Középiskola > Kötelező olvasmányok > Mikszáth Kálmán - Lapaj, a híres dudás

Mikszáth parasztábrázolása

Mikszáth műveire kezdetben nagy hatással volt Jókai romantikája, később eltért tőle. Mikszáth egy teljesen új világot mutat be, a parasztok világát. Parasztábrázolása csendes líraiság és a szelíd humor jellemző. A népmesékből, balladákból sokat merített, ez alakította ki a stílusát, az ún. asztali beszélgetéseket. Történeteinek hangneme nem elborzasztó, az író inkább igyekszik tompítani a tragikus események élét. Általában ragyogó emberi jellemeket mutat be, akikkel legtöbbször tragikus események történnek, meg akarja győzni az olvasót arról, hogyha az élet úgy hozza, a legegyszerűbb emberből is erkölcsi nagyság válhat. Novelláiban a természet együtt él és lélegzik az emberi sorsokkal, az érzelmek előképét vagy utórezgéseit mutatja be. Azonban a paraszti életet nemesi szemmel látja, ezért óvakodik a naturalista eszközöktől, a hétköznapi gondok nem jutnak el hozzá. Minél egyszerűbb az ember, annál kevesebb gondja van. Tehát Mikszáth Kálmán Móriczcal ellentétben nem reálisan festi meg a parasztsorsot.

Mikszáth novellái

Nem csupán falusi idillek, a legtöbb írás mélyén - balladai sejtetéssel - ott rejlik egy-egy nyugtalanító tragédia, kettétört emberi sors. A paraszti idillt mindig feldúlja valami, mely eseményből a tulajdonképpeni elbeszélés cselekménye bontakozik ki. Jellegzetes Mikszáth írói magatartása is, ahogyan előadja történeteit. Nem a kívülálló tárgyias, személytelen hangján közli az eseményeket, hanem a nép mesemondójának tudatvilágát imitálja. Ezért tudja olyan természetesen magáévá tenni a falusi ember önszellemét, babonás hiedelmeit, a népi mondavilágot. Beleéli magát a közvetlen hallgatósághoz szóló mesélő, regélő alakjába, s a naiv, élőszóbeli előadás formáit utánozza. Közbeszúrt anekdotákkal, lírai kitérésekkel mintegy ébren kívánja tartani a hallgatók figyelmét.

Lapaj, a híres dudás

Hosszas bevezetés előzi meg a cselekményt. Lapaj ősei is mind juhászok voltak, akik kint élték életüket a határban. Nagyapja számadó volt, azonban ő már csak a csőszmesterségig vitte. Egész életét az állatok között tölti, jobban megvan velük, mint az emberekkel, akik szerinte kiismerhetetlenek. Egy fiatal lány settenkedik Lapaj szerény kuckója körül, akire Lapaj mogorván ráförmed.

Nem akarta bántani a lányt. Egyszerűen csak olyan volt, mint a többi juhász, soha nem tanult illemet. A lány szelíden válaszolt, kérlelte, hogy nézze őt meg jól, majd futásnak eredt és belevetette magát a vihartól felkorbácsolt folyó vizébe. Lapaj már csak a sikoltást hallotta. Kiveszi szájából a pipát, lekapja a széles kalapot a fejéről, odahelyezi a lucskos földre, s rátérdelvén, a folyó felé fordulva elmondja a Miatyánkot, csendesen, vigyázva, hogy meg ne akadjon benne.

Ami ezután történt, az jobban megrázta a híres dudást. Egy síró kisbaba volt elrejtve a kunyhójában. Lapaj első ijedtségét legyőzve, minden tudományát latba vetette, hogy a csöppség ne sírjon, majd rájött, hogy éhes és megitatta kecsketejjel. A távolban meglátott egy fiút, akit elküldött a faluba a bíróhoz, hogy kerítsen egy öregasszonyt, aki majd felneveli a kisbabát. A fiú meg is jött a falu bábájával. Lapaj könnyes szemekkel adta át a csecsemőt, hiszen annyira megszerette. A döntés - mely egész életére szólt - hirtelen született meg benne: visszavette a gyermeket a megdöbbent bábától és bevitte a kunyhójába. Másnap egyetlen értékét, a dudáját eladta egy anyakecskéért. Lapaj - aki nem kötődött senkihez - egyszerre értette meg a gondoskodás, a szeretet fogalmát. A novellából egy faragatlan, ám még humánummal rendelkező ember magasodik ki a dudás személyében.