Az 1838-as pesti árvíz

Dátum: 2017. március 13.
Forrás: Wikipedia
 
Az 1838-as pesti árvíz március 13. és március 18. között okozott súlyos pusztítást, főleg a mai Budapest pesti oldalán. Az árvíz szintjét és tetőzésének dátumát számos emléktábla jelzi több belvárosi épületen. 1838. január elején, a Duna felső szakaszán a nagy mennyiségű lehullott csapadék, valamint az enyhébb időjárás következtében Buda egy része és a folyó alsó szakaszán található partközeli települések néhány napra víz alá kerültek.



Előzmények
A nagymértékű esővel és havazással járó időszakról a Jelenkor így tudósított: „Postáinkat az iszonyú hófuvatagok egészen elakaszták. Különösen a január 13. s 14-iki bécsi posta s vele a külföldi lapjaink még ma (január 16.) sem érkeztek meg. A Dunát tulajdonképen Bécsig jég borította, amely több helyen feltorlódott.”"
Március elején Bécsnél és Pozsonynál kezdetét vette az olvadás, a folyó zajlani kezdett. A Pest és Buda közötti folyószakaszon a Duna medre meglehetősen elfajult volt. A sekély medrű, szétágazó, zátonyokkal és szigetekkel teli Dunán az árhullám és a jég csak lassan tudott levonulni. A sekélyebb részeken jégdugók alakultak ki, a jég rövid idő alatt feltorlódott és a folyót visszaduzzasztotta.
Pestet az 1775-ös árvíz után védőgáttal vették körbe, ám Budán erre nem került sor. 1775 után többekben is felmerült a Duna szabályzásának gondolata, a legfőbb szószóló Vásárhelyi Pál volt, aki egy, az Athenaeumban megjelent cikksorozatban 1838 március elején egy, az 1775. évinél nagyobb árhullám levonulását jósolta meg. Legfőbb okként a rendezetlen folyómederben kialakuló jégdugókat nevezte meg.

Johann Hürlimann: Árvíz a pesti Színház-téren, 1838 (színezett akvatinta)
Johann Hürlimann: Árvíz a pesti Színház-téren, 1838 (színezett akvatinta)


Az árvíz
Az árvíz első napjáról báró Wesselényi Miklós - aki a mentésben később maga is részt vett, a következőket jegyezte fel: „Március 13-án … öt órakor újra megindult (a jég) s nemsokára tornyosulni kezdett, valamint törni és forrni a jégtömegeket duzzadva emelő s újra szétzúzó hatalma a dühöngeni készülő Dunának. A víz partjain már túllépett, a bőszült folyam a váci töltést már átszakította, de a jég folyvást haladván, a nézők csoportja s majd minden azt hitte, hogy mérgét már kiöntötte. Ezen reményben színházba mentem, s még nem vala vége a darabnak, midőn híre futamodott, hogy a víz már a városban van”
Először a belváros alacsonyabban fekvő területeit öntötte el a víz, a mai Váci utca és Deák Ferenc utca környékét, a váci gát átszakadása után - mely a mai Lehel tér környékén húzódott - észak felől is megindult az ár a város irányába. Március 14-én a déli soroksári gát is átszakadt. A folyó térnyerése miatt a vízszint ugyan átmenetileg csökkenni kezdett, ám a Csepel-szigetnél feltorlódott jég miatt újból megemelkedett. A Duna felső szakaszán az enyhe idő okozta olvadás miatt újabb vízszintnövekedés következett.
Wesselényi Miklós így írt az árvíz második napjáról: „Már ekkor kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, rohanása, a vízt közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a dúló enyészetnek.”

A mentés
A mentés március 14-én indult meg, mivel a lakosság és a városvezetés a megerősített védtöltésekben bízva nem számított ilyen mértékű árvízre. A töltések magassága elérte az addigi legnagyobb, 1775-ös árvíz szintjét. A gátak azonban a nyomást nem bírván átszakadtak. József nádor árvízi királyi biztosnak Lónyai Jánost nevezte ki.
Csónakokkal mentették a lakosságot, igyekeztek az erősebb házak emeleteire, padlásaira, vagy a magasabban fekvő külvárosi házakba menekíteni őket. Mintegy ötvenezer ember veszítette el hajlékát. A mai Ludovika téren álló Ludoviceum, a mai Magyar Természettudományi Múzeum, akkor új épületében tízezer menekült kapott szállást. Az erősebb szerkezetű belvárosi templomok, rendházak is hamar megteltek menekültekkel, mint pl. a deák téri evangélikus templom vagy a ferenciek terei ferences templom.
A legnagyobb hírnévre az árvíz alatti erőfeszítéseiért Wesselényi tett szert, de sokan mások is helytálltak. Ezért nyert pesti díszpolgári címet pl. Landerer Lajos nyomdász.

A pusztítás
Az árvíz szintjét jelző tábla a Nemzeti Múzeum kerítésén a Bródy Sándor utcában
A Duna március 15-ei tetőzéskor a mai Nagykörút mentén volt a legmagasabb a víz, ugyanis itt húzódott a Dunának egy, a többi városrésznél alacsonyabban fekvő, kiszáradt ága. A Józsefváros, a Ferencváros és a Terézváros alacsonyabb területeit két méternyi víz borította; a legnagyobb vízmélységet, 2,6 métert, a Ferencvárosban mérték.
Korabeli adatok tanúsága szerint az áradás összesen 2281 házat pusztított el a pesti oldalon, 827-et súlyosan megrongált és 1146 maradt meg épségben. A budai oldalon a kár jóval kisebb mértékű volt, ugyanis a házak túlnyomó rész magaslatra épült, így a víz nem érte el azokat. Budán összesen 204 ház omlott össze, 262 rongálódott meg súlyosan, valamint 2023 maradt épen. Körülbelül 50-60 ezer vált hajléktalanná, többségükben pesti lakosok, 22 ezren pedig mindenüket elveszítették.
A kereskedőknek a március 19-i József napi vásárra felhalmozott árukészlete tönkrement, ez súlyos veszteséget jelentett számukra.
A Duna magyarországi szakaszán összesen 10 ezer ház semmisült meg, körülbelül 4 ezer megsérült. Becslések szerint a kár 14 és 70 millió forint között lehetett. A 153 halálos áldozatból 151 pesti volt.

Az árvíz szintjét jelző tábla a Nemzeti Múzeum kerítésén a Bródy Sándor utcában
Az árvíz szintjét jelző tábla a Nemzeti Múzeum kerítésén a Bródy Sándor utcában


Az újjáépítés – adakozás
Mikor Liszt Ferenc értesült a pesti árvízről, elhatározta, hogy Bécsbe utazik és koncertet ad az árvíz károsultjai javára. Bécsben összesen nyolc koncertet adott, melyeknek a bevételeiből 25 ezer forintot utalt át az árvíz áldozatainak.
Az árhullám levonulta után a József nádor által vezetett Szépítő Bizottság úgy rendelkezett, hogy senki nem foghat bele az építkezésbe, amíg a kárt fel nem mérik, és szakmai javaslat nem készül az újjáépítésre. Célként nem csupán a jövőben előforduló árvízkárok csökkentése, hanem Bécset alapúlvéve egy modern, szellősebben beépített város létrehozását tervezték a romok helyén.
Az újjáépítés a Szépítő Bizottság szigorú irányelvei szerint indult meg. Megtiltották az árvíznek ellenállni alig tudó vályog használatát, melyet ezután csupán támpillérek közötti fal kitöltésére lehetett használni, és csak a legmagasabb árvízszint fölött. Előírták a falak vastagságát, a belmagasságot, valamint a házalap mélységét is. Az árvízszintnél mélyebb udvarokat föl kellett tölteni. A rendelkezések betartása érdekében a városban szintjelző táblákat helyeztek el. Az építkezéseket ezentúl csakis hivatalosan engedélyezett tervrajz alapján lehetett elkezdeni. Az árvizet követő építkezések átformálták a város képét, ekkor születtek például Hild József legjelentősebb alkotásai. Gróf Károlyi István az árvíz után kedvezményekkel ösztönözte a letelepedést a Duna melletti északi területen: 1840-ben megszületett Újpest község, amely gyorsan új városrésszé fejlődött.
Még 1838-ban helyreállították és megerősítették a védtöltéseket, azonban a Duna medrének rendezésére még évtizedeket várni kellett. A Pest Budai Duna-szakasz rendezésére kiírt pályázatra nem érkeztek megfelelő színvonalú tervek. Az 1839-40-i országgyűlésen tárgyalták a magyarországi folyók szabályozásának ügyét, ennek köszönhetőek született törvény az ezenirányú szükséges munkálatok vizsgálatára. A különböző érdekeket képviselő csoportok között viták elhúzódtak, érdemi előrelépés 1872-ig nem történt a Lánchíd két oldalán húzódó több száz méter hosszúságú kőparton kívül
1870-ben készültek el az új szabályozási tervek, az országgyűlés 1872-ben döntött a munkálatok megkezdéséről. A Soroksári-Dunaágat elzárták, így a megszüntették a legveszélyesebb jégtorlat-képződési helyet. Miután megépült a Margit-híd, a híd és a Vámház tér közötti szakaszon beszűkítették a Dunát, a partfalat kiépítették.
1876 telén következett az újabb jeges árhullám, mely március 9-én tetőzött Budapestnél. A jég Ercsinél és Budafoknál torlódott fel, az így felduzzadt Duna főként Budán és Óbudán okozott kárt, az alacsony rakpart miatt, míg a pesti oldalra nem tört be a víz.

Vissza a főoldalra