Irodalom | Tanulmányok, esszék » Illyés Gyula, Bartók című művének elemzése

Illyés Gyula: Bartók c. művének elemzése 1. A mű egy indulatos felkiáltással kezdődik Kivel vitatkozik itt a költő? 2. Milyen érvvel veszi védelmébe Illyés a disszonáns hangzásokban bővelkedő Bartókzenét? 3. Milyen zajokkal, zörejekkel hozza párhuzamba a bartóki hangzásokat? Mi a közös jellemzőjük? Miért kívánja ezt a zenét? 4. Milyen helyszíneket, helyzeteket juttatnak eszünkbe ezek a metaforikus kifejezések? 5. Hogyan olvasztja egybe ezeket a zörejeket és az emberi indulatokat? 6. Vajon miért teszi a költő idézőjelbe a "nép" szót? 7. Milyen zenei világgal helyezkedik szembe? Miért? 8. A költő egy kétszer megismételt szóba sűríti bele azt a célt, amelyhez a bartóki "hangzavar" megértése révén eljuthatunk. Melyik az a szó? 9. Milyen feltételei vannak annak, hogy ez az új, harmonikus világ megteremtődjön? 10. Az indulatos bevezetés után a költő emelkedett hangon szólítja meg a zeneszerzőt

Keresse meg, milyen jelzőkkel illeti Illyés Bartókot! Mi a feltűnő ezeknek a jelzőknek a hangzásában? 11. Az előbbiektől eltér a "hírhedett" jelző Milyen reformkori költeményt idéz emlékezetünkbe az a jelző? (A vers így kezdődik: "Hírhedett zenésze a világnak") 12. Ha a reformkori költészet fogalomhasználatára gondolunk, mit azonosítottak az akkori költők az anyával? Hogyan játszik ez bele Illyés "Anyánk a halott" mondatának értelmezésébe? 13. Figyelje meg, milyen módon érzékelteti a költő a 3 és a 4 versszakban az "én", a "magyarság" és az "emberiség" sorsának összefonódását! 14. A 4 versszak gazdagon kibontott metaforájában a költő kozmikus méretűvé tágítja Bartók zenéjének érvényességét. Keresse meg ezeket a sorokat! 15. Az 5, 6 és 7 versszakban Illyés mintegy megindokolja (a "mert" kötőszó is ezt fejezi ki) a bartóki diszharmónia

erényeit és létjogosultságát. Emelje ki azokat a mondatokat, amelyek a legtömörebben megfogalmazzák ezeket az erényeket! 16. Keresse meg ugyanebben a három versszakban azokat a kifejezéseket, amelyek a magyar nép állapotát és közérzetét fogalmazzák meg! 17. Hogyan kapcsolódik ehhez a 8 versszak tartalma? 18. Vajon miért éppen Picasso képeit hozza példának Illyés ebben a versszakban? 19. Hogyan gazdagítja a vers világát a Bartók-Picasso motívum összekapcsolása? (Gondoljon az érzékelési területekre!) 20. Melyik főnévvel kerül ellentétbe a "zene" a következő versszakban? Hogyan? 21. Figyelje meg a "zene, zene" kezdetű strófa tempóját! Hol és hányszor fordul elő benne a "zene" szó? Milyen ritmust kölcsönöz ez a versszaknak? 22. Kire utalhat a költő a "példamutató nagy ikerpár" kifejezésben? Mi a közös bennük? 23. Milyen eszközzel növeli a költő ebben a versszakban az érzelmi

feszültséget? 24. Milyen a hangvétele ezek után az utolsó versszaknak? 25. Milyen a hangvétele a vers egészének? 26. Milyen nyelvi eszközök miatt nevezhető az egész költemény zenei fogantatásúnak? Illés Gyula: Bartók A mű egy indulatos felkiáltással kezdődik. A költő itt önmagával vitatkozik Ez az egész vers vitázó alaphangját adja meg. Illyés védelmébe veszi a disszonáns hangzásokban bővelkedő Bartók-zenét, hiszen a világban is ez uralkodik. A bartóki hangzásokat zajokkal, zörejekkel hozza párhuzamba. Ilyenek a „Földre hullt pohár fölcsattanó szitok-szava” és a „fűrész foga közé szorult reszelő sikongató jaját tanulja hegedű s éneklő gége”. Ezeknek a közös jellemzője a kellemetlen hangzás, a hangzavar. A költő azért kívánja ezt a zenét, mert a széttartó többszólamúságból épül föl a rend. Ezek a metaforikus kifejezések a zeneterem helyszínét juttatják eszünkbe. A költő a zörejeket és az

emberi indulatokat a hegedű és éneklő gége megszemélyesítésével olvasztja egybe. Illyés Gyula azért teszi idézőjelbe a „nép” szót, mivel nem csak a nép, hanem az emberek nevében is szól. Mozart zenei világával helyezkedik szembe, mert Mozart zenéje, Bartók zenéjével ellentétben, kellemes hangzású. A költő egy kétszer megismételt szóba sűríti bele azt a célt, amelyhez a bartóki „hangzavar” megértése révén eljuthatunk. Ez a szó a harmónia Az új harmonikus világ megteremtődésének feltétele az, hogy a nép vegye át a hatalmat és ne az uralkodó osztály. Az indulatos bevezetés után a költő emelkedett hangon szólítja meg a zeneszerzőt. Illyés Bartókot „szikár, szigorú” jelzőkkel illeti. Ezeknek a jelzőknek kakofonikus, kellemetlen hangzásuk van. Az előbbiektől eltér a „hírhedett” jelző Ez a jelző egy reformkori költeményt idéz emlékezetünkbe. Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez című ódájának

kezdő sorára - „Hírhedett zenésze a világnak” -utal. A reformkori költészetben az akkori költők az anyával a hazát azonosították. Ebben az értelmezésben használja Illyés Gyula is „Anyának a halott” mondatát. Arra utal ezzel a mondattal, hogy a nemzet nagy bajban van. A beszélőt a nemzet, az emberiség gondja-baja, a társadalom lehetséges jövőjének kérdései foglalkoztatják. A költő a harmadik és negyedik versszakban az „én”, a „magyarság” és az „emberiség” sorsának összefonódását a bartóki zenében látja. Bartók művészetében ott van az egyetemleges, a mindent átfogó és az én, haza, emberiség sorsának találkozása. A negyedik versszak gazdagon kibontott metaforájában a költő kozmikus méretűvé tágítja Bartók zenéjének érvényességét. Erre a kozmikus művészetre utalnak a következő sorok: „Van-e remény még emberi fajunkban? – ha ez a gond s némán küzd már az ész, te szólalj, szigorú,

szilaj, „agressziv” nagy zenész, hogy – mégis! – okunk van remélni s élni!” Az ötödik, hatodik és hetedik versszakban Illyés mintegy megindokolja (a "mert" kötőszó is ezt fejezi ki) a bartóki diszharmónia erényeit és létjogosultságát: „Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded, mi neked fölfedetett, a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt .” „Beh más beszéd ez! Emberi, nem hamis!” Ezekben a versszakokban megfogalmazódik a magyar nép állapota, közérzete is: „Mert növeli, ki elfödi a bajt, Lehetett, de már nem lehet, hogy befogott füllel és eltakart szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg s majd szidjanak: nem segitettetek!” „Olyanokat éltünk meg, amire ma sincs ige.” A nyolcadik versszakban megköszöni Bartóknak, hogy erőt ad a felemelkedéshez, vigaszt nyújt és kiutat mutat: „Köszönet érte, az erőért a győzelem-vevéshez a poklon is.” „Ím a példa, hogy ki szépen kimondja a rettenet, azzal föl is

oldja.” Ebben a versszakban párhuzamot von Picasso és Bartók művészete között. Mindkét művészre nagy hatással volt a háború, mindketten átélték a háború borzalmait. Mindkettejük egyetemes művészete előbbre vitte az emberiséget, alkotásaikkal harcoltak az embertelenség ellen. Bartók a zenéjével, Picasso a képeivel mutatta meg az igazságot Nélkülük mi is kevésbé érthetnénk meg ezt a kort, „amit nem érthet, aki nem érte meg”. Ez a párhuzam gazdagítja a vers vitáját, erősíti, sokszorozza a hatást, hiszen szinte halljuk a zenét, látjuk Picasso képeit. A kilencedik versszakban a hangsúly a zenére helyeződik. A zene ellentétbe kerül a „nép jövő dalával”. A zenének meg kell mutatnia a kor arculatát, a bajok felismerését, meghatározását, mert csak így ígérhet jövőt. A „szép jövő dala” viszont csak az általános harmónia megteremtését jelenti, s ez nem oldhatja meg a problémákat. Ebben az értelemben

nyomatékos súlyú a zene szó ismétlődése. Ez a ritmusosság erőteljes hangvételt eredményez: „csak zene, zene, zene, zene csak, zene csak, zene”. S végül a versszak utolsó sora is ezzel a szóval fejeződik be, ami már a megoldást is megfogalmazza: „egy jobb világba emelő zene”. Az érzelmi feszültséget nemcsak a szóismétléssel növeli a költő, hanem a sorvégi rímekkel (például: zene-tele, álmodó-ápoló, áldozó-hozó, eleve-zene) és keresztrímekkel (például: börtön – romboló – földön – imádkozó). Ezek után az utolsó versszak hangvétele lelkesítő. A vers egészének hangvétele nem ünnepi, hiszen Illyést a nemzet, az emberiség gondja-baja, a társadalom jövőjének kérdései foglalkoztatják. Az egész költemény zenei fogantatásúnak nevezhető, mivel a különböző hosszúságú sorokkal egyfajta ritmust ad a műnek, és az enjambement-ok (soráthajlás) a folyamatosság hatását keltik