Szociológia | Kisebbségpolitika » Hollósi Hajnalka - Cigány népismeret és oktatás

Alapadatok

Év, oldalszám:2007, 15 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:51

Feltöltve:2013. február 28.

Méret:219 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!

Tartalmi kivonat

CIGÁNY NÉPISMERET ÉS OKTATÁS Témavezető: Dr. Jenei Teréz Készítette: Hollósi Hajnalka 2.évf PhD hallgató Debrecen 2007. október 24 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS 3 2. DEMOGRÁFIAI ADATOK 4 3. MŰVEK, ÍRÁSOK A MAGYARORSZÁGI CIGÁNY FOLKLÓRRÓL 5 4. A DAL SZEREPE A CIGÁNY FOLKLÓRBAN 8 5. A CIGÁNY MESÉK 9 6. A CIGÁNYZENE KUTATÁSÁRÓL 12 ÖSSZEGZÉS. 14 FELHASZNÁLT IRODALOM . 15 2 A Cigány folklór 1. Bevezetés A cigányok nyelvének, néprajzának, folklórjának kutatásában fontos szerepe van a magyar kutatóknak, ezek a munkásságok világviszonylatban is megállják a helyüket, sőt sokszor úttörő munkát végeztek e téren. Gondolok itt azokra az elszánt, elhivatott elődeinkre, akik fáradságot nem ismerve járták az országot, és egykori magyar településeket, hogy a cigány nép történetét, kultúráját, mesevilágát megőrizzék az utókor számára. Erdős Kamill nevét említeném, akinek munkássága

világviszonylatban is előkelő helyet követel magának, elsősorban a néprajzkutatásban, de hasonló kiemelkedő eredmények vannak a cigány nyelvkutatásban, a cigány-népzene kutatásban, a néptánc kutatásban, a népmesekutatásban. A cigány nyelvvel foglalkozó kutatóink is kiváló munkát végeztek, és az utóbbi évtizedekben a szociológiai jellegű cigánykutatás is kiemelkedő eredményeket hozott. A cigány folklór iránti érdeklődés a néprajztudomány megszületése óta van jelen hazánkban, az első kutatók általában nyelvészek voltak, akik a cigány mesék tanulmányozásában vállaltak szerepet. (Görög Veronika 1994) Ennek azért is van nagy jelentősége, mert a cigány nép körében nem volt jellemző az írásos lejegyzés, inkább csak szóban őrizték meg, és adták tovább a meséket, dalokat, mondákat, stb. Írásbeliség híján, a cigány nép nem jegyezhette fel történelmének nevezetes eseményeit, a többi népre hagyta annak

felkutatását. A cigányság története, kultúrája csak az írástudó népek cigányokra vonatkozó feljegyzéseiből rekontstruálható. (Diósi Ágnes 2002) A lírai és prózai megnyilvánulások egyaránt, napjainkban is élő folklórként töltenek be fontos funkciót a cigányok mindennapjaiban, hozzátartoznak életmódjukhoz. Hitviláguk, archaikus világlátásuk egyaránt tükröződik benne, és a mai életük élményei is szerves részét képezik. 3 2. Demográfiai adatok Fontos röviden áttekintenünk a cigányság demográfiai mutatóit Magyarország vonatkozásában, a 2003-as felmérés 1 alapján mintegy 540 ezer fős cigány népességgel kell számolnunk.( Ez természetesen nem pontos adat, hiszen a cigányság körében sem vallja magát mindenki cigánynak, ez nehezíti számuk pontos meghatározását.) Ehhez a számhoz még hozzá kell vennünk a Magyarországon kívül, de a Kárpát medencében élő cigány népességet. Sajnos pontos

adatok az itt élők számáról sincsenek, de ha idevesszük Burgenland, Szlovákia, Horvátország, a Vajdaság, és a Bánát, Kárpátalja és Erdély cigány népességét, akkor számuk biztosan eléri, sőt akár meg is haladhatja az egymillió főt. Az pedig magától értetődik, hogy egy ekkora nép egészét nem lehet semmilyen művelődéstörténeten kívül rekeszteni. A magyar kutatókra ez még inkább vonatkozik, hiszen a cigányság kb. 1422 óta, gyakorlatilag 500 évig élt a Magyarországnak tekintett állam területén, nos minden különbség ellenére is jog és műveltség, gazdálkodás és vallás e keretekben jutott velünk kapcsolatba. (Voigt Vilmos 1993) Visszatérve a mai Magyarország területéhez, ez a több mint félmilliós népesség nem egyenletesen oszlik el az ország területén, bizonyos országrészek, megyék jóval nagyobb koncentráltságot mutatnak a cigány lakosok tekintetében, ilyen megyék, Heves, Borsod, Szabolcs, Nógrád. Szintén

ki kell emelnem, hogy a cigányság megosztott az általa beszélt nyelv tekintetében is, a 2003-as 2 felmérés alapján, a Magyarországon élő cigányság mintegy 86,9%-a magyarul beszélő, 7,7%-uk lovárit beszélő, és 4,4%-uk beás nyelvet beszélő népcsoport. Ezt a nagyon rövid összefoglalását a cigány népcsoportoknak mindenképpen meg kellett tennem, hogy elkerüljük annak a veszélyét, hogy a cigányságot egy egységes népnek tekintsük. Fontos tisztában lennünk a csoportok más nyelvhasználatával, különböző kultúrájával, eltérő szokásaival. 1 2 Kemény István által jegyzett nagy roma kutatás. Ua. 4 3. Művek, írások a magyarországi cigány folklórról A cigányok iránti érdeklődés jelentős múltra tekint vissza, a 18. század végén már fontos közlemények láttak napvilágot a cigányság életéről. Sokan és sokféleképpen írtak már a cigány hagyományokról, szokásaikról, kultúrájukról, de érdemes lenne

ezeket a teóriákat tisztázni, és rendszerbe foglalni. (Ujváry Zoltán 1994) A magyarországi cigány kutatások történetét 1981-ig Vekerdi József tekintette át 3, műve leginkább művelődéstörténeti adatokat tartalmaz, melyek nyelv, folklór, történelem, szociológia és más témák szerint vannak csoportosítva. Azt vallja, hogy névtani adatok arra vallanak, hogy Magyarországon már a 14 század második felében megjelentek a cigányok. Szegő László szerkesztésében 1983-ban jelent meg egy tanulmánykötet 4, amelyben a cigányok történetéről Tomka Miklós, zenéjéről Olsvai Imre, táncaikról Martin György adott áttekintést. Szintén említést érdemel az 1986-ban Mezey Barna szerkesztésében megjelent mű, melynek címe, „A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban 1422-1985”. Ez a mű igen sokrétű dokumentumanyagot ad a magyarországi cigányokról. 1885-ben jelent meg Szinnyei József tollából nevezetes írása 5, amelyben a magyar

történelem segédtudományaihoz adatul szolgáló hírlapi cikkek 1731 és 1880 közti adatait gyűjtötte egybe. (Voigt Vilmos 1993) Voigt Vilmos szerint sajnálatos, hogy a cigányokra vonatkozólag csekély számú régi írás található, ezért indokolt lenne, hogy ezeket egybegyűjtsék, sőt még inkább szükség lenne egy teljes bibliográfiára, amely a magyarországi cigányokra vonatkozó még régibb közléseket tartalmazná. Sándor István nevéhez fűződik a magyar néprajztudomány 1850-től számított két évtized bibliográfiájának közzététele 6, melyben több apróbb közleményen kívül külön is említi a cigányok nyelvére és eredetére vonatkozó írásokat, és a hazai cigányokról tíz további cikket. Említést érdemel Wlislocki Henrik neve, aki a múlt század végén erdélyi nomád cigányok közötti többéves gyűjtését főleg német nyelven közli. Elsősorban a szokások, a varázsló– és gyógyító tevékenységek leírását

adja olyan hitelességgel, hogy a nemzetközi ciganisztikai szakirodalomnak ma is egyik legtekintélyesebb forrásanyaga. 3 Vekerdi 1982. Szegő 1983. 5 Hazai és külföldi folyóiratok magyar tudományos repertóriuma. 6 A magyar néprajztudomány bibliográfiája 1850-1870. 4 5 Közismert József főherceg neve, akinek a cigányok érdekében kifejtett munkássága néprajzi szempontból is jelentős. Az ő segítségével kap nemességet Sztojka Ferenc, aki cigány-magyar szótárt állított össze. Neves zeneszerzők, Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán is foglalkoznak a cigányzene kérdéseivel. Hermann Antal nagyszámú cigány dalszövegek gyűjtője és közreadója. Fél évszázaddal később Hajdú András gyűjtött másfélezer cigány népdalt. Kortársaink közül, Vígh Rudolf, Sárosi Bálint, Olsvai Imre, Kovalcsik Katalin folytatnak jelentősebb cigányzenei kutatásokat. 1938-1942 között a Csenki– testvérpár végez folyamatos és eredményes

gyűjtést a cigányok körében. Imre dalokat, balladákat, Sándor meséket rögzít. A század elején a cigány folklór kedvelt zsurnalisztikai téma volt Nem tagadhatjuk, hogy a kor divatja szerint ebben az időben a hagyományos cigánykultúrában a néprajzkutatók is főként az egzotikumot, kuriózumot, a látványos elemeket keresik. Az 1950-es évektől szólva, meg kell említenünk Bartos Tíbor „Sosem volt Cigányország“ címmel 1958-ban megjelent, szegkovács történeteket bemutató kiadványát. Gunda Béla a debreceni tudományegyetem tanszékvezető professzora a cigány népi gyógyításokat kutatta és szintén meséket gyűjt. Erdész Sándor 1958-59-ben 262 mesét vett magnetofonra a magyar cigány Ámi Lajostól – ami egy mesélőtől szinte világrekordnak számít. (Eperjessy Ernő 1994) A hatvanas években egy kevésbé látványos időszak következik, inkább csak gyűjtőmunka folyik, publikáció alig lát napvilágot. Intézményi

keretek közt a cigánykutatásokat első ízben az MTA Néprajzi Kutató Csoportja vette fel feladatai közé 1983-ban. Ennek a programnak hatására Kriza Ildikó szerkesztésében ciganisztikai tanulmánysorozatot indított útjára. A Magyar Néprajzi Társaság megalakulásakor alapszabályában rögzítette, és célul tűzte ki az akkori Magyarország minden népe anyagi kultúrájának, folklór hagyományának kutatását. A század elején külön Cigány Szakosztály is működött, amely az I. Világháború alatt megszűnt A lepergett száz év alatt folyóiratában, az „Ethnographia“– ban több cigány tárgyú tanulmánynak adott helyet. Ezekben az évtizedekben tekintélyes tárgyi anyag gyűlik össze a megyei és helytörténeti múzeumokban az anyagi kultúra, főleg a cigány mesterségek köréből, adattáraik pedig gazdag fotódokumentációt őriznek. A Magyar Néprajzi Múzeum 1989-ben reprezentatív kiállításban mutatta be a magyarországi

cigányok századelejei életmódját. (Eperjessy Ernő 1994) 6 Az MTA 7 Zenetudományi Intézete szinte egyedülállóan értékes cigány népzenei anyaggal rendelkezik, a cigány archívum gondozója és rendszerzője Kovalcsik Katalin, aki e témakörben maga is sokat gyűjtött. Említést érdemel kiemelkedő népzenekutatói munkájáért; Sárosi Bálint, Vígh Rudolf, Olsvai Imre. Az intézet néptánc archívuma is egyedülálló Európában. Kutatások soráról tudunk más egyetemek néprajzi tanszékén is. Budapesten az ELTE 8 Folklór Tanszékén Voight Vilmos, Debrecenben Gunda Béla professzor, majd Ujváry Zoltán, Pécsett Várnagy Elemér volt az, akik cigány néprajzi és nyelvészeti feltárásokat végeztek. Kiemelkedő cigánykutatóként kell megemlítenünk még Andrásfalvy Bertalant, Balassa Ivánt, Bódi Zsuzsannát, Dankó Imrét, Bakó Ferencet, Kakuk Mátyást, Bencsik Tibort, Zsúpos Zoltánt, Gémes Balázst. Az 1970-80-as években egyre

intenzívebb figyelem irányul a cigány etnikum felé néprajzi vonatkozásban is. Az 1980-as évekig a cigányság kutatói ritka kivételtől eltekintve – nem cigány származásúak, ennek oka a cigány értelmiség vékony rétege, és korábban szinte teljes hiánya.(Eperjessy Ernő 1994) A cigány néprajzi kutatók megjelenése a tudományos életben talán Lakatos Menyhért és Bari Károly nevével fémjelezhető. Ezt követően egyre több cigány származású kutató tűnik fel, és végeznek értékes munkát a saját szakterületükön. 1992-ben jelent meg Rostás-Farkas György és Karsai Ervin „ A cigányok hiedelemvilága“ című kötete. Balázs Gusztáv nevét fontos említenünk, hiszen egyike a kevésszámú képzett cigány folkloristáknak – „Lakodalmi szokások és táncok a nagyecsedi cigányoknál“ címmel 1987– ben publikálta első művét. A Griziphe Cigány Néprajzi és Nyelvmívelő Társaság megalakulása fontos esemény volt, amely

többek között a cigány származású néprajzosok összefogását tűzte ki célul. Ez idáig sok minden történt, jelentős érték került a tudomány birtokába, mindez azonban csak a jéghegy csúcsa. A hézagok, a fehér foltok nagyok, a gyűjtések esetlegesek, rendszerezésük várat magára. Legjobb helyzetben még a népzene és a mesegyűjtés van, ezen a téren, már nincs is sok tennivaló. Azonban hiányoznak a mélyrétegben megbúvó értékek, a gyermekdalok, az altatók, a siratók, mondókák. Azt is tudjuk, hogy minden cigány közösségnek megvannak a maguk kiváló mesemondói, dalosai, táncosai, akiknek még a közelében sem járt néprajzi gyűjtő. (Eperjessy Ernő 1994) 7 8 Magyar Tudományos Akadémia Eötvös Loránd Tudomány Egyetem 7 4. A Dal szerepe a cigány folklórban „Költészet, zene tánc szerves egységet alkotnak a cigányok énekmondásában.”- írja Diósi Ágnes A cigány folklór című írásában. A cigányság körében

nincs szükség különösebb alkalomra, hogy az énekhez, tánchoz, de ha valamilyen jeles alkalom kapcsán gyűlnek össze, akkor minden esetben az éneklésnek kötött szertartása van. A cigányok a dalt ún igaz beszédnek (csácsi vorba) 9 nevezik, amely szervesen kötődik az előadóhoz, aki minden esetben azért adja elő, mert valami mondanivalója van vele. Tehát leszögezhetjük, hogy ezeknek az előadásoknak minden esetben fontos, aktuális mondanivalójuk van. Éppen ezért, az előadó mindig egyfajta bevezetéssel kezdi az előadást, mintegy engedélyt kérve az őt hallgatóktól, hogy elmondhassa „igaz beszédét”. Pl:„Engedelmet kérek, cigányok, mondhatok egy igaz beszédet?”(„Engelmo mangav, romanle, sáj phenav jek csácsi vorba?” 10„Mondd a beszédedet!” ( Phen tyi vorba!”) 11 Az előadás után pedig áldást kell mondaniuk, pl.: „Legyetek egészségesek és szerencsések!” („Táven szásztetaj bahhtále!”) 12 „Legyél te

is!” („Távesz vi tu!”) 13 Ha új vendég érkezik, így köszönti a már ott tartózkodókat: „ Istennel talállak benneteket, cigányok!” „Legyetek szerencsések!” „Legyél te is, testvér, ülj le és igyál velünk!” („ Dévlasza arakhav tumen romale!”) („Táven bahhtále!”) („ Távesz vi tu phrala, bes téle taj pi amencal!”) 14 Búcsúzáskor minden esetben ún. istenhozzádoz mondanak egymásnak A távozó ekképpen szól: „Maradjatok istennel!” („Ásen Dévlásza!”) 15Az ott maradók a távozóknak: „Menj istennel!” („Zsá Dévlászá!”) 16 (Diósi Ágnes 2002) A cigány daloknak alapvetően két nagy csoportja van, a hallgató és a táncdal. Jellegzetes motívum csoportos előadás esetén a dalokban a töltelékszavak használata, a pattintgatás, tapsolás, szájbőgőzés. Szintén jellegzetes motívum a dalokban a sorvégi utolsó szótag előtti szünet, majd a sor díszítőhanggal való befejése. 9 Cigány nyelven. Ua.

11 Ua. 12 Ua. 13 Ua. 14 Ua. 15 Ua. 16 Ua. 10 8 5. A cigány mesék A cigány mesemondók két nagy csoportját lehet megkülönböztetni, a régóta magyar nyelvterületen élő romungrókat, akik nyelvük elvesztése miatt magyarul mesélnek, és a kétnyelvű cigányokat, akik hol cigányul, hol magyarul mesélnek, a hallgató közönség igénye szerint. (Görög Veronika 1994) Sokáig a cigányok által előadott, de magyar nyelven szóló meséket nem tekintette a tudomány külön álló kutatási területnek, a magyar mesevilághoz sorolták. Azt feltételezték, hogy magyar meséket hallanak cigány előadóktól, ezért sokszor nem is jelölték a mesélő cigány voltát. Erdész Sándor neve érdemel említést a mesegyűjtés területén végzett kiemelkedő munkájáért, neki köszönhető a legnagyobb meserepertoár, ami egyetlen mesélőtől származik. Saját elmondása szerint, a következő módon jutott e „kincs” birtokába: A Szabolcs- Szatmár megyei

múzeumok igazgatósága levélben fordult 400 iskola igazgatójához, hogy jelezzék kik a legjobb hagyományőrző énekesek és mesemondók az adott településen. E felmérés alapján sikerült tíz igen tehetséges mesemondót fellelni, ezek között találtak rá Ámi Lajosra, aki egy írni- olvasni nem tudó cigány ember volt, az általa előadott 262 mesét rögzítette le és később publikálta azt. (Görög Veronika 1994) Később Erdész ezen felbuzdulva más mesemondókat is felkutatott és megkeresett, ám anyaga még publikálásra vár. Az erdélyi magyar folklórkutató Nagy Olga is jelentős képviselője a cigány mesegyűjtésnek, 1973-88 között kiadott öt mesekötetet, ezek mindegyike háromnyelvű 17mesemondótól származnak. Feltétlenül beszélnünk kell arról a magyar folkloristák körébe elterjedt elméletről, hogy a magyarul elmondott mesék a magyar mesegyűjteményhez tartoznak, érvelésük arra épül miszerint a magyarul mesélő

cigányok a magyar mesék témavilágához hasonló történeteket mondanak el. Alapvető különbségek csak az előadás módjában van, ezért magyar mesékről van szó. Ezt az álláspontot képviseli többek között a már bemutatott Erdész Sándor is. Így ír egyik gyűjteményes kötete bevezetőjében: „Ez a gyűjtemény szintén a korábbi véleményünket igazolja, miszerint nem létezik érzékelhető különbség sem a karakterek közötti kapcsolatokat, sem az epizódokat, sem az elbeszélő struktúrákat illetően a magyar népmesék és a magyarországi cigányok meséi között” (Görög Veronika 1994) 17 Magyar- román-cigány. 9 Természetesen más kutatók viszont nem értenek ebben egyet, Kovács Ágnes a magyar elbeszélő folklór egyik jelentős képviselője így nyilatkozott ez ügyben: „ nem találtam bennük több hasonlóságot, mint amennyi két egymás mellett élő, de egymással alig keveredő nép meséi között természetszerűleg

kialakul. ”Továbbá hangsúlyozza a szövegek gyűjtésének, a magyar nyelvű cigány mesemondók szellemiségének tanulmányozásának fontosságát, mivel elengedhetetlennek tartja a precíz megközelítést és tanulmányozást, mivel csak ilyen módon lehet kimutatni a magyar és a cigány mesemondók repertoárja közötti kapcsolatot. (Görög Veronika 1994) Mindezen vélemények figyelembevételével azt mondhatjuk, hogy a cigány folklóralkotások eredete, hitelessége még ma is felvet vitákra indító kérdéseket. Egyik jeles képviselője a cigány mesegyűjtésnek Heinz Mode 18, aki egy négykötetes cigány mese antológia kiadója, ő úgy véli, hogy a cigányoknak is van saját kultúrájuk, amely elsősorban a folklórban jelenik meg. Azt a nézetet képviseli, hogy a cigányságnak köszönhető az indiai eredetű mesekincs Európában való elterjedése. Ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy a cigány mesék vizsgálata eléggé mostohán kezelt területe a

nemzetközi folklórkutatásnak, illetve, hogy a cigány meseanyag hiányzik a nemzetközi mesekatalógusokból, és a világ népeinek folklórját bemutató reprezentatív gyűjteményekből. Határozottan támadja azokat a nézeteket, amelyek képviselői kétségbe vonják az önálló cigány kultúra és folklór létezését. ( Görög Veronika 1994) Ez utóbbi felfogás képviselője viszont Vekerdi József, akinek nevét már a harmadik fejezetben említettem. Vekerdi ragaszkodik azon elméletéhez, amely szerint a cigányok a környező népek mesekincsét veszik át, a vándorlásuk során magukkal viszik, akár három- négy országon keresztül is, de ezeket a műveket két-három nemzedék alatt elfelejtik, és újakra cserélik fel. Úgy véli, hogy a cigányság egyirányúlag kölcsönzi más népektől a műveket, és passzívan befogadja azokat. Görög Veronika kétségbe vonja Vekerdi álláspontját, szerinte nehéz elképzelni, hogy egy zárt közösségben, mint

a cigányok esetében, ahol a mesemondás mindennapos dolog, az ismert és kedvelt meseanyag egyszer csak kiesik a tudatukból, és másikkal helyettesítődik be. A cigány mesék történelmi elemzése Szegő László 19 nevéhez köthető, megállapítja, hogy a cigány folklórban az indiai eredet csak kevés nyomot hagyott, erősebbnek tartja a cigány mesekincs beágyazottságát a délkelet-európai folklórba. 18 19 1983-as művében ír róla. Szegő 1983. 10 Állításában történelmi tényekre, és etnográfiai megfigyelésekre támaszkodik, az összehasonlító tanulmányok elvégzését szorgalmazza, amelyek segítségével a kölcsönhatások irányát fel lehetne deríteni, hangsúlyozva a közös jegyek jelenlétét a térség népeinek folklórjában. Érdemes a cigány mesék tartalmáról is beszélnünk, ezt illetően is számos álláspont van jelen a tudományos életben. Általánosan elfogadott kép az a cigány meséket illetően, hogy a cigány

közösségek számára könnyen elfogadható a tündérmesék csodálatos világa, és ezek a történetek jóval kevésbé kötik le a nem cigány felnőtt lakosságot. A cigány mesemondók és közönségük számára a „paramicsi”, a tündérmese a legnépszerűbb műfaj, hőse leggyakrabban egy alacsony származású, szegény fiú,- egy szegény cigány - ,aki megöli a sárkányt, és kiszabadítja a királykisasszonyt. Gyakori mesehős a cigány történetekben az a főszereplő is, akit varázseszközök vagy varázserejű személyek segítenek kalandjai során, és ezáltal tesznek szert olyan képességekre, amelyek segítségével képes lesz megállni a helyét olyan szituációkban is, amelyekben minden más próbálkozó elbukik. A tündérmeséket a humoros mesék követik a népszerűségi listán, ezek cigány elnevezése a „törtineto”, a mesélő számára ezen történetek mesélése során jó lehetőség nyílik gazdag fantáziaviláguk

kibontakoztatására. Ismert műfaj a cigány folklórban a ballada is, legismertebb az ún. Kígyó-ballada Ennek lényege, hogy a fiatalasszony, kérője kedvéért mérges kígyót főz, és megeteti vele a bátyját, de a kérője nem veszi el, amiért ilyen tettre volt képes. Nincsen túl sok ismeretünk a cigány néphitről, a vallásosságról, és a természeti világképükről. Ugyanez mondható el a cigány szólásokról, közmondásokról és a találós kérdésekről is –írja Eperjessy Ernő. A borsos, trágár anekdoták groteszk elemekkel fűszerezve szintén népszerűek a cigány közösségekben. Szintén kedvelik az erotikus meséket is, amelyeket a mesélő zavartalanul ad elő asszonyok és gyerekek jelenlétében is. Vekerdi József úgy véli, hogy az ún. igaz történetek az egyik legnépszerűbb műfaj a cigány folklórban A mesélők úgy adják elő történetüket, mintha ő maga vagy egy hozzá közel álló személy lenne a történet

főszereplője. Ezekben a mesékben gyakran bukkannak fel visszajáró halottak, vagy olyan álmokkal, melyek ezeket a találkozásokat idézik fel. 11 Szintén a cigány mesék ismert motívuma, hogy a királylány lenyel egy levelet és terhes lesz tőle. Bari Károly gyűjtéséből is ismerünk ilyen mesét, egy Kántorjánosiban élő oláh cigány repertoárjában „Körtefa János” címen szerepel. Ami viszont ritka műfaj a cigány mesékben, az az állatmese, a vallásos témájú mese és a formula mese. (Görög veronika 1994) A cigány meseszövésre jellemző a mesék alkalmankénti változó hossza, a történet mesélés közbeni változtatása, a kiinduló szereplők lecserélése, és az időnként oda nem illő események bevonása. Szintén jellemző, hogy a közönségtől teszi a mesélő függővé a történet pozitív vagy negatív befejezését, mert gyerekeknek előadott mese csak jól végződhet, de a felnőtteknek szóló mesék sokszor nem

végződnek jól. A mesélő tekintettel van a jelenlévő asszonyokra is, ha valami illetlen dolog következik, akkor előre bocsánatot kér, „ Ó asszonyok, bocsássatok meg nekem a ti szép becsületetekre”. A mesekezdő formulák is különbözőek az egyes cigány csoportok között. Lovári nyelvjárásban: Szasz, kaj nasz-Hol, volt hol nem volt. Cerhári nyelvjárásban: Kaj szja, na szja -Volt, honnan nem volt Romungró nyelvjárásban: Kaj szja, kaj na szja.- Hol volt, hol nem volt A hallgatóság részéről elfogadott, és elvárt rítus az ún. rituális szavak mondása az előadás alatt, mint pl: „Los, los!”- „Öröm, öröm!”-ezzel megidézik az örömöt, és igyekeznek távol tartani a szomorúságot. (Diósi Ágnes 2002) 6. A cigányzene kutatásáról Liszt Ferenc jelentette meg 1859-ben Párizsban a cigányokról szóló első könyvét, „A cigányokról és a cigányzenéről Magyarországon” címmel. Ez a mű heves vitákat váltott ki,

elsősorban Magyarországon. A zeneszerzőket a romantika korában kezdte el érdekelni a cigány zenei világ, ebben a korszakban számos cigány témát feldolgozó mű született, mint pl: Johann Strauss: Cigánybáró, Lehár Ferenc: Cigányszerelem, Georges Bizett: Carmen. Cigány zenei elemeket találunk még Liszt, Bartók, Kodály, Ravel és mások zenei műveiben is. (Király Ernő 1993) 12 Látjuk tehát, hogy a cigány zenét felhasználó művek száma igen nagy, azonban az eredeti cigány népzenéről az 1950-es évekig alig jelent meg kiadvány, gyűjtemény. Valamilyen ismeretlen okból keveset írtak a zenéről, mintha eredeti cigányzene nem is létezne, ezzel szemben számos mű látott napvilágot a cigány életről, művészetről ( a zenét kivéve). Ha tettek is említést a cigány zenéről, mindig csak előadóként méltatták a tehetséges cigány előadókat, de mintegy jelezve, hogy más népek kultúrájából átvett dalokat adnak elő, azt

variálják a cigány modor szabályai szerint. A cigány népzene tudományos kutatásának kezdetét Bartók Béla és Kodály Zoltán nevéhez köthetjük, a 20. század első felében 1937-től napjainkig Csenki Imre, Csenki Sándor, Hajdú András, Víg Rudolf, Sárosi Bálint, Kovalcsik Katalin végeztek gyűjtést, melynek eredménye több tízezer dallam és hangszeres zene. (Király Ernő 1993) Király Ernő írja, hogy: a cigány népzenét 1955-ben kezdte gyűjteni a Vajdasági Múzeum részére, ez volt az első cigány népzenegyűjtés a Vajdaságban. Bejárta a cigány településeket, melynek eredménye 70 dallam lejegyzése lett, ebből 60 van hangszalagon. A gyűjteményt a Vajdasági Múzeumba helyezte el, illetve egy részüket feldolgozták, és átírt formában bemutatásra került több rádióállomás műsorában is. A cigány népzene gyűjtése a második világháború után, az ötvenes években igen nehéz feladatnak bizonyult, ugyanis a cigány

közösségek bizalmatlanul fogadták az idegent. A cigányvajda, vagy más befolyásos személy közvetítése nélkül gyakorlatilag lehetetlen volt szóra bírni őket, a kapcsolatfelvételt viszont megkönnyítette, az hogy valamennyien tudtak magyarul. Nem szívesen közöltek viszont adatokat, származásukról, születési helyükről, korábbi tartózkodási helyükről, munkaviszonyukról és még arról sem, hogy kitől tanulták az általuk bemutatott dalokat, a zenélést. A feltett kérdésre sokszor hallgatás volt a válasz, egyesek még a nevüket, életkorukat sem akarták elárulni, gyakran megesett, hogy csak italért, vagy pénzért voltak hajlandóak énekelni. Sokan azt feltételezték, hogy a zenéjükkel pénzt fog keresni a gyűjtő, nehéz volt őket meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. A gyűjtemény feldolgozása 1987-ben kezdődött el, a gyűjtemény rendszerezését Kovalcsik Katalin végezte el, a zenei anyagot négy nagyobb csoportba sorolta be:

oláh, szerb, magyar és a román cigányság repertoárja szerint. 13 Másik kiemelkedő gyűjtő nevét már többször említettem, Kovalcsik Katalin volt az, aki a magyarországi román anyanyelvű cigányok népzenei hagyományainak gyűjtésével foglalkozott 1987-88-ban. A gyűjtés elsődleges célja az általános tájékozódás és a zenei alapgyűjtemény megteremtése volt- írja Kovalcsik Katalin. Körülbelül ezer dallamot gyűjtött össze , ezek román nyelvű dallamok voltak, de némelyeknek volt egy –két magyar versszaka is, az előadók szerint ezek olyan dalok, amelyeket a magyarok is ismernek, csak ők magyarul. Nos, ezeknek a daloknak a rendszerezése nem volt könnyű, mert a románul szóló dalok sokszor keveredtek a román népzene elemeivel, másrészt egy olyan nyitott kultúráról van szó, amely könnyen került kölcsönhatásba a környező népek kultúrájával, és szívesen vett át onnan zenei anyagot. A hagyományos repertoár

megítélésében szintén problematikus az is, hogy a különböző generációk különböző stílusban, hangzásban adják elő ugyanazt a művet. A mai beás zene tehát nagyon kötődik a jelenlegi környezethez, van ugyan egy többé-kevésbé azonos népzenei eredetű repertoár, amelyet minden kutatott községben ismernek, de ezenkívül igen nagy eltérések vannak a kis területi körben ismert daloktól, az egyedi dallamokig. A beás dalok között nagyon elenyésző számban vannak azok a dallamok, amelyek más magyarországi cigány csoportoknál is ismertek. „Megállapíthatjuk, hogy a beások népzenekultúrája a cigány kultúrán belül egyedi, közös történeti kapcsolatot nem mutat.” –írja Kovalcsik Katalin Összegzés A jelen dolgozatban felhasználtam az 1993-ban Budapesten megrendezett nemzetközi cigány konferenciának 20 az egyes anyagait, úgy gondolom, hogy ez a konferencia nagy előrelépést jelentett a cigányság kultúrájának, nyelvének,

szokásainak ismerete terén. Szabad György szavait idézve „a legenda helyébe az ismeret lép”- ezért igen fontos a kutatók nemzetközi összefogása. Csak bízhatunk abban, hogy a cigány folklór egyes fehér foltjai is lassan megtelnek színekkel, és megismerjük e nép kultúráját, talán ezen az úton elindulva könnyebben el tudjuk fogadni ennek a teljesen más kultúrával rendelkező népnek az életét. 20 I. Nemzetközi Cigány Néprajzi, Történeti,Nyelvészeti, és Kulturális Konferencia 14 Felhasznált irodalom DIÓSI ÁGNES : Szemtől szemben a magyarországi cigánysággal. Budapest, 2002, Pont Kiadó EPERJESSY ERNŐ: (1994) A cigány néprajzi kutatások időszerű feladatai. In: http://www.rnlsk/modulesphp?name=News&file=article&sid=4832 Letöltés dátuma: 2007 10. 13 1449h GÖRÖG VERONIKA: (1994) A cigány folklór. In: BÓDI ZSUZSANNA (szerk) Cigány Néprajzi Tanulmányok, Mikszáth Kiadó. 122-148 KIRÁLY ERNŐ: Vajdasági cigány

népdalok. In: BÓDI ZSUZSANNA (szerk) Cigány Néprajzi Tanulmányok, Salgótarján, 1993, Mikszáth Kiadó. 207-230 KOVALCSIK KATALIN: A beás cigányok népzenei hagyományai. In: BÓDI ZSUZSANNA (szerk) Cigány Néprajzi Tanulmányok, Salgótarján, 1993, Mikszáth Kiadó. 231-245 SZEGŐ LÁSZLÓ (szerk.): Cigányok, honnét jöttek-merre tartanak? Szombathely, 1983 ÚJVÁRY ZOLTÁN: A cigányság néprajzi kutatásának néhány kérdéseiről. In: BÓDI ZSUZSANNA (szerk.) Cigány Néprajzi Tanulmányok, Salgótarján, 1994, Mikszáth kiadó 32-39 VEKERDI JÓZSEF: A magyarországi cigány kutatások története. Folklór és etnográfia, 1982 7 sz. VOIGT VILMOS: Legrégebbi adataink a magyarországi cigány folklórról – és ezek problémái. In: BÓDI ZSUZSANNA (szerk.) Cigány Néprajzi Tanulmányok, Salgótarján, 1993, Mikszáth Kiadó. 60-73 15