Történelem | Középiskola » Bors Mónika - A hidegháború

A hidegháború 1. 2. 3. 4. 5. 6. Kétpólusú világ kialakulása Katonai tömbök kialakulása Fegyverkezési verseny A kölcsönös elrettentés doktrínája Háborús konfliktusok Enyhülés --------------------------------------------------------------------------1. Kétpólusú világ kialakulása 1945 után a Szovjetunió és az USA szuperhatalommá válta, erejük messze meghaladta a többiekét. A nemzetközi politikát a két szuperhatalomé s az általuk vezetett szövetségi rendszerek viszonya határozta meg. Ezt a helyzetet nevezik kétpólusú, vagyis bipoláris világnak. Mindkét szuperhatalom kialakította a saját érdekszféráját, melyek szemben álltak egymással. A két tömb képviselői szerint két világ, két életforma, két értékrend áll szemben egymással, melyek közül az egyiknek előbb-utóbb el kell tűnnie. Mind a Truman-doktrína, mind a Zsdanov-doktrína kifejezte, hogy a saját életformájukat tartották magasabb rendűnek, melyet

„győzelemre ítélt a történelem”. A két szuperhatalom több évtizedes szembenállása azonban nem vezetett közvetlen katonai összecsapáshoz, és ezt az állapotot nevezik hidegháborúnak. 2. Katonai tömbök kialakulása 1949 augusztusában Németország nyugati megszállási övezetében megalakult a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK), válaszképpen a szovjet zóna területén létrejött a Német Demokratikus Köztársaság (NDK). Berlin kettéosztottsága azonban továbbra is feszültségek forrása maradt, ugyanis ez volt az a rés a szovjet tömb falán, amelyen keresztül keletnémet állampolgárok milliói menekültek Nyugatra. Ennek megszüntetésére 1961. augusztus 13-án a keletnémet hatóságok egyetlen éjszaka alatt kijelölték, majd felhúzták a Nyugat-Berlint körül vevő 120 kilométeres falt. A berlini fal az európai megosztottság szimbólumává vált. (A berlini falat 1989-ben bontják le) Az Egyesült Államok, Kanada és az európai

államok egy része biztonságuk megerősítése érdekében 1949. április 4-én létrehozták az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét (North Atlantic Treaty Organization, NATO). A szerződés kimondja, ha valamelyik tagállamot támadás éri, akkor a többi tagállam „megteszi a szükséges intézkedéseket a béke és biztonság helyreállítására”. 1955 májusában az NSZK is a NATO tagjává vált. Ürügyül használva az eseményt, Moszkva létrehozta saját katonai szövetségi rendszerét, a Varsói Szerződést. 1949-ben a Kínában hatalomra jutott kommunista Mao Ce-tung szövetséget kötött a Szovjetunióval, a hidegháború Ázsiára is kiterjedt. Kína megtartja a harmadik utasságot: van két nagyhatalom és Kína. 3. Fegyverkezési verseny A hidegháború időszakában a két szuperhatalom között fegyverkezési verseny folyt, amely az erőviszonyok kiegyenlítődését eredményezte. Az 1960-as években nagyrészt -1- azonos összegeket költöttek

fegyverekre, 1949-ben a Szovjetunió előállította saját nukleáris fegyverét, 1957-ben a világon először, a Szovjetunió lőtt fel mestersége tárgyat, a Szputnyik nevű műholdat a föld körüli pályára (Szputnyik-sokk). 1961 áprilisában, pedig elsőként szovjet ember, Jurij Gagarin jutott fel a világűrbe. A hidrogénbombát, már kevesebb, mint egy évvel az amerikaiak után, 1953-an előállították. 4. A kölcsönös elrettentés doktrínája A 60-as évekre világossá vált, hogy a két szuperhatalom birtokában lévő több száz, majd több ezer nukleáris robbanófej gyökeresen új stratégiát követel. Az atomháborúban értelmetlenné válik az a kérdés, hogy ki győz: a légkörbe jutott irdatlan mennyiségű radioaktív égéstermék és por következtében ugyanis beállhat a nukleáris tél, amely az egész emberiség vagy annak nagyobb részének pusztulását okozhatja. Az új doktrína így a kölcsönös elrettentés stratégiája lett: az

atomhatalmak azért tartottak atomfegyvereket, ahogy elrettentsék a többieket az ellenük irányuló csapástól. 1963-ban a két szuperhatalom főhadiszállásai között állandó összeköttetést, ún. forró drótot létesítettek a véletlen atomháború kockázatának csökkentésére. Atomcsend szerződést írt alá a két szuperhatalom, azért hogy a légköri kísérleti robbantásokat betiltsák. 1968-ban, pedig az atomsorompó szerződést, amelyen vállalták, hogy nem adnak át katonai nukleáris technológiát, illetve fegyvereket más országoknak. Franciaország és Kína nem csatlakozott a szerződésekhez. 5. Háborús konfliktusok, háborúk Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök az 1948-ban megalakult Izrael elleni arab koalíció egyik legfontosabb irányítójának számított. Mikor Nasszer államosította a Szuezi-csatornát, ellenfelei összefogtak ellene. 1956 október 29-én brit, francia és izraeli csaptok támadták meg Egyiptomot, katonai sikert azonban

nem tudták politikailag is kiaknázni: szovjet, illetve amerikai követelésre vissza kellett vonulniuk. A szuezi-válság megmutatta, hogy a harmadik világban visszaszorult az európai hatalmak befolyása, s helyükre a két szuperhatalom lépett. A két szuperhatalom 1962-ban, a karibi-válság idején került a legközelebb az atomháborúhoz. Kubában szovjet rakétákat telepítettek Az amerikaiak blokád alá vették a szigetet, a két katonai tömb hadseregit riadókészültségbe helyezték, s a feszültség csak két hét után enyhült, amikor mindkét fél ígéretet tett rakétái visszavonására (az amerikaiak Törökországba telepítettek rakétákat). A hidegháborúban az egyes helyi konfliktusokban mindkét fél mögé odaállt az egyik szuperhatalom, és politikai, gazdasági és katonai támogatást nyújtott. Ilyen konfliktus volt a koreai háború (1950-1953) és a vietnami háború (1946-1975). 1950-ben Kim Ir Szen, a kommunista Észak-Korea diktátora

megtámadta Dél-Koreát. Az Egyesült Államok csapatokat küldött Dél-Korea megsegítésére. A két Korea hivatalosan még az ezredfordulón sem kötött békét. 1946-ban, Vietnamban felszabadító háború kezdődött a francia gyarmatosítók ellen a kommunisták vezetésével, amely 1954-ben Dien Bien Phunál döntő győzelemmel végződött. 1954-ben a genfi egyezmény értelmében a franciák elhagyták Vietnamot, amelyet demarkációs vonallal kettéosztottak. Északon a kommunista rendszer rendezkedett be (Vietnami Demokratikus Köztársaság néven, Ho Si Minh vezetésével), délen, pedig az Amerika-barát Vietnami Köztársaság jött létre. 1960-ban Dél-Vietnamban partizánháború kezdődött. 1973-as párizsi békét követően az amerikai katonákat fokozatosan kivonták, s 1975-ben a győztes kommunisták egyesítették a két országrészt. -2- 6. Enyhülés A hidegháború időről időre bekövetkező békülékenyebb, az együttműködést hangsúlyozó

szakaszait „enyhülésnek” nevezték. Az első ilyen hullám Sztálin 1953-as halála után következett be. Az ötvenes évek végén a kommunista tömb egysége meghasadt: Kína eltávolodott a Szovjetuniótól, a hatvanas évek elején, pedig szakított vele. Mao és a republikánus amerikai elnök, Richard Nixon 1972-ben tárgyalásokat kezdtek. Ennek nyomán gazdasági, katonai és kulturális kapcsolatok épültek ki a két ország között. Az enyhülés irányába hatott a nyugatnémetek ún. keleti politikája is Az új irányvonal elsősorban az 1969-ben hatalomra került Villy Brandt nevéhez fűződött. Az NSZK diplomáciai kapcsolatot létesített az európai szocialista országokkal, se elismerte a lengyel és szovjet határokat. A két német állam 1972-ben kölcsönösen elismerte egymást Hamarosan az NSZK vált a szovjet tömb legfontosabb nyugati gazdasági partnerévé. 1972-ben aláírták az első jelentős szovjet-amerikai fegyverzetkorlátozási

egyezményt, a SALT-1 szerződést. 1975-ben 33 európai ország, valamint az USA és Kanada vezetői aláírták a Helsinki Záróokmányt, amely kimondta az államok egyenjogúságának elvét, a területi sérthetetlenséget, a viták békés rendezésének elvét és az emberi jogok tiszteletben tartását. (Az 1970-es években a szovjetek megjelenése egy sor afrikai és ázsiai országban átmenetileg megakasztotta az enyhülési folyamatot. -3-