Irodalom | Tanulmányok, esszék » Valachi Anna - Nem én kiáltok -József Attila ismert és titkos álnevei

.VALACHI ANNA .„Nem én kiáltok” József Attila ismert és titkos álnevei „É tulajdonított, mert az „Isten ostoraként” emlegetett, nagy hun király és hadvezér nevét a nagyra hivatottság jelképének tekintette. Szüksége is volt a kiválasztottság tudatára, hiszen a szimbolikus erej∫ történelmi név visel√jéhez hasonlóan maga is világméret∫ hódító hadjáratba kezdett, amikor elhatározta, hogy Pet√fi és Ady szellemi örökségét kamatoztatva „igazi magyar nyelven” szóló proletárköltészetet teremt. Szerényi Sándor visszaemlékezéséb√l tudjuk, hogy 1925 √szén hajlandó lett volna álnéven is kiadatni a verseit, annyira irritálta az emigráns magyar kommunisták költ√fejedelmeként számon tartott – s 1931-ben a József Attilát megbélyegz√ platformtervezetet is aláíró – Hidas Antal verseinek nyelvi tökéletlensége. A földi bálványok „ostora” elszántan küzdött céljaiért, s – bár olykor tévesen

választotta meg ellenségeit és a harcmodort – vitriolos stílusú költészeti bírálatait mindig a saját nevében fogalmazta meg, lett légyen szó a Nyugat-ot szerkeszt√ Babits Mihályról és Móricz Zsigmondról, a szubjektív idealistának min√sített avantgárd prófétáról: Kassák Lajosról, vagy – mint ezúttal – „a S. és K tehetségtelenjeir√l” A névváltoztatás szükségszer∫en a sorscserével és a „ki vagyok én?” identitás-dilemmájával kapcsolódhatott össze emlékezetében. Amikor ötéves korában öcsödi nevel√apja a füle hallatára azt állította, hogy Attila név nem létezik, s ezért azontúl Pistának szólította, joggal érezte úgy, hogy a létezését vonják kétségbe. A „kétnev∫ség” zavarba ejt√ élményét√l csak akkor szabadult meg, amikor – élete végén írt Curriculum vitae-je tanúsága szerint – a harmadikos olvasókönyvben fölfedezte az Attila királyról szóló meséket, s rájött, hogy

az elbizonytalanító tapasztalatok ellen csak úgy védekezhet, ha gondol- n annyira ismert személy vagyok itt, hogy minden illegális név egy-kett√ lehámlik rólam” – írta József Attila 1931. szeptember 2-án kelt levelében Fábry Zoltánnak, a Pozsonyban megjelen√ Az Út cím∫ marxista szellem∫ folyóirat f√szerkeszt√jének Akár dicsekvésként is olvashatnánk az impozáns becsvágyú, kora ifjúságától maradandó hírnévre áhítozó költ√ kijelentését, ha nem arról panaszkodna két sorral alább, hogy „mindazok a munkások, akik még nem ösmernek, legalább is er√sen bizalmatlanok velem szemben, ha köztük megjelenek”. A költ√t csak neve alapján azonosító, √t személyesen nem ismer√ munkások bizalmatlanságára a szovjetunióbeli emigráns magyar proletárírók platformtervezete adott okot, melynek aláírói a moszkvai Sarló és Kalapács cím∫ folyóirat 1931. júniusi számában azt állították, hogy a kiélez√d√

magyarországi válságból József Attila a fasizmus táborában keresi a kivezet√ utat Ez a rágalom a szigorú konspirációs szabályok szerint m∫köd√ hazai kommunista mozgalomban sokakat megtévesztett, hiszen a legfels√bb pártvezetés utasításait vakbuzgón követ√, titkos összeesküv√k szentírásnak tekintették a Moszkvából érkez√ magyar nyelv∫ pártsajtó híradásait. József Attila önvédelmi reflexei azonnal m∫ködésbe léptek, amint nevének lejáratási kísérletér√l értesült. Mindenképpen meg akart szabadulni a stigmától, hiszen jó híre és költ√i hitele forgott veszélyben, de azt a kínálkozó lehet√séget, hogy elrejt√zzék támadói el√l, és álnéven írjon tovább, a Fábrynak írt levél tanúsága szerint határozottan elvetette. Egyetlen apai örökségének – a születését megjövendöl√ jós álom alapján József Árontól kapott keresztnevének – ugyanis gyermekkora óta mágikus er√t 55

Valachi Anna kodó emberré válik, aki „meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit √ maga gondol, hogy Attilának hívják”. Id√sebb n√vérének sorsa azonban azt is szemléletesen bebizonyította számára, hogy aki másokhoz idomulva, túl gyakran változtat nevet, annak az identitása is képlékeny marad. József Jolán négyszer ment férjhez, s – utolsó házasságát leszámítva – nemcsak asszonynevet kapott férjeit√l, hanem nekik tetsz√ becenevet is. A „rangon alul” házasodó dr Makai Ödön például – konspirációs családi okból – feleségét az el√kel√ hangzású Lucie néven szólította, s a velük él√ gyerekeket is erre kötelezte, nehogy kiderüljön az úriasszonyi státuszt örömest betölt√, szép és becsvágyó választottjának polgári körökben szégyellni való proletár származása. Így vált a feltörekv√ Jolán és

testvérei élete véget nem ér√ jelmezbállá, ahol szüntelenül másnak kellett mutatniuk magukat, mint akinek születtek, és sok-sok év telt el, míg föl mertek lázadni a hazug élethelyzet ellen. A z∫rzavaros családi hátországban szerzett tapasztalatai arra ösztönözték József Attilát, hogy foggalkörömmel ragaszkodjék bibliai és történelmi asszociációkat kelt√, különös összetétel∫ személynevéhez, melyet identitása emblémájának tekintett, s költ√ként kívánt halhatatlanítani. Ám az önérvényesítés kezdeti akadályát éppen a neve jelentette. Ignotus Pál – a költ√ kés√bbi barátja és szerkeszt√társa – így indokolta az avantgárd stílusban versel√ pályakezd√ iránti idegenkedést: „keresztneve [] jobban illett volna egy vívóbajnokhoz vagy függetlenségi képvisel√höz, mint egy forradalmár lírikushoz”. A harmincas években azonban az átlagos m∫veltség∫ nagyközönségnek már illett ismerni a

költ√ nevét, melyben – egy riporter találós kérdése szerint – „egy szent és egy hadvezér fog kezet”. Igaz, aki tudta a megfejtést, nem biztos, hogy a verseit is olvasta. Mindazonáltal a rejt√zköd√ megnyilatkozási forma nem állt ellentétben sem korai, intuitív sugallatú ars poeticájával, sem a harmincas évek elejére kidolgozott, a m∫vészi alkotást „szemlélhet√ világegészként” értelmez√ költészetbölcseleti koncepciójával. Ihletett pillanataiban ugyanis a nyelvben rejl√ hatalom korlátlan urát eltölt√ mindenhatóság-érzéssel, a transzcendens világszellem médiumaként nyilvánult meg: „Nem én kiáltok, a föld dübörög”. Az omnipotens érzésért azonban sokat kellett kínlódnia, mert a tökéletesség eszménye jegyében úgy élte meg a m∫vészi teremtést, ahogy Weöres Sándor írt a vers születésér√l: a vajúdó anyához hasonlóan, aki „a benne kialakulót hozza világra”, miközben „részben

saját akaratától függ, hogy szellemi gyermeke miféle és mekkora legyen”. Ilyenformán saját verseinek „apja” és „anyja” volt egy személyben. Híres töredékének tanúsága szerint azonban versei „anyás szülések” során keletkeztek, mivel a képzeletben számtalanszor megidézett Mama nemcsak a bába, hanem az elkápráztatandó közönség virtuális szerepét is betöltötte: „Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj, kész ez a vers is!” Beney Zsuzsa perszonalista filozófiai attit∫dként értékelte József Attila személyességének mások tükrében öntudatosodó jellegét. Szerinte „a József Attila-i világrendben a Másik mindig megszólított, a beszéd mindig dialógus, az olvasó mindig megszólítottnak érezheti magát, pontosabban mindig azonosulhat az általános, tehát mindenkit magába foglaló megszólítottal.” Ez az univerzális méret∫vé tágult személyesség-érzés hatotta át a költ√ esztétikai fejtegetéseit is,

amikor a nemzetet „közös ihlet”-ként jellemezte, föltehet√en abból a tapasztalati tényb√l kiindulva, hogy a kultúra teremtése és elsajátítása számtalan nemzedék kollektív együttgondolkodási aktusának tekinthet√. Logikusan következett e felfogásból, hogy a költ√k – lírájuk közvetítésével – nemcsak a nevüket halhatatlaníthatják, hanem – mágikus erej∫ szavakból komponált verseik közvetítésével – a távoli jöv√ben is részesei lehetnek a költészet váltakozó befogadóival közös hullámhosszon folyó virtuális párbeszédnek. Transzcendens irányultsága következtében József Attila mégsem ragaszkodott mindig rigorózusan ahhoz, hogy csak saját nevében kommunikáljon az emberiséggel – a néhai, a jelenlegi és a majdani kortársakkal –, hanem olykor mások neve mögé bújva is publikált. Föltérképezettnek vélt életm∫vében több prózai írást is fölfedezhetünk, melyet fölismerhet√en √

fogalmazott, noha a szövegek más neve alatt jelentek meg. Kezdetben avatott stilisztaként, felkérésre vállalta, hogy mint anyanyelvével mesterien bánó olvasószerkeszt√ és névtelen társszerz√, otthagyja szellemének nyomát mások által jegyzett írásokban. „Kölcsönnéven” közreadott cikkeit pedig azért írta, mert személyes érintettsége okán inkognitóban kívánta kifejteni véleményét. E ls√ ismert, úgynevezett „álneveit” – mint a legtöbb költ√ – m∫fordítóként választotta. Másodikos makói gimnazistaként próbálkozott el√ször egy más kultúrán feln√tt ember nyelvén és egyéni hangján megszólalni Szimonidészt√l a 300 spártai sírversé-t ül- 56 „Nem én kiáltok” tette magyarra. Költ√i igénnyel 1928-tól kezdett idegen nyelven gondolkodó és álmodó poéták b√rébe bújni, amikor anyanyelvéhez és személyiségéhez idomította Arthur Rimbaud, John Dos Passos, majd François Villon verseit.

Határtalan tudásszomját az a fölfedezés motiválhatta, hogy a m∫fordítói szellemi kaland nem csupán lelki azonosulásra, hanem az itt és most él√-érz√-gondolkodó ego id√beli kiterjesztésére, sok-sok évszázados szellemi id√utazásra is lehet√séget ad a költ√nek, aki el√dei eszméivel is azonosulhat. A tolmács tehát els√sorban médium, aki bárkinek a nevét fölveheti, ha képes pontosan közvetíteni a néhai hús-vér el√dök üzenetét – a m∫fordítás pedig már-már misztikus élmény, hiszen totális lelki-szellemi azonosulást feltételez, miközben kitágítja, egyszersmind elbizonytalanítja a költ√ identitás-érzését. De a Bábel el√tti mentális harmóniát, „Isten nyelvét” rekonstruálni vágyó m∫fordítót – Földényi F. László szerint – éppen személyisége veszélyeztetése teszi képessé arra, hogy „az √t mérhetetlenül meghaladó Szellemben találjon rá önmagára – vagy hogy önmagát föladva

(de nem megtagadva!) úgy hozzon világra egy m∫vet, hogy az minden ízében tartalmazza alkotóját, s mégis ugyanolyan önálló, s√t idegen »lény« legyen, amilyen önálló és idegen egy gyermek is az √t megszül√ anyához képest.” József Attila francia költ√k iránti kitüntetett érdekl√dését az az életrajzi tény magyarázza, hogy 1926–27-ben – párizsi egyetemi tanulmányai idején – Franciaországban szeretett volna poétaként érvényesülni. Nyilván a gall költészet szakmai m∫helytitkait is igyekezett ellesni a fordításra kiszemelt – hozzá alkatilag is közel álló – vagabund-lírikusoktól. Hamar rájött azonban, hogy a szómágia hathatós közvetít√anyaga csak az anyanyelv lehet. 1929-t√l három éven át nem fordított külföldi költ√ket, de 1932-t√l kezdve újra föltámadt érdekl√dése a szovjet, a német és a szomszédos országokbeli – f√leg román, cseh és szlovák – költ√k rokonérzést kiváltó

m∫vei iránt. Tehát Rimbaud, Dos Passos, Villon és a nem teljesen kidolgozott, töredékben ránk maradt fordítások külföldi szerz√i mellett élete utolsó öt esztendejében Majakovszkij, Jeszenyin, Petr Bezruc, Jaroslav Bednár, Josef Hora, Frantisek Kubka, Antonín Matej Písa, Jirí Wolker, Radu Gyr, Émile Verhaeren, Martin Luther, Elena Farago, Aron Cotrus, Ovid Densusianu, Nichifor Crainic, Mihail Codreanu, Zaharia Stancu, Johann Sebastian Bach, Mihail Cruceanu, Ion Vinea, George Talaz, Vasile Ciocâlteu, George Cosbuc, Radu Boureanu, Ilarie Voronca, Karel Čapek és Lope de Vega nevét – ha úgy tetszik –, a m∫veiket magyarra ültet√ József Attila ismert „álneveinek” is tekinthetjük. A fordítói személyiség-kitágítás élményszer∫ gyakorlatán iskolázott költ√ számára nem okozott nehézséget prózaíróként is azonosulni idegen szerz√kkel. A másokkal közösen írt, mozgósító jelleg∫ röpiratokat – attól függ√en, hogy

legális vagy politikailag üldözend√ cél érdekében fejtette-e ki nézeteit – hol aláírta, hol nem. A Bartha Miklós Társaság füzeteként 1930 május 20-i dátummal közreadott Ki a faluba! cím∫ kiáltványt együtt jegyezte orvos-barátjával, Fábián Dániellel, noha a szöveg nagyobb része – Szabolcsi Miklós elemzése szerint – „nyilvánvalóan a költ√t√l származik; ugyanis félreérthetetlenül magán viseli József Attila akkori prózastílusának, s√t egyes helyeken ekkor írt verseinek jellegzetességeit”. De a Sallai Imre és Fürst Sándor statáriális halálbüntetése ellen tiltakozó röpiratot 1932. július 26-án – konspirációs okból – már nem írta alá, noha a tiltakozó szöveg nagy részét √ fogalmazta, ám így is eljárást indítottak ellene. Ugyancsak a politikai rend√rség érdekl√dése ellen védekezett, amikor a nép ajkán hagyományozódó folklór mintájára, névaláírás nélkül adta közre a mozgalmi

szellemet er√síteni hivatott Lebukott cím∫ versét. Szabolcsi Miklós kutatásai szerint pártfeladatként s „félig játékos er√próbaként”, Villon ihletésében írta ezt a költeményt, azzal a nem titkolt céllal, hogy „sajátos munkásmozgalmi balladát” alkosson magyar nyelven. A közösségi élmény hatására, egyszersmind irodalmi ambícióból fogant költemény szerz√je életében soha nem jelent meg a nevével, csak gépírásos másolatokban, illetve szájról szájra terjedt a mozgalomban, mivel sokan kívülr√l megtanulták. József Attila is szavalta 1931 nyarán a gödi munkásstrandon A cím azonban baljós ómennek bizonyult: a vers maga is „lebukott”, másolatai több alkalommal is a rend√rség birtokába kerültek. Mivel egy razzia során a költ√ pszichoanalitikus barátja, dr. Kulcsár István lakásán is megtalálták az izgatásra alkalmasnak ítélt vers gépiratát, 1933. május 5-én József Attilának a bíróság el√tt is

védekeznie kellett a szerz√ség ellen (Hogy miképp következtethette ki a rend√rség a névtelenül kering√ vers költ√jének a nevét, arról Kulcsár István 83 esztend√s korában egy Murányi Gábornak adott interjúban azt állította: „mégis ott kellett hogy legyen a papíron Attila neve. Másképp nyilván nem mondtam volna azt a rend√rségen, hogy a verset József Attila írta Igen alá volt írva. [] Így jutottak 57 Valachi Anna munkát vállalt els√ pszichoanalitikusa, dr. Rapaport Samu kérésére, s a terápiás kezelések honoráriummegváltása fejében stilizálta a doktor szakkönyvét, mely Ideges bélbajok kezelése és gyógyítása címmel jelent meg az év √szén, Budapesten. Olyannyira magán viseli ez a szöveg a költ√ keze nyomát, hogy a József Attila Összes M∫vei-t számon tartó kritikai kiadás sajtó alá rendez√i is megemlítik az Egyéb prózai fordítások, átdolgozások címszó alatt. Rendkívül képgazdag,

olvasmányos, már-már szépirodalmi m∫ benyomását kelti a tudományos költ√i szakdolgozat, mely nemcsak Rapaport doktor könyvét tette élvezetessé, hanem József Attila számára is hosszú távon gyümölcsöz√ hasznot hajtott. A m∫ stilizálása közben ugyanis alaposan kiképezte magát terapeutája szakmájából, és „a gyomor Freudjának” munkájában verbálisan elmélyedve, mer√ben újfajta költ√i képek, szokatlan szimbólumok lehet√ségét fedezte föl. „A gyomor az ember istene és az ember maga a gyomra. A gyomor az élet kohója, amelynek tüze részben hasznos és célszer∫: azért ég, hogy kiolvassza az eledelb√l a tápanyagot: és részben »áldozati láng, amellyel b∫neit vezekl√n emészti az ember magát«. Így az embert a gyomra fejezi ki a legjobban” – olvasható Rapaport Samu könyvében a pszichoszomatikus alaptétel, a gyakorló gyomorbeteg József Attila metaforikus megfogalmazásában, aki éppen azért került

analízisbe, mert évek óta gyomorbántalmak kínozták. Már a stilizálási munka el√tti id√kben is írt olyan verseket, amelyekben a harapás, az evés és az emésztés folyamata metaforikus értelmet kapott (1929 áprilisában írt Medália cím∫ verse például így hangzik: „Hiába, hogy tegnap sem ettem, / evett az ördög énhelyettem / csülköket, országot, jövend√t. / S bár √ töltötte meg a bend√t – / helyén a holdaknak, napoknak, / vad ürülékeim ragyognak, / pecsétei disznó halálnak! / Hancuroznak és muzsikálnak”) – 1931-ben uralkodóvá vált ez a motívum verseiben. Rapaport könyvét ugyanis intenzív empátiával, egyszersmind kreatív módon olvasta-alakította, miközben óhatatlanul a könyvben felsorolt, összes el√fordulható betegség tükrében vizsgálta önmagát. Így az emberiség egészére jellemz√ fiziológiai-pszichológiai törvényszer∫ségeket saját testén-lelkén keresztül élhette-tapasztalhatta meg.

Végs√ soron a beleél√ olvasásmód kiváltotta, kínzó hipochondria tette lehet√vé, hogy érzékelhet√en perszonális viszonyba, már-már testi kapcsolatba kerüljön a t√le függetlenül, mégis szervesen létez√-alakuló – és szándéka szerint a maga képére formálandó – külvilággal el Attilához, s amikor a könyvei közül kihúzták valamelyik kötetemet, √ rögtön kapcsolt. S az egész konspirációt akkor eszelte ki, miközben bevitték a f√kapitányságra Vallomásunk csak annyiban tért el, hogy Attila nem vállalta a szerz√séget, azt mondta: Gödön hallotta, s nálam, az analízisben csak rekonstruáltuk. »Nem lehet egy verset egy hallásra megtanulni!« – mondták neki. »Én tudom!« – válaszolta Attila s elszavalta nekik a verset”) Az „emlékezetb√l diktált költeménynek” titulált vers írója erre a szellemi teremtményére nyilván éppoly büszke volt, mint a többi, ez id√ tájt keletkezett, m∫vészi igénnyel

megformált, agitatív-mozgalmi versére, mégsem esett nehezére eltitkolni a világ el√tt szellemi apaságát, hiszen a közös ügy harcosaként a tömegeknek szóló üzenetet fontosabbnak tartotta, mint a személyes dics√séget. „Nem én kiáltok” – idézhette volna saját magától a mozgalomban konkrét érvényt kapott sorokat. A költ√ énhatárai elmosódtak az egyet akarók közösségében, ahol az adott cselekvési mintát követve, empátiával viszonyult a többiekhez, és biztos lehetett abban, hogy mások tükrében hiteles képet kaphat saját magáról is, hiszen önnön jelent√ségét a csoportban elfoglalt helye és szerepe alapján ítélhette meg. Költ√i értelemben is máshogyan írt és érzett a Döntsd a t√két, ne siránkozz! cím∫ kötet megjelenése idején, mint kés√bb, amikor már eltávolodott a mozgalomtól, és közösségi érvény∫ mondanivalóját mindinkább eretnek különvéleményként volt kénytelen megfogalmazni. Ha

Mérei Ferenc szociometriai tipológiája alapján vesszük szemügyre a még problémátlannak bizonyuló 1930–31 közötti id√szakot, akkor ott, a „társas mez√nyben” átélt „együttes élmény” révén csupa olyan verset találunk, amelyben a beavatottak számára érthet√, utalásos jelrendszer érvényesül. Ekkor még a küldetéses hit∫ mozgalmi költ√ – „az adott világ varázsainak mérnöke” – különleges, tudatformáló szerepkörében bízvást érezhette magát a világalakító fels√bb akarat szócsövének. „Vers, eredj, légy osztályharcos!” – adta ki a jelszót a közösség programadó képvisel√je, aki ez id√ tájt többes szám második személyben fejezte ki legszemélyesebb mondandóit. Ez az altruista én-feláldozási gesztus pedig azt szimbolizálta, hogy „az ucca és a föld fia” – noha büszke volt különleges költ√i képességeire – örömmel vegyült el s oldódott fel a közösségben. N

évtelenségbe burkolódzott, pontosabban orvosa nevén publikált, amikor 1931 elején szöveggondozói 58 „Nem én kiáltok” kozz! cím∫ kötetét megjelentet√ Új Európa Könyvtár kiadásában jelent meg 1931 végén. A pszichoanalízis mind szenvedélyesebb hívének egész gondolkodását és költészetét áthatotta a német orvos m∫ve alapján vizualizált önszemléleti minta. Bizonyíték erre a könyv egyik – kés√bb fontos költ√i motívumként felbukkanó – fejezetcíme: Milyen a gyerek az édesanya testében? Anya és magzata testi-lelki szimbiózisáról azontúl minden bizonnyal e könyvecske inspirációja alapján fantáziált a költ√. Ez a képzet – és az emberi test röntgenképét, a bels√ tájak szépségét tudatosító olvasmányélmény: Thomas Mann A varázshegy-e – ihlette az Óda szokatlan perspektívájú, a n√i testet organikusan m∫köd√, bels√ mikrokozmoszként megjelenít√ szerelmes versét. Beney Zsuzsa

„az egymásbanlétezés” költ√i kifejez√dését és „a szerkezetben-látás kényszerét” a vers emlékezetes sorával illusztrálta: „lényed ott minden lényeget kitölt”. A csecsem√ √snyugalmát szemléltette a költ√ 1932–34 között írt önvallomásában az egyén és a külvilág, az én és a mások kapcsolatának anyaméhbeli biztonságot idéz√ metaforája: „Körülnézek, – benne vagyok a világban, mint egy mérhetetlen szeretetben. Mellem dagad, úgy érzem, semmi dolgom Torkomból a görcs alászáll, s ha ez az állapot tarthatna, bizonyára föloszlana egész testemben. Epikusan, képben objektiválva ezt az érzést: gyermek vagyok az anyatestben.” (Vallomás) Ez a rendkívül érzékletes, érzelmileg alaposan kiaknázható képi gondolat-s∫rítmény kés√bb metaforikus világszemléleti modellé vált a költ√ számára, amikor önnön feln√tté válásának folyamatát rekonstruálta, a másoknak alárendelt létt√l az

önállósodásig: az elvegyülést√l a kiválásig. A képzeletserkent√ munka során szerzett elméleti tudását látványos-logikus lírájában is kamatoztatta, ezért a zsigeri asszociációk mind fontosabb szerephez jutottak költ√i eszköztárában. Anyagot, szellemet és jellemet s∫rít√ metaforaként szemléltette verseiben az anyagcsere fiziológiai folyamatát (például a Végül, a Munkások, a Mondd, mit érlel, az Óda vagy a Számvetés cím∫ verseiben), s élete végén írt Könny∫, fehér ruhában cím∫ versében még intellektuális csalódásait is az emészthetetlen eszmék képében fejezte ki: „Mindent, mi nem ennivaló, / megrágtam és kiköptem”. A test és a lélek szoros kapcsolatát feltételez√ pszichoanalitikus szemlélet – melyet az apa-helyettesként is funkcionáló „Rapa”: (R/apa) könyvének formába öntése során sajátított el – a társadalmi átalakításért harcoló József Attila világszemléletét és

gondolkodásmódját is átformálta. Az anyag és a szellem egymást feltételez√ fejl√désének marxi tanítása alapján eddig is az igazságtalanul berendezett társadalom számlájára írta az embereket kiszipolyozó és megbetegít√ lelki tényez√ket, de a társadalmi neurózis orvoslásának módját a harmincas évek közepét√l mindinkább komplex módon, Marx és Freud tanainak szintetizálásával képzelte el. Már a Rapaport-könyv stilizálása után, az 1932-ben írt Egyéniség és valóság cím∫ tanulmánya keletkezésekor alkotó módon gondolkozott a „neurotikus vagy forradalmár?” dilemmájáról. A korabeli freudomarxista irányzatokhoz kapcsolódva maga is úgy vélhette, hogy ha – Er√s Ferenc megfogalmazása szerint – sikerül összeegyeztetnie a baloldali, osztályharcos és a freudista identitást, ez olyan „intellektuális sémát kínál, amely lehet√vé teszi, hogy a személyes kérdéseket, az egyéni lét problémáit a »nagy

egész« problémájaként értelmezhessük, az egyénit az általánosból származtathassuk”. Ekkor még hitt az egyéni sorsokra kiható, kollektív érvény∫, megváltó ideológiában. N emcsak kisgyermekkori emlékeit élte át újra az analitikus kezeléseken, hanem valódi családjával, n√véreivel és sógoraival – az egykor oly taszító, hazug életvitelre kényszerít√, de id√közben konszolidálódó – famíliával is békét kötött. Mióta csökkent, illetve alkalmivá vált anyagi függése egykori gyámapjától-sógorától, ambivalens érzései is csillapodtak vele szemben, s mindinkább egyenrangú szellemi partnerként viselkedtek egymással. Annál is inkább, mert Makai Ödön idejekorán felismerte gyámfia tehetségét, s felel√sségérzett√l áthatva segítette tanulmányaiban, majd tervei valóra váltásában. A maga útját járó pesti költ√ szívesen járt 1928 után pihenni, feltölt√dni 1928 után Hódmez√vásár- J ózsef

Attila szenvedélyesen szeretett tanulni, és mindenbe, „ami nem ennivaló”, azért kóstolt bele mohó kíváncsisággal, hogy „kiolvassza” bel√le a hasznosítható szellemi „tápanyagot”. Rapaport könyve után hamarosan újabb, szemléletét formáló m∫ névtelen stilisztája lett: dr. med Max Hodann, berlini orvos 32 oldalas ismeretterjeszt√ füzetét kellett Beer Imre sikerületlen els√ fordítása után újra „magyarítani”. A felvilágosító kiadvány Igazán a gólya hozza a kisgyereket? címmel a Döntsd a t√két, ne sirán- 59 Valachi Anna ugyanis a magyar irodalom klasszikusainak sérelmét látta abban, hogy Heged∫s Lóránd egyik el√adásában Pet√fi mellé emelte Adyt.” Szigeti János úgy vélte, hogy Makait a Döntsd a t√két, ne siránkozz! cím∫ kötetét éppen ekkor összeállító költ√ inspirálhatta, hogy megírja cikkét, és sajátosan József Attilára jellemz√ kifejezéseket is kimutatott az írásban. S noha

a neki tulajdonított mondatok egyike – „A széthúzás t∫zcsóváját dobta be az irodalomba” – csak költ√i metaforaként helytálló, a publicisztika érvel√ m∫fajában inkább képzavart idéz el√, valóban végig ott érezhet√ az ügyvédt√l származó idegen szavakat zárójelben magyarul megmagyarázó szövegben a Makai maszkja mögött rejt√z√ József Attila szellemisége. Ízelít√ a szövegb√l: „Literátus ember vagy és én is dolgozom a tollal. Ha a szakmánk nem is ugyanaz, de nyílt és becsületes szívvel küzdünk a magyar sártengerben és nagyon sokszor egymásra is találunk. Talán bizarr gondolat, hogy keserveimmel épp Hozzád fordulok, a kormánypárti publicistához, de valahogy úgy érzem, hogy mind a ketten kitapogattuk ennek a színtiszta magyar városnak a lelkét és ebben az írásban megint találkozunk.” A sógorok föltehet√en közös fogalmazványa nem érdemelne különösebb figyelmet, ha nem el√zi meg ezt a

publikációt A Toll hasábjain 1931. február 20-án József Attila Ahogy azt a nagy Móricz elképzeli cím∫ bírálata, melyben osztályharcos tiszteletlenséggel történelmi idealistának min√sítette az „épít√ magyarság” eszméjét hirdet√ írót, szigorúan vett tudományos szocialista alapon. Nagy kérdés, vajon miért vállalkozott egy, korábban kifejtett véleményével ellentétes szöveg csaknem egyidej∫ megfogalmazására, illetve stilizálására? Nyilvánvalóan nem csak azért, mert Makai – Móricz régi híve – erre megkérte, sokkal inkább bels√ késztetésb√l. A köztiszteletben álló íróhoz ugyanis föltehet√en inkább rokonszenvvel viszonyult, mint ellenségesen – de mert Móricz ekkor a József Attila által korábban megtámadott Babits mellett a Nyugat szerkeszt√je volt, ett√l a zavaró tényt√l nyilván nem tudta magát függetleníteni. Talán nem egészen jó lelkiismerettel kritizálta meg A Toll-ban a Légy jó

mindhalálig nagy szív∫, szeretetre méltó íróját, és titkos bocsánatkéréssel érhetett föl a sógorával közösen, az √ nevében írt nyílt levél. Széls√ségesen különböz√ érzelmi viszonyulás egy id√ben ugyanahhoz a személyhez: pszichológiai szempontból kétségkívül az apa–fiú kapcsolat ambivalenciája fejez√dik ki ebben a jelenségben. A szellemi önérvényesítésre törekv√ költ√ Móriczot talán helyre, a vidékre költözött Makai család új otthonába, melyet a nyughatatlan, ambiciózus Jolán a helyi társasági élet központjává, valóságos „irodalmi szalonná” formált. A gondoktól hajszolt fiatalember, átmenetileg megszabadulva kötelezettségeit√l, önfeledten vett részt a vidám családi programokban N√vérei mellett újra átélhette a gyermeki felel√tlenség és mindenhatóság már-már elfeledett érzését, hiszen itt olykor átmenetileg még a személyiségéb√l is kivetk√zhetett. 1929

februárjában, Makaiék farsangi házi bálján – egy estére legalábbis – nemet váltott, amikor egy háncsszoknyás bennszülött leányzó maskaráját öltötte magára. A következ√ évben többfogásos lakomára invitáló verses meghívóval és étlappal várta a családi mulatság vendégeit, majd anonim tudósítóként számolt be a Vásárhelyi Friss Újság 1930. március 25-i számában – Álarcosok kifosztották egy Szentesi utcán lakó úricsalád éléskamráját címmel – arról a példátlan gasztronómiai összeesküvésr√l, melynek értelmi szerz√jét és végrehajtóját – a vendégek gyomrának befogadóképességére mit sem hederít√ fogadósnét: Luca Ángyit, azaz a n√vérét, Jolánt – is „leleplezte”. Farsang idején és nyaranta is együtt írta sógorával, a jókedv∫ családi bolondozásokban egyre szívesebben részt vev√ Makai Ödönnel a helyi színkör m∫sorának kabaréjeleneteit és konferanszait, amelyeket aztán

Jolán, Etus és a városi fiatalokból verbuválódott alkalmi színészek, táncosok csapata adott el√, fergeteges sikerrel. A családi kollektívában ugyanúgy az „együttes élmény” ihlette a beavatottak – a kisvárosi értelmiség – számára érthet√, utalásos technikával készült tréfás rögtönzéseket, mint a mozgalmárok nem vérségi, hanem eszmei alapon szervez√d√ csapatában az összetartozást tudatosító, harcra buzdító verseket. Hódmez√vásárhelyen a kollektív családi múzsa egy közös cikket is ihletett. A Vásárhelyi Friss Újság felel√s szerkeszt√jét megszólító, 1931. március 22-én megjelent Vihar Móricz Zsigmond körül cím∫ nyílt levél Makai Ödön neve alatt jelent meg, de a szöveg József Attila stiláris beavatkozásáról tanúskodik. Az irodalmi levelet teljes terjedelmében közölte Szigeti János, aki a cikk apropójáról is beszámolt 1977-ben publikált tanulmányában. Mint írta, Makai azért állt ki

annak idején Móricz mellett, mert az író „az 1930-as években a jobboldali sajtó vad támadásának kereszttüzébe került. Az éles polémiára az okot Móricznak a Nyugat c. folyóiratban megjelent írása, Az irodalom és a »faji jelleg« váltotta ki. Írónk Négyesy Lászlóval vitázott Ady védelmében. Négyesy 60 „Nem én kiáltok” ra (esetleg maga J. A) írta J A és Illyés pedig halálos ellenségek, költ√i rivalitás és egyéb okokból” Ízelít√ a szövegb√l: „Illyés Gyula társadalmi felfogásán valami új és speciálisan magyar kispolgári puritanizmus üt át, minden »igaz« embert magához ölel√. A gyöngéd bíró jósága, akinek csak éppen – a mértéke hamis. Mert szándék, az van benne Apostoli ◊maga (sic!) is csodálkozik, hogy ennyi jóakarattal nem tudta meggy√zni a szociálizmus (sic!) épít√it az √ minden társadalmi réteg felé békét hirdet√ igazáról De hiába, mikor »mind csak a hivatalos

véleményt recitálják.« Szerencsére a valóság er√sebb Illyés Gyula ideoda vibráló paszteljein (sic!). Átüt a színen és diadalmasan hömpölyög felénk Ilyenkor nem marad bel√le csak egy-egy öntudatlan elcsodálkozás a hirtelen eléje mered√ nagyságon.” A cikk utolsó mondatának rejtett szexuális szimbolikája kétségkívül a riválissal megmérk√z√ álruhás lovag fölényes gy√zelmét hivatott szemléltetni. Elgondolkodtató, vajon mi rejlik a költ√ kedvelt maszkválasztásai mögött. Miért éppen a sógorai neve mögé bújt, amikor Móricz mellett, majd Illyés ellen foglalt állást? Túl azon a praktikus indokon, hogy n√vérei férjei „kéznél voltak” és vállalták a nevükben megjelentetett cikkek szerz√ségét, egy mélylélektani magyarázat is kínálkozik. A költ√ ugyanis 1934 tavaszán Hódmez√vásárhelyr√l Rapaport doktornak írt szabad asszociációs fogalmazást gyakorló, önelemz√ levelében bevallotta:

„Én legalábbis egyel√re, nem tudom a vágyamat leoldani n√véreimr√l”. Jolánt – aki Makai Ödönt√l elválva, 1930 karácsonyán Bányai László hitvese lett – és Etust – aki egy évvel kés√bb n√vére volt férjéhez, saját gyámapjához ment feleségül –, a két elérhetetlen „családi n√t” az incestus tilalma miatt világéletében tabuként kellett kezelnie. Könnyen meglehet, hogy a pszichoanalitikus gondolkodásban mind mélyebben elmerül√ s a költ√i metaforákat a hétköznapi élethelyzetekben praktikusan is alkalmazó József Attila tudattalanul azt remélte, hogy ha a férjek nevét magára veszi, szimbolikusan a feleségeiket is birtokba veheti – legalábbis a nemeket, a személyiségeket és a családi relációkat összezavaró, „farsangi” értelemben. ugyanúgy meghódítandó-legy√zend√ apaideálnak tekintette, mint egykori gyámját – Makai Ödönt – vagy „fogadott”, potenciális apa-helyettesét: Rapaport

doktort. Igazságérzete azonban talán azt diktálta, hogy a neki mit sem vét√ Móriczot saját maga ellenében is megvédelmezze, hiszen √t bírálata írása idején nemcsak a Nyugat szerkeszt√jével szemben érzett rivalizálási kényszer motiválta, hanem – ekkor még – a párth∫ség és az osztályharcos terminológia is kötötte. Elégtétel lehetett számára, hogy az orvosa és sógora nevében írt könyv, illetve cikk révén két lehetséges – noha egymástól gyökeresen különböz√ – apaimágójával szemben is érvényesíthette vitathatatlan szellemi fölényét. Nem √ hasonult hozzájuk, hanem maga tükröz√dött bennük vissza, nekik kölcsönzött szavai és az olvasók szemléletét is befolyásoló gondolatai megmásíthatatlan formájában. Legközelebb másik sógora, Jolán harmadik férje, az írói ambíciókat dédelget√ Bányai László nevében írta meg saját véleményét nagy riválisa: Illyés Gyula Oroszország cím∫

könyvér√l a kolozsvári Korunk 1935. évi 3 számában Irodalmi vallomás Oroszországról címmel Az újabb álneves megnyilatkozás el√zményeit és az ominózus cikk szövegét Nagy Csaba közölte Miért nem √? cím∫ eseménytörténeti és szövegrekonstrukciójában a „Miért fáj ma is?” cím∫, 1992-ben megjelent tanulmánykötetben. Nyomozása eredményét így foglalta össze: „Bányai László nem tartozott a Korunk szerz√i közé, jóllehet egyetlen, Nagy Lajos Lecke cím∫ kötetér√l írt recenzióját a lap közölte. [] József Attila olvasta sógora Nagy Lajos-recenzióját, stilárisan – utólag bár – javított is rajta (Bányai László, 1943. 163) Feltehet√en arról is tudott, hogy Bányai kés√bb is juttatott írásokat a Korunk-nak, de azokról sosem kapott hírt. Az alkalom tehát magától kínálkozott. Illyés kötetér√l olyan kritika született, amelyre József Attila dönt√ befolyást gyakorolt” A költ√ prózai

stílusát jól ismer√ irodalmárok – Horváth Iván, Stoll Béla és Tverdota György – is meger√sítették az elemz√ föltételezését, hogy „a kritika nagyrészt József Attila fogalmazása”, mert a szöveg az √ „stílusát és akkori érvrendszerét tükrözi”. Nagy Csaba arról is beszámolt, hogy annak idején a kortársak közül Sándor Pál gyanúsnak találta a Korunk-ban közölt cikket, s a Párizsban él√ Löffler A. Pálnak írt levelében így fejtette ki véleményét: „Ami csacsiságot a Korunk az Illyés könyvér√l írt, arról szegény Gaál Gábor nem tehet. Gaál ti nem tudja azt, hogy a neki küldött cikket József Attila sógo- A lvás, aluszékonyság, álmatlanság – ez a címe Rapaport doktor 1936-ban megjelent új könyvének, melyet újra a bevált társszerz√, József Attila tett érzékletesen olvashatóvá. A két, mer√ben különböz√ intellektus ismét közös szellemi alkotást hozott létre. 61 Valachi Anna

m∫vedet”, – akkor a névtelenül vagy álnéven írt alkotásokat nem sorolhatjuk szellemi hagyatékába. Úgy t∫nik azonban, hogy a Szabad-ötletek írója – aki a pszichoanalitikus helyzetet is költ√ módjára, ihletett állapotban élte meg, hiszen itt is „munkaeszköze”, a nyelv segítségével idézte meg és tanulmányozta önmagát – ezúttal nem azért nem tüntette föl a nevét a füzet elején, mert nem vállalta följegyzéseit, hanem mert akarva-akaratlan kollektív érvény∫ m∫vet alkotott, melynek √ nem a „szerz√je”, csupán kísérleti alanya, egyszersmind közvetít√je volt. Az ösztönvilág titkos törvényeir√l tudósító, asszociációs jegyzékben ugyanis az emberiség közös nyelvi mélyrétegét, a kollektívumnak a kultúrától alig érintett eszmerendszerét, els√dleges megnyilvánulásait hívta el√ magából, folyamatosan és egyidej∫leg dokumentálva tartalmi és formai alapon építkez√ asszociációit.

Sajátos „fordítói” munkát végzett ezúttal is, hiszen a gyermek és a feln√tt közti „nyelvzavart” igyekezett áthidalni, amikor tudatos énje számára egy önmagával folytatott, néma dialógust kezdeményezett – önnön ösztönemlékeit mozgósítva, az emberiség közös anyanyelve révén megidézett Istennel. Misztikusokra jellemz√ gesztusához – az univerzummal való teljes összeolvadásához – sajátos esztétikai formát választott, amikor az alkotó és befogadó aspektusából egyszerre azonosult a tudata maximális kikapcsolásával papírra vetett m∫vével. A kéz, mely a képzettársításokkal keletkez√ szavakat születésük pillanatában rögzítette, az övé volt A szöveg túlnyomó része azonban akaratától függetlenül keletkezett, méghozzá az automatikus írással egyidej∫leg. A „szemlélhetetlen világegész” ezúttal a m∫vészi tudatosságot nélkülöz√ formában – mégis esztétikai élményt keltve – öltött

alakot a jegyz√könyvben. Az eredetileg önismereti céllal papírra vetett, töredékes narratíva-halmaz rögzítésével a nevét szándékosan elhallgató József Attila – Ronald Barthes kifejezésével – „saját életéb√l is m∫vet csinált”. Olyan alkotást, amelynek az alanya és a tárgya is √ maga, de – ahogy Radnóti Sándor jellemzi a misztikus költ√i attit∫döt – „nemcsak hogy nem nyugszik bele alany és tárgy szétszakítottságába, hanem saját világlátásában evidenciaként szünteti meg a kettészakítottságot a misztikus élményben, az én és az isten egységében”. A kollektív szellemi matéria, a nyelv segítségével önmagának tükröt tartó költ√ transzcendens élményszerz√ törekvését az is motiválta, hogy ekkorra már leszámolt freudomarxista illúzióival. Ám eredend√ meggy√z√dését, hogy csak másokhoz való vi- Dr. Rapaport Samu jegyzeteit a költ√ érdekes, fantáziadús, képgazdag

fejezetcímekkel tette vonzóvá – például: A lélek és a test határán; Az eszmélet kikapcsolásának elmélete; Az álmatlanság menekülés önmagunk el√l –, a szövegben pedig saját élményeir√l, eszmélkedéseir√l is beszámolt. Elalvási nehézségei miatt √ maga is ifjúkora óta fordított életritmus szerint élt – tehát személyes érintettsége, akárcsak az el√z√ Rapa-kötet témája iránt, tagadhatatlan Csak a maga bajaira is gyógymódot keres√ költ√ tudta ilyen szemléletesen megfogalmazni az alvás és az álom fogalma közti nyelvi különbséget: „A mindennapi beszéd álmatlanságnak mondja, ami valójában alvásnélküliség. Fel kell tételeznünk, hogy ez a fogalom-vegyítés nem a véletlen játéka, hanem a magyar nyelv éppen ezzel juttatja kifejezésre, hogy a nép hihetetlen finom pszichológiai érzékével az álmot tekinti az alvás lényegének.” (Ha emlékezetünkbe idézzük József Attila utolsó heteit

Balatonszárszón, a második Rapaport-kötetben hosszan tárgyalt freudi halálösztön m∫ködését figyelhetjük meg a gyakorlatban. A végnapjait él√ költ√ éppen a két legfontosabb életfunkciótól zárkózott el: nem fogadott el ételt, és képtelen volt aludni. Mindebb√l arra is következtethetünk, hogy orvosának pszichoanalitikus könyveit – melyeknek a szövegét tulajdonképpen maga diktálta önmagának – végül olyannyira a magáénak érezte, hogy a bennük rejl√ élet-halál szimbólumokat negatívan megélve, az életb√l való kivonulás ürügyén az öngyilkosság eme passzív formájával is megpróbálkozott.) U tolsó névtelen írása: a Szabad-ötletek jegyzéke, két ülésben 1936 májusából – anonim élveboncolás, egy szeretetre mérhetetlenül áhítozó „szerencsétlen” kísérlete, hogy tükröt tartson önmagának, pontosabban a benne él√, ismeretlen ösztönlénynek. Az irodalmárok és a pszichológusok közül sokan

intim kóranyagnak, titkos naplónak tekintik a pszichoanalitikus jegyzeteket, míg mások – például Tverdota György – szürrealista szabadversnek. Csakhogy a 170 oldalas, utólag megszámozott, üres kiadói mintakönyvbe rejtett gyónáshoz – mely gondosan megformált, kézírásos kódexre emlékeztet – a szerz√ nem adta a nevét. A naplópártiak vélekedése szerint azért, mert a saját használatra készült, privát följegyzéseket nem szokták aláírni. Ha József Attila Kosztolányit búcsúztató költeményére gondolunk, melyben az életm∫höz tartozó írás befejez√ mozzanatának a névaláírást tekintette: „te már aláírtad 62 „Nem én kiáltok” letve a Szabad-ötletek jegyzéké-ben. Míg a történelem folyamatosságát, valamint az emberi nem id√beli kiterjedését és folyamatos létezését megidéz√ költemény a „bergsoni emlékezetteórián” alapul, „amely a múltat mint feneketlen kutat fogja föl, amelyb√l a

tapasztalat meríthet√, a freudi ihletés∫ koncepció a személyes, gyermekkori múlt emlékeinek felidézésére biztat”. Ilyenformán a „freudi indíttatású emlékezéstechnikával” készült, a spontán ihlet m∫ködését szeizmográfszer∫en rögzít√ Szabad-ötletek jegyzéke a kollektív tudat folyamatos létformáját bemutató A Dunánál ellenpárjának tekinthet√ a költ√i életm∫ben, hiszen – szemben a Szép Szó 1936. júniusi számában közölt verssel – a kollektív tudattalan m∫ködését rekonstruálja. Ugyanakkor a kiérlelt tudatvers, az Eszmélet negatív lenyomatára is ráismerhetünk az ösztönszféra nyelvi megnyilvánulásait feltérképez√ asszociációs jegyzékben, mely az írás révén öltött testet, akárcsak a láthatatlan Isten. Titkos úrfelmutatási rítussal ért föl tehát a talányos Szabad-ötletek jegyzéke, melyet tán épp emiatt hagyományozott József Attila – csak keze vonását és sorsát egyénítve

–, apokrif iratként utódaira. szonyunk tükrében érthetjük meg önmagunkat, továbbra sem vonta kétségbe, s√t, éppen ezért hatalmasodott el benne a pszichoanalízis révén elmélyíthet√ és kitágítható önismeret vágya, az énkutatás szenvedélye. Er√s Ferenc szerint azonban „József Attila a pszichoanalízist magát is analizálta – éppen az interszubjektív viszony természete szempontjából. Ezt teszi tulajdonképpen már a Rapaportlevelekben, s még inkább a Szabad-ötletek-ben, amely voltaképpen a pszichoanalitikus kapcsolat természetér√l szóló »értekezésként« is felfogható.” Ugyanakkor – f∫zi hozzá – a Freud nyolcvanadik születésnapjára írt, Amit szívedbe rejtesz kezdet∫ költemény els√ szakaszának tanúsága szerint „ilyen közvetlen hangon csak az interszubjektivitás kitüntetett pillanataiban lehet megszólítani a másik embert”. Az ötletjegyzékkel egy id√ben készült A Dunánál cím∫ versben a

retrospektív önmegismerési folyamatról úgy számolt be a költ√, mint aki az „√ssejtig” azonosított magában minden √st, hogy végül elmondhassa magáról: „A világ vagyok – minden, ami volt, van”. Tverdota György „a múlt bevallásának” kétféle költ√i módszerét azonosította e versben, il- Jegyzetek Barthes, Roland: „A szerz√ halála”. Fordította: Babarczy Eszter In: A szöveg öröme. Irodalomelméleti írások, Osiris Kiadó, Bp 1996 50–74 o Bányai László: Négyszemközt József Attilával, Körmendy Kiadó, Bp. 1943 Beney Zsuzsa: A gondolat metaforái. Esszék József Attila költészetér√l, Argumentum, Bp 1999 Beney Zsuzsa: „József Attila »személyessége«”, in: Újraolvasó. Tanulmányok József Attiláról, szerkesztette: Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ern√, KulcsárSzabó Zoltán, Menyhért Anna. Anonymus Kiadó, Bp 2001 11–14 o El√adások a m∫fordításról, szerkesztette: Hans-Henning Paetzke, Collegium

Budapest, Institute for Advenced Study. Bp 1996 Er√s Ferenc: „József Attila és a freudomarxizmus”, in: Analitikus szociálpszichológia, Új Mandátum Kiadó, Bp. 2001 167–183 o) József Attila M∫vei I–II. Az összegy∫jtés, a szöveggondozás és a jegyzetek Szabolcsi Miklós munkája. Szépirodalmi Könyvkiadó, Magyar Remekírók sorozat Bp, 1977 József Attila válogatott levelezése, sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Fehér Erzsébet, Akadémiai Kiadó, Bp., 1976 József Jolán: József Attila élete, Cserépfalvi, Bp., 1940 Kortársak József Attiláról, I–III. kötet, szerkesztette Bokor László, sajtó alá rendezte Tverdota György, Akadémiai Kiadó, Bp. 1987 Mérei Ferenc: Közösségek rejtett hálózata. A szociometriai értelmezés, Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Bp 1988 Mérei Ferenc: Lélektani napló I. Az utalás lélektana, M∫vel√déskutató Intézet, Bp 1985 „Miért fáj ma is?” Az ismeretlen József Attila,

szerkesztette Horváth Iván és Tverdota György, Balassi–Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,. Bp 1992 Murányi Gábor: „Én így emlékszem. József Attiláról dr Kulcsár István”, Magyar Nemzet, 1984 szeptember 29 11 o Radnóti Sándor: A szenved√ misztikus (Misztika és líra összefüggése), Akadémiai Kiadó, Bp. 1981 Szabolcsi Miklós: Kész a leltár. József Attila élete és pályája 1930–1937, Akadémiai Kiadó, Bp 1998 Tverdota György: „A múltat be kell vallani”, in: A Dunánál, Tanulmányok József Attiláról, szerkesztette Tasi József, Pet√fi Irodalmi Múzeum, Bp. 1995 21–28. o Tverdota György: „»Egy, kit a szó nevén szólít«. József Attila névszemlélete”, in: Ihlet és eszmélet. József Attila, a teremt√ gondolkodás költ√je, Gondolat Kiadó, Bp. 1987 Valachi Anna: „Egy pszichoanalitikus orvos-beteg kapcsolat rekonstrukciója. Dr. Rapaport Samu és József Attila”, Irodalomtörténeti Közlemények, 1987–88 5–6. sz

581–616 o) Valachi Anna: József Jolán, az édes mostoha. Egy önérvényesít√ n√ a huszadik század els√ felében, Papirusz Book, Kuriózum Könyvek, Bp. 1998 Valachi Anna: „»Láttam, hogy a mult meghasadt«. Terápiás modellb√l mágikus önteremtési rítus”, Thalassa, 2000/2–3. 3–26 o Valachi Anna: „Pygmalionok. Móricz Zsigmond, Makai Ödön és József Attila”, Új Dunatáj, 2001/4. 50–64 o Vásárhelyi tanulmányok VIII. Helytörténeti dolgozatok, szerkesztette Szemenyei Sarolta, Szigeti János, Hódmez√vásárhely, 1977 Weöres Sándor: „A vers születése. Meditáció és vallomás”, in: Egybegy∫jtött írások, 1. kötet Magvet√ Könyvkiadó, Bp 1975 219–260 o 63