Politika, Politológia | Tanulmányok, esszék » BGF-KVIFK A politika és gazdaság változásai a kommunista hatalomátvételt követően 1947-1950 között

A POLITIKA ÉS GAZDASÁG VÁLTOZÁSAI A KOMMUNISTA HATALOMÁTVÉTELT KÖVETŐEN 1947-1950 KÖZÖTT Tartalomjegyzék. I. Az 1947-es hatalomátvétel 1. A választások előzményei 2. Az 1947 évi XXII Törvény és hatásai 3. A választásokon induló pártok 4. A választások eredményei 5. A választások utóélete II. A választásokat követő időszak gazdasági és politikai változásai 1. Politikai változások 2. A Gazdaság átalakitása a. Az első hároméves terv b. A bankrendszer átszervezése c. Az ipar átszervezése d. A mezőgazdaság helyzete e. Az Országos Tervhivatal f. Beruházási politika g. A haderő fejlesztése III. Az 1947–1950 közötti gazdaság- és iparfejlesztési politika 1. A korszak gazdasági és iparfejlesztési politikájának értékelése 2. Az MDP elvi programnyilatkozata 3. Az első ötéves terv előkészítése IV. Mellékletek4 I. az 1947-es hatalomátvétel 1. A választások előzményei Az országgyûlési

képviselõválasztásokat 1947. augusztus 31-én tartották meg A Nemzetgyûlés az elõre megszabott 4 éves ciklusból mindössze 20 hónapot töltött ki: az erõviszonyok jelentõs változása miatt a kommunista párt kezdeményezése nyomán a minisztertanács javaslatára Tildy Zoltán köztársasági elnök feloszlatta a parlamentet. Az 1945-ös választások után a kommunista párt a baloldali pozíciók megõrzésére és erõsítésére törekedett, azt állítva, hogy a kisgazdák parlamenti túlsúlya társadalmi ellenõrzésre szorul. Ebben egyre nagyobb jelentõséget tulajdonított a nyomásgyakorlás technikáinak széles körû alkalmazásának. A sokrétû eszköztár a pártközi értekezletektõl a sztrájkfenyegetéseken át a helyi elégedetlenségek felkarolásáig, olykor gerjesztéséig terjedt. Az MKP gyakran élt a térségben egyre nagyobb befolyásra szert tevõ Szovjetunió segítségével. A háború utáni újjáépítés közös eredményeit

mindinkább a kétség kívül koncepciózusabb és hatékonyan tevékenykedõ kommunista párt sajátította ki. A csaknem egy évig tartó erõegyensúly idõszaka után a kommunista vezetés az erõszakszervezetekben kreált ún. Magyar Közösség szervezkedés ügyével késztette folyamatos meghátrálásra a belsõ tagoltsága miatt amúgy is nehéz helyzetben lévõ kisgazdapártot. (1 Számú melléklet: A kisgazdapárt felbomlasztását szolgáló perek) A paraszt-polgári centrum vezetõinek eltávolítása során a szétesõ kisgazdapárt elvesztette parlamenti többségét. A választásokat, nagyobb részt az MKP tervei szerint szabályozták és bonyolították le - még a párizsi békeszerzõdés 1947. szeptember 15-ei hatályba lépése elõtt 2. Az 1947 évi XXII Törvény hatásai Feloszlatása elõtt fogadta el a parlament az országgyûlési választásokról szóló 1947. évi XXII. törvényt E törvény novelláris jellegû kiegészítéseket tartalmazott,

deklaráltan csak ott, ahol az 1945 óta bekövetkezett változások ezt szükségessé tették. A Nemzetgyûlést az egykamarás Országgyûlés váltotta fel. A választás alapelveiben nem történt változás Az új választójogi szabályozás az elõzõ, 1945. évi VIII törvényhez képest mégis számos, elsõsorban politikai motiváltságú változást tartalmazott. A választásokról rendelkezõ törvény alapelveiben továbbra is megfelelt a demokratikus választójoggal szemben támasztott követelményeknek. Ugyanakkor a törvényt megalkotó pártok politikai céljai olyan erõvel épültek be a jogszabályba, amelyek a demokratikus lehetõségek korlátozását jelentették. A választójogból való kizárás azokat a csoportokat érintette, amelyek nagy valószínûség szerint nem a koalícióra, különösképpen nem a baloldali pártokra szavaztak volna. A törvény az 1945. évinél aránytalanabb választási rendszert határozott meg A gyõztes választási

szövetség többletmandátumokkal való jutalmazása a kormányozhatóság biztosítását szolgálta. Az arányos parlament mellett a kormányozhatóság biztosítása szintén fontos követelmény, a többletmandátumhoz jutás lehetõsége azonban csak a kormánykoalíció pártjainak szövetségére vonatkozott. Nemcsak a választási törvény, hanem az adott nemzetközi viszonyok sem kedveztek egy esetleges parlamenti váltógazdálkodásnak. 3. A választásokon induló pártok (2 sz melléklet) A kisgazdapárt 1947 nyári válsága nyomán két utódpárt is alakult, a Balogh István (korábbi miniszterelnökségi államtitkár) vezette Független Magyar Demokrata Párt és a Pfeiffer Zoltán (korábbi igazságügyi államtitkár) köré szervezõdött Magyar Függetlenségi Párt. A már az 1945-ben is választási lehetõséget szerzett hét párt minden újabb eljárás nélkül indulhatott a választásokon. Az Országos Nemzeti Bizottság három újabb párt részvételi

jogát állapította meg: a Független Magyar Demokrata Pártét, a Keresztény Nõi Táborét és a Magyar Függetlenségi Pártét. Egyúttal a kormánykoalíció pártjai is kinyilvánították, hogy választási szövetségre lépnek egymással. 1947 nyarára nem egyszerûen a pártok száma növekedett meg, hanem a pártrendszer is polarizáltabb lett: a szélsõjobboldal kivételével valamennyi erõcsoportban markáns programot képviselõ pártok jelentek meg. Míg korábban minden jelentõsebb csoport a kormánykoalíción belül foglalt helyet, ezúttal a pártok többsége ellenzéki pozíciót foglalt el. Az együttmûködést a szembenállás váltotta fel, sõt a szélsõ pólusok közötti ideológiai-politikai távolság szinte az antagonizmusig növeke-dett. Az MKP és az MFP vagy a KNT nemcsak ideológiájában és programjában állt messze egymástól, hanem a napi politika kérdéseiben sem volt lehetõség a minimális kompromisszumra sem. 4. A választások

eredményei A választásokon 5 026 288 szavazó vett részt. Az érvényes szavazatok aránya nagyon magas, mindössze valamivel több, mint fél százalék szavazott érvénytelenül! A választási névjegyzékkivonatokkal, a ún. kék cédulákkal történõ visszaélések váltották ki a legnagyobb visszhangot, s mind a mai napig ez a leggyakrabban emlegetett választási visszaélés. E választási csalás komoly erkölcsi károkat okozott, gyengítette a demokrácia pozícióit, erõsítette viszont azt a meggyõzõdést, hogy a kommunista párt törvénytelen eszközök bevetésével is kész a hatalom megragadására. Az 1947 szeptember 2-án Péter Gábor, az Államvédelmi Osztály vezetõje Rajk László belügyminiszternek 62 981 névjegyzékkivonat felhasználásáról tett jelentést, némileg hiányos adatokkal. Mindazonáltal hamis kék cédula ennél kevesebb volt, hiszen a lakóhelyüktõl okkal távol szavazók, a választásra nagy számban hazahozott és

Debrecenbõl "hazatért hadifogoly" felirattal felülbélyegzett névjegyzékkivonat is szép számban található. Ugyanakkor nem csak az MKP központjának kiszerelésében használhattak hamis kék cédulát, hanem a szavazatszedõ bizottságoknál is kiállíthattak ilyet, lévén a valódiakat is ott állították ki. A választásokon a kormánykoalíció pártjai szerezték meg a szavazatok többségét Ez a MKP által meghatározott szövetség. Az MKP szavazóbázisa 300 ezer fõvel nõtt ugyan, ami relatíve 30 %-kal jobb eredmény, minõségi változást azonban nem jelent. Az FKGP katasztrofális vereséget szenvedett. Az SZDP szavazatainak számszerû csökkenésében Peyer elpártolásának is szerepe lehetett, ugyanennyi volt ugyanis az MRP növekménye. A parasztpárt majdnem 90 ezres gyarapodásának valószínû fõ forrása az elpártoló kisgazdák lehettek. Az ellenzéki pártok csaknem 40 %-os támogatottsága a kortársakat is meglepte, hiszen a

két meghatározó párt a DNP és az MFP mindössze néhány hetes érdemi tevékenységet tudhatott a háta mögött. A jó szereplés legfontosabb tényezõjét a baloldal és a polgári tábor közötti politikai szembenállás kiélezõdése és ebbõl következõen a választások tétjének világos felismerése jelentette. Ezért pártolt el a korábbi kisgazdapárti szavazók döntõ többsége, hiszen az 1945-ben a "jobb híján" a kisgazdákra voksolók elõtt tényleges politikai mentalitásukat jobban kifejezõ pártválaszték állt. Az FKGP és a négy új ellenzéki párt együttes támogatóinak száma közel 2,6 millió, ami csaknem 52 %-ot jelentett. A választási rendszerben az országos listáról történõ mandátumkiosztás módja torzította a parlamenti arányosságát. A prémiumos rendszer következtében az ellenzéki pártok a közel 40 %-os választási eredmény birtokában a 60, országos listán kiosztott mandátumból mindössze 4-et (6,67

%) kaptak! 5. A választások utóélete: petíciók és az MFP feloszlatása Utoljára feszült egymásnak a két kibékíthetetlen ellenfél az MKP és az MFP. Minden párt nyújtott be választási panaszt: a koalíció pártjai ezen az úton kívánták kiiktatni a politikai életbõl az MFP-t, míg az ellenzéki pártok általában a névjegyzékkivonattal való visszaélés miatt támadtak. A benyújtott petíciók a következõk voltak: 1. A PDP valamennyi választókerület és az országos lista mandátumait támadta Késõbb panaszukat visszavonták. 2. Az FMDP az MFP országos lajstromon megválasztott képviselõi ellen benyújtott petícióját visszavonta. Fejér, Komárom és Esztergom vk-t illetõen Kovács Imre által beadott kifogást elutasították, mert azt a pártvezetõség tudta nélkül adták be. (Saját pártja listáján végrehajtott személyi változást kifogásolt.) 3. A DNP a Gyõr-Moson és Sopron vm listáján megválasztott Komlós Géza (MFP) elleni

petítumot visszavonta. Elutasították a párt azon kérelmét, hogy ismerjék el képviselõnek a Baranya-Tolna választókerületben tervezett listavezetõje (Perr Viktor), akit alaptalanul töröltek a névjegyzékbõl. A párt az országos listán kiosztott mandátumok újraosztását kérte az összeírási eljárásban elkövetett törvénysértésekre és a névjegyzék-kivonatokkal történt visszaélésekre hivatkozva. Az ellenérdekû pártok kifogásokat emeltek (az országos lista mandátumkiosztása nem támadható az egyes választókerületek kifogásolása nélkül), az ítélet ugyanezeket helybenhagyva a petítumot elutasította. 4. Az NPP a Békés vm listán bejutott Kovács Imre (korábbi parasztpárti politikus) mandátumát támadta meg, mondván a benyújtott aláírások közül kevesebb volt az érvényes, mint szükségeltetett volna. Petitumukat késõbb visszavonták 5. A KNT két kifogását (Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Bács-Bodrog vm, valamint

Jász-NagykunSzolnok vm) késedelmes benyújtás miatt visszautasította A Nagy-Budapestre beadott petíciót elutasították: a pártjelvényként használt keresztet a szavazólapról azért törölték, mert annak a választási harcban való felhasználását kormányrendelet tiltotta. 6. A kormánykoalíció pártjai és az MRP együttes petíciójában az MFP valamennyi sikeres (mandátumot eredményezõ) lajstromát és az országos listán megszerzett képviselõi helyeit megtámadta. A rövid panaszt a kellõ számú érvényes aláírás hiányára alapozták Ennek hiányában a párt nem is indulhatott volna a választásokon, ezért képviselõi mandátumainak megsemmisítését és a választási eredmények helyesbítését kérték. Az MFP védirata arra hivatkozott, hogy a szükséges aláírásoknál 35-ször többen szavaztak a pártra. Az aláírások hitelességének vizsgálata elkezdõdött ugyan, az ítélet mégsem ezen alapult. A bíróság 1947 november

20-i tárgyalásán kapta meg az Országos Nemzeti Bizottság határozatát. E szerint az MFP választásokon való indulási jogát - mint "megtévesztésen alapulót, tehát eredetileg is érvénytelent" visszavonták. Egy másik irat a BM-nek az MFP-t feloszlató határozatáról értesített. A Választási Bíróság ennek alapján a párt valamennyi képviselõi mandátumát és a pótképviselõk jelölését is megsemmisítette. A Magyar Függetlenségi Pártot ezekkel a lépésekkel nemcsak a parlamentbõl, hanem a politikai élet egészébõl is kiiktatták. 7. Az MFP valamennyi választókerületben és az országos lista alapján megejtett választást kifogásolta. A párt feloszlatása után panaszosi minõségét elvesztette, ezért az általa kezdeményezett eljárásokat megszüntették. A Választási Bíróság az utolsó panaszról szóló ítéletét 1948 februárjában hozta meg. 1948 tavaszán a többpárti parlamenti választások lehetõsége négy

évtizedre nyugalomba vonult. II. A választásokat követő időszak gazdasági és politikai változásai 1. Politikai változások 1947 őszére a Magyar Kommunista Párt elfoglalta a politika és a gazdaság kulcspozícióit, politikai ellenfelei jelentős részét pedig megsemmisítette vagy meggyengítette. A politikai intézményrendszer átalakításának két szakaszát különböztetjük meg. Az egyikben, mely a koalíciós szakasz, az állami regulációk és deregulációk kibontakozásával az intézményrendszer átmeneti, bizonyos értelemben eseti és fokozatos átformálására került sor. A másikban a szovjet intézményrendszer közvetlen és viszonylag gyors rajtaütésszerű, szándék szerint pedig végleges kiépítésére. Sztálin és köre azt tartotta, hogy ha egy hadsereg megszáll egy országot, akkor rákényszeríti arra saját „rendszerét” is. Átmenetileg azonban ezt a nagykoalíció adta lehetséges előnyök alkalmi kihasználása érdekében

nem mindenütt érvényesítette. Voltak azonban fokozati (úgynevezett koalíciós szakaszban) is generális változások. Ilyennek tekintették az ideiglenes megszállás „pacifikációs” jellegű „nagykoalíciós” egyezéseit. Ezek körébe illesztett volt az Ideiglenes Nemzetgyűlés és Ideiglenes Nemzeti Kormány, amikről Moszkvában határoztak, itthon kivitelezték őket, s amik a jogfolytonosságnak formailag is csak látszatát, e mögött viszont csak kizárólag annak terheit érvényesíthették. Generális változásnak kell tekinteni a szuverenitás elvesztését. Az emberi jogok – gyakorlatilag teljes – felfüggesztését. Az átállás és berendezkedés feltétel-nélküliségét Az ország feletti külhatalmi rendelkezést. A fokozatosság abban érvényesült, hogy – nagykoalíciós egyeztetés volt – nem vezetnek be szovjetrendszer, koalíciós (nem egy – hanem többpárti” politikai berendezkedés lesz, magántulajdoni rendszer lesz. Stb) azaz

a Szovjetúnió hódoltatja az országot, de nem inkorpolálhatja. 2. A Gazdaság átalakítása A kétes eszközökkel megnyert 1947. évi választás viharainak elcsendesedése után az MKP vezetése elérkezettnek látta az időt a távlati célok megfogalmazásához, az új társadalmi rendet kialakítani hivatott program kidolgozásához. Az MKP Politikai Bizottsága 1947 október 9-én – a Kominform szeptemberi alakuló ülésén elhangzottak szellemében – a politikai és gazdasági irányváltásra készülve három munkabizottság felállításáról határozott, amelyek közül az egyiknek a párt gazdaságpolitikai feladatait kellett kidolgoznia (Gerő Ernő, Vas Zoltán, Berei Andor, Friss István és Donáth Ferenc részvételével). A bizottság által készített Irányelvek az MKP gazdaságpolitikájához című tervezetet november 27-én Gerő terjesztette az MKP PB elé. A bizottság a várhatóan növekvő feladatok miatt előirányozta az egységes

Iparügyi Minisztérium kettéosztását Nehéz-, illetve Könnyűipari Minisztériumra, valamint egy központi állami ellenőrzési és revizori főhatóság felállítását. Annak érdekében, hogy a nemzetgazdaságot megvédjék a „közeledő kapitalista gazdasági válság kihatásaitól”, a környező országokkal, különösen a Szovjetunióval való gazdasági együttműködést tartották kívánatosnak. Az MKP PB első olvasatban elfogadta az irányelveket, és az előterjesztő munkabizottságot Háy Lászlóval és Nagy Imrével egészítette ki. Utóbbi azonban ahelyett, hogy a rendszerváltó program mezőgazdasági részének intézkedésein dolgozott volna tovább, önálló tervezetet készített. Nagy Imre elméleti tévedéseket vélt felfedezni a Gerő-féle programban, és a gazdasági fő ideológussal szemben békés, hosszú és fokozatos átmenetet tartott volna jónak. Nagy szinte kizárólagosan az agrártéziseket kritizálta, a program gazdaság- és

iparfejlesztési részeihez – talán szakmai kompetencia hiányában – nem fűzött megjegyzéseket. Az MKP PB viszont 1947. december 18-i tanácskozásán egyértelműen Gerő elképzelései mellett tette le voksát. Az irányelvek szerint az MKP működésének legfőbb eredménye a földreform és a pénzügyi stabilizáció végrehajtása mellett a legfontosabb iparvállalatok államosítása és a hároméves terv elfogadtatása lett. Az 1948. április közepén az MKP PB által elfogadott, Az Egyesült Párt rövid programvázlata című dokumentum már az óhajtott folyamat, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet megvalósításának lépéseit vette sorra. Ezek között szó esett ugyan a mezőgazdaság elmaradottságának felszámolásáról, az ipari és agrártermelés összhangba hozásáról, a takarmánytermelés emeléséről, az állattenyésztés fejlesztéséről is, a fő hangsúly azonban egyértelműen a további iparosításon, a minőségi ipari

termelés kialakításán és fejlesztésén, a népi demokratikus hadsereg kiépítésén és sürgős felszerelésén volt. (Ez utóbbi érdekében azonnali hatállyal meg is szavaztak 110 millió forint póthitelt.) a. A hároméves terv Először a hároméves terv szükségessége a kisgazdapárt részéről merült fel, Választási propagandaként valamivel később a kommunista párt is egyfajta tervezési politikát szorgalmazott. A Szabad Nép szeptember 23-án adta közre az akciótervet: „Magyarország hároméves terve. A Magyar Kommunista Párt választási programja” címmel Több taktikai változat készült. De a végül elfogadottat is többször átszabták, átváltoztatták aztán részben hatalmi, részben katonai okokból átcsatlakoztatva az „első ötéves’ tervre, lerövidítették. A 6,6 milliárd forintra tervezett beruházások helyett több mint 10 milliárdot invesztáltak. Mindent növeltek, mindent aránytalanul A terv egészében is tükrözte

azt az átmenetet, amelyik a koalícióból az egypártrendszerbe vezetett át. Különösen 1948/49-ben kezdett erőteljesebben hasonlítani a sztálini típusú tervpraxishoz, bár igy is csak egyfajta előképe lett az 1950-ben indított ötéves tervnek. A magyar gazdaságnak 40-45 százalékát képviselő állami szektor már az MKP által kidolgozott hároméves terv alapján működött, az új kormány programjában pedig szerepelt a bankok államosítása is. Nyitva állt tehát az út a hatalom kizárólagos megszerzéséhez, ráadásul a nemzetközi politikai akadályok is elhárultak, sőt Sztálintól már kifejezett felszólítás is érkezett a szocializmus bevezetésére. A kommunista párt a következő másfél-két évben végrehajtotta a gazdaság gyökeres átalakítását, törvényerőre emeltette a nehézipar korábban soha nem látott mértékű fejlesztését célzó első ötéves tervet, majd elkezdte annak megvalósítását. A terv

előkészítésének folyamatában 1947 májusában a koalíciós partnereket meglepetésszerűen érte a Kommunista Pártnak az a bejelentése, hogy a hároméves terv végrehajtásához nélkülözhetetlennek tartja a bankok államosítását. A párt a népi demokrácia gazdasági rendszerének megszilárdítása érdekében alapvető feladatnak tekintette az államosítások folytatását, hiszen a gazdaság közel fele továbbra is magántulajdonban volt. Emellett szűkíteni kívánta a magán-, és kiterjeszteni az állami szektort, hathatósabban akarta támogatni a szövetkezeteket, hogy „biztosítsák a gazdasági élet összes ágainak tervszerű, állami irányítását, és így a hároméves terv végrehajtását”. A terv tudatok átszerkesztése folytán az ipari termelés az előirányzott 27 százalék helyett 40 százalékkal haladta meg az 1938. Évi szintet 1949. december 31-én lezárult az a hároméves terv, amely legfeljebb körvonalaiban emlékeztetett az

eredeti, 1947-es tervtörvényre. Az OT 1949–1950 fordulóján készült, s az MDP KV Államgazdasági Bizottsága 1950. január 31-i ülésén megvitatott jelentése győzedelmes hangnemben számolt be a hároméves terv két év öt hónap alatti teljesítéséről, sőt szám szerinti túlteljesítéséről. A tervidőszakban beruházott 10,3 milliárd Ft 35,3 százalékát az iparra költötték. A közlekedési ágazat (20,4 százalék), valamint az építési, szociális és kulturális ágazat (25,7 százalék) magas részesedése a beruházásokból kizárólag a minimális infrastruktúra megkerülhetetlen újjáépítésének volt köszönhető. A gyáripar adataiból azonban rögtön kiderül, hogy már ez az újjáépítés is nehézipar-centrikusan zajlott le, többek között a jóvátételi igények miatt is. A hároméves terv eredetileg azt tűzte ki céljául, hogy a háború előtti szintre hozza a magyar gazdaságot, majd a későbbi előirányzat-emelések

nyomán az ipari termelésnek 1949-ben 27,2 százalékkal kellett volna meghaladnia az 1938asat, ehelyett átlagosan 53,4 százalékkal volt több. Ezen belül a gépipari termelés megduplázódott (212,1 százalék), s közel ilyen mértékben lépte túl a tervezett számokat a vasés fémipar (181,9 százalék) vagy a vegyészeti ipar (174 százalék) teljesítménye is. A nehézipari beruházások keretében főként meglévő üzemeket állítottak helyre (például Péti Nitrogénművek), illetve némelyikhez kisebb új gyáregységeket építettek (például ózdi és diósgyőri ércelőkészítő). Ezek alapján az Államgazdasági Bizottság úgy értékelte a helyzetet, hogy a beszámoló nyilvánosságra hozandó változatában a hároméves terv helyreállítási jellegét kell hangsúlyozni, valamint hogy a helyreállításnál már több is történt, amivel az első ötéves terv előfeltételei teremtődtek meg. b. A bankrendszer átszervezése: A bankokat 1947

májusában állami ellenőrzés alá helyezték, majd decemberben államosították. Ez nem egyszerűen a terv pénzügyi fedezetét biztosította, hanem olyan gazdasági kulcspozíciók birtokbavételét amelyek a gazdaság széles területeit érintették. A bankok államosítása magával hozta az állami szektor bővülését a belkereskedelemben. Az államosítás során ugyanis automatikusan állami tulajdonba kerültek azok a vállalatok, amelyekben a bankoknak legalább 20%-os volt az érdekeltségük. Ez összességében több mint 90 kereskedelmi vállalatot érintett. Így került állami tulajdonba pl Magyar Gabonakereskedelmi Rt. Vagy a Török-Labor Gyógyárunagykereskedés és Vegyészeti Gyár Rt. Átszervezés címén szovjet típusú bankrendszert hoztak létre, bevezették az egyszámlarendszert, minek folytán pénzügyi ellenőrzés alá vonták a magyar gazdaság egészét. Az átszervezés során megszüntették a régi pénzintézetek párhuzamos banki

tevékenységét, s a szovjet gyakorlatnak megfelelően szakosították a bankokat. A Nemzeti Bank a központosított pénzügyi nyilvántartás és ellenőrzés állami hatóságává vált. A Magyar Általános Hitelbankból létesítették a Beruházási Bankot amely a Tervhivatal által engedélyezett beruházási hitelek szétosztását kapta feladatul. Az export-import ügyletek finanszírozására hozták létre, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank kereteit felhasználva, a Külkereskedelmi Bankot. A Postatakarékpénztárból létesítették az OTP-t Az Országos Szövetkezeti Hitelintézetet eredetileg a kisüzemi rendszerű mezőgazdaság hitellelátásának lebonyolítására, agrárbankként kívánták működtetni, azonban 1949-ben viszont már a Beruházási Bank alárendelt intézményeként osztották el vele a Tervhivatal által engedélyezett agrárhiteleket. c. Az Ipar átszervezése: Az 1948. Évi államosításokkal egy időben bontakozott ki a szovjet

tervgazdálkodásnak megfelelő iparszervezet és intézményrendszer kialakítása. Iparáganként iparigazgatóságokat hoztak létre amelyek az illetékes minisztériumi főosztály felügyelete alatt kezdték meg tevékenységüket, többnyire 1948 áprilisában. Összesen 29 iparigazgatóságot létesítettek Feladatuk az Országos Tervhivatal utasításainak megfelelően gondoskodni a vállalati gazdasági részlettervek elkészítéséről, ezek iparági összesítéséről és eljuttatásáról az illetékesekhez. 1948 közepén az iparigazgatóságoknak alárendelve úgynevezett ipari központokat szerveztek. Feladatuk volt az alájuk rendelt vállalatok közvetlen rányitása Eredetileg az ipari igazgatóságoknak főként hatósági funkciót szántak, míg a központoknak vállalatirányítási feladatokat, a hatáskörök tisztázatlanság folytán a gyakorlatban azonban számos esetben meglehetősen áttekinthetetlenné vált illetékességük. Az ipar változásai: a

nehézipar még nagyobb mértékben növekedett, a gépipar termelése pedig a háború előttihez képest megduplázódott. A már állami kezelésbe vett nehézipari üzemeknek saját értékesítési hálózatuk volt, s bár főként külkereskedelmi tevékenységet folytattak, közülük több a belső piacon is működött (Fémkereskedelmi Rt. Agrárglobus stb) 1948 márciusában végrehajtott államosítás az iparban a magyar gyáripar történetének az egyik legnagyobb jelentőségű lépése volt. A nagyarányú államosítások, a tulajdonviszonyok gyökeres megváltozása aláásta az ipari és kereskedelmi tőkések legrégibb érdekképviseleti szervezetének a Kereskedelmi és Iparkamarának a létjogosultságát. A Gazdasági Főtanács kezdeményezésére a Minisztertanács 1948 tavaszán megszüntette a kamarákat. Egyidejűleg megszűnt a Belkereskedelmi Igazgatóság is. Szintén ekkor szüntették meg az Anyag- és Árhivatalt. Ennek anyaggazdálkodási és

árszabályozási feladatkörét az Országos Tervhivatal, illetve a Gazdasági főtanács Titkársága vette át. Az ipari ráfordítások átlagosan ötszörösét-hatszorosát tették ki a mezőgazdaságiaknak. Miközben az ipar előtérbe helyezett ágai túlszárnyalták a háború előtti produkciót, a mezőgazdaságé attól 15 százalékkal még névlegesen is elmaradt. A tervgazdaság felé tett gyakorlati lépéseket nemcsak a bauxit-, timföld- és alumíniumipari vállalatok, továbbá az erőművek és a nagybankok államosításának szándéka, hanem az állami kezelésbe került vállalatok összevonásának terve is jelezte. A megmaradó magániparnál az anyagelosztás, az ármegállapítás, a hitelellátás és az adópolitika eszközeivel, valamint az ellenőrzés szigorításával kívánták elérni a hároméves terv előirányzatainak teljesítését. d. A mezőgazdaság helyzete: A termelési ágazatokon belül legsúlyosabb háborús veszteségekkel,

növekvő beszolgáltatási és adóterhekkel, elszámoltatásokkal, rekvirálásokkal terhelt, aszályos évekkel sújtott mezőgazdaság ugyanakkor még változatlanul elmaradt háború előtti teljesítményétől. Az említettek mellett ebben az is közrejátszott, hogy a mezőgazdaság fejlesztésére kevesebb gazdaságpolitika figyelem összpontosult, mint más – jóvátételi kötelezettségek szempontjából is – kiemeltebb jelentőségű területekére. Így a hároméves tervben előirányzott egyébként szerény mértékű mezőgazdasági beruházások is csak részben valósultak meg. Részben emiatt, részben pedig a termelői fejlesztés korlátozottsága folytán a termelés növekedése nem párosult sem a termelő erők érdemi megújulásával, sem a technikai színvonal emelkedésével. Mindazonáltal a mezőgazdasági termelés általában elérte vagy megközelítette a háború előtti érték 85-90 százalékát a mezőgazdasági árutermelő képessége

pedig a háború előttinek egészében a háromnegyedét tette ki. e. Országos Tervhivatal (OT): A szovjet Goszplannak megfelelően alakították ki, illetve át az OT funkcióit. Az országos tervhivatal feladatait kezdetben ekképpen határozták meg: "Az Országos Tervhivatal feladata a távlati és az operatív népgazdasági tervjavaslatok kidolgozása és a népgazdasági terv végrehajtásának ellenõrzése. Kidolgozza a népgazdasági terv fõ arányaira vonatkozó irányelveket, felülvizsgálja a tervezõ hatóságok tervjavaslatait, elkészíti és a kormány elé terjeszti egységes javaslatát. Hazánkban az Országos Tervhivatal fogja össze, vezeti és irányítja az országon belül folyó tervmunkát a párt és a kormány célkitûzése alapján. Minden minisztérium, valamennyi vállalat és intézmény rendelkezik a szükséges tervezési apparátussal. Kétféle tervet készítenek: távlati, perspektivikus terveket és operatív, fõként éves terveket. A

tervhivatal központilag gazdálkodik a legfontosabb termékekkel, ellenõrzi és elemzi a népgazdasági terv célkitûzései teljesítésének alakulását, a kormány részére jelentéseket, javaslatokat tesz." 1949 közepétől a Gazdasági Főtanács megszüntetésével egyidejűleg azonban – átruházva annak főbb funkcióit – egyre inkább a legfontosabb, központi operatív állami gazdaságirányítási csúcsintézménnyé tették. f. Beruházás politika Ipar: A beruházás politika fő területévé az ipar vált, ennek először a háborús gazdálkodás, majd a jóvátétel és az újjáépítés által nagyobb mértékben érintett területei. Kezdettől fogva a nehézipari kapacitás helyreállítása, felkarolása, felfuttatását ösztönözték. Így fejlesztési szempontból a gazdaság aránytalan fejlesztése valósult meg a technika, technológia, munkaszervezet minden érdemi megújítása nélkül. Az egyes iparágak helyreállításában lényeges

eltérések mutatkoztak. 1947/48 a békeszinthez (1938=100) a bányászat már 117, a kohászat 106, a vas-, fém- és gépipar 123 százalékos regenerációt mutatott. Más iparágak nem érték el a háború előtti teljesítményt Így a háború előtti szintnek – ugyancsak 1947/48-ban – az építőanyag- és üvegipar 95, a faipar 98, a nyomdaipar 83, a bőripar 76, a vegyészet 96, a textilipar 81, a ruházati ipar 67, a mezőgazdasági ipar 77 százalékát produkálta. Az egykorú adatokat újabb számítások is megerősítik. Ezek szerint –három ágazatba vonva az ipari termelést 1938-hoz képest 1948ban a nehézipari index 124-et, a könnyűiparé 86-ot, az élelmiszeriparé 94 százalékot mutatott Mezőgazdaság: Az aránytalan fejlesztés érintette az agrárgazdaságot is, minek következtében a mezőgazdaság bizonyos tudatos meghatározottsággal került perifériára. Más vonatkozásában viszont már ebben az időszakban is fontos felhalmozási forrásá

vált. A mezőgazdaság tiszta hozzájárulása a nemzeti jövedelemhez az első hároméves terv megindulásáig (1947. Augusztus 1) abszolút értékben is nagyobb volt, mit a gyáriparé és az engeriatermelésé együtt. Érdekes adat, hogy míg például 1938-ban a mezőgazdaság bruttó termelési értéke az iparé mögött 23 százalékkal maradt el, 1946-1947-ben már több mint 26, egy újabb év múlva pedig majdnem 41 százalékkal. g. A magyar haderő fejlesztése Az új hatalmi konstelláció vetette fel a magyar haderő fejlesztésének kérdését is. Korábban ugyanis, amíg a politikai harc el nem dőlt, nem volt biztosíték arra, hogy a hadsereg (s főként annak tisztikara) a kommunistákat fogja támogatni, ezért addig a védelmi ágazat fejlesztését – a szovjetekkel egyetértésben – az MKP minden lehetséges módon akadályozta. Ekkor viszont már elvárásként fogalmazódott meg a Magyar Honvédség újjáélesztése tetszhalott állapotából,

amelynek feladata az alakulóban lévő szocialista tábor védelmi képességeinek erősítése lett. Ezután kapott megbízást a kommunista Pálffy György altábornagy 1947 decemberében arra, hogy kidolgozza a haderőfejlesztés négyéves tervét. A javaslat, amely azért figyelemre méltó, mert a háború vége óta az első komoly haderő-fejlesztési program volt, 1948. október 1-je és 1952. szeptember 30-a között fokozatosan hetvenezer főre kívánta növelni a hadsereg létszámát. Az ország teherbíró képességeit reálisan tekintetbe vevő tervezetet 1948 január 29én hagyta jóvá az MKP PB A nyomaiban Nagy Imre elképzeléseit, valamint a hadseregfejlesztés valós szükségleteit is tartalmazó gazdaságpolitikai irányelvek véglegesítésére 1948. február 12-én került sor 1948 és 1949 között több mint 38 százalékkal emelték a honvédelmi kiadásokat. Allambiztonság: A győztes hatalmak Szövetséges Ellenőrző Bizottsága szovjet elnökének

engedélyével 1945. 03. 12-én megalakult a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztálya, melynek munkájában a Szovjetúnió érdekei és a moszkvai hírigények érvényesültek. 1945 05 10-én a 1690/1945. ME számú rendelet intézkedett a csendőrség feloszlatásáról és a Magyar Államrendőrség megszervezéséről. 1948 szeptember 10-én az államvédelmi szerveket a Belügyminisztérium irányítása alá rendelték, létrehozva az Államvédelmi Hatóságot. A következő évtizedekben az állambiztonsági szervek története szoros kapcsolatban állt az országban folyó - a Szovjetunióval és a szocialista világrendszerrel összefüggő - politikai változásokkal. Szovjet tanácsadók közreműködésével teljesítették 1948 után az egypártrendszer által meghatározott feladatokat is. Ezek végrehajtásának nem volt törvényben meghatározott alapja. 1949 12 28-i MT rendelet intézkedett a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai

Főcsoportfőnöksége és a Határőrség beolvasztásáról az új szervezetbe, s az 1950. 01 01-jétől mint az önálló Államvédelmi Hatóság funkcionált 1949-50-ben az ÁVH a belügyminiszter irányítása alatt állt. 1950 január 1-jétől pedig közvetlenül a Minisztertanács alárendeltségébe került, mígnem a pártvezetés döntése alapján az ÁVH-t és a BM-et egységes Belügyminisztériummá vonták össze V. III. Az 1947–1950 közötti gazdaság- és iparfejlesztési politika értékelése A vizsgált korszak két nagy egységre bontható. Az első, 1947 ősze és 1949 tavasza között, a kommunista párt végrehajtotta az átállítást a piacgazdaságról a tervutasításos rendszerre A program legfőbb rányítója és végrehajtatója, Rákosi Mátyás és Gerő Ernő. Amikor a moszkovita kommunista vezetők 1945 tavaszán hazatértek – különösen Rákosi Mátyásnak –, nemcsak Magyarországról és a magyar gazdaságról voltak gyér ismereteik,

hanem a mintának tekintett szovjet gazdaság működését sem ismerték életközelből Valójában tehát Sztálin és más szovjet vezetők iránymutatása, jobban mondva utasításai alapján kezdték meg és hajtották végre a szocialista gazdaság kiépítését, és tartották fenn működését. Számos gazdasági kérdés s maga a tervgazdálkodás is – Rákosi szavaival – „bizonyos fokig ugrás volt a sötétbe”: „A legtöbb tervszám mögött ott rejtezett egy sor olyan tényező, mely csak a fejlődés folyamán lett ismeretes vagy tapasztalatlanságunk következtében egyszerűen nem láttuk őket előre.” A könyvekben olyan világosan és egyszerűen működő rendszer a valóságban sokkal komplikáltabban és kiszámíthatatlanul „viselkedett”. A Rákosi–Gerő-féle vezetés a nehézségekre, a gazdaság és a társadalom ellenállására minden esetben a tervek további feszítésével, az erőszak fokozásával válaszolt. Azt később Gerő

is belátta, hogy a gazdaságpolitikában „lényegileg hasonló jellegű hibák voltak”, mint a szovjet blokk többi országában, s a „hibák” okai is hasonlatosak: „túlzott hadikiadások, a háború közvetlen közelségének koncepciója; a Szovjetunió és a népi demokratikus országok között fennálló és kialakítandó kapcsolatok elméleti és gyakorlati tisztázatlansága”. Utóbb mindezért a felelősséget – egymástól függetlenül – Rákosi és Gerő is kizárólag a szovjetekre (Sztálinra) hárította, mondván, azok rossz tanácsokat, utasításokat adtak: „lehetséges – írja Gerő –, hogy a Sztálin Vasmű építése helyett gazdaságosabb lett volna a meglevő kohászati üzemeket (Diósgyőr, Ózd, Csepel) rekonstruálni, korszerűsíteni és kifejleszteni. Ha a szovjet tanácsadók ezt javasolták volna, úgy bizonyára így jártunk volna el.” Gerő szerint természetesen a torz gazdasági struktúra kialakításáért is a szovjetek a

felelősek, hiszen „minden hadiipari üzemet kifejezetten szovjet kívánság és tanács alapján építettünk. Saját kezdeményezésre egyetlenegy sem épült” Azt el kell hinnünk a mentegetődző felelősöknek, hogy a hadiipar és ebből következően a nehézipar ilyen mértékű (túl)fejlesztésére a hidegháború kiéleződése és a Szovjetuniónak való legteljesebb kiszolgáltatottság miatt volt szükség. Ijesztő azonban az a tudatlansággal és felelőtlenséggel párosult vakhit, amivel véghezvitték a magyar gazdaságot évtizedekre kényszerpályára állító programot. „ A háborús készülődés és a hadseregfejlesztés eltékozolt milliárdjait mindenesetre érdemes összegeznünk. Ezen belül a HM 1949-ben még „csak” 2 milliárd forintot, 1950-ben 2,2 milliárdot, forintot költött el. A hadiipar beruházásai 1949–1951 között nominálisan 2,8-szorosukra emelkedtek (393 millió forintról 937 millióra), s ezen a szinten állandósultak,

arányukban pedig a népgazdaság összes beruházásának 5-6 százalékát tették ki. VI. Az MDP elvi programnyilatkozata Az MDP elvi programnyilatkozata című tervezetből a fentieknél is egyértelműbben világlottak ki a valódi fejlesztési célok. Ezen húszoldalas program szerint – a hároméves terv gyorsított megvalósítása után – új, ötéves tervet kell kidolgozni, amely Magyarország további iparosítását, nehéziparának létrehozását, közlekedési hálózatának kiépítését és korszerűsítését célozza.16 A magyar párt új irányvonalához természetesen Sztálin beleegyezését is mielőbb meg kellett szerezni. Erre 1948 május 13-án került sor, amikor is Rákosi Mátyás Georgij Puskin budapesti szovjet nagyköveten keresztül eljuttatta Moszkvába a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottságához a programnyilatkozat-tervezetet. A dokumentum nem arathatott osztatlan sikert, mivel egy június 1-jén keltezett, Mihail

Andrejevics Szuszlov KB-titkárnak készült feljegyzés szerint a tervezet nem megfelelően elemzi a magyar gazdasági rendszert, s nem teszi világossá a további fejlesztés távlatait.17 A szovjet vezetés azonban – az egyes szövegváltozatok tanúsága szerint – mégsem eszközölt lényegi változtatást a programnyilatkozaton. A nyilvánosság 1948 május 20-a után értesülhetett az új középtávú gazdasági terv elindításának szándékáról. Az MKP PB ugyanis ekkor határozott az ötéves általános gazdasági terv és a tízéves energiagazdálkodási és öntözési terv kidolgozásáról. A terv irányelveinek meghatározására a párt gazdasági és pénzügyi bizottsága kapott megbízást.18 A határozatot követő hetekben a napilapokban és a kommunista folyóiratokban kifejtett propaganda a tervnek a gazdaság egészére gyakorolt pozitív hatásait sulykolta, hogy elpalástolja annak súlyos egyoldalúságát, az agrárszektor háttérbe

szorítását. Az 1948. június 12–14 között megtartott, a Magyar Kommunista Pártot és a Szociáldemokrata Pártot egyesítő kongresszuson, illetve a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) I. kongresszusán a küldöttek elfogadták Az MDP elvi programnyilatkozatát, és annak részeként a gazdaságfejlesztési célkitűzéseket is szentesítették, vitára – a rendszer jellegéből fakadóan – itt már nem került sor.19 Az első ötéves terv előkészitése Az MDP Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága két nappal a kongresszus után, június 16-i ülésén tárgyalt először az ötéves terv vázlatáról, amely nehézipar-centrikus volt. A tervezett ipari beruházások 85-90 százalékát a nehézipar számára irányozták elő, amit még a bizottság is a könnyűipar „elhanyagolásának” ítélt.20 Az erősödő katonai lobbi már a tervkészítés ezen szakaszában is igyekezett érvényesíteni érdekeit, emiatt június utolsó harmadában összeütközésbe

került a hatalmi hierarchiában szintén egyre magasabbra törekvő tervhivatallal. Az 1948 augusztus 1-je és 1949 december 31-e közötti átmeneti időre szóló, a hadiipar újjászervezését célzó tervezet tárgyalásakor kiderült ugyanis, hogy az OT a korábbi hadiüzemeket (a balatonfűzfői Nitrokémia kivételével) polgári termékek előállítására kívánta használni, s új hadiüzemek létesítésével csak 1950-től akarta kielégíteni a katonai igényeket. A hadsereg képviseletében Sólyom László altábornagy viszont ragaszkodott ahhoz, hogy a hadiüzemeket már 1949-ben termelésbe állítsák. Utóbbi álláspont győzelmének köszönhetően aztán a Honvédelmi Minisztérium (HM) már 1948 őszétől több tízmillió forintot fordíthatott a hadiipar újjászervezésére.21 Az ötéves terv ügye a júniusi tárgyalásokat követően hónapokra eltűnt az OT útvesztőiben, amiben közrejátszott a politikai viszonyok változása is. Mint az

köztudott, a Kominform 1948. június végi, Jugoszláviát elítélő bukaresti határozatával lezárult a szovjet blokk országai számára a különutas próbálkozások időszaka. Az MDP Állampolitikai Bizottsága mellett működő Gazdaságpolitikai Bizottság 1948. november végén tárgyalt az 1949. évben építendő új ipari létesítményekről Ezek előkészítésére körülbelül 130 millió forintot szántak, a létesítendő új vasmű telepítési helyének meghatározását azonban magasabb fórumra, az MDP PB-re bízták. Az Iparügyi Minisztérium ekkor megvitatott előterjesztése még 24-26 milliárd forintnyi beruházási összeget nevezett meg az első ötéves terv időszakára, ebből az iparban 8,5 milliárdot kívántak volna felhasználni, amitől ötéves távlatban 50 százalékos ipari (ezen belül 75 százalékos gépipari) termelésnövekedést reméltek.23 Az MDP Titkársága által 1948. december 1-jén elfogadott 1949 évi költségvetés fő

számai is az iparosítás és a fegyverkezés kiemelt szerepét mutatták, ugyanis egyedül a HM céljaira az összes kiadás 12,4 százalékát szánták.24 Felhasznált irodalom és idézetek jegyzéke - Az átmeneti időszakról és annak értelmezési lehetőségeiről lásd Pető Iván: A gazdaság „átpolitizálása”. In A fordulat évei Politika, képzőművészet, építészet, 1947–1949 Szerk Kozák Gyula, Pataki Gábor, Rainer M. János és mások Budapest, 1998, 1956-os Intézet, 95– 110. o - A Kominform első konferenciájának jegyzőkönyvét lásd The Cominform. Minutes of the Three Conferences 1947/1948/1949. Szerk Giuliano Procacci Milano, 1994, Fondazione Giangiacomo Feltrinelli. (Russian Centre of Conservation and Study of Records for Modern History.) 35–419 o - Politikatörténeti Intézet Levéltára (PIL) 274. f 3 cs 112 ő e Az MKP PB 1947 október 9i ülésének jegyzőkönyve, 2 o - PIL 274. f 3 cs 115 ő e Az MKP PB 1947 november 27-i

ülésének jegyzőkönyve, 6–18 o. - Rainer M. János: Nagy Imre Politikai életrajz I kötet 1896–1953 Budapest, 1996, 1956-os Intézet, 377–388. o Nagy Imre Észrevételek az MKP gazdaságpolitikai irányelveinek tervezetéhez című hozzászólását közli Feitl István: Társadalmi Szemle, 1989. 7 sz 55–61 o - PIL 274. f 3 cs 124 ő e Az MKP PB 1947 december 18-i ülésének jegyzőkönyve, 3 o - Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések. 1940–1956 1–2 kötet Szerk Feitl István, Gellériné Lázár Márta, Sipos Levente. Budapest, 1997, Napvilág, 862 o - Okváth Imre: Bástya a béke frontján. Magyar haderő és katonapolitika 1945–1956 Budapest, 1998, Aquila, 87. o - PIL 274. f 3 cs 131 ő e Az MKP PB 1948 február 12-i ülésének jegyzőkönyve, 2 o A mezőgazdasági irányelvek részletes kidolgozására ugyanekkor Nagy Imre és az MDP KV Falusi Osztálya kapott megbízást. A vitáról részletesen beszámol Vas Zoltán is Lásd Vas Zoltán: Betiltott könyvem.

Életem III Budapest, 1990, Szabad Tér, 39–41 o - PIL 274. f 3 cs 131 ő e Az MKP PB 1948 február 12-i ülésének jegyzőkönyve, 8–16 o - PIL 274. f 3 cs 142 ő e Az MKP PB 1948 április 15-i ülésének jegyzőkönyve, 32–37, 8 o. - MOL M-KS 276. f 112 cs 45 ő e Az MDP KV Államgazdasági Bizottsága 1950 január 31-i ülésének jegyzőkönyve, illetve Az OT jelentése az 1949. évi terv teljesítéséről, valamint a hároméves terv végrehajtásáról, - Ahogyan azt Rákosi írta visszaemlékezésében: „engem egyebek közt az a vád is ért, hogy mechanikusan magyar viszonyokra másoltam a szovjet tapasztalatokat. Őszintén szólva nyugodtan vállalnám ezt a vádat, mert hisz ennél jobb tapasztalat a szocialista építés terén nem állt rendelkezésemre, s a másolásba elkerülhetetlenül belecsúszik egy kis mechanikusság is, de idegen tollakkal kérkednék. Én ugyanis 1945-ben, illetve Magyarországra visszatértemkor nem ismertem a szovjet tapasztalatokat

sem a mezőgazdaságban, sem az iparban, sem egyebütt, ennélfogva másolni sem tudtam őket, se mechanikusan, se egyébként. Az én kritikusaim elfelejtik, hogy én 1940 végéig több mint 15 éven keresztül Horthy börtöneiben ültem.” Rákosi: i m 800–801 o - Gerő Ernő értékelése az 1956. októberi eseményekről Közzéteszi: Baráth Magdolna Múltunk, 1999. 1 sz 149 o 1. számú melléklet VII. A kisgazdapárt felbomlasztását szolgáló perek Miközben folytak a politikai és diplomáciai csatározások, addig február 27-én elkezdődött az összeesküvés vádlottainak persorozata. Az első pert – dr Donáth György és 12 társa ügyét – további hat per követte, amelyek során 260 személyt tartóztattak le, s közülük 229, többnyire fontos beosztású vádlottat állítottak bíróság elé. Azonban itt meg kell jegyezni azt is, hogy a kisgazdapárti vezetők közül csupán Arany Bálintnak volt egy ideig jelentős szerepe a Közösségben,

valamint rajta kívül Saláta Kálmán, Mistéth Endre, Horváth János és Gyulai László voltak valóban tagjai is a Közösségnek. A persorozatban különösen fontos szerepet tölt be az első két per, a Donát- és a Mistéth-per, mivel elsősorban ezeket használták fel a kisgazdapárt felbomlasztására. Kende Péter, akkor a Szabad Nép fiatal újságírója így emlékezett vissza a Donáth-per elsőfokú tárgyalására: „Én voltam az az újságíró, akit a Magyar Közösség perére kiküldtek, és én végig is ültem a pert. Számomra ez a társaság teljesen idegen volt, közülük senkit sem ismertem korábbról. Mint fiatal kommunista újságíró ezt a pert olyan instrukcióval követtem, hogy minél leleplezőbben, minél rágalmazóbban írjak a vádlottakról, kimutatva, hogy milyen károkat akartak okozni a magyar népi demokráciának, és hogy milyen megvetendőek. Tudósításokat adtam a napi tárgyalásokról, de a kommentárokat már nem én írtam,

ahhoz túl fiatal voltam. Akkori életem egyik nagy politikai élménye volt ez a per, benne Donáth György szereplése. Donáth György kiváló képességű és rendkívül művelt ember volt, aki a háború utáni politikai életnek ahhoz a garnitúrájához tartozott, amely meghatározó lehetett volna egy finn típusú magyar fejlődés esetén. Donáth az én szememben azt az embertípust reprezentálta, amilyenek a vezető kommunisták lehettek a 20-as, 30-as években a bíróság előtt.” Donáth utolsó szó jogán elmondott beszéde öt órán át tartott. Tételesen cáfolta, hogy a demokrácia alapintézményeit akarták volna megdönteni. Beszélt a jogegyenlőségről, a köztársasági államforma támogatásáról, a földreform általuk helyesnek tartott értelmezéséről, a népbíróságokról. Donáth elismerte, hogy ők kétségkívül tagjai voltak egy baráti társaságnak, amely összejött, és politikáról beszélt, és politikailag tervezgetett is, mint

ahogy ez természetes egy demokratikus rendszerben. Az 1945 novemberi választások utáni politikai helyzetről a következőket mondta: „Én a pártpolitika túltengését aggályosnak tartottam a szakszerűség rovására. A választások után azt kellett látni, hogy a koalícióba tömörült pártok lényegében nem tartották a koalíciót, mert az arányosítás még nem történt meg. [] Ezekről a dolgokról beszélgettem barátaimmal, és ezek voltak azok a beszélgetések, amelyek során nekem az volt az elgondolásom, hogy a különböző törekvéseket próbáljuk meg koordinálni, [.] hogy javítani kellene a közéletben mutatkozó egészségtelen jelenségeken [] Állítom, hogy igenis szándékunk volt a balratolódást megakadályozni. A balratolódás erős mértékétől igenis féltünk.” Nem tagadta a társaság kisgazdapárti kapcsolatait sem, hisz a baráti társaságba több kisgazda is tartozott. Tisztában volt vele, hogy az ellenük lefolytatott per

koncepciós per Támadta a vád bizonyítási anyagának gyengeségét: „nekem az az érzésem, hogy ha ez a vád nem vádirat formájában hangzik el velem vagy társaimmal szemben, hanem a sajtóban vagy máshol, és én az ellen, aki engem ezekkel megvádol, pert indítok – egészen bizonyos vagyok benne –, ezt a pert én nyertem volna meg.” Donáth még azt is fel merte vetni, hogy „ha az i. t Népbíróság netán bennünket felmentene, vagy enyhe ítéleteket szabna, akkor azt állapítanák meg, hogy a Népbíróság fasiszta és reakciós azért, mert nem az ő kívánságaik teljesültek, és a politikai igazságkeresésnek ez lett az eredménye.” Kitért arra is, hogy a „bírói eljárás során kitűnt, hogy a nyomozó hatóságok jelentése csupa feltevés. Feltevésekre támaszkodnak, konkrét bizonyítékaik nincsenek Valóban az az érzése az embernek, amit az egyik védő úr mondott, hogy talán nem is annyira az Igazságot keresik, mint inkább a

Bűnösséget akarják mindenképpen bebizonyítani.” A népbíróságok az ítéletek indoklásában az 1946. VII tc-re hivatkozva tényként vették a köztársaság megdöntésére irányuló mozgalom vagy szervezkedés létét. Hogy a fennálló köztársaságot meg akarták dönteni, azt a bíróság a Mistéth-perben pl. a következőképpen indokolta: „Ennek a mozgalomnak és szervezkedésnek – a Közösség elnevezésű alakulatnak – alapelve az egész társadalomnak a vérségi kapcsolatból kiinduló, faji alapon való felbontása és megszervezése, az így faji alapon megszervezett társadalomban pedig a fajok egymás elleni harcának mint a ť Teremtő akaratánŤ alapuló legfőbb hatóerőnek a felismerése. Faji alapon megszervezett és a fajok egymás elleni harcának eredményeképp berendezett államrend és köztársaság csak a demokratikus államrend és köztársaság megdöntése útján létesíthető.” Volt olyan védő, aki megpróbálta felvetni,

hogy a vádlottak csak a gondolat- és véleménynyilvánítás szabadságával éltek, semmiféle jogellenes, erőszakos cselekményt nem szerveztek, és senkit sem kívántak jogaitól megfosztani. Az ítélet indoklása ezt az értelmezést az 1946. VII tc születésének körülményeire hivatkozva elutasította Az eredeti törvényjavaslat szövegében ugyanis még az szerepelt, hogy a köztársaságot csak jogellenes módon nem lehet megváltoztatni. Az alkotmány- és közjogi bizottság ezen módosított Értelmezése szerint minden a köztársaság megdöntésére irányuló mozgalom, szervezkedés vagy cselekmény szükségképpen jogellenes. Ugyanakkor a törvény miniszteri indoklása ezzel ellentétesen érvelt: „Nem hívja ki a büntetőjogi megtorlást az, aki pl. a tárgyilagos politikai bírálat vagy éppen a tudományos meggyőzés hangján foglalkozik az államforma kérdésével, sem az, aki a demokrácia egyik-másik elvét elutasító konzervatív

álláspontot képviseli.” A gyakorlatban azonban elég volt valakinek egy tisztán kisgazdapárti kormány megalakítása gondolatát felvetni, az már kimerítette az államrend elleni szervezkedés vádját. A Donáth-per tárgyalása közben az MKP PB határozatot hozott a közvélemény tájékoztatásának mikéntjéről is: „A PB megbízza Farkas elvtársat, beszélje meg Ortutayval, hogy a perről felvett helyszíni tudósításokat ne csak késő este közvetítsék, amikor a munkások és parasztok már nem hallgatják. Gondoskodni kell arról, hogy csak a demokrácia érdekében lévő szöveg kerüljön viaszlemezen keresztül közvetítésre. Felelős: Farkas elvtárs” A népbírósági eljárás lefolytatása további kétségeket vet fel. Ugyanis amikor dr Donáth és társai perében a népügyész és a védelem egybehangzóan kérte a bizonyítási eljárás kiegészítését, azt a népbíróság szükségtelennek tartotta, és mellőzte. Az

igazságszolgáltatás működésére a SZEB is nyomást gyakorolt. A dr Donáth és társai perében megszületett elsőfokú ítélet meghozatala után a SZEB-től Beljanov tábornok kérette magához a NOT elnökét. Sürgette, hogy a NOT a lehető leggyorsabban tűzze ki a másodfokú tárgyalást, a hozott három halálos ítéletet hagyja helyben, a többi büntetést pedig súlyosbítsa. Beljanovnak az volt a kívánsága, hogy az ügyet tárgyaló tanács minden tagjával előre beszéljenek, és utasítsák őket elvárásának megfelelően. A másodfokú tárgyalást a kommunista főügyész által abszolút megbízhatónak tartott, parasztpárti bíró vezette, aki a SZEB-nyomással nem törődve az elsőfokú ítélet ténymegállapításainak többségét megalapozatlannak találta, és ragaszkodott az ítéletek enyhítéséhez. A Mistéth-pernek két fő célja volt. Egyrészt hogy megtörjék az FKgP társadalmi szervezetének, a Parasztszövetségnek a befolyását,

másrészt hogy kompromittálják Nagy Ferencet és Kovács Bélát. A per előkészítésének nagyobb jelentősége volt, mint magának a pernek. Az 1947 január elején kezdődő, fiatal kisgazda politikusokat, képviselőket érintő letartóztatások egyrészt sokkolták a pártot, másrészt a letartóztatottakból erőszakkal kiszedett vallomások kifejezetten Kovács Béla, majd Nagy Ferenc ellen irányultak (irányíttattak). Ezt mutatja az is, hogy amikor Mistéth Endre és 43 társának pere 1947 június 12-én megkezdődött, már államcsínnyel eltávolították a hatalomból Nagy Ferencet is. S ellene ugyanúgy, mint Kovács Béla ellen, a politikai rendőrség munkatársai és a szovjet kihallgatók által felvett vallomásokat használták bizonyítékul. In Palasik Mária: A jogállamiság megteremtésének kísérlete és kudarca Magyarországon 1944–1949. Bp, Napvilág, 2000, 194–229. o 2. számú melléklet VIII. Az 1947-es választásokon induló pártok

ismertetése Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt (FKGP) A pártnak az elõzõ választások elõtti egyesítõ szerepét a dezintegráció váltotta fel. A Demokrata Néppárt képviselõi már 1945 decemberében önálló frakciót alapítottak, és számíthattak a politikai katolicizmus társadalmi támogatóira is. Az 1946 tavaszán részint kommunista nyomásra kizárt Sulyok Dezsõ és társai által megalakított Magyar Szabadságpárt egyre jobban vonzotta a nemzeti konzervativizmus erõit. A legnagyobb csapást mégis a párt centrumához tartozó meghatározó vezetõk kiszorítása jelentette: a párt fõtitkárának, Kovács Bélának a szovjet hatóságok általi letartóztatása, majd elhurcolása 1947 február végén, majd május végén a Svájcban tartózkodó Nagy Ferenc miniszterelnök lemondatása és kinn maradása, míg végül a házelnök Varga Béla külföldre távozása. Idõközben a párt parlamenti többségét is elvesztette. 1947

márciusában Pfeiffer Zoltán és társai is távoztak a pártból, várva a párttá szervezõdés kedvezõ lehetõségét. Június elején Balogh István is elhagyta a pártot és új párt alapításába kezdett Ily módon az FKGP a koalíció baloldalához közelebb álló vezetés irányítása alatt mûködött tovább jóval kisebb bázison, ismét agrárpárti jelleggel. Magyar Kommunista Párt (MKP) Az MKP választási támogatottságánál lényegesen nagyobb volt a befolyása a politikai történésekre. Az eltelt két évben - ha nem is az általa elvárt mértékben és ütemezésben - szinte minden alapvetõ elképzelését sikerült megvalósítania. Szövetségeseit a Baloldali Blokkban egyesítve sikerrel alkalmazta a "szalámitaktikát" a kisgazdapárt ellen. 1946 október elején, az MKP III kongresszusán véglegesítette politikai szándékait és módszereit. Programként a szocializmushoz vezetõ hosszabb és békés utat fogalmazta meg Az

erõviszonyok megváltoztatását nemcsak a minden pártban meglévõ önérdek-érvényesítés erõsítette, hanem az a tény is, hogy a szovjet pártvezetés Magyarországot (és Romániát) illetõen még bizonytalan volt, miközben Csehszlovákiát, Lengyelországot, Jugoszláviát és Bulgáriát már új típusú demokráciának tekintette. Nemzeti Parasztpárt (NPP) A pártban - a társadalmi bázis problémáinak tükrözõdéseként - szinte kezdetektõl folyt a vita az elsõdleges szövetséges kérdésérõl. A baloldaliságot hangsúlyozó többség mindig gyõztesen került ki a parasztegységet fontosabbnak tartókkal vívott vitákból. Így az NPP a Baloldali Blokkban aktív partnere volt a kommunistáknak. Nem rengette meg a pártot az egyik legbefolyásosabb politikus, Kovács Imre 1947 februári kilépése sem. Sokan számítottak arra, hogy a nehéz helyzetbe került kisgazdáktól sikerül a parasztpárthoz csalogatni a szavazótábor egy részét. A bázis

kiterjesztésének azonban korlátot szabott az is, hogy nem sikerült megszabadulni attól a vádtól, hogy az NPP nem más, mint kommunisták fiókpártja. Szociáldemokrata Párt (SZDP) Az SZDP inkább követõje volt a politikai eseményeknek, semmint aktív alakítója. Belsõ demokráciája nehézkessé tette mûködését, legalábbis a központosítottan irányított kommunista párthoz képest. Olykor komoly problémát okozott, hogy legfõbb szövetséges, a kommunista párt a munkásbázist illetõen legfõbb ellenfelének bizonyult. 1946 õszétõl Peyer és társai erõsen bírálták a pártnak a kommunistákkal együttmûködõ irányvonalát. Az MKP-val való együttmûködés felmondását, a polgári erõkkel való összefogást azonban a párt egyetlen jellegadó csoportja sem vállalta. Így Peyer és társai elõbb csak a vezetésbõl szorultak ki, majd 1947. augusztus elején - a pártból is kilépve - az MRP-hez csatlakoztak Demokrata Néppárt (DNP) A párt -

bár az elõzõ választásokon engedélyt kapott a szereplésre - nem indult önállóan. A kisgazdapárttal való megállapodás alapján két képviselõje jutott be a Nemzetgyûlésbe, ahol 1945 december elején jelentették be önálló frakciójuk megalakítását. A DNP hatásos fellépését nagyban gátolta, hogy a katolikus egyház vezetése kifejezetten ellenezte a párt mûködését. Barankovics István vezetésével mûködõ DNP megtagadta a folytonosságot a két világháború közötti politikai katolicizmussal; és korszerû kereszténydemokrata programot képviselt. Két választókerületben (Fejér-Komárom-Esztergom, valamint JászNagykun-Szolnok) nem állítottak listát, ugyanezeken helyeken a Keresztény Nõi Tábor viszont igen Független Magyar Demokrata Párt (FMDP) Balogh István, az FKGP-bõl kilépett fõtitkár 1947 júliusában önálló pártot alapított. A párt egy, a nagytõkét korlátozó, a kisembert felkaroló polgári demokratikus programot

vallott, és magát konstruktív ellenzéki pártként határozta meg. Vezetõ gárdájának heterogenitását a késõbbi képviselõgárda korábbi szereplése mutatja a legjobban. Voltak itt korábbi kisgazdák (Parragi György a Magyar Nemzet c. lap vezetõ publicistája, Balla Antal tájékoztatási miniszter), egykori parasztpártiak (Kovács Imre fõtitkár, majd alelnök, Sz. Szabó Pál a parasztpárt ifjúsági szervezetének elnöke, majd államtitkár), szabadságpárti képviselõk, de akadt köztük olyan is aki az Ideiglenes Nemzetgyûlés idõszakában még a szociáldemokrata párt frakciójában foglalt helyet. Az örök újrakezdõ Dénes István, a Magyar Földmûves és Munkáspárt egykori vezetõje augusztusban csatlakozott Balogh páterhez. Hasonló idõpontban próbálkozott a Kossuth Párt újjászervezõdéssel P. Ábrahám Dezsõ, aki végül szintén az FMDP-ben kötött ki Keresztény Nõi Tábor (KNT) A párt már 1918-ban megalakult és 1923-tól

szorosan kapcsolódott az Országos Keresztényszocialista Párthoz. A KNT vezetõje, Slachta Margit 1920-1922 között az elsõ nõi képviselõként vett részt a parlament munkájában. 1945-ben a PDP-vel kötött választási megállapodás révén ismét bekerült a parlamentbe. Programszerû megnyilatkozásaik leginkább a két világháború közötti keresztényszocializmussal mutattak rokonságot. Mindössze négy választókerületben állítottak lajstromot (Fejér-Komárom-Esztergom, valamint Jász-Nagykun-Szolnok területén - itt a DNP nem indult, illetve Nagy-Budapesten és Pest-Pilis-SoltKiskun vármegyében). Magyar Függetlenségi Párt (MFP) A kisgazdapártból 1947 márciusában kilépett Pfeiffer Zoltán (korábbi igazságügyi államtitkár) és csoportja július végén alapított új pártot. A feloszlott Magyar Szabadságpárt képviselõi egy részének csatlakozásával, annak szervezeteire épülve gyorsan megszervezõdött. Az MFP nyíltan a nemzeti

konzervativizmus olyan ideológiáját hirdette, amely még az 1945-ös viszonyokat is elutasította. A párt 11 választókerületben állított listát. Magyar Radikális Párt (MRP) Továbbra is a radikális baloldali értelmiség kis pártja maradt, amely a koalíció baloldali ellenzékeként definiálta magát. Szerény választási kilátásaikat valamelyest növelni látszott az a remény, hogy az SZDP-bõl távozó Peyer Károly és elvbarátai 1947 augusztus elejei csatlakozásával a csalódott szociáldemokraták is e pártra fognak majd szavazni. Polgári Demokrata Párt (PDP) A párt a nemzetgyûlésben érdemi parlamenti tevékenységet nem folytatott. A PDP listáján parlamentbe került KNT vezetõ Slachta Margit 1946 elején kilépett a frakcióból, a pártelnök Szentiványi pedig ugyanezen év nyarán külföldre távozott. Ezúttal több, a polgári életforma alapértékeit hirdetõ párt is fellépett, a KNT is önállóan indult; így a párt reálisan nem

számíthatott az 1945-ösnél jobb eredményre. Az 1945-ös választásokkal egyezõ módon kétszer annyi jelöltet állíthattak a pártok, mint ahány képviselõt a választójogosultak száma alapján választani lehetett. A politikai választék minden korábbinál nagyobb volt, átlagban kilenc politikai erõ versengett a mandátumokért. Eltérõen 1945-tõl az MKP, de a koalíció többi pártja sem ellenezte a pártok számának gyarapodását. Az ellenfelek számának növekedése erõsítette egymással való versengésüket, ezáltal megnehezítette egy lehetséges polgári egység megteremtését. Így ez alkalommal a pártok számszerû többsége ellenzéki, amelyek - az egy MRP kivételével - a kormánykoalíció mûködését illetõen jobboldali kritikát fogalmaztak meg