Média Ismeretek | Sajtó » A világsajtó története

A világsajtó története Előzmények A ma ismert hírlapokra, újságokra gondolva, maga a sajtó műfaja igen újkeletűnek látszhat, hiszen a napilapok működéséhez jelentősen iparosodott társadalomnak, viszonylag fejlett infrastruktúrának kell fennállnia – s még sokkal inkább: kiterjedt írniolvasni tudást feltételez, sőt a szólásszabadság elvének érvényesülését. Mindez pedig így együtt jellegzetesen a 19 századi Európa és Egyesült Államok hozadéka; többé-kevésbé szerves előzményei azonban jóval korábban megjelentek. A legkorábbi ős Julius Caesar nevéhez köthető: Kr. e 59-től ő készítette az Acta Diurna nevű hírközlőt. Kézzel írt példányait Róma és a provinciák központjainak forgalmas helyein kiakasztották azzal a céllal, hogy a lakosságot tájékoztassák a kormányzati eseményekről és hirdetményekről. Ez a szándék azóta is munkál a kormányok hivatalos sajtópolitikájában. A másik, leghosszabb életű

sajtóelőd Kínában állt fenn: ezerháromszáz éven át, 1911-ig jelent meg a pao, az udvari hírek közvetítője a tanult közhivatalnokok részére. Európában a középkorban sokáig nem volt igény rendszeres és friss hírközlésre. A legközelebbi rokon forma a hírlevél, újságlevél volt, melyet írnokok írtak kézzel, és városi kikiáltók olvasták fel. Hadi és más, közérdeklődésre számot tartó eseményeket közöltek Ekkor már a kormányok, uralkodók jártak az élen a (propaganda célú) hírek közlésében. A velencei köztársaság 1563-ban a Gazetta belépti díjat állapított meg a törökellenes háborúk állásáról szóló hírek nyilvános felolvasásaira. Ezek a rendezvények már jelezték a hírek iránti kereskedelmi igény megjelenését. A híreket közlő levelezés, főként kereskedők között, a késő középkortól kezdve rendszeres lett. Kereskedők, bankárok hírlevelei különböző árucikkek beszerzési lehetőségeiről,

áraikról szóltak, de mivel mindennemű esemény kihatással lehet a kereskedelmi feltételekre, politikai, hadi és fontosabb napi események is helyet kaptak bennük. Ezek a kiterjedtebb vállalkozások estében szervezetté, rendszeressé váltak, mint például a 16. sz során az augsburgi Fugger-bankház hírlevelei, amelyek már szélesebb érdeklődési körhöz is eljutottak. Az első nyomtatott hírlevél Németországban vagy Németalföldön készült, a legkorábbi ismert darab a strassburgi kiadású Relation (1609) volt. A hírközlő kiadványok iránti igény Európa-szerte gyorsan nőtt, s a korszak legkiterjedtebb és legmozgékonyabb kereskedő birodalmában, Hollandiában 1618-tól nemzetközi híreket közlő hetilap (illetve időnként hetenként kétszer megjelenő lap) működött. Hasonló hírlap-kezdeményezések indultak Svájcban (1610), a Habsburgbirodalomban (1620), Angliában (1621), Franciaországban (1631), Dániában (1634), Itáliában (1636),

Svédországban (1645) és Lengyelországban (1661) is. Az újságok megindulása hamarosan kiválasztotta az államok korlátozó szándékát: a 17. sz második fele és a 18 sz a sajtó és a cenzúra küzdelmének kora volt Európában. Az angol példa a sajtó nagyon kemény küzdelmét, de egyúttal korábbi és nagyobb sikerét mutatta az állammal szemben. Már az 1620-as években a hatósági jogosítványt követeltek meg a kiadóktól, aztán szigorú cenzúra tiltotta be a k ülföldi hírek közlését a harmincéves háború idején, 1640 után pedig engedékenységi és szigorú korlátozási hullámok váltották egymást. A 18 sz elején állt elő az állam egy új korlátozó ötlettel. Sir Richard Steele és Joseph Addison napilapja, a The Spectator (1711-12) alkalmanként elérte a háromezres példányszámot, ami kezdett hirdetőket vonzani. Erre 1712-ben megjelent a bélyegadó törvény, olyan hirdetési adót vezetve be, mely megduplázta az újság árát.

Ezzel ugyan sok más lappal együtt a The Spectatort is sikerült megbuktatni, viszont addigra a sajtó már olyan nélkülözhetetlen eleme lett a londoni társadalmi és irodalmi életnek, hogy a lapok folyamatos elterjedése és szaporodása megállíthatatlan volt. 1771-től parlamenti híreket, jegyzőkönyveket is lehetett közölni, s a 19 . sz elejére a sajtószabadság feltételei – legalábbis a békeidőben – biztosítva voltak. 1855-ben eltörölték a bélyegadót is. A 19. sz döntő jelentőségű volt a sajtó történetében: ekkor született meg a ma is élő újságírói foglalkozás, alakult ki Angliában és Amerikában a modern újságstruktúra, jöttek létre a laptulajdonlás és a lapelőállítás új formái, s ekkor lett a sajtó a korábbi irodalmi kötődés helyett az üzleti világ része. Technikai találmányok során át – melyek között az egyik legjelentősebb a hengeres körforgó (rotációs) gép volt (1865) – a példányszám

növelésében a linotípia, az automatikus szedés és soröntés feltalálása hozta a robbanásszerű változást. Az első linotip gépet a New York Tribune állította munkába 1886-ban, milliós példányszám nyomását téve lehetővé. Sokáig alkalmi levelezők írták a tudósításokat. A század közepén jelentek meg azok a főfoglalkozású újságírók, akiknek feladata volt a hírek felderítése és összegyűjtése: megjelentek a riporterek. A krími háborúból (1853-56) már a saját kiküldött haditudósító jelentkezett a londoni The Times-ban, s a következő évtizedben másfélszáz haditudósító vett részt az amerikai polgárháború eseményeiben: ott született meg a híres és befolyásoló amerikai újságíró képzete is. Saját tudósító, riporter alkalmazását csak a nagy lapok engedhették meg maguknak, a kisebbeknek és a vidéki lapoknak ez járhatatlanul gazdaságtalan út volt. Ezt az igényt ismerte fel Charles Havas francia

üzletember: 1835-ben megalapított vállalkozása először a nemzetközi sajtó híranyagát fordította, idővel pedig irodája hírügynökséggé alakult. A 19. sz végére, a századfordulóra létrejöttek azok a szervezeti és technikai feltételek – beleértve a közlekedés és a hírközlés találmányait –, amelyek lehetővé tették a világsajtó kialakulását, mindkét értelemben: részben híreivel az egész világot átfogta, részben több kontinensen elterjedt lapok jelentek meg. A világsajtó egyúttal üzleti szempontú, szenzációra alapozó sajtó, mely korlátokkal találta magát szembe. A 20 sz sajtója e feltételek és e fenntartások jegyében növekedett – olykor vitatott – nagyhatalommá. Az újságok, hírlapok, politikai hetilapok csoportjától jelentősen különbözik a gyakran magazinoknak, magyarul hol folyóiratoknak, hol közművelődési sajtónak, gyakran családi és ismeretterjesztői lapoknak, periodikáknak nevezett csoport. E

sajtóműfaj első darabjai az 1660-as években jelentek meg, egymással párhuzamosan Hamburgban, Párizsban, Londonban és Itália városaiban. A tudományosság újjászületése, a tudás értékelésének megnövekedése és a tudományos eredmények elterjesztésének célja volt az első folyóiratok létrehozója. A magazin könnyedebb típusa is hamarosan megszületett Párizsban (Le Mercure Galant, 1672): egy francia író indította udvari hírek, anekdoták és rövid versek közlésével. Az illusztrált lapok az 1830-40-es évektől terjedtek el, amikor sikerült a fametszetek és a szöveg együttes nyomását technikailag megoldani. 1842-től (az Illustrated London News megindulásától) Európa-szerte elterjedtek azok a lapok, amelyek arra az alapötletre épültek, hogy a hírek egy részét lehet képben közölni, s ezzel az olvasni nem vagy kevéssé tudó rétegek is elérhetőkké váltak. A magazin műfaj a 19. sz végén Amerikában kapcsolódott össze

olyan mértékben a hirdetési üzlettel, hogy ezáltal a második világháború végéig el is vált az Európában inkább irodalmiasabb, olykor moralizálóbb, és ismeretterjesztő célzatát sem rejtegető közművelődési, családi laptípustól. A 20 század közepétől többékevésbé az amerikai minták nyomán, amerikai újítások és elvek alapján világszerte felvirágzott magazin-üzletág rengeteg csoportra bomlott: ifjúsági és női lapok, hírmagazinok, az 1936-ban indult amerikai Life magazin népes leszármazotti családfája, a képes magazinoké, az irodalmi tömörítményeket közlő Readers Digesttípusú folyóiratok, a regényújságok, a képregény-újságok, vicclapok, pletykalapok, szakfolyóiratok és ismeretterjesztő periodikák, tudományos, kulturális és irodalmi folyóiratok, a szemlék és revük. Egészen elnagyolt vázlatként ez volt az az általános háttér és környezet, amely kialakulása és felvirágzása során a magyar

sajtónak forrását is, környezetét is, hátteret is nyújtotta. A magyar sajtó megszületésének előzményei A Rákóczi-szabadságharc tudósítója, az első magyarországi időszaki kiadvány, a Mercurius Hungaricus alig két évvel azután indult meg, hogy a világ legrégebben folyamatosan megjelenő lapja, a Wiener Zeitung elődje megkezdte pályafutását. A bécsi lap, akárcsak a korabeli többi európai abszolutizmus által engedélyezett-létrehozott újság, az uralkodó és kormányzata közvetlen befolyása alatt állt, vagyis például a Rákóczi-szabadságharcról az udvar hivatalos véleményét tette közkinccsé. Ennek hatásos propagandának ellensúlyozására, tehát szintén hivatalos lapként, született meg. A máig sem ismert első számot, gróf Esterházy Antal tábornok, a lap ötletének felvetője készítette 1705. április 14-én, feltehetőleg magyar nyelven és magyar olvasókra számítva I I. Rákóczi Ferenc viszont kizárólag

külpolitikai célra szánta, éppen ezért adatta ki latin nyelven, udvari kancelláriájában, és személyi titkárára, Ráday Pálra bízva a szerkesztést. A 18. sz során még két latin nyelvű újság jelent meg Magyarországon illetve magyar olvasóközönségre számítva. A korabeli Európában ez a latin nyelvű hírlapkiadás kuriózum volt, hiszen másutt nemzeti nyelvű lapok szóltak az olvasókhoz. A kisszámú magyar olvasóközönség műveltsége latin és német nyelvű volt, s ezek a latin lapok kifejezetten oktatási célra is szolgáltak. A latinétól eltért a német nyelvű lapok szerepe és jellege: ezek többékevésbé a bécsi hivatalos lap adaptációi voltak. Az 1765-ben megindult Preßburger Zeitung az első folyamatosan megjelenő hírlap (egyúttal a magyar történet leghosszabb életű lapja: 1764-1929). A Habsburg-birodalombeli sajtó átalakulásának és korábban ismeretlen kivirágzásának volt még egy fontos előfeltétele: a

cenzúraviszonyok átalakulása. A cenzúra sokáig a jezsuita rend kezében volt. A felvilágosult állam törekvései közé tartozott, hogy ezt is állami kézbe vegye. Mária Terézia uralma idején a jezsuiták részvétele nélkül szervezték át az udvari cenzúrabizottságot. II József fellépett a cenzúra túlzott szigora ellen, kidolgozta annak új alapelveit. Jól képzett, öt-hat nyelven beszélő hivatalnokok feladata lett a cenzúra, s kitűnő írók, irodalmárok számára lett vonzó a cenzori foglalkozás. A cenzor a sajtó esetében az első kész példányokat nézte át, s jóváhagyása után lehetett nyomni és szétküldeni a teljes példányszámot. A sajtó felvirágzására az 1780-as években mi sem jellemzőbb, mint hogy a sajtó jellegét és jelentőségét eleinte fel nem ismerő II. József, rendeletének hatását látva kötelespéldány-szolgáltatási rendeletekkel igyekezett legalább az utólagos ellenőrzést kézben tartani, és végül

1789. júniusában az újságbélyeg bevezetésével rakott olyan terhet a lapokra, amelytől fejlődésük lassulását várta. A magyar sajtó megszületésétől intézményesüléséig, 1780-1840 A felvilágosodás és a jozefinista polgárosítási program magyar hívei közé tartozott Rát Mátyás. Értelmezte is az újságkészítés szabályait és lehetőségeit, az újságírói és lapszerkesztői munkát és felelősséget. Nézeteinek sarkköve volt: úgy kell tekinteni a hírlapokat, mint amelyek arra törekszenek, hogy igazat írjanak, s nem hibáztatható az újságíró, ha híre nem bizonyul igaznak. Az újságíró nem győződhet meg hírei igazáról, nem is ez a feladata, hanem, hogy felderítse és összegyűjtse őket. Az a helyes magatartás, ha nem tekintjük az újságot többnek annál, ami, vagyis hírek és vélemények gyűjteménynél, amelyek különböző területekről és különböző egyénektől származnak. A Rát Mátyás által

létesített Magyar Hírmondó (1780-1788) hetenként kétszer, szerdán és szombaton jelent meg. 1788 október 8-án szűnt meg, azon a napon, amikor Pesten megindult a Magyar Merkurius, ugyanannak a Paczkó Ferenc Ágoston pozsonyi nyomdásznak a kiadásában, akinek a m agyar újságra szóló privilégium a birtokában volt. Ekkor ugyanis II József Pozsony helyett Budát tette meg az ország fővárosává, oda költöztetve a kormányszékeket, tehát az újság közönsége is közelebb volt egy pesti kiadás számára - a cenzúrahatóság pedig jobban kézben tarthatónak vélte a közelben készülő lapot. Első markáns újságíró-egyéniségünk, Szacsvay Sándor - miután képtelen volt a privilégium falát áttörni - 1786. december 2-án Bécsben indította meg a m ásodik magyar újságot. A Magyar Kurir (1786-1834) indulásakor kétszeresen felülmúlta a Magyarországon elérhető példányszámot. A magyar sajtó műhelye 1806-ig Bécsben volt. A kolozsvári

rövid életű Erdélyi Magyar Hír-Vivő (1790-91) mellett szintén csak német nyelvű hírlapok voltak Erdélyben. I. Ferenc trónraléptével a reformok előli merev elzárkózás vette kezdetét, ennek keretében sűrűn kiadott cenzúrarendeletekkel. "Az újságokat nagyon herélik a Censorok- panaszolta ekkoriban Kazinczy - .El vész a kedvem újságokat hordatni" Született azonban Erdély számára is hírlap. Hochmeister Márton nagyszebeni nyomdász kapta meg rá az engedélyt. Először csak német újságjának, a Kriegsbotenak cikkeit fordította magyarra, majd 1790. április 3-tól jelent meg az Erdélyi Magyar Hír-Vivő (1790-91) A török háború hírein kívül a lap főleg az anyanyelv használatával és népszerűsítésével foglalkozott. A folyóiratok kiágazása a hírlapokból Bécshez kötődik a magyar nyelvű magazinirodalom megindulása is: a Magyar Kurir mellékleteként kiadott Magyar Musa (1786-89) tekinthető első kezdeményének.

Hetenként kétszer jelent meg, tehát olyan mennyiségben volt igénye főleg szépirodalmi anyagra egy éppen a fejlődésnek még csak nekiinduló irodalom nyelvén, hogy nem győzte önnön igényeit kielégíteni. Főleg selejtes alkalmi költemények töltötték meg lapjait, de mellettük azért a kor jeles írói is feltűntek. Jelentősebb volt a kassai Magyar Museum, az első önálló magyar folyóirat (1788-93). Címe német mintára született, ám tartalmilag maga a folyóirat messze meghaladta mintáit, hiszen jelentős írók, a Kassai Magyar Társaságot megalkotó Kazinczy Ferenc, Batsányi János és Baróti Szabó Dávid álltak mögötte. Megindulásakor igen sok, mintegy 600 előfizetőt vonzott. Kazinczy Orpheusa (1789-92) „a józan gondolkozásnak, igazabb ízlésnek és magyar történeteknek elősegéllésére” indult. A havilapnak tervezett, de összesen csak nyolc számmal megjelent folyóirat oldalain a kor összes jelentékeny magyar írója

mellett Rousseau, Helvetius, Holbach fordításai is helyet kaptak. Az első hullámvölgy: I. Ferenc és Metternich kora II. József pedagógiai célzatú cenzúráját 1795 után az ellenőrzésben hatalmi eszközt látó cenzúra működési módjainak kidolgozása, 1815 után pedig ennek teljes uralma váltotta fel. Abszolutisztikus típusú hatalmi berendezkedések úgy tartották: a sajtó feladata, hogy az állampolgárokat tájékoztassa a kormányzat szándékairól és lépéseiről – épp ezért egyetlen ilyen lapnál többre kár is energiát, pénzt és figyelmet pazarolni. A magyar újságok vegetáltak, s 1803-ra ismét csupán egy hírlap, a Magyar Kurir maradt életben; a folyóiratok és magazinok mind megszűntek 1795-re. 1814-ben Döbrentei Gábor indította meg főurak és írók támogatásában bízva az Erdélyi Híradó című folyóiratot Kolozsvárott. A tartalmát tekintve irodalomtörténeti jelentőségű folyóirat összesen tíz kötetben jelent meg

1818-ig, indulásakor 550 példányban, a további kötetek 680, majd 750 előfizető számára; ám az utolsó, már Pesten nyomtatott kötetekre 90 előfizető maradt csak. A magyar sajtó végleges meggyökerezése az 1830-as években Az 1820-as évek végén nem a Metternich-kor cenzúrája lett enyhébb, se nem a kormányzati vonzalom növekedett meg Magyarország és a magyar kultúra iránt, hanem megjelent egy olyan program, amelynek a rendi politika széttagolt, megyei szintű hatósugara helyett országos nyilvánosságra volt szüksége, s amely ismerte a sajtó szerepét. Gróf Széchenyi István 1829-ben indította el tervezett újságja engedélyeztetési eljárását; mire azonban a Jelenkor (1832-1848) megindulhatott, a kiszemelt szerkesztő, Kisfaludy Károly már két éve halott volt. A Jelenkor tipográfiailag is jelképezheti a magyar sajtótörténet új korszakának kezdetét: a hagyományos negyedrét formában, kéthasábos szedéssel indult, 1836-tól azonban

- Széchenyi intenciójára - áttért a nagy, angol újságformátumra és a háromhasábos szedésre. A közönségigény és a politikai hírlap közti újfajta kapcsolatot jelzik mindaddig ismeretlen nagyságú példányszámai: 1835-ben 3000 fölött, 1837-ben pedig már több mint 4000-en fizettek rá elő. Az újság melléklapja, a Társalkodó még jelentékenyebb előrelépést jelentett saját műfaján belül, és Széchenyi is ebben publikálta cikksorozatait a dunai gőzhajózásról (1834-38) és a m agyar játékszínről (1835). Az angol és amerikai viszonyok megismertetését külön a szívén viselő lap szintén Helmeczyt tüntette fel szerkesztőjéül, a valóságban azonban 1832-ben rövid ideig Bajza József, utána huzamosabban Szenvey József végezte a szerkesztést. Magyarországon, a r eformok ügyét leghatározottabban és legátfogóbban még az irodalmias folyóiratok képviselhették az 1830as években is. A Tudományos Gyűjtemény és az Aurora

a húszas évek végén elismertették a kritika jogát irodalmi téren és az alkotás, a mű minősítő erejét bármely társadalmi szempont helyett. Bajza József Kritikai Lapok (1831-36) című, összesen hét füzetben, rendszertelen időközökben megjelent folyóirata véglegessé tette az irodalom respublikáját. E lap erejét ugyanaz a h ármas - Bajza, Vörösmarty, Toldy - adta meg, amely mintegy folyatásként megindította az Athenaeumot (1837-43). A heti kétszer megjelenő irodalmi-kritikai lap munkatársai között a teljes Ifjú Magyarország felvonult Kossuthtól Eötvös Józsefig, Petőfiig vagy Czuczor Gergelyig. Induláskor már 900 előfizetője lett, a második félévre pedig számuk elérte az ezret. Korszerűen szervezett szerkesztősége volt, fizetett kiadóhivatali adminisztrátorokkal. A harmincas években jelentek meg a magyar nyelvű divat- és képeslapok, vagyis az egyetemes sajtótörténetben magazinoknak nevezett lapok magyar nyelvű

változatai. A divatlapok főként nőközönséget vonzó szépprózai és versolvasmányokat közöltek néhány - német divatlapokból átvett - színes, főképpen kőnyomatos képpel. Példányszámaik 500-700 körül mozogtak, alkalmanként tudták elérni az 1200-1500 előfizetőt. Az első pesti divatlap még német nyelvű volt (Der Spiegel, 1828-52). 1834-ben indult meg a harmadik képes heti magazin, Kolozsvárott, az Erdélyi Híradóhoz melléklapként csatolva. A Vasárnapi Újságot (1834-48) az erdélyi polihisztor, Brassai Sámuel szerkesztette, a kortárs erdélyi magyar értelmiség legjelesebbjeinek megnyerésével. A magazin hosszú életének titka az lehetett, hogy nem a nyugati példaképek mintájára technikai, tudományos felfedezésekről tudósított, hanem ehelyett a házi és mezei gazdaságot érintő, hasznos tanácsadó jellege került előtérbe. A magyar sajtótörténetben az 1830-as években lezajló minőségi átalakulást – amelynek

legfontosabb jellemzője az volt, hogy a sajtó már mint intézmény működött, és szerves, visszavonhatatlan része lett a magyar kultúrának – jól mutatja, hogy míg Magyarországon 1801 és 1830 között 51 hírlap és folyóirat működött, az 1831-et követő egyetlen évtizedben 98. A korszerű sajtóélet kiformálódása, 1841-1865 A forradalmat megelőző évtizedben már valóságos és élénk hazai sajtóéletről beszélhetünk. 1840-ben a bel- és külföldi lapokból összesen tizenkétezret szállított a posta, két évvel később pedig csupán a Pesten és Budán megjelent lapokból is 9551-et; a Pesti Hírlap esetében azt is tudjuk, hogy 3670 előfizetői példányán felül 442 példányt helyben adtak el. Magyarország területén belül a városokba heti kétszer ment a posta, a harmincas évek végétől kezdve viszont általában heti négyszer lehetett már küldeményt eljuttatni. A negyvenes évek közepére a hírlapok is felismerték, hogy heti

négyszeri megjelenésre térhetnek át - aztán a mindennapos megjelenés 1848-ban lett általános. A sajtóélet meghatározó szereplői ekkorra már az önállósult, hivatásos újságírók, szerkesztők és segédszerkesztők, az adminisztrációt lebonyolító expeditorok lettek, mindannyian meghatározott fizetésért. A korábbi műkedvelői vagy nyelvművelési indítékú - ezért szakmailag nem is felelős - írástudók után ekkorra lett valódi szakma az újságírás, bérrel és azért számonkérhető teljesítménnyel. Az ekkor induló újságíró-nemzedékben vetődik fel először az újságírói etika, mint tisztázandó kérdéskör. Modernizálódik az újságnyomás technikája is. A sajtóélet felvirágzásához döntő mértékben hozzájárult a cenzúraviszonyok megváltozása is. A cenzúrahivatal megmagyarosodott. A hivatal más szempontból bírált, mint elődje: rokonok, barátok, ismerősök nemigen estek kifogás alá, s ha valami hiba

történt, kimosdatták őket. Azaz lazultak a kötöttségek, és igen fontossá vált a cenzor személyes jó- vagy rosszindulata. A megváltozott viszonyok tették lehetővé, hogy Kossuth Lajos immár valóságos lapszerkesztőként lépjen fel - és Kossuth működése alakította át, tette igazán korszerűvé a magyar politikai sajtót. Landerer, az udvar bizalmasának, sőt titkos ügynökének számító nyomdász Kossuthot kérte fel a Pesti Hírlap szerkesztőjének 1841. január 2-től. Kossuth mindezen korlátok között valósította meg a magyar sajtóban az első tudatos politikai lapszerkesztést, és teremtette meg a lap élén álló, állást foglaló vezércikk műfaját (ő maga 216-ot írt). Erdélyben az Erdélyi Napló (1827-48) mindaddig kevéssé érdekes lap volt, míg 1842-ben hasábjain meg nem honosította a vezércikket báró Kemény Zsigmond. Melléklapja, a N emzeti Társalkodó is két évre Kemény irányítása alá került ekkor. Az újság

azon kevesek közé tartozott, amely a forradalom után is tovább működött, igaz, más címmel, Kolozsvári Híradóként. A sajtószabadság és az önálló sajtótörvény közjátéka: 1848-49 Az óvatos és jól informált Landerer Lajos már 1848. március 14-én este hírt kapott arról, mi készülődik; tehát másnap reggel nyomdászokkal s a szükséges papírkészlettel várta az ifjúságot. A városkapitány által felkínált védőőrizetet bölcsen visszautasította, hiszen nem kell ingerelni a tömeget. Az ifjúság radikális képviselői részben saját szerzői, lapszerkesztője -, Vasvári Pál, Irinyi János, Jókai, Petőfi s néhányan mások beléptek a Landerer és Heckenast nyomdahelyiségbe, és felszólították őt, hogy nyomtassa ki a Tizenkét Pontot és a Nemzeti dalt. Landerer fennhangon szabadkozott, hogy miután a kéziratokról hiányzik a cenzori jóváhagyás, ezt nem teheti, halkan viszont hozzátette, hogy foglaljanak le egy nyomdagépet.

Valószínűleg Irinyi volt az, aki az egyik vassajtóra helyezve a kezét, így szólt: "Ezt a sajtót a nép nevében ezennel lefoglaljuk s követeljük kézirataink kinyomtatását." Landerer erre meghajolt, - mind mondta az erőszak előtt, majd utasítást adott Träger Endre nyomdásznak, hogy teljesítse az ifjak kívánságát. Öt szedő szorgoskodásának eredményeként már délben szét lehetett osztani a tömegnek a Tizenkét Pont magyar és német nyelvű változatát. A Tizenkét Pontból rögtön az első követelte a sajtószabadságot, a cenzúra eltörlését. A Helytartótanács eltörölte a cenzúrát. Petőfi éjjel ezt írta naplójába: "Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtórul a bilincs". A francia forradalmat előkészítő alapvető felvilágosult eszmék közé tartozott a sajtószabadságé is. Angliában már 1695-ben törvény mondta ki az előzetes cenzúra tilalmát, az amerikai alkotmány pedig 1791-ben

rögzítette a véleménynyilvánítás szabadságát. Bekerült az Emberi és Polgári Jogok Deklarációjába is. Pesten március 15-én persze csak a polgári sajtószabadság elvét mondták ki, törvénybe foglalása hosszabb folyamat eredményeként történt meg. A Helytartótanács napok alatt ideiglenes szabályzatot adott ki, és 25 tagú bizottságot nevezett ki esküdtszék gyanánt, a sajtóvétségek figyelemmel kísérésére. Az országgyűlésen azonban nem előrehajtó erőként jelentkezett a pesti forradalom híre, hanem ellenhatást váltott ki, mire Szemere azt a s ajtótörvény-tervezetet terjesztette elő, mely még a forradalom kitörése előtti elképzeléseket rögzítette. Így történhetett meg az, hogy a "szabad" sajtó körülményei között magasabb óvadék letételét tervezték a politikai lapok esetében, mint amekkora a korábbi nagy összeg volt. A lehetséges vétségeket nem írták körül világosan, ám annál súlyosabban

büntették. Az országgyűlési sajtótörvény-javaslat március 25-én érkezett Pestre. Már aznap délután népgyűlés sereglett össze, nyilvánosan elégették, és tiltakozó küldöttséget indítottak Pozsonyba, mert - amint a másnapi radikális Marczius Tizenötödike írta - ez a törvény "a táblabíró politikai védelmére szolgáló, új censura", és "szabadelvűségében száz évvel áll a Metternich-féle kormány erre vonatkozó rendeletei mögött". Amint várható volt, gróf Batthyány Lajos miniszterelnök személyes közbelépésére az országgyűlés mindkét táblája azonnal elfogadta a m ódosításokat, s felére szállították le a hírlapi óvadék összegét. Április 11-én hirdették ki az uralkodó által is szentesített 1848:XVIII. törvénycikket a sajtószabadságról. A hozzá kapcsolódó, az esküdtszékek felállítására vonatkozó rendelet is elkészült április 29-én; ez a francia forradalom 1791. szeptemberi

büntetőkódexének elvei nyomán született. Petőfiék elképzelése a sajtószabadságról egyértelműbb, radikálisabb volt, messzebbre ment, mint a liberálisok sajtótörvénye, vagyis amelyet az országgyűlés elfogadott. Mégis, a sajtótörvény lényeges fordulatot hozott, s szakítva az előző ellenőrzési felfogással és gyakorlattal, polgári sajtószabadságot teremtett. A forradalom és szabadságharc időszakának igazi újdonságai a tartalomban, a h angvételben és a sajtó tagolódásában, új műfajok megjelenésében jelentkeztek. Formailag és technikailag viszont nem volt változás, hiszen minden lapszerkesztő és kiadó azzal az eszközkészlettel élt, amit ismert. Tarka, eklektikus kép jellemezte a sajtópalettát. Az egykor három nyelvű, három nemzetiségű Brassó az erdélyi hírlapírás bölcsője volt. Itt jelent meg 1834-ben a német nyelvű Siebenbürgen Wochenblatt, 1838-ban a magyar Erdélyi Hírlap és a román Gazeta de

Transilvania. Kiadó és nyomdász ugyanaz a Johann Gött volt. 1849-ben, a várost elfoglaló Jozef Bem ugyancsak három, német, magyar és román nyelvű újság alapítását rendeli el. A magyar, a Brassói Lap ma is megjelenik. 1895-ös újralapítása óta Brassói Lapok címen, a világháborús idők kényszerszüneteit leszámítva, folyamatosan. Nemzeti vagy polgári sajtó dilemmája az önkényuralom idején A politikai konjunktúra eredménye volt a magyar sajtótermékek hirtelen megszaporodása az 1840-es évek közepén. A sajtónak ez a burjánzása bizonyára minden körülmények között csillapodott volna, a Világost közvetlenül követő magyar sajtóélet azonban a megtorlás és a hatósági ellenőrzés eredményeképpen a reformkor elejének szintjére esett vissza. Reform- vagy forradalmi láz nem segítette már az olvasók toborzását, helyette csak polgári módon művelt és érdeklődő emberek napi olvasmány-igényére és tájékozódási

szükségletére lehetett számítani, mint a sajtót fenntartó tényezőkre. Csakhogy az efféle közönség nem volt annyira népes, hogy egykönnyen meg lehetett volna találni. Báró Kemény Zsigmond jellemzése szerint: ".a vagyonosabb embernek van bizonyos eszméje, hogy mennyit illik neki magyar nyomtatványokra adózni, e rátát évenként kifizeti, s azontúl semmi gondja semmire. Így történik, hogy feles számú vásárló mellett kevés az olvasó." Tehát a forradalom utáni korszak magyar sajtójának létfeltételei kemények és rendkívül ellentmondásosak voltak: polgárias törvények, centralizált abszolút hatalom és a polgári művelődési-tájékozódási igényekkel éppen csak az ismerkedés szintjén álló társadalom. A magyar lapok száma az 1850-es évek közepére érte el az egy évtizeddel korábbit, attól kezdve pedig rohamosan szaporodott. A Habsburg-birodalomban Bécs után Pesten jelent meg a l egtöbb, s Pest egyre nagyobb

léptekkel közelítette meg a birodalmi székvárost. 1859-ben 9 magyar politikai lap mellett 25 nem politikai időszakos kiadvány jelent meg. Az ország állandó magyar olvasóközönségét az évtized elején 250 és 500 fő közé tehetjük: ők voltak azok, akik különleges politikai események vagy rendkívüli remények nélkül is az országos lapok előfizetői voltak. Számuk az 1850-es évek végére nagyjából megduplázódott. Kevés hirdetés volt még a lapokban, ami nem annyira a korabeli sajtó jellegzetességeiből eredt, hanem az ipar, a vállalkozások, a hazai gazdasági élet fejletlenségének egyik mutatója volt. A polgári nyilvánosság megszületése, 1865-1878 Az 1860-as évek közepére a magyar sajtó fontos politikai tényező lett, méghozzá a demokráciák működési alapelveinek szellemében mint a politikai nyilvánosság biztosítója. Bár ez csak egy politikai eliten és társadalmilag kiváltságos osztályon belül működött, tehát

leszűkített értelemben vagy még csak kezdetleges formában, de az alapelvek szerint már társadalmi korlátok nélkül. Mert nyilvánosság volt a feudalizmus idején is, csakhogy kimondva is a privilégiumok egyikeként, és éppen ezt védte például a n emesség, amikor szembefordult az országgyűlési tárgyalások sajtópublikálásának tervével. A kiegyezéssel ismét szabad lett a magyar sajtó - és megszűnt a Habsburg-birodalmon belüli egységes sajtóügy. Az osztrák birodalom-részen továbbra is érvényben maradt az 1862. évi sajtópátens, amely a lapkiadást hatósági engedélyhez kötötte, és annak megszerzéséhez előfeltételként írta elő a 24 éves életkort, a megfelelő iskolázottságot, műveltségi szintet, a feddhetetlen erkölcsöt; a kauciót a politikai lapokon kívül a vallási és társadalmi kérdésekkel foglalkozó lapoktól is megkövetelte; s végül a közigazgatási fegyelmezésen kívül lehetővé tette az időleges betiltást

is. Magyarországon 1867 március 17-én életbe lépett ismét az 1848:XVIII. tc a szabad sajtóról Erdélyben hatályos maradt az 1852es sajtótörvény 1871-ig, amikor a magyar törvény módosított változatát terjesztették ki rá is. Az immár magyar kormány természetesen úgy reagált, mint bármely más kormány szokott: kezdettől fogva kísérleteket tett a sajtószabadság szűkítésére. Az első sajtóperek nyomán Horváth Boldizsár igazságügyminiszter például az újságíró-képviselők esetében fel akarta oldani a képviselői immunitást. A liberális törvényesség működött, gátjait egyelőre nem hágták át, és az esküdtszékek is polgári öntudattal ügyeltek függetlenségükre. Így végül is a kormányzat a kiegyezést követő első időszakban többnyire nem tudta érvényesíteni akaratát sem politikai, sem nemzetiségi ügyekben. Kilenc év alatt 13 magyar ellenzéki lap ügyében került sor vádemelésre, de ebből 5 eset

felmentéssel végződött; ugyanekkor a nemzetiségi lapok elleni 15 vádindítványból 7 fejeződött be felmentéssel. S még maguk a vádemelési számok is roppant alacsonyak voltak, akár a későbbiekkel hasonlítjuk össze, akár az Osztrák-Magyar Monarchia másik felével. Egy év alatt csupán Csehországban 18-an voltak fogságban sajtóvétség miatt, miközben ugyanekkor egész Magyarországon 3 fogházbüntetést szabtak ki. A kormánynak inkább pozitív sajtóirányítási eszközök álltak rendelkezésére, amilyen a lapok szubvenciója (ezt főként nemzetiségi lapoknál alkalmazta), illetve 1869-től tipikussá vált a kauciókötelezettség állami átvállalása (szintén főleg a nemzetiségi és a vidéki lapok esetében). A sajtó kiegyezés utáni helyzetét jelentősen befolyásolta a hírlapi bélyeg eltörlése 1870. január 1-től (1869:CXIIItc) Ez ugyan az európai gyakorlatnak megfelelő adótípus, valójában egyfajta vállalkozói adó volt, ám

mivel a B ach-korszak vezette be, politikai elnyomó eszköznek tekintették. A sajtószabadság érvényesülésének mértékét befolyásolta a hírlapok terjesztésének szabályozása. A Bach-korszak idején csak előfizetés útján lehetett forgalomba hozni a lapokat. 1867 júniusában megszületett már a rendelet, amely a helyi rendőrség hatáskörébe adta, hogy előzetes bemutatást követően engedélyezze a sajtótermékek utcai árusítását. A sajtószabadság hatását kiegészítette az iparszabadságé, aminek eredményeként az 1880-as évek elejére a pesti nyomdák száma már jócskán felülmúlta a háromszázat. Előbb a Belvárosban, majd a Lipótváros magvában, a Nádor, a Bálvány (ma Október 6.) utcákban és környékükön helyezkedtek el a legnagyobb nyomdák, végül az 1880-90-es években alakult ki a budapesti sajtócentrum a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésének környékén, főként az Athenaeum Rt. (az egykori Emich nyomda

és kiadó) vonzáskörzetében Igen jelentős lapkiadó nyomdák voltak még: a Franklin Társulat (a Heckenast nyomda utódja), a L égrády Testvérek, a Pallas Rt., a Pester Lloyd Társulat, a Pesti Könyvnyomda Rt., a századvégtől még a Globus és a Stephaneum. Síknyomtató gépeket az 1850-es évek végétől gyártottak Magyarországon; rotációs gépen 1873-tól a Pester Lloydot nyomták először (magyar gyártmányú típusai a nyolcvanas évek végétől jelentek meg). Éppen 1900-ig tartott a kézi szedés kizárólagos uralma, de annak az évnek a végére már húsz szedőgép dolgozott az országban. A betűkészletek sokáig német területekről érkeztek; az Első Magyar Betűöntöde Rt. 1890-ben alakult meg Képeslapjaink fametszetes illusztrációit jelentős részben a külföldi sajtóból ollózták össze a szerkesztők 1884-ig, amikor Magyarország is csatlakozott a nemzetközi szerzői jogi egyezményhez. Ekkor ugyan több nagy képeslap (mint a M

agyarország és a N agy Világ) kényszerűen megszűnt; viszont ezután az illusztrált lapok technikájában is gyors fejlődés következett be. Az üzleti sajtó térhódítása, 1878-1918 A múlt század nyolcvanas éveit követő három és fél évtizedben kiszámítható keretek között működött a nyilvánosság, nagy iramú gazdasági fejlődés erősítette a technika és a városok szerepét, és tankötelezettségen alapuló, tervszerűen működő közoktatási rendszer növelte az olvasni tudó lakosság számát. Ezek a f eltételek együttesen megalapozták a sajtó gyors fejlődését, s lehetővé tették, hogy a lapkiadás üzletté váljék. A magyarországi sajtó robbanásszerű gyarapodását néhány szám is érzékeltetheti: 1870ben a postán szállított hírlapok száma 15,5 millió volt, 1905-ben több mint 154 millió. Ez azt jelentette, hogy míg 1870-ben az ország egy lakosára nem egészen egy hírlappéldány jutott, 1905-re viszont mindenkire

több mint hét. Egy másik számítás szerint 1909-ben Magyarországon már minden írni-olvasni tudó emberre évi 50 lappéldány jutott. Amit Ignotus a huszadik század elején észlelt, hogy a m agyar sajtó fejlődési iránya: " .eltávolodás az irodalomtól s mintegy harmadik roppant közlekedési eszközzé válása, a vasút s a posta mellett." az valójában már az 1880-as évek táján bekövetkezett A sajtó többé nem irodalmi műfaj; kiadók, laptulajdonosok és néha szerkesztők nevéhez kapcsolódik. Elképzelhetetlenek többé időtlenül író újságírók és nincsenek irodalmilag maradandót alkotó publicisták; akik ilyenek, azok elsősorban szépírók, költők, Jókaitól és Mikszáthtól Adyn át Krúdyig vagy Kosztolányiig, Szabó Dezsőig és Németh Lászlóig, életművük az irodalomtörténet és nem a sajtótörténet része. A politikai pártsajtó közel fél évszázados uralmának az üzleti érdeken alapuló független sajtó

megerősödése vetett véget. A változás nagy jelentőségű volt. A politikai pártszempontok uralma és a politikai szempontoktól való függés egzisztenciálisan is kiszolgáltatott helyzetben tartotta a hírlapokat, hiszen működtetésüket, irányukat, munkatársaik összetételét és foglalkoztatását külső, hatalmi szempont határozta meg, és beavatkozásaitól semmi sem mentesítette a lapokat. Amikor megjelenik az üzleti szempont érvényesülésének lehetősége, az adott ország, nyelvterület sajtótörténetének egyik határkövéhez érkezünk: a p olitikai szempont esetlegessége és önkényessége helyébe mozgatóerőként a kalkulálhatóság, az áttekinthetőség kerül, melynek elvileg érdeke az emberek minél nagyobb körének igényeire figyelni, s ezért a pártelfogultságoktól óvakodni. A sajtó üzleti jellegének és az ebből következő hatásoknak vitatása mindennapos lett a 20. századra 1912-ben például a Nyugat is vitát indított

ezekről a kérdésekről. Aki nem a szépirodalmi szempontok és a sajtó összekeveredése, sem a pártpolitikai függés visszaszerzésének vágya felől, hanem az öntörvényű sajtó és modern kori kötelességei felől közelített, azért ítélte el a magyar sajtóélet üzletiességét, mert az "okos, tisztességes üzlet", "tisztességes szolgáltatás becsületes ellenértéke" helyett különféle ürüggyel, jogcímeken és összeköttetések révén "ingyenes szolgálat"ot nyújt és vár el. S ekkorra már teljes mértékben kifejlődött az üzleti sajtó vadhajtása, a szenzációsajtó. Divatba jöttek amerikai és párizsi módra az ökölnyi címfeliratok, divatba jött a közölnivalóknak abból a szempontból való kiválogatása, hogy a csupán hasznos, de szenzációs benyomással nem kecsegtető tudnivalók helyett inkább a szenzációssá feldolgozott anyag számára jutott a lap rendelkezésre álló teréből. A hirdetések

szerepének megváltozása Gladstone, a viktoriánus Anglia négyszeres miniszterelnöke mondta, hogy "hirdetés nélkül más, mint a pénzverde, nem tud pénzt csinálni." A modern sajtóban is a hirdetés az elsőrendű feltétele annak, hogy egy lap nyereséges üzleti vállalkozásként működhessék, mert pusztán az eladott példányszámok, az olvasói támogatás nem elegendő hozzá. Különösen a gazdag távirati hírszolgálat és az újszerű riportok igénye növelte meg a modern, versenyképes lapszerkesztés költségeit. Kevés túlzással, de nem minden igazságmag nélkül állapította meg Singer Zsigmond, az első világháború előtt a Pester Lloyd főszerkesztője, főrendházi tag, hogy ".a hirdetési rovat sokkal nagyobb mérvben bocsátja a sajtónak rendelkezésére a függetlenség eszközeit, mint az a csekély összeg, amelyet a közönség az előfizetés útján szolgáltat, tehát egyenesen a legtisztább kútforrása a sajtó

morális konszolidációjának." Az 1850-es évektől rendszeresen jelentek meg hirdetések a magyar sajtóban, ám többségüket a lap kiadójának, nyomdájának egyéb termékei, és különböző hivatalokkal többé-kevésbé összefüggésben álló hirdetmények tették ki. Számuk növekedése és átalakulásuk árukínáló hirdetésekké erőteljesebben az 1870-es években indult meg, de még a századfordulón is arról panaszkodtak a lapkiadók, hogy iparunk és kereskedelmünk kevéssé fejlett a hirdetési kultúra kifejlődéséhez. A hirdetések gyakran összekeveredtek a propagandával és olyasféle sztereotípiák ismételgetésében merültek ki, mint "pártoljuk a hazai ipart", a kínált áru "magyar gyártmány" és hasonlók. Másfelől viszont a századfordulótól kezdve már rohamosan növekedett a magyar sajtóhirdetések mennyisége. Az 1907 karácsonyi lapszámoknál például az Újság 160 újságoldalból 65 lapnyi volt a

hirdetés, vagy a Pester Lloyd 108 oldalából 64, sőt még a katolikus Néppárt lapja, az Alkotmány 34 oldalából is 10 oldalnyi volt a hirdetés. A sajtó mint az egyik médium, 1918-1945 Az első világháború végével drámaian új feltételek közé került a magyar sajtó. Az addig adott körülményeket egyre új módszerekkel, felfogással tudta mind jobban kihasználni - most éppen a feltételek változtak meg hirtelen. Egyharmaddal csökkent a magyar anyanyelvű lakosság - vagyis a potenciális olvasói kör, ami visszavetette a példányszám-növekedést -, idegen államok fennhatósága és vámhatárai mögé kerültek a fejlett sajtóélettel rendelkező városok, mint Kolozsvár, Arad, Temesvár, Nagyvárad és Szabadka, amelyek a korábbi évtizedekben gyakran töltötték be az országos lapok újságíróinak utánpótlási, iskolázási helyének szerepét. A sajtó szerkezete, működési mechanizmusai és a technika oldaláról közelítve, az előző

korszakkal lezárult a sajtó kifejlődése - erre a korszakra az új médiumok megjelenésével médiatörténetté változott. A hírközlést gyorsító módszerek, a távirat és a telefon 19. századi találmányok voltak; az újságnyomáshoz szükséges nyomdatechnikai találmányok, beleértve a fényképet éppúgy, mint annak publikációs lehetőségeit és a különböző képnyomási eljárásokat, szintén megszülettek a múlt században. Az összes fontos laptípus, újságírói szakma (szerkesztő, segédszerkesztő, vezércikkező publicista, tárcaíró, riporter, kiküldött tudósító, hírszerkesztő, sajtógrafikus, képszerkesztő) és a sajtót működtető szemléletmód mind kialakult a század elejére (utolsóként a szenzációsajtó). Az első világháború után azok a s zempontok és eljárásmódok variálódtak, amelyek már korábban megjelentek, legfeljebb kisebb technikai újításokkal. (Újdonság volt ugyan, hogy amit a múlt század

végétől a sajtó szemére vetettek "revolveres" újságírás néven, az most, a szenzációsajtó továbbfejlődéseként az ún. riportlapok típusával valóban megjelent, mint zugsajtó.) Az igazi, a forradalmasító újdonságok a hagyományos sajtón kívül jöttek létre. A Magyar Film Iroda 1924-ben alakult meg, s attól kezdve a Magyar Híradó készítése volt fő feladata. Puskás Tivadar telefonhírmondója révén ugyan már 1893-tól megismerhette a budapesti polgárság a rádió ősét, de az igazán gyors fejlődés G. Marconi találmánya (1901) után következett be Először a posta és a hajózás területén, majd az első világháború idején a katonai hírközvetítésekben fejlesztették ki. Az európai rádiótársaságok alapításával egyidőben, 1924-től indultak meg a rendszeres magyar rádióadások. Híradásának gyorsasága és ebből eredő nélkülözhetetlensége az 1929-31-es gazdasági válság idején kiderült már a magyar

hallgatók számára is - általános szükségletté a második világháború idején vált, nem kis részben a nyugati híradások vételi lehetősége révén. Az első televíziós adásokra is már 1925-ben sor került, szinte egyidőben Angliában, Amerikában és Németországban, és tíz évvel később Berlinben megindultak a rendszeres közvetítések is. Budapesten 1954-től kezdett működni ez a médium. A romániai magyar kisebbség sajtója A romániai magyar sajtótörténet 1918 utáni időszaka három nagy korszakra osztható. Az első szakasz az Észak-Erdélyt ismét Magyarországnak ítélő, 1940. augusztus 30-i második bécsi döntéssel zárult, a második korszak ettől az időponttól kezdődően a kommunista rendszer 1989. december 22-i bukásáig számítható, míg a harmadik szakasz az utóbbi határkőtől napjainkig öleli fel a romániai magyar sajtó történetét. Ha az 1918 óta eltelt közel kilencven év történéseit elemezzük,

megállapítható, hogy a sajtó hűen tükrözte az első világháború után kisebbségbe került magyarság politikai elképzeléseit, saját közművelődési és gazdasági intézményrendszere fejlesztésére irányuló törekvéseit, továbbá kulturális és olvasási igényét. Többségből kisebbségbe Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia társállamaként vesztes félként került ki az első világháborúból. Erdély, a Bánság és a Partium (Bihar és Szatmár vidéke) az 1920. június 4-én Magyarországgal aláírt trianoni békeszerződés értelmében Románia részévé vált. Ezt megelőzően az itt élő románság az 1918 december 1-én Gyulafehérváron tartott nemzetgyűlésen határozatot fogadott el, amelyben kimondta Magyarország románok lakta területeinek feltétel nélküli egyesítését Romániával, teljes nemzeti szabadságot ígérve „az összes együtt élő népeknek". A trianoni döntés nyomán a történelmi Magyarország

területének kétharmada, népességének pedig egyharmada az utódállamok (Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia) fennhatósága alá került. Következésképpen a Magyarország új határain túlra szakadt erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyarság váratlanul többségi státusból kisebbségbe került, és akarva-akaratlanul szembe kellett néznie az új helyzettel járó következményekkel. A gyulafehérvári nemzetgyűlés után az első dilemma, amellyel az erdélyi magyarság szembesült, a román államhatalomhoz való viszonyulás kérdése volt. A trianoni békeszerződés aláírása után a szülőföldjén maradt közösség tagjaiban tudatosodott, hogy kénytelen felhagyni a kezdeti időszakot jellemző politikai passzivitással, és meg kell keresnie az új, román államkeretbe való betagozódás módozatait. A huszonkét éves román fennhatóság alatt a Romániához csatolt területeken élő magyarság megpróbálta mind politikai, mind

kulturális, illetve gazdasági vonatkozásban megszervezni önmagát ahhoz, hogy érdekeit a román parlamentben minél hatékonyabban ellátni igyekvő politikai közképviselethez, továbbá a k ultúra sajátos nemzeti jellegzetességeit és gazdasági helyzetét minél jobban érvényre juttattó, illetve erősítő eszközökhöz jusson. A szervezkedésben nagyot lendített a Kós Károly által 1921ben közétett Kiáltó szó című röpirat, amelyben az erdélyi magyar író az építő politikai cselekvés mellett a szülőföldön való megmaradásra szólított fel. A különböző próbálkozások után végül az 1922-ben Kolozsváron megalakult Országos Magyar Párt bizonyult a kisebbségbe szorult nemzetrészt politikai közösséggé tömörítő legmegfelelőbb keretnek, amely mintegy tizenhat éven keresztül a román parlamentbe juttatott képviselőin keresztül, illetve nemegyszer a Nemzetek Szövetségéhez is fordulva folytatta a kisebbségvédelmi

küzdelmet. A magyarság életében is fordulatot hozott II Károly román király diktatúrájának 1938. évi bevezetése, amelynek során a király megszüntette a politikai pártokat, létrehozva a Nemzeti Újjászületés Frontját. Ennek tagszervezeteként alakul meg a Magyar Népközösség, amely az 1940-ben bekövetkezett második bécsi döntésig látta el Romániában a magyarság egyetemes politikai érdekképviseletét. Az 1918-as impériumváltozás nyomán az erdélyi magyar újságírásnak is szembe kellett néznie a m egváltozott politikai viszonyokkal, hiszen azáltal, hogy Erdély, a Bánság és a Partium Románia részévé vált, Budapest vezető szerepe megszűnt, és a sajtónak is önálló alapokra kellett helyezkednie. Az első világháború előtt a vidékinek számító erdélyi sajtó, illetve irodalom a budapestivel ugyan nem vetekedhetett, de 1918 előtt rengeteg lap és folyóirat jelent meg. A magyar újságírás nagy úttörője, az Ellenzék

című kolozsvári napilap alapítója, Bartha Miklós is például Kolozsváron kezdte újságírói pályáját. Az erdélyi magyar sajtó kezdete tulajdonképpen az Erdélyi Magyar Hírvivő megjelenésétől számítható, amely 1790-ben látott először napvilágot Szebenben, majd Kolozsváron. A kolozsvári Egyetemi Könyvtár főkönyvtárosa, Monoki István feldolgozása szerint 1919 és 1940 között Románia 69 helységében összesen 1260 magyar hírlap és folyóirat jelent meg, összesen 5627 évfolyamban. Az 1919 előtt létezett 101 időszaki sajtótermékből 43 érte meg – esetenként címet változtatva – 1940. augusztus 30-át, azaz az Erdély északi részét Magyarországhoz visszacsatoló második bécsi döntést. Az adatok szerint 1919-től 1940-ig a legtöbb lap heti (992), szak- (793), illetve hitbuzgalmi (816) kiadvány volt. A második bécsi döntésig, azaz 1940 nyaráig a legtöbb lap Kolozsváron (457), Temesváron (214), Nagyváradon (147), Aradon

(126), Marosvásárhelyen (93) és Szatmárnémetiben (84) jelent meg. A Romániához csatolt területen a már korábban meglévő, illetve az impériumváltást követően megjelent igen nagy számú magyar nyelvű kiadványból új magyar nyelvű sajtó alakult ki. Eleinte a nagyobb példányszámú, befolyásosabb napilapok – többnyire vasárnapi mellékleteikben – karolták fel a szépirodalmat, a művészeteket, a tudományosságot. A kor legismertebb magyar napilapjai közül kiemelkedett a K olozsváron 1918 decemberében napvilágot látott Keleti Újság, a már 1878-tól megjelenő Ellenzék, amelyek a két világháború közötti időszakban a szellemi és politikai életet alakító fontos tényezők voltak. Ugyanilyen fontos szerepet töltött be a Brassóban kiadott Brassói Lapok, a Temesváron megjelent Temesvári Hírlap, valamint az Aradon napvilágot látott Aradi Közlöny stb. Kolozsváron 1921-ben megalakult az erdélyi magyar irodalom egyik

legjelentősebb irodalmi folyóirata, a Pásztortűz, illetve a Vasárnap (később Vasárnapi Újság), majd 1922-ben a Cimbora című gyermeklap. Népnevelő tevékenységet fejtett ki az 1921-től megjelenő Magyar Nép című hetilap és az Erdély Gazda. Igényes nemzetiségpolitikai szakfolyóiratként tartják számon az 1922-ben alapított Magyar Kisebbséget. Különösen fontos szerepe volt az 1924-ben létrehozott Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadónak, bár már 1920 óta működött Kolozsváron a Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Részvénytársaság. Az 1926 nyarán báró Kemény János marosvécsi kastélyában megalakult helikoni írói munkaközösség 1928-ban indította folyóiratát, az Erdélyi Helikont. A lap és a csoport legtöbb tagjának szellemi magatartását a Kós Károly meghirdette transzilvanizmus jelentette, amely különben a két világháború közötti időszak egyik fő irányvonala volt. Ez az erdélyi ember sajátos gondolkodási

módját és életszemléletét fejezte ki, miszerint „Erdély a maga zárt egységével olyan szellemi erőket termel, amelyek az erdélyi különféle népek egymástól elütő sajátosságait harmonikus egységbe fogják össze". A baloldali írókat az 1926-ban napvilágot látott Korunk folyóirat tömörítette, az 1930-ban megszületett Erdélyi Fiatalok főiskolás lap pedig már az új nemzedéket képviselte, a korabeli társadalmi és gazdasági helyzet felmérésére, a falukutatásra irányította a figyelmet. Szintén nemzedéki folyóirat volt az 1935-ben indított Hitel című nemzetpolitikai folyóirat, amely a magyarság helyzetének tudományos feltárását tűzte ki céljául. Az 1918-tól 1940-ig terjedő, huszonkét éves román fennhatóság alatt a romániai magyar sajtó felelőssége óriási volt, hiszen a politikum, az iskolák és az egyházak mellett a magyar lapok rendkívül fontos szerepet játszottak a k isebbségvédelmi harcban. Ez az

újságok példányszámából is világosan kitűnik, a vezető napilapok példányszáma átlagosan 6 0 00 és 15 000 között alakult, de esetenként ennél is jóval több volt. A cenzúrának és az örökös zaklatásoknak kiszolgáltatott magyar sajtó hűen tükrözte az itt élő magyarság helyzetét, nem beszélve arról, hogy az 1918 és 1920 közötti átmeneti időszakban, amikor a tényleges politikai szervezkedést ellehetetlenítették a körülmények, éppen a sajtó volt az, amely a szervezkedés első formáit kikényszerítette. Ligeti Ernő erdélyi magyar író visszaemlékezése szerint a szerkesztőségek voltak a politikai megbeszélések „búvóhelyei", a sajtón keresztül jutottak el a románság felé a magyarság sérelmei, s maguk a hatóságok is nemegyszer a sajtón keresztül értekeztek a magyarsággal. Első pillanattól kezdve világos volt tehát, hogy „a kisebbségi sorsba átkerült sajtó nem tekintheti feladatának csupán a

hírszolgáltatást, és nem kulloghat a politika után, hanem a politika várja tőle a vezéreszméket". Sajtó a kommunizmus alatt A romániai magyar sajtó történetének első szakasza az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntéssel zárult, amelynek nyomán Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz. A kül- és belpolitikai válság Romániában II. Károly bukásához vezetett, Ion Antonescu marsall irányításával németbarát fasiszta típusú katonai diktatúra került hatalomra, amely Németország oldalán bevitte Romániát a háborúba. Románia 1944 augusztus 23-án szembefordult a hitleri Németországgal, és még aznap II. Károly utóda, I Mihály elrendelte a nácibarát Ion Antonescu marsallnak és minisztereinek a letartóztatását. 1945 március 6-án szovjet nyomásra Petru Groza vezetésével baloldali többségű kormány vette át a hatalmat. Ebben a minisztertanácsban a kommunisták kezébe kerültek a kulcsfontosságú tárcák,

következésképpen minden eszköz a rendelkezésükre állt ahhoz, hogy 1946 novemberében csalásokkal, megfélemlítésekkel és erőszakkal megnyerjék a parlamenti választásokat és átvegyék a teljes hatalmat. Ez a folyamat 1947 december 30-án tetőzött, amikor I. Mihály román királyt lemondatták és elűzték. Még ugyanazon a napon kikiáltották a Román Népköztársaságot, s megkezdődött Románia szovjet, illetve sztálini mintára való átalakítása, a kommunista diktatúra kiteljesedése. A trianoni határok visszaállítása nyomán a romániai magyarság képviseletét 1953-ig a még 1944 őszén megalakult Magyar Népi Szövetség látta el, amely még a harmincas években színre lépő, baloldali erőket tömörítő Magyar Dolgozók Országos Pártjából (MADOSZ) alakult újjá. A második világháborút követően szintén a sajtó szerveződött meg először. Már 1944 őszén Kolozsváron megjelent a Világosság, az erdélyi magyar dolgozók

napilapja, a Dolgozó Nő képes folyóirat, az Erdély című szociáldemokrata hetilap, Brassóban a N épi Egység, Marosvásárhelyen a Szabad Szó politikai napilapok, Székelyudvarhelyen pedig a Szabadság című hetilap. 1945-ben útnak indult a Falvak Népe, a romániai magyar földművesek lapja, az Erdélyi Szikra, kommunista párti hetilap, 1946-ban pedig napvilágot látott az Utunk című irodalmi hetilap. A lapok szinte kivétel nélkül az MNSZ, illetve a Román Kommunista Párt szócsövei voltak. Ugyanakkor megalakult a Romániai Magyar Írók Szövetsége, amely 1949-ben beolvadt a Román Írók Szövetségébe. Az ebben az időszakban tapasztalható romániai magyar intézményés kultúraszerveződéshez fűzött reményeknek vetett véget I. Mihály király lemondatása és elűzése, valamint a Román Népköztársaság kikiáltása. Ezt követően elkezdődött a különböző magyar intézmények felszámolása, a magyar szellemi élet képviselőinek a

meghurcoltatása, valamint az államilag ellenőrzött intézményrendszer kiépítése. Ekkor indul Bukarestben a Romániai Magyar Szó (1953-tól Előre címmel), a romániai magyarság egyetlen akkori központi napilapja. Az 1948-as államosítás a nyomdákat sem kímélte, a kultuszrendelet következményeként megszűntek a felekezeti folyóiratok. Úgyszintén a fővárosban lát napvilágot 1952-ben a vidékkel foglalkozó Falvak Dolgozó Népe című hetilap. J. V Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után a szellemi életben is bizonyos fokú nyitás volt tapasztalható. A pozitív változások közé tartozott például az Igaz Szó című irodalmi havi folyóirat megjelenése 1953 nyarán. Ugyanakkor a Szovjet Kommunista Párt 1956 februári politikai és ideológiai téren fordulópontot jelentő – Sztálin személyi kultuszát és bűneinek egy részét a Hruscsov-jelentésben feltáró – XX. kongresszusát követően a szocialista táboron belül egyfajta

lazulás volt érezhető, ami a cenzúra szigorú ellenőrzése dacára a lapokban is megnyilvánult. Az 1956-os magyarországi forradalomnak a romániai sajtóban alig volt visszhangja, a forradalmat követő megtorlásnak magyar és román értelmiségiek estek áldozatául. A forrongó helyzet csillapítására 1957-ben megjelenik a Napsugár gyermeklap, újraindul a Korunk, napvilágot lát a Nyelv és Irodalomtudományi Közlemények című tudományos folyóirat stb. A sztálini, illetve szovjet mintájú Gheorghe Gheorghiu-Dej-rendszer után Nicolae Ceauşescu 1965-beli hatalomra kerülésével bizonyos fokú enyhülés következett be, amely a kisebbségekkel szembeni magatartásában is megnyilvánult. Az 1968-as közigazgatási átszervezés (megyésítés) nyomán a vidéki sajtót átszervezték, így váltak megyei lapokká olyan, korábban regionális újságok, mint például a kolozsvári Igazság, a brassói Brassói Lapok, vagy a marosvásárhelyi Vörös

Zászló. Ezek mellett olyan új megyei lapokat hoztak létre, mint például a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Megyei Tükör, a Csíkszeredában napvilágot látott Hargita. Mindezek a lapok a Román Kommunista Párt (RKP) megyei pártbizottságainak a lapjaiként működtek, a párt szigorú ellenőrzése és irányítása alatt. Ebben az időszakban jött létre bukaresti székhellyel a romániai nemzeti kisebbségek irodalmi alkotásait kiadó Kriterion könyvkiadó, szintén Bukarestben 1970-ben megjelent A Hét című hetilap, és beindult a Román Televízió magyar nyelvű műsora. Ez a fajta nyitás azonban 1972-ben véget ért, amikor Ceauşescu kínai mintára meghirdette az úgynevezett kultúrforradalmát, tulajdonképpen a nemzeti homogenizáció programját, amely minden eszközt felhasználva a kisebbségek beolvasztására törekedett. A diktátor már 1971-ben a párt Központi Bizottsági ülésén előterjesztette a politikaiideológiai tevékenységre vonatkozó

javaslatát, miszerint növelni kell a sajtó szerepét a párt ideológiai nézeteinek a terjesztésében. Ezt a cél szolgálta például az újságíró szak beindítása 1971-ben a Ştefan Gheorghiu Társadalompolitikai és Vezetőkáder-továbbképző Akadémián. Az 1974-ben megjelent sajtótörvény leszögezte, hogy „a sajtó rendeltetése állandóan küzdeni az RKP politikájának, a szocialista etika és méltányosság magasztos elveinek valóra váltásáért". A jogszabály továbbá rögzítette a kiadói, szerkesztői és terjesztői feladatköröket, meghatározta a tiltott témákat, illetve a t örvény megszegése esetén járó büntetéseket. A rendelkezések betartásáért a Sajtó- és Nyomtatványügyi Bizottság volt a felelős, erre a hivatalra tartozott a lapok cenzúrázása is, egykori újságírók visszaemlékezése szerint azonban az öncenzúrának köszönhetően a cenzornak már alig akadt dolga. Ceauşescu nemzeti homogenizációs

programjának gyakorlatba ültetése nyomán index alá helyezték a Kriterion által megjelentetett összes olyan kiadványt, amely a magyarság identitásának a megőrzését szorgalmazta. Hasonló intézkedéseket rendeltek el a kolozsvári Dacia könyvkiadó esetében is. 1984-ben megszüntették a Román Televízió magyar adását, bezárták a marosvásárhelyi és kolozsvári területi rádióstúdiókat, a b ukaresti rádió magyar adását pedig heti 60 percről 30-ra csökkentették, végül azt is megszüntették. Egy 1988-ban keltezett párthatározat nyomán tilos volt leírni nyomtatásban vagy kiejteni az elektronikus sajtóban az erdélyi magyar helységneveket, kizárólag románul volt szabad használni. Az állambiztonsági szervek állandó zaklatása miatt a magyar szellemi élet képviselői közül sokan voltak kénytelenek eltávozni az országból, mások a párt legfelső vezetéséhez és a nemzetközi fórumokhoz intézett beadványaikban fejezték ki

tiltakozásukat a rendszer ellen, illetve szamizdat folyóiratokat jelentettek meg. Ilyen volt az Ellenpontok és a Kiáltó Szó. A diktatúra összeomlása után A Ceauşescu-diktatúra 1989. december 22-i bukása után az elmúlt rendszerben létező hírlapok és folyóiratok mind összetételükben, mind pedig tartalmilag megváltoztak. Egyesek közülük megőrizték korábbi címüket, mint például az 1848-ban alapított Brassói Lapok, az 1926-ban indult Korunk vagy A Hét. Ám többségük 1989 után új cím alatt jelent meg: az Igaz Szó helyett a L átó, az Utunk helyett a Helikon, a Dolgozó Nő helyett a Családi Tükör, a Jóbarát helyett a Cimbora, a H aza Sólymai helyett a Szivárvány, a n api-, illetve a megyei lapok esetében az Előre helyett a Romániai Magyar Szó, a nagyváradi Fáklya helyett a Bihari Napló, a kolozsvári Igazság helyett a Szabadság, a Megyei Tükör helyett a Háromszék, a Vörös Zászló helyett a Népújság stb. Újraindult a

Művelődés című közművelődési havi folyóirat, az Orvosi Szemle orvosi szakfolyóirat, az Unitárius Közlöny egyházi lap. Jelenleg Romániában két magyar nyelvű országos napilap létezik: a Bukarestben megjelenő Új Magyar Szó, amely nemrég a Romániai Magyar Szó átalakulása nyomán született meg, illetve a Kolozsváron 1999-ben indított Krónika. Ezeken kívül jelentős számú új, helyi, regionális napi- és hetilap indult, de főleg a réteglapok, illetve szakmai folyóiratok szaporodtak meg, különösen a rendszerváltás után. A romániai magyar rádiózás története A romániai rádiózás kezdetei a 20. század elejére nyúlnak vissza: 1908-ban építette ki a Román Tengeri Szolgálat az első adó-vevő állomását Konstancán. Közel másfél évtized múlva (1921) született meg az első kormányhatározat egy rádió-távközlési hálózat kiépítéséről, s még öt évnek kellett eltelnie, amíg 1926 márciusában megkezdődött az

első próbaadás sugárzása a bukaresti Elektrotechnikai Intézetben felállított kísérleti adóról, majd újabb két évnek, amíg 1928. november 1-jén megindultak a Bukaresti Rádió rendszeres adásai. A rádiózás romániai történetét ettől kezdve a politikai, ill. jogi körülmények határozták meg: első időszaka 1944-ig tart, a m ásodik világháború-végi politikai fordulatig; a második időszak, a kommunista párthatalom szolgálatába állított állami rádiózásé egészen 1989. december végéig, s az akkor bekövetkezett politikai fordulat után alakult ki mai arculata, amelyet az állami, a kereskedelmi és a közösségi rádiózás egymásmellettisége jellemez. A magyar nyelvű rádiózás előtörténete Romániában a két világháború közti időszakra nyúlik vissza: 1934-ben születik egy terv, amely szerint Kolozsváron a Mátyás szülőházában létesülne rádióadó. Ez azonban csak terv marad 1939-ben, a királyi diktatúra

időszakában iktatják be először a bukaresti Román Rádió műsorába a napi kétszeri magyar nyelvű hírszolgálatot, amelynek célja: ellensúlyozni a budapesti rádió egész Erdélyben fogható adásait. Ugyancsak politikai propagandacélzatú az 1944. aug 23-a után megindult Postul Dacia rövidhullámon (a francia, angol, orosz és német nyelvű hírek mellett) sugárzott magyar nyelvű hírműsora. A több mint 40 éven át tartó pártállami rádiózás fő jellemzője a központosítottság volt. Érvényesült ez akkor is, amikor politikai meggondolásból az 50-es évek közepén létrehozták a területi stúdiókat (Iaşi, Kolozsvár, Temesvár, Marosvásárhely, Craiova); azok adásrácsát és -idejét ugyanis központilag állapították meg, ugyanakkor a területi stúdiókban legfeljebb hivatalosan volt kisebbségi osztály, valójában minden osztály külön-külön működtette a maga kisebbségi kollektíváit. A szakosodás – a marosvásárhelyi

területi stúdió kivételével – csak a román nyelvű adások számára adott fejlődési lehetőséget. Az egész időszakot végig jellemezte a cenzúra-felügyelet: eleinte a Sajtóigazgatóság emberei jártak be naponta a szerkesztőségekbe és ellenjegyezték az elkészült kéziratokat, később már csak a területi rádió vezetősége hallgatta le adásba kerülés előtt a kész műsorokat. Az élő műsorokban is csak előzetesen jóváhagyott szöveget volt szabad felolvasni. A Bukaresti Rádió kötelékében 1945 tavaszán alakult ki magyar szerkesztőség, amely 1945. május 2-án sugározta első műsorát 1954-ig ez volt az egyetlen magyar nyelvű műsor. 1954 március 15én, a korábbi kolozsvári fiókszerkesztőséget önállósítva indult meg az újonnan létesített Kolozsvári Területi Rádió; 1955. május 5-től sugárzott a Temesvári Területi Rádió, amelynek azonban magyar nyelvű műsora csak 1989. dec 23-tól indult Végül 1958 március

2án kezdte meg tevékenységét a Marosvásárhelyi Területi Rádió 1985. jan 12-én aztán egyetlen központi telefonutasításra az összes vidéki rádió(és televízió)stúdiókat megszüntették, hangszalaganyagukat Bukarestbe szállíttatták, s egy Jilaván kialakított központi raktárban, megóvásra teljesen alkalmatlan körülmények között helyezték el. A berendezéseket azonban – a stratégiai tartalékba sorolva – továbbra is kifogástalan műszaki állapotban tartották. A pártállami időszakban jelennek meg a romániai magyar közösségi rádiózás csírái: az 50-es évektől – ugyancsak pártfelügyelet alatt – számos helyi rádiósítási központ létesült, ahonnan vezetéken a központi mellett helyi érdekeltségű műsorokat is közvetítenek. Ez a forma a rádiókészülékek elterjedéséig helyenként igen népszerű volt, a helyi munkatársak közül pedig többen lettek hivatásos újságírók, vagy kerültek levelezőként a sajtó,

a rádió vonzáskörébe. Legtovább ezek sorában az iskolai és diákrádió-k éltek, amelyeknek saját diákszerkesztőségük volt, és helyi igényeket kielégíteni hivatott műsorokat állítottak össze. Közülük rádiótörténeti jelentőségre az egyetemi ifjúság rádió-i emelkedtek: a kolozsvári *Visszhang, a Marosvásárhelyi Diákrádió és a *Temesvári Diákrádió. Az 1989-es fordulat után kezdeményezések történtek az állami hálózattól független magyar közösségi rádiózás létrehozására. Ez azonban anyagi lehetőségek híján csak szerény keretek között (főleg egyházi-felekezeti vonalon) tud magának tért hódítani. Az 1991-ben hozott médiatörvény értelmében ugyanis költségvetési támogatásban csak a közszolgálati Román Rádió (és annak három magyar területi szerkesztősége) részesül. A törvény lehetővé tette ugyanakkor azt, hogy kereskedelmi társaságok is kapjanak rádiólicencet, ezek viszont költségvetési

forrásokból csak pályázatok útján, szolgáltatási szerződések alapján nyerhetnek támogatást, fenntartásuk fő forrása tehát a r eklám, ami a magyar rádiózás számára legfeljebb a tömbmagyarság lakta vidékeken jelent elegendő bevételi forrást, ennek híján a magyar nyelvű műsorok léte a legtöbb esetben bizonytalan. Elsőnek 1993-ban, Brassóban, Medgyesen és Nagybányán indultak helyi rádióadások magyar nyelven általában heti egy-két órás adásidővel, s műsoraik inkább a közösségi rádiózás jegyeit hordozták magukon. 1994-1995-ben gyarapodott a magyar nyelvű rádió-k, illetve műsorok száma; ez 2002-re 18 városban elérte a 32-t. Mellettük megjelentek az egyházi és felekezeti adók (számuk 2002ben 6), amelyek már nem csak közszolgálati rádió-k műsorsávjában kapnak helyet, hanem részben önálló frekvenciával rendelkeznek. A 24 órás adásidejű kereskedelmi rádió-k általában fokozatosan elhagyják

közszolgálati mintára kialakult kezdeti műsorrendjüket, és rövid híradókkal (helyi közérdekű, kulturális és sporthírekkel) tűzdelt szórakoztató műsorokat készítenek, zenével, könnyű fejtörő játékokkal, reklámokhoz igazítva őket. Gyakoriak az interaktív (a közönséget is bevonó) műsorok, s terjedőben van egy új rádiós műfaj: a beugrató-műsor. Általában tudatosan a fiatal korosztályok ízléséhez-igényeihez igazodnak. A kereskedelmi rádió-k egy része országos kiterjedésű rádiótársaságok helyi részlegeként sugároz magyar műsort is, többnyire elszigetelten alakítva ki annak helyi igényeket kielégíteni hivatott tartalmát. Gyakoriak az időseket megszólító "nosztalgiaműsorok". Néhány kereskedelmi rádió (elsősorban a tömbmagyarság-lakta vidékeken) közel 24 órás magyar nyelvű műsort sugároz, amelyeknek keretében a műfaji kínálat is sokkal gazdagabb. Sajátos műfajt képviselnek a

középiskolák rádiósítási hálózatain működő iskolarádió-k, amelyek az 50-es években jöttek létre, s egymásfél évtized után el is sorvadtak, 1989 után azonban jó néhányuk újraéledt, és fontossá váltak a k özépiskolai oktatásban és nevelésben. Ugyancsak az 50-es években sok helyütt működött üzemi vagy városi rádiósítási központ; ezek a m aguk idején – a központi közszolgálati adó műsora mellett – saját helyi műsort is sugároztak, s a tömegtájékoztatás jelentős eszközei voltak. A 60-es évek végére azonban rendre megszűntek. A Bukaresti Rádió Magyar Szerkesztősége - a Román Rádió központi stúdióinak szerkezetében a német szerkesztőséggel együtt a kisebbségi szerkesztőséget alkotja. Első adását 1945 május 2-án sugározták a Sfântu Sava kollégium épületéből. Eleinte fél órát, majd két órát sugárzott naponta, amelyet a területi stúdiók megalakulásával újra csökkentettek. 1956

októberében és novemberében átmenetileg megemelték adásidejét és politikai kommentárokkal, irodalmi műsorokkal igyekeztek ellensúlyozni a magyarországi események hatását. 1987 óta napi 60 perc az antennaideje. 1989-90 fordulóján 2 óra adást is készítettek, de később a szerkesztőség kérése ellenére visszatértek a 60 percre. Besorolása országos hatósugarú, de csak Erdélyben, a magyarlakta területeken hallgatható, kizárólag középhullámon, a Kárpátokon túl pedig csupán Bukarestben. A bukaresti magyar szerkesztőséget megalakulásakor a pártpropaganda eszközének tekintették, a legfrissebb hírek sugárzása, az állampolitika népszerűsítése volt a feladata. 19481954 között fiókszerkesztősége működött Kolozsváron A 40-es, 50-es években hangfelvételt nagyon körülményesen készíthettek, a tudósítók telefonon adták le anyagukat, amelyet gyorsírással jegyzett le Waldmann Emi gyors- és gépírónő. A hallgatók

levélbeli kéréseit is figyelembe vették a műsorok szerkesztésekor. Azóta a tudósítói hálózat révén kapja az adáskörzet híreit, ma a legtöbb erdélyi városban van tudósítója. A Kolozsvári Rádió Magyar Osztálya - a Román Rádió regionális rádió-ja, 2002 júliusáig területi stúdiója. Összadásideje napi 18 (heti 126) óra; magyar adásidő napi 5 (heti 34) óra. A bukaresti rádió magyar szerkesztőségének 1948-ban nyílt fiókszerkesztőségéből fejlődött ki. 1954 március 15-én sugározta első adását, erdélyi rádióstúdióként. A magyar szerkesztőség adásideje 1954-ben napi 1 óra, 1956-ban 1 óra 30 perc, 1967-ben 1 óra 45 perc, 1972-ben napi 3 óra 30 perc, 1985-ben napi 3 óra, 1989ben napi 4 óra, 2001-ben napi 5 óra. A rádió megalakulásakor felefele arányban sugároztak magyar, illetve román nyelven, később minden adásidő-növeléskor nőtt a különbség a román és a magyar antennaidő között, ami a

szerkesztőségeken belüli arányokat közvetlenül is befolyásolta. 1958-ig Erdély egész területéről készítették műsoraikat, 1958-ban, a Marosvásárhelyi Rádió megalakulásával megosztották a területet: Bihar, Kolozs, Máramaros és Szeben tartomány, illetve a későbbi Bihar, Beszterce-Naszód, Fehér, Kolozs, Máramaros, Szatmár, Szeben, Szilágy megye területéről készítettek híreket, tudósításokat, riportokat. A magyar adások számára megengedték a riportutakat Hunyad tartományba, illetve a későbbi Hunyad megyébe is, amely területileg a Temesvári Rádióhoz tartozott, ott viszont nem volt magyar nyelvű szerkesztőség. A Marosvásárhelyi Rádió - a Román Rádió regionális rádió-ja, a Magyar Autonóm Tartomány rádió-jaként sugározta első adását 1958. március 2-án Megszólal a Székelyföld címmel 1985 január 12.-1989 december 22 között szünetelt Adásainak nyelve román és magyar; 1990 óta német adást, 1998 óta

cigány műsort is sugároz. Összadásidő: napi 18 óra. Középhullámú adóin napi 2 órában, vasárnap 30 percben a bu karesti magyar és német adást is sugározza. Magyar adásidő-változások: 1958-ban a k ísérleti adások idején 60, majd napi 90 perccel indult, 1968-ban napi 120 perc, 1984-85 között napi 3 órára nőtt; 1989 végén napi 4 óra, 1990-96 között napi 5 óra, vasárnap 7 óra, 2001-től, URH-val napi 7, vasárnap 8 óra. A Temesvári Rádió Magyar Szerkesztősége - a Román Rádió temesvári területi rádió-ja. A magyar szerkesztőség a forradalmi változások napjaiban, 1989. december 23-án sugározta első adását Napi egyórás műsoridejében országos, illetve bánsági híreket, közéleti híradót, politikai kommentárt sugároz; helytörténeti és nyelvművelő rovatuk is rendszeresen jelentkezik, ezenkívül sorra bemutatják a T emesköz magyar szórványtelepüléseit. Fontosabb műsorok, rovatok: Hírek, Közéleti híradó, A

szó és az ember (nyelvművelő), Temesvári séták (helytörténet), Politikai konferansz, Orvosi tanácsadó, Bánsági síp (művelődési műsor, 1995-1997), Olvassuk együtt (irodalmi folyóirat, 1999-2001). Alapító főszerkesztője Baranyi László (1989-1999). Appendix Sajtótörténeti kronológia 1620. december 2 Amszterdamban megjelenik az első angol nyelvű hírlevél 1622. május 23 Megjelenik a Weekly Newes from Italy, etc, az első újságszerű hetilap. 1705. június 5 Kinyomtatják a Mercurius Hungaricus első számát 1779. július 1 A Magyar Hírmondó első előfizetési felhívása 1790. április 3 Az első erdélyi magyar nyelvű újság, az Erdélyi Magyar Hír-vivő megjelenése (Nagyszeben). 1806. június 2 Az első sikeres pesti magyar újság, a Hazai Tudósítások - később Hazai és Külföldi Tudósítások - első száma (szerkeszti Kultsár István). 1832. január 4 A Jelenkor - Széchenyi lapja (szerkeszti Helmeczy Mihály) - első száma.

1832. december 16 Kossuth elküldi első kéziratos "levelét", az Országgyűlési Tudósítások első számát. 1841. január 2 Megjelenik a Pesti Hírlap első száma (szerkeszti Kossuth Lajos). 1848. március 15 Sajtószabadság Pesten 1848. március 19 Megjelenik a M árczius Tizenötödike, a forradalmi ifjúság lapjának első száma. 1849. július 6 Megjelenik a Márczius Tizenötödike utolsó száma (utána betiltják). 1854 január 1. Megjelenik a Pester Lloydnak - a hazai német napisajtó egyik legjelentősebb képviselőjének - az első száma. 1863. január 1 A Hon című tekintélyes, a The Timest példaképének tekintő lap első száma. A "magyar Times" (szerkeszti Jókai) 1865. április 16 Megjelenik Deák Ferenc kiegyezési cikke a P esti Naplóban. 1878. december 25 Megjelenik a L égrády Károly alapította Pesti Hírlap első száma (tömeglap, 30 ezer példány). 1881. június 16 A Budapesti Hírlap első száma (szerkeszti Rákosi

Jenő). 1896. augusztus 20 A Pesti Naplóból kilépő, Vészi József vezette szerkesztőség Budapesti Napló címen új lapot alapít. 1896. október 13 Megindul az első krajcáros napilap, az Esti Újság 1896. december 5 Megjelenik a Friss Újság első száma, mely kétfilléres lap százezer példányban jött ki. 1900. március 2 A brit lapok közül elsőként a Daily Mail eléri az egymilliós példányszámot. 1910. április 16 Elindul Az Est, Miklós Andor - tulajdonos és szerkesztő - lapja. 1915. december 1 A 8 Órai Újság első száma 1918. december 7 A KMP lapja, a Vörös Újság első száma 1919. június 23 A Tanácsköztársaság alkotmánya rendelkezik a sajtóról. 1938. augusztus 15 A Pethő Sándor alapította Magyar Nemzet első száma. 1939. szeptember 1 Cenzúra és papírkorlátozás lép életbe Magyarországon. 1942. február 1 A Szabad Nép megjelenése (főszerkesztő: Rózsa Ferenc, vezércikk: Schönherz Zoltán). 1944. március 22 A Gestapo

feldúlja a M agyar Nemzet szerkesztőségét, a lapot betiltják. 1944. november 12 Az ostrom utáni első lap: a debreceni Néplap 1945. március 25 Megjelenik a Szabad Nép első száma a háború után. 1956. október 26 A forradalom első új lapja, az Igazság megjelenése. 1965. október 17 Az eddigi legvastagabb napilapszám megjelenése: a The New York Times: 3,4 kg, 946 oldal, 1,2 millió sor hirdetéssel. A rádiózás kronológiája 1893. február 15 A Telefonhírmondó indulása 1894. október 20 Popper Sándor vezetésével megalakul a Telefonhírmondó Rt. 1895. április Károly Irén József rádiókísérletei (a legkorábbi magyar rádiókísérletek). 1895. május 7 A Sz Popov bemutatja a rádiót (antenna és vevőkészülék). 1896. július 2 Guglielmo Marconi 1209 számú szabadalmának bejegyzése az elektromágneses hullámokon alapuló távközlési rendszerről. 1897. augusztus 27 A legelső berlini rádiókísérletek 1901. december 12 Az első transzatlanti

rádiókapcsolat 1902. május 30 Nathan B Stubblefield először mutatja be a nagy közönség előtt felfedezését, a drótnélküli rádiót. 1902. augusztus 12 A Fessenden találmányának, a rádión való hangátvitelnek a bejegyzése. 1906. szeptember 1 Az első magyar rádiókísérlet hajóról 1906. december 24 A Fessenden első AM-rádióadása a massachusettsi Brant Rock állomásról. 1920. május 20 Megindul a műsorszórás Kanadában 1920. június 8 Az FM-rádió találmányának bejegyzése 1920. november 2 A KDKA, az első kereskedelmi rádió indulása (Pittsburgh, USA). 1920. december 22 Az első német rádióműsor közvetítése az terben 1922. március 1 Megalakul az első magyar rádiós hírszolgálat 1922. október 18 A British Broadcasting Company Ltd (BBC) megalakulása. 1922. november 14 A 2MT nevű londoni állomás első műsora 1923. szeptember 28 Először szólal meg az éterben a Magyar Királyi Posta Rádiókirendeltségének Budapesti

hírszolgálata. 1923. október 29 Megalakul a Funkstunde AG, az első német kereskedelmi rádió. 1924. március 15 Az első kísérleti magyar rádióműsor sugárzása a Posta Kísérleti Állomáson. 1925. november 10 A rádiókoncessziót Magyarország területére a Telefonhírmondó Rt. kapja meg 1925. december 1 Hivatalosan is felavatják a Magyar Rádiót 1932. február 14 A Budapest II program - a Magyar Rádió második programja - első adása. 1933. november 2 Magyarul is megszólal a szovjet Komintern Rádió adása. 1938. október 30 Orson Welles H G Wells Világok harca (War of the Worlds) című könyvéből készült hangjátékát közvetíti a CBS. 1940. június 18 Először hallhatják a hallgatók a Magyar Rádió új szünetjelét, a Rákóczi-induló első két ütemét. 1940. július 20 A Billboard című lap közli a kislemezek első (amerikai) slágerlistáját. 1942. szeptember 5 Szovjet bombázórepülők jelennek meg Budapest fölött - leáll Budapest II

műsora. 1944. március 19 A németek elfoglalják a l akihegyi adóállomást, majd megszállják a stúdiót. 1944. április 2 A Sztójay-kormány betiltja minden külföldi rádióállomás hallgatását. 1944. november 30 A november 24-e 9 óra óta hallgató lakihegyi 314 m-es antennatorony köteleit tartó betontömböket felrobbantják a németek. 1945. május 1 "A Magyar Rádió végre szabad" - Bajcsy-Zsilinszky Endre szavaival indul újra a rádió adása, a szabadsághegyi adón kívül hét hangszóróból Budapest utcáin. 1955. május 1 Először szól magyarországi adás URH-n 1955. november 1 Szülőföldünk címmel új adás indul a NyugatEurópában élő magyarok számára 1956. október 23 A Magyar Rádió ostroma A rádió bejelenti, hogy korábban "hazudott minden órában". 1986. július 1 Megkezdi adásait a Danubius rádió (az első magyar kereskedelmi rádió). 1989. május 22 Elindul a Calypso rádió műsora 1995. december 1 Az

Antenna Hungária Rt és a Magyar Rádió Rt megindítja az első DAB- (digitális rádió-) adást Budapesten. 2000. december 1 Megindul az első magyar többcsatornás kereskedelmi on-line rádió