Gazdasági Ismeretek | Államháztartás » Pető Éva - A jóléti állam kialakulása

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskolai Kar Gazdálkodási szak Összehasonlító gazdaságtan A jóléti állam kialakulása Nyíregyháza, 2004-01-22 Készítette: Pető Éva II. évfolyam F-csoport Tartalomjegyzék 1. A jóléti állam fogalma3 2. A jóléti állam történelmi perspektívában5 3. A jóléti állam eredete és funkcióinak értelmezése7 4. A jóléti állam tevékenységi köre11 5. A jóléti állam virágzása12 6. A jóléti államok típusai13 7. A jóléti állam-típusok létrejöttének okai15 8. A jólét vegyes rendszere16 9. A jóléti állam megkérdőjelezése18 10. Néhány gondolat a jóléti állam védelméhez20 11. A jóléti állam: emlék vagy jövendő?24 Felhasznált irodalom.25 2 1. A jóléti állam fogalma Mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy mi is a jóléti állam? Mint minden, a történelemben lassan, organikusan kialakuló intézménynek, a jóléti államnak a fogalma is nehezen

definiálható. "fontos fogalmak, mint a szegénység, az egyenlőség és az esély elvben nehezen vagy nem is definiálhatók és még nehezebben mérhetők A jóléti állam hasonlóképpen ellenáll a pontos definíciónak, és eddig nem is történt kísérlet arra, hogy valaki ilyent javasoljon." - írja Barr Még magának a jólétnek is nehéz a meghatározása, hiszen más és más színezetet kap, ha benne a szociális, a gazdasági, vagy pedig intézményi szempontok érvényesülnek. A gazdasági jóléttel először Pigou foglalkozott, aki a jóléti közgazdaságtan megalapítója volt.Wealth and Welfare című könyve, amely később The Economics of Welfare címmel jelenik meg, tartalmazza mindazokat az elméleti megfontolásokat, amelyeknek alapján később az intenzív állami beavatkozás szükségességét igazolták. Ezek szerint a gazdaságpolitika legfontosabb célja a társadalom jóléte. "Könyve ezért az állami gazdaságpolitika első

alapművének tekinthető". A jóléti közgazdaságtant a SamuelsonNordhaus-könyv is úgy definiálja, mint "az állami politika közgazdaságtanát", amely "a gazdaság megszervezésének legjobb módjával, a l egjobb jövedelem eloszlással vagy a legjobb adórendszerrel kapcsolatos alapvető kérdésekkel" foglalkozik. Harold Wilensky professzor szerint a jóléti állam lényege „a jövedelem, a táplálkozás, az egészség, a lakás és az oktatás minimális mértékének állami szavatolása minden állampolgár számára politikai jogként nem pedig, jótékonysági adomány gyanánt”. Mindez a nemzeti jövedelem rendszeres állami újraelosztása útján történik. Wilensky meghatározása azért fogadható el, mert elég pontosan körülhatárolja a szükségletek ama körét, amelyek minimális kielégítését a modern államnak kell garantálni. De még mindig nem tudjuk, hogy mely ponttól kezdve válik egy állam jóléti állammá. A

társadalmi jólét milyen szintje, az állami beavatkozás mekkora mértéke szükséges ehhez? A kérdést tovább bonyolítja, hogy a jóléti állam rosszul definiált, de annál gyakrabban használt fogalma mellett a m ásodik világháború utáni gazdasági gyakorlatban megjelent a német nyelvterületen egy másik rokon fogalom is: a szociális piacgazdaság fogalma. A freiburgi iskola tagjai: Eucken, Röpke, Rüstow és Müller-Armack alakították ki azt az elméleti rendszert, amelyet Müller-Armack keresztelt el szociális piacgazdaságnak. Ez a modell a h áború utáni német gazdaság helyreállításának és felvirágoztatásának forgatókönyvévé vált. Ennek alapján hozták létre Erhard vezetésével a német gazdasági csodát. Számunkra azért különösen érdekes ez a m odell, mert a m agyar 3 parlamenti pártok mindegyike, beleértve az MSZP-t is, a "szociális piacgazdaság" jelszót írta fel zászlajára, noha a "szociális"

szót nyugodtan törölhették volna, mert a gyakorlatban eddig végrehajtott restriktív politika a szociális szempontokat teljesen háttérbe szorította. A jelenleg válságos helyzetűnek kikiáltott jóléti állam és a szociális piacgazdaság csaknem alternatív fogalmak. Mindkettő a piacgazdaság alapján áll, és annak működését akarja állami beavatkozással korrigálni. Ez a korrekció elsősorban a jövedelmek közvetlen vagy közvetett újraelosztásán keresztül érvényesül és az alacsony jövedelmű, hátrányos helyzetű rétegeknek kíván nagyobb esélyegyenlőséget és anyagi biztonságot adni. Ezáltal a piac működésének amorális és igazságtalan következményeit enyhíti és igyekszik kiegyenlíteni a társadalom szélsőséges polarizálódását. Ezek a célok közösek a szociális piacgazdaságban és a jóléti államban. Eltérés van abban, hogy a szociális piacgazdaság hívei meg vannak győződve arról, hogy a piac (külső

beavatkozás és az állam óvintézkedései nélkül), előbb-utóbb önmagát szünteti meg, és ezért nemcsak a k öz jólétének érdekében avatkoznak bele a gazdaságba, hanem a verseny tisztaságának megőrzése miatt is. Bármennyire nehéz is a j óléti állam definiálása, kétségbevonhatatlan, hogy történelmileg körülhatárolt, jól leírható intézményről van szó. A történelem szót érdemes hangsúlyozni, mert egy olyan fejlődési ív szerves részének látszik, amely a felvilágosodás óta következetes pályát ír le. Christopher Pierson Marshallra hivatkozva azt mutatja, hogy míg a 18. század a személyes szabadság kivívásának százada volt ( Habeas Corpus, a szólás, vallás, gyülekezés, társulás szabadsága ), a 1 9. század pedig a p olitikai szabadságé (általános választójog, parlamenti reformok), addig a 20. században, - mintegy betetőzéseként a polgári jogoknak - mindezekhez a szociális jogok csatlakoztak. Ez felismerése

volt annak, hogy az emberi és politikai jogok és a teljes gazdasági kiszolgáltatottság nem férnek meg egymással. A minimális anyagi létfeltételek a modern társadalmakban minden megszületett embernek járnak. A pusztán emberi jogokkal és politikai jogokkal rendelkező személy emberi méltósága nem teljes, ha anyagilag nincsenek számára biztosítva bizonyos minimális feltételek. Amint látható, a jóléti állam szervesen illeszkedik abba a történelmi ívbe, amely az emberi szabadság kiteljesüléséhez vezet. A jóléti állam megjelenése ebben a történelmi ívben fokozatosan és organikusan történt, visszatükrözve az egyes országok szokásait, tradícióit, és szemléletmódját. C Pierson leírja, milyen időkülönbségekkel jelentek meg a szociális ellátás elemei. Az üzemi balesetek elleni biztosítás, az egészségügyi biztosítás, a nyugdíj, a munkanélküli segély és a családi pótlék a 19. s zázad vége óta fokozatosan lettek

bevezetve az európai államokban, Amerikában, Ausztráliában vagy Új-Zélandon, a legkülönbözőbb időpontokban. Jellemző 4 például, hogy míg a baleseti járulékot Németország már 1871-ben, Ausztria pedig 1887-ben bevezette, az USA-ban erre csak 1930-ban került sor. A munkanélküli segélynél már kisebb az időkülönbség, ennek bevezetési ideje Németországban 1927. az Egyesült Államokban pedig 1935. Jellemző, hogy Ausztriában az általános egészségbiztosítás már 1888 óta létezik, az USA pedig még a mai napig sem vezette be. Nyilvánvaló, hogy itt az Európa és Amerika közötti szemléleti különbség ugyanúgy szerepet játszott, mint a gazdaság angolszász liberális felfogása és az állami beavatkozás német gyakorlata közötti különbség. A szemléleti, világnézeti hatások tehát tagadhatatlanok a jóléti államok létrejöttében, ugyanakkor a fejlődés általános tendenciája világosan kiolvasható az idézett, OECD

államok számára készített táblázatból. 2. A jóléti állam történelmi perspektívában A jóléti állam kifejezést 1945 után kezdték el használni a munkáspárti Anglia jellemzésére. A történészek idővel kísérletet tettek arra, hogy a 20 századi történelmet a jóléti állam eredete és fejlődése fogalmi keretén belül írják le. A zavaros nemzetközi újságnyelvben és a politikai tárgyalások nyelvében azonban csak ritkán határozták meg pontosan a jóléti állam fogalmát; általában egyszerűen a gazdasági és társadalmi változások megnevezésére használták. A politikai jogokról lassan az állampolgári jogokra került át a hangsúly: fokozatosan bevezették a jóléti állam fogalmát. Sokan mitizálják a jóléti állam fogalmát Politikusok és választók egyaránt arról beszélnek, hogy a jóléti államnak sikerült megoldania az 1945 ut án felmerült társadalmi problémák többségét. A teljes állampolgári

egyenlőségen alapuló jóléti állam eszméjét sokan elméletileg sem támogatják. A visszatérő pénzügyi válságok közepette a politikai jelszó egyre inkább az lett, hogy a szolgáltatásokért fizetni kell. Lehet, hogy amit nemrég bizonyosságnak tekintettek, ma már nem az: az 1945 utáni jóléti állam nem tekinthető végcélnak. A másik oldalon jó néhány szerző, közöttük számos szaktekintély a szociális juttatásokat nyújtó állam eszméjéhez nyúl vissza, amely csupán a lakosság egyes rétegei, általában a legszegényebbek számára nyújt korlátozott mértékben szolgáltatásokat. E nézet szerint a közszolgáltatások maguktól szűnnek meg, ahogyan egyre többen emelkednek a létminimum fölé, és érik el azt a relatív szabadságszintet, amelyben már megvásárolhatják maguknak az egészségügyi ellátást, az oktatást és egyéb szolgáltatást. 5 Az újonnan feltárt fejlemények: 1950-ben amikor a jóléti állam kifejezést

általában Angliára vonatkozóan használni kezdték, több országban új alapokra helyezik a háború előtti társadalombiztosítási rendszereket. Mindegyik társadalombiztosítási rendszer afelé mozdul el, hogy a lakosság egyre szélesebb rétegeit vonja be a rendszerbe, a kockázatok minél nagyobb körét fedje le, a szükségletekhez egyre jobban igazodó szolgáltatásokat nyújtson, és gyengítse a kapcsolatot a befizetések és a juttatások között. Más szavakkal, az univerzális megoldások keresése a háború előtti „szolgáltató államot” fokozatosan jóléti állammá alakította át. A társadalombiztosítás átalakulása együtt jár a szociális segélyezés koordinálásával, amelynek következtében a társadalombiztosítás új szervezete alakul ki. A legpontosabban úgy határozhatjuk meg, mint a széles értelemben vett polgárság számára nyújtott közszolgálatot. Az új szervezet ettől kezdve a t ársadalmat, mint egészet veszi

figyelembe, s nem csupán a munkáscsaládok jólétének biztosítását tekinti céljának. Fokozatosan a nemzeti kormánypolitika részévé válik, és ennek megfelelően a társadalombiztosítási politikát szorosan koordinálja az életszínvonal emelkedését, kiváltképp pedig a l akosság jólétét célzó nemzeti politikával. A jóléti politika határozott különválasztása a megbélyegző szegénypolitikától a szolgáltatások színvonalának egyértelmű emelkedését jelentette, a széles értelemben vett polgárságra való koncentrálás pedig azt, hogy a demokratikus módon meghatározott szükségleteket veszik figyelembe. Angliában, az iskolai étkeztetésben lejátszódott „forradalom”. Az iskolai étkeztetés a 19 században kialakult jótékonysági szolgáltatás volt, a leginkább rászoruló gyerekek számára. Az intézményt fenntartó magánadakozók nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy az érdemtelen szülők gyerekei

ne kaphassanak étkeztetést. Az univerzális rendszer mellett szóló érvek nemcsak arra hivatkoztak, hogy az adminisztratív terhek csökkennek az ilyen típusú rendszerekben, hanem ez által látták biztosítva a nemzeti szolidaritást, amelyet a háborúban a nemzet védőbástyájának, békében az egyéni nyomor és szegénység elleni harc biztosítékának tekintettek. A totális háború szörnyű terhei és feszültségei ráébresztették a politikusokat arra, hogy a nemzetet, mint egészet kell figyelembe venni. Szoros kapcsolat jött létre a hadipolitika és a jóléti politika között. Az a tény, hogy a példátlanul magas adóztatással hatalmas összegeket teremtettek elő hadviselésre, arra a következtetésre vezetett, hogy békeidőben ennél jóval kisebb anyagi ráfordítással akár a jóléti államot is meg lehet teremteni. Ezzel minden párt 6 egyetértett. A konzervatívok, a háború alatti politikai élet meghatározó szereplői, 1949-ben az

„Anglia helyes útja” című röpiratukban kijelentették, hogy a jóléti szolgáltatások többé még elméletileg sem jelenthetnek szegénysegélyezést. Ehelyett a kölcsönös segítés és az önsegítés kooperatív rendszerét kell megalkotni az egész nemzet közreműködésével, amelynek célja, hogy mindenki számára alapvető biztonságot garantáljon az élet valamennyi területén. 3. A jóléti állam eredete és funkcióinak értelmezése A jóléti állam a II. világháború utáni időszak terméke Megjelenése nem a kapitalizmus kifejlődéséhez, az eredeti tőkefelhalmozás korához, az iparosítás megindításához, hanem sokkal későbbi fejlődési szakaszokhoz kapcsolódik. Létrehívója nem a kapitalizmus korai szakaszaira jellemző tömegnyomor leküzdése, hanem a kapitalizmus indukálta társadalmi és gazdasági folyamatok következményeire való reagálás. A korábbi lét bizonyos értelemben biztonságot is nyújtott betegség, rokkantság,

munkaképtelenség esetére. A család, az egyházközség, a helyhatósági elöljárók hagyományosan szociális gondviselő, segélyező funkciókat is elláttak. Az urbanizáció és a többnyire vele járó szekularizáció viszont elvágta ezeket a kötelékeket. Nemcsak a mezőgazdasági termelést és a kiegészítő iparűzést együtt végző és rendszerint együtt lakó sokgenerációs nagycsalád bomlott fel, de az iparosodással együtt járó ismert demográfiai változások következtében egyfelől meghosszabbodik az élettartam, másfelől csökken a születési arányszám. A kisárutermelőből bérmunkássá válás azt is jelentette, hogy megszűnt a munkaeszközöknek és földnek, mint fölélhető vagyonnak, mint biztonsági tartaléknak a szerepe. Ily módon a tőkés fejlődés logikája visszájára fordítja az egyéni érvényesülés, önerőre támaszkodás laissez-faire elvét: ráutalttá teszi a bérmunkást a társadalom segítségére

betegség, öregség, keresőképtelenség esetére, tehát szükségszerűvé teszi a szociálpolitikát, az állam beavatkozását. A modern nagyipar, közlekedés, kereskedelem tanult munkaerőt igényel. Nem véletlen, hogy az ingyenes népoktatás általánossá, majd kötelezővé tétele a jóléti állam minden más funkcióját megelőzve az iparosítás megindulásával egy időben terjedt el a legtöbb európai és tengerentúli kapitalizálódó országban. Új feladatot jelentett a hirtelen felduzzadt nagyvárosok terjeszkedésének, beépítésének szabályozása, a közművesítés, majd később a nyomornegyedek felszámolása céljából az olcsó bérű „szociális” lakásépítés 7 megszervezése, finanszírozása. A közegészségügynek, a j árványmegelőzésnek, a munkavédelemnek stb. új és nagy fontosságúvá vált a feladata A modern ipari társadalom igényeinek már egyáltalán nem felelhetett meg az állam „éjjeliőr” –szerepe.

Ez az ipari társadalom kapitalista társadalomként jött létre; a bérmunkások létbiztonságát nemcsak a betegség, öregedés, baleset okozta munkaképtelenség fenyegette, hanem sokkal közvetlenebb és sokkal érzékenyebb módon a tőkés gazdálkodás velejárója, a munkanélküliség. Társadalmi jelenségről lévén szó, az ellene való védekezés társadalmi fellépéshez, társadalmi változások követeléséhez kötődött. A jóléti állam sohasem jött volna létre a munkásmozgalom fellépése, gazdasági és politikai harcai nélkül, a hozzájuk kapcsolódó különféle társadalmi, politikai és ideológiai mozgalmak, pártok, eszmeáramlatok küzdelme nélkül. A munkásmozgalom többféle módon is befolyásolta a j óléti állam kialakulását. Már a m unkásszervezkedés kezdetei is a létbiztonság minimális feltételeinek a megteremtését –különféle önsegélyező egyesülések, betegpénztárak felállítását- célozták. Az első

szervezett politikai mozgalom, a chartistáké, a választójog követelését gazdasági és szociális reformok követelésével kapcsolta össze. Gazdasági és szociális reformokat a munkásmozgalom azonban –paradox módon- csak akkor tudott kivívni, amikor nyíltan szocialista, azaz kapitalizmusellenes programmal lépett fel. A jóléti államnak kezdettől fogva világosan kifejezett rendszerfenntartó, azt legitimáló funkciója volt. De a jóléti állam szociálpolitikája egyben a mindenkori uralkodó osztály válasza, a munkásmozgalomnak tett engedménye is, tehát végső soron az utóbbi által elért vívmány, erejének elismerése is. A szociális ügyek dán minisztere, R. Bjerregaard asszony szerint „a szociálpolitika és a jóléti rendszer azért léteznek a tőkés országokban, mert a társadalmon belüli béke és rend biztosításának legelfogadhatóbb eszközei. A szociálpolitika nemcsak a legkívánatosabb módon biztosítja a magasan fejlett

társadalom zökkenőmentesen folyamatos működését, hanem kevésbé költséges is, mint az elnyomó eszközök –több rendőr, több börtön, több törvény és rend- alkalmazása. A szociális szektor politikai funkciója a nyolcvanas években ugyanaz, mint ami mindig is volt: elfogadható alternatívát teremteni az erőszak szervezett alkalmazásával szemben. A kapitalista társadalmi rend megváltoztatására törő munkásmozgalom kibontakozásából fejlődött ki a jóléti államnak a kapitalista társadalmi berendezkedést megreformáló, „megőrizve megszüntető” funkciója. Mindenekelőtt a szociáldemokrata pártok, de nemcsak ők, hanem a legkülönbözőbb színezetű polgári reformista, liberális mozgalmak is a jóléti állam kiépítésével akarták a „kapitalizmus rút arcát” eltüntetni. A 8 „válságmentes” kapitalizmus és a jóléti állam hosszú évtizedekre szinonim fogalmakká váltak. Friedrich Hayek 1944-ben megjelent

„Út a jobbágysághoz” című alapművében jogosnak nevezte azt az igényt, miszerint a mai fejlettséget elért társadalomnak „mindenki számára hozzáférhető módon” „korlátozott” létbiztonságot kell nyújtania. Thomas H Marshall angol szociológus történelmi fejlődési sémát állított fel az állampolgári jogokon belül három összetevőt vagy elemet lehet megkülönböztetni: a polgári, a politikai és a szociális jogokat. Ezeken a következőt értette: a polgári elemet az egyéni szabadság érvényesítéséhez szükséges jogok alkotják; a politikai elemen a politikai hatalom gyakorlásában való részvétel jogát érti; a szociális elemen azt az egész vonulatot érti, amely a gazdasági jólét és biztonság minimális mértékére való jogtól a társadalmi örökségből való teljes értékű részesedésre és az adott társadalomban uralkodó mértékek szerinti civilizált életvitelre való jogig terjed. Marshall szerint a polgári

jogok kivívása a XVIII században történt meg, a X IX. században a politikai jogokért folyt a harc, míg a szociális jogok a XX században kerültek napirendre. A jóléti állam lényegét, értelmezését ugyanis kezdettől fogva jótékony homály, ambivalencia, kétértelműség jellemzi. Kialakulását és szerepét illetően az okok é s funkciók háromféle csoportját mutatták ki: 1. a z iparosítással-urbanizálódással összefüggő mellékhatások orvoslása, új igények kielégítése; 2. a fennálló társadalmi rendet szilárdító, legitimáló szerepe; 3. ugyanezt a társadalmi rendet megváltoztatni, megreformálni óhajtó törekvése -miközben a lényegi társadalmi-gazdasági viszonyokat érintetlenül kívánja hagyni. E három csoport közül a jóléti állam szükségességét és jövőbeli szerepét vitatók között nagyjából egyetértés van az első két funkció fontosságát illetően, a vita legfeljebb a mértékekről és

módszerekről folyik. Nem ez a helyzet a harmadik kérdéscsoporttal: az oly nagy hullámverést keltő vita, az ambivalencia, a kétértelműség lényegében e körül a kérdéscsoport körül van. Hayek is, Marshall is jogosnak tartja a létbiztonság minimális mértékét mindenki számára a kapitalista társadalomban. Mindkettő világosan látja azt is, hogy ez állami beavatkozással, a nemzeti jövedelem újraelosztásával, központi redisztribúcióval jár, ami csakis a magántulajdonon alapuló piacgazdálkodás bizonyos fokú csorbításával, korlátozásával vagy korrigálásával érhető el. Emile van Lennep, az OECD főtitkára sem tudta egyértelműen megfogalmazni a jóléti állam fő funkcióját. Miért nehéz e definíció megadása: „ A jóléti állam elsődleges funkciója, hogy minden állampolgár számára biztosítsa a t ársadalmi kockázatokkal szembeni védelem 9 minimális szintjét. A megfelelő minimumnak a meghatározása azonban nyitott

kérdés A minimális szintre vonatkozó politikai döntéseket érthető módon a növekedés és a bőség befolyásolta. Az állami költségvetéssel szembeni kollektív követelések fokozatosan az élet teljes színképére kiterjedtek: a szüléstől, a terhességtől az oktatásig, a munkahely –és jövedelembiztosításig és végül a nyugalomba vonulásig és a halálig. S ilyen követelményekkel a t ársadalom minden csoportja kezdett fellépni: a f armerek, a f iatalok, a szakszervezetek, a dolgozó nők, a nagy és a kis vállalatok. Amikor és ahol veszélybe került egy csoportnak az érdeke vagy lehetőség nyílott a kiterjesztésére, azonnal felhangzott a kormány közbelépésének követelése.” Van Lennep mértékekben, vagy módszerekben lát lehetőséget változásokra, mert a lényeget illetően továbbra is a jóléti állam működésének két összefüggő, de tulajdonképpen más-más célzatú alapelvét tartja érvényesnek: 1. „Az Államnak

világosan vállalt felelőssége van, hogy a költségvetési rendszer útján jóval méltányosabb jövedelemelosztást valósítson meg, mint amit a piaci rendszer magától nyújtana.” 2 „ Az Államnak kétségkívül továbbra is a fő garanciát kell jelentenie olyan társadalmi kockázatokkal szemben, mint a munkanélküliség, betegség, munkaképtelenség és öregség – azaz a szociális biztonságra. A kétértelműség tehát nem egyszerűen a „társadalmi kockázatok” felmérésének és értelmezésének nehézségeiből adódik, hanem abból, hogy a minimális „biztonsági szinthez” szükséges újraelosztásnál a jóléti állam jóval nagyobb mértékű újraelosztást kívánnak megvalósítani. Ez a törekvés azért kétértelmű, mert a kétféle célzatú újraelosztás sem a gyakorlatban nem válik, nem válhat el egymástól, de a jóléti állam mellett vagy ellen fellépők érvelésében sem: a jóléti állam hívei rendszerint az elsőfajta

újraelosztás indokoltságára hivatkoznak a mai vitákban, az ellenfelek, pedig a másodikfajta újraelosztásra zúdítják az össztüzet, miközben szemérmesen hallgatnak az elsőfajta újraelosztásról, vagy hallgatólagosan folytatják annak gyakorlatát. A jóléti állam által megvalósított újraelosztás céljának a kétféle értelmezése tehát nem a „jóléti állam mellett vagy ellen” kérdése körül folyó hangoskodásban jelenik meg kitapintható módon, hanem a gyakorlati kérdések kezelésében. Abban, hogy mire helyezik a hangsúlyt az állam redisztribúciós tevékenységében: a „biztonságra” vagy az „egyenlőségre”. Mindkét alapelv a variációk sokaságában jelentkezik. A „biztonság” a fizikai vagy a társadalmi okokból keresőképtelen személyek (betegek, öregek, kiskorúak, munkanélküliek stb.) minimális létszükségleteiről való gondoskodást jelenti, az „egyenlőségre” való törekvés, pedig maguknak a

hátrányos helyzeteknek a megszüntetését, részint a lemaradó reáljövedelmeknek „méltányos” szintre való kiegészítése, 10 részint az „egyenlő életesélyek” megteremtése útján. Míg a „szociális biztonságra” való törekvés, azaz a keresőképtelenekről való gondoskodás a gazdaságon kívüli szférában zajlik, a közvetlenül nem csorbítja a tőkés piacgazdálkodás játékszabályait, elosztási elveit, addig az „egyenlőségre” való törekvés nemcsak az újraelosztás mértékét növeli meg hatalmasra, hanem közvetlenül módosítja a gazdasági szféra játékszabályait is. A jóléti államról folyó vitában tehát egyik fél sem a redisztribúció szükségessségét tagadja, hanem e redisztribúció bizonyos céljait más célokkal szemben. 4. A jóléti állam tevékenységi köre A jóléti állam az elsődleges jövedelmek újraelosztása révén állampolgárainak társadalmi jogként biztosítja a jövedelem, a

táplálkozás, az egészségügy ellátás, a biztonság, az oktatás és a lakásfeltételek minimális szintjét. A jóléti állam tágabban értelmezett fogalma szerint a társadalmi esélyegyenlőség növelése érdekében a minimumtól eltérő és az átlagfeltételekhez közeledő jóléti programokat alkalmaz, a biztonságon túl tehát az egyenlőség értékét is hangsúlyozza. A jóléti állam intézkedéseinek magját a társadalmi biztonság garantálása körül szerveződő szociálpolitika jelenti. Ez az ipari társadalom különféle kockázatainak elhárítását foglalja magában a t ársadalombiztosítás intézményrendszerének kiépítése révén. A társadalombiztosítás által ellensúlyozandó kockázati tényező például a munkahelyi balesetből, a munkanélküliségből, az idős korból, a betegségből vagy a családi állapot, illetve a családnagyság változásából adódó jövedelemveszteség. A családnagyság változásával csökkenhet a

jövedelem, ha nő az eltartottak száma, pl. akkor, amikor nő a szám és azért csökken az 1 főre jutó jövedelem, vagy válás, halálozás következtében az egyszülőssé vált család jövedelme kisebb lesz, mint korábban volt. A jóléti állam bevételeinek és kiadásainak szabályozása útján szolgálja a jóléti célokat. Az adózás révén újra felosztható jövedelemre tesz szert. Az állam az adózás szerkezetének kialakításával is befolyásolja a jövedelem –és vagyoni egyenlőtlenségek alakulását, eszközként használva ehhez az adórendszer progresszivitását vagy az adókedvezményeket. A kiadás oldalán az állam teljesíthet transzferkifizetéseket, illetve nyújthat természetbeni javakat, szolgáltatásokat, ingyenesen vagy mérsékelt ellenszolgáltatásért. A társadalombiztosítás jelenthet 1. gyógykezelést, 2 táppénzt, 3 munkanélküli segélyt, 4 11 öregségi nyugdíjat, 5. foglalkozási ártalommal (balesettel)

összefüggő segélyt, 6 családi pótlékot, 7. szülési és anyasági segélyt, 8 rokkantsági nyugdíjat 5. A jóléti állam virágzása A jóléti állam virágzásának időszaka a második világháború utáni időszakra tehető. Egybeesik tehát a háború utáni gazdasági fellendüléssel. Ez a fellendülés megteremtette a jóléti állam gazdasági alapjait. Az egyes országok gazdaságai a tartós növekedés útjára léptek, amelyben a magánszemélyek és gazdaságok bevételeinek növekedése lehetővé tette az adóbevételek növekedését anélkül, hogy az a magángazdaságoknak túl nagy terhet jelentett volna. Valósággá válhattak tehát azok a szociális elképzelések, amelyeket korábban csak érezhető áldozatok árán lehetett volna megvalósítani. A társadalom gazdag tagjainak nem kellett túlságosan nagy lemondást tanúsítaniuk, hogy több jusson a szegényebb rétegeknek. Az egyre gyarapodó társadalom az újraelosztást a folyamatosan

jelentkező többletből teljesítette. Volt azonban egy másik, szemléleti tényező is, ami a jóléti államok elterjedését elősegítette. Ez a közgazdaság elméletének változásaival volt összefüggésben J M Keynes akinek gazdasági elmélete az 1929-1931-es világválság hatása alatt alakult ki és így az alacsony foglalkoztatottság melletti egyensúlyt vizsgálta - nemcsak szentesítette, hanem hirdette is az állami beavatkozás szükségességét a g azdaság fellendítése érdekében. Nem a jóléti állam eszméje motiválta ugyan, mégis szalonképessé tette a b eavatkozó, a g azdaságot tudatosan befolyásoló államot. Könyve, az új korszakot jelentő The General Theory of Employment, Interest and Money 1936-ban jelent meg, és ettől az időponttól kezdve csak Keynes-szel együtt érvelve vagy Keynes-szel szemben lehetett a k özgazdasági vitákban résztvenni; - makroökonómiai kérdésekben a neve nem volt kihagyható. Ez a közgazdász próféta a

m ásodik világháború után mintegy harminc évig uralta a gazdaság elméletét és gyakorlatát. Ebben az időszakban a politikusok és közgazdászok gyakorlatban és elméletben egyaránt keynesiánusok vagy (igen ritkán) antikeynesiánusok voltak, és szellemi uralma megdönthetetlennek látszott. E két tényező: a háború utáni fellendülés és a keynesi szemlélet varázsa volt a jóléti államok virágzásának melegágya. A szociális kiadások reálértéke 1960 és 1975 köz ött évi 6%-al növekedett a kapitalista jóléti államokban. 12 6. A jóléti államok típusai A jóléti államok között fellelhető különbségek nem egyenletesen oszlanak el, hanem a működésmód mentén képezhető csoportok szerint szóródnak. Az egyik csoportban találjuk a „liberális” jóléti államot, melyben a rászorultság igazolásához kötött segélyezés, a szerény színvonalú univerzális transzferek vagy az ugyancsak szerény társadalombiztosítási

rendszerek játszanak domináns szerepet. A juttatások egy alacsony jövedelmű, általában a munkásosztályhoz tartozó, az államtól függő helyzetben lévő klientúráról gondoskodnak. Ebben a modellben a szociális reform előbbre-haladási lehetőségeit kegyetlenül behatárolják a hagyományos, liberális munkaetika normái: ez az, ahol a jóléti szféra határai egyenlők a munka helyett a s egély választásának határhajlandóságával. A jogosultsági szabályok következésképp szigorúak és gyakran stigmához kapcsolódnak; a juttatások tipikusan szerények. Ezzel szemben az ilyenfajta állam támogatja a p iacot, akár passzívan –azáltal, hogy csak egy minimális ellátást biztosít -, akár pedig aktívan – a „magán” jóléti rendszereknek nyújtott szubvenciókkal. A következmény az, hogy az ilyenfajta működésmódú állam minimalizálja a dekommodifikáló hatásokat, hatásosan korlátozza a szociális jogok terjedelmét, és egy olyan

rétegződési rendszert hoz létre, amely az állami jóléti ellátás alanyainak biztosított tisztes szegénység relatív egyenlőségének, a többség számára nyújtott piac által differenciált jólétnek, és a kettő közti osztálypolitikai dualizmusnak a keveréke. E modell példái az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália. A második csoportba olyan országok tartoznak, mint Ausztria, Franciaország, Németország és Olaszország. A státuskülönbségek megőrzésére való törekvés volt a domináns; a jogokat osztályhoz és státushoz kapcsolták. A korporatív működésmódú rendszerek formálódásában általában az egyház is nagy szerepet játszik, s így ezek erősen elkötelezettek a hagyományos családkép megőrzése mellett. A társadalombiztosítás nem terjed ki a munkaviszonyban nem álló feleségekre, és családi pótlékok ösztönzik az anyaságot. A bölcsőde, az ehhez hasonló családi szolgáltatások szembetűnően fejletlenek, a

szubszidiaritás (kiegészítőlegesség) elve, pedig annak hangsúlyozására szolgál, hogy az állam csak abban az esetben avatkozik be, ha a család lehetőségei tagjai megsegítésére már kimerültek. A harmadik, és nyilván legkisebb csoport azokból az országokból áll, melyekben az univerzalizmus és a szociális jogok dekommodifikációja elvét az új középosztályokra is kiterjesztették. Ezeket nevezhetjük szociáldemokrata típusnak is, mivel ezekben az országokban világosan a szociáldemokrácia volt a szociális reform mögött álló domináns erő. 13 A szociáldemokraták az állam és a p iac, illetve a m unkásosztály és a k özéposztály dualizmusának eltűrése helyett inkább egy jóléti államra törekedtek, amely a legmagasabb szinten biztosít egyenlőséget, nem pedig csak a minimális igények kielégítésének egyenlőségét garantálja, mint ahogy ez máshol lenni szokott. Ez egyrészt azzal a következménnyel járt, hogy a

szolgáltatásokat és juttatásokat olyan magas szintűre kellett emelni, hogy az új középosztályok legkényesebb ízlését is kielégítsék, másrészt azzal, hogy a munkások ugyanazokban a minőségű jogokban részesüljenek, mint a jobb módúak. A fizikai munkások az alkalmazottakkal vagy köztisztviselőkkel azonos jogokat élvezhettek, és minden rétegre kiterjedő biztosítási rendszer jött létre, noha a juttatások a szokásos jövedelmi színvonalhoz igazodtak. Ez a modell kiszorítja a piacot, és ennek következményeképp létrehoz egy alapvetően univerzális szolidaritást a jóléti állammal. Mindenki részesül a juttatásokból; mindenki függő helyzetben van, és így feltehetően mindenki hajlamos lesz fizetni. A szociáldemokrata működésmódú állam politikája egyszerre veszi célba a piacot és a hagyományos családot. Szemben a korporatív - kiegészítőleges modellel, az alapelv nem az, hogy várjuk meg, míg a család segítségnyújtási

kapacitása kimerül, hanem az, hogy előre társadalmasítsák a családi lét költségeit. Az ideál nem a családra való ráutaltság maximálása, hanem az egyéni függetlenség elősegítése. Ebben az értelemben ez a modell a liberalizmus és a szocializmus sajátos ötvözete. Az eredmény egy olyan jóléti állam, amely közvetlenül a gyerekeknek nyújt transzfereket, és közvetlen felelősséget vállal a gyermekek, az idősek, az önmagukon segíteni nem tudók gondozásáért. Ezzel összhangban ez súlyos társadalmi szolgáltatási kötelezettségvállalást is jelent, amely nemcsak a család igényeinek kielégítésére szolgál, hanem megengedi a nőknek, hogy a munkát választhassák a háztartás helyett. A szociáldemokrata működésmódú jóléti állam talán legszembeszökőbb jellemzője a munka és a jólét összekapcsolódása. Egyidejűleg valóban elkötelezett a garantált teljes foglalkoztatás mellett, és teljes mértékben függ annak

megvalósításától. Egyfelől a munkához való jognak egyenlő státusa van a jövedelem-megőrzés jogával. Másfelől a szolidarisztikus, univerzális, dekommodifikáló jóléti rendszer fenntartásának hatalmas költségei azt jelentik, hogy az, kénytelen minimalizálni a szociális problémákat és maximalizálni bevételeit. Ezt, pedig nyilván akkor lehet a leginkább elérni, ha a legtöbben dolgoznak, és ha minél kevesebben élnek szociális transzferekből. 14 7. A jóléti állam-típusok létrejöttének okai Ha a jóléti államok valóban három különböző osztályra válnak szét, akkor ez egyúttal felveti a jóléti államok különbözősége mögött álló okok meghatározásának lényegesen bonyolultabb feladatát. Történeti tény, hogy a jóléti állam létrehozása a politikai koalíció-alkotáson múlott. Az osztálykoalíciók struktúrája jóval nagyobb jelentőséggel bír, mint bármelyik párt hatalmi erőforrásai önmagukban véve.

3 tényező tűnik fontosnak: az osztályszervezettség természete (elsősorban a munkásosztály esetében); az osztálypolitikai koalíciós struktúrák; és a működésmód intézményesülésének történelmi öröksége. A munkásosztály közösségeinek tényleges történeti kialakulása különböző módokon megy végbe, és éppígy különbözőek lesznek céljaik, ideológiájuk és politikai teljesítőképességük is. Alapvető különbségeket találhatunk mind a szakszervezeti mozgalomban, mind a pártok tekintetében. A szakszervezetek lehetnek ágazataik vagy éppen általánosabb célokra törekvőek, lehetnek felekezeti vagy világi alapon szervezettek, lehetnek ideologikusak vagy a szűken vett szakmai szerveződés hívei. Bármilyenek is azonban, milyenségük döntő hatást gyakorol a politikai, érdekartikulációra, az osztálykohézióra és a munkáspárt mozgásterére. Nyilvánvaló tehát, hogy a munkásosztály szervezettségéről szóló

álláspontnak figyelembe kell vennie a szakszervezeti struktúrát. A hagyományos munkásosztály aligha alkotott valaha is választási (szavazói) többséget. Ebből pedig az következik, hogy az osztály-szervezettségi elmélet látóhatára túl kell, hogy terjedjen a fő baloldali pártokon. Történeti tény, hogy a jóléti állam létrehozása a politikai koalíció-alkotáson múlott. Az osztálykoalíciók struktúrája jóval nagyobb jelentőséggel bír, mint bármelyik párt hatalmi erőforrásai önmagukban véve. Az alternatív osztálykoalíciók jelentkezését viszont az osztályformálódás mikéntje már eleve részben meghatározza. Az ipari fejlődés korábbi szakaszaiban szokásosan a falusi népesség sokáig a legnagyobb szavazati joggal rendelkező csoport marad. A falusi osztályok váltak meghatározó jelentőségűvé. Ahol a falusi gazdaságban a kis, tőke-intenzív családi farmergazdaságok játszottak domináns szerepet, ott tágabb tér nyílt

a koalíciós szövetkezés számára, mint ott, ahol a nagy mennyiségben rendelkezésre álló olcsó munkaerő volt a falusi gazdaság alapja. És ahol a farmerek politikailag artikuláltak és jól szervezettek voltak (mint Skandináviában), ott egyenesen kitűnő terep kínálkozott a politikai alkuk számára.) 15 A jóléti államok megszilárdulása a II. világháború után alapvetően új középosztályokkal alkotott koalíción állt vagy bukott. A szociáldemokrácia számára a kihívást a munkásosztály is az alkalmazottak követeléseinek olyan szintetizálása jelentette, melynek során nem adják fel a szolidaritás melletti elkötelezettségüket. Mivel az új középosztályok történetileg viszonylag kedvező helyzetet élveztek a piacon, így meglehetősen sikeresen tudták kielégíteni tagjaik jóléti igényeit az államon kívüli rendszerekben, vagy –mint közalkalmazottak esetében- egy privilegizált állami jóléti rendszerre támaszkodva.

Az ő foglalkoztatási biztonságuk hagyományosan olyan szintű volt, hogy számukra a teljes foglalkoztatás csak periferikus jelentőséggel bírt. Az új középosztályok megjelenése a s zociáldemokrata orientációjú programok elvetélését és a liberális jóléti állam-modell megerősödését eredményezi. Az új középosztályok politikai vonzalmai valóban döntő jelentőségűek voltak a jóléti állam konszolidációja szempontjából. A harmadik, a kontinentális európai jóléti állam működésmódra ugyancsak formáló hatással voltak az új középosztályok, de más módon. Az ok történeti jellegű Mivel ezeket a jóléti rendszereket konzervatív politikai erők hozták létre, ezek a rendszerek intézményesítettek egy a foglalkozási szegregáción alapuló társadalombiztosítási programot, és végső soron a rendszert létrehozó politikai erő megőrzésére irányuló lojalitást a középosztályban. 8. A jólét vegyes rendszere A

jóléti állam a modern piacgazdaság egyik meghatározó intézménye. A 20 században a piacgazdaság működése az emberi tőkébe való olyan beruházásokat igényel (például az oktatásban), amelyek az állam beavatkozását váltják ki. A piacgazdaság működése ugyanakkor egyenlőtlenségeket szül, s olyan kockázatokat ró a társadalom tagjaira, amelyek enyhítésében az államnak szerepet kell vállalnia ezek enyhítésében. A modern piacgazdaságban is létezik szegénység, munkanélküliség; társadalombiztosítás hiányában súlyos terheket ró az egyénekre a betegség és annak gyógykezelése, illetve az öregség, a családok számára jelentős gazdasági terhet jelent a gyermeknevelés, a lakásszerzés. Mindazokat a j avakat és szolgáltatásokat, amelyek az említett szükségletek kielégítését szolgálják, jóléti javaknak és szolgáltatásoknak 16 nevezzük. Az állam a modern piacgazdaságban a j óléti javak és

szolgáltatások termelésében és elosztásában meghatározó, de nem kizárólagos szerepet játszik. A modern vegyes gazdaságok jóléti rendszere is vegyes A jóléti javak és szolgáltatások termelését és fogyasztását közvetítheti és koordinálhatja a p iac, az állam, a cs alád (háztartás) és a j ótékonyság, illetve önsegélyezés, kölcsönös segítségnyújtás formájában – a civil társadalom. A kapitalizmus fejlődése során ezen, koordinációs formák gazdaságban betöltött relatív jelentőségei között lényeges eltolódások mentek végbe. Az elmúlt 15 évszázadban a jóléti javak és szolgáltatások termelési feltételei és fogyasztási körülményei egyaránt megváltoztak: 1. a család elveszítette tradicionálisan meghatározó szerepét, 2. a javak és szolgáltatások egyre nagyobb részét pénz közvetítette, 3. az állam központi jövedelem elosztó és újraelosztó forrásai bővültek, 4 a civil társadalom

jótékonykodása csupán kiegészíti mindezen jóléti intézmények tevékenységét. A jólét egyik forrása helyettesítheti a másikat. A piac jelentős részben a korábban főként a család keretei között biztosított természetbeni javakat és szolgáltatásokat helyettesíti árukkal. Az önellátás mind szűkebb területre szorul A korábban a család által nyújtott szolgáltatások tetemes részét (ruhatisztítás, gyermekek esti felügyelete, korrepetálás) pénzért vásárolják. Ez a helyettesítés azt jelentette, hogy a jólét egyik forrásának növekvő szerepe részben ellensúlyozta más forrásból származó jólét csökkenő szerepét. Hosszú távon a monetizálás a nettó jólét növekedését eredményezi, mert a pénzgazdaság gyorsabban képes a rendelkezésre álló javak mennyiségét bővíteni, mint a háztartás. Ugyanakkor a nettó növekedés- a helyettesítés nyomán- kisebb lesz, mint a bruttó növekedés, mivel a háztartás

bizonyos funkciói leépülnek, kiesnek. Az állam újraelosztó tevékenységével is együtt jár a helyettesítés. Ha a jóléti szolgáltatás a p iactól vagy a h áztartástól kerül az államhoz, akkor az állami gondoskodás növekedését a más forrásokból származó ellátás csökkenése ellensúlyozza. A vegyes gazdaságban azonban az állami jóléti programok növekedése nem szorítja ki teljesen a piacon, a háztartásban és a j ótékonysági szervezetekben végzett jóléti tevékenységet: a h áztartás, a piac, az állam és a ci vil társadalom továbbra is nem csupán versengenek, hanem egymást kiegészítő jóléti források. A háztartásnak, a piacnak, az államnak és a civil társadalomnak komparatív előnyei és hátrányai vannak egymással szemben a j óléti szolgáltatásokban. Az állam például képes polgárait megadóztatni, és így a költséges meritokratikus javak termelését fedezni. A háztartás olyan módon tud személyes

szolgáltatásokat nyújtani, ahogyan erre a s zemélytelen állami bürokrácia képtelen. Így például egy szociális munkás nem pótolhatja a család által nyújtott gondoskodást a gyereknevelésben, az öregek ellátásában stb. A piac képes olyan 17 szolgáltatások előállítására , a melyek leginkább igazodnak az egyéni igényekhez, a jótékonyságot végző szervezet olyan rászorult embereken is segíthet, akiknek nincsen családjuk, s akik egyaránt kiesnek a piac és az állam makrotársadalmi ellátó rendszeréből. Ahol az adott gazdaság nemzeti termékének szintje magas, ott az aggregált jólét szintje is magas, függetlenül attól, milyen a nemzeti termék megoszlása az állam, a piac, a háztartás és a civil társadalom között. Így hibás az a logika, amely az állami kiadások eltérő arányainak alapján a svéd polgárnak kétszer olyan magas jóléti szintet tulajdonít, mint a svájci polgárnak, hiszen e megközelítés az államot

tekinti a jólét kizárólagos forrásának, s mind a piacot, mind a háztartást, mind a civil szférát figyelmen kívül hagyja. Ugyanakkor a modern jóléti rendszereken belül a jóléti állam szerepe meghatározó jelentőségű. A jóléti állam a tőkés gazdaságtörténeti fejlődésének terméke. A tőkés modernizáció széttörte a társadalmi gondoskodás tradicionális közösségeit, megbontotta a hagyományos társadalmak demográfiai törvényszerűségeit, az iparosítással, az u rbanizációval, a piacgazdaság és a bérmunka kifejlődésével együtt járó foglalkoztatási, egészségügyi, oktatási stb. problémák megjelenésével olyan új feszültségeket és feladatokat hozott létre önmaga számára, amelyek megoldásában nem nélkülözhette az állami beavatkozást. A tőkés piacgazdaság kialakulása ugyanakkor nem automatikus kialakulása ugyanakkor nem automatikus módon vezet el a jóléti állam létrehozásához. Ezt jól mutatja a tőkés

piacgazdaság és a jóléti állam kiépülése közötti időbeli eltolódás is. A jóléti állam nem egyidős a tőkés piacgazdasággal, hanem meglehetősen nagy késéssel követi azt. 9. A jóléti állam megkérdőjelezése A hetvenes évek közepén következett be a nagy törés, amely a hosszú ideig tartó virágzásnak véget vetett. Érdekes, hogy a gyakorlat és az elmélet oldaláról érkező hatások megint együtt jártak, noha az elmélet egy kis késéssel követte a gyakorlatot. Az első (1973), majd második (1979) olajválság nyomán nemcsak a g azdasági növekedés esett vissza, de a jóléti kiadások növekedési üteme is 1975 és 1980 között 6%-ról 4%-ra, majd 1980 és 1985 között 2,5%-ra. A megrázkódtatás óriási volt a reálgazdaságban. A munkanélküliség az 1970-es 3%-ról 1985ben 12%-ra emelkedett Angliában az infláció 1975-ben 26% volt, és a gazdasági növekedés stagnált vagy negatívvá (zsugorodássá) vált. P.

Taylor-Gooby a jóléti állam megkérdőjelezésének folyamatában két szakaszt különböztet meg. 1980-ban a k érdés még 18 pragmatikus problémának látszott. Az OECD 1981-es jelentése először tesz említést arról, hogy "a szociálpolitika sok országban a növekedés gátja." A szemlélet tehát még nem szociálpolitika-ellenes, de már sokallják a szociálpolitikára költött pénzt. A szociálpolitika alapjai nincsenek megkérdőjelezve, de korlátait már tanácsos figyelembe venni. Az igazi fordulat csak később következett be. Mintha az elméleti magyarázat (magyarázkodás) csak késve követte volna a gyakorlatot. Noha a gazdasági növekedés 1983 u tán helyreállt és a nyugati országokban 3% fölé emelkedett - a késő 80-as években megindult az ideológiai támadás a jóléti államok ellen. Az érvek között már nem az a legfontosabb, hogy a jóléti állam az oka a gazdasági növekedés lassulásának vagy megszűnésének,

vagy hogy egy feloldhatatlan ellentét van a magánprofit és a közjó között. Az érvelés most már finomabb és úgy szól, hogy az eddig állam által uralt területet át kell engedni egy vegyes ellátási rendszernek, amelyben a magán-, az önkéntes-, a cs aládi- és az állami gondoskodásnak valamilyen új egyensúlya jön majd létre. Az állam vonuljon vissza - hangzik a központi jelszó -, és adja át a szerepét az önkéntes, az informális és az üzleti szektoroknak. R Friedman (nem Milton Friedman) és szerzőtársai azt sugallják, hogy a jóléti állam átalakulóban van és Johnson könyvének még a címe is: Az átalakuló jóléti állam. Ezzel egyidőben egyre szaporodik a szakirodalomban az olyan művek száma, amelyek szerint a jóléti állam csődöt mondott, mert • gazdaságtalan, és nem ösztönzi a tőkét és munkát megfelelő működésre, • nem termelékeny, mert elősegíti a bürokráciát, és az erőforrásokat a magánszektorból

az állami szektorba kényszeríti, • nem hatékony, mert a piac fegyelme hiányában a termelőket és nem a fogyasztókat részesíti előnyben, • nem sikeres, mert nem tudja megszüntetni a szegénységet és kiszolgáltatottságot. Ellenkezőleg, megfosztva a szegényeket a tradicionális családi segítségtől, még kiszolgáltatottabbá teszi őket, • despota, mert egy növekvő bürokrácia növekvő ellenőrzés alatt tartja az állampolgárokat, közösségeket és sokszor azokat, akiken segítenie kellene, • szabadságellenes, mert kizárja, hogy az állampolgárok választhassanak a j óléti szektorban ajánlott szolgáltatások között, a progresszív adózással pedig elveszi a jövedelmeket. 19 Mindezt összefoglalva: "a jóléti állam egy rosszul megalkotott elvtelen beavatkozás a liberális piacgazdaság jólétet és szabadságot maximalizáló törekvéseibe. Nem egyeztethető össze a szabadság, az igazságosság és a valóságos,

hosszú távú jólét megőrzésével." Egy érdekes fordulat történt tehát a nyolcvanas évek vége felé, amikor a közgazdászok között elterjedtek Friedmann és Hayek már korábban hirdetett libertariánus nézetei. A jóléti állam bűnbakká vált. Hirtelen minden hibája előtérbe került A közgazdasági irodalomban mindenütt visszhangzottak a fenti kritikai észrevételek. A folyamat tehát valahogy úgy zajlott, hogy először ideológiát teremtettek a növekedés lelassulásának magyarázatához, majd a m egteremtett ideológia önálló életre kelt, elszakadt a létrehozó okától és egy új szociálpolitika kiindulópontjává vált. Ez a szociálpolitika (az állami beavatkozás minimalizálása, a g ondoskodás visszautalása a "felnőtt", "választásra képes", magára hagyott polgárra), kitűnően hozzásimult a gazdaságról vallott divatos, libertariánus nézetekbe. A gazdasági világkép kerekebbé vált; az új

közgazdasági közhelyek szépen kiegészítették egymást, a magyarázatok meggyőzőbben hangzottak, csak éppen a t ények objektív és megbízható feltárása és elemzése maradt el. Jellemző, hogy a jóléti államra vonatkozó magyar viták és a szakirodalom a nemzetközi érveléshez egyetlen új meglátást vagy érvet sem tesznek hozzá, csak szolgai visszhangja a világ konvencionális bölcsességének. Az egyetlen magyar specifikumot tükröző, eredetinek látszó, (de könnyen kétségbe vonható) megállapítást a "koraszülött jóléti állam"-ról Kornai János tette. Idézik is lépten-nyomon, együtt a "transzformációs válság" kifejezéssel, kritika nélkül, sokszor rosszul és rossz helyen, tanulságot téve a magyar közgazdász-közvélemény konformizmusáról és ötletszegénységéről. 10. Néhány gondolat a jóléti állam védelméhez Amint említettük a jóléti állam válsága P.Taylor-Gooby szerint két hullámban

jelentkezett és így az ellenérvek is két csoportba sorolhatók. Az első érvelés a jóléti állam ellen úgy szólt, hogy a szociális kiadások megnövekedése miatt lassult le a g azdasági növekedés. A magas szociális költségek ugyanakkor a jóléti államok nemzetközi versenyképességét is rontották. Gazdaságuk tehát nem bírja el ezeket a terheket. Ezeket az állításokat még senki nem bizonyította korrekt statisztikai elemzéssel. 20 Ellenkezőleg, P.Taylor-Gooby azt állítja, hogy "sikeres és sikertelen gazdaságok egyaránt találhatók a viszonylag magas és viszonylag alacsony jóléti kiadásokkal rendelkező államok között. Még Angliában is, ahol ez az érvelés kiindulásként elfogadhatóbbnak látszik, mint máshol, nehéz bizonyítani, hogy az alacsony növekedés a szociálpolitika következménye." Helytelen tehát a szociálpolitikának gyakorlati határokat szabni a GDP valamilyen százalékában. Hogy a növekedés és a

szociális kiadások között nincs korreláció, az adatokból könnyebben mutatható ki, hiszen, amint említettük, 1983 után a növekedés több országban és többször újra megindult anélkül, hogy a szociális kiadásokat komolyabban visszafogták volna. A növekedés visszaesését jobban magyarázhatná a nemzetközi piacon a fizetőképes kereslet csökkenése, a hazai piacokon megnövekedett munkanélküliség (a munka-tőke helyettesítés következtében) vagy a különböző jövedelmi osztályok keresleti struktúrája közötti eltolódás (a nagy jövedelműek kereslete könnyebben telítődik, ezért a jövedelem átrendeződése visszahat az aggregált keresletre). A szociális kiadások viszonylagos növekedésének okát és a tendencia hosszú távon elviselhetetlen voltát még azzal szokták magyarázni, hogy • egyrészt megváltozott a társadalom kor szerinti összetétele. A társadalmon belül egyre jobban növekszik az eltartottak aránya az

eltartók számához képest; a fejlett országok társadalmai "öregszenek"; • másrészt az egészségügyi ellátás robbanásszerű drágulásának a tanúi vagyunk az egész világon. Mindkét érvelés tetszetős, közvetlenül belátható és mindig kéznél van, de semmilyen mélyreható elemzés nem foglalkozott még a társadalmak hosszú távú öregedése és a hosszú távú munkanélküliség összefüggéseivel. A munkanélküliséget tipikusan rövidtávú, a gazdaság mindenkori állapotát tükröző jelenségnek tartják, holott a technikai fejlődés iránya hosszú távra is determinálhatja. Rifkin The End of Work című könyvében mutatja ki, hogy a gazdaság termelői szektoraiban ugyanúgy, mint a szolgáltatásokban, olyan ütemű és méretű munkaerő-helyettesítés következett be a számítógépek és robotok, valamint a géntechnika elterjedése miatt, amelyet nem látszik kompenzálni egyetlen új iparág sem. A technikai fejlődésbe

így be van építve a hosszú távú munkanélküliség, s ez egyben a fizetőképes kereslet drámai csökkenését is jelenti. Amikor valaha Say azt állította, hogy a termelés mindig megteremti a saját keresletét (hiszen kiterjesztéséhez új munkások kellenek, akiknek bért 21 fizetnek, amelyet a piacon fognak elkölteni), akkor nem számolhatott a technikai fejlődésnek mai irányával, amely a munkát olyan gyorsasággal és méretekben helyettesíti tőkével, hogy a tömegfogyasztás kellő kiterjesztését akadályozni fogja. A folyamat ördögi körré válik, hiszen a jóléti kiadások egyidejű csökkentése tovább szűkíti a fizetőképes keresletet, amelyre a termelő vállalatok újabb racionalizálással, költségcsökkentéssel, elbocsátásokkal válaszolnak. Ilyen körülmények között az a panasz, hogy egyre kevesebb ember tart el egyre többet, nevetségessé válik, hiszen a probléma megoldása nem a nyugdíj-korhatár emelése, hanem a

csökkentése volna. Ismét: ahelyett, hogy a szekuláris tendenciákat próbálnánk felderíteni, előre gyártott érvekkel próbáljuk egymást meggyőzni. Az egészségügyi kiadások drágulása is olyan érvelés, amely megérdemelne egy előítélet-mentes közgazdasági elemzést. "Drágul az egészségügyi ellátás, nem tudja finanszírozni a társadalom" - ez az állítás nem igaz önmagában, de nem igaz a s zociális kiadások csökkentésére adott érvként sem. Az egészségügyi szolgáltatás a technikai fejlettség mindenkori szintjén joggal követelhető meg az ember számára, mint az élelem, a l akás és a többi elemi szükségletek kielégíthetősége. Különös, hogy az autón való közlekedésről még soha sem állapították meg, hogy azt a mai gazdaság már nem bírja megfinanszírozni, noha egy tonna anyagot kell megmozgatni egy meg nem újuló erőforrás tékozló fogyasztása árán ahhoz, hogy egy 80 k g-os embert szállítson

(sokszor olyan távolságra, amelyre gyalog hamarabb jutna el). Nem állapították meg, mert a gépkocsi gyártása és használata a modern gazdaság egyik legnagyobb üzlete. Az egészségügyi szolgáltatás állami támogatása egyaránt megjelenhet a keresleti oldalon (mint Ausztriában) vagy a kínálati oldalon (mint Angliában), de egyik sem jelent szükségképpen monopóliumot (vagy monopszóniát), viszont gyakran monopolhelyzetbe kerülhetnek magántulajdonban lévő gyógyszergyárak és más szolgáltatók. A rendszer gazdaságossága azon múlik, hogyan alakítjuk ki. A jóléti állam válságában jelentkező második hullám kritikai megjegyzéseit az előbbiekben C. Pierson művéből idéztük Ezekre is csak néhány gondolattal térünk vissza Az az állítás, hogy minden tevékenység gazdaságtalan, amely mögött nem piaci ösztönzés (vagyis gazdasági haszonkeresés) áll, egyrészt a v ilág és az emberi cselekvések motivációjának abszurd

leegyszerűsítéséből származik, másrészt az anyagi motivációkat is csak a profitszerzésre korlátozza. Nemcsak a becsület, szakmai hír, lelkiismeretesség és a szép feladatok vannak így kizárva a motiváló tényezők közül, de a biztos állás, magas fizetés, a pályán való előrehaladás is. A termelékenységgel kapcsolatos érv mögött a jól ismert "kiszorítási" (crowding out) hatás egy változata húzódik meg. Mintha bizony az állami szektorban felhasznált erőforrások 22 (tőke, munka, hitel) a gazdaságból végleg egy másik zárt világba (másik bolygóra) kerülnének, holott valójában a meglévő bonyolult kapcsolatok révén esetleg igen jótékony hatást fejthetnek ki a gazdaság egészének működésére. Legalább a keresleti oldalra való hatásukat el kellene ismerni az elfelejtett keynesi gondolatok szellemében. A hatékonysági érvre csak annyit, hogy a piacon is a termelők koncentrációja és monopolhelyzetbe

kerülése a jellemző, a fogyasztók pedig állami támogatás, összefogás és biztosítási intézmények nélkül még szétforgácsoltabb és kiszolgáltatottabb helyzetben lennének. A jóléti állam sikertelenségéhez elsősorban azt a kérdést kell feltenni, amit P. TaylorGooby: mit történt volna a szegényekkel jóléti állam nélkül? Hogyan jutottak volna hozzá azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyeknek igénybevételében jelenleg a többiekkel osztoznak? És a tradicionális függés a családtól, a gyermekektől, a rokonoktól, a barátoktól valóban annyival kellemesebb, mint a jóléti államtól való függés? Egyáltalában, egy öregedő és fogyatkozó társadalomban hová lesznek a családok, gyermekek és rokonok? Hiszen egykés családokat feltételezve, első generációban eltűnnek a testvérek, második generációban a nagybácsik, nagynénik és unokatestvérek. Szenteltek-e a szociológiai változásoknak egyetlen gondolatot, akik ezeket az

érveket használták? Ismét az előbbi könyvre hivatkozva, egy 1920ban házasodott és l960-ban nyugdíjba ment párnak átlagosan 42 nő (ápolásra, gondoskodásra alkalmas) hozzátartozója volt 80 éves korában, míg egy 1950-ben házasodó és 80 éves korát a 2000-es évek kezdetén elérő párnak már csak 11 nő hozzátartozója lesz. 1950 óta ez a trend még jobban megerősödött. A despotizmust illetően: társadalmi ellenőrzés kérdése, hogy az ellenőrzőket hogyan lehet ellenőrizni. Despotizmust nemcsak az állam képes gyakorolni Az minden szinten lehetséges, és sokszor a kis közösségekben könyörtelenebb tud lenni, mint a személytelen, nagy közösségekben (példaként lehetne felhozni a tagjaikat öngyilkosságra is kényszeríteni képes szektákat). Mindez nem jelenti azt, hogy nem a kis közösségeket kell általában preferálni. De minden körben biztosítani kell az ellenőrzést A szegénynek sehol nincs valódi választási szabadsága egy

olyan társadalomban, ahol mindent a pénz dönt el. Láthatjuk, hogy a jóléti állam elleni kritikai észrevételekkel szemben könnyű ellenérveket találni. Ha ezek az ellenérvek itt rögtönzöttnek és kellően meg nem alapozottnak látszanak, az természetes. De hangsúlyoznunk kell, hogy ugyanilyen megalapozatlanok és kutatásokkal alá nem támasztottak azok az érvek, amelyeket a jóléti állam ellenzői használnak. Csak azért nem tűnnek rögtönzöttnek, mert papagájmódra visszhangozza őket a 23 közgazdasági konformizmus. Eljött tehát az ideje, hogy objektív és tudományos igényű közgazdasági és szociológiai vizsgálatok tisztázzák a jóléti államok szerepét és hatékonyságát. 11. A jóléti állam: emlék vagy jövendő? A jóléti állam a polgárok elemi jólétének biztosítására irányuló állami felelősségvállalást jelent. A társadalmi kiadások színvonala tükrözi az állam jólét melletti elkötelezettségét.

Egyes jóléti államok, így például az osztrák állam, juttatásaik nagy részét privilegizált köztisztviselőikre költik. Ez pedig normál körülmények között nem jelenti a szociális állampolgáriság (social citizenship) és a szolidaritás melletti elkötelezettséget. Más államok aránytalanul sokat költenek rászorultság igazoláshoz kötött szociális segélyezésre. Más nemzetek óriási összegeket költenek a középosztálybelieknek kedvező magánbiztosítási programok adókedvezményei formájában jelentkező fiskális jólétre. Napjainkban nemcsak a jóléti állam, de az állam maga is mélyreható szerep- és jelentésváltozáson megy keresztül. Nem is olyan régen még a totális, fasiszta és szocialista államoknak az egyén magánéletébe beavatkozó, személyes szabadságot elnyomó, oktalanul gyámkodó, mindent uniformizáló funkcióit jelentette számunkra. Újabban azonban, a libertariánus nézetek eluralkodása és a globalizációs

folyamatok felgyorsulása idején, tevékenységét ismét át kell értékelnünk, és szerepét újra kell gondolnunk. Ma a nemzetállamokra hárul a szerep, hogy a piac nemkívánatos, szélsőséges jövedelemelosztási hatásait kivédjék, vagy enyhítsék (szociális piacgazdaság) és hogy a nemzeti társadalmaknak a globalizációs folyamat veszélyes tendenciái ellen oltalmat nyújtsanak. Ellenkező esetben a termelésnek és a tőkeforgalomnak a 20. század második felében megkezdődött világméretű globalizációja először átlépi az államhatárokat, majd szétzúzza a nemzetállami struktúrákat, kioldja a nemzetgazdaság jól körülhatárolt szereplőit nemzeti kötöttségeikből, és a világgazdaság áttekinthetetlen, diffúz közegébe helyezi őket. Mindez arra int, hogy ne rendezzünk a jóléti államoknak túl korai temetést, és ne segítsük elő megszüntetésüket a divatos ideológiák kritikátlan hangoztatásával. Lehetséges, hogy a jóléti

államokra a jövőben olyan társadalmakat védő, megőrző funkciók várnak, amelyeket más intézmények nem lesznek képesek ellátni. 24 Felhasznált irodalom • Szamuely László: A jóléti állam ma Magvető Kiadó, Budapest 1985. • Lévai Katalin (szerk.): A jóléti állam T-Twins Kiadói; Tipográfiai Kft. , 1991 • Összehasonlító gazdaságtan • Csaba István – Tóth István György (szerk.): A jóléti állam politikai gazdaságtana Osiris Kiadó, Budapest 1999. • Kőnig Éva: Jövedelmek újraelosztása és az államháztartás • Bujalos István – Nyilas Mihály: Az új jobboldal és a jóléti állam Hilscher Szociálpolitikai Egyesület 2002. , Budapest • Békési László: Antitézisek a „túlérett” jóléti állam ideáljához Ezredforduló 2003/3 • Ferge Zsuzsa: A jóléti állam T-Twins, Budapest 1991 25