Irodalom | Középiskola » Petőfi Sándor - Az apostol

Petőfi Sándor – Az apostol Petőfi Sándor a magyar romantika korának egyik legjelentősebb életművét hozta létre. Irodalmunkra mindeddig a legnagyobb hatást gyakorolta, nevét, legalább néhány versét minden magyar ismeri. A történelem színpadán egyszerre két, egymástól elválaszthatatlanul összefonódott szerepben jelent meg, a költő és a forradalmár szerepében. Első nyomtatásban közölt verse, „A borozó” 1842-ben jelent meg, még Petrovics Sándor aláírással. Első jelentős korszakának meghatározó jellemzője az egyszerű és természetes versbeszéd, a népköltészet beszédmódjának és műfajának imitálása. Petőfi költeményei jelentős fordulatot hoztak a népiesség történetében. Népiessége a romantika történelmi érdeklődésében és természeteszményében gyökerezett, ugyanakkor egyszerre jelentett fordulatot a klasszicisták művelt nyelvhasználatával, ill. a romantika nyelvi emelkedettséget eszményítő

irányzatával szemben. Petőfi egyik legjelentősebb vállalkozása a verses epikában, az 1849-ben megjelent elbeszélő költeménye „Az apostol”. Elbeszélő költemény: verses formában írt epikus mű. Jellemző rá a nagyfokú líraiság, a lírára jellemző poétikai eszközök használata és a személyesség jelenléte. A mű egy forradalmár életét dolgozza fel születése napjától haláláig, pontosabban kivégeztetéséig. 1848 június 15-én volt a Petőfi számára kudarccal végződött választás(mikor, mint képviselőjelöltet az ellenpárt rágalmai miatt megbukott), ez nem múlt el nyomtalanul benne: csalódásai lényeges változásokat indítottak meg politikai világszemléletében. Életszemléletének addigi derűje megingott, lelkiállapota olykor a kiábrándulást, világgyűlöletet súrolja. A mű címe biblikus, akár témamegjelölőnek is mondhatjuk. Az apostolok Krisztus tanítványai, akiknek hitük, gondolkodásmódjuk miatt vált

tragikussá sorsuk. Főhőse Szilveszter, aki kétes származás, és halmozottan hátrányos gyermekkor után saját erejéből, tehetsége révén lesz gondoskodó elme, mi több, „apostol”, az egyenlőség és szabadság önfeláldozó harcosa. Romantikus túlzások találhatók a gyermek Szilveszter sorsának igen részletező leírásában: „Lopott, koldult, szolgált”- ennyiből állt gyermekkora. Szilveszterrel csak kevesen tesznek jót, kevesen szeretik: a koldusasszony kutyája, az úrfi tanítója, aki felajánlja neki jövedelmét, hogy tanulhasson, és felesége, aki, bár gazdag családból származik, apja tiltása ellenére is követi szerelmét a nyomorba. Szilveszter egyoldalúan ábrázolt, romantikus statikus hős: egyszerre ember- és világmegváltó is. Lelke elfedi gondjait, s míg világboldogító terveit szövögeti, addig családja nyomorával szemben tehetetlen (egyik gyermeke éhen is hal). Szilveszter tekinthető a szerző hasonmásának is.

Szilveszter életébe beleszövi olykor saját sorsának egy-egy fordulatát (pl. a szilveszteri születésnap; a kastély kisasszonya szüleit megtagadva felesége lesz (Szendrey Júlia hasonmása), másolók voltak; meg nem értett zsenik; apostoli, prófétai jellemvonások megjelenése), eszméivel pedig teljes mértékben azonosul. A mű kérdésfelvetése, ill a prófétaszerep dilemmája az elbeszélő költemény megalkotott világa mögött lévő lírai én szerepdilemmájához hasonlítható. Az eposzi hagyományokat követő „in medias res” kezdés egy padlásszoba nyomorában jeleníti meg. A továbbiakban a művet az időrend felbontása jellemzi Az V fejezettől visszaugrik az időben születéséhez, gyermekkorához, és oknyomozói módon tárja fel a múltat. Az elbeszélő részeknél jelentősebb értéket képviselnek a főhős lélekállapotát kifejező belső monológok. A hős 3 belső monológja tűnik a legfontosabbnak Az első a mű talán legszebb

látomásos jelenete, amikor a III. részben Szilveszter lelke elhagyja a várost, a családot, a Petőfi Sándor – Az apostol 1 földet, sőt saját testét is, hogy találkozhasson Istennel, megfogalmazza előtte szabadságeszményét és az emberiség felszabadításához kérjen erőt tőle. A túlzott eszményítést beárnyékolja az, hogy míg világboldogító terveit szövögeti, addig családja nyomorával szemben tehetetlen, (egyik gyermeke éhen is hal). A második monológban tanulságokat von le: ha a parányi szőlőszemet sok százezer napsugár érleli, a föld, a nagy gyümölcs megéréséhez sok ezer vagy millió év szükséget. A földet érlelő sugarak a „nagy lelkek”, de ilyen kevés van, és rövid életűek. A harmadik monológban azon elmélkedik, hogyan szolgálhatná az emberiséget, hogyan érhető el a világ boldogság (világboldogság elérésének az eszköze a szabadság!) Petőfiben átértékelődött a korábbi népvezér - szerep:

költőnek nem a népet kell vezetnie, nem a népért, hanem a nép helyett kell cselekednie. Szilveszternek ez az elvont nép-fogalma háromszor kerül szembe a valósággal. Falusi jegyzőként az addig érte lelkesedő nép egyik napról a másikra elűzi. A kétségbeesést eleinte az az önvigasztalás oldja, hogy a nép még gyermek, akit könnyű befolyásolni, ezért kettős erővel fog érte küzdeni. Hasonló csalódásban van része a titkos nyomdában megjelent könyve fogadtatása miatt. Eszméit mohón nyelte el a szomjas világ, mégis az elsápadt hatalom egyetlen szavára a megrémült nép megtagadta a könyvet, s szerzőjének megbüntetését követelték. Szilvesztert ugyanúgy megrugdalják, leköpködik, mint annak idején Jézus Krisztust, s hasonlóképpen követelik halálát. Szilvesztert az utcán tartóztatták le, s úgy vitték el, hogy még a családjától sem búcsúzhatott el. Tíz év börtön után, mikor kikerült, meglepve tapasztalta, hogy a

világ semmit nem haladt célja felé, sőt az emberiség visszafejlődött, családja is széthullott. Szilveszter a maga elé tűzött célnak megfelelően egyedül vállalja a forradalmi tettet (rálő a királyra). Az elbeszélő hangja gyakran összecseng a befogadó nézőpontjával. Vagyis úgy szólal meg, mint az olvasó, aki nem tudja, mi következik, de kíváncsi a történetre és kérdéseket tesz fel magának. A kérdések ugyanakkor késleltetés és a feszültségkeltés eszközei is egyben Azonban arra is van példa, hogy az elbeszélő visszahúzódik, elhallgat és a szereplőknek adja át a szór. Szilveszter az egyetlen, akinek beszédmódja hasonlít az elbeszélőére Az elbeszélői hangnak ez a szokatlan osztottsága, az elbeszélői helyzetek folytonos váltogatása, elbizonytalanítása felfogható alkotói kísérletként, de értelmezhető a váteszköltői szereplehetőség elbizonytalanodásaként, megkérdőjelezéseként is. A befejezés azzal zárja a

költeményt, hogy a késő századok szabad nemzedékei megemlékeznek majd azokról a szentekről és nagyokról, akik szolgaságban is szabadok voltak. A mű bizonyítja, hogy Petőfi Sándor korábbi gondolatai, csalódásai miatt jelentősen átalakultak nézetei. Ez a mű bemutatja ezeket a politikai változásokat Petőfi Sándor – Az apostol 2