Az 1956-os forradalom története I.

Dátum: 2023. október 22. 00:00:00.
Forrás : Wikipedia

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be november 10-én.

Az október 23-i budapesti tömegtüntetés a kommunista pártvezetés ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt. Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásához vezetett. November első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti hajlandóság után meggondolta magát, és miután a nyugati nagyhatalmak biztosították arról, hogy nem nyújtanak a magyar kormánynak segítséget, november 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen. Az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott szabadságharca így végül elbukott.

A poznańi munkásfelkelés, 1956. június 28.

A harcokban a titkosítás alól 1993-ban feloldott statisztikai adatok szerint 2652 magyar és 669 szovjet állampolgár esett el. A sebesültek száma magyar oldalon 19 226, míg szovjet oldalon 1540 fő volt. A forradalom következményeként kb. negyedmillió magyar hagyta el az országot, nyugatra menekülve.

1957. januártól a forradalom résztvevőit tömegesen börtönözték be, majd sokukat kivégezték. A brutális megtorlást és a magyar nép elnyomását az ENSZ és a világ közvéleménye egyaránt elítélte. A forradalom leverését követő évtizedekben Magyarországon tilos volt erről az időszakról beszélni, ellenforradalomnak bélyegezték. 1989 óta a forradalom kitörésének napja, október 23. nemzeti ünnep Magyarországon.

Előzmények

Az 1948–1953 között a sztálinista terror volt jellemző: az ÁVO, illetve a belőle önállósított ÁVH kegyetlenkedései, koncepciós perek, az „osztályidegen elemek” gulag-szerű táborokba történő deportálása, kivégzése gyakori esemény volt. Az országban mindent behálózó és ellenőrzése alatt tartó rendőrállam épült ki 28 000 fős államvédelmi rendőrséggel és kb. 40 000 besúgóval. Mindehhez járult Rákosi Mátyás és Sztálin személyi kultusza, az erőltetett kolhozosítás, a nehéz- és a hadiipar gazdaságtalan fejlesztése, az ezek miatt növekvő szegénység. 1953-ban meghalt Sztálin, és az új szovjet vezetés utasítására Rákosi lemondott a miniszterelnöki tisztségről. Az új miniszterelnök a szövetkezetesítés ellenzése miatt 1949-ben a pártvezetésből kizárt agrárszakember, Nagy Imre lett. Nagy Imre reformelképzelései első lépéseként amnesztiát hirdetett, októberben pedig, ígéretéhez híven, felszámolta az internálótáborokat, véget vetett az ÁVH önállóságának, a könnyű- és élelmiszeripar javára módosított a támogatások rendszerén, a parasztságot sújtó terheket mérsékelte, béremeléseket és árcsökkentéseket hajtott végre. Az életszínvonal érezhetően emelkedni kezdett. 1954-ben újabb reformjai keretében többek között demokratikusabbá tette a közéletet. Létrehozták a Hazafias Népfrontot, azzal a céllal, hogy az a véleményalkotás szabad fórumává váljon. A reformokat támogató baloldali értelmiségiekből pedig újjáalakulhatott a hosszú ideje betiltott Petőfi Kör is, amely a továbbiakban nagy társadalmi befolyásra tett szert.

A reformok folytatására azonban nem jutott idő, mivel Rákosi és hívei csak a visszarendeződés lehetőségére vártak. Csoportjuknak pozíciói még mindig erősek voltak, hiszen az ő embereik ültek az államigazgatásban és a pártszervezetekben, egy ideig azonban nem mertek a Moszkva támogatását élvező miniszterelnök ellen cselekedni. Végül 1955 januárjában Rákosi kihasználta az NSZK NATO-taggá válása miatti szovjet külpolitikai váltást, és elérte, hogy Moszkvába rendeljék riválisát, ahol Nagy Imre – általános megrökönyödésre – nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni. Ettől függetlenül a márciusi pártvezetőségi ülés elmarasztalta a miniszterelnököt, akitől tavasszal minden tisztséget elvettek, sőt év végén még MDP-tagságát is megszüntették.

Az új miniszterelnök Rákosi egyik híve, Hegedüs András lett, azonban az enyhülés légköréhez szokott közélet – elsősorban az értelmiségi Petőfi Kör – és a kiszabadult párton belüli belső ellenzék miatt nem lehetett már visszaállítani a sztálinizmust az országban. Rákosi helyzetét az is nehezítette, hogy Hruscsov békülni kezdett Titóval, amivel a Rajk-per jogosságát kérdőjelezte meg, és az, hogy az SZKP XX. kongresszusa 1956 februárjában elítélte a sztálinista diktatúrát. Márciusban Rákosi beismerte, hogy Rajk László ügye provokáción alapult, és az ÁVH letartóztatott vezetőire hárított minden felelősséget. Májusban már be kellett ismernie, hogy neki is szerepe volt a bűnök elkövetésében, egyúttal az ellenállást a Petőfi Kör betiltásával próbálta letörni, ám hiába: az MDP vezetőségi ülésére érkező Anasztasz Mikojan közölte Rákosival, hogy le kell mondania párttitkári tisztségéről, amit ő meg is tett. Utóda a szintén sztálini vonalat követő Gerő Ernő lett, azaz lényegi változás nem történt.

1955-ben a Szovjet Hadsereg kivonult Ausztria általa megszállt övezeteiből. Az osztrák államszerződés megkötése és az ezt követő kiürítés Magyarországon is azt a reményt keltette, hogy a szovjet megszállók hamarosan kivonulnak innen is, erre azonban nem került sor.
1956 júniusának végén a lengyelországi Poznań városában munkásfelkelés tört ki, amit ugyan a kormányerők vérbe fojtottak, de a megingott hatalmú sztálinista pártvezetést leváltották, és az addig mellőzött Władysław Gomułka lett a lengyel kommunista párt új vezetője. Gomułka Moszkva ellenében Nagy Imre magyarországi reformjainak mintájára a diktatúrát enyhítő demokratikus reformok bevezetését kezdte meg Lengyelországban.

Forradalmi hangulat: százezren a Bem-szobornál

Az 1956. októberi forradalmi helyzet

A helyzetre az újjáalakult Petőfi Körben és a Magyar Írók Szövetségében tömörülő értelmiség egyre nyíltabb politizálással reagált: Nagy Imre visszatérését követelték és bírálták Gerő Ernőt. Október 6-án Rajk László és három kivégzett társa újratemetésén 200 000 fő jelent meg, és a diákság a Batthyány-örökmécsesnél tüntetett. Este G. B. Shaw Szent Johannájának szegedi bemutatóján a közönség szintén a fennálló rend ellen tüntetett. Az elkövetkező hetekben országszerte egyre erőteljesebbé vált az ellenzék sajtóbeli szereplése, és a diákok is folytatták a szervezkedést. Október 16-án Szegeden újjáalakult Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége (MEFESZ), az első, kommunistáktól független ifjúsági szervezet. Október 17-től Budapest, Sopron, Pécs és Miskolc szervezkedő egyetemi hallgatói is csatlakoztak a MEFESZ-hez. A szegedi diákok október 20-i gyűlésükön pontokba foglalták demokratikus követeléseiket.

Gomułka lengyelországi reformjaira Moszkva fegyveres beavatkozással fenyegetőzött, mire október 19-én számos lengyel városban szovjetellenes tüntetések kezdődtek. A magyarországi reformellenzék a lengyelországi tüntetőkkel rokonszenvezett, és a diákszervezkedés is felgyorsult az egész országban. Október 22-én a különböző egyetemek küldötteiket a Budapesti Műszaki Egyetemre irányították, ahol egy nagygyűlés zajlott le. Az egyetemisták itt elhatározták, hogy másnap délután három órára a lengyel néppel szimpatizáló tüntetést hirdetnek Budapesten. A demonstráció helyszíneként a lengyel–magyar barátságot jelképező Bem József szobrát jelölték meg. A diákgyűlés elfogadta az egyetemisták híres 16 pontos követeléseit is, amelyek már független, demokratikus Magyarország-képükkel jócskán túlmutattak a pártellenzék antisztálinista elképzelésein. A felhívás első pontja a szovjet csapatok kivonását szorgalmazta. Este a diákok képviselői megpróbálták beolvastatni a rokonszenvtüntetés hírét és a 16 pontot a Magyar Rádióban, az utóbbit azonban a rádió vezetői megtagadták.

A forradalom kitörése, október 23.

Kevéssé ismert tény, hogy a forradalom nem Budapesten kezdődött el és nem is a fővárosban hullott először vér, hanem Debrecenben. Október 23-án reggel debreceni diákok többezres tömege gyűlt össze az egyetem előtt. A diákok innen jelszavakat skandálva és forradalmi dalokat énekelve, nyolcas sorokban a belvárosi pártszékházhoz vonultak, hogy az egyetemi ifjúság húsz pontos követelését kinyomtassák. A pártvezetés tárgyalt a diákok küldöttségével, majd Görbe János az épület erkélyéről elszavalta Petőfi Sándor Még kér a nép című versét.

Október 23-án három órakor a Bem-szobor talapzatán állva Veres Péter, a Magyar Írók Szövetsége elnöke felolvasta a szervezet kiáltványát a tömegnek, a diákok pedig a tizenhat pontot. Ezután Zbigniew Herbert lengyel író is köszöntőt mondott, majd Sinkovits Imre elszavalta a Szózatot. A diákok megkoszorúzták a szobrot; a tüntetők létszáma ekkor már kb. 50 000 fő lehetett, és a tömegnek igazából nem volt vezetője. Valaki kivágta egy nemzeti színű zászló közepéből a szovjet mintájú címert, amit hamarosan minden zászlóval megtettek. A tüntetés a beszédek elhangzása után nem oszlott fel, hanem egyesek javaslatára a menet a Margit hídon át a Parlamenthez vonult meghallgatni Nagy Imrét. 18 órára a Kossuth téren és a környező utcákban kb. 200 000 ember gyűlt össze. A demonstráció szenvedélyektől fűtött, de békés volt. Végül este kilenc órakor Nagy Imre megjelent a Parlament ablakában, reformokat ígért, és hazatérésre szólította fel az embereket.

A tüntetés ideje alatt Gerő Ernő pártfőtitkár és köre riadóztatták a budapesti és a környékbeli katonai egységeket. Gerő telefonon katonai segítséget kért Hruscsovtól. Este nyolc órakor a Kossuth Rádió közvetítette a pártfőtitkár beszédét, amelyben sovinisztának, nacionalistának és antiszemitának nevezte a tüntetést, önmagát a reformok képviselőjének nyilvánította, addigi politikáját helyesnek ítélte és a tüntetők minden követelésétől elzárkózott.

Este hat óra körül a Dózsa György úti Sztálin-szobornál is tömeg gyűlt össze a tizenhat pont egyik követelése, a szobor eltávolítása céljából. A tüntetők a Himnusz éneklése mellett fél tíz körül végül ledöntötték a 10 méter magas és csaknem 6 tonna súlyú szobrot.

Események országszerte

Délután ötkor folytatódott a tanácskozás a debreceni egyetemen, majd a diákok hat óra körül ismét a városközpontba vonultak, de most már a város lakossága is folyamatosan csatlakozott hozzájuk. Ekkor a megyei rendőrkapitányság Kossuth utcai székházából az ÁVH katonái figyelmeztetés nélkül lőni kezdték a békés tüntetőket, mire az emberek menekülni kezdtek és a tüntetés feloszlott. A sortűznek két halottja és számos sebesültje volt.
Ezen a napon a miskolci DIMÁVAG Gépgyár dolgozói elkészítették a borsodi munkások követeléseinek 21 pontját, és megalakították a demokratikus Munkásszervező Bizottságot, a Miskolci Egyetemen pedig megalakult a független Diákparlament.

A Rádió épülete az ostrom másnapján

A Magyar Rádió ostroma

Nagy Imre Kossuth téri szereplése általános csalódást okozott, Gerő Ernő azt megelőző rádióbeszéde pedig hatalmas felzúdulást keltett a budapesti tüntetőkben. A tömeg egy része ezért felháborodásában a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete elé vonult. Itt azonban felfegyverzett ÁVH-s egységek fogadták őket. Miután sem könnygázzal, sem tűzoltófecskendőkkel nem tudták a rohamosan növekvő emberáradatot feloszlatni, a rádió vezetése a tömeg rendelkezésére bocsátott egy felvevőkocsit, hogy a tizenhat pontot beolvashassák. Azonban hamarosan kiderült, hogy becsapásról van szó, mivel az elhangzottakból semmit nem közvetítettek. A tüntetők ezért a felvevőkocsival betörték az épület kapuját. A rádió vezetése ezután hajlandó volt fogadni egy tárgyalóküldöttséget, akiket azonban úgy tűnt, hogy odabent letartóztattak. Az összegyűlt tömegben egyre inkább elszabadultak az indulatok. A híradóezred katonái megpróbálták a Múzeum körútig szorítani a tömeget szuronyt szegezve rájuk. Ekkor azonban két, erősítésként érkezett harckocsi tévedésből áttörte a kordont, és nyomukban a tömeg újra a főbejárathoz nyomult. Ekkor a sötétben a katonák lövöldözni kezdtek a levegőbe, amit az épületben levő ÁVH-katonák támadásként értelmeztek és tüzet nyitottak a tömegre. Egy katonatiszt meghalt és két tüntető megsebesült. Az ÁVH egy mentőautóban megpróbált lőszer- és fegyverutánpótlást bejuttatni az épületbe, de a tüntetők leleplezték és megakadályozták az akciót. A rádióhoz kivezényelt katonák közül erre egyre többen átálltak a tüntetők pártjára, illetve átadták fegyverüket, a sapkájukról pedig letépték a vörös csillagot. A tüntetők között ezenkívül több gyári munkás is fegyvert osztogatott, amelyeket az időközben feltört budapesti fegyverraktárakból szereztek. Két órával a véletlen incidens után a lövöldözés kiújult, és ezzel kezdetét vette a budapestiek fegyveres felkelése. A felkelők hajnalra elfoglalták a Rádió épületét. Az ottani stúdiók azonban addigra már használhatatlanná váltak, mivel a pártvezetőség lekapcsoltatta őket a rádióadóról, és a pártközpontban rendeztek be ideiglenes stúdiót.

A fegyveres felkelés kezdete

Október 24-én hajnalban a szovjet honvédelmi miniszter, Georgij Zsukov parancsára a szovjet csapatok bevonultak Budapestre. Szovjet harckocsik sorakoztak fel az Országház körül, valamint a hídfőknél és a legfontosabb útkereszteződéseknél. A felfegyverzett forradalmárok válaszul a város több pontján barikádokat emeltek, és megkezdődtek az utcai harcok. A magyar rádió az Akadémia utcai pártközpontban berendezett stúdióból ugyanakkor folyamatosan ismételte az előző esti véleményt: fasiszta, reakciós elemek támadást intéztek a középületek ellen. Ezalatt az MDP vezetősége megerősítette pártfőtitkári pozíciójában Gerő Ernőt, és a forradalom leverésére katonai bizottság alakult, amely együttműködésről állapodott meg a székesfehérvári különleges szovjet hadtesttel. Ugyanakkor azonban a nép által követelt kormányfőváltást is végrehajtották: a kormány ülésén Hegedüs Andrást leváltották és Nagy Imrét nevezték ki miniszterelnökké.

A Blaha Lujza térre vitt Sztálin-szobor, október 24.

Nagy Imre legelőször is betiltotta a gyülekezéseket, valamint kijárási tilalmat és statáriumot rendelt el, majd délben miniszterelnöki rádióbeszédet mondott. A felkelőket a harcok beszüntetésére szólította fel, és ígéretet tett az 1954-ben félbeszakadt politikai reformok folytatására. Ennek ellenére egész nap folytatódott a fegyveres ellenállási csoportok kialakulása a város különböző pontjain: Csillaghegyen, a Baross téren, a Corvin köznél (corvinisták), a VIII. és IX. kerület déli részén, a Tompa utcában és a Berzenczey utcában. A felkelők a Bem laktanyából és a Timót utcai fegyverraktárból nagy mennyiségű fegyvert zsákmányoltak és az önkéntes jelentkezők ezreit fegyverezték fel. A fegyveres ellenállók sikerrel folytatták a harcot a megszállókkal szemben, és egymás után tették ártalmatlanná a szovjet harckocsikat, fogságba ejtve legénységüket. Az évek óta Magyarországon élő szovjet katonák számos esetben nyíltan barátkoztak a felkelőkkel, akik gyakran meggyőzték őket a forradalom tisztaságáról.

Délután az ÁVH-s őrök a Szabad Nép székházában fegyvertelen tüntetőket lőttek agyon és a holttesteket éppen akkor vitték ki az épületből, amikor egy csoport felfegyverzett forradalmár érkezett oda. Ettől kezdve a felkelők dühe a szovjet katonákról az ÁVH ellen fordult. A felkelők hamarosan elfoglalták az Athaeneum Nyomdát, és megkezdődött a röpcédulák gyártása. A nap folyamán az SZKP KB-küldöttségeként Anasztasz Mikojan és Mihail Szuszlov megérkeztek Budapestre azzal a moszkvai utasítással, hogy a pártfőtitkári tisztségbe Gerő helyére azonnal Kádár Jánost kell kinevezni. Este nyolc órakor Kádár már a rádióban is beszélt, és az eseményeket Gerőhöz hasonlóan ellenforradalmi felkelésnek nevezte.

A Kossuth téri mészárlás és hatása

Október 25-én hajnalra a szovjet csapatok visszafoglalták a Rádió épületét, majd reggel hat órakor a rádió beolvasta a kormány közleményét, mely szerint "az ellenforradalmi puccskísérletet felszámolták". A hírek hatására a délelőtt folyamán fegyvertelen tüntetők tömege gyűlt össze Budapest több pontján: a Deák téren, a Bartók Béla úton, az Amerikai úton, az Astoria Szállónál. A tüntetési menetek az Országház elé, a Kossuth térre vonultak, ahol Nagy Imre megjelenését követelték. Közben az Astoriánál és máshol a várost ellenőrző szovjet harckocsik legénysége nyíltan a tüntetőkkel barátkozott, majd több szovjet harckocsi a tüntetők mellé állt és az embertömeggel együtt a Kossuth térre érkezett, ahol már számos szovjet harckocsi állomásozott egy napja. Délelőtt 11 óra körül mintegy 5000 békés tüntető gyűlt össze az Országház előtt. Ekkor a Földművelésügyi Minisztérium, illetve a tér körüli más épületek tetejéről az ÁVH mesterlövészei tüzet nyitottak a tüntetőkre. Erre a szovjet harckocsik egyik része is a tömeg közé lőtt, míg a forradalomhoz pártolt másik részük a háztetőkön megbújó orvlövészekre tüzelt. A tömeg csak nehezen tudott a térről elmenekülni. A vérengzésnek 61 halálos áldozata és több mint 300 sebesültje volt.

A Kossuth téri tömegmészárlás végleg a fegyveres forradalom felé sodorta az eseményeket, ami hamarosan a kormány bukásához vezetett. A Corvin közi felkelők újult erővel lendültek támadásba a szovjet csapatok és az ÁVH egységei ellen. A vérengzést követően a pártvezetés Gerőt végre menesztette, és Kádár Jánost nevezték ki pártfőtitkárrá. Délután három óra után Kádár János és Nagy Imre beszéltek a rádióban. Kádár a népet az ellenforradalmárokkal szembeni fellépésre szólította fel, az október 23-i békés tüntetés céljait azonban becsületesnek nevezte. Nagy Imre szintén a szocialista rend megdöntésére irányuló fegyveres ellenforradalomról beszélt, a felkelőket a büntetlenség ígérete mellett ismét fegyverletételre szólította fel, és bejelentette, hogy a magyar kormány tárgyalásokat kezdeményez a szovjet haderők Magyarországról való kivonásáról. Közben Maléter Pál a kormány képviselőjeként utasítást kapott a rend tárgyalás útján történő helyreállítására, és estére sikerült fegyverszünetet kötnie a Corvin közi felkelőkkel, akik a Kilián laktanyába húzódtak vissza. A nap folyamán sorra alakultak az egyetemeken és főiskolákon forradalmi diákbizottságok, a gyárakban munkástanácsok.

Budapesti forradalmárok egy teherautón

Az MDP vezetősége október 26-án is szünet nélkül ülésezett. A katonai bizottság tagjai a felkelés könyörtelen leverését követelték, Losonczy Géza és Donáth Ferenc viszont forradalomról beszéltek és sürgették a tárgyalást a felkelőkkel. A Széna téren, a Móricz Zsigmond körtéren és a Thököly út–Dózsa György út kereszteződésében eközben új fegyveres csoportok alakultak, amelyek elsősorban Molotov-koktélok bevetésével sikeresen küzdöttek a szovjet harckocsik ellen a város szűk utcáiban. Este fél hatkor a kormány amnesztiát hirdetett, amely valamennyi olyan felkelőre vonatkozott, aki 22 óráig leteszi a fegyvert. A hitelét vesztett kormány felhívása hatástalannak bizonyult.

A forradalom győzelme

A fegyveres felkelés sikere és gyors terjedése, valamint Gerő és Hegedüs bukása meglepte és először összezavarta a politikai vezetés tagjait. Az egyetlen politikus, aki a közvélemény és a szovjet vezetés szemében is hiteles maradt, Nagy Imre volt. Nagy Imre és támogatóinak csoportja végül hosszas mérlegelés után arra az álláspontra jutottak, hogy nem ellenforradalomról, hanem a szocializmus mellett álló népfelkelésről van szó. Október 27-én délelőtt Nagy Imre új kormányt alakított, amelyben az MDP reformkommunista tagjai mellett helyet kapott a Kisgazdapárt két volt vezetője, Tildy Zoltán és Kovács Béla is. Az új kormány azonnali tűzszünetet és a nép követeléseinek megfelelő gyökeres politikai irányváltást határozott el. Éjszaka Nagy és Kádár a szovjet nagykövetségen hosszan tárgyalt Mikojannal és Szuszlovval arról, hogy a tűzszünet érdekében vonják ki a szovjet harckocsikat a fővárosból. Nagy Imre erőteljes fellépése nyomán végül az MDP politikai bizottságának ülése is jóváhagyta a kormány döntéseit a tűzszünetről, az események forradalomként való értelmezéséről és a felkelők követeléseinek részleges elfogadásáról.

Október 28-án reggel a szovjetek az éjszakai megállapodás ellenére támadást indítottak a Corvin köznél. A Kilián laktanyában lévő Maléter Pál ezredes és katonái, valamint a Kossuth Tüzér Tiszti Iskola odavezényelt százada viszont megtagadták a részvételt a felkelők elleni támadásban. A felkelők sorra semmisítették meg a szovjet harckocsikat. Kemény ellenállásuk miatt végül a felkelők elleni utolsó nagy szovjet támadás is kudarcba fulladt, és a támadók visszavonultak. Délben a kormány kihirdette a tűzszünetet és a felkelés követeléseinek elfogadását. A Parlamentben megalakult és ülést tartott az új kormány. A tűzszünet kihirdetése után a corvinisták fegyverszünetet kötöttek Maléterrel, aki a kormánycsapataival ezután átállt a felkelők oldalára. Nagy Imre este fél hat körül rádióbeszédben jelentette be az új kormány megalakulását, az általános amnesztiát a felkelés résztvevői számára, a szovjet csapatok kivonását Budapestről, az ÁVH feloszlatását, a Kossuth-címer bevezetését és március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását, valamint hogy az új kormány már nem ellenforradalomként, hanem nemzeti demokratikus mozgalomként értékeli a történteket. Este tízkor a rádióban közleményben szólították fel a fiatalokat az alakuló nemzetőrséghez való csatlakozásra, és felfüggesztették a kijárási tilalmat. Éjjel Gerő, Hegedüs és jó néhány további sztálinista pártvezető családjukkal együtt repülőgépen Moszkvába menekültek. Október 28-án gyakorlatilag győzött a forradalom.
Október 29-én a rendőrség, a katonaság és a felkelők vezetői megtárgyalták a fegyverszünet részleteit. Janza Károly parancsot adott forradalmi katonatanácsok alakítására. A nap során a főváros számos intézményében forradalmi bizottságok alakultak. Tovább folyt a kormány által felállított nemzetőrség szervezése is, amelyet a rendőrség és a hadsereg mellett működő harmadik fegyveres alakulatként képzeltek el a forradalom vívmányainak megvédésére, a közrend biztosítására, illetve a fegyveres felkelők szervezett keretek közé illesztésére. Másnapra a harcok végleg elcsitultak, a szovjet csapatok zöme elhagyta Budapestet és visszavonultak a vidéki laktanyákba.

Elfogott szovjet harckocsit vizsgáló járókelők

A Köztársaság téri csata

Október 30-án reggel a Köztársaság téren, az MDP budapesti bizottságának épülete előtt harcok kezdődtek. A konfliktus oka az volt, hogy a pártház védelmére kirendelt 46 ÁVH-s katona annak ellenére az épületben maradt, hogy Nagy Imre kormánya 28-án feloszlatta a szervezetet, amely így illegális fegyveres csoportnak minősült. A helyzetet súlyosbította, hogy az ÁVH-sok rendkívül provokatívan viselkedtek és a téren átvonuló nemzetőrökre, illetve fegyvertelen járókelőkre rálőttek, sőt többüket elfogták és az épületbe vitték. Az a hír is elterjedt, hogy föld alatti börtöneikben kínozzák őket. Ezért reggel egy nemzetőrcsapat hatolt be az épület előterébe, hogy megtudakolják, kik tartózkodnak odabent. A nemzetőröket azonban lövésekkel fogadták, sőt egy kézigránát is robbant, mire kimenekültek. Az ÁVH-sok ezzel az érvényben lévő tűzszünetet is felrúgták. A történtek miatt délelőtt a nemzetőrök, katonák és rendőrök spontán szerveződő csoportjai a tér bokrai és fái fedezékéből megkezdték a pártház ostromát, azonban a védők az ablakokból távcsöves puskáikkal zúdítottak rájuk folyamatos tüzet. Az ostromlóknak a tér bokrai csak gyenge fedezéket nyújtottak, az épület felé rohanva pedig könnyű célpontot jelentettek a mesterlövészeknek, ezért igen sok volt a halottjuk és sebesültjük. Amikor a földön fekvő sebesültek elszállítására mentősök érkeztek a helyszínre, az ÁVH-sok agyonlőtték őket is. Kora délután a pártház védelmére odarendelt magyar honvédségi harckocsik jelentek meg, ezek azonban magát az épületet lőtték szét. Ekkor Mező Imre, a védők parancsnoka és két másik katonatiszt fehér zászlóval kijött az épületből, azonban valahonnan tűz zúdult rájuk, és sebesülten mindhárman elterültek a földön. Az ostromlók ezután behatoltak az épületbe, és az ellenálló ÁVH-s katonákat tűzharc után elfogták, míg a védők nagyobb része és az épületben megbújó belügyi és pártvezetők a szomszédos házak udvarán át elmenekültek.

A pártház elfoglalását követően az épület előtt összegyűlt fegyveres civilek egy kisebb csoportja bosszút követelt. Amikor az elfogott ÁVH-sokat az épületből kivezették, akkor ez az agresszív csoport kilenc ÁVH-s kiskatonát a falhoz állítva kivégzett, holttestüket pedig a pártház előtt brutálisan meggyalázták – amit külföldi fotóriporterek meg is örökítettek. (Ezt az eseményt később a Kádár-rendszer az „ellenforradalommal” szembeni propaganda egyik fő elemeként használta fel.) A kegyetlenkedést a nemzetőrök és a helyszínre érkező corvinisták fékezték meg, Mező Imre és a többi elfogott ÁVH-s életét megmentve. A pártház védői közül kb. húsz személy vesztette életét, és az ostromlók halottainak száma is körülbelül ennyi lehetett.

A többpártrendszer bevezetése és a szovjet kivonulás

A korábban betiltott politikai pártok, például a Független Kisgazdapárt (FKGP), a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Nemzeti Parasztpárt (NPP) újra megkezdhették működésüket, hogy az ország koalíciós kormányzásában való részvételre felkészüljenek. A gyors változások és a rövid idő miatt a nemzeti kormány nem tudta pontosan tisztázni politikai céljait, amelyeket a közvélemény is erőteljesen befolyásolt. Az újságok vezércikkei hangsúlyozták, hogy Magyarországnak semleges, többpártrendszerű szocialista demokráciának kell lennie.

Október 30-án délután végül Nagy Imre bejelentette az egypártrendszer megszűnését és a szabad választások előkészítését. Ezenkívül bejelentette, hogy a felkelőket bevonják az új karhatalom szervezésébe, eltörlik a parasztságot sújtó begyűjtési rendszert, és tárgyalásokat kezdenek a szovjet csapatok teljes kivonásáról. A kormányzáshoz egy szűkebb, az 1945-ös koalíciós pártokat tömörítő ideiglenes Nemzeti Kormányt állítottak fel. Ennek tagjai Nagy Imre, Losonczy Géza, Kádár János (MDP), Tildy Zoltán és Kovács Béla (FKGP) és Erdei Ferenc (NPP) voltak. A szociáldemokraták számára fenntartott helyet Kéthly Anna és az újjáalakult SZDP többi vezetője vonakodása miatt egyelőre nem töltötték be, Nagy Imre azonban velük is tárgyalást folytatott a széles nemzeti egységkormány létrehozásáról.

A Népszava 1956 október 31-i vezércikke a szovjet csapatok kivonásáról

Nagy Imre tárgyalt a fegyveres felkelők vezetőivel is, és megállapodott velük az új nemzeti karhatalomban való részvételükről. Ennek megszervezésével a kormány Király Béla volt tábornokot bízta meg, aki ezekben a napokban szabadult a börtönből, mivel a forradalom előtt politikai fogolyként életfogytiglani büntetését töltötte. Másnap a fegyveres erők vezetői közös ülést tartottak a Kilián laktanyában. Az ülésen úgy döntöttek, hogy a Nemzetőrség válik a hadsereget, a rendőrséget, a felkelők csoportjait és a nemzetőröket egyesítő egységes karhatalommá, és hogy a Király Béla vezetésével létrehozott irányító szervben, a Forradalmi Karhatalmi Bizottságban a felkelőcsoportok és a katonatanácsok küldöttei közösen vesznek részt. A Honvédelmi Minisztériumban ezután összeállították az új katonai vezetés követeléseit, többek között a szovjet csapatoknak az ország egész területéről való kivonásáról és a Varsói Szerződés felmondásáról.

Október 31-én a média hírül adta a leginkább várt hírt: a szovjet kormány határozatot hozott csapatainak Magyarországról történő kivonásáról! Nagy Imre kora délután beszédet mondott a Kossuth téren, amelyben bejelentette, hogy tárgyalások kezdődtek az országnak a Varsói Szerződésből való kilépéséről és hogy október 23-a nemzeti ünnep lesz.

A nap során az MDP elnöksége kimondta a párt feloszlatását, és helyette megalakult a Magyar Szocialista Munkáspárt. A négy nagy párt mellett sorra alakultak különböző kisebb politikai pártok is, mint a Keresztény Demokrata Néppárt, a Magyar Forradalmárok Pártja és a Parasztszövetség. A Nemzeti Parasztpárt ugyanakkor Petőfi Pártra változtatta a nevét, vezetőségi tagjai pedig a legnagyobb kortárs írók lettek: Bibó István, Féja Géza, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Kodolányi János, Németh László, Remenyik Zsigmond, Sinka István, Szabó Lőrinc, Tamási Áron.

A forradalom győzelme során a börtönökből kiengedték a politikai rabokat, köztük a legfontosabb személyt, Mindszenty József bíborost is, akit az új kormány hivatalosan is rehabilitált. A Magyar Katolikus Egyház vezetőjének október 31-i útja Rétságról Budapestre valóságos diadalmenet volt. A falvakban és a városokban, amelyeken átvonult, harangzúgás és virágeső fogadta. Újpesten akkora munkástömeg várta és köszöntötte, hogy az autó, amelyen ült, csak lépésben tudott előbbre jutni. A Magyar Forradalmárok Pártja a Rákóczi téren rendezett tüntetésén Mindszenty-kormányt követelt. Ugyanezen a napon Ordass Lajos korábban bebörtönzött evangélikus püspök is újra átvette hivatalát.

Cikkünk itt folytatódik: Az 1956-os forradalom története II.

Van jó témaötleted? Írj nekünk egy vendégcikket!

Kapcsolódó olvasnivalók

A forint története

Néhány éve vonták ki a forgalomból az 1 és 2 forintos magyar érméket. Cikkünk az infláció áldozatává vált érméknek állít emléket a forint magyarországi történetének bemutatásával. A forint (más nyelveken florin és gulden néven is) a történelem során több országban is használt pénznem volt. A magyar forint (HUF) ma Magyarország hivatalos fizetőeszköze.

Az anarchizmus

Az anarchizmus egy politikai filozófia, ami magába foglalja azokat az elméleteket és meggyőződéseket, melyek támogatják mindennemű kötelező érvényű kormányzat eltörlését. Története során a libertarianizmus gyakorolt rá hatást, így többnyire annak baloldali formájának tekintik.

Grúziáról bővebben

Grúzia köztársaság a Fekete-tenger keleti partján, a Kaukázus hegységben, Európa és Ázsia határán. Egyesek európai, mások ázsiai országnak tartják. Lakóinak túlnyomó többsége ortodox keresztény. Északi szomszédja Oroszország, délről Törökország és Örményország, keletről Azerbajdzsán határolja. Az ország földrajzi-éghajlati szempontból változatos, egyaránt vannak alpesi és szubtrópusi klímájú területei.