Agrártudomány | Növénytermesztés » Cserháti Sándor - Dohánytermelési tapasztalatok

Dohánytermelési tapasztalatok. II. A legmegfelelıbb dohányfajta megválasztása Azon számos tényezı között, mely a jogos kivánalmaknak megfelelı dohány elıállitásánál szerepet játszik, egyike a legfontosabbaknak: a megfelelı dohányféleségnek vagy – mint a közéletben mondják – dohányfajnak a helyes megválasztása. A fenforgó viszonyok közé leginkább beillı dohányféleség helyes megválasztása nem könnyü dolog, végleges itéletet arra nézve, hogy az adott viszonyok között melyik dohányféle a legmegfelelıbb, csakis összehasonlitó kisérletek alapján lehet mondani; azonban némi tájékoztatást aziránt, hogy minı féleségekkel tegyünk próbát, kell magunknak már elızetesen is szereznünk, különben vagy nagyon sok dohányféleséggel kell kisérletet tennünk, vagy nagyon sok éven át kell a kisérletezést folytatnunk, mig a nagyon is sok dohányféleség között a legmegfelelıbbre ráakadunk. A kisérlet megkezdése elıtt

mindenekelıtt azon kérdéssel kell tisztában lennünk, hogy pusztán hazai vagy ezenkivül külföldi fajokkal is tegyünk-e próbát? Hazánkban sok híres dohány terem, azaz egyik-másik vidék híres dohányáról. Mikor azonban én azt hallom, hogy ez vagy az a magyar dohányféle ilyen meg olyan kitünı, mindjárt felötlik bennem az a kérdés: honnan van mégis, hogy oly sok a panasz a magyar dohány ellen; mi az oka annak, hogy még az 5 kros szivar se készül tisztán magyar dohányból? A magyarázatát a dolognak én csak következıleg tudom megadni: a nálunk termı híres dohányokat azért mondjuk jónak, mert náluknál igen sok rosszabb is terem, tehát csak relativ jók, s itt fölmerül az a kérdés: nem-e lehet nálunk jobbat is termelni? Én azt hiszem, hogy igen. A sok rosz dohány miatt nálunk általánosan csak a termelıket okolják, nem mondom, hogy részük nincs benne, de azon körülményt, hogy nálunk oly kevés dohány lesz szivarboritékul

beváltva, nem lehet pusztán a termelık rovására irni, ebben részük van a nálunk termeszteni szokott dohányféleségeknek is. Nem a hazainak becsmérlése, az idegennek pártolása mondatja velem ezt, mert a nálunk tényleg jónak bizonyult ellenében sohasem fogom a külföldinek a pártját fogni; így teszem sohase fogom azt javasolni, hogy hagyjunk fel a magyar búza termelésével és termeljünk idegen, mondjuk angol búzát, de másrészt hyperchauvanistának tartom azt, aki valamely növényfélét csak azért tart jónak, mert az hazai; véleményem szerint a mezıgazdaságban a növény- vagy állatfajta megválasztásához a hazafiságnak semmi köze, itt csak a jövedelmezıség dönt. A mi magyar dohányfajtáink még a pipás korszakból valók, azon idıbıl, midın a cigarettát alig ismerték, szivart pedig legfeljebb vendégségkor vagy ünnepnap szívtak. Ez idıben – különösen, mert az igények se voltak oly nagyok, mint mainap – a mi dohányaink

nemcsak jók, de igen jók is lehettek. A dohányzás idıvel átalakult, a tajtékpipa helyét a szivar és cigaretta foglalta el, az igények nagyobbak lettek, az ízlés finomult, ma már nem elég, hogy a dohány jól égjen, zamatot is kivánunk tıle; a dohányfajtáink azonban nem alakultak át, sıt ellenkezıleg a dohánynak elfajtázásra való nagy hajlama és a magtermesztésre forditott csekély gond igen sok helyen azok elkorcsosodását vonta maga után. Meggyızıdésem szerint hazánkban még a most divó, sokak által annyiszor kifogásolt termelési móddal is sokkal jobb, használhatóbb dohányt lehetne elıállitani, ha dohányfajtáink jobbak lennének. Amennyire az én megfigyeléseim terjednek (termeltem pedig a hazai dohányfélék közül kigyósi, szegedi, rózsa-, szamosháti és szuloki dohányt), a nagylevelü, ú. n mezei magyar dohányok ellen a következı jogos kifogások tehetık: Levélzetük gyér, korán felnyúlnak, nem adnak elegendı finom

levelet, nehezen barnulnak, s így nem lesznek tetszetıs szinüek. A rosz égés részben ugyan a dohányfélétıl is függ, így péld. az általam egyforma talajon termesztett dohányok égése nagyon különbözı, amint azt egy késıbbi alkalommal bıvebben kifejteni fogom, de azért nem merném reá mondani, hogy az égés elégtelensége is sajátsága lenne a magyar dohányoknak. Az általam kifogásolt hibák nagy mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a dohány nem ad kellı jövedelmet. De vegyük ıket sorra. A levelek elégtelen száma. Az általam termesztett magyar dohányok leveleinek száma átlag 11–14, míg az ugyancsak itt termesztett amerikai dohányoké 17–21. Igaz, hogy az amerikai dohányok – a Withe Burley kivételével – nem neveltek oly nagy leveleket, mint a magyar dohányok, de súlyra mégis többet termettek és a nagy levéllel igen gyakran együtt jár a durvább szövet, az erısebb erezet, a nagyobb víztartalom, ez utóbbi ismét a

szárítást neheziti meg. Azt is tapasztaltam, hogy a nagy levelekben a szél is könynyebben tesz kárt A tövek gyors megnyulása. Ismeretes dolog, hogy a tövek megnyulása tekintetében a dohányokat két csoportra oszthatjuk: aszerint amint már korán, a virág megjelenése idején vagy csak késıbb nyulik meg a száruk. Az akadémia kisérleti terén termesztett magyar dohányok mind a korán megnyulók közé tartoztak, mig a termesztett amerikai dohányok (Grant, Oronoko, Gooch, Withe Burley, Lancaster) mind guggoló dohányok voltak. Tapasztalataim szerint a guggoló dohányban, amelyek levelei késıbben is közelebb maradnak egymáshoz, – különösen tapasztalható ez a Grant-, Oronoko- és Gooch-dohánynál, – a szél nem tesz olyan sok kárt, mint a korán megnyuló és egymástól jó távolra esı levelü dohányokban. A magyar dohányok mindig több másodosztályu dohányt adtak, mint az amerikaiak, mert az itt nagyon is gyakori szelek sokkal nagyobb kárt

tettek bennük. Tekintettel azon körülményre, hogy a dohány szakadozottsága a jövedelmet jelentékenyen csökkenti, az általam elmondott különbség nem fog jelentéktelennek feltünni. A levelek finomsága. A levelek finomságára nagyon sok körülmény foly be, de azon körülmény, hogy az általam termesztett amerikai dohányokat a beváltó-hivatal többet érıknek jelentette ki, mint a hasonló körülmények között termett magyar dohányokat: arra vall, hogy e tekintetben se felülmulhatlanok a mi dohányaink. Az egyenletesebb, szebb szinesedés a száradásnál. Sokszor hallottam dohánytermelıktıl, hogy a pajtában száradó dohány sohasem lesz szép sárga- vagy barnaszinü, ez azonban csak bizonyos dohányfélékre áll és ezek közé tartoznak az általam termesztett magyar dohányok. A leggondosabb szárítás mellett se nyertek teljesen barna színt, mindig megmaradt a zöldesbe játszó szín, különösen a dohány alsó lapján. De nemcsak azt

tapasztaltam, hogy nem lesznek tökéletesen barnák, hanem azt is, hogy szinük változása lassan következik be. Az itt termesztett amerikai dohányok egészen másképen viselkedtek. A sárga Oronoko-dohány már másod-harmadnap világos sárga színt öltött, a Grant-dohány nem változtatta szinét ugyan ily gyorsan, de azért jóval hamarább, mint a vele egyidıben letört és felaggatott szamosháti és szuloki, úgyannyira, hogy egy hét letelte után a laikus is meglátta a szembeötlı különbséget, s ami fı, ezen dohányok a pajtában egyenletes szép világos barnaszinüek lettek, a zöld színnek legkevesebb nyoma sem maradt. A színt pedig szintén megfizetik a beváltásnál Arról, hogy az amerikai dohányok miként viselkednek a fermentatiónál, még nincs tudomásom, de hogy zamatosabbak, élvezhetıbbek, mint az itt termett magyar dohányok, azt mindenki állitotta, akit összehasonlitásra felkértem. Az elmondottakból azt merem következtetni, hogy

vannak dohányfajták, amelyek a mi viszonyaink között is jobb anyagot szolgáltatnak, mint a nálunk általánosan termelni szokott dohányok. Igaz, hogy a mi kisérleteink csak kis területen és nem is a dohánynak legmegfelelıbb talajon lettek végrehajtva, de tekintettel a kipróbált dohányféleségek számára, azt hiszem, joggal lehet következtetést levonni. Korántsem akarom azt állitani, hogy azok a külföldi fajták, amelyek nálunk jobbaknak bizonyultak, másutt is be fognak válni; csak azt akartam kimutatni, hogy léteznek oly dohányfajták, amelyek nálunk is sok tekintetben megfelelıbb anyagot szolgáltatnak, mint az eddig termesztettek. Az elmondottakból – szerintem –csakis azon következtetésre juthatunk, hogy vagy meg kell a mi dohányainkat javitani, vagy helyettük más dohányféléket termeszteni. Az eddig termesztett dohányféléink kétféle módon javíthatók meg: keresztezés és nemesités útján. A keresztezést sokan nagy elıszeretettel

üzik, azon reményben lévén, hogy általa két dohány jó tulajdonságait leghamarább lehet egyesiteni. Nem mondom, hogy nem lehet általa czélt érni, de sok idıt kiván, azonkivül fáradságos és az eredmény bizonytalan. Fáradságos azért, mert oly eljárást kell betartani, hogy csakis a keresztezésre kiválasztott tı virágpora kerüljön a keresztezendı tı bibéjére, különben nem azt kapjuk, amit akarunk; amit vagy azáltal érünk el, hogy a keresztezendı dohányokat a virágzás ideje alatt üvegházban tartjuk, vagy pedig a dohányföldön csakis a keresztezésre kiválasztott töveket hagyjuk virágozni. Azon eljárás tehát, hogy a dohányföldön kiválasztunk egyes töveket és ezeket a más tövekrıl levágott virágokkal beporozzuk, biztos eredményt nem szolgáltathat, mert az illetı tı egyikmásik virága már elızetesen beporozódhatott, a késıbb nyiló virágok pedig utólagosan porozódnak be s a nyert termésben keresztezett mag keverten

lesz a nemkeresztezettel. Bizonytalan a keresztezés azért, mert nemcsak a jó, hanem a rosz tulajdonok is fokozódhatnak a keresztezési productumban, s mert a visszaütés a régi fajtára igen könnyen elıfordulhat. A nemesités általában biztosabb, jobb eredményt szolgáltat, mint a keresztezés, de csak több év eltelte után várhatunk eredményt, amire különben csakis akkor számíthatunk, ha a kivánt tulajdonok legalább kis mértékben megvannak a nemesitendı dohányfélében. A nemesitésnél igen gyakran elıforduló hiba, hogy a kivánt tulajdon fokozásával egyéb hátrányos tulajdonok is növekednek, így péld. a termés mennyiségének fokozásával rendesen együtt jár az érés megkésése; azért e körülményre kiváló gondot kell forditani, különben sok évi fáradság után se érünk el eredményt. De még az esetben is, ha akár a nemesités, akár a keresztezés útján sikerülne is meglevı dohányféleségeinkbıl jobbat, a kivánalmakat

inkább kielégitıt elıállitani: ez csak több év leforgása után következnék be, amiért is – véleményem szerint – okvetlenül szükséges, hogy idegen dohányfajtákat kipróbáljunk, s ha akadunk közöttük olyanokra, amelyek a mieinknél többet érnek, akkor azokat honosítsuk meg. Ezen a módon – föltéve, hogy csakugyan akadunk a mieinknél jobb dohányfélékre – sokkal rövidebb idı alatt átalakíthatjuk dohányállományunkat. Sokan azért félnek az idegen dohányok kipróbálásától, mert attól tartanak, hogy elrontják velük a meglevıt, ez azonban csakis a kerti leveleknél fordulhat elı, hacsak némileg is elıvigyázatosak vagyunk, mert a bugázni szokott dohányféléknél csak azt az elıvigyázatot kell alkalmaznunk, hogy a kisérletre szolgáló dohány egyetlenegy virágját se hagyjuk kinyílni, hanem még bimbókorában letörjük s akkor semmi kárt se tehetnek meglevı dohányféléinkben. Ha tehát a dohányváltoztatás

szüksége fenforog, amit – azt hiszem – tagadni nem lehet, fölmerül az a kérdés: mely vidék vagy ország dohányával tegyünk kisérletet? E tekintetben irányadóul szolgálhat a magváltoztatás azon általános érvényü törvénye, hogy minél inkább eltérnek azon vidék klimatikus viszonyai, ahol a hozatni szándékolt mag termett, a mieinktıl, annál kevesebb a valószinüség, hogy az illetı növényféle a mi viszonyaink közé beilleni fog és az eddig termeltet jóságban felülhaladni fogja. Véleményem szerint éppen ezen okból a hollandi, de még a pfalzi dohányoknak is nagyon kevés jelentıségük van minálunk. Nekünk elsı sorban azon dohányokkal kell kisérletet tennünk, amelyek száraz klima alatt termettek, mert az ily dohány a mi meleg száraz nyarunkat jól kibirja; ezért a délfrancziaországi, észak-amerikai és a kerti levelekre a török és ázsiai dohányfajták kipróbálásával kellene a kisérletezést megkezdeni. Az elsı évben

csak kevés növénynyel kellene kisérletet tenni egy-egy helyen, mert az érés idejének, a levelek alakjának, minıségének, szinesedésének kipróbálására nem kell sok tı, – csak ha már e tekintetben bevált az illetı dohányfajta, kellene vele nagyobb területen kisérletet tenni, hogy a termıképesség is megállapíttassék. Az ilyféle kisérletek egyik elmaradhatatlan kelléke, hogy a kisérlettevı teljesen elfogulatlan legyen, se a hazai, se a külföldi iránt elıszeretetet ne tápláljon. Ezt azért tartom szükségesnek megemliteni, mert volt alkalmam hallani, hogy a dohánytermelı a Withe Burley-dohányról már akkor kimondta, miszerint az nem a mi viszonyaink közé való, mikor az még csak a palántás ágyban volt. Az ilyen dohánytermelési kisérletek azonban csak akkor vezetnek czélra, ha egyszerre több helyen kipróbáltatnak, mert csak ily módon tudjuk meg, hogy mily körülmények között válik be az egyik és milyenek között a másik.

Midın a m.-óvári gazdasági akadémia kisérleti terén a dohánytermelési kisérleteket megkezdtem, az idegen fajták kipróbálását is czélul tőztem s ezért némi tájékoztatóul közlöm azon eredményeket, amelyeket Szilassy Zoltán tanársegéd úr közremőködésével termesztett dohányfélékkel elértem. 1. Gooch E dohányról egyévi kisérlet után is azt mondhatom, hogy az hazai viszonyaink közé nem való, mert levelei igen fodrosak, úgy, hogy azok szépen nem simíthatók. E dohány különben igen sok gyantás anyagot tartalmaz, mert csomóba rakott levelei egészen összeragadnak, úgy, hogy compact tömeget képeznek. A levelek alakja sem tetszetıs, egészen kigyónyelv-alakuak. Méretei a következık: 15 c/m szélesek, 50 c/m hosszuak; a hosszuság tehát úgy viszonylik a szélességhez, mint 1: 3.3-hez 2. General Grant Ezt a dohányfélét már két éven keresztül termesztettem s az idén egy félholdas parcellát fogok vele beültetni. Véleményem

szerint ez a dohányféle érdemes arra, hogy vele minél több helyen tegyenek kisérletet. Levelei nem oly szélesek ugyan, mint a nálunk termesztetni szokott mezei dohányoké, de azért elegendı nagyok. Idejében beérik 1888-ban ugyan csak szeptember közepén volt törhetı, de 1889-ben már augusztus végén megérett. Amint már fentebb is emlitettem, a száritásnál igen szépen és hamar barnul, levelei finomak, égése középszerü – az itteni talajviszonyok között. Tapasztalataim szerint középkötött talajon 75 c/m sortávol s a sorokban 50 c/m távolság elegendı. Bı levélzetü, egy tı 17–21 levelet hajt; ezt a dohányt lehet a guggoló dohányok typusául felállitani, mert egyáltalában nem nyulik meg a szára nagyon. 3. Sárga Oronoko Ezt a dohányt tavaly próbáltam elıször, s ha nem volna oly sok fodros levele, ami a jó simitást gátolja, valamennyi itt kipróbált dohányféle között ezt tenném elsı helyre, mert levelei nagyságra

körülbelül megegyeznek a Grantéval, de nálánál finomabbak és feltőnıen jól égnek. Az itteni viszonyok között eddig csak ez a dohány égése volt kifogástalan, a többinek égése középszerü vagy rosz volt. Feltünıen gyorsan elsárgul a felfőzés után a szár és a bordák különben is sárgák, sıt a palánta szine is inkább sárga, mint zöld. A pajtában gyorsan és egyenletesen barnul, a bordája azonban nehezebben szárad, mint a Grant-dohányé. Dohánya erıs, habár nicotintartalma nem különösen nagy1 Még megjegyzem, hogy pár nappal hamarább volt törhetı, mint a Grant-dohány. Sajnálom, hogy az idén a kisérletezést nem folytathatom, de nem birtam magra szert tenni. 4. Withe Burley A termesztett amerikai dohányok közül a levelek alakjára, nagyságára ez hasonlít leginkább hazai dohányféléinkhez. Amennyire a növény alakja után következtetést vonni lehet, az erıteljesebb, mélyrétegü talajokra való dohányféle. 10–14

nappal késıbben érett, mint a Grant-dohány, amiért fıleg csak a délibb vidékeken lehet jövıje. A száradásnál igen szépen barnult. 5. Lancaster Ez a dohány a magkereskedık árjegyzékeiben mint igen szép és nagylevelü dohány szerepel. Tényleg azonban az amerikai dohányok közül ennek voltak legkisebb levelei és azonkivül igen késın érik. Az itteni tapasztalatok után termelésre nem ajánlható Különben is fodros levelei miatt se válnék be minálunk. A kerti levelek közül kétfélét próbáltunk ki: a tabac dort és a Kürk-Japrakot. Mindkettıt páros sorokba ültettük, a kisebb sortávol 25 c/m, a nagyobb sortávol 35 c/m volt; a sorokban pedig az egyes tövek egymástól 20 c/m-nyire állottak. A két pipadohány termése a következı volt: aljalevél anyadohány hegylevél összesen tabac d’or 14.6 k/g 63.5 k/g 21.0 k/g 99.1 k/g Kürk-Japrak 22.0 „ 86.0 „ 26.5 „ 134.5 „ A tabac dorból volt 1049 tı, a Kürk-Japrakból

849. Az elsıbıl termett tehát 1000 tı 944 k/g -ot, a másodikból pedig 158.4 k/g -ot A tabac dor a magasabb növésü pipadohányok közé tartozik, a csetneki dohány nagyságával egyezı, de inkább valamivel nagyobb, tojásdad-alaku levelekkel bir; egy tövön a levelek száma nem igen nagy; égése, amennyire az az egyszerü meggyujtás által megitélhetı, meglehetıs. A Kürk-Japrak finom, vékonyszáru, melyen számos szívalaku, apró levél van elhelyezve; a levelek úgy a csetneki, valamint a tabac dorénál sokkal kisebbek, de 2–3-szor nagyobb számuak, minek következtében termése – mint fentebb látható – jóval nagyobb, mint a tabac doré. A levél finom, vékony erezetü és igen könnyü; meggyujtva igen jól ég és füstje kellemes illatu. Nagy termése, meglehetıs égése és illatánál fogva pipadohányt termelı vidékeken a bıvebbi kisérlettételre igen ajánlható. A kisérletekbıl korántsem akarom azt a következtetést levonni, hogy már

most hagyjunk fel a hazai dohányok termesztésével egyszerre és termeszszük az általunk jónak tapasztalt dohányféléket, de azon következtetést joggal levonhatjuk, hogy vannak oly külföldi dohányfélék, amelyek nálunk is biztosan beérnek és a mi dohányainknál több tekintetben jobb anyagot szolgáltatnak s ezért czélszerü lenne az ország több vidékén velük próbát tenni, hogy megtudhassuk: mely talaj- és klimatikus viszonyok között érvényesitik leginkább jó 1 A mult évben termesztett dohányokat jelenleg elemezik az itteni vegykisérleti állomáson s a nyert adatokat késıbb fogom közölni. tulajdonságaikat. Kisérletre a Grant és Withe Burley-t s a kerti levelek közül a Kürk-Japrakot ajánlom. Az Oronoko-dohány csak az esetben volna ajánlható, ha sikerülne fodrosságát kiküszöbölni. Cserháti Sándor