Történelem | Felsőoktatás » Dr. Nádasdi József - Tételek Magyarország 1944-1989 közötti történetéből, 2007

Dr. Nádasdi József – Tételek Magyarország 1944-1989 közötti történetéből NK I. évfolyam 2 félév 1. Magyarország felszabadulása Az I deiglenes Kormány megalakulása, intézkedései. 2. A földosztás 3. A Nemzeti Bizottságok és az Igazoló Bizottságok szerepe 4. A többpártrendszer kiépülése és a pártok programjai 5. Az 1945-ös választások 6. A politikai erőviszonyok változása – az 1947-es választások 7. Az egypártrendszer létrejötte – a totalitárius rendszer kiépülése Gazdasági-társadalmi változások. 8. A mezőgazdaság kollektivizálása 9. A személyi kultusz létrejöttének objektív és szubjektív feltétele 10. A koncepciós perek. 11. Az új szakasz politikája. Nagy Imre első miniszterelnöksége. 12. A rákosista erők felülkerekedése – 1954-1956. 13. A belső válság elmélyülése – 1956. október 23-i tüntetés A forradalom kitörése. Nagy Imre második miniszterelnöksége 14. Az orosz beavatkozás – a

forradalom leverése. 15. A megtorlás – a kádári konszolidáció első évei 16. A kádári „puha diktatúra” évei. Eredmények, megtorpanó válság. 17. A rendszerváltás előzményei, menete A d emokratikus átmenet jellemzői. 1. tétel Magyarország felszabadulása. Az Ideiglenes Kormány megalakulása, intézkedései A „népi demokrácia” időszaka (1944.1221-19451104) 1945 februárjában Sztálin, Churchill és Roosevelt jaltai találkozóján eldöntötték a nagyhatalmak a vesztes országok sorsát. A Szovjetunió saját befolyási övezetében olyan „demokráciák" kialakítására törekedett, amelyek formailag még éppen hogy megfeleltek a kongresszuson leszögezett demokratikus elveknek, de amelyeket a valódi politikai választás, a politikai szabadságok és a képviselet elvei helyett a szovjet birodalmi-biztonsági érdekek mindenek felett álló elve irányít. Winston Churchill angol miniszterelnök és külügyminisztere, Anthony Eden (az

amerikaiak ellenzése dacára) csaknem szabad kezet Sztálinnak a híres „százalékos egyezménnyel". Ebben nyugati, illetve szovjet befolyási övezetekre osztották Közép- és Kelet-Európát. Görögország ez előbbibe, Magyarország, Románia és Bulgária az utóbbiba került, Jugoszlávia felett 50-50 százalékban oszlott meg a befolyás. Az egyezményről egymás között mint ideiglenes érvényűről beszéltek, de a megosztás a későbbiekben döntőnek bizonyult. Az új magyar rendszer kiépítését a közvetlen szovjet katonai-taktikai érdekek is erőteljesen befolyásolták. Amíg a szovjet katonai vezetők és maga Sztálin a magyar állam és a hadsereg átállásához reményeket fűzött, sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a háború előtti rendszerrel való kontinuitás elemeire, mint utóbb. A szovjetek erősen túlbecsülték a Horthyféle delegáció katonai és politikai súlyát, és még 1944 október 15-e után hetekkel is jószerével csak

velük tárgyaltak. Amikor kiderült, hogy Miklós Béla és Vörös János tábornokok felhívásai ellenére a magyar csapatok tovább harcolnak, a szovjetek „váltottak". Visszautasították Miklósék kérését, hogy hazatérve, otthoni magyar politikai erők bevonásával folytassák a kormányalakítási tárgyalásokat, egyidejűleg viszont engedélyezték a magyar kommunista vezetőknek, hogy Magyarországon megkezdjék a párt és a nemzeti függetlenségi front (vagyis a későbbi koalíció magja) megszervezését. A tárgyalássorozat végén az otthonról időlegesen visszatért kommunisták és a szovjet vezetés együtt készítették elő az új rendszer közjogi szerkezetének alapvonásait és alapdokumentumait. A három fél együttesen csak egyetlen alkalommal, 1944. december 5-én éjjel találkozott, amikor a volt delegátusokra csak az alapdokumentumok és a kormány névsora fő pontjainak elfogadása maradt. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány

felállításáról, amelynek vezetője Miklós Béla vezérezredes lett, tagjai a v olt fegyverszüneti delegáció, a f elszabadított területeken talált demokrata politikusok és a moszkvai emigrációban lévő magyar kommunisták soraiból kerültek ki. Az új politikai központ kialakításánál nem ismerték el a korábbi magyar állam legitimitását, hanem új jogforrást teremtettek. A szovjet megszállás alá került tiszántúli és Duna-Tisza-közi részeken a jobbára kommunisták szervezte nemzeti bizottságok és néhol népgyűlések „választották meg" (valójában jelölték ki) az 1944. december 21-én Debrecenben összeült Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőit, akik a magyar ellenállásban részt vevő pártok és szervezetek ( Magyar Kommunista Párt, Szociáldemokrata Párt, Független Kisgazdapárt, Nemzeti Parasztpárt, Polgári Demokrata Párt, szakszervezetek stb.) soraiból kerültek ki Az első négy párt képviselői a koalíciós

kormányban is részt vettek. Egy az adott pillanatban tevékenykedő valamennyi politikai erőt magába foglaló ún. „széles" vagy nagykoalíció jött létre. Magyarországon a legyőzött Romániához és Bulgáriához, valamint a formailag győztes Lengyelországéhoz hasonló „új demokrácia" jött létre. Ezeket hamarosan „népi demokráciáknak" nevezték. A „népi demokrácia" olyan politikai struktúra, mely 2 egyszerre felel meg a szovjet biztonsági igényeknek és a jaltai felhívás követelményeinek. Az előbbit a helyi kommunista pártok Moszkvában megtervezett parlamenti és kormányzati túlsúlya és egyes fontos pozíciók (elsősorban a belügy és a közigazgatás) kommunista kézben tartása biztosította. A másodikat az egyelőre csak ideiglenesen létrehozott koalíciók, melyek reprezentálták valamennyi demokratikus párt részvételét a p olitikai életben. A Magyarországon 1944. december 21-én létrejött és az 1945

nove mber 4-i választásokig fennálló rendszer teljes mértékben megfelelt ennek a követelménynek. A „népi demokrácia" lehetőséget biztosított a szovjet típusú rendszerre való áttérésre, Magyarországon azonban ezt egyelőre a bizonytalan jövőbe utalták. Sztálin 1944 december 5-én általános útmutatásként a magyar kommunisták önállóságát hangsúlyozta, de óvott a túlzott lendülettől. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés a kormány megválasztásán, a (megismételt) fegyverszüneti kérelem jóváhagyásán túl érdemi munkát nem végzett. Széles körű felhatalmazása alapján az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeleti úton kormányzott. Ez a törvényhozó testület nem reprezentatív volta (a kommunista és szociáldemokrata képviselők túlsúlya) és kérdéses legitimitása (választása nem volt szabályos), valamint a rendkívüli, háborús helyzetben természetesnek tűnt. A koalíciós kormányzást megkönnyítette, hogy nem volt

lényeges véleménykülönbség a pártok között a legszükségesebb tennivalók és döntések tekintetében. A pártépítést a szovjet hadsereg hathatós támogatásával leggyorsabban elkezdő kommunisták által kidolgozott politikai program ("Magyarország újjáépítésének és felemelkedésének hároméves terve") belpolitikai téren polgári demokratikus, parlamentáris berendezkedést, a szabadságjogok tiszteletben tartását, a diszkriminációk (zsidótörvények) megszüntetését ígérte. Külpolitikai téren a náci Németországgal való szembefordulást, a szövetséges országokhoz való csatlakozást, megbékélést a szomszédokkal, baráti viszonyt a Szovjetunióval. Gazdasági tekintetben széles körű, de kártalanítás mellett való földreformot, egyebekben a magántulajdon és a magánkezdeményezés szabadságát, sőt támogatását tűzte ki célul, jelentős fogyasztóvédelmi intézkedésekkel, modern szociálpolitikával. Ezeket az

elképzeléseket osztották nemcsak a kisgazdák, a szociáldemokraták és a parasztpártiak, de a nyilas rendszer fanatikus híveit leszámítva minden politizáló ember is. 3 2. tétel A földosztás A mezőgazdaságot ért háborús károk: - elpusztult az állatállomány jelentős része, megsemmisült a mg. gépek és a gazdasági épületek jelentős része, az 1 milliós emberáldozat háromnegyede a mezőgazdaságból került ki, amely jelentősen befolyásolta a jövőt. A háború utáni első feladatok egyike a mezőgazdaság újra indítása szovjet felügyelettel. Földreform-földosztás: A kormány 1945. március 17-én rendeletet alkotott a földreformról a Nemzeti Parasztpárt és a kommunisták közösen kidolgozott tervei alapján. (600/1945 M E r) A földreform olyan beavatkozás a földbirtokviszonyokba, amely megváltoztatja a földtulajdon megoszlásának arányait. A nagybirtokok állami kisajátításra kerülnek – kártalanítással vagy anélkül

–, és szétosztják a földdel nem rendelkezők és a kevés földdel rendelkezők között. Az 1945-ös földosztáson 5,6 millió katasztrális holdat osztottak szét 650 ezer igénylő között. Az igények kielégítésére elkobozták, kisajátították és felosztották a hazaárulónak nyilvánított személyek, nyilas párttagok, Volksbund-tagok összes földjét, illetve 1000 holdon felüli nagybirtokokat, a 100 holdon felüli úri közép- és a 200 holdon felüli parasztbirtokokat. A rendelet kártalanítást ígért a tulajdonosoknak, amelyre azonban nem került sor. Az 1945-ös földreform legfőbb végrehajtó szerve az Országos Földbirtokrendező Tanács volt. A községekben maguk az érintettek szerveztek földigénylő bizottságokat, összeírták az igényeket és a kiosztható földterület nagyságát. Ha nem volt elég föld, olyat is elvettek és szétosztottak, amelynek a kisajátítására a törvény nem adott lehetőséget. E földreform megváltoztatta

a paraszti társadalom szerkezetét, megnövelte az árutermelő középparasztság arányát, de sok hosszú távon életképtelen kisbirtokot is létrehozott. 4 3. tétel A Nemzeti Bizottságok és az Igazoló Bizottságok szerepe Nemzeti Bizottságok: 1944–1945-ben Magyarországon alakultak meg, a n émet megszállástól és a n yilas adminisztrációtól megtisztított területeken különféle elnevezések alatt működő népi szervezetek. Településenként a koalíciós pártok tagjaiból alakultak meg A korábbinál demokratikusabb önkormányzatokat állítottak fel, segítették az élet megindulását, újjászervezték a közigazgatást. A nemzeti bizottságok 1945 közepétől a koalíciós pártok politikai együttműködésének megvalósítói lettek, szerepük fokozatosan csökkent, majd 1948 júniusa után formálisan meg is szűnt. Az 1949 januárjában megalakuló új közigazgatásnak nem váltak részévé. (14/1945: miniszterelnöki rendelet, mely

kimondja, hogy minden helyiségben meg kell alakítani a nemzeti bizottságokat, melyeknek az lesz a feladata, hogy a jegyrendszert és az ellátást ellássa, illetve hogy létrehozza a h elyi hatalmakat.) Magyarország államformája egyelőre - 1946-ig változatlanul - királyság maradt. A régi közigazgatási szerkezetet sem változtatták meg, ezt az orosz katonai hatóságok is kifejezetten így akarták. A helyi képviselőtestületek „újjáválasztását" azonban a háborús szükséghelyzetben a k oalíció pártjaiból alakult nemzeti bizottságok végezték. A központi államigazgatás és az új államhatalom intézkedéseit tehát a látszatra „közvetlen, demokratikus", valójában azonban koalíciós pártösszetételű nemzeti bizottságok ellenőrizték, gyakorta felül is bírálták, míg az ország teljes felszabadítását követően háttérbe nem szorították őket. Igazoló bizottságok: Már 1945 elején megkezdődött a háborús

bűnösökkel szembeni számonkérés, amelyre a kormány különleges intézményrendszert, a népügyészségek és a népbíróságok rendszerét hozta létre. A következő években egyedül a népbíróságok több mint 27 ezer személyt ítéltek kisebb-nagyobb büntetésekre; ebből mintegy 190 személyt végeztek ki. Népítéletekre Magyarországon nem került sor. Ebben az időben ugyancsak újonnan jöttek létre az igazoló bizottságok, melyek a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjainak és a Szakszervezeti Tanácsnak a küldötteiből, egy jogászból és a munkaadó képviselőjéből megalakított ideiglenes hatóságok, amelyek a közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek vagy az állami támogatást élvező intézmények munkavállalóinak háború alatti magatartását vizsgálták 1939. szept. 1-ig visszamenőleg Ha az ellenőrzés során kiderült, hogy a vizsgált személy tagja volt valamelyik nyilas vagy fasiszta jellegű pártnak, vagy ilyen jellegű

nézeteket terjesztett, az (enyhébb vagy súlyosabb) büntetést vont maga után. Ez lehetett feddés, rövidebb-hosszabb eltiltás, kényszernyugdíjazás vagy akár elbocsátás is. Az eljárások 1945-ben kezdődtek (15/1945 M E r); és 1948-ig folytak. 5 4. tétel A többpártrendszer kiépülése és a pártok programjai Ami a távlati elképzeléseket illeti, ezekről a politikai pártok elképzelései jelentősen eltértek. A fasiszta pártok működése természetesen lehetetlenné vált. De nem szerveződött újra a Horthy-korszak kormánypártja sem. A két világháború közötti konzervatív és liberális politikusok egy része elhagyta az országot, Bethlen Istvánt a szovjet csapatok hurcolták el. Az itthon maradottak jobbára a Független Kisgazdapártban tömörültek, felduzzasztva s egyben sokarcúvá formálva azt. Ennélfogva a pártban számos elképzelés élt rövid- és hosszú távú politikai célokról. Ezek közös magja egy nyugati polgári,

liberális típusú politikai berendezkedés volt, némiképpen agrárius (a hazai mezőgazdaságot középpontba helyező) gazdaságpolitikával, jó szovjet kapcsolatokkal, de alapvetően a nyugati, elsősorban angolamerikai szövetséghez való igazodással. Ezt képviselte a p árt ún centruma, Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Varga Béla és Kovács Béla vezetésével. A konzervatív szárny (Dessewffy Gyula, Sulyok Dezső, Pfeiffer Zoltán) közelebb álltak a két világháború közötti „keresztény-nemzeti" gondolatkörhöz. A Független Kisgazdapárt baloldali radikálisai (Dobi István, Ortutay Gyula) viszont a kommunistákkal és a szociáldemokratákkal való szövetség hívei voltak, és minél több vonatkozásban akartak szakítani a múlt rendszerrel. A Független Kisgazdapárt támogatói köre is rendkívül szerteágazó volt: zömét a birtokos parasztság és a városi középosztály adta, de megtalálható volt köztük a múlt rendszerhez valamelyest

kötődő, s a kiszámíthatatlan jövőtől szorongó mindenféle ember. A Szociáldemokrata Párt is meglehetősen megosztott volt. Fő jelszavuk szerint az Szociáldemokrata Párt "Ma a demokráciáért, holnap a szocializmusért!" harcol - mindkét célt fokozatosan, s mindenekelőtt demokratikus, parlamenti küzdelmekben kívánták elérni. Az Szociáldemokrata Párt elvetett mindenféle forradalmi megoldást. A párt centrumában elhelyezkedő, irányadó politikai személyiségeik (Bán Antal, Böhm Vilmos, Kéthly Anna, Peyer Károly, Szélig Imre, Szeder Ferenc) inkább a Független Kisgazdapárthoz álltak közel. A szociáldemokraták azonban több állami beavatkozást kívántak a gazdasági életbe, agrárius vonások helyett erős szociálpolitikai hangsúlyokkal. Külpolitikai téren szintén a nyugati orientáció hívei voltak, a művelődés- és kultúrpolitikában - szemben a kisgazdákkal - a szociáldemokraták a s zekularizáció (az egyház és az

állam szétválasztása) következetes érvényesítését tűzték ki célul. A párt „baloldala" Marosán György vezetésével elsősorban a kommunistákkal való szoros együttműködés kérdésében állt vitában a centrummal. Az SZDP vezetőjének, Szakasits Árpádnak nem volt markáns politikai profilja, jobbára a két irányzat között egyensúlyozott. Az SZDP szavazótáborát elsősorban a képzett szakmunkások, illetve az alsó középrétegek alkották. A nyilvánosság előtt - egyes régi szimpatizánsaik nagy megrökönyödésére - a kommunisták afféle „baloldali szociáldemokrata" programot hirdettek. Leszerelték a soraikban jelentkező „proletárdiktatúrát azonnal!" hangulatokat és az új magyar „népi" demokrácia legszilárdabb képviselőinek tüntették fel magukat. Nem tagadták, de még a szociáldemokratáknál is 6 kevésbé hirdették a szocializmus perspektíváját. A gazdaság minden területén jelentős

állami szerepvállalást, beavatkozást sürgettek. Külpolitikai téren azonban nyíltan és félreérthetetlenül a „felszabadító" Szovjetunió felé való orientációt képviselték. A Moszkvából hazatért kommunista vezető mag a nyílt politikai vitáknál jóval többre tartotta a politikai pozíciószerzést, elsősorban az államhatalom kulcspozícióinak, a rendőrségiállambiztonsági, közigazgatási vezető helyek megszerzését. Az MKP végső célja az ország szovjetizálása maradt, ezt azonban egyelőre titkolták. Valójában azonban a többnyire Moszkvából hazatért vezetők (Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Révai József, Nagy Imre) és a hazai illegális mozgalomból kiemelkedett káderek (Rajk László, Kádár János, Kovács István, Péter Gábor) meg voltak győződve a szovjet típusú berendezkedés egyedül üdvözítő mivoltáról. A kommunistáknak hamar széles körű támogatói tábora alakult ki a városi munkásság

(jórészt képzetlenebb), a f alusi szegénység és az értelmiség köreiben. Az MKP megnyert sok a vészkorszakot túlélt zsidó származásút, de soraiba fogadta a h azai szélsőjobboldal korábbi támogatóinak tömegeit is (ezeket nevezték „kisnyilasoknak"). Őket támogatta ezen kívül egy sor olyan ember, aki egyáltalán nem értett egyet politikájukkal, de ilyen vagy olyan okból úgy vélte, övék a jövő. A kommunistákat kiemelten támogatták a szovjet katonai hatóságok. Minden pártban működtek közép-, de legfelső szinten is kommunista szimpatizánsok, akik közül egyik-másik titokban az MKP-ba is belépett (ezeket nevezték kriptokommunistáknak). A Nemzeti Parasztpárt a háború előtti népi írói mozgalom eszmei alapján szerveződött politikai erővé, eklektikus - agrárius, központosító, ugyanakkor hangsúlyozottan „harmadikutas" - antikapitalista - politikai programmal. Elsősorban Magyarország mezőgazdaságának

fejlesztését szorgalmazták, az újonnan földhöz juttatott kisbirtokos parasztságra alapuló társadalmi berendezkedést képzeltek el, aktív állami szerepvállalással. A parasztpárt erősen hangsúlyozta nemzeti jellegét, szélsőségesen németellenes nézetek is előfordultak - a párt hangsúlyozta leginkább, hogy a h azai németséget az utolsó emberig ki kell telepíteni Németországba. A Nemzeti Parasztpártot a közvélemény jelentős része a kommunisták segédcsapatának tartotta. Programjuk valóban több szempontból nagyon hasonlított egymásra, holott vezetői jelentős része (Kovács Imre, Farkas Ferenc vagy a párt arculatának formálásában részt vevő Bibó István) erősen tartott az ország szovjetizálásától. Többségükben írók, értelmiségiek lévén (az NPP vezetője Veres Péter volt, de a pártban igen fontos szerepet játszott Darvas József és Erdei Ferenc, sőt egy ideig Illyés Gyula is), a parasztpárt vezetői kevés

gyakorlati politikai tapasztalattal rendelkeztek. A párt elsősorban a szegényparasztságban és a vidéki értelmiségben számíthatott jelentős számú támogatóra. A Horthy-rendszer liberális ellenzékét tömörítő Zsolt Béla vezette Polgári Demokrata Párt a klasszikus nyugati demokrácia azon híveit tömörítette, akiknek számára a Kisgazdapárt túlságosan nacionalista, klerikális és agrárius volt. Az egykor Jászi Oszkár-fémjelezte polgári radikalizmus folytatójaként lépett fel a Magyar Radikális Párt .E két párt alapvetően városi, vagy inkább fővárosi kispolgári-értelmiségi bázisa számban jelentősen elmaradt a négy előbb említett párttól. A politikai pártok tagjainak összlétszáma milliós nagyságrendű volt (1945 nyarán a Kisgazdapárt 900 ezer, az SZDP 350 ezer, az MKP 300 ezer, a NPP közel 200 ezer, a PDP 50 ezer tagot számlált). A pártokon kívül jelentős politikai szerepet játszottak a szakszervezetek is, melyek

hagyományosan összeforrtak a Szociáldemokrata Párttal. 1945-ben viszont mind jelentősebb kommunista térnyerés kezdődött a szakszervezeti vezetőségekben, míg végül a két munkáspárt megállapodott a pozíciók fele-fele arányú megosztásában. 7 A politikai élet jelentős tényezőivé váltak az egyházak is, elsősorban a legtöbb hívőt magáénak tudható katolikus egyház. XII Pius pápa 1945-ben Mindszenty József veszprémi püspököt nevezte ki a magyar katolikus egyház fejévé. Az új esztergomi érsek a háború végén szembeszállt a nyilasokkal, ugyanakkor konzervatív legitimista (királypárti) nézeteket vallott. Bizalmatlan volt általában a demokrácia intézményeivel szemben, a kommunistákkal pedig a legélesebben szemben állt. A keresztény irányzatú politika 1945-ben nem szerveződött külön, nagy erejű párttá. Barankovics István keresztényszociális színezetű, elkötelezetten demokrata Demokrata Néppártját Mindszenty nem

támogatta, inkább a sokszínű Kisgazdapártba helyezte reményét. A politikai tevékenység tömegeket mozgósító ereje azt jelezte: a magyar társadalom megpróbált gyorsan túllendülni az 1944-es megrázkódtatáson. Pedig a sokk óriási volt: a bombázások, a német megszállás, a soha nem tapasztalt totális háború mindennapi valósága, az országon több mint fél év alatt átgázoló front, a nyilas rémuralom, majd a harcoló alakulatokat követő szovjet megszálló csapatok rablásai és erőszakoskodásai valósággal letaglózták a lakosságot. 8 5.tétel Az 1945-ös választások 1945-ös választások: A Függetlenségi Front pártjai előre megállapodtak a széles koalíciós kormányzás fenntartásában, de külön indultak az 1945. nove mber 4-i nemzetgyűlési választásokon. Ezen - a magyar történelem addigi legdemokratikusabb választójogi rendszere alapján - csaknem 5 millió választó adta le szavazatát az egyes pártok területi

listáira. A feloszlatott fasiszta pártok a háború előtti jobboldali pártok tagjaitól és a háborús bűnösöktől eltekintve minden 20 éven felüli magyar állampolgár választhatott, nemtől, vagyontól, iskolázottságtól függetlenül. A szavazatok megoszlása a következő volt: FKGP 57%, SZDP 17,4%, MKP 16,9%, NPP 6,9%, PDP 1,6%. Az 1945 november 4-i parlamenti választások pillanatában új politikai helyzet állt elő Magyarországon. Amíg Romániában, Bulgáriában, Lengyelországban és Jugoszláviában a különféle politikai erők választási szövetségben, „blokkban" indultak az így legfeljebb szavazásnak nevezhető választásokon, addig Magyarországon valóságos választásra került sor. Ez azt jelentette, hogy hiába deklarálták a pártok előre, hogy a koalíciós kormányzás a választás eredményeitől függetlenül fennmarad, az addigi ideiglenes koalíciót valóságos, legitim parlamenti erőviszonyokra alapozott koalíció

váltotta fel (történetesen, a nemzeti feladatokban megmutatkozó egyetértésnek megfelelően: nagykoalíció). Magyarország a Szovjetunió még mindig „differenciált" befolyási zónájában; a zóna peremén, afféle „közbülső" pozícióban lévén, nem tartozott azon országok sorába, ahol a szabad választás megengedhetetlen. Ugyanakkor a későbbi években Moszkvában egyértelműen a magyar kommunistákat, személy szerint Rákosit hibáztatták azért, hogy a választásra ily módon kerülhetett sor. A választás eredménye megmutatta, hogy a m agyar társadalom aktívan kívánja befolyásolni saját sorsát. A részvétel több mint 90 százalékos volt A szavazatok megoszlása arra vallott, hogy az emberek többsége egyetért valamifajta változással, hiszen feltehetőleg a Kisgazdapártra szavazók jelentős része sem akarta a Horthyrendszer, az „úri Magyarország" továbbélését. A radikális változtatások hívei kisebbséget

alkottak, hiszen a kommunistákra, valamint a parasztpártra leadott voksok együttesen sem érték el az összes szavazat egynegyedét. Az emberek többsége a d emokrácia és a s zociális gazdálkodás, valamint a magyar hagyományok és a nyugatos orientáció valamiféle keverékét, közbülső úton járó „híd-Magyarországot" látott kívánatosnak, egyszersmind reálisnak. Nyilvánvalóvá vált azonban az is, hogy a radikális baloldal rövid idő alatt láthatólag jelentős tábort szerzett. A háború eseményeiből nagyon sokan, elsősorban fiatalok azt a következtetést vonták le, hogy ilyen méretű katasztrófa után csak a mindennel, de legalábbis a lehető legtöbb dologgal való szakítás jelenthet megoldást. A választások után megkezdődtek a kormányalakítási tárgyalások, a Szovjetunió durván beavatkozott azok menetébe azzal a nyilvánvaló célzattal, hogy a kialakult parlamenti erőviszonyokat a kormány összetételével azonnal

„korrigálja". Noha a győztes Kisgazdapárt távolról sem törekedett győzelme teljes kihasználására, de magának, pontosabban a kommunistákkal szemben igen kritikus Kovács Béla főtitkárnak szerette volna fenntartani a belügyminiszteri pozíciót. Molotov a Sztálinnal és a Politikai Bizottság tagjaival történő tanácskozás után 3 elemből álló utasítást küldött Vorosilovnak: 1.) - a kommunisták kapják meg a belügyminisztériumot, 2) - pótlólag létesítsenek 2 db miniszterelnök-helyettesi posztot (1 db kom munistát, és 1db szociáldemokratát) 3.) – olyan emberek legyenek az új magyar kormányban, akik elfogadhatóak a szovjet kormány számára. A szovjet intervenció teljes sikerrel járt Abszolút 9 többsége birtokában formailag a Kisgazdapárt egyedül alakíthatott volna kormányt. Az említett megállapodás eredményeképpen azonban meg kellett elégednie a kormányfői tisztséggel, a p árt elnöke, Tildy Zoltán lett a

miniszterelnök. Rákosi Mátyás és Szakasits Árpád (a kommunistákhoz húzó kisgazda Dobi István társaságában) államminiszterként a kormány tagjai lettek. A miniszteri tárcák többségét ugyan kisgazda politikusok töltötték be, de az MKP megszerezte a kulcsfontosságú – a közigazgatást és a rendőrséget felügyelő – belügyminisztériumot (a miniszter Nagy Imre korábbi földművelésügyi miniszter lett). Az 1945-ös választások korrekciójának első jelentős állomása a Gazdasági Főtanács létrehozása volt 1945 novemberétől 1946 januárjáig. A Főtanács (lényegében a kommunista vezetésű titkársága) megkapta a rendelet kibocsátás jogát, ezzel a gazdaság első számú állami irányító szerve lett, nemcsak a parlament, hanem a kormány feje fölött. A következő fő mozzanat során az MKP 1946 március elején a gazdaság további állami ellenőrzése (bányák és bankok állami kezelésbe vétele) és más kérdések (például

a B-lista) kapcsán parlamenten kívüli eszközökkel (sajtókampány, tömegdemonstrációk) gyakorolt nyomást a Kisgazdapártra. A politikai élet kettészakadt: a kormányban maradt a koalíció, de az MKP kezdeményezésére létrejött a kommunistákat, a szociáldemokratákat és a parasztpártot tömörítő „Baloldali Blokk”.Ez utóbbi szinte minden politikai kérdésben szemben állt a legnagyobb parlamenti párttal. A politikai nyomás előtt a kisgazdák meghátráltak, elfogadták a legtöbb követelést, többek között 21 „reakciós” képviselő „önkéntes” kizárásával elvesztették abszolút többségüket a Nemzetgyűlésben. A kizárt képviselők Sulyok Dezső vezetésével Szabadságpárt néven ellenzéki frakciót hoztak létre, amely élesen bírálta a kommunisták és a Baloldali Blokk politikáját. 10 6. tétel A politikai erőviszonyok változása – az 1947-es választások 1947-es választások: 1947. augusztus 31-én

Magyarországon országgyűlési választásokra került sor, amelyen az immár kommunista vezetésű koalíció mellett nyíltan ellenzéki pártok is indulhattak. Ezeket jobbára a Kisgazdapártból kizárt vagy önként kivált politikusok alakították meg. A jobboldali-konzervatív Magyar Függetlenségi Pártot Pfeiffer Zoltán vezette. A kereszténydemokrata-keresztényszocialista színezetű Demokrata Néppárt vezetője, Barankovics István korszerű keresztény felfogásával nemcsak a kommunistákkal szemben állt ellenzékként, hanem a Mindszenty József esztergomi érsek vezette katolikus klérussal szemben is. Az ellenzéki erők még mindig reménykedtek a szovjet csapatok távozásában, s abban, hogy a nyugati hatalmak kiállnak a veszélyeztetett magyar demokrácia mellett. Egyikre sem került sor. Nem volt teljesen biztos az eredményben Rákosi Mátyás sem, így a kommunista vezetés 1945-től eltérően hathatós eszközöket vetett be a választás

befolyásolására. Az új választójogi törvény politikai szempontok szerint leszűkítette a szavazók körét (a Horthy-rendszerben már csekély politikai szerepet vállaltakat kizárták. A Szabadságpárt vezetője, Sulyok Dezső így vesztette el választójogát, ezért pártja nem is indult a választásokon). A kommunista befolyás alatt lévő összeíró bizottságok százezreket egyszerűen kihagytak a névjegyzékekből. A kedvező eredmény érdekében közönséges választási csalásokra is sor került (a lakóhelyüktől távollévők választási névjegyzékkivonata, az ún. „kék cédula" lehetőséget adott a kommunista aktivisták számára, hogy akár tucatnyi helyen is szavazhassanak). A koalíció győzelmet aratott ugyan, de még így sem vált egyedüli politikai erővé: Koalíció: MKP 22,3%, SZDP 14,9%, FKGP 15,4%, NPP 8,3% = Összesen: 60,9% Ellenzék: DNP 16,4%, FMDP 5,3%, MFP 13,4%, Egyéb (MRP,PDP,KNT) 4,1% = Összesen: 39,1%. Az új

kormányt ismét Dinnyés Lajos alakíthatta meg. A nem kommunista miniszterek többsége hozzá hasonlóan kommunista társutas volt. Rákosi Mátyás ismét miniszterelnökhelyettes lett, s valamennyi kulcspozícióba kommunista miniszter került De a m agyar kommunisták ezúttal sem nyerték el a s zovjet vezetés tetszését. A választási blokk terveiből csupán a négy koalíciós párt választási szövetsége lett. Csaknem 40 százaléknyi szavazat a nyíltan ellenzéki pártoknak jutott. Annál kínosabb volt az eredmény, mert két héttel a választás előtt Rákosi azt jelentette, hogy az ellenzék legfeljebb 15 százalékot kap majd. 11 7. tétel Az egypártrendszer létrejötte – a totalitárius rendszer kiépülése. Gazdasági-társadalmi változások. A magyar kommunisták a Kominform alakuló értekezletéből azt a következtetést vonták le, hogy szabad kezet kaptak az ország további szovjet típusú átalakításához. Első lépésként

feloszlatták és parlamenti mandátumaitól megfosztották az ellenzék fő erejét, a Magyar Függetlenségi Pártot, állítólagos választási visszaéléseire hivatkozva. Vezetője, Pfeiffer Zoltán elhagyta az országot. A kommunisták kidolgozták egy állami gazdaságpolitika új irányelveit, amely már szocialista célokat előlegezett, új szövetkezetpolitika bevezetését tűzte ki célul. Ezután következett a szociáldemokrata párt szétverése és a „maradékkal" való egyesülés előkészítése. 1948 elején az MKP kiadta a k ét párt egyesülésének jelszavát és alaposan megszervezett kampányt bontakoztatott ki a s zociáldemokrata tagság átcsábítására. A párt vezetésében a társutas baloldal (elsősorban Marosán György) 1948 f ebruárjában eltávolította a pártból az egyesülést ellenző ún. jobboldalt (Kéthly Anna, Kelemen Gyula, Bán Antal stb.), s beleegyezett a szociáldemokrata párt tagságának óriási méretű

„megtisztításába" is. (Több mint 700 ezer párttagból csak 240 e zren kerültek át az egyesült pártba) 1948 június. 12-én a k ét párt Magyar Dolgozók Pártja (MDP) néven egyesült, alapjában kommunista politikai programmal. Ebben nem esett szó nyíltan az ország szovjetizálásáról (a proletárdiktatúráról, a tervutasításos rendszerről stb.), de parlamentáris demokráciáról sem Politikai céllá a szocializmus közelebbről nem részletezett úton való felépítése vált. 1948 márciusában puccsszerűen, a parlament és a kormány megkerülésével államosították a hazai tulajdonban lévő, száz munkásnál többet foglalkoztató gyárakat. Ettől kezdve a gazdasági folyamatokat az állami tulajdon és az állami szabályozás kettőssége igen szűk területre korlátozta. Erre mutatott a budapesti értéktőzsde bezárása is 1948-tól a m agyar gazdaság államgazdaságnak tekinthető. Az egyesületek, szakmai szervezetek, egyházak, a

kulturális intézmények azonban még fenntartották egy ideig a t ársadalmi szabadságok egy részét. A sajtószabadságot már korlátozták, a kulturális élet kezdeti sokszínűsége elszürkült, de még nem tornyosulnak előtte totális korlátok. A szovjet szocialista rendszerre való áttérés már program, de nem azonnal elérendő cél. Az ehhez vezető út még nem feltétlenül és kizárólag az erőszakos kényszerítés útja volt. Moszkva azonban úgy látta, hogy az igényelt politikai fordulatot a magyar párt sem hajtotta végre kellő mélységben. Nem volt elég, hogy a szovjet zóna országai külpolitikai és biztonsági tekintetben elfogadták alárendeltségüket. Egy esetleges háború esetén a szovjet mintától való minden eltérés a „tábort" gyengítő tényezőnek tűnt a szovjet vezetés szemében. Sztálin nyilvánvalóan elérkezettnek látta az időt arra, hogy a különféle megszállt, ill. szövetséges országok belső rendszereit

is összhangba hozza a hidegháború követelményeivel, vagyis felzárkóztassa őket a szovjet normativákhoz. A klasszikus sztálinizmus időszaka, 1949-1953 A magyarországi sztálinizmus nem elkülönülten létezett. Az ország minden kétséget és reményt kizáróan egy világrendszer részévé, vagy pontosabban: egy világbirodalom, a szovjet birodalom perifériájává vált. A korszak valamennyi közép-kelet-európai pártvezetője a húszas-harmincas évek szovjet politikáját tekintette kötelezően követendő mintának: a termelőeszközöket gyártó nehéziparra alapozó erőltetett iparosítást, a hadiipar óriási méretű 12 fejlesztését, a túlnyomórészt kisüzemi mezőgazdaság erőltetett ütemű kollektivizálását, az oktatás és a kultúra napi politikai indoktrinációt szolgáló eszközzé alacsonyítását, irracionális vezérkultuszt; kiegészítve a szovjet példa és a szovjetekhez való hűség állandó, rituális és megalázó

hangoztatásával. A valós nemzetközi feszültségeket meghaladó, gerjesztett háborús pszichózis állandó ellenségkereséssel, leszámolási és más kampányokkal párosult, ami törvényszerűen hozta magával a belügyi és igazgatási bürokrácia nyomasztó túlhatalmát, alakította ki a rendőrállamot. Az irracionális, de törvényerőre emelt gazdasági célkitűzések hajszolása gyors életszínvonal-csökkenéshez vezetett. A nyomorúság és a t error feszültségeket gerjesztett, majd tömeges elégedetlenséget keltett – vagyis maga a totalitárius diktatúra veszélyeztette saját maga működőképességét. A szovjet politikai akarat érvényesült minden olyan kérdésben, melyet Moszkvában úgy ítéltek meg, hogy az a Szovjetunió katonai-biztonsági érdekeit, illetve rövidebb vagy hosszabb távú politikai szempontjait érinti. A magyar politika mozgástere annyiban létezett, amennyiben törekvései ezen a v iszonyrendszeren belül, azzal

összhangban, esetleg azok mellett érvényesülhettek. A kettő közötti konfliktus esetén abszolút prioritása volt a szovjet érdekeknek. A korai szovjet rendszer Magyarországon a b izalmatlanság és rettegés rendszereként is jellemezhető. Nem csak a társadalom volt bizalmatlan és rettegett attól, hogy másnap milyen csapás zúdul a n yakába. Rettegett a Rákosi-féle vezetés és maga a vezér is: a n épi ellenállástól, de főként Moszkva haragjától, ami tisztogatásokban törhet felszínre, ha valami hibát követnek el. De a birodalom vezetője sem bízott senkiben, a rákosikban legkevésbé, és valóban kész volt elpusztítani őket (ahogyan ezt számos példával bizonyította). Ezzel a bizalmatlansággal és félelemmel (is) magyarázható, miért épített ki a Szovjetunió többek között Magyarországon is 1948–50-ben olyan rendkívül széles és tagolt ellenőrző apparátust. Maradt a megszálló hadsereg, működött a „normális”

diplomáciai képviselet. Megélénkültek a külön pártközi kapcsolatok, de emellett a szovjetek legális tanácsadókkal és illegális ügynökökkel rakták tele az állami hivatalokat, a nagyüzemeket, de mindenekelőtt a magyar hadsereget és az államvédelmet. A gépeket, motorokat, csavarokat Sztálin Magyarország esetében sem közvetlenül működtette, vezérelte. Ezt olyan emberek tették, akiket a bolsevik mozgalom sematizált mintái, ideológiai értékei, annak kulturális meghatározottsága vezérelt. A tanácsadók ezt a kultúrát sajátították el, kiegészítve azt szovjet felsőbbrendűségi tudattal és katonai fegyelemmel. Ez a pártvezetés az 1949 és 1953 közötti években egyszerre mutatta a megbonthatatlan belső egység és a legszélsőségesebb megosztottság jeleit. Politikai vitának még a híre is igen ritkán szivárgott ki a a Magyar Dolgozók Pártja szűkebb vagy tágabb vezetéséből. Az is csak 1948– 49-ben, amikor a közvélemény

arról szerzett tudomást, hogy egyes pártvezetők és funkcionáriusok (Nagy Imre, Lukács György) eltérő nézeteket vallanak a magyar társadalom átalakításának egyik vagy másik részletkérdésében. Miközben az országot vezető „négyesfogat” és közvetlen munkatársaik néhány esettől eltekintve kifelé egységesnek látszott, 1949 kor a nyarától 1953 e lejéig egymást követték körükben a tisztogatási hullámok. Csupán a politikai elit soraiból csaknem száz halálos áldozatot követeltek a belső leszámolások. Amikor az ÁVH 1949 májusában előbb az MDP Káderosztályának két vezető munkatársát, majd több tucat más funkcionáriusát, végül Rajk Lászlót (akkori külügyminisztert) tartóztatta le, valami új kezdődött. A pártvezetésen és általában az eliten belüli tisztogatásra is szovjet mintára került sor. Az első célpont kiválasztását azonban végül elsősorban a magyar kommunisták közötti emberi és politikai

viszonyok befolyásolták. Rajk László Rákosi lehetséges utódjának számított Noha semmiféle különvéleményt nem képviselt, féltékenyen és ellenszenvvel figyelték a belügyi13 állambiztonsági terület nagyhatalmú vezetői, Péter Gábor, Kádár János, de mindenekelőtt az utódlásra ugyancsak számot tartó Farkas Mihály. A következő években egymást követték a tisztogatási hullámok. 1950-ben a pártvezetés felső és középső szintjeiről eltávolították az egykori szociáldemokratákat – közülük több százat letartóztattak. Erre a sorsra jutott a kommunisták iránt mindig lojális és a saját pártja felszámolásában kulcsszerepet vállaló Szakasits Árpád és Marosán György is – együtt olyan hűséges szociáldemokratákkal, mint Kéthly Anna. Ugyanebben az évben letartóztatták és elítélték a néphadsereg egy sor tábornokát és főtisztjét, közülük tucatnyit halálra. Kémkedéssel vádolták őket (akárcsak a

szociáldemokraták többségét). Valójában a hidegháborús pszichózisban megbízhatatlannak számított minden vezető, aki 1944 előtt Magyarországon élt és bármilyen alacsony állást töltött be. Súlyos csapások érték az egyházakat. A Mindszenty-per után előbb Ordass Lajos evangélikus püspököt, majd 1951 júniusában Grősz József kalocsai érseket ítélték hosszú börtönbüntetésre. Hiába kötöttek az egyházak megállapodásokat az állammal, hiába tettek esküt a papok az új alkotmányra, az üldözés folytatódott. Létrejött az Állami Egyházügyi Hivatal, hivatalosan az állam és az egyház közötti kapcsolatok intézésére, valójában az egyház ellenőrzésére és belső bomlasztására. Jelzései alapján a korai ötvenes években százával tartóztatták le a papokat és egyházi aktivistákat, internálták vagy lakó- és munkahelyük, plébániájuk vagy parókiájuk elhagyására kényszerítették őket. A háború előtti

időszak arisztokráciája, politikai, gazdasági, katonai elitje, a volt felső középosztály ugyancsak az első számú ellenségnek számított a korai ötvenes évek Magyarországán. Noha számuk az 1945-ös, illetve 1947–48 körüli emigrációs hullámok alkalmával alaposan megcsappant, anyagi alapjaikat a földosztás és az államosítás gyakorlatilag megszüntette, továbbra is üldözték őket. 1951 májusában egy háború előtti belügyminiszteri rendelet alapján néhány nap alatt egyedül Budapestről csaknem 15 ezer embert, megannyi „volt kizsákmányolót” és családtagjaikat telepítették ki. Többségüket távoli falvakban, helyben ugyancsak üldözött volt gazdagparasztok házaiba szállásolták, de több mint hétezren gyakorlatilag kényszermunkát végeztek a Hortobágyon létesített munkatáborokban. Az ország legnépesebb társadalmi csoportja az ötvenes évek elején még a parasztság volt. A földreform eredményeképpen jelentősen

megnőtt az 5 hold alatti gazdasággal rendelkező szegényparasztok száma, megerősödött az 5-15 holdas középparaszti réteg, s nagyszámú volt az árutermelő gazdagparasztság is. Rákosi Mátyás már 1948 a ugusztusában meghirdette a magyar mezőgazdaság kollektivizálásának programját, de annak időtartamát egyelőre homályban hagyta. 1949-ben arra a következtetésre jutott, hogy a szovjet-orosz terminológiával „kulákoknak” nevezett gazdagparaszti réteg egy háború esetén az „ellenség” tartaléka. Egyáltalán a kisgazdaságokról olyan felfogás alakult ki, hogy az „napról napra újjászüli a kapitalizmust”. A paraszti magántulajdon és a szabad piac egyaránt rendszeridegen tényezőknek számítottak. Ezért a termelőszövetkezetek szervezését meggyorsították Hatalmas politikai nyomás, erőszakos agitáció, megfélemlítő kampányok szolgálták a magyar parasztság „meggyőzését”: lépjen be a közösbe. Ugyanakkor a kuláknak

minősítetteket kizárták a tsz-ekből. A parasztsággal szembeni politikai-ideológiai célok elérését még ezeknél is „hatékonyabban” szolgálta a háborús időkből fennmaradt kötelező terménybeszolgáltatási (begyűjtési) rendszer. A begyűjtésről szóló rendeletek 1951-től büntető szankciókat is tartalmaztak, többek között „a közellátás veszélyeztetésének vétségét”, később bűntettét, amelynek címén több százezer paraszt ellen indítottak eljárást, és 1948–1956 között e bűncselekményért 193 826 főt ítéltek el a bíróságok, 1951–53 között egyedül több mint 120 ezret. Miután a munkásság hagyományos tiltakozási formája, a m unkabeszüntetés (sztrájk) az államosított iparban államellenes szervezkedésnek minősült, a munkások kénytelenek voltak 14 más eszközökkel ellensúlyozni helyzetük romlását. Csakhogy az államhatalom e formákat is drákói szigorral üldözte. A munkahelyéről

mulasztó, a magasra srófolt normát nem teljesítő munkás „tervbűntettet” követett el, ha éppen nem „szabotázsnak” minősülő cselekményt. 1951-től büntették a munkahely önkényes megváltoztatását is – ezzel próbálták kivenni a munkások kezéből a szinte legrégebbi, s legutolsó lehetőséget, a munkahely-változtatásét. Bár ezekben az években „önkényes kilépésért” több tízezer elmarasztaló ítélet született, a titkos statisztikák kimutatták, hogy az önkényes munkahely-változtatók száma ennek sokszorosára rúgott. Az értelmiség és a r égi középosztály a sztálinista rendszerben többé-kevésbé eleve gyanúsnak, ha nem éppen ellenségnek számított. Kivételt csupán az „új értelmiség”, a „népi származású” értelmiség képezett, vagyis azok, akik tanulmányaikat már az új rendszerben, az újjászervezett, átideologizált oktatás keretében folytatták. A negyvenes-ötvenes évek fordulóján ebben

a körben még viszonylag nagy számmal akadtak a rendszer lelkes támogatói – később az ő csalódásuk volt a legnagyobb. Az értelmiség és a régi középosztály zömét a sztálini rendszer nem nélkülözhette. Az államosított, központosított gazdaság óriási bürokratikus vízfejet növesztett – az ehhez szükséges szakképzett hivatalnoksereget nem lehetett egyik évről a másikra kiképezni. Így a rendszer legalább a régi értelmiség újratermelődését igyekezett megakadályozni: rendeletekkel korlátozta az egyetemekre, főiskolákra felvehető nem munkás- és szegényparaszt-származásúak számát. Miközben ezek továbbtanulása rendkívül nehézzé, szinte lehetetlenné vált, aközben a munkás-paraszt származásúak tömegei a szükséges előképzettség nélkül is bejuthattak az egyetemre. A régi középosztályból kikerült fiatalok érezhették leginkább úgy ezekben az években, hogy semmiféle jövőjük nincs. Ezért soraikból az

ő próbáltak legtöbben illegálisan külföldre menekülni, ők vettek részt leginkább a szórványos ellenállási akciókban – és ők kerültek ezért nagy számban börtönökbe és internálótáborokba. 15 8. tétel A mezőgazdaság kollektivizálása (1945 – 1961) A MEZŐGAZDASÁG KOLLEKTIVIZÁLÁSA 3 SZAKASZBÓL ÁLLT. 1. szakasz: 1946-tól a termelés fő mozzanatai állami irányítás alá kerülnek. Értékesíteni is csak az államon keresztül lehetett. Eltűnik a nagybirtok és a középbirtok, átstrukturálódik az agrárnépesség. Az 1-10 holddal rendelkezők teszik ki a mezőgazdaság 80%-át. Létrehozzák az Állami Gazdaságokat, megalakulnak az első szövetkezetek. 1946. augusztus 1-jén bevezetésre kerül a forint, kialakul a gazdálkodási rend A termelők termelési kölcsönöket kaptak vetőmagra (20%-os kamat + 27% egyéb költség), átvételkor összesen 57%-ot kellett fizetni. A vonóerő hiány megoldására gépállomásokat hoztak

létre. Nagy gondot jelentett 1945-47 között a 3 évig tartó száraz, aszályos időjárás. A szovjet mintára történő szervezés első jelei: 1948-ra stabilizálódott a belpolitikai helyzet. Megkezdődött az államosítás az iparban, a mezőgazdaságban és a kereskedelemben. „Kuláktalanítás” a mezőgazdaságban Az addig megalakult szövetkezetek kezdtek egyre népszerűtlenebbekké válni az állam felé történő kiszolgáltatottság miatt, és nem volt megoldott az öregkori ellátás sem. Emiatt vonakodtak az emberek belépni a TSZ-ekbe és megbukott az önkéntesség terve! Bevezetésre kerül a szocialista tervgazdálkodás (3, majd 5 éves terv), szigorú szabályokat vezetnek be a kommunisták: „A mezőgazdaságban aki nem teljesít,az nem rossz gazdálkodó, hanem törvénysértő”. 1949 végére 1367 új TSZCS működött, 1953-ban már 5224, ezalatt a tagok létszáma 36 ezerről 376 ezerre emelkedett. A gyenge szövetkezeti teljesítés javítására

bevezették az ún. tagosítás módszerét, mely során elvették az egyéni gazdálkodók jobb termőképességű földjeit (ez kb. 4 millió hold földet érintett). Megkezdődik a mezőgazdaság szovjet mintára történő átszervezésének előkészülete, megszervezik 1949-ben az MTA Agrártudományok Osztályát és bizottságait. Koncepciót dolgoztak ki arra, hogy az ország önellátóvá váljék (gyapottermelés, citrom-, gumipitypang termesztése). Be akarták vezetni az ún „terményért iparcikk” rendszert, ezzel kísérelték meg a pénzforgalom kivételét a mezőgazdasági termelésből. Ezáltal a parasztság teljes kiszolgáltatottságba került. Úgy gyakoroltak nyomást a parasztságra, hogy kuláknak minősítették előbb a közép-, majd a kisparaszti réteget is. A magángazdálkodók ellen sorozatos büntetőeljárásokat indítottak ún közellátási vétség miatt. Rákosi kijelentette, hogy kényszeríteni kell a parasztot, hogy többet áldozzon a s

zocializmusért(kötelező beszolgáltatás). Ennek az lett az eredménye, hogy a 16 városokba menekültek az emberek és 3,5 m illió hold föld parlagon maradt. 1953-ig katasztrofális helyzet alakult ki a mezőgazdaságban. 2.szakasz: Sztalin halála után 18 hónapos nyugalom és építkezés következett. Rákosi helyett Nagy Imre lett a miniszterelnök. Csökkentették a beadási kötelezettségeket, törölték a b eszolgáltatás elmulasztásáért kirótt börtönbüntetéseket, elengedték az egyéni gazdálkodók tartozásának a felét és a gépállomásokon keletkezett tartozásokat. Csökkent az agitáció (rábeszélés a TSZ tagságra), a fokozatos meggyőzés elve került előtérbe. Ennek ellenére 376 ezer TSZ tagból 150 ezer kilépett és fellendült az egyéni gazdálkodók kedve. 1955-56 között erőltették a szovjet típusú fejlődést. Jelszavuk: A mezőgazdaság szocialista átszervezése, amely egyre erősödő osztályharc keretében megy végbe.

Meghatározták, hogy a parasztnak miből és mennyit kell termelnie és megint teljesítési kötelezettséget írtak elő. A szovjetek nem értették meg, hogy Magyarországon hiányoznak az „orosz feltételek”. A vezetőket nem szakmai hozzáértésük, hanem a kommunista pártban elfoglalt pozíciójuk alapján nevezték ki. Ez volt az ún káderpolitika A mezőgazdaságban nem működött a „mindenki csak egy fogaskerék a nagy gépezetben” elv. 1955 végén kimondták, hogy 1953nak nem szabad megismétlődnie Ennek ellenére 1956-ban összeomlott a rendszer 3.szakasz: Az 1956-os forradalom után az ipar felhagy a kisgazdasági eszközgyártással és beindul a fokozott szakemberképzés. Felgyorsítják a gép- és eszközellátás fejlesztését 1958-ban elindul a szövetkezetesítés harmadik hulláma. Kimondják, hogy a szocializmus alapjainak lerakása a föld kollektivizálása nélkül nem lehetséges. Megkezdődik egy agitátor invázió, de ezúttal mindig egy

területre koncentráltak és a fokozatosság elvét betartva szervezték az embereket a TSZ-be. Ennek hatására rohamosan nőtt a TSZ tagok száma, ami 1961-re elérte a 1,1 millió főt. 1960-ban az Országgyűlés határozatot hoz a falu szocialista átalakításáról. Első lépésként megengedték a parasztoknak a megtermelt feleslegük eladását, így érvényesülni tudott a maradékelv. Bevezették a f öldjáradékot, a nyugdíjbiztosítást és az öregségi járadékot. Javult a s zakember ellátottság és a gépesítettség Végül megengedték, hogy kiépüljenek a háztáji gazdasági rendszerek, amelyből a gazdálkodó többlet jövedelemre tudott szert tenni, amely növelte az életszínvonalát. 17 9. tétel A személyi kultusz létrejöttének objektív és szubjektív feltétele Objektív feltételek: 1949-től az állami struktúrák mellett minden területi és ágazati szinten kiépültek a megfelelő pártszervezetek, létrejött az úgynevezett

pártállam jelensége. Ez azt jelentette, hogy az összes érdemi döntést a párt szervei készítették elő, vitatták meg, az állami szervezetekre jobbára a kivitelezés feladata hárult, illetve az alacsonyabb szintű döntés-előkészítésben kaphattak szerepet. A párt mindenhatósága nem korlátozódott az állami életre: olyan, formailag független intézmények, mint a helyi közigazgatás, a gazdasági élet szereplői vagy a sajtó is a párt irányítása alatt álltak. Bár a pártirányítást az alkotmány említett megfogalmazását leszámítva semmi sem legitimálta, vaskövetkezetességgel érvényesült. De magában a p ártban sem szabályozták világos, átlátható szabályok a döntéshozatalt. Az MDP (és minden kommunista párt) szervezeti szabályzata szerint például a párt legfontosabb döntéseit a kongresszus, annak két tanácskozása között pedig a Központi Vezetőség hozza. Ezzel szemben ez a két szerv ezekben az években érdemi vita

nélkül fogadta el a kis létszámú csúcsvezető testületek, a 10–15 tagú Politikai Bizottság, illetve az ötvenes években még inkább a 7 –11 tagú Titkárság által „javasoltakat”. Sőt, 1949 és 1953 között még inkább azt, amit egyes teljhatalmú vezetők, mindenekelőtt Rákosi Mátyás pártfőtitkár, azután (a gazdaság területén) Gerő Ernő, a hadseregben Farkas Mihály, a szellemi életben Révai József mondott. Miközben az országot vezető „négyesfogat” és közvetlen munkatársaik néhány esettől eltekintve kifelé egységesnek látszott, 1949 kor a nyarától 1953 e lejéig egymást követték körükben a tisztogatási hullámok. Csupán a politikai elit soraiból csaknem száz halálos áldozatot követeltek a belső leszámolások. Hiba volna megfeledkezni arról, hogy az új rendszernek a terror mélypontján is akadtak támogatói. Az új gazdasági, közigazgatási, párt- stb apparátusba, a hadsereg, a rendőrség, az

államvédelem tisztikarába, a kulturális élet új szervezeteibe tömegével áramlottak emberek. Kis részük már a háború előtt ha nem is kommunista, de legalább meggyőződéses baloldali volt. A Moszkvából hazatérő kommunista káderek száma még kevesebb volt – de ők túlélték a sztálini tisztogatásokat, s ezért rendkívül megbízhatónak számítottak, ők kerültek a legbizalmasabb vezető posztokra. A zsidó származás vagy politikai meggyőződés miatt üldözött, de a nyilas-náci terrort túlélők közül is számosan a r endszer támaszainak, kádertartalékának számítottak. Szubjektív feltételek: 1952 nyarán Rákosi átvette a miniszterelnöki tisztet is, majd hozzálátott a legszűkebb pártvezetés átalakításához. Ekkorra elvesztette bizalmát Révaiban, Farkasban, még talán Gerőben is. Távlati pótlásukra igen fiatal, húszas-harmincas éveik fordulóján járó, semmiféle pártmúlttal nem rendelkező fiatal kádereket emelt a

vezetésbe, akik feltétlen hűséggel viszonyultak hozzá. 18 Ezeket az éveket az ország lakosságának túlnyomó többsége elviselhetetlennek tartotta, teljes joggal. Magyarországon a szabadság általános foka összehasonlíthatatlanul kisebb volt, mint a demokráciákban, s jelentősen elmaradt még a két világháború közötti időszaktól is (például a sajtó szabadsága). Ilyenfajta zsarnokságra hosszú évszázadok óta nem volt példa a magyar történelemben. A szovjet zónába tartozás alapvetően meghatározta a társadalom és az egyes ember mindennapjait. Bizonyos kérdéseket nem lehetett feltenni, bizonyos válaszokat nem lehetett megfogalmazni. Az ember társadalmi, tér- és gondolkodásbeli mozgását a rendszer példátlanul súlyosan korlátozta. De még ennél is többet akart: azt, hogy a r abság és zsarnokság viszonyait kollektív és egyéni szinten mindenki mint valami magasabb rendű, önként vállalt, sőt akart „szabadságot” élje

meg. A legsötétebb évek nyilvánosságát nemhogy vidám, hanem vásárian tarka színek uralták. A párt szigorú ellenőrzése alatt álló sajtó és rádió semmi másról nem szólt, mint sikerekről, semmi másról nem dalolt, mint a párt, Sztálin és Rákosi iránti háláról és szeretetről. Látszólag soha nem látott egység valósult meg ebben az elkötelezettségben, mert az ellenőrzés és a terror egyetlen disszonáns hangot sem engedélyezett. De Magyarországot minden terror, ÁVH, pártellenőrzés ellenére sem csupán a „fortélyos félelem igazgatta”. Miközben az emberek féltek, eszük ágában sem volt elfogadni a kommunista ideológiát. Az a meggyőződés, hogy ez a rendszer egy történelmi korszakra rendezkedik be Magyarországon, a kezdeti, legnehezebb években nem vált uralkodóvá. A társadalom elsajátította ennek az ideológiának a n yelvezetét, „értette” az ünnepi beszédeket és hivatalos kommentárokat, tudomásul vette, hogy

mikor, kivel, miről nem lehet beszélni. Tudomásul vette, hogy „fent” ezen a n yelven folyik a d iskurzus, de máskülönben megpróbálta megőrizni saját nyelvét, kultúráját, kollektív emlékezetét. Gúnyosan szemlélte a rendszert, mely tönkretette, kétségbeesett, de megpróbálta megőrizni kapcsolatát az országra ereszkedő vasfüggönyön túli világgal. Tömegek hallgatták a Szabad Európa Rádiót, reménykedett valamiféle fordulatban: hogy meghal Sztálin, összeomlik a Szovjetunió, hogy „jönnek az amerikaiak” – s „addig pedig guggolva is kibírjuk”. 19 10. tétel A koncepciós perek A terror természetesen nem korlátozódott a kommunista elitre, sőt az ebből a körből érintettek és áldozatok száma eltörpül a többiekhez képest. Az erőszakszervezetek nemcsak kommunisták ellen kreáltak ügyeket hamis vádakkal, hanem a rendszer valamennyi vélt és valódi ellenségével szemben. 1949-től se szeri se száma nem volt a kém-,

összeesküvési, szabotázs és más pereknek. Ezeket ugyanúgy zárt tárgyalásokon, a nyilvánosság teljes kizárásával folytatták, mint a Rajk-per kivételével valamennyi kommunista illetve szociáldemokrata pert, számos halálos ítélettel. Akárcsak a szovjet blokk valamennyi országában, Magyarországon is „megszűnt” a politikai élet - illetve egyetlen megnyilvánulási formájává a Rákosi-vezetés deklarált célkitűzéseivel és aktuális kampányfeladataival való egyetértés kifejezése lett. Minden más politikai vélemény eleve üldözendőnek, minden más köz- és magánéleti megnyilvánulás gyanúsnak – s ezért „megelőzési” okokból üldözendőnek – számított. Rákosiék a hatalomátvételt követően valóságos hadiállapotot alakítottak ki a társadalommal szemben. Léteztek társadalmi-politikai szempontok alapján kiemelt „ellenségek” Súlyos csapások érték az egyházakat. A Mindszenty-per után előbb Ordass Lajos

evangélikus püspököt, majd 1951 júniusában Grősz József kalocsai érseket ítélték hosszú börtönbüntetésre. Az ötvenes évek elején az Államvédelmi Hatóság és a rendőrség csaknem 1,3 millió embert tartott nyilván kartotékaiban. A rendes és különleges (közigazgatási, rendőr-) bíróságok 387 ezer embert ítéltek el különféle okokból (ebből „államellenes” cselekményekért 30 ezer, a közellátás veszélyeztetése miatt 1953-ig 120 ezer főt). Lakhelyükről kitelepítettek 22 ezer, bírói ítélet nélkül őrizetben tartottak (internáltak) 6 ezer főt. 1948-tól 1953-ig csaknem félezer embert végeztek ki politikai okokból – ebben a számban már nincsenek háborús bűnösök. 20 11. tétel Az „új szakasz” politikája - Nagy Imre első miniszterelnöksége. 1953. március 5-én meghalt Sztálin A szovjet vezetés változtatásokra kényszerült a belső helyzet, valamint a csatlós országok helyzete miatt. Májusban

Rákosit Moszkvába hívták  felszólították, hogy a javítsa ki a hibákat  Rákosi nem tett érdemi lépéseket  a szovjet vezetők júniusban Moszkvába rendelték a m agyar párt- és állami vezetést (nem hívták meg Farkas Mihályt, Révai Józsefet, viszont meghívták Nagy Imrét): - Moszkvában bírálták Rákosit és Gerő Ernőt - Rákosinak a miniszterelnöki tisztséget át kellett adni Nagy Imrének - megfogalmazták azt a párthatározatot, amit majd a budapesti pártvezetésnek meg kellett hoznia 1953. június 27-én összehívták az MDP Központi Vezetőségének ülését A Moszkvában kapott utasításoknak megfelelően hozták meg döntéseiket: - bírálták az addigi gazdaságpolitikai és kormányzati hibákat (a pártvezetés hibái: a kollektív vezetés hiánya, a pártdemokrácia visszaszorulása, személyi kultusz - határozatot hoztak a hibák kijavítására: = csökkenteni kell az iparosítás ütemét (nehézipar fejlesztését

visszafogták) = fejleszteni kell a könnyű- és élelmiszeripart = meg kell szüntetni a költséges nagy beruházásokat  a beruházásoknál jobban figyelembe kell venni a termelési hagyományokat és az ország természeti adottságait = beruházásokkal kell segíteni a mezőgazdaság termelékenységének javítását = lassítani kell a szövetkezetesítést = segíteni kell az egyénileg gazdálkodó parasztokat (jogtalan tartozásaikat el kell engedni); a kisbirtokos parasztság adó- és beszolgáltatási terheit csökkenteni kell = lehetővé kell tenni a szövetkezetekből való kilépést = javítani kell az ellátást, az életszínvonalat = csökkenteni kell az államapparátus és a hadsereg létszámát = a törvényességet helyre kell állítani  meg kell szüntetni az internálótáborokat, amnesztiát kell hirdetni. A törvényesség biztosítékául létre kell hozni a Legfelsőbb Államügyészséget = Rákosit elmarasztalták, mert utasította az ÁVH-t

a letartóztatottak megkínzására - a határozatot Moszkva javaslatára csak 1986-ban hozták nyilvánosságra 1953. júliusában összeült az új országgyűlés, ahol bemutatkozott Nagy Imre, mint új miniszterelnök  a lakosság ekkor értesült a változásokról. Nagy Imre kijelentette: - emelkedni fog az életszínvonal - a termelőszövetkezetekből szabadon ki lehet lépni - eltörlik a kuláklistát - a kitelepítettek visszatérését biztosították (az internálótáborokat feloszlatják) A társadalom nagy várakozással nézett a változások elé. A kormány hozzákezdett az igazságszolgáltatási rendszer továbbfejlesztéséhez, megszüntették az internálótáborokat, a kényszerlakhely kijelölést, a rendőrbíráskodást. Az Elnöki Tanács rendeletet adott ki a közkegyelemről (közkegyelemben részesültek a politikai okokból 2 évnél 21 nem hosszabb börtönbüntetésre ítéltek). Megkezdődött az ártatlanul vagy az indokoltnál súlyosabb

elítéltek egy részének rehabilitálása és kárpótlása. 12.tétel A rákosista erők felülkerekedése – 1954-1956 1954 őszén Rákosi Moszkvában volt, és a szovjet vezetőkkel elhitette, hogy Magyarországon Nagy Imre hasonló hibát követett el, mint Malenkov és Magyarországon növekszik a jobboldali veszély, amelyet a miniszterelnök nézetei képviselnek 1955 januárjában Moszkvába rendelték a magyar vezetőket, és elmarasztalták Nagy Imrét, amiért pártellenes nézeteket képvisel. Közölték, hogyha Nagy Imre önkritikát gyakorol, akkor nem kell lemondania és Nagy Imre ezt megtagadta 1955 márciusában az MDP Központi Vezetősége elítélte Nagy Imre politikáját, a Hazafias Népfrontot nacionalistának és proletárdiktatúra-ellenesnek nyilvánították. Nagy Imre továbbra sem gyakorolt önkritikát, és beadta a lemondását az Elnöki Tanácshoz, amely azt nem ismerte el (csak leváltani lehetett valakit). Végül 1955 áprilisában az MDP

Központi Vezetősége megfosztotta Nagy Imrét minden párttisztségétől, és miniszterelnöki tisztségétől. Megfosztották párttisztségeitől Farkas Mihályt is. Rákosi ezt követően is folytatta a támadásokat Nagy Imre ellen Nagy Imre leváltása után Hegedűs András lett a miniszterelnök, aki Rákosi híve volt és a hatalom ismét egy kézbe került, Rákosi hozzákezdett rendszerének restaurálásához: - a megnőtt külkereskedelmi adósság mérséklésének érdekében a béreket és a fogyasztást csökkentették - az adóterhek megnövekedése miatt a kisiparosok száma csökkent - megnövelték a parasztok beszolgáltatási kötelezettségét és visszaesett a termelés - az elégedetleneket börtönbe vetették - Rákosiék arra számítottak, hogy az NSZK NATO tagsága miatt folytatódni fog a hidegháború 1955 májusában a Szovjetunió létrehozta a csatlós államok katonai szervezetét a Varsói Szerződést, ugyanakkor aláírta az osztrák

államszerződést és a megszálló csapatok (köztük a szovjetek) elhagyták Ausztriát, és az visszanyerte függetlenségét. 1955 május végén Hruscsov Belgrádba látogatott, és alaptalannak nevezte a jugoszláv vezetőkkel szembeni addigi szovjet vádakat. Nagy Imre miniszterelnöksége idején egy szabadabb légkör alakult ki, a közvélemény várta a változásokat. Nagy Imre leváltása, és a korábbi viszonyokhoz való visszatérés miatt elkeseredettség jellemezte az országot. Nem akartak visszatérni a Rákosi-féle irányvonalhoz, keresték az ellenállás lehetőségét. Ennek első jele volt, hogy 1955 májusában Nagy Imre körül egy csoport szerveződött (Gimes Miklós, Haraszti Sándor, Jánosi Ferenc, Losonczy Géza, Szilágyi József, Vásárhelyi Miklós), írók, újságírók, politikusok, akik felkeresték a volt miniszterelnököt, és megvitatták vele az adott helyzetet. Nagy Imre arra törekedett, hogy az MDP vezetése megértse és elfogadja

nézeteit. Elítélte a Rákosi-féle diktatúrát, és hitt abban, hogy a társadalom egyetértésével megvalósítható a szocializmus és Rákosi megakadályozta, hogy Nagy Imre írásai az MDP köreiben ismertté váljanak 1955 októberében Haraszti Sándor, Vásárhelyi Miklós és Losonczy Géza megfogalmaztak egy emlékiratot: 22 - kiálltak az 1953-as reformok mellett - elítélték az adminisztratív intézkedéseket a kulturális életben (Irodalmi Újság elkobzása; Az ember tragédiája, A csodálatos mandarin és a G alilei c. darabok betiltása; írók elbocsátása) - kérték, hogy szüntessék meg ezeket az intézkedéseket - nem a rendszert bírálták, hanem a túlkapások ellen emeltek szót - az első jelentős összefogás volt, amely nyíltan kinyilvánította véleményét 1955 novemberében az Írószövetség párttaggyűlésén elfogadták az emlékiratot, és továbbították az MDP Központi Vezetőségének. Rákosi kizáratta a p ártból Nagy

Imrét, Haraszti Sándort, Vásárhelyi Miklóst, elítélte a jobboldali jelenségeket 1955 folyamán a koncepciós perek elítéltjeinek többségét szabadon engedték. Rákosi azt azonban megakadályozta, hogy a Rajk-pert feltárják, mert az a bukását jelentette volna. 1956 februárjában ült össze az SZKP XX. kongresszusa: - elítélte a sztálinista diktatúrát - határozatot hozott a két világrendszer békés egymás mellett élésének lehetőségéről, így a világháború elkerülhető - kinyilvánította, hogy a kapitalizmusból a szocializmus felé sokféle (nemcsak a szovjet) út vezet A kongresszus megerősítette a Rákosival szembenállókat. Rákosi el akarta hitetni, hogy a XX. kongresszus az MDP addig politikáját igazolta, és nincs szükség lényeges politikai változásokra. Ezt a pártvezetés tagjai sem fogadták el, és Rákosinak márciusban el kellett ismernie, hogy Rajknak és társainak a pere provokáción alapult, de a felelősséget az ÁVH

bebörtönzött vezetőire hárította. Májusban Rákosi beismerte a saját felelősségét is a személyi kultusz következményeiért és a törvénysértésekért (ez volt az utolsó nyilvános szereplése). A Nagy Imre-csoport a X X. kongresszus irányvonalát magáévá téve hozzálátott a m agyar viszonyokra alkalmazott szocializmus megalapozásához. A csoport törekvését támogatták az értelmiségi csoportok és szervezetek (Petőfi Kör, Magyar Írószövetség). Egyre többen követelték Rákosi lemondását. Rákosi az egyre nyilvánvalóbbá váló elégedetlenséget a szokott módon akarta elfojtani. A szovjetek júniusban megerősítették Rákosit a pozíciójában. Ezt követően Rákosi betiltotta a Petőfi Kört, és az elégedetlenkedőket le akarta tartóztatni. A szovjet vezetők azonban (valószínűleg Tito követelésére) Rákosi menesztése mellett döntöttek. A magyar pártvezetés tagjai közül is sokan egyetértettek ezzel 1956. július 18-án

összeült az MDP Központi Vezetősége 23 13. tétel A belső válság elmélyülése – 1956. október 23-i tüntetés A forradalom kitörése Nagy Imre második miniszterelnöksége. 1956. október 23 – a nap eseményei: Műegyetem, Bem tér, Parlament, Magyar Rádió A kora reggeli órákban hazaérkezik Jugoszláviából a magyar párt- és kormányküldöttség (Gerő Ernő, Apró Antal, Hegedűs András, Kádár János). Ülésezni kezd az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) kibővített Politikai Bizottsága. A Szabad Nép vezércikke (Új, tavaszi seregszemle) üdvözli a d iákság követeléseit. A lap közli az Írószövetség felhívását: a szövetség egyetért a lengyelországi változásokkal, ugyanakkor nem tartja helyesnek a délutánra tervezett rokonszenvtüntetést. Az egyetemeken gyűléseken készülnek a tüntetésre. 12 óra 53 perckor, adását megszakítva a Kossuth rádió ismerteti Piros László belügyminiszter közleményét: "A közrend

zavartalan biztosítása érdekében a Belügyminisztérium nyilvános utcai gyűléseket, felvonulásokat a további intézkedésig nem engedélyez." 14 órakor, a HM-ben Bata István honvédelmi miniszter engedélyezi a k atonák részvételét a tüntetésen. A Miniszter-tanács rendkívüli ülést tart Hegedűs András az MDP PB értékelése alapján tájékoztatást ad a kialakult helyzetről. 14.23-kor a Rádió újabb közleményt ismertet: "Piros László belügyminiszter a k i-hirdetett utcai gyülekezési tilalmat feloldja." Fél három körül megjelenik a műegyetemen a belügyminiszter-helyettes, Fekete Mihály, hogy ismertesse a diáksággal a tiltást feloldó határozatot. Az egyetemi hallgatók egy része a Petőfi-szoborhoz vonul, a műegyetemisták többsége pedig egyenesen a Bem-szoborhoz indul. A Petőfi-szobornál Sinkovits Imre, a Nemzeti Színház színésze tízezres tömeg előtt elszavalja a Nemzeti dalt. Egy diák felolvassa a 16 pontot A

tömeg, amely egyre hatalmasabbra duzzad - a diákokhoz a délelőtti műszakból érkező munkások csatlakoznak -, a Margit hídon át a Bem-szoborhoz vonul. A lengyelbarát, illetve Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak mellett már a szovjet csapatok kivonulását követelő jelszavak is elhangzanak. A tüntetők a Bem-szobornál egyesülnek Egyesek kivágják a sarló-kalapácsos címert a zászlókból. Veres Péter felolvassa az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc elszavalja a Szózatot, majd a B udapesten tartózkodó lengyel író, Zbigniew Herbert üdvözli a tüntetőket. A rossz hangerősítés miatt a beszédekből szinte semmit nem hallani. A tömeg a Kossuth tér felé veszi az irányt, azt követelve, hogy Nagy Imre beszéljen a Parlamentnél. Az ÁVH Jászai Mari téri épülete előtt már a "Vesszen az ÁVO!" jelszó is felhangzik. Mindeközben géppisztolyokkal, könnyfakasztó gránátokkal felszerelve harminc ÁVH-s érkezik a Magyar Rádió

őrségének megerősítésére. 1640-kor a Rádióhoz rendelik az első, majd 17 óra után a második ÁVH-s századot. A tüntetők első csoportjai 17 óra körül érnek a Kossuth térre. Egy óra múltán már az egész teret betölti a kétszázezresre becsült tömeg. 18 óra körül a tüntetők néhány kisebb csoportja a 24 Dózsa György úti Sztálin-szoborhoz indul, hogy ledöntsék a zsarnokság jelképét. 1830-kor lekapcsolják a Kossuth tér világítását, de a tömeg nem tágít. Az aznapi Szabad Nép meggyújtott példányainak fényében továbbra is Nagy Imrét követelik. A parlamenti őrség végül visszakapcsolja a tér világítását. 17 óra tájban a Rádió épületénél is tüntetők jelennek meg. Követelik, hogy a rádióban olvassák be a diákság 16 pontját, a Rádió vezetősége azonban ezt megtagadja. A mind nagyobb számú tüntetők megpróbálnak behatolni az épületbe. Tíz személynek sikerül bemásznia egy ablakon - őket

őrizetbe veszi az ÁVH-s őrség. 19 órakor ötven rendőrt és egy tűzoltóautót vezényelnek a Rádióhoz. Az egyik riadókocsi később használhatatlanná válik, a m ásikkal súlyos sebesülteket szállítanak a V as utcai kórházba. A harc kitörése után visszarendelik a rendőröket a laktanyába Valamivel 20 óra előtt Gerő Ernő telefonon beszél Hruscsovval. Közli, hogy nem utazhat Moszkvába az SZKB KB Elnökségének ülésére, mert Budapesten válságosra fordult a helyzet. 20 ór akor közvetített rádióbeszédében ugyanakkor határozottnak mutatkozik: "nacionalista jellegűnek" nevezi a tüntetést, sovinisztákról, antiszemitákról és reakciósokról beszél, s elzárkózik minden engedménytől. Mindez olaj a tűzre Gerő Ernő Andropovtól, a budapesti szovjet nagykövettől kér segítséget a rendteremtéshez. Andropov felszólítja Pjotr Lascsenko altábornagyot, a székesfehérvári szovjet különleges hadtest parancsnokát, hogy

csapataival vonuljon be Budapestre. Lascsenko megtagadja a kérést, arra hivatkozva, hogy csak Moszkva utasítására intézkedhet. Andropov felhívja Hruscsovot, aki telefonon közli Gerő Ernővel, hogy teljesítik a kérést, amennyiben a magyar minisztertanács azt írásba foglalja. Valamivel 21 óra előtt, a Kossuth Lajos téren Erdei Ferenc miniszterelnök-helyettes próbál beszédet intézni a tüntetőkhöz, de a tömeg lehurrogja. Nem sokkal később Nagy Imre megjelenik a P arlament erkélyén. Az éljenzés hamarosan füttyszóba csap át, mivel beszédét "Elvtársak" megszólítással kezdi. Biztosítja a diákságot, hogy a jogos követelések teljesülni fognak, és ígéretet tesz arra, hogy a kormány és a párt nem késlekedik tovább a reformokkal. Ugyanakkor hangot ad véleményének, miszerint minden problémát a párton belül kell megoldani. Fegyelmezett távozásra szólítja fel a tömeget, amelyben csalódottságot kelt rövid beszéde. A

szocializmus mérsékelt reformjának ígérete már kevés a tömegnek. A Kossuth térről sokan a Rádióhoz indulnak (elterjed a hír, hogy az ÁVO belelőtt az emberekbe), mások a Sztálin térre, ahol 18 órától kísérleteznek a Sztálin-szobor ledöntésével. A Rádióhoz kivezényelt katonák közül többen átállnak a tüntetők pártjára. Az épületből tüzet nyitnak rájuk, egy tiszt meghal, ketten megsebesülnek. A híradó ezred katonái szuronyt szegezve megpróbálják - sikertelenül - a Múzeum körútig szorítani a tömeget. A tüntetők, a katonáktól, illetve az időközben feltört raktárakból szerzett fegyverekkel viszonozzák a védők tüzét. Megkezdődik a Rádió hajnalig tartó ostroma 21.37-kor lángvágók és hegesztőpisztolyok segítségével sikerül ledönteni az 56 mázsás Sztálin-szobrot. Gyorsan terjed a vicc: "Mi kerüljön a Sztálin-szobor helyére? Szökőkút, hogy akik eddig nyaltak, ezután öblögethessenek." A

székesfehérvári szovjet különleges hadtest 23 ór a körül parancsot kap Moszkvából a Budapestre vonulásra. A 17. gépesített hadosztályt utasítják az osztrák-magyar határ lezárására Október 23-a éjfél: a városban folynak a harcok, kitört a forradalom. Nagy Imre második miniszterelnöksége. Nagy Imre október elejére a sztálinista rendszert elutasító, kommunista értelmiségiekből szerveződő pártellenzék vezéralakjává vált, amelynek célja az ő kormányprogramjának 25 maradéktalan megvalósítása volt. Rákosi leváltása után, 1956 okt óber 13-án saját kérésére vették vissza a p ártba és visszakapta akadémiai tagságát is. A szovjet csapatok e közben október 20-21 között Záhony térségében pontonhidat építettek a Tiszán és úgy törtek be az országba. Az október 23-án tüntető tömeg többek között az ő miniszterelnöki kinevezését is követelte. E tisztségében egyfelől igyekezett a forradalom legfőbb

célkitűzéseit elfogadtatni az Magyar Dolgozók Pártjával, valamint a szovjet vezetéssel, másfelől mérsékelni igyekezett az általa túlzottnak ítélt követeléseket. Október 24-én az Elnöki Tanács őt nevezte ki a Minisztertanács elnökévé és az új kormány október 25-én meg is alakult. Még aznap a M agyarországon állomásozó szovjet csapatok bevonultak Budapestre és Kádár János vezetésével újjáalakult az MDP KV. Az Országház előtt a Kossuth téren máig ismeretlen fegyveresek rálőttek a tüntető tömegre. Románia felől szovjet csapatok lépték át a magyar határt és ezzel a forradalom átterjedt vidékre is. Október 27-én Az MDP KV Politikai Bizottsága határozatot hoz a felkelők elleni aktív harctevékenység megszűntetésére és spontán módon megkezdődik a nemzetőrséd szervezése. A társadalom akaratával egyre inkább azonosulva október 28-i rádióbeszédében feloszlatta az Államvédelmi Hatóságot (ÁVH-t),

megszűntette a kijárási tilalmat, utasítást adott az elfogott felkelők szabadon bocsátására, tűzszünetet hirdetett, fellépett a szovjet csapatok távozásáért, kihirdette a többpártrendszer újbóli bevezetését. Október 29-én megkezdődött a szovjet csapatok kivonása Budapestről. Október 30-án az MDP budapesti székházát felkelők foglalták el. Október 31-én a N agy–kormány újjáalakult. Még aznap éjjel Kárpátalja felől új szovjet csapatok bevonulása kezdődik meg Magyarországra. Nagy Imre válaszul arra, hogy a f egyverszünet ellenére újabb szovjet csapatok érkeztek az országba, november 1-jén bejelentette az ENSZ-nek az ország semlegességét, kilépését a Varsói Szerződésből, amelynek elismerését kérte a n agyhatalmaktól. Ugyanezen a napon Kádár János főtitkár az MSZMP megalakulását jelentette be, és a szocialista társadalmi rend megóvására szólított fel, majd titokban a Szovjetunióba távozott Münnich

Ferenccel. Eközben a szovjet csapatok körülvették a repülőtereket. 26 14.tétel Az orosz beavatkozás – a forradalom leverése November 2-án koalíciós jelleggel megalakul a harmadik Nagy-kormány, majd november 3án Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc nyilatkozatot bocsátott ki, amely szerint november 1-jén megszüntették kapcsolataikat Nagy Imre csoportjával. Még aznap Kádár János vezetésével megalakult az ellenkormány Szolnokon (Forradalmi MunkásParaszt Kormány), amely a Szovjetunió segítségét kéri a f orradalom leveréséhez. A szovjet csapatok lezárják az osztrák határt, majd november 4-én bevonulnak Budapestre és megkezdik a népfelkelés leverését és a Magyar Néphadsereg valamennyi alakulatának lefegyverezését. Ez a népfelkelés a kommunista párt hatalma és a Szovjetunió ellen irányult Nagy Imre segítséget kért az ENSZ-től utolsó rádióbeszédében, majd társaival a jugoszláv nagykövetségen

keresett menedéket. Romániába vitték, majd többször sikertelenül próbálták megnyerni a Kádár-rendszer számára. 1957. április 14-én szállították Budapestre és a Gyorskocsi utcai fogdában tartották őrizetben 1958. június 15-én a "népi demokratikus államrend kezdeményezése és vezetése, valamint hazaárulás" vádjában bűnösnek találták, és halálra ítélték. Nem kért kegyelmet, így a Kozma utcai börtön udvarán másnap felakasztották és egy jeltelen sírba temették. November 4-én a szolnoki rádió közleményt tett közzé: - megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, amely a szovjetekkel megkezdte harcát az ellenforradalmárok ellen - miniszterelnök Kádár János Közben a szovjet csapatok elérték az Országházat. Az ott tartózkodó Mindszenty az amerikai nagykövetségre ment. Bibó István a parlamentben maradt, és egy kiáltványt fogalmazott meg: - Magyarország nem akar szovjetellenes politikát folytatni -

visszautasította azokat a v ádakat, amelyek a f orradalmat fasisztának és antiszemitának nevezték - passzív ellenállásra szólította fel a lakosságot - segítséget kért a nyugattól - a kiáltványt eljuttatta a nyugati nagykövetségekre - elkészítette a magyar kérdés kompromisszumos megoldásának tervét November 7-én szovjet páncélosokkal Budapestre érkezett Kádár János és a F orradalmi Munkás-Paraszt Kormány: - Biszku Béla belügyminiszter - Kállai Gyula művelődésügyi miniszter - Marosán György államminiszter - Münnich Ferenc fegyveres erők minisztere November 10-re a s zovjet túlerő megtörte az ellenállást, a szabadságharcot leverték, de a Kádár-kormányt nem ismerte el az ország. A Kádár-kormány a forradalom eredményeinek megőrzésével akarta elfogadtatni magát: - módosította az alkotmányt: az államigazgatás legfőbb szervévé nyilvánította magát - eltörölték az orosz nyelv kötelező tanítását 27 -

munkanappá nyilvánították november 7-ét - törvényesítették a forradalom idején bevezetett Kossuth-címert - elismerték március 15-ét nemzeti ünnepként November 11-én Kádár rádióbeszédet tartott: - az októberi megmozdulásban részt vettek a Rákosi-klikk bűnei ellen léptek fel - a fegyveres felkelésbe bekapcsolódtak olyanok, akik a r endszer megdöntését akarták (kapitalista nagybirtokos rendszer visszaállítására törekedtek) - elítélte a Rákosi-klikk politikáját - ígéretet tett a hibák kijavítására - a rend helyreállítása után megkezdődnek a tárgyalások a szovjet csapatok kivonásáról A kormány megfosztotta intézkedési joguktól a forradalmi bizottságokat. A lakosság sztrájkokkal tiltakozott a forradalom leverése ellen. Munkástanácsok alakultak, amelyek meghatározták a sztrájk befejezésének feltételit: tűzszünet - szovjet csapatok kivonása - Nagy Imre-kormány visszaállítása - munkástanácsok elismerése A

munkástanácsok tevékenysége megnövekedett, így a kormány rendeletben engedélyezte a működésüket. November 14-én megalakult a Nagybudapesti Központi Munkástanács. A kormánnyal való tárgyalás alapjául elfogadta Bibó István november 6-ai tervezetét: - szovjet csapatok kivonása - Magyarország államformája köztársaság - kormányformája parlamentáris demokrácia (független felelős kormány, népképviselet, szabadságjogok teljessége) - társadalmi formája szocializmus (kizsákmányolás tilalmán alapuló társadalmi rend) - fenntartják a földreformot és a nagyüzemek államosítását November 14-én este a Központi Munkástanács küldöttei ismertették Kádárral 8 pont os követelésüket: - általános amnesztia - Nagy Imre-kormány visszaállítása: - Kádár nem tartotta Nagy Imrét ellenforradalmárnak - szovjet csapatok kivonása - egypártrendszer megszüntetése - Kádár hajlandó volt elfogadni a többpártrendszert A kormány csak

időt akart nyerni. - november 21-én megakadályozta, hogy megalakulton az Országos Munkástanács. - a küldöttek 48 órás sztrájkot hirdettek meg November 13-án illegálisan megalakult a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom: - vezetői: Ádám György, Gimes Miklós - koalícióba akarta tömöríteni a demokratikus erőket November 21-én megalakult a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa: - elnöke Kodály Zoltán - főtitkára Markos György Közben Tito javasolta Hruscsovnak, hogy a jugoszláv nagykövetségen tartózkodó magyarokat engedjék Jugoszláviába távozni - Hruscsov válasza: Nagy Imrééket adják át a m agyar kormánynak - a jugoszlávok ezt nem akarták vállalni, ezért felszólították Nagy Imrét a lemondásra - Nagy Imre visszautasította ezt - a szovjetek közölték november 11-én, hogy Nagy Imrét és Losonczy Gézát Romániába akarják szállítani, a t öbbiek pedig hűségnyilatkozat fejében hazatérhetnek November 11. Tito pulai

beszéde: fenntartásokkal fogadta el a magyarországi szovjet katonai beavatkozás jogosságát és a Kádár-kormányt. 28 November 16-án szovjet javaslatra Gheorghe Gheorghiu-Dej román pártfőtitkár javaslatot tett a Nagy Imre-ügy megoldására: romániai menedékjog adása. Kádár először garanciát akart adni arra, hogy Nagy Imre és társai szabadon hazatérhetnek, de később ezt visszavonta, és ragaszkodott Nagy Imre lemondásához. November 18-án Lukács György, Szántó Zoltán és Vas Zoltán elhagyták a jugoszláv nagykövetséget. A szovjetek elfogták őket, és a mátyásföldi KGB parancsnokságra vitték őket - jugoszláv követség nem tudott erről November 21-én létrejött a m agyar-jugoszláv kormányközi megállapodás: a kormány garantálta Nagy Imrének és társainak a h azatérését. - Nagy Imréék elhagyták a j ugoszláv követséget, de a szovjetek foglyul ejtették őket, és a mátyásföldi KGB parancsnokságra vitték őket is.

November 23-án a jugoszláv kormány tiltakozott a megállapodás megsértése miatt. Közben tárgyaltak Nagy Imrével és társaival: hagyják el az országot, fogadják el a r omániai menedékjogot - visszautasították ezt - mindenkit Romániába internáltak (a kiadott közleményben az állt, hogy saját kérésükre távoztak) November 23-án egy órára elnéptelenedtek a budapesti utcák, így tiltakoztak a forradalom leverése ellen. A munkásság a munkástanácsokat ismerte el vezetőjének. November 25-én a munkástanácsi vezetők (Bali Sándor, Sz. Nagy Sándor, Kalocsai György) megbeszélést folytattak Kádárral, Apró Antallal, Marosán Györggyel - félbeszakadt. November 29-én megalakult az Összegyetemi Forradalmi Bizottság: az egyetemisták kiálltak az október 23-ai programjuk mellett. Az egységes ellenállásra a K ádár-kormány és a szovjetek erőszakkal válaszoltak. Megkezdődött Münnich Ferenc irányításával a Magyar Forradalmi Honvéd

Karhatalom szervezése (tagjai volt ÁVH-sok, tisztek, párttisztségviselők - pufajkások) 29 15. tétel A megtorlás – a kádári konszolidáció első évei Az egységes ellenállásra a K ádár-kormány és a szovjetek erőszakkal válaszoltak. Megkezdődött Münnich Ferenc irányításával a Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom szervezése (tagjai volt ÁVH-sok, tisztek, párttisztségviselők - pufajkások) A pufajkások előtt a szovjetek végezték a rend helyreállítását: 4700 embert őrizetbe vettek, több mint 800-at bebörtönöztek a Szovjetunióban. December elején a pufajkás erőszak szabad utat kapott. December 4-én Budapesten nőtüntetést rendeztek, amelyet a pufajkások a szovjetekkel közösen levertek. Értelmiségi vezetőket, munkástanácstagokat tartóztattak le. December 6-12 között kormányellenes tüntetések zajlottak le országszerte. December 8-án Salgótarjánban belelőttek a tüntető tömegbe (50-en meghaltak) - a budapesti

munkástanácsok 48 ó rás sztrájkot hirdettek - a kormány letartóztatta a K özponti Munkástanács vezetőit törvényen kívül helyezték a területi munkástanácsokat (a munkástanácsok a gyárakon belül folytathatták korlátozott tevékenységüket) December 10-én a miskolci tüntetőkbe lőttek bele a pufajkások, de Egerben is hasonló eset történt. December 11-én letartóztatták legtovább ellenálló munkástanácsai vezetőket Bali Sándort és Rácz Sándort. Ugyanezen a napon bevezették a rögtönítélő bíráskodást (1957 novemberéig volt érvényben), betiltották a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsát. Közben a pufajkások országszerte razziát tartottak, összeszedték azokat, akik a forradalom alatt valamilyen tisztséget viseltek (egy részüket megverték, másokat internáltak). A Kádár-kormány 1956 december közepére megtörte a társadalom ellenállását. December 28-án a Magyar Írók Szövetségének ülése az utolsó jelentős

ellenállás volt: elítélték a forradalom leverése után történteket, az írók letartóztatását. - 1957 januárjában felfüggesztették a Magyar Írók Szövetségének, valamint a Magyar Újságírók Szövetségének a működését 1957. január 1-4 között szovjet, bolgár, csehszlovák, román, magyar pártvezetők tanácskoztak Budapesten: - az októberi eseményeket ellenforradalomnak tekintették - Nagy Imrét árulónak nevezték - kemény fellépést szorgalmazták A Kádár-kormány folytatta a forradalmárok elleni küzdelmet. Munkanappá nyilvánították március 15-ét, és országszerte több száz embert vettek őrizetbe. Márciusban Kádár Moszkvában tárgyalt: - megállapodtak abban, hogy Nagy Imrét és társait bíróság elé fogják állítani - a szovjetek nem engedték haza Rákosit és társait A politikai perek lebonyolítására létrehozták a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsát, amelynek ítéletei ellen nem lehetett fellebbezni.

Továbbfolytatódtak a letartóztatások és már 1956 decemberének közepétől megkezdődtek a kivégzések: - börtönbe került többek között: Bibó István, Déry Tibor, Eörsi István, Kosáry Domokos, Zelk Zoltán, Hegedűs B. András, Tánczos Gábor 30 - kivégezték többek között: Angyal Istvánt, Bárány Jánost, Szirmai Ottót, Szabó Jánost, Mecséri János alezredest 1957 áprilisában Romániában elfogták Nagy Imrét és társait, és Budapestre szállították őket. Augusztusra elkészült ellenük a vádirat: - Nagy Imrét és társait terheli mindazért a felelősség, ami 1956. októberében történt - a hatalom erőszakos megszerzésére törekedtek már a forradalom előtt - árulással utat nyitottak a reakciónak - arra törekedtek, hogy Magyarországot kiszakítsák a szocialista táborból 1958 februárjában megkezdődött a tárgyalás, de szovjet kérésre elhalasztották az eljárást  az előre meghozott halálos ítéletek zavarták

volna a szovjet-amerikai csúcstalálkozót 1958 júniusában újra kezdték a tárgyalást: - halálra ítélték Nagy Imrét, Maléter Pált, Gimes Miklóst  június 16-án ki is végezték őket - börtönbüntetést kapott Kopácsi Sándor (életfogytiglan), Donáth Ferenc (12 év), Tildy Zoltán (6 év), Jánosi Ferenc (8 év), Vásárhelyi Miklós (5 év) 1959-ben még folytattak büntetőpereket a forradalmárok ellen, de részleges közkegyelmet is hirdettek (szabadon bocsátották Tildy Zoltán, majd 1960-ban Déry Tibort, Donáth Ferencet, Háy Gyulát, Haraszti Sándort). Az 1960-as évek elején befejeződtek a megtorlások, és javultak az életkörülmények. 31 16. tétel A kádári „puha diktatúra” évei. Eredmények, megtorpanó válság Az állampárti rendszer visszaállítása Az 1956-os forradalom előtti helyzetet nem lehetett visszaállítani. A Kádár-rendszer biztosítéka a szovjet csapatok jelenléte volt - 1957 májusában szerződésben

rögzítették a szovjet csapatok további ideiglenes itt-tartózkodását (az imperializmus fenyegetésével indokolták a jelenlétüket) Az új vezetők legfontosabb feladatuknak a párt újjászervezését tekintették. A Magyar Szocialista Munkáspárt az MDP utódpártjaként kezdte meg újjáalakulását. 1957 j úniusában országos értekezletet tartottak: - nem új párt, hanem a munkásosztály újjászervezett marxista-leninista pártja - az MDP volt tagságának legszilárdabb részét egyesítette - a pártot a K ádár vezette Ideiglenes Intéző Bizottság irányította (Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, Münnich Ferenc) - elfogadták a párt kétfrontos harcát: = felléptek a R ákosi-Gerő-klikk politikáját folytatni és az ÁVH rehabilitálását akarók ellen - megakadályozták, hogy a K ádár-féle vezetést bíráló Révai Józsefet beválasszák a pártvezetésbe = felléptek a revizionistának

minősített Nagy-Losonczy-csoport ellen - a többpártrendszer visszaállítását reakciósnak minősítették - cél a proletárdiktatúra, az egypártrendszer - újjáválasztották az MSZMP vezető testületeit: = a Központi Bizottságot: osztályai felügyelték az egyes minisztériumokat és a sajtót = és a 11 tagú Politikai Bizottságot * a legfőbb döntéshozó szerv volt * első titkára Kádár János * tagjai: Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, Münnich Ferenc, Rónai Sándor, Somogyi Miklós A pártirányítás fokozatosan kiterjedt az ország és a társadalom minden területére, a gazdaság szintjeire (tervezéstől az árak és a bérek alakításáig). A helyi tanácsokat a párt megfelelő szervei irányították. 1957 februárjában megalakult a Munkásőrség: - feladata a népi demokratikus államrend fokozottabb védelme - kialakult az országos szervezete - közvetlenül a pártvezetés

irányítása alatt állt - félkatonai, fegyveres alakulat volt - tagjai a párttisztségviselők, párttagok közül kerültek ki 1957 novemberére felszámolták a formálisan még létező munkástanácsokat. - a dolgozók érdekvédelmét a h ivatalos szakszervezetekre bízták. Irányításukra újjászervezték a Szakszervezetek Országos Tanácsát: - főtitkára Gáspár Sándor lett - elutasították a független szakszervezetek alakításának lehetőségét - elutasították a sztrájkjog-demagógiát 32 Az 1957 márciusában felbomlott DISZ helyébe a MSZMP ifjúsági szervezeteként létrehozták a Kommunista Ifjúsági Szövetséget (KISZ), amelynek feladata a szocialista társadalom építésének szolgálata, az ifjúság kommunista szellemben való nevelése (a gyerekeket hasonló szellemben tömörítette az Úttörő mozgalom) 1957 májusában lejárt az országgyűlés megbízatása, de a választásokat nem merték megkockáztatni - az országgyűlés

meghosszabbította saját megbízatását: - jóváhagyta az Elnöki Tanács 1956 novemberétől hozott törvényerejű rendeleteit - eltörölte a Kossuth-címert - Kádár János törvényesen is az ország miniszterelnöke lett - megválasztotta az új kormányt 1957 októberében újjáalakították a Hazafias Népfront Országos Tanácsát: - elnöke Apró Antal, főtitkára Ortutay Gyula lett - tevékenységét az MSZMP irányította - a társadalmat ellenőrző és irányító szervezet lett Helyreállt a pártállami szerkezet: - elvileg az országgyűlés volt a legfőbb törvényhozó szerv - a kormány a legfőbb végrehajtó szerv volt - gyakorlatban a pártvezetés határozatait, utasításait hajtották végre - legfőbb biztosíték az volt, hogy a pártvezetés tagjai a kormányzati és parlamenti vezető tisztségeket is betöltötték, ők voltak az érdekképviseleti és társadalmi szervezetek vezetői is 1957-ben rendezték az egyház helyzetét is: - az egyházi

vezetőknek ki kellett nyilvánítaniuk a kormány iránti bizalmukat és támogatásukat - a hatalom érvényesnek ismerte el a Rákosi-korszakban megkötött és az egyházakat korlátozó szerződéseket - Mindszenty bíborost elítéltnek tekintették - utasításainak végrehajtása törvényellenes - 1959-ben felújították az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenységét: ellenőrizte az egyházakat és beleszólt belső életükbe - nem alkalmazták az 1956 előtti durva módszereket az egyházzal szemben 1958-ban Münnich Ferenc lett a miniszterelnök (1961-ig) - nem jelentett politikai változást. 1959-ben még folytattak büntetőpereket a forradalmárok ellen, de részleges közkegyelmet is hirdettek (szabadon bocsátották Tildy Zoltán, majd 1960-ban Déry Tibort, Donáth Ferencet, Háy Gyulát, Haraszti Sándort). Az 1960-as évek elején befejeződtek a megtorlások, és javultak az életkörülmények. 1961-ben az MSZMP vezetése kijelölt egy különbizottságot a

munkásmozgalomban részt vettek ellen 1949 és 1953 között elkövetett törvénytelenségek kivizsgálására. - 1962 augusztusában rehabilitálásokra került sor, elítélték a személyi kultuszt, a koncepciós pereket, az osztályharc állandó éleződésének sztálini dogmáját. A törvénysértésekért Rákosit és Gerőt tették felelőssé - kizárták őket a pártból 1961-ben Kádár egy kézbe vette a pártvezéri és a miniszterelnöki tisztséget. 1962 novemberében sor került az MSZMP VIII. kongresszusára: - befejezettnek tekintették a szocializmus alapjainak a lerakását - Magyarország a szocializmus teljes felépítésének a korszakába lépett - kinyilvánították, hogy felszámolták a kizsákmányoló osztályokat - megvalósulóban van a szocialista nemzeti egység, amelynek vezető ereje a munkásosztály, forradalmi pártja pedig az MSZMP A Kádár-féle vezetést a NY nem ismerte el. Mivel szükség volt a NY-i kapcsolatokra, ezért engedményeket

kellett tenni. Tárgyaltak az USA-val, amely ígéretet tett arra, hogy a magyar 33 ügyben közbenjár az ENSZ-nél, cserébe a k ormány amnesztiát hirdet. - 1963 márciusában Kádár bejelentette a közkegyelmet - kiszabadultak az 1956-os forradalom elítéltjei, az államellenes tevékenység miatt bebörtönzöttek és a hatalommal visszaélő törvénysértők. A gazdaság válsága A forradalom leverése után a Kádár-kormánynak el kellett kerülnie a közellátás összeomlását. 1956 végén a szocialista országok nyersanyaggal, iparcikkel, élelmiszerrel, pénzsegéllyel, hosszú lejáratú hitelekkel segítették meg a kormányt - a válságon sikerült túljutni, az iparban béremelésre is sor kerülhetett A hatalom tisztában volt azzal, hogy csak úgy képes uralmát megszilárdítani, ha fokozatosan javít az életszínvonalon, és szakít az 50-es évek gazdaságpolitikájával. 1957 júniusában a kormány elé terjesztették az új gazdasági

reformtervezetet, amit azonban az ortodox kommunisták nem fogadtak el. A második hároméves terv kidolgozásakor figyelembe vették a forradalom tanulságait, és reálisabb tervszámokat határoztak meg. Az 50-es évek végén azonban visszatértek a forradalom előtti gazdaságpolitikai gyakorlathoz, és megemelték a tervszámokat. 1961-ben, miután befejezték a mezőgazdaság kollektivizálását, a szocializmus építésének gyorsítása mellett döntött a pártvezetést. Elfogadták a második ötéves tervet, amely az ipari termelés 83-87%-os növekedését tűzte ki célul figyelmen kívül hagyva a gazdaság teljesítőképességét. A „fejlett szocializmus” építésének jellemzői és a gazdasági reformkísérlet 1962 novemberében sor került az MSZMP VIII. kongresszusára: - befejezettnek tekintették a szocializmus alapjainak a lerakását - Magyarország a szocializmus teljes felépítésének a korszakába lépett - kinyilvánították, hogy felszámolták

a kizsákmányoló osztályokat - megvalósulóban van a szocialista nemzeti egység, amelynek vezető ereje a munkásosztály, forradalmi pártja pedig az MSZMP Az 1960-as évek első felében Magyarország a többi szocialista országhoz képest szabadabb volt (legvidámabb barakk). 1964 októberében megbukott Hruscsov, ami gondot okozott a magyar vezetésnek. Problémát jelentetek a gazdaság problémái. A beruházási politikához nem tudtak tőkét biztosítani - a hiányt külső forrásokból próbálták pótolni - az ország NY-i fizetési mérlege romlott Kezdett kialakulni a korszerű nagyüzemi mezőgazdaság, javultak a vidéki lakosság életkörülményei. A gazdasági növekedés lelassult 1966 májusában reformot hirdettek meg: - a gazdaság valamennyire függetlenítette magát a közvetlen politikai irányítástól - a társadalom egyes csoportjai ígéretet kaptak bizonyos gazdasági önállóságra - az egyének és csoportok érdekei nem jelenhettek meg

önálló politikai tényezőként - az állampárt kijelölte azokat a h atárokat, amelyeken belül az egyéni és csoportérdekek képviselhetők voltak - a pártvezetés abban a hitben hirdette meg a reformokat, hogy az állampárti diktatúra megreformálható úgy, hogy érdemi változások csak a gazdaságban következnek be, a politika viszont továbbra is változatlan marad 1967 tavaszán személyi változtatásokra került sor: - Dobi Istvánt nyugdíjazták, az Elnöki Tanács elnöke Losonczi Pál lett - a miniszterelnök Fock Jenő lett (a gazdasági reformok egyik kidolgozója volt) - Kállai Gyula az országgyűlés elnöke lett - Fehér Lajos miniszterelnök-helyettes lett (reformkísérlet egyik vezetője) 34 - a gazdasági minisztériumok vezetését a reformok mellett álló szakemberekre bízták 1968. január 1-én indult meg az új gazdasági mechanizmus: - a vállalatok nagyobb önállóságot kaptak (a kormány csak tervszámokat határozott meg), a

gazdálkodó egységek maguk dönthettek a termelésről, a bérezésről, az értékesítésről csak elmélet maradt, érdemi változásokra nem került sor - a szabályozó rendszerbe olyan elemeket építettek, amelyek fékezték a változásokat - a reform ellenzőinek érdekeit szolgálta - fel kellett volna számolni a bújtatott munkanélküliséget, de a felesleges munkaerőt nem lehetett elbocsátani - meg kellett őrizni a szocializmus egyik legnagyobb vívmányát, a teljes foglalkoztatottságot - a gazdaságirányítás mechanizmusának megváltozása politikai változást igényelt volna, ezt azonban a hatalom nem akarta - lehetővé tették a második gazdaság kialakulását: = a háztáji gazdálkodással kezdődő folyamat általánossá vált az iparban is = a nagyüzemek mellett szükség volt kisebb üzemekre, műhelyekre főleg a szolgáltatások terén - az állam ezeket kénytelen volt gazdasági erő híján magánvállalkozókra bízni = a magánvállalkozók

egyre több másodállású munkavállalót alkalmaztak, akik így többletjövedelemhez jutottak - a magángazdaság és a munkaerő mozgás következtében nőtt a gazdaság teljesítőképessége, nőtt a nemzeti jövedelem és a külkereskedelem kiegyenlítetté vált - a reform gazdasági növekedést eredményezett - hatására a fogyasztás növekedése figyelhető meg - ez a mezőgazdaság sikereivel függött össze (a szövetkezetek jobban ki tudták használni a szabadabbá tett gazdasági körülményeket) - Kádár támogatta a reformokat, mivel ezzel politikai helyzetét akarta megerősíteni 1968 augusztusában a Varsói Szerződés országai leverték a csehszlovák reformkísérletet, amely kedvezőtlenné tette a magyar reformhoz szükséges külső feltételeket. - a reform ellenzői megerősödtek Magyarországon, és 1970-től támadták a reform következményeit, amelyeket antiszocialistának tartottak A csehszlovák reformkísérlet felszámolása után a magyar

reform sorsa is megpecsételődött. A szovjet vezetés úgy döntött, hogy az 1949-ben megalakított Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát (KGST) a s zocialista országok Moszkva irányította gazdasági csúcsszervezetévé teszik. 1971-ben elfogadtatták a KGST komplex programját: - a gazdasági rendszert mozdulatlanná tette - a magyar küldöttség javasolta, hogy a tagországok közötti gazdasági kapcsolatokat helyezzék piaci alapokra - elutasították - a selejtes magyar áruk számára korlátlanul rendelkezésre állt az igénytelen szovjet felvevőpiac - tovább nőtt a különbség a magyar gazdaság és a világgazdaság között Az új gazdasági mechanizmus időszakában azok a vállalatok nehéz helyzetbe kerültek, amelyek szorosan kötődtek a szovjet gazdasághoz, míg a téeszek és az ipari szövetkezetek eredményesen tudták alkalmazni az új piaci követelményeket - a magyarországi szélsőbal támadást indított a reformkísérlet ellen: -

kifogásolták a tervbe vett NY-i gazdasági nyitást és a reformok új szakaszának bevezetését - azt hangoztatták, hogy a párton belül kisebbségbe került a munkásosztály 35 1972-ben Kádár felvetette nyugdíjazását - tudta, hogy a párt vezető testülete ellenzi ezt - a bizalmi szavazással megerősítette helyzetét, és a reformok feláldozásával átmentette a rendszerét. A szélsőbal győzelmének eredményeképpen 1972-ben alkotmánymódosításra került sor: rögzítették az egypártrendszert (a munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje). 1974-ben szovjet nyomásra személycserékre került sor: leváltották Nyers Rezsőt, Fehér Lajost, Fock Jenőt. - szélsőbal teljes győzelmet aratott ezzel A gazdasági reformkísérlet felszámolása után az új mechanizmus időszakában megélénkült szellemi élet megrendszabályozására került sor: - nem kaphattak nyilvánosságot a szocializmussal szemben ellenséges

irányzatok felléptek Lukács György tanítványai ellen, akik a marxizmus megújításával próbálkoztak - a szélsőbal számára ez elfogadhatatlan volt, ezért a Lukács-iskola tagjait kizárták a pártból, elbocsátották őket munkahelyükről - a tudás szabadságának helyes értelmezése a pártos elkötelezettségen, a m arxizmusleninizmuson alapszik - egyre szigorúbban alkalmazták Aczél György, a kultúrpolitika irányítója által megfogalmazott három T elméletét: a párt kizárólagos joga, hogy támogassa, tűrje, tiltsa a tudományos és művészeti alkotásokat - sajtóvitát rendeztek a munkásság és az értelmiség viszonyáról - az értelmiség anyagilag és erkölcsileg túl van becsülve A központi gazdaságirányítás visszaállításával a magángazdálkodást visszaszorították. - vádat emeltek a nem munkából (vállalkozásból) élőkkel szemben Biszku Béla célnak az egységes kommunista köztulajdon létrehozását tekintette. - ezt

az MSZMP 1975-ös XI. kongresszusa szentesítette: - az állam a szocialista építés fő eszköze - a fejlett szocialista társadalom létrehozásához szükséges a t ervgazdálkodás továbbfejlesztése - ezzel helyreállt a pártállam monopóliuma Az „Aczél-korszak” a kulturális és a tudományos élet irányításában 1968 augusztusában a Varsói Szerződés országai leverték a csehszlovák reformkísérletet, amely kedvezőtlenné tette a magyar reformhoz szükséges külső feltételeket. - a reform ellenzői megerősödtek Magyarországon, és 1970-től támadták a reform következményeit, amelyeket antiszocialistának tartottak 1972-ben Kádár felvetette nyugdíjazását - tudta, hogy a párt vezető testülete ellenzi ezt - a bizalmi szavazással megerősítette helyzetét, és a reformok feláldozásával átmentette a rendszerét. 1974-ben szovjet nyomásra személycserékre került sor: leváltották Nyers Rezsőt, Fehér Lajost, Fock Jenőt. - szélsőbal

teljes győzelmet aratott ezzel A gazdasági reformkísérlet felszámolása után az új mechanizmus időszakában megélénkült szellemi élet megrendszabályozására került sor: - nem kaphattak nyilvánosságot a szocializmussal szemben ellenséges irányzatok felléptek Lukács György tanítványai ellen, akik a marxizmus megújításával próbálkoztak - a szélsőbal számára ez elfogadhatatlan volt, ezért a Lukács-iskola tagjait kizárták a pártból, elbocsátották őket munkahelyükről - a tudás szabadságának helyes értelmezése a pártos elkötelezettségen, a m arxizmusleninizmuson alapszik 36 - egyre szigorúbban alkalmazták Aczél György, a kultúrpolitika irányítója által megfogalmazott három T elméletét: a párt kizárólagos joga, hogy támogassa, tűrje, tiltsa a tudományos és művészeti alkotásokat - sajtóvitát rendeztek a munkásság és az értelmiség viszonyáról - az értelmiség anyagilag és erkölcsileg túl van becsülve A

rendszer torzulásokat okozott a társadalomban. Az iparban foglalkoztatottak aránya megnőtt, míg a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma a felére csökkent. Az iparban foglalkoztatottak közül a nem fizikai dolgozók aránya háromszorosára nőtt - az adminisztrációban alkalmazottak száma növekedett - ezek szellemi dolgozóknak számítottak, de a 70-es évek közepén több mint 30%-uk még középiskolai végzettséggel sem rendelkezett A gazdasági vezetők 20%-a nem rendelkezett a szükséges iskolai végzettséggel. - a központi irányítás nem igényelt szakképzett vezetőket, hanem olyanokra volt szüksége, akik a központ utasításait pontosan végrehajtják - megkérdőjeleződött a tudás és a szakértelem - ennek ellenére születtek tudományos alkotások Művészet Az állampárt kézben tartotta a művészet irányítását. Az állam volt a művészetek kizárólagos megrendelője és vásárlója, éppen ezért létük az államtól függött. A

szocialista realizmushoz (szocreál) kellett a művészeknek igazodniuk: - forradalmi, változtatásra irányuló irányzat volt. - a mindennapi valóságra is kiterjedt - a Szovjetunióban alakult ki az 1930-as években - 1945 után a szocialista tábor országaiban elterjedt - Magyarországon 1948-ig a kultúra még többrétegű volt, bár már ekkor korlátozták - 1948 után a szellemi élet központi ellenőrzés alá került: feloszlatták az egyesületeket, egyleteket, megszüntették az irodalmi, művészeti sokszínűséget - írók, költők kerültek indexre (Nyírő József, Herczeg Ferenc, Máray Sándor, Tompa László, Illyés Gyula) - jellemzője a monumentalitás (nem reális, merev alkotások) és a modoros naturalizmus - a marxista művészet egyeduralmának kialakítására törekedtek - megakadályozták új irányzatok megjelenését - 1953 után átalakulás kezdődött a művészeti életben is: önkritikát kezdték alkalmazni. Új művek keletkeztek kritikai

szemlélettel. - 1956 után ismét változás következett be. Változatlan maradt a k övetelményrendszer (Szovjetunió vezető szerepének, proletárdiktatúra fenntartásának hangsúlyozása), de új módszereket alkalmaztak. - új értékek születtek (filmek, színházi darabok, irodalmi alkotások) - a művészeti, irodalmi élet sokszínűvé és értékessé vált Az irodalmi élet két meghatározó folyóirata a Kortárs és az Új Írás, valamint az Élet és Irodalom c. hetilap volt Költők: Juhász Ferenc, Nagy László, Weöres Sándor, írók: Fejes Endre, Örkény István, Sántha Ferenc. Festészet: csak realista műveket lehetett festeni (Barcsay Jenő, Korniss Dezső, Kondor Béla). Szobrászat: csak realista alkotásokat lehetett létrehozni (Borsos Miklós, Somogyi József, Szervátiusz Tibor, Varga Imre). Építészet: Makovecz Imre. Zeneművészet: kivételt jelentett. Kodály zenéjét engedélyezték Kiemelkedő zenészek: Sugár Rezső, Szervánszky Endre,

Kurtág György, Szokolay Sándor. Megjelent a szocialista operett (a korábbi műveket írták át úgy, hogy az a rendszernek megfeleljen). Színházművészet: Gellért Endre, Várkonyi Zoltán. Filmművészet: Fábri Zoltán, Jancsó Miklós, Kósa Ferenc, Szabó István. 37 Tudomány Történettudomány: - Györffy György, Mályusz Elemér – magyar középkor - Szabó István – magyar parasztság kutatása - Kosáry Domokos – újkori magyar történelem és művelődéstörténet Magyar nyelvészek: Bárczi Géza, Pais Dezső. Filozófus: Lukács György. A korszak legjelentősebb politikai gondolkodója Bibó István volt. Matematikusok: Egervári Jenő, Erdős Pál, Hajós György, Lax Péter, Szele Tibor. A korszak legjelentősebb vegyészei: Bruckner Győző, Erdei László, Erdey-Grúz Tibor, Straub F. Brúnó Fizikusok: Fényes Imre, Gombás Pál, Gyulai Zoltán, Szalay Sándor. Csillagászat: Detre László, Izsák G. Imre Mérnöki tudomány: Fonó Albert,

Gillemot László, Ábrahám Géza, Sávoly Pál. Növénytan tudósa ifj. Jancsó Miklós A biológiai alapokra helyezett gyógyszertan megalapozója Issekutz Béla gyógyszerkutató volt. Gyermekgyógyász Kerpel-Fróniusz Ödön, agykutató: Szentágothai János (nem párttagként lehetett az MTA elnöke 1977-ben - az értelmiség körében kezdett megszűnni a különbség a párttag és a párton kívüli között) Az MSZMP 1975-ös XI. kongresszusa elfogadta a Biszku Béla által célnak meghatározott egységes kommunista köztulajdon létrehozását: - az állam a szocialista építés fő eszköze - a fejlett szocialista társadalom létrehozásához szükséges a t ervgazdálkodás továbbfejlesztése - ezzel helyreállt a pártállam monopóliuma Az 1973-as olajárrobbanás következtében veszteségek érték a külkereskedelem-függő magyar gazdaságot. - kezdetben azt hitték, hogy a KGST országokat nem fogja érinteni az olajárrobbanás, de a szovjet kőolaj ára

fokozatosan a világpiaci árakhoz igazodott - hatalmas veszteség érte a magyar gazdaságot. A gazdaság teljesítőképessége romlott - NY-i hitelt kellett felvenni - az ország eladósodott (1974 és 1978 között az adósság 2 milliárd dollárról 11,3 milliárd dollárra nőtt) - a kölcsönöket a lakosság életszínvonalának emelésére költötték, míg a gazdaság stagnált A gazdasági reformkísérlet után nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet megreformálni az állampárti diktatúrát, mert az a felszámolását jelentené. Beigazolódott a szocialista ipar csődje: a nehézipar mindenáron és korszerűtlen színvonalon való fejlesztése a világpiacon eladhatatlan termékek gyártásához vezetett. Közben elhanyagolták a keresetté vált fogyasztási cikkek gyártását. A NY-i kölcsönök jelentős részét továbbra is a szénbányászatra, nehéziparra költötték - ezek a beruházások nem térültek meg Az 1970-es évekre az elhanyagoltság miatt a

háttérágazatok az összeomlás szélére kerültek. fejlesztésbe kezdtek (lakásokat, áruházakat, iskolákat építettek, javult a közlekedés) Az egyre súlyosabb gazdasági problémák ellenére a pártvezetés továbbra is kitartott korábbi politikája mellett. Az 1970-es évekre jellemzővé vált, hogy a társadalom és a politika kettévált: az állampárti diktatúra a t ársadalom megkérdezése nélkül irányította az országot, a t ársadalom pedig nem foglalkozott a politikai ceremóniákkal. Az emberek a saját boldogulásokra figyeltek Az állam átmenetileg visszafogta a vállalkozásokat és a mellékfoglalkozásokat, de később kénytelen volt ezeket eltűrni. 38 1957-ben a Magyar Televízió beindította rendszeres adásait - a közvetlen pártirányítás alatt álló tévé a tájékoztatás és a tömegbefolyásolás legfontosabb eszköze lett Sok gondot okozott a hiánygazdaság: a mindennapi használati cikkekből rendszeres volt a hiány, a

választék szűk volt, a minőség rossz. A hiánygazdaság akadályozta a gazdaság működését is, a hiányzó alkatrészek és anyagok miatt gyakoriak voltak a l eállások és a termeléskiesés. Az 1970-es években változtatásokat hajtottak végre a szociálpolitikában: - egységesítették az általánossá vált nyugdíjrendszert - mindenkinek állampolgári jogon járt az ingyenes orvosi ellátás - általánossá vált a családi pótlék - ennek ellenére kevés gyerek született, a m agyarság száma csökkent Külkapcsolatok A Varsói Szerződés országai nem folytathattak önálló külpolitikát. Magyarország nyitott gazdasága miatt érdekelt volt abban, hogy javítsa NY-i kapcsolatait. A külkapcsolatokat először a semleges országok (Ausztria, Finnország) irányában javították. Ezt követően az NSZK-val javultak a viszonyok. Ezután Indiával, Jugoszláviával majd Olaszországgal építettek ki külkapcsolatokat. Javult a magyar-amerikai viszony is,

miután Magyarország kifizette az USA-val szembeni háborús tartozásokat - az USA hajlott arra, hogy kiterjessze a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt Magyarországra, és 1978-ban visszaadta a Szent Koronát is. Az amerikai-szovjet viszony megromlása és a gazdasági helyzet romlása ellenére a külkapcsolatok terén újabb sikerek születtek: - 1977-ben Kádár találkozott VI. Pál pápával, majd Franciaországba, NSZK-ba, NagyBritanniába látogatott - NY-i politikusok (Thatcher, Mitterand, Brandt, Schmidt) érkeztek Magyarországra A Varsói Szerződés országaival nem alakult ki jó kapcsolat. A szocialista országok között ellentétek voltak, amelynek egyik oka a megoldatlan nemzetiségi kérdés volt (a másik ország belügyének számított a kérdés) A KGST nem válhatott az együttműködés alapjává. Ennek okai: - a szervezetet az elavult szemléletű szovjet vezetés irányította - a kétoldalú együttműködést a szovjet vezetés gyanakvással figyelte

Állandósuló válság 1977 októberében az MSZMP gazdaságpolitikusai beismerték, hogy a világpiaci folyamatok súlyosan érintették a m agyar gazdaságot - fokozatosan visszatértek a korábban elvetett reformokhoz, hangsúlyozták a vállalati önállóságot 1978 végére a belső erőforrások kimerülése után a külföldi kölcsön lehetősége is kimerülőben volt, mivel az o rszág a t eljes eladósodás határára került. - személyi változásra került sor, a gazdaságpolitika irányítását Havasi Ferenc vette át (nem értett a gazdasághoz) 1978-tól kezdődően a gazdaságpolitika céljai: - pénzügyi egyensúly, fizetőképesség, életszínvonal megőrzése - intézkedéseket hoztak, amelyek azonban nem válhattak válságkezelő programokká, mivel nem érintették a szocialistának tartott alapokat 1980-ban fogyasztói árreformot hajtottak végre: - igazodott a piaci értékekhez - korszerűsítették az ipari irányítást - néhány nagyvállalatot

kisebb egységekre bontottak - ösztönözni kezdték a kisvállalkozásokat és magánkezdeményezéseket 39 - nem adtak vállalati önállóságot, helyette nagyobb teret kapott a központi újraelosztás - a veszteséges vállalatokat nem építették le - az iparból elvont jövedelmek jelentős részével tartották ezeket életben - megjelent a kisvállalat, amelynek nem adhatott utasítást semmilyen országos szerv, se a helyi tanács - szabadon gazdálkodhatott - hivatalosan elismerték, hogy a másodlagos gazdaságban hasznos tevékenység folyik - a háztáji gazdaságok mellett engedélyezték a vállalati gazdasági munkaközösségek (gmkk) megalakulását - növekedett a főmunkaidőn túli tevékenység Az 1970-es és 80-as évek fordulójára az eladósodás mérséklődött, de a világgazdasági feltételek kedvezőtlenül alakult a magyar gazdaság számára. 1982-ben nemzetközi hitelválság bontakozott ki - a magyar gazdaság csaknem fizetésképtelenné

vált - korlátozták az importot és a vállalatok beruházási tevékenységét A súlyosbodó helyzet miatt gazdasági és politikai változtatásokra volt szükség - a magyar vezetés nem ismerte fel, hogy a gazdasági válságot a m arxizmus-leninizmus tételeitől függetlenül lehet csak felszámolni. A KGST kötöttségek és a szovjet energiától és nyersanyagoktól való függőség következtében az ország arra kényszerült, hogy rossz hatásfokú ipari ágazatokat tartson fenn - a magyar gazdaság egyre távolabb került a fejlett országok színvonalától A vezetés a h agyományos iparfejlesztéssel akarta megoldani a v álságot - a válság tovább súlyosbodott A NY-i hitelekből fenntartott életszínvonal is veszélybe került. Fenntartása érdekében 1979ben befagyasztották, 1982-től csökkentették a reálbéreket Az ország a hitelek visszafizetésére újabb hiteleket volt kénytelen felvenni. - tovább nőtt az ország adósságállománya (11,3

milliárd dollárról 21,7 m illiárdra) - felgyorsult az infláció, a pénz vásárlóértéke romlott, az 1980-as évek második felében megjelent a munkanélküliség Az egyre súlyosabb válság következtében a h atalom kénytelen volt újabb engedményeket tenni a magángazdaságoknak és vállalkozásoknak - az 1980-as évek második felében a nemzeti jövedelem 30%-át ők termelték meg Át kellett alakítani a bankrendszert - 1988 januárjától létrejött a kétszintű bankrendszer kialakult az államtól független bankhálózat - Magyarország csatlakozott a Világbankhoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz - javultak a gazdaság nemzetközi kapcsolatai 1988 januárjában bevezették az általános forgalmi adót és a jövedelemadót - nem mérséklődött a költségvetés hiányának növekedése Az 1980-as évekre egyre nagyobbá és láthatóbbá váltak a társadalom egyes csoportjai közötti anyagi különbségek. - a politikai és gazdasági elit meggazdagodott,

ugyanakkor tömegessé vált az elszegényedés 1985 márciusában az MSZMP megtartotta XIII. kongresszusát: - általános fejlesztési és növekedési programot határoztak el (gazdasági és politikai feltételei nem voltak meg) - újraválasztották Kádárt és vezetőtársait - bebiztosították magukat a megújulással szemben Mivel a választások nevetségessé váltak, 1983-ban módosították a választójogi törvényt: előírták a kötelező többes jelölést. Bevezettek egy 35 fős országos listát a vezetők számára, akiknek a tekintélyét nem akarták kockáztatni egy választási vereséggel. 1985-en az új választójogi törvény alapján választásokat tartottak: olyan képviselők kerültek be az országgyűlésbe, akiket nem kötött a pártfegyelem, és akik nem tudott a hatalom befolyásolni - 1985 őszén egy törvényjavaslat megszavazása során többen tartózkodtak, mások a javaslat ellen szavaztak - a pártvezetés megszigorította a

házszabályokat 40 A válság elmélyülése miatt a t ársadalomban felmerült a v áltozások irányi igény, kezdett kialakulni az ellenzék. A vezetés kezdetben fellépett ez ellen, de az 1 975-ös helsinki záróokmány aláírása után, valamint azért, mert a gazdasági problémák miatt egyre inkább szüksége volt a NY-ra, erre nem volt lehetősége. 17. tétel A rendszerváltás előzményei, menete. A demokratikus átmenet jellemzői Előzmények: 1977 januárjában a m agyar értelmiség néhány tagja állást foglalt a cs ehszlovákiai ellenzék Charta-77 elnevezésű polgárjogi kezdeményezése mellett. Kialakultat a magyar ellenzéki gondolkodás műhelyei és megjelent a házi készítésű sajtó, a szamizdat is. 1981-ben jelent meg a legjelentősebb szamizdat folyóirat a Beszélő. Az ellenzéki irodalom terjesztését és olvasását büntették, de nem tudták meggátolni a terjedésüket. Az 1980-as években sorra alakultak a klubok, társaságok - a

civil társadalom bele akart szólni a közügyekbe (Duna-kör, Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság, Veres Péter Társaság) 1985-ben a magyar ellenzék 45 t agja tanácskozást tartott Monokon: elemezték az ország társadalmi és gazdasági válságának okait, keresték a kiút lehetőségeit. 1986 novemberében a Magyar Írószövetség a közgyűlésén kibuktatta a vezetésből a párt által támogatottakat. 1987 nyarán a Beszélő különszámában a radikális ellenzék megjelentette Társadalmi szerződés címmel politikai programját: - Kádárnak le kell mondania - gyökeres politikai fordulatra van szükség - gazdasági és politikai reformokra épülő politikára - társadalmi egyetértésre van szükség, enélkül nem valósulhat meg a nemzeti felemelkedés 1987 júniusában a pártvezetés személyi változásokat hajtott végre: - a miniszterelnök Grósz Károly lett - az Elnöki Tanács elnöke Németh Károly lett A változtatásokkal nemcsak a társadalom,

hanem az MSZMP tagságának jelentős része is elégedetlen volt. Az események következtében a hatalom arra kényszerült, hogy módosítsa az ellenzékkel szembeni politikáját: szélesebb teret engedtek a párbeszéd lehetőségének, de elutasították, hogy az ellenzék szervezett akciókat indítson. Menete, jellemzői: Az események hatására az új miniszterelnök kénytelen volt a korlátozott pluralizmus programjával fellépni. Az ellenzéknek a korábbinál valamivel tágasabb keretet kínált a Grószkormány Az ellenzék számára azonban nyilvánvaló volt, hogy ez a program nem jelent változást. 1988-ban a l assú elszegényedésre válaszul a magyar társadalom fokozottabb változásokat követelt. Mivel a fennálló rendszer már nem tudta biztosítani az életszínvonal javítását, ezért a nép elfogadta az ellenzéki értelmiség javaslatát, a nyugati típusú demokráciát. Ebben viszont elsősorban nem a szabad társadalom eszménye vonzotta, hanem a

fogyasztói társadalomé. 41 A Magyar Demokrata Fórum 1988 januárjától nyílt vitanapokat rendezett a Jurta Színházban. Ezeken az ellenzék minden irányzata részt vett, éppúgy, mint az 1988 március 15-i ünnepségeken. 1988 m árcius 30-án megalakult a FIDESZ, mint önálló, ifjúsági szervezet Május 1-jén alakult meg a Szabad Kezdeményezések Hálózata, ez az SZDSZ elődszervezete lett. 1988 májusában szervezték meg a Történelmi Igazságtétel Bizottságát is Ekkor jött létre a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetét, amely először ütött rést az állampárti szakszervezet, a SZOT kizárólagosságán. Az MSZMP-n belül is egyre többen elégedetlenek voltak a f ennálló vezetéssel és annak módszereivel. Pozsgay mellett Nyers Rezső szerepét kell megemlíteni, aki az Új Márciusi Frontot szervezte. Ez a párton belüli reformereket tömörítette 1988 m ájusában pártértekezletet tartottak, ezen Kádár és klikkje kibukott a

hatalomból. Beválasztották a Politikai Bizottságba Pozsgay Imrét és Nyers Rezsőt. A párt főtitkára és a miniszterelnök Grósz Károly lett. Kádárék menesztése tehát felemás eredményt hozott Grósz a munkásőröknek az ellenzékkel szembeni erőszakos eszközök alkalmazhatóságát említette. Magyarország és a térség politikai változásait csak a szovjet politika alakulásának függvényében lehet megérteni. Az 1985-ben kezdődő szovjet változások idején Moszkva a szovjet birodalom belső bajaival volt elfoglalva, ezért egyre kevesebb figyelmet tudott fordítani a csatlós országokra, ami megnövelte az itteni ellenzék mozgásterét. 1988 októberében Mihail Gorbacsov megválasztásával eldőlt a belső szovjet hatalmi harc, s ezt követően a szovjet vonalhoz következetesen ragaszkodó magyar pártvezetés már nem zárkózhatott el a többpártrendszer elvi elfogadásától. 1988 június 27-én az ellenzék szervezésében tüntetést tartottak

a romániai falurombolások ellen. 1988 s zeptember 3-án tartotta második lakitelki tanácskozását az MDF, amelyen elhatározta, hogy tagsággal rendelkező független társadalmi szervezetté alakul, miközben a gyakorlatban már pártként működött. November 13-án megalakult az SZDSZ November 12én alakult meg a Független Kisgazda -, Földmunkás-, és Polgári Párt Szentendrei Városi Szervezete, november 18-án pedig bejelentették, hogy a párt az 1930-ban alakult párt jogutódjának tekinti magát. November 19-20-án tartotta első ülését a FIDESZ, s ezzel már nyíltan párttá vált. 1989 elején megalakult a Kereszténydemokrata Néppárt A többpártrendszer kialakulása idegességet okozott a Grósz Károly körül tömörülő csoportban. Annál is inkább, mert a falurombolások leállításáról folytatott tárgyalások is kudarcba fulladtak. A magyar társadalom elkeseredve állapította meg, hogy az új kormány sem képes megvédeni a határon túli

magyarság érdekeit. Grósz úgy látta helyesnek, ha a gazdasági nehézségek miatt a k ormány vezetését egy gazdasági szakemberre bízza, így lett Németh Miklós a miniszterelnök. November 29-én fehérterrorral riogatott Grósz az MSZMP tisztségviselőinek tartott kongresszuson. A lakosság többsége azonban ezt visszautasította, de a párt sem értett egyet vele. 1988 decemberében az ellenzék egy nyilatkozatot juttatott el az MSZMP vezetőihez, ebben leszögezték a rendszerváltás szükségességét, és egyértelművé tették a békés átmenet iránti igényüket, ezzel megerősítették az MSZMP reformerőinek helyzetét. 1989 január 28-án Pozsgay Imre bejelentette egy rádióadásban, hogy 1956-ban Nagy Imrének volt igaza, és nem ellenforradalom, hanem népfelkelés következett be. Február 16-án az MSZMP a többpártrendszer elfogadása mellett döntött. Az ellenzék kerekasztal tárgyalást javasolt a kormány, az MSZMP és a demokratikus szervezetek

részvételével, amelynek feladata és célja az alkotmányozó nemzetgyűlési választások kidolgozása. 42 1989 elején Németh Miklós kormánya önállósította magát és egyre nagyobb teret szentelt programjában a jogállamiság kérdésének. Az ellenzéki erők kezdetben egyetértettek a kormány alkotmányozási elképzeléseivel, miszerint a megalkotott szövegtervezetet szakmai és társadalmi vitára bocsátják, majd a szükségessé váló módosítások után terjesztik az országgyűlés elé, és elfogadása után népszavazással erősítik meg. Közben azonban az MSZMP az ellenzék megosztására törekedett, és maga akarja kiválogatni ellenfeleit. Erre a Független Jogászfórum kezdeményezésére az ellenzéki pártok megalakították az E llenzéki Kerekasztalt (EKA). Ennek tagjai: a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, a FIDESZ, az FKGP, az MDF, a Magyar Néppárt, a M agyarországi Szociáldemokrata Párt, az SZDSZ és a Szabad Szakszervezetek Demokratikus

Ligája. Később csatlakozott a Kereszténydemokrata Néppárt is Április 7-én az EKA vezetői Kónya Imrét bízták meg, hogy követeléseiket adja át a Parlamentben összegyűlt baloldali erőknek, és ismertesse az országgyűlés előtt. Azonban Kónyának csak átadni engedték az üzenetet, felolvasni nem volt módja. Az ellenzék követelte többek között az alkotmányozás demokratikus rendjének biztosítását, a szabad és demokratikus választások feltételeinek megteremtését és a bős-nagymarosi vízlépcső ügyének megvitatását. Miután az EKA és az MSZMP közti tárgyalások holtpontra jutottak, a két fél szakértői kezdtek tárgyalásokat. Mindkét fél egyetértett abban, hogy a demokratikus átmenet csak békés úton és demokratikus eszközökkel mehet végbe. 1989 j únius 13-án a Parlamentben megkezdődtek a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásai. Ezzel kezdetét vette a tárgyalásos forradalom. 1989 március 15-e közeledtével kiéleződtek az

ellentétek, miután a hatalom, az általa korábban semmi vett ünnep, közös megünneplését kezdte szorgalmazni. Az ellenzéki pártok elhatározták, hogy a hivatalos ünnepségtől függetlenül szervezik meg az ünneplést. Az ünneplés során tervbe vették, hogy a Szabadság téren tiltakoznak a Magyar Televízió egyoldalú tájékoztatása ellen. Erre a rendpártiak a t évé elfoglalásáról kezdtek beszélni, e tudatos félremagyarázással igyekeztek riadalmat kelteni a társadalomban. Az ünneplésen sokan vettek részt, sor került a tévé jelképes elfoglalására és itt olvasták fel a modern 12 pont ot. Ennek legfontosabb követelése volt, a szabad, demokratikus választások megtartása és a rendőrállam helyett a jogállam követelése. Ezt követően a Kossuth térre vonultak, majd a Bem térre özönlöttek. Este a Lánchídon átvonulva emlékeztek a szétvert 1986 március 15-ére, majd az MDF várban rendezett nagygyűlésén vettek részt. A

fővárosihoz hasonlóan minden nagyobb városban rendeztek független ünnepségeket. Itt már követelték a szovjet csapatok kivonását is. 1989 tavaszán a k ormány tárgyalásokat kezdett a s zovjet csapatok kivonásáról, és megállapodást írtak alá, amelynek értelmében a szovjet csapatok 1991 június 30-ig kivonulnak hazánkból. Az ellenzék pártok a T örténelmi Igazságtétel Bizottságának kezdeményezésére megemlékezést szervezett június 16-ra Nagy Imre és társainak újratemetésére. 43 A Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon június 21-én megegyeztek abban, hogy a törvényalkotás nem előzheti meg a politikai megállapodásokat. Ennek értelmében a kormány visszavonta már benyújtott rendszerváltoztató törvényjavaslatait. Ezt követően a Nemzeti Kerekasztal az országgyűlés napirendjéről levett és más sarkalatos törvények megfogalmazására törekedett. 1989. június 13-tól szeptember 18-ig folytak a Nemzeti Kerekasztal egyeztető

tárgyalásai mind középszinten, mind az albizottságokban. A Nemzeti Kerekasztal történelmi érdeme, hogy a hosszadalmas és feszültségekkel teli viták után közmegegyezést teremtett az alkotmányosság, a b ékés átmenet és a j ogállamiság kérdésében. A siker jórészt a tárgyalásokat vezető és irányító Pozsgay Imre kompromisszumkészségén valamint a hasonló tárgyalási stílust követő Antall József és Szabad György megegyezésre kész fáradozásán múlt. A megállapodás öt sarkalatos törvényben öltött testet: az alkotmány módosításáról, az alkotmánybíróságról, a pártok működéséről és gazdálkodásáról, az országgyűlési képviselők választásáról, a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvény módosításáról. A Nemzeti Kerekasztal a t örvényjavaslatokat megküldte a m iniszterelnöknek, hogy azokat terjessze az országgyűlés elé. Ennek megtörténte után az országgyűlés elfogadta a

törvényeket Október elején megszűnt az MSZMP helyébe az MSZP lépett. Ezzel elhárult az utolsó és legfőbb akadály a demokratikus jogállam létrehozásának útjából. A forradalom méltó megünneplését még augusztusban a Politikai Foglyok Szövetsége kezdeményezte. Miután az országgyűlés október 20-án befejezte a s arkalatos törvények elfogadását, a kormány úgy határozott, hogy 1989. október 23-a legyen a III Magyar Köztársaság kikiáltásának napja. Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök az Országház egyik ablakából a Kossuth téren összegyűltek előtt kikiáltotta a köztársaságot. Ezzel megszületett a parlamentáris jogállam Magyarországon. 44