Vallás | Keresztény » Grüll Tibor - A jeruzsálemi szentély rövid története

GRÜLL TIBOR A jeruzsálemi Szentély rövid története Ahol Isten lakott „Bét Jahve”, Jahve háza. E néven emlegetik a korabeli források azt az épületet, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal csaknem ezer éven keresztül a zsidó vallás egyedüli hivatalos központját, az izraeli államiság jelképét és összetartó erejét jelentette. A jeruzsálemi Mórija-hegy csúcsán emelkedõ Elsõ és Második Szentély az ókori Közel-Kelet építészeti szempontból is egyedülálló remeke volt: valószínûleg nem túlzás a babilóni Talmud azon kijelentése, mely szerint „aki a Templomot nem látta, még semmi szépet nem látott a világon”. A jeruzsálemi Szentély(ek) története a zsidó nép hányattatott sorsának példázata és elõképe: rombolások, fosztogatások és újjáépítések követték egymást korszakonként; s amióta Titus római tábornok légiói 70-ben a földdel tették egyenlõvé az épületet – vagyis csaknem kétezer év óta –,

a vallásos zsidóság és a keresztény világ jelentõs részét lázas izgalomban tartja a kérdés: vajon felépül-e, s ha igen, mikor, a Harmadik Szentély? Az izraeli hatóságok attól tartanak, hogy a ma megoldhatatlannak látszó probléma némelyeket a millenniumi láz hevében erõszakos cselekedetekre indíthat. A Szövetség Sátra A bibliai idõszámítás szerint négyszáznyolcvan évvel a jeruzsálemi Elsõ Szentély felépítése elõtt, vagyis valamikor az i. e XV század közepén ment végbe a zsidók egyiptomi kivonulása Az exodust követõen, a Szináj-félsziget 1 kõsivatagában kapta meg a tizenkét törzs közvetlenül Istentõl a Törvényt, amely a héberek istentiszteleti formáit is részletesen szabályozta. Jahve tiszteletének központját a frigysátor jelentette, amely egy hordozható „sátorszentély” volt: kerítés határolta udvar vette körül, ahol az áldozati oltár állt; a sátor külsõ részében az áldozati kenyerek asztala,

a hétágú gyertyatartó (menóra), az illatáldozati oltár és a papok mosdására szolgáló rézmedence kapott helyet. A sátor legbelsõ – függönnyel elválasztott – részét képezte a Szentek Szentje, ahol a frigyládát, ezt az alig egy méteres, kemény sittimfából faragott és arannyal borított tárgyat õrizték. A Szövetség Ládája tartalmazta többek között azt a kõtáblát is, amelyre Mózes írta a Tízparancsolatot. A láda tetején két aranyból faragott kérub (hatszárnyú angyali lény) állt, kiterjesztett szárnyaik alatt pedig a színaranyból készült kegyelem táblája volt, amelyre évente egyszer, az Engesztelés Napján kellett a fõpapnak az áldozati bárány vérét kiöntenie. A frigysátor és a benne található frigyláda – mint arról a Biblia legkorábbi történeti könyvei is tudósítanak – Isten dicsõségének, a sekinának állandó lakhelyéül szolgált: benne csak az Áron leszármazottaiból álló papság

szolgálhatott, a hozzá tartozó felszereléseknek még az érintése is tiltott dolognak számított. A frigysátort Izrael fiai mindenüvé magukkal vitték: a vándorlás évtizedei alatt leghosszabb ideig (38 évig) Beérseba környékén tartózkodott; majd a honfoglalás évszázadai alatt (i. e XIV–XI század) Silóban helyezték el A zsidó állam alapvetõen teokratikus jellegét az is aláhúzta, hogy sikere és kudarca a mózesi törvényektõl és a sátorszentélyhez fûzõdõ viszonyától függött: egy ízben – a filiszteusoktól elszenvedett vereség után – a frigyláda „hadifogságba” került. Ez a tény önmagában is jelezte az izraeli társadalom erkölcsi-szellemi állapotának süllyedését. Szerencsére a filiszteusok hamar megunták a láda nyomában járó csapásokat, így visszaadták azt jogos tulajdonosainak, a zsidóknak. A szövetség jelképe ezután mintegy húsz évig egy magánembernek, a Kirját Jeárimban lakó Abinádábnak házában

állott. Salamon Szentélye 2 Dávid i. e 1000 körül elfoglalta Jeruzsálemet és azt dinasztiája székhelyévé tette A Szövetség Ládáját ünnepélyes menetben vitte fel Kirját Jeárimból az új fõvárosba, s azt egy külön erre a célra épített sátorba helyezte el, amely saját palotája udvarában állt. Ezzel Jeruzsálem vált a Jahve-tisztelet kizárólagos helyévé Bár utolsó éveiben Dávid szeretett volna Istenének házat építeni, ebben a prófétai kijelentés megakadályozta. A Szentély terveit és a felépítéséhez szükséges kincseket fiára, Salamonra bízta, aki nem azonnal fogott hozzá a Templom felépítéséhez. Elõbb el kellett készíttetnie a fákat és köveket (helyben ugyanis a Törvény értelmében nem lehetett azokat kifaragni). A Hírám türoszi királlyal kötött szerzõdés értelmében cédrus- és fenyõfákat hoztak a föníciai kézben levõ Libanon-hegységbõl, az építéshez szükséges hatalmas kváderköveket pedig

bübloszi kõmûvesekkel faragtatta ki. Uralkodásának negyedik évében végre elkezdõdhetett a munka: a Szentély felépítése a Dávid által a jebuszi Ornántól – egy helyi õslakostól – megvásárolt cséplõhelyen, a Mórija-hegyen. Hét év alatt sikerült befejezni az épületet, amely belsõ méreteiben (kb. 25 x 50 x 15 méter) ma nem tûnik ugyan nagynak, abban a korban azonban igen terjedelmesnek számított. Nem hiába írta Hírámnak Salamon: „A ház pedig, amelyet építeni szándékozom, igen nagy lesz, mert a mi Istenünk nagyobb minden isteneknél”. A királyság kettészakadása után azonban a Templom is hanyatlásnak indult. Elõször Sesonk fáraó fosztotta ki teljesen (i. e 915 körül), s kincseit magával vitte Egyiptomba (Ez adott ötletet Az elveszett frigyláda fosztogatói c film forgatókönyvéhez is.) A júdabeli királyok közül többen nemcsak elhanyagolták az épületet, hanem kifejezetten rongálták is: Áház például

összetörette a szent edényeket és bezáratta a Szentély kapuit, majd az oltárt is leromboltatta és helyébe egy Damaszkuszban látott asszír oltárt emeltetett. Mindezt a kárt és romlást idõrõl-idõre feltámadó ébredési és megújulási mozgalmak igyekeztek helyreállítani (pl. Ezékiás és Jósiás korában), de a végsõ pusztulást így sem lehetett elkerülni. 586-ban a babilóni király, Nabukodonozor csapatai földig rombolták az Elsõ 3 Szentélyt, Júdea lakosságának jó részét pedig fogságba hurcolták. Zorobábel Szentélye A romokban heverõ salamoni Templom újbóli felépítésére vonatkozó rendeletét Kürosz perzsa király 538-ban adta ki: „Így szól Kürosz, a perzsa király: Az Úr, a mennynek Istene e föld minden országait nekem adta, és õ parancsolta meg nekem, hogy építsek neki házat Jeruzsálemben, amely Júdában van: valaki azért ti köztetek az õ népe közül való, legyen vele az õ Istene, és menjen fel

Jeruzsálembe, mely Júdában van, és építse az Úrnak, Izrael Istenének házát, õ az Isten, aki Jeruzsálemben lakozik”. A még ugyanabban az évben Zorobábel vezetésével alijázók (hazatérõk) megkezdték a Templom felépítését a „maga helyén”. Az oltár alapkövét a perzsa helytartó helyezte el A „föld népe” és a szamaritánok azonban – miután együttmûködési ajánlatukat a zsidók visszautasították – több mint egy évtizedig akadályozták a Szentély felépítését, amelyet végül Dareiosz perzsa király rendelete tett ismét lehetõvé. A munkálatok mindössze négy év alatt befejezõdtek. Igaz, az épület meglehetõsen elkeserítõ látványt nyújtott azoknak, akik még látták az Elsõ Templom dicsõségét: „Avagy nem olyan-e ez a ti szemeitekben, mintha semmi volna?” – kérdezte a néptõl Aggeus próféta. A jeruzsálemi Szentély a hellenisztikus korban valóban Izrael szellemi egységét jelképezte. A nagyhatalmak

ütközõzónájában fekvõ kis ország ki volt szolgáltatva az egyiptomi és szíriai uralkodók kénye-kedvének, akik nemegyszer Izrael vallási autonómiájába is durván beavatkoztak. A legsúlyosabb incidens IV Antiokhosz Epiphanész szeleukida uralkodó idején történt, aki megszentségtelenítette a Templomot (az oltáron disznót áldozott), és saját képmását ábrázoló Zeusz-szobrot helyezett el abban. A válaszul kitört Júda Makkabi-féle felkelés rövid idõre újra kivívta ugyan az ország függetlenségét, de a frakcióharcok és a mindent elborító korrupció rövidesen aláásta a 4 gyõztes háború erkölcsi tõkéjét. A heródesi Szentély Idõszámításunk elõtt 61-ben azután az utolsó ókori nagyhatalom (a Dániel könyvében megprófétált „negyedik birodalom”, vagyis a végidõk birodalma) tette rá a kezét a kis államra. A hódító Pompeius Magnus – nyilván a kíváncsiságtól vezettetve – személyesen is behatolt a

Szentélybe, ahol természetesen nyomát sem találta azoknak a dolgoknak, amikrõl az antiszemita görög és római írók (köztük olyan hírességek is, mint Cicero) tudni véltek: szamárháton lovagló Mózes-szobornak stb. A rómaiak által kinevezett bábkirály, „Nagy” Heródes (i e 31–4), hogy elnyerje alattvalói jóindulatát, kibõvítette és pazarul felékesítette a Templomot körülvevõ teret, s magát a Szentélyt is megnagyobbította. „Aki nem látta Heródes templomát, még semmi szépet nem látott” – írta a babilóni Talmud, de Jézus tanítványai is hasonló véleményen lehettek, mert – mint Lukács evangéliuma írja – ugyancsak ámuldoztak a szép márványoszlopok és az aranydíszek láttán. Jézus Krisztus egyébként, rövid három éves földi szolgálata során, ha Jeruzsálemben járt, gyakran tartózkodott a Templomban, mondhatni jeruzsálemi szolgálata központjává tette azt. Az Újszövetség tanúsága szerint naponta ott

ült a Salamon csarnokában, tanította a köréje gyûlt tömegeket és gyógyulásokért imádkozott. Ezt a gyakorlatot – úgy tûnik – tanítványai is követték, akik „mindenkor a templomban voltak, dicsérvén és áldván az Istent”. „Nem marad itt kõ kövön” Jézust azonban nem kápráztatták el a kihívó pompával felékesített épületek. Prófétai módon elõre megjövendölte a 5 Szentély pusztulását, amelynek bekövetkezésérõl egyébként a kortárs rabbik is tudni véltek. A zsidó szabadságharcosból római udvari történetíróvá vált Josephus Flavius mint szemtanú írta le a pusztulás eseményeit. Az i. sz 70-ben (a hagyomány szerint az elsõ Templom pusztulásával megegyezõ napon) bekövetkezõ szentélyrombolást Titus római légiói hajtották végre – köztük a Pannóniából erõsítésnek „átdobott” XV. Legio Apollinaris Flavius szerint véletlen baleset okozta az épületet elhamvasztó tüzet, ugyanis a hadvezéri

parancs ellenére az egyik római katona csóvát dobott annak kapuja alá, amely azonnal lángra lobbant. A római katonák azonban hiába akarták a tüzet eloltani, az ellenük ádázul harcoló zsidó lázadók ebben megakadályozták õket. A történetet nem muszáj elhinnünk, de a tény attól tény marad: a zsidóság legfõbb kultuszhelye megszûnt létezni. Izrael fiai – a babilóni fogsággal ellentétben – most már nemcsak egyetlen országban, hanem az egész földkerekségen szétszóródtak. Mecsetek árnyékában Hadrianus császár az i. sz II század elsõ felében elhatározta, hogy Jeruzsálemet teljes egészében római várossá teszi, s a zsidó jelenlétnek még az emlékét is eltörli. A város nevét hivatalosan Aelia Capitolinára keresztelték át, a Templom romjain pedig hatalmas Jupiter-szentélyt építettek. A zsidóknak még azt is megtiltották, hogy Jeruzsálembe lépjenek. A rómaiak örökébe lépõ bizánci keresztények a Templomhegyen

levõ római szentélyt ugyan lerombolták – köveit még évszázadok múlva is építõanyagnak használták fel a környékbeli házakban –, de a Mórija-hegyen nem építkeztek. A névleges kereszténységbõl kiábrándult, „aposztata” Julianus császár rövid uralma alatt (361–363) kísérletet tett arra, hogy a zsidók számára újra felépítse a Templomot – de ettõl az egy próbálkozástól eltekintve úgy tûnik, a nyugati és keleti kereszténység ezer éven át nem ismerte fel a Templomhegy birtoklásának szellemi jelentõségét. Ez minden bizonnyal összefüggésben áll a katolikus gyökerû „helyettesítési teológia” térhódításával, amely a zsidókat – 6 és velük együtt Erec Jiszráelt is – a történelem egyik letûnt fejezeteként állította be. A rövid életû perzsa uralom, majd az azt követõ bizánci fennhatóság akkor ért véget, amikor Jeruzsálem 638-ban a diadalmasan elõrenyomuló arab seregek kezére került. I

Omár kalifa Jeruzsálem megszállása után rögvest meglátogatta a Templomhegyet, amelyet a bizánciak Heléna császárné látogatása óta szemétlerakónak használtak. Omár néhány imát mondott a hegy tetején álló szikla mögött, majd – egy kései hagyomány szerint – levetve felsõruháját maga kezdett neki a szemét elhordásának, amiben saját emberei és a zsidók is segítették. Tették ezt abban a reményben, hogy – öt évszázados szünet után – újra letelepedhetnek hazájukban. Reményükben nem is kellett csalatkozniuk: röviddel Jeruzsálem meghódítása után a zsidók újra betelepülhettek fõvárosukba, sõt, eleinte még azt is megengedték nekik, hogy a Templomhegyen imádkozzanak. Az ereci zsidók messianisztikus várakozásai azonban nem teljesedtek be. Omár után fél évszázaddal a tizedik kalifa, Abd al-Malik megkezdte az iszlám harmadik legjelentõsebb szent helyének, a Sziklamecsetnek építését a Templomhegyen. Bizonyítható

tény, hogy Jeruzsálem csak ekkor, a 660-ban uralomra jutó Umajjádák idején vált fontos iszlám központtá. Õk ismerték fel, hogy Jeruzsálem puszta birtoklása nem lesz elegendõ a bizánciakkal szemben a város megtartására, ezért vallási szempontból is meg akarták adni jelentõségét. Ebben az idõben épült fel az Al-Aksza mecset is a Templomtér déli oldalán, amely iszlám szempontból hasonló jelentõséggel bírt, mint hajdan a Szent Sír-templom felépítése a keleti és nyugati kereszténységnek. A Harmadik Szentély: újra felépül? Közismert tény, hogy a XIX. század végén kiteljesedõ cionista eszme atyjának a budapesti születésû Theodor Herzlt tekinthetjük. Az azonban már kevéssé ismert, hogy Herzl sokat idézett tézisregényében, az 1902-ben megjelent 7 Õsújországban is magától értetõdõ természetességgel írt az újjáépülõ Szentélyrõl: „Beteljesült az idõ s a Templom újra állott. Úgy, mint egykor, a

történelem kezdetén, ég felé törtek ismét az érc oszlopok Izrael szentélye elõtt Balról Boaznak hívták, a jobboldalit pedig Jachinnak. Az elõcsarnokban óriási ércoltár emelkedett, s a víztartó medencék, amiket vastengernek neveztek, úgy voltak lehelyezve, mint Salamon király dicsõséges napjaiban” A cionizmu atyjának e látomása – amelyrõl egyébként ó- és újszövetségi próféciák egyaránt szólnak – mindmáig nem teljesedett be. Bár az izraeli katonák 1967. júniusában, a „hatnapos háború” harmadik napján elfoglalták a Hegyet, nemzetközi nyomásra visszaadták azt Jordániának. A Mórija-hegyen ma is a Sziklamecset aranykupolája világít Izraelben azonban egyre nõ azok száma, akik várják a Harmadik Templom felépítését. Közülük némelyek valóban szélsõséges nézeteket vallanak – pl. a Templomhegyi Hívek közössége (Temple Mount Faithful), a „Fel az Isten Hegyére” csoport (El-Hór ha-Sém), vagy a

„Hívõk Tömörülése” (Gus Emunim) –, akik akár az erõszaktól sem riadnának vissza annak érdekében, hogy a Szikladóm helyén újra Salamon Temploma magasodjék. De fokozatosan nõ azoknak az átlagos izraeli polgároknak a száma is, akik szintén szeretnék megérni a Harmadik Templom felépülését, de erõszak nélkül. A jeruzsálemi Templom Intézet (Temple Institute) kiterjedt kutatásokat folytat a zsidó Szentély pontos helyére, felszerelési tárgyaira, a papságra és az áldozatokra vonatkozóan; sõt, saját bevallásuk szerint már el is készítették a berendezések nagy részét, és saját jesivájukban megkezdték a leendõ papság képzését. Herzl tovább álmodta a próféták látomásait a „végidõk” Templomáról. Lehet, hogy hamarosan újra idézhetjük majd híres kijelentését – most már a jeruzsálemi Szentélyre vonatkoztatva–: „ha akarjátok, nem álom”?

-------------------------------------------------------------------------------- 8 A jeruzsálemi templomhegy 3000 év fõbb eseményei évszámokban idõszámításunk elõtt 1430 k.–950 k a frigysátor korszaka, a zsidó törzsek vándorlása és letelepedése 1000 k. Dávid elfoglalja a jebuzeusok városát, Jeruzsálemet, a Szövetség Ládáját saját palotájában helyezi el 950 k. Salamon felépíti a szentélyt Jeruzsálemben, a Mórija-hegyen 910 k. Sesonk/Sisák egyiptomi fáraó kifosztja a Szentélyt 835. Jóás júdeai király renováltatja az épületet 826. Jóás izraeli király kifosztja a Templomot, a kincseket saját városába, Samáriába viszi 720 k. Áház júdeai király bezáratja a Szentélyt, az oltárt megszentségteleníti 715 k. Ezékiás júdeai király helyreállíttatja a károkat szenvedett épületet és az istentiszteletet 622. Jósiás júdeai király vallási reformjai: újra a Szentély az ország vallási életének központja 605, 597,

586. Nabukodonozor babilóni király csapatai három ízben kifosztják, majd végül teljesen lerombolják a jeruzsálemi Szentélyt 538. a perzsa Kürosz rendelete a jeruzsálemi szentély újjáépítésérõl 169. IV Antiokhosz Epiphanész szeleukida uralkodó megszentségteleníti a Szentélyt 164. Júda Makkabi a Szeleukidák elleni sikeres felkelést követõen megtisztítja és újra felszenteli a Templomot (Hannuka ünnep) 63. Pompeius római tábornok elfoglalja Jeruzsálemet, és behatol a Szentek Szentjébe 9 19 k. Nagy Heródes megkezdi a Szentély újjáépítését, amely egészen i sz 64-ig folyik idõszámításunk szerint 70. Titus római légiói lerombolják a Szentélyt, a hadizsákmányt Rómába hurcolják 132–135. Hadrianus Zeusz-templomot épít a zsidók Temploma helyén, amelyre válaszul kirobban a Bar Kochba-féle szabadságharc 363. Julianus kelet-római császár sikertelen kísérlete a Templom újjáépítésére 637. I Omár kalifa elfoglalja

Jeruzsálemet 691. Abd al-Malik kalifa a Templomhegyen felépíti a Sziklamecsetet 715. a Harám as-Saríf (Nemes Szentély), vagyis a Templomhegy déli részén felépül az Al-Aksza mecset 1099–1118. a rövid életû Jeruzsálemi Királyság (a keresztes lovagok birodalma) idején a Sziklamecsetet keresztény templommá, az Al-Aksza mecsetet pedig a Templomos rend fõhadiszállásává tették 1867–70. a Palestine Exploration Fund régészeti kutatásokat végez a Templomhegyen 1967. június 7 a hatnapos háború során izraeli csapatok visszafoglalják a Templomhegyet 1967. június 17 Izrael Állam visszaadja a Harám területét Jordániának 1967. augusztus 22 a jeruzsálemi fõrabbinátus megtiltja a zsidók számára a Templomhegyre menetelt 1969. egy magát kereszténynek valló ausztrál férfi felgyújtja az Al-Aksza mecsetet – az arabok Izraelt teszik felelõssé a tett miatt 1971. a Templomhegyi Hívek csoportosan imádkoznak a Harámon, amibõl véres összetûzés

lesz a védelmükre kirendelt izraeli katonák és a palesztin õrök között 1981. a zsidók régészeti ásatásai ismét arab zavargásokat robbantanak ki 10 1982. egy Alan Goodman nevû bevándorolt zsidó férfi lövöldözni kezd a Sziklamecsetben, több szélsõséges zsidó vallási csoport kísérletet tesz a mecsetek megrongálására 1990. a Templomhegyi Hívek megkísérlik a Harmadik Szentély alapkövének letételét, mire súlyos zavargásokra kerül sor Kelet-Jeruzsálemben 1996. a Hasmoneus-alagút megnyitása a Siratófal és a Via Dolorosa között újabb diplomáciai bonyodalmakat és felkeléseket vált ki 1999. január 3 egy denveri székhelyû apokaliptikus kultusz 11 tagját letartóztatják Jeruzsálemben azzal a gyanúval, hogy erõszakos cselekményekre készültek a Templomhegyen és az Óvárosban 11