Csang Kaj-sek (1887 - 1975)

Csang Kaj-sek 1887. október 31-én született a kínai Csöcsiang tartományban, egy jómódú földműves-kereskedő családban. [1]

1906-tól az észak-kínai Paoting Katonai Akadémián tanult, majd Japánban, Tokióban (1907-1911). 1909 és 1911 között pedig a japán hadseregben is szolgált. Erősen hatottak rá azok a fiatal honfitársai, akik azt tervezték, hogy megszabadítják Kínát az idegen mandzsu dinasztiától. Csang Kaj-seket ez indította el a forradalmárrá válás útján. [1] [2]

1911-ben, a kínai forradalom kitörésének hírére hazatért, s részt is vett a mandzsu dinasztiát megdöntő harcokban. 1913-tól 1916-ig forradalmárok mellett harcolt Yüan Shih-kai ellen. [1]

1916-ban Sanghajba ment, ahol nagy valószínűséggel a Zöld Bandában, egy pénzügyi manipulációkkal foglalkozó társaságban tevékenykedett. [1]

1918-ban újra feltűnt a közéletben: a Nemzeti Párt vezetőjéhez, Szun Jat-szenhez csatlakozott. Kettejük között ekkor alakult ki az a szoros együttműködés, ami később Csang Kaj-sek hatalmának megalapozásában játszott jelentős szerepet. Szun fő célja az volt, hogy egyesítse Kínát. [1]

1923-ban Csang négy hónapra a Szovjetunióba látogatott, hogy tanulmányozza a szovjet intézményrendszert, legfőképpen a Vörös Hadsereget. Miután hazatért, Wampoában lett egy katonai akadémia parancsnoka, amelyet a szovjet modell alapján hoztak létre. Ebben az időben már kínai kommunisták is csatlakozhattak a Nemzeti Párthoz, így gyorsan megerősödtek. Szun 1925-ös halála után a viszony egyre feszültebbé vált a Nemzeti Párt konzervatív szárnya és a kommunisták között. [1]

Csang szerette volna megakadályozni a kommunista befolyás növekedését, de persze úgy, hogy közben ne veszítse el a szovjetek támogatását. 1927-ig tartotta magát korábbi elképzeléseihez, ekkor azonban egy véres puccs megszervezését követően minden kapcsolatot megszakított a kommunistákkal, és kizárta őket a Nemzeti Pártból, valamint megszüntette a szakszervezeteiket is. [1]

1925-ben a forradalmi hadsereg főparancsnoka lett, a következő évben pedig nagyszabású hadjáratokat indított az északi hadurak ellen. 1925. májusában kitört a sanghaji sztrájk, mivel a Kuomintang – félve a forradalom térnyerésétől – államcsínyt szervezett, ami végül elbukott. A forradalom politikailag több részre szabdalta Kínát: 1927-ben Csang Kaj-sek nemzeti kormányt alapított Nankingban, miközben a kettészakadt Kuomintang Vuhanba tette át székhelyét. Csang áttért a kereszténységre, hogy a nyugathoz fűződő kapcsolatait erősítse. 1928-ban csapatai bevették Pekinget, a fővárost. Az új hatalom a Nemzeti Párt lett, mégpedig Csang elnökletével, melynek központját Nankingban, Dél-Kínában állították fel. [1] [2]

Csang széleskörű társadalmi reformba kezdett, de a program döntő része csupán papíron maradt, részben azért, mert uralma nem szilárdult meg eléggé az országban. [1]

A kommunisták eközben vidéki bázisaikra vonultak vissza, hogy megalakítsák saját hadseregüket és kormányukat. [1]

1927 és 1931 között, a kezdeti sikeres hadjáratai után többször is vereséget szenvedett, ráadásul Japán – kihasználva Kína meggyengülését – 1931-ben Mandzsúriát is elfoglalta. [2]

Annak érdekében, hogy a nemzet erkölcsileg jobban összeforrjon, 1934-ben kampányt indított Új Élet Mozgalom címmel, amely a konfuciánus etikát népszerűsítette, s felelevenítette Konfucius állami kultuszát is. [1]

1937-ben kitört a háború a japánokkal. Csang arra kényszerült, hogy szövetségre lépjen a kommunistákkal és velük együtt küzdjön a japán megszállók ellen. Több mint négy éven át Kína egyedül küzdött, mire a Szovjetunió kivételével a szövetséges hatalmak is bekapcsolódtak a harcba, akik 1941-ben üzentek hadat Japánnak. [1] [2]

Miután legyőzték Japánt, Kína tekintélye jelentősen megnőtt, így a Négy Nagy között szerepelhetett. Csang kormánya azonban már a hanyatlás jeleit mutatta. [1]

1945-ben, amikor Japán megadta magát az Egyesült Államoknak, újraéledt a kommunisták elleni küzdelem., s újrakezdődtek a belső háborúk is (1946). 1949-re Kína szárazföldi része a kommunisták kezére került, majd itt alakult meg a Kínai Népköztársaság. [1]

Csang kommunistákkal szembeni vereségének okai között szokták emlegetni a kormányzati korrupciót és azt, hogy elvesztette politikai rugalmasságát, s már nem tudott kellő gyorsasággal alkalmazkodni a gyakran változó körülményekhez. Vezetési stílusa az évek során egyre merevebbé vált, ő maga pedig egyre kisebb mértékben tudott reagálni a közhangulat változására, vagy az új eszmék megjelenésére. Kezdte többre becsülni a hűséget, mint a szakértelmet, és inkább személyes kapcsolatokra támaszkodott, mint hivatalos csatornákra. A hadseregen belül is csak kevés emberben bízott meg. [1]

Csang a megmaradt Nemzeti Párt tagjaival Tajvanra menekült, majd a szigeten ún. ”békés” diktatúrát hozott létre. A Tajvani-szoroson át megkísérelt támadásokat indítani a kommunisták ellen, sikertelenül. Megrostálta a hajdan korrupt Kuomintang sorait, majd a következő két évtizedben nagyvonalú amerikai segítséggel a modern gazdasági haladás útjára állította Tajvant. [1]

1955-ben az Egyesült Államok egyezményt írt alá Csang kormányával, amelyben garantálta Tajvan biztonságát. 1972-től egyre inkább bizonytalanná vált a megállapodás betartása, így a Csang kormány is veszélybe került. Nem véletlenül, hiszen az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság közeledni kezdtek egymáshoz. [1]

1979-ben az Egyesült Államok végleg megszakította a diplomáciai kapcsolatot Tajvannal, hogy a Kínai Népköztársaság felé forduljon. Csang ezt már nem élte meg, mivel 1975. április 5-én Taipei-ben meghalt. Fia, Csiang Csing-kuo lett az utódja, mint Tajvan miniszterelnöke. [1]

Forrás:

[1] http://www.terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/csang_kaj-sek.html
[2] http://hu.wikipedia.org/wiki/Csang_Kaj-sek



Vissza