Középiskola > Műelemzések > A pestis (tartalom)

Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
Albert Camus (1913-1960) francia író és filozófus, az egzisztencializmus egyik meghatározó alakja. Az ember és az őt körülvevő világ kapcsolatára jellemző paradoxont abszurdnak nevezi. Az embernek jogos igényei vannak a világ felé: elvárja, hogy megismerhető legyen, otthonos és ésszerű, de kérdéseire nem kap megnyugtató választ. A sorsot pedig inkább ellenségesnek, mint gondoskodónak látja.

„Felmagasztalom az embert, azzal szemben, ami rátapos.”

Camus 1947-ben megjelent könyve a Pestis, melyben egy fiktív pestisjárványt mutat be. A történet egyetlen bizonytalan pontja a pontos időpont, minden egyebet (helyszín, a betegség tünetei, a szereplők reakciói, stb.) részletesen és realisztikusan mutat be. Ezzel valószínűleg azt sugallja az író, hogy bármikor megtörténhet egy ilyen katasztrófa. Fő témája a viszonylagosság (orvostudomány) és a halál harca.

A mű 5 fejezetre tagolódik, melyben a pestis 5 stációját követhetjük nyomon:

1. A patkányok elözönlik a várost és megdöglenek.

2. Az emberek megbetegszenek, hasonló tüneteket produkálva, mint a patkányok: daganatok, tályog, láz, helyi gyulladások, szörnyű szag, stb. A leírásban naturalista módon: igen részletesen mutatja be a tüneteket.

3. Egyre szaporodnak a halottak, a város vezetői kénytelenek elismerni a járványt. Karantént rendelnek el: senki sem hagyhatja el a várost. A halottak számának emelkedésével a temetések egyre személytelenebbé válnak, a végén már villamosokkal szállítják a krematóriumba a halottakat. Az emberek belefásultak a halálesetek sorozatossá válásába ahogy Tarrou mondja: minden egyes nap halottak napja volt.

4. Tetőpont: a bíró kisfia halálának részletes leírása. Minden lényeges szereplő végignézi a kisfiú szótlan haldoklását, mert egy újfajta szérummal próbálnak segíteni rajta. Az esemény megrendítő hatású, a jelenlevőket a létezés abszurd voltával szembesíti.

5. Egészséges patkányok bújnak elő, elkezdenek gyógyulni a betegek, megszűnik a pestis.

A helyszín, Oran egy teljesen jellegtelen, múlttalan algériai kisváros. A lakosok egyhangúan tengetik benne az életüket. A katasztrófa során derül ki, hogy mennyi érték rejtőzik az unalmas felszín alatt. Mondhatnám: Oranban semmi pótolhatatlan nincs, ami a járvány során elveszhet, csupán az emberek, aki benne laknak. Az ő szeretetük és összetartásuk ad értelmet a járvány elleni küzdelemnek. Az egymástól elszakított emberek lassan felhagynak a levelezéssel, mert érzik, hogy a nyelv nem tudja visszaadni azokat az érzelmeket és lelkiállapotot, amelyeket közvetíteni szeretnének.

A regénynek nincs egyetlen főhőse, szereplői egy-egy attitűdöt személyesítenek meg a csapás idején. Rieux doktor, akinek naplója a regény vázát adja, remény és megalkuvás nélkül száll szembe a betegséggel. Tisztában van vele, hogy nem tudja a betegeket meggyógyítani, tennivalója a betegség adminisztrációjában és a betegek elkülönítésében merül ki. Nem ítéli el a szökni próbálókat, a segítség elől elzárkózókat sem, tiszteletben tartja a döntésüket. Egyedül Paneloux atya tudja kihozni a sodrából, amikor a járványt Isten büntetéseként állítja be.

Tarrou: az ápoló, aki hajdan részese volt a forradalmi mozgalomnak. Rájött, hogy bűnt követett el, amikor azt gondolta, hogy a szép célok szentesíthetik a sok gyilkolást, amit véghezvittek, ezért vezeklésnek tekinti a pestisjárványban nyújtott segítséget. (Ahogy ő mondja: nincs más lehetőség, mint szentté válni.)

Paneloux atya az abszolútum képviselője. Tudja, hogy nem talál mindenre magyarázatot, de hisz egy felsőbb értelemben. Az egész értékrendje megrendül a kisfiú halálakor. Kisvártatva pestishez hasonló, de bizonytalan tünetekkel meghal. Nem világos, hogy betegség végez vele, vagy az világnézeti összeomlás.

Rambert: az újságíró, aki a pestis idején a városban rekedt. Minden módon megpróbál kijutni a vesztegzárból, mert elviselhetetlennek tartja a távolságot maga és szerelme között és minden napot, amit egymás nélkül töltenek el. Mikor másodszorra is meghiúsul szabadulási kísérlete, feladja a további próbálkozásokat, és beáll a mentőosztagba.

Grand, a hivatalnok, aki elvész a részletek között. Irodalmi művön dolgozik, de folyton belegabalyodik a jelzőkbe, ezért nem jut tovább az első mondatnál. Camus ezzel azt érzékelteti, hogy a nyelv tökéletlen eszköz, nem tud minden jelenséget, gondolatot maradéktalanul visszaadni, de ez nem szabad, hogy elvegye az alkotásra áhítozó ember kedvét. A nyelv közvetítő eszköz, tökéletlensége ellenére átviszi a mondandó lényegét.
Grand alapvető tulajdonsága a távolságtartás. Nem tud mit kezdeni a túl közeli élményekkel, eseményekkel, személyekkel, ezért hagyta el a felesége, ezért vállalja a pestis adminisztrációját. Félénksége miatt nem fejlődik, amíg meg nem betegszik. Ez a halálközeli élmény tudja csak átlendíteni a saját korlátain. Mit mond erre Camus?

„Hogy éljünk úgy, hogy ne vesztegessük el az időnket? Éljük át egész terjedelmében.”

Cottard, a magánzó az egyetlen, aki elemében érzi magát a pestis idején. Nem világos, miért üldözték eddig, csak alvilági kapcsolatairól tudunk. Láthatóan, örül annak, hogy mások is átérzik azt a szorongást, ami azelőtt az ő osztályrésze volt és az üzlet is jól megy. Az embercsempészekkel is ő hozza össze Rambert. A járvány visszahúzódásakor elfogja az aggodalom, hogy a rendőrség ismét „előveszi”. Rettegése olyannyira elhatalmasodik rajta, hogy elébe megy végzetének: lövöldözni kezd az ablakából az ünneplő járókelőkre.

A történet vázát Rieux doktor naplója és Tarrou jegyzetei adják. Ez jelzésértékű: nekik kettőjüknek van beleszólásuk a történetbe.

Az ő viselkedésük és véleményeik metszete adja meg Camus viszonyát az egzisztencializmushoz: az embernek joga van a saját életét, céljait előtérbe helyezni, de nem feledkezhet meg arról, hogy szociális lény, és nem hagyhatja cserben a neki kiszolgáltatott embereket. A közösség felé elhivatott ember szélsőséges helyzetekben szélsőséges alternatívák előtt találja magát. Ilyen esetekben nem mindig adódik lehetőség a „jó” döntésre. A házastársi és az orvosi eskü is szent, bármelyiket választja is, a másikat meg kell szegnie.

A történet azért aktuális, mert bármely élethelyzetre kiterjeszthető, amelyben az ember korlátozva, szeretteitől elszakítva érzi magát. A család, létbiztonság, egészség nem magától értetődő javak, hanem kiváltság. Akkor tudunk megbirkózni a hétköznapi és a rendkívüli nehézségekkel, ha ezt szem előtt tartjuk.