Irodalom | Középiskola » Ady Endre világháborús versei

Ady Endre világháborús versei Bevezetés: Élete (1877-1919): Érmindszenten született, szülei bocskoros, lecsúszott nemesek voltak, akik büszkék voltak származásukra. Jogot tanult, majd a Nagyváradi Napló című folyóirat munkatársa lett. Ebben az időszakban szeretett bele Brüll Adélba, aki férjes asszony volt. A Léda-versek ihletője felkarolta Adyt, Párizsba vitte, tulajdonképpen ő tette költővé. A művelt, tájékozott asszony egyengette a fiatal költő útját Első kötete 1906-ban jelent meg Új versek címmel. A Nyugat munkatársa lett, de utolsó éveiben egyre jobban elhatalmasodott rajta betegsége, s végül egy szanatóriumban halt meg vérbajban. Költészete: A kor irodalmi életét meghatározta a kiegyezés utáni gyors ütemű nagyipari fejlődés, a polgárosodás. Budapest nagyvárossá vált, megépült a Halászbástya, a New York palota, mely az irodalmi élet fontos központjává vált. Ady verseit a pályája elején a szimbolizmus

határozta meg, de fellelhetőek verseiben a szecesszió jegyei is (új témák: erotika, betegség, halál, személyiségkultusz). Nagy hatással volt a költőre az első világháború, ezt bizonyítja, hogy a háborús időszakban született műveit a klasszikus formák határozzák meg. Tárgyalás: Háborús versek: Ezen alkotásokat az expresszionizmus és a szürrealizmus képei határozzák meg. Műveiben a háború borzalmait tárja az olvasó elé. A versekben új küldetéstudat jelenik meg: a Múlt értékeit kell megőrizni a Jövő nemzedéke számára (humánum őrzése). Ady elítéli a háborút, szembefordul a nacionalista eszmékkel. A korábbi népostorozó hangot a szánalom, az összefogás hangja váltja fel. Az eltévedt lovas: A mű az emberiség történelmi eltévedését, útvesztését fogalmazza meg. Az eltévedt (háborúzó) emberiség szimbólumává válik az eltévedt lovas. A vers elején az eltévedt, hajdani lovast nem látjuk, nem jelenik meg,

csak hallani lehet a „vak ügetést”. Csak hangok elevenednek meg, nincs látvány, emiatt minden kísértetiessé válik. Vizuálisan csak a félelmetes táj jelenik meg., mely az emberi létezés időtlen tájává válik. A hajdan jó úton járó lovas egyszerre él a múltban és a jelenben. (A jövő teljesen eltűnik a versből.) A civilizáció emberellenes szörnyei veszik körül az értelmet kereső lovast. Ezeket a szörnyeket a háború keltette életre. Emlékezés egy nyár – éjszakára: A vers fiktív énje emlékként idézi meg a háború kitörésének júliusi éjszakáját. Az emlékek felidézésével párhuzamosan zaklatottá válik a költő lelkiállapota. Ismétlés: különös (kulcsszó). A megszokottól való eltérést, váratlan változást sugall. A különösség csak a vers végén válik rettenetté (teljes értékpusztulás lehetősége). Ismétlés: volt. Valami véglegesen megváltozott ( a világ kettészakadt a ma éjszaka előtti és

utáni világra). A vers elején az Apokalipszis angyala sejteti a világvége közeledtét. Minden a visszájára fordult, az értéktelen értékessé vált. Az embert emberré tevő Gondolat elvesztette józanságát (megőrült a világ). A mű végén az egyén kerül középpontba, aki még mindig a rettenetes éjszaka hatása alatt áll, s csak emlékezni tud. Ember az embertelenségben: A cím ellentétet rejt magában (paradoxon), a fosztóképzőnek és a figura etymologicának köszönhetően. Keretes szerkezetű, de nem teljesen átlagos (a kezdő és a záró versszak megegyezik, és a cím is ismétlődik). A versszakok szerkesztése aránytalan, ez a zűrzavar érzését fejezi ki. A vers eleje tele van metonímiával, a személyiség összetörtségére utal, a háború borzalmaira. Ebben a kétségbeejtő helyzetben a lírai én tehetetlen, magáról mint halottról beszél. A halotti cselekvésképtelenség szemben áll a mégis szóval. Ez fejezi ki a

küldetéstudatot: küzdeni kell, hogy a múlt értékei megmaradjanak a jövő számára. Az alkotás végén újból előtérbe kerül a háború borzalma, de a mű a költő követelésével zárul (emberséget akar ebben az embertelen világban). Mag hó alatt: A cím egy metafora, mely azt fejezi ki, hogy a költő olyan, mint a mag a hó alatt, mely arra vár, hogy elolvadjon a hó (elmúljon a háború), és szárba szökkenhessen. A versben megjelenik a költői küldetéstudat, a megbékélés szándéka a vádak helyett („Vád nélkül széttekintgetek”). Krónikás ének 1918-ból: A krónikás énekek a 16. században születtek Feladatuk a hősök, az ostromok dicsőségének megőrzése volt az utókor számára. A mű nyelvezete a 16. századra utal (régi szavakarchaizmus) A névelők kerülése, a ragrímek alkalmazása is a régi korokat idézi. A háború iszonyatát fejezi ki a vér és a folyó képe: „Itt most vér – folyók partból kitérülnek”.

Ismétlés: jaj (anafora). A panaszos hangvételt fejezi ki, de a jövő reménytelenségére is utal („Jaj, mik készülnek”). A háború miatt az lesz az érték, ami eddig értéktelen volt (teljes értékpusztulás folyamata). Emiatt van szükség a költőre, aki tudja a helyes irányt, s ezt meg is mutatja A fejek lámpás jelzője a bölcsekre utal, s az a tragédia, hogy a bölcsek is helyeslik a háborút. A ragrímek a háború monotonságára utalnak. A vers végén 3 ige szerepel: ölnek, törpülnek, csömörülnek. Az emberek hozzászoknak ehhez az embertelenséghez, a háború megmérgezi a lelküket. Befejezés: Adyt mélyen megrázta a világháború szörnyűsége. Őszintén hitt abban, hogy a költő meg tudja őrizni a múlt értékeit a jövő nemzedéke számára. Ars poeticája alapját a humánum őrzése határozta meg a világháborús időszakban. Remélte, hogy a költészet megtartó ereje átsegíti az emberiséget ezen a nehéz időszakon