ennek az erősen emelkedő tőkeáramlásnak tulajdonítható a világgazdaság globalizációja, amely a multinacionális vállalatok növekvő szerepvállalására vezethető vissza. Az UNCTAD kimutatásai napjainkban mintegy 40 000 transznacionális céget tartanak

nyilván, amelyek körülbelül 300 000 vá llalkozással vannak jelen a világ 130 országában. A multinacionális vállalatok adták 1993-ban a v ilágtermelés negyedét, ha azonban ehhez hozzáadjuk az anyaországokbeli értékesítést is, akkor a harmadát. A nemzetközi szervezet szerint 1995-ben a v ilágkereskedelem mintegy harmada transznacionális vállalatokon belüli forgalom volt, további harmada e cégek külső partnereknek történő értékesítése, s csak a maradék harmad a TNC-ktől teljesen független forgalom. E cégek tartják továbbá kezükben a nemzetközi technika-kereskedelemnek a 7 0-80 százalékát. A multinacionális cégek külföldi 17 foglalkoztatottainak száma 2002-ben elérte az 53 millió főt. A legnagyobb cégek éves üzleti forgalma akkora, mint egy közepes ország évi bruttó hazai terméke. A tőke áramlásának iránya is többször változott. A hatvanas években elsősorban az Egyesült Államok és NyugatEurópa között

zajlott a tőkemozgás, később Japán is integrálódott a folyamatba A kilencvenes években nőtt meg az Ázsiába és Latin-Amerikába áramló tőke mennyisége, de a tőkebefektetések domináns hányada - nagyjából 60 százaléka - továbbra is a fejlett országok között zajlik. A nyolcvanas évek közepére megváltozott a működőtőke befektetések megítélése, a t őkeszegény országok számára világossá vált, hogy számukra a gazdasági fejlődés elősegítésének és a további leszakadásuk megfékezésének egy fontos eszköze lehet a külföldi befektetők országukba vonzzása. Megindult a versenyfutás a befektetőkért, a nemzeti szabályozásokat liberalizálták, befektetés ösztönzési rendszereket dolgoztak ki, csökkentették a nyereségadó mértékét. A kilencvenes évek nemzetközi működőtőke-áramlásának meghatározó eleme, tendenciája volt, hogy – alapvetően avval összefüggésben, hogy az összes külföldi közvetlen

befektetés több mint háromnegyedé a fejlett országok egymás között realizálták – a vállalatfelvásárlások és – összeolvadások szerepe meghatározóvá, súlya az összes FDI-on belül 80-90 százalékra nőtt. Közvetlen külföldi tőkebefektetések állományának regionális összetétele FDI beáramlás(százalék) Régió/ ország 1986-90 1991-92 1993-1998 1999-2000 2001 Fejlett ipari országok 82,4 66,5 612 80 68,4 Nyugat Európa 38,4 46 33,7 51,9 45,7 Európai Unió 36,2 45,3 32,1 50,2 43,9 Japán 0,2 1,2 0,3 0,8 0,8 Egyesült Államok 34,6 12,7 21,7 22,6 16,9 Fejlődő országok 17,5 31,2 35,3 17,9 27,9 Afrika 1,8 2,2 1,8 0,8 2,3 Latin Amerika 5 11,7 12,3 7,9 11,6 Ázsia 10,6 17,4 21,2 9,2 13,9 Kelet-Közép-Európa 0,1 2,2 3,5 2 3,7 Forrás: UNCTAD World Investment Report 2002. 18 7 . Összegzés és következtetések A külföldi működőtőke áramlás kétirányú folyamat. Ha az egy

nemzetgazdaságban meglévő relatív versenyelőnyök kihasználása - a kockázati tűrőképességen belül - rentábilis lehet a külföldi tőke számára, akkor beruházásokat valósít meg az aktuális országban, ha pedig ezek a relatív előnyök elvesznek, kivonul az országból, máshová viszi a termelést, kivezeti a szolgáltatást, illetve ha a termék, vagy szolgáltatás életciklusának a végéhez érkezett, befejezi az előállítását. A gazdaság fejlettsége határozza meg azt, hogy milyen összetételű a gazdaság szerkezete. A fejlődési folyamat állandó átalakulás, nem lehet egyértelműen lépcsőfokokra bontani, így egykönnyen kategorizálni sem. A külföldi működőtőke a gazdaság fejlődésére gyakorolt pozitív hatása talán épp Közép-Kelet Európában kísérhető legjobban figyelemmel. A külföldi működőtőke beáramlás és a r eálgazdasági fejlődés ilyen tiszta együttmozgásából azt a következtetést vonhatjuk le, hogy

azokban a térségekben ahol a külföldi működőtőke beáramlás friss jelenség, ott a gazdaságra egyértelműen pozitív hatást gyakorol, ugyanakkor a fejlődéssel gazdaság átalakulását is magával hozza. A gazdaság fejlődése hatással van az életminőség javulására. A külső tényezők figyelmen kívül hagyása esetén a rendszer akkor kiegyensúlyozott, ha az életminőség változásának tényezői nem emelkednek a gazdaság számára követhetetlen mértékben. A külföldi működőtőke-beruházások becsalogatása az elmúlt húsz év során többnyire minden kormány elsődleges célja lett annak érdekében, hogy a fentebb említett előnyöket országaik számára biztosítani tudják. A globális transznacionális vállalatok rendre megjelennek az egyes kormányoknál beruházási ajánlataikkal, hozzátéve azonban, hogy akár a szomszédos országban, akár az alacsonybérű távol-keleti térségben vagy Kínában sokkal előnyösebb beruházási

lehetőségek mutatkoznak, ám ha az illető kormány megfelelő támogatásokat hajlandó biztosítani beruházásaikhoz, akkor esetleg megfontolni az adott országba történő beruházást. Az UNCTAD, az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája évenként elemzi a külföldi működőtőke-beruházásokat, és egyre bővebb és tartalmasabb éves jelentésben számol be azok alakulásáról. Ezek az évkönyvek rendre megállapítják, hogy a nemzeti kormányzatok 19 egyre inkább kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a globális transznacionális vállalatokkal szemben, amelyek egyre jelentősebb támogatásokat és kedvezményeket zsarolnak ki maguknak azért, hogy beruházásaikat az egyik vagy másik országban realizálják. Mindezt figyelembe véve előbb-utóbb felül kell vizsgálni a multinacionális vállalatok kimagasló hatékonyságára vonatkozó megállapításokat. Ha egy vállalatnak nem kell adót fizetnie, ha ingyen jut telephelyhez, ha ingyen

képezik ki a munkásait, külön támogatást kap a kutatás-fejlesztési tevékenységeihez stb., úgy valószínűleg nem nehéz hatékonynak és eredményesnek mutatkoznia. A nagy nemzetközi vállalatok eredményességéről és hatékonyságáról szóló közkeletű mítoszok értékelésekor tehát nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a támogatásokat és kedvezményeket sem, amelyeket ezek a cégek igen jelentős fölényük birtokában az egyes nemzeti vagy regionális kormányzatoktól kicsikartak. Ha ezeket a kedvezményeket és támogatásokat is figyelembe vesszük, úgy a globális nemzetközi vállalatok hatékonyságát és eredményességét már más megvilágításban látjuk. Van-e védekezés a nagy nemzetközi vállalatok ma már szinte általánosnak tekinthető beruházási zsarolásaival szemben? Erre a kérdésre ma még negatív a válasz. Ha egy kormány elhatározná, hogy semmiféle támogatást nem ad a külföldi

működőtőke-beruházások előmozdítására, úgy megjósolható, hogy 2-3 éven belül gazdasági csőd alakulna ki, a munkanélküliség 20% fölé ugrana és az országban található elmaradott térségek még jobban leszakadnának. Mindezek akár a k ormány bukásához is vezethetnének, ezért ezt az álláspontját valószínűleg újra felülvizsgálná. A nemzetközi tőkemozgás szabadságát biztosító egyezmények nem teszik lehetővé az egyes kormányok számára, hogy meggátolják az országban keletkező tőke külföldi beruházását, másfelől viszont jelentős kedvezmények és adományok nélkül nem lehet versenyben maradni a külföldi beruházások becsalogatására irányuló versenyben. Ezért napjaink realitása az, hogy minden kormány, legyen az Egyesült Államok kormánya, Alabama szövetségi állam kormánya, Németország, Franciaország, Románia, Thaiföld vagy Uganda kormánya kénytelen folyamatos adományokat adni a nagy nemzetközi

vállalatoknak annak érdekében, hogy előmozdítsa azok letelepedési szándékát. Mindebből az is következik, hogy napjainkban folyamatos jövedelemtranszferre kerül sor az adófizetők és a kisvállalatok részéről a nagy multinacionális vállalatok felé. 20 Ezt a j övedelemtranszfert csak akkor lehetne megállítani, ha a globális nagyvállalatok erőfölénye a nemzeti kormányokkal szemben megszűnne. A gazdaság globalizációját tehát csak a politikai és a kormányzás globalizációjával lehet ellensúlyozni, erre azonban a világban tapasztalható nemzeti és kulturális széthúzó erők miatt várhatóan hosszú ideig csekély lesz az esély. Még az olyan regionális politikai és gazdasági integrációk, mint az Európai Unió, sem tud védekezni a globális nemzetközi vállalatok nyomása ellen, amelyek azzal fenyegetőznek, hogy megfelelő támogatás és kedvezmény nélkül Észak-Amerikában, Latin-Amerikában vagy Kínában fognak beruházni.

Talán csak egy valóban elfogulatlan, nem csupán a nemzetközi nagyvállalatok érdekeit képviselő multilaterális beruházási megállapodás hozhatna eredményt, egy olyan megállapodás, amely nemzetközi méretekben tiltaná a k ülföldi befektetéseknek adott támogatásokat és kedvezményeket a b eruházások becsalogatása érdekében. Ma még messze vagyunk egy ilyen megállapodás létrejöttétől, de talán a XXI. század első évtizedeiben ezt is tető alá lehet hozni. Ennek azonban az a feltétele, hogy a nemzeti kormányok kivételesen emelkedjenek felül rövidtávú érdekeiken, és a politikusok államférfiak módjára ne csak a következő választást, hanem a következő generációt is tartsák szem előtt. 21 Forrásmunkák - Palánkai Tibor : Az európai integráció gazdaságtana - Csáki György: A külföldi közvetlen befektetések új kérdései az ezredfordulón - Árva László: A külföldi működőtőke-beruházások ára -

Jaksity György: A pénz nyugtalan természete - Bod Péter Ákos: A világgazdaság kinyílt. De mennyire? - Halmos Kornél: A külföldi működőtőke hatásai Magyarországon 22