Történelem | Tanulmányok, esszék » Mazán-Szenográdi - Kína a dübörgő óriás

1 Mazán Zsombor – Szenográdi Péter Kína- a dübörgő óriás Summary Since 1978 China has its own specific way of development which is named „socialist market economy”. The so called capitalism is controlled by the communist party China is getting more and more dominant part of the global economy. While ten years ago there were no Chinese companies on the Global 500 list, nowadays more than 29 Chinese firms can be found among the top 500s. China is one of the four most important economies. What is more, it has much faster development than all the other leading countries. Chinese economy has a great influence on the whole world, just think of the price of the raw materials. In 2008 the progress seems to become less effective Not only does the progress slow down a bit but the diadvantageous social effects of the modernisation are getting stronger and stronger. Enormous regional differences have turned out. Most of the workforce living in the country have no social insurance

at all. There are a great many of accidents at the workplaces, the health care/service is unsatisfactory, the demography chart (e.g fewer girls) The tension is increasing in Tibet or on the territories of Muslim Ujgur. Without increasing the lining standard the social tension is developing but because of the raising of wages most of the foreign firms can transfer their seat to another country. The most important question is: until when is a one-party system restricting human rights, able to direct a country which is on its way of modernisation? BEVEZETÉS A médiában naponta találkozhatunk Kínáról szóló hírekkel, melyek többnyire a legnépesebb ország gazdasági sikereiről számolnak be. A kínai büszkeségek sorában találjuk a pekingi olimpiát is, az aranyérmek alapján már a legerősebb sportnemzetnek is tarthatják magukat. Időként azonban a fejlődés árnyoldalai is helyet kapnak a tudósításokban A napi híreket kevésbé követő emberek is folyamatosan

szembesülnek Kína növekvő világgazdasági súlyával (kínai éttermek, boltok, és a „Made in China” termékek özöne). Divattá vált ezzel az érdekes országgal foglalkozni, a gazdaságkutatók számára pedig kihagyhatatlan terület ez az ázsiai térség. Kínának imponáló a múltja (pl: lőpor, iránytű, porcelán, selyem, Nagy Fal) a jelene (pl:a népesség száma, a gazdasági növekedés mértéke, az ENSZ BT-ben elfoglalt helye, olimpiai sikerek) és a jövője is (gazdasági vezető szerep a világban). Kínáról röviden írni még akkor is nehéz, ha egy területre korlátozzuk a kutatást. Ez a tanulmány a hazai és nemzetközi szakirodalom segítségével Kína történelmének vázlatos áttekintése után az ország gyors gazdasági fejlődésével kapcsolatos tényeket, nézeteket, 2 kérdéseket igyekszik lényegre törően összegezni, ezen belül a gyors modernizáció társadalmat érintő ellentmondásait is számba veszi. Ennek a

tanulmánynak egy rövidebb változata megjelent a Körös Tanulmányok 2008. évi kötetében (Tessedik Sámuel Főiskola Gazdasági Főiskolai Kar, Békéscsaba). KÍNA MÚLTJA Kína jelenlegi területével Földünk harmadik legnagyobb országa. A történelmi állam területe egyes irányokban időnként messzebbre nyúlt, de összességében lényegesen kisebb volt a mainál. A jórészt muzulmán ujgurok lakta Xinjiang (Hszincsiang), továbbá Tibet és BelsőMongólia hosszú ideig nem volt része Kínának Ezeket a szélsőséges adottságú területeket BelsőÁzsiához soroljuk Az emberi megtelepedés és a fejlődés szempontjából jóval kellemesebb éghajlati viszonyok találhatók Kelet-Ázsiában, így Kína gazdasága és múltja is erre a területre koncentrálódik, elsősorban a Kínai- alföldre. Kína a világ egyik legrégebbi civilizációja. Az első államok már Kre a III évezredben megjelentek a Sárga-folyó mentén. Az első egységes államot az

országnak nevet adó Csin dinasztia hozta létre (első császára a Kr.eIII században Csin Si Huang-ti), a másik híres ókori uralkodóház a Han dinasztia volt (Kr.e 210-Kru220) Az ókori Kína adta a világ népességének kb. egynegyedét, ezt az óriási embertömeget hatalmas építkezéseknél is felhasználták, ekkor épült meg a kínai Nagy Fal elődje, és a Nagy-csatorna is. Hatalmas hasznot hozott az államnak a Selyemút ellenőrzése is. Később az egységes birodalom részekre esett szét A Dzsingisz kán vezette, egyesült mongol hadak első nagy áldozatai a mai Kína északi részén lévő államok voltak, mindenek előtt a tangutok lakta Hszihszia, majd a Csin állam, amit a mai Kína ÉNY-i területeire is kiterjedő Kara-Kitáj állam meghódítása követett. A széteső mongol birodalom egyik utódállama volt a Nagy Kánság, melynek vezetője, Kubiláj 1271-ben alapította meg a Kínát 1368-ig uraló mongol Jüan dinasztiát. Marco Polo az ő

birodalmában járt az 1272 és 1292 között. Ebben az időszakban (1279-ben) foglalták el Dél-Kínát (Szung Birodalom) a mongolok, így ők egyesítették újra az egykori, ókori államot. A mongolok uralma 1368-ban szűnt meg Kínában, Dzsingisz kán utódai a pusztákra szorultak. A mongolok kiűzése után a Kínában hatalomra kerülő Ming- dinasztia többször próbálta uralmát Mongóliára is kiterjeszteni, az egyik hadjárat során azonban maga a császár is fogságba esett. Ezután hosszú ideig a védekezést, a bezárkózást választotta a birodalom és továbbépítették a Nagy Falat, ami a nagyság mellett a bezárkózás szimbólumává is vált. Az 1400-as évek első évtizedeiben a kínaiak a felfedező útjaik során elérték Kelet-Afrikát is, de az uralkodóváltás felfedezések leállításával járt. A következő század közepén már a portugálok létesítettek kereskedelmi telepet Aomenben (Macau). A mongolok átmenetileg megerősödtek és

Altan kán vezetésével 1550-ben Peking elővárosát is felégették. A Ming császárok ezután fejezték be a Nagy Fal építését, részben az ehhez kapcsolódó lakossági terhek miatt parasztlázadás tört ki. 1636-ban pedig a dél-mongóliai fejedelmek kánná nyilvánították a kínai mandzsu császárt. Mongólia (Külső- Mongólia) különvált, Belső- Mongólia pedig ma is Kínához tartozik. Időközben azonban a lázadók Pekinget is elfoglalták. A Nagy Fal fővároshoz közeli szakaszának védelméért felelős tábornok a lázadás miatt átengedte a védelmi vonalon az északról támadó mandzsukat, akik Peking után az egész országot uralmuk alá hajtották és új dinasztiát alapították. A mandzsu korszakban tovább terjeszkedett az állam például Tibet irányában, ahol az első kínai beavatkozást maguk a helybeliek kérték (1720), az országot akkor megszálló dzsungáriai ojrátmongolok ellen. Ezután a század végéig Tibetben a mongol

fennhatóságot a kínaiak vették át, mellettük a terület igazi vezetője a Dalai Láma maradt. 1865-től kezdve a angol felderítők érkeztek Tibetbe, de a század végén a brit birodalom még megegyezett Kínával és megelégedett a kereskedelmi lehetőségekkel, később mégis angol csapatok vonultak be Lhászába. Két évvel később (1906) az angolok elismerték, hogy Tibet Kína hűbéres területe. A tibetiek azonban a kínai forradalmat kihasználva 1912-re kiűzték a kínai erőket. Újabb két évvel később elfogadták, 3 hogy hazájuk Kína részét képezi, de (a mainál nagyobb területen) autonómiát élvezve. Kína az elhúzódó polgárháború, a japánok elleni harc, majd az 1949-ig kiújuló újabb polgárháború miatt 1950-ig nem küldött csapatokat Tibetbe, akkor viszont az időközben kommunistává lett nagyhatalom hadserege megszállta a buddhista területet. Az idegen hatalom ellen 1959-ben sikertelen felkelés tört ki, ekkor menekült el a

Dalai Láma. Legutóbb 2008 márciusában voltak nagyobb zavargások Tibetben. Tibet és Belső- Mongólia mellett még egy nagy területű autonóm tartománya van Kínának, a sokáig mongolok által is lakott Hszingcsiang- Ujgur tartomány, melynek szakadár erői a pekingi olimpiát megelőző napokban hajtottak végre egy komolyabb támadást kínai határőrök ellen. Miközben a XVII-XVIII. században a fent említett területek rovására bővült a birodalom, a nyugati hatalmaknak (legfőképp a briteknek) befolyása egyre nőtt, elég volt egy kikötő (Kanton), ahhoz hogy az angolok elárasszák Kínát ópiummal. (Herber-Martos-Moss-Tisza 1997) Erre a konfliktusra vezethetők vissza az ópiumháborúk (az első az 1840-es évek elején), melyek Kínát félgyarmati sorba taszították hiszen, a megalázó szerződések aláírása után gazdaságán a külföldiek osztoztak. Hongkong is ekkor került a britek kezére A szabad kereskedelem bevezetése teljesen tönkretette a

kézműipart. Hatalmas számú, olcsó munkaerő áramlott a kikötőkbe, ahol főleg az élelmiszer és a textilipar alkalmazottjai lettek. A mezőgazdaságot is a gyarmattartók igényeire formálták (tea, selyemtermesztés). A háborúk és az éhínségek ellenére (pl.: 1810 és 1850 között kb 45 millió ember halt éhen) 1500 és 1900 között a népesség száma meghétszereződött. A földterületek, viszont nem tudtak, ilyen sebességgel gyarapodni. A parasztfelkelések sorozata sem tudta átrendezni a társadalmi viszonyokat. 1911-ben ugyan megdöntötték a császárságot, de ez a széles tömegek számára nem hozott érdemi változást. Kína 1912 elejétől lett köztársaság, Tibet és Külső-Mongólia autonóm területté vált, évtizedekig az első köztársasági elnök alapította Kuomintang volt a legmeghatározóbb politikai erő. A belső ellentéteket kihasználó Japán 1931-ben elfoglalta Mandzsúriát és elkezdte ásványkincsének kiaknázását. Hat

évvel később Japán egész Kínát szolgálatába akarta állítani, amit részben sikerült is. A II világháború végeztével ugyan megszabadultak Japán láncaitól, és Kína az ENSZ legfontosabb szervének, a Biztonsági Tanácsnak az állandó tagja lett, de a Kuomintang és a Kínai Kommunista Párt (KKP) harca állandósult egészen 1949-ig, akkor a Kínai Kommunista Párt felülkerekedett ellenfelén, és a Csang Kaj-sek vezette Kuomintang Tajvanra menekült. Az ENSZ–ben 1971-ig vita zajlott, hogy melyik állam képviselje Kínát. A szárazföldi Kína neve és államformája (szocializmusra utaló „népköztársaság”) 1949 óta nem változott meg. A hatalom megragadása után a kommunisták hozzáláttak egy szovjet mintájú állam kiépítéséhez. Lerohanták Tibetet, „önkénteseket” küldtek a koreai háborúba Kezdetben a szovjetek biztos szövetségeseinek tűntek, de az ellentétek már az ’50-es években megjelentek a két legnagyobb szocialista

állam között. Eleinte a belpolitikában és a gazdaságban is a szovjet modellt követték. A kereskedelmet szinte csak a szocialista országok felé orientálták Időarányos tervek (ötéves tervek) alapján dolgoztak. Földreformot, hajtottak végre Az állami szektort tették meghatározóvá. Gyors iparosításba kezdtek, amely során főleg a nehézipart és a hadiipart fejlesztették. Megtörtént a mezőgazdaság kollektivizálása A paraszti tömegek hasznos felhasználása (pl.: árvízvédelem, csatornázási munkálatok) is sikerült Azonban a kommunisták vezetője (Mao Ce-tung) nem fogadta el a józan ütemű fejlődést. Így 1958-ban meghirdették a „nagy ugrást”. Ez a program többek között a háztáji gazdaságok, és a személyi tulajdon szétzilálásából állt. A falvakban a szövetkezeteket népi kommunákban egyesítették. A munka szerinti elosztást teljesen felváltotta az egyenlőség fogalma A gabonatermelést, és főleg az acéltermelést

szánták húzóágazatnak. Az egész országban úgynevezett „népi kohókat” létesítettek (kb.: kétmilliót), amelyekben több tízmillió ember foglalkoztattak. Az eredmények természetesen papíron kiválóak voltak, miközben országszerte éhínségek tizedelték az embereket. Az éhínség és „nagy ugrás” okozta kudarca után a vezetők rájöttek, hogy a mezőgazdaságot nem lehet elhanyagolni, mert annak milliók látják a kárát. 4 Felszámolták az előző programot, és megpróbálták a mezőgazdaságra fektetni a hangsúlyt (műtrágya-és traktorgyárak). Mao és emberei 1966-ban kirobbantották a „kulturális forradalmat”, amelynek célja a vezér személyi kultuszának növelése volt. Megpróbálták kiiktatni a hatalomra veszélyes emberek nagy részét, így az értelmiség zömét. Teljesen fel kívánták számolni a munka anyagi ösztönzését és a tudományos életet. 1976-ban azonban meghalt a vezér, és a híveinek számító

„négyek bandáját” letartóztatták (XX. század krónikája 1994) Ezzel lezárult egy fejezet a Kínai Népköztársaság történetében, hiszen 1978-ban Teng Hsziao-ping irányvonalát fogadták el a KKP kongresszusán, amely igen nagy fordulatot jelentett az előző évekhez képest. Az ekkor indult reformok hatásaként az egy főre jutó GDP az ezredfordulóig csaknem ötszörösére nőtt. Érdekesen alakult az ország külpolitikája is.1955-től kezdve (konferencia Bandungban) többek között Indiával együtt próbálták összefogni az el nem kötelezett országokat és jó példát mutatni a különböző társadalmi berendezkedésű országok békés egymás mellett élésére. Később azonban Indiával is határvitába keveredtek. Szovjet segítség nélkül fejlesztették ki saját atomfegyvereiket, majd 1967-ben már hidrogénbombát robbantottak (Fischer 1993). Moszkva és Peking fokozatosan romló viszonya Csehszlovákia szovjet lerohanása után jutott a

mélypontra, Kína nyíltan szakított addigi példaképével. A következő évben (1969) már fegyveres határincidensekre is sor került. Az Egyesült Államok kihasználta ezt a konfliktust („pingpong diplomácia”), és részben ennek eredményeként 1971-ben az ENSZ a Kínai Népköztársaságot ismerte el Kína egyetlen legális képviselőjének. Az USA-val diplomáciai kapcsolatot, illetve az EGK-val (mai nevén EU) kereskedelmi szerződést létesítő Kína 1979-ben még a szocialista Vietnámmal is háborúba keveredett (Messenger 1995). Az 1980-as évek diplomáciai sikerei és a belső reformok szempontjából is rövid időre törést jelentett a Tienanmen téri diáktüntetés véres elfojtása. A reformfolyamat azonban 1992-től újból nagy lendületet vett, a külföldi nagyhatalmaknak pedig érdekében állt 1989 „elfelejtése”. 1997-ben az ázsiai ipari fejlődés egyik jelképe, az egyik „kis tigris”, Hongkong visszatért az anyaországhoz, két évvel

később Macau (Makaó) is. A XXI századba lépve számos tény tükrözi Kína növekvő globális jelentőségét, 2001-től tagja a WTO- nak, 2003-ban pedig saját erőből juttattak embert a világűrbe. Folytatódik a XX század végén elkezdett nagy történelmi kísérlet is, a kommunista egypártrendszer és a globális szintre emelt piacgazdaság együttélése. KÍNA GAZDASÁGA A nagy kiterjedésű ország változatos természeti adottságai kiváló lehetőséget biztosítanak a mezőgazdaság számára. Az országban számos fontos bányakincs (pl kőszén, kőolaj, földgáz, rézérc, vasérc) nagyobb mennyiségben található, ami a nehézipar számára biztosít jó alapot. Ehhez kapcsolódik a fegyelmezett, olcsó, hatalmas munkaerő. Mindezek ellenére sokáig kellett várni arra, hogy a kiváló lehetőségeit érdemben tudja kihasználni az ország. Az 1990 utáni kínai gazdasági fejlődés közvetlen előzményét az 1978-ban induló reformok jelentették. Teng

Hsziao-ping akkor újnak számító politikája fokozatos áttérést jelentett a régi rendszerről a szocialista piacgazdaság felé, úgy hogy a „rombolás és az építés” között is fenntartotta az egyensúlyt. Az 1979-ben kezdődő folyamat három lépcsőfokból állt. Az első lépés a gazdasági reform kialakítása és a kiigazítás volt (1979-től 1984-ig tartott). A fő feladat az aránytalanságok kiigazítása volt, amelyet a könnyűipar, a közlekedés, és az energetika fejlesztésével próbáltak megoldani. Nagy szerepet kapott a mezőgazdasági termelés, és azon belül is a falusi gazdaságok fellendítése. Engedélyezték a háztáji gazdaságokat. Felemelték a mezőgazdasági termékek felvásárlási árát Modernizációba kezdtek, amely főleg a műtrágya és a mezőgazdasági gépek használatára fókuszált. A termények kötelező beszolgáltatása megszűnt. A kommunák gazdasági szerepét átvették a szövetkezetek. A parasztok földekhez

juthattak a „felelősségi rendszeren” belül (a földek jogilag szövetkezeti tulajdonban maradtak, de bérleti díj ellenében a parasztok rendelkezhettek vele). A többlet szinte teljesen szabadon értékesíthetővé vált. A „nyitás” jegyében jelentős külföldi befektetések érkeztek az országba. 5 A második lépcsőfok az 1985-1991-es időszakot öleli fel. Az állami szektort folyamatosan csökkentették. A vállalati önállóságot egyre jobban kiterjesztették A kisebb méretű állami vállalatok bérbeadása is jellemző volt Megnőtt az ipari a szolgáltató és a kereskedelmi kisvállalatok jelentősége. Az adórendszert fokozatosan korszerűsítették A piaci versenyt részesítették előnybe A pénzügyi rendszer reformjait egyre jobban elmélyítették, amely a hitelintézetek számának növekedésével járt. Ezeknek az éveknek már voltak szürkébb pillanatai is, például mikor 1989ben megtorpant a reformfolyamat A Tienanmen téri

diáklázadás (1989) véres leverése figyelmeztette a világot, hogy Kína még kommunista ország. Összegezve a második lépcsőfok is sikeresnek mondható. Ugyan nem szárnyalta túl az elsőt, de az évi átlagos 8,5%-os GDP növekedés mindenféleképpen pozitívumként fogható fel. Igaz, az ágazati fejlődés átalakult A primer szektor már csak 3,6%-kal növekedett évente. Míg a szekunder 10,9%-os és a tercier szektor 9,7%-os javulást mutatott, amely jobb volt, mint 1979 és 1984 között. A harmadik pedig a szocialista piacgazdaság teljes körű kiépítése, ami már az 1990-es és 2000-es évekre esett (Jordán-Tálas 2005). A világ legnépesebb országában a gazdaság teljesítményének az ipar és a bányászat 1998-ban kb. felét adta Az állam jelszava a „két lábon járás”, amely szerint egyidejűleg alkalmazzák a kis- és nagyüzemi módszereket. (Probáld-Horváth 1998). A szekunder szektor (ipar) átlagos növekedése az 1990-es években

átlagosan 13,5% volt A világ legnépesebb országában 1998-ban az ipar és a bányászat adta a GDP kb. felét, ez az arány később azért nem tudott tovább nőni, mert a modernizáció jegyében a harmadik szektor jelentősége is dinamikusan nőtt. 2000-ben a szolgáltatási szektor a GDP-ből már 33,2%-kal részesedett, napjainkra pedig meghaladta a 40%-t is. A foglalkoztatásban pedig 9%-kal emelkedett a tercier szektor részesedése 1990 és 2000 között (18,5%-ról 27,5%-ra). A szolgáltatások növekvő szerepe is mutatja, hogy a kínai gazdaság fokozatos bővülése fejlődést is jelent. 2005-ben a szolgáltatások kb. 60 %- t az idegenforgalom fedezte Kínának ezen a téren is további hatalmas lehetőségei vannak. Kína gazdasága sokat köszönhetett a más országban élő kínaiaknak. A délkelet-ázsiai államokban, szinte mindenhol megtalálható a kínai etnikum. Ezek a kisebbségek kis számuk ellenére, nagy befolyással bírtak a gazdaságokban (pl.:

Indonéziában 2-3% volt a kínai lakosok aránya, de ezek a magántőke kb.70%-át birtokolták) Hatalmas pénzeket fektettek be a „szárazföldi Kínába” ezek a kínai származású üzletemberek. A kulturális összetartozás összekapcsolta a gazdaságokat is. Szingapúr, Hongkong, Malajzia stb mind, mind dollár milliókkal segítette, hogy beindulhasson Kína gazdasága. Már az ezredforduló előtt a kelet-ázsiai gazdaság Japánon és Koreán kívül alapvetően kínai dominanciájú lett (Huntington 1998). 1997ben Hongkong, majd 1999-ben Makaó visszakapcsolása is segítette a kínai gazdaság modernizálását. Mindkét visszaszerzett terület különleges igazgatási övezetként kerülhetett vissza, és 50 évig megtarthatják gazdasági berendezkedésüket, amely saját pénznemet is jelent. DélkeletÁzsia mellett a Föld számos részén megjelentek a kínaiak, csak 2000 és 2003 között évente kb 400 000 kivándorló telepedett le más országban. Kína

globális jelentősége egyre nyilvánvalóbb. Sokan ezt csak úgy érzékelik, hogy az ott gyártott játékok és textilipari termékek ellepik a világot, kiszorítva az egyes piacokról a hazai termelőket. Valóban jelentős Kína súlya ezen a téren is, pl 2007-ben a világ zokni gyártásának egyharmadát egyetlen kínai város (Datang) adta, ugyanakkor az ország nemzetközi jelentősége ennél sokkal nagyobb és összetettebb (Hessler, 2007). A gazdaság összes területét érintő befektetések, pénzügyi mozgások, komoly kutatási eredmények, a nagy kínai tőzsdék és transznacionális cégek is jelzik, hogy „az óriás felébredt”. Nemcsak zokni gyártásban, rizs termelésben és aranytermelésben elsők, hanem mobil- és internet használók száma alapján is, náluk található a legnagyobb vízerőmű, a Global 500-ban pedig már 29 vállalatuk található. Tíz éve még egy kínai cég sem szerepelt a világ 500 legnagyobb forgalmú vállalatait

tartalmazó listán. Nem is olyan régen még nem találtuk Kínát a GDP alapján emlegetett 10 legnagyobb gazdasággal bíró ország között. 2008-ban az USA, Japán és Németország mögött már a negyedikek, de a vásárlóerő-paritás alapján már a 3., sőt egyesek a 2 helyen említik őket Reális jóslatnak tűnik, 6 hogy 2009-ben (ha a gazdaság egész produkciója alapján nem is), az ipari termelés terén „leváltják” a dobogó legfelső fokán, az ott már több, mint 100 éve „trónoló” Egyesült Államokat. Kína „dübörgése” (1979 óta átlag évi 9-10%-os bővülés) az egész világra kihat, ásványkincs igény miatt „porszívóhatást” szoktak emlegetni. Az ország hatalmas nyersanyagigénye a világon mindenhol észlelhető és ez felveri az árakat. Bármilyen sok szenet is termelnek, ez az ország energiaigényének csak a 70%- át fedezi (2004). A Föld egyik nagy problémája a gyorsan fogyó kőolaj. Az 1990-es évek elején a

távol-keleti ország még a potenciálisan kőolaj exportőrnek számított. Ez már a múlté 1993-ban importőrré vált, és napjainkra már második az USA mögött ebben a tekintetben, annak ellenére, hogy hol a 4., hol az 5 legnagyobb kőolajtermelő ország Az utóbbi időszak olajár robbanásának egyik fő oka Kína, illetve a legutóbbi (2008. VIIIX) árcsökkenés mögött is részben Kína áll, olajfogyasztásának mérséklésével Kína számára problémát jelent az, hogy a világ kőolajlelőhelyei már szinte évtizedekre el vannak osztva. Kína pedig csak a 90-es évek végén kezdett helyezkedni, ami nagy hátrányt jelentett. Így lett a venezuelai, a szudáni, és az angolai olaj vásárlója. 2007 végén egy 2 milliárd dollár értékű üzletet kötöttek Iránnal, az ott kitermelt kőolaj kínai felhasználásáról. (Hirn 2006, Nagy 2005) Kína 3 a világon a vasérctermelésben, ennek ellenére ezt is nagy mennyiségben importálják. A világ számos

pontjain szüneteltetik a munkát, mert nincs mivel dolgozni. Kína mindent megvesz, és mindent drágává tesz, a hulladék vas ára pl. 4,5- szeresére emelkedett Kína árfelhajtó nyersanyagéhségének egyik magyar hatása lehet az eddig gazdaságtalan tartott recski rézérc bánya várható megnyitása. Kína számára ma már gondot is jelent az, hogy nagy vetélytársai kevésbé fejlődnek vagy néhol már stagnálnak. Jórészt a világgazdaság problémái miatt az idei kínai GDP növekedés vélhetően jócskán elmarad majd a 2007. évi 11,4 %- tól (ez 14 éves rekord volt), és hosszú idő után 10% alá kerül, ill. a kereskedelmi többletük is jelentősen csökkenni fog Persze ez még így is irigylésre méltó teljesítmény bármely ország számára. Az viszont már gondot okozhat Kínának, hogy a külföldi befektetőik ötöde fontolgatja a továbbállást a még olcsóbb bérű államok felé. Egyre több külföldi vállalat nehezményezi a hazai

vetélytársait túlzottan segítő állami protekcionizmust is. KÍNA TÁRSADALMA Kína sajátos modernizációjával 400 millió állampolgárját emelte ki a nyomorból, a keleti országrész nagyvárosai sok szempontból a világ többi részén lévő globális centrumokat idézik. Ma már az 500 millióhoz közelít a Kínában forgalomban lévő mobiltelefonok száma, 2000-ben ez a szám csak 87 millió volt (a lakosság száma 2005. elején érte el az 1,3 milliárd főt, ehhez képest indokolt a „csak” kifejezés). A reformok előtt (1977) GDP/fő kb 200 dollár volt, ez már 2001ben 900 dollár felé emelkedett Ez a statisztikai átlag azonban a valóságban egyenlőtlenül oszlik meg az egyes tartományok és társadalmi csoportok között. Pekingben a GDP/fő 2005-ben 3000 dollár felett volt, Tibetben és további 10 tartományban viszont nem érte el a 750 dollárt sem. Több száz millióan még szegénynek számítanak. A látványos különbségek az egyes

településeken belül is érzékelhetők, sok helyen egymás közelében élnek a milliomosok és a fejlődés hasznából kevésbé részesülők, illetve az abból kimaradók. A GDP alapján Kína egyre előkelőbb helyet foglal el, de a vásárlóerő-paritáson számított GDP/fő alapján még mindig csak a 84. ország (2005) Az állami vezetés 1980-tól sajátos módon is igyekszik biztosítani, hogy a gazdaság gyorsabban növekedjen, mint a lakosság. Az államilag ösztönzött „egykézés” azonban súlyos demográfiai torzulást idézett elő. Sok család törekszik arra, hogy az egyetlen utód fiú legyen, ennek hatására 2020-ra akár 40 milliót is elérheti azoknak a felnőtt férfiaknak a száma, akiknek korosztályán belül nem lesz párja. Az egykézés másik negatív hatása akkor realizálódik, amikor felnőttként egy gyereknek kell majd eltartania két nyugdíjas szülőt, hiszen sokan nem kapnak majd nyugdíjat. 2050-re a népesség közel harmada 60

éven felüli lesz! A nyugdíj hiánya összekapcsolódik az egészségügy problémáival, ennek elhanyagolása okozhatja a jövő másik nagy szociális konfliktusát, bár az orvosok bántalmazásáról 7 szóló hírek alapján ez a terület már napjainkban is súlyos feszültségekkel terhelt. A kínai gazdaság az olcsó munkaerő miatt vonzza a külföldi befektetőket, illetve a kínai termékek ára ezért is alacsony. A munkaadók azonban sokszor megspórolhatják a munkabérhez kapcsolódó járulékokat. A társadalombiztosítás hiánya és az állami dotáció csökkentése (ez a költségek 20-25 %-ra zsugorodott), a magánbiztosítók bizonytalansága viszont azt eredményezi, hogy kb. 900 millió kínai számára luxus a betegség. A problémák különösen a falvakban jelentősek, ott él a lakosság 60 %-a, ugyanakkor az egészségügyi alkalmazottaknak csak 16%-a dolgozik vidéken. A falvak lakóinak 10%-a rendelkezik biztosítással, többségük évi

keresete 300 dollár körül van, egy beteg kórházi napidíja viszont eléri a 15 dollárt is. 2001-ben ezer élve született gyermekből a városokban 16,3 fő halt meg, vidéken ez a szám 40 volt. Hasonlóan nagy a különbség a szülő nők halandósági mutatóiban is. Kína vezetése természetesen törekszik az elmaradott körzetek gyors fejlesztésére, de a hirtelen modernizálásnak is vannak árnyoldalai. A tibetiek a vasútfejlesztésben az etnikai arányok rovásukra történő megváltoztatását látják, hiszen a könnyebb elérhetőség a kínai bevándorlást is felgyorsítja. A gyors építkezésekkel együtt járó műszaki hiányosság a legutóbbi nagy földrengés miatt is feltárultak. A gyors iparosítás globális és lokális szinten is növeli a környezet terhelését és persze erősen veszélyezteti az üzemek közelében élők egészségét. A világ tíz legszennyezettebb városa közül öt a távol keleti országban található. Az energiaéhség

és számos körzet kőszénvagyona nagyon sok vidéki embernek jelent foglalkoztatási lehetőséget, ugyanakkor évente ezrek halnak meg bányászbalesetekben, például 2000-ben 5300 bányász halt meg, 2007-ben pedig 3786, ez a szám akkor is elképesztően magas ha figyelembe vesszük Kína népességének nagyságát. Egyre több eset mutat rá, hogy a túl gyors fejlődés, a megfelelő ellenőrzés hiánya, a termelési költségek alacsonyan tartása, illetve az ezekkel összefüggő termelésbiztonsági hiányosságok nem csak a munkások és a bányák, üzemek környékén élők, hanem a hazai és nemzetközi fogyasztók számára is veszélyt jelent (pl. balesetveszélyes játékok, egészségre veszélyes pizsamák, fogkrémek, kozmetikumok, illetve csecsemőket megbetegítő tejporkészítmények). A kínai vezetés több szempontból is „két tűz” közé került, ha az általa is felhajtott olajárakat követi, akkor az átlag kínainak megfizethetetlen

benzinárakat alakít ki és a közvetett hatás miatt erőteljesen növeli az inflációt, ellenkező esetben viszont a máshol hasznosításra váró állami tartalékok jelentős részét éli fel. Szintén dilemmát jelent a bérek kérdése, elkerülhetetlennek látszik a fizetések további jelentős emelése és ezzel a társadalmi feszültségek szinten tartása, viszont ez a külföldi befektetők szemében csökkentené az ország vonzerejét. Jelenleg is az ott lévő külföldi nagybefektetők közel ötöde gondolkodik a továbblépésen, ami a munkanélküliséget növelné. Másfelől egy 2008-as felmérés szerint a világ komoly befektetői az elkövetkező 5 évben már inkább Kínára figyelnek, mint a most még ezen a téren is vezető Egyesült Államokra. A jövő nagy kérdése, hogy melyik tényező lesz az erősebb, az újabb befektetések vagy a tőke továbbállása. Szintén izgalmas kérdés a nemzetiségi területek ügye Kína népességének 91%t a

kínaiak (hanok) alkotják, másfelől a kisebbségek együtt több mint 100 milliós közösséget alkotnak és sok területen ők vannak többségben (Hessler, 2008), illetve (főleg a muzulmán területeken) gyorsabban szaporodnak. A 2008-ban Tibetben és Ujguriában is komoly összecsapások voltak, ugyanakkor csökkent a feszültség a „másik Kínával”, Tajvannal. ZÁRÓ GONDOLATOK Kína rendkívül gyors fejlődésének ma már számos árnyoldala is van. A sok felvetődő kérdés között talán az a legnagyobb, hogy meddig működhet a „szocialista piacgazdaság”, hiszen most még egyetlen párt irányítja ezt az egyre modernebb társadalmat. Ez a párt persze nagyban eltér a hagyományos kommunista gyakorlattól, de a szabadságjogokat még mindig erősen korlátozza és ateista jellegű. Kínában pedig tíz év alatt négyszeresére nőtt a vallásosok száma Persze nem mindenki fordul vissza az1949 előtti tradíciókhoz, az új generációk inkább a nyugati

típusú 8 életmódot tekintik mintának, ez viszont együtt jár a nyugati szabadságszint igénylésével is. Ennek megfelelően a párt egyre kevésbé a Marx, Lenin és Mao Ce-tung eszméihez hű emberek gyűjtőhelye, inkább a centralizált irányítás előnyeit kihasználó szervezet, ahová a többség a karrier érdekében lép be. Ezzel együtt komoly ellentmondást jelent a párt által irányított a piacgazdaság IRODALOM Charles Messenger: A háborúk évszázada, Alexandra (1995) Fischer Ferenc: A megosztott világ, Ikva Kiadó (1993) Herber Attila- Martos Ida-Moss László-Tisza László: Történelem 5, Reáltanoda Alapítvány (1997) Probáld Ferenc- Horváth Gergely: Ázsia, Ausztrália és Óceánia földrajza, ELTE Eötvös Kiadó (1998) Jordán Gyula-Tálas Barna: Kína a modernizáció útján a XIX-XX. században, Napvilág Kiadó (2005) Nicholas R. Lardy: China in the World Economy (1994) Samiel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a

világrend átalakulása, Európa Kiadó (1998) Wolfgang Hirn: Kína a nagy falat, HVG könyvek (2006) XX. század krónikája (szerk: Karádi Ilona), Officia Nova (1994) Atlas der Weltgeschichte, Bectermünz Verlag, Augsburg (1997) Nagy Gábor: A szomjas óriás, HVG, 2005.0129 Gaál Gergely- Stényer Ibolya: Változások Kínában a demográfia tükrében, Demográfia (1995/1) Peter Hessler: Kína rákapcsol, National Geographic (2007/6) Peter Hessler: Ébredő óriás, National Geographic (2008/7) Internetről felhasznált oldalak: www.ciagov www.wikipediaorg www.tarhu/tatarjaras www.moneycnncom/magazines/fortune www.global500org