Középiskola > Műelemzések > Janus Pannonius magyarországi epigrammái, elégiái

Itáliában a qiattrocento, az 1400-as évek már a reneszánsz kultúra második százada, addig Mo-on még csak a reneszánsz első csírái jelennek meg. Hunyadi Mátyás műveltsége, illetve felesége, a nápolyi Beatrix révén itáliai udvartartása teremti meg a reneszánsz térnyerésének lehetőségét. Néhány év alatt e humanista légkörben bontakozott ki Janus Pannonius Ferrarában és Páduában kiművelt tehetsége is. Az első, Európában is tisztelt, elismert magyar költő még latinul verselt.

Epigrammái, elégiái, bölcseleti lírája egyaránt jelentősek. Egyéniséget vitt a költészetbe, újszerű mondanivalóval törte meg a megszokott sablonszerű költészetet. A 15. sz. elején még latinul írt, mert a humanista műveltség jól tudott latinul. Ők többnyire tudós papok voltak. Majd csak a 16. századra terjed el a magyar nyelvű irodalom, Balassi Bálint költészetével.

Janus Pannonius (1434-1472) felvett név, a latin név jelentése Magyarországi János. A költő humanista szokás szerint álnéven írt. A Pannónia dicsérete című alkotását költői büszkeség tölti el, saját értékét hangsúlyozza, költészetének fontosságát emeli ki a műben. Nem ő büszke hazájára, hanem hazája lehet büszke őrá, sőt a magyar kultúra általa lett híres. Műfaja epigramma, az ókorban még sírfelirat volt, később önálló irodalmi műfaj. Rövid tömör, csattanóval végződő vers. A csattanó sokszor ellentétes a vers addig tartalmával. Verselése időmértékes. „ Eddig Itália…….„

Első sora hexameter, 6 verslábból áll. A második sor pentameter, ami 5 verslábból áll. Ha a sorok ilyen sorrendbe követik egymást, azt disztichonnak nevezzük. Saját lelkéhez című elégiája fájdalmas hangú gyűjtemény. A költő saját lelkét szólítja meg. Büszke lelkére, tehetségére, hiszen nem ivott a Léthe folyóból, így emlékezhet a lelke égi múltjára. Újplatonista világmagyarázat, h a lélek a csillagok közül érkezik a földre, útközbe a bolygók értékes tulajdonságokkal ajándékozzák meg. Janus eme világszemlélet szerint írja le saját lelkének útját. A második rész a földi életéről szól, a jelen számára elviselhetetlen. A költő érzékletesen részletezi a betegségeit, fájdalmait. A 29. sorban megkérdőjelezi a lélek hivatását, tehetségét, mert beteg teste miatt az élete szenvedésekkel teli. A befejező rész kezdetén halála vágyát fogalmazza meg, a saját lelkét visszaküldené a csillagok közé. A 37-40.sorokban kéri lelkét, h ne térjen vissza egy nyomorult ember testébe. Utolsó részben arra biztatja lelkét, h inkább állatban szülessék vissza. A mű zárása mégis optimista, várakozásra biztatja lelkét és arra figyelmezteti, h az ember mégis csak erős. Verselése időmértékes, úgy mint a Pannónia dicsérete című epigrammájában, ezt a költeményét is disztichonban írta.

Vele jelent meg irodalmunkban a reneszánsz tematika: az egyén, a magánember testi és lelki problémáival, a családi összetartozás érzése: az édesanyja iránti szeretete, a családnál szélesebb közösség: a haza, a hazai táj. A humanista értelmiség legnagyobb élménye és ihletforrása: a kultúra, a tudomány, a művészet és főképp a költészet kultusza.