Gazdasági Ismeretek | Vállalkozási ismeretek » Kozma Róbertné - A magyar vállalati méretstruktúra jellemzői

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Magyar vállalati méretstruktúra jellemzői Készítette: Kozma Róbertné gazdálkodási szak levelező tagozat C csoport A gazdasági hatalom szerkezete Magyarországon A statisztikai adatok csak igen keveset szólnak a gazdaság tulajdonosi szerkezetéről és a lakosságnak a birtokolt vagyon szerinti megoszlásáról. Az államszocializmus nagyvállalati szerkezetének felbomlása A politikai rendszerváltás előtt a gazdaságot túlcentralizált nagyvállalati szerkezet jellemezte. A magyar gazdaság nagyvállalatainak legfőbb jellegzetessége, hogy jórészt a tervutasításos rendszer bomlásának termékei, ugyanakkor nem piaci verseny, a termelőerők spontán koncentrációjának eredményeként jöttek létre, nem piaci és technológiai verseny élén emelkedtek ki, hanem állami döntés keltette életre őket. Nagy részük nem csupán eredetét, de belső szerkezetét tekintve is mesterséges

konstrukció, egymástól elszigetelt tevékenységek adminisztratív egysége. Az 1960-as vállalat-összevonási hullám eredményeként világviszonylatban is szinte egyedülállóan centralizált szerkezet alakult ki az iparban. Az adminisztratív úton létrejött nagyvállalatok többsége a gazdaság szerves, nélkülözhetetlen elemévé válva gazdasági és politikai kulcspozícióra tett szert. Ennek alapja kettős, egyrészt a nagyvállalatok nagy része monopolhelyzetben van, másrészt vezetőik szervesen beépülnek a politikai és gazdasági döntési mechanizmusba. Kulcspozícióik alapján a nagyvállalatok önálló érdekcentrumként funkcionálnak, és a rendelkezésükre álló érdekérvényesítési eszközökkel módjuk van a gazdasági mechanizmus széles körű befolyásolására. Az 1970-es évek közepétől megkezdődik a nagyvállalati, kiemelt nagyvállalati kör differenciálódása. A prioritásrendszer változásának lényre, hogy míg korábban a

központi elvárások középpontjában a h azai ellátási feladat, valamint a szocialista kontingensekben meghatározott keletexport követelmény teljesítése áll, addig különösen az 1980-as évek elejétől a nyugati export növelése és a n yugati import megszorítása kerül az elvárásrendszer középpontjába. Ez pedig a különböző adottságú vállalatokat eltérően érinti, a korábbi kiemelt nagyvállalati kör veszít fontosságából, és magán körön belül is differenciálódás kezdődik. Az 1990-es évekre a k iemelt vállalatok súlya kisebb lett, de nem jelentéktelen. Ugyanakkor a bomlási folyamat tovább folytatódik, a differenciálódás erősödik. A kiemeltek sorsa nem különbözik lényegesen – strukturálisan – a magyar ipar általános helyzetétől, belesimul a fő trendekbe. Nem fedezhetők fel lényeges specifikus vonások, kizárólag erre a körre jellemző sajátosságok sem a vállalati átalakulás, sem a privatizációval induló

tulajdonosváltás módjában. A tulajdonosi szerkezetet vizsgálva, 1995-1996 fordulójára a magántulajdon részaránya kb. 50 s zázalékossá vált a kiemelt vállalatok utódai körében A tulajdonosi szerkezetre az jellemző, hogy a nagyvállalatok bázisán alapult társaságokban, sőt a korábbi vállalati központoktól teljesen elszakadt társaságokban is szinte kivétel nélkül van egy fő tulajdonos, amely a részvények vagy üzletrészek döntő többségét birtokolva megszabja a cég tevékenységének irányát, legyen szó akár állami, akár magántulajdonosról. A fennmaradt 28 nagy cég közül mindössze kettő esetében nincs olyan befektető, amely a részvényeknek legalább a felét kézben tartaná. A legnagyobb tulajdonos részesedése két cégnél esik 50 és 70 százalék közé, 19 társaságnál, azaz az esetek kétharmadában a fő tulajdonos több mint 75 százalékkal 2 részesedik. Összességében: a k iemelt nagyvállalati kör bomlási

folyamata gyorsul, és a kiemelt vállalati kör több alcsoportba bomlik Szervezeti és tulajdonosi viszonyok 1992 és 1998 köz ött a nyilvántartott összes vállalkozások száma másfélszeresére, több mint egymillióra emelkedett. A gyarapodásban - az egyéni vállalkozások mellett - a gazdasági társaságoké (betéti társaságoké és korlátolt felelősségű társaságoké) a vezető szerep. A társas vállalkozások száma az 1992. é vi 140 e zerre az 1998 é v végére 378 ezerre ugrott, az egyéni vállalkozások száma pedig 606 ezerre majd 650 ezerre emelkedett. A Magyarország területén működő vállalkozások erőforrásainak fajlagos csökkenését jelzi, hogy míg 1992-ben a kezdő társas vállalkozások saját tőkéje 6 millió forint/vállalkozás, az induló létszám pedig 3,3 fő addig 1998-ban az induló vállalkozások saját tőkéje - folyó áron - 7,4 millió forint, ugyanakkor az átlagos foglalkoztatott létszám mindössze 2

fő/vállalkozás lett. E folyamat eredményeként a vállalkozások között első látásra nőtt a kis méretű és csökkent a közepes, illetve nagyobb szervezetek aránya. Az 1993 és 1998 közötti időszakban nagymértékben módosult a vállalkozások ágazati struktúrája. A vállalkozások számának megoszlását tekintve 1996 és 1998 között szembetűnő az ingatlan és gazdasági szolgáltatás ágazat, a pénzügyi szektor, valamint az egyéb közösségi szolgáltatásba sorolt vállalkozások számának és részarányának dinamikus növekedése, miközben ellentmondásos a feldolgozóipari vagy éppen kereskedelmi ágazatba sorolt ágazatok arányának változása. A vállalkozások többsége (beleértve az újonnan alakult hazai vállalkozásokat és a külföldi érdekeltségű vállalkozásokat) a klasszikusan nem termelőnek definiált szférában koncentrálódik. Sajátos képet mutatnak, és az ország különböző térségeinek eltérő fejlettségi

színvonalát tükrözik a meglévő és az újonnan alapított vállalkozások területi megoszlásáról szóló mutatók. Összességében a működő vállalkozások 30 százaléka, ezen belül a társas vállalkozások 40 és az egyéni vállalkozások 21 százaléka a fővárosba települt, és a vállalkozások összvolumene meghaladta a 230 ezret. Ezt követő Pest megye 76 ezer, továbbá Bács-Kiskun és Borsod-AbaújZemplén megye egyenként 37-37 ezer vállalkozással, majd Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megyék egyenként 33-33 ezer vállalkozással. A hosszabb idősorok adatai azt jelzik, hogy a területi különbségeket erősítő hatások (vállalkozói vagyon megoszlása, befektető telephelyválasztása, munkaerőigény változása, személyi jövedelemadó helyben maradó hányada, helyi adóztatás differenciálódó lehetőségei) dinamikusabban változtak, mint ahogy a területi különbségek enyhítését szolgáló központi források bővülnek. A

vizsgált időszak alatt a tulajdonviszonyokban is radikális átalakulás ment végbe. Egyes vélemények szerint az államszocializmus bomlásának "eladósodásra játszó" gazdaságpolitikája következményeként 1998-ra a magyar gazdaság nagy része már külföldi tulajdonba került, csak akkor az adósságot még nem konvertálták tulajdonra, illetve nem nevesítették az új tulajdonosokat. A tulajdonosi struktúra átalakítása első ütemben "vegyesvállalatok" szervezésével indult, majd a második ütemben a privatizációval folyatódott. Lényegében új szakaszt jelent, amikor a külföldiek már nem tulajdont vásárolnak, hanem saját szervezéssel "zöldmezős beruházás" keretében szélesítik magyarországi jelenlétüket. A társasági jog szerint működő vállalkozások jegyzett tőkéjének struktúráját, pontosabban ennek változását tanulmányozva szembetűnő az állami tulajdon részarányának radikális

csökkenése az 3 1992-es 57,9 s zázalékról 1998-ra 10,6 s zázalékra), a b elföldi magánszemélyek részarányának lassú emelkedése (ez a folyamat 1994-95-ig tart, majd megtorpan, így adódik, hogy 1992-es 9,8 százalékos részarányuk 1995-re 12,4 s zázalék lesz, majd 1998-ra 12,0 s zázalékra csökken), a hazai társaságok tulajdonosi szerepének folyamatos erősödése (az 1992-es 12,4 százalékról az 1998-as 27,2 százalékra), de leginkább a külföldiek tulajdonának dinamikus bővülése (az 1992. évi 10,1 százalékról az 1998. évi 39,1 százalékra) Hogy a tulajdoni változások milyen mélyebb strukturális változásokat eredményeznek, az csak részben nyomon követhető. A privatizáció a korábbi állami vagyon kb négyötödét érintette, és ebből csak mintegy 18-20 százalék jutott azonosítható magánszemélyek birtokába. A vagyon további része olyan külföldi és hazai társas tulajdonná konvertálódott, melyet c sak bonyolult

eljárásokkal lehetett volna egyéni tulajdonosokhoz rendelni. Az állami vagyon átlátható újraelosztása komoly tulajdonosi koncentrációt eredményezett: egyfelől az azonosítható magánszemélyek birtokába került vagyon 90 százaléka a privatizációban résztvevők alig 8 százalékának kezébe került. A hazai társaságok tulajdonosi szerepe folyamatosan és gyorsan bővül. (Például tárgyi eszközök felszabadítása és új társaságokba történő apportálása.) Saját közvetlen tulajdonuk erősödésén túlmenően más társaságokba befektetett eszközeik is dinamikusan bővülnek, ami azt jelzi, hogy a társas vállalkozások "mögöttes" tulajdonosai a láthatónál nagyobb gazdasági hatalommal rendelkeznek. A külföldi tulajdonosok vagyoni részarányának növekedése jelentősebb, mint amelyet a korábbi számarányok dinamikája mutat. Vegyesvállalatoknál a külföldi és hazai tulajdonosok közötti arány 1994-ben 55:45 százalék,

1996-ban 71:29 százalék, 1998 végére pedig már 78:22 százalék lett. Részben a tulajdoni arányok változása következtében jelentős ütemkülönbség tapasztalható a külföldi és hazai tulajdonú vállalkozások fejlődésében. A kizárólagos hazai tulajdonú társaságok részaránya a hazai gazdaságban csökken. 1996 é s 1998 köz ött a hazai tulajdonú társaságok számaránya az összes társaságokhoz viszonyítva 90,6 s zázalékról 89,6 százalékra, részarányuk az összes foglalkoztatottból 74,2 s zázalékról 69,7 s zázalékra, részarányuk a nettó árbevételből 56,2 százalékról 49,7 százalékra, részarányuk az exportból 30,3 százalékról 21,1 százalékra, részarányuk a nyereség éves emelkedéséből 46,2 százalékról 37,8 százalékra, részarányuk a saját tőkéből (vállalkozói vagyonból) 54,4 százalékról 45,6 százalékra, részarányuk a saját tőke éves növekményéből 22,7 százalékról 11,5 százalékra

csökken. A tulajdonosi szerkezet fent vázolt jellemzői jórészt stabilnak tekinthetőek - a magántulajdon növekedésének tartalékai az 1994-95. éveket követően kimerültek A tömeges privatizáció lezárult, a magánszemélyek újonnan születő vállalkozásai pedig - az alacsony induló tőkéből következően - aligha képesek módosítani a tulajdoni arányokat. A gazdaság szervezeti koncentrációja ellentmondásos képet mutat. Mint arról szó volt, a stabil mérőszámok hiányosak. Az 1992-es számviteli törvény szerint azok a v állalatok tekinthetőek nagyvállalatnak, amelyek éves nettó árbevétele 30 millió forint felett van, a foglalkoztatottak száma meghaladja a 100 főt, és a mérlegfőösszeg két egymást követő évben felülmúlja a 150 millió forintos értékhatárt. Az így értelmezett nagyvállalatok éves nettó árbevétel szerinti aránya az összes társas vállalkozáshoz viszonyítva az 1992-es 68,0 s zázalékról 1996-ra 54,7 s

zázalékra csökken, majd 1998-ra 57,2 százalékra növekszik. Schweitzer Iván legújabb kutatásaiban immár a 300 fő feletti vállalatokat tekinti nagyvállalatoknak (kisvállalatoknak pedig a maximum ötven főt, közepesnek az 51-300 fő közötti foglalkoztatókat). Az ipar területén folytatott kutatásai szerint az ipari vállalatok száma 4 1991 és 1997 között óriási mértékben növekszik. 1997 a ugusztus 31-én az 1991-es (december 31.) csaknem kétszeresét (194,8 százalékát) éri el Ez a növekedés a kisvállalatok számának rohamos emelkedéséből adódik, amely jóval meghaladja a kétszerest (229,5 százalék). A közepes vállalatok száma az egész időszakban 2000 körül ingadozik, a nagyvállalatoké pedig jelentős mértékben (62 százalékkal) csökken. "Ily módon a megoszlásban egyre erősödött a kisvállalati talapzat." Schweitzer szerint 1989 é s 1997 köz ött - a vállalati határokat művi úton meghatározó

centralizáció 40 éves időszaka után - megkezdődött és jelentősen előrehaladt a vállalati méretstuktúra szerves, alapjaiban a gazdaság önmozgása által meghatározott arányaihoz való visszatérést. Az időszak kezdetén – érthető módon - az átalakulás viharosabb ütemben folyt, utána kissé lelassult. A multinacionális nagyvállalatok - bár az összes társas formában működő vállalkozás elenyésző hányadát (1,6-1,7 százalékát) adják - rendelkeznek a társasági vagyon 74,5-76,0 százalékával, és itt realizálják a nettó árbevétel nagyobb hányadát. Az ide sorolt vállalkozások adják az összes export több mint háromnegyedét - 76,8 százalékát. Ráadásul a hazai multinacionális nagyvállalatok mögött ott áll a külföldi anyavállalat és a hozzá kapcsolódó nemzetközi konglomerátum egész gazdasági ereje, ezért gazdasági súlyuk a statisztikailag mérhetőnél jóval nagyobb. Modelljellemzők Árva Lászlót is idézve

meg lehet állapítani: ha a kilencvenes évtized végén rátekintünk a hazai vállalati szerkezetre, azt kell látnunk, hogy a nyolcvanas években kívánatosnak tartott talpára állított piramis formájú vállalati struktúra helyett a rendszerváltást követő évtizedben egy, a korábbiaktól ugyan eltérő, de a fejlett nyugat-európai vállalati struktúrától is lényegesen különböző modell alakul ki Magyarországon. Ennek jellemzői: a nagyvállalati túlsúly fennmaradása, a középvállalatok alacsony, sőt Árva szerint csökkenő aránya, ugyanakkor a mikro- és kisvállalkozások ugrásszerű kiterjedése, az általuk foglalkoztatott munkaerő létszámának gyarapodása. A nagyvállalati szektort alapvetően a külföldi tulajdonban lévő vállalatok képviselik, másrészt a kisvállalkozások között igen nagy számban találhatóak olyan kényszervállalkozások, melyeket nem gazdálkodási, hanem alapvetően adókerülési célokból hoztak létre,

jellemző, hogy közöttük alig van kapcsolat, mivel a hazai kis- és középvállalkozások alig kapcsolódnak a hazánkban tevékenykedő nagy multinacionális cégekhez szállítóként, partnerként. Ezért ezt a sajátos vállalati szerkezetet leginkább egy eldugult homokórához hasonlíthatjuk. Árva László és Diczházi Bertalan az alábbiakban ecseteli a m agyar kapitalizmus privatizáció utáni vállalatmodelljét: a kialakult vagyoni struktúra nem hasonlít a dél-koreai chebolra, sem a japán keirechi-struktúrára, sem a kínai, hongkongi, tajvani családi modellre. Eltér az amerikai modelltől, ahol a társaságok jelentős része nyilvános tőzsdei társaság, a befektetési alapok, nyugdíjintézetek, intézményi befektetői és kisrészvényesek a domináns tulajdonosok. Különbözik a német tulajdonszervezettől, ahol a bankok és vállalatok szerteágazó kereszttulajdonlása, így a családi tulajdonos a tipikus. Magyarországon a magyar állami tulajdon

már kisebb, mint Latin-Európában. Eltérés mutatkozik az olasz modelltől is, ahol az állami holdingok a négy nagycsalád konszernjei és sok kis és közepes családi vállalkozás működik. Eltér a magyar tulajdonszerkezet a posztkommunista országok struktúrájától is. A szlovén menedzsment-alkalmazott tulajdonosi típustól, a szlovák kormányhű menedzsment 5 birtokszerkezettől vagy a cseh állami-banki befektetési alapok áttekinthetetlen kereszttulajdonlásaitól. A magyar modell leglényegesebb tulajdonsága a külföldi tulajdon dominanciája. Multinacionális társaságok, belföldi állami, tartományi vállalatok, külföldi családi tulajdonú cégek, külföldi tőzsdén jegyzett társaságok, valamint külföldi intézményi befektetői birtokolják, irányítják a hazai vállalati, pénzintézeti rendszer többségét. Külföldi kontroll alatt van az ipar mintegy 2/3-a, a távközlés több mint 90 százaléka, az energiatermelés és -elosztás

közel 60 százaléka, a p énzintézeti szektor hetven százaléka, a kereskedelem fele. Már csak a mezőgazdasági ágazatban domináns a hazai tulajdon. A Magyarországon jelen lévő külföldi tőke súlya az egy főre eső külföldi működő tőke átlagát vizsgálva a térségre vonatkozó nemzetközi összehasonlításban kiugró értéket mutat. 1997-ben Magyarország mutatója (millió USD-ben) 1638, míg a térség átlaga 62. (A sorrendben utánuk következő Csehország mutatója 621) Saját számításaink szerint Magyarországon a bennlévő külföldi működő tőkének a GDPhez viszonyított aránya 1996-ban 33,2 százalék, mely arányt a világ országai közül csak Belgium és Luxemburg, az Egyenlítői Guinea, Guyana, Jamaica, Kambodzsa, Marokkó, Namíbia, Nigéria, Új-Zéland és Vietnam hasonló mutatója haladja meg. Vedres Balázs 1999-es adatok alapján szintén arra a következtetésre jut, hogy a magyarországi tulajdonszerkezet koncentrációja és

a külföldi tulajdon dominanciája jóval magasabb, erőteljesebb, mint a nyugat-európai és az egyesült államokbeli. (A cseh adatok csak a legnagyobb öt tulajdonosra vonatkozóan állnak rendelkezésre, de még ez az érték is alacsonyabb a hazai egyetlen legnagyobb tulajdonos átlagos részesedésénél.) Hogyan változott az ipari szervezet 1979 óta? A változás nem volt egyirányú, az adott időszakon belül is előrehaladás és megtorpanás mutatkozott, szakaszokat lehet megkülönböztetni. Nem csupán a vállalati szervezetben történtek mozgások, a gazdaság egészének szervezete, helyzete és szereplői változtak. A vállalatok számának gyarapodása végső soron sokkal nagyobb változást sejtet, mint amilyen a valóságban végbement. A vállalati decentralizáció kormányzati kezdeményezésre történt, amint a kormányzati nyomás alábbhagyott, elhalt. Az állami vállalatok jelentős körének kormányzati szervezetei megváltoztatását teljesen

meggátolta a vállalatirányítás új rendszerében a vállalati tanácsok létrehozása. Megalakulásuk után ugyanis a v állalati szervezet megváltoztatására vonatkozó döntés a vállalati tanácsok jogköre lett. A gazdálkodási rendszer mindvégig az ellátási felelősségi rendszeren nyugvó, a központi szervek és a nagyvállalatok alkuján és konszenzusán keresztül működő rendszer maradt. Az ipar döntő hányadának jövedelmével, vagyis az elvonások és támogatások arányával, valamint a fejlesztési forrásaival kapcsolatos kérdések mindvégig alkufolyamatban dőltek el, mégpedig a nagyvállalatok javára. Piaci mechanizmusok alig működtek, hatásuk szinte csakis a központi irányítással való alkufolyamatok köréből kívülrekedt többnyire kisebb méretű vállalatoknál érvényesül. Érzékelhető a piaci mechanizmusok elégséges működésének hiánya abból is, hogy a szabályozórendszer változtatásai legtöbbször nem érik el a

kívánt hatásokat. A központi irányítás és a n agyvállalatok alkukapcsolata a „kézivezérlés” gyakorlatának eluralkodásával nyílttá és a nagyvállalati kör helyzetét megszilárdítóvá válik. Időközben azonban a nagyvállalatoknál feltételezett tartalékok kimerültek, kiderült, hogy a nagyvállalatok termelési struktúrája nem teszi lehetővé a súlyosbodó gazdasági nehézségekből 6 való kilábalást. A nagyvállalati struktúra eróziója A központilag végrehajtott nagy ipari átszervezési kampánnyal alakult ki a nagyvállalati struktúra. Az állami iparvállalatok száma 1979-ben 702, 1986 -ban 1007 volt A nemzetközileg elfogadott normák szerint kisvállalatnak minősülő 100 fő létszám alatti vállalatok száma ugyanezen idő alatt 50-ről 229-re emelkedett, a közepes vállalatoké (101-500 fő) 190-ről 281-re, nagyvállalatoké (500 fő felett) pedig 462-ről 495-re. A nagyvállalatok számának növekedése a trösztök

felbontásával függ össze. Az állami vállalati kört tekintve az ipari méretösszetétel lényegesen megváltozott, decentralizáció érvényesült, bár a nagyvállalati túlsúly megmaradt. Legnagyobb változás a gépiparban mutatkozott, itt az állami vállalatok száma leányvállalatokkal együtt 155-ről 397-re nőtt és a növekmény nagy része a kis és közepes vállalati körbe esik. Még jelentősebb változások mentek végbe a szövetkezeti iparban. A KSH adatai szerint, amelyek a kisszövetkezetek számát is tartalmazzák, 1978-ban 670 ipari szövetkezet működött, 1986-ban pedig 1107. A 100 fő alatti ipari szövetkezetek száma 1979-ben 90 vol t, 1986-ra pedig 579-re nőtt. A közepes méretű szövetkezetek száma 503-ról 476-ra csökkent, a nagyszövetkezetek száma pedig 77-ről 22-re esett vissza. Végezetül figyelembe kell venni a magániparosokat is, noha létszám- és egyéb irányú korlátozó rendelkezések ma is akadályozzák, hogy az ipari

termelésben számuknak megfelelő szerepük lehessen. A magániparosok száma 1979-ben 37322 volt, 1986-ra pedig 43530-ra növekedett. Az egészséges vállalati méretstruktúra formálásához szükség volt a n agyvállalatok lefogyasztására, pénzügyi szigor következetes érvényesítésére. Az új közepes vállalatok létrejöttét főként nagyvállalatok szanálása vagy csődeljárása során bekövetkezett szétbontás, leválasztás eredményezte. A közepes vállalati kör számának gyarapodásán túl számos szempontból is a gazdaság érdeke megnyitni a növekedés lehetőségét a kisvállalkozói körből azok előtt a vállalkozások előtt, melyek eredményeikkel ennek feltételeit képesek megteremteni. A kisvállalatok, magánvállalkozások jelentős szerepet játszanak a lakossági ellátás javításában. A gazdasági folyamatok megindulásához és felgyorsulásához már az első lépésként a különböző méretű vállalatok egyenlő kormányzati

kezelése, a pénzügyi szigor szükséges. A valódi versenymechanizmus létrehozásának problémája ugyanúgy, mint a m ai gazdasági nehézségeink bármelyike, csak egy módon oldható meg: az ország gazdasági nyitottságával, amin a protekcionizmus leépítését, a belföldi és külföldi piacok közötti falak lebontását érthetjük. A verseny nem jelentheti csupán a belföldi vállalatok versenyét. Az országhatárokon belülre kell engedni a külföldi vállalatokat, mint azt az elmúlt években láthattuk, és velük itt, belföldön kell versenyképessé válniuk a m agyar vállalatoknak. A szabályozott piaci viszonyokra való áttérés gazdasági problémáink megoldásának feltétele, az pedig csak a h azai gazdaság intézményi nyitásával és az importverseny általánossá tételével sikerülhet. 7 A vállalati szerkezet átalakulása A piacgazdaság alapjának megteremtését a p rivatizáció, az állami vagyon és vállalatok nem állami

tulajdonba adása jellemezte. A privatizáció legfontosabb sajátossága volt, hogy a Némethkormány által felvállalt prioritást, a pénzért történő privatizációs megoldásokat részesítette előnyben. A privatizáció révén gyakorlatilag 1998-ra, a legnagyobb és legtöbb állami vállalat nem állami tulajdonoshoz került. Az 1989-ben törvényerőre emelkedett gazdasági társaságokról szóló törvény nyomán a hazai vállalati szerkezetben a korábbiakhoz képest a gazdálkodási formák sokszínűvé váltak, és sokkal több gazdálkodó szervezet működött az országban. A regisztrált gazdasági szervezetek számát az 1.táblázat szemlélteti A vállalati szerkezetben számuk alapján az egyéni vállalkozások dominálnak, ami jelentős elmozdulást jelent a 80-as évekhez képest. A táblázatból kiderül, hogy az 1991-1998.közötti időszakban a társas vállalkozások száma dinamikusan növekedett 1.táblázat A regisztrált gazdasági szervezetek

száma a gazdálkodási formák és tulajdon szerint, 1991-1998. 8 1991 1992 1993 1994 1995 1996 Egyéni 521417 606207 688843 778036 791496 745247 vállalkozás Jogi.szenélk 20000 70597 98036 121128 144816 167426 .társvállalk Jogi 52694 69386 85638 101247 116945 136917 szem.vállalk Válalk.össz 594111 746190 872517 1000411 1053257 1049590 Állami 2233 1733 1130 821 761 683 váll.illátalak .kötelezett Külf.érdekelt 9117 17182 20999 23557 25096 26130 .vállalat 1997 1998 659690 648701 Változás 98/91 124% 158662 174250 871% 179912 203691 387% 998264 1026642 655 619 173% 27% 26527 285% 25992 A hazai vállalati formák közül az iparban korábban különösen domináns vállalati forma, az állami vállalat gyakorlatilag megszűnt, mivel ezek a vállalatok gazdasági társasággá alakultak át vagy megszűntek A fenti táblázatban szereplő, 1998-ban átalakulásra kötelezett vállalatoknak kevesebb mint 40%-a volt működő vállalat. A vállalati

szerkezetben további jelentős változás volt ebben az időszakban, hogy a külföldi érdekeltségű vállalkozások száma jelentősen megnőtt. A KSH adatai szerint 1990-ben 5693 külföldi vállalkozás működött Magyarországon, míg 1998ban 25992, melyek többsége külföldi tulajdonú vállalkozás. A privatizáció és az intézményi változások nyomán mind a tulajdonosi szerkezet, mind pedig a gazdálkodási formák sokszínűsége jellemezte az 1990-es évek végén a h azai vállalati kört. A vállalati kérdőíves felmérések szempontjából ez azzal a nehézséggel jár együtt, hogy igen nehezen érhető el, hogy a felmért vállalati minta a magyar vállalati populációra nézve reprezentatív legyen. A vállalatok tulajdonosi összetételére vonatkozó statisztikák a 2 és 3.táblázatban találhatók Az adatok alátámasztják azt az általános észrevételt, hogy Magyarországot koncentrált tulajdonosi szerkezet jellemzi. A két időszak között a

tulajdonosi koncentrációt illetően nincsen számottevő különbség, a vállalatok majdnem felére jellemző, hogy meghatározó tulajdonosuk 75 százalék feletti tulajdonrészt birtokol, és 60 százalékuknál jellemző az 50 s zázalék feletti többségi tulajdonlás. A domináns tulajdonosok kilétére világít rá a következő táblázat. Ebben az elemzésben csak azok a vállalatok szerepelnek, melyekre nem jellemző az elaprózódott tulajdon. Az eredmények szerint 1995-ben az állam volt a legtöbb vállalatnál a domináns tulajdonos, míg 1998-ra a belföldi tulajdonlás jellemző leginkább. A külföldi tulajdonosok aránya valamelyest csökkent, az önkormányzati tulajdonú vállalatok száma pedig csupán eggyel kevesebb, mint az előző felméréskor. Kiderült, hogy az állami vállalatok többségében belföldi tulajdonúvá váltak, csakúgy, mint két, korábban külföldi tulajdonú cég is. 9 2.táblázat A domináns tulajdonos tulajdoni

részaránya szerinti megoszlás Domináns tulajdon szerinti kategóriák 75% fölött 50% fölött 25% fölött 25% alatt Elaprózott Összesen: 1996 gyakoriság % 1999 gyakoriság % 56 17 21 9 5 118 47,46 14,41 17,80 7,63 12,71 100,00 55 15 23 9 16 118 46,61 12,71 19,49 7,63 13,56 100,00 1999 gyakoriság 31 14 47 12 10 114 % 3.táblázat Domináns tulajdonosok Tulajdonosi Kategória Állami Külföldi Belföldi Önkormányzati Egyéb összesen 1996 gyakoriság 43 17 34 13 8 115 % 37,4 14,8 29,6 11,3 7,0 100 27,2 12,3 41,2 10,5 8,8 100 Az 1995-ös megoszlás hasonló az 1996-oshoz,azzal a különbséggel, hogy kisebb arányban szerepelnek benne az 1000 f ő feletti vállalkozások. 1999-hez viszonyítva viszont egyértelműen nagyobb a több alkalmazottal rendelkező vállalatok aránya. Megfigyelhető, hogy merre történtek elmozdulások a kategóriák között. Az 50 fő alatti foglalkoztatottsággal működő cégek főként az 50 és 100 fő közöttiekből

kerültek ki, ezenkívül az 500-1000 fős cégek közül kerültek még át többen az alsóbb kategóriákba, míg az 1000 feletti létszámot foglalkoztató cégek aránya valamelyest megnőtt, ahová még korábban 100-299 fős cégek közül is kinőtte magát egy vállalat, nagy valószínűséggel összeolvadás, felvásárlás következtében. 10 4.táblázat A vállalatok megoszlása létszámkategóriák szerint létszámkategóriák 50 alatt 50-90 100299 300-499 500-999 1000 fölött Összesen: 1996 0 16 31 21 29 21 118 % 0,00 13,56 26,27 17,80 24,58 17,80 100,00 1999 5 13 34 21 22 23 118 % 4,24 11,02 28,81 17,80 18,64 19,49 100,00 A vállalatok eszközérték szerinti megoszlását a két időpontban az 5.táblázat tartalmazza Mint látható, az 1 milliárd forint feletti eszközértékkel rendelkező cégek vannak túlsúlyban, hasonlóan az 1996-os adatokhoz. Az alacsonyabb kategóriákba tartozó vállalatok aránya is nagy hasonlóságot mutat az 1996-os

évvel. Az 1999-es értékek nagy eltéréseket mutatnak A közös vállalatok eszközértékében történő változások azonban szintén negatív irányba történtek. Bár a lefelé és felfelé elmozduló vállalatok száma szinte ugyanannyi, a negatív változás mértéke jóval nagyobb, 8 vá llalat esetében történt visszaesés a legnagyobb kategóriából a legkisebb kategóriába. 5.táblázat A vállalatok megoszlása eszközérték szerint Eszközérték 100m Ft alatt 100-499m Ft 500-999m Ft 1000m Ft fölött Összesen: 1996 16 26 19 49 110 % 14,55 23,64 17,27 44,55 100,00 1999 25 21 14 50 110 % 22,73 19,09 12,73 45,45 100,00 Az árbevétel szerinti megoszlás a méretek csökkenése ellenére pozitív irányban változott, ahogy a 6.táblázatból is kitűnik Bár e szerint az eloszlás szerint is vannak jelentősen negatív irányba mozduló cégek, a többség árbevétele mégis nőtt. A cégek többsége 1 milliárd feletti éves árbevétellel rendelkezik, és

csökkent a 100 millió alatti bevételt produkálók aránya. 11 6.táblázat A vállalatok megoszlása árbevétel szerint árbevétel 100m Ft alatt 100-499m Ft 500-999m ft 1000m Ft fölött Összesen: 1996 16 26 19 49 110 % 14,55 23,64 17,27 44,55 100,00 1999 25 21 14 50 110 % 22,73 19,09 12,73 45,45 100,00 Fentiek alapján elmondhatjuk, hogy a 90-es években a piacgazdaság kiépülése jelentős intézményi és strukturális változásokkal járt együtt. A piacgazdaság kiépülése jelentős intézményi változásokat hozott, amelyek a vállalati működés belső területeit, a vállalati kapcsolatokat, a hazai és külpiaci fellépést is jelentősen érintették. Az intézményi változások nyomán az évtized közepére alakultak ki azok a keretek, amelyek a vállalati működés szempontjából tartósnak voltak tekinthetők. A kilencvenes évek elejének strukturális változásai nyomán az évtized eleje jelentős recesszióval volt jellemezhető, amelyből

az 1995 utáni időszak makrogazdasági adatai mutatnak kilábalást. A 90-es években a vállalati működést meghatározó legfontosabb tényező a privatizáció volt. A privatizáció következtében a vállalati tulajdonosi szerkezet átalakulása mellett a vállalatok gazdálkodási formák és méret szerinti szerkezete is átalakult. Vállalati szerkezet és iparstruktúra Az ipar strukturális átalakulása mind ágazati, mind mikroszinten jelentősen felgyorsult A stratégiai, illetve taktikai jellegű húzóiparágak kibontakozása ebben a változatban markáns trend, ennek megfelelően a termelés és értékesítés növekedése a gépiparban és a finomvegyiparban lesz tartósan az ipar átlaga fölött. Az ipari termelés és értékesítés növekedési üteme 1996-1997-re felülről hozzásimul a GDP évi 3-4 százalékos növekedési pályájához, majd a további években az infrastrukturális fejlődés gazdasági növekedést meghatározó szerepének

kibontakozásával párhuzamosan - tartósan 1-2 százalékponttal a GDP trendvonala alá kerül. A gépipar és a finomvegyipar növekedési üteme ugyanakkor meghaladja az ipari termelés és a GDP növekedési ütemét. Az ipar vállalati struktúrája is gyorsuló ütemben alakul át A vállalati méretstruktúrát a magyar iparban hagyományosan torz arányok jellemzik. A még mindig jelentős számú nagyvállalat és a gombamód szaporodó kisvállalkozások között az aránylag nagy növekedés ellenére továbbra is viszonylag kicsi a középvállalatok száma. A középvállalatok méretkategóriájában valósul meg látványos növekedés, miközben a kisvállalat alapítási hullám "lecseng". A középvállalatok felfutása részben a "taktikai" húzóiparágak kibontakozásából táplálkozik, részben pedig abból, hogy a privatizáció lezárulásával a külföldi működő tőke már nem a létező cégekbe áramlik, hanem újakat alapít.

Hasznos lenne, ha az exportösztönző, illetve támogató politika középpontjában már nem az alapintézmények struktúrájának és általános működési feltételeinek a kérdései állnának, hanem 12 a kereskedelmi bankok exportfinanszírozó funkciójának a megteremtése is napirendre kerülne. Ehhez természetesen előfeltétel a pénzintézeti rendszer új, a jelenlegi bénító terhektől mentes struktúrájának kialakítása. A tőkeközvetítő rendszer megjavítása csak kisebb részben iparpolitikai feladat - főleg annyiban, amennyiben a beruházási ,fejlesztési jellegű pénzügyi közvetítő intézmények kiépítéséről van szó. Az iparpolitikának azonban figyelemmel kell lennie arra, hogy a pénzügyi irányítást elsősorban az egyensúly fenntartása, ezenkívül pedig a bankrendszer egészséges működőképességének a megteremtése köti le. Azt nem lehet várni a pénzügyi irányítástól, hogy az ipari szerkezetátalakítást segítő

specializált pénzintézetek létrehozását kezdeményezze, azt pedig végképp nem, hogy ehhez tőkével is hozzájáruljon. Az aktív iparpolitika kialakításában külön területté kellene válnia annak, amely az iparfejlődést segítő kisbankok, egyes dél európai országokban vagy Írországban elterjedt ún. fejlesztési intézetek kialakítását készíti elő Ennek pénzügyi fedezetéhez például az EBRD, a magyar termelékenységi központ létesítésében már sikerrel közreműködő japán (esetleg a dél-koreai) kormány, illetve egyes német tartományi kormányok járulhatnának hozzá. Szja kedvezményekkel azonban lakossági kisbefektetői érdeklődését is fel lehet kelteni ilyen projektumok iránt. A vállalkozások közepesnek, de inkább igen bizonytalannak mondható növekedési környezete miatt ebben a forgatókönyvben nem lehet a vállalati beruházások megélénkülésére számítani akkor, ha az iparpolitika nem alkalmaz

beruházásösztönző eszközöket. Itt megint az iparpolitika aktivitásának kellene kompenzálnia azt, hogy a gazdaság valójában még nem tud elrugaszkodni arról a stagnálási alacsony növekedési pályáról, ahol a növekedés megélénkülése rövid időn belül egyensúlyvédelmi reflexeket generál a gazdaságirányításban. Az 1993-1994-es beruházási felfutásban a közületi beruházásoknak még jelentős szerepük volt. Ez önmagában egyáltalán nem baj, de a beruházási fellendülést törékennyé teszi, mert ez a fellendülés a központi költségvetés kiadási lehetőségeinek a függvénye. A magyar gazdaságban, az 1990-es évtizedben jelentõs átalakulás ment végbe. Az 1990es évtized elsõ felét jellemzõ gazdasági visszaesést követően az évtized derekán stabilizációs időszak következett, majd az évtized utolsó éveiben megindult a stabil, évi 4–5%-os gazdasági növekedés, miközben – a korábbi évekkel szemben – a külső

egyensúly a gyorsuló növekedési ütem ellenére sem borult fel. Ez nagymértékben köszönhető volt annak, hogy a fellendülés időszakában a gazdaság exportvezérelt növekedési pályára állt. 1995 és 2000 között a kivitel lényegében megduplázódott, miközben szerkezete is átalakult a magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek és szolgáltatások javára. Az ipari termelés 1995–1996. évi szerényebb, 4,6 é s 3,4%-os bővülését 1997-től kezdődően 2000-ig dinamikus, évi 10%-ot meghaladó mértékű növekedés követte, javuló termelékenységgel párosulva. A feldolgozóipar szerkezete ez idő alatt lényegesen megváltozott. A szerkezet átrendeződését elsősorban a kiemelkedően növekvő gépipari teljesítmény eredményezte, más fő ágazatcsoportok teljesítményének szerényebb növekedése, illetve mérséklődése mellett. A szerkezet átalakulásában ebben az esetben is meghatározó szerepe volt a p rivatizációnak és a

külföldi működőtőke beáramlásának. Néhány év alatt új, export orientált iparágak és szakmakultúrák (személygépkocsi- és alkatrészgyártás, az elektronika és az informatika) fejlődtek ki. Megszűntek a korábban túlméretezett és gazdaságtalan termelő kapacitások, háttérbe szorultak olyan iparágak, amelyek a világgazdaságban is túltermelési problémákkal küzdöttek (pl.: hajógyártás) A vállalati méretstruktúra átalakulása már a rendszerváltás előtt megkezdődött, majd felgyorsult. Az óriási és versenyképtelen állami vállalatok megszűntek, emelkedett 13 magántulajdonú vállalkozások száma, de zöldmezős beruházásokkal is létesültek új, elsősorban külföldi tulajdonú cégek. Ugyanakkor dinamikusan fejlődött az egyéni vállalkozások száma, és 2001 évre ennek aránya meghaladta a 47%-ot az iparban. Figyelemre méltó, hogy a textília, textiláru gyártás, illetve a bőrtermék, lábbeli gyártás

szakágazatban ez az arány ennél jelentősen magasabb, 59,4% illetve 61% volt 2001. évben A magyar gazdaságpolitika célrendszerében a növekedés mellett a belső és külső egyensúly javulása, és az infláció mérséklése állt, továbbá széleskörű reformok megvalósítását is célul tűzte ki. Céljait úgy kellett megvalósítania, hogy eközben a külső környezetben jelentős változások mentek végbe, a világgazdasági feltételek erőteljesen módosultak, a jugoszláviai háború szétzilálta a kereskedelmet, s természeti csapások is érték a térséget, országunkat. E nehéz feltételek mellett a gazdasági szabályozórendszer kialakításánál számos, egymásnak sokszor ellentmondó célt kellett figyelembe venni, mely sokszor megszorításokhoz és a szabályozók gyakori változásához vezetett. Az új kormány által elkészített, a 2002–2005-ös időszakra vonatkozó gazdaságpolitikai program alapvető céljai – a modernizáció, az

európai fejlettségi szintekhez való felzárkózás. Az ipar felzárkózását, a globális termelési és elosztási rendszerekbe való sikeres bekapcsolódását, az integrációs előnyök lehető legjobb kihasználása mellett történő európai integrálódását a versenyképesség javítása szolgálja, az ipar ágazatait, vállalatait jellemző polarizáltság, a fejlődés ágazati és területi koncentráltsága, a foglalkoztatási feszültségek oldása mellett. E célok eléréséhez használt eszközrendszer kialakításánál feltétlen figyelembe kell venni nemzetközi kötelezettségeinket, különösen az Európai Unió állami támogatásokra vonatkozó és hazánk által harmonizált, illetve átvenni vállalt szabályait. Az EU egységes belső piacához való alkalmazkodás, a piacrajutás segítése Az Európai Unió közösségi vívmányainak átvétele és alkalmazása alapfeltétele a Közösséghez való csatlakozásnak. Magyarország 2002 év végéig be

kívánja fejezni a felkészülést a tagságra, és reményeink szerint a tervezett menetrendnek megfelelően hazánk teljes jogú taggá válik. A csatlakozás időpontjának közeledtével egyre fontosabbá válik a közösségi jogforrások harmonizációja, hazai adaptálása, a szükséges intézményrendszer működésének biztosítása, a korszerű minőségbiztosítási módszerek, eljárások alkalmazása. Ehhez évek óta pályázati rendszer működtetésével nyújt támogatást a kormányzat a vállalkozásoknak. A vállalkozások felkészítését a csatlakozásra a szakmai szervezetek bevonásával pénzügyileg is támogatja a t árca pályázatokon, keresztül, rendezvények–konferenciák szervezésével, kiadványokkal. Ipari foglalkoztatás, emberi erőforrás-képzés Az iparpolitika – összhangban a gazdaságpolitikai prioritásokkal – elsősorban a versenyképesség javításán keresztül járul hozzá a m unkahelyek fennmaradásához, a foglalkoztatás

növeléséhez. Az elmúlt években lezajlott jelentős minimálbér-növekedés azonban számos, elsősorban munkaigényes tevékenységet végző szakmacsoport, így pl. a bőr- és cipőipar versenyképességére is negatívan hatott. Ennek ellensúlyozására a kormányprogramban foglaltaknak megfelelően sor kerül majd a vállalkozások és a dolgozók terheinek csökkentésére, a szakképzéshez, a felnőttképzéshez kapcsolódó kedvező adózási szabályok bevezetésére. E mellett 14 a munkaerőpiac rugalmasabbá tételével, a munkahelyteremtés ösztönzésével és a meglévő munkahelyek megtartását szolgáló intézkedésekkel kívánja elősegíteni a kormány a foglalkoztatási ráta növelését. A kis- és középvállalkozások, a beszállítói kapcsolatok támogatása Az 1999 évben elfogadott, a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló XCV. törvény megteremtette e vállalkozói kör széleskörű, komplex

fejlesztésének törvényi kereteit. A Széchenyi Tervben megfogalmazott programok/pályázatok célja az volt, hogy elősegítsék, hogy teljesítmény-, export- és foglalkoztatási képességük növelésével csökkenjen a m ikro-, kis- és középvállalkozásoknak a nagyvállalkozásokkal szembeni versenyhátránya. A kis- és középvállalkozások tőkéhez jutását segíthetik majd a napjainkban tevékenységüket megkezdő kockázati tőketársaságok, a Széchenyi Hitelkártya és az adórendszerben bevezetett módosítások is. Regionális fejlesztés Az ipar térszerkezete erősen polarizálódott, mely polarizáció többek között a gazdasági teljesítményben, a munkanélküliségben és a külföldi tőkebeáramlásban is kimutatható. A regionális politika keretei között a régiók esélyegyenlőségét ezért a foglalkoztatáspolitika, a beruházás-ösztönzés eszközeinek differenciált alkalmazásával, az infrastrukturális hálózatok és a humán

erőforrás fejlesztésével kívánjuk elősegíteni. Ipari helyzetkép Az ipar nemzetgazdasági súlya, dinamikája, szerkezeti arányainak változása Magyarországon a bruttó hazai termék (GDP) elõállításából 1998-ban a mezõgazdaság részesedése 5,5% volt, az iparé és építõiparé 32,9 %, a szolgáltató szektoré 61,6%. Az arányok és változási irányaik megegyeznek a nemzetközi trendekkel. Az ipari termelés 1993 ót a növekszik. Az 1995-1996 évi szerényebb, 4,6 és 3,4%-os bõvülést 1997-ben 11,1%-os teljesítményemelkedés követte. (Az 1997-ben elért termelési szint 8,5%-kal maradt el az 1989. évitõl és 36,7%-kal volt magasabb, mint a visszaesés mélypontján, 1992-ben) 1998-ban a növekedés üteme tovább gyorsult, 12,5%-ot ért el, 1999-ben a növekedés 10,4 %, 2000-ben 18,3 %. 1994-tõl kezdõdõen az ipari növekedésben fõ szerepe volt a kivitelnek - amely évente kétszámjegyûen nõtt (1994: 21,0 %, 1995: 18,8 %, 1996: 17,6 %, 1997:

34,1 %, 1998: 28,4 %, 1999: 23,0 % , 2000: 27,4 % ). A belföldi értékesítés nagyjából változatlan volt 1994 é s 2000 között (1994: 6,4 %, 1995: -1,6 %, 1996: -1,5 %, 1997: -1,3 %, 1998: 3,2 %, 1999: 1,4 %, 2000: 9,0 %). A stagnálást részben a belföldi fogyasztás kedvezõtlen alakulása, az import kiszorító hatása okozta, amelyet egyes esetekben ellensúlyozott a beruházás növekedése. A vizsgált idõszakban - 1994 és 1998 kö zött - az ipar termelése és értékesítése 39%-kal nõtt, miközben a belföldi értékesítés 3 % -kal csökkent és az export 149%-kal nõtt. A termelési és exportdinamika (a „helyreállítás” és gyorsított alkalmazkodás miatt) lényegesen meghaladta az EU-ban megfigyelhetõ átlagos növekedési ütemet. 15 Az iparban foglalkoztatottak létszáma a vizsgált idõszakban stagnált,- 1994-95. és 1996ban a létszám csökkent, az 1997-1998 évi létszámnövekmények (1,7% ; 4,6%) ellensúlyozták a korábbi három év

csökkenését - 1998-ban a foglalkoztatottság az 1994. évivel egyezett meg Az ipar ágazatai közül a legnagyobb súlyú feldolgozóipar termelése és értékesítése rendkívüli dinamikával nõtt, 1998-ban összehasonlítható áron mintegy 45%-kal haladta meg az 1994. é vi értéket: 1994-ben meghaladta a 9%-ot, 1995. és 1996-ban 5%, illetve az alatti volt, majd 1997ben és 1998-ban 15% körül alakult A feldolgozóipar belföldi és exportértékesítésének növekménye megegyezett az ipar összesen hasonló mutatóival. A foglalkoztatás a feldolgozóiparban 1998-ban 1994-hez viszonyítva 2,6%-kal nõtt meg úgy, hogy a feldolgozóipar 1994-1995-ben évente mintegy 4-5%-ot veszített létszámából, 1996-ban a létszám stagnált, ezután 1997-ben 1,6%-kal, 1998-ban 5,6%-kal növelte létszámát. A bányászat termelése és értékesítése a v izsgált idõszakban a k étharmadára csökkent. A foglalkoztatottak létszáma 1998-ban az 1994. évinek kétharmadát

érte el A villamosenergia-, gáz-, hõ- és vízellátás ágazat termelése és értékesítése a vizsgált idõszakban 8%-kal nõtt. A foglalkoztatás az ágazatban 10%-kal csökkent A feldolgozóipar dinamikus növekedésének eredményeként az 1994-1998 idõszakban az ipar egyes ágazatai közötti arányok jelentõsen eltolódtak. A bányászat termelési értéke alapján 1994ben az ipar 1,4%-os részarányát tudta magáénak, ez 1998-ban 0,6%-ra csökkent A villamosenergiaipar részaránya 11,7%-ról 11,3%-ra csökkent. A feldolgozóipar 86,9%-os 1994 évi részaránya 88%-ra nõtt. A feldolgozóipar legnagyobb szakágazata, a gépipar a feldolgozóipari termelés 40%-át az ipari termelés 35%-át adta 1998-ban. A gépipari export az a feldolgozóipari export és az ipar összes exportjának 61-61%-át reprezentálta. A gépipar belföldi értékesítése az ipar belföldi értékesítésének 12%-át teszi ki, amíg a feldolgozóiparból 15%-ot képvisel. A gépipar a

vizsgált idõszakban termelését és értékesítését 1998-ra 1994-hez viszonyítva 3,3szeresére növelte, belföldi értékesítése gyakorlatilag stagnált, exportértékesítése 5,8-szeresére nõtt. Az összes foglalkoztatottak száma közel 16%-kal nõtt 1996 ót a létszámát folyamatosan növeli, a növekedési indexek 1996-ban 3,9%, 1997-ben 4,3%, 1998-ban 12,6%. A szerkezeti átalakulás mélységét jellemzi, hogy a kilencvenes években – a „teremtõ rombolás” idõszakában – a foglalkoztatottak 60 %-a elveszítette munkáját, a telephelyek 2/3-át bezárták. A gépipar összes termelésének 83%-át exportálta 1998-ban. Ez az adat messze meghaladja a feldolgozóipar 54%-os mutatóját. A gépipar szakágazatai közül a gépipari átlagot meghaladó exportarányt mutat az irodagép és számítógépgyártás (98,7%), a híradástechnikai termékek gyártása (92,4%), a közúti jármûgyártás (90,7%) exporthányada. A mûszergyártás

exportértékesítésének aránya 1998-ban csak a felét (40%-ot) érte el a gépipar hasonló mutatójának. A feldolgozóipar gépiparon kívüli ágazatai az elmúlt 4 é vben termelési indexük alapján a feldolgozóipari átlag alatt növekedtek. A 4 év alatt 10% feletti növekedési ütemet tud felmutatni a fa-, papír-, nyomdaipari termékek gyártása (19%), kohászati és fémfeldolgozás (14%), egyéb feldolgozóipar (13%). A feldolgozóipar másik két ágazatának termelése a vegyipar (3%), a textíliák és ruházati termékek gyártása (4%) az elmúlt négy évben gyakorlatilag stagnált. Csökkent az élelmiszerek, italok és dohánytermékek gyártása ágazat termelése a v izsgált idõszakban, 1998-ban az 1994. évitõl több mint 5%-kal maradt el A feldolgozóipari export jelentõs növelésében kiemelkedõ volt, hogy a gépipar 1994. é vi exportját 1998-ra közel meghatszorozta. A feldolgozóipar egyéb ágazatainak 4 é ves exportnövekedési mutatói a

feldolgozóipar átlaga alatt realizálódtak: a nemfém ásványi termékek gyártása, valamint a fa-, papír- és nyomdaipari termékek gyártása szakágazatban az export 16 mintegy megduplázódott, az egyéb feldolgozóiparban 83%-kal nõtt, az élelmiszerek, italok és dohánytermékek gyártása ágazatban 33%-kal nõtt, a textil és ruházati termékek gyártása ágazatban 26%-kal fokozódott. A vegyipar összes értékesítésében a folyamatok fordítottak, mint a feldolgozóipar egészében, ugyanis a vegyipar az elmúlt négy évben belföldi értékesítését növelte 6%-kal, amíg exportja közel 5%-kal csökkent. A bruttó hozzáadott érték nagysága szerint az elsõ tíz feldolgozóipari tevékenység (kétszámjegyû NACE osztályozás szerint) a következõ volt 1998-ban: élelmiszeripar, ital gyártása (NACE 15), közúti jármû gyártása (34), vegyi anyag, termék gyártása (24), kokszgyártás, kõolaj-feldolgozás, nukleáris fûtõanyag gyártása

(23), gép, berendezés gyártása (29), fémfeldolgozási termék gyártása (28), máshova nem sorolt villamos gép, készülék gyártása (31), egyéb nemfém ásványi termék gyártása (26), gumi-, mûanyag termék gyártása (25), ruházati termék gyártása (18). Az EU-ban az elsõ tíz feldolgozóipari tevékenység rangsora a következõ volt 1995-ben: vegyipar (24), gépek, berendezések (29), élelmiszeripar és italok (15), autógyártás (34), fémfeldolgozási termék gyártása (28), villamosgépgyártás (31), fémalapanyag gyártása (27), kiadói, nyomdai tevékenység (22), egyéb nemfém ásványi termék gyártása (26), gumi-, mûanyag termék gyártása (25). A két halmazban nyolc tevékenység megegyezik, s ennek alapján megállapítható a feldolgozóipari iparszerkezetek nagyfokú hasonlósága, a k ereskedelmi csere intenzitása alapján pedig erõteljes komplementaritása – legalábbis néhány iparág (34, 31, 29) esetében. Magyar specialitás a

ruházati ipar magas aránya. A magyar ipar alább – a versenyképességi vonatkozásokkal összefüggésben – tárgyalt szakosodási és despecializációs irányzatai megegyeznek a v ilágtendenciákkal, sõt az alkalmazkodási, modernizációs tendenciák erõsebbek azoknál. Ezeknek az irányzatoknak (ágazati dinamikáknak, exportarányok növekedésének) a lineáris kivetítése, folytatódása 2008-ig nehezen alapozható meg elméletileg, nemzetközi összehasonlításokkal. Vélhetõen folytatódik a német és osztrák iparral folytatott szoros szimbiózis, számos tevékenység kitelepítése Magyarországra. Viszont e tevékenységek tartalmát tekintve várhatóan folytatódik a magasabb mûszaki színvonal, magasabb hozzáadott érték felé való elmozdulás (az autóiparban például már jól érzékelhetõ az összeszerelõ tevékenységek rovására az értékesebb részegységek – motor, sebességváltó, fék, stb. – elõállításának arány növekedése)

A feltételek – innovációs bázis, szakképzettség, stb. – megteremtõdésével, erõsödésével csökkenni fog a kibocsátási dinamika, miközben a hozzáadott érték, a bértartalom nõhet. A magyar ipar méretstruktúrája, tulajdonosi szerkezete, belsõ irányítási rendszere, termelési és értékesítési szerkezete is gyökeresen megváltozott a kilencvenes években. Az állami tulajdon 70%-ról 16%-ra, a szövetkezeti 7,5%-ról 1,7%-ra csökkent, a magántulajdon 23%-ról 72%-ra nõtt. A külföldi tulajdon aránya 1998-ra 38 %-ra nõtt A feldolgozóipari vállalkozások jegyzett tõkéjének 56,5%-a külföldi tulajdonban van. 1997-ben 26 ezer, 1999-ben 35 ezer külföldi érdekeltségû vállalkozás mûködött Magyarországon, közülük minden második tisztán külföldi érdekeltségû. Az ipar vállalati méretstruktúrája egyrészt a korábban túlcentralizált gazdaság decentralizációs és privatizációs folyamata keretében, másrészt a h azai és a

k ülföldi magántõke cégalapításainak, beruházásainak következtében alakult át. Míg a kis- és középvállalkozások háromnegyed része a szolgáltatásokban tevékenykedik, a nagyvállalkozások 62 %-a az iparban mûködik. A termelés és a kivitel nagy mértékben koncentrált. nagyszervezetek termelési értéken mért súlya erõteljesen nõtt, különösen a gépiparban. A 10 legnagyobb ipari vállalkozás állította elõ 1997-ben az ipari termelés 22%-át. A vállalkozások exporttevékenysége is nagymértékben függ azok 17 nagyságától. Az export súlya 1992-ben az árbevétel 8,5%-a, 1997-ben 7,5%-a volt a kisvállalkozásoknál, 10, i lletve 15%-a a közepes méretûeknél és 16, i ll. 30%-a a nagyvállalati körben. 1997-re a 300 f õ feletti nagyvállalkozások lettek a növekedés hordozói, a kisvállalkozások növekedéshez való hozzájárulása visszaesett. Az 1000 f õnél nagyobb 118 vállalat realizálja az ipari termelés 44%-át,

alkalmazza az iparban foglalkoztatottak egyharmadát. A gépiparban 32 vállalkozás adja a t eljes gépipari termelés mintegy 50%-át, és foglalkoztatja a gyártási ágban alkalmazásban állók 36%-át. A vegyiparban a 15 1000 fõ feletti vállalat állítja elõ az ágazat termelésének kétharmadát, foglalkoztatja a vegyipari alkalmazottak 53,1%-át. Magyarországon az exportorientált, külföldi tulajdonú, nagyvállalati szektor, valamint a belsõ, illetve lokális piacra termelõ, hazai tulajdonú, kis- és középvállalati szektor elkülönülése területileg is megjelenik. Sõt, a nagytérségi területi egyenlõtlenségek egy része éppen a gazdaság dualitására vezethetõ vissza. Ebbõl eredõen a két szektor közötti termelési, innovációs és információs kapcsolatok erõsítése egyben a t erületi egyenlõtlenségek tompítását, az elmaradt régiók felzárkóztatását is elõsegíti. (Az összefüggés az ellenkezõ irányban is igaz: a t erületi

egyenlõtlenségek tompítása egyben segíti a gazdaság duális szerkezetének az oldását is.) Versenyképesség Az export aránya az ipari értékesítésben az 1994. évi 25%-ról 1997-re 40%-ra nõtt, majd 1998ban 47,9% volt Az export bõvülése 1997 után minden feldolgozóipari ágazatcsoportra jellemzõ A bõvülés legdinamikusabb összetevõje a gépipari kivitel. 1998-ban a gépipari összes értékesítés 82,6%-a került exportra, ez adta az ipar összes exportjának 60,7%-át. A feldolgozóipari exporton belül a közepes és magas technológiai színvonalat megtestesítõ termékek aránya Magyarország esetében 1998-ban kb. 63 % -ot tett ki, alig elmaradva az OECD 29 tagállamának kb. 66 %-os arányától (Az élen Írország áll kb 83 %-kal; az EU átlaga 60 %; Spanyolország aránya 57 %, Csehországé 54 %, Portugáliáé 40 %, Lengyelországé 34 %.) Ha csak a h igh-tech termékek arányát nézzük, akkor az EU-átlag 15 % - Magyarország: 22 %; Írország:

45 %, Spanyolország: 8%, Csehország: 7 %, Lengyelország: 6 %, Portugália: 6 %.) Elsõsorban a híradástechnikai berendezések, villamos gépek aránya nõtt a kivitelben, de nagy ugrás látható az iroda és számítógépek terén is. Termékszinten a három csoport mögött háromnégy fõ termék állt 1998-ban: a híradástechnikai berendezéseknél a legfontosabb a video rögzítõ lejátszó berendezések, a villamosipari gépeknél a gyújtó és egyéb dróttekercsek jármûvekhez és az irodagépeknél a h áttértároló számítógép-egységek illetve a m ágneses és optikai leolvasók. Ezek a t ermékek egyértelmûen egy-egy Magyarországon mûködõ multinacionális vállalathoz köthetõk. A közepes technológia-igényû csoport is jelentõsen növelte részesedését a feldolgozóipari exportban, ami egyedül a közúti jármûveknek köszönhetõ. Itt az 1000 cm3 feletti hengerûrtartalmú belsõégésû dugattyús motorokról van szó, ami egyébként a

magyar kivitelben a legfõbb exporttermék. Az alacsony technológia-igényû termékek részesedése a másik két csoport növekedésével egy idõben drasztikusan csökkent. Az élelmiszerek, textil-ruházati termékek, vasés acéltermékek, vagyis a hagyományos, munkaigényes termékek mozgatták ezt a tendenciát A textilipari termékeknél megfigyelhetõ 1990-1993 között egy átmeneti felfutás (a bérmunkakonstrukcióknak köszönhetõen), majd csökkenés. Ami a közép- és high-tech tevékenységek növekedési dinamikáját illeti – összehasonlítva a teljes feldolgozóipar növekedési ütemével - , általános tapasztalat, hogy az elõbbiek dinamikája 18 jelentékenyen meghaladja az utóbbiét. Magyarországon az 1990-1998 években a feldolgozóipar évi átlagos növekedési üteme 13 % körül volt, míg a közép- és high-tech szakágazatok dinamikája évi 23 % körül alakult. (Az EU átlagában a fenti növekedési ütemek: 5,5 – 6,5 %, Írországban

12,5 – 17 %, Csehországban 17 – 23 %, Lengyelországban 15 – 17,5 %, Portugáliában 5 – 10 %, Spanyolországban 8 – 9 %.) A gépipar 82,6%-os átlagos exportarányát az irodagép és számítógépgyártás (98,7%); a híradástechnikai termékek gyártása (92,4%); a közúti jármûgyártás (90,7%) szakmakultúrák haladják meg, ugyanakkor jelentõs, az ipar átlagát meghaladó a villamosipari gépek gyártásának 76,6%-os és a gépek és gépi berendezések 53,3%-os exportaránya. Erõteljes az ipar (iparvállalatok) nemzetközi munkamegosztásba való beágyazódása. 1994 és 1998 között nemzetközi összehasonlításban is kiugróan, átlagosan 18 %-kal emelkedett az export volumene. A kivitel egy igényes piacra, az EU-ba nõtt a leggyorsabban: 1998-ba az export 70 %a irányult az Európai Unióba – egyes (úniós) értékelések szerint ez az arány már túlzott EUfüggõséget jelent Annak ellenére, hogy az EU importján belüli részesedésünk

csekély (az EU tagállamok teljes importjának alig több, mint fél százaléka származik hazánkból) bizonyos árucsoportokban (mint pl.: az elektromos és nem elektromos gépek és alkatrészek) a m agyar termelõk piaci részesedése számottevõ, több termékcsoportnál vett át a magyar ipar portugál, spanyol és távol-keleti piaci pozíciókat. Magyarországon a 90-es évek közepétõl ugrásszerûen javult a feldolgozóipar termelékenysége, ár- és költség-versenyképessége, a hazai termékek nem árjellegû, minõségi tulajdonságai, dinamikusan növekedett a high-tech és az átlagosnál gyorsabb ütemben fejlõdõ tevékenységek piaci részaránya az igényes felvevõpiacokon, stb. A magyar ipar versenytársakhoz – EU-hoz a nyolcvanas években csatlakozott Spanyolországhoz, Portugáliához, valamint a jelen bõvítési körben „esélyes” Csehországhoz és Lengyelországhoz – képest is javította relatív pozícióit (termelékenység, piaci

részesedés, nemzetközi vállalati hálózatokba való integráltság, stb.) 1995 óta gyors és jelentõs struktúramódosulás ment végbe az exportban és az importban, az összevontabb árufõcsoport és a termékcsoport mélységû adatokban egyaránt, valamint a behozatal és a kivitel relációs szerkezetében. 1997-98-tól vált meghatározóvá a kivitelben is és a behozatalban is a gépipari termékek forgalma. A gépipari export négy év alatt több mint négy és félszeresére növekedett, exportbéli részesedése meghaladta a 57,2 %-ot 1999-ben, becslések szerint 2001-ben már 59,5 % lesz a gép- és szállítóeszköz kivitel részesedése a magyar exportban. Az évente 20 % feletti exportnövekedés mögött döntõen a gépipari termékek kivitelének erõteljes - bár lassuló ütemû - növekedése húzódott meg. Csökkent a magyar kivitelben egyébként sem domináns alacsony feldolgozottságú nyersanyagok és energiahordozók részesedése, visszaesett az

élelmiszerek aránya is, miközben a gépek és gépi berendezések aránya már 1998-ban meghaladta a kivitel felét. A részletesebb termékcsoportos elemzés szerint a magyar kivitel volumenhordozó termékeivé a belsõégésû motorok és alkatrészeik, az irodatechnikai gépek, az elektromos alkatrészek, a felsõruházati termékek, a videoberendezések, az elektromos vezetékek, a s zemélygépkocsik, a rádió- és televizióberendezések, a gépjármûalkatrészek és az izzólámpák váltak. E tíz termékcsoport adta 1996-ban a teljes kivitel 25, 1998ban 40 %-át A tíz vezetõ termékcsoport mögött 20-25, az elsõ három mögött 4-5 multinacionális vállalat tevékenysége áll. 1997-98-tól a magyar külkereskedelmet egyértelmûen a multinacionális vállalatok, ezen belül elsõsorban a vámszabad területeken mûködõ cégek mozgatták. A kivitel 70 19 %-át adják a globális világgazdasági folyamatokba bekapcsolódó – ám a munkafolyamatoknak

Magyarországon csak egy-egy fázisát elvégeztetõ - multinacionális cégek. A feldolgozóiparon belül az élelmiszeripar, elektronika, autógyártás, vegyipar bizonyultak vonzónak – más, Magyarországhoz hasonlóan felzárkózó országokban ugyanezek az iparágak vonzották a leginkább a külföldi mûködõ tõkét - , ami arra utal, hogy ezek az igazán „globalizált” ágazatok, amelyek – függetlenül például az országmérettõl – mindenütt célpontjai a külföldi befektetõknek. A gazdasági növekedés megindulása és az export áruszerkezetének korszerûsödése nagyrészt a jelentõs állóeszköz-beruházásokkal járó, új kapacitásokat létrehozó zöldmezõs beruházásoknak köszönhetõ: 1996-tól a magyar külkereskedelmet a v ámszabad területek mozgatták, a k ivitel bõvülése elsõsorban az exportorientált külföldi befektetõk vámszabad területeken üzembe helyezett beruházásainak volt köszönhetõ. Mivel a vámszabad

területeken mûködõ cégek 2/3-a technológia-intenzív termékeket állít elõ és exportál, hozzájárulásuk a magyarországi export áruszerkezetének korszerûsödéséhez – az immateriális beruházások és tudástranszfer révén alapvetõ fontosságú. A tõkevonzás fontos feltétele a magyar munkaerõ magas induló felkészültsége, szakmai kultúrája. Még akkor is, ha (paradox módon) a feldolgozóiparban a modern, csúcstechnológiát képviselõ drága gépek mûködtetése jóval kevesebb szaktudást és kevesebb kreativitást igényel, mint a korábbi, elöregedett gépsorokon végzett tevékenység. A multik hazai leányvállalatainál globális szakosodás figyelhetõ meg: adott komponens gyártása már nemcsak a hazai piac igényeinek mértékében, hanem a tulajdonos összes vevõje számára állítják elõ. Általában nem komplex terméket állítanak elõ mélyen tagolt vertikális és horizontális tevékenységek révén, hanem részterméket

gyártanak és egy-egy funkciót látnak el, aminek következtében a tevékenység helyi – adott országban képzõdõ - hozzáadott értéke drasztikusan csökken. A nyitottság és a komplexitás tehát nem feltétlenül jár együtt, miközben a nyitottság és a hatékonyság szinte minden esetben korrelál egymással. A külkereskedelmi nyitottság nem eredményezi automatikusan a fejlettség magasabb szintjét. A külföldi szakmai befektetõk állóeszközeinek értéke és a hazai hozzáadott érték között negatív korreláció tapasztalható. Ugyanis a jelentõs volumenû, magas technológiai színvonalú beruházások alacsony helyi hozzáadott értékû, viszonylag alacsony kvalifikáltságot igénylõ összeszerelési tevékenységgel párosulnak. Viszont a komplex stratégiával integrált cégek, több vállalati funkciót is ellátó vállalatok termelõtevékenysége az egyszerû összeszerelésnél magasabb technológiai igényû. A helyi hozzáadott érték

részben emiatt magasabb, részben pedig amiatt, hogy a cég egyéb vállalati funkciókat is ellát (beszerzés, termelésszervezés, logisztika, K+F, regionális értékesítés-szervezés, mûszaki szolgáltatás stb.) – ami vállalaton belül, vagy országon belül elõállítható/beszerezhetõ, az nem lesz külkereskedelem tárgya – tehát a vállalati funkciók szegényessége nagy valószínûséggel a „nyitottsági” mutatót növelõ tényezõ. A külkereskedelmi szerkezet változásában fontos szerepet tölt be a k ülföldi részesedésû vállalatok tevékenysége. A vámszabad területen mûködõ vállalatok kivitele meghatározó azokban a s zektorokban, amelyek részesedése és specializációja nõtt. A technológia-intenzív termékek elõretörése mögött erõs koncentráció jellemzõ. A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy az utóbbi években az alapvetõen magas koncentráció mellett nõtt az ipari export termékdiverzifikáltsága (a

legnagyobb volumenû 10-20 termék külkereskedelmi súlya valamelyest csökkent). Az ún. ágazaton belüli termékcsere mértéke Magyarország EU-15 országokkal folytatott kereskedelmében 40 % körüli volt 1996-ban (ez az érték alatta maradt a 60 % körüli EU átlagos aránynak, de nagyjából megegyezett az ír értékkel, valamelyest meghaladta a portugál arányt, a 30 % körüli finn értéket és a 25 %-os lengyel arányt). 20 A magyar feldolgozóipari export kb. ¼ -ének egységnyi értéke legkevesebb 15 %-kal volt magasabb az EU-átlagnál (az EU esetében kb 38 %), további 30 % helyezkedett el a +/-15 %-os sávban (az EU esetében 40 %) és a maradék 45 % értéke volt alacsonyabb az EU-átlag 15 %-ánál is. Csehország (15 – 20 – 65 %) és Lengyelország (10 – 25 – 65 %) pozícióinál egyértelmûen kedvezõbbek a magyar pozíciók, de részben kedvezõbbek a spanyol (22 – 53 – 25) pozícióknál. A sok tekintetben mintának tekintett ír

megoszlás viszont kedvezõbb az EU átlagnál: 55 – 25 – 20. A magyar kivitelben az ún. intermedier (továbbfeldolgozásra kerülõ) termékek aránya 1996-ban 53,5 % volt (meghaladva az OECD 49,2 %-os arányát, miközben a beruházási javak aránya 9 % volt (elmaradva az OECD 16, 8 % -os arányától), a f ogyasztási javak aránya pedig 30,9 % (OECD: 25,7). A mûszaki-technológiai fejlettséggel a b eruházási javak aránya mutatja a legszorosabb összefüggést (USA-ban 26,1 %, Németország: 18,9 %, Japán 29,3 %, Finnország: 20,9 %, Svédország 17,0 %, stb.) Külkereskedelmi statisztikák alapján (a külkereskedelmi forgalom értéke a SITC (Rev.3) nómenklatúra szerint, 64 árufõcsoport, 1999. é v) a magyar ipar exportszakosodására, volumenhordozó termékeinek dinamikájára és a kivitel összetételére, koncentrációjára vonatkozóan megállapítható: (a) magyar külpiaci specializáció exporttöbblet (X-M) alapján Export-import különbség

Árufõcsoport megnevezése (Md Ft) 75 Irodagép, gépi adatfeldolgozó berendezés 351 71 Energiafejlesztõ gép és berendezés 285 84 Ruházati cikk és öltözék-kiegészítõ 190 1 Hús és húskészítmény 135 5 Zöldségféle és gyümölcs 80 82 Bútor és bútorelem 74 76 Híradástechnikai, hangrögzítõ és –lejátszó 64 készülék 4 gabona és gabonakészítmény 63 85 Lábbeli 41 42 Növényi olaj és zsír 17 Összesen: 1364 Összes magyar külkereskedelmi egyenleg: -707 A magyar külkereskedelmi forgalomban a legnagyobb arányú többletet egyes gépipari termékek (három árufõcsoport), három feldolgozott termék, továbbá az élelmiszerek és a nyersanyagok csoportjába sorolt termékek „állítják elõ”. (b) a tíz legdinamikusabban növekvõ kivitelû árufõcsoport*, 1999 21 Árufõcsoport megnevezése 78 Közúti jármû 88 Fényképészeti és optikai készülékek és felszerelés 75 Irodagép, gépi adatfeldolgozó berendezés 82 Bútor és

bútorelem 8 Állati takarmány 79 Egyéb szállítóeszköz 76 Híradástechnikai, hangrögzítõ és –lejátszó készülék 87 Szakmai, tudományos ellenõrzõ mûszer 22 Olajos mag és olajtartalmú gyümölcs 77 villamos gép, készülék és mûszer Összes magyarországi kivitel: Exportdinamika (elõzõ év = 100,0) 176,7 152,1 152,0 142,7 135,9 130,8 126,8 124,6 124,4 122,7 120,3 * 10 milliárd feletti kivitelû árucsoportok közül A legdinamikusabb árucsoportok közül öt a gépipari termékek, három feldolgozott termékek, egy-egy pedig az élelmiszerek illetve a nyersanyagok közé tartozott 1999-ben. c) a tíz legnagyobb export részesedésû árufõcsoport: Részesedése az exportból Árufõcsoport megnevezése (1999) % 75 Irodagép, gépi adatfeldolgozó berendezés 13,4 71 Energiafejlesztõ gép és berendezés 11,6 77 villamos gép, készülék és mûszer 11,0 78 Közúti jármû 9,0 84 Ruházati cikk és öltözék-kiegészítõ 5,3 69 Fémtermék 2,5 74

Általános rendeltetésû ipari gép 2,4 1 Hús és húskészítmény 2,4 82 Bútor és bútorelem 2,2 89 Egyéb feldolgozott termék 2,1 Összesen: 61,9 A 10 legnagyobb kiviteli részesedésû árufõcsoport közül egy tartozik az élelmiszerek közé, négy a feldolgozott termékek csoportjába, s öt a gépek és szállítóeszközök közé. Összegezve: azoknál a – fõként alacsony technológia-igényû – iparágaknál, ahol a magyar specializáció régebben magas fokú volt (textil, élelmiszer, faipari termékek, kõolajfeldolgozás, kokszgyártás, stb.) ez a specializáció továbbra is fennáll, de e szakosodás csökken vagy stagnál a 90-es években. Ezzel párhuzamosan elsõsorban 1996-98 között új specializációs irányok jelennek meg a high-tech termékek között, a számítógép-gyártás és a híradástechnikai berendezések terén. A villamos berendezéseket tekintve a specializáció végig fennmaradt. 22 Magyarországon a kilencvenes évek

közepétõl évi 10 %-ot meghaladóan növekedett az ipar termelékenysége. A magyarországi ipari termelés egységnyi kibocsátásra jutó munkaerõköltsége (a Unit Labour Costs) – vásárlóerõ-paritáson mérve, 1999-ben – az osztrák szint kb. 27 %-a volt, elmaradva a cseh 33 %-tól, a lengyel 40 %-tól és a szlovén 58 %-tól. Ezzel összhangban a MNB értékelése szerint a f ajlagos munkaköltség alapú reál effektív árfolyamindexek – a kibocsátást bruttó termelési értékkel, illetve a GDP-hez való hozzájárulással mérve – a versenyképesség igen jelentõs javulását, reálleértékelõdést jeleznek. Területi megoszlás Az ipari termelés területi eloszlása jelentõsen módosult a 90-es évek második felében. Megyei adatok alapján az ipar termelése kiemelkedõen növekedett Fejér, Gyõr-Sopron-Moson, Somogy és Vas megyékben. Szinte ugyanezen megyék ipara tartozott a legjelentõsebb exporthányadú területek közé (Vas, Fejér,

Gyõr-Sopron-Moson – e megyék esetében az export nettó árbevételen belüli részesedése meghaladta a 2/3-ot), s kivitelük dinamikája is kimagaslott. Kiemelkedõek még Komárom-Esztergom, Pest és Somogy megye termelési és export eredményei is. Elmaradott területnek számít továbbra is ipari teljesítménye alapján Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-AbaújZemplén, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye. Regionális aggregációban az ország összes ipari produktumából Közép-Magyarország közel 24 %-kal, Közép- és Nyugat-Dunántúl pedig egyaránt 22 %-kal részesedett. A három régió együtt az ipari termékkibocsátásnak több mint kétharmadát adta. Az exportértékesítés – mint a termelés esetén is – három régióra összpontosult. Az eladott termékek közel egyharmadát a nyugatdunántúli ipari vállalkozók exportálták, de Közép-Dunántúl és Közép-Magyarország is az exportárbevételek megközelítõleg 28 i lletve 20 % -át

realizálta A három térség együttesen az összes külpiaci értékesítésnek mintegy 80 %-át adta. Közép-Magyarország az összes ipari termelés 29 %-t adta, bár részesedése 4-5 százalékponttal csökkent 1994-hez képest. Gazdasági szerkezete differenciált, egyes feldolgozóipari ágakban is a legnagyobb termelési értéket állította elõ. Vezetõ pozícióját egyedül a gépiparban vesztette el Részesedése az ipari exportból 20 % (1999). Közép-Dunántúl a termelési hányad alapján a második, az összes ipari termelésbõl 22 %-kal részesedett 1999-ben. Pozíciója az 1994 évhez képest 7 százalékponttal javult Az ipari export 28 %-a ebbõl a térségbõl származik. A régió lehetõségei kedvezõek az innováció fogadására és hasznosítására. A települések által az üzleti szervezeteknek biztosított közvetlen szolgáltatások és infrastruktúra (ipari parkok) ösztönzik az innováció területi terjedését. A munkanélküliségi ráta

kisebb az országos átlagnál, de jelentõsek a struktúrális problémák. Az Ajka-VeszprémSzékesfehérvár-Mór ipari tengely egyre dinamikusabban fejlõdik, amint a megújult OroszlányTatabánya és a Komárom-Esztergom területek is Nyugat-Dunántúlon állították elõ az ipari termelés 22 %-át 1999-ben, mintegy 4 százalékponttal többet mint 1994-ben. Az ipar kivitelének 1/3-át ez a régió adja A régió gazdasága dinamikusan fejlõdik és diverzifikált, - kedvezõ fekvése és tõkevonzó képessége miatt – az ország legsikeresebben alkalmazkodó térsége. A foglalkoztatottak 36 %-a dolgozik az iparban A meglévõ és fejlõdõképes KKV-k ellenére a külföldi érdekeltségû és a magyar tulajdonú vállalatok közötti üzleti kapcsolatok szintje alacsony. A régió K+F-potenciálja alacsony, az innováció és a technológiatranszfer intézményei fejletlenek. Észak-Magyarország ipari kibocsátásbeli súlya 8 %-ra süllyedt. Korábban az ország

legdinamikusabb régiói közé tartozott. A külgazdasági orientációváltás, a gazdasági nyitás leértékelte a régió iparszerkezetét, a r égió Magyarország egyik ipari válságövezetévé vált. 23 Gazdasági struktúrája csak az utóbbi két-három évben kezdi mutatni a felzárkózás jegyeit. a régió kistérségeinek fele alacsony státuszú stagnáló, vagy elmaradott terület. Az észak-borsodi határmenti térség társadalmi-gazdasági szempontból az o rszág legelmaradottabb területe. Ipari exportból való részesedése 5 % , a külföldi érdekeltségû vállalatok száma is alacsony, az ipari foglalkozásúak munkanélkülisége viszont magas. Dél-Dunántúl, Észak-Alföld és Dél-Alföld 5-8 % közötti részarányt képviselt az ipari teljesítményben – pozícióik 1-1 százalékponttal romlottak. Dél-Dunántúlon ipari fejlettsége még belföldi viszonylatban is igen alacsony. Termelési részesedése 7 % volt 1999-ben, s az ipari export 5

%-a származott a régióból. A régióban több olyan nagyvállalat mûködik, amelyekre hatékony iparfejlesztési stratégiát lehet építeni a jövõben. Néhány kisebb ágazatban – köztük csúcstechnológiát képviselõ ágazatokban – jelentõsebb fejlemények figyelhetõk meg. Észak-Alföld gazdasági fejlettségének alacsony szintje a m egkésett iparfejlesztéssel magyarázható, aminek következtében az ipari szerkezet kiegyensúlyozatlan. Termelési értékbõl 8 %-kal, ipari exportból 6 %-kal részesedik. A külföldi beruházások jobbára elkerülték Dél-Alföld iparágaiban visszaesés tapasztalható. Sok vállalat folytat innovációs tevékenységet, de ennek szintje jelenleg még alacsony. Ipari exportrészesedése 4 % A külföldi beruházások aránya alacsony. Az egyes ipari tevékenységek országon belüli megoszlása a következõképpen írható le: A bányászati termelés döntõ hányada a Közép-Dunántúlon és Észak-Magyarországon

összpontosul (együttesen 2/3), s a bányabezárások következtében ez az arány tovább növekszik. Ezen ágazat területi koncentráltsága gazdasági feszültségek forrása. A szénbányászat visszafejlesztése – az észak-magyarországi régióban, a Közép-Dunántúl és Dél-Dunántúl egyes kistérségeiben – komoly gazdasági és foglalkoztatási feszültségeket idézett elõ. A szénbányászat szerkezetátalakítása még nem zárult le, és további foglalkoztatási gondokkal az említett területeken számolni lehet. A feldolgozóipari termelés háromnegyedét Közép-Magyarország, Nyugat-Dunántúl és KözépDunántúl adja (1994-ben ez a hányad 65,5 % volt). A növekedés tehát koncentráltan ezekben a régiókban valósul meg. Mivel az infrastruktúra és a munkaerõ mellett a földrajzi elhelyezkedés játszik meghatározó szerepet a beruházók érdeklõdésének felkeltésében, ezen a területen erõsen koncentrálódnak a dinamikusan növekvõ

iparágak (pl. gépgyártás) A gépipari termelés 86 %-át a k özép-dunántúli, a nyugat-dunántúli és a közép-magyarországi régióban termelik. 1994 után a régiók között jelentõs súlyponteltolódás figyelhetõ meg A középmagyarországi régió 46 %-os részaránya 1998-ra 18,5 %-ra zsugorodott, míg Közép-Dunántúlé mintegy 11 %-ról 33,2 %-ra, Nyugat-Dunántúlé 20 %-ról 33,5 %-ra nõtt. A többi négy régióban az ágazat együttes teljesítményének aránya 22 %-ról 14 % -ra mérséklõdött. Országos átlagban minden negyedik ipari munkahely a gépiparban van – Közép-Dunántúlon minden harmadik, Nyugat-Dunántúlon 30 % -uk, míg Észak- és Dél-Alföldön csak minden hatodik-hetedik. A közép-magyarországi, a k özép- és a nyugat-dunántúli régióban összpontosul a gépipari foglalkoztatottak közel kétharmada. A csökkenõ súlyú – de jelentõs részarányú, 19 %-os – élelmiszeripar termelésében a k özépmagyarországi

régió 28 %-os részaránya mellett Észak-Alföld, Dél-Alföld és Nyugat-Dunántúl 13-16 %-os részesedése jelentõs. Dél-Alföldön és Észak-Alföldön alkalmazzák az összes élelmiszeripari foglalkoztatott közel 40 %-át. A vegyipar foglalkoztatottainak több mint 1/3-a koncentrálódik Közép-Magyarországon, ez tükrözõdik az ipari foglalkoztatottak között a 14 %-os részarányban. A közép-magyarországi és az észak-magyarországi régió együttesen a v egyipar termelésének 80 %-át adja, közülük is 24 kiemelkedõen magas Közép-Magyarország termelési hányada (61,5 %). Ilyen mértékû – az évek során alig változó – koncentráció más feldolgozóipari ágazatra nem jellemzõ. A kohászat és fémfeldolgozás az ipari termelés 8 %-át adja. Az ágazat termelésének 48 %-át hozza létre a k özép-magyarországi régió, az észak-magyarországi régió részesedése 18 %. A kohászati munkahelyek Észak-Magyarországon és

Közép-Dunántúlon képviselnek az átlagosnál nagyobb arányt, Közép-Magyarországon átlagosat: e h árom régió alkalmazza a k ohászatban dolgozók közel 70 %-át. A textil- és ruházati ipar „túlreprezentált” (az átlagosnál lényegesen nagyobb részarányú) négy régióban: a Nyugat- és a Dél-Dunántúlon, valamint a Dél- és az Észak-Alföldön. A szektorális struktúra legfõbb jellemzõi a gépipar és a jólét, illetve a mezõgazdaság és a lassú növekedés közötti szoros összefüggés. A lassú növekedés enyhén korrelál az élelmiszeripar és a textilipar súlyával, amely a két déli régióban és Észak-Alföldön a legnagyobb. A regionális gazdasági szerkezetnek vannak más fontos jellemzõi is, ezek azonban a területek prosperitását nem befolyásolják jelentõs mértékben. Összegzésként az ipari szerkezet regionális átalakulásával /átrendezõdésével kapcsolatban a következõ megállapítások tehetõk: 1. i parhiányos

területekké váltak egyes válságtérségek foglalkoztatási problémákkal terhelve; 2. a legdinamikusabban fejlõdõ régiók innovációs és fejlesztési potenciálja nem elég magas ahhoz, hogy a növekedés belsõ erõforrásokból is fennmaradjon; 3. a z egyes régiókon illetve az országon belüli ágazati (vállalati) kapcsolatok gazdagítása, a betelepült nagyvállalatok kis- és középvállalati beszállítói körének megteremtése, a hálózatépítés nélkül végzetesen kettészakadhat a gazdaság világszínvonalú szektora és a leszakadó hazai iparvállalatok köre. Erõs az ipar területi koncentráltsága a külföldi vállalkozások száma és jegyzett tõkéje tekintetében, s ebbõl adódóan a termelésben és az exportban. A foglalkoztatottak száma – a jelentõs termelékenységi különbségek miatt – valamelyest kevésbé koncentrált. Az egy fõre jutó külföldi tõke értéke Közép-Magyarországon az országos átlag kétszerese. A

nyugat-dunántúli régió az országos átlag körüli értékkel jellemezhetõ. Az országos átlaghoz képest feleannyi a k ülföldi tõkebefektetés Közép-Dunántúlon és Észak-Magyarországon. A két alföldi régióban és Dél-Dunántúlon pedig még ennél is kevesebb a külföldi befektetések egy fõre jutó értéke. Az egy fõre jutó külföldi befektetések alapján nagyon heterogének az egyes régiók. A külföldi befektetõk által preferált Közép-Magyarországra és Nyugat-Dunántúlra ez épp úgy igaz, mint a hátrányosabb helyzetben lévõ alföldi, vagy dél-dunántúli régiókra. Mindezek alapján levonható következtetések az alábbiak: Az ipar térszerkezetének fejlõdésében a legfontosabb tényezõk - a korábbi nyersanyag-orientáció és munkaerõ-mennyiség helyett - a közlekedés-földrajzi helyzet (piacoktól vett távolság és megközelíthetõség) és a munkaerõ minõsége. E tényezõktõl függ a hagyományos iparvidékek

megújulása és az iparfejlõdés új helyeinek kialakulása. Minthogy a magyar gazdaság teljesítményének túlnyomó részét néhány multinacionális nagyvállalat magyarországi leányvállalata adja, ezek meghatározó jelenléte meghatározó az egyes térségek gazdaságára mind a foglalkoztatást, mind a beszállítói kapcsolatokat tekintve. Az ipar termelésének és foglalkoztatottainak csökkenése fõleg ágazati jelleget hordoz, de újjáéledése elsõsorban területi tényezõknek (földrajzi centrum-periféria, határmentiség, megközelíthetõség) és humán tényezõknek (vállalkozói aktivitás) tudható be. Ennek hatására a betelepülõ munltinacionális vállalatok fõleg a közlekedési folyosók közelében telepednek meg, ahol a beruházás jellegéhez megfelelõ képzettségû munkaerõ is jelen van. Az ipar Dunától kelet felé mozgásának 1999-2000-ben mutatkoztak jelei, amit az infrastruktúra (autópálya), jogi25 gazdasági környezet

(adókedvezmények, Vállalkozási Övezet), ipari szakmakultúra és a h umán erõforrások fejlesztése is elõsegít. Magyarországon is kialakultak egyes iparágakban és területeken olyan termelõvállalatifelhasználói-kutatóintézeti-képzési együttmûködési kapcsolatok, amelyek egy-egy termék, termékcsoport elõállítására, fejlesztésére szakosodtak. Ilyennek tekinthetõk például a formálisan is megalakult autóipari cluster-ek, a Dunántúlon szervezõdõ bútoripari cluster. Ezen és más cluster-ek megerõsödésének támogatása nyilvánvalóan elõsegítheti az egyes térségek versenyképességének javulását, az ország kohézióját. K+F és Innováció A kutatási és fejlesztési ráfordítások a 90-es években mind reálértékben, mind a GDP-hez viszonyítva meredeken csökkentek a nemzetgazdaságban és az iparban egyaránt. Magyarországon a feldolgozóipari cégeknél 4356 K +F-sel foglalkozó személy volt alkalmazásban. Ebbõl a vegyipar

alkalmazott 2564 f õt, a gépipar 1513 fõt, az élelmiszeripari cégek 130 f õt, az energiaipar és vízellátás 121 f õt. Magyarországon a legdinamikusabb és napjainkban már legnagyobb kibocsátási, kiviteli, stb. részarányú gépipari, jelentõs részben hightech cégek fejlesztéssel foglalkozó munkatársainak aránya – a kormányzati támogatás ellenére – változatlanul alacsony. EU- jelölt országok közül: Csehországban gépiparban 5355 fõ (H: 1513), vegyiparban 1262 ( H: 2564) – ebben az összehasonlításban is csekély a gépipari fejlesztõ kapacitás. Az üzleti vállalkozások által finanszírozott K+F-ráfordítások az ipari GDP arányában stagnált (enyhén csökkent) 1994 és 1998 köz ött: 0,4 – 0,3 % volt. Az EU hasonló adata 1,5 % volt ugyanebben az idõszakban. (A lengyel adatok a magyarokhoz hasonlóak, míg a cseh arányok 0,81,0 % közötti tartományban ingadoznak; Portugáliában 0,2 % , Spanyolországban 0,5-0,6 %, Írországban

1,3 %, Finnországban ebben az idõszakban emelkedtek 2,2 %-ról 3,2 %-ra!) Az EU-15-ben az üzleti szektor részesedése a nemzeti K+F-ráfordításokból 63,7 % Magyarországon ez az arány 40 % körüli – ami egyfelõl az üzleti szektor alacsonyabb kutatási, innovációs aktivitására utal, másrészt a K+F-ráfordítások összeségében alacsonyabb hatékonyságával jár együtt. Magyarországon a külföldi tulajdonú vállalatok termelési értékük 0,24 %-át fordították K+Fkiadásokra 1997-ben (az USA-ban 0,26 %, Németországban 0,25 %, Spanyolországban 0,14 %, Csehországban 0,18 % , Finnországban 0,35 % , Írországban viszont 0,73 % és Hollandiában is 0,72 %). Magyarországon azonban a hazai cégek – az általános tendenciáktól eltérõen – a külföldieknél lényegesen csekélyebb arányban költöttek K+F-re, mindössze 0,13 %-ot (az USAban ugyanez az arány 1,93 %, Németországban 1,71 % , Spanyolországban 0,37 % , Csehországban 0,61 % ,

Finnországban 2,31 % , Írországban 0,34 % , Hollandiában 0,65 % ). Mindezek következtében Magyarországon a feldolgozóipari K+F-tevékenység kimagaslóan nagy hányadát (77,1 %-át) finanszírozzák külföldi tulajdonú vállalatok – miközben a hasonlóan domináns külföldi jelenléttel leírható Írországban ugyanez az arány 58,5 %. A 30-40 % körüli arány egyáltalán nem kirívó, ebbe a tartományba kerül például Kanada, Csehország, Hollandia, Anglia, Spanyolország. A fentiek alapján megállapítható, hogy (1) a hazai vállalatok K+F tevékenysége csekély, fejlesztési ráfordításaik alacsonyak – ezért megfontolandó érdekeltségük növelése a kollektív (iparági szintû) és saját fejlesztésekben; (2) kezdeti eredmények mutatkoznak – a statisztikákban 26 is láthatóan –a globális cégek K+F-központjainak Magyarországra vonzásában; (3) a tudásalapú fejlõdés feltétele a m egfelelõ oktatási és kutatási intézmények

fenntartása, megteremtése; (4) megfontolható a minõségi „agyak” itthon tartása, illetve Magyarországra vonzása más országokból – környezõ országok magyarlakta vidékei, Ukrajna, India, Kína, Izrael. A kockázati tõke beruházások GDP-hez viszonyított aránya – az OECD értékelése szerint – 1998-ban GDP valamivel több, mint 0,08 %-a felett volt – lényegesen elmaradva Kanada, USA és Hollandia 0,16 % -os szintjétõl, megelõzve viszont Lengyelország és Németország 0,07 % körüli arányát. Viszont a m agyarországi kockázati tõke részvétel kizárólagosan a bõvítési szakaszban valósult meg, a korai kezdõ szakasz nem szerepelt a m agyarországi kockázati befektetõk céljai között. A hazai kutató-fejlesztõ tevékenység visszahúzódásával párhuzamosan ment végbe az import útján szerzett technológia rendkívül gyors növekedése a vizsgált idõszakban. A magyar gazdaság jellemzõje az anyag-, alkatrészimporton és a

beruházási javak importján keresztül szerzett technológia nagy súlya és erõteljes növekedése. Az összes felhasznált technológiában az import 1994-ben 63%-os 1997-ben 73%-os súllyal szerepelt. Ez az arány valamivel magasabb, mint a nyitott gazdaságú kis országokban (Dánia 58 %, Hollandia 72 %). Vállalatok jövedelmezősége, pénzügyi helyzete Az iparvállalatok pénzügyi helyzete az utóbbi egy-két évben stabilizálódni látszik. A vállalatok hozzáadott-érték termelése felgyorsult, jövedelemhelyzete javult, saját forrásaik nõttek. A nettó árbevételre jutó eredmény 1994-ben átlagosan még 0,4 %, 1995-ben 4 % volt, 1997-re pedig 7,1%-ra emelkedett. Ugyanakkor a vállalatok jövedelemhelyzetének differenciálódása is folytatódott: az erõforrások nagyobb része került az exportáló termelõkhöz, míg a kisvállalkozások és kizárólag hazai forrásból gazdálkodók jövedelmezõsége szerény maradt. A vállalkozások számának

növekedése a kilencvenes évek közepén megtorpant, és megkezdõdött egy letisztulási folyamat, fõleg az erõs piaci alapokkal rendelkezõ vállalkozások maradtak a piacon. A lassú átalakulási hatással van a v állalkozások összesített eredményességének alakulására is. Az 1993. é vi 2,3 m illiárd Ft veszteséget követõen az üzleti eredmény folyamatos növekedése 1994-tõl kezdve ellensúlyozta a pénzügyi mûveletek - viszonylag állandó mértékû - negatív eredményét, ezzel növekvõ adózás elõtti eredményt produkálva. A pénzügyi tevékenység veszteségének fõ forrása (több mint 60%-a) a fizetett kamatok magas részaránya. A vállalkozások eredményének javulásához hozzájárultak a t ársasági adózásban bekövetkezett változások. Az egyéni vállalkozók 1997-tõl a társasági adó helyett egységesen a s zemélyi jövedelemadó hatálya alá kerültek, és a kiegészítõ adó helyébe az osztalékadó lépett. Egy 1998ban

hatályba lépett szabály szerint az adózás elõtti eredményt meg kell növelni a p énzben és a természetben adott támogatásokkal, csökkenteni lehet viszont a támogatásból adománynak minõsülõ értékkel. 1998-ban két új adókedvezmény született, a legalább 3 M dFt társadalmi, gazdasági fejlesztési célú, és a l egalább 10 MdFt értékben megvalósuló termék elõállítást szolgáló beruházásokra. A vizsgált idõszakban jelentõsen szélesedett az adóalap, ugyanakkor bõvült az adókedvezmények értéke is. Ez utóbbiakon belül továbbra is meghatározóak a külföldi társaságoknak nyújtott kedvezmények. Folyamatosan csökkent az átlagos adóterhelés, bár 1999ben kis mértékû adószint emelkedés következett be Jellemzõ tendencia, hogy a csökkenõ foglalkoztatotti létszámhoz egyre magasabb adóteher járult, ill. a külföldi tulajdoni hányad növekedése általában az adószint csökkenésével járt együtt. 27 A

vállalkozási tevékenységbõl származó árbevétel a t ermelõi illetve a fogyasztói árindexet meghaladó mértékben nõtt 1994 é s 1999 között. A nettó árbevétel alakulásában kiemelkedõ szerepet játszott a g épipar, villamos ipar, híradástechnika és jármûgyártás szakágazat. Az exportárbevétel a nettó árbevételnél számottevõen nagyobb mértékben nõtt. A gépipar, villamos ipar, híradástechnika és jármûgyártás nettó árbevételében a legmagasabb az exportértékesítés aránya (1998-ban a feldolgozóiparban 46% volt, ezen belül a gépiparban 73%, a textil- és ruházati iparban 56%, a kohászatban 44%, a vegyiparban 30%, az élelmiszeriparban 21%). Az elszámolt költségek összege a vizsgált idõszakban az árbevétel növekedéstõl kis mértékben elmaradó emelkedett. A költségek, ráfordítások leginkább a gépipar, villamos ipar, híradástechnika területén nõttek, legkevésbé a fa-, papír- és nyomda iparban valamint az

élelmiszeriparban. A költségnemek közül az anyagjellegû és az egyéb költségek növekedtek az összes költség növekedését meghaladó mértékben. Az egyéb ráfordítások és az értékcsökkenés az átlagtól elmaradva emelkedtek. Az anyagjellegû ráfordítások aránya kis mértékben növekedett, a személyi jellegû ráfordítások hányada ugyanilyen mértékben csökkent. Az értékcsökkenés, egyéb költségek és ráfordítások aránya szinte változatlan maradt. Az anyagjellegû és a személyi jellegû ráfordítások összesen a költségeknek átlagosan a 84-85 százalékát képviselik. Az elõzõek alapján megállapítható, hogy a vizsgált idõszakban: • jelentõsen, reálértékben nõtt a nettó árbevétel, ezen belül különösen az exportbevétel, • folyamatosan emelkedett az adózás elõtti eredmény, összességében javult az ipar jövedelemtermelõ képessége, • csökkent az átlagos adószint. Azonban a kisebb vállalkozások

relatív adóterhei meghaladják a nagyobbakét. Mellékletek Magyarország és az EU vállalkozásainak néhány összehasonlító mutatója EU (1996) Magyarország (1998) Vállalkozások Hozzáadott érték Vállalkozások Hozzáadott érték száma (ezer db) /fõ (1000 száma (ezer db) /fõ (1000 ECU/fõ) ECU/fõ) Mikro 17285 30 607 2,5 Kis 1105 40 19 6,1 Közepes 165 50 5 7,3 Nagy 35 55 1 11,0 Összes 18590 40 632 6,5 Forrás: A kis- középvállalkozások helyzete 99 Éves jelentés 28 Különbségek a vállalati hatékonyság mértékében, vállalatnagyság szerint, 1998 21-50 51-100 101301501100120015000- Összes Létszám300 500 1000 2000 5000 kategóriák A vállalatok 1 935 982 918 237 189 83 31 4 4 379 száma Nettó 265 352 985 732 1 616 1 279 1 343 510 7 086 árbevétel 774 939 356 784 657 350 301 134 295 (millió Ft) Alkalmazotta 55 71 495 158 91 820 129 697 113 630 92 855 36 517 750 783 k száma 953 816 Egy 4 4 936,6 6 204,4 7 980,7 12 464,9 11 258,9 14 466,7 13 9

438,5 alkalmazottra 750,0 969,8 jutó netto árbevétel (ezer Ft/fõ) Forrás: Központi Statisztikai Hivatal A hozzáadott érték, a beruházás és a létszám alakulása (1996, 1998. évek) 1996 1998 Összes Ebbõl: Összesen vállalkoz külföldi -bõl ás érdekeltkülföldi Megnevezés ségû % 1996 Hozzáadott érték, milliárd Ft* 3 169,8 1 345,2 42,4 Nettó árbevétel, milliárd Ft 14 892,4 6 572,5 44,1 Beruházás, milliárd Ft 840,5 455,9 54,2 Létszám fõ 2 185 516 131 23,6 647 Egy fõre jutó* Hozzáadott érték, ezer Ft 1 450 2 606 179,7 Nettó árbevétel, ezer Ft 6 814 12 734 186,9 Bruttó kereset, forint 570 453 857 947 150,4 Összes Ebbõl: Összesen vállalkoz külföldi -bõl ás érdekelt- külföldi ségû % 1998 4 963,8 2 428,0 48,9 23 605,0 11 293,2 47,8 1 428,8 817,7 57,2 2 138 578 341 27,0 130 2 321 4 198 11 040 19 527 853 914 1 255 002 180,9 176,9 147,0 Forrás: Központi Statisztikai Hivatal: A külföldi mûködõtõke Magyarországon, 1995-1996,

1997-1998. 29 Az iparban foglalkoztatottak száma (ezer fõ), arányuk az összes foglalkoztatottak számán belül (%) az egyes régiókban, 1999 Ipari foglalkoztatottak (ezer Ipari fogl./Összes fogl (%) Régió fõ) Közép-Magyarország 245,2 20,8 Közép-Dunántúl 158,0 35,0 Nyugat-Dunántúl 153,6 36,2 Dél-Dunántúl 91,8 26,2 Észak-Magyarország 131,7 32,1 Észak-Alföld 135,6 27,2 Dél-Alföld 127,4 25,5 Ország összesen 1043,2 27,4 Ebbõl: Budapest 131,8 17,1 Hat régió 798,0 30,3 Forrás: A magyar régiók zsebkönyve ’99. KSH, 2000 Az ipari bruttó hozzáadott érték megoszlása régiók között; az egyes régiókban megtermelt hozzáadott értékben az ipar részesedése, 1998 (%) Ipari hozzáadott érték Az ipar részesedése az egyes régiók Régió megoszlása a régiók összes bruttó hozzáadott értékébõl (%) között (%) Közép-Magyarország 30,0 20,2 Közép-Dunántúl 17,1 44,7 Nyugat-Dunántúl 15,9 41,5 Dél-Dunántúl 7,1 26,8

Észak-Magyarország 10,8 35,6 Észak-Alföld 9,7 26,8 Dél-Alföld 9,4 25,9 Ország összesen 100,0 28,2 Ebbõl: Budapest 21,5 17,8 Hat régió 70,0 34,0 Forrás: A magyar régiók zsebkönyve ’99. KSH, 2000 Az iparban foglalkoztatottak számának ágazati megoszlása, 1999 (%) Ipar Élelmiszeri Textilia, Vegyipar Kohászat Gépipar Villamosener Régió összesen par ruházat gia, gáz Közép100,0 10,8 10,8 14,0 9,3 25,6 8,2 Magyarorszá g Közép100,0 9,5 7,7 9,6 13,7 35,0 8,6 Dunántúl Nyugat100,0 15,2 20,7 8,4 4,6 30,9 6,8 30 Dunántúl Dél-Dunántúl ÉszakMagyarorszá g Észak-Alföld Dél-Alföld Ország összesen Ebbõl: Budapest Hat régió 100,0 100,0 16,6 13,9 23,3 11,9 3,1 9,5 8,4 15,8 21,1 22,1 13,1 10,0 100,0 19,1 23,3 11,8 6,5 16,4 7,6 100,0 100,0 100,0 100,0 24,2 14,9 7,5 16,1 22,0 16,0 11,4 17,6 5,2 9,6 14,9 8,3 6,3 9,3 8,8 9,3 15,6 24,5 26,9 24,2 8,0 8,6 7,6 8,7 Forrás: A magyar régiók zsebkönyve ’99. KSH, 2000 Régió

KözépMagyarorszá g KözépDunántúl NyugatDunántúl Dél-Dunántúl ÉszakMagyarorszá g Észak-Alföld Dél-Alföld Ország összesen Ebbõl: Budapest Hat régió Az ipar fõbb jellemzõinek területi megoszlása, 1999 (%) Mûködõ Külföldi Külföldi A Összes Export Alkalmazá gazdasági vállalkoz vállalkozáso termelés értékesít s-ban állók szervezet á-sok k jegyzett értéke és ek száma tõkéje 40,1 43,0 47,5 28,7 28,8 19,5 29,4 10,8 10,6 8,8 21,8 21,6 27,7 14,6 9,5 14,6 12,2 21,6 21,7 32,4 13,9 8,2 8,7 9,5 7,0 4,3 13,2 6,7 7,9 6,7 7,9 5,2 5,2 8,4 10,9 10,6 12,2 100,0 5,3 9,9 100,0 7,3 6,7 100,0 7,8 5,5 100,0 7,8 5,6 100,0 5,8 4,1 100,0 11,8 11,0 100,0 27,8 33,5 39,0 23,2 23,2 15,5 22,1 59,9 57,0 52,5 71,3 71,2 80,5 70,6 Forrás: A magyar régiók zsebkönyve ’99. KSH, 2000 31 Külföldi érdekeltségû vállalkozások száma (1998), beruházások (1999) az iparban. Külföldi érdekeltségû Beruházások

Régió iparvállalatok száma teljesítményértéke, 1999 (Md Ft) Közép-Magyarország 1822 271,5 Közép-Dunántúl 459 106,6 Nyugat-Dunántúl 620 146,8 Dél-Dunántúl 401 64,0 Észak-Magyarország 295 106,7 Észak-Alföld 224 49,0 Dél-Alföld 453 45,4 Ország összesen 4274 790,0 Ebbõl: Budapest 1417 233,0 Hat régió 2452 518,5 Forrás: A magyar régiók zsebkönyve ’99. KSH, 2000 32 Irodalomjegyzék Figyelő, 1999.37sz Közgazdasági Szemle, XLII.évf199510sz KSH Statisztikai évkönyvek, Budapest Révész Gábor: Iparunk vállalat és üzemnagyság szerinti szerkezete. Gazdaság, 1978 Schweitzer Iván: A vállalatnagyság. Közgazdasági Kiadó, 1982 Voszka Éva: Átszervezés, kampány, reform. Gazdaság, 1984 33