Történelem | Középiskola » Szent István törvényei

Szent István törvényei. Magyarország átalakulása az ezredik esztendő végén a hagyományok szerint már megtörtént s ebben az évben István is elnyerte a királyi koronát s a magyar királyság első apostoli fejévé lőn. A nagy átalakító munka megszilárdítására természetesen állandó törvények kellettek, melyek az alattvalók életmódját és az egyházhoz, valamint a királysághoz való viszonyát megszabják. Így jöttek létre valószínűleg a koronázás idejében és az egyházi szervezkedéssel kapcsolatban István királynak azon törvényei, melyeknek erejére az új társadalmi rend alapítva volt. „Mivel mindenik nemzet saját törvényeivel él - olvassuk a törvények elé írott bevezetésben - azért mi is, istennek intésére kormányozva monarchiánkat, követve a régi és mostani császárokat, törvényes megfontolással állapítottuk meg nemzetünk részére, miképp éljen becsületes és ártatlan életet, hogy, amint isteni

törvényekkel gazdagodtak, úgy a világiakat is megtartsák." A király szándéka nyilvánvaló Az egyházi tanok által megszelídített és új eszmekörbe helyezett népet a világi törvények által is korlátolni akarja s evégből mindama kinövések ellen, melyek az új társadalom létére veszélyesekké válhatnának, szigorú törvényeket alkot. Szent István törvényei az egyházi vagyon rendezésével és védelmével kezdődnek. Az egyház igazgatása püspökségekre van bízva, melyek külön javadalmakat élveznek. Ezeknek javait bántalmazni, akár megrövidíteni, szigorúan tilos A második törvényfejezet a püspökök hatalmáról szól az egyházi vagyon fölött, a harmadik azt fejtegeti, hogy akik egyházi személyek ellen, akár mint tanuk, akár mint vádlók lépnek fel, minő kvalifikáció képesíti őket erre. A feleletet megtaláljuk a törvényben, mely azt mondja, hogy csakis becsületes, jó keresztény és családos emberek léphetnek

fel törvényesen a papok ellen. Az egyháznak és a papoknak adott rendkívüli kedvezmények első pillanatra feltűnnek István király törvényeiben. A pap kiváltságos személy éppen azért, mert az új társadalmi rend az ő munkájára van alapítva. A király szándékainak ők a végrehajtói, a kereszténységnek ők a képviselői s a térítésben, oktatásban, kormányzásban egyformán elől járnak. A X század kezdetleges társadalmában a pap az, aki a haladást képviseli. István király tehát a papságot nemcsak hogy az első országos rendek sorába emeli, hanem a legnagyobb védelemmel látja el, hogy tekintélyüket megszilárdítsa. Gondoskodik a papság megélhetéséről is, midőn behozza a papi tizedet, miáltal a népet arra kötelezi, hogy termésének egy tizedét a pap díjazására fordítsa. Kötelessége emellett minden tíz falunak egy templomot fenntartani s ennek javadalmazására két telket, két szolgát, két lovat, hat ökröt, két

tehenet, harminc aprómarhát adni. A vasárnap megszentelt ünnep lévén, aki ezen a napon dolgozik, szigorú büntetés alá kerül. Ha például valaki ökörrel vagy lóval dolgozik, akkor az ökrét vagy a lovát veszik el bírságul, esetleg más állatát, szerszámát, amivel a munkát végezte. Vasárnap kötelessége mindenkinek a templomot látogatni, mert ellenkező esetben büntetéssel sújtja a törvény. De nem mindegy az sem, hogy a templomban ki, miként viseli magát. A rendzavarók, illetlenkedők, hangosan beszélők, akár az előkelő, akár a közrendhez tartoznak, minden ilyen esetben megkapják büntetésüket, mely leginkább megcsúfolásból állott. Az előkelőket ugyanis megdorgálták és kiűzték a templomból, a köznép tagjait ellenben az előcsarnok ajtajában kikötötték, megkorbácsolták, és hajukat csúfságul levágták. A böjtök, a pénteki nap megtartása és a gyónás ellen vétők szintén büntetésben részesülnek. Ezeket a

büntetéseket azonban az egyházi bíróság szabja ki s csak abban az esetben avatkozik a királyi bíróság az ilyen bűnösök ügyeibe, ha hétszeri figyelmeztetésnek sem lett semmi foganatja. A boszorkányokról, kiknek létezésében ekkor általánosan hittek, szintén megemlékeznek István király törvényei. Ha valahol boszorkányt fogtak el, aki természetesen alig lehetett más, mint valami idősebb asszony, a papnak kellett átadniuk, aki szent munkáját azzal kezdte, hogy a boszorkánysággal gyanúsított asszonyt megböjtöltette, szentelt vízzel meghintette, és vallásos oktatásban részesítette. A böjt elvégzése után a boszorkányt újból a templomba vitték, hol a pap a templom kulcsával homlokára, vállára és mellére keresztforma bélyeget tett. Ha a boszorkány harmadszor is bűnbe esett, akkor a királyi bíróság ítélt felette, mely legtöbbször halállal sújtotta. A magántulajdon birtoklására és öröklésére István törvényei

ezeket határozzák: „Mindenki élethossziglan ura legyen tulajdonának és egyúttal a királyi adományoknak és halála után fiai hasonló joggal örököljenek." A püspökségi vagy várispánsági birtokok, miután ezek nem magánjellegűek, természetesen ki voltak véve az örökség alól. A magántulajdont védte a törvény az elkobzás ellen is, csak abban az esetben tett kivételt, ha valaki a király ellen merényletet akart elkövetni, az országot akarta elárulni vagy külföldre szökött. Utódai azonban tovább örökölték a vagyont, ha az ily bűnben vétkes halállal bűnhődött is. Nem kevésbé tanulságos István király törvényeinek büntetőjogi része. Lássuk például az emberölésre vonatkozó büntetéseket Ha valaki szándékosan embert ölt, tartozott száztíz aranypénzt fizetni, melyből ötven a királyi kincstárt, ötven a rokonokat, tíz a bírákat és a közbenjárókat illette. Ráadásul kötelessége volt az előírt

böjtöket betartani Ha ellenben az emberölés nem szándékosan, hanem véletlenségből történt, a váltságdíj akkor mindössze tíz arany. Ez az intézkedés azonban csak a kiváltságos rendbe tartozó egyénekre vonatkozott, mert a szolgák megölésénél egészen más az eljárás és sokkal kisebb a váltságdíj. A szolgákra nézve a törvény a következő megkülönböztetéseket teszi Amennyiben az emberölést nemes ember követte el valamely szolgán, elégséges, ha a szolga helyett az illető tulajdonosnak egy más szolgát ad, vagy pedig a szolga árát megfizeti. Ha azonban egyik nemes embernek a szolgája öli meg a másik nemes ember szolgáját, ebben az esetben a gyilkos a meggyilkolt gazdájának tulajdonába kerül, vagy megfelelő áron kell kiváltani. Ha valaki a feleségét ölte meg, a büntetést váltságdíj, vagy ahogyan a törvény mondja, vérdíj fizetése által rótták le. Ha ispán volt az, aki feleségét megölte, ötven tinót

tartozott fizetni a nő szülőinek és az egyház által reámért böjtbüntetésnek kellett magát alávetnie. A vitéz vagy jobb módú ember megölt feleségéért tíz tinót fizetett, a közember pedig ötöt Úgy a nők, mint a szolgák megölésére vonatkozó büntetések igen enyhéknek látszanak és nincsenek arányban a többi törvények szigorúságával. De itt, úgy látszik, az erkölcsök durva és vad állapotai voltak irányadók a büntetés szigorúságának kiszabásánál. Az olyan harcos népnél, mint amilyen a magyar is volt, az emberélet nem sok beccsel bírt s az emberölés nem tartózhatott a ritkaságok közé. Hogy ennek a féktelen elvadulásnak és barbárizmusnak véget vessenek, volt szükség azokra a szigorú törvényekre, melyeket a fegyver által okozott emberölés ellen hoztak. A törvény különben megmondja világosan, hogy a „béke" sértetlen fenntartása érdekében sújtja halálbüntetéssel azokat, akik fegyverrel ölik meg

társaikat. És pedig, ki milyen fegyverrel ölt, olyannal végezték ki. Ebben a tekintetben István törvényei nem tesznek kivételt az előkelőkkel sem, sőt azokat még szigorúbban büntetik, mert a törvény úgy rendelkezik, hogy abban az esetben, ha például valamelyik ispán betör valamely házba, és a gazdát megöli, halállal büntettessék. De ha a gazda védi magát és védelme közben támadóját megöli, nem lakol semmiféle büntetéssel. Ha a támadás olyanformán történt, hogy a támadó maga helyett az embereit küldte, és ezek követték el a gyilkosságot, a vérdíj ára száz tinó, vitézeknél tíz tinó, közrendűeknél öt. Az eskü megszegésének büntetési módozatai ezek. Főrendű ember keze levágatásával büntetetik, vagy ötven tinó váltsággal. Közember tizenkét tinóval válthatja meg a büntetést A gyújtogatók kötelezve vannak az okozott kár megtérítésére és tizenhat tinó fizetésére, leányrablók a leány

visszaadására és tíz tinóra, közembernek büntetése ilyen esetben öt tinó. A tolvajoknál különbséget tesz törvény nemes emberek és szolgák között Mikor nemes emberek követik el a lopást, büntetésük első esetben a lopott értékek megfelelő váltságdíj, aki azonban nem tudja magát megváltani, szolgának adatik el és további visszaesés esetében a szolgákra vonatkozó törvény által büntettetik. A szolgák büntetése meglehetős szigorú, mert csonkítással van, súlyosbítva Amely szolga ugyanis először lop, megválthatja magát öt tinóval, de ha ezt tenni nem képes, akkor az orra levágatik. Visszaesés esetében, vagyis a megcsonkított orrú szolga másodszori lopáskor füleinek a levágatásával fizet, ha azonban van öt tinója, még ekkor is megválthatja magát, csupán a harmadik visszaesésnél nincs kegyelem. Ekkor már halál jár a lopásért. A női tolvajokról külön törvény szól, mely akképp rendelkezik, hogy első két

esetben a házas nőt férje megválthatja, de a harmadik esetben a nő szolgasággal bűnhődik. A hízelkedők, ravaszok, árulkodók, csalók büntetése szintén igen szigorú volt. Ha bebizonyosodott, hogy bűnükkel kárt okoztak, nyelvük kivágatására ítéltettek. A pletykahordók és rágalmazók ellenben halállal bűnhődtek, amennyiben rágalmaik a király személyére vonatkoztak. A törvény e része így szól „Ha valaki álnok módon egy ispánnak vagy más hű emberének azt mondja - hallottam, hogy a király vesztedre beszélt -- és erre rájönnek: haljon meg." Nagyjában ezek István király törvényei. Ezeket a törvényeket, melyek a magyar alkotmány első alapvetésének eredményei, Szent István nagy ünnepségek között hirdette ki az ország tanácsában. A törvényeken keresztül megismerhetjük a tizedik század végének magyar társadalmát és az akkori nemzedék kultúráját. A törvények soraiban megtaláljuk körülbelül azt az

embertípust, melyre ezek a törvények vonatkoztak. És ebből a megismerésből semmi különösebb hátrány nem származik a tizedik század emberére. A büntetés módjainak megállapításában látjuk ugyan, hogy durva erkölcsű, műveletlen, barbár hajlandóságú emberekre vonatkozik a törvények rendelkezése, de többet aztán nincs okuk és nincs joguk keresni bennük. Ezer év előtti kulturális állapotnak visszatükrözői ezek a törvények és nézzük meg a törvénykönyvünket ezer év után, mikor iskolák, templomok, egyetemek, rendőri hatóságok igyekeznek a bűnöket megakadályozni, az embereket jobbakká tenni. Azt fogjuk találni, hogy az ember gyarlóságai, bűnei és önzéséből eredő fogyatkozásai nemhogy csökkentek volna, hanem csodálatosan szaporodtak. Az ezer év előtti törvénytárat össze lehetett foglalni néhány íven, holott az ezer év utáni egész könyvtárat tesz már ki, és mindarról szól, hogy mi a büntetése ennek vagy

annak a bűnnek, melyet a mai bonyolódott és sokoldalú életviszonyok között az ember elkövet. Ezer év alatt nagyot haladtunk. Vannak vasútjaink, gőzhajóink, repülőgépeink, villamosságunk Vannak ezerféle kulturális intézményeink, de ugyanekkor azt tapasztaljuk, hogy az iskoláknál jóval nagyobb a bíróságok és a törvényszékek száma s hogy a fegyházak és börtönök olyan nagy sokaságát rejtik magukban a törvényes útról félrelépett szerencsétlen embereknek, hogy egész vármegyéket lehetne belőlük benépesíteni. A történetírók nagy része azonban hajlandó abba az érzelgősségbe esni az ezer év előtti állapotok elbeszélésénél, hogy az ezer év utáni állapotok egészen más természetűek és haladásunk minden tekintetben bámulatos