Történelem | Tudomány és Technika » A dinamó története

Alapadatok

Év, oldalszám:2014, 8 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:74

Feltöltve:2014. március 01.

Méret:271 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

A dinamó története A dinamó története Rengeteg olyan találmányt használunk mindennapjaink során, melyek létezése magától értetődik számunkra, így szinte tudomást sem veszünk rólunk. Hiányuk azonban minden bizonnyal azonnal feltűnne, s kétségbeesetten keresnénk megoldást. Azt a megoldást, amely már régen- régen megszületett. Ilyen a Jedlik Ányos által megálmodott dinamó is A világon az első dinamót Jedlik Ányos készítette. A két csillogó tárcsában egy –egy kereszt alakú elektromágnes helyezkedik el. Ezekben az erővonalai metszik forgás közben egy- egy sokszorozó tekercs alsó huzalkötegét, amely tengellyel párhuzamosan a faburkolatba van süllyesztve. A tengelyen sorakozó fémkorongok higanyvályúba merülve teszik folyamatossá a sokszorozók áramkörét. Közepén a rézgomb elfordításával a dinamó által termelt egyenáram irányát lehet változtatni. A híres magyar tudós 1800-ban született Szimőn. Eredetileg

István névre keresztelték, s az Ányos nevet csak akkor kapta, amikor gimnáziumi tanulmányait elvégezte. Jedlik Ányos (1800-1895) Szülei, Jedlik Ferenc és Szabó Rozália földművesek voltak. Édesapja, Jedlik Ferenc anyagi áldozatra is kész volt, amikor tehetséges gyermekének neveltetéséről volt szó. Hároméves otthoni tanulás után Jedliket tízéves korában Nagyszombatba küldte a bencések gimnáziumába. A gimnázium negyedik osztályát azonban már Pozsonyban végezte a bencéseknél, mert apja ide vitte át, hogy németül is megtanuljon. Három nyelvet is ismert a fiatal Jedlik, a magyar mellett folyékonyan beszélt és írt németül és tótul. Fiatal korára az általános érdeklődés volt jellemző, foglalkozott kémiával, elektrokémiával (elemekkel), később elektromosságtanban volt sok alkotása, és kiemelkedőek voltak az optikai kísérletei. Munkásságából két korszakalkotó felfedezése emelkedik ki: az elektromotor és az

öngerjesztésű dinamó. 17éves korában szerzetesnek állt. 1821-ben Budapesten szerzett doktori címet előbb matematikából és fizikából, majd egy évvel később filozófiából és történelemből. 1825-ben szentelték pappá. 1827-ben kezdett el foglalkozni az elektromágnesekkel - akkori szóhasználattal: a villámdelejekkel- és azt vizsgálta, milyen erőhatások lépnek fel árammal átjárt tekercsek között. villámdelejes forgony Komoly kutatói munkával végül megalkotta az elektromotor ősének tartott villámdelejes forgonyt, amely a mai egyenáramú motorok mindhárom alapvető elemét tartalmazta. A „villámdelejes forgony” lényegében egy egyenáramú gép. Egyik álma vált valóra, amikor a Pesti Királyi Tudományegyetem bölcsészeti karán lett fizikatanszékvezető. 1845-ben kezdődött meg a magyar nyelvű oktatás a hazai egyetemeken, és ekkor Jedlik Ányos belefogott a magyar műszaki és természettudományos nyelvhez szükséges

szakszavak megalkotásába. Tőle származik többek között a merőleges, az eredő erő vagy a dugattyú szavunk is. Az 1858-ban megjelent német–magyar tudományos műszótárba ő írta a fizikai, kémiai és mechanikai részt. 1848-ban a szabadságharc bukása utáni nehéz időben, elmélyült kutató munkába kezdett, s több találmányt is kidolgozott. Legfontosabb találmányaként a dinamót tarjuk számon Jedlik-féle dinamó A teljesség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy ő nem magát a dinamót, mint villamos gépet találta fel, hanem felismerte az öngerjesztés elvét, s ennek alapján, a világon elsőként írta le a dinamóelvet: „Minden korábban mágneses hatás alá került vastestben valamekkora visszamaradó mágneses tér van jelen. Ha ebben a gyenge mágneses térben egy vezetőt mozgatunk, és a vezetőben létrejövő feszültséget a vastest körüli tekercsre kapcsoljuk, növelni tudjuk a vastestben az erővonalak számát. A sűrűbb

erővonalak között mozgatott vezetőben már nagyobb feszültség indukálódik, így nagyobb áram folyik, ami aztán ismét a vastest erővonalainak a számát növeli. „ Magát az elvet, melyet Siemens nevezett el "dinamó elvnek", az "öngerjesztés elvének" is hívják. Az öngerjesztés addig növekedhet, amíg a vastest mágnesesen telítetté nem válik; vagy addig, amíg a visszavezetett gerjesztő áramot nem korlátozzák valamilyen szabályzóval. Jedlik dinamójával kapcsolatban 1860 körül még egy jelentős felismerésre jutott: ha gépébe kívülről vezet áramot, akkor az, mint elektromotor forgásba jön. Kezdettől fogva használta is dinamóját erre a célra, vele hajtatta ugyanis az optikai rácsokat készítő gépét. Mások erre is csak később jöttek rá. Erről az első írásos bizonyíték egy, a Magyar Királyi Tudományegyetem szertárából származó, 1861-es leltárjegyzék, melynek negyedik pontjában Jedlik

aprólékosan kitér a dinamóelv részletezésére. dinamó terve, 1861. Sajnos felfedezésének jelentőségét nem ismerte fel, így a működőképes dinamóra hat évvel később Werner Siemens és Charles Wheatstone nyújtott be szabadalmat. Ernst Werner von Siemens (1816-1892) Siemens Jedlik Ányostól függetlenül felfedezte a dinamóelvet. Tervei szerint épült az első villamos vasút. Nevéhez fűződik a németországi utcai világítás rendszerének kiépítése. Számos galvanométert tervezett. Meghatározta számos anyag elektromos ellenállását. Megépítette az első elektromos felvonót. Siemens számára ez a felismerés 1867-ben a nagy teljesítményű egyenáramú generátorok építésénél jelentett óriási könnyítést. Siemens soros gerjesztésű generátorával csaknem egy időben találta fel Angliában Wheatstone a párhuzamos gerjesztésű generátort: ő párhuzamosan kapcsolta az álló- és a forgórész tekercseit. Siemens és Wheatstone

felismerésére, találmányaira érett és éhes volt az a gazdaságitársadalmi közeg, amelyben ők éltek és dolgoztak. Az öngerjesztés elve éppen ott és attól vált fontossá, ahol és amennyire gazdasági előnyökkel járt az alkalmazása. Charles Wheatstone (1802-1875) Cseppet se csodálható, ha Jedlik Magyarországon és az 1850-es években nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. A gépet nem is áramfejlesztésre, hanem motornak használta Ezzel hajtotta meg rácsosztó gépét. Az optikai rácsok már 1830-tól kezdve érdekelték Jedliket. Abban az időben a legjobb rácsosztó gép milliméterenként 33 rést tudott karcolni aranyfóliával bevont üvegre és 300-at sima üvegre. Jedlik több, mint 30 évig fejlesztett saját rácsosztó gépét A korabeli galvánelemek drága előállításuk miatt villamosenergia-igényt nem tudták kielégíteni így, Jedlik már ezek fejlesztése közben foglalkozott egy újfajta áramfejlesztő, generátor

tökéletesítésével. Az első szerkezetek mágneses- elektromos gépek voltak, de mivel ezek még váltakozó áramot adtak, nem pótolták a galvánelemeket. Kezdetben a mágnesek méretének növelésével próbálták meg fokozni, és 1850-es évekre hatalmas, 2-3 tonnás gépek is születettek, de ennek a gyenge mágneses tér gátat szabott, így felmerült az az ötlet is, hogy ha masinát összekapcsolnak, akkor az már nagy áramot termelne. A felvetésből egyetlen dolog hiányzott csupán. Az a felismerés, hogy az elektromos táplálható közvetlenül a generátor áramával is. Ez a dinamóelv Jedlik Ányos volt az, aki elsőként felismerte azt, hogy az acél mágnest teljesen el is lehet hagyni, s a vasanyag visszamaradó mágnessége elegendő öngerjesztéshez. Elsőbbsége vitathatatlan, az elve nem lépte át a laboratóriumának határait. Jedlik Ányos professzor áramfejlesztője is 1861-ben csak a budapesti tudományegyetem fizikai szertárának poros polcaira

került. 1878-ban Jedlik nyugdíjasba vonult, s helyét Eötvös Lorándnak adta át. Utolsó éveit visszavonultan töltötte. Találmányait soha nem szabadalmaztatta A magyar Jedlik tehát fölfedezte öngerjesztés elvét is! Az a gép pedig, amely önerősítéssel és öngerjesztéssel működik, mai szóhasználattal élve: az egyenáramot termelő dinamó. Jedlik nemcsak elméletileg jutott el a dinamóelvig, hanem éppen ezzel a szertári darabbal bizonyította, hogy az elv a gyakorlatban is beválik. 1895-ben, hosszú és sikeres élet után hunyt el. Nagy szenvedélyei sohasem voltak, léha örömöket nem keresett, mindezekért kárpótolta, hogy mindent megtalált munkájában, ami nem robotolás volt számára, hanem örömöket nyújtó életfeladat. Nála a munka csakugyan az a csendes segítőtárs volt, amely egész életén át végigkísérte állandó vigasztalásával. "Egy rendtársa életének utolsó éveiben azt kérdezte tőle: miért választotta

tanulmánya tárgyául éppen a fizikát, miért nem a teológiát, mely a legmagasztosabb dolgokkal foglalkozik? Erre ő így felelt: „Látja, minden tudományágban tanulhattam volna eleget és szépet, de a fizikában tanulok, és egyszersmind mulatok, gyönyörködöm is.” Nem a fizikát, mely csak annyira gyönyörködteti a vele foglalkozót, mint bármely más tudomány, hanem magát jellemezte ezzel az akkor már közel száz éves tudós, ki tudományában még mindig mulatságot és gyönyörűséget talált. Halála után első nyughelye a régi, úgynevezett Belvárosi temető bencés kriptája volt. A búcsúbeszédet Eötvös Loránd mondta. Eötvös álláspontja egyértelmű: Jedlik saját gyönyörűségére művelte a fizikát. Nemcsak közel százévesen, hanem egész életében "Tudományában inkább poéta volt, mint a számítás embere" - mondta róla