Filozófia | Felsőoktatás » Nagy Attila - Freud a felvilágosodás dialektikájában

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófia Tanszék Nagy Attila (filozófia-néprajz szak) Freud a felvilágosodás dialektikájában Debrecen, 2008. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék.2 Bevezető.2 A felvilágosodás.5 Sigmund Freud.11 Freud nézetei.14 Freud a felvilágosodás dialektikájában.18 Demitologizáció, Felvilágosodás, Pszichoanalízis.21 Utószó.29 BIBLIOGRÁFIA.32 Bevezető A felvilágosodás korát eddig sokan vizsgálták, legtöbben tudománytörténeti, vagy művészettörténeti szempontból. Nem is csoda, hiszen a legtöbb tudományban sorsdöntő áttörések születtek akkoriban. 2 Olyan fordulópont volt az emberiség történetében, melyet Kant a nagykorúvá váláshoz hasonlított. Valamilyen értelemben igaznak is vehetjük ezt a kijelentést, hiszen kultúránk azóta bújt ki a mítoszok és vallás gyámolítása alól, töretlen lendülettel kirepülve szembesülni a biztonságos valósággal, fészkéből

megismerni a hagyományainknak, minden síkon, minden aspektusában. A világ megismerhetősége többé nem volt kétséges. Az egyház elmét fojtogató dogmatikus menedékének komor sötétségéből a kultúra végre az értelem hideg fényébe kívánt lépni. És ahogy ez megtörtént, akiknek leghamarabb tisztult ki a látásuk, csodálatos felfedezéseket tettek. Voltak köztük fizikusok és matematikusok, mint d’Alembert, aki az aranypróbán kívül sok egyéb tézist fejtett ki, felfedezést tett, és egyebek közt Diderot-val megalkották az Encyclopédie-t. Voltak köztük biológusok és történészek, mint Linnaeus és E. Gibbon De legtöbben a változásokra oly érzékeny filozófusok, költők, írók és államférfiak voltak. Egy eszme a világba legkönnyebben a gondolkozók, alkotók és politikusok útján jut el. Ezt az utat nem célom vizsgálni ebben a tanulmányban. Részletesen nem is szándékozom elemezni a felvilágosodás jeles képviselőinek

munkásságát, műveiknek elemzését is másokra hagyom. A felvilágosodás kiváltó oka sem titok előttünk. A tanulmány célja nem más, mint analizálni ezt a jelenséget. Az analízis tulajdonképpen egyfajta vizsgálat. Szabályokat kell állítanunk magunk elé a vizsgálat módszerének és tárgyának tekintetében. Sokan meghatározzák a vizsgálat célját is, mintha már előre tudnák, hogy mi lesz annak eredménye. Ez véleményem szerint előre prezentálja egy vizsgálat feleslegességét, hiszen az illető úgy fogja terelni a vizsgálat folyamát, hogy végül igaza legyen, hamis eredmények által, vagy olyan vizsgálatot végez, melynek eredményében már bizonyos, így szintén felesleges véghezvinni az eljárást. A vizsgálatnak, ha céljaként meghatározzuk a lehetséges eredményt, akkor azt egyedül A V  A szerkezetű mondatban tehetjük, miszerint a vizsgálat célja kideríteni, hogy A vagy nem A. Ebben az esetben az 3 analízis verifikál,

vagy falszifikál valamit, aminek kapcsán az analízist végezzük. Vizsgálatunk tárgya tehát a felvilágosodás. De mit vizsgálunk a felvilágosodásban? A komplex egészét, vagy részterületeit? Lehet egy analízist a részek összességének tekintett egészen a részek vizsgálatának elhagyásával végezni? Nem. Viszont lehetőségem se nyílik rá, hogy átvilágítsam minden egyes gondolkozó, polgár, politikus életét a felvilágosodás tükrében. Redukálnom kell tehát érdeklődésemet, ahogy az orvos sem vizsgálhatja sejtről sejtre át a betegét, nekem is a tünetek felé kell fordulnom. A megnyilvánulások felé, az események legfontosabbjai, az eszmeáram főfolyama felé kell tekintenem. Sokan felszisszenhetnek ezt olvasva, hiszen ha a fő folyamot vizsgálom, az akármennyire is gigantikus, vajmi apró részlet a kultúra egymásba folyó patakjainak, csermelyeinek hálózatából, a nagyobb gondolatok folyamaiból és az azok hatása alatt élő

árterületek összességéből. Ámde nekik is be kell látniuk, amit nekem, hogy szerencsénkre ez egy nagyjából átvizsgált terület, és az előttünk élt történészek, és egyéb tudósok vállain nyugodva madártávlatból tekinthetünk le eme főfolyamra és az azt körülölelő tájra. Meghatározásra került tehát a vizsgálat tárgya. A vizsgálat módszere, melyen el kell még gondolkozzunk, mielőtt vaktában analízisnek. Én a vizsgálat módszerének egy nekilátunk az különös eljárást választottam, így a vizsgálat célja kettőssé válik. Az eredeti kérdés, milyen eredményre jutok, ha ezzel a módszerrel analizálom a korszellemet? De egy új cél fészkeli magát a megismerés célja mellé, a fent említett „a vizsgálat célja kideríteni, hogy A vagy nem A”. Ez esetben A annyit tesz: „Alkalmazható ez a módszer ezen vizsgálatban.” A módszer maga a freudi pszichoanalízis. Az ismert és sokszor megújult rendszer eredeti,

freudi modelljébe vágyom öltöztetni a korszakot, és magát a korszellemet kinevezni allegóriájának. 4 a pszichoanalízis Merész nekifutásnak tartom jómagam is, de Rortyt idézem fel magam előtt, a kudarc lehetősége helyett. Miszerint a különféle szótárak, melyek közül egyet most én is alkotok, a konszenzusra törekednek. Újra és újra kialakulnak a nézetek, a viták, melyek a tudományok evolúcióját hozzák magukkal.1 Az én tanulmányom és bárki másé, legyen sikeres, vagy sikertelen, elfogadható, vagy egyenesen rossz, lehetőséget kap, hogy vita, vagy konszenzus tárgyát képezze, mindkét esetben is hozzájárulva a tudományok fejlődéséhez. Megfogalmazva tehát az alfától az omegáig, előttem a feladat. Az ókorban a szerzők a múzsáktól kértek ihletet – ilyenkor – műveik kezdetén, de ez nem egy irodalmi mű és a felvilágosodott, modern világban már nem léteznek múzsák, nem létezik ihlet, csak egy pszichológiai séma,

mely elmondja, miért kerülünk alkotásra kész állapotba, és miért inspirál minket valami alkotásra. Ódzkodva tehát ezen szavak használatától bevezetőm végén érdemesnek tartom még leírni, hogy a munkát Horkheimer és Adorno A felvilágosodás dialektikája című műve inspirálta, melyben többször is hivatkoznak Sigmund Freudra. A felvilágosodás 1 Rorty R.: Esetlegesség, irónia és szolidaritás (Jelenkor, Pécs, 1994) 5 A nyugati kultúra az évezredek során rengeteg változáson ment keresztül. A rengeteg apró, lokális változás fölött globális kulturális trendek láncolatát figyelhetjük meg. A nyugati gondolkozásmódok néha gyorsan, forradalmi lendülettel, néha lassan, komótosan adták át egymásnak helyüket. A különféle eszmeáramlatok kölcsönösen reflektívek voltak az adott korral, melybe ágyazódtak és hatással voltak az őket követő korok domináns nézeteire. Ezek a korszakok és váltakozásaik

megfigyelhetőek a művészetek, a diplomácia, a technológia, a valláshoz való viszony, a politika, a filozófia és az általános gondolkodás aspektusában is. Az ókor, a középkor és az újkor sokféleképpen bontható szakaszokra. A filozófiatörténet szerint a nyugati filozófia kezdeti korszakát, a preszokratikus időszaknak a hajnalát a Milétoszban alapult első filozófiai iskola idejére, a ión gondolkozók korára tehetjük. Később a nyugati görögség gondolkozói is jelentős szerepet kaptak a filozófia alakulásában. Őket követte a meghatározó korszak, az athéni felvilágosodás, mely Szokratésszel kezdődött. Arisztotelész és Platón - ezen korszak legnevesebb gondolkozói – műveiből a későbbi korok filozófusai újra és újra rengeteget merítettek.2 A középkor filozófiáját a skolasztika jellemezte, mely szorosan kötődött a katolikus egyházhoz. Az újkori reneszánsz3 korszakot a hellenisztikus művészetekhez,

filozófiához és embereszményhez való visszafordulás jellemezte. A nyomtatás elterjedésével a tudományok egyre hozzáférhetőbbek lettek. Az egyház uralma a gondolkodásmód felett megingott, a humanizmus került előtérbe. Ekkor már nagyjából megfigyelhetjük a felvilágosodás szellemiségét megalapozó gondolatok előszeleit. A felvilágosodást időben a 17. és 18 századra tehetjük, bár a történészek nagy része a 17. századi, megelőző, kezdeti korszakát a felvilágosodásnak az Értelem koraként aposztrofálja. „A felvilágosodás az ember kilábalása a maga okozta kiskorúságból. A kiskorúság arra való 2 3 Gondoljunk csak a középkori arisztotelianizmusra, vagy a neoplatonista gondolkozókra. Magyarul újjászületés. 6 képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék.” Eképpen definiálja a korszellemet Immanuel Kant, akit német idealizmus megteremtőjeként ismerünk.4 De a Zeitgeist valóban ilyen

egyszerűen leírható volna? Kant megfogalmazásában láthatjuk, hogy a felvilágosodást egyfajta szellemi autonomizációnak tekinti. A kiskorúság állapota, tehát a megvezetett gondolkodásmód problémájára használt kifejezése voltaképpen helytelen. Metaforája ugyanis feltételezni engedi, hogy a filozófiatörténetben az értelem korát megelőző teljes szakaszra érthető a kiskorúság. Hiszen ha egy ember esetében használjuk a kiskorúság kifejezést – ugyanis másra csupán erre reflektálható metaforaként használhatjuk – akkor ennek az embernek a születéstől a nagykorúságig tartó teljes intervallumot tekintjük kiskorúságnak. Az állítás tehát feltételezné, hogy a kezdetektől a felvilágosodásig a valaki mások vezetésével való gondolkodás volt a jellemző. Természetesen Kant ezt a vezetést a politika, a hagyományok, a vallás által a gondolkozásmódra gyakorolt nyomásra érti. Kétségtelen azonban, hogy több gondolkodót is

megnevezhetnénk az antik filozófia hajnalától a reneszánsz kor végéig, akikre az effajta kiskorúság nem volt jellemző. A kanti definíció értelmében a felvilágosodás előfutáraként, az értelem korának meghatározó gondolkodójaként elsősorban René Descartes gondolataira érdemes felfigyelnünk. A módszeres kétely elvén felépített filozófiai rendszere olyan szembefordulás a skolasztikus hagyománnyal, mely a legtisztábban példázza azt a fajta vezetés nélküliséget, mely a felvilágosodást alapjaiban jellemzi. A kételkedés Descartes filozófiájában az az eszköz, mely megszabadít tudásunk azon forrásaitól, melyek kétségbe vonhatóak. Analitikus módszerrel építi le a módszeres kétely eszközével a tudást egészen addig a kétségbevonhatatlan kiindulópontig, mely a „Cogito ergo sum” alapfelvetés, amit már semmilyen szkepszissel nem lehet kikezdeni.5 Erre a megingathatatlan alapra építette fel filozófiáját. 4

5 Immanuel Kant: Válasz a kérdésre: mi a felvilágosodás? René Descartes: Értekezés a módszerről 7 A szkepticizmus, az axiómák keresése kétségtelenül alapja a felvilágosodás tudományos hozzáállásának. Spinoza Istent határozza meg kiindulópontként, amikor az Etikában kijelenti, hogy Isten „az, aminek a fogalma nem szorul másik dolog fogalmára, hogy abból alkossuk meg”. Isten, mint az abszolút és végtelen létező, ami azonos a Természettel elterjedt eszmévé vált a felvilágosodásban.6 A felvilágosodáson belül a racionalizmus irányzatában kiemelkedő még Leibniz munkássága a matematikai analízis terén, mellyel a formális logika megteremtésében nagy szerepet vállalt. Leibniz függetlenül Newtontól foglalkozott a matematikával, akinek axiómáira később rengeteg tudományos tézis épülhetett a felvilágosodás során.7 A felvilágosodásra jellemző irányzat továbbá az empirizmus.8 Az empirizmus alapja a

megismeréshez, a tapasztaláshoz kötődő verifikálás. Előfutárának Francis Bacont tekinthetjük. Bacon az idolumok felszámolása után módszereket vázol fel, melyek közül azt a módszert választja, melyben egyszerű tényektől jutunk az elméleti következtetésekhez. A novum organum szerint ezekhez a tényekhez megfigyeléssel, kísérletezéssel juthatunk. Az empirista filozófia képviselői még Hume, Berkeley és Locke, akik szintén a tapasztalatokon alapuló ismeretszerzés útján jártak tehát. Ahelyett, felvilágosodás hogy jeles mégjobban elmélyednénk személyiségeinek a részletekben, eredményeit, a véleményeit boncolgatva, célszerűbb immáron a korszellem fontosabb eszméire fordítanunk figyelmünket, melyek ezen gondolkodók jelentősebb konszenzusainak nyomán keltek szárnyra, beépülve a köztudatba. Végülis, amikor egy korszellemet próbálunk megismerni, bár fontos a szellemi hajtóerő, a géniuszok egyenkénti

megismerése, korszakalkotó elgondolásaik tanulmányozása, mégis az általánosabb körök reflekciójára, a köztudatba szintetizálódott, egyszerűbb, elterjedtebb, globalizálódott eszmékre kell tekintenünk, a köznapivá szelídült oldalát kell megfigyelnünk az új szellemiségnek. 6 Spinoza az Etika című művében így ír Istenről: „Minden, ami van, Istenben van.” Newton a Tehetetlenség, Dinamika, Hatás-ellenhatás, Szuperpozíció törvényeit a Philosophiae Naturalis Principia Mathematica című művében rögzítette. 8 A görög empeira szóból ered, mely tapasztalatot jelent. 7 8 A legfontosabb gondolat voltaképpen, hogy a világ megismerhető. A racionális világ, ahogy egy gépezet, mechanizmusokként, és felépítő részenként áttekinthetővé válik a megfelelő vizsgálódás nyomán. Ezt a megismerést a tudományok végzik el. A fizika, a kémia, a matematika fejlődése a korszakban olyannyira jelentős, hogy mélyebb bizalmat

von maga után, mint a vallások doktrinái. A deizmust is a mechanikusan működő világ hasonlatával mintázzák, Isten, mint a nagy óraműves csodálatos munkájának részei vagyunk, és megismerhetjük ezt a művet, a világot. A deizmus tehát a teremtést, a kezdetet Istennek tulajdonítja, de azóta a világ a deisták szerint a saját útján fejlődik. "Az óraművet Isten húzta fel, és tetszése szerint indította el A világegyetem jelenlegi állapota abból adódna, hogy Isten hogyan választotta meg a kezdeti feltételeket"9 Nem pusztán a fizikai törvényszerűségekre vonatkozik a deista nézet. Megfigyelhető, hogy az etikában is teret nyer néhol az elgondolás. JeanJacques Rousseau szerint például az ember erkölcsei is ennek a rendszernek részeseként, automatikusan sajátjai. A felvilágosodás etikai nézeteit a francia forradalom „Liberté, égalité, fraternité, ou la mort!”10 jelmondata híven tükrözi. A legfontosabb értékek

az igazságosság és az egyenlőség. A feudalizmus, mint rendszer alapjaiban az egyenlőtlenségből meríti erejét. A felvilágosodott gondolkodók ezért abban egyet értettek, hogy a feudális rendszeren változtatni kell. A francia forradalom után jutott a köztársaság legmesszebb a felvilágosodás eszméinek politikai megvalósításában. A megerősödött polgárság igyekezett azonos jogokat kiharcolni mindenkinek. A legfontosabb a szabadsághoz való jogunk Az 1795 évi Emberi és polgári jogok nyilatkozata a következőképpen fogalmazza meg: "A szabadság lényege, hogy azt tehetjük, ami nem árt mások jogainak." Ámde a gondolkodás és megismerés szabadsága láthatólag antiklerikánizmushoz vezetett. Az egyenlőség nevében ágált újrafelosztási 9 Stephen W. Hawking a Cambridge-ben, 1987-ben, a Principia megjelenésének 300 évfordulója alkalmából tartott Three Hundred Years of Gravity konferencián Newtonról tartott

előadásában fogalmazott így a deizmus kapcsán. 10 Szabadság, egyenlőség, testvériség, vagy a halál! 9 követelmények voltaképpen igazságtalanok lettek volna az arisztokráciával szemben. Ámde kár volna elmélyedni a zengzetes eszmék és a gyakorlatbeli kivitelezésük közötti logikai bukfencek hánytorgatásában. A felvilágosodás értékelése, részleteinek kimerítő vizsgálata a legtöbb szempontból már lezajlott, vaskos kötegek tanúsítják, hogy a történelem tudósai nem voltak restek kimerítően foglalkozni a további részletekkel is.11 Számunkra ennyi talán elegendő is lehet a felvilágosodás felszínes megismeréséhez. Az átláthatóság igényével kell szemlélődnünk, gondolataink nem tévelyeghetnek apró sikátorok ködös útvesztőjébe. Világos és érthető rálátást kell nyernünk a korszellemre, amilyen az akkoriban élő embereknek is volt, bár számukra természetes, ha új is, számunkra pusztán egy kis

reprodukció eredménye. Felvilágosodás, Enlightenment, Aufklärung. Nem kell a nyelvészprofesszornak lenni a terminus logikájának átlátásához. A fény elűzi a sötétséget. A felvilágosodás, mint aktus, ha a fényt – mint megannyi esetben – az értelem analógiájaként, a tudatlanságot jelképező sötétség elűzőjeként látjuk át, pusztán a ráeszmélés metaforája.12 Fény derül az eleddig ismeretlen dolgokra, az értelem diadalmaskodik a tudatlanság felett. A sötétség bizonytalanságát felváltja az átláthatóság, a kétségek helyébe a megismerhetőség biztonságos érzete lép. Az ekkor domináló stílusirányzatok közül elsősorban kiemelendő a klasszicizmus, mely főleg az építészetben dominált,13 de a görög-római mitológiát témául véve a szobrászat és festészet is a klasszika irányába fordult. Az irodalomban a klasszicizmus mellett megjelent már a szentimentalizmus is, mely mély érzelmiségével inkább a

romantikához közelített. Ugyancsak a felvilágosodás idejében, a 18 században dominált a barokk késői változataként fémjelzett rokokó is, mely főleg díszítési stílusként volt jelen. 11 Ernst Cassirer Die Philosophie der Aufklärung című kötetében mindent megtudhatunk a Felvilágosodás filozófiájáról. 12 Érdekes, hogy a vallási tanok ellen forduló antiklerikánus gondolkodók az értelem, a fény elhozóinak vannak titulálva, ahogy a gonosz Lucifer (a lux főnév és fero 3 tuli latum igéből összerakott szó) neve is annyit tesz, fényhozó. 13 Pld Péchy Mihály: debreceni Református Nagytemplom 10 E három stílus közül a klasszicizmus letisztultsága, rendezettsége illik leginkább a felvilágosodás korszelleméhez. A felvilágosodás korszellemét, művészetét, filozófiáját tehát nagyjából sikerült megismernünk. Hatásmechanizmusában vizsgálni akárcsak felszínesen is majdhogynem végtelen munka volna, hiszen ahogy

már fentebb említettem, a korszellemek egymásra épülnek, egymásra reflektálnak. A felvilágosodás az egyik legfontosabb lépés a modernizmus felé vezető úton, de eszméi további örökségeket hagytak a világra. A liberalizmus,14 a demokrácia a szabadság eszméjéből, a kapitalizmus mind ezen korszellem nyomán kaptak erőre később. A tudományos gondolkozás15 legdominánsabb hatás, mely társadalmunkban olyan meghatározó térhódítása mindannyiunk a életét szerephez mai napig a meghatározza, jutott, melyről a felvilágosodás gondolkodói, csak álmodhattak. A tudományok mérhetetlen iramú fejlődése, az oktatás fellendülése, mind egy olyan folyamat jelenkori szakaszai, mely a felvilágosodás idejében gyorsult fel. A szabadságjogok, az egyenlőség és a vallási tolerancia ideája napjainkra evidenciának tűnik ugyan, mégis olyan örökségek ezek, melyeket a felvilágosodás hagyományozott ránk. Láthatjuk tehát,

hogy ez a korszak is, - éppúgy, mint a többi - nagy hatással volt az azt követőkre és végső soron jelenkorunkra, ahogy majd napjaink ideológiái és beteljesült reformjai is hatással lesznek a távoli jövő társadalmainak alakulására. Sigmund Freud 14 Locke, Mill és Smith gondolatai nyomán később a demokratikus és szociálliberalizmus, a neo- és konzervatív liberalizmus fejlődött ki. 15 A tudományos gondolkozás fejlődésének ritmusát a paradigmaváltások határozzák meg, melyek közül talán a legnagyobb hatásúak a felvilágosodás korában történtek a tudományokban. A „paradigmaváltások”-at követi „normális tudomány”. Erről a jelenségről részletesebben Thomas Samuel Kuhn The Structure of Scientific Revolutions (A tudományos forradalmak struktúrája) című könyvében olvashatunk. 11 A felvilágosodás érájának áttekintése után mindenképpen érdemes egy fejezetet szentelnünk a pszichoanalízis atyjának,

Freudnak, hiszen az ő módszertanának tükrében igyekszünk majd vizsgálni a korszellemet. Sigmund Freud egy textilkereskedő fiaként 1856. május 6-án született az Osztrák Birodalomban, Freibergben, ami a mai Csehország területén volt található. Hat testvére és két felnőtt féltestvére volt. Freud a Bécsi Egyetem orvosi karán tanult, de filozófiai szemináriumokat is hallgatott. Ernst . ábra: Sigmund Freud Brücke vette szárnyai alá az ifjú Freudot. „Az Ernst Brücke Physiologus laboratóriumában találtam végre nyugságot s teljes kielégülést s megtaláltam a személyeket is, kiket tisztelhessek s mintának vehessek.” írja önéletrajzában Freud16 Ebben a laboratóriumban Freud állatok idegrendszerét tanulmányozta. 1876-tól 1882-ig dolgozott az intézetben, ahol figyelmét a pszichiátria felé fordítva elhanyagolta a többi orvosi területet, ezért csak 1881-ben kapta meg a doktori címet. Anyagi helyzete miatt hagyta hátra

kutatói munkáját és az Allgemeines Kranken Hausban kezdett dolgozni, ahol másodorvosi posztra jutott. Több osztályon is dolgozott, köztük Meynertnál is, aki később elhatárolta magát Freud munkásságától, a hipnózis és egyéb módszerek, elméletek miatt.17 Jean-Martin Charcot nimbusza inspirálta, hogy miután histologus és klinikai munkája alapján megkapta neuropathológiából a docenturát (1885ben), ösztöndíjjal Párizsba utazzon. Itt Charcot "Újabb Felolvasásainak" német fordítására jelentkezett. Charcot előadásaiból a hysteria, (melyet ezentúl talán hibásan, de hisztériaként fogok említeni, hiszen bár a görög 16 Ez az írása a Nyugat című folyóiratban jelent meg, Ignotus fordításában. Theodor Meynert híres tanítványai voltak Freud mellett még Sergei Korsakoff, Carl Wernicke, Auguste-Henri Forel és Paul Flechsig is. 17 12 szép nyelv, mégis ha már anyanyelvembe plántálódott sok egyéb görög

jövevényszóval egyetemben, igyekszem saját szótárammal élni) a férfi hisztéria, a hisztérikus bénulások és a kontraktúrák hipnotikus szuggesztióval való előidézése tett nagy hatást Freudra. Éppen ezen, Freud által nagyra tartott elgondolások voltak, melyeket Meynert egyenesen nevetségesnek titulált, és a fent említett elhatárolódást kiváltották. 1886-ban tért vissza Bécsbe, de előtte Berlinben vizsgálta pár hétig a gyermekkori általános megbetegedéseket. Bécsben magánorvosi rendelőt nyitott Bécsben és feleségül vette Martha Bernayst.18 1895-ben publikálták Breurer-ral a Tanulmányok a hisztériáról című kötetet. Ez a dokumentáció volt az első a freudi pszichoanalitikus módszerről. Egyebek közt leírták benne tapasztalataikat Anna O (Bertha Pappenheim) kezelése kapcsán. Az 1900-as Álomfejtésben kifejti nézeteit arról, hogy az álomképek tudattalan tartalmakat szimbolizálnak, és ezek értelmezése

révén feltárhatóvá válik a személyiséget mozgató tudattalan dinamika. Az 1901-es A mindennapi élet pszichopatológiája. Az 1912-es Totem és tabuban a vallások eredetéről értekezett.19 Bár előadásai és könyvei sokakból rosszallást váltottak ki orvosi körökben, mégis rengeteg követője, tanítványa akadt. Erich Fromm, Alfred Adler és sok egyéb tanítványa közül a legtehetségesebb Carl Gustav Jung volt. Bár részben eltérő nézeteik miatt eltávolodtak később egymástól Bár Jung éppoly jelentős pályát futott be, mint Freud, de „Freudnak nem volt szüksége Jungra ahhoz, hogy Freud legyen (még akkor sem, ha, saját állítása szerint, Jung nélkül nem írta volna meg a Totem és tabut), míg Jung Freud nélkül elképzelhetetlen.”20 A második világháborúban, Ausztria megszállása után Freud családjával Angliába emigrált. Egy évvel később, 1939 szeptember másodikán halt meg, ekkor már régóta szenvedett

állkapocsrákban. 18 1881-ben ismerkedtek meg. Martha 1883-ban Hamburgba költözött Innentől esküvőjükig majdnem mindennapi rendszerességű levélváltással tartották a kapcsolatot. 19 Wikipédia, szócikk: Sigmund Freud / Életpályája 20 Harry Mulisch: Freud-Oidiposz, Egy jungiánus értelmezés című értekezésében próbál így rávilágítani az alapvető hierarchikus kapcsolatra Jung és Freud között. 13 Freud nézetei Miután megismertük nagyjából a felvilágosodást, s már Sigmund Freud életpályáját is, már csak az eszközként használt teóriákkal kell megismerkednünk a vizsgálat előtt. A vizsgálódás a vizsgálódás tárgyából és a vizsgálat módszeréből áll, az azt elvégző egyénen avagy egyéneken kívül. Mivel ez a tanulmány nem egyenesen az én szemszögemből, hanem Freud tükrén át tekint a felvilágosodásra, gondolkodásmódomnak közvetetté kell válnia a vizsgálat tárgyához való viszonyában.

Ez a közvetítő közeg Freud teóriáiból, vagy az általa használtakból és elfogadottakból áll. Sigmund Freud nézeteit sokan értelmezték, kritizálták, bővítették, de ahelyett, hogy Jung, vagy Frankl, vagy egyéb Freud tanítványok és követők nézeteihez nyúlnánk, netán olyan kritikusokhoz, mint Allport, inkább egyszerűbb forrásokra kell hagyatkoznunk, melyek vázlatosan, áttekinthetően és minden utólagos véleményezés nélkül tárják elénk Freud munkájának fő irányelveit.21 Freud elgondolásainak fundamentumai a tudatos elme és tudattalan, avagy tudatalatti. A tudatos gondolatok részeként tekintjük azt a pre-tudatos bázist, melyet „elérhető memóriaként” ismerünk manapság. Ide tartoznak, az aktuálisan nem felidézett, de hozzáférhető emlékeink. Freud elgondolása szerint a tudattalan énünk jóval kiterjedtebb, nagyobb a tudatosnál. Az Id (Ösztön-én), Ego (Én) és Superego (Felettesén) határozzák meg az embert a

fizikai szükségleteken kívül 21 Áttekinthető anyagot kapunk Freudról az IEP-ben például (A University of Tenessee at Martin és a Sacramentoi California State University Ph.D-sainak, Fiesernek és Dowdennek a szerkesztésében készült Internet Encyclopedia of Philosophy), vagy a Shippensburgi egyetem professzorának, Dr. C George Boereenek munkáiból, de akár az SH atlaszból és ezer más tankönyvből, vázlatos tanulmányból is. 14 Az organizmus talán legfontosabb része az Id. Az idegrendszer, mely több, mint az állatoké. Ez közvetíti motivációs erőkként22 a tudatnak a test szükségleteit. Az ösztönök a fizikai szükségletek neurológiai megnyilvánulásai. Elsősorban az életösztönökre utalunk itt, melyekhez az életben maradáshoz és a fajfenntartáshoz kapcsolódó ösztöneink tartoznak. Ezeknek a motivációs energiáját nevezte Freud libidónak.23 A biológiai szükségletek pszichikus megnyilvánulása tehát az Id, mely

élvezettel jutalmazza a tudatot, ha az teljesítette követelését. Az újszülött korban az ember még nem tudja mi baja van, ha éhes, felnőtt értelemben, csak az evés okozta élvezet, melyet az Id közvetít a fizikai szükséglet kielégülése nyomán tanítja meg neki idővel, hogy ha jobban akarja magát érezni mikor éhség gyötri, ennie kell. A perceptív, gondolkozó énre az Iden kívül hatással van még az úgynevezett Felettes-én, azaz a Superego. A Felettes-én az erkölcsi előírások, parancsok, ergo a lelkiismeretünket meghatározó elemek forrása24, a világ objektumaival való egyfajta találkozása az egonak. A Superegonak két aspektusa van, a büntetésektől való internálódásra késztető öntudatosság és az ego ideál, mely a pozitív modellek és a jutalmak nyomán épül fel. A Superego ilyetén dualizmusa meghatározó az etika tekintetében éppúgy, mint a pszichológia és az azt alkalmazó tudományok, elsősorban a pedagógia

tekintetében. A felettes én két aspektusa a büszkeség, a szégyen és a bűntudat érzetében jelennek meg, ezekkel sarkalják az Egot a Superegonak megfelelő gondolkodási és viselkedési sémákba. 22 Freud a Triebe szót használta ezekre, míg nálunk az ösztön terminus él, és például Sutyák Tibornál a késztetés kifejezés. 23 A libidó szó a latin libido szóból ered, mely vágyat, szenvedélyt jelent. 24 Lásd: Tomcsányi Teodóra: A lelkiismeret mint a felettes én része. In: Lelki jelenségek és zavarok Rk Szeretetszolgálat és a Csanád Megyei Püspökség, Szeged, 1988. 15 2. ábra: A pszichikum szerkezete Az Én a Felettes-én és az Ösztön-én feszültsége között található, és igyekszik ezeket a feszültségi különbségeket harmóniába hozni.25 A Superego és az Id energiái természetesen gyakorta egymásnak feszülnek, ilyenkor a Superego a tudattalanba represszálja az Id tartalmát.26 Ezt nevezi Freud cenzúrának. El is

jutottunk a sokat emlegetett freudi elfojtásokhoz, amikor az elfojtó mechanizmus nem működik kellőképpen, tehát a repressziós-szublimációs csatornával valami probléma van és fellép a neurózis. A megoldás a pszichoanalízis tehát, amely a tudattalan feltárása álomfejtéssel és más módszerekkel.27 A legtöbb elfojtás a vérfertőzéssel kapcsolatos. Az incesztális recessziók közül kiemelendő az Ödipusz komplexus és az Elektra komplexus. Freud antropológiai elméletéhez legszorosabban az oidipális elfojtás kapcsolódik, amit a Totem és Tabuban fejt ki részletesen. 25 Wikipédia szócikk: Sigmund Freud Ezt az oppozíciót egyszerűen példázza a napjainkban elterjedt proverbium, mely szerint „Minden ami élvezetes, az vagy törvénytelen, vagy erkölcstelen, vagy hízlal!”. A törvény és az erkölcs egyértelműen kötődik a világ Superego által közvetített részéhez, ámde az elhízás is, hogyha a pozitív modell aspektusában

gondolkozva körbetekintünk napjaink ideáljain. 27 Freud Álomfejtés című művében olvashatunk részletesebben az álmok szimbolikájáról. 26 16 De az Idben nem csak a libido munkálkodik. Az Eros mellett ott van a Thanatos, az életösztön mellett a halálösztön, a libido oppozitív ellenpárja, mortido. Az Eros hatalma alá tartozik a szeretet, a gyermeknemzés, a béke, az együttműködés és Isten ideája, míg Thanatoshoz a halál, a gyilkolás, a játszadozás, a háború és az ördög. A haláltól való ösztönszerű félelmünk sokmindenre késztet minket. Szinte bármit megtennénk, hogy elkerüljük a fájdalmat. Ez a halál fóbiája Mégis az interaktivitás Eros és Thanatos között jelenti az életet, míg ha nincs köztük dinamikus összhang, a stagnáláshoz jutunk. Az erkölcsi kettősség, a vallási Jó és Rossz oppozíció így átsejlik a pszichoanalitikus gondolkozásmódba is.28 Ugyan a fent említett rendszert nem teljesen és

tökéletesen Freudtól eredeztethetjük, de annyi bizonyos, hogy népszerűségét Freud munkásságának köszönheti. A pszichikum felosztásában egyszerűen eligazodhatunk, ha piramisként képzeljük el, reprezentálva a rangot, dominanciát, terjedelmet, mélységet, alapvetést. (2ábra) A pszichikum különféle egységeinek tartalmai, energiái és interakciói azok, melyek vizsgálata nehéz. A neurózisokból kiinduló pszichoanalitikus gyakorlat nehezebben jut el az azok forrását képező tudattalan elemekhez, mint ahogy a freudiánus elmélet megragadja a rendszer alapjaiból kiindulva a tipizált neurózisokat, egyfajta előkészítő munkaként. A neurózisok, pszichózisok, a szorongás, a düh, a rossz közérzet, melyeket önnön boldogtalanságunk érdekében emelünk magunkra, elkerülendő azt, amiről azt gondoljuk, hogy „nagyobbik rossz”, az ember fundamentumává válnak, ahogy a szabadságból eredő nyomás, a felelősségből

származó keserűség. Az embert meghatározzák a komplexusai, melyek feloldhatóak, de a Superego még a komplexusokat is elrejteni igyekszik, a normálisság látszatát keltve maszkot húzva29 az elfojtásból eredő problémákra, végképp 28 Lásd: Freud, Sigmund: Az õsvalami és az én. (The ego and the id) Ámbár ezek a maszkok nem minden esetben palástolóak. A „nincs semmi baj” maszkja és a „most aztán nagy baj van” maszkja ugyanúgy fellelhető, mintha csak a görög színházak szimbólumára gondolnánk. A Superegoból fakadó szégyenérzet miatt húzzuk fel a problémákat elrejtő maszkokat, míg ugyanonnan, a figyelembe, a középpontba kerülés vágya aggasztja ránk a maszkot, mely elefántot csinál a bolhánkból, melyet aztán ugyanúgy 29 17 megnehezítve saját dolgunkat, pszichikumunk gordiuszi csomójának kibogozását, a segítség kérését ehhez. Freud a felvilágosodás dialektikájában Most, hogy áttekintettük az Aufklärungot

és Freud nézeteit is, úgy gondolom, érdemes végre áttérni a demitologizáció folyamatának elemzésére, melyet Horkheimer és Adorno A felvilágosodás dialektikája című műve alapján teszünk meg. Az ő megközelítésük tűnik a legkézenfekvőbbnek a vizsgálat folyamatának felvezetésére. A felvilágosodás dialektikája című könyvükben Max Horkheimer és Theodor Adorno, a neves szerzőpáros nem kevesebbet állít, mint hogy a modern kultúrát megteremtő fő civilizációs erő nem más, mint a rejtélyes előli menekvés. Az ember csak úgy léphet ki a természet világából, ha felszabadítja magát a rejtélyek hagyományos birodalma, azaz a mítoszok alól; csak akkor képes saját létezésének átlátható szabályait megteremteni, és ezáltal rátérni a felvilágosodás ösvényére, ha felülemelkedik az elemek ambivalenciáján. Elfordulni a rejtélyestől és a továbbiakban anélkül élni: Horkheimer és Adorno szerint ez az az ideál,

jobban mondva, az a rendező eszme, amely az emberiség egyetlen érvényes vállalkozása. A felvilágosodás eszköze a tényszerű értelem, a Tatsachen-Sinn, mely képes fölülemelkedni a transzcendentalitáson, megtörni a mítosz hatalmát a világ szemléletében. A hatalom és a megismerés szinonímák30 Hatalom embertársaink, és az anyagi javak felett tiszta tudással érhető el, melyet megismeréssel érünk el, de háttérbe szorítja a megismerés örömét, mint okot az új cél, az élet jobb berendezése. Ne legyenek titkok, és vágy sem a megismerésükre. magunknak kell cipelnünk a nyakunkon, míg a súlyával meggyőz, hogy valódivá vált, ahogy a hamis mosoly is igazivá válhat az önszuggesztió útján. Ilyenkor a görbe tükrök kisimulnak, de és a valóság torzul el, mely bennük csodálja magát. 30 Ahogy a tudatalatti feltárása is hatalmat jelent a neurózisok eltörlésére. 18 A felvilágosodásban az anyagon az azt irányító

rejtett erő, transzcendens értelem illúziója nélkül kell uralkodni. A mágia, a mítosz nem illik a kiszámíthatóság, hasznosság mércéjéhez ebben az újabb korszakban. A demitologizáció, mint a felvilágosodás vágya alapjaivá teszi a számokat, melyek a matematika rendszerében meghatározzák a polgári igazságot is, tagadhatatlan axiómákkal. Az igazságosság fogalma tompa levezetésévé válhat a számtani arányoknak. Ami nem oldódik fel számokban, az látszattá lesz.31 A mítosz, hasonlatosan a felvilágosodás törekvéseihez, valaminek a magyarázatául próbált megmagyarázhatatlan szolgálni. dolgoknak Megmagyarázni, nem fordított rögzíteni. viszont A hátat, helyettesítéshez fordult, elvonatkoztatva személyesítette meg az erőket, anyagokat. A kezdetlegesnek bélyegzett animizmustól a démonokon át, hosszú átalakulással antropomorfizálódott a fejlettebb vallások idejéig a mindenség érthetetlen voltának

elvonatkoztatott, helyettesítő képzettára. A görögök Pantheonjában az olümposzi istenségek már nem közvetlenül azonosak az elemekkel, hanem csak jelentik azokat. Ahogy az istenek elválnak az anyagtól, allegorikusságukban őrizve egykori pozíciójukat a mítoszban, a lét széthullik Logoszra, később monáddá, puszta vonatkoztatási ponttá zsugorodik, valamint a rajta kívül eső összes dolgok és teremtmények tömegére.32 Freud magát a vallást is olyan patológiás tünetnek tekintette, amely nem más, mint a kollektív neurózis egyik formája. A vallás alapja nézete szerint az apa-fiú reláció, mint szexuális vetélytársak rivalizálása és az ősi apagyilkosság miatt támadó bűntudat kompenzációja, amire az ősi hitrendszerek és mitológiák sora épül. Freud új antropológiai irányzatot alkotott alapgondolatával. Az elgondolás a kulturális sokféleség kérdésének egy lehetséges megoldását kínálja. Eszerint a kulturális

élet kezdete az emberiségben egy eseményhez köthető. A változás okai alapjában a társadalmi viszonyok, és a hatalom kultúrára nehezedő feszültségében gyökeredzik. 31 Az egzakt tudományok feltörekvésének folyamata önreflektív, hiszen a tudomány hatalma önmagát építi, mert minél fejlettebb egy tudomány, annál gyorsabban képes kiterjedni, egészen, míg eléri, hogy mindent magába foglal és képes megmagyarázni, mindennek tudományos alapjává képes válni. Ám, míg felfoghatatlan létezik, a tudományok nem érték el ezt a célt. 32 Horkheimer, Adorno: A felvilágosodás dialektikája 25. o 19 Az apa, mint domináns hatalmi tényező szexuális privilégiumával ellentétben áll fiaival, leszármazottaival. Ők fellázadnak, megölik az apát Bűntudatuk viszont nem engedi őket, hogy anyjuk és testvéreik felé élhessenek erőszakkal szerzett privilégiumaikkal. Ez az elfojtás, mely már a társadalmiság első jele, az ösztönök

elfojtása egy elvont cél érdekében. A totem lép az ősapa helyébe jelképként. Ennek az incesztus tabunak a kialakulása csoportos exogámiához vezethetett. Univerzalitásának magyarázatául Freud a momentum öröklődését jelöli meg. Eszerint ez az elfojtás, totemizmus és tabu univerzálisan jelen van a kultúrában. Totem és tabu című művében igyekezett ezt a tételt etnológiai és vallástörténeti adatokkal is alátámasztani, a rituális apagyilkosság teóriáját pedig híres Mózes-elemzésével támasztotta alá. A vallásról kialakított képe végső soron alapvetően negatív volt: a hit és az istenek világát a szorongó ember puszta projekciójának, kivetítésének tekintette, a vallási képzetektől való megszabadulásban pedig a lelki egészség helyreállításának eszközét látta. A totemnél, oltárnál, vagy bárhol, ahol rituális mágiát, liturgiát végeztek, a mágiában behelyettesíthetőség uralkodik. Kezdve a festett

állatok rituális „leölésével” az őskorban, napjaink woodoo szertartásaiig, a hit él, hogy amit helyettesítő dologgal tettek, az azzal is megesik, amit helyettesít. Az isten, ősatya helyett áldozati állatot ölnek le. Ez a behelyettesítés már egy lépés a diszkurzív logika irányába. A tudomány ezt már másképp értelmezi. Nincs efféle behelyettesítés Ha van áldozati állat, akkor Isten nincs. A specifikus behelyettesíthetőség egyetemes fungibilitásra33 vált Például az atom az anyag mintája, nem helyettesítője. Így veti el a felvilágosodás a mágia ezen tulajdonságába vetett hitet, szembeszállva ezen a színtéren is a misztikussággal, a tényszerű értelemmel felvértezve. A mágikus fokon rokonsági viszonyban álltak egymással az álom, vagy a kép, és a dolog, melynek megjelenési formája volt. Ez a kapcsolódás 33 Helyettesíthető, fungibilis dolgok azok, amelyek a forgalomban nem egyediségük, hanem minőségük és

mennyiségük szerint jönnek tekintetbe. 20 túlmutat az intención. A varázslás tehát mimézissel tör a célokra, ellentétben a tudománnyal, mely „az objektummal szembeni fokozódó distancia révén követi céljait”34 Ha a gondolat nem önállósodik az objektummal szemben, nem válik külön a realitástól, akkor beszélhetünk a varázslásba vetett hitről, vagy mágiáról, ami eszerint nem egyenlő a gondolatok mindenhatóságával. Az ebbe a fajta mindenhatóságba vetett bizalom Freud szerint nem pusztán a neurotikusok tulajdonsága, de a primitív emberre is jellemző lehet. Arra a primitív emberre, mely még nem esett át a társadalmiságba, a fiak fellázadásának nyomán meginduló folyamatba, melynek alapja ebből a szempontból az Oidipusz-komplexus. A varázslás, „A világ feletti uralkodásba vetett rendíthetetlen bizalom”35, az érettebb, a valósággal jobban számoló uralom szintjének felel meg, ahogy ezen a szinten is fölülkerekedik

a pozitivizmus, végül a felvilágosodás. Tehát a felvilágosodás, mely a mítoszok lerombolásából nyeri az erejét, a tudomány, a világfelfogás egy újabb lépése csupán, mely a felfogást tovább távolítja annak tárgyától. A mítosz feloldása talán az univerzális elfojtottság érzetének feloldásához is vezet végeredményben, ha az ember tudatalattiságában is teret nyert végül a Tatsachen-Sinn uralma, letűnni kényszerítve a totemeket és tabukat. Kérdésessé válik innentől, hogy a freudiánus pszichológia az emberi elmére irányuló tevékenysége nem azonos-e a felvilágosodás dialektikájában megfogalmazott globális hatások indivídumra szabott változatával? Demitologizáció, Felvilágosodás, Pszichoanalízis 34 35 Horkheimer, Adorno: A felvilágosodás dialektikája. 27 o Freud: Totem és Tabu. 97 o 21 A mítosz szavunk a görög μυθος=müthosz, beszéd, elbeszélés, üzenet, párbeszéd szóból ered, az emberi

kultúra igen ősi, az istenek és héroszok világáról, a világ keletkezéséről és lényegéről, az emberi civilizáció gyökereiről beszámoló orális, később gyakran írásban is lejegyzett, valamennyi nép hagyományában felbukkanó történetet jelöl.36 Tehát a mítoszok azok a narratívák, melyek a teomachiáról és teogóniáról, az aitológiáról és néha az eszkatológiáról szólnak. Magyarán szólva a mítoszok szólhatnak Istenek születéséről, életéről, harcairól, haláláról, avagy mitologikus hősök életútjáról, vagy hőstetteiről, a világ keletkezéséről, vagy az elpusztulásáról. A teogónikus történetek a régi kultúrákban a legtöbb esetben összefonódtak a világ születésével, a káosz kozmosszá válásával. Tehát az Aitológiával kötődnek össze, míg más esetekben független a világ születése az első Isten születésétől. A világ vége, az armageddon, és egyéb eszkatologikus elgondolások napjainkban

is igen népszerűnek tűnnek. A millió kisebb-nagyobb szekta jövendöléseit összegyűjtve minden évre több világvégét remélhetünk.37 A milleneum kapcsán is jelentősen megugrott a világvége jóslatok száma. Persze az ősi kultúrákban is találhatunk mítoszokat a világ elmúlásáról, gondoljunk csak például a Ragnarökre. A régebbi vallásokkal szemben a viszonylag fiatal keresztény elgondolásban Isten örökké való, nincs intervallum előtte, vagy utána, nincs születése és halála, mert végtelen temporális tekintetben is. Az Istenek harcának alaptémája szinte minden politeista vallásban megfigyelhető. Még a monoteista vallásokban is létezik egyfajta ellenpólusa az istenségnek. Ezek a harcok tanulságosak, szimbolikusak Az Istenek haláláról szóló történetek nem mindenütt elterjedtek. Az Istenekre nem terjed ki a legtöbb mitológiában a halandóság úgy, mint az Asgardi istenekre például. Jellegzetes motívum az istenhalál a

meghaló és feltámadó gabonaistenek multikultúrális mitológiai vonatkozásában, bár nem mindenhol a gabona tekintetében, de a fauna évköri elhalását és 36 A Magyar Virtuális Enciklopédia meghatározása szerint. (http://wwwenchu) A bibliaértelmező Jehova tanúi például sokszor meghirdették már az armageddon eljövetelét, de a hibás számításokat eddig mindig újra kellett végezniük pironkodva bocsánatot kérve a hívektől. Ez a fajta világvége várás sokkal szelídebb, mint amit az Aum Sinrikjonál tapasztalhattunk. 37 22 feltámadását szimbolizálják. Mannhart munkásságában központi szerepet kapnak ezek az istenségek (Adonisz, Tammuz, Ozirisz, stb. ) Megfigyelhető tehát és már a fentebbiekben többször is említést nyert, hogy a mitologikus narratívák voltaképpen hasonlatok, informatív jellegű tanítások hordozói.38 Bizonyos formában így rokonulnak a többi tanítani vágyó elbeszéléssel, a legendákkal, mondákkal és

voltaképpen a mesékkel is. Bár Popper Péter szerint ahol a mítoszt mesének tartják, a kultuszt gyermekded játéknak, ott barbárság honol, mégsem kéne elfogadnunk, hogy a fenti műfajok kevésbé hatékonyak a folklór a közösségekre ható önreflektív erkölcsi népművelését tekintve. „A mítosz tehát nem egyéb, mint az emberi faj őstudásából származó a priori igazságoknak a kor nyelvén való kifejezése.” Így definiálja végeredményben a mítoszt Kodolányi János 1954-ben,39 hasonlóan Lyotardhoz. De ebben a tanulmányban mi egy kicsit köznapibbak leszünk. Nem csak a mítoszra vonatkozó demitologizációt kell ugyanis vizsgálnunk. A demitologizáció nem arról szól, hogy bebizonyítjuk tudományosan, hogy a mítoszok hamisak. Nem is pusztán a városi legendákat felszámoló tudományos hatásról beszélünk.40 A demitologizáció a jelenlegi értelmezésünkben az a folyamat, mely a mindenkori gondolkodásmódot eltávolítja mítikus

hiedelmeken alapuló világképétől és az egzakt tudományok alapjaira helyezi önmagunkról és a valóságról alkotott véleményünket. Kétségtelen, hogy a kezdetektől napjainkig zajlik ez a folyamat, de mint azt Horkheimer és Adorno tanulmányaiban is olvashattuk, a felvilágosodás kapcsán indult be globálisan és gyorsult fel ez a tevékenység oly nagy mértékben, mely a modernizáció útján napjainkig gyorsulva a jelen állapotokhoz vezetett.41 38 Lásd még: Lyotard: A posztmodern állapot Veres Péterhez írott levelében. 40 A felvilágosodás törekvésétől távol áll a napjainkban Mythbusters címen bemutatott műsor cselekvése. Nevetséges volna azt állítani, hogy ha bebizonyítjuk, hogy a fekete macska nem hoz balszerencsét a végére értünk a demitologizációs folyamatnak. 41 A Népi Etika (2008) c. tanulmányomban térek ki valamivel részletesebben a narratívák felcserélődésének közerkölcsre gyakorolt hatásaira és azok okaira. 39 23

Érthetővé válik tehát, hogy miért a felvilágosodásban akarjuk tetten érni a demitologizációt és miért a demitologizációban a felvilágosodást. A korszellem, mely az ősvallásokból maradt babonáinkra, a vallási tézisekre, a mítoszokra tört, úgy gondolhatnánk, erőszakosan innoválta az emberek gondolatvilágát. Miért is kerekedhetett felül mondhatni „könnyedén” az Aufklärung a hagyományaikhoz ragaszkodó embereket évezredeken át kalauzoló mítoszokon, vallásokon? Számunkra már egyszerűnek tűnhet, hogy ha van egy hiedelmünk és azt tudományosan megcáfolják, kiverjük a fejünkből. Bármikor készek vagyunk a technológia új vívmányainak az életünkben, a tudomány legújabb áttöréseinek a műveltségünkben helyet adni. Persze nem a hagyományok megtöréséről van szó, hanem a világgal való viszonyunk megváltozásáról. A már említett uralom, mely a megismeréssel jár, biztonságérzetet nyújt. Az ember végre

felfogta a természet erőit, úgy érezheti, képes uralkodni fölötte. Tudományos magyarázatok születtek a vallások eredetére, és az emberek eltávolodtak a liturgiától, saját kezükben érezve sorsukat, figyelmen kívül hagyva a providenciába vetett hit biztonságának fontos érzését. A megismerés okozta biztonság, hatalomérzet ereje oldotta volna fel tehát az évezredes rendet? Ideje segítséget kérnünk, egy szokatlan mankót, a freudi pszichoanalízis tudományát, hogy párhuzamot emelve próbáljuk megfejteni a társadalom fejlődésének eme sarokpontját. Persze nem újszerű az egyénből a csoportra vonatkoztatni. Sok hibás antropológiai kutatás alapszik túl kis létszámú kontrollcsoport alapján tett elhamarkodott kijelentéseken. Én viszont nem állítom, hogy konklúzióm helyes lesz, pusztán annyit, hogy megpróbálom Freud rendszerébe öltöztetve vizsgálni a felvilágosodást. Freud antropológiai elgondolásának kiindulópontja

a szexuális elfojtás, természetesen. Eszerint a fiak megölték az ősapát, hogy az ő tulajdonát képező nőkkel hálhassanak, de bűntudatuk incesztus tabut emelt bennük és engesztelésül az ősatyának totemet állítottak. Freud innen eredezteti a társadalmiságot, a vallásokat, a családi alapvető normákat. 24 A bűntudatból fakadó erkölcsiséget felügyelő vallás irányító szerepbe nőtte ki magát, a törvények, a társadalmi rend mellett az egyház lett a Superego manifesztációja. De mielőtt megpróbálnánk párhuzamot vonni a pszichikai modellel, először a társadalmi jelenségekről kell néhány szót ejtenünk. Négy freudi megközelítést ismerünk ezen a téren. 42 Freud, Róheim, Reik és Munsterberger megközelítési módja szerint ami a modern ember számára tudattalan, az a tudatos részét képezte a primitív ember számára. Mivel azonban semmi sem utal a primitívnek nevezett, fajilag azonos, csak régebben élt homo sapiens

sapiensek pszichikumának differenciájára a miénktől, elvethetjük, hogy pusztán, mert másképp viszonyul környezetéhez, jobban él hagyományainak, az Idjével közvetlenebb kapcsolatban volna, mint a későbbi emberek. A következő megközelítés a libidót veszi alapul. Eszerint a nemi vágy ugyanúgy formálja a társadalmat bármelyik környezetben. Eszerint mindenütt azonos társadalmi struktúrának kéne léteznie állandóan, függetlenül a környezetre, kulturális differenciákra. Ha csak a különböző népek különböző temperamentumára gondolunk is elbukik az elmélet, nem is kell összevetni a rengeteg társadalmi struktúrát. Karen Horney, Erich Fromm és Harry Stack Sullivan módszere a kultúrát a személyiségfejlődéshez fűződő viszonyában szemléli. A kardineri pszichodinamikus analízis antropológiai módszere az alkalmazkodáson alapszik. Ez a negyedik megközelítés az egyént elsődleges és másodlagos intézmények mátrixában

helyezi el. Számunkra a másodlagos intézményekhez való viszony és az elsődleges éppolyan fontos, mint a harmadik irányzat által említett személyiségfejlődéshez viszonyuló vizsgálata a kultúrának. A freudiánus antropológia bár támpontokat nyújthat a vizsgálathoz, mégiscsak olyan antropológia, amely képviselői a kultúrát, a társadalmiságot vizsgálták. Részleteiben eszközünkké emelkedhet, de összességében távoli utakon jár. 42 Paul Bohannan, Mark Glazer: Mérföldkövek a kulturális antropológiában, 294-295. o 25 Mint a mítoszok hősei, tehát bejártuk a kapcsolódó témák kalandos útját, mindenhonnan megszereztük „varázstárgyainkat”, melyekkel győzelmet arathatunk, ideje hát megmérettetni küldetésünk szerint. A pszichoanalízis pszichikum modellje – emlékezzünk - a világban, annak objektumai között helyezkedik el, mely a társadalomra minden hasonlat nélkül igaz kell legyen, ámbár a szerkezet és a

külvilág közötti kapcsolat kevésbé lehet közvetlen, hiszen a társadalom másképpen perceptív, mint az indivídum. A társadalom közösségi szinten öntudatos, érzékelése a közvélemény alkotása a világról. Nem egy ember képez le egy jelenséget az érzékszerveivel, hanem a köztudat alkot kollektív véleményt. A modell alapjában a fizikai szükségleteket láthattuk, melyek ugyanúgy jelen vannak a társadalom globális viszonylataiban. Ahogy egy embert betegség sújt, ugyanúgy söpörtek végig a gigászi pestisjárványok Európán, ahogy egy ember gyomra megkordult, ugyanúgy kínozhatta éhezés az embercsoportokat ínség idején. A szükségletek azonosak, ha az ember életét tekintjük, nincs különbség egy csoport fiziológiai alapszükségleteit illetőleg, pusztán mennyiségi. Magukat a társadalomban résztvevőket összességükben határozzuk hát meg Ego néven ezután. Ez az Ego a freudi topografikus modellben a jéghegy csúcsa, a tudatos

Én kell, hogy legyen. A társadalom Egoja ezek szerint öntudatos, az ösztönimpulzusok és a felettes én között lévő tudatos közeg, mely felfogja a valóságot és indíttatásai „fentről és lentről” is meghatározzák. Az örömelv alapján működő Id kell hát hogy legyen azon ösztönök otthona, melyek a kezdettől elkísérik a pszichikumot. De hasonlóan a tudattalanból kell a Thanatos-nak is emelkednie. A háborús korszakok, a népvándorlások, a bébibummok43 reprezentálhatnák ezt, de kétségbe kell vonnunk, hogy valóban a társadalom egészére ható belső erőkről van-e ezek esetében szó. A legtöbb esetben a háborúk csak egy szűk réteg döntésén alapulnak, így nem hozhatóak párhuzamba az Iddel, de a forradalmak, a bébibummok, a hazaszeretet, vagy a migráció korszakai mind az Id megnyilvánulásai kell hogy legyenek. 43 Háborúk után megfigyelhető populációugrás. 26 A társadalom Idjéből tehát két erő hat. Az egyik az

élvezet - ez esetben jólét - keresése, a másik a fájdalomtól, haláltól való félelem energiájának megfelelője kell, hogy legyen. Ez a fenyegetés lehet a haza elvesztése, a zsarnoki elnyomás alá kerülés, az általános nyomor. A Superegot egyszerűen megtaláljuk a kormányzatban, a törvénykezésben, az egyházban. Egy társadalom általános érvényű kötelező erkölcseit, és normáit ezek határozzák meg. A társadalomnak meg kell felelnie az elődei esetében bevált normáknak. Ez egy konzervatív szemlélet. Talán túlságosan egyszerűen is sikerült ráhúzni a pszichikai modellt a társadalomra. Úgy tűnhet, nem pontosan működik a felosztás Ez esetben is be kell látnunk, hogy Freud elméletei kissé elavultak napjainkban, bár kiváló megalapozásai az analitikus pszichológiának. Hát próbáljuk meg analizálni a felvilágosodás módszerével a pszichikumot, demitologizációval és felszabadító forradalmakkal oldani az Id és a

Superego feszültségét. A neurózis nem más, mint az Id és a Superego közötti olyan konfliktusból ered, melyet elfojtottunk. A kormányzás, a törvénykezés és a vallás vonalát fogom vizsgálni, ahogy erőszakot tesznek a társadalmi Iden. A kormányzás, a társadalmi rend a felvilágosodás előtti időkben feudalista volt. Érthető, hogy az egyenlőtlenség és a stagnáló, vagy romló egzisztencia, a feltörekvés ellehetetlenítése nyomást gyakorolt a népre. Szólásszabadság híján a társadalmi egyenlőtlenség ilyen radikális hagyománya sokáig megmaradt, elfogadottá vált. Ezt nevezhetjük recessziónak. A törvény előtti egyenlőtlenség rendkívül hasonló módja az alsóbb osztályok elnyomásának. A harmadik és egyben a dolgozat szempontjából legfontosabb eleme a Superegonak a vallási élet, a vallásosság, a hiedelemvilág, a mítoszok. Európa népeinek ősi vallásai, kultuszai sokszínű egyveleget alkottak. A sámánizmus, a táltos hit,

az animizmus, a druidák tanai, mind az adott népek kultúrájához, környezeti feltételeihez idomulva forrta ki a maga 27 mítoszait az ősidőktől kezdve. De a vallási tolerancia sosem volt jellemző a hódító népekre. A hódító kereszténységre meg még kevésbé Első Constantinus császár 312-ben vette fel a kereszténységet. Innentől futótűzként terjedt szét Európában. Bár politikailag helyes döntés volt az uralkodóktól felvenni a kereszténységet, de valóságos erőszaktétel volt ez a népi vallásgyakorláson.44 Lehet-e ezt kulturális traumának nevezni? Ha az is volt, mindenképpen elfojtásra került még a reformáció idejében is. Adott tehát az a korszak, melyben a társadalomban a Felettes-én és az Ösztön-én közötti feszültség majdhogynem elviselhetetlen.45 Eljött hát a pszichoanalízis ideje. De ki vizsgálja a társadalmat? Ki elemzi egy kontinens rémálmait? Maga a felvilágosodás ez, önreflektív szellemi áramlata,

mely kiforgatta a recesszált problémákat, átvilágította őket és előtérbe helyezte, a tudatos problémamegoldás mezejére lökdöste. A nyomda elterjedésével a jeles gondolkozók - kiket a fentiekben már említettem - elgondolásai elterjedtek Európában. A felvilágosodás szárnyra kapott és bár addig sem volt valóban titok a probléma, de elemi erővel söpört végig a felvilágosodással a kontinensen a forradalmakkal a szabadság egyenlőség és testvériség olyan eszmeisége, melyet az elfojtás feloldása hozott. Maga az analízis tehát a felvilágosodás, az akkori helyzet olyan analitikus vizsgálata, mely rámutat a téveszmékre, logikátlan igazságtalanságokra. A demokrácia, a törvény előtti egyenlőség és a szabad vallásgyakorlás az Aufklärungnak nem vívmányai, pusztán a felvilágosodás által inspirált célok, a gyógyulás jelei. Ez hát voltaképpen Freud a felvilágosodás dialektikájában. Egy egyszerű rendszer, melyet

ráilleszthetünk a korszellemre, a pszichoanalízis egyszerű módszere. Annyi bizonyos, hogy ráillik a korszakra a képlet. 44 Az erőszakos hittérítés és a pogányokkal való bánásmód nem igényel különféle magyarázatot. Ha egy nép birkanyugalommal is csatlakozott a keresztény Isten nyájához, a hirtelen jött kulturális kontroll akkor is egy idegen, voltaképpen agresszív benyomás volt. 45 És nem az arisztokrácia és a nép közötti feszültségről van szó, hiszen az egyháznak ugyanúgy hatalma volt a nemesek mindennapi élete felett is, és saját szokásviláguk rabjai is voltak. 28 Hogy ez a véletlen műve-e, azt egy olyan szeminárium tudósainak posztja volna eldönteni, kik között jeles történelemkutatók, szociológusok, antropológusok, pszichológusok és filozófusok vannak jelen. Mindenesetre láthatóvá váltak a hasonlóságok a freudiánus modell és a társadalomban működő erők közt. Ezek az erők mindig is jelen

lesznek, ahogy az ember elméjének összetettsége is állandó marad, legfeljebb vizsgálatuk módszere fejlődik, változik valamelyest. Utószó A konklúzió helyett az utószó terminust kell használnom, mivel képtelen vagyok objektív konklúziót papírra vetni. Így tehát szubjektívan fogom véleményezni a fentieket. Az analízis tárgyához nem kéne sokat hozzáfűznöm, hiszen ilyen a felvilágosodás, de mégis úgy érzem, ki kell fejtenem a véleményemet a tudományos megmagyarázhatóság híveinek a felvilágosult, modernizált hozzáállásról. A tudomány csak abban az esetben válhat a demitologizáció hatékony eszközévé, ha olyannyira fejlett, hogy hiánytalanul és tökéletesen képes mindenre választ adni. Ezt a szintet pedig mind a mai napig nem érte el További hátulütője, hogy fejlődésével újabb mítoszokat teremt. Bebizonyították, hogy a Föld gömbölyű, eloszlatták a Holdról alkotott mítoszok sokaságát, mikor a Holdra

léptek. Ugyanekkor idegen űrlények és civilizációk, összeesküvés elméletek körül forgó mítoszok ezreit szabadították a köztudatba, az 51-es körzet szóbeszédeitől Erich von Daniken bestsellereiig. Be kell látnunk, hogy minden tudományos kérdés megválaszolása újabbakat vet fel. Minden tudományos előrelépéssel megnyúlik előttünk a 29 folyosó, mint a rémálmokban. Persze a fejlődés önmagában nem probléma. A probléma abban rejlik, hogy közben a tudományok elsöpörték az emberek morális irányelveit adó mítoszokat és az azokat helyettesítő vallásokat is megingatták. Nem csoda hát, hogy a támpontot keresők a szekták, az ezotéria és egyéb transzcendes körök felé fordultak, hogy így megerősödött a new age mozgalom. Az embereknek igenis igénye van a megmagyarázhatatlan dolgokra, akkor is, ha ez egy vallás, vagy akkor is, ha ez a mágiába fektetett hit. Sajnos a szekták, vallások, okkultista, ezoterista irodalmak nem

hatnak olyan bölcsességgel, tapintattal az ember erkölcsi valójára, mint a régi bevált nagy narratívák, vagy a világvallások. Természetesen jó, hogy a tudomány megkönnyíti az életünket, az is, hogy egyre több az információ, de a legcsekélyebb bizalmat sem tudom megadni a kultúrának, képtelen vagyok kijelenteni, hogy az emberiség bármilyen téren készen áll a továbbiakban történő rohamos informatizáltságra, demitologizáltságra. A felvilágosodás eszményei a demokráciáról, egyenlőségről, szabadságról is épp elég problémát hoztak, de a megismerés végképp. Pont elég azt átgondolni, hogy milyen erkölcsiséggel rendelkezik az emberiség azon (jelentős) százaléka, aki szerint nem létezik lélek, pusztán genetika. Túllépvén a vizsgálat tárgyának túl messzire menő véleményezésén a vizsgálat eszközéről kell ejtenem pár szót, a pszichoanalízisről. Arról a tudományról, melynek most éppen azt a

sablonszerűségét volt szerencsém felhasználni, mely miatt hátat fordítottam neki minden alkalommal. Az a benyomásom, miszerint az emberi elmét nem lehet olyan szinten strukturalistaként felfogni, ahogy egy húsból és csontból álló szervezetet, még mindig nem rendült meg. Mégis, be kell látnom, hogy Freud pszichikai modellje minden ember tekintetében helytállónak bizonyulhat, ha fogalmait kellő rugalmassággal és fantáziával kezelem. Az ösztönök és a Superego egymásnak feszülése egy olyan szimpla dualizmus, mely egy piramis ábrában, egy definícióban pusztán szögletes 30 teóriáknak tűnik, de elég csak felcsapnunk Shakespeare mester Rómeó és Júliáját, hogy át és félreértelmezve leképezzük magunknak a jelenséget egy érthetőbb, szelídebb anyaggá. Megbocsátható az elvonatkoztatás akkor is, ha precízió rovására megy, hiszen nem lehet mindenki professzora a pszichológiának, hogy pironkodva kérjen elnézést a

definíciókban ejtett legapróbb hibákért is. A korszellem analízisében, és az analízis analízisében sem a tökéletességre, csak a nagyjábóli sematikára törekedtem tehát, ugyanis a pszichoanalízis és annak analízise olyan problémával fenyegetett, hogy végtelen útvesztőbe vezet. A pszichikum fenomenológiájának analízise is hasonló veszélyt rejthet magában, efféle kiterjedt vizsgálat esetében, mint a most végzett, végképp képes a módszer csapdába csalni a szemlélőt, elveszni a részletekben. Meg kellett hát makacsolnom magam minden jelenséggel szemben, mely utamba akadt, hogy ne engedjem gondolataimat letérni az útról. Olyan ez, mintha csak az út végére fókuszálhatna az ember egy varázslatos úton, mert ha tekintete elkalandozik, a kies táj olyan bámészkodásra hívja, mely örökké tart. A módszert tehát effektívnek találtam, néhol talán túlzottan is. Viszont tapasztalatlanságom miatt többször is elakadtam

és újra kellett gondolnom, hol járok a struktúrában, melyik részt vizsgálom, merre volna célszerű haladnom. Egy pszichoanalízisben jártas embernek ez oly egyszerű lehet, mint dalnoknak a rímfaragás, nekem mégis nehézséget jelentett. Bizonyára vannak, akik máshogy csinálták volna, de ez teljesen mellékes, mivel ők nem csinálták. Végsősoron szubjektív konklúziómat szeretném rögzíteni a tanulmánnyal kapcsolatban. Benyomásaim összessége frissen él bennem, ezért megpróbálok most a végére járni, miféle célba is értem az analízissel. A korszakok és korszellemek valóban reflektívek. A korok mindig a korszellemekhez való felzárkózás és a korszellemektől való eltávolodás felé tendálnak. Egy azonos kultúrában egy korszellem megvalósulása esetén elégedetlenséget hoz, ezzel adva hajtóerőt a következő korszellemnek. A következő korszellem voltaképpen az elégedetlenség 31 okainak feltárása,

köztudatba integrálása. A kultúra ekkor új irányt vesz, ezt nevezhetjük az újabb kornak, melyet a korszellem inspirált. A változás nem mindig fejlődés. Az új célokról nem lehet eldönteni, hogy rosszak, vagy jók-e, pusztán az őket megelőző állapotokban fellelt hibák kijavításának ideológiai útjának végeredményei. Pusztán a későbbiekben, a történelem igazolhatja egy kor helyes, vagy helytelen tendenciális mivoltát, sok esetben az is hamisan, bizonyos hatásoktól korszakilag szubjektíven. A korszellemek potenciálisan jelen vannak minden időben. Maga az adott idő választja ki magának a korszellemet, mely képes kivizsgálni, felszínre hozni a problémákat. A korszellemek tehát nem vesznek részt a korszakokban, pusztán átsegítik a kultúrát egyikből a másikba. Mégsem hasonlatos ez a modell pszichoanalitikus kanapéján való heverő indivídummal teljes mértékben, inkább a megtört ember befelé forduló, problémafeltáró

meditációjára emlékeztető sémának tűnik. Be kell látnunk, ha az előbbi modellről beszélünk, akkor kell hogy legyen egy külső erő. Persze egyszerű volna azt mondani, hogy egy másik kultúra. De a korszellem belülről indul ki Indíttatása ha külső, akkor a transzcendensből kell az immanenciába plántálódnia. Ám mindennek a kiderítése már valaki másra vár. BIBLIOGRÁFIA Adorno, Th. W, Horkheimer, M: A felvilágosodás dialektikája Atlantisz, 1990, Budapest Bacon, Francis: Novum Organum I. (Fordította: Csatlós János) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1954 Bohannan, Paul – Glazer, Mark: Mérföldkövek a kulturális antropológiában, Panem Kft. Budapest, 1997 32 Descartes, René: Értekezés a módszerről, Értekezés az értelem helyes használatának s a tudományos igazságok kutatásának módszeréről, Fordította: Zemplén Jolán, http://mek.oszkhu/01300/01321/01321htm Freud, Sigmund, Álomfejtés, Helikon, Budapest, 1985 Freud, Sigmund: Az

õsvalami és az én. Budapest: Hatágú síp, 1991 Freud, Sigmund: Bevezetés a pszichoanalízisbe, Gondolat, Budapest, 1986 Freud, Sigmund: Rossz közérzet a kultúrában (Bp., Kossuth 1992) Freud, Sigmund: Totem és tabu, Göncöl Kiadó, Budapest, 1990 Prof. Dr Freud Zsigmond: Freud önéletrajza, Fordította Ignotus, Nyugat 1925 14-15 szám Hawking, Stephen: Einstein álma. - és egyéb írások -, Vince Kiadó, Budapest, 1999 Kant Immanuel: Válasz a kérdésre: mi a felvilágosodás? In: Uő: Történetfilozófiai írások. Ictus Kiadó, Budapest, 1997 Kuhn, Thomas: The Structure of Scientific Revolutions, Második kiadás, Univ. of Chicago Pr., Chicago, 1970 Lyotard, Jean-François: A posztmodern állapot. Budapest, Századvég, 1993 Dr. Málnási Bartók György: A Filozófia Története Mulisch, Harry: Freud - Oidiposz, Egy jungiánus értelmezés, in Lettre 26. szám, 1997 Rorty, R.: Esetlegesség, irónia és szolidaritás, Jelenkor, Pécs, 1994 33 SH Atlasz

Filozófia; Atheneum Kiadó 1999 Spinoza, Baruch: Etika, Budapest: Osiris, 1997 Tomcsányi Teodóra: A lelkiismeret mint a felettes én része. In: Lelki jelenségek és zavarok Rk. Szeretetszolgálat és a Csanád Megyei Püspökség, Szeged, 1988 Internet – források: http://www.ieputmedu The Internet Encyclopedia of Philosophy, Főszerkesztő: James Fieser, Ph.D http:://wikipedia.org Wikipédia, a szabad enciklopédia http://webspace.shipedu/cgboer George Boeree weboldala http://mek.oszkhu Magyar Elektronikus Könyvtár 34